2021. január 31., vasárnap

Beleolvasó: Claire Robins: Sorsok tükre - ("Az eltelt tizenkét évben Nash hűen követte a csapatot, tanult, s felnőtt nővé cseperedett. Hamar beilleszkedett közéjük, már néhány hónap után az Árnyakat tartotta a valódi családjának, mintha Ralph és Deren soha nem is léteztek volna. ")

A mai Beleolvasó rovatomban egy fantasy történetet hozok nektek, Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera árnyai) címmel. Köszönöm az írónőnek, hogy a blogomon megoszthatom az olvasóimmal a könyvéből egy kis részletet. Minden héten fogok kitenni, ha tetszik a bejegyzésem alatt, találhatjátok a linket, ahol megvásárolhatják a könyvet.


 

Claire Robins:
Sorsok tükre
(Vystera árnyai) 
 

Tartalom:

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

Beleolvasó

Részlet a könyvből

Írónő engedélyével

Ahogy a Hiúz mondta, valóban pár napon belül elhagyták az Oázist. Mentek, mert máshol volt rájuk szükség. Számos tájat bejártak, némelyikről Nash még soha nem is hallott. Ezen felbuzdulva út közben elkezdett térképet rajzolgatni a helyekről, amerre jártak, bár Liam hamar letörte, hogy ő ezen már rég túlesett, meg is mutatta neki, hogy mire jutott. Végül megegyeztek, hogy a maradékot majd együtt folytatják, ha ismeretlen vidékre érnek.

Sehol nem maradtak igazán sokáig, mindenhol legfeljebb egy-két évet töltöttek el, de akadt olyan is, ahol pár napnál sem maradtak tovább – a feladatuk hosszától és bonyolultságától függően. Az Oázisban azóta nem jártak, a Hiúz folyton rajta tartotta a szemét az embereinek és kapcsolatainak köszönhetően, de egyszer sem tért vissza a teljes csapattal. Ha történt is ott valami, az titokban ment végbe.

Az eltelt tizenkét évben Nash hűen követte a csapatot, tanult, s felnőtt nővé cseperedett. Hamar beilleszkedett közéjük, már néhány hónap után az Árnyakat tartotta a valódi családjának, mintha Ralph és Deren soha nem is léteztek volna. Teljesen megfeledkezett róluk, életének minden pillanatát az Árnyak közti lét töltötte ki. Hét éve kapta az első önálló küldetését. Hét éve avatták be hagyományosan, és azóta ékesítette a bal alkarja belsejét az Árnyak tetoválása. Imádta ezt az életet. Liam-mel, Seth-el, Theo-val és Emerillel tökéletes és összehangolt kis társaságot alkottak, később csatlakozott még hozzájuk egy nála valamivel fiatalabb fiú, Oliver is. Igaz, Emeril mindig mindenben igyekezett teljesen pártatlan lenni, és mindenkivel egyenlő időt tölteni ebben a nagy családban, mégis akkor voltak a legjobbak, ha ő is velük volt. Ők voltak a Hiúz legmegbízhatóbb tanítványai, amit kőkemény munkával, teljes odaadással és elkötelezettséggel sikerült maguknak kiérdemelniük. Az Árnyakon belül nem voltak különbségek, mindenki egyenlő volt, mindenki dolgozott mindenkivel, de ők együtt voltak igazán jók. Theo volt az Árnyak orvosa, Emeril az illúziók és dalok mestere, Seth volt az erő, Liam a precizitás, Oliver a logika és a tervezés, Nash pedig a gyorsaság és az ügyesség. Ahogy idősödött, teste nyúlánkká ért, alkata leginkább az elfekre hasonlított, a haja sötétbarna színe fakóból vörösbe kezdett hajlani, emiatt és ravasz ügyessége miatt el is nevezték maguk között Kisrókának. Az egész csapaton belül mindenkinek megvolt az erőssége, a Hiúznak pedig tökéletes érzéke volt a kisebb csoportok összeválogatásához a különböző küldetéseknek és feladatoknak megfelelően. Márpedig azokból rengeteg volt.

Sehol nem tétlenkedtek, mindenhol bővelkedtek tennivalókban, de olyan is megesett, hogy néhányukat távolabbra küldték. Az eltelt évek alatt Nash rengeteget tanult, s a szervezetet is jobban átlátta. Az Árnyak szinte az egész kontinensen jelen voltak. Minden királyságban a legnagyobb központokban voltak állandó őrszemeik, akik figyelemmel kísérték az ottani történéseket, s mindig jelentettek a Hiúznak. A legtöbben maguk kérték a kihelyezésüket, de akadtak, akiket küldtek, néhány helyen cserélődött is az őrség. Maga a csapat magja pedig mindig úton volt, s ott táboroztak le hosszabb ideig, ahol nagyobb szükség volt rájuk. Az őrség miatt minden megállónál volt állandó táboruk, amikor teljesen új helyre mentek, akkor is leggyakrabban egy felderítő csapat ment előre. Nash-t egészen lenyűgözte ez a szervezettség, bár kár is volt meglepődnie, elvégre ez egy több száz éve fennálló társaság volt, és állítólag a mai vezetője nem más, mint maga az alapító. Szerencsésnek érezte magát, hogy a része lehet – bár végül igazat kellett adnia a benne kételkedőknek, hisz ő maga is meglátta a dolog árnyoldalát.

