2019. március 21., csütörtök

Carrie Cooper: Ügynök Tűsarkúban (Lili Green 2.)

Álomgyár Kiadó gondozásában jelent meg Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban (Lili Green 2.) c. könyv. A könyv 2017-ben jelent meg s azóta töretlen sikerként hódít az olvasók körében. Én is jó magam már másodszorra kezdem el újra elolvasni. Nem hiába kedvencem ez a könyv. Van itt minden, ami jó kikapcsolódáshoz kell. Tömény izgalom, krimi és romantika. Lili szokásához híven megint hozza a formáját, és persze Nikosz, John sem maradhat ki a humorból.
Bővebben lentebb olvashatod.


Carrie Cooper
Ügynök Tűsarkúban



Tartalom:

Lili ​Green megtapasztalta, hogy a sors egy váratlan fordulattal milyen könnyen a feje tetejére állíthatja az életét. A felkavaró kalandok után örömmel veti bele magát az erőszaktól és gengszterektől mentes, békés hétköznapokba. A nyugalom azonban nem tart sokáig: ezúttal Lili maga ugrik fejest egy FBI-akcióba, hogy segítsen megmenteni egy barátja életét. A megbízás nem mindennapi kihívások elé állítja: az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub rejtett drogüzletéig vezetnek. A kezdetben sem egyszerű ügy egyre veszélyesebbé válik, és Lili – híven önmagához – pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább csomózzák az amúgy is szövevényes szálakat.
Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire támaszkodva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a váratlan kalanddal a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy végleg elszakítja őket egymástól?

Véleményem
5/5


Istenkém lehetne erre a könyvet, 10 csillagocskát adni? Annyira, de annyira szuper lett. Még mindig ugyanolyan izgalmas, mint először olvastam. Az első rész egy kis bevezető volt Lili kalandjaihoz, második rész már be sem kell mutatni… Hiszen alig telik el pár oldalnyi a könyvben Lili megint egy ügy kellős közepében találja magát, ahol abszolút de nem kellene ott lennie. Nikosz igencsak meg is lepődött, mikor meglátta. Miért is ment bele? Hát persze, hogy John rángtatta bele, ki más lenne. Persze szigorúan Zack keresése miatt ment bele kétes ügyletben. Világért sem akart semmit se tenni, főleg keresztbe tenni, Nikosz ügyeinek. Annyira jó, izgalmas ez a történet. Igazán nem is kívánhatnék ennél jobb könyvet. S, mint mondtam etalonnak, tartom a szerzőt. Koronázatlan királynőnek. Hiszen nincs még ilyen jó humorú, kínos, izgalmas történet, mint ez Ügynök tűsarkúban. Nem lehet letenni a könyvet, mert minden egyes oldalon izgalmakat ígér. Izgulhatunk Johnért, Nikoszért és Zackért is, na meg Liliért is, hiszen ha ő ott van kő kövön, nem marad semmi. Egyik percben még féltékenységi jelenetek tarkítják, másikba már akciókkal bővelkedik a történet. Ha szereted a krimit, romantikát és egy kis humort, akkor nagyon ajánlom neked ezt a könyvet. Mindkét könyvet érdemes megvenned és elolvasnod. Egy cseppet sem fogsz unatkozni. Én legalábbis nem tudtam. Alig bírtam letenni a könyvet, még az utolsó 40-50 oldalt már a doki rendelőjében olvastam ki. Nem tudtam kivárni mi lesz a vége. Azért van itt néhány irritáló karakter a történetben ilyen volt számomra Amanda, akit legszívesebben bezsúfoltam volna egy szanatóriumba. Annyira nem bírtam őt. Aztán ott volt Walter, pfuuj komolyan… Jajj … Hát , nos hatalmas élmény volt elolvasni. Lili és Nikosz kapcsolatuk kissé hullámvölgyekkel tarkították, de reméltem, hogy helyre hozhatják egymással a dolgokat. Szívből ajánlom nektek a könyvet. Ki ne hagyjátok. 

Kedvenc idézeteim:








A könyvet itt tudod beszerezni:



2019. március 19., kedd

Carrie Cooper: A szemtanú (Lili Green 1.)

Nos el kezdtem újra olvasni Carrie Cooper: A szemtanú c. könyvet. Jó régen olvastam már ezt a történetet, de még mindig a kedvencem maradt. A könyv Álomgyár Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban. Azóta három másik történet is megjelent Lili kalandjairól. De most újra elővettem... Nagyon ritkán van, hogy újra olvasok egy könyvet, mert számomra ez a könyv etalon. Egyszerre van jelen romantika, krimi és kaland is. Izgalmas és fordulatokkal bővelkedik ez a történet. Bővebben lentebb olvashatoda véleményemet. Köszönöm Carrie Cooper szerzőnek és Álomgyár Kiadónak, hogy lehetőségem volt újra elolvasni, elmerülni Lili kalandjaiban.


Carrie Cooper
A szemtanú
(Lili Green 1.)


Tartalom:

 Ki ne várná repesve, hogy beteljesíthesse gyermekkori vágyát? 
Hogy kiszakadva a hétköznapok egyhangúságából végre nekivághasson egy kalandos világ körüli útnak? 
Lili Green izgatottan készül a régóta szervezett utazásra. Összekészített csomagokkal és új élmények reményével vág bele az indulás előtti utolsó munkanapjába. Ám egy pillanat alatt minden a feje tetejére áll, amikor Lili egy bűncselekmény szemtanújává válik, és ezáltal egy bérgyilkos céltáblájának közepére kerül. A teljesen félresiklott utazás pedig immár nem a szép emlékek gyűjtéséről, hanem az életben maradásról szól.


Véleményem
5/5

Nos, hát, ahogy először is, úgy másodszor is elvarázsolódtam. Imádtam minden egyes percét, nagy élmény volt újra olvasni. Lili és John civódásai megunhatatlan. Komolyan, mint egy házaspár. Lili helyében jól megcsapkodtam volna egy kicsit Johnt csak, hogy érezze a törődést.
Letehetetlen egy történet... Egy percre sem hagy nyugton, mindig újabb és újabb fejezetet olvastam, alig tudtam letenni. Másodszor is ugyanolyan izgalmas és első rangú történet, mint mikor először olvastam. Ugyanúgy tetszett a krimi szál, John beszólásai, Lili... Hát nem is tudom, mivel jellemezzem..  Mondjam azt, hogy kotnyeles? Áhh, neeem...  Lilit, így szeretem, ahogy van.
Nikosz pedig... Hát igen. Maffiózó a javából... De a történet végére egészen más kerekedik belőle... Szerző még mindig meg tuddd lepni az olvasás közben, hiába tudom mi lesz a vége akkor is úgy érzem jó nagy csavart tett be a történet végére és ettől lesz olyan izgalmas a könyv.


Zack volt számomra legérdekesebb, legaranyosabb fickó az egész történetben. Így, hogy másodszor is elolvastam a könyvet még jobb, izgalmasabb volt számomra. Jó régen olvastam már, így nem volt gond újra kezdenem. Szívből tudom ajánlani, aki szereti romantikát, kalandot és nem fél egy kis krimitől. 


Kedvenc idézeteim:







A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. március 17., vasárnap

Adriana Motta: Swinger

Szeretném megköszönni Adriana Motta szerzőnek, hogy lehetőséget adott elolvasni Swinger c. könyvét. A könyv Kalliópé Kiadó gondozásában jelent meg. Csodálkoztam azon, hogy miért lett ennyire lehúzva a könyv. 
Nem is értem, miért lett lehúzva ez a könyv, hiszen nekem nagyon bejött. Jó, találtam egy-két hibát benne, de akkor sem kellett volna, illetve kellene lehúzni. Szóval bővebben lentebb olvashatod a véleményemet. Minden esetre különleges élmény volt elolvasni. Köszönöm!


Adriana Motta
Swinger


Tartalom:
Mit ​tehetsz, ha nők tucatjai simogatták, csókolták a tested minden tájékát, de rálelsz a lányra, akit nem akarsz elveszíteni? Mit tehetsz, ha nem mondasz le különleges szexuális szokásaidról, kedvesed azonban nem lépte át a hagyományos szex határait? Életed nem lehet teljes sem a lány nélkül, sem múltad változatos hancúrjai nélkül.
Egyetlen választásod van: szeretettel, figyelemmel bevezeted saját intimitásodba. Vikiben izzik a parázs, kirándulásra viheted az orális kéj rejtelmeibe, és azon túl az erotika teljes birodalmába.
Elfogadta nőfaló múltadat – elhagyna, ha megtudná, swinger voltál. Nemcsak nők tömegein vonultál át, de többen bújtatok egy ágyba. Védőügyvéd vagy, abból élsz, hogy hazudsz és titkolózol.
Ám egyszer minden titokról fellebben a fátyol.
Zsolt harmincas évei elején járó sikeres védőügyvéd, Casanovaként és swingerként él, amikor megismeri Vikit. Lezárja a kicsapongó éveket. Szikrázó bujasággal merülnek a kölcsönös gyönyört adó monogám szexbe. Temérdek szemérmetlen mámor után a lány szembesül Zsolt swinger énjével, és válaszút elé kényszerül: elhagyja a férfit, vagy belekóstol a Zsolttól és barátjától kapott közös élvezetbe.

Véleményem
5/5


Hűha! Igazából nehéz bármit is írnom, hiszen nem kicsit csalódtam benne ez olyan kellemes csalódást volt, mert rosszabbra számítottam. Hiszen olvastam a molyon az értékeléseket és kissé megijedtem. De végülis nem is volt ez annyira rossz. Sőt! Nagyon bejött, tetszett, ahogy indult a történet. Igazán érdekes ismerkedés forma volt Zsolt részéről, valami egyedi az egyszer biztos. Nem az a fajta, aki szeret köntörfalazni és az sem aki szeretne körbe udvarolni. Lényegretörő és tudja, mit akar az élettől és az adott helyzettől. Igazából nem is értem mi lehet a gond ezzel a történettel. Hiszen minden adott, ami egy erotikus könyvhez kell. Nem?  Adott egy fickó jelen esettben Zsolt, aki meglátja Vikit egy ismerőse buliján. Később másnap Viki irodájában találkoznak, és innentől kezdve lehet nyomon követni a kapcsolatukat.  Izgalmas és titokzatos volt számomra, hiszen eleve a könyv címe Swinger vártam a nagy csattanót, a lényeget… Végül az utolsó néhány oldalakon kaptam meg a rejtélyes választ. Zsoltnak van titka, ami kihat Viki döntésére, hogy együtt maradnak-e vagy sem. Végig drukkoltam, hogy maradjanak együtt. Noha Viki egyértelmű, hogy kicsit visszafogott egy – két dologban,de mégis szünet miatt, így is mellette maradt Zsolttal. Én azt gondolom, hogy ez a könyv megérdemel újabb olvasót, esélyt, hogy elolvassák a történetet. Ajánlom azoknak, akik szeretik a romantikus – erotikus történetet s nem félnek egy kis swinger beütéssel sem. Érdekesen lett vége, még nem kaptam választ arra, amit Zsolt mondott. Szóval én kiváncsi lennék rá. S arra is, hogy igazából lehetne folytatása a történetnek. Mert a szerző igencsak dobott egy kis csavart Zsolt és Viki kapcsolatában. Nekem legalábbis döbbenetes volt.

A kapcsolatuk ívelése közben, kapott egy kis krimi szál is a történetben. Ami nagyon tetszett. Így még izgalmasabbá tette az egész könyvet. Szóval nagyon tetszett. Tőlem mehet 5 csillag. Szívesen olvasnék még Adriana Motta szerzőtől következő történeteket. 


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. március 16., szombat

Utazókönyv: Emilly Palton: Néma bűnök

Az utolsó utazókönyvet olvastam el a napokban, köszönöm Emilly Palton szerzőnek a lehetőséget, hogy útjára indította Néma bűnök c. könyvet és lehetőségem volt elolvasni. Azt kell, hogy mondjam nem egy könnyű könyvet, kaptam kézhez. Egy önéletrajz, memoár a szerző egyes életszakaszairól mesél el. Hol szívszorító, hol pedig vicces történetet mond el a maga humorával és szarkasztikus módjával. Bővebben lentebb olvashatod a véleményemet.


Emilly Palton
Néma Bűnök



Tartalom:

 Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik. Az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán van, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. A családon belüli erőszak nagyon is valós, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték.

Vélemény
5/5

Mikor először megláttam a könyvet, féltem tőle. Nem tudom miért. Sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen. De mikor a szerző a csoportba ki tette, hogy utazókönyvet indít, rögvest jelentkeztem rá.
És most itt vagyok. Kiolvastam, és írnom kellene róla véleményt. Kicsit gondban vagyok, hiszen egy memoár, mesélős történet szerző egyes életszakaszaiból olvashattam el.
Néha volt vicces rész, máskor szinte tapintható volt a feszültség. Számtalan film, sorozat és könyv készült már családon belüli erőszakról, mint fizikai, és mint lelki terrorról. Sajnos mi magunk nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ítélkezzünk. Mert azt tudja milyen ebben lenni, aki átélte már. Emilly átélte s ezt vetette papírra az érzéseit, gondolatait…. Igazából zavarban is vagyok, hogy mit is kellene, illetve illene írnom erről a történetről. Emilly olyan, mint én. Őszinte és szókimondó. Nem fél attól, hogy a környezete mit szólnak. Egy élmény volt elolvasni. Szívből tudom ajánlani a könyvet, aki szereti memoárokat, önéletrajzot olvasni. Számomra könnyű olvasmány volt, noha nagyon féltem, hogy milyen lesz. Függetlenül attól, hogy egyes részeken olyan érzésem volt, mintha engem vágtak volna pofon. Nagyon átéreztem azt a jelenetet. Nem mondom, hogy hasonlókat éltem át, de annyit elmondhatok, tudom, mit érezhet. Kíváncsian várom szerzőtől a folytatást. Bízom benne, hogy boldog véget add az élet számára.  

Még egyszer köszönöm az élményt! 


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. március 13., szerda

Utazókönyv: Benina: Mindig és Soha

Megint befejeztem egy újabb utazókönyvet Benina: Mindig és Soha (A túlélési szabályai 1.) címmel. A könyv Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg. Azt kell, hogy mondjam ezt a könyvet mindenképp, beszerzem. Utazókönyvként kaptam kézhez, és nagyon örültem, hogy végül elolvastam. Nagyon hamar végeztem vele, haladós és fordulatos történet. Köszönöm Beninának, hogy elindította az utazókönyvként a Mindig és Soha könyvet.

Benina
Mindig és Soha
(A túlélési szabályai 1.)



Tartalom:

Te ​talpra tudnál állni a legnagyobb szörnyűségek után? 

Faith Morgan mindent elveszített. 
Két hét pokol után a tanúvédelmi programba kerül. Nem térhet vissza az otthonába, többé nem láthatja a legjobb barátnőjét, elvették az álmait, hitét megváltozott a kinézete, és elvesztette még a nevét is. 
Faith többé nem létezik, Honey lépett a helyére. 
Vajon rábízhatja magát az ügynökre? Biztonságban lesz az új otthonában? Okos dolog-e közel engedni magához a kisváros egyik legnagyobb szívtipróját? 
Bray den Holmes mindent maga mögött hagyott. 
Kétszer segített nagybeteg öccsén, de végül mindkettejük talpa alól kicsúszott a talaj. Zach depresszióba süllyedt, Bray pedig bulit bulira halmozott, hogy azt érezze, él. Elmenekült a családja közeléből, és egyetlen ember van, akinek a kedvéért hajlandó hazatérni: az öccse. 
Ki az a titokzatos lány, aki nemcsak a kisfiút, hanem Brayt is vonzza, mint a mágnes? Miért olyan ellenséges? Miért olyan óvatos? Honnan származnak a sebhelyei? 
Faith szeretné meghúzni magát, Bray viszont szeretné megérteni őt. 
Egyikük sem tud szabadulni a másik hatása alól – és talán nem is akarnak. 
Csakhogy Faith vészterhes múltjával nem könnyű szembenézni. 
Vajon mit bír ki a szerelmük? És mit tehetnek, ha a kisvárosban felbukkan a legnagyobb ellenség? 

Egy erős lány és egy különleges fiú története. Merülj el benne!


Vélemény
5/5

Még most is a hatása alatt vagyok ennek a csodálatos könyvnek. Elképesztő történetet mesél egy lányról, aki rossz helyen volt rossz időben. Elképesztő tanulságot mutatott a kitartásról, az akaraterőről és az élni akarásról. Bármi is történt kitartott, talpon maradt. De. A lelki sebek, traumák, amiket átélt egy felnőtt embernek is sok lenne, nem hogy egy fiatal, törékeny lánynak. Ráadásul a testvére is mellette volt a pokolban. Ugyanazt átélni még erősebbé tette a kapcsolatukat. Eltéphetetlen kötelék. Példaképem lett Faith. Imádtam. Szerző egy cseppet sem hagyott unatkozni olvasás közben, fordulatos és olvastatta magát. Imádtam Bray élcelődését és azt, hogy nem akart egyből elrohanni, amikor megtudta Faith titkát, na és a kisöccse Zach… Kizabálni való kölyök. Faith és Zack is megtapasztalták a halálközeli élményt, és emiatt őszintén tudtak beszélgetni. Van kimondott dolgok, amik mások nem értették. Bármi is történt Faith-el bármennyi fájdalom érte őt, mindig meg tudod lepni. Komolyan, nem az a picsogós kiscsaj, aki nem tudd talpra állni. Hanem élni akar, és nem akarja azt, hogy elvegyék tőle.
Csak azt sajnálom, hogy a könyv nem a sajátom. De sebaj. Mindenképp ajánlom nektek Mindig és Soha c. könyvet. Elképesztően magával ragad és nem ereszt el egy percre sem, igazán eseménydús történetet kaptam. Alig tudtam letenni, vittem magammal mindenhová. Köszönöm Benina, hogy visszahoztad a kedvemet az olvasáshoz, köszönöm, hogy vihettem magammal a könyved. Akarom a többit is. Köszönöm az élményt.


Kedvenc Idézeteim:







A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. március 8., péntek

Új könyvek érkeztek hozzám!

Tegnap délután kézbe vehettem NewLine Kiadó nemrég megjelent új köteteket. Az egyik bővített könyv Mimi Taylor: Fekete Bárány a másik új történet Brad életéről Abby Winter: Treasure – Érezni akarlak c. könyv. Köszönöm NewLine Kiadónak, hogy megvásárolhattam a könyveket. És persze a lehetőséget is, hogy megjelenés előtt elolvashattam a két könyvet. A címre klikkelve lehet megtalálni a véleményemet a könyvekről.






Tartalom:
Ann egy átlagos nő, átlagos élettel. Unalmas mindennapjaiból barátnője szakítja ki egy meglepetés szülinapi koncertre, Londonba. Egy rég dédelgetett vágya válik valóra, mikor kiderül, hogy kedvenc zenekarát láthatja élőben, de arra, ami ott történik, legmerészebb álmában sem gondolt. 

Brad a világ egyik leghíresebb zenekarának frontembere. Több éve a rivaldafényben éli mindennapjait, amiből kezd elege lenni. Nem csak a maga gondjával kell megküzdenie, de zenekara, a Treasure sincs a helyzet magaslatán. Meddig tudnak a csúcson maradni, ha kicsúszik a kezéből az irányítás? 
Aztán egy váratlan találkozás úgy tűnik, mindent megváltoztat, és Brad úgy érzi, végre révbe ért. 
De vajon elég erősek az érzései, vagy csak egy múló fellángolás a részéről? 
Ann elbír a sztársággal járó kellemetlenségekkel? 
Küzdelmes úton kell végigmenniük, ha együtt szeretnének lenni. Vajon képesek legyőzni az ellenségeiket?

„Érezni akarlak, érezni mindig.”



 

Tartalom:


Anthony Jonathan Edwards egy a harmincas évei elején járó fiatal építész, aki az apja cégénél dolgozik, meglehetősen szabad szájú, nem veti meg az alkoholt és imádja a nőket, akik többnyire egyetlen éjszakára ejtik rabul. A szex ugyanolyan fontos számára, mint másnak a víz vagy a levegő, de érzelmileg képtelen kötődni. Egy nap teljesen váratlanul betoppan az életébe valaki, aki fenekestül forgatja fel Tony életét és romba dönti eddigi jövőképét. Múltbéli kalandos élete hamar visszaüt, amiért nagy árat kell fizetnie.


A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Utazókönyv: Riley E. Raines: Chloe, a titokzatos (Trizanton pilótái)

Szeretném megköszönni Riley E. Raines szerzőnek, hogy utazókönyvként kezembe vehettem Chloe, a titokzatos (Trizanton pilótái)  könyvét Ezt a könyvet szívből tudom ajánlani, aki szereti a kalandokat, a robotokat és az akciót. Igazi ifjúsági könyv, minden korosztály kezébe veheti a történetet.


Riley E. Raines
Chloe, a titkozatos
(Trizanton pilótái)



Tartalom

Trizantonban kegyetlen háború dúl, amely nem kíméli a Ricofeld anyahajó legénységét sem. Egy napon új fejlesztésű, hatalmas és szörnyen bonyolult Humanoid harci gép érkezik a hajó hangárába, amelynek karbantartását a tizenöt éves Dionra bízzák. A gép „tartozékai” között szerepel Ethan, a legmogorvább sztárpilóta is, akivel az ifjú szerelő valaha találkozott. 

Dion soha nem látott kihívással néz szembe. Hogyan lesz képes megbirkózni azzal a feladattal, amelyre a műszaki személyzet nála tapasztaltabb tagjai sincsenek felkészülve? Hogyan fejthetné meg a fenséges robot titkait, ha egyszer nem mehet a pilótafülke közelébe? Mindennek a tetejébe Ethannel nem csak hogy képtelenség szót érteni, de még a gépére sem tud vigyázni. 
Trizanton pilótái a sorozat első kötetében egy távoli, forrongó világba repítenek, ahol a birodalmak között dúló, ádáz háborúban a káprázatos gépeknél csak a barátság értékesebb.




Véleményem
5/5

Hűha...hűha...és megint, hűha. Egyszerűen nem tudok szóhozni jutni. Ide vele a második résszel. Komolyan… alig bírtam letenni, főleg az utolsó pár oldal. Olvastam mindenhol, vittem magammal, mert annyira kíváncsi voltam Dionra és Ethanre. Kedvenc párosom. Meg kell jegyeznem, hogy abszolút de nem az én korombeli olvasmány és mégis megragadott, odaszegezett. S ami a legjobb, nem volt unalmas. Végre... Először is utazókönyvként került hozzám. Facebookon a szerzői oldalán olvastam pár részletet.. jó egy - kettőt,de megragadott a történet. Mikor olvastam a molyon, hogy van utazókönyvre lehetőség jelentkezni, hát jelentkeztem. S egy cseppet sem bánom. Sőt! Első helyen van a másik nagy kedvenc könyvemmel. Hihetetlenül izgalmas és zseniális csataleírásokkal. Olyan érzésem volt, mint ha egy filmet néztem volna. Emlékeztet nagyon egy filmre, nem tudom ti láttátok-e Tűzgyűrűt de, olyan volt, mintha azt néztem volna csak épp Dion és Ethan volt a főszereplő.
Nagyon bírtam Diont és Ethan a szópárbajt, a versengést és az, hogy utána képesek egymásban megbízni a csata közepén. Ezek után szívesen olvasnék még a szerzőtől további könyveket. Megfogott és mindenképp beszerzem, hogy polcomon lehessen mindkettő. Hatalmas élmény volt elolvasni, noha rövid volt, de nem fogok bánkódni, mert van következő rész. Még egyszer köszönöm a lehetőséget!



A könyvet itt tudod megvenni és résztvenni az utazókönyvre: