Folytatom tovább a Beleolvasó rovatomat, Brett O’Conor: Szekta című könyvéből a 3. és a 4. fejezettel. Utána hozom a többi könyvéből és részleteket, hogy kedvet csináljak nektek az olvasáshoz.
Brett O’Conor
Szekta
(Vérengzők 3.)
Tartalom
Az elmúlt három évben, amióta Washingtonba került, Donaghue megtanulta, hogy itt minden a politikáról szól. Kezdte megérteni ezt a működési elvet, de arra nagyon hamar rájött, hogy ettől a tudástól sem sikerült jobban megkedvelnie a politikusokat. Kadensky-ről nem sokat tudott, bár a figura gyakori vendég volt a médiában. Összefüggésben egy-egy nyilatkozatával, gyakran felemlegették a showbizniszben eltöltött éveit, ami alatt állítólag huszonötmillió dollárt standupolt össze. Ellenszenve dacára, Donaghue azért arra kíváncsi volt, hogy él, illetve élt egy ilyen ember. Arra persze még inkább, hogy miért lett áldozat? Ezt a kérdést elsőként Markkal kell majd kielemeznie, de még nem most. Nem akarta, hogy barátja benyomásai és észrevételei elvigyék a saját megérzéseit és meglátásait. Nem! Előbb látnia kell a tetthelyet és a hullákat. A sofőr miatt már így is elbillent az első megérzése, de annyi önfegyelme azért még mindig volt, hogy az a rövid eszmecsere ne térítse el teljesen a fókuszát. A technikusokkal az ajtóban futottak össze.
- Mit találtatok? - kérdezte az egyiküktől Randy.
A technikus előbb Donaghuera pillantott, aztán beszélni kezdett.
- Legalább száz különböző személy ujjlenyomatát gyűjtöttük be, de találtunk olyan nyomokat is, amikről egyértelműen látszik, hogy kesztyűs kéztől származnak. DNS is van bőven, meglátjuk, mire jutunk velük. Szerintem egyébként nem sokra.
- Hagyd most a feltételezéseket! - legyintett Randy. - Más?
- Gyalázatosan néznek ki… Ilyen… elfajzott, rohadt állatokat!
Donaghue összehúzott szemmel vizslatta a technikus lassan zöldre fakuló arcát. Tudta, hogy az emberei nem kezdők, ezért el bírta képzelni, hogy milyen állapotban lehetnek a hullák.
- Találtatok friss cipőnyomokat? - kérdezte, aztán hozzátette. - Úgy értem az előszobában.
- Igen, több nyomot is találtunk, de inkább bakancstól valók. A zsaruk lábnyomait elkülönítettük. Nagyjából fél hét óta havazik, tehát a nyomok alapján, fél hét és a rendőrök kiérkezése között, legalább öt ember járt a házban. Szerintem tőlük származnak a kesztyűs kézlenyomatok is.
- Más?
A technikus öklendezett egy sort, aztán mikor összeszedte magát, megválaszolta a kérdést.
- A nőt megerőszakolták. Egy kibaszott szoborral…! Széttrancsírozták…
A technikus félrelökte Randy-t, aztán kirohant az udvarra és mindannyian jól hallották, hogy mindent kiad magából.
- Bassza meg! - nézett fel megrökönyödve Keller. - Mi a kurva anyja történt itt?
Mivel nem kapott választ, Markhoz fordult.
- Mi a fasz volt ez, Mark? Te hallottál már ilyesmiről?
Mark arca elsötétült, amikor válaszolt.
- Nem ritka eset, Randy. De bocsáss meg, amíg Jim nem látta a helyszínt nem véleményezem a dolgot. Ő így dolgozik.
Donaghue egy hálás bólintással köszönte meg barátjának, hogy tartja magát az ő munkamódszeréhez, aztán megindult a ház belseje felé.
A berendezésen látszott, hogy gondos, szakavatott kezek válogatták össze, Donaghue megítélése szerint, mérsékelt jóízléssel. Akkora giccsparádé volt az egész, hogy azt csakis a látogatók elkápráztatása kedvéért állíthatták így össze. Méregdrága bútorok, kiegészítők, émelyítően csillogó kristálycsillárokkal, festményekkel és természetesen a kötelező családi fotókkal. Donaghue úgy vélte, a befolyásos szülőkről és a házigazdákról készült fotók szintén a vendégek manipulálásának eszközei lehettek. Aki ide belépett, annak mindjárt tudnia kellett, hogy itt fontos emberek tengetik mindennapjaikat. A nappaliban volt egy külön falrész, amin csak Kadensky-ről készült, fekete-fehér képek voltak láthatók, amint elegáns öltönyben, mikrofonnal a kezében, nevető közönség előtt emelkedő színpadon feszített. Az egykori showmannak, a fényképeken sem volt megnyerőbb külseje, mint a későbbi politikai tévéműsorokban és vitaesteken. Elnyúlt feje valamiért egy szekeret húzó lóra emlékeztette Donaghuet. Néhány másik képen Mrs. Kadensky is ott állt a férje oldalán.
Pamela Kadensky csinos volt. Elég csinos ahhoz, hogy Donaghue ne értse, mit látott az egykori komikusban. Talán a férfi pénze fogta meg? Ezt nem tartotta valószínűnek, mert az asszony öröksége nagyjából a négyszerese volt a férfi teljes vagyonának. Legalábbis a washingtoni rossznyelvek szerint. Bár Donaghue kellőképpen viszolygott a politikusoktól ahhoz, hogy ne akarja nyomon követni az életüket, azért akarva, akaratlanul hallott híreket és pletykákat. Egy másik fényképen Kadensky és a felesége a Capitolium lépcsőjén állva, két oldalról karoltak bele Nancy Pelosiba, az akkori képviselőházi elnökbe.
A dolog itt kezdett érdekessé válni Donaghue számára. Na, nem a fénykép miatt. Az nem érdekelte, kivel pózoltak az áldozatok. Sokkal inkább az a fordított pentagram, amit durva kezek vérrel mázoltak a falra a kép mellé.
Közelebb lépett a szimbólumhoz és megvizsgálta. Elsőre úgy látszott, a művésznek többször is bele kellett mártania az ujjait a vérbe, hogy be tudja fejezni a rajzot. Elég groteszk látvány volt.
A technikus, akit Keller bent tartott, hogy kalauzolja őket, most halkan köhintett. Donaghue odafordult, mert azt hitte mondani akar valamit, de aztán rájött, a fickó csak a feltörekvő gyomorsav miatt krákogott. Azonnal megértette, hogy miért. A véres pentagrammal elcsúfított fallal szemben egy diófaszekrény állt. Az alsó fele diszkrét ajtókkal takarta a tartalmat, de a felső részén, cirádás, kovácsoltvas betétekkel díszített, üveges vitrin volt kialakítva. Gondosan elrendezett, bár kissé divatjamúlt, méregdrága emléktányérok voltak benne. Illetve, már nem álltak olyan takaros rendben, mint egykori tulajdonosaik szerették volna. Kettő közülük össze is tört. A darabok között pedig ott állt Nicolas Kadensky képviselő feje. A nyakbőr alól kiszivárgott vér beszennyezte a polcot és az alatta lévő másikat is. A mostanra üvegessé fakult, eltorzult szemek valahová jobbra és felfelé néztek.
Donaghue ösztönösen követte a torzó tekintetét. A szemek a szemközti sarokban álló, feldíszített, vérrel befröcskölt karácsonyfára meredtek. Most még nem tulajdonított neki jelentőséget, de ösztönösen felmérte, hogy a karácsonyfa egy hall bejárata előtt áll, ami számára most csak annyit jelentett, hogy a ház oldalával párhuzamosan fut egy folyosó.
- Atyaúristen, milyen beteg állat csinál ilyet? - kérdezte Keller elhaló hangon.
Mivel valószínűsítette, hogy Randy nem vár választ a kérdésére, Donaghue közelebb hajolt a vitrinhez, hogy jobban szemügyre tudja venni a fejet. Azt azonnal megállapította, hogy Kadensky-t többször is megütötték. Minden bizonnyal még a halála előtt. Erre utalt legalábbis, hogy két, mostanra megszáradt, az orrából kifolyt vércsík szennyezte be az ajkait és az állát. A bal járomcsontján kékülő folt is ütéstől származott. A fej mellett, a szekrény hátoldalán, vérrel mázolt fordított kereszt éktelenkedett. Ahogy jobban megvizsgálta, már azt is látta, hogy a levágott fejből kifolyt vérbe mártotta bele valaki az ujjait és azzal rajzolta fel az ábrát.
- Ezt is rögzítettétek? - kérdezte Donaghue hátra sem fordulva.
- Mindent, uram! - felelte rekedten a technikus. - Külön lefényképeztük az ujjnyomokat is a vérben, hátha kisül belőle valami, bár biztos, hogy kesztyű volt ezen az állaton.
Donaghue megfordult és jól megnézte magának a technikust, de végül nem fűzött semmit a megjegyzéshez.
- Hol a holttest? - kérdezte inkább, hogy haladjanak.
- Ott. - mutatott a technikus a karácsonyfával szemben nyíló beugróra. - Az egy könyvtárszoba. Ott van bent…
Donaghue már tudta, hogy mit kell keresnie. A jelzett irányból, a szekrényig, vérpettyek csúfították a padlót. Tehát ahogy az elkövetők levágták a fejet, azonnal kihozták ide és berakták a szekrénybe. Ilyen beteg állatokat! Ügyelve rá, hogy ne lépjen a vérre, elindult a könyvtárszoba felé, de valami megállította. A beugró melletti ablakot takaró, sötétítőfüggönyön észrevett egy újabb vérfoltot. A függöny gyűrődései miatt még nem tudta kivenni, hogy mit ábrázol. Előhúzott egy pár, gondosan a zsebébe készített gumikesztyűt, és miután a kezére igazította, széthúzta a sötétítő redőit. A rajz egy kört ábrázolt, amiben felül három, azok alatt pedig még egy X volt látható. A két szélső X szára képezte az alsó nagyobb X-et, a középső alsó szárai pedig belecsatlakoztak a vonalakba. Nézte és próbálta értelmezni, mert még sohasem látott ilyet.
- Ez meg mi? - kérdezte Keller, de mivel Donaghue most sem válaszolt, a technikus felé fordult. - Lefényképeztétek?
- Igen, minden szögből. Videóra is rögzítettük, ahogy feltártuk.
- Jól van. A…
Hogy Keller mit akart mondani, az nem derült ki, mert Donaghue mobilja csörögni kezdett, ő viszont, mivel el volt foglalva, ráadásul gumikesztyű volt rajta, nem akart a zsebében kotorászni. Majd vár egy kicsit, akárki is az! Belépett a könyvtárszobába.
Gyalázatos állapotban volt a helyiség. A könyvek egy része szétdobálva, a középen álló asztalt pedig felborították. A drágának tűnő, rövid lábú olvasólámpa búrája is összetört. Kadensky lefejezett holtteste a felborított asztal előtt feküdt a hasán. A nyak maradványa előtt, elkenődött, hosszú vércsík szennyezte be a szőnyeget. Tisztán látszott, hogy a hullát a lefejezése után húzták erre a helyre. A legfigyelemre méltóbb mégis az volt, hogy a hulla hátába ugyanazt a körbe rajzolt négy X-et vágták bele, amit a függönyön is láttak. Donaghue leguggolt a holttest mellé és szemügyre vette az ábrát.
- Mi a francot jelenthet? - mormolta maga elé.
- Megfordítottátok a hullát? - kérdezte a technikust.
- Nem. Nem akartuk, amíg a doki meg nem nézte. A nyomokat és a DNS-t levettük.
Donaghue felegyenesedett és megkerülve a felborított asztalt, szemügyre vette a festékszóróval összemázolt, polcokon maradt könyveket. A vörös festék a legtöbb helyen vékonyan szóródott, ami azt mutatta Donaghuenak, hogy gyorsan, széles mozdulatokat használva fújták fel az ábrát. Illetve ábrákat.
Kissé hátrahajolt, bár ez merőben felesleges volt, mert nagyságrendekkel így sem került távolabb a meggyalázott polcoktól és könyvektől. Ráadásul nem is kellett sokat gondolkodnia, hogy mit lát. Egy nagyjából három láb magas és öt láb széles ‘666’ felírat bontakozott ki előtte. Nézte az elcsúfított könyveket, majd szemügyre vette a földön heverő köteteket is. Azokon nem volt festék, de az tisztán látszott, hogy valami folyadék eláztatta a lapokat.
- Van ötletetek, hogy mivel locsolták le a könyveket?
- Nem lelocsolták, uram. Lehugyozták… A vizsgálat alapján biztos, hogy vizelet.
- Fasza!
- Barbár állatok! - nyögte Keller, aki úgy tűnt, a tervező asztal mellett elszokott az emberi aljasság ilyentén megnyilvánulásaitól.
Donaghue kifelé indult a szobából, de ekkor a villanykapcsoló alatt, az ajtószár mellett meglátott egy újabb rajzot. Ezt is megvizsgálta. Sokáig tartott, amíg rájött, hogy oda egy primitív kecskefejet mázoltak fel Kadensky vérével.
- Hol van a nő holtteste? - kérdezte.
- Egy másik szobában. Talán vendégszoba lehet.
- Van itt még rajz, vagy bármi, amit látnom kell?
- Nincs, Donaghue ügynök.
- Rendben! A doki kezdjen neki a holttest vizsgálatának, valaki jöjjön be közületek és fényképezzen, hátha a hulla hasán is vannak sebek vagy belevágott ábrák! Te pedig mutasd meg a nőt!
- Én, uram…? - kérdezte a technikus és falfehér lett.
- Tulajdonképpen mi is elkezdhetjük keresgélni, de gyorsabban a végzünk, ha megmutatod.
- Ne legyél már ilyen pöcs! - mordult rá Keller is a technikusra. - Hol a hulla?
- El a karácsonyfa mellett és balra az első szoba. De…
- De? - kérdezte Donaghue.
- Acélozza meg a gyomrát, uram!
A folyosó falán is ott volt a 666 felirat, de ezúttal vérrel mázolva. Donaghue elfordította a tekintetét a vészjósló graffitiról és belépett a szobába. Bár már tudta, hogy Pamela Kadensky halála brutális volt, erre azért nem számított. Azonnal megértette, miért figyelmeztette a technikus, hogy acélozza meg a gyomrát. A holttest a hátán feküdt a kényelmesnek tűnő ágyon. Hogy női áldozatról van szó, azt csak a szétszaggatott estélyi ruha alól kilátszó, sötét foltokkal borított mellek árulták el. A hulla lábai ugyan szét voltak nyitva, de ettől még lehetett volna egy kasztrált férfié is a test. A holttest combjai között egy, talán nyújtózkodó kócsagot ábrázoló, véres kerámiaszobor feküdt. Minden bizonnyal ezzel követték el a kegyetlen nemi erőszakot. A nő fazonra nyírt fanszőrzete csomókba tapadt össze a vértől és a test körül is mindenhol vér szennyezte be a takarót.
- Kibaszott, kurva élet…! - nyögött fel Keller a szobaajtóban.
Donaghue odapillantott és megállapította, hogy a mérnök nincs túl jó bőrben.
- Randy, menj ki innen és inkább koordináld az adatfeldolgozást! Siessetek, eredmények kellenek!
- Oké…
Donaghue tekintete összevillant Markéval. A profilozó tartotta magát a protokollhoz és nem szólalt meg. Beszéd helyett inkább a falra mázolt ábrát kezdte alaposabban szemügyre venni. Most, hogy végre semmi nem vonta el a figyelmét, Donaghue szemügyre vette a nőt. Mrs. Kadensky szemei csukva voltak. Majd a technikusok megmondják, hogy valaki lehúzta a szemhéjait, vagy ő maga döntött úgy, hogy az utolsó pillanataiban nem a hóhérai arcát akarja látni. Donaghue megvizsgálta a nő kezeit, amelyek tehetetlenül hevertek a test mellett. A csuklóknál és az alkaron is lila elszíneződések mutatták, hogy durva kezek szorították le őket, amíg a kínzás tartott. A szerencsétlen nő iszonyatosan szenvedhetett élete utolsó perceiben. Donaghue csak remélni merte, hogy gyorsan meghalt. Az már az első pillantásra is látszott, hogy Mrs. Kadensky életében nagy gondot fordított a megjelenésére, de az alatt az idő alatt amíg lemészárolták, az ápoltság nyomtalanul eltűnt. A körmei töredezettek voltak, az ujjak kificamodva álltak a helyükön és számos zúzódás borította az apró kézfejet. Óvatosan a szeme felé fordította a körmök alsó felét. Ahogy az eddig látott sérülésekből sejtette, a nő elszántan védekezett. Ütött és karmolt is. Erről árulkodtak a töredezett körmök alá szorult szövetfoszlányok.
- Erről vettetek mintát? - kérdezte hátra sem fordulva, de nem kapott választ.
Ingerülten megfordult. A technikus nem volt a szobában. Mark megértette és kilépett a szobából, aztán megismételte a kérdést a folyosón álldogáló technikusnak.
- Vettek mintát a nő körme alól?
- Igen uram. Mindegyik alól. - a technikus fojtott hangja beszűrődött a szobába.
Donaghue óvatosan visszaengedte a nő kezét és szemügyre vette a nyak torzóját. Azt még szakértő nélkül is meg tudta állapítani, hogy otromba mozdulatokkal, szakértelem nélkül vágták le róla a fejet. Vágták? Ezt úgy marcangolták és szaggatták le, bassza meg!
Megfordult és akkor felfedezte Mrs. Kadensky fejét. Egy nagy méretű üvegváza száján állt, száraz virágok között. A kifolyt vér beszennyezte a váza alá helyezett fehér terítőt is.
A váza mögött a falon egy másik vérrel rajzolt ábra volt látható. Egy dupla kereszt, alatta egy fekvő nyolcassal. Rémlett neki, hogy már találkozott ezzel az alakzattal, de nem jutott eszébe, hogy hol. Megvizsgálta azt is, amit Mark nézegetett az imént. Ez egy lefelé szélesedő, csonka háromszög volt, a két oldalán két kiálló vonallal, a tetején pedig egy felfelé nyitott félívvel. Ezt nem tudta hová tenni. Mivel Mark a holttestet és az elhelyezkedést vizsgálta, nem akarta megzavarni, inkább levette a kesztyűjét és megnézte, hogy ki volt az iménti hívója. Odaintett Marknak, hogy kint várja, aztán elindult a technikus felé.
- Azt akarom, hogy újra fényképezzetek le minden ábrát és szimbólumot! Állítsatok belőle össze egy különálló aktát Gillian Whitaker professzornak! Küldjétek el neki a nevemben egy felkéréssel, hogy azonnal álljon neki az elemzésnek, amint lehetősége van rá, és nekem küldje el az értékelést! A rá vonatkozó protokollok bent vannak a rendszerben.
- Már lefotóztuk…
- Nem érdekel! Csináljátok, amit mondtam!
- Rendben, Donaghue ügynök!
Otthagyta a technikust és kiment az épület elé. Bár a bomlásnak még nem volt szaga ebben a stádiumban, úgy érezte, ki kell tisztítania a tüdejét. Amint három-négy mélyet szippantott a hűvös, hószagú levegőből, rögtön jobban érezte magát. Nagyot sóhajtott, aztán rányomott a visszahívásra. Carter a második csengetésre felvette.
- Itt vagyok, Jim.
- Mi a helyzet? Bent voltam a tetthelyen, nem tudtam felvenni.
- Gondoltam. Mi van a Kadensky házaspárral?
- Rohadt egy ügy, Alex. Nemcsak az ő karácsonyukat baszták el, a mienkét is! Ezt meg kell oldanunk, addig senki nem megy haza! Mi a helyzet a biztonsági cég tulajával?
- Pont ezért hívtalak. Nem mondhatnám, hogy túl készségesek. Szinte végig csak az ügyvéd pofázott, amúgy meg azt szajkózzák, hogy az emberüknek nincs köze semmiféle gyilkossághoz és a cég is tiszta. Nem akarják kiadni az aktát, de még információkat sem. Arra hivatkoznak, hogy sok ügyfelük jogai sérülnének és veszélynek tenné ki a személyes adataikat.
- Mégis mi a faszt képzelnek ezek rólunk, mit akarunk a szaros adataikkal? Azt hiszik, kirakjuk arra a kurva Facebookra? - egy pillanatig magában szitkozódott, aztán sorolni kezdte a teendőket. - Egyeztess az ügyelettel, hogy megkaptuk-e a bírói végzést a céges adatokhoz való teljes hozzáféréshez?! Intézkedj, hogy engedélyezzék a cég működésének a felfüggesztését is! Ha megvan, lobogtasd meg és mondd meg nekik, hogy azonnal érvényesítjük, ha nem adnak oda minden bennünket érdeklő adatot! Elsőként Kadensky testőrének az anyagát. Ha már úgyis telefonálsz a központba, riasszák Page-dzset és Castillót! Page jöjjön ide, Castillo pedig menjen be és kezdje el lenyomozni Kadensky hátterét! Ha megvagytok, akkor ti is menjetek be az irodába és essetek neki a biztonsági cég anyagainak! Bent találkozunk.
- Oké, főnök! Meglesz.
Mark már ott állt mögötte, amikor kinyomta a telefont. Mielőtt elrakhatta volna, hallotta, hogy üzenete érkezett. Azt hitte megint Butler az, de csak Paisley volt. Hazaért és kérte, hogy hívja fel, ha tudja. Még legalább egy órán át biztosan ébren lesz.
- Nem ígérem, kedvesem! - gondolta magában és Markhoz fordult. - Sikerült valamit kisütnöd a nyomokból?
- A legfontosabb kérdés, hogy miért pont Kadensky?
- Egy ilyen eszement tombolásnál nem gondolom, hogy sok jelentősége lenne, Mark! Kadensky sok mindenkinek baszta a csőrét. Politikus volt, ismert intrikus és gazdag. Honnan tudjuk, hogy mi jár egy bedrogozott, elfajzott, sátánista banda eszében?
- Határozottan azt gondolom, hogy Kadensky-t okkal ölték meg, Jim. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy valóban vallási indíttatású volt a lemészárlásuk és szinte biztos, hogy nem valami szedett-vedett banda ütött rajtuk.
- Ezt mire alapozod, Mark? Láttad a falakat, a könyvtárat, a szimbólumot a férfi testén. Nekem elég egyértelműnek tűnik.
- Nem vagyok szakértője a témának, de azt tudom, hogy a rituális áldozásoknak és gyilkosságoknak vannak bizonyos el nem hagyható formái.
- Például?
- Láttál gyertyákat vagy viaszfoltokat? Áldozati oltárt és rajzokat? Érezted szivar vagy füstölő szagát? Esetleg elégetett gyógynövényekét? Ezek egyértelműen köthetők az ilyen rituálékhoz, itt pedig nem volt semmi ilyesmi. Ráadásul a rajzokban sem volt rendszer. Oda mázoltak jeleket, ahol volt hozzá hely. A sátánizmus, az okkultizmus, a vallási kultuszok mind-mind a szimbólumokhoz, meghatározott rendszerekhez, titkos jelekhez, rejtett utalásokhoz, szimmetriához kötődnek. Itt ebből semmit sem láttunk.
- Egy szervezetlen, agyatlan, feltörekvő szekta tombolt, hogy megbosszuljon valami látens sérelmet a jólszituált, befolyásos politikuson és meggyalázza azt, amit képviselt. A nemi erőszak is pont erre utal.
Donaghue már csak provokálta Markot, mert kíváncsi volt, vajon barátja milyen érveket hoz még fel. Az ugyanis egyértelmű volt, hogy a betörést, a rajtaütést, a biztonsági rendszer meghekkelését profi módon szervezték meg és hajtották végre. Ugyanakkor viszont a mészárlás és a rombolás inkább olyannak tűnt, mintha egy drogos harlemi banda követte volna el. Hiányzott belőle a valódi rituális gyilkosságokban megmutatkozó sötét elegancia. Az ilyen tetteket persze nem kell csodálni ahhoz, hogy az ember elismerje a szervezettségüket.
- Jim! Ha ez egy hirtelen felindulásból elkövetett balhé lett volna, akkor nem ütötték volna ki a biztonsági rendszert. Akkor nem lettek volna kesztyűben az elkövetők. Akkor valódi erőszakot követtek volna el és eltűnt volna egy csomó érték. De még ha készültek volna is rá, akkor sem így zajlik le az egész! A kellékek és a környezet nem stimmel egy valódi rituális áldozáshoz. Még akár el is rabolhatták volna Kadensky-t meg a nejét, hogy valami szentnek nyilvánított helyen áldozzák fel őket. Ráadásul akkor a sofőrt is megtaláltuk volna már, mert az biztos, hogy szembeszállt volna a támadókkal.
- Hacsak nem volt benne ő is.
- Most komolyan, Jim? Ne játszadozz már velem, tudom, hogy csak provokálsz! Ismerlek, ráadásul nekem ez a munkám. El tudod képzelni, hogy egy jó egzisztenciával bíró testőr, egy politikus szolgálatában, elszegődik egy faluvégi szektába a sátánt imádni? Az alapján, ahogy ez a hely kinéz, néhány dühös, felindult, tudatlan pöcsnek lehetne tulajdonítani az egészet. És pont ez zavar engem. Tudom, hogy téged is. Úgyhogy mondjuk ki: ezt a helyszínt megrendezték.
- Jim! - Keller integetett neki a furgon ajtajából.
Folytatta volna még az eszmecserét Markkal, de ha már megzavarták, akkor amíg odaért a furgonhoz, legalább helyre rakta magában az iménti beszélgetés részleteit.
- Mit találtatok? - kérdezte Kellert.
- Gyere, nézd meg magad!
Az egyik monitoron, a ház előszobájának szőnyege látszott. Akkorára nagyították a képet, hogy még a bolyhokat és a szövetszálakat is ki tudta venni. Közelebb hajolt, hogy jobban megnézhesse. Egy szögletes lenyomatot látott, amit valószínűleg egy cipő vagy bakancs nyomott bele a kárpitba. Valami szöveg volt a közepén, de azt nem tudta kivenni.
- Mit kell látnom? - kérdezte, hogy ne húzzák az időt. - A lenyomaton kívül.
A technikus babrált valamit a billentyűzeten, mire a mesterséges intelligencia dolgozni kezdett. A lenyomat előbb elhomályosult, majd tisztán és olvashatóan megjelent. ‘MEINDL’.
- Ez egy Gore-Tex márkájú, katonai bakancs nyoma. - kezdett bele a magyarázatba a technikus.
- Biztos, hogy nem katonai, mert azokon nincs márkajelzés, hogy ne lehessen azonosítani őket. - jegyezte meg Donaghue.
- Úgy értettem uram, hogy a Gore-Tex ezen a néven hozta kereskedelmi forgalomba. - aztán mintha tudta volna, hogy milyen kérdéseken dilemmáztak Markkal, hozzátette. - Aki ezt viselte, az biztosan nem egy csóró, külvárosi utcagyerek volt.
- Drága?
- Majdnem háromszáz dollár.
- Tudjátok meg, hogy mikor került forgalomba és mennyit adtak el belőle azóta! Mi van még?
Keller átvette a szót, hogy a technikus dolgozhasson.
- Hetvenhárom különböző személy ujjlenyomatát különítette el a szoftver, de szerintem ezek vakvágányra visznek. Még dolgozunk rajtuk. A DNS már bonyolultabb ügy, úgyhogy azokról még semmi nincs.
- Ha bármilyen egyezést találtok, azonnal szóljatok!
- Meglesz!
A rádió megreccsent. A benti technikus hívta Kellert.
- Főnök!
- Mi van? - szólt bele Keller a rádióba.
- A doki talált valamit, szólj Donaghuenak, hogy jöjjön be!
- Küldöm.
Donaghue bólintott és Mark kíséretében elindult a ház felé. Sietség nélkül, már-már komótosan lépkedtek, mintha csak egy baráti beszélgetéssel töltött, esti sétán lennének.
- Mit találtak a technikusok? - kérdezte Mark.
- Egy bakancsnyomot. Olyan háromszáz dollár körüli cucc lenyomata volt a szőnyegen.
Mark nem reagált azonnal. Helyére illesztette ezt az információt, mérlegelt és csak utána kérdezte meg.
- Tehát akkor igazoltnak tekinthetjük a tényt, hogy nem egy útszéli banda őrjöngött a házban?
- Az eddig sem volt kétséges, Mark. - felelte Donaghue. - A biztonsági rendszer meghekkelése elég árulkodó jel. Annyira…
Nem fejezte be a mondatot, mert a telefonja jelzett, hogy üzenete érkezett. Megint azt hitte, Butler akarja sürgetni, de ezúttal Castillo volt az. Beért az irodába és nekiáll lenyomozni Kadensky hátterét. Eltette a telefont és Markhoz fordult. Barátja azonnal tudta, hogy mit akar mondani.
- Annyira árulkodó, hogy azt feltételezed, belső segítséget kaptak.
- Pontosan. - bólintott kelletlenül.
- Ezek szerint még mindig gyanúsítod a testőrt?
- Sőt, egyre inkább gyanúsítom! - felelte Donaghue nyomatékkal. - A cipőnyommal kiegészülve és az eddigi megállapításaidat figyelembe véve, ez egy olyan irányt nyit meg, ami nekem azt mondja, egy ilyen csoporthoz inkább csatlakozhatott. Vagy éppen ő viselte azt a bakancsot. Ezek nem kisstílű balfaszok voltak, akik kihasználták a kínálkozó alkalmat.
- Ha az valóban a testőr lábnyoma, akkor korábban is odakerülhetett. - Mark széttárta a karjait. - Csak az ördögöt játszom, Jim. Én nem mondom, hogy ne vedd számításba a sofőrt, de egy dolgot megkérdezek. Miért most?
Donaghue megállt az ajtóban és Mark felé fordult.
- Hogy-hogy miért most? Mert most nyílt rá alkalom.
- Szerintem ezt te sem gondolod komolyan! Pont most? Karácsonykor, amikor a megnövekedett turistaforgalom miatt amúgy is fokozott a rendőri jelenlét a városban és szigorúbban ellenőriznek a reptereken meg a pályaudvarokon? Most, amikor Kadensky egy nyilvános eseményre készült? Miért nem egy csendes hétvége előtti pénteken? Amikor nem mentek sehová. A testőr ismerhette akár a teljes havi programjukat, könnyedén találhattak volna százszor jobb alkalmat is. Amikor nem néhány órájuk, hanem akár napjaik is lehettek volna kivitelezni ezt az egészet és nyomtalanul felszívódni.
Donaghue tudta, hogy Marknak alighanem igaza van. Tudta, mert pontosan ezek a kérdések jártak az ő fejében is. Miért most? Azonnal megválaszolta a saját kérdését. Mert a rohadékok felhajtást akartak és pánikot. A sajtó hetekig csámcsog majd ezen az ügyön.
A kapu felől szirénaszó hallatszott és egy fekete GMC gördült be rajta, rejtett kék villogói most szembántóan borították be a teret.
- Ez Page lesz. - jelentette ki Donaghue és megindult a kocsi felé. - Egy pillanat, csak eligazítom.
Szerencsére Page teljesen felépült a Mészáros-ügy során szerzett sérüléseiből. A késői óra ellenére is energikusan pattant ki a kormány mögül.
- Helló, főnök! - köszöntötte Donaghuet. - Tényleg kinyírták Kadensky képviselőt?
- Eléggé! Azt akarom, hogy hallgasd ki a rendőröket, akik elsőnek értek a helyszínre, utána meg beszélj a nyomozókkal. Azok most veszik fel a szomszédok vallomásait.
- Oké, meglesz! - Page habozott, aztán kibökte. - A kurva firkászok már ellepték az utcát. Te foglalkozol velük?
- Majd Butler.
- Ő is benne van?
- A Fehér Ház is, Hudson! Elég magasra csapott a szar. Kadensky-t mindenki ismerte.
- Na ja! Utálta is a fél város.
- A hanglejtésedből azt veszem ki, hogy te sem rajongtál érte. - eresztett meg egy halvány vigyort Donaghue.
- Nem hát! A gané azért is lobbizott, hogy az összes iskola kerüljön az egyház gondnoksága alá.
- Ez most mennyiben viszi előre a nyomozást?
- Semennyire, csak úgy mondtam.
Donaghue tudta, hogy Page-től távol állnak a vallási kérdések. Teljesen egzakt módon megfogalmazva, ki nem állhatta az egyházakat.
- És most mégis neked kell vizsgálódnod a fickó halála ügyében. - jelentette ki szarkasztikusan. - Csináld meg, amit kértem!
- Megyek. Kell tudnom valamit?
- Majd utána. Azt akarom, hogy elfogultság nélkül, objektíven vezesd a kihallgatásokat!
Mark türelmesen várakozott az ajtóban. Amint Donaghue odaért hozzá, megkérdezte.
- Rendbejött már a fiú?
- Igen. Hol tartottunk?
- A sofőrnél. Vagy testőrnél. Ahogy tetszik. Nem tudunk még róla semmit?
- Semmit. Még a nevét se. Carter most beszél a cég tulajdonosával, de szerintem nem jut majd velük sehová.
- Az biztos, hogy ezek a cégek nagyon adnak a diszkrécióra.
- Basszák meg a diszkréciójukat! Emberek haltak meg.
- Őket az nem érdekli. Ha valaki meghalt, akkor már csak azokkal törődnek, akik még élnek.
Donaghue nem reagált, mert a technikus sietett eléjük.
- Donaghue ügynök, a doki megvizsgálta a nőt. Az ő hasába is belevágták a jelet.
Sietősen megindultak a vendégszoba felé. A halottkém ott álldogált a szobában. Úgy tűnt, nem a hulla látványa borította ki, hanem a gyilkosság körülményei.
- Mi talált, doki? - kérdezte Donaghue.
A férfi idegesen a nadrágjába törölte a kezét, aztán oda sem fordulva a nőre mutatott.
- Úgy fél kilenc és kilenc között haltak meg mindketten. Pontosabban csak a boncolás után tudom megmondani. A férfit bántalmazták, többször megütötték a halála előtt és a halála után is. Az biztos, hogy mindketten a fejük levágása közben haltak meg. A nő mindenképpen belehalt volna a… nemi erőszak közben szerzett sérülések miatti belső vérzésbe. - a dokit kirázta a hideg. - Többször megütötték, eltörtek a bordái. Még élt, amikor a… azt a jelet belevágták a bőrébe.
- Csak a szoborral…, úgy értem, csak azzal bántalmazták?
- Amennyire meg tudom ítélni, igen. Ha hagyományos módon is megerőszakolták, akkor az óvszerrel történt, de ezt csak a boncolás után tudom megerősíteni.
- Értem! - bólintott Donaghue. - Más?
- Egyelőre ennyi. A többit…
- Tudom, csak a boncolás után. Amint lehet, lássanak neki! Minél előbb kapom meg a jelentést, annál valószínűbb, hogy gyorsan kézre tudjuk keríteni ezeket a mocskokat.
Donaghue odalépett a nőhöz, felhúzta a gumikesztyűjét és megemelte a ruhát, amit a doki gondosan visszahelyezett a testre, hogy elfedje a gyalázatos tett nyomait.
A seb pontosan olyan volt, mint Kadensky hátán. Egy kör, benne a négy, összekapcsolt X-szel. Nézte és nem tudta hová tenni. Ilyet még tényleg nem látott.
- Ez meg mit jelenthet? - tette fel magának a kérdést, aztán a technikushoz fordult. - Lefényképezted?
- Igen, uram.
- Akkor kerüljön be ez is a Whitaker mappába! Ha megvan, azonnal küldjétek el a professzornak!
- Meglesz!
A technikus valósággal kimenekült a szobából, Donaghue pedig a halottkémhez fordult.
- A magáé, doki! Megoldja a többit?
- Igen, Donaghue ügynök.
- Hálás vagyok érte! Kérem intézze gyorsan és siessenek a boncolással is!
Otthagyták a hullát és kifelé indultak a házból. Donaghue úgy gondolta, ennyi információval már van értelme felhívni Butlert. Mielőtt tárcsázhatott volna, csörögni kezdett a mobilja. Nem ismerte a számot, csak az volt biztos, hogy washingtoni körzet.
- Talán valamelyik rendőrőrs. - gondolta és lenyomta a zöld gombot. - Donaghue!
Komótos, kissé érdes, mély férfihang szólt bele a vonal túloldalán.
- Donaghue különleges ügynök! Jayden Webb vagyok.
Donaghue nagyon meglepődött, mert erre aztán végképp nem számított. Két gyors lépéssel otthagyta Markot és csak utána szólalt meg.
- Kabinetfőnök úr!
- Meglepődött, ügynök úr?
- Ami azt illeti…?!
- Mindegy, lépjünk túl ezen! Van bármi fejlemény a Kadensky gyilkossággal kapcsolatban?
- Uram? - kérdezett vissza bizonytalanul, mert egy ilyen beszélgetésre nem volt felkészülve.
Azzal sohasem volt gondja, ha tájékoztatást kellett adnia egy ügyről és a sajtóval is elboldogult, de hogy maga a Fehér Ház kabinetfőnöke hívja fel…? Ez kissé meredek volt! Több okból is. Mielőtt kifejthette volna magának, hogy miért is problémás Webb hívása, a kabinetfőnök újra megszólalt.
- Ügynök úr, ön egy élő legenda az FBI-nál, minden rendvédelmi dolgozó ismeri a nevét az országban. Eredményes, a karrierje példás és feddhetetlen! Én viszont politikus vagyok. Aljas, manipulatív és hazug. Tehát kérem, a téma-kisiklató kliséket tegyük félre, mert elhiheti, kettőnk közül azokhoz én értek jobban. Attól se tartson, hogy problémája lesz belőle, ha tájékoztat engem, elvégre a főnöke főnökének a főnöke vagyok.
Donaghue rájött, hogy jobb, ha tiszta lapokkal játszik, azaz keményen, de őszintén.
- Elnézést, uram, csupán arról van szó, eddig még nem volt rá példa, hogy ilyen magas szintről kértek tőlem közvetlen tájékoztatást.
- Bár Kadensky képviselő politikai értelemben az ellenfelünk volt, a mi köreinkben is nagy tiszteletnek örvendett. A halála alapos felbolydulást keltett és természetesen mi is figyelemmel kísérjük az eseményeket, illetve mindent megteszünk az ügy mielőbbi felgöngyölítése érdekében. Az imént tartottam konferenciabeszélgetést Burns miniszter úrral és Peterson igazgatóval. Minden erőforrást és segítséget megkapnak, hogy haladjanak. Tehát? Mit tud nekem elmondani, ügynök úr? Igaz, hogy rituális módon ölték meg őket?
- Igen, igaz uram. A nyomok alapján nagyon valószínű, hogy valamiféle rituális szándékkal mészárolták le a képviselőt és a feleségét.
- Kételkedik, Donaghue ügynök?
Donaghue meghökkent. Ez a fickó dörzsöltebb, mint feltételezte róla.
- Egyelőre nincs okom kételkedni, uram. - magában nagyot sóhajtott, mert sikerült annyira meggyőzően elmondania, hogy ezzel nyitott magának egy kis menekülőutat. - Abból kell kiindulnunk, amit a helyszínen találtunk. Ezzel egyébként a profilozónk is egyetért. Ha később új nyom bukkan fel, vagy találunk valamit, majd módosítjuk az elképzeléseinket.
- Van már gyanúsítottjuk?
- Egyelőre csak Kadensky képviselő sofőrje került a látókörünkbe. Nyomtalanul eltűnt és bizonyos jelek alapján akár azt is feltételezhetjük, hogy benne volt. Sajnos fogalmunk sincs róla, hogy ki az illető.
- Ezt kifejtené?
- Nincsenek róla feljegyzések és a cég tulajdonosa egyelőre nem hajlandó együttműködni velünk. Az egyik ügynököm most várja a bírói végzést a cég iratainak lefoglalásához.
- Milyen eredményt vár ettől a lépéstől, ügynök úr?
- A sofőr hátterén keresztül előbbre léphetünk. Hangsúlyozom, ha nem is volt benne, az ismeretségi köre tovább vezethet minket.
- A Golden Capitol embere volt a sofőr. Minden bizonnyal testőr is volt egyben.Donaghue megint meghökkent. Honnan tudja ez, hogy ki védte Kadensky-t? Mivel hirtelen megszólalni sem tudott, Webb folytatta, mintha csak a gondolataiban olvasna.
- Ne lepődjön meg ügynök úr! A washingtoni elit köreiben a szájhagyomány a legjobb reklám. Majdnem mindenki, akinek nem jár állami védelem és meg tudja fizetni, őket kéri fel.
- Értem és köszönöm, uram! Hasznos információ, bár a cég nevét már tudtuk. Ahogy mondtam is, az egyik ügynökünk most beszél a tulajdonossal és a jogi képviselőjével.
- Nem fognak mondani semmit, de ezt a részét bízza rám!
- Uram?Donaghue nem tudta mire vélni ezt a hirtelen bizalmaskodást. Kételkedett benne, hogy akárcsak egyetlen egy politikus is megmozdítaná az ujját egy ilyen ügyben. A szájukat már inkább, de azt sem cél nélkül. Webb gyorsan folytatta.
- Tegyen meg mindent, hogy minél gyorsabban elkapja a tetteseket! Számítunk magára, Donaghue ügynök!
Mire válaszolhatott volna, Webb már letette a telefont. Donaghue egy fél percig a kezében tartott, elnémult készülékre bámult. Mi a franc volt ez? És mi az, hogy bízza rá a testőr ügyét? Hirtelen átfutott a fején, hogy Webb nem az a kaliberű közalkalmazott, akit el lehet küldeni a picsába. De akkor most mi van? Nincs mese, lépni kell! Kiválasztotta a híváslistából a számot és rányomott a hívás gombra.
- Na végre! Mi a helyzet, Jim?
- Gav! Azt hiszem, nagyobb a baj, mint elsőre gondoltuk.
Negyedik fejezet
Alex Carter meglötyögtette a kávéját a műanyag pohárban.
- A kurva anyátokat! - szűrte a fogai között, miközben a tükörfalon át a kihallgatóhelyiségben ülő két férfit nézte.
A jogásznak igencsak tenyérbemászó képe volt. A maga részéről szívesen rájuk borította volna az asztalt, de úgy sejtette, ezzel nem mozdítaná előre az ügyet. Nyílt mögötte az ajtó és Lynch lépett be. Ő is kávésbögrét szorongatott a kezében.
- Sikerült? - kérdezte Carter.
- Lófaszt! Most próbálnak keríteni egy olyan bírót, aki hajlandó aláírni a parancsot.
- Bassza meg! Jim idegrohamot fog kapni.
- Nem tudunk mit csinálni. Úgy tűnik, magasról fedezik őket.
- Naná! Washingtonban az összes szőrös seggű, kibaszott sznob ezekkel őrizteti magát. Szerintem az idefelé vezető úton, végig hívták az egész telefonkönyvet, hogy bevédjék magukat.
- Mit csináljunk? - kérdezte Lynch, hogy végre előrébb lépjenek a parttalan szócséplésből.
- Várunk tíz percet, aztán újra nekik megyünk.
- Van értelme? Úgy értem, várni.
- Tudsz jobbat? Ha unod a banánt, akkor menj be és szorongasd őket!
Lynch nem mozdult. Carter magában megállapította, hogy bár társa igencsak hülye tud lenni, ha bepörgetik, ezúttal inkább uralkodik magán. Belekortyolt a kávéjába, aztán megfogalmazta magában a gondolatot, ami úgy istenigazából kikívánkozott belőle. Végül mégsem mondta ki. A másik helyiségben ugyanis csörögni kezdett George Morgan mobilja. Még a tükrön keresztül is tisztán látszott, ahogy a férfi szemöldöke a homlokára szaladt, aztán bizonytalanul, ideges mozdulattal lenyomta a hívásfogadás gombot.
- Igen? - suttogott bele a készülékbe.
Carter és Lynch nem hallhatták a hívó felet, így azt sem nagyon értették, hogy Morgan mi a francnak suttog?! Mivel röviddel ezelőtt az ügyvéd közölte, hogy a beszélgetésük konzultációnak minősül, nem rögzíthették, így fel sem használhatták a bent elhangzottakat. Az is igaz azonban, hogy egy kurva szót sem szóltak egymáshoz mióta a két ügynök elhagyta a helyiséget. Alig fél perc múlva Morgan letette a telefont anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Odahajolt a jogtanácsoshoz és valamit a fülébe súgott. Az ügyvéd megrázta a fejét és tiltakozni kezdett, de Morgan arckifejezése egy pillanat alatt átalakult. Olyan tekintettel meredt az ügyvédre, hogy az azonnal meghunyászkodott.
- Gyerünk! - mondta rekedten, mire a jogász felpattant.
Carter látta, ahogy kiviharzott az ajtón, de mivel fogalma sem volt, hogy hová igyekszik, ezért visszafordult Morgan felé. A férfi egyenesen ránézett és bár nem láthatta, Carter biztos volt benne, hogy tudja, ott vannak. Különös grimasz futott át Morgan arcán. Olyan volt, mintha éppen most rúgták volna alaposan tökön a fickót.
- Ennek meg mi baja van? - kérdezte Lynch, aki ezek szerint szintén észrevette.
- Fogalmam sincs.
Ekkor kopogtattak. Carter csak a fejével intett, mire Lynch odalépett és kinyitotta. Az ügyvéd állt az ajtóban.
- Mit tehetünk önért? - kérdezte fagyosan Lynch.
- Mr. Morgan beszélni akar önökkel.
- Nahát! - vigyorodott el gúnyosan Carter. - Akkor menjünk!
Benyomultak a kihallgatóba és letelepedtek a székekre. Morgan ellenségesen vizslatta őket.
- Nos, Mr. Morgan? Beszélni akart velünk.
Morgan még egy pillanatig összeszorított szájjal hallgatott, aztán kivágta.
- Megadom önöknek Nicolas Kadensky testőrének, Tobias Hughesnak az aktájához a hozzáférést. Benne van minden, amit tudni akarnak. A jelentkezésének körülményei, az adatai, az életrajza, a referenciái és a munkái, amiket nálunk végzett. Időpontokkal, helyszínekkel, a megrendelőlapokkal, amikről kihúzzuk a neveket. Egyetlen feltételt szabok csupán. Az információk nem kerülhetnek a nyilvánosság elé!
Carter és Lynch összenéztek, aztán Carter lassan, tagoltan beszélni kezdett.
- Köszönjük, Mr. Morgan! Hálásak vagyunk önnek. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy nem szabhatnak nekünk feltételeket, lévén az FBI az Igazságügy Minisztérium irányítása alá tartozik. De az adatokat természetesen diszkréten fogjuk kezelni. Mikor kapjuk meg az aktát?
- Azonnal.
Morgan biccentett az ügyvéd felé, aki erre előhúzta a telefonját és bepötyögött valamit. Fél perc múlva egy QR-kódot mutatott Carter felé, aki leszkennelte és a hivatkozás megnyitása után egy zárt, titkosított oldalra jutott. Az ügyvéd lediktálta a feloldókódot. Carter begépelte és az akta azonnal megnyílt. Megosztotta az FBI szerverével és feltöltötte az ügyosztály egyik ideiglenes mappájába, amit azonnal át is nevezett és megjelölt. Amikor megvolt vele, újra Morgan felé fordult.
- Köszönjük! - ismételte meg. - Akkor most, hogy a legnehezebb részén túl vagyunk, jöjjön a legkellemetlenebb része az ügynek!
- Maga miről beszél? - csattant fel az ügyvéd. - Gyanúsít minket valamivel?
Mivel valóban az akta megszerzését tartotta a legnehezebb feladatnak, most, hogy már hozzáfértek, Carter elemében volt. Úgy érezte, ideje belelendülni.
- Egyelőre nem! Viszont roppantul érdekelne minket, hogy az önök által tervezett és a Kadensky képviselő birtokára telepített biztonsági rendszert miképpen sikerült az elkövetőknek feltörni és az irányításuk alá vonni?!
.png)