A kiképzés valóban kőkemény volt, nem egyszer érezte, hogy a saját határait feszegeti, neki végül sikerült, de látott ő is olyanokat, akik belehaltak… épp eleget. A szíve szakadt meg értük, de tudta, hogy nem tud semmit tenni… a legtöbben akkor is meghaltak volna, ha ott maradtak volna, ahonnan jöttek – akárcsak ő maga. Szerencsére többen is átmentek a próbákon, nekik ott segített, ahol csak tudott, többekkel össze is barátkozott. Így került be közéjük Oliver, az angyalarcú örökijfú a kusza, szőke göndör fürtjeivel. Egy pillantás alatt a kis csapat fogadott öccsévé vált. Kedvelte a fiút, csendes és visszahúzódó volt, de páratlan tervezőképességgel és térlátással rendelkezett. Az életük egyáltalán nem volt egyszerű… de sosem választott volna mást.

Legutóbbi feladatára épp Oliverrel együtt küldték. Sosem járt még olyan messze egykori otthonától, mint akkor. Útjuk egészen nyugatra vitte őket a Rempath hegység lábához. Azon túl már csak Kordrin vad rengetegei választották el őket a tengertől, ám azokba az erdőkbe senki nem merészkedett.

 

A könyvet itt tudjátok elérni:

Claire Robins írói oldala

Underground Kiadó

 

 

2021. január 30., szombat

Chris Carter: A keresztes Gyilkos (Robert Hunter 1.) - ("Első könyv az írótól, és nem az utolsó.")

Ezt a könyvet, még a legelső kiadásakor vettem meg, az akkori Ulpius Kiadó adta ki. Ma pedig újra kiadták ezúttal Gneral Press Kiadó, új borítóval. Nem gondoltam, hogy akkor megfog ez a történet, hisz évekkel később, vagyis tavaly beszereztem az összeset. Idén jelenik meg a 7. része is. Ezt a részt is megveszem mindenképp, ki nem maradhat.

Chris Carter:
A keresztes gyilkos

(Robert Hunter 1.)


Tartalom:

Los Angeles egyik elhagyatott házában egy kegyetlenül meggyilkolt fiatal nő holttestére bukkannak. A két fakaróhoz kötözött meztelen áldozat arcáról lenyúzták a bőrt – miközben még élt. Tarkójába különös kettős keresztet véstek – ez a keresztes gyilkosként ismertté vált pszichopata jele. 
Pedig ez lehetetlen, hiszen a keresztes gyilkost két éve elfogták és kivégezték. Talán az egyik követője tette? Vagy Robert Hunter gyilkossági nyomozó kénytelen szembenézni az elképzelhetetlennel? Lehet, hogy az igazi keresztes gyilkos még mindig odakint ólálkodik, és gúnyt űz Hunterből, aki képtelen elkapni? 
Robert Hunter és zöldfülű társa egy minden képzeletet felülmúló rémálomban találja magát…

Véleményem
5/5
 
Tavalyi évem azzal telt, hogy beszerezhessem Chris Carter könyveket és elkezdhessem olvasni őket. A keresztes gyilkos c. kötet volt meg, régebbi kiadásban. De General Press Kiadó új borítóként kiadta végre a sorozat első részét, mely oly sokan várták. Mivel nekem már meg volt, így nem kellett megvennem.

Jó volt újra olvasnom Hunter és Garcia nyomozását. Nem semmi egy ügy volt ez, főleg Garcia-nak volt első ilyen rettenetes, borzalmas gyilkossági ügye. Amikor először elolvastam évekkel ezelőtt, akkor nem tudtam, mit gondoljak csak azt, hogy kellett volna a többit beszereznem. Már akkor megfogott ez a történet. Tetszett nagyon, hogy két történet volt egy könyvben. Érdekes, izgalmas, és lebilincselő volt számomra. Még jó, hogy van folytatása a nyomozópárosnak. Nem is tudnék, mit kezdenék magammal…

Mindig is elgondolkodtam azon, hogy az adott személy mitől tudd ennyire bekattanni, őrülté válni. Iszonyatos volt olvasni is, nem, hogy átélni is. Vajon tudja még fokozni az író a szörnyűségeket? Megfogott, vége felé már nem tudtam letenni a könyvet, nagyon kíváncsi voltam ki is a gyilkos, noha ezt újra olvasom, azért minden mozzanatára nem emlékszem. Ezer éve volt, hogy kezembe vettem a könyvet. Hunter igazi véreb, vadász alkatú fickó, ha egyszer szagot fog nincs megállás. Ez nagyon tetszett. Ráadásul, ahogy a társát mentette… S még akkor sem akarta abbahagyni, amikor főnöke rá parancsolta, hogy menjen szabira. Magabiztos egy fickó az egyszer biztos.

