Köszönöm Robin O’Wrightly szerzőnek, hogy elfogadta az interjúmeghívásomat.
Nemrégiben tettük ki a Magyar szerzők írói
(ál)neveinek listáját, és ez alkalomból kérdezgettem Robintól, hogy miért írói
néven publikál, miért nem a rendes nevén. Kíváncsi voltam a válaszra, és
remélem, hogy más szerzőket is meginterjúvolhatok a közeljövőben ebben a témában.
Köszönöm, kedves Robin, a hatalmas segítséged is!
Miért választottál írói (ál)nevet?
Az elejétől kezdve sosem merült
fel, hogy a saját nevemen publikáljak. Láttam, hogy más írók is inkább álnevek
mögé bújtak, és izgalmas volt ilyet kitalálni, imádom a neveket amúgy is. Így
amikor elkezdtem írni, mindössze tizenkét évesen, a Barbara Vazzi nevet
találtam ki magamnak. Nem gondoltam bele, hogy az írónak ki kell-e lépnie az
írógép mögül – nem volt akkor még személyi számítógép, nemhogy laptop vagy
internet –, vagy sem… Huszonöt évvel később már inkább az motivált, hogy
egyrészt elkülönítsem magamat a könyvkiadás különböző fázisaiban szereplő
éneimtől: az illusztrátortól, a tördelőtől és a szöveggondozótól. Másrészt
uniszex akartam lenni benne, hogy az olvasónak ne számítson, hogy a papíron túl
ülő író férfi vagy nő. Persze nyilván amikor „ki kellett lépni a fényre”, ez
rögtön kiderült, de első blikkre akkor sem egy magyar nőt látnak a sorok
között, ha meglátják az írói nevem. Harmadrészt pedig olyat akartam választani,
amiből nem szaladgál hét tucat az utcákon. Félreértés ne essék: nagyon szeretem
a valódi nevemet. De egy írót ez különböztet meg másoktól a stílusán kívül… És
idővel be is bizonyosodott a döntésem helyessége: van már Szabó Borbála nevű
szerzőnk, ráadásul eszméletlenül hasonlít a stílusunk. Úgyhogy mostanában
rendszeresen összetévesztenek vele, de itt leszögezem: én sosem publikálok
irodalmi írást Szabó Borkaként (ha verset írok, az is - eszbé - néven fut, így,
„eszbé” két kötőjel között). Felmerül a kérdés, hogy miért nem használom akkor
a lánykori nevemet? Annak ellenére, hogy kapásból ismerek három ilyen névvel
élő nőt, szintén fennáll az egyediség igénye, szóval… A Váczy név, amit nem
szégyellek, a polihisztor művész édesapám, Jépont neve, és nem én választottam.
Nem gondoltam sosem, hogy művésznévnek használjam, mert ez az övé, őt illeti.
Úgyhogy inkább kerestem egy olyan nevet, ami csak én vagyok, így lettem íróként
Robin O’Wrightly.
Mi alapján találtad ki ezt a nevet?
A Robin már korábbi, énekes
korszakom műneve volt, a nevem anagrammájából, és angolul a „red robin” vörösbegyet
jelent, aki énekesmadár. A Wrightly angol szójáték a „to write” (ír[ni]) és a „rightly”
(helyesen, igazat) összetételekből, ez pedig a mindenkori krédóm, azaz
hitvallásom. Ha a történetem fele mese is, a másik fele mindenképpen színigaz,
ezt igyekszem megtartani és a helyes úton terelgetni az olvasó elméjét és
lelkét. Az írás nagy felelősség és folyamatos szolgálat az olvasók felé. Az O’
pedig egyfajta ejtéskönnyítő, illetve szeretem az íreket, egyik kedvenc írónőm
Flannery O’Connor, az ő nevében is szerepel. És hát akkor itt egy újabb vaskos
szóvicc: a legvégső író az ír író. Tudom, hogy nehezen leírható és kiejthető
név, de legalább mindenki megjegyzi. Egy vicces tény: én is el szoktam gépelni,
megcserélni benne a betűket, vagy betenni egy e-t az y elé. Csak hogy lássátok,
senki sem tökéletes.
Tervezel még más írói (ál) neveken alkotni?
Igen, bár nem lesz belőle
rendszer. Ezeket már inkább csak a poén kedvéért. Minden írásomat igyekszem
felvállalni, legyen bármilyen bizarr vagy megrendítő. Most a nevek már csak
szórakoztatnak, és annyit ígérhetek: a következő álnevem egy szintén vaskos
magyar és/vagy angol szóvicc lesz. (Aki jár Wattpadon, már tudhatja is, melyik
az.)
A szerző könyveit itt tudjátok beszerezni:
