Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Cassy Blacksmith - ("Látnom kell magam előtt a helyszínt, a karakterek otthonát, az üzleteket, helyeket, ahová szívesen járnak. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Cassy Blacksmith írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Te leszel a következő és Totálkár (A Whiston-fiúk 1) c. könyve jelent meg, mely magánkiadásként jelent meg, az írónő oldalán lehet beszerezni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Reklámszakemberként dolgozom, 13 éve foglalkozom komolyabban írással. A munkán része sokszor a reklámszövegek, kreatív koncepciók kitalálása, de már sokkal régebb óta jelen van az életemben a történetmesélés. Anyukám a megmondója, hogy már kisiskolásként is füzetbe írogattam a kreálmányaimat. Akkor inkább rövidebb novellákat vagy meséket írtam magamnak, aztán felsőben kísérleteztem versekkel is, de később rájöttem, hogy ezek kevésbé kötnek le. Így maradtam a regényeknél.

Maximalista ember vagyok, így annak ellenére, hogy az írás egyben a munkám, hivatásom is, szeretem magam képezni. Több íróképzést is elvégeztem az elmúlt években, néhány novellám az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalán is olvasható. 2017-ben pedig a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg a “Halhatatlanok” antológia, amelyben Lélekkufár című novellám is helyet kapott.

2022 februárjában jelent meg a Te leszel a következő című e-bookom, most júniusban pedig a Totálkár című regényem, ami egy sorozat kezdő kötete. Mindkét könyv kapható a Libri-Bookline, a Dibook, az Eköny Magyarország, az Álomgyár könyvesboltok és a Google Könyvek áruházában is.

Totálkár (A Whiston-fiúk 1) c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A Totálkár ötlete 2015-ben fogalmazódott meg bennem. Maga az írási folyamat sokáig tartott. Még ha fikciót is írok, de valós helyszíneket választok, szeretek nagyon a részletekbe menni. Látnom kell magam előtt a helyszínt, a karakterek otthonát, az üzleteket, helyeket, ahová szívesen járnak. Lehet, hogy ez tényleg csak egy kattanás nálam, de mindig az jár a fejemben, mi van, ha valaki tényleg megnézi, hogy az adott épület ott van-e, úgy, ahogy én azt leírtam. Ezért bár maga a Totálkár egy elég egyszerű történetnek látszik, a részletekben szeretek elmerülni. Az is nehezítette a dolgot, hogy egy számomra idegen világról – az autóversenyzés, utcai gyorsulások világáról – meséltem. Ezért segítségül is kellett hívnom az egyik barátom, aki történetesen nagy rajongója ennek a témának és autószerelő. A regénnyel 2015 végén pályáztam az Aranymosásra, tehát nagyjából 1 év alatt készült el.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Vegyesen. Mostanában kevesebb fantasy-t írok, de Wattpaden volt pár ilyen írásom, illetve sokáig igen vonzottak a disztópiák. Általában olyan könyveket írok, amiket olvasni is szeretek, és mivel nem maradok meg sosem egy zsánernél, szeretek kísérletezni. Persze próbálom annyira valósághűre csiszolni a történeteimet, amennyire lehet. Ez odáig fajul, hogy Google Streetview-val nézem végig az utcákat és helyszíneket. Néha már szinte beteges, mennyi időt tudok ezzel elpazarolni.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már kiskoromban, de igazán komolyan 5-6.-os koromban, amikor először olvastam a Harry Potter első két részét. Szerintem J.K. Rowling igazi példakép mindenkinek, nekem is sok erőt ad a mai napig, ha csak arra gondolok, hogy őt mennyiszer utasították el kiadók, mire megjelent Harry története. Akkor még csak egy gyerekkori ábránd volt, hogy egyszer majd én is olyan történeteket írhatok, amiket mások boltban vesznek meg, de hát minek kergessem az álmokat, ha meg is valósíthatom?

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, jelenleg a thriller és krimi foglalkoztat leginkább, most dolgozom egy olyan sorozaton is, ami kicsit a szélhámosok, erőszaktevők, sorozatgyilkosok világába kalauzol.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Eufórikus és ijesztő is egyben. Persze a munka nem áll meg itt, mert onnantól még vagy ezerszer átnézem a kéziratot, átírom a gyenge részeket, és természetesen onnantól mehet a bétáknak, előolvasóknak, akik szintén megköpdösik. Egy szöveg nálam sosincs teljesen kész, szóval ezért is olyan ijesztő, amikor végre elengeded. Mert folyton ott motoszkál a fejemben, hogy talán mégsem olyan jó, mint gondolom. Erre valók a béták és előolvasók, hogy segítsék a munkát. Törekszem arra, hogy minden olvasónak megfeleljek, ezért tart szerintem ilyen sokáig a munka.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Ez is a Harry Potterre vezethető vissza. Korábban írtam már másik álnéven, de azt nem éreztem magaménak. A Cassy-t, akkor találtam ki, amikor 2001-ben nagyon menők lettek a netes, G-portalos fan oldalak és „varázslóképzők”. Ha valaki kb. 30-35 éves, akkor tudja, miről beszélek. Akkor választottam magamnak még a Cassandra névből rövidült Cassy-t, ami sokáig a nick nevem volt. A vezetéknév pedig a saját nevem angolos változata. Mindenképpen olyat szerettem volna választani, mi eléggé egyedi, és könnyű beazonosítani vele.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nálam nem úgy kezdődik az írás, hogy eldöntöm, milyen zsánerben szeretnék írni. Ha jön az inspiráció, akkor nincs menekvés, a sztori alakítja magát a fejemben. Ha az végül egy urban fantasy lesz vagy egy new adult regény, akkor welcome. Sokszor bajban is vagyok, amikor meg kell határozni a pontos zsánert, mert nem mindig tudom eldönteni. A Totálkár esetében is sokáig azt hittem, hogy ez egy young adult történet, mire az egyik béta rávilágított, hogy ez inkább már new adult. Jó pap holtig tanul.

Szeretem magam próbára tenni, így biztosan fogok még ugrálni a zsánerek között.  

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent? 

Eddig mindegyik magánkiadásban jelent meg. A korábbi álnéven már 5 e-bookom van fönt a neten, de nem igazán hirdetem sehol. Ennek ellenére a mai napig fogynak belőle, pedig az első 2013-ban került ki.

Amikor a mostani írói álnéven megjelent a „Te leszel a következő” című regényem, igazából csak egy kísérlet volt a részemről. Azt a történetet Wattpadre írtam először, nem volt egyéb tervem vele, csakhogy szórakoztassam magamat és az olvasókat.

Aztán a befejezést követve nagyon sokan jeleztek vissza pozitívan, és követelték a folytatást. Meglepődtem, amikor kategóriagyőztes is volt, és sok direkt üzenetet kaptam, hogy szívesen olvasnák, ha e-bookban is megjelenne.

Ekkor elhatároztam, hogy belevágok a magánkiadásba. Nehéz, fárasztó munka, de abszolút megérte.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A kislányom születése előtt sokkal több időm volt írni, szinte teljes hétvégék mentek el úgy, hogy azt sem tudom, mit csináltam, pedig vagy 8-10 órát megállás nélkül gépeltem. Akkor kihasználtam minden szabadidőt, hogy egy új történeten dolgoztam. Nem volt terv vagy koncepció mögötte, csak hogy minél előbb végezzek az aktuális sztorival és kiírjam magamból, amit el akarok mondani. De mivel másik hobbim az olvasás, ezért próbálok egyensúlyt tartani, hogy ez ne menjen a pihenés rovására. Mióta a kislányom megszületett, azóta pedig értelemszerűen ő és az apukája az elsők, háttérbe szorul kicsit az énidő.  

