2023. március 15., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Virginia Sol - ("Közel áll hozzám ez a műfaj, mind az irodalom, mind a filmek világát tekintve.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Virginia Sol írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek A belső vad 1.rész című, korábban megjelent könyvéről lesz szó, melynek első része a Fogság alcímet viseli. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Elsődlegesen azt, amit ilyenkor mindig elmondok, hogy nem szeretem ezt a kérdést. Hitvallásom, hogy az embereknek a művész munkái alapján kell dönteniük, hogy kedvelik-e az alkotót, nem pedig fordítva. Ebből kiindulva én nem magamat szeretném megismertetni az olvasókkal, hanem az írásaimat, azokban szívem-lelkem benne van. De, hogy némileg válaszoljak is a kérdésre, egyszerű halandó vagyok, aki az írás mellett fotózással is foglalkozik. Szabadidőmben leginkább az erdőket járom és madarakat fotózom, illetve állatorvosi rendelőben dolgozom asszisztensként. Idén leszek harminc, de már a húsznál is pánikoltam. 

A belső vad 1.rész - Fogság c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Jellemző rám, hogy minden írásomhoz kutatómunkát végzek. A belső vad esetében leginkább a maffián belüli hierarchiának néztem utána, illetve sok filmet néztem róluk, hogy jobban megértsem a hálózatukat. Nem tagadom, hogy számomra izgalmas ez a téma, még ha nem is pozitív. Semmi esetre sem szerettem volna másolni a filmekben látottakat, így saját „családot” alkottam meg, akik egyéni módon tartják a karmaik között a különböző területeket. A másik, ami kutatómunkát igényelt, az a disszociatív identitászavar, mellyel két szereplőm is küzd. Igen megosztó ez az elmeállapot, még a szakemberek között is vannak tagadói. Én nem vagyok szakmabeli, így ehhez a részéhez nem tudok hozzászólni, mindenesetre a mélylélektan és az elme különc viselkedési formái mindig is érdekeltek. Nem titok, hogy magam is depresszióval élek, ami minden téren megnehezíti a munkámat, mégis előszeretettel olvasok erről és az ehhez hasonló elmeállapotokról, mert amennyire képesek megtörni és az élettől ellehetetleníteni az embert, annyira izgalmas is az agynak ezen képessége.

Maga az regény megírása nagyjából 5-6 évig tartott, leginkább azért, mert nem voltam elégedett a végeredménnyel. Ennyi idő alatt kb. ugyanennyiszer is írtam újra a történetet az elejétől a végéig. A második részt már ennél jóval egyszerűbb volt megírni. Abban az egyik szál egy road movie-hoz hasonlít, s bár a szereplők által bejárt utat nagyjából én is bejártam már, nagy segítségemre volt a „guglimap”, hogy se a karaktereim, se én ne tévedjek el. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Még egy teljesen fiktív történet esetében is elkerülhetetlen, hogy az író némileg a már átélt eseményeire, tapasztalataira támaszkodjon, ugyanígy a karakterekkel kapcsolatban is meríteni fog a közeli vagy távolabbi ismerősei jelleméből. A belső vad például teljes mértékben kitaláció, olyannyira, hogy még a városka sem létezik, ahol játszódik, ellenben ezt a városkát már egy létező tájon, az Őrségben helyeztem el annak varázslatos volta miatt. De csak, hogy tetézzem, én még nem jutottam el az Őrségbe, ellenben bakancslistás hely számomra. A karaktereket viszont mind létező személyekről mintáztam, persze alakítottam rajtuk, egyeseket összegyúrtam, másokat teljesen átformáltam. A második regényem esetében, mely leginkább egy népmesére hasonlít, a történetet a nagyapám ihlette, akitől nagyon sokat tanultam, főként az állatokról. A regény mégsem erről szól, hiszen egy mítoszokat, legendákat és népmeséket alapul vevő történet, melynek középpontjában egy egymástól távol élő unoka és nagyapa áll. Én egész gyermekkoromban a nagyszüleimmel voltam, sosem kellett arra várnom, mikor utazunk már hozzájuk.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tizenegy éves korom óta írok, azelőtt nem nagyon próbálkoztam ezzel, bár szóban is nagy mesemondó voltam. Akkoriban kezdtem el könyvmollyá válni, és némelyik történet annyira magával ragadott, hogy egyből tovább szőttem az élményeket. Emiatt eleinte elkerülhetetlenül másoltam az írókat, sőt volt olyan, hogy egy-egy rajzfilmet vagy filmet is átköltöttem és papírra vetettem. Amíg nem tanultam meg gépen írni, addig kézzel szántottam be több kétszáz oldalt.

Más zsánerben is tervezed kipróbálni magad? 

Igazából A belső vad is elég vegyes felvágott, bár tény, hogy elsősorban lélektani kriminek tartom. Közel áll hozzám ez a műfaj, mind az irodalom, mind a filmek világát tekintve. A másik könyvem, Az utolsó mesemondó viszont egy ifjúsági kisregény, mely népmese volta miatt a kicsiknek, míg a felnövés történet lelki része miatt inkább a nagyoknak szól. A jövőt meg majd meglátjuk.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Bár nincs gyermekem, azt hiszem pont ilyen érzés lehet, amikor végül elengeded a felnőtt gyermek kezét.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Virginia Sol annyit tesz, „tiszta lélek”. Ez egy emlékeztető a számomra. Az első regényem írása során, mely meglehetősen sok karaktert mozgat, és ahányan vannak, annyi félék, arra jöttem rá, hogy az életben a legnehezebb feladat embernek, s ezzel együtt „tiszta lelkűnek” maradni, de mindenáron meg kell próbálnunk. A Sol egyébként az angol soul-ból származik, de nem akartam ennyire konkrétan beleszőni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Bevallom, sosem gondolkozom a műfajon. Én csak elkezdem a történetet, aztán majd az eldönti, hogy mi áll jobban neki az adott cselekményszálakkal és szereplőkkel.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Az első vázlatok mindig spontán születnek, emiatt sosem erőltetem az írást. Nincs olyan, hogy leülök órákra a gép elé, és agyalok, hogy vajon, miről is kellene most írnom. A téma és a történet valamilyen úton-módon úgyis mindig megtalál. Onnantól viszont, hogy megvan a vázlat, tervezni kezdek, bővíteni és színesíteni, ameddig úgy nem érzem, hogy elég. Nem szeretem túlhúzni a dolgokat, ezért tart sokáig egy-egy regény megírása. Mindig találok benne olyasmit, amit inkább kihúznék vagy átírnék. Ennek ellenére, az első regényem esetében okkal lehetne mondani, hogy „ámokfutó” a cselekménye. Pedig ez is szándékos volt.

A regényeidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kimondottan kedvenc jelenetem ritkán van. Általában vagy egészben szeretem a regényt vagy sehogy, s ez utóbbi esetben bajban vagyok, mert az azt jelenti, hogy még magamnak sem tudtam megfelelni. Ilyenkor kezdődik az „újratervezés”. Másoknál ez nem jellemző, ha mások műveit olvasom, még be is jelölöm a kedvenc részeimet, amiket szívesen újra olvasok. Az, ha nehezen írok meg egy-egy jelenetet inkább a tálalás miatt van. A nehezen íródó részeket többször és több stílusban is megírom, amíg elég hatásos nem lesz.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nehéz kérdés. Mindegyik történetemet más valami ihlette. Sokszor előfordul, hogy egy-egy álomfoszlány növi ki magát idővel egy egész történetté, máskor az erdőben járva szövődnek a gondolataim novellává vagy esetleg regénnyé. Olyankor magam vagyok, fenyőkkel körülvéve, a madarak dalolnak, és ilyenkor hagyom, hogy a fantáziám szabadon szárnyaljon. Az erdőbe nem viszem magammal a hétköznapi gondokat, csakis magamat, az élményeimet, az emlékeimet, és előbb-utóbb ezekből valami új kerekedik.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nagyjából három olyan ember van jelenleg, akiknek minden további nélkül elhiszem, ha azt mondják egy írásomra, hogy ez most nem sikerült. Mindhármuknak más-más művemet szoktam megmutatni függően attól, hogy épp verset, novellát vagy regényt szeretnék véleményeztetni. Ketten szintén írók, egyikük a városi költő, míg másikuk korábban újságíróként dolgozott, jelenleg pedig szintén költőként működik. A harmadik személy pedig egy olyan barát, aki nem fél a szemembe mondani, ha valamin változtatnom kellene, és én ezért hálás vagyok neki.

Milyen érzés volt az első könyved megjelenésére készülni?

Sokáig fel sem fogtam, hogy ez megtörténik. Tizenöt évesen kezdtem el először a kiadáson gondolkozni, végül tíz évet kellett várnom rá, de azt hiszem, megérte. Tíz év alatt rengeteget komolyodott és ért nem csak a személyiségem, de a stílusom is. Persze még mindig nem az igazi. Ezt a fajta követ egy életen át csiszolni kell. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható tőled az idén?

Nem vetítenék előre semmit, hiszen nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ember művét kiválasszák és megjelentessék. Én bizakodom, mert szeretném, ha idén megjelenne A belső vad II. része, mely a Szabadulás alcímet kapta, s mely a történet zárórésze is egyben, de ez a kiadón is múlik, akiknek elküldtem a kéziratot.

Könyv Guru Kiadó

Libri

PennaPrizma

Viginia Sol weboldala

Felemelő barátságtörténet a második világháború és a holokauszt poklából - Megjelenés: április 4.

 Pam Jenoff:
Nő kék csillaggal

„A híd lábától visszanéztem a vállam felett. Krakkó, ahol születésem óta éltem, a városom sötétbe borulva kuporgott, csak a keleti égbolt alján derengett a kelő, vöröses fény. A háború dúlt, a város ostrom alatt. És én most elhagyom. Mardosott a bűntudat. Nem, nem hagyom el, helyesbítettem magam. Elmegyek, de meg fogom találni a módját, hogy harcoljak érte, és dicsőséget hozzak rá.”

Felemelő és megható barátságtörténet a második világháború és a holokauszt poklából


Megjelenés: április 4.

Fordító: Török Krisztina
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 386 oldal


Leírás

Pam Jenoff a Rutgers Egyetem professzoraként jelenleg az egyik legkeresettebb és legfoglalkoztatottabb történelmi regényíró az Egyesült Államokban, aki a legtöbb művét megtörtént események alapján írja briliánsan vegyítve a tényeket a fikcióval, amire kiváló példa volt a gondozásunkban korábban megjelent Elvesztek Párizsban című kötet.

Az a történet a második világháborús hírszerzés világába kalauzolt, felfedve a nők szerepét a kémtevékenységekben, a Nő kék csillaggal pedig a holokauszt egy kevésbé ismert epizódját eleveníti fel, mikor a második világháború dereka táján zsidók egy csoportja a mai Ukrajna területén lévő város, Lviv csatornarendszerében bujkált hosszú hónapokat, hogy túlélje az eljövendő borzalmakat.

Jenoff hangsúlyozza, hogy bár a történet kerete és helyszíne, sőt szereplői megváltoztak az eredeti eseményekhez képest, éppúgy igyekezett kihangsúlyozni a karakterek hősiességét, önfeláldozását, és ennek a valószínűtlen, mégis csodás barátságnak a történetét, mely még az emberiség talán legszörnyűbb időszakának közepén is képes hitet és kitartást kölcsönözni az embereknek, ahogy az a valóságban is történt.

Sadie és Ella története két világ találkozása, amit a remény és a szeretet táplál, amire manapság is egyre nagyobb szüksége van az olvasónak.

Fülszöveg

1943-ban ​Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.

Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.

Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti. 

A szerzőről

Pam Jenoff számos nagy sikerű történelmi regény szerzője. A George Washington Egyetemen szerzett bachelor diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon, majd a Cambridge-en kapta meg a master diplomáját történelem szakon. Később a Pennsylvania Egyetemen jogászként végzett. Jenoff regényeit a Pentagonnál töltött ideje alatt szerzett élmények és tapasztalatok, valamint a Külügyminisztériumban végzett diplomata munkája ihleti, többek közt az utóbbi intézmény képviseletében ő felelt Lengyelországban a Holokauszt megemlékezésével kapcsolatos ügyekért amerikai oldalról. Jelenleg a férjével és három gyermekükkel Philadelphia mellett laknak, ahol az írás mellett jogot tanít.


Mások a kötetről

Pam Jenoff alapos kutatómunkával megírt regénye egy valószínűtlen és veszedelmes barátságról mesél a második világháború idejéből. Megragadó és aktuális képet ad arról, mennyi áldozatra vagyunk készek a családunkért, akár beleszülettünk, akár magunknak választottuk. És az igazi meglepetés a legvégére marad.” – Jodi Picoult

“A Nő kék csillaggal hátborzongató történet szerelemről, gyászról és túlélésről, miközben egyre alaposabban megismerünk két bátor fiatal nőt. Pam Jenoff ennek a regénynek a megírására született, szenvedélyesen és hitelesen cseng minden mondata.” – Mary Key Andrews

Pam Jenoff ismét megvillantja mesteri tudását, amellyel a második világháború alig ismert, ugyanakkor nagyon is jelentős eseményeit állítja reflektorfénybe. A Nő kék csillaggal az első pillanatban levett a lábamról, megigézett a mindent kibíró emberi kapcsolatokról, a lehetetlen önfeláldozásról és a legsötétebb időket is kibíró lélekjelenlétről szóló történet.” – Kristina McMorris

“A Nő kék csillaggal csodásan megírt és hihetetlen alapossággal előkészített regény. Senki sem ragadja meg úgy az emberi lélek megpróbáltatásait és győzelmeit a második világháború korában, mint Pam Jenoff.” – Kelly Rimmer

“Miközben ezt a szívszorító holokauszt történetet olvastam, a szívem és lelkem visszarepült a történelemnek ebbe a máig érthetetlen korszakába. Pam Jenoff biztos és érzékeny tolla alatt azonban mégis barátságról, szerelemről és reményről kerekedik a történet, ahol a remény még a múltunk legsötétebb napjait is belengi. A Nő kék csillaggal mélyen megindító regény egy írótól, akit írásai őszinteségéért, szépségéért és erejéért csodálunk és szeretünk.” – Jennifer Robson

“Gyönyörűen megírt, őszinte… fordulatos és érzelmes regény, ahol a szeretet és bátorság ezernyi, felejthetetlen tanúságtételével találkozhatunk. A vége egyszerre meglepő és felemelő csúcspont.” – Lisa Scottoline

Idézetek a kötetből

„A híd lábától visszanéztem a vállam felett. Krakkó, ahol születésem óta éltem, a városom sötétbe borulva kuporgott, csak a keleti égbolt alján derengett a kelő, vöröses fény. A háború dúlt, a város ostrom alatt. És én most elhagyom. Mardosott a bűntudat. Nem, nem hagyom el, helyesbítettem magam. Elmegyek, de meg fogom találni a módját, hogy harcoljak érte, és dicsőséget hozzak rá.”

„Azon a napon, amikor eljöttek a gyerekekért, minden megváltozott.”

„A háború két és fél évvel azelőtt, egy meleg őszi napon érte el Krakkót, akkor harsantak fel először a légoltalmi szirénák, és az utcákon játszó gyerekek beiszkoltak a házakba. A nehézségek hamarabb jelentkeztek, mint hogy minden rosszra fordult volna.”

„Mindig is anya kedvét kerestem, de a szövetségesem apa volt, őt avattam be a titkaimba, vele szövögettem az álmaimat, és róttam az utcákat kincsek után kutatva. Közelebb húzódtam hozzá, hogy az ölelésében biztonságra találjak. De még apa ölelése sem óvhatott meg a ténytől, hogy minden megváltozott. A gettó eddig még a borzasztó körülmények ellenére is valamennyire biztonságosnak tetszett. Itt zsidók között éltünk, a németek még egy zsidótanácsot is kijelöltek nekünk, a Judenratot, hogy a saját ügyeinket intézzék. Apa gyakran mondogatta, hogy ha meghúzzuk magunkat, akkor a németek nem fognak piszkálni bennünket a falainkon belül, és itt kiböjtölhetjük a háborút. Ebben reménykedtünk.”

„Arról a napról, amikor majdnem elvittek, nem beszéltünk. De azután minden megváltozott. Például már van munkám, anyával dolgozom a cipőgyárban. Apa minden befolyását bevetette, hogy együtt maradhassunk, és hogy ne osszanak bennünket nehéz munkára. A kezemen azonban így is fájdalmas sebek és bőrkeményedések lettek a durva bőrtől, és a csontjaim úgy sajognak, mint egy öregasszonynak az egész napos görnyedéstől.”

„A tavasz olyan lassan érkezik meg Krakkóba, ahogy az álmos kisgyerek tápászkodik fel reggelente az ágyból, ha iskolába kell menni. Idén olyan érzés volt, mintha soha nem akarna eljönni. Ahogy a városközpontból a Visztula déli partján fekvő munkásnegyedbe, Dębnikibe mentem át a hídon, az építmény lábainál még mindig lehetett koszos havat látni. Jeges hideget kavart a metsző szél. Mintha már Természetanya is tiltakozna az immár negyedik évébe lépő náci megszállás ellen.”

Magnólia Kiadó

2023. március 14., kedd

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Maróti Gabriella - ("Valós helyszíneket és karaktereket nem szeretek belevonni, de a világok, amikben játszódnak, nem kimondottan különböznek a valóságostól.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Maróti Gabriella írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről, az Ébredő sivatagról (A Nap városa sorozat I.), mely a Kalliopé Kiadónál jelent meg, a Szupervirágzás, a kötet második része pedig a NewLine Kiadónál. Mindkét rész, mindkét kiadó oldalán megrendelhető. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Forrás: Maróti Gabriella Szerzői oldala


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Azt hiszem, mindig is kicsit nehezen találtam a helyemet a világban. A tanulmányaim természettudományokhoz és műszaki ágazatokhoz kötődtek, de egyaránt érdekelt a szociológia. Dolgoztam borászatban, vendéglátásban, IT-ban, és mindben találtam élvezetet. A művészek közt túl analitikusnak érzem magam, a mérnökök közt meg túl álmodozónak- Ebben próbálok lavírozni, minél többet megérteni a világból. Legjobban maguk az emberek érdekelnek, és az emberi szellem-elme-lélek. Ezenfelül minden élettel kapcsolatos tudomány lenyűgöz, mint például a biokémia. Az írás számomra hobbi és egyben terápiás eszköz is, nagyon örülök, hogy rátaláltam!

Az Ébredő sivatag (A Nap városa 1.) c. kötet sok kutatómunkát igényelt?

Volt egy-két dolog, aminek utána kellett néznem, mert írás közben ébredtem rá, hogy alig tudok ezekről valamit. Például, hogy egy elektromos autóban hogy nevezik a gázpedált, vagy hogy milyen tiszti fokozatok léteznek, és hogy követik egymást a ranglétrán. A multiverzum elméletnek néztem még jobban utána, illetve kicsit fel kellett frissítenem a biokémiáról tanultakat, de nagyon komoly kutatómunkát nem igényelt.

Forrás: Maróti Gabriella Szerzői oldala

Meddig tartott az írás folyamata?

Az első verzióban a második kötettel együtt készült el a regény, akkor nagyjából kilenc hónapig írtam. Ezután többször átdolgoztam, illetve a kiadás során is sokat dolgoztunk rajta, így a mai Ébredő sivatag verzió nagyjából két évig készült.

A történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Azt hiszem, nagyjából fele-fele mértékben. Valós helyszíneket és karaktereket nem szeretek belevonni, de a világok, amikben játszódnak, nem kimondottan különböznek a valóságostól. Például a Nap Városa akár San Diego is lehetne, némi Szöul beütéssel.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az álmodozás szerintem mindig is az életem része volt, a történet a fejemben tizenegynéhány éves koromtól kezdett el formálódni, de írni csak 2018 elején kezdtem el (25 évesen).Leírtam egy jelenetet. Furcsa érzés volt, mert leírva jobban körvonalazódott, a fejemben is,[U2]  mondhatni megszilárdult az előtte más-más verziókban elképzelt rész. Aztán másnap átnézem, javítgattam, írtam még hozzá,és egy-két héten belül valahogy nagyon berántott az egész. Egyre több részt írtam le, aztán tudatosan elkezdtem feltölteni benne a lyukakat. Voltak napok, mikor egyszerűen le sem bírtam tenni a laptopot, ilyesfajta szenvedélyt korábban egyetlen hobbimmal kapcsolatban sem éreztem. Kicsit olyan volt, mintha felfedeztem volna egy eddig nem használt funkciót magamban.

Más zsánerben tervezedkipróbálni magad?

Igen, szeretném a fantasyt lassan elhagyni, több sci-fit, és pszichológiai témát belevinni a történeteimbe. Arra jöttem rá, hogy jobban szeretek arra koncentrálni, mi zajlik le egy karakter fejében, mire képes az elméje, mint magára a történetre. Szeretnék az egyénekre koncentrálni, az érzéseikre, gondolataikra, belső kis küzdelmeikre.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Én valójában sosem éreztem még, hogy befejeztem volna ténylegesen. Inkább elengedtem. Mikor a történet már lezárult, minden szálat elvarrtam, elölről elkezdem átnézni, rengeteget szerkesztek rajta, és annak valahogy sosincs vége. Mikor mégis befejezem, kicsit az ürességhez tudnám hasonlítani az érzést, ugyanakkor keveredik belé egy kis megnyugvás is.

Forrás: Maróti Gabriella Szerzői oldala

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

De, valójában eleinte felmerült, hogy Ella Marotti néven adjam ki a könyvemet, de végül is elvetettem, mert sosem nevezett így senki, nem kötődtem hozzá, nem jelentett nekem semmit. Végül úgy döntöttem, maradok a sima, egyszerű nevemnél.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Erre nehezen tudok válaszolni, de azt hiszem, nem. Igazából nem a műfaj volt meg a fejemben, inkább a történet, és a harmadik könyvhöz érve azt vettem észre, hogy a fantasy elemek kezdtek kikopni: egyre kevésbé van szerepe a képességeknek. Szerintem ez a része inkább egy eszköz volt, hogy jobban át tudjam adni, ami bennem van.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Földöntúli. Nehezen tudtam hova tenni, és féltem is a visszajelzésektől. Az ember mégiscsak kitálalja a belső világát. Hozzá kellett szoknom, hogy a főhősöm nevét látom leírva pl. a Libri oldalán, vagy hogy ott van a polcon a boltban. Csodás élmény volt, még ha kicsit ijesztő is.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?

Nálam mind a két mód elő szokott fordulni. Van, hogy elkap a hév, akkor szokott a legtöbb élet belekerülni a történetbe, amit nagyon élvezek. Ez sajnos nem mindennapi, nem mindig jön az ihlet, és ha igen, akkor sem mindig kap el úgy a flow. Ugyanakkor,[U5]  rengeteget dolgozom rajta tudatosan, átnézem a cselekményt, a karakterek fejlődését, feltérképezem, mit kell még jobban kidolgozni, megtervezek jeleneteket, fordulatokat és azok felvezetését. Azt hiszem, ebből van több összességében.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nekem sok olyan van, amit nehezen tudok megírni. Az első könyvnek a teljes eleje nehézkésen ment, míg a végének az írása közben csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Vannak részek, melyeket egy-egy zene hallgatása közben gondoltam ki, azokat úgy írtam le, hogy közben hallgattam a zenét, ezeket nagyon élveztem. Van egy-egy örök kedvenc, ezek mind zenékre születtek, például az autós üldözős[U6]  jelenete a sivatag felől Sun Citybe. A párbeszédeket szeretem még, bár azokat sem mindig, de számomra azok írása külön élvezet szokott lenni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A zenék minden mennyiségben inspirálnak. Ezen felül a Pinterestről szoktam ötleteket meríteni pusztán képek nézegetésével. A történetek egyébként többnyire a tömegközlekedési eszközökön születnek útközben. Valahogy ezek az utazások teret adnak a fantáziálásaimnak: hallgatom a zenét, és csak nézek ki az ablakon, alig szoktam érzékelni a környezetemet. Talán emiatt lehetek egyike azoknak, akik szeretik a BKK járatait.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít? Kik szólhatnak bele a szöveg, a történet alakulásába?

Az első kéziratot nagyon nehezen mertem odaadni bárkinek is, valahogy kicsit szégyelltem „kitálalni”. Eleinte barátoknak és a családtagjaimnak adtam oda, újabban inkább más szerzőknek szoktam. A tanácsok megfogadása annyira nem volt egyértelmű nekem, most már nyitottabb vagyok, mint az elején.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Eléggé meglepődtek, mert nálunk nincs más, aki ezen a területen alkotna. Nagyon támogatóak voltak az elejétől kezdve, és úgy érzem büszkék is rám, ami nagyon jólesik. Azt hiszem, mióta kiderült, hogy írok, kevésbé ugratnak azzal, miért szeretek sokszor inkább otthon lenni, mint folyamatosan menni valahova.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is köszönöm, hogy olvassák a könyveimet! A harmadik kötet idén már nem kerül ki, de jövőre szeretném valamilyen formában publikálni. A prológust viszont még karácsony előtt megosztanám, afféle ízelítőnek. Ez a könyv egy időben játszódik a Silver Horizon című kisregényemmel, és némi átfedés is van köztük, de egymás nélkül is érthetőek. Ezeken kívül még egy előzménytörténet motoszkál a fejemben, viszont, azt hiszem, az lesz a sorozat utolsó kötete.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Maróti Gabriella szerzői oldala

NewLine Kiadó

Dedikálj a 94. Ünnepi Könyvhéten a Handmade by Julie V. Scott standjánál!

Olyan magánkiadásban megjelent szerzők jelentkezését várjuk, akik szeretnének részt venni a 2023. június 8 és 11 között megrendezésre kerülő 94. Ünnepi Könyvhéten!

Helyszín: Budapest, Duna-korzó, Handmade by Julie V. Scott stand

Időpont: 2023. június 8-11. között

Jelentkezési határidő: 2023.04.15. (A kellemetlenségek elkerülése érdekében a helyeket jelentkezési és fizetési sorrendben osztjuk szét, így egy időpontot biztosan csak egy szerző kap meg!)

Részvételi feltételek:

- 18. betöltött életév, vagy kiskorú szerző esetén szülői beleegyezés,

- A rendezvény időpontjáig megjelent nyomtatott, és/vagy e-könyv,

- Helyesen kitöltött jelentkezési lap,

- Határidőre befizetett regisztrációs díj (kizárólag a jelentkezés elfogadása után!)

Felkeltette az érdeklődésedet?

A részleteket megtalálod az alábbi linken (ha instagramon látod a felhívást, a kattintható linket a bionkban találod!

LINK

Segítenéd a munkánkat, de nem vagy szerző? Jelöld meg kommentben azt a kedvencedet, akivel szívesen találkoznál a standunknál!

Handmade by Julie V. Scott

2023. március 11., szombat

Könyvtrailer 3.rész Dömötör László

Következő könyvtrailer pedig Dömötör László eddig megjelent két kötetéről A hold hőseiről hozok nektek trailert. Az első részt olvasom, de nem sok van már belőle. Hamarosan meg írom a véleményemet róla. De addig is nézzétek meg a kedvcsináló videókat. Szívből ajánlom minden ifjúságnak a két kötetet.


A hold hősei sorozat

A vörös kereszt rejtélye


A lámpás hölgy

A könyvet itt tudjátok beszeretni:

Dömötör László 

A vörös kereszt rejtélye

Lámpás Hölgy

Könyvtrailer 2.rész Dee Dumas

Következő könyvtrailert hozom nektek, még hozzá a napokban megjelent e-könyv formájában Dee Dumas: Sztár című könyvhez. Az e-könyvet Soraya Kiadó oldalán vehető meg. 

 Megtörtént esemény alapján!



Íme a videó:


Az e-könyvet itt tudjátok beszerezni:

2023. március 3., péntek

Könyvtrailer 1.rész : Elena Honoria: A Varázslónő

Szeretitek a könyvtrailereket? Én szeretem nézni, hogy egy-egy író/írónő miként képzeli ez az adott történetének a világát. Így arra gondoltam, hogy elhozom nektek egy-egy könyvtrailert a blogomra, amolyan kedvcsinálónak. Hátha kedvet kaptok a könyv beszerzéséhez. Smaragd Kiadónál akadt pár trailer, ezek közül az egyiket hoztam el, Elena Honoria: A Varázslónő címmel.



A könyvet itt tudjátok beszerezni:

A videót itt tudjátok megnézni: