Ezen a héten sem marad ki az interjú. Ezúttal Marosi Katalin szerzővel készítettem és
köszönöm, hogy elvállalta. Fogadjátok sok szeretettel az interjút. Számomra
nagy megtiszteltetés, hogy közre adhatok újabb beszélgetést
Fotó: Gini Rouge Fefe
1. Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogyan kezdted el az írói pályát?
Kezdek teljesen tényszerű
információkkal: 1997. november 17-én születtem Budapesten. Solton és Pécsett
élek. Pécs az egyetemvárosom, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának magyar szakos hallgatója vagyok, színháztudomány specializációval. A
következő évem már az utolsó lesz az alapszak diplomájának megszerzése előtt.
Írni 2009 év végén/ 2010 elején kezdtem el, szóval elég korán. Mindenesetre az
irodalom és a színház iránti szenvedélyemet is nagymamámnak köszönhetem, aki
felnevelt, s mindeközben rávezetett sok-sok művészeti ágazatnak a szeretetére.
Végül az irodalom lett az az irány, amelyhez úgy tűnik, némi tehetségem is van.
Már szinte minden hobbim a hivatásommá
vált, egyet kivéve. Hiszen az olvasásból jött a könyves blog vezetése, az írás
egyértelmű, hogy miért mondom ezt, a színház szeretetéből adódóan korábban
színikritikás blogot vezettem, és színházban is szeretnék egyszer majd
dolgozni. Ám tavaly októberben postai levelezésbe kezdtem, ebből talán
(szerencsére) nem tudok majd kötelezettséget formálni. Valamint emellett naplót
is vezetet, lassan nyolc éve. Egyre tudatosabban az a célom, hogy nyomot
hagyjak a világban.
Arra, hogy hogyan kezdtem el írni,
nem tudom, hogy tudok-e olyan választ adni, ami bármelyik esetben is kielégítő
lehet. Egyszer csak leültem, megnyitottam a szövegszerkesztőt, és írni kezdtem.
Be is fejeztem az első történetem, s megjelentetni is sikerült, bár nem valami
nagy kiadók jutottak eddig. A nagy lépésre, úgy tűnik, valamennyit még várnom
kell.
2. Jelenleg mely könyveid jelentek meg?
Hosszú lenne ezt felsorolni,
inkább kiemelek közülük egyet. Most, amit legfontosabbnak tartok az az, amelyik
legközelebb esik időben a jelenhez. Ez pedig nem más, mint a Még egy gyöngy
című verseskötet, amely a Colorcom kiadó gondozásában jelent meg. 81 darab
verset tartalmaz, tulajdonképpen azokat, amelyek a válogatás pillanatában a
legközelebb álltak a szívemhez. De egyébként publikáltam novellákat és kisebb
regényeket is. Ha regények közül mégis ki kellene emelnem néhányat, akkor azok
a Hangok a sötétben és a Hotel Sunshine lenne, amelyek a Publionál jelentek
meg. A Hangok a sötétben egy fiatal írónőről szól, a Hotel Sunshine pedig az ő
lányáról, aki időközben felnőtté vált, és blogger lett. De ha bővebben
szeretnétek olvasni róluk, keressétek a köteteket a Publioboox webáruházában!
Fotó: Gini Rouge Fefe
3. Milyen történeteket írsz, vagy írnál legszívesebben?
Ebben az esetben mondható talán
egyedül szerencsésnek a helyzet, hogy nincs állandó kötelezettségem egy adott
kiadó felé, hiszen így azt írok, és akkor, amikor akarok. Tehát semmi sem
feltételes mód, egyelőre. Jelenleg egy nagyon ifjúsági, nagyon csajos regényt
írok az Atlantic Press női regény pályázatára, de már így a harmada tájékán
észrevettem, hogy mennyire eltávolodtam ettől a stílustól. Ősztől egy
riportkönyvön szeretnék elkezdeni dolgozni, illetve egy történelmi regényen,
amiről egyelőre még nem árulok el többet. Mindent időben kiderül majd a szerzői
oldalamon, illetve a belsős információk a szerzői csoportomban. Keressétek ti
is, és csatlakozzatok!
4. Jelenleg írsz új könyvet, ha igen mit?
Igen, ez az előző válaszomból is
kiderült. Úgy tűnik, nem nagyon tudok úgy pihenni, hogy nincs készülőben valami
irományom. Épp csak egy hét telt el, hogy befejeztem a kisregényem a Fiona
Goldberges pályázatra, már bele is kezdtem az ifjúságimba. Ennek ellenére nem
érzem úgy, hogy jól haladnék vele, szóval össze kell kapnom magam. De talán sikerülhet,
még maradt majdnem két teljes hónapom
5. Van kedvenc regényed? Kedvenc íród?
Erre az első, amit rá szoktam
vágni, az William Shakespeare és a Rómeó és Júlia. De ez kezd sokkal
összetettebb lenni, és nem is merek nagyon nevek bocsátkozni olykor. De
például, ha először maradunk a külföldiek terén, akkor nagyon szeretem, mondjuk
Santa Montefiore szerelmes családregényeit, mindig tengerparti nyaraláson
olvasom őket, hogy meglegyen a dolognak a feelingje rendesen. Valamint még, aki
eszembe jut külföldiek közül, az Rick Riordan és Cassandra Claire. Egyébként a
Csontvárosból választottam rúnát is, amelyet a bal lapockámra tetováltattam.
Szóval annak ellenére, hogy még mindig nem jutottam el odáig, hogy
végigolvassam a sorozatokat, de nagy rajongó vagyok.
Magyar szerzők közül pedig szinte
mindenkit imádok, akit olvasok. Könyvmolyképzőtől két nagy kedvencem Spirit
Bliss és Szurovecz Kitti, aki (utóbbi) immár az Athenaeum kiadónál publikál. Az
Álomgyár szerzői közül meg inkább nem is válogatnék név szerint, mert
akármilyen Álomgyáros magyar szerzős könyv került még eddig a kezembe, egyikben
sem csalódtam. De én Lakatos Levente könyveit is nagyon szeretem például, a
kedvencem a LoveClub volt.
S, ha kicsit visszakanyarodunk a
klasszikusokhoz, tudom mondani, hogy imádom Kosztolányi Édes Annáját. Költők
közül pedig nagy kedvenceim Babits Mihály, Radnóti Miklós és József Attila.
Fotó: Gini Rouge Fefe
Szerintem ez elkerülhetetlen,
hacsak nem tölti az író az életét egy vitrinbe zárva. Hiszen körülöttünk zajlik
az élet, az idő nem áll meg, a világ változik, és ez a rengeteg impulzus mind
beépül a történeteinkbe. De, ha valaki valós személyekkel akar találkozni az
életemből, olvasson Hotel Sunshinet, és Hangok a sötétbent!
7. Van kedvenc részleted a könyvedben?
Olyan regényből másolnék
részletet, ami még nem jelent meg. A címe Stigmák a viharban. Ebből több
kedvenc részletem is van, de nem akarom a fél regényt idemásolni, szóval
igyekszem választani. (Vicces, milyen könnyen megtalálom a kéziratban,
szerintem vakon is menne, annyiszor átböngésztem már, szinte úgy ismerem, mint
a tenyeremet.)
„– Ismered a harmatcseppeket, Holdsugár? – kérdeztem bizonytalanul.
Úgy gondoltam, helyzet ide vagy
oda, még mindig egy kisgyermekkel van dolgom, vagy, ha már rég nem is érzi ezt,
az lesz a legjobb, ha valahogyan visszavezetem a világába, amit egy csapásra
elvesztett. És egy gyermeknek a figyelmét lankadatlan fenntartani úgy lehet a
legjobban, ha interaktívan bevonom a mesébe.
– Arra gondolsz, ami olyan sűrűn
öntözi az emberek arcát?
Mély levegőt vettem, hogy ne
szántsa végig az én arcomat most néhány. – Nem – szólaltam meg, amikor úgy
éreztem, hogy már nem áll fent annak a veszélye, hogy sírva fakadjak. Igaz, a
fájdalomban a könny nem szégyen, se nem a gyengeség jele, hanem a lélek
megkönnyebbítője, mégsem akartam azt, hogy az én elhullajtott harmatcseppjeim
miatt egy törött kis lélek önmagát okolja. – Az se nem harmat, se nem pára.
A harmatcseppeket hajnalok
hajnalán figyelheted meg, ahogy megpihennek egy levélen, majd lecsorognak, hogy
a növényt táplálják, s úgy halnak meg, hogy valami igazán szépet tettek.
– Tehát a harmatcseppek a
természet könnyei?”
8. Egy utolsó kérdés. Hogyan látod magad 5-10 év múlva?
Folyamatosan változik ez a kép,
ahogy telik az idő. Vannak kisebb, és nagyratörő álmaim is. Azt hiszem, lassan
eljutok arra a pontra, hogy mind a kettőben, az öt és a tíz éves tervben is
szerepel egy kisbaba. (A tíz évesben talán több is, de egy biztosan.) De öt év
múlva már a doktori diplomám is folyamatban lesz, tíz év múlva pedig már
szeretnék sikeres nő lenni, írás és egyéb munka terén is. Remélem, minél több
minden valóra válik ebből.
Köszönöm az interjút!
Amikre hivatkoztam az interjúban:
Blogjaim:
