Beleolvasó: Garajszki Rozika: Aminah-A szokás hatalma-("Én hetekre padlót fogtam, apuka pedig a temetést intézte. Tudta, hogy itt szeretne nyugodni a szülők mellett. Hát most itt van. Idehozatta. Meg én is. Pedig lehet, hogy mellette kellene lennem. Vagy helyette. Én is ott voltam. Mi van, ha tévedtek? Én is tudok vezetni. Én is ülhettem volna a sofőrülésben. Ha én szállok ki arról az oldalról? Akkor most anyuka élhetne! Apuka pedig boldog lehetne vele. Rám úgyse figyel igazán.")

 Garajszki Rozika: Aminah-A szokás hatalma című könyvéből hoztam újabb részletet nektek. Ezúttal Aminah visszaemlékezik élete fájdalmas időszakára.

 Garajszki Rozika:
Aminah-A szokás hatalma

Tartalom:

A befolyásos gazdag arab édesapa, Amir megerősített biztonsági kísérettel küldi Aminát vissza a Budapesti Orvosi egyetemre. A lánnyal a nyár folyamán olyan szörnyű dolog történt, ami ezt az őrzést megköveteli. Fényes nappal lőtték le a magyar édesanyját, aki pont a lány társaságában tartózkodott. Ez annyira megviseli Aminát, hogy képtelen a tanulásra. Vissza kell szereznie előző évi tanulótársát, akit az apa egy csók miatt máshová helyeztetett. Nehezen, de eléri édesapjánál, hogy Csaba ismét korrepetálja. Ám Amir olyan szerződést varr a férfi nyakába, ami még a lány érintését is megakadályozza, pedig a közöttük szárba szökkenő érzés nem múlt el. Kamerák hadával ellenőrzi az előírásainak betartását. A szerződés megszegése szigorú büntetéssel jár. Olyan szokás betartását követeli meg a lányától, ami elől maga is Európába menekült. Vajon képesek betartani az arab édesapa által előírt feltételeket? Mi lesz a szerelmükkel? És ki adott kilövési parancsot az édesanyára, Violára? Tud még boldog lenni Aminah, aki úgy kénytelen élni, mint egy kalitkába zárt Madár?

 

ENGEDÉLLYEL

Visszaemlékezés a barátnővel

– Gyere, menjünk! Üljünk be a könyvtárba beszélgetni. Most úgyis alig vannak. Már mindenki a neten néz meg mindent.
– Nekem nincs semmi kedvem beszélgetni. Arrébb menni se, nemhogy a könyvtárig. Sőt. Még élni sincs. Karon ragadja Aminát, elindulnak a könyvtárba, és beülnek a sarokba. Ott biztosan nem háborgatja őket senki. Pláne, hogy a két testőr pont mellettük, a másik asztalnál foglal helyet, őket figyelve, és őrizve. A két hústorony láttán senki nem mer még csak közelíteni se.
– Anyuka a karomban halt meg! Olyan borzasztó volt, hogy le se lehet írni. Én azt az érzést még a legádázabb ellenségemnek se kívánom.
– Akkor meséld el! A temetés óta nem is találkoztunk. Te visszamentél Londonba, telefonon pedig nem akartam veled ilyenekről beszélni.
Meg azt mondják, amit az éteren áttárgyalsz meg, az nem titok többé. Most itt vagyok és hallgatlak. Hátha neked is jobb lesz, ha végre kiadhatod magadból. Esetleg megkönnyebbülsz!
– Talán sose lesz jobb. Soha! – kezdi Aminah, de megint könnyes lesz a szeme. Elég, ha csak visszagondol a tragédiára, már rögtön csak sírni támad kedve. – Éppen egy anyukával közös vásárlásból jöttünk haza. Vidámak voltunk, mert mindkettőnknek sikerült egy-egy szép ruhát venni. Meg Zakariának is találtunk egy jó pólót. Pont azon vacilláltunk, vajon mennyire fog majd örülni neki. Akkor éppen anyuka vezetett. Mert tudod, néha már én is szoktam. De akkor nem akartam. Csúcsforgalom volt. Ahogy a kapuhoz értünk, én távirányítóval nyitottam a kaput, és behajtottunk az udvarra. Akkor nekem nem volt semmi feltűnő. Beálltunk egészen a bejárat elé. Az a kaputól olyan huszonöt-harminc méter. Egyszerre nyitottuk az ajtót, és szálltunk ki. …Mély levegőt vesz a lány, és hüppögve mondja tovább.
– Ahogy becsaptam az ajtót, egy nagy durranást hallottam. Először azt hittem, én okoztam a csukással, de anyuka abban a pillanatban összeesett. Rohantam át az ő oldalára, közben egy motorost láttam elindulni, és elhajtani a kapunk elől. Én nem azzal, hanem anyucival foglalkoztam. Azt hittem, talán annyira megijedt, és azért esett össze. Elsőre semmit nem láttam rajta. Fel akartam emelni, de ahogy a hátát megfogtam, hogy megemeljem, a kezem csupa vér lett.


Torkom szakadtából kiabáltam, de addigra már ott volt a bejárati ajtótól a biztonságis. Ránézett, és azt mondta, „Sajnos menthetetlen.” … Érted?! Menthetetlen! … Csak tartottam térdre ereszkedve, és öleltem. Még mondani akart valamit, de nem jött ki érthető hang a torkán. Csak hörgött szegény. Hiába mozgott a szája. Sose fogom megtudni, mit szeretett volna még utoljára elmondani. Majd megfeszítette magát, és vége. Ráborulva sírtam. Nem sírtam, üvöltöttem! Addigra odaértek apukáék. Mellém térdelt, és elvette tőlem. Ölelte és csókolta. Hangosan zokogott, majd őrjöngött. „Ki merte ezt tenni? Esküszöm, meg fogom bosszulni, ha addig élek is!” Majd a bátyám is odatérdelt, és ketten ölelgették. Majd én melléjük. Hol egymást öleltük, hol édesanyát. … Fényes nappal! Délben! És hangtompító nélkül. A rendőrök azt mondták valószínűleg direkt, hogy megmaradjon a hanghatás. Hogy sose felejtsük el. Hát én nem is tudtam azóta se. Még mindig ott van az emlékezetemben az a hatalmas durranás. Meg a véres kezem! Szegénykét összekentem vele. Meg ahogy apuka öleli és csókolja az élettelen testét. Nagyon szerette őt. Anyuka volt a mindene. Azért költöztünk Londonba apu szüleitől, mert nem volt hajlandó anyuka mellé még egy arab nőt is feleségül venni, ahogy azt a nagymama szerette volna. Annyira szerette anyukát. És egy rohadt golyó, és nincs többé! Érted? … Dehogy érted! Én se értem.
– Nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogy történt. Ez tényleg borzasztó.
Akkor nem beszéltünk róla.
– Nem. Én hetekre padlót fogtam, apuka pedig a temetést intézte. Tudta, hogy itt szeretne nyugodni a szülők mellett. Hát most itt van. Idehozatta. Meg én is. Pedig lehet, hogy mellette kellene lennem. Vagy helyette. Én is ott voltam. Mi van, ha tévedtek? Én is tudok vezetni. Én is ülhettem volna a sofőrülésben. Ha én szállok ki arról az oldalról? Akkor most anyuka élhetne! Apuka pedig boldog lehetne vele. Rám úgyse figyel igazán. 

– Ne emészd magad. Nem tudhatod a szándékot. Az ilyenek nem tévednek. És ha téged veszítenek el, akkor se lettek volna boldogok. Ilyet hogyan gondolhatsz? Tovább kell lépned! El kell felejtened!
– Nem tudom. Ezt nem lehet.
– Akkor ne gondolj rá! Gondolj valami vidám dologra! Mikor boldog voltál anyukáddal!

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni (Ekönyv)

Holnap Magazin   

Nyomtatott könyv

Garajszki Rozika írói oldala  

Líra

 

Beleolvasó:Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvből újabb részletet hoztam nektek. Hogy tetszett az előző? Várjátok a következőt? Mi lesz a csipetcsapattal vajon? Vajon ki lehet az a fiú akit Gina meglátott?

 

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről. 

 

ENGEDÉLLYEL

– Hallottátok, kedves követőim, Georgina hercegkisasszony épp pihenőt tart!
– Tudod, ki a hercegkisasszony!
Próbáltam mérgesen nézni rá, persze sikertelenül. Reni letette a telefont, és egymásnak dőlve kacagtunk. Még az sem érdekelt, hogy a labda a lábunkhoz gurult, hagytuk, hogy Zsombor odaszaladjon érte.
– Beléd van zúgva – közöltem Renivel, miután kaptunk levegőt, és Zsombor visszament kosarazni.
– Nagyon helyes! – Reni vigyorgott, aztán az ajkába harapott, és rám nézett. – Szerintem Soma érdeklődik irántad…
– Inkább azt találjuk ki, mit csináljunk a kiskölykökkel! – vágtam közbe gyorsan. – Nézd, már meg is jöttek néhányan!
A bejárat felé fordultam, ahol időközben megnőtt a nyüzsgés. Negyedik osztályosok rohangáltak, néhány ötödikes a kavicsokat rugdosta fancsali képpel, miközben a szüleik a felügyelő tanárok segítségével megpróbálták őket szobákba osztani. Nagy volt a hangzavar, és ez csak még nagyobb lesz, ha megérkezik mindenki, emlékeztettem magam.
– Mit tudom én! – vont vállat Reni. – Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell.
Egy darabig néztük a gyerekeket. Én lopva a fészer felé pillantottam, de már nem állt ott a nő és a srác sem.
– Már most utálom az összes kölyköt – fintorgott Reni. – A francba tudott Zsombor erre rávenni!
– Van egy-két tippem – vigyorogtam, mire a barátnőm könyöke a bordáim között landolt.
Zsombor anyukája is egy volt a tábort felügyelő tanárok közül, és a fiának minden évben itt kellett vigyáznia az alsósokra, immár ötödik nyara. Idén kibulizta az anyjától, hogy a Renivel és Somával mi is jöhessünk segítőnek. Előadta nekünk, hogy micsoda móka és kacagás lesz három hétig… Úgy gondoltam, a sok gyerkőc változatosságot fog jelenteni a másfél év önkénteskedés után az öregek otthonában. De rögtön azután, hogy megérkeztünk a táborba Renivel, rádöbbentem, hogy a barátnőmnek már tizedik óta tetszik Zsombor, és most elvárja, hogy legyek a szárnysegédje. Ettől kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy gigantikus, huszonegy napos dupla randira toppantam volna be, ahonnan nincs menekvés. Ám a délelőtti eligazítás helyre tett minket – itt bizony kőkemény munkát várnak tőlünk. Vezessünk foglalkozásokat a gyerekeknek, játsszunk velük, találjunk ki feladatokat sorversenyre, felügyeljünk az étkezéseknél, vigyázzunk rájuk a kirándulásokon…
Ennek ellenére szép kis erdei tábor lesz, a kirándulások kimerülnek abban, hogy felmegyünk a faházak fölötti domboldalra, egészen a kerítésig. Ugyanis a felnőttek úgy döntöttek, a medve miatt biztonságosabb lesz a villanypásztoron belül maradni.
Ők már csak tudják.
– Mi is a kifogásod Soma ellen? – kérdezte Reni, miután visszafordult a szóban forgó srác felé.

Elhúztam a szám. Oké, el kellett ismernem, Soma a fekete hajával meg az atlétatermetével tényleg jól nézett ki, és történetesen elég okos, hogy a megye legjobb kémiása legyen. Többszörösen. Rendszeresen korrepetált általános iskolásokat, pusztán jófejségből. Ledobta a pólóját, úgy kosarazott. Elnézve a hátát és mellkasát borító szőrtengert, azon a szelfin simán összekevernék a medvével. Mellette a nyakigláb, majdnem kétméteres, szőke Zsombor a keret nélküli szemüveggel úgy nézett ki, mint egy Norvégiából idesodródott programozójelölt. Pedig töriből volt iszonyat penge a srác.
– Miért nem te hajtasz Somára? – kérdeztem vissza.
– Itt most rólad van szó! – Reni nem hagyta magát. Sosem hagyta.
– Nem akarok pasizni, kész. Nem azért jöttünk.
– Oké, vettem – vonult vissza Reni.
Én figyeltem tovább a tábor bejáratát, és igyekeztem elűzni a régi emlékeket. A legutóbbi barátom elég gyökér módon szakított velem, és ugyan már túltettem magam a hazugságain, még mindig nem éreztem elérkezettnek az időt a randizásra.
A gyereksereg meg az aggódó szülők mellett észrevettem a fiút a fészerből. Magas volt, bakancsban trappolt, felkarján megfeszült az izom, ahogy talicskában egy kupac földet tolt maga előtt. A mozgása valahogy… nem bírtam megfogalmazni, de máshogy mozgott, mint a srácok a hátam mögött. Ahogy egyik lábát tette a másik után, amilyen komor figyelem uralta a vonásait… A virágágyásokhoz tartott, leguggolt, és kislapáttal elkezdte berakni a muskátli cserepébe a földet. Pontos, kiszámított mozdulatokkal, csak arra figyelt, amit csinált.
– Ő kicsoda? – böktem a srác felé.
Nem lehetett idősebb nálunk, de nem a mi sulinkba járt, az tuti. A szél belekapott a kócos, barna tincseibe.
– Az előbb mondtad, hogy nem akarsz pasizni, erre rögtön kiszúrsz magadnak valakit? – Reni előkapta a telefonját, én meg a szemforgatások közepette megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.
– Hallgassátok, követőim, Georgina kisasszony kiszúrt magának egy fiút! – Megfordult, hasra vágta magát a fűben, és a kamerával ráközelített. A fiú kihúzta magát, beletörölte a homlokát a pólója aljába. Pár pillanatra kilátszott a lebarnult háta. – És nem is akármilyen fiút! Nos, édes követőim, kinek tegye rendbe a gazos kiskertjét ez a palántabajnok?
– Idióta vagy – vihogtam.
Na de beszéljek Reninek a kételyeimről, amik felötlöttek bennem a fiút nézve?
Reni előrébb kúszott, hogy közvetíteni tudja a fiú minden mozdulatát. Aki most éppen felállt, és belehajította a lapátot a talicskába.
– Fordulj meg, hadd lássuk az arcodat! – suttogta Reni, és még jobban ráközelített. A fiú alakja teljesen betöltötte a képernyőt.
Zsombor hirtelen felüvöltött, majd a kosárlabda átrepült a fejem fölött.

 Itt tudod beszerezni a könyvet ekönyv formájában.:

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Tök mindegy! Ő meg a többi felnőtt csicskáztat minket, szegény, közmunkára kárhoztatott gimiseket három héten keresztül ")

Nemrég jelent meg ekönyvként Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című kis regénye, ezért egy kis részletet hozok nektek kedvcsinálóként. Hamarosan véleményemet is megírom nektek itt a blogomon könyvről. Bár már egyszer olvastam, megjelenés előtt, de újra elolvasom, hogy friss élményként elmesélhessem nektek.

Addig is olvassátok el Madarat tolláról c. könyvből egy kis részletet.

Jó olvasást!

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 

1.

Gina

– A medve nem játék!
A hülye Soma úgy rikácsolt, ahogy Tóth szokott emelt törin. Lehetetlen volt nem röhögni. Hát igen, ez nem egy szerencsés indítómondat egy veszélyre figyelmeztető plakáton. Én betojtam rendesen, hogy a tábor kerítésén túl medvék lófrálhatnak az erdőben, mert mint állították, egyre több helyen láttak már medvét Nógrádban, itt, Salgótarján körül is. Soma szeme erre felcsillant – le mertem fogadni, hogy minden tiltás ellenére simán ellőne egy szelfit a macival.
Idióta!
– Nem bizony, úgyhogy jobban tennétek, ha komolyan vennétek, amit az eligazításon mondtunk! – kiáltott vissza a szemüveges nő.
Bakker, ki gondolta, hogy hall minket?
– Igenis, tanárnő! – intett vissza neki Soma. – És persze, hogy betartjuk!

Vihogva oldalba lökte Zsombort, aztán elkocogtak a focipályára… kosarazni.
– Nem is tanárnő – jegyeztem meg. Utánafordultam, néztem, ahogy különválik a többi tanártól, és egy fészerszerűség felé sétált. – Állatorvos, nem azt mondta?
– Tök mindegy! Ő meg a többi felnőtt csicskáztat minket, szegény, közmunkára kárhoztatott gimiseket három héten keresztül – rántotta meg a vállát Reni, a barátnőm.
Fel sem nézett a telefonjából. Szerintem épp egy Insta-posztot diktált magának hangosan.
– Ez van.
Még mindig az állatorvosnőt néztem. Valakihez beszélt, aki bent állt a fészerben. Volt valami a nő mozdulataiban, ami miatt képtelen voltam elszakadni tőle. Túlságosan… finomkodó volt. Óvatos. Féltő.
Ki a fene lehet ott bent?
– Jössz? – karolt belém Reni.
Hagytam magam a focipálya felé húzni, de azért a vállam felett visszanéztem. A fészerből előlépett egy fiú. Nem láttam jól, a nap pont a szemembe sütött. Az állatorvosnő a fiú vállára tette a kezét, és ebben a mozdulatban kicsúcsosodott minden, amit az előbb észrevettem a nő mozgásában. Valamiért nagyon félti azt a fiút. Lehet, a fia? Akkor is, ez már túlzásnak tűnt!
Leheveredtem a fűbe, Reni mellém huppant, és szokás szerint videózott mindent: a kosarazó fiúkat, a tábort közrefogó hegyeket borító ezernyi zöldet, a bőrszandálomat, a lábát a flitteres papucsban, a szaladó felhőket az égen. Amint lehetősége lesz rá, tolja is fel Instára. Néha nagyon fárasztó tudott lenni, és nem mindig emlékezett rá, miket meséltem neki, de akkor is – ő a legjobb barátom.
– És… itt is vagyunk – kommentelt Reni, miközben lassan még egyszer körbeforgatta a telefonját, aztán átváltott az elülső kamerára. Ezúttal szőke és vörös ombre hajat festett magának. Egész jól állt neki, amivel totál tisztában volt. Egyfolytában csavargatta az egyik tincsét a felvételnek, és közben illegette magát. – Három hétig szórakoztathatjuk a kisiskolásokat erdei tábor címen.
Hűs szellő játszadozott a fák között, élvezhetőre hűtve a nyári hőséget. Tulajdonképpen egész jól nézett ki a hely a távoli kis faházak sorával meg a halványra meszelt kőházakkal. Hinta, csúszda és pingpongasztal is volt, meg egy homokozó, a bejárat mellett pedig hatalmas, rönkökből rakott ládákban virágok nyíltak. Az egyiken egy hatalmas cserép muskátli trónolt. A kerítésen túl a Tóstrand látszott. A fene tudja, miért hívták még mindig Tóstrandnak, szerintem vagy jó harminc éve senki sem fürdött benne. Legálisan.
Közben Reni visszatért hozzám, és az arcomba tolta a kamerát.
– Hogy érzed itt magad, kedves Gina?
– Hagyjál már, pihenni akarok! Még most, mielőtt ránk eresztik a kölyköket – hajtottam el nevetve a kezét.
Próbáltam minél többet befogadni a minket körülvevő dolgokból, de az első terepszemle után a gondolataim visszaszöktek a fészerből kilépő fiúhoz.

Ha tetszett a részlet itt tudd megvenni. 

Tiszlavicz Mária

Ez-Könyv Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! G. F. Lancer -("Tisztában vagyok vele, hogy sokkal jobb történeteket lehetne alkotni tudatos tervezéssel, következetes munkával, de nekem sajnos nemigen megy.")

Az Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem G. F. Lancer írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Expulzió című könyve jelent meg, amit Mogul Kiadó gondozásában, amit a shop.konyvmogul.hu webshop oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A legnehezebb kérdésed talán ez, mindig nehezemre esik magamról beszélni, de lássuk. Fekete Gábor vagyok, negyven éves férfiember, gyakorlatilag az összes eddigi munkahelyem összeköthető a fegyveres testületekkel, de erről a részéről az életemnek nem szívesen beszélek, igyekszem lezárni  a dolgot. Jelenleg külföldön igyekszem a boldogulást megtalálni, több kevesebb-sikerrel. Jelen állás szerint inkább kevesebb, remélhetőleg ez hamarosan változni fog. Széles érdeklődési körrel, számos hobbival bírok, természetesen egyik ezek közül az olvasás, kedvenc témaköröm a történelem, azon belül a hadászat, harcászat érdekel leginkább, illetve a fegyverek természetesen. Rajongok az ókorért, leginkább Róma mozgatja a fantáziámat. Emellett persze akad még néhány számomra tetszetős időtöltés, a sport gyermekkorom óta része az életemnek, a videotékás korszak menthetetlenül filmrajongóvá tett, de szívesen ülök be a PC elé is játszani, ha pangás áll be a kognitív rendszeremben. Magyarán, ha kissé le vagyok zsibbadva. Illetve a szerepjáték. Bármikor örömmel ülök asztalhoz kiváló csapatommal, hogy orkokat henteljünk halomra, vagy fussunk egyet az árnyakban. Egy javaslattal élnék irányodban e kérdést illetően. Az írói oldalamra feltettem néhány, „Töredékként” nevesített irományt, ezekből úgy gondolom hasznos információkat nyerhetsz.

Expulzió című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A kéziratot kábé három hónapig írtam. Menet közben folyamatosan végeztem kutatómunkát, hiszen mégiscsak sci-fi a műfaj, de maga a történet és a világ nem igényelt extrém mennyiségű tudásanyagot. Kisregény, a sztori is egy szálon fut, és sok technikai adatot, bigyót, rendszert én találtam ki. Leginkább a radioaktivitás kapcsán kellett plusz tudásra szert tennem, ennek a témának kicsivel jobban utánaolvastam.

 

 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Jó a kérdés. Maguk a sztorik egyértelműen a fantáziám szüleményei. A sci-fi esetében bizonyos dolgokban igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól, például a fegyverkezelés és a harceljárások esetében, próbálok kicsivel következetesebb maradni. Nyilván a saját magam alkotta világ körülményei között. Számomra az érinthetetlen, szemmel gyilkoló, sebezhetetlen félisteni főhősök köré íródott történetek sosem voltak szórakoztatóak. Emiatt aztán sem a sci-fi, sem a fantasy témakörében nem „dolgozom” ilyen karakterekkel. Szeretem nyomorgatni őket rendesen.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Erre a kérdésre megközelítőleg pontos választ tudok adni. Általános iskola, negyedik osztály. Rónaszegi Miklós egyik Kartal kötetét olvastam újra úgy hetvenedjére és a regény egyik jelenetét újraírtam, a saját elgondolásom szerint. Aztán rákaptam a dologra. Képregényeket is rajzoltam egészen sokáig, de ez később a tankönyvek lapjairól rám tekintő híres és fontos személyek napszemüveggel, tolldísszel és cigivel való felékszerezéséig silányult.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Természetesen. A soron következő regényem például fantasy, dark fantasy zsánerben íródott, de a horror sem áll messze tőlem. Egyelőre azonban a sci-fi marad a fő csapásirány, mellette folytatom persze a fantasy vonalat is, de azt csak afféle „firkálásként” írnám le a jelenlegi munkatempót tekintve.

Milyen érzés számodra befejezni egy kéziratot?

Természetesen felemelő. Az igazi eufória azonban inkább akkor jön, amikor végre visszajeleznek, hogy a szerkesztő kézhez kapta a kéziratot és elkezdhetünk dolgozni vele.

Miért pont ez az írói álneved?

A Jason Slashert erősnek éreztek a kiadónál. Nem is értem... Igazából ezen a néven is hetekig kotlottam, nagyon nem vagyok jó ebben. Számomra nehezebb címet találni a kéziratnak, mint megírni azt. Így voltam a név kérdéssel is. Aztán gondoltam a monogramomból származtatok valamit. Így sikerült.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem volt bennem ilyesfajta céltudatosság. Mindig is több zsánerben írtam, illetve írok a mai napig. A sci-fi számomra „kényelmes”, ha mondhatom ezt, mert annyira képlékeny, hogy szinte bármi belefér.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felemelő.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Az utóbbi. Egyértelműen látszik az Expulzión is szerintem. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal jobb történeteket lehetne alkotni tudatos tervezéssel, következetes munkával, de nekem sajnos nemigen megy. Sokszor azt sem tudtam mi történik majd tíz mondattal később. Sokaknak ez imponál, de azt kell mondjam, hogy ami negatívnak mondható kritika érte eddig a kisregényt, az ezzel kapcsolatos. Természetesen jogos, igyekszem tudatosabban írni, de ez nem lesz gyors folyamat.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Igazából nincs kedvencem, én szeretem az egész sztorit. A végén sokat agyaltam, eléggé megosztóra is sikeredett. Nem törekszem a klisés történetvezetésre, ami azt illeti, ez a része tudatos volt.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Rátartiságnak tűnhet, hogy ezt mondom, de az elsődleges inspirációs körülmény a zavarodott elmém, amiben folyamatosan történet töredékek zajlanak. Született már írásom szerepjáték ülés hatására, például eddig két karakterem előtörténete jelent meg nyomtatásban. Jó, az egyik csak fog, ha a fantasy regényen elkezdünk ügyködni. Szóval a Kalandmesterünket nevezhetem Inspirátornak...

Hatással voltak rám természetesen írók, itt Harrison Fawcett, Nemes István (az összes írói álnevén kiadott alkotásai) és Szergej Lukjanyenko munkásságát említeném meg elsősorban, de magában a történeteim megszületésében semmi másnak nincs szerepe, mint hogy fényt kapok, leülök a gép elé és elkezdem verni a billentyűzetet. Ha órák elteltével még kikerekedett szemekkel dolgozom rajta, abból valószínűleg lesz valami. Ha rövid idő elteltével már az államat vakarom, az jó eséllyel törlésre ítéltetett. 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít?

Van egy béta olvasóm, Kis Sárkány, minden „nyers” részlet rajta megy keresztül. Véleményezi a kéziratot, kemény szavakkal illeti olykor megingó munkakedvemet, tehát gyötör, hogy írjak már és sokat segít a háttérmunkálatokban. Eleinte másoknak is elküldtem előolvasásra a cuccot, de mivel sosem kaptam érdemi véleményt (a „Jó volt, jöhet még” nem sokat segített), így mára egy fő maradt meg ebben a belső körben.

Beleszólhat a szöveg, történet alakulásába?

Nem. Illetve annyiban legfeljebb, hogy ha az adott részlet sántít, érthetetlen, vagy logikai buktató került bele, akkor természetesen ezt tudatja velem és én javítom. De én írom a történetet, ehhez ragaszkodom. Már csak ilyen csökönyös vagyok

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Hírértékkel inkább a megjelenés bírt, az nem volt titok, hogy újra írok. Közel tíz év kihagyás előzte meg ugyanis a mostani időszakot. Természetesen örömmel, büszkeséggel eltelve fogadták.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nos, a Fekete Kéz munkacímmel meghirdetett fantasy kéziratom szerkesztési munkálatait éppen a napokban kezdtük el. Munka az lesz vele bőven, kapkodni egész biztosan nem fogunk vele, az eredmény, ami számít. Nem ígérhetem, hogy idén még a könyvesboltok polcaira kerül, munka az lesz vele bőven, de dolgozni fogunk rajta, az biztos. Közben persze firkálgatok, illetve kacérkodom a Nuuvella nyújtotta lehetőségekkel is, de még nem jutottam dűlőre ebben a kérdésben.

Kövessétek a szerzőt:

G. F. Lancer írói oldala

Instagram

Nuuvella

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

shop.konyvmogul.hu

Bookline

Libri

Líra

 

 

 

Szántó Dániel: A hatszög (Budai Viktor 2.) - ("Egy szóval fantasztikus, ha lehetne nem öt hanem tíz, vagy húsz csillagot adnék erre a kötetre. Mostantól tűkön ülve várom a következő részt. Remélem, mihamarabb elolvashatom majd, Szántó Dániel mestere a feszültségkeltésben. ")

Néhány hete kaptam kézhez Szántó Dániel második regényét az A hatszög című kötetet (Budai Viktor 2.) sorozatot. A könyvet Alaxenadra Kiadó gondozásában jelent meg. Számomra ez a kötet elképesztő volt, lendületes, sodródó és izgalmas. Egy percet sem unatkoztam. Szívből merem ajánlani minden krimit kedvelő olvasóimnak a könyvet.

 Szántó Dániel:
A hatszög
(Budai Viktor 2.)

Tartalom.

„- ​Tőlem akarod hallani, hogy egy sorozatgyilkos fekete nőkre vadászik az országban? Ez baromság! Ha sorozatgyilkos lenne az elkövető, aki azt akarta volna, hogy megtaláljuk a holttestet, akkor hátrahagyott volna egy üzenetet vagy egy jelet az áldozatok körül, hogy kérkedjen vele. Érted? Kellene lennie valaminek, ami összeköti a helyszíneket. Valami konkrétnak. Itt viszont nincs semmi. Üres az egész.
– Ez nem az elbaszott Pszicho – rázta meg a fejét Hajnalka.”

Faji indíttatású sorozatgyilkosság Magyarországon.
Egy feltörekvő, fiatal, jóképű rendőr, akiért odavannak a nők.
Egy kiégett, lezüllött, iszákos nyomozó, aki odavan a nőkért, de már az utolsókat rúgja.
Középkorú, fekete női áldozatok, brutális kegyetlenséggel meggyilkolva.
Kétségbeesett hajsza az elkövető után, ami minden szereplő életét gyökeresen megváltoztatja.
Szántó Dániel új regénye pergő cselekményű, lélektani és társadalmi kérdéseket feszegető krimi a mai Magyarországon a Balaton-felvidéki Uzsától Budapesten át egészen Miskolcig.
Ez a történet senkit sem fog hidegen hagyni.

Véleményem
5/5

Atyaúristen!
Gondolkodom mit is írhatnék, szavaim nincsenek. Olyan rég olvastam ennyire jó kirmit. Ennyire zseniálisat, lélegzetelállítót, rejtélyeset, ahogy a darabok kezdenek összeállni... Akár egy puzzle kirakós játék.
Sebők Szilvesztert eleinte ki nem állhattam, annyira lekezelő, pökhendi stílusa volt, akárcsak Viktornak. De végére, minden megváltoztatott. A történtek fényében nem csodálom. Hihetetlen miken ment/mentek keresztül Szilveszter és társai. Azért jó volt olvasni régebbi társakat, Melindát, Rácz Gergőt és Gált is. Na meg Enikőt is.

Egyik csavart, a másikat épített be az író. Nem tudom, mivel lehetett volna még fokozni a hangulatot. Imádom.
Egy szusszanásnyi idő sem volt egy élmény volt elolvasni..
Azt hittem, hogy Enikő és Szilveszter között lesz valami, de aztán… Nem is tudom. Valahogy minden megváltozott. Egyszerre volt jelen valós esemény, és kitalált történet.
Történetben szerepet kap Covid, a rasszizmus, a gyűlölet és Black Life Matter is. Érdekes úgy elolvasni, hogy egyes emberek mennyire ki tudnak kelni önmagukból, író ezt nagyon jól meg is írta.
Az előző Egy Pap vallomása című kötet után nem gondoltam, hogy lehet-e annál jobb történet, de nyilvánvalóan tévedtem. Láttam már sorozatokat, filmeket, hogy az ember mikre képes a másikkal szemben, de mégis mindig meg tudnak lepni, és ez borzalmat kelt bennem. Döbbenet mennyi gyűlölet van a másik iránt. S nem csak ez…

Úgy érzem, hogy sok a nyitott kérdés a történetben, hiszen nem tudni mi lehet Viktorral, Hajnalkával. A történet szálai részben lettek lezárva, hiszen Szántó Dániel újabb gumicsontot dobott nekünk. Most aztán lehet csócsálni, mire megjelenik a következő rész.

Nehéz megírnom, hogy el ne spoilerezzem a történetet, de mindenképpen ajánlom krimi rajongóknak. Kötelező darab. Számomra biztosan, Szántó Dániel rendhagyó, lendületes, csavarokkal teli történetet írt. Egyszerre több szálon is képes megírni úgy a történetet, hogy minden szál a legvégére kössön csomót és derüljön ki az egész. Semmi felesleges sallang, ismétlés nincs a történetben. Magában szippantja az olvasót, és nem engedi el. Mondjuk én direkt lassan olvastam, hogy kiélvezhessem minden pillanatát. Most, hogy vége lett, hiányoznak a szereplők.

Egy szóval fantasztikus, ha lehetne nem öt hanem tíz, vagy húsz csillagot adnék erre a kötetre.
Mostantól tűkön ülve várom a következő részt. Remélem, mihamarabb elolvashatom majd, Szántó Dániel mestere a feszültségkeltésben. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Szántó Dániel írói oldala

Moobius

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Lily Defiant - ("Van úgy, hogy olyat álmodok, hogy ébredéskor úgy érzem, ezt, muszáj leírni. Van, hogy filmet, vagy sorozatot nézek, és hirtelen támad egy ötletem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Lily Defiant, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Az Egan krónikák-Történet egy tündér tollából könyve jelent meg eddig, amit Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A nevem Fodorné Lengyel Zsuzsanna. Egy gyermekes anyuka vagyok, egy szerető és támogató férj mellett. Mióta az eszemet tudom szeretek fantáziálgatni. Középiskolában kezdtem a történeteimet papírra vetni, amiket a barátaim örömmel olvastak. Mégis csak a fiam születése után volt elég időm és energiám megírni egy komplett regényt. 

Egan krónikák című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? 

Az Egan krónikák-Történet egy tündér tollából című regényem a kelta mitológiát érinti. Ezért volt szükség kutató munkára, de mivel csak érinti, nem sokra. Mivel a helyszín, és a szereplők is fiktívek, könnyű dolgom volt. Csak pár mitológiai személynek, és elemnek  kellett utána járnom. A regény megírása nagyjából 2 hónapot vett igénybe. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Imádom a fantasy történeteket, ezért nem is tudok a fantázia világán kívül írni. Nagyon szeretek világokat alkotni, és odavagyok a természetfeletti lényekért. Általában vegyítem a fizikai valót és a varázslatos elemeket.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Egészen apró voltam, mikor már rajongtam a mesékért. Épphogy tudtam írni-olvasni, mikor megírtam az első mesémet egy maci és egy nyuszi barátságáról. Középiskolában kezdtem el jobban foglalkozni a dologgal. Magamnak, a barátaimnak és pályázatokra írtam novellákat. Az egyik ilyen „Így írtok ti...” budapesti pályázaton különdíjat nyert a helyben írt sci-fi novellám.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Elég sok zsánerben ki szeretném próbálni magam. Nagy sorozat- és filmőrült vagyok, szeretem a bűnügyi, katonai, sci-fi, thriller, szellemes-démonos filmeket és sorozatokat. Mindben meg akarok nyilvánulni. Tehát, akiknek tetszik az első regényem, nekik üzenem: rengeteg regényt tervezek még írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Vegyes érzéseket kelt bennem, mint egy sorozat vége. Hihetetlen boldogság járja át a szívem, mégis fáj, mert búcsúznom kell a szereplőktől és a történettől. Ezért is indítottam azonnal egy könyvsorozattal. Már bőven a folytatás mélyén tartok, és elképzelésem sincs arról, hogy hány kötetnél fogom végleg lezárni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Az írói álnevem Lily Defiant. Szerettem volna egy egzotikus, izgalmas nevet. A Lily mellett azért döntöttem, mert az a keresztnevem jelentésének a liliomnak az angol fordítása. A Defiant jelentése dacos. Egy sci-fi sorozatban figyeltem fel rá. A benne szereplő egyik űrhajót hívták így. Eleinte játékokban, nicknévként használtam. Mikor eljutottam a névválasztáshoz, már biztos voltam benne, hogy ez a szó tökéletesen leír engem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ez áll hozzám a legközelebb, de rengeteg olyan novellát írtam már, amik más zsánereket képviseltek. Sci-fi, bűnügyi, misztikus, meleg erotika, romantikus novellákat is írtam már.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan érzés, amikor egymás után több kiadó is azt írja a válaszában, hogy tetszik nekik a kézirat, és szeretnének velem szerződést aláírni. Eleinte el sem hittem, majd mikor kezdtem magamhoz térni, úgy éreztem, hogy megérkeztem a saját utam elejére. Évekig nem találtam a helyem a nagyvilágban. Az első regényem kiadása számomra egy valóra vált álom volt. A herceg a fehér lovon, akire várakoztam a kastély tornyának fogságában.

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Számomra minden impulzív, ahogy a regényírás is. Elkezdem egy mondattal, ami tetszik. Még nem tudom, miről fog szólni, még nem tudom, kik fognak benne szerepelni. Visznek magukkal az érzéseim, és maga a történet.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak olyan jelenetek, amiket vissza-vissza olvastam, mert annyira tetszett. Amikor sikerült úgy leírnom mély érzéseim, hogy magamra sem ismertem. És persze vannak olyanok, amik nem sikerültek annyira jól, de azokat is igyekeztem legjobb tudásom szerint megírni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Van úgy, hogy olyat álmodok, hogy ébredéskor úgy érzem, ezt, muszáj leírni. Van, hogy filmet, vagy sorozatot nézek, és hirtelen támad egy ötletem. De olyan is volt már, amikor egy zene inspirált. Az Alice csodaországbannak olyan zenéje van, hogy megfoghatatlan érzéseket kelt bennem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Anyukám nagyon szeret olvasni. Életében rengeteg könyvet elolvasott és nagyon művelt. Neki adtam oda először a kéziratot. Tudtam, hogy ha nem jó, vagy vannak benne, hibák ő megtalálja  és el fogja nekem mondani. Mikor elolvasta azt mondta, hogy küldjem el azonnal kiadókhoz, mert nagyon jó lett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Végig támogattak. A férjem már az elején is hitt bennem. Azt mondta, biztos benne, hogy sikereket fogok elérni, mind a kiadásban, mind az eladásokban. Ahogy anyukám is és a testvéreim is mindvégig mellettem álltak. Ha falba ütköztem és fájdalom ért, vigasztaltak. A sikereknél velem együtt ünnepeltek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén magamat tervezem fejleszteni. Tanulni fogok ezen a területen belül. Szerkesztés és grafikus tanulmányokat fogok végezni, és a következő kötetet már magam tervezem kiadni, hogy mindent zökkenőmentesen tudjak végig vinni. Már írom az Egan krónikák folytatását, és amint lesz rá lehetőségem, ki is adom.

 

Köszönöm a lehetőséget. Nagyon boldoggá tesz, hogy a közösség része lehetek.

Én köszönöm az interjút!

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Underground Kiadó

Lily Defiant írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hajdú-Antal Zsuzsanna - ("Előfordul, hogy megihlet egy valós esemény, akár csak egy jelenet erejéig; például az Utánadban az a bizonyos erdélyi stoppolás hasonló jópofa kalandokat tartogatott számomra is, mint amilyeneket a főhős élt át.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az Hajdú-Antal Zsuzsanna írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek három könyve jelent meg eddig Léggömbök, Utánad, Visszatérünk címmel, amiket a Ciceró Kiadó oldalán lehet megrendelni. A következő negyedik regénye az  Erawan kiadónál fog megjelenni, Belvárosi srác címmel.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

 (Fotó: Enessey Melinda-Mosolyra fel)

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

36 éves koromra a Ciceró kiadónál 2016 óta három kötetem jelent meg (Léggömbök, Utánad, Visszatérünk), háromból kettőt a HUBBY az Év Ifjúsági Könyve díjra jelölt, amit mindig örömmel idézek fel.

Kicsit nehéz szigorúan egy zsánerbe sorolni a könyveimet, mert a komolyabb témák és a stílus/írásmód miatt nem kizárólag ifjúságiak; rám, mint szerzőre talán leginkább a kortárs realista jelző illik. Az írás iránti elkötelezettség mellett emellett ember- és állatbarát vagyok, multinál dolgozom, szeretem a folyó- és tópartokat, megszállottja vagyok a tengernek, a nyüzsgő városoknak, a magyar nyelvnek, a zöldséges (főleg a currys, indiai ízvilágú) kajáknak, és néha egyszerűen csak úgy vagyok; lustálkodom, meditálok.

A könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?

A Léggömböknek, mivel a gyerekkori regényemet írtam újra, tizennyolc év alatt sok-sok átírása született, ez nagyon sok idő, de ezeket az éveket írásgyakorlatként fogom fel.

Az Utánad viszont mindössze három hónap alatt született (a fejemben mindig is létezett egyfajta folytatása a Léggömböknek), a Visszatérünk pedig nagyjából négy hónap alatt íródott. Utóbbinál szükség volt kutatómunkára, ami eléggé meg is viselt.

A negyedik, megjelenés előtt álló regényem, ha mondhatom ezt, talán a legtudatosabb koncepció az eddigiek közül, mert ez járt a legtöbb kutatómunkával; szülőket és alapítványnál dolgozó szakembereket faggattam, akik türelmesen válaszoltak a kérdéseimre.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Előfordul, hogy megihlet egy valós esemény, akár csak egy jelenet erejéig; például az Utánadban az a bizonyos erdélyi stoppolás hasonló jópofa kalandokat tartogatott számomra is, mint amilyeneket a főhős élt át.

A Visszatérünket két, hazánkat érintő busztragédia emlékére írtam; az érdekelt, hogy hat évvel a baleset után milyen a túlélő fiatalok élete, és mi történik, ha összetalálkoznak egymással, szembe tudnak-e nézni a múlttal, ha arról van szó.

A nemsokára megjelenő kötetemet pedig egy újságban megjelent cikk inspirálta, de hogy pontosan miről és kiről is szólt ez a cikk, azt fedje még egy darabig homály; ígérem, hamarosan elárulom.

Az eredeti események mindenesetre olyanok, mint egy-egy fuvallat: elindítanak bennem valamit, ami némiképp segít hitelesnek maradni írás során, megadják a kezdőlökést, de minden más már a képzeletem szüleménye.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Technikailag jó korán (túl korán?), négyévesen tanultam meg írni és olvasni, már akkor elbűvölt a betűk világa (a számok rovására...); az oviban néha én olvastam mesét a többi gyereknek, tízévesen meg már összefűzött lapokra történeteket körmöltem. A mániát később se nőttem ki, folytatódott általános iskolában és gimnáziumban is, de az egyetem alatt kicsit hanyagoltam az írást, akkoriban inkább az olvasás (magyar-pedagógia szakra jártam) és a szemináriumi dogák kerültek előtérbe, mindenesetre ez a szenvedély nem mostanában kezdődött, és makacsul kitart a mai napig.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre jól érzem magam a zsánerben, amiben írok, és nem tervezem, hogy váltok; azt annál inkább, hogy lesznek még hasonló, leginkább felnőtteknek szóló köteteim, amelyeket remélem, ugyanúgy szeretni fognak az olvasóim, mint a korábbiakat.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Csupa-csupa stressz! Komolyra fordítva a szót, szerintem nincs olyan, hogy befejezni egy kéziratot. Olyan van, hogy most már le kéne, adni, most már el kéne engedni, most már átírtam negyvenszer, kitöröltem, hozzáírtam, alakítgattam, mint egy szobrot, amit tennék talán a végtelenségig, ha nem kellene hamarosan kiengednem a kezem közül. Számomra semmiképpen sem jelent lezárást az a pillanat, amikor leírom az utolsó mondatvégi írásjelet: olyankor kezdődik az igazi munka: újraolvasni, jelölni a hibákat, és bizonyos részeknek akár ismét nekivágni; addig a pontig, amíg valamennyire már én is elégedett vagyok az eredménnyel, hogy na, ezt már én is vállalom, ezt már ilyen formában el merem küldeni a szerkesztőnek.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs írói álnevem, és nem is látom értelmét, hogy legyen.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen is, meg nem is.

Fiatalon nyilván az ifjúsági témákban mozogtam otthonosabban, tanárként pedig érdekelt a diákok lelkivilága. Később magára a felnövés folyamatára helyeztem a hangsúlyt; ahogy az ember érik, úgy találják meg a korosztályát érintő, érdekes témák, a hétköznapiságban rejlő szépségek.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Amikor öt évvel ezelőtt a Ciceró kiadó főszerkesztője felhívott, kiugrottam a bőrömből örömömben, mert addig csak magánkiadásban jelent meg írásom. Épp a munkahelyemen voltam az irodában, de nem igazán tudtam aznap a feladataimra koncentrálni az izgatottságtól: azon agyaltam, hogyan tudnám megvalósítani az ötleteket, amiket a főszerkesztő javasolt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Egyetértek azzal, hogy fontos a rutin, de ezt egy hozzám hasonlóan kissé szétszórt embernek néha nem egyszerű megvalósítani, ráadásul hétközben a napi nyolc-kilenc óra munka sokat kivesz belőlem, így az esték és a hétvégék maradnak az írásra. Sokakkal ellentétben én tényleg hiszek az ihletben: akkor írok a leggördülékenyebben, amikor rám köszönt. Nekem ez az egész ihlet-dolog kicsit olyan, mint egy vadló: nehéz betörni, hogy akkor jöjjön, amikor nekem is alkalmas, de néha muszáj.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nehéz egyet-egyet kiragadni, spoilerek nélkül; a Léggömbökben talán az egyik, amikor Matyi és Dorka kiülnek a tízemeletes panelház tetejére. Ez valahogy visszahozza a tinédzserkoromat.

Az Utánadban egyértelműen az erdélyi jeleneteket volt a legjobb megírni, a Visszatérünkben pedig az a bizonyos pesti rakparton tartott esti osztálytalálkozó érint meg a mai napig, valahányszor eszembe jut, vagy kinyitom a könyvet.

A megrázóbb részeket inkább érzelmileg nehéz számomra megírni, semmint írástechnikailag, bár igaz, hogy ezeken a részeken dolgozom a legtöbbet; finomítok, alakítom, hogy szépen megformált mondatok mögé rejtsem a mondanivalót; ne csak elmeséljek, hanem a megfelelő hangulatot teremtsem meg; ami néha nem könnyű, de annál jobban szeretem csinálni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ihletet adhat bármi: egy zene, egy álom, egy ismerős által elmesélt sztori; de kell hozzá egy titkos összetevő: ez pedig egy bizonyos érzés, amit nem tudok máshoz hasonlítani, csak a szerelemhez. Hogy ez a téma az enyém, a sajátom. Ha nagy szavakkal akarnék dobálózni, azt mondanám, hogy olyan történeteknél ébred ez fel bennem, amit a magaménak hiszek, amit talán csak én tudok úgy megírni, ahogy más esetleg nem; amiért a végtelenségig tudok lelkesedni, küzdeni, és utólag visszatekintve, a kész könyvet a kezemben tartva néha komolyan nem is tudom, honnan volt erőm mindehhez.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szakmai oldalról a cicerós főszerkesztőm volt az, aki a megjelenések előtt bátorított, hogy a szövegeimből – és magamból – a legjobbat hozhassam ki. A barátnőm és az édesanyám szintén elolvassák, amiket írok, és ellátnak jótanácsokkal. Ez nálunk már hagyomány.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

2015-ben túl voltam egy csúnya, szövődményekkel járó vetélésén – tudom, félig-meddig tabu ilyesmiről beszélni, de hátha ebben is változunk mi, emberek –, és ezt követően olyanom volt, hogy nekem márpedig maradandót kell alkotnom, tehát mi lenne, ha végre kiadnám magánúton a Léggömbök elődjét. Én ezt a lépést is mérföldkőként tartom számon, mert ekkor láttam először könyv formában az írásomat. A családom szerintem ugyanúgy örült annak a kis kötetnek, mint később annak, hogy a Léggömbök országos terjesztésbe kerülhetett, pedig ez óriási szerencse, nem is mindenkinek adatik meg, csak ezt nem biztos, hogy ugyanúgy éli meg a család minden egyes tagja, mint a szerző maga, akinek fontos szakmai visszajelzés, ha egy kiadó bizalmat szavaz neki. Amikor pedig már látták, hogy csak írom és írom a többit, biztosan rájöttek, nem csak egy múló hóbort ez nálam, hanem tényleg menthetetlen vagyok.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nemsokára új, felnőtteknek szóló kötettel jelentkezem az Erawan kiadónál Belvárosi srác címmel (annyit talán már most elárulhatok, hogy egy 41 éves, Down-szindrómás kisfiát egyedül nevelő apuka, Balázs bőrébe bújok, aki egy igazi humoros, harcos, önreflektív figura, imádtam az ő szemszögéből írni), és nagyon-nagyon remélem és izgulok, hogy ezt a könyvemet is szeretettel olvassátok majd.

 A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök - Utánad

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác című könyvvel kapcsolatban itt olvashattok bővebben.

Erawan Kiadó

Hajdú-Antal Zsuzsanna írói oldala