2020. március 29., vasárnap

Interjú egy angyali írónővel - Lana Millan, aki megteremtette nekünk Razielt és Beladert.

Köszönöm Lana Millan, hogy elfogadtad a felkérésemet. Számomra megtisztelő, hogy a Raziel könyvsorozat írónőjével beszélgethetek, aminek az első kötete: Egy angyal az élet küszöbén már megjelent. A Raziel, az egyik legjobb könyv és hamarosan megjelenik a következő rész is, amit nagyon várok. Amikor először megpillantottam a kötetét, akkor még nem tudtam, hogy magyar szerzőről van szó, de később, amikor elkezdtem utánanézni, és közben olvastam is a történetet, nagyon megörültem, hogy magyar íróról van szó.


1.
Kérlek, mesélj kicsit magadról? Honnan jött az ötlet, hogy írj?

Mindig is imádtam olvasni, bár a kötelező olvasmányok helyett általában horror és fantasy lapult a táskámban. Szerettem a verseket, a középiskola alatt verseket, novellákat írtam, aztán az élet másfelé sodort és marketing területen helyezkedtem el. 2012 novemberében kezdtem el újra írni. Egy este a barátaimmal arról beszélgettünk, hogyan alakult az életünk, és milyen távol kerültünk az álmainktól. Megígértük, hogy teszünk valamit a vágyainkért, és nem csak sajnálkozunk egymás közt. Másnap a gép elé ültem. Fájdalmas volt az első sorokat a monitoron látni, meg kellett tennem, mert hová lesz a világ, ha már a saját magunknak tett ígéreteinket sem tartjuk be? Így született meg az első regényem, az Átkozott Hannah Brown, ami kedves, ugyanakkor rengeteg komplexussal bíró lány története, aki ebben a felgyorsult világban próbálja megtalálni önmagát és a szerelmet.

2.
Hogyan készül a könyv, történet?

Ez egy jó kérdés! Könyvet írni kicsit olyan, mint amikor nekiállunk egy hatalmas színezőkönyvnek. Körülbelül látjuk, hogy mi lehet majd belőle, de rengeteg munka és türelem kell, hogy a virágok szirmai élettel teljenek meg, hogy észrevegyük és kidolgozzuk a legapróbb mintákat is. Először jön a gondolat, egy ötlet, amit felöltöztetek, kiszínezek. Írás előtt rengeteget kattogok a történeten, kitalálom a szereplőket, a helyszíneket, olyan az egész, mint egy óriási puzzle, csak fejben.

Kép: Kovács Ági

3.
Családod, barátaid mit szóltak, hogy könyvet fogsz írni?

Mindenki nagyon örült neki, szerencsére támogató volt a környezetem. Saját bevallásuk szerint olvassák és szeretik a könyveimet.
  
4.
Gondoltad volna, hogy a Raziel történeted ennyire sikeres és sokaknak kedvence lesz?

Igazából nem gondolkodtam azon, hogy Raziel mennyire lesz sikeres. Nekem írás közben is sokat jelentett, sokat adott ez a történet, és nagyon örülök, hogy mások is megszerették.
  
5.
Miként jött az ötlet, hogy egy angyalról írj?

Egy barátnőmnek segítettem valamiben, amikor azt mondta, hogy egy igazi angyal vagyok. Ez a gondolat nagyon megakadt a fejemben, és azon agyaltam, milyen lenne egy bukott angyal a maga hibáival, problémáival. Vajon hogyan látná a mai, modern világot. Így született meg Raziel.

6
Raziel történetben, mennyire van jelen fickió illetve valós történések?

Raziel egy mese, ami akár igaz is lehetne. A bukott angyal, Raziel, emberként él, lélegzik, érez, miközben társnak egy démont kap, hogy aztán együtt szeljék át Amerikát. A gondolataik, félelmeik, érzéseik lehetnének valódiak, és ha akarnánk, a könyvben szereplő helyszíneket akár mi magunk is bejárhatnánk.




7.
Miért pont Lana Millan az írói neved?

Írás közben gyakran hallgatok zenét, a Lanát Lana Del Rey után választottam, a Millan egy elírás következménye. Először Millert szerettem volna (Arthur Miller drámaíró után), de amikor leírtam egy papírra, a kézírásom olvashatatlan volt, inkább látszott Millannak. Nem hiszek a véletlenekben, így maradt a Millan.


8.
Vannak–e további terveid?

Az utóbbi időszakban az életünk gyökeresen megváltozott, és a kialakult helyzet miatt késik Raziel második részének megjelenése. Szerettem volna valamit hozzátenni ezekhez a napokhoz, ezért online regény  írásába kezdtem a blogomon, ami Razielről és Beladerről szól, akik a miénkhez hasonló helyzetben vannak, ugyanis karanténban ragadtak. Ha túl leszünk ezen az egészen, jöhet majd Raziel harmadik része, aztán meglátjuk, mit hoz a sors.

A könyvet itt tudjátok beszerezni, illetve előrendelhető az írónőnek a második regénye is.


Lana Millan:

Könyvtrailer 3. - J. A. A. Donath: A sárkánynász követe

A következő bejegyzésemben J. A. A. Donath író egyik könyvtrailer videóját hozom el nektek. S egyúttal, hamarosan hozok erről a könyvről értékelést is. J. A. A. Donath: A sárkánynász követe c. kötetéről hozok könyvtrailer. Mostanában elég kevés fantasy könyvhez jutottam, de most alkalmam nyílik elolvasni egy ilyen történetet. Hamarosan hozok róla értékelést, addig is itt a videó. Nézzétek bele!



J. A. A. Donath:
A sárkánynász követe


 Tartalom:

Neked szól ez a könyv, ha szereted a fantáziaregényeket! S ha képes vagy beleélni magad egy olyan harcos helyébe, akinek a világot kell megvédenie a káosztól.
Az úton, amire Akrallt a sámánmágusok és Táltosasszony indítják el, különféle furcsa lényekkel kell megküzdenie, mire eléri célját. Azaz északról indulva megtalálja délen a fekete Draago Vaara sárkánynagyurat, és sikerül meggyőznie, hogy ejtse meg az újabb násztáncot Astrillával, az északi, fehér sárkányasszonnyal.
Bár főhősünknek, az embernek nincs valós múltja, csak jelene, ami a küldetéseként és jövőjeként is ködbe vesző…
Számtalan esetben bizonyítja az erejét, a kitartását és kap illetve ad bizalmat különféle lényektől és lényeknek, míg végül sorsa beteljesedik. Az izgalmas cselekmény kibontakozását a szereplők folyton változó külsejének, fegyvereinek, környezetének, továbbá a jeges hegyektől a forró sivatagig megjelenő tájaknak igen részletes leírása színesíti.




A könyvet itt tudod beszerezni:

2020. március 25., szerda

Interjú Sylvia River írónővel - Hogyan készül a könyv,történet?

Köszönöm Sylvia River írónőnek, hogy elvállalta az újabb interjúfelkérésemet. Ezúttal arról beszélgetünk, hogy „Hogyan készül a könyv, történet?”. Sajnos többeknek fogalmuk nincs, hogy az íráson kívül mi mindent kell tenni ahhoz, hogy az olvasók kezébe kerülhessen az adott könyv. Az írónőnek jelenleg a Reményhajsza 4. része jelent meg nemrégiben és én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy el is olvashatom. A könyvéről, munkásságáról és annak fogadtatásáról fogunk beszélgetni.




1. Hogyan születik meg egy történet? Van esetleg ihlet, ötlet vagy inspiráció?

Ihletnek, ötletnek és inspirációnak is kell lennie ahhoz, hogy megszülessen egy sztori. Nálam sosem tudatos, nincs olyan, hogy „erről írnék”. El kell varázsolnia az ötletnek olyan szinten, hogy gyakorlatilag kényszerként működjön.
Az ihlet meglehetősen csalfa tünemény, ha kevés van, az is baj, ha sok, az sem jó. Ha a távollétével tüntet, hiába bámulom a képernyőt, ha túlzásba viszi, akkor, muszáj (lenne) írni, de arra nem mindig van mód.
Inspirálni tud egy kép is akár, de sokkal inkább a zene az, amely sokat segít nekem írás közben. Elringat a megfelelő hangulatba, és máris lehet gépelni – amennyiben a csalfa ihlet is úgy akarja.

2. Az írást megelőzi-e kutatómunka, és ha igen, mennyiben folyik bele a munkába? Mennyire lesz hiteles az adott sztori? Illetve kell-e annak lennie?

Nem feltétlenül előzi meg, viszont sűrűn előfordul, hogy menet közben vagyok kénytelen utánanézni bizonyos dolgoknak, hiszen arra kanyarodott a történet. Mivel csak azért van vázlatom, hogy legyen mitől eltérnem, előre teljesen felesleges kutatnom.
Szórakoztató műfajban írok, a cél a szórakoztatás. Nem gondolom, hogy egy ilyen műfajú könyv minden betűjének valósághűnek kellene lennie. Közel lehet tenni a valósághoz, de közben kell engedni, szárnyalni a képzeletet is, hiszen ez a mix teszi izgalmassá, pörgőssé, fordulatossá a történetet. A fő irányvonalam a kaland-krimi-akció, de azt gondolom, hogy nem feltétlenül találnék minden tekintetben hiteles forrást még akkor sem, ha ma már jóval egyszerűbb az információszerzés, mint néhány évtizeddel ezelőtt.


3. Műfajonként mennyire nehéz egy regényt megírni? (Pl. romantika, thriller vagy ifjúsági irodalom)

Minden szerzőnek megvan a maga kedvenc műfaja, értelemszerűen abban ír könnyedén és egyben a legjobban. Emellett az első kérdés nagy hármasának függvénye, hogy mi és hogyan születik meg. Ötlet – ihlet – inspiráció. Kalandozom a műfajok között, kísérletezem én is, amelynek végeredménye az olvasós privát csoportomban tesztelhető. 

4. Általában egy történet mennyi ideig íródik? Mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Maga a történet hamar megszületik, ha kedvező a bolygók együttállása és az uralkodó széljárás is...  De a poént félretéve, ez leginkább attól függ, hogy az adott sztorit hol hagyom abba, az mennyire összetett. Olvasni is a sokszálas, sokszereplős történeteket szeretem, és ilyeneket is írok. Nem szeretem, ha olvasóként untatnak, ezért szerzőként is törekszem arra, mindig kellőképpen izgalomba tartsam az olvasót, lehetőleg minél többször meglepjem, méghozzá úgy, hogy közben a könyv belső logikája ne sérüljön. Nekem a jó könyv fokmérője az, hogy mennyire ragaszt oda az oldalak elé. Az a célom, hogy én is olyanokat adjak ki a kezemből, amelyeknek „ragasztósak” a lapjai. Hogy sikerült-e? Vannak fanatikáim, függőim, akiknek már a nevem is elég, mert eddig bármit eléjük raktam, szerették, befalták. Szeretném, ha egyre többen lennének! 


5. Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg alakulásába?

Mostanáig csak a könyvsorozatom – Reményhajsza – kötetei kerültek kiadásra. Fontos szempont volt, hogy az új(abb) könyveket olyanok tesztolvassák, akik ismerik az egész történetet. Az előolvasóknak az a feladatuk, hogy szóljanak, ha az adott karakter kialakult jellemébe nem fér bele, amit megírtam neki, vagy magában a történetben van égbekiáltó logikai bukfenc. Az írókollégák között is vannak, akiknek adok a véleményére, tőlük is sok segítséget kaptam a végső forma csiszolgatásához. Elsőként – legalábbis Kendersonék esetében – a barátnőm olvassa az új fejezetet, hiszen ő az, aki a leghangosabban, legerőszakosabban követeli a folytatást.

6. Tervezel-e új könyvet kiadni? Ha igen, mesélnél róla?

Tervezek. Jelen helyzetben a mikorra sajnos nincs válaszom, de igen, írok. (Már amikor az itt már több ízben citált ihlet megengedi.) A recept a szokásos, rengeteg kaland, megspékelve egy kis romantikával. Ez sem „trendi, divatos” történet, hiszen a XIX. század amerikai őslakosai a főszereplők. Vérbeli indián történet, vértestvérekkel, harcokkal, bosszúval, árulással, skalpokkal, kínzócölöppel, némi boszorkánysággal és nem utolsósorban: szerelemmel. Mindez átitatva a természet tiszteletével-szeretetével is. A főbb szereplőim apacsok, komancsok, sziúk, huronok és persze az ellenpólus, a fehérek. De hát én az indiánokkal vagyok és ez jócskán tetten érhető a sztoriban.
A történet érdekessége, a születése: megláttam egy képet és arra pörgött rá a fantáziám.


7. Jelenleg hol kaphatóak most az eddig megjelent köteteid?


Az első két kötet az UndergroundKiadónál is kapható, de egyszerűbb engem megkeresni, hiszen a harmadik és a negyedik kötet csak rajtam keresztül szerezhető be.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok az Írónőnek!

2020. március 24., kedd

Beleolvasó Szabó Tamás: Holdvíz 2.rész

Folytatom tovább Szabó Tamás: Holdvíz c. könyvéből egy kis részlettel. Hogy tetszett az előző rész? Kíváncsiak vagytok a következő történetre? A következő bonyodalom Zoli életében az,hogy különös helyre megy, és fura nővel találkozik.Ha kíváncsi vagy, hogy kivel és hol volt, akkor lentebb olvashatod el a részletet.

 Szabó Tamás:
Holdvíz



Részlet a Holdvíz c.könyvből.
SZERZŐI ENGEDÉLLYEL

 2.rész

Ne hari, hogy megvárakoztattalak – furulyázta a kéjnő. A hirdetésben azt írta, hogy huszonhárom éves, ám én legalább egy tízessel idősebbnek saccoltam. Agyonsminkelt, kiélt arca nem volt túl szép, de ez most nem számított. – Vedd le a kabátodat és a cipődet, aztán gyere. 
Hátat fordított nekem, és a tűsarkújával kopogva elriszált a lakás belseje felé. Ahogy követtem őt, le sem bírtam venni a szemem első osztályú fenekéről, amely kilencvenkilenc százalékban pucér volt. Mindössze a tanga vékony, T-alakú csipkepántja takarta középen, a farpofái között. Eddig csak a tévében láttam ezt a Brazíliából származó, csábos alsóneműt, nálunk sajnos még nem jött divatba. 
Szétnéztem. Konyha, nappali, bal kéz felől pedig egy apró hálószoba, melyben mindössze egy franciaágy volt meg egy éjjeliszekrény. Samantha az ezzel szomszédos helyiségbe vezetett, amit ugyanígy rendeztek be. Leültetett a rózsaszín lepedővel letakart ágyra, melyen egy szív alakú párna és egy plüsselefánt hevert, majd ő is helyet foglalt mellettem. Szorosan mellettem. 
– Könnyen ide találtál, édes? – kérdezte kacér hangon. 
Bólintottam. 
Egy ideig hallgattunk. Derűs, kíváncsi arccal meredt rám. 
– Zavarban vagy, drága? Nem kell izgulni, árt a szépségednek. 
Nyelni próbáltam, de nem volt mit. 
– Szoktál ilyen helyekre járni? – faggatott bizalmasan suttogva. 
– Nem. Én... szóval... ööö... Ez az első alkalom. 
– Ó! – kiáltotta izgatottan. – Az első?! Nem mondod... 
Azt hitte, még szűz vagyok. Szerettem volna megmondani neki, hogy mi az ábra, de nem jött ki hang vattával teletömött torkomon. 
– Hú, akkor állati izgi lesz mindkettőnknek! Imádom az érintetlen fiúkákat. Olyan, mintha szűzhón gyalogolnák keresztül, vágod. 
Az arcomra erőltettem egy mosolyt, mire ő végigsimított meleg tenyerével a homlokomon és a pulóveremen. 
Már nem affektált, így előjött a tájszólása: – Nah, ez az, Zolika, ezt mán száretem. Olyan hideget hoztá’ be a’ előbb. Nagyon átfagytá’ odakinn a zimankóba’? Majd én átmelegítlek! – Lekapta magáról a hálóvékony fölsőt. Azok a dús munkaeszközök majd’ kibuggyantak a szűk melltartóból. 
Éreztem, ahogy a vér elkezd áramlani az arcomba és a hímtagomba. 
A rózsaszín tapétára meredtem. 
– Van barátnőd? Nekem elmondhatod. 
– Nincs – mondtam határozottan. 
Máskülönben mi a francnak lennék itt?!
– Na és mivel foglalkozol, szivi? 
Untam a véget nem érő kérdéseit. Végre rátért a dolog üzleti részére: 
– Mit szeretnél, hmmm? Van valamilyen ’peciális kívánságod? Nincs? Jó, akkor elmondom a lehetőségeket: van erotikus és svédmasszázs, natúr és óvszeres szaxi, kérhetsz kölcsönös franciázást a 69-es pozitúrában, mellszexet, tömést egyszeri orgazmus-lehetőséggel és testre élvezéssel. Anált, csókolózást nem vállalok. 
Színtelen hangon sorolta a választékot, mint pincér a menüt. 
– Jaj, látod, milyen feledékeny vagyok: a lábfétist kihagytam! – vallotta be színlelt pironkodással. 
– A lábmicsoda?! 
– Lábimádat. És bizarr dominát is vállalok. 
Mennyire utálom, amikor a vizsgáztatók aláznak és baszogatnak engem az egyetemen, és most még fizessek is ezért a dehonesztáló bánásmódért a kurtizánnak?! Na nem.


A könyvet itt tudjátok megvenni:

2020. március 22., vasárnap

Beleolvasó: Szabó Tamás: Holdvíz 1.rész

Mai bejegyzésemben új Beleolvasót hozok nektek, Szabó Tamás: Holdvíz című könyvéből kerülnek fel egy – egy részlet. Hetente hozom nektek, én már olvastam a könyvet, és szívből merem ajánlani nektek. A könyvet Maxim Kiadó gondozásában, Dream válogatásaként jelent meg.


Szabó Tamás:
Holdvíz



Részlet a Holdvíz c.könyvéből.
ENGEDÉLLYEL

Csak a Báthory utcában találtam parkolóhelyet, innen gyalog mentem tovább a Bajcsy-Zsilinszky útra. Ismertem a környéket, mert itt lakott Bea, a volt barátnőm. Ráérősen kerülgettem a járdán a jég- és hófoltokat, összébb húzva magamon a kabátomat. Néztem a sápatag alkonyi égboltot a leheletfelhőmön keresztül. Hamarosan besötétedik; fájdalmasan korán! Nem is tudom, mikor láttam utoljára a napot. Annyira depis ez az idő.
      Megálltam a megadott cím előtt: Bajcsy-Zsilinszky út 55.
      Reményeim szerint itt átmelegedhetek egy kicsit... 
      Hogy is hívják? Samanthának. Ez most divatos név.
      Azt hittem, föl leszek pörögve, ám igazság szerint most, hogy megérkeztem, melankólia telepedett rám. Alig volt kedvem az egészhez.
      Megnyomtam a „Golden Bt.” feliratú gombot a kaputelefonon. Egy behatárolhatatlan korú nő hangját hallottam, nyilván ő volt Samantha:     
      – Igen?
      Kiszáradt a szám. 
      – Halló, Zoli vagyok... Ööö… fél négyre beszéltük meg.       
      – Köszi, hogy pontosan jöttél. Gyere fel – dorombolta a kaputelefonba „Samantha”, a Golden Bt. „beltagja”. – Harmadik emelet, hetes lakás. Egy fallosz formájú kaktusz van az ajtóm mellett. – Kinyitotta nekem a bejáratot. 
      Beléptem a bérkaszárnya előterébe. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Magasak voltak az emeletek. Az utóbbi időben hanyagoltam az úszást, rákaptam a cigire, és nem voltam jó kondiban. Kifulladva értem föl a harmadikra. Mit is mondott a spiné, hányas lakás? Nem jutott eszembe, de aztán észrevettem az említett kaktuszt az egyik ajtó mellett (tényleg egy obszcén hímtagra emlékeztetett).
      Bentről nevetés és a vízvezeték zúgása szűrődött ki.
      A szívverésem kezdett felgyorsulni. Becsöngettem. 
      Kitárult előttem az ajtó. Nem láttam mögötte senkit, csak egy műkörmös kéz nyúlt ki, és intett, hogy jöjjek be. Beléptem a finom illatokkal teli lakásba, szinte mellbevágott a hőség. Kíváncsian oldalra fordultam, hogy benézzek az ajtó mögé. Egyből megértettem, hogy a kéz gazdája miért bújt el, mikor beengedett: mindössze egy átlátszó fölső, egy falatnyi melltartó, valamint egy csipkés, fehér tangabugyi szerepelt rajta. Félhomály uralkodott a takaros kis hajlékban, és ez csak még sejtelmesebbé tette a Samanthával való találkozásomat. Végre valami elvonta a figyelmemet a gondjaimról; álmos hangulatomat mintha egyből elfújták volna. Belém hasított a felismerés, milyen helyen is vagyok, és ettől jólesően felizgultam. 
      A vendéglátóm bezárta az ajtót, majd egy profi kereskedő műmosolyával pillantott rám.       
      – Örvendek, Samantha vagyok – mondta kényeskedve, ami igazából így hangzott: Örvándáh, Számántáh vájoh.  
      Kezet fogtunk. Keskeny, finom kacsója volt, látszott, hogy gondosan ápolja. A bőre gyönyörűen lebarnult a szoláriumban. Hosszú haja szőkére volt festve (mesterséges intelligencia). A tűsarkújában majdnem olyan magas volt, mint én. Nagyon dögösen nézett ki. Máshogy festett, mint a képen, amit abban a szexújságban jelentetett meg magáról; a valóságban valahogy még vonzóbbnak tűnt. A hirdetésben ki volt satírozva az arca, és nem látszottak a mellei, mert háttal állt a fényképezőgépnek. Fotógaranciát vállalt azért a felvételért, és ma délelőtt, amikor telefonon időpontot egyeztettünk, biztosított róla, hogy ő szerepel rajta, vagyis nem kell attól tartanom, hogy egy bányarém fog ajtót nyitni helyette. Ami miatt őt választottam az újságban fölvonuló prostik közül, az az alteste volt. Gyönyörű popóval és egy táncosnő ruganyos combjaival rendelkezett. Volt olyan csinos, mint egy bizonyos lány, akit sosem kaphattam meg. Igen, nagyon hasonlított egymáshoz a testük.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2020. március 21., szombat

Beleolvasó: Megyeri Judit: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Megint hoztam nektek egy kis Beleolvasót Megyeri Judit: Holttest az Ambróziában(Rózsakői rejtélyek 1.)c.könyvből. A könyv napokban meg is jelent és meg vásárolható a NewLine Kiadó webshopján.


Megyeri Judit:
Holttest az Ambróziában
(Rózsakői rejtélyek 1.)


Részlet a hamarosan megjelenő könyvéből
ENGEDÉLLYEL

6. rész

Délután lett, mire végeztek a rendőrök a helyszíneléssel. Dorka, aki a kávézót takarította, kis híján hisztériás rohamot kapott, amikor meglátta a vérrel szennyezett bokszot, és kijelentette, hogy ő semmi pénzért nem megy a közelébe. A többi alkalmazott is csak az orrát húzta. Flóra inkább hazaküldött mindenkit, hogy ne kelljen a sopánkodásukat hallgatnia, és egyedül állt neki a kármentesítésnek.
Gumikesztyűvel és forró vízzel felszerelkezve lépett oda a bokszhoz, aztán percekig csak ácsorgott. Neki sem fűlött jobban a foga a dologhoz, mint Dorkának, pedig a rendőrök elvittek mindent, ami a holttest közelében volt. A padról a párnákat, az asztalról a kis tálcát a cukor- és a sószóróval, még a szalvétatartót és azt a csöpp vázát is, amibe előző nap rakta bele a piacról beszerzett jácintokat. De a padon és az asztalon így is csúf, vörösesbarna foltok éktelenkedtek. Flóra összeszedte magát, és nekilátott a sikálásnak.
Fél óra múlva kezdett kijönni a béketűréséből. Hiába súrolt-suvickolt, a foltok halványodtak ugyan, de nem akartak teljesen eltűnni. Türelmetlenül söpörte félre a haját izzadt homlokából, és azon gondolkozott, melyik tisztítószert próbálja még ki, amikor nyílt az ajtó. 
– Zárva vagyunk! – kiáltotta.
– Sebaj, úgysem kávézni jöttem – hallatszott egy hang, ami furán ismerősnek tűnt.
Flóra kilépett a bokszból és egy magas, vörös hajú, borostás fickóval találta szembe magát. Első pillanatban nem tudta hová tenni, aztán eszébe jutottak a gimis emlékek.
– Benjamin?
A férfi elvigyorodott, ugyanazzal a kamaszos vigyorral, mint annak idején.
– Nahát, Flóra!
Ben nyakigláb, folyton mosolygó fiú volt, amikor tizedikben az osztályukba érkezett. Egészen addig külföldön élt, és nem is lóghatott volna ki jobban a tipikus vidéki középiskolából, ennek ellenére jól boldogult.
– Hogy kerülsz ide?
– Mit csinálsz itt? – kérdezték egyszerre, aztán mindketten elnevették magukat.
– Kezdd te! – intett Ben előzékenyen, tökéletes magyarsággal. Ezek szerint az idegen kiejtés idővel kikopott a beszédéből. Már nem volt olyan cingár, mint régen, és a vonásai is markánsabbak lettek. Flóra pillantása sötétbarna bőrdzsekibe bújtatott széles vállára siklott, aztán a szivacsra nézett, amit még mindig a kezében szorongatott. A vörösesbarnára színeződött víz egyenesen a padlóra csöpögött belőle.
– Az apámat helyettesítem – döntött a legegyszerűbb válasz mellett. – Övé a kávézó.
– És mondd csak – húzta fel Ben a szemöldökét –, gyakran kell vért pucolnod a berendezési tárgyakról?
Flóra szíve kihagyott egy ütemet. Legszívesebben mindent elfelejtett volna, ami aznap reggel történt, beszélni pedig főleg nem akaródzott róla, de nem állhat itt kukán, mégis csak mondania kell valamit. Igyekezett lazán válaszolni, bár ez sosem volt az erőssége.
– Gyakrabban, mint szeretném – mormolta, mert végül is ez az egyetlen alkalom is több, mint amire valaha vágyott.


Megvásárolható:
NewLine
Book24
Álomgyár
Líra

Kiadómustra: Ágenda Kiadó

Mai blog bejegyzésemben olyan kiadót fogok bemutatni nektek, ahol magyar szerzők könyveit is lehet beszerezni. A kiadónál csak e-könyvet lehet vásárolni. Nemrégiben felkeresett a kiadó, hogy nem-e lenne kedvem elolvasni a könyvüket. Igent is mondtam és már írtam is véleményt az egyik könyvükkel kapcsolatban. Fényes Niki: Színtiszta üzlet címmel. A kiadó nem más, mint, Ágenda Kiadó. Mivel néhány könyvet kaptam recenzióként, így arra gondoltam bemutatom nektek a kiadót és a könyveiket. Néhány könyvet kiválasztottam, amit mindenképpen el fogok olvasni a következő napokban, hetekben.




Jim Row:
Az Orion Terv


Tartalom:
Jack Collins biztonsági járőr Los Angeles-ben. Egy különös gyilkosság folytán az FBI célkeresztjébe kerül, és segítőtársai segítségével halálos játszma veszi kezdetét. A szálak a Pentagon legfelsőbb körébe vezetnek. Vajon meg tudják-e akadályozni, hogy a titkos projekt életre keljen? 

A könyv erre ad választ.

Glaszhütter Bianka:
Gyémánt


Tartalom:

 Egy ​szokványos iskola átlagos tanárokkal és átlagos diákokkal. Azonban, az épület falaihoz vér tapad. Egy szörnyű tragédia, mely a falakon belül történt évekkel ezelőtt. Csak az tudja a valódi történetet, aki azokban az időkben részese volt az iskolán belüli terrornak, az elfojtott érzéseknek és a gyerekek kegyetlenségének. Mivel a társadalom igazán kegyetlen arcai a gyerekek. A sajátos kemény és megdönthetetlen hierarchia rendszer az ami sokak életét, akár egy billog meghatározza. 1982. Az év, amely egy sötét pontja volt a múltnak és mégis, egy sokkal színesebb pontja a jövőnek.Diamond egy átlagos lány bár maga sem tudja, hogy valójában egy csoda az élők sorában. Látja a halottakat. Pontosabban egy halottat. Max Luis Smith, egy a diákok közül, aki az iskola falain belül ért el az utolsó órája. De miért ragadt ide? És miért nem tud átkelni? Mikor fog végre végre szabadon távozni a lelke? Ezek a gondolatok hangoznak el újra és újra, a válaszok rájuk azonban rejtettek. Talán nem is léteznek. A tiszta szívű Diamond megfogadta, hogy segít apja régi történeteiből, szinte barátként ismert fiúnak átkelni a túlvilágra. Talán fájó szívvel halad előre, hogy a fiú meglássa a fényt, de minden porcikája és az esze azt sugallja, hogy meg kell tennie és segítenie kell. Ez azonban nem egy könnyű feladat. Ő pedig egy olyan lány, aki sohasem adja fel!
Finn Brohters:
Zsákutca


Tartalom:

 A Gonosz Hely tele van élettel, diákok tartják életben a fiatalságukkal és a félelmeikkel.A Gonosz Helynek története van.1899—ben alapította Mary és Amyas Delandre az iskolát, akiket nem sokkal később elért a tragikus vég.A szesztilalom idején egy kegyetlen gengszter kezébe került.Ez után az egyház kapta meg, és úgy tűnt a Gonosz Hely megnyugodott, de 1989—ben a tinédzser Neagan Mills titokzatos körülmények között az épületben halt meg.A Gonosz Hely sosem alszik, hanem vár, figyel és bekebelez.Az iskola két régi diákja, Cora Burton (aki gyilkos férje elől menekül) és Ram Bakish (aki a város maffiavezérét akarta lebuktatni) itt talál menedéket.Hamarosan megjelenik egy hivatalos szörnyvadász, az egyetlen, aki tudja, hogy a Gonosz Hely sokkal kegyetlenebb és vérszomjasabb annál a világnál, ami kint várná őket.Ők mégis maradnak, mert a Hely nem ereszt.


C.C.Brown:
Tania


Tartalom:

Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!


Ivády Orsolya:
Sabrina


Tartalom:

Sabrina ​egy fiatal, ambíciózus lány, akit mind testileg, mind lelkileg megviselt a vőlegényével való szakítás. A hosszú gyógyulás után, egy év kihagyással tér vissza munkájához és ekkor találkozik ismét Leventtel, a legjobb barátai fiatal és jóképű unokatestvérével. A vonzalom megvan, de Sabriye az őt ért sérelem miatt hárítja a férfi közeledését. A férfinak nincs könnyű dolga, de elhatározta, hogy lebontja Sabrina maga köré épített bástyáját. Próbálkozásai sikerrel járnak, mert egy szép napon megtörik a lány ellenállása, ugyanis rá kellett jönnie, hogy fülig beleszeretett a jóképű és kedves fiúba. Felhőtlen boldogságukat a lány volt vőlegénye, Adim, és Levent volt menyasszonyának, Pelinnek visszatérése árnyékolja be. A két ex mindent megtesz, hogy a fiatalokat elválassza. Nem riadnak vissza még a mocskos ügyletektől sem. Vajon sikerül a tervük? Szembe tudják állítani Leventet és Sabrinát egymással? Vagy a szerelmük képes lesz minden akadályt legyőzni? Izgalmas és fordulatos események sorozata következik be Sabrina életében….


Scott Seymour:
A játékos


Tartalom:
Kellemetlen ​élmény álmunkban átélni saját halálunkat. Kellemetlen, ám nem ritka. Az már azonban igen, ha az odaát szerzett sérülés a valóságba is velünk tart. David Nolan cambridge-i diáknak nincs könnyű dolga, hogy barátaival elhitesse azt, ami igazából még önmaga számára is hihetetlen. Ám a szerencse mellészegődik: a régészeti tanszéken lefolytatott vizsgálat a sebben olyan fémszilánkokat talál, melyek egy 3000 éves egyiptomi dárdából származnak. Ettől persze nem lesz egyszerűbb az álomfejtés, de legalább olyan társaságba kerül, ahol az elképzelhetetlent megoldandó talányként fogják fel. Cambridge régész-, és orvos szaktekintélyei próbálják megfejteni a rejtvényt, míg végül kénytelenek felismerni: az igazi kérdés nem az, hogy mi történt, hanem az, hogy kicsoda valójában az, akivel mindez megtörténik.
A kérdés megválaszolását sürgeti néhány kellemetlen haláleset, melyek a világ más pontjain történtek, ám gyorsan kiderül, hogy annak a mozaiknak a részeként, melynek darabjait próbálja épp összerakosgatni a David körül összeverődött kutatócsoport. A Scotland Yard főnyomozója, és a National Geographic riporterének megérkezése felgyorsítja a folyamatot, amely egyre inkább történelmi nyomozássá alakul. Világossá válik, hogy a jelen legnehezebb problémáinak megoldását a múltban kell keresni. Ám minél inkább sikerül feltárni a múlt titkait, megérteni az emberiség eredetét, és történelmének mozgatórugóit, annál egyértelműbb lesz, hogy mindez egy terv részét képezi. Egy egyetemista rossz álma mindannyiunk rémálmává válhat, ha nem sikerül megtalálni a tervezőt, és megakadályozni tervének végrehajtásában. Ám ehhez hatalmas árat kell fizetni…


A könyveket itt tudjátok beszerezni:

2020. március 19., csütörtök

Könyvtrailer 2.

Következő könyvtrailer Susanna Skiethen: Hogyan tovább? (Együtt veled 1.) című könyvéhez készült videó. Ezt mutatom most meg nektek.A könyvet Book Dreams Kiadó gondozásában jelenik meg hamarosan.




Susanna Skiethen:
Hogyan tovább?
(Együtt veled 1.)
  


Tartalom:
„A mesékben minden olyan egyszerű. 
Van a hercegnő, aki álmodozik a hercegről a fehér lovon, majd néhány kisebb kaland után meg is érkezik hozzá. Aztán szerelembe esnek és boldogan élnek míg meg nem….”
Hope a saját bőrén tanulja meg, hogy a szerelem nem olyan, mint a mesékben. 
Boldogan él párjával San Franciscóban, amikor kényelmesnek hitt élete, és harmonikusnak gondolt kapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A sors váratlanul egy titokzatos idegent sodor elé, akibe szó szerint belebotlik. A férfi új reményeket ébreszt a lányban, miközben az ő múltja is bonyodalmakat sejtet. Megannyi akadályt kell leküzdeniük, hogy együtt lehessenek. Vajon a kettőjük közötti vonzalom elég erős hozzá? Mi történik, ha váratlanul egy régi szerelem is felbukkan az életükben? 
Szerelem, csalódás, küzdelem a sorok között. Létezhet számukra happy end?
„Tudod milyen az, amikor a lelked elveszít egy darabot, de jön valaki ismeretlenül, és elkezdi összerakni?”


A könyvet előrendelhető Book Dreams Kiadó oldalán illetve, ha dedikáltatni szeretnéd a szerző oldalán is, felkeresheted. Én minden esetre szeretném beszerezni, elolvasni a könyvet. Nagyon kíváncsi tett a történet. 

2020. március 18., szerda

Sienna Cole: A köd után - "Úgy érzem, írónő ezzel a műfajjal megteremtette magának azt, hogy a következő történet is szívesen és örömmel elolvashassam, és nem leszek ezzel egyedül."

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak és Sienna Cole írónőnek, hogy elolvashattam A köd után című könyvet. Az Elmejáték után nem gondoltam volna, hogy lehet ennél jobb, félelmetesebb, borzongós történet. Zseniális! Csakis ajánlani tudom, aki szeretné Sienna Cole könyvét olvasni, ismerkedni a történetével. Jó magam nagy rajongója vagyok a krimi - thriller könyveknek, és azt kell, hogy mondjam Siennától csakis ebben a műfajban, kellene írnia tovább.  

Sienna Cole:
A köd után


Tartalom:
San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.
Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.
Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot?
Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.


Véleményem
5/5

Atya-úr-isten!!!!
Sienna, ez a könyv fantasztikus!
Imádom, és nem hiába szeretem a krimi – thriller könyveket, viszont olyan ritkán van lehetőségem olvasni, pedig tele a polcom ezzel. Rém hangulatember vagyok. Meg aztán nagyon nehéz olyan jó írót találni, aki kellően tudd borzongást okozni számomra, meglepetést okozni a történetével. Sienna ezt mindenképpen el is érte nálam. Ezek után, mese nincs minden könyvét el, akarom olvasni. Kell nekem.

Ezt a könyvet filmvászonra kellene vinni. Annyira filmszerűen pörgött a cselekmény. Haladós, izgalmas, letehetetlen történet. Egy szemnyi hibát sem tudnék találni a történetében. Hihetetlen csavarok tarkították A köd utánt. Abszolút, teljesen bevont engem a nyomozásban. Mike-al együtt gondolkodtam és Wade-el pedig dűlőre jutottam az eredménnyel. S külön öröm volt, hogy Miranda és Estrada is visszatért. Mindkettőjüket kedveltem.

Meg kell, hogy jegyezzem a történet két szálon futott s ez nagyon tetszett. Bemutatta, hogy miként lesznek gyilkos, az ártatlannak tetsző emberből, illetve miként válik azzá. Hogyan, honnan fajult ez az egész dolog. Sosem gondoltam volna, hogy elmerengek azon, hogy az emberek mennyire mások tudnak lenni. Bárkiből lehet fenevad gyilkos, őrült pszichopata, de elmebeteg biztosan nem. Aztán belegondoltam abban is, hogy mennyi kutatómunka előzte meg, hogy ilyen tökéletes patent történetet tárjon elénk az írónő.

Úgy érzem, írónő ezzel a műfajjal megteremtette magának azt, hogy a következő történet is szívesen és örömmel elolvashassam, és nem leszek ezzel egyedül. Bízom benne, hogy folytatja tovább, és újra olvashatjuk Mike Marshall történetét. Kedvencem lett ez a könyv. Szívből ajánlom, akik oda meg vissza vannak a krimi – thriller történetekért. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. március 16., hétfő

Új rovat a blogon: Könyvtrailer

Ahogy beharangoztam a személyes blogomnál, új Könyvtrailer rovatot indítok ezen az oldalon. Olyan Könyvtrailert osztok meg veletek, ahol a szerzők és írók készítettek az adott könyveikhez videót. El sem indítottam a rovatot, de már kaptam is linket, hogy osszam meg itt veletek a könyvről készült videót. Szóval ennek a kérésnek eleget teszek. Mielőtt megosztanám veletek a könyv tartalmát, felteszem, hogy tudjátok is, miről szól. Ráadásul olyan könyvtrailer videóját hozom, amit nagyon – nagyon várom, hogy elolvashassam.





Hajdú Antal-Zsuzsanna
Léggömbök
(Léggömbök 1.)


Tartalom:

A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon. 

Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel.



Könyvtrailer
Hajdú - Antal Zsuzsanna
Léggömbök


A könyvet itt tudjátok beszerezni: