A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hogyan készül a könyv történet?. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hogyan készül a könyv történet?. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 21., vasárnap

Interjú Ashley Redwood-al a Borítókészitővel - (" Szerettem rajzolni, és mivel évekkel ezelőtt blogoltam is jött a webgrafika, mint olyan.")


Köszönöm Ashley, hogy elfogadtad az interjú felkérésemet. Régóta nézegetem a borítóidat és nekem az egyik kedvencem: Megyeri Judit írónő könyve; Holttest az Ambróziában. Mindegyik csodálatos és egyedi munka. Csak gratulálni tudok!





Kérlek, mesélj arról, hogyan jött a borítókészítés ötlete és mióta foglalkozol vele?

Elsősorban én tartozom köszönettel, amiért egyáltalán megfordult a fejedben ez az interjú!
Megyeri Judit borítója külön kincs, és egyedi teljesen a kávészemes kis „A” monogram miatt. Imádtam csinálni! A borítótervezés, mint olyan, amikor elkezdtem még ötletként sem szerepelt a gondolataim között. Szerettem rajzolni, és mivel évekkel ezelőtt blogoltam is jött a webgrafika, mint olyan. Egyedi designokat készítettem, kódoltam és társai. Sosem voltam elégedett, de ez már egy másik történet… Az első olyan nagyobb „dobbantásom” – hű, de fura ez így leírva- négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az első borítótervezői pályázatra beadtam a munkám. Természetesen tudom, és a mai napig nevetek rajta, elsőre senki sem alkot maradandót, én mégis hittem abban, hogy nem lesz totális kudarc. – na, az lett. 3 éve foglalkozom vele komolyabban, bár nem tudom hívhatom-e annak, mert továbbra sem tartom magam a „hűde” kategóriás tervezőnek, mindenesetre az első ilyen; 



Mimi Taylor - A bosszú ára c. regénye volt, amit azóta újabb kiadásban is megjelent.

Hobbiként gondolsz rá vagy esetleg ez munka?

Is-is. Nagyon durva, de a legelsőnél még a fene se gondolta volna, lesz olyan, amikor egyszer azt mondhatom „ Na, gyerekek. Túl vagyok a harminc plusz elkészültön is.” . Hobbi, mert a gépen túl, azért van rendes munkám is, amit imádok. Hatalmas munka, és felelősség viszont, azért mert nem csak magamnak csinálgatom ezeket, hanem már bőven Nektek olvasóknak és a NewLinenak is. Meg kell felelni az írónak, a kiadónak, az olvasóknak és persze Magamnak – ami kenterbe veri az összes eddigi felsoroltat. Úgyhogy számomra munka, de egyébként hobbiszinten csinálom.


Milyen érzés volt számodra, amikor először felkértek? Hogyan élted meg azt a pillanatot, mikor a készterméket a kezedben volt?

Hű. Elmondhatatlan. Az első ilyen delikvensem Abby Winter volt. – akivel azóta is dolgozom. A pillanat, amikor eljutott az agyamig a gondolat; „basszus, ez tényleg a Te utad…”, felfoghatatlan, leírhatatlan. Szerintem a mai napig néha meglep a dolog, hogy vannak, akik nem csak a kiadón keresztül keresnek meg egy-egy tervezéssel.


Átlagban mennyi idő alatt van kész egy tervezés és milyen színekkel, szoktál dolgozni? Kapsz hozzá támpontot, hogy hogyan is kellene kinéznie?

Ez nagyon sok mindentől függ…
Függ attól, mennyire érzem magam hangulatba a dolgokhoz, mennyi ötletem van és milyenek a körülmények. Erőszakból sosem tudok alkotni.- szerintem senki a világon. A tervezés maga az fejben dől el. A koncepció, a képek, minden - előre le tudom magamnak vetíteni például a betűtípusokat. Szeretem, ha minden harmóniában van, így addig agyalok, ameddig a végeredmény nem lesz ütős. Általában ez pár perc, órák, de van, amikor olyan szar állapotban vagyok, hogy hetek… - ez ritka.
A támpont az bizony írófüggő, vannak akik konkrét elképzelésekkel keresnek meg, és vannak akik teljesen rám bízzák. Alapvetően szabadon szeretek dolgozni, a megkötéseket nagyon nem szívlelem, mert az alkotót ugye hagyni kell szárnyalni… de, persze egyébként ebben is rugalmas vagyok!


A borító tematikáját ki dönti el? Mennyi beleszólásod van, hogy mi szerepeljen a képen? Általában együtt tudsz dolgozni az írókkal?

A tematika az mindig saját, főleg ha szabad kezem van. Azért, mint minden kiadónál a NewLine-nál is vannak alapvető „szabályok” úgymond, ha a borítót tekintjük. Az, hogy milyen legyen az – már, ha engedélyt kapok az írótól – teljesen az én képzelőerőmre van bízva. El is szoktam találni elsőre mostanság. – ami minden alkalommal baromira le tud taglózni.

Az együtt dolgozásokkor nem volt még Rám panasz, - legalábbis nem hallottam semmi negatívumot a folyamat végén, a kiadótól utólag sem.- próbálok alkalmazkodni, segíteni és úgy hozzáállni az adott íróhoz, még ha első könyves is, hogy némileg löketet adjak neki az elinduláshoz. Erre is szolgál egy szép borító, ugyebár. Igazából, vitám még egyáltalán nem volt, -le is kopogom, ne legyen. – az pedig, hogy egy író mennyire nyitott az ötleteimre, ő dönti el. Javarészt, ha valaki vevő a fantáziámra és engedi, hogy a „fejébe lássak” , sokkal egyszerűbb az egész munka. Vannak írók, akikkel szeretek együtt dolgozni, és már nem az első nyomtatott regényét bízza rám, és akadnak, akikkel azóta is barátságba vagyok, és olyanok is akiket még csak nem is ismerek… - na de erre van az idő!


A kiadó mennyire szól bele, vagy szabadkezet kapsz?

Imádok a NewLine-nál „dolgozni”! A munkáim 99%-ban, mind olyanok, amiket megálmodok, megalkotok, és siker - mindhárom fél véleménye szerint. A szabadkezem egyik velejárója; Az addig hergelem magam, ameddig tökéleteset nem alkotok módszer. – persze, tudom mekkora utat jártam már be, míg idáig elvonszoltam magam. Ezért is tűnhet úgy, hogy ezt ennyire szétesősen lazán veszem. Pedig nem, volt már sírás, be is akartam fejezni és voltak pillanatok, amikor annyira megtörtem, mint még soha. Megfelelni magadnak, hatalmas feladat!

Hogyan látod magad, mondjuk 5 év múlva, akkor is borítókat fogsz tervezni?

Ezt így ennyire előre nem látom még, de nagyon remélem hosszú életű lesz a dolog, mert kikapcsol és kiteljesedek, miközben egy-egy ilyen munkát a végéig kísérek. Hatalmas dolog a kezedben fogni az általad készült regényt, még ha nem is Te írtad. – ami késik, nem múlik…

Eddigi munkáid közül, melyik volt számodra a legkönnyebb és a legnehezebb elkészíteni? Illetve van kedvenced?

Hűha. Szerintem itt nincs olyan, hogy legkönnyebb, mert az egy folyamat, amíg elképzelem milyen lesz – ez az egyszerűbb része valamelyest… Megvalósítani, majd nyomdailag tökéletesre, na az a keményebb feladat! – de ezt bármelyik grafikus alá tudja támasztani. A legegyszerűbbnek és legzökkenőmentesebbnek 

Selena B. Lowell borítóit tudnám felhozni, vagy akár Abby Winterét, mert elsőre beletaláltam, nem volt semmi fennakadás, imádjuk. Ott voltam a leginkább nyugodtabb, amikor elkezdtem… A nehezebb szót, mint olyan inkább arra használnám, amikor konkrét elképzelés van, és képtelen vagy megfelelni neki. Tudod, hogy nem lesz olyan a kész munkád, amihez szívesen adnád a neved, de azért is meg kell csinálnod… Itt inkább nem hoznék példát, pedig lenne. Korábban írtam, nagyon kritikus vagyok magammal, így olyan nagy kedvenc  osem lesz. Amire már úgy azt mondom, ha „ Na, anyukám, ez azért már nem rossz…” az akad. 

Buótyik Dorina első regénye a III. Amenemhat rejtélye egy ilyen. Ott végig arra mentem; Egyiptom és fáraó, és óbasszuskulcs, csak legyen elég jó. Nekem kiváltképp tetszik, ahogyan a cím egy részét elfedi a homok. 

Szeretem még Csernovszki-Nagy Alexandra minimalista megoldását az Antónia eltűntben. 
Sue Dylen Kahlo-jában a fotómontázst, vagy akár Jud Meyrin regényét… és naphosszat sorolhatnám mit-miért, mert ha már egy átmegy a rostán nálam, mindben lesz olyan, legyen az apró dolog is, amit megszerettem bennük. Mind a harminckettőt úgy imádom, és olyannak amilyennek megalkottam őket!





Ashley-t itt tudod elérni, ha borítót szeretnél készítetni:

A NewLine könyveket pedig itt tudod beszerezni:


2020. június 13., szombat

Interjú Halasi Miklóssal a borító készítéssel kapcsolatban

Köszönöm Miklós, hogy időt szánsz a kérdéseimre. Már régóta szerettem volna interjút készíteni erről az oldaladról is. Többoldalú, kreatív alkotó vagy. Kevesen tudnak arról, hogy milyen fantasztikus borítókat készítesz, és mellette íróként is tevékenykedsz. Egyik munkád szebb, mint a másik, és tényleg azt adja vissza, amit a történet sugall. Több munkád is tetszik, de számomra Marilyn Miller és Susan Skiethen borítói tetszettek a legjobban. Bár úgy gondolom, meg kell, hogy említsem a Macsót és a Házinyuszi borítóit is

Halasi Miklós Író és Borítótervező



Mióta tervezel borítókat, és miért döntöttél úgy, hogy az írói pályafutásod mellett belevágsz ebbe?

Igazából nem borítókkal, hanem könyvjelzőkkel kezdtem a fotószerkesztő pályafutásomat. Ugyanis Krisztin még nem létezett papíron, amikor az Imádom a könyveket rendezvényein, az írótársaimnál észrevettem a szebbnél-szebb, rajongóknak szóló ereklyéket. Ekkor még javarészt ebookban adtam ki a regényeimet, melyekhez készült képi összeállításokat nem nevezném igazi borítónak. A könyvjelzőket látva rájöttem, hogy ezeken keresztül könnyebb elérést biztosíthatok a történeteimhez, ugyanis mindegyikre QR kódot tettem, hogy mobillal egyszerűbben megvásárolhatók legyenek az ebookok. Pár ilyen könyvjelző után vágtam bele az első komolyabb könyvborítómba, Krisztin nyomtatott verziójának elkészítésébe, még 2018-ban. Kihívás volt, mert a kalapos hölgyet ábrázoló rajzot egy igen kedves barátném lánya készítette, Badari Boglárka, és többféle variációt próbáltam végig. A fotószerkesztő programomnak és a sorsnak hála, teljesen véletlenül jött össze a borító mai elrendezése.

Ezután a Hangulatkeringő trilógia részei készültek el még ugyanezen a nyáron. A látványuk olyannyira jól sikerült, hogy a Házinyuszi, azaz az első könyv megjelenése előtt bő fél évvel már azt kérdezték tőlem, hol lehet megvenni. Ekkor döbbentem rá igazán, mennyire számít egy ütős külső, és ezt követően foglalkoztam kiemelten a képekkel, betűkkel, szerkesztéssel.


Mennyire nehéz összeegyeztetni a két felettébb eltérő szakterületet?


Nem nehéz. Pontosabban: amikor ihletet kapok, és időm is van arra, hogy leírjam a gondolataimat, akkor nekiülök gépelni, de a borítókészítés szinte bármikor végezhető a szabadidőmben, amikor gép előtt ülök. Persze, ha leadási határidő van a nyomda felé, akkor elsőbbséget élvez ez utóbbi foglalatosság, ellenben az írás szerencsére nem időhöz és kiadóhoz kötött a részemről. Nem véletlenül írom lassan második éve a trilógia középső darabját, a Hercegnőt, pedig jó lenne már azt is befejezni, hogy a harmadik részt kezdhessem el, hiszen nagyon várják már az olvasóim.

Honnan merítesz inspiráló ötleteket, illetve mennyire rendeled magad alá az írók fantáziájának?

Teljesen más a két dolog, ezért jól megférnek egymás mellett. Az íráshoz, fogalmazáshoz agy, koncentráció kell, míg a grafikához inkább megérzés, szépérzék, kísérletező kedv, játékosság. Ez utóbbi azért érdekes, mert egy könyvborító tényleg akkor lesz tökéletes, ha merész, látványos, ütős, és amikor ránéz az ember, izgalmasnak, netán gyönyörűnek találja. Az ingyenes képmegosztó oldalakon nagyon sok, lélegzetelállító kép vár mindenkit, melyek profi fotósok munkái, mondhatni tökéletesek. Ilyen alapból kiindulni már fél siker, de ezután jön a játék az effektusokkal, betűkkel, több kép illesztésével, montázzsal és még sorolhatnám a technikai finomításokat. Persze mindent lehet a végtelenségig fokozni, de néha a kevesebb tényleg több.


Fontos dolog, hogy a könyv témáján kívül illeszkedjen a szerző stílusához, ízléséhez is, hiszen őt, az írását tükrözi majd a történet külseje. Érezze magáénak az író. Épp ezért velük közösen készül el a borító, és már ha van elképzelésük, tervük, igyekszem azt megvalósítani. Az álmaiknak néha korlátjai is vannak, hiszen rajzolni kevésbé tudok, inkább a fotószerkesztésben vagyok otthon. Tehát aki hozzám fordul, inkább képekkel készüljön, ráadásul olyanokkal, melyek hivatalosan is felhasználhatók kereskedelmi célokra. Ez utóbbi feltétel erősen behatárolja azt, miből indulhatunk ki, de úgy gondolom, eddig a legtöbb esetben sikerült megtalálni a legjobb megoldást.


Mennyi időbe telik elkészíteni egy borítót?

Ez igazából összetettségtől függ, és sokszor hetekig készül, mert minden nap jöhet valami új ötlet. Az alapok összerakása egy este alatt is meglehet, aztán jönnek a finomítások, betűk keresése, elrendezés igazgatása, effektezések, fülszöveg - ezek az apróságok külön napokra oszlanak el. Előfordul, hogy a borítót készítem el először, és a gerinc, valamint a hátlap az első „kapavágást” követően 1-2 hónappal később alakulnak ki. Szóval ez egy eléggé elhúzódó, több estéből álló folyamat.



Mit gondolsz, van divat a könyvek külső megjelenésre terén? Elvégre az utóbbi években számos külső borításon visszaköszön a félmeztelen férfiak és nők képei.

Mindenképpen van divat. Külföldön, a romantikus könyvek borítóit már rajzolják, színes, vidám külsőt kap a legtöbb. A Goodreadsen figyelem a kinti megjelenéseket, hiszen azok a trendek hamarosan hozzánk is begyűrűznek. A félmeztelen pasik bár sosem csengenek le, a félmeztelen nőket mégsem teszik ki a borítókra, csak esetleg háttal. Az erotikus könyveken ilyen párosok később is előfordulhatnak, hiszen a borító adja a témát, de a romantikusok esetében már változás érződik. Szerencsére egyre merészebb és látványosabb megoldások látnak napvilágot, melyek sokszor engem is lenyűgöznek.


Mit szólsz azokhoz a negatív véleményekhez, ahol a borítót kritizálják? Hogy tudod ezt kezelni? Melyiket szereted jobban csinálni: írni vagy borítót tervezni?

Egy negatív vélemény sosem esik jól, ellenben ha építő jellegű, azaz az illető megmondja, mit és hogyan lehetett volna megoldani (esetleg meg is mutatja), azért hálás vagyok, mert mindig szeretek újat tanulni abban a témában, ami érdekel. Amennyiben sima trollkodásról van szó, kevésbé veszem fel, hiszen kritizálni mindenki tud, még én is. Sokan értenek itthon a focihoz, de... Mivel az írás és a borítózás is más-más énemet csalogatja elő, így dönteni nem igazán tudnék. Élvezem a fotószerkesztést is, mert kikapcsol, de az írást talán jobban, mert akkor egy új világot hozhatok létre, különböző helyzetekben találhatom magamat, és mint egy másik élet, úgy merülhetek el benne.


Mi a különbség a tervezett fotó, illetve szerkesztett között?

A tervezett fotó azon kívül, hogy egyedi, a beállítások is a könyvborítónak készülnek, épp ezért egyedi, ráadásul költségesebb. A szerkesztett fotónak viszont olyan korlátai lehetnek (például megvilágítás vagy az alak kivágása), amiket utólag nem biztos, hogy javítani lehet. Nyilván a tervezett fotóval könnyebb dolgozni, hiszen létezik már egy kész terv, akár fejben vagy vázlatban, míg a szerkesztettnél az alapkép (vagy képek) beállításai miatt kötöttebb végeredmény születik.


Ha esetleg egy írónak nem jön be az elkészült borító, szoktak cserét kérni? Ilyenkor milyen javaslatokkal érvelsz, vagy van egyáltalán helye cserének?

Szerencsére ilyen szituációba eddig még nem futottam bele, hála annak, hogy a szerzővel közösen próbáljuk meg kitalálni az adott keretek között a lehetőségeket. A legtöbb írónak van már elképzelése, hiszen a karakterek, szituációk a fejükben léteznek, így ezekhez a tervekhez a legjobb eszközöket, fotókat kell megtalálnunk. Az már nekem is kihívás, ha nekem kell kitalálni az elmesélt sztori alapján a borítót. Ilyenkor vízjeles képekkel teszek javaslatokat, mintákat készítek. Igyekszem megtalálni azt a kompozíciót, ami elég ütős lehet ahhoz, hogy az olvasók felfigyeljenek a könyvre, hiszen nehéz kitűnni több millió könyv közül. Néha az egyszerű, máskor a látványban dús összeállítás jön be, a fő, hogy tükrözze a szerzőt és a történetet.


Mennyire szól bele a kiadó egy adott könyv borítókép készítésébe?

Egyelőre nem voltak ilyen tapasztalataim, mert a szerzőknek közvetlenül készítettem borítókat. Ezeket addig csiszoltuk, amíg azok el nem nyerték a megrendelő tetszését. Mivel olyan összeállításra törekszem, ami hatásos, ezért remélem, nem csak az olvasóknak, hanem a kiadóknak is tetszik, amiket készítek.

További munkáit és az elérhetőségei:


2020. április 4., szombat

Interjú Szabó Tamással, aki megírta Holdvíz c. könyvét - "A Holdvíz rendkívül egzotikus, és alapvetően életvidám könyv, csupa színes sztorival és helyszínnel, viszonylag kevés szereplővel. "

Köszönöm Szabó Tamás írónak, hogy elfogadta az interjú felkérésemet. Tamás elmeséli, hogy hogyan készülnek a regényei; miként kerülnek az olvasó kezébe könyv formájában a történetek.Az írónak már van egy könyve Holdvíz címmel, amely a Maxim Kiadó gondozásában jelent meg. A következő kéziratáról is mesélni fog nektek.


1.
Hogyan kezdtél bele a Holdvízbe? Meddig tartott az írás folyamata?

2000 körül láttam egy talkshowt, amiben a híres sztárvendég arról mesélt, hogy csak felnőttkorában ismerte meg a húgát. Nekem nincs lánytestvérem. Ez a fura téma sokáig foglalkoztatott: hogyan reagálna egy fiatal férfi, ha az ölébe pottyanna egy gyönyörű lánytesó? Ráadásul úgy, hogy külön nevelkedtek, így nem alakulhatott ki közöttük a szexuális averzió.  
Sokat fantáziáltam erről a helyzetről. Ez volt az ötödik kéziratom, és az első, ami eredetileg nem is volt regényterv, hanem csak a magam szórakoztatására gondolkodtam róla. De aztán annyi ötletem gyűlt össze, hogy nem volt kérdés, ezt is meg kell írnom.
Az eredeti munkacím Noémi volt. 2003-tól 2005-ig írtam a regény első szakaszát, ez nagyon gördülékenyen ment. 2009-ben, a balatoni fejezet után sajnos elakadtam. Nem tudtam, mit lehetne még kihozni a főszereplők kapcsolatából és ebből a nem mindennapi helyzetből. Próbáltam befejezni a könyvet, ami ekkor már úgy 200 oldal lehetett, de egyik végkifejlet sem tetszett (Noémi meghal egy balesetben / gyógyíthatatlan betegségben szenved?) Így hát folytattam a mesélést, mondván írás közben talán megszáll az ihlet. Elvittem a főhőseimet Brazíliába, és rájöttem, hogy az itt játszódó jelenetek a legizgalmasabbak az egész műben. Viszont a cápatámadás jelenete után ismét elakadtam. Évekig egyhelyben állt a projekt.  
Néhány évvel ezelőtt Amerikában dolgoztam és nyaraltam. Itt rengeteg szuper ötletem támadt. Többek között megismerkedtem egy Aysu nevű török pincérlánnyal, aki nem volt a barátnőm, mégis megihletett, már pusztán a nevével! Az ay ugyanis törökül holdat jelent, a su pedig azt, hogy víz... Na, nem is kellett több nekem! Rájöttem, hogy ez sokkal jobb cím lenne, mint az, hogy Noémi... De nem akarom lelőni a poént, ezért többet nem árulok el azok kedvéért, akik még nem olvasták a könyvet. 
2019-ben jelent meg a debütáló regényem, akkor már Holdvíz címmel, egy rettentően hosszú munkafolyamat eredményeképpen. Döbbenetes belegondolni, hogy az ötlet és a kiadás között csaknem 20 év telt el!

2
Mi kell egy történet megírásához? Ihlet, múzsa esetleg valami más?

Nagyon sok minden: kezdetben ihlet, aztán rengeteg energia, lendület, elkötelezettség, motiváció, kitartás, türelem és szenvedély. Amikor erősen foglalkoztat egy koncepció, vagy érzem, hogy sikerült találnom egy izgalmas történetet, amit el akarok mesélni az olvasóknak, az olyan, mintha szerelmes lennék! Ilyenkor annyira benne vagyok a mű világában! Szinte benne élek a sztoriban a főhőseimmel, azonosulok velük, megfigyelem őket, s körbejárom az eseményeket minden irányból.
Kell az íráshoz egy csomó áldozatos munka és sok idő. Szokták mondani, hogy a fenekével írja az ember a regényt. Vagyis ott kell ülnöd éveken át az író asztalodnál, és dolgoznod kell a történeten, ha esik, ha fúj. Amikor épp nem írsz, akkor is a sztorin kell agyalni, továbbá fejleszteni, megtalálni benne az ellentmondásokat, betömködni a lyukakat a cselekményen... Szükség van kutatómunkára is. Sokszor elmegyek a helyszínekre, ahol fotókat, videókat készítek, jegyzetelek, utánajárok, vagy utánaolvasok valaminek. 


3.
Amikor készen lett a Holdvíz, elmeséled a folyamatát a kezdéstől a könyvformáig?

Bevallom őszintén, amikor készen lett, elgyávultam, mert rájöttem, hogy ez többé nem hobbi, hanem kötelezettség, és komoly felelősség is egyben. Ott álltam egy többszáz oldalas irománnyal a kezemben, és éreztem: ha nem tudom, vagy nem merem kiadatni, elvész az a sok idő, energia, amit beleöltem! Nem akartam kidobni az ablakon annyi év munkáját. Szóval tudtam, el KELL küldenem a kiadóknak, nincs kibúvó! Mégis évekig a fiókomban porosodott.
Németh Karcsival, a legjobb cimborámmal időnként elkocsikáztunk a Templom térre, egy gyönyörű parkba, ahol általában megittam egy-két sört, és folyton ment a nosztalgiázás a szokásos témákkal: csajok, black metal, Bud Scencer és Terence Hill kívülről tudott komédiái... és persze örökké előkerült a Holdvíz témája is. Sokat beszéltünk róla. Egyre nagyobb bűntudat kínzott, ha eszembe jutott, milyen régóta porosodik otthon a legjobban sikerült kéziratom. Nagyon régi vágyam volt, hogy megjelenjen tőlem valami. Ez volt a legnagyobb álmom, amit valaha is el akartam érni. Csak hát nagyon bizonytalan voltam: mi van, ha nem fog tetszeni a szerkesztőknek?!
A haverom mindig bátorított ezeken az összejöveteleken, hogy kezdjek el végre kilincselgetni a kiadóknál. (Amúgy Karcsi készítette az eredeti borítót is, és azokat a vicces Holdvíz-mémeket, amiket a Facebook oldalamon is láthattok. Az egyiken például Travolta olvassa a regényemet a vécén, a Ponyvaregény időszakából. Nagyon jópofa kép.) 
2016-ig halogattam ezt a fontos lépést. Először elküldtem a könyvet a Jelen Vagyok Tehetségkutató Egyesületnek. De ők csak magánkiadást javasoltak.
Itthon szerintem, hiányzik az irodalmi ügynökség intézménye. Csak a szerzők és maguk a kiadók vannak. Lehet kilincselgetni, kuncsorogni, menni háztól házig, mint valami porszívóügynök! Ha valaki sikeres író akar lenni, nem elég tehetséges művésznek lennie, hanem tudnia kell eladnia, menedzselnie magát és a produktumát.  
Egy sor kiadónak elküldtem e-mailben a kéziratomat, de egyik sem harapott rá.
2017-ben a Tescóban láttam egy könyvet a Maxim Könyvkiadó Kft-től, ami nagyon megtetszett. Otthon rákerestem az e-mail címükre, majd nekik is elküldtem a könyvet. Végül átment mindegyik szűrőjükön, mindegyik előolvasónak és szerkesztőnek tetszett. Szóval ki lehet itt adni művet ismeretlenként is, csak hát rohadtul nehéz, és tényleg jónak kell lennie a regénynek! 
Három körben zajlott a szerkesztés, a szinopszis szerencsére maradhatott. Hiba nem akadt a könyvben, csak az volt a gond vele, hogy túl hosszúra sikeredett, így sokat kellett belőle kihúzni. A bloggerek ajánlót írtak hozzá. Betördelték a végleges szöveget, és a 90. Ünnepi Könyvhéten láthattam először. Áhítatos arccal vettem kézbe a saját könyvemet. Felemelő érzés volt ismerősöknek és idegeneknek dedikálni!


4
Készülsz új, izgalmas történettel? Ha igen, mesélsz róla?

A mostani projektemben, a Megváltó álomban két korábbi kéziratomat frissítem fel (a filmes szakmában ezt remake-nek nevezik), és rengeteg újdonságot teszek a szöveghez. A gimis emlékeimről, a rocker életformáról mesélek benne; megelevenednek a régi, kultikus dalok, az egykori szerelmek, a filmek, a rég bezárt szórakozóhelyek, a megboldogult tinikor világa. Ezt akarom megörökíteni egy összetett, akció- és érzelemdús regényben.

5.
Nagyon különbözni fog a két történet?

A Holdvíz rendkívül egzotikus, és alapvetően életvidám könyv, csupa színes sztorival és helyszínnel, viszonylag kevés szereplővel. Ha nem vesszük figyelembe a tabutémát, akkor ez egy kalandos szerelmi történet. Az új projekt, vagyis a Megváltó álom mindenben az elődjének az ellentéte: ez egy sokszereplős, nagyívű, sötét atmoszférájú thriller lesz, amiben végig dübörög a metal zene! Itt is lesz ugyan tiltott szerelem, humor, és romantikus szál, de még több vérre és nyomasztó, izgalmas jelenetre lehet számítani.
Tavaly ősszel kísérletezni kezdtem azzal, hogy beleszövök egy természetfeletti cselekményszálat is, hogy még több misztikum legyen benne... ám most az a legújabb koncepcióm, hogy maradjon inkább realisztikus a regény, és a már meglévő, misztikus jelenetek Krisztián álmai lesznek. Minden hagymázas történést az őrült szektavezér tébolyával magyarázok.   
Ezúttal is sok kutatómunka várt rám. Például a hetedik fejezet Horvátországban játszódik, nem sokkal az után, hogy elhallgattak a fegyverek; tehát utána kellett olvasnom a délszláv polgárháború történetének. És az egyik szereplő HIV pozitív; muszáj volt tanulmányoznom ezt a nyomasztó témát is.
Viszont sok tekintetben hasonlít is egymásra a két könyv. Ugyanaz a stílus, és a két cselekmény több ponton egyezik. Itt is fiatalokat látunk majd nehéz helyzetekben, akik csakis magukra számíthatnak a bajban. Aki olvassa majd, egyből látni fogja, hogy ez az a srác, aki a Holdvizet is írta.


6.
Miután végzel a történettel, mit csinálsz még?

Többször átolvasom a szöveget, kijavítom a hibákat, és ami a legfontosabb, hogy egyszerűen csak hagyom leülepedni. Sokáig „pihentetem” a kész kéziratot, hogy el tudjak távolodni tőle. Egy előző interjúmban említettem, hogy az idő a legjobb szerkesztő: néhány hónap, év eltelte után ugyanis egyből kitűnik, melyik mondat / bekezdés / fejezet állta ki az idő próbáját, és melyik nem működik. Vagyis ha várok, egyből látom, mit tarthatok meg, és mit kell letörölni.

 7.
Mondd, nehéz elkezdeni az írást? Van valami rituáléd?

Igen, nehéz. Néha órákig csak ülök az üres képernyő előtt, és egyszerűen nem jönnek a megfelelő szavak! Nagyon idegörlő tud lenni, ahogy magányosan vibrál a kurzor a fehér felületen. Ilyenkor visszaolvasom a recenziókat, és a pozitív értékeléseket a Molyon, vagy visszanézem a booktuberek videóit a YouTube-on (Pergamenre Hányt Szavak Csatornája, Borkareads, Book Of Hails, stb). Örültem, hogy tetszett nekik a Holdvíz! Olyan jókat mondtak róla! Szóval ezekből merítek erőt.
Ha már belelendültem a munkába, akkor könnyen megy. Tegnap is írtam 10 oldalt! Befejeztem a főhősnő bírósági jelenetét!
Van rituálém: lehalkítom a telefont, hogy senki se zavarjon; mindig este nyolckor kapcsolom be a laptopom szövegszerkesztőjét; bemelegítésnek visszaolvasom az előző nap írt termést, hogy belerázódjak a mű világába, hangulatába, és aztán nekikezdek az aznapi pensumnak. Ha megszáll az ihlet, sokszor hajnalig dolgozom.
Nagyon jó érzés belecsöppenni a saját világomba! Lélekben teljesen ott vagyok, látom és hallom a szereplőket. Sokkal intenzívebb ez az érzés, mint a leglátványosabb 3D mozifilm!


Köszönöm az interjút, Ági! Remélem, sikerült meghoznom a kedves olvasóid kedvét a Holdvízhez. Ha egy izgalmas könyvre vágytok, amivel be lehet kuckózni otthon a járvány elől, hadd ajánljam figyelmetekbe a regényemet!


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. április 3., péntek

Interjú Buótyik Dorinával, akinek hamarosan megjelenik élete első regénye NewLine Kiadónál

Buótyik Dorina, írónőnek hamarosan megjelenik élete első regénye a III. Amenemhat rejtélye c. könyve, a NewLine Kiadónál és ez alkalomból interjút készítek vele. Közelebbről megismerhetjük az írónőt, a könyvét és azt, hogy miként kezdte el az írói pályáját. Számomra mindig izgalmas olyan írókkal beszélgetni, akiknek először jelenik meg a könyve. Hozzáteszem a története pont az én zsánerem. Mindig is érdekelt Egyiptom és annak története. Ráadásul mindezt, egy magyar szerző tollából fogjuk olvasni. Mindenesetre nagyon várom, hogy olvashassam, várhatóan 2020. 06. 04-én fog megjelenni.


1.
Kérlek, mesélj kicsit magadról? Honnan jött az ötlet, hogy írj?

Szegeden születtem, de Csorváson éltem egészen középiskolás koromig. 3 éve költöztem fel párommal és ikertestvéremmel Budapestre. Végzettségemet tekintve geológiai technikus és pénzügyi ügyintéző vagyok. Habár egyikben se dolgozom. Munka mellett járok egy szabadegyetemre, ahol havonta hallgatom az egyiptológiát.
Teljesen emlékszem arra a napra. 13 éves voltam. Egy Egyiptomról szóló mesét néztem, amikor eszembe jutott, hogy én egy regényt szeretnék írni. Cetliket vagdostam, írtam rájuk néhány címet, majd egy kalapba dobáltam, hogy kihúzzam a nyertes könyv címét. Persze nem a kihúzott lapról írtam, hanem csak kiválasztottam egyet, amit végül megírtam.   

2.
Milyen érzés számodra, hogy most már kötet formájában jelenik meg az elképzelt történeted?

Még akkoriban, 12 évvel ezelőtt, teljesen biztos voltam magamban. Tudtam, hogy amit írok, az egyszer meg fog jelenni. Teltek múltak az évek és az elképzelés egyszer csak feledésbe merült. Nem lett belőle semmi, nem is törődtem vele. Egy idő után párom tanácsolta, hogy írjam át, de nem tettem. Utána jött egy álom, mely arra sarkalt, hogy igenis meg tudom csinálni, mert képes vagyok rá. Ezek után, én lepődtem meg a legjobban, hogy milyen kitartóan haladtam a célig. Még mindig hihetetlen! 


Miért pont ebben a témában kezdtél el írni?

Igazából nem emlékszem rá. Csak arra, hogy a fejembe vettem, hogy ha egyszer írok egy könyvet, akkor csak is Egyiptomról szóló lehet. Talán, édesapám barátjánál volt néhány könyv, amit szívesen vettem a kezembe. Azokat lapozgatva szerettem meg Egyiptom történelmét.

4.
Hogyan születik meg egy történet? Van esetleg ihlet, ötlet vagy inspiráció?

Elsődleges ihleteim, ötleteim mindig is a sorozatokból, filmekből vagy könyvekből jönnek.  Utána átgondolom, tovább gondolom, és akkor körvonalazódik ki a saját történetem. Ezután már könnyedén tudom csűrni-csavarni, kitalálni hozzá a dolgokat. A történetem is nagyon egyszerűen született meg, csak, hipp-hopp elgondoltam. Még most is elképedek, milyen jót tudtam akkor kitalálni.

 5.
Mennyire lesz hiteles az adott sztori? Illetve kell-e annak lennie?

Amikor elkezdtem írni, először is utánajártam mindennek, hiszen akkoriban nekünk még nem volt otthon internet. Csak könyvekből tudtam tájékozódni, azokból, amiket apától kaptam kölcsön és könyvtárba mentem. Ráadásul olyan fáraót választottam főszereplőnek, aki kevésbé ismert. Semmit se tudtam róla.
Természetesen hitelesnek kell lennie. Úgy kell megírni az adott könyvet, hogy az valóságosnak tűnjön. Így könnyedén azonosulni tudunk a szereplőkkel és a környezettel.

6.
Van kedvenc jeleneted a könyvben?

Nehéz kérdés, mert mindegyiket szeretem. Olyan történetet szeretek írni, ami pont az én zsánerem, tehát arra törekszem, hogy ne legyenek benne unalmas jelenetek. Olyan könyvet adjak ki a kezemből, amit én is szívesen olvasnék. De a legeslegjobb, az a Lara Nazira jelenetei. Nem tudok rajta nem nevetni!


Család, barátok hogyan fogadták, hogy könyved jelent meg?

Amikor 12 évvel ezelőtt az ikertestvérem kezébe, nyomtam, hogy olvassa el, minden egyes megírt fejezet után, akkor tudtam, neki lehet nem fog ezekután tetszeni. Már akkor nagyon büszke volt rám anyukám és apukám, nagyszüleim, és unokatestvéreim. De most, hogy tényleg megjelenik, mindenki ugyanúgy örül. Még testvérem is, ami igazán meglepett!

8.
Milyen további terveid vannak?

Jelenleg írom a könyv folytatását, ami szintén nagyon izgalmas lesz, tele titokkal. Nem hiszem, hogy abba akarom hagyni az írást. Vannak terveim, de azok is mind ilyen témában íródnának: mai kalandos és ókori Egyiptomban játszódó.   

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. március 25., szerda

Interjú Sylvia River írónővel - Hogyan készül a könyv,történet?

Köszönöm Sylvia River írónőnek, hogy elvállalta az újabb interjúfelkérésemet. Ezúttal arról beszélgetünk, hogy „Hogyan készül a könyv, történet?”. Sajnos többeknek fogalmuk nincs, hogy az íráson kívül mi mindent kell tenni ahhoz, hogy az olvasók kezébe kerülhessen az adott könyv. Az írónőnek jelenleg a Reményhajsza 4. része jelent meg nemrégiben és én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy el is olvashatom. A könyvéről, munkásságáról és annak fogadtatásáról fogunk beszélgetni.




1. Hogyan születik meg egy történet? Van esetleg ihlet, ötlet vagy inspiráció?

Ihletnek, ötletnek és inspirációnak is kell lennie ahhoz, hogy megszülessen egy sztori. Nálam sosem tudatos, nincs olyan, hogy „erről írnék”. El kell varázsolnia az ötletnek olyan szinten, hogy gyakorlatilag kényszerként működjön.
Az ihlet meglehetősen csalfa tünemény, ha kevés van, az is baj, ha sok, az sem jó. Ha a távollétével tüntet, hiába bámulom a képernyőt, ha túlzásba viszi, akkor, muszáj (lenne) írni, de arra nem mindig van mód.
Inspirálni tud egy kép is akár, de sokkal inkább a zene az, amely sokat segít nekem írás közben. Elringat a megfelelő hangulatba, és máris lehet gépelni – amennyiben a csalfa ihlet is úgy akarja.

2. Az írást megelőzi-e kutatómunka, és ha igen, mennyiben folyik bele a munkába? Mennyire lesz hiteles az adott sztori? Illetve kell-e annak lennie?

Nem feltétlenül előzi meg, viszont sűrűn előfordul, hogy menet közben vagyok kénytelen utánanézni bizonyos dolgoknak, hiszen arra kanyarodott a történet. Mivel csak azért van vázlatom, hogy legyen mitől eltérnem, előre teljesen felesleges kutatnom.
Szórakoztató műfajban írok, a cél a szórakoztatás. Nem gondolom, hogy egy ilyen műfajú könyv minden betűjének valósághűnek kellene lennie. Közel lehet tenni a valósághoz, de közben kell engedni, szárnyalni a képzeletet is, hiszen ez a mix teszi izgalmassá, pörgőssé, fordulatossá a történetet. A fő irányvonalam a kaland-krimi-akció, de azt gondolom, hogy nem feltétlenül találnék minden tekintetben hiteles forrást még akkor sem, ha ma már jóval egyszerűbb az információszerzés, mint néhány évtizeddel ezelőtt.


3. Műfajonként mennyire nehéz egy regényt megírni? (Pl. romantika, thriller vagy ifjúsági irodalom)

Minden szerzőnek megvan a maga kedvenc műfaja, értelemszerűen abban ír könnyedén és egyben a legjobban. Emellett az első kérdés nagy hármasának függvénye, hogy mi és hogyan születik meg. Ötlet – ihlet – inspiráció. Kalandozom a műfajok között, kísérletezem én is, amelynek végeredménye az olvasós privát csoportomban tesztelhető. 

4. Általában egy történet mennyi ideig íródik? Mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Maga a történet hamar megszületik, ha kedvező a bolygók együttállása és az uralkodó széljárás is...  De a poént félretéve, ez leginkább attól függ, hogy az adott sztorit hol hagyom abba, az mennyire összetett. Olvasni is a sokszálas, sokszereplős történeteket szeretem, és ilyeneket is írok. Nem szeretem, ha olvasóként untatnak, ezért szerzőként is törekszem arra, mindig kellőképpen izgalomba tartsam az olvasót, lehetőleg minél többször meglepjem, méghozzá úgy, hogy közben a könyv belső logikája ne sérüljön. Nekem a jó könyv fokmérője az, hogy mennyire ragaszt oda az oldalak elé. Az a célom, hogy én is olyanokat adjak ki a kezemből, amelyeknek „ragasztósak” a lapjai. Hogy sikerült-e? Vannak fanatikáim, függőim, akiknek már a nevem is elég, mert eddig bármit eléjük raktam, szerették, befalták. Szeretném, ha egyre többen lennének! 


5. Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg alakulásába?

Mostanáig csak a könyvsorozatom – Reményhajsza – kötetei kerültek kiadásra. Fontos szempont volt, hogy az új(abb) könyveket olyanok tesztolvassák, akik ismerik az egész történetet. Az előolvasóknak az a feladatuk, hogy szóljanak, ha az adott karakter kialakult jellemébe nem fér bele, amit megírtam neki, vagy magában a történetben van égbekiáltó logikai bukfenc. Az írókollégák között is vannak, akiknek adok a véleményére, tőlük is sok segítséget kaptam a végső forma csiszolgatásához. Elsőként – legalábbis Kendersonék esetében – a barátnőm olvassa az új fejezetet, hiszen ő az, aki a leghangosabban, legerőszakosabban követeli a folytatást.

6. Tervezel-e új könyvet kiadni? Ha igen, mesélnél róla?

Tervezek. Jelen helyzetben a mikorra sajnos nincs válaszom, de igen, írok. (Már amikor az itt már több ízben citált ihlet megengedi.) A recept a szokásos, rengeteg kaland, megspékelve egy kis romantikával. Ez sem „trendi, divatos” történet, hiszen a XIX. század amerikai őslakosai a főszereplők. Vérbeli indián történet, vértestvérekkel, harcokkal, bosszúval, árulással, skalpokkal, kínzócölöppel, némi boszorkánysággal és nem utolsósorban: szerelemmel. Mindez átitatva a természet tiszteletével-szeretetével is. A főbb szereplőim apacsok, komancsok, sziúk, huronok és persze az ellenpólus, a fehérek. De hát én az indiánokkal vagyok és ez jócskán tetten érhető a sztoriban.
A történet érdekessége, a születése: megláttam egy képet és arra pörgött rá a fantáziám.


7. Jelenleg hol kaphatóak most az eddig megjelent köteteid?


Az első két kötet az UndergroundKiadónál is kapható, de egyszerűbb engem megkeresni, hiszen a harmadik és a negyedik kötet csak rajtam keresztül szerezhető be.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok az Írónőnek!