Kedvenc idézetek: N. Simon Barbara: A szerelem üzlete (Érted 1.) - (Év egyik legjobb romantikus könyve.)

Egy kis romantikus idézetes bejegyzést fogok hozni nektek a blogomra. N.Simon Barbara: A szerelem (Érted 1.) üzlete c. könyvből válogattam ki nektek. Aki még nem olvasta, de tervezi, szívből ajánlom.

A szerelem üzlete
(Érted 1.)
 

 Tartalom:

Fehér ​Dániel elismert ügyvédként dolgozott, ám karrierjének olyan ármány vetett véget, melyet nem tudott lemosni magáról. Édesapja, Magyarország legismertebb cipővállalatának igazgatója, aki szeretné, ha leköszönése után fia venné át a vezetést a vállalat élén. Dániel semmit nem tud a kereskedelemről és hidegen hagyják a cipők. Apja kényszerítése miatt kénytelen az első számú Fashionshoes üzletben megtanulni az ezzel járó feladatokat.
Az üzlet jelenlegi vezetője Schwartz Zsófia, elvált, egy gyermekes családanya, aki szárnyai alá veszi Dánielt. Bár tudja, hogy ki ő, nem kivételez vele, kemény leckéket ad neki tiszteletről, kitartásról és alázatról. Zsófi életét volt férjével való kapcsolata is megnehezíti, ugyanis a férfi még nem törődött bele a válásba. Vajon Zsófi meg tud birkózni volt férjének manipulálásával?
A közös munka során Zsófi és Dániel egyre közelebb kerül egymáshoz, és olyan szerelem bontakozik ki kettejük között, ami mindent megváltoztat.
Felbukkan Dániel volt üzlettársa, aki még mindig úgy érzi, Dániel nem bűnhődött eleget múltban elkövetett hibái miatt. Dániel ismét mindent elveszíthet.
De mit akar a volt üzlettársa ennyire megtorolni?
Vagy esetleg nem is ő áll az események hátterében?
Mi mindenre képes az, akit bosszúvágy hajt?
Zsófi és Dániel kapcsolatát tragédiák sora árnyékolja be, megpróbálják egymást segíteni az élet viharaiban, de a bajok túlnőnek rajtuk. Dániel olyan terhet vesz a lelkére, ami egy életen át végigkíséri.
Szerelem, bosszú, emberrablás, gyilkosság… 

Kedvenc Idézetek

 

 A könyvet itt tudod beszerezni:

N. Simon Barbara 

N.Simon Barbara webshop

 

Előolvasás: Victoria Miller: A hibrid - ("... az év egyik legérdekesebb sci fi könyvét. Számomra nagyon elgondolkodtató volt a történet, számos kérdés felvetődött bennem.")

~~~ Előolvasás ~~~

Szeretném megköszönni a Könyvmentoroknak, hogy elolvashattam az év egyik legérdekesebb sci fi könyvét. Számomra nagyon elgondolkodtató volt a történet, számos kérdés felvetődött bennem. A könyv pedig Victoria Miller: A hibrid címmel. Megtisztelő volt számomra, hogy megjelenés előtt elolvashattam.

 Victoria Miller:
A hibrid

Tartalom:

A jelenünket ismerjük, az életünket mi irányítjuk, és tudjuk, kik vagyunk.

DE MI VAN, HA TÉVEDÜNK?

Ha a valóságunk és a történelmünk merőben más alapokon nyugszik, mint hisszük? Ha a teljes igazságot csupán egy, a kormány által fogva tartott földön kívüli lény ismeri, aki – közös nyelv híján – nem tudja azt megosztani velünk?

Dr. Mark Taylor egy titkos program keretében ezt a közös nyelvet igyekszik megtalálni, miközben egy csillagászati obszervatóriumban a Holdon hagyott egyik lézertükör vizsgálata döbbenetes eredménnyel zárul.

A SZÁMÍTÓGÉP MONITORJÁN FELVILLANÓ S. O. S. JEL MÉG A TAPASZTALT TUDÓSOKAT IS ZAVARBA HOZZA.

Ki vagy mi küldhette a segélykérést? És vajon köze van az idegenhez? Sikerül megtalálni a közös nyelvet, hogy fény derüljön a titokra? Ha igen, annak milyen hatása lenne az életünkre, a fajunkra, a Földre nézve? Ha megértenénk a jelentését, képesek lennénk-e változtatni? És akik irányítanak, egyáltalán engednék, hogy megtegyük?

LEHET, HOGY ETTŐL FÜGG A JÖVŐNK?

Véleményem
5/5

Igazi vérbeli sci-fi történet, rég olvastam ilyen jót, egyből elkapott ez a történet, a mondanivalója.  Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan magyar írónő, aki ilyen elgondolkodtató történetet fog írni. Érdekes meglátás volt az egész, ahogy a világról és benne az emberekről írt.. Még én magam is elgondolkodtam az egészen.  Olyan dolgokat írt le az írónő, ami mai is aktuális, sőt nagyon valós problémákra hívja fel a figyelmünket. Elgondolkodtam ezen a történeten, vajon ennyire önpusztítóak vagyunk? Ennyire gőgös, fennhéjázó emberek lennénk? Rod nagyon sok mindent mondott, s arra jutottam, hogy valóban ilyenek vagyunk, mi emberek. Noha fikció, de a mondanivalója tanulságos, valós dolgokat állít.

Rod-ot megkedveltem, érdekes egy "fazon”. De aztán a végén a tettei, nem értettem egyet, valahol megértem, de még sem.

Mark és a titokzatos lány közti kapcsolat, igazán bensőségessé vált. Egyre többet éreznek egymás iránt, és közben rájönnek egyes dolgokra a világgal kapcsolatban, és azon belül is, hogy az emberek mit is tesznek. Mit kellene valójában tenniük. 

Az ezredes meg... Hát, nem szívlelem. Irritáló egy ember volt számomra, de a végére megértette a lényeget, még a ha későn…

Eleje kicsit nehezen indult be, ahogy eddig mindig nálam. De aztán elkapott rendesen, tudni akartam mit miért tesz Rod, mi lesz a mondanivalója, amitől úgy érzi az ember, mintha pofon vágna. Annyira érzékletesen, dühösen beszél rólunk, emberekről, hogy teljesen átérzem. Mintha maga az írónő nyomatékosítani akarná a gondolatait, érzéseit a történésekkel kapcsolatban. Első könyves íróként ezzel a történettel megfogott. Szívesen olvasnék még további regényeket, ha ezt a vonalat viszi továbbra is. Olvasás közben az ember óhatatlanul elgondolkodik egyes cselekményeken. S ezt elérte nálam az írónő, hogy más szemszögből nézzem a világot és benne lévő dolgokat.  Szívből ajánlom olvasóimnak ezt a kötet, érdemes elolvasni. Nemcsak kikapcsol, szórakoztat, de tanulságos is.

 

A könyvet itt lehet beszerezni:

Könyvmentorok webshop

Előolvasás: Kopácsi Krisztina: Sötét gondolatok (Sötét trilógia 2.) - ("Kaptam egy izgalmas sorozatgyilkossági nyomozást. Mely Troy idegeit igencsak próbára tette. Egy-két emberre tippeltem, de végére, aztán le is esett a tantusz, hogy ki is lett igazából a tettes.")

~~~ Előolvasás ~~~

Szeretném megköszönni Kopácsi Krisztina írónőnek, hogy a harmadik kötetét is elolvashattam megjelenés előtt. Ahogy eddig is ez a kötet is nagyon jó lett, sőt… Nem kicsit lepett meg a történet másik felével kissé megvezetett engem.

Kopácsi Krisztina:
Sötét gondolatok
(Sötét trilógia 2.)

 

Tartalom:

A ​Sötét múltból megismert Greg Wilson, a tárgyalótermek ünnepelt sztárja, a jóképű ügyvéd élete úgy tűnik végre révbe ér. Megismerte álmai nőjét, Lizzy Stevensont, a gyönyörű fodrászlányt, akivel már közös jövőjüket tervezik. Azonban Blystone utcáin egy fenevad bukkan fel, aki kegyetlen brutalitással mészárolja le az áldozatait. Troy Robinson, a frissen kinevezett kiemelt főnyomozó kapja az ügyet, aki nem mellesleg Greg egyik legjobb barátja. Újabb és újabb holttest kerül elő, a rendőrség pedig pedig tehetetlen. A média által A Fogorvosként elnevezett elkövető, profi módon cserkészi be a kiszemeltjeit, és hibátlanul hajtja végre a gyilkosságokat.
Nincs nyom!
Nincs gyanúsított!
Nincs kapaszkodó!
A rendőrség csak arra vár, hogy végre hibázzon, de amint ez bekövetkezik, elszabadul a pokol! Greg közvetlen közelről tapasztalja meg a rettegés, a gyötrelem és a kín keserű ízét. Minden perc számít, Troy kénytelen versenyt futni az idővel! De vajon képes lesz időben cselekedni és megállítani a gyilkost? Vagy újabb trófeával bővül a Fogorvos gyűjteménye?

 Véleményem
5/5

Mikor az elsőt Alex és Steph történetét olvastam, nagyon vártam, hogy Lizzy és Greg történetét olvashassam. Íme itt is van. Írónőnek van jó humora, csipkelődései az írásaiban. Itt sajnos kicsit kevésnek találtam, illetve nem is nagyon volt. Mikor az az ajtós jelenet volt az első kötetnél, hasonlóan vártam, hogy itt is lesz majd. Hogy több lesz a humor, meg a csipkelődések, ahogy az elsőben. Imádtam azt, nagyon. Jókat nevettem. Mert ugyebár Lizzy beképzelt, ősbunkónak találta Greget. Ezt a részt jó lett volna bemutatni, hogy ismerkedésük fázisait stb.

Itt már rögvest az együttélés meg volt meg. Valahogy túl gyorsan történt minden. Nem volt az az átmenet az udvarlás és az összeköltözés között. Kaptam egy izgalmas sorozatgyilkossági nyomozást. Mely Troy idegeit igencsak próbára tette. Egy-két emberre tippeltem, de végére, aztán le is esett a tantusz, hogy ki is lett igazából a tettes. Alex és Steph párost jó volt olvasni őket, na meg a haverokat is. Johnt és Borist. Érdemes lenne az ő történetüket is megírni. Na, de Troy-ra kíváncsi lennék, mert végig úgy éreztem, hogy az ő története várat magára. Ki lehet a titokzatos barátnő, akit be sem mutat?
Összességében ez egy nagyon jó, kellemes kikapcsolódást nyújtó romantikus könyvet kaptam, tele izgalmas nyomozással, titkokkal és rejtélyekkel. Tetszett, hogy az írónő legutolsó oldalakon adja meg a válaszokat, mely óhatatlanul olvasás közben vetődik fel az emberben a kérdés. Ki lehet a gyilkos? Ráadásul második felében már eléggé haladósra, izgalmasra alakult az egész. Itt már kezdenek veszélyesebbé válni a történtek, kiderülnek a titkok, hogy ki és miért követte el azt a borzalmakat.

Nem hiába mondják senki, semmi nem az, ami látszik. Külső csak egy máz, ki tudja, mi rejtőzik a felszín alatt. Krisztina gondosan elrejtette ki a gyilkos, hogy véletlenül se jöjjön rá az ember.
Szerintem, beleférhetett volna egy olyan, hogy fél évvel később rész a könyvben. Kíváncsi lettem volna, mi történik később Lizzel és Greggel.
Szívből ajánlom, aki olvasta már Kopácsi Krisztina eddig megjelent köteteit, mert ebben sem fog csalódni.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Kopács Krisztina írói oldala

Bookstagram Tour-Robert B. Bednar Duxorg - ("A történet szórakoztató is volt számomra, mert nem csak a tudomány része volt jelen benne, hanem emberi érzelmek, kíváncsiság is. Ráadásul remek humorral rendelkezik az író, ami számomra nagy dolog, mert szeretem, ha van humor a történetben, mert így nem kell aggódni amiatt, hogy száraz, unalmas az egész.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni az Olvasólámpás bloggerének, a Mogul Kiadónak és Robert B. Bednar írónak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy először résztvehessek az általuk szervezett Bookstagram Tour-on. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem a Duxorg című könyv olvasására. Így nem is gondoltam, hogy sikerülni fog számomra.

 

 Robert B. Bednar:
Duxorg

 

Tartalom:

DUXORG ​„életre kel” és hamarosan több lesz, mint csak mesterséges intelligencia. Minden szál egy fiatalemberhez vezethető vissza. A szérum, mely őt különlegessé tette, eltűnt. Feltalálójának – Dr. Remcsiknek – menekülnie kell.

DUXORG szuperintelligenciájának közreműködésével és egy zseni kezei alatt egy ÚJ VILÁG megteremtése veszi kezdetét. A lehetőségek kimeríthetetlenek.

A program sikeres működése alapjaiban változtathatja meg a tudomány minden ágát. A világ egyik fele a tulajdonjogáért küzd, a másik fele veszélyt lát benne, s az eltiprására tör.
Az ellenségnek hatalmas az előnye.

A rendszer alapja egyetlen személyre épül. Aki Thomas Redford Junior. Nekik csak őt kell megtalálniuk, és elpusztítani. A veszély napról napra nő.

Vajon DUXORG misztikus, zöldszemű ügynökével és CyberKill segítségével képes lesz létrehozni és megvédi az ÚJ VILÁGOT?

TOM ideje fogyóban, együttműködésük DUXORG számára határidőhöz kötött.
Az óra ketyeg. A versenyfutás az idővel megkezdődik.

DUXORG, és az emberiség jövője a tét.

 

Véleményem
4/5

„Az erő és a Wallabies legyen velünk!”

Nagyon nehéz úgy véleményt alkotnom, hogy ne kotyogjak el a történetből semmit. Egy élmény volt elolvasni, sajnáltam is, hogy vége lett. Hiányozni fog az, hogy esténként előveszem a könyvet és olvasgatom. Tetszettek azok a részek, amikor álom/emlékképek voltak benne. A karakterekről nem sokat lehet tudni, hisz mindegyikükről egy-egy részt kaptam, és a következő részben fedi fel az író, hogy ki kicsoda. Nem igazán tudnék kedvenc szereplőt választani.

Kedvenc jeleneteim a könyv elején és a közepe tájékán vannak, ezek közül az egyik tandem-ugrásos rész, amin jókat nevettem. Mondanám, hogy egyszer kipróbálnám, de inkább kihagyom. Tom kicsit  dilis személyiség lehet. Kedvelem, mindig vártam az ő részét.

Eviana a másik nagyon érdekes karakter a történetben, ő hatalmas kérdőjel számomra. Nem tudom mi lesz vele, kíváncsian várom a következő kötetet, hogy megtudjam.

Maga a történet elgondolkodtató volt számomra. Olvasás közben felötlött bennem, hogy vajon mennyire lehet ez fikció? Hol tart most a tudomány? Mit tudunk valójában? Ez, és hasonló kérdések zakatoltak a fejemben.

A történet szórakoztató is volt számomra, mert nem csak a tudomány része volt jelen benne, hanem emberi érzelmek, kíváncsiság is. Ráadásul remek humorral rendelkezik az író, ami számomra nagy dolog, mert szeretem, ha van humor a történetben, mert így nem kell aggódni amiatt, hogy száraz, unalmas az egész.

Összességében ez egy remek könyv annak, aki szereti a sci-fit, kedveli a humoros történetmesélést.. Én mindenesetre nagyon várom a szerző következő regényét ennek a történetnek, hiszen érdekesen lett vége az első résznek.  Még egyszer köszönöm szépen a lehetőséget, hogy egy ilyen nem mindennapi történetet olvashattam. 

 

 Shop.könyvmogul

Mogul Kiadó 

Olvasólámpás

Bookline 

Libri 

Líra 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Németh Ervin akinek eddig húsz kötete jelent meg, jelenleg Te meg Én és A lehetetlen című könyvek vannak. - ("Az olvasóimnak elsősorban azt üzenem, hogy bátran küldjenek visszajelzéseket, ugyanis író és olvasó csak egymással való szimbiózisban létezhet. Szükségünk van egymásra, de ahhoz, hogy az olvasó igényeit megismerjük, nekünk íróknak nagyon fontosak a pontos visszajelzések ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Németh Ervin írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak több mint húsz könyve jelent meg eddig, amiket az AngolSuli Könyvkiadó Kft.oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Makón élek, jelenleg iskolai angoltanárként dolgozom, mellette magántanulókat is oktatok. Életemben meghatározó tényező volt, hogy egy amerikai magánegyetemen szerezhettem bölcsész végzettséget, melyen belül angol nyelv- és irodalom, hittudományok és üzleti szakokon hallgattam kurzusokat, tehát igen tág világképet ismerhettem meg. Az internet jóvoltából rengeteg olyan ingyenes kurzust végeztem, ami az érdeklődési körömhöz, illetve a fent leírt szakterületeimhez tartozik. Saját nyelviskolát vezettem közel két évtizeden át, és a tanításhoz szükséges anyagok gyűjtése és írása közben merült fel, hogy nyelvkönyveket állítsak össze. Nem gondoltam azonnal saját könyvkiadó alapítására, azonban amikor megtudtam, milyen méltánytalanul bánnak a szerzőkkel – még velem is, aki nyelvkönyvet lektorált az egyik kiadónak –, mégis belevágtam. Kezdetben csak a saját könyveimet adtam ki, melyek közül az egyik, Unofficial English, a maga kategóriájában az akkori, fénykorát élő, Alexandra láncnál második helyig jutott a bestseller listán, rövid idő alatt bő kétezres fogyással.

A nyelvkönyvek mellett három verseskötetet jegyzek, illetve egy kínai tanmesékből modernizált átiratokat tartalmazó zsebkönyvet A Mester címmel. A közelmúltban két teljesen eltérő műfajú regényem jelent meg: Te meg Én címmel egy pszicho-thriller, illetve A lehetetlen címmel egy science-fiction. 

A könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?

Maga az írás körülbelül egy hónapot vett igénybe mindkettőnél, azonban nagyon sok év tanulási folyamata testesül meg bennük, szinte már megszámlálhatatlan számú pszichológia kurzus, könyvek és előadások tanulmányozása. Még az írás közben is elvégeztem egy rövid tanfolyamot, ami segített jobban megérteni és remélhetőleg megértetni, mi zajlik le egy szado-mazo együttlét során, illetve rávilágít, milyen könnyen és miért okozhat függőséget, ami akár kóros személyiségűvé változtathat egy embert hosszabb távon. Fáj, amikor a felszínes benyomás hatására félreértik és „sima” pornográfiának minősítik, miközben a normális szexualitás határán lévő kapcsolatok lelki mechanizmusait és az abnormalitásba átváltás fenyegetéseit tárja fel rendkívül alaposan. Amikor az első reakciókból efféle vélemények is eljutottak hozzám, beszereztem igazi pornográf könyveket, és megnyugvással láttam, hogy az enyém tényleg nem az, illetve pornónak rendkívül gyenge lenne. Minden egyes ábrázolás fontos eleme a személyiség változásának, nem öncélú, könnyű kielégülést ajánló. Mivel a terület számomra nagyon felületesen volt ismert, rengeteg kutatást kellett elvégeznem – láttam angol televíziós sorozatot a tárgyban, megnéztem jeleneteket az általam normál esetben soha nem nézett internetes csatornákon. A könyvbemutatón a beszélgetőpartnerem nagyon szépen helyretette ezt a felszínes reakciót, azonban még az ismert és elismert újságíró, író, költő Bakos András is pornográfiának nevezte a recenziójában.

A szexualitás megjelenik A lehetetlen könyvben is, mert az ott leírt tétlen világban már semmi nem marad, csak az internet és a távszex a házaik magányába zárkózó embereknek. Egyetlen alkalom volt, amikor kénytelen voltam némi részletességet bevinni, általában csak utalásokat teszek: Éva sokszor a szex segítségével nyugtatja meg Ádámot, akit a hirtelen kibontakozó új világ mérhetetlen idegességgel tölt el. Olykor motiválni kell, hogy tegyen meg valamit, így ismét és ismét szükség van rá. Ilyen értelemben itt sem öncélú a testiség megjelenése. Azonban a jelentős különbség, hogy ebben a könyvben döntő többségében nincs szükség apró részletekre. A Te meg Én esetében viszont igen. És még valami: az elképzelt jövőbeli világ átlagemberének szokatlan szexualitásához kénytelen voltam internetes kameralányok és fiúk szobáit látogatnom, hogy megtudjam, miként megy ez egyelőre kezdetleges formában már a mai világban is, amiből a kikövetkeztetett jövőbeli világ kifejlődik talán nem is olyan soká. Tehát kellett információt gyűjtenem olyan területekről is, amelyeket írás közben fedeztem fel én is. De zömmel a múltbeli tapasztalatokat használtam fel mindkét könyvnél. Jelentős volt még A lehetetlen esetében a gazdag olvasmányanyagom a science-fiction zsánerben. Tudatosan építettem be áthallásokat klasszikus művekhez, és ezt a kritikai lektorom nagyon jól meglátta, esetenként – amikor rosszul emlékeztem – javíttatta.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A fantázia és valóság többnyire olyan mértékben fonódik össze, hogy néha talán már én sem tudom, mi fikció, és mi tény. Persze amikor egyes szám első személyben írok, nem szabad azt hinni, hogy az teljesen én vagyok. A Te meg Én esetében, amikor már elkészült a könyv, sok apró részletet tudatosan átalakítottam, hogy az engem jobban ismerők minél inkább rám ismerjenek. Ugyanakkor mindenkit meg szeretnék nyugtatni, sem mániákus szexfüggő, sem tébolyodott sorozatgyilkos nem vagyok. Dolgozom egy olyan könyvön, Rabszolgaság munkacímmel, amelyben én magam is érintett vagyok: a tíz történet közül az egyik velem esett meg pár éve. Több fejezetben hivatalos ügyészi vádiratok vezetik fel a fantáziám által megalkotott vagy kiszínezett történeteket. A lehetetlen esetében fizikusok és a mesterséges intelligencia kutatói előadásai és írásai jelenthetnek valami kapcsolatot a jelen valósággal, de az a könyv többnyire mégis fantázia.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Közel negyven éve kezdtem el írni jobb-rosszabb verseket. Néhányuk hajszál híján az ÉS-be is bejutott, csak elég nehéz eset voltam és akkor még nem engedtem a szerkesztői változtatásokat, aminek következtében mégsem léphettem a „hivatalos” professzionális írói pályára, amit talán nem is bánok. Egy időben sok írásomat hozták le nemzetközi rádióállomások, párszor telefonon is bekapcsolódtam műsorokba.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Amennyiben az élet úgy szeretné, akkor természetesen állok elébe más zsánereknek is. Közel két éve darabban van egy fantasy könyvem, ami angolul fog megjelenni, mert érdemesnek tartom a jóval nagyobb felvevőpiacot jelentő és sokkal tisztességesebb üzleti hátteret nyújtó angol területeket megcélozni vele. A közelmúltban megjelent két regényemet is fordítom, de azok eredendően magyarul keletkeztek. A fantasy könyv és egy szintén darabban levő, régen elkezdett science-fiction viszont angolul íródik első körben. Jelenleg nem érzem úgy, hogy bármely zsáner ki akarna sajátítani, bár tény, hogy a science-fiction áll talán legközelebb hozzám a regény műfajai közül.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

A kézirat befejezése, mint gondolom szinte mindenkinél, kettős érzéssel tölt el: örülök, hogy megcsináltam – olykor el sem hiszem, hogy én ilyesmire képes voltam/vagyok – és egyfajta kiégettséget is érzek. Elég jól leírt pszichológiai ciklus ez. El kell telnie egy hosszabb-rövidebb időszaknak, amíg ismét fel tudok töltődni, és képes vagyok ismét írni. Nemcsak a regényeknél éreztem ezt így, hanem a nyelvkönyveknél is. Mivel az írás nem a kenyérkereső munkám, tulajdonképp nem zavarnak az üres időszakok.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Eddig két írói álnevet használtam. A Mester esetében egy kínai hangzású nevet szerettem volna, mivel a címlapon is egy jellegzetes Maozubbonyos idős kínai férfi látható. Mindenképp szerettem volna elkülöníteni a nyelvkönyvíráshoz fenntartott saját nevemtől. Mivel van azonos nevű szakíró, a megkülönböztethetőséghez a belső címeknél vagy a kolofon oldalon egy ideje már használom a doktori címemet, de azt a borítókon – ellentétben pár kissé túlzottan hiú kollégámmal – mellőzöm. A lehetetlen esetében tisztelegni szerettem volna a műfaj egyik óriásának, aki egyik örökös kedvencem is, így az egyik főszereplő keresztnevéhez az ő családnevét tettem: Adam J. Clarke.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem hiszem, hogy lenne kedvenc írói zsánerem, bár a szívemhez legközelebb a nyelvkönyvírás áll. A regényeknél valahonnan jön egy ötlet és az kíván valamilyen formát, illetve zsánert. A döntést tehát nem én hozom, hanem a téma maga, ami random talál rám.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első igazi könyv előtt jó néhány irkafűzött füzetem készült el. Egy helyi sokszorosító mai szemmel elég primitív módszerekkel csinálta meg azokat, de a nyelviskolának fontosak voltak. Nem igazán éreztem sokkal többnek, mintha magam fénymásoltam volna és tűztem volna össze az oldalakat. Az első igazi nyomdában készült, színes borítójú, ISBN-nel ellátott angol tesztkönyv tehát nem hozott olyan elsöprő érzést, mint amiről sok elsőkötetes írót hallottam áradozni. Egyfajta sikerélmény volt, de mire megkaptam, már rég dolgoztam azon az átfogó kurzuskönyvön, ami számomra a mai napig a csúcsot jelenti. Ott apait-anyait beleadtunk: végig színes, cérnafűzött (a saját példányomat 2008 óta használom és még nem esett szét), a borítón UV lakkozással. A Te meg Én, mint első igazi regény egyfajta különös örömmel töltött el, mivel bizonyítékul szolgált arra, hogy nem csupán nyelvoktató könyveket tudok alkotni, amikről úgy gondolom, hogy szinte bármelyik komolyabb nyelvoktató képes, hanem valami egészen mást is.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. Az egyetemen – a szakom miatt – kötelező volt több íráskurzust is felvenni, így képes vagyok tudatosan átgondolni a munka szükséges menetét, a folyamatokat és azok megvalósításának mikéntjét, jóllehet nálam minden fejben történik, szinte soha nem jegyzetelek, nem írok vázlatot. Fontos, hogy lássam a történet ívét, így mielőtt az első sort leírnám, már tudom a végét. A Te meg Én esetében például a befejezést írtam meg elsőnek, majd kettévágtam, és a tartalmi részt ezek közé írtam. A lehetetlen esetében nem előre írtam meg a végét, de pontosan tudtam, hogy mi lesz az – remélhetőleg kellően kiszámíthatatlan, ha tetszik, meghökkentő. Ugyanakkor borzasztóan fegyelmezetlen író vagyok. Nem tudok leülni és „parancsszóra” írni. Valaminek be kell kattanni a fejemben, és akkor képes vagyok akár megszállott módjára is írni. A Te meg Én esetében párszor elakadtam, és csak egy-egy véletlen eset hozott áttörést a holtpontnál. Ilyen volt például az, amikor nem sikerült rájönnöm, miként lehetne a két főszereplőt végre összehoznom. Kérdezgettem ismerősöket és tanítványokat, de nem tudtak segíteni. Ekkor szemtanúja lettem egy jelenetnek, ahol egy autó nem adta meg az elsőbbséget és karambolozott egy másikkal az ablakom előtt. Abban a pillanatban tudtam, miként oldom meg a helyzetet, és onnan már zökkenőmentesen haladt a történet a végkifejletig. Ha nincs ez a leblokkolás, szűk három hét alatt elkészülhetett volna, így körülbelül egy hónapig tartott.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Természetesen vannak kedvenc jeleneteim, azonban annyira sok jelenet áll közel hozzám, hogy tisztességtelen lenne bármelyiket kiragadni. Olyan értelemben volt nehéz megírni némelyiket, hogy nem állt rendelkezésemre a megfelelő ismeret. Ilyenkor megkerestem szakembereket. Szerencsére, amikor valaki már harminc éve tanít idegen nyelvet, elég sok ismerősöm akad, aki tud segíteni. Például a fenti karambolnál egy személyes emlékem volt, amikor pár éve az M5-ön egy kamion, amit épp előztem, a szalagkorlátnak nyomott. Nem mentem gyorsan, nem lett személyi sérülésem, csak az autó kapott néhány horpadást és a visszapillantó tükre tört le. Tehát a szituáció adott volt, de nekem olyan sérülések kellettek, amikkel nem tartják kórházban, de két hét ágynyugalomra szorul. Ebben segített egy nagyon nagy tudású egyetemi tanár orvos ismerősöm. Egy másik jelenetnél rendőrnyomozó segítségét kértem, és kiderült, hogy amit én elképzeltem, az nem működik. A fejezetet teljesen újra kellett írnom a javaslatai szerint, amíg szakmailag kifogástalannak találta a megadott paraméterek szerinti helyzetre. Úgy gondolom, az olvasómat meg kell annyival tisztelnem, hogy nem írok le hülyeségeket!

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Kissé közhelyes, de az ötlet az utcán hever, vagy legalábbis megjelenik az általam megtapasztalhatókban. A lehetetlenben adok valamilyen magyarázatfélét az ihlet forrására, de nem szeretném lelőni a poént. Számomra fontos az, hogy egy olyan közegben legyek, ami ösztönöz és energiával tölt fel. A lehetetlen például egy novellának indult, de a József Attila Kör tagjai egyöntetűen azt mondták róla, hogy az nem novella, hanem egy könyv szinopszisa. Ódzkodtam a könyvírás gondolatától, de két hét múlva mégis belekezdtem. Talán segített az is, hogy a kört vezető Bene Zoltán Áramszünet című könyvét akkoriban mutatták be a könyvtárban, és úgy gondoltam, az én akkor még egyetlen A4 oldalas történetem tudományosan megalapozottabb. Pechjére fizikusokat kérdezett, én meg mérnöknek is tanultam egy időben, és másként látom. Gyakorló mérnök ismerősömnél rákérdeztem és ő is nekem adott igazat. Jóllehet olyan stílusban és nyelvi gazdagsággal írta meg, amit én aligha érek el valaha is, de nekem az alapgondolat labilisnak tűnt, valamint a története ideje túlságosan közeli. Mutatni akartam egy más megoldást, amit egy mérnök sem tudna helyteleníteni. Nem véletlen, hogy Bene minden habozás nélkül elvállalta az előszó megírását és pár tanácsot is adott. Bár műfajában azonos a két mű, teljesen más jövőbeli disztópikus világokat rajzolunk fel.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Ez változó. A Te meg Én esetében elég nagy számú béta olvasóm volt. Fontosnak éreztem, hogy feltárjuk, vannak-e benne logikai vagy tartalmi problémák. Azt követően a szerkesztő nézte át és végezte el a korrektúrázást, és tett pár észrevételt ott, ahol a tartalom megkívánta a változtatást. Alapvetően konszenzus volt köztünk abban, hogy a szereplőnek nem kell túl szépen használnia a magyar nyelvet, hanem lehetnek angolosabb szerkezetek, mivel angoltanár, mint jómagam és zömmel az idegen nyelvben él. A szokásos hibáim ezesetben tehát épp a könyv előnyévé váltak, megkönnyítve a szerkesztői és korrektori munkát is. A lehetetlen esetében egy science-fiction rajongó ismerősöm vállalta a kritikai olvasást – fel is fedezett több pontatlanságot. Ő egyben mérnöki szemmel is véleményezhette. Itt sokkal szigorúbb szerkesztőm volt, aki néhol olyan mértékben nyúlt a stílushoz, hogy olykor már alig ismertem rá. De ez is a dolga egy jó szerkesztőnek, így boldog vagyok a változtatások miatt. Volt persze pár olyan, amikor übereltem: ki akart húzatni egy jelenetet, ami a városi Makovecz Imre által tervezett könyvtárt és a Hagymatikum fürdőt mutatja be, de én fontosnak tartottam, hisz – amint már mondtam – a könyvtárnak és az ott működő irodalmi körnek kulcsfontosságú szerepe volt a két könyv keletkezésében.

Elszomorít, amikor helyesírási, stilisztikai, logikai és tördelési hibáktól hemzsegő könyvet látok – ami sajnos egyre gyakoribb jelenség. Az írónak írni kell, a korrektornak, szerkesztőnek, lektornak kigyomlálni a hibákat. Számomra különösen fontos tehát, hogy városunkban működik egy prominens író által vezetett kör, ami energiával tölt fel, illetve, amikor megmutatok nekik részleteket, nagyban tudnak segíteni. A nyers kritika igen jó motiváció esetemben, hisz tudom, csak segíteni akarnak vele.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem minden családtagom fogadta kitörő örömmel, amikor az első „igazi” könyvem elkészült. Akkorra már végérvényesen tönkrement a házasságom, így alighanem csak az utolsó szalmaszál lett a váláshoz... A Te meg Én alighanem sokkolta gyermekeimet: nem túl lelkesen fogadták, hogy finoman fogalmazzak. Mivel ők beleszülettek abba, hogy apa ír – ha „csupán” nyelvkönyveket is –, számukra a világ legtermészetesebb dolga. Talán a példám segített nagyobbik lányomnak a szakírói pályán való induláshoz: jelenleg a Figaro magazin társ-főszerkesztője, számos publikált zenekritikát jegyez; sőt, korábban országos kritikaíró versenyt is nyert.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóimnak elsősorban azt üzenem, hogy bátran küldjenek visszajelzéseket, ugyanis író és olvasó csak egymással való szimbiózisban létezhet. Szükségünk van egymásra, de ahhoz, hogy az olvasó igényeit megismerjük, nekünk íróknak nagyon fontosak a pontos visszajelzések – pozitív és negatív vélemények egyaránt. Persze nem elég azt mondani, hogy valami jó vagy rossz, hanem a vélemény okát is illik kifejteni.

Évvégéhez közeledünk, így az idén már csak egy fordításkötetem jelenhet meg nyomtatásban Bádog Böske címmel: megkaptam az engedélyt arra, hogy magyarra fordíthassam a makói születésű Galamb Józseffel 1952-ben készült interjúsorozatot. Ő volt Henry Ford főmérnöke, a legendás T-modell főkonstruktőre, így nagyon fontos információkat kaphatunk az autógyártás hőskoráról. A kéziratot már visszakaptam a szerkesztőtől, így rövid időn belül nyomdakész lehet. Eredetileg december elején, halála évfordulóján, szerettem volna bemutatni, de már csak februárban, születése 141. évfordulója apropóján fogjuk tudni ezt megtenni, ezért nem sietek a végső lezárással. Szintén elkészülhet a Te meg Én és A lehetetlen könyvek angol fordítása e-könyvekben, illetve készül A lehetetlen hangoskönyv változata is, amiből az első rész már elérhető. Több nyelvkönyvem is darabban van, illetve némelyik megért az újragondolásra, átírásra: a közelmúltban három könyvet kellett hivatalosan kivonni a forgalomból, mert elfogytak és újabb változatlan utánnyomás célszerűtlen. Halad az idő, változnak a nyelvvizsgák, így a felkészítő anyagoknak is követni kell a jelenlegi irányzatokat. Sajnos a tankönyvek monopolizálásával egyre kevésbé éri meg ezen a piacon lenni egy olyan kis könyvkiadónak, mint az enyém, így nagyon komolyan át kell gondolni, mit és mikor jelentetek meg...

 Németh Ervin oldala

Angol Suli honlap

A lehetetlen

Megjelent! William Gibson: Sprawl-trilógia A cyberpunk bibliája. - ("Mindhárom kötet új fordításban! Limitált díszdobozos kiadásban is kapható!")

 

William Gibson: Sprawl-trilógia

A cyberpunk bibliája.

Megjelent!

Mindhárom kötet új fordításban!

Fordító: Farkas Veronika

Szerkesztő: Bobály Icu

Szaklektor: Bari Máriusz

Borítótervező: Hegyi Péter

Limitált díszdobozos kiadásban is kapható!

Egy kultikus trilógia, mely érthetővé teszi az elmúlt évtized fellángoló cyberpunk hullámát. Egy trilógia, melynek jövőképeiből valóság lett. Egy trilógia, mely éppúgy működik társadalmi kortablóként, mint sci-fiként.

William Gibson 1981-ben megnézte John Carpenter Menekülés New Yorkból című filmjét, elolvasta Philip K. Dick tollából a Blade Runner címmel épp megfilmesítés alatt álló Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényt, és végiglapozta Moebius The Long Tomorrow címre keresztelt képregényét, miközben figyelte környezetét, az 1980-as évek elejének technológiai és társadalmi trendjeit, hogy aztán megteremtse egyedülálló, műfajteremtő látomását a Neuromancer képében. A kötet és két folytatása (Count Zero, Mona Lisa Overdrive) elképesztő hatékonysággal érzett rá az elkövetkező 20-30 év változásaira. Nem hiába mondta róla Bruce Sterling, a legendás futurista, hogy „ez az, amiért az SF-et kitalálták.”

A Neuromancer lenyűgöző és baljós jövővíziója Hugo-, Nebula- és Philip K. Dick-díjakat ért; e három kitüntetést egyszerre mindmáig nem sikerült egyetlen más sci-finek sem elnyernie. Gibson később trilógiává bővítette történetét a Count Zero, valamint a Mona Lisa Overdrive című kötetekkel, létrehozva egy olyan univerzumot, mely nélkül a popkultúra és a filmvilág nem gazdagodhatott volna olyan művekkel, mint a Mátrix, ami épp Gibson világának lényegét, a virtuális valóságot vette át – maga a mátrix elnevezés is Gibsontól ered! –, vagy épp a Transmetropolitan képregény.  

 

William Gibson: Neuromancer

Fülszöveg

„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.”

Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.

Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem.

Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.

Részlet a kötetből

„Otthon.
Az otthon a BAMA volt, a Sprawl, a Boston-Atlanta Metropolitan Axiális.
Programozzunk be egy térképet, amelyik megjeleníti az adatforgalom frekvenciáját: ezer megabájtonként egyetlen pixelt rajzol egy hatalmas képernyőre. Ezen Manhattan és Atlanta fehéren izzana, utána lüktetni kezdene, a forgalom sebessége túlterheléssel fenyegetné a szimulációt. A térkép szupernóvává akarna robbanni. Hűtsük le! Növeljük a felbontást! Egy pixel legyen egymillió megabájt. Másodpercenként százmillió megabájtnál már ki tudnánk venni bizonyos tömböket Manhattan belvárosában, és a százéves ipari parkok gyűrűjét Atlanta régi magja körül...

Case felébredt. Repülőterekről álmodott, Molly sötét bőrruháiról, amelyek előtte haladtak a Narita, a Schipol, az Orly csarnokaiban... Látta önmagát: műanyag laposüvegben dán vodkát vett valami kioszkban, egy órával hajnal előtt.
Valahol odalent, a Sprawl vasbeton gyökerei között egy metrószerelvény tolta maga előtt az állott légoszlopot az alagútban. Maga a szerelvény néma volt, indukciós párnán siklott, de a levegő helyváltoztatása dalra fakasztotta az alagutat, a basszusa szubszonikusba nyúlt. A szoba, ahol Case feküdt, vibrálni kezdett, és a por felemelkedett a kiszáradt parketta réseiből.
Amikor kinyitotta a szemét, Mollyt látta maga előtt meztelenül és éppen hogy csak elérhetetlenül a vadonatúj rózsaszín matrac másik oldalán. Odafent napfény szűrődött be az osztott tetőablak kormos négyszögein. Az egyik félméteres üvegtáblát forgácslap helyettesítette, és egy vastag, szürke kábel bújt át rajta, a vége pár centivel a padló felett fityegett. Case az oldalára fordult, és csak nézte, ahogy a lány lélegzik; a mellét, a csípője vonalát, amely egy vadászgép törzsének funkcionális eleganciájára emlékeztette. A lány teste nyúlánk volt, rendezett, izmai, akár egy táncosé.
Case felült. A szoba nagy volt, és üres, nem volt benne más, csak a széles, rózsaszín matrac, mellette két új egyforma, üresnek látszó nejlonszatyor. Csupasz falak ablakok nélkül, egyetlen, fehérre mázolt, tűzbiztos ajtó. A falakat számtalan réteg fehér elasztikus festék borította. Egy üzemcsarnok. Case jól ismerte ezeket a helyeket, az ilyen épületeket; bérlőik az interzónában mozogtak, ahol a művészet jóformán bűncselekmény, a bűncselekmények pedig már-már mesterművek.
Otthon volt.
A padlóra lendítette a lábát. Az apró parkettalécek egy része hiányzott, némelyek kilazultak. Fájt a feje. Eszébe jutott Amszterdam, egy másik szoba a Centrum óvárosi részében, a százéves épületek. Molly, amint visszatér a csatorna partjáról narancslével és tojással. Armitage valami titkos rajtaütésen vett részt, míg ők ketten átsétáltak a Dam téren, el egy bárhoz, amelyet Molly ismert a Damrak sugárúton. Párizs egy elmosódott álom volt. Vásárlás. A lány elvitte vásárolni.
A lábánál új, gyűrött farmer hevert. Belebújt, és letérdelt a szatyrok mellé. Az első, amit kinyitott, Mollyé volt; szépen összehajtogatott ruhák és drágának tűnő kütyük. A második tele volt, de nem emlékezett, hogy vettek volna ilyen holmikat: könyveket, kazettákat, egy szimstim decket, francia és olasz címkéjű ruhákat. Egy zöld póló alatt felfedezett egy lapos, újrahasznosított japán papírba origamitechnikával becsomagolt tárgyat.
A papír elszakadt, amikor megfogta, és fényes, kilenchegyű csillag esett ki belőle, majd függőlegesen beleállt a parketta egyik résébe.
– Ajándék – mondta Molly. – Észrevettem, hogy mindig megnézed ezeket.
Case megfordult, és látta, hogy törökülésben ül az ágyon, álmosan vakargatva a hasát burgundivörös körmeivel.”

William Gibson: Count Zero

Fülszöveg

„COUNT ZERO INTERRUPT –
Megszakítás esetén
A számláló visszaállítása nullára.”

Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik.

Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll.

William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja a kezében a könyvet.

Részlet a kötetből

„Az összeomlott szálloda falai az öböl ívének negyedénél álltak. Ott erősebb volt a hullámverés, minden egyes becsapódás detonációnak érződött.
A lány most maga felé húzta, valami újdonsággal a szeme sarkában, új feszességgel. A sirályok szétrebbentek, amikor kéz a kézben megérkeztek a partra, hogy belebámuljanak az üres ajtónyílásokon túli árnyékokba. A homok elszivárgott, lehetővé téve, hogy az épület homlokzata beomoljon, a falak eltűntek, és így a három szint padlói úgy lógtak a levegőben, akár hatalmas zsindelyek a meghajlott, rozsdás, ujjvastagságú acélból lévő inakon. Mindegyiket más színű és más mintázatú járólapok fedték.
Az egyik betonív felett a HOTEL PLAYA DEL M volt kirakva gyerekes kagylónagybetűkből. – Mar – egészítette ki fennhangon Turner, bár már kivette a mikrotüskét.
– Vége – mondta a lány, belépve a boltív alá, az árnyékba.
– Minek van vége? – követte a férfi. A fűzfa kosár a csípőjéhez dörzsölődött. A homok ott hideg volt, száraz, laza a lábujjai között.
– Vége. Annyi. Ennek a helynek. Itt nincs idő, nincs jövő.
Turner csak bámulta, majd a pillantása továbbsiklott a rozsdás ágyrugók gubancára a két omladozó fal csatlakozásánál.
– Húgyszag van – mondta. – Ússzunk.

A tenger elmosta a borzongást, de távolság került közéjük. Turner szobájában ültek a takarón, és ettek, némán. A rom árnyéka kezdett megnyúlni. A szél megmozdította a lány napszítta haját.
– A lovak jutnak rólad eszembe – mondta végül a férfi.
– Hát – válaszolta a lány, mintegy a kimerültség mélyéről –, azok még csak harminc éve haltak ki.
– Nem – felelte Turner. – A hajadról. Az a haj a nyakukon, amikor futottak.
– Sörény – mondta a lány, és könnyek jelentek meg a szemében. – Baszki. – Rázkódni kezdett a válla. Mély levegőt vett. Az üres Carta Blanca-dobozt lehajította a partra.
– Tudod, mit? Hagyjuk. – Ismét átkarolta a férfit. – Gyere inkább, Turner, gyere…
És miközben hanyatt feküdt, Turnert is magával húzva, ő észrevett valamit, egy hajót, amelyet fehér kötőjellé nyomott össze a távolság, ahol a víz találkozott az égbolttal.

Amikor felült, és felhúzta levágott szárú farmerét, meglátta a jachtot. Már sokkal közelebb járt, kecses fehér ívként úszott, alig merülve a vízbe. Mély vízbe. A tengerpart valószínűleg szinte függőlegesen szalad itt alá, a hullámok erejéből ítélve. Valószínűleg azért ér ott véget a szállodák sora, ahol, és azért nem maradt fent a romos épület. A hullámok kinyalták alóla az alapot.
– Add ide a kosarat.
A lány a blúzát gombolgatta. Turner vette neki az egyik szürke kis boltban az Avenidán. Elektromoskék mexikói pamut, rossz gyártmány. Az üzletekben vásárolt ruháik alig bírták egy-két napig.
– Azt mondtam, add ide a kosarat!
A lány odaadta. Turner beletúrt a délutánjuk maradványaiba, és a lime-lébe áztatott, Cayenne-borssal megszórt ananász tasakja alatt találta meg a távcsövét. Kiemelte a kompakt 6 × 30-as katonai eszközt. Lepattintotta a belső fedelet az objektívekről és a kipárnázott lencsékről, majd tanulmányozni kezdte a Hosaka logójának áramvonalas ideogrammáit. Egy sárga gumicsónak megkerülte a tatot, és a part felé indult.
– Turner, én…

– Kelj fel. – A takarót és a lány törölközőjét begyűrte a kosárba. Kivette az utolsó, meleg Carta Blancát, és a távcső mellé tette. Felállt, a lányt is gyorsan talpra rántotta, és a kosarat a kezébe erőltette.
– Lehet, hogy tévedek – mondta neki. – Ha így van, tűnj el innen. Rohanj a második pálmasor felé – mutatott arra. – Ne menj vissza a hotelbe. Szállj fel egy buszra, Manzanillóba vagy Vallartába. Menj haza…
Már a csónakmotor dorombolását is hallotta.
Látta, ahogy elindulnak a könnyek, de a lány egyetlen hangot sem adott, úgy fordult meg és futott el, el a rom mellett, a kosarat szorongatva, megbotolva egy homokbuckában. Vissza sem nézett.
Turner megfordult, és a jacht felé kémlelt. A gumicsónak már ott bukdácsolt a hullámokon. A jachtot Cusimának hívták, és utoljára a Hirosima-öbölben látta. A fedélzetéről pillantotta meg Icukusima vörös sintókapuját.
A távcsőre nem is volt szüksége ahhoz, hogy tudja, a csónak utasa Conroy lesz, a Hosaka nindzsáinak pilótája. Elhelyezkedett törökülésben a hűlő homokban, és kinyitotta az utolsó doboz mexikói sört.


Visszanézett a fehér szállodák sorára, keze mozdulatlanul nyugodott Cusima tíkfa korlátján. A szállodák mögött a kisváros három hologramja világított: a Banamex, az Aeronaves és a katedrális hatméteres Szűz Máriája.
Conroy állt mellette.
– Sürgős hakni – mondta. – Tudja, hogy megy ez. – A hangja szenvtelen és kifejezéstelen volt, mintha egy olcsó hangchipről mintázta volna. Az arca széles volt, és fehér, hullafehér. Szeme sötét karikás, szemhéja ernyedt a hidrogénszőke csutak alatt, amit hátrafésült széles homlokából. Fekete, galléros inget és fekete vászonnadrágot viselt.
– Be – mondta, és megfordult. Turner követte, majd lebukott, hogy beférjen a kabinajtón. Fehér képernyők, halvány, hibátlan fenyő: Tokió spártai nagyvállalati stílusa.
Conroy leereszkedett egy alacsony, palaszürke műbőrből készült szögletes párnára. Turner csak állt, két keze erőtlenül lógott az oldala mellett. Conroy elvett egy recézett szárú ezüstszipkát a közöttük lévő alacsony, lakkozott asztalról.
– Egy kis kolinerősítőt?
– Nem.
Conroy az orrlyukába nyomta a szipkát, és beleszívott.
– Kér egy kis szusit? – Azzal az eszközt visszatette az asztalra. – Fogtunk pár vörös csattogóhalat úgy egy órája.
Turner maradt, ahol volt, és csak nézte Conroyt.
– Christopher Mitchell – folytatta Conroy. – Maas Biolabs. A hibridómásaik vezetője. Átigazolna a Hosakához.
– Életemben nem hallottam róla.
– Kamu. Mit szólna egy italhoz?
Turner megrázta a fejét.
– A szilícium már a múlté, Turner. Mitchell az az ember, aki működésre bírta a biochipeket, és a Maas ott ül a legfőbb szabadalmakon. Ezt maga is tudja. Ő a monoklonálisok embere. És ki akar szállni. Magának és nekem, Turner, ki kell őt emelnünk.
– Szerintem én már nyugger vagyok, Conroy. Nagyon jól éreztem magam ott, ahol voltam.
– Ezt mondta a tokiói pszichocsapat is. Úgy értem, ez nem az első szökése, igaz? A nő tereppszichológus, a Hosaka alkalmazottja. Turner combjában ugrálni kezdett egy izom.
– Azt mondják, készen áll, Turner. Kicsit aggódtak Új-Delhi után, ezért le akarták csekkolni. És mellékesen egy kis terápiát is hozzácsaptak. Hiszen az sosem árt, ugye?”

 

William Gibson: Mona Lisa Overdrive

 

Fülszöveg

 

„A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában.”

Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá.

Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre.

Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk eléréséhez.

A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó Farkas Veronika új fordításában tartja a kezében a könyvet.

 

Részlet a kötetből

„Rafkós egy rongyos, szürke habszivacson töltötte az éjszakát, a Gyár földszintjén álló egyik munkapad alatt, szabad monomerektől bűzlő, csörgő-zörgő buborékfóliába burkolózva. Afrosrácról és az ő autójáról álmodott, az álmaiban ez a kettő összeolvadt, és Srác fogai apró krómkoponyák voltak.
A csípős szélre ébredt, ami beköpködte a tél első havát a Gyár üres ablakain.
Csak feküdt ott, és a Bíró láncfűrészének a problémáján gondolkozott, azon, hogy a csuklója hajlamos kibicsaklani, ha forgácslapnál vastagabb anyagot próbál elfűrészelni. A kéz eredeti terveiben ízelt ujjak szerepeltek, amelyek mindegyike egy-egy apró villanyfűrészben végződött, de ezt a koncepciót több okból is elvetették. Az elektromosság valahogy nem tűnt kielégítőnek, mivel nem volt kellőképpen fizikai. A levegő lett volna a megoldás, sűrített levegővel töltött nagy tartályok, vagy a robbanómotor, ha az ember talál hozzá megfelelő alkatrészt. És Kutyamagányban – kellő utánajárással – szinte bármihez lehet alkatrészt találni. Amennyiben pedig mégsem, Jersey rozsdaövezetének féltucatnyi másik kisvárosában többhektárnyi döglött, szétszedhető gép állt rendelkezésre.
Kimászott a pad alól, palástként húzva maga után a miniatűr műanyag párnákból álló takarót. Eszébe jutott a hordágyon fekvő férfi, odafent a szobájában, és Cherry, aki az ő ágyában aludt. Ő nem fogja elfeküdni a nyakát. Kinyújtózott, és elfintorodott.
Gentrynek lassan vissza kell érnie. Ezt meg kell majd magyaráznia Gentrynek, aki egyáltalán nem bírja az embereket.

Kismadár kávét főzött abban a helyiségben, ami a Gyár konyhájaként szolgált. A padlója felkunkorodó műanyag lemezekből állt, az egyik fala mentén fénytelen acélmosogatók sorakoztak. Az ablakait áttetsző ponyva takarta, be- és kiszippantotta a szél, és beszűrődött rajta az opálos derengés, amitől a helyiség még a szokottnál is hidegebbnek tűnt.
– Hogy állunk vízzel? – kérdezte Rafkós belépve. Kismadár egyik feladata az volt, hogy minden reggel ellenőrizze a tartályokat a tetőn, és kihalássza belőlük a faleveleket, amiket a szél odafújt, esetleg néha egyegy döglött varjút. Utána ellenőrizte a szűrők szigetelését, és időnként feltöltötte a tisztavíz-tartályt ötven literrel, ha úgy látta, hogy kifogyóban van. Majdnem egy egész napba telt, hogy ennyi átszűrődjön a rendszeren a gyűjtőtartályba. Gentry részben azért tűrte meg Kismadarat, mert a fiú kötelességtudóan végezte ezt a feladatot, de valószínűleg a szégyenlőssége is segített. Kismadár gyakorlatilag láthatatlan tudott maradni Gentry számára.
– Rengeteg van – válaszolta most.
– Lehet itt zuhanyozni? – kérdezte Cherry egy régi műanyag ládán üldögélve. Karikás szeme kialvatlanságról árulkodott, de a sebét elfedte alapozóval.
– Nem – válaszolta Rafkós. – Így télen nem.
– Gondoltam – nyugtázta Cherry komoran, begubózva bőrdzsekigyűjteményébe.
Rafkós kitöltötte magának a kávé maradékát, és a lány előtt állva felhörpölte.
– Valami problémád van? – kérdezte Cherry.
– Igen. Te és az a fószer odafent. Hogyhogy lejöttél? Szabit vettél ki, vagy mi?
A lány előhúzott egy fekete csipogót a külső dzsekije zsebéből.
– Ha bármi változik, ez megszólal.
– Jól aludtál?
– Persze. Elég jól.
– Én nem. Mióta dolgozol Afrosrácnak, Cherry?
– Nagyjából egy hete.
– Tényleg medikus vagy?
A lány vállat vont a kabátok mélyén.
– Annyira igen, hogy el bírjam látni a Countot.
– A Countot?
– Aha, a Countot. Srác egyszer így nevezte.
Kismadár megborzongott. Még nem vetette be a fodrászkellékeit, úgyhogy a haja szerteszét állt.
– Na és ha vámpír? – kérdezte.
Cherry rámeredt.
– Ugye csak hülyülsz?
Kismadár tágra nyílt szemmel, komolyan megrázta a fejét.
Cherry Rafkósra nézett.
– A haverod megzakkant?
– Nincsenek vámpírok – mondta Rafkós Kismadárnak. – Nem léteznek, hallod? Csak a stimekben. Az a csóka nem vámpír, jó?
Kismadár lassan, bár nulla meggyőződéssel bólintott, miközben a szél kifeszítette a műanyag ponyvákat az opálos fényben.”

 

William Gibson

A dél-karolinai Conwayben született 1948. március 17-én. Az édesapját hatévesen vesztette el, édesanyját pedig tizenkét évvel később. Ezek a veszteségek jelentősen meghatározták a későbbi életét: édesanyja halálát követően kiiratkozott az iskolából és Kaliforniába, majd később Európába utazott, és az ellenkultúra híve lett. 1967-ben Kanadában telepedett le azzal a szándékkal, hogy elkerülje a besorozást, és kipróbálja a létező összes tudatmódosító szert. Itt ismerkedett meg Deborah Jean Thompsonnal, aki elkísérte a későbbi európai útjaira (például sok időt töltöttek Görögország szigetvilágában és Isztambulban), majd 1972-ben összeházasodtak, és azóta is együtt élnek.

Gibson egészen fiatal kora óta író szeretett volna lenni, William S. Burroughs különösen nagy hatással volt rá. Korai rövid történeteit az Izzó króm című novelláskötet őrzi. A komolyabb írásra John Shirley bátorította, akivel az 1980-as évek legelején ismerkedett meg egy vancouveri sci-fi-összejövetelen, és mindmáig jóbarátok. Ő mutatta be később Bruce Sterlingnek és Lewis Shinernek; ma négyüket tartják a cyberpunk irányzat első íróinak Gibsonnal az élen, aki az évtizedet a Sprawl-trilógiával (1984: Neuromancer, 1986: Count Zero, 1988: Mona Lisa Overdrive) tette műfajtörténeti szempontból megkerülhetetlenné. A Neuromancer volt az első regény, amely a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat egyaránt megkapta.

Gibson azóta még két trilógiát írt, melyek a szakírók és rajongók szerint pontos előrejelzések voltak a közeljövőt illetően: míg az 1990-es években megjelent Híd-trilógia (1993: Virtuálfény, 1996: Idoru, 1999: A holnap tegnapja) hackerek, multinacionális cégek és mesterséges intelligenciák helyett a tömegmédiára és a celebkultuszra fókuszál, addig a Blue Ant-trilógia (2002: Trendvadász, 2007: Árnyvilág, 2010: Nyomtalanul) a 9/11 utáni politikai hangulatról, osztályok közötti határvonalakról, öntudatról, márkaépítésről és globalizációról szól. Ekkorra Gibsonnak már az írói stílusa is megváltozott: a tudományos-fantasztikus stíluselemek helyett a realista esztétika jellemző rá. Ezért sok cyberpunk gyökerű rajongója fejezi ki nemtetszését mindmáig, de Gibson mégis ennek köszönhetően nőtt ki a sci-fi zsáneréből és vált világhírű kortárs íróvá.

Gibson legutóbbi regénye 2020-ban jelent meg Mozgástér címmel, míg a Sprawl-trilógia kötetei új magyar fordítást kaptak 2021-ben. 

November 30-ától megvásárolható extra kedvezményekkel!

 Sprawl Trilógia-Díszdobozban

William Gibson: Neuromancer

William Gibson: Count zero

William Gibson: Mona Lisa Overdrive