Interjú Tormási Vyktória írónővel - ("Erősen introvertált személyiség vagyok, de mondandóm akad bőven. Így hát írásban próbálom ezeket megfogalmazni. Az írás nekem a terápia.")

Mai következő interjú alanyom, nem mást, mint Tormási Vyktória írónő, akinek nemrég olvastam el Szerethetetlen c. könyvét. Számomra az év etalonja lett ez a történet, és ezért gondoltam egyet, hogy készítek interjút az írónővel. Jó néhány kérdést szegeztem az neki, és merem reméltem, hogy nem szalad el. (mosolygok.) Köszönöm Vyktória, hogy időt szakítottál a kérdéseimre.

 

Mesélj kicsit magadról, mióta írsz?

Nagyon szépen köszönöm az érdeklődést. És itt jegyezném meg gyorsan, hogy nem létezik olyan, hogy sok kérdés. Nem vagyok kifejezetten érdekes ember, talán ezt kompenzálják a könyveim és a gondolataim. Egy kis faluban élek, van egy kétéves kislányom. Egész életemben kerestem az utam, hogy én mire vagyok hivatott. Valami maradandót szerettem volna alkotni, valami igazit. Elég összetett, hogy mikor is kezdtem el írni. Már gyerekként megfogalmazódott bennem ez a gondolat, de aztán kisebb nagyobb próbálkozások után abbamaradt. Aztán jött a kamaszkor, a hatalmas érzelmi bomba. Akkor kezdtem el a felgyűlő frusztrációt versekben megfogalmazni. Majd ez is abba maradt. Nagyjából 10 éve, egy beszélgetés során derült ki, hogy szeretek írni és szeretnék ezzel foglalkozni, így megkért a Mozsgó újság szerkesztője hogy alkalmanként írjak neki cikkeket az újságba. Ez a tevékenységem a mai napig folyik. Eközben elkezdtek történetek megszületni a fejemben. Tehát, úgy komolyabban nagyjából 10 éve foglalkozok ezzel a gondolattal.

Tormási Vyktória ez írói álnév? Ha igen, miért írói álnevet használsz?

Nem mondanám kifejezetten álnévnek, mivel a hivatalos nevem Tormási Viktória. A Vyktória név még a facebook megjelenésével született. Valami oknál fogva ki akartam tűnni a tömegből és nem akartam simán Viktória néven regisztrálni. Aztán ezt írtam be. Nincs semmiféle háttér története, hirtelen döntés volt. Nagyon fontos volt számomra, mikor a publikáció gondolata megjelent, hogy magyar néven jelenjenek meg a szerzeményeim. Nem akartam semmiképpen jól csengő, külföldi álnevet (bár természetesen ennek a marketingjét is megértem), de úgy voltam vele, hogy én azt akarom, hogy tudják az emberek már ránézésre, hogy magyar szerző könyvét emelik le a polcról, és ha ezt csupán a származásom miatt nem teszik meg, akkor talán jobb is, ha nem olvassák el. De azért itt is megvolt bennem az a vágy, hogy mégiscsak egyedi legyen a nevem, és különleges, így maradt a Vyktória.

Szerethetetlen történetet sok kutatómunka előzte meg?

Lehet, hogy most csalódást okozok sokaknak, de nem kifejezetten áll az írásaim mögött kutatómunka. Nyilván vannak dolgok, amiknek utána kell néznem, de ezek inkább apróságok, és gyorsan végig is tudok futni rajtuk. Érzésből írok, ami jön. Ennek valószínűleg vannak hátrányai, és biztos vagyok benne, hogy egy esetleges hozzáértő talál kivetni valót a történeteimben, de egyelőre így alakult. Még nem érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy egy esetleges, komolyabb kutatómunkát igénylő szerzeménnyel hozakodjak elő. De remélem, egyszer majd eljön ennek az ideje is. 

 

Milyen érzés a kezedben tartani a megjelent könyvedet? Olyan lett, mint ahogy elképzelted?

Nem vagyok kifejezetten az az érzelmeit kimutató típus (ironikus igaz?), de amikor először a kezembe fogtam a könyvet megremegett a kezem. Fantasztikus érzés, és még a mai napig felfoghatatlan. Néha még most is azt várom, hogy felébredjek, és kiderüljön, hogy ez csak egy álom. Tíz éve ezen jár az agyam, hogy író szeretnék lenni, és most itt van. Nem igazán tudok értelmes választ adni erre. Hihetetlen. Fantasztikus. Ashley Redwood pedig olyan profizmussal fogta meg a történet lényegét a borító tervével, hogy a mai napig sokszor csak a kezembe veszem, és csodálom. Hatalmas köszönet érte.

Melyik szereplő volt számodra nehezebb megírni? Illetve volt kedvenc karaktered?

Nem éreztem kifejezett nehézséget egyik szereplőmmel kapcsolatban sem. Zé elég közel áll a szívemhez, mivel amellett, hogy az a pasi, akibe belezúgnak a lányok, nagyon sok gondolatát ragadtam ki az élet eseményeiből. Próbáltam általa üzenni a világnak, és talán ez okozott egy kis nehézséget, hogy a mondandóm ne hasson bántónak, mégis elgondolkodtató legyen. Léna pedig egy kicsit én vagyok. Az álmait kergető lány, aki nem biztos magában, hatalmas megfelelési kényszerrel, de kellő elszántsággal, ha arról van szó, hogy kiálljon a döntései mellett.

Gondoltad valaha, hogy mesekönyved mellett regényt fogsz írni?

Mivel regényeket előbb elkezdtem írni, inkább a mesekönyv volt meglepetés számomra. Ugyan a mesekönyv, egyelőre, kizárólag a kislányom tulajdonát képezi, de tervezem, hogy a jövőben írjak meséket is a nagyközönségnek. De erre még nem érzem magam késznek. A mese véleményem szerint hatalmas felelősség. Általuk formáljuk a következő generációt, és ők olyan fogékonyak. Nem arról van szó, mint egy felnőtt esetében, hogy elolvas egy könyvet és vagy megragadja vagy, nem. A gyerekek figyelnek, jegyzetelnek, és tükröt mutatnak. Kell egyfajta érettség a mesék írásához, ami nekem talán még nincs meg.

A történeteid írását, hogyan kezdted el? Vázlatot készítesz, vagy jegyzetelsz? 

Nagyon sokszor elhatároztam már, hogy vázlatot írok, megtervezem mit, hogyan akarok, de még soha nem jött össze. Mint korábban említettem, érzésből írok. A szavak csak úgy jönnek egymás után, nem gondolkozom, nem tervezek. Akár egy film, úgy pörög a fejemben. Vannak persze jelenetek, monológok, amik idő közben bevillannak. Ezeket gyorsan lejegyzetelem, és a kellő időben előveszem. De ennyi. A történeteim egyfajta pszichológusok számomra. Erősen introvertált személyiség vagyok, de mondandóm akad bőven. Így hát írásban próbálom ezeket megfogalmazni. Az írás nekem a terápia.

Mennyi idő alatt készültél el a regényed írásával? Hogyan zajlik le ez a folyamat?

Nagyjából egy év. Ezt nem tudom megmondani pontosan, mert hol elő vettem írtam bele, hol hagytam napokig, hetekig. Bár az agyam folyamatosan ezen járt. Nálam ez úgy működik, hogy megfog egy pillanat, egy zene, egy illat, bármi. És hirtelen képek kezdenek cikázni a fejemben, mondatok, emberek. Először még hatalmas kuszaság az egész, ide-oda villognak az események. Ez tart egy-két hétig, mire összeszedem annyira ezeket, a villanásokat, hogy bele tudjak kezdeni az írásba. Aztán csak írok, lesz, ami lesz alapon. Hát ez lett.

Van kedvenc jeleneteid a könyveidben?

Hmmm…. Nehéz kérdés. Azt hiszem nincs. Mindegyiket úgy összességében szeretem. Ahogy egy egészet alkotnak. De ha mindenképpen mondanom kell valamit, a Szerethetetlenből Léna és Zé közti feszültséget szerettem a legjobban. A csipkelődéseket, a velős mondatokat. Amikor tudod, hogy köztük van valami szikra, mégsem omlanak egymás nyakába. Ezt az izgalmat szeretem a legjobban.

Amikor befejeztem, úgy éreztem, folytatódhatna a történet Lénával.
Mit gondolsz, szerinted, van rá esélye?

Őszintén szólva, nem terveztem folytatásos regényt írni. Viszont már több oldalról megkaptam ezt a felvetést, hogy mi lenne, ha… Így elgondolkodtam a folytatáson. Nem igazán tudom még, hogyan is alakulna, de nem határolódok el a gondolattól. 

 

Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóktól? Fontosak számodra a visszajelzések?
Merítesz, inspirál téged?

Borzasztó fontos számomra a visszajelzés. Rengeteg erőt merítek belőle, és nagyon fontos az olvasóim véleménye. Mert én első sorban nekik írok. Ez a hatalmas megfelelési kényszer már többször visszarántott. A Szerethetetlent dobták már vissza olyan érvekkel, hogy nem jó, nem elég, vagy látszólag tehetséges vagyok, de a könyvpiacon ez a könyv egyelőre nem állja meg a helyét. Szedték szét a helyesírásom miatt, vagy azért, mert egyszerűen túl gyenge ahhoz, hogy bármit kezdjek vele. Tudom, nem kellene, hogy letörjenek ezek a kritikák, engem mégis borzasztóan vissza rántott. Aztán jött a NewLine kiadó, akik láttak benne rációt. Bevallom, bizonytalan voltam, a korábbi megjegyzések miatt, de valahogy sodródtam az árral. Van egy fantasztikus családom és barátaim, akik támogattak és noszogattak, hogy menni fog. Aztán a megjelenés után, záporoztak felém a pozitív kritikák, amikért nem győzöm eléggé kifejezni a hálám. Biztos vagyok benne, hogy érkezni fognak majd negatív visszajelzések is, amik valószínűleg majd nem esnek jól, de minden ember más. Minden embernek joga van véleményt formálni, és azzal is tisztában vagyok, hogy nem tudok, és nem is kell minden igénynek megfelelnem. Egyszerűen csak szívvel lélekkel írok, a legjobb tudásom szerint. Hogy ez mire elég, az pedig már az olvasókon múlik. Mikor olvasok egy olyan kritikát, amilyen a tiéd is, az elmondhatatlan boldogsággal tölt el, és úgy érzem, ezért érdemes csinálni.

Családod mit szólt, hogy egy regényt kezdtél el írni?

Nem kifejezetten vannak benne, ebben a hatalmas könyvpiaci gépezetben, de természetesen mindenben támogattak. Először meglepő volt számukra, hogy írok, hiszen a szerzeményeimet az elején csak egy embernek mutattam meg, egy kedves barátnőmnek, akit a Szerethetetlen köszönet nyilvánításában is említek. Nagyon büszkék rám, és örülnek neki, hogy végre megtaláltam az utam, és boldoggá tesz az, amit csinálok. Számukra ez a legfontosabb.  

Zétény és Léna karakterét valakiről mintáztad, vagy kitalált szereplők?

Ők, mint a legtöbb karakterem, összetett személyiségek. Nem mintáztam senkiről, mégis mindenkiről. Személyiségeket, külső adottságokat, gondolatokat gyúrtam össze egy emberré, így születtek ők.

Számodra mi a legnagyobb elismerés szerzőként?

Az, hogy az olvasók szeretik az írásaimat. Számomra ez a legfontosabb. Az írásaimmal elgondolkodtatni akarok, minden történetemben van valami kis tanulság, valami kis agyalni való. Az, hogy az emberek örömmel olvassák a munkáimat, az számomra a legnagyobb siker.

Amikor nem írsz, alkotsz, mit csinálsz szabadidődben? Olvasol? Ha igen, mit?

Sok mindenbe belekezdtem már életemben, de valahogy mindennel felhagytam. Az írás mellett, az olvasásban találtam meg a legkellemesebb időtöltést. Elég széleskörű az érdeklődésem. Igazából mindent olvasok, csak horrort nem. Azt nem bírom. Az a baj, hogy maga a történet ott is érdekelne, de tisztában vagyok vele, hogy utána hetekig olyan lennék, mint egy mókus a négysávoson. Úgyhogy ezt inkább hanyagolom az olvasni valóimból. Leginkább a hazai szerzők könyveire álltam most rá, és igyekszem ezt a nézetet népszerűsíteni is. Szeretném, ha a hazai írók végre olyan elismerést kapnának, amit megérdemelnek. Persze most lehet azt mondani, hogy narcisztikus módon magam miatt mondom ezt, nyilván én is szeretném élvezni ennek az előnyeit, de emellett fontosnak tartom, hogy a hazai könyvpiac fellendüljön.

Várható közel s távol jövőben új történet tőled?

Igen. Már javítás alatt áll a következő sztori, ami legnagyobb reményeim szerint a jövő évben fog megjelenni. Emellett még sok megkezdett kézirat várja a folytatást a számítógépemen, és még annál is több a terv a fejemben. Úgyhogy nagyon remélem, hogy örömmel fogjátok ezeket is olvasni, legalább annyira, mint amekkora örömmel én írom őket.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Tormásy Viktória írói oldala