Gyakran kapok máshonnan ihletet (akár egy film nézése közben), vagy sokszor támad egy másik ötletem, ami viszont jobban foglalkoztat egy idő után. Ezért van, hogy áttérek ilyenkor egy másik sztorira.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindegyikben vannak kedvenc részek. A Totálkár esetében nagyon szerettem írni a Braden és Charlie közötti párbeszédeket, és egy kicsit azt is, amikor Charlie a bátyjával, Quentinnel veszekedett. Van egy öcsém, szóval próbáltam a mi régebbi veszekedéseinkből is meríteni egy kicsit. Mivel a Totálkár nehéz témákat dolgoz fel (köztük a pánikbetegség, önbizalomhiány, gyász és annak feldolgozása), ezért azok a részek nehezebben mentek.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az ötletek sokszor csak úgy jönnek maguktól. Szeretek jegyzetelni olvasás vagy filmnézés közben, így mindig gyűjtögetem a szösszeneteket, amit majd felhasználhatok egy következő írásban. De van, hogy álmodom egy érdekes jelenetet, esetleg Pinteresten képeket keresgélek. Ott is van sok moodboardom, amit egyszer jó lenne felhasználni.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Több előolvasó és béta kezén is átmegy a szöveg. Szerintem fontos, hogy minél szélesebb korcsoportból találjunk ilyen segítőket, hiszen a könyvet sem csak egy adott embertípus fogja olvasni. Bétázós FB csoportban szoktam keresni magamnak segítséget, de vannak már bevett olvasóim is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mivel álnéven írok, ezért sokan nem is tudják. Természetesen a közvetlen családtagjaim igen. Remélem, hogy tetszik nekik.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nem titok, az idén jelentkeztem több pályázatra is, és mivel kevesebb az időm, ezért néha mini-novellákra futja csak. De ahogy említettem, dolgozom most egy krimisorozaton, aminek a második részét írom éppen. Nem tudom, miként, hogyan alakul a sorsa, de nagyon szeretném nyomtatott formában látni.

A Totálkárral kapcsolatban is sok kedves üzenetet kaptam olvasóktól, így nem lehetetlen, hogy rászánom magam, és azt is nyomtatott formátumban fogjuk megjelentetni. A Whiston-fiúk sorozat következő részeit is szeretném minél előbb befejezni. De mindenről időben értesítem az olvasókat, elég aktív vagyok FB-n és Instagramon, szóval ott tud követni, akinek kedve van.

Elérhetőségeim:

Cassy Blacksmith weboldala

Cassy Blacksmith facebook oldala

Cassy Blacksmith Instagram oldala

Eve Rigel: Kelepce - ("Izgalmas, humoros és belevaló krimi. Ezek után szívesen olvasnék további krimi könyveket az írónőtől, ezzel a könyvvel, a kedvencemmé vált.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Trivium Egyesületnek és Eve Rigel írónőnek, hogy lehetőséget adtak elolvasni Kelepce c. könyvet. Igazán meghozta a kedvemet, hogy más krimiket is olvassak. Izgalmas, humoros és belevaló krimi. Ezek után szívesen olvasnék további krimi könyveket az írónőtől, ezzel a könyvvel, a kedvencemmé vált.

 Eve Rigel:
Kelepce

 

Tartalom:

Miranda Foster, a milliárdos örökösnő, a férjével nyomozóirodát működtet San Franciscóban. Egyik nap a húga azzal hívja fel, hogy az apjukat meggyilkolták, és ő a gyanúsított. Miranda, bár tizenöt évvel ezelőtt úgy hagyta ott az Eagle-szigeten lévő szülői házat, hogy soha többé nem tér vissza, a húga kérésére mégis odarepül a férjével, és a rendőrségi tiltás ellenére nyomozásba kezd. Az első gyilkosságot később még több követi, és Mirandáék egyre mélyebbre merülnek egy régmúltba visszanyúló, de a jelenre is kiható, szerteágazó játszmába. Versenyt futnak az idővel, hogy még azelőtt elkapják a gyilkost, mielőtt rájuk kerülne a sor.
A történet a megtagadott múlt, elfojtott érzelmek és meghasonult lelkek nyomában vezeti az olvasót Alaszka varázslatos földjére.

Eve Rigel (Czinkos Éva) tíz év után először jelentkezik új regénnyel, egy filmszerűen pergő, páratlan atmoszférájú környezetben játszódó, szövevényes krimivel.

Vélemény:
5/5

Számomra ez a könyv év egyik legjobbja. Nagyon szeretem a krimi könyveket, főleg azokat ahol jelen van humor is. Ebben a könyvben minden meg van, amivel az olvasót székhez kötözze. A történetben senki sem az aki, s pont ettől volt jó. Lehet agyalni ki is a gyilkos, a gyilkos kilétére sokáig nem derült fény, pedig felsorakoztattam ki kinek, van indítéka. Pechemre egyik se az volt. Jól megcsavarta a történetet az írónő. Nem semmi krimi!

"- A családod története olyan, mint egy szappanopera – jegyezte meg Eric.
- Ugye? – csapott le Miranda.
- Inkább olyan, mint egy Shakespeare dráma – javította ki Tania.
- Mondom én – tromfolt rá Daniel elégedetten.”

A másik, amit nagyon bírtam, hogy  voltak benne beszólások, pikírt megjegyzések, amiken jókat kuncogtam. Kedvencem Daniel volt, imádom ezt a palit. Másik két kedvencem Eric és Tania. Szívesen olvasnék róluk külön történetet, biztosan izgalmas életük lehet. 

Miranda... Fura egy nő, az egyszer biztos. Mindenesetre erős személyiség, imponáló. Olvasás közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha sorozatként folytatódna Miranda és Daniel nyomozásai. Sokszor úgy éreztem, mintha egy sorozatot néznék, filmszerűen pörögtek az események a szemem előtt. Amikor véget ért, egészen elszontyolodtam. Olyan hamar véget ért, egy élmény volt olvasni. Viszont nem tudok elmenni az utolsó oldalon olvasott résznél, a Háromszázhatvanhatodik napnál, az valahogy összecsapottnak érzem. Lehetett volna hosszabb, részletesebb. Többre is kíváncsi lettem volna, de nem írom le mi, mert az spoileres lenne.

Nem tudom mikor fog írónő újabb könyvet írni, de én mindenképp figyelemmel kísérem, mert megéri. Ez a kötet nem volt unalmas, végig fenntartotta a figyelmemet, nem kalandoztak el a gondolataim. Folyton azon agyaltam ki lehet a gyilkos. Legeslegvégén derült ki, hát pont rá nem gondoltam, ráadásul egy döbbenetes csavart is tedd bele. Bravó! Így kell ezt! Áhh, imádom.

Szívből ajánlom minden olyan olvasómnak, aki szereti a krimit pont, mint én. Ez a te könyved, ha szereted a rejtélyeket, a titkokat, izgalmakat, a humort. Mindenképp olvasd el!

Ha kíváncsi lettél a történetre, itt tudod beszerezni:

Trivium Egyesület

Trivium Egyesület oldala 

Eve Rigel írói oldala

 

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka - ("– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé. – Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?")

Ezen a héten kellett volna hoznom Aurora könyvéből részletet, kissé lemaradtam. De sebaj! Hozom ma, nektek, Az Istenek játéka, hogy tetszett nektek? Izgalmas? Érdekes? Íme a folytatása, ha tetszett a bejegyzés alatt található linken tudod megvenni.
Jó olvasást!

 Aurora Lewis Turner
Az Istenek játéka

Tartalom:

 Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?

ENGEDÉLLYEL

Napos reggel fogadta a csapatot. Robin arra ébredt, hogy cserbenhagyta őt a teste, és olyasmit érzett, amit előtte még soha. Maya közelsége felébresztette benne a szunnyadó férfit. Először megijedt, felpattant, majd – amilyen gyorsan csak tudott –, a fák közé veszett. A többiek értetlenül bámultak utána. Maya felállt a homokról, hogy Robin után induljon, de Hunter szavai megállították őt.

– Hagyd most kicsit!

– Mi történt vele? Talán baja esett? – kérdezte aggodalmaskodva.

– Minden a legnagyobb rendben. Csak egy kis magányra van szüksége – vonta meg a vállát.

– Talán nem ártana megbizonyosodni… – kezdett volna vitatkozni vele Maya, mire Hunter felsóhajtott.

– Jól van! Utánamegyek. – Erre kék-arany tekintete megtalálta Luna arcát. A lány a homokban ült, és látványosan nem törődött az eseményekkel.

– Addig meséld el a többieknek az éjszakai akciódat, tökmag! – szólította fel. Luna zöld pillantása az isten felé siklott. Hunter mintha egy csipetnyi dühöt érzett volna benne, amitől elmosolyodott. De ez nem tartott soká, ezért újabb utasítást adott, a maradék halra mutatva:

– Reggelizzetek meg!

A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek.

A bokorban egyszer csak megmozdult valami. Feszült csend telepedett a társaságra. Csak akkor enyhültek meg, amikor felismerték a mosómedvét. Luna elmosolyodott a furcsa, szőrös lény láttán, letette a maradék halat, és ellépett onnan. Az állat kirohant a bokorból, megszimatolta a halat, majd apró mancsába vette, megforgatta benne, és meg is ízlelte. A társaság tagjai csodálkozva bámulták a jelenetet. Lunának is vissza kellett fognia magát, nehogy elmosolyodjon.

 

***

 

Hunter Robin nyomát kereste. Nem szeretett kényes témáról beszélni, viszont el kellett ismernie, hogy maga vállalta a főnökséget, így viselnie kellett annak minden terhét.

Épp vissza akart fordulni a tábor felé, amikor megjelent a szőke férfi. Nyugodtnak tűnt, még halvány mosolya is végigszáguldott arcán, amint meglátta az istent.

– Hunter? – kérdezte.

– Jól vagy, haver? – jött a kérdés.

– Igen – bólintott Robin, de lesütötte tekintetét. – Csak, tudod… azt hittem egy percre, hogy nem vagyok ura a testemnek, de már minden rendben.

– Nem szégyen, ami veled történt – veregette őt hátba Hunter óvatosan. – Hamarosan elkezd „normálisan” működni a testetek. 

Robin ezekre a szavakra elgondolkodott, de nem kérdezett rá. Ehelyett Hunterrel együtt ballagott vissza a rögtönzött táborba. Amire odaértek, összekészült a csapat.

– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé.

– Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?

– Talán maradnál még egy olyan tónak a partján, ami nem is olyan rég megpróbált megölni engem? – kérdezte a lány, mire Hunter a hátára vette táskáját.

– Na, most van indulás! – ragaszkodott hozzá, hogy övé legyen az utolsó szó. Nem ismerte el Luna igazát.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni (ekönyv)

Aurora Lewis Turner írói oldala

DiBook

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nagyon tetszett, ahogy ezt megírta. Gina amint rájött Ábel titkára, másképpen kezded ránézni, és saját magát is más színben látni. Érdekelte Ábelt, hogy ki ő, miért ilyen tüskés. S szép lassan rájönnek, hogy igencsak közelebb kerültek egymáshoz, de ehhez meg kellet ismerni a másikat.")

 ~~~ Előolvasás ~~~

Szeretném, megköszöni Tiszlavicz Mária írónőnek, hogy lehetőségem volt elolvasni Madarat tolláról c. novellás történetet. Nem egy mindennapi ifjúsági történetet olvashattam. Gina és Ábel kapcsolatáról ír, hogy milyen egy tininek, hogy hallássérült lett. Mondjuk úgy, hogy számomra legkedvesebb, személyes kedvencem.

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.

Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni? 

Véleményem
5/5

Amikor felkeresett az írónő nem-e elolvasnám a novellát, hiszen régebben beszélgettünk a siketségről, hallássérülésről, s én rögvest igent mondtam. Hiszen mindig öröm számomra,ha van erről szó egy kötetben, a hallássérülés... Azt vallom, hogy igenis kell róla beszélni, elmondani, hogy ki hogyan megy keresztül ezen, miként dolgozza fel a hallása elveszését vagy a károsodását. Ez a történet, novella erről szól, Ábel történetét dolgozza fel. Hogy hogyan viseli egy tini, hogy hallássérült.

Nagyon tetszett, ahogy ezt megírta. Gina amint rájött Ábel titkára, másképpen kezded ránézni, és saját magát is más színben látni. Érdekelte Ábelt, hogy ki ő, miért ilyen tüskés. S szép lassan rájönnek, hogy igencsak közelebb kerültek egymáshoz, de ehhez meg kellet ismerni a másikat.

Ábelben magamat láttam meg, az érzést, azt én is átéltem. Szégyent, haragot, dühöt, csalódottságot és miért pont én. Tudom milyen érzés. Gina lassan, de biztosan megismerte közelebbről Ábelt, s rájött, hogy semmiben sem különb a halló társaitól. Igazság szerint Gina az, aki megtanítja, lehet másképp élni, elfogadtatta Ábellel, hogy ugyanolyan értékes ember, mint bárki más.

Tiszlavicz Mária ezúttal is egy nagyszerű történetet írt, ami esetleg valós személyről is mintázhatta volna. Hiszen mai világban nem könnyű másnak lenni, pláne ha hallássérült is az ember. Mária teljesen hűen írt a meg Ábel karakterét.Az volt a lényeg, hogy mennyire tudják elfogadni a másikat, hogy fiatalon sérültté vált. Van-e jövője egy barátságnak vagy netán szerelemnek egy hallássérült fiatalnak? Mária ezeket, és sok más kérdést körbe járta a novella megírása közben. Igazságszerint egy regényt is eltudnék képzelni belőle.

Nagyon örültem, és természetesen óriási megtisztelő, hogy megjelenés előtt elolvashattam. Őszintén megmondom, én még olvastam volna pár oldalt róluk. Nagyon megszerettem Gina és Ábelt. Remélem lesz még alkalmam olvasni. Szívből ajánlom minden ifjúságnak és felnőttnek ezt a novellás kötetet.

 

Az ekönyvet itt tudjátok beszerezni:

Ez-Könyvek Kiadó

Tiszlavicz Mária írói oldala

Beleolvasó:Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvből újabb részletet hoztam nektek. Hogy tetszett az előző? Várjátok a következőt? Mi lesz a csipetcsapattal vajon? Vajon ki lehet az a fiú akit Gina meglátott?

 

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről. 

 

ENGEDÉLLYEL

– Hallottátok, kedves követőim, Georgina hercegkisasszony épp pihenőt tart!
– Tudod, ki a hercegkisasszony!
Próbáltam mérgesen nézni rá, persze sikertelenül. Reni letette a telefont, és egymásnak dőlve kacagtunk. Még az sem érdekelt, hogy a labda a lábunkhoz gurult, hagytuk, hogy Zsombor odaszaladjon érte.
– Beléd van zúgva – közöltem Renivel, miután kaptunk levegőt, és Zsombor visszament kosarazni.
– Nagyon helyes! – Reni vigyorgott, aztán az ajkába harapott, és rám nézett. – Szerintem Soma érdeklődik irántad…
– Inkább azt találjuk ki, mit csináljunk a kiskölykökkel! – vágtam közbe gyorsan. – Nézd, már meg is jöttek néhányan!
A bejárat felé fordultam, ahol időközben megnőtt a nyüzsgés. Negyedik osztályosok rohangáltak, néhány ötödikes a kavicsokat rugdosta fancsali képpel, miközben a szüleik a felügyelő tanárok segítségével megpróbálták őket szobákba osztani. Nagy volt a hangzavar, és ez csak még nagyobb lesz, ha megérkezik mindenki, emlékeztettem magam.
– Mit tudom én! – vont vállat Reni. – Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell.
Egy darabig néztük a gyerekeket. Én lopva a fészer felé pillantottam, de már nem állt ott a nő és a srác sem.
– Már most utálom az összes kölyköt – fintorgott Reni. – A francba tudott Zsombor erre rávenni!
– Van egy-két tippem – vigyorogtam, mire a barátnőm könyöke a bordáim között landolt.
Zsombor anyukája is egy volt a tábort felügyelő tanárok közül, és a fiának minden évben itt kellett vigyáznia az alsósokra, immár ötödik nyara. Idén kibulizta az anyjától, hogy a Renivel és Somával mi is jöhessünk segítőnek. Előadta nekünk, hogy micsoda móka és kacagás lesz három hétig… Úgy gondoltam, a sok gyerkőc változatosságot fog jelenteni a másfél év önkénteskedés után az öregek otthonában. De rögtön azután, hogy megérkeztünk a táborba Renivel, rádöbbentem, hogy a barátnőmnek már tizedik óta tetszik Zsombor, és most elvárja, hogy legyek a szárnysegédje. Ettől kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy gigantikus, huszonegy napos dupla randira toppantam volna be, ahonnan nincs menekvés. Ám a délelőtti eligazítás helyre tett minket – itt bizony kőkemény munkát várnak tőlünk. Vezessünk foglalkozásokat a gyerekeknek, játsszunk velük, találjunk ki feladatokat sorversenyre, felügyeljünk az étkezéseknél, vigyázzunk rájuk a kirándulásokon…
Ennek ellenére szép kis erdei tábor lesz, a kirándulások kimerülnek abban, hogy felmegyünk a faházak fölötti domboldalra, egészen a kerítésig. Ugyanis a felnőttek úgy döntöttek, a medve miatt biztonságosabb lesz a villanypásztoron belül maradni.
Ők már csak tudják.
– Mi is a kifogásod Soma ellen? – kérdezte Reni, miután visszafordult a szóban forgó srác felé.

Elhúztam a szám. Oké, el kellett ismernem, Soma a fekete hajával meg az atlétatermetével tényleg jól nézett ki, és történetesen elég okos, hogy a megye legjobb kémiása legyen. Többszörösen. Rendszeresen korrepetált általános iskolásokat, pusztán jófejségből. Ledobta a pólóját, úgy kosarazott. Elnézve a hátát és mellkasát borító szőrtengert, azon a szelfin simán összekevernék a medvével. Mellette a nyakigláb, majdnem kétméteres, szőke Zsombor a keret nélküli szemüveggel úgy nézett ki, mint egy Norvégiából idesodródott programozójelölt. Pedig töriből volt iszonyat penge a srác.
– Miért nem te hajtasz Somára? – kérdeztem vissza.
– Itt most rólad van szó! – Reni nem hagyta magát. Sosem hagyta.
– Nem akarok pasizni, kész. Nem azért jöttünk.
– Oké, vettem – vonult vissza Reni.
Én figyeltem tovább a tábor bejáratát, és igyekeztem elűzni a régi emlékeket. A legutóbbi barátom elég gyökér módon szakított velem, és ugyan már túltettem magam a hazugságain, még mindig nem éreztem elérkezettnek az időt a randizásra.
A gyereksereg meg az aggódó szülők mellett észrevettem a fiút a fészerből. Magas volt, bakancsban trappolt, felkarján megfeszült az izom, ahogy talicskában egy kupac földet tolt maga előtt. A mozgása valahogy… nem bírtam megfogalmazni, de máshogy mozgott, mint a srácok a hátam mögött. Ahogy egyik lábát tette a másik után, amilyen komor figyelem uralta a vonásait… A virágágyásokhoz tartott, leguggolt, és kislapáttal elkezdte berakni a muskátli cserepébe a földet. Pontos, kiszámított mozdulatokkal, csak arra figyelt, amit csinált.
– Ő kicsoda? – böktem a srác felé.
Nem lehetett idősebb nálunk, de nem a mi sulinkba járt, az tuti. A szél belekapott a kócos, barna tincseibe.
– Az előbb mondtad, hogy nem akarsz pasizni, erre rögtön kiszúrsz magadnak valakit? – Reni előkapta a telefonját, én meg a szemforgatások közepette megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.
– Hallgassátok, követőim, Georgina kisasszony kiszúrt magának egy fiút! – Megfordult, hasra vágta magát a fűben, és a kamerával ráközelített. A fiú kihúzta magát, beletörölte a homlokát a pólója aljába. Pár pillanatra kilátszott a lebarnult háta. – És nem is akármilyen fiút! Nos, édes követőim, kinek tegye rendbe a gazos kiskertjét ez a palántabajnok?
– Idióta vagy – vihogtam.
Na de beszéljek Reninek a kételyeimről, amik felötlöttek bennem a fiút nézve?
Reni előrébb kúszott, hogy közvetíteni tudja a fiú minden mozdulatát. Aki most éppen felállt, és belehajította a lapátot a talicskába.
– Fordulj meg, hadd lássuk az arcodat! – suttogta Reni, és még jobban ráközelített. A fiú alakja teljesen betöltötte a képernyőt.
Zsombor hirtelen felüvöltött, majd a kosárlabda átrepült a fejem fölött.

 Itt tudod beszerezni a könyvet ekönyv formájában.:

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Tök mindegy! Ő meg a többi felnőtt csicskáztat minket, szegény, közmunkára kárhoztatott gimiseket három héten keresztül ")

Nemrég jelent meg ekönyvként Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című kis regénye, ezért egy kis részletet hozok nektek kedvcsinálóként. Hamarosan véleményemet is megírom nektek itt a blogomon könyvről. Bár már egyszer olvastam, megjelenés előtt, de újra elolvasom, hogy friss élményként elmesélhessem nektek.

Addig is olvassátok el Madarat tolláról c. könyvből egy kis részletet.

Jó olvasást!

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 

1.

Gina

– A medve nem játék!
A hülye Soma úgy rikácsolt, ahogy Tóth szokott emelt törin. Lehetetlen volt nem röhögni. Hát igen, ez nem egy szerencsés indítómondat egy veszélyre figyelmeztető plakáton. Én betojtam rendesen, hogy a tábor kerítésén túl medvék lófrálhatnak az erdőben, mert mint állították, egyre több helyen láttak már medvét Nógrádban, itt, Salgótarján körül is. Soma szeme erre felcsillant – le mertem fogadni, hogy minden tiltás ellenére simán ellőne egy szelfit a macival.
Idióta!
– Nem bizony, úgyhogy jobban tennétek, ha komolyan vennétek, amit az eligazításon mondtunk! – kiáltott vissza a szemüveges nő.
Bakker, ki gondolta, hogy hall minket?
– Igenis, tanárnő! – intett vissza neki Soma. – És persze, hogy betartjuk!

Vihogva oldalba lökte Zsombort, aztán elkocogtak a focipályára… kosarazni.
– Nem is tanárnő – jegyeztem meg. Utánafordultam, néztem, ahogy különválik a többi tanártól, és egy fészerszerűség felé sétált. – Állatorvos, nem azt mondta?
– Tök mindegy! Ő meg a többi felnőtt csicskáztat minket, szegény, közmunkára kárhoztatott gimiseket három héten keresztül – rántotta meg a vállát Reni, a barátnőm.
Fel sem nézett a telefonjából. Szerintem épp egy Insta-posztot diktált magának hangosan.
– Ez van.
Még mindig az állatorvosnőt néztem. Valakihez beszélt, aki bent állt a fészerben. Volt valami a nő mozdulataiban, ami miatt képtelen voltam elszakadni tőle. Túlságosan… finomkodó volt. Óvatos. Féltő.
Ki a fene lehet ott bent?
– Jössz? – karolt belém Reni.
Hagytam magam a focipálya felé húzni, de azért a vállam felett visszanéztem. A fészerből előlépett egy fiú. Nem láttam jól, a nap pont a szemembe sütött. Az állatorvosnő a fiú vállára tette a kezét, és ebben a mozdulatban kicsúcsosodott minden, amit az előbb észrevettem a nő mozgásában. Valamiért nagyon félti azt a fiút. Lehet, a fia? Akkor is, ez már túlzásnak tűnt!
Leheveredtem a fűbe, Reni mellém huppant, és szokás szerint videózott mindent: a kosarazó fiúkat, a tábort közrefogó hegyeket borító ezernyi zöldet, a bőrszandálomat, a lábát a flitteres papucsban, a szaladó felhőket az égen. Amint lehetősége lesz rá, tolja is fel Instára. Néha nagyon fárasztó tudott lenni, és nem mindig emlékezett rá, miket meséltem neki, de akkor is – ő a legjobb barátom.
– És… itt is vagyunk – kommentelt Reni, miközben lassan még egyszer körbeforgatta a telefonját, aztán átváltott az elülső kamerára. Ezúttal szőke és vörös ombre hajat festett magának. Egész jól állt neki, amivel totál tisztában volt. Egyfolytában csavargatta az egyik tincsét a felvételnek, és közben illegette magát. – Három hétig szórakoztathatjuk a kisiskolásokat erdei tábor címen.
Hűs szellő játszadozott a fák között, élvezhetőre hűtve a nyári hőséget. Tulajdonképpen egész jól nézett ki a hely a távoli kis faházak sorával meg a halványra meszelt kőházakkal. Hinta, csúszda és pingpongasztal is volt, meg egy homokozó, a bejárat mellett pedig hatalmas, rönkökből rakott ládákban virágok nyíltak. Az egyiken egy hatalmas cserép muskátli trónolt. A kerítésen túl a Tóstrand látszott. A fene tudja, miért hívták még mindig Tóstrandnak, szerintem vagy jó harminc éve senki sem fürdött benne. Legálisan.
Közben Reni visszatért hozzám, és az arcomba tolta a kamerát.
– Hogy érzed itt magad, kedves Gina?
– Hagyjál már, pihenni akarok! Még most, mielőtt ránk eresztik a kölyköket – hajtottam el nevetve a kezét.
Próbáltam minél többet befogadni a minket körülvevő dolgokból, de az első terepszemle után a gondolataim visszaszöktek a fészerből kilépő fiúhoz.

Ha tetszett a részlet itt tudd megvenni. 

Tiszlavicz Mária

Ez-Könyv Kiadó