2018. november 7., szerda

Hogyan készül egy könyv, történet? Robin O'Wrightly

A „Hogyan készül egy könyv, történet?” rovat következő részében Robin O'Wrightly szerző fog nektek mesélni. Számtalan könyvet írt, amelyből sokat jelentetett már meg a Mogul Kiadó gondozásában. Felkértem Robint, hogy beszéljen arról, hogyan készül el nála egy adott könyv. Fogadjátok sok szeretettel!



1. Hogyan születik meg egy történet? Van esetleg ihlet, ötlet vagy inspiráció?

Nálam ahány történet, annyiféleképpen születik meg. Olyan, mint az igazi gyerekekkel, nincs két egyforma szülés, hiába ugyanaz az anyuka vagy az orvos, vagy a módszer... A gyerekek mások. Ezt tapasztalatból mondom, mert van kettő igazi. :) Az biztos, hogy a fogantatásuk hasonló: az anya találkozik az apával, aki egy isteni szikra, egy gondolatfoszlány, ami egyre beljebb és beljebb hatol... na, nem folytatom, ez mégsem lehet karikás bejegyzés. :) De hasonlóan más inspirálhat, adott esetben lehet egy álom, amit nem felejtek el, vagy egy hír, ami felzaklat, egy trend, ami elképeszt, de olyan is volt már, hogy barátnőmmel poénkodtunk egy névazonosságon, és abból lett egy könyv.


2. Az írást megelőzi-e a kutatómunka, ha igen, mennyiben folyik bele a munkába? Mennyire lesz hiteles az adott sztori? Illetve kell-e annak lennie?

A kutatás szükségessége nagyban függ attól, hogy miről fog szólni a mű. Hiteles tényleg attól lesz, ha az író el tudja hitetni az olvasóval, hogy ott van abban a pillanatban, a történet mélyén és csak neki mesél. Ha csak kicsit is kilóg a lóláb, az nagyon ciki az íróra nézve, és rettenetesen elrontja az olvasásélményt. Kell a hitelesség, ehhez a kutatás adott esetben, és ebben érdemes fejlődni szerintem minden írónak, nekem is. Bevallom, nekem kutatnom, utánanéznem dolgoknak lelkileg nehezebb, mint fantáziálni, mert ha nekiállok beleásni magam valamibe, annyira elveszek benne, hogy annyi az írásnak... :D De volt már olyan is, hogy egy kellék pontos leiratára volt szükségem, és ehhez felugrottam a Wikipédiára, begyűjtöttem az információt, majd le onnan, mielőtt beszippantott volna, vissza a Word-állományomhoz. Persze az a könyv is készül még, biztosan elmerülök a hátterében, mire vége lesz.


3. Műfajonként mennyire nehéz egy regényt megírni? (Pl. romantika, thriller vagy ifjúsági irodalom)

Én alapból mindenevő vagyok könyvek terén is, szóval nekem nem nehéz váltogatni a zsánert. Ami nehéz: nem összekutyulni őket, ha épp úgy hozza a helyzet, így aztán nekem vannak zsánerközi regényeim, amiket nem lehet hova sorolni, de legalább rajta van az összes címke. :D Igazából minden történetet egyedileg, a cselekménye miatt bonyolult vagy egyszerű megírni, nem a zsáner számít, persze ehhez ismerni kell a műfajt is. 



4. Általában egy történet mennyi ideig íródik? Mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Nekem elég hektikus az írásidő-intervallumom. Van olyan könyvem, aminek a kézirata két hétig íródott, aztán irányt is vett a bétázás és a szerkesztés felé, míg egy másikat már kerek hét esztendeje gyűrök, és csak a negyede van meg. Ehhez tudni kell, hogy képes vagyok fél lábon állva, a trolibuszon írni, ha úgy alakul. Az biztos, hogy nem az időn múlik, hogy valami jó legyen, inkább az ötleten, a kivitelezésen, a szerkesztésen, vagyis a mögötte lévő munkán. De van, amikor hasznos, ha hosszabb ideig parkoltatunk egy sztorit, mert érnie kell. Ám én jártam úgy is, hogy ez nem jött be. Szerintem az idő nem a recept része.







5. Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg alakulásába?

Nálunk attól függ, hogy mi a zsáner és ki a célcsoport. Az ifjúsági regénysorozatomat a gyerekeim, a férjem és az édesanyám olvashatta, hallhatta először (felolvastam az egészet, ami megvan, hasznosítottam a rádiós múltamat), az ő szavuk számít minden esetben, és bele is szólhatnak. A felnőtt irodalmaimat értelemszerűen a gyerekeim egyáltalán nem láthatják, de a kerettörténetről tudhatnak, abban segíthetnek. Nem félek, hogy elfogultak, mert ők a legkritikusabbak, főleg a fiam. Sosem rejti véka alá, ha nem tetszik neki valami. Mellettük ismerősök és ismeretlenek, szakmabeliek és laikusok egyaránt olvashatják, olyanoknak adom szívesebben, akik nem elfogultak, nem fognak agyondicsérni, de mégis ismerik a munkásságom, a gondolatmenetem, tehát értenek engem. Rájuk is hallgatok, a szerkesztésbe pedig szakmabeli ismerősöket vonok be. Innen is tudom, hogy messze vagyok a tökéletestől, de általában - legalábbis eddig - mégis szeretnek olvasni. Fejlődni, haladni, írni és tanulni mindig kell. Azt hiszem, ez az ige ide is igaz: „jó író holtig gyakorol”.





A könyveket itt tudjátok beszerezni: