Meghoztam
Isabel Healian Rose: Kisértés (Angyalok Krónikái 1.) c. könyvből egy kis részletet. Elnézést,
hogy múltkor nem hoztam, most pótolom nektek. Jó olvasást.
Isabel Healian Rose: Kisértés
(Angyal Krónikái 1.)
Tartalom:
Egy mozgássérült lány. Egy
nagyszabású szerelmi történet. Természetfeletti események, misztikus erők,
élet-halál harc. Isabel Healian Rose varázslatos sorain keresztül testközelből
nyerhetünk betekintést egy nem mindennapi történetbe. Az írónő valós
eseményeken alapuló saját élményeit osztja meg velünk megfűszerezve azt az írás
különleges kellékeivel, felkeltve így a figyelmünket és lerakhatatlanná téve
ezáltal a művet. Kedves Olvasó! A könyvbe belelapozva egyik pillanatról a
másikra cseppenhet egy egyszerű lélek igen bonyolult és különleges életébe, egy
megtört szív különös rejtelmeibe. A műben szó lesz szerelemről, drámáról, és
egy egészen elképesztő vívódásról a jó és a rossz között. Figyelmeztetem: szem
nem marad szárazon! Engedje át magát Isabel világának és hagyja, hogy a több
szálon futó remek sztori új kalandokkal, tapasztalatokkal gazdagítsa Önt. Ehhez
kívánok most nagyon jó szórakozást és felejthetetlen élményeket!
Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)
"Mikor észrevették, hogy őket nézem, nagyon
lassan elindultak felénk, miközben a szél zúgása és ereje egyre csak gyengült.
Mire elérték a talajt a vihar teljesen elállt, és ők a lehető leglassabban
körbevettek minket; pont úgy, ahogyan az oroszlánok cserkészik be a zsákmányt.
Minden oldalról jöttek; összesen hatan voltak.
Ránéztem Marci arcára, hátha meglátok rajta valamit: rémületet,
bizonytalanságot,vagy valami bátorság-félét, esetleg halálfélelmet;de
arckifejezése rezzenéstelen maradt. Alig észrevehetően megrántottam a kezét,
hogy kicsikarjak belőle valamit, de mintha meg sem érezte volna.
Közben a kör lassan bezárult, igaz, még csak
tisztes távolságban; azonban elég közel voltunk egymáshoz ahhoz, hogy lássam az
arcukat.
Köpenyt
viseltek; az állapotából ítélve meg volt vagy 100 éves is, fejükön csuklyával.
A férfi, aki velem szemben állt, méltóságteljesen kihúzta magát. Éj kék szeme
még inkább kihangsúlyozta hófehér bőrét. De ez nem csak egy kifejezés; a bőre
tényleg annyira fehér volt, akár a hó. Kisugárzása tekintélyt parancsoló volt,
csak úgy áradt belőle a negatív energia. Az ilyen alakoknak adnám a bandavezér szerepét egy akciófilmben, már
csak amiatt is, mert nekem nagyon úgy tűnt, hogy a többiek tartanak tőle.
Közelebb léptem Marcihoz, és éreztem, hogy a kezdődő félelmem egyre nagyobb
lesz; és teljesen kitölti a bensőmet. Mégis kik ezek és mit akarnak? Jobban
mondva mik ezek; emberek ugyanis biztosan nem lehetnek.
Lopva
pillantottam szét, hogy lássam a többieket is: volt köztük egy köpcös rövid hajú
férfi, akitől, bár nem tűnt különösebben veszélyesnek, a hideg futott végig a
hátamon. Mellette, egy magas, sovány alak állt, akinek a szeme vörös volt, és
úgy izzott, mintha tűzben égne ezt pedig motyogása tette még inkább rémisztővé.
Szavait nem értettem; számomra ismeretlen nyelven beszélt; de ha tippelnem
kellett volna, a héberre voksoltam volna. Legalábbis ahhoz állhatott a
legközelebb, amennyire csekély ismereteimre támaszkodhatok ebben a témában.
A soron következő alak szintén magas volt és
sovány; de az ő szeme sötét volt akár az éjszaka. Ellentétben a társáéval, nem
égett benne tűz; azonban csak úgy ontotta magából a hideget. Azt, amelyik szép
lassan bekúszik a bőröd alá és a csontodig hatol, hogy aztán szép lassan örök
álomba merülj. Hosszú, göndör fekete haja az arcába lógott, és rám mosolygott.
Gyorsan elfordítottam a fejem; eszem ágában
sem volt, hogy lássa rajtam a félelmet. Ismét Marcellre néztem, de még mindig
semmi. Úgy állt ott mintha megfagyasztották volna.
Mögötte
két nő állt; az egyik leemelte a csuklyáját, így vált láthatóvá gyönyörű szép
arca, mely olyan volt, akár a márvány. Hosszú szőke haja hátrafonva is a földig
ért. Méregzöld szeméből az elégedettség tükröződött; ugyanis szüntelenül Marcit
nézte. Úgy, mint aki már az övé volna. Csakis az övé.
Végigsimítottam Marci tenyerén és reagált!
Tehát tudatánál van, érzékeli a veszélyt! Óh, hála annak a Jó Istennek! Alig
észrevehetően szorított a készfogásán, arca azonban erről semmit sem árult el.
De akkor miért nem próbálunk elmenekülni? Miért cövekeltünk le itt? Lehet, hogy
azért, mert tudja, hogy én nem vagyok képes lépést tartani vele, így inkább a
maradást választotta? Vagy azt tervezi,
hogy harcolni fog? Szembe akar szállni ezekkel a micsodákkal? Amilyen
magabiztosan nézte az eseményeket, ez elég valószínűnek tűnt. De nem teheti! Ha
nekem nincs is esélyem ő elmenekülhetne! Nagyon jól tudja, hogy inkább
meghalok, minthogy hagyjam, hogy neki bármi baja essék, pláne én miattam!
Ekkor
a szőke hajú nő előre lépett, és Marci szabad keze után nyúlt. Ő az utolsó
pillanatban mozdított rajta, mire a nő felkacagott. Hangja csengő és dallamos
volt; valószínűleg a szirének is ilyennel okozták annyi hajós vesztét a
mesékben. A velem szemben álló férfi azonban szúrós pillantást vetett rá, mire visszalépett
a helyére. A következtetésem tehát helyes volt; félnek tőle.
A mellette álló nőnek nem láthattam az arcát,
viszont ő volt az, aki iránt nem éreztem félelmet, sőt, ha tehettem volna
odamegyek hozzá, átölelem, mint a legkedvesebb személyt, akit csak ismerek.
Magam sem értettem, hogyan, de bizalmat, már-már szeretetet ébresztett bennem.
Mégis, hogyan lehetséges ez? Az eszem azt súgta, ez a nő a legveszélyesebb
valamennyi tag közül. A tekintetem újra a velem szemben álló férfire vándorolt,
aki mélyen a szemembe nézett, miközben kiadta a parancsot:
– Rajta!"
A könyvet itt tudod megvenni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése