2018. április 2., hétfő

Amiket el szeretnék olvasni 9.rész



De rég volt már ez a post, Amit el szeretnék olvasni. Jó régen írtam erről ,januárban volt utoljára ez a post. Remélem majd némelyiket be, tudom szerezni. Addig is olvassátok el a a könyvek tartalmát és , hogy hol tudjátok beszerezni. Többségének könyvfeszten és könyvbemutatón találhatjátok. 





L. J. Wesley: Brooke - A testem a börtönöm



Tartalom:

Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?



A könyv április 19-én jelenik meg.

L. J. Wesley Szerzői oldala


Ruby Saw: Pillangó – hatás



Tartalom:

Egy féltőn óvott huszonkét éves lány. A védelmező Apa, és három férfi, akik a lány kegyeit szeretnék elnyerni. 
Liv Jackson újabb esélyt kap egy hatalmas csalódás után Rob Pierce képében. Esélyt a szerelemre, de nem tudja hogyan kezelje tapasztalat híján. 
Az évekkel ezelőtti, múló bánat helyét úgy látszik egy következő veszi át, amikor hirtelen újabb lehetőséget kap Hiro Shentől. De hogy Liv még jobban összezavarodjon feltűnik a fájdalmas múlt is: Jay Cullen. 
A fiatal lány csak szerelemre vágyik és ezért semmitől sem retten el. A három férfi egymásnak feszül a szívéért. 
De az Apa ehhez vajon mit szól?

Ruby Saw Szerzői oldala



Anne Priest. : Angyalkönny
( Az alvilág arkangyalai 1)



Tartalom:

„Az arkangyalok ideje lejárt! Új isten születik…” 
A város legerősebb arkangyala meghalt. A megmaradt háromra: Gabrielre, Rafaelre és Urielre hárul a feladat, hogy felkutassák a gyilkosát és bosszút álljanak rajta. Ám ezek az angyalok nem hófehér szárnyakon érkeznek. Hús-vér emberek, de hatalmukat így sem meri senki megkérdőjelezni. Vagy mégis? 
Gabriel épp akkor veszíti el a hidegvérét, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá, de képtelen ellenállni Sarah-nak.



A könyv megjelenik április 16-án



Sienna Cole: Lefelé a folyón



Tartalom:

Te hiszel a sorsszerűségben?
2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk.
Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.

Megjelenik a könyv: április 15-én Álomgyár könyvesboltjában lesz a bemutató

Sienna Cole Szerzői oldala




Baráth Viktória: Egy év Rómában


Tartalom:

Két megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie. 
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.
Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?

A könyv megjelenik április 20-án Álomgyár Könyvesboltjában.

Baráth Viktória Szerzői oldala



R. Kelényi Angelika: A párizsi nő 
( Az ártatlan 3.)



Tartalom:

Nincs veszélyesebb egy féltékeny asszonyál…
1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik. 
Nem jószántukból utaznak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba. 
Egy gyönyörű, nagyvilági hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Mariani házhoz kötődnek. 
Flóra hamarosan megismeri a féltékenység, és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait.
Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, és rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban.

R. Kelényi Angelika Szerzői oldala



Budai Lotti: Shirzan bosszúja 
( Ágyas és az úrnője 2)



Tartalom:

Egy kegyvesztett asszony az angol trón ellen
A Shirzan bosszújában folytatódnak Louise Elsfield kalandjai, akit az átélt tragédiák kétségbeesésbe taszítanak. Ám, egy titokzatos indiai férfi keze utána nyúl és visszahozza a fényre. Az asszony és a vonzó Azam herceg között szenvedélyes viszony veszi kezdetét, amit a herceg féltékeny felesége nem néz tétlenül. Louise végül a halál torkában ébred fel a szerelmes álomból, hogy visszatérjen a forrongó Angliába és bosszút álljon boldogtalansága okozóján. Főhősünk hamarosan a király hatalmának megdöntésére szövetkező nemesek oldalán találja magát. Újabb veszélyekbe és kalandokba sodoródik, s mindeközben bosszúja beteljesítése érdekében kénytelen lesz saját testét is fegyverként bevetni.

Budai Lotti Szerzői oldala



Jake Temple: A feketeszemű




Tartalom:

Egy középiskolai gázrobbanásban több mint száz gyerek esik áldozatul, köztük Russel két kamasz lánya is. A környékbeli emberek élete egy csapásra megváltozik, és már nem lesz ugyanolyan, mint régen. A városra telepedő gyászhangulatot tetézi, hogy idegen, rémisztő, koromfekete szemű gyerekek tűnnek fel, és több házba is be akarnak kéredzkedni. Senki sem tudja, hogy kik ők és miért vannak itt. Amikor Russel-hez is becsengetnek, a férfi fejébe is beférkőzik a kérdés: vajon mit akarnak tőle? 
A feketeszeműekhez közvetetten kapcsolódó öt további történet (A texasi boszorkányok; Az átok; Bloody Mary; Lezáratlan akta; Tim tökéletes élete) műfaját nem egyszerű meghatározni: kaland? Sci-fi? Misztikus thriller, romantikus elemekkel átszőve? Ennek eldöntése az Olvasó feladata, aki biztosan nem fog csalódni…

A könyvfesztiválon megtalálhatod.





Dawn Silver: Szabadon




Tartalom:


Olivia két éve rettegésben él; két éve, mióta belépett egy házasságba, melyre kizárólag a körülmények kényszerítették. Férje megalázza, testileg-lelkileg is csak gyötri, és a fiatal lány úgy érzi, elveszett számára a remény. Aztán egy nap Mitch közli, hogy elutaznak; a cél Colorado, és azon belül a Fearless, mely egyszerre menedék, és egy hely, ahol nem maradnak többé titkok. Kiderül, hogy Mitch nem egészen az, akinek Olivia hitte, és a lánynak is választania kell: a tét a saját szabadsága, és egy új, nem várt szerelem, amely tragédiával is végződhet.


2018. április 1., vasárnap

Meglepetés nektek: Idézetes képek

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!


Mai ajándékom nektek idézetes képeket hozok a legkedveltebb könyvekből. Bízom benne, hogy tetszeni fog. Íme néhány idézetes képek. Kérlek nézzétek el, ha találtok hibát. Igyekszem tanulni az idézetes képek készítését. Nagyon örülök, hogy ezt is sikerült valamennyire megtanulnom.















































2018. március 29., csütörtök

Abby Winter : Leomló falak ( Beleolvasó)


A másik Beleolvasó részlet Abby Winter: Leomló falak c. könyvből hozom. Ahol szintén az utolsó két részt hozom. Itt is elérkeztük az utolsó oldalakig. Bízom benne, hogy tetszett nektek és szívesen meg is veszitek a könyvet. Én minden esetre már várom a sajátomat.


Abby Winter: Leomló falak




Tartalom:


Alice, több év sikertelen házasság után, a válás mellett döntött. Hogy újra talpra álljon a csalódás után, barátnői segítenek neki. 
Ryan gazdag és sikeres férfi, de az életében bekövetkezett tragédia beárnyékolja mindennapjait. 

Egy véletlen találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja. A köztük fellángoló érzelmek talán új reményt adnak az élethez. 

De mi történik, ha a múlt és a távolság közéjük áll? 
Nem csak a környezetükben felmerülő problémákkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. 
Van még bennük elég erő, hogy ledöntsék a közéjük húzódó falakat? 
Egymásra találhat két megtört szív, ami már végleg feladta a reményt?




Részlet  a könyvből
( Szerző engedélyével)

Alíz

Végül abban egyeztünk meg, hogy én még a hajón töltöm az éjszakát Ryannel, a lányok meg visszamennek az apartmanba összepakolni az ottmaradt cuccainkat és másnap hazaindulunk. Mivel Tom és Jason is elment segíteni a lányoknak, kettesben vacsoráztunk, majd összebújva néztük a naplementét. Soha nem gondoltam, hogy létezik még olyan pasi, aki ezt nem tartja csöpögősen romantikusnak. Mikor már majdnem elaludtunk, elmentünk tusolni, majd lefeküdtünk. Nem sokat beszélgettünk, nem igazán tudtunk volna mit mondani egymásnak. Mindketten éreztük, hogy valami megváltozik közöttünk. Lefekvéskor Ryan mögém bújt, szorosan átkarolt. 
-Köszönöm ezt a szép utat. – megpusziltam az összekulcsolt kezünket. – Nagyon jól éreztem magam.
-Én köszönöm. – csókolta meg a vállamat. Addig forgolódtam, amíg szembe nem kerültem vele. Átöleltem és a szemébe néztem. Pár percig csak bámultuk egymást, olyan meghitt volt ez a pillanat. Végighúztam az ujjamat az arccsontján, az állán, majd a csókolnivaló ajkain. Lejjebb haladva végigsimítottam a nyakán, és a mellkasán. Élveztem, hogy gyorsul a légzése, és szaporábban veszi a levegőt. Elmosolyogtam magam. Most ő következett. Finoman végighúzta az ujját a gerincem mentén a nyakamig, majd közelebb húzott magához és megcsókolt. Lágyan, finoman, épp csak egy kicsit ért hozzám. Mire elmélyítettem volna a csókunkat, két kezébe vette az arcomat és fölém gördült.
-Szeretlek! – mondta a szemembe. Elakadt a lélegzetem. Én is éreztem, de nem akartam elkapkodni, nehogy később megbánjam. Gáboron kívül is voltam már szerelmes, persze azok még tini szerelmek voltak, de amint közöltem az illetővel, hogy szeretem, faképnél is hagyott. És már most tudtam, hogy Ryant más helyen szeretném a szívemben. Felgyorsult a szívverésem, próbáltam levegőhöz juttatni a tüdőmet. Megfogtam az arcát.
-Én is szeretlek! – suttogtam. Esküszöm, mintha megkönnyebbült volna, nagyot sóhajtott. 
-Oh, bébi! – olyan jó volt látni az örömöt az arcán. Heves csókkal pecsételtük meg a vallomásunkat. Egy forró szeretkezés után mély álomba merültünk. Nem sokkal később, arra riadtam fel, hogy csörög Ryan telefonja. Mire felvettem a kezembe, már elhallgatott, de a nevet még kiírta. Sarah. Görcsbe rándult a gyomrom. Mit akarhat tőle ilyenkor, már éjjel egy óra van? Lehet, hogy vele vitatkozott a múltkor? De azóta nem
Kovács
láttam egyszer sem, hogy zavarba jött volna, vagy ideges lenne. Hacsak nem hazudott nekem… De azt nem akarom elhinni! Minden annyira jól alakult. Az nem lehet, hogy megint beleesek az ősrégi csapdába. Megszeretem, és elhagy. Összeszorult a torkom, és könnyek mardosták a szemem. Mire visszatettem volna a telefont a szekrényre, egy üzenet jött… Sarahtól. Nem akartam megnézni, esküszöm, de volt egy rossz érzésem, és a végére akartam járni. Megnyitottam. Mindenre számítottam, de amivel szembe találtam magam, arra nem voltam felkészülve. Egy szexi fehérneműben pózoló, gyönyörű barna hajú nő képe köszönt vissza rám.
„ Ebben a szerelésben várom, hogy visszatérjen a hercegem. Más meglepim is lesz.”
Mire végére értem az üzenetnek, már patakokban hullottak a könnyeim. Ezt nem hiszem el. Végig benyaltam a szövegét! Én marha! Amilyen halkan csak tudtam, kimásztam az ágyból, a telefont a párnámra tettem, és összekapkodtam a cuccaimat. Próbáltam csendben maradni, de a zokogásomat nehéz volt féken tartani. Ekkor Ryan megmozdult. Levegőt sem vettem, nem akartam, hogy felébredjen. Mikor úgy tűnt visszaaludt, még egyszer utoljára megnéztem magamnak. A hasán feküdt, párnáját mindkét karjával átölelte. A takaró csak derékig fedte izmos testét. Olyan szép volt! Istenem, mennyire szerettem. Már többet nem fog a karjaiban tartani, nem kényeztet, nem simogat. Halkan próbáltam levegőt préselni a tüdőmbe, felsóhajtottam.  A szívem millió apró szilánkra zúzódott… Megint. Annyira bíztam benne, olyan odaadó volt. Mellette igazán nőnek érezhettem magam. A csodálat, amit mindig a szemében láttam, ha rám nézett… Egyszerűen nem lehetett hazugság. Egy percig próbáltam magam meggyőzni, hogy félreértem a helyzetet, és ő még mindig az én Megmentőm, én meg az ő Kicsikéje vagyok, de ekkor újra megszólalt a telefon. Majdnem felsikítottam bánatomban, de összeszedtem a maradék erőm, és amint a folyosóra értem, futásnak eredtem. Úgy ugrottam le a hajóról, hogy kibicsaklott a bokám. - Bassza meg! Én hülye, szerencsétlen! – morogtam az orrom elé, amikor Jack szólított meg. 
-Hölgyem! Jól van?
-Persze, semmi gond. – azzal futottam tovább. Meg sem álltam az apartmanig, ahol dörömbölni kezdtem az ajtón, mert kulcsom ugye nem volt, hiszen azt terveztük, hogy reggel együtt jövünk vissza. Felordítottam, és összeroskadtam a folyosón. Adri nyitott ajtót.
-Mi a franc? – mikor meglátott azonnal mellém guggolt.  -  Alíz! Alíz! Drágám, mi a baj? Grétaaa! – üvöltött.
-Oh, a picsába! – üvöltött fel másik barátnőm is.
Megszólalni még mindig nem tudtam, csak zokogtam és próbáltam lélegezni. Mivel semmi erőm nem volt, a lányok felsegítettek, adtak egy pohár vizet. Amint szóhoz jutottam, csak annyit mondtam.
-Menjünk haza! – ők értetlenül néztek egyszer rám, egyszer egymásra. – Most! Kérlek! – sírtam el magam megint. A lányok nem is kérdeztek semmit, csak gyorsan kipakolták a csomagokat a kocsiba. Én már csak arra eszméltem, hogy becsapódik mögöttem a kocsiajtó. Ekkor éktelen üvöltés hasított az éjszaka csendjébe.
-Alííííz! – én semmire nem voltam képes, csak összegömbölyödtem a hátsó ülésen. Adri gázt adott, de Ryan pont akkor ért oda, és üvöltve ütni kezdte a kocsit, ahol csak érte.
-Ne menj el! Hadd magyarázzam meg! Adri! Azonnal állj meg!
-Dögölj meg Ryan! – üvöltött Gréta ki a kocsiból. Ekkor kinéztem az ablakon, és utoljára belenéztem az én Megmentőm igézően szép, kék szemeibe. Ahogy rám nézett, mintha lefagyott volna. Nem volt más, csak mi. A könnyeim még mindig ömlöttek és úgy tűnt, nem is mostanában fog alábbhagyni. Mielőtt megadtam volna magam neki, elfordítottam az arcom, Adri pedig gázt adott. Nem néztem vissza, a nélkül is éreztem a tekintetét a nyakamon. Ugyanaz a bizsergető érzés, mint az első napon. Egyből az is jutott eszembe, hogy úgy megyek el, ahogy jöttem. Üresen.


A könyvet itt tudod beszerezni: 

2018. március 28., szerda

PROBLEMS OF BOOKAHOLIC TAG

Olvassunk együtt Bloggere kihívott engem egy Book tag kitöltésre, amit örömmel meg is csinálom. Köszönöm a kihivást.






PROBLEMS OF BOOKAHOLIC TAG



Van kismillió olvasatlan könyved. Hogyan döntöd el, melyiket olvasod el legközelebb?

Ági: Sorsolással. Most ez az új marhaságom. Kis cetlikre írom a könyv címeket ,egy dobozkában beteszem és kihúzom.

Már elolvastad egy könyvnek több, mint a felét, de nem tetszik. Folytatod, vagy abbahagyod?

Ági: Ez nagyon ritkán fordul elő. Ha mégis akkor végig olvasom. Talán egyetlen egy könyv van, amit tényleg abbahagytam. Tabitha Suzuma: Forbidden c. könyv ,amit abbahagytam.


Közeledik az év vége és még mindig nagyon távol vagy az olvasási listád teljesítésétől. Mit teszel?

Ági: Semmit. Szorgalmasan olvasok tovább. Legfeljebb átmegy a másik évben is pár darab. Amúgy még nagyon az elején vagyunk.. Hehe..

Egy könyvsorozatnak, amit imádsz, nem egyeznek a borítói. Hogyan kezeled?

Ági: Igazából nem nagyon érdekel annyira a borító. Csak a történet. Jelenleg Laurell K. Hamilton : Anita Blake sorozatot gyűjtöm annak elég jók a borítói. Bár régóta van jelen könyvesboltokban stb.

Minden ismerősöd-imád egy könyvet, amit te gyűlölsz. Kivel beszéled meg, aki szerinted a te oldalara állna?

Ági: Senkivel. Miért is kellene elvennem a kedvét? Ha neki ez a kedvence, hát hadd legyen. Az, hogy én utálok egy adott könyvet, nem jelenti, hogy más nem szereti.

Nyilvános helyen olvasol, és nagyon felzaklat a könyv, annyira, hogy sírni kezdesz. Mit kezdesz magaddal?

Ági: Nah, hát az nehéz helyzet. Igyekszem jól kipislogni. Még a végén dilisnek néznek. Így is ferde szemmel néznek, ha hangosak nevetek.




Egy könyvnek, amit nagyon szeretsz, most jön ki a folytatása, de te már nem emlékszel egészen az előző részre/részekre. Mit teszel, újraolvasod az előző részt/részeket, vagy keresel róla egy összefoglalót a neten, vagy kihagyod a folytatást, vagy bestresszelsz… stb?

Ági: Újraolvasom, mese nincs. Ilyenkor nem zavar. Mert jó újraolvasni.

Nem akarod kölcsönadni a könyveidet senkinek. Hogyan utasítod rendre udvariasan azt, aki mégis kölcsön akar kérni tőled egyet?

Ági: Tudják, hogy én nem adok senkinek egy db könyvet sem. Egyszer már oda adtam valakinek, azóta többé nem kaptam vissza. Meg aztán, tessék megvenni. Ha én költöttem rá, költsön az illető is.

A hónapban már öt könyvnek kezdtél neki, és egyiket sem fejezted be. Hogyan jutsz túl az ezen az olvasási válságon?

Ági: Olyan nincs, hogy ne tudjam befejezni max 3 nap alatt, kiolvasom, ritka esett 1 hét. De nincs befejezetlen könyv.



Nagyon sok könyv jelenik meg mostanában, ami érdekel, és majd meghalsz, hogy olvashasd. Mit csinálsz? Hányat veszel meg ezek közül?

Ági: Jelenleg most Emy Dust könyveit szeretném megvenni Áprilisban. Utána sorba a többiekét. Listát vezetek melyik könyv mikor jelenik meg és aszerint tervezem ,hogy meg tudom-e venni vagy se.

Végre sikerült megvenned a könyveket, amiket nagyon szerettél volna, és alig várod, hogy olvasd őket… de meddig hevernek a könyvespolcon, mielőtt ténylegesen el is olvasnád őket?

Ági: Hát jó ideig mire sorra kerülnek. Most épp Leda Schwartz: A harmadik szerető c könyvnek estem neki. Tavaly vettem meg. Időben. Hehe…


Az én kihívottam egy személy lesz. Bízom benne, hogy kitölti majd.:) I'Nevar Creed




Álomgyár recenziós könyvek érkeztek ma

~~~ Recenzió ~~~

Mai nap folyamán megérkezett Álomgyár Kiadótól a recenziós könyvek. Amit nagyon köszönök. Hamarosan neki is állok elolvasni őket. Íme a könyvek. Köszönöm a Szerzőknek a lehetőséget, hogy elolvashatom a könyveiket. J. K. Smith, Budai Lotti és Borsa Brown








J. K. Smith: Ismert ismeretlen

 

Tartalom:

Albertfi ​Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét.
Thomas Kallio híres színész. Nők ezrei rajonganak érte, az egész világon ismerik. Mennyasszonya egy gyönyörű, fiatal modell, a férfi mégis másra vágyik. Egy hirtelen döntés és egy merénylet miatti kényszerpihenő hatására az ő élete is fenekestül felfordul.
Ez a két ember a legnagyobb zűrzavar közepette talál egymásra, majd váratlanul elveszítik egymást, és még csak nem is sejtik, milyen láthatatlan szálak kötik őket össze.
A sors útjai kifürkészhetetlenek, de vajon az ő esetükben kegyes lesz a sors? Viszontlátják még egymást az életben? Összeegyeztethető egy amerikai filmszínész és egy magyar étteremtulajdonos lány hétköznapjai? A szerelem minden akadályt legyőz?


Budai Lotti: Shirzan szerelme
(Ágyas és az Úrnője 1 )



Tartalom:

Egy angol úrihölgy útja egy indiai herceg ágyába
Louise Elsfieldnek, ennek a bátor és gyönyörű asszonynak a kalandjai 1685-ben veszik kezdetüket. A II. Jakab, angol király ellen indított felkelés elsodorja főhősnőnk vonzó férjét: Lord Elsfieldet ártatlanul börtönbe vetik, majd Indiába száműzik, ahol a halálnál is rosszabb sors vár rá. De Louise állhatatos szerelmétől hajtva követi férje nyomát a lenyűgöző és ismeretlen országba, s ezzel kezdetét veszi veszélyekkel, csalódással és szenvedéllyel teli utazása. Kalandjai során kalózok rabolják el, majd megismeri a csillogó paloták és a császári háremek világát is. Tanúi lehetünk, mint válik főhősünkből egy bosszúszomjas amazon, vagy ahogyan a régi perzsák harcos asszonyaikat nevezték: Shirzan.


Borsa Brown : Az Arab szeretője
( Az Arab 2)




Tartalom:

Érzelmes ​és sokkoló.
Történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.
Csillának nincs egyszerű élete. Egyetemista, de az élet száz felől osztogatja neki a pofonokat. Alkoholista édesapja, és rákos édesanyja mellett azzal is szembe kell néznie, miként változik az öccse a drog hatására egy egészen más emberré. Egy tolmácsmunka alkalmával összehozza a sors egy szaúdi férfivel, aki felforgatja az életét.
Az Arab szeretője című regény Az Arab párhuzamaként a másik oldalról, a nő szemszögéből mutatja be egy szerelem kibontakozását, egy különleges kapcsolatot a két különböző kultúrából érkező ember között, egy fiatal lány felnőtté válásának történetét.
Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai nem véletlenül váltak az olvasók kedvenceivé. A két regény szépen egészíti ki egymást, egészen más érzéseket adva át az olvasónak, miközben egymástól függetlenül, külön-külön is megállják a helyüket.

A könyveket itt tudjátok beszerezni: