2019. április 20., szombat

Top5 +1 - Legszórakoztatóbb könyvei

Nos akkor jöjjön a Top5 lista a legszórakoztatóbb könyvek. Nagyon nehéz volt kiválasztanom azt az 5 könyvet, ami számomra a legszórakoztatóbb volt. Ha rajtam múlna az összeset felsorolnám itt nektek. De sajnos csak 5 fér bele. Bízom benne, hogy senki nem haragszik meg érte.

Etalonnak tartom még mindig M. G. Brown szerzőt Kavargó Rózsaszirmok sorozattal. Elképesztően tehetséges és szórakoztatóan ír. Nem kétséges, hogy első helyen landol. További listát lentebb nézheted, hogy kiket is választottam illetve ki lesz +1 Legszórakoztatóbb könyve. Köszönöm a szerzőknek, hogy megírták a könyveiket. Egyik jobb, mint a mások, és annyit lehet nevetni, kikapcsolódni, hogy szívből tudom ajánlani másoknak is ezeket, a könyveket. A könyvek címeire klikkelve éred el, hogy mit gondoltam róluk, mi volt a véleményem.

1.
(Rózsaszirmok 2.)



Tartalom:

Épphogy visszacsöppenek abba a titokzatos világba, ahová mindig is tartoznom kellett volna, máris egy kibontakozó félben lévő csetepaté kellős közepén találom magamat, ami nem sok jóval kecsegtet, tekintve, hogy egyértelműen én vagyok a világ legbénább boszorkánya. Hogy az életem még véletlenül se legyen egyszerű, még Daniel volt barátnője is kipécéz magának, nem beszélve Davidről, aki villámcsapásszerűen robban be újra az életembe, hogy megkeserítse a mindennapjaimat. Ráadásként a családom is újra összeáll, kiegészülve olyan családtagokkal, akiknek még a létezéséről sem tudtam. De, legalább életem szerelme mellettem van, és immár kétségem sincs afelől, hogy minket az égiek szántak egymásnak. Csak ne kapnánk azt a borzalmas jóslatot…



2.



Tartalom:

Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte. 
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget? 
Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja. 
A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. 
Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?


3.



Tartalom:

A ​káosz a köbön főszereplője Andi, akit a Szerelem hirdetésre című első J. K. Smith-regényből ismerhettünk meg Kori szókimondó barátnőjeként. Azóta férjez ment Kanadába Tomhoz, és a Walker-farmon éli látszólag boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott vidéki életét. 
Paul sikeres ügyvéd. Az ő élete csupa csillogás: fényes karriert tudhat magáénak, drága autókat, luxuslakást és tökéletes testű nőket. 
De mi történik, ha mindkét ember életében megkapargatjuk a felszínt? Lehet, hogy Andi házassága valójában elhamarkodott volt, és Tommal nem is közösek a céljaik? Paulnak vajon mire van szüksége ahhoz, hogy lehulljon a szeméről a fátyol, és a hamis csillogást hátrahagyva visszatérjen szülővárosába, hogy ott kezdjen új, tartalmasabb életet? 
Ha kíváncsi vagy, mekkora káosz keletkezik abból, ha két ennyire különböző ember találkozik egymással, és a sorsuk egymásba fonódik, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet. Külön érdekessége, hogy J. K. Smith első regényéből megismert szereplők életébe nyerhetünk újból bepillantást.

4.



Tartalom:
Szenvedély ​nélkül lehet élni, de vajon érdemes? 
Jason Scott az FBI kommandós alakulatának tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után, minden a darabjaira hullik körülötte. Létezésének új értelmet keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem kell a csatatérre lépnie, hogy kemény küzdelmeket éljen át. 
A szépséges és lázadó Nina legfőbb szórakozása testőrei megleckéztetése. Mindennapi csatározásaik ellenére mindketten érzik, hogy lassan feltámad bennük az egymás iránti fékezhetetlen vágy, míg végül a lány egyszer csak meglátja a felszín alatt rejtőző valódi Jasont, és ráébred, hogy ő sokkal több mint egy testőr. 
Heves ellenállásuk dacára hatalmába keríti őket a szerelem. A sors azonban újra és újra próbára teszi őket: támadások, ármányok, sötét titkok kereszttüzében rá kell ébredniük: a szerelemben nincs megalkuvás.
Vajon mindkettőjük vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Vajon van jövője a szerelemnek a múlt árnyékában? 


5.
(Egy csibész naplója)


Tartalom:

Na jó, tisztázzunk valamit: itt senki sem hülye, csak furcsán normális. Barabás Viktor Valentin, budapesti nagypofájú fehérgalléros csibész új kalandja az otthonának számító terézvárosi flaszterről indul és egészen Floridáig sodorja a kalandspirál. CIA, emberrablás, merénylet, csókok, káposztás pogácsa egy történetben? És mi kellhet még egy jó talpragasztáson és néhány korty pálinkán kívül, hogy egy ilyen kalandot sikerrel vegyél? Nők, jó barátok, élni akarás, véget nem érő humor és szarkazmus. Na meg igazi pesti kannibálok, akik az utcán köztünk járnak. Ha igazi izgalomra és humorra vágysz, olvasd el Viktor kalandját, ami talán igaz is?! 


+1
Ella Steel könyvei Sors- Döntő, Sors – Fordulat, Sors – Fordító sorozat lett plusz Legszórakoztatóbb történetei


2019. április 19., péntek

Amiket el szeretnék olvasni 2. rész

Újra ismét hozok pár könyvet nektek, hogy miket szeretnék elolvasni. Most találtam érdekesebbnél érdekesebb könyveket. Egyre jobb könyveket tudok találni és bízom benne, hogy közel jövőben be is tudom szerezni őket.
Most párat mutatok és kivételesen magyar szerzők könyvek, vannak a listán.






Böszörményi Gyula
Leányrablás Budapesten
Ambrózy báró esetei


Tartalom:

Budapest, ​1896. 
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.


Sydney Scott
Szélhámos szerelem 1,


Tartalom

A huszonhárom éves Bora a sminkes munkáján keresztül kerül be egy nagyszabású show-ba, amelyben a világranglista előkelő helyén álló teniszező barátnőjét kell alakítania. Mivel könnyűnek látszik kamubarátnőként eltöltenie néhány hetet, és az így keresett pénzből ki tudná fizetni a szépségszalonjára felvett hitelt, belevág. Csakhogy a teniszező Arielnek is megvan az elképzelése a kapcsolatról, nem is beszélve Bora szüleiről, ex tévébemondó-táncdalénekes páros nagyszüleiről és a barátairól. Bajba sodorja a lányt egy régi fotó, egy exbarát, és egy nyúlcsalád, amely váratlanul a tulajdonába kerül.


Elias Petterssen


Tartalom

Norbert Elias, a bergeni (Norvégia) rendőrség öntörvényű nyomozója – életében először – Magyarországra látogat, egyik unokatestvére, Illés Petra meghívására. Norbert apja még 1956-ban hagyta el Magyarországot, Norvégiában évekkel később családot alapított. Norbert a Facebook-on ismerkedett meg Petrával és a megérkezése után úgy érzi, mintha követnék őt, Petra nem jelentkezik, és Magyarországon éppen egy brutális sorozatgyilkos vadászik női áldozatokra, akiket az ország különböző pontjain találnak meg. Norbertben feléled a gyanú és elkezdi keresni unokatestvérét egy olyan országban, amit csak apja régi elbeszéléseiből és az internetről ismer, miközben a különös események láncolata veszi kezdetét és egy régebbi bűntény nyomai is kezdenek körvonalazódni. A könyvben egy népszerű politikai rendszer legsötétebb, eddig ismeretlen oldala jelenik meg...

J. K. Smith
Csak a tested érdekel


Tartalom
Hidvégi ​Bora titkárnő egy nagy építési vállalatnál. Vőlegényével, Péterrel él együtt egy hazug kapcsolatban. Csak a végső lökést várja, hogy kiléphessen abból a börtönből, ahová évekkel ezelőtt bezárta magát.
Tokodi Zsolt Bora főnöke, a cég igazgatóhelyettese. Arrogáns, egoista, gazdag aranyifjú, akinek van egy titka, amiről senki sem tud…
Mindkettejüknek éppen kapóra jön a céges kiküldetés Skóciába. Zsolt szándéka, hogy egy olyan kolléganőt vigyen magával, aki cseppet sem kelti fel a figyelmét, így a titka rejtve maradhat, Borának viszont konkrét tervei vannak Zsolttal: barátnői tanácsára nőcsábász főnökével akar bosszút állni folyton hűtlen ex-vőlegényén.
Zsolt és Bora között már az úton átrendeződnek az erőviszonyok, megkezdődik a csatározás, aminek nem várt eredménye lesz.
Vajon egy váratlan baleset közelebb viszi a két embert egymáshoz, vagy minden visszatér a régi kerékvágásba? A szerelem képes átformálni a férfi személyiségében nyomot hagyó gyerekkori sérüléseket, vagy erősebbnek bizonyul Zsolt makacs védekező mechanizmusa a sérthetetlen macsó szerepének fenntartására?


Tanila Jensen
Viveca


Tartalom

Sötét világot élnek Downtown városának lakói. A pokol kapujának megnyitásával elszabadul az évszázadok óta eltemetett gonosz. 
A harcot egyedül Philip, a pap és Daniel, a katona veszi fel ellenük. Az éjféli misén aktívan részt vevő Viveca komoly érzelmeket táplál a pap iránt, aki különleges tetteivel felforgatja a démonok elleni küzdelmet, ami miatt Philip szembekerül az Egyházzal is. 
Fekete mágia általi rítusok negyedelik a lakosságot a Bázis védővonalán belül, és amikor a kérdések válaszokká alakulnak, más értelmet nyer a háború. Egy háború, ahol senki sem az, akinek mondja magát.
Egy pap, egy lány, egy katona és egy tanár titokzatos kapcsolata egy pokoli történetben, ahol a múlt nagy hatással van mindannyiuk jelenlegi életére.

Andy Baron
Kárhozottak városa
(Budapest 2038)


Tartalom

Az ​atomháború már huszonöt éve letarolta a Föld élővilágát. A bolygó mindenáron túlél és sosem látott mutáns élőlények fejlődnek szédítő tempóban a felszín hűvös, savas közegében. Budapestet nem érte közvetlen bombatalálat és mivel a pincék, barlangok, metrók városa, többszázezer ember maradt életben a föld alatt. Feljárni csak védőfelszerelésben és fegyverrel lehetséges. 
Egy kőbányai tárnarendszerben uralkodó vaskezű diktátor és egy másik hadúr, a TEK által védelmezett miniszterelnöki bunker parancsnoka szinte egy időben indulnak egy misztikus és nagyhatalmú tárgy megszerzésére. Ehhez meg kell támadniuk „Csikágó” békés pincevárosát. Eszetlen háborújuk útjába csupán jó szándékú öregemberek, különleges képességű gyermekek és gondolkodni tanuló felszíni ragadozó mutánsok állhatnak. 

Benyák Zoltán
Az utolsó emberig


Tartalom

Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. 
A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért. 
Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük. 

Alysia
Te vagy a vég



Tartalom
Azért jött, hogy elpusztítson… 
 
Ez nem egy Disney rajzfilm, itt a szörny nem válik a történet végén jóképű herceggé. Nem, ez egy történet az árulásról, a fájdalomról… a szerelemről.
Egyszer már legyőztem a démonomat, másodszor is menni fog. Ám a játék megváltozott. Ő most már engem akar és azt, amit rejtegetek előle. Semmi nem állíthatja meg, hogy megszerezze. És vele együtt engem.
A kérdés csak az. Vajon szembe akarok-e szállni vele?
Meg kellett tanulnom elfutni és megvédeni magam. Egy darabig jól alakult minden, elhittem, hogy van jövőm. Megküzdöttem érte.
De a szörnyetegek mindig is az életem részei voltak. Azt hittem, a szőke herceg jön el értem, aki megment.
Aztán jött ő… 
 
Végül sokkal többet tett annál…


Ashley Carrigan
Suttogó-völgy


Tartalom
Elegáns ​szerelem.
Glastonbury társasági életét felkavarja a Suttogó-völgy udvarház új lakója, Lady Catherine Ashby. A fiatal özvegy tartózkodó viselkedése ellenére akaratlanul kínos helyzetekbe bonyolódik, melyekből nem is olyan egyszerű sértetlen becsülettel kimenekülni. Mindezért nem mást lehet hibáztatni, mint a környék megrögzött, jóvágású kalandorát.
A sorozatosan félreérthető körülmények feltüzelik a pletykaéhes társaság kíváncsiságát és váratlan kihívások elé állítják Catherine-t.
Rosszakarók, kacér hajadonok, erős akaratú anyák, hősszerelmes ifjak kereszttüzében áll a csinos grófné.
Mit kezdjen a vonzó férfival, aki alaposan feldúl mindent, de leginkább főhősünk nyugalmát?


2019. április 18., csütörtök

Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 1. (Szárnyaszegett pillangók 1.)

Szeretném megköszönni Álomgyár Kiadónak, hogy megjelentette a Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók 1. (Szárnyaszegett pillangók 1.)  c könyvét. Egy nagyszerű könyvet kaptam kézhez, mely hajtott a kíváncsiság, hogy meg tudjam mi lesz a vége. Azt kell, hogy mondjam, máris hiányoznak a főszereplőnek. Szóval türelmetlenül várom a második részt, hogy kiderüljön a válasz a kérdésemre. Bővebben lentebb olvashatod, hogy mit gondolok a történetről.


Palotás Petra
Szárnyaszegett pillangók 1.
(Szárnyaszegett pillangók 1.)



Tartalom:

Bangkok piros lámpás negyedében hetek óta a félelem az úr. Laura, egy svéd fotóslány a helyszínre utazik, hogy újságíró kollégáit képanyaggal támogatva segítsen egy sorozatgyilkos nyomára bukkanni. Ám hamarosan ő maga is elmerül a város titokzatos, buja világában, ami nem csupán a nyomozást, de az ő már többször megsebzett szívét is veszélybe sodorja. 
Bűn és bűnhődés, kegyes hazugságok, önző hiúság vagy a vak szerelem szövik a kusza szálakat? Esetleg mindezek együttesen? 
A regény Ázsia egyik leglüktetőbb metropoliszába repíti az olvasót, hogy annak minden színével és illatával, vétkével és gyönyörével egy izgalmas történet részese lehessen.


Véleményem
5/5

Palotás Petrától a Vénasszonyok nyara c. könyvét olvastam el elsőként, már akkor megfogott az egyszerű és könnyen olvasható stílusa.
Szárnyaszegett pillangók 1. c. könyv pedig teljesen levett a lábamról.
Sajnos menetközben volt egy kis gondom a szememmel, így pihentetni kellett az olvasást. De nem sokáig tartott csak pár napot, így hamar ki is olvastam. Nagyon élveztem, letehetetlen és eseménydúsan telt az olvasás.
A vége meglepett, mert teljesen egészen másra számítottam...  Pont ezért szeretem a csavaros, kiszámíthatatlan történeteket.  Laura Stockholmból Bangokba megy pár napos kiküldetésre, hogy felderítsen egy gyilkosságot. De eközben megismerkedik Bangok utcáit, lányait és különböző város arcait.  Laura sok mindent is mindenkivel megismerkedik, idő közben szerelmes is lesz és egy titokba is, belebotlik akaratán kívül. Olyan titokban, mely a jövendő szerelmesének is köze van. Társa Frank pedig egy érdekes fazon, nem igazán csípem. Viszont a vége felé kissé kezdett más szemmel nézni Laurára, hát igazából inkább Dick- Lee, mint Frank. (Somolygok.)
Talán majd a második kötetben megtudom milyen valójába, mert ebben aztán kissé, hogy is mondjam felelőtlen, bizalmatlan és kicsit bunkó? Talán. Ki tudja.
Nagyon tetszett ez a könyv. Hiszen minden adott, egy kis szerelem, ahogy írtam van benne egy kis krimi, aki szereti a krimiket, és persze egy titok sem maradhat el benne, mert enélkül nem is könyv a könyv. Petra köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom. Izgatottan várom a következő történetet, hogy hova fog utazni Laura. Milyen tájakra fogod elkalauzolni. Mert Bangok egy gyönyörű és forró helynek képzelem el. Szebbnél szebb tájakkal, ahogy írtad.  Nem tudom, hogy volt-e ott, de olyan élethűen ábrázolt egyes helyeket, hogy oda tudtam magam képzelni. S szívesen sétálgatni én is Laura mellett Bangok utcáin. Nem is tudom mikor olvastam utoljára ilyen jó könyvet. Számomra nagyon Top listás a könyv. Köszönöm az élményt.
Petrától szívesen olvasnék is még többet sőt, ajánlani is fogom másoknak.


Kedvenc idézeteim.:








A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2019. április 15., hétfő

Kedvenc idézetek: Carrie Cooper: A szemtanú

De régen hoztam már nektek kedvenc könyves idézeteket. Pedig már a második részből elkezdtem osztani az instán. Carrie Cooper: A szemtanú c. könyvből hozok párat. Egyik kedvencem és hamarosan a második részből Ügynök tűsarkúban c. könyvből is hozok. Addig is lessétek itt az instán az idézeteket...


Carrie Cooper:
A szemtanú

















A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. április 14., vasárnap

Áprilisi könyv beszerzéseim

Áprilisban sem maradtam könyvek nélkül. Igencsak sikerült pár darabot beszerezni. Némelyik jó olcsón jutottam hozzá. Nézzük is melyik könyvek, kerülnek fel a blogomra. Van köztük magyar szerzős és külföldi szerzős könyv is. Fényes Niki: Feketén, Fehéren 2. c. könyvet sikerült beszereznem. Bízom benne lesz folytatása. Szántó Dániel: Az üldözött c. könyv másodikat is sikerült beszereznem. De van, amelyik csak az első kettőt sikerült ilyen az Courtney Cole: Megtört sorozat ebből 1-2 van meg. Mosonyi Mara: Olmec c. thriller is nálam landolt. Kíváncsian várom milyen, lehet a történet. Aztán Világsikerek könyvet is vettem potom áron egy kötet 4 történet. Imádom az ilyen könyveket, szívesen vennék még. Karin Fossumtól kettőt és Wolf Haastól egyet sikerült beszereznem, sajnos. John Boland: Magyarországról szeretettel, címmel a címe miatt vettem meg. Gondoltam biztos jó lehet..
Két vágyott könyvet is sikerült vennem Jodi Ellen Malps: Védelmező (Instán láttam a filmet, bejövős) és Sarina Bowen & Elle Kennedy. HIM – Ez a srác könyv is itt van nálam.
Szóval nézzétek mit sikerült beszereznem, de hamarosan érkeznek majd újabb könyvek. Már nagyon várom a Könyvfesztivált. Hátha el tudok menni s ott is bezsebeltek pár könyvet.

Mivel 14 könyvről van szó, így tartalmat nem másolok be. Molyon meg tudjátok keresni ,képeket mutatom nektek.