2019. április 11., csütörtök

2019.Magyar Szerzők irói ( ál ) nevei

2019-ben a harmadik legnagyobb Magyar Szerzők írói (ál)neveinek listáját hoztam el nektek.  Semmi bajom a külföldiekkel. De te olvasol magyar szerzőtől? Ha igen, üdítő kivétel vagy! Mert itthon alig ismerik a hazai kortárs irodalmat, és még mindig túl kevesen olvasnak „magyart”. És nem csak azért, mert kicsi a piac. A „régiekről” azt hiszik, már lefutottak; az „újakról” meg azt, hogy mind silányul írnak. A „kicsikre” nem kíváncsi senki, de nem is tudná, hol keresse. A „nagyok” pedig mennyiségre keveset írnak ahhoz, hogy mindig tőlük olvassanak. Pedig bőven van magyar olvasnivaló, csak nem tudunk róla. S ami a legfontosabb: a legtöbb idegen név mögött rejlő magyar szerzőről szinte senki nem is tudja, hogy magyar. Azt hiszik, a magyart olvasni kötelező, pedig épp ellenkezőleg: kiváltság. Mi büszkék szeretnénk lenni a hazai irodalmi életre, ami igenis létezik és pezseg, ezért úgy gondoljuk, hogy megérdemli a hírverést. Olvass te is bátran „magyart”! A listabővítés folyamatos, a szerzőszám növekszik. Ha nem találod a kedvencedet, írj nekünk! A magyar szerzőség listabeli feltételei: - a szerző (költő, író, publicista, riporter) ma is élő személy; - az eredeti publikációs nyelv a magyar; - min. egy megjelent, saját kötete vagy min. egy megjelent antológiában való részvétele van (ez utóbbit külön jelezd!); - a kötete regisztrált valamelyik internetes könyves portálon (pl. Moly.hu, Goodreads.com, Antikvárium.hu, Rukkola.hu stb.

(A gyűjtés folyamatos, ezért ha találsz olyan szerzői nevet, aki nem került még fel a listára, itt írhatsz nekem.)



- A -

A. Túri Zsuzsa
A. J. Christian
A. M. Aranth
A. O. Esther
A. I. Willis
Abby Winter
Absynthe Black
Acsai Roland
Adrian P. Swanson
Adriana Motta
Anabelle de Sade
Adrienne Stephan
Agatha Ravenna Moon
Agnes St. Clair
Agócs Írisz
Alan O'Connor
Albert Tímea
Alexander Yang
Alexandra W. Müller
Alice C. Tarian
Andrew Lucas McIlroy
Alie Neetah / Neyla Grey
Alissa Altamira / Mack Maloney
Allen Newman
Almási Kitti
Alysia
Ambrus Attila
Amergio Silvestra / Cselenyák Imre
Amy Moonlight
Annabelle De Sade
Andrew Lucas Mcllroy
Andrew Pierce / Novák Andor
Andrew Sinclair
Andy Baron
Angel Barta
Angela Preston / Nemere István
Angeli Marina
Angelo Totti / Nemere István
Angster Mária
Anita Gayn
Anita Weaver
Anita Wekker
Ann Grey
Anne L. Green
Anne Priest
Annie Blue
Anthony Gray
Anthony Sheenard / Szélesi Sándor
Anton de Saint Etienne / Nemere István
Antonio P. Marino
Arany Mária
Aria Brighton
Ariana T. Dianis
Armida Galina
Arnold von Cornova
Ars Moriendi
Arthur Koestler
Arthur Koestler
Arthur Madsen
Ashley Carrigan
Asperján György
Attrib Ikka Aatri / Cselenyák Imre
Aurora Serenity White

- Á -

Árpa Attila
Árszintye Erika
Árvay Gréta

- B -

B. Czakó Andrea
B. D. Mitterpach
B. E. Belle
B. Lindsay Belan
B. Lotterfeld
B. M. Grapes
Bágyóni Szabó István
Baka György
Bakóczy Sára
Bakti Viktor
Balatoni József
Bali Edina Zsanna
Bálint Erika
Balogh Boglárka
Balogh W. Orsolya
Bán Mór
Bányai D. Ilona
Baranyai Csaba
Baráth Katalin
Baráth Viktória
Barbara Whest
Bariczkay Lilla
Bárdos András
Barlog Károly
Barna Berni
Bartus Petra
Bartusz – Dobosi László
Bauer Barbara
Bayer Zsolt
Becca Prior
Békésy Erika
Bene Zoltán
Benedek Ernő / Ernest Beck
Benedek Szabolcs
Benet Dart
Benett Dvina
Benina
Benkő László
Benyák Zoltán
Berg Judit
Berkes Blanka
Berta Ádám
Bessenyei Gábor
Beszédes István
Bettina Gunner
Betty Baker
Betty Forester
Bíró Dániel / Stephanie Nordking
Bíró Szabolcs
Black Ice / Vezendi László
Black Sheep
Bleedig Bride / Valeria Screwy
Bodor Ádám
Boldizsár Ildikó
Bombicz Judit
Bettina Benton
Betty Callen
Bíró Dániel / Nemere István
Bodor Ádám
Bob Taylor
Bogár Erika
Bombicz Judit
Bónizs Róbert
Borbás Edina
Borisz Berg
Borsa Brown
Bosnyák Viktória
Boza Anita
Böde János
Bödecs László
Bökös Borbála
Böszörményi Gyula
Brandon Hackett
Braun Róbert
Brigitte Yarn
Budai Lott
Büky Dorottya
Bora Ildikó
Böszörményi Gyula
Bokor Nándor / Antológiaszerző
Braun Dorka
Brunner Tamár / Thomas B. Runner


- C -

C. A. Sirim
C.F. Réka
C. S. Lazzar
Callen Indigo
Carmencita Woolf
Carol McLogan
Carol N. Fire/ Fejős Éva
Carol Souya
Carrie Cooper
Catherine Talor
Cathrin Smith
Cathy Arrow
Cey –Bert Róbert Gyula
Charles K. Denis
Charles T.Nyitrai
Charlotte O'Brien
Chiara
Christian Crow
Christine Anne Colman
Clare Kenneth
Corinna Anne Jay
Cornelie C. G
Cristie Andrews Lane
Cynnthia Parker
Czakó Gábor
Czank Lívia


- Cs -

Cs. Szabó Sándor
Csabai Márk / Mark Wander
Csapody Kinga
Csáti Tamás
Cselenyák Imre / Jean - Pierre Montcassen / Attrib Ikka  Aatri / Amerigo Silvestra / Nyíri Cselenyák Imre
Csendes Nóra
Cserna - Szabó Amdrás
Csernovszki - Nagy Alexandra
Csernus Imre
Cserhalmi Dániel
Csikász Lajos
Cserge Emőke (Antológiaszerzó)
Csorba Dávid
Csóti Lili
Csukás István

- D -

D. Tóth Kriszta
Damien N. King
Daniel Florion / Nemere István
Daniel Tom Settler
David Autere / Demkó Attila/
Dawn Silver
Debreczeny György
Dee Dumas
Dékány Dávid
Demeter Norbert
Demi Kirschner
Devecseri Zoltán
Dezső András
Diana Dorth
Diana Landry
Diana Soto
Divine Spark
Dohoczki Máté
Donatella Skylles
Dora Craiban / Papp Dóra
Dora K. Blue
Dörnyei Kálmán
Dragomán György
drMáriás
Duba Gábor
Dudás Diána
Dudás Sándor
Duncan Shelley

- E -

E. M. Miller
Ecsédi Orsolya
Ed Gardner
Égeni Nikolett / Nicolett Égeni
Egri Zsanna
Elias Petterssen
Elisa Irons
Elisa J. Smith
Elisa Rot Mikle
Elizabeth Arwen
Elizabeth Forest / Rose Woods
Elizabeth Roll
Elizabeth Stone
Elizabetta Paruolo
Ella Steel
Elvira Flores
Emilly Palton
Elizabeth Stone
Emilly Palton
Emy Dust
Eneri A. T.
Erika Bizter
Ernest Beck / Benedek Ernő
Erotitka / Ilama Árgilus
Estelle Brightmore
Evelyn Marsh
Esther G. Wood / Peter Shark / Tom Higgins / Peter East / Peter Eastborough
Ethien Quil
Etta P.
Evelyn Marsh
Evelyn N. / Ely N.
Eszes Rita
Eszterhai Katalin
Evelyn Stork
Evva Lena di Reirossi / E. L. di Reirossi

- F -

Fábian Janka
Fahidi Éva
Falvai Róbert / Nemere István
Farkas Balázs
Farkas Lívia
Fatima Melek
Fehér Boldizsár
Fehérvári Andrea
Fejős Éva / Carol N. Fire
Fekete Anikó
Fekete Judit
Feldmár András
Fényes Niki
Ferenczik Adrienne
Ferger Annamária
Fiala Borcsa
Finny Petra
Filippov Gábor / Antológiaszerző
Fonyódi Tibor / Harrison Fawcett
Földi Gyöngyi
Földvári – Oláh Csaba
Francesca H. Nielk
Frank Cockney / Leslie L. Lawrence / Lőrincz. L László
Frank Márton
Frank Spielmann
Frei Tamás
Frey Éva
Flach Richárd / Antológiaszerző
Frodi Scéal


- G -

G. F. Conrad / Tanila Jensen
G. G. Doe
Gaál Viktor
Gabriel Wolf
Gabriella Eld
Gabryel Flynt
Gallay - Nagy Krisztina
Garaczi László
Garay Zsuzsanna
Gárdos Péter
Gaura Ágnes
Géczi János
Gévai Csilla
Gecse Dóra
George Cooper
Georgie Downy
Gerda Green / Kocsis Nagy Noémi
Gergely Melinda
Gergó Dávid
Gerlóczy Márton
Germán Ágnes
Gimpel Tomi
Gimesi Dóra
Giuditta Fabbro
Goewin Simon
Goldie Simon
Gombos Tünde
Görög Ibolya
Grecsó Krisztián
Geff Magdi
Greta May
Gulyás Péter
Gutási Éva
G. B. Hellebrandt  / Sherion Woods

- Gy -

György Tekla

- H -

H. Hella
H. Rose
H. Vidra Gabriella
Habony Gábor
Hadas Krisztina
Hajdár Erika
Hajdú-Antal Zsuzsanna
Hajnal Géza
Hajnal Ward Judit
Halassy Andrea
Halász Emese
Hallie Nadal
Hannah Kate Andersen
Harrison Fawcett / Fonyódi Tibor
Hartay Csaba
Havas Henrik
Háy János
Hayden Moore
Heather McConnor
Helena Silence
Henry Hamilton / Nemere István
Herczegh Magdi
Hercsel Adél
Hestia Potter
Hidvégi Anita
Hodászi Lili
Holden Rose
Hozleiter Fanny Mosolyka
Hugyecz Roland
Huszti Gergely

- I -

Ilama Árgilus / Erotitka
Illyana Sanara
Imre Gábor Róbert
Imre Viktória Anna
Inferno
Isabel Healian Rose
Istók Anna
István Nemere / Nemere István
Ivan Bols
Izolde Johannsen

- J -

J. Goldenlane
J. K. Smith
J. Soldier
J. A. A. Donath / Jenei András
Jan van den Boomen
Jane Bright
Jankó Olga
Jártó Róza
JAZ
Jáchim Legrup / P. M. Marlon
Jean-Paul Leblanc / Nemere István
Jenei András / J. A. A. Donath
Jenes Gyula
Jesus Raising
John Caldwell
John Cure
John J. Sherwood
John Priest
Jonathan Burns
Josefine Mutzenbacher
Josh Sword / Drahos József / Antológiaszerző
Joyce Hill
Julia Lewis Thomson
Julie V. Scott
Julius Dreamer
Jurányi Zsolt

- K -

K. B. Rottring / Leslie L. Laticel
K. D. Niki
K. László Szilvia
K. M. Smith
K. T. Zelenay
Kae Westa
Kal Pintér Mihály
Kalapos Éva / Kalapos Éva Veronika
Kalas Zsuzsa
Kalász Eszter
Kálmán Eszter
Kapocsy György
Karafiáth Orsolya
Karl von Schmack
Kasza Tamás
Kate Bennett
Kate Pilloy
Kate van Dyke
Kathy Godhy
Kathy Schranko
Katie Dreams
Katie Francoise
Katona Kitti
Kecsmár Szilvia
Keira McKenzie / Nemere István
Kékesi Dóra
Kelemen Ágnes
Kemény Zsófi
Kemese Fanni
Kepes András
Kercsmár Bella Noémi
Kertész Edina
Kertész Erzsi
Keszi Csaba
Kevin Lyon
Király Márk
Kis Péter
Kiss Judit
Kiss Gy. Csaba
Kiss-Béry Miklós / Nemere István
Klaus von Lottinge / Nemere István
Kleinheincz Csilla
Knizner B. Sylvia / Sylvia B. K.
Knizner István
Kocsis Nagy Noémi / Gerda Green
Koltai Róbert
Kolundzsija Vera
Komor Zoltán
Konkoly Zsófia
Kondor Vilmos
Kordos Szabolcs
Kornis Mihály
Korniss Péter
Kovács Ákos
Kovács Bálint
Kovács Gergely István / Nemere István
Kovács-Torija Vera
Kováts Judit
Kozári Dóra Éva
Könyves Karolina
Kovács Bálint
Körmendi Zoltán
Körömi Reni
Kövesi Péter
Köves József
Krasznahorkai László
Krausz Emma
Krencz Nóra
Kristin M. Furrier
Kristoph S. Koschewnikoff
Krusovszky Dénes
Krysto Hans
Kukorelly Endre
Kulcsár Endre
Kunkovics László
Kurucz Attila

- L -

L. Erik Roland
L. J. Wesley
Lackfi János
Lady Lairi
Lakatos Levente
Lariona
Lauer Gábor
Laura Arkanian
Laura Porter
Lawrence J. Andrews
Lea McKinnell
Leda D’Rasi
Leda Schwartz
Legéndy Jácint
Légrádi Gergely
Leiner Laura
Lelovics Zoltán
Lena Belicosa
Lena Sliver
Lesbie L. Lowkupec
Leslie L. Laticel / K. B.Rottring
Leslie L. Lawrence / Lőrincz L. László
Levia Anne
Libor Mária
Lídia Fedina
Lilian H. Agi Vega
Lilly Seymour / Henry Hamilton
Lilly Shade
Liptai Claudia
Louis D. Shepperd
LouiSe
Lovas Dániel
Lovranits Júlia Villő
Lőrinczy Judit
Ludányi Bettina
Lukáts János
Lupák Krisztina
Lápossy Attila / Antológiaszerző

- M -

M. G. Brown
M. Kácsor Zoltán
Mack Maloney / Nemere István
Maggie O’Brian
Mandy Kristóf
Marafkó László
Marcellus Mihály
Marcus Meadwow / Réti László
Margaret Ann Moore
Margaret Moore
Maria Messina / Nemere István
Marie M.
Marilyn Miller
Mark Wander / Csabai Márk
Maros Edit
Marosi Katalin
Marta Rovira / Stella Mae
Martin Kay
Márton Csilla
Marton Mária
Marwin Metzner
Mary Shay
Mason Murray
Mátéffi Éva
Matt Grimford
Matula Gy. Oszkár
Mátyás B. Ferenc
Mautner Zzófi
Méhész Timea
Melissa Mercouri
Melissa Moretti / Nemere István
Merinu Daniella
Mester Györgyi
Methis Arechin
Michael G. Skinner
Michael W. Covel
Michael Walden
Mickey Long
Mickey Miller
Mike Menders / Sukitore
Miklya Luzsányi Mónika
Miller – Ferjentsik Viola
Mimi Taylor
Mira Sabo
Mira Sandoval
Miranda Miller / Nemere István
Moeskó Péter
Moldova  György
Molnár Ágnes
Molnár Kristóf
Molnár Pál
Moskát Anita
Mosonyi Mara
Mörk Leonóra
Mucha Dorka
Murányi Gábor
Murron Skeats / Pilizota Szandra / Pepe Canalejó
Muszula Tímea
Müller Péter
Megyeri Judit / Jud Meyrin
Meiszner Krisztina
Maggie Rhom

Méhész Tímea

- N -

Nádasi Krisz
Nagy Antal
Nagy Ádám / Antológiaszerző
Nagy Eszter
Nagy Lea
Nagy Sándor Ádám
Naomie Hay
Náray Tamás
Naszvadi Judith
Neil Omar Watson / Nemere István
Nemere István / 45+ írói álnév
Németh Krisztina
Németh Kriszta
Németh Szilvia
Nigel Forest / Nemere István
Nicolet Égeni / Égeni Nikolett
Nógrádi Gábor
Nógrádi Gergely
Norbert Dax / Nemere István
Nyáry Krisztián

- O -

Odze György
Okváth Anna
On Sai
Oravecz Nóra
Orosz László / Antológiaszerző
Orosz T. Csaba
Olive Green
Oscar Welden / Nemere István
Őszi Róbert

- P -

P. Adams
P. C. Harris
P.M. Marlon / Jáchim Legrup 
Palma Patton / Nemere István
Palotás Petra
Palotai H. Zsófia
Pacsay Imre / Emmerich Palmer (Antológiaszerző)
Papp Ádám
Papp Csilla
Papp Diána
Papp Dóra
Papp Réka Kinga
Pásztor Pálma
Patik László
Pataki Tamás
Patrick J. Morrison
Paul Patrick / Nemere István
Paulon Viktória
Pepe Canalejo
Pergel Zsolt
Peszleg Márton
Peter East / Peter Eastborough / Esther G. Wood / Peter Shark / Tom Higgins
Peter Eastborough / Esther G. Wood / Peter Shark / Tom Higgins / Peter East
Peter F. Wolf
Peter Shark / Tom Higgins / Peter East / Peter Eastborough / Esther G. Wood
Peter Swordteeth
Péterfy Gergely
Péterfy-Novák Éva
Pirkhoffer Ervin / Antológiaszerző
Pjotr Sztyepanovics Alihanov / Nemere István
Póli Matilda
Póli Róbert
Pongrácz Máté / Antológiaszerző
Pozsgai Zsolt
Pozsonyi Ádám
Polgár Tamás
Pusztai Andrea

- R -

R. C. Smith / Nemere István
R. J. Hendon
R. J. Richardson
R. Kelényi Angelika
Raana Raas
Rácz Katalin
Rácz Zsuzsa
Rácz-Stefán Tibor
Raoul Renier
Radó Péter / Antológiaszerző
Raven Fischer
Raymond Darieni / Nemere István
Rebecca Blackhorse
Rebecca Red
Remy Dalmore
Renáta W. Müller
Réti László / Marcus Meadow
Réz András
Richard Haack / Nemere István
Richard Stone / Nemere István
Riley E. Raines
Ripszám Alexandra
Robbie Black
Róbert Katalin
Robert L. Rush
Robert Rathkyng
Robert Repton / Nemere István
Roberto A. Monroe
Robin O'Wrightly
Rona Fire
Rose Woods / Elizabeth Forest
Rose-Manna Vale
Rubin Eszter
Ruby Saw
Rusvai Mónika
Ryan A. Palmer

- S -

S. Bardet
Sacheverell Black / Marosi Katalin
Salamon Pál
Salome Al-Saffin / Nemere István
Sam Wilberry
Sándor Anikó
Sándor Anikó
Sarah Garden
Saly Noémi
Schein Gábor
Selena B. Lowell
Sebők Balázs
Sidney Lawrence / Mary King / Martha Tailor
Sienna Cole
Sir Steve Morton / Nemere István
Sirok Eszter
Simon Márton
Singer Magdolna
Skolik Ágnes
Smolnicki Szilárd
Sohonyai Attila
Solymár András
Soros Nana Spielmann
Spirit Bliss
Spiró György
Stefan Niemayer / Nemere István
Stella Mae / Marta Rovira
Stephanie Ford / Városi Emese
Stephanie Nordking / Nemere István
Stephen Curtis
Steve Nording / Nemere István
Steve Repton / Nemere István
Stewart Harrington / Nemere István
Stian Skald
Stiglincz Milán
Stuart Harrington / Nemere István
Stuart Herrington / Nemere István
Sue Dylen
Sukitore / Mike Menders
Susannah Angel
Suzanne Wolf
Sütő Enikő
Sylvia B. K. / Knizner B. Sylvia
Sylvia River
Sylvie Barthus
Syndie Maison

- Sz -

Szabó Borbála
Szabó Kata
Szabó T. Anna
Szabó Tünde
Szabó Tünde Kata
Szabóné Jámbor Eszter
Szalai Mónika
Szalai Vivien
Szalay Netala László
Szalay Tamás Lajos
Szalay Dávid / David Szalay
Szántó Dániel
Szaszkó Gabriella
Szeifert Natália
Szekeres Judit
Szemán Zoltán
Szentesi Éva
Szendi Nóra
Szilágyi Heléna
Szőcs Henriette
Szőcs Margit
Szöges Emese
Szöllősi Bernadett
Szurovecz Kitti
Szűcs Vanda

- T -

T. B. Field
T. C. Lang
T. Moward / Nemere István
T. H. Fabling
T.O.Teas
Tabodi Brigitta
Takács Gabriella
Takács Zsuzsa
Takáts Lilla
Ta-mia Sansa
Tanila Jensen / G. F. Conrad
Tanley Milet
Tara Monti
Tarja Kauppinen (Antológiaszerző)
Tarjányi Péter
Tasnádi István
Tavi Kata
Tekla Maerinaian
Teleki Anna
Temesi Ferenc
Theodora Green
Thomas Loose
Tihanyi István / Nemere István
Tijana Radicevic
Tina Markus
Tíria Devil
Tisza Kata
Tiszlavicz Mária
Tobias T. Seabay
Tolnai Ottó
Torbó Annamária / Antológiaszerző
Tornai Helga
Tom Bobb
Tom Higgins / Peter East / Peter Eastborough / Esther G. Wood / Peter Shark
Tom Wathe
Tomcsik Nóra
Tomor Anita
Tóth-Bertók Eszter
Tóth Csaba / Antológiaszerző
Tóth Ákos
Tóth Gábor Ákos
Totth Benedek
Tölgyesi Lívia
Török Viola
Tünde Farrand
Tracey Howard
Trux Béla

- U -

Urmai Gabriella
Urbánszky László

- V -

V. E. Gabriel
V. Eitler
V. Kulcsár Ildikó
Vad Virág
Valeria Screwy / Bleeding Bride
Vámos Miklós
Vásárhelyi Mária
Vanessa Wilmon / Nemere István
Vancsó Éva / Antológiaszerző
Vinkó József / Antológiaszerző
Varró Dániel
Varga Norbert
Varga Írisz Dóra
Varga Bálint
Várszegi Orsolya
Vass Virág
Vavyan Fable
Vecsei H. Miklós
Veda Sylver
Velencei Rita
Velenis
Veréb Emese / Riley Baker
Veres Attila
Vezendi László / Black Ice
Virág Emília
Victoria Green
Villax Richárd
Vincent & Vincent
Viola Judit
Viola Szandra
Violet C. Landers
Violett T. Fly
Vitéz Miklós / Nemere István
Vivien Bodre
Vivien Holloway
Vivien Moss
Vivien Wing
Vida Gábor
Vidó Kinga
Volkovak

- W -

W. W. Hallway Wayne Chapman / Ed Fisher / Damien Forrestal / Lampert Gordon
Wayne Chapman
Wendler Nikoletta
Wendy Somers
wisinger István
Wéber Anikó

- Z -

Zágon Judit
Zakály Viki
Závada Péter
Zelina György
Zemlényi Zoltán
Zima Szabolcs

- Zs -

Zsoldos Vera