A másik ügy meg… Fúj. Borzalmas volt. Videós jelenet az kissé kiborított. Szó se róla. Aki olvasta, tudja miről beszélek.
Voltak érdekes részek, főleg mikor Hunter elmagyarázta a milyen típusú gyilkosok, vannak, a motiváció, tettei mind-mind érdekesek voltak. Ez nagyon tetszett.
Garcia-ról nem igazán tudok mit mondani róla, hisz mind végig Hunter volt központban. Mindenesetre ez nagyon jó nyitása a következő történetnek, amit hamarosan el is kezdem olvasni. Szóval pörgős, izgalmas, kikapcsolódást nyújtó könyv volt számomra. Nem is csalódtam, mióta utoljára elolvastam. Azt hittem, hogy unalmas lesz, nem fog beszippantani. Hát nem is tévedhettem nagyobbat, azt hiszem.


Első könyv az írótól, és nem az utolsó. Hiszen itt van mellettem a második rész, és hamarosan hozom róla a véleményemet.

Ha egy izgalmas krimi horror könyvet szeretnél olvasni, akkor neked való ez a könyv. Tuti nem fogsz tudni aludni.
 
A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2021. január 28., csütörtök

Amiket el szeretnék olvasni 4.rész - ( Válogatás ezerféle kalandokból, akciókból és a szerelemből.)

Megint a múlt heti résszel jövök az Amiket el szeretnék olvasni 4.
Most kicsit könnyebb volt kiválogatnom a könyveket, mert részben már a molyos kívánságlistán vannak a kötetek. Illetve hamarosan kézbe is fogom majd venni őket. Hogy melyik, az legyen meglepetés. Az E jelzés, Előjegyezhetőt jelenti.



Bihary Péter:
A Falka

( E )

 


Tartalom:

Kedves Olvasó!
Bihary Péter harmadik regényét tartja a kezében egy éven belül - azt hiszem, itt az ideje nagyon
komolyan venni a fickót. Ebben a kötetben tovább bonyolódik ’A veszett kutyából’ már jól ismert Doki, a forrófejű, fiatal zsaru élettörténete, akinek nem csak a szája, de a keze is elég gyakran eljár, miközben kötelességtudóan és kissé túlfűtött igazságérzettel üldözi az utcákon a bűnt Papával és jó pár visszaköszönő, hasonszőrű fenegyerekkel. A valóság és a fikció lehengerlő egyvelege ez a regény; pattogós, mint a karikás ostor és megállíthatatlan, mint egy orosz tank, másodpercek alatt bedarálva minden figyelmet. Mert az van, hogy Bihary továbbra sem egy túltenyésztett zsúrfiú, nem finomkodik. Úgy írja, ahogy kell, ahogy történt, vagy ahogy megalkotta a fantáziája, csak az hümmög nagy egyetértéssel őt olvasva, aki átélte, megélte ezeket a drasztikusan és ellentmondást nem tűrően formálódó, viharos ’90-es éveket, amikor az alvilág és a fehérgalléros bűnözés lassan úgy összeforrt, hogy elfáradt, kivérzett a legacélosabb igazságérzet is az ellene vívott, lehetetlen küzdelemben. Bihary - még mindig, sőt, egyre inkább - a hazai literatúra Tell Vilmosa; pontosan céloz és telibe talál, utánozhatatlan humorba mártott nyílhegyekkel: 

„Azt mondják, korruptak a zsaruk. Faszt. Nem az a korrupció, hogy a mezítlábas eltesz egy ezrest, vagy húszezret. Ez csak alamizsna. Az a korrupció, mikor olyan emberek élnek közöttünk, akik minden felett állnak. Politikusok, a rendszerváltáskor meggazdagodott bűnözők, akik mára üzletemberekké lettek. Aki közel van a tűzhöz, dúskál a javakban. Mi meg takarítjuk a szemetüket az utcán. (...) Hol a faszban vagyunk? Mexikóban? Kolumbiában?”
A válasz a kötetben található.
Bridget Felber

Marysol K'Owes
Vanuatu bosszúja

 


Tartalom:

Izgalmas könyv krimi szerelmeseinek.
Marysol K’Owes ismét elvarázsol minket legújabb krimijével, amelyben Shirley, a nyomozónő egy luxushajóútra indul a barátaival. Ám ami egy kellemes búfelejtő nyaralásként kezdődik, izgalmas nyomozássá növi ki magát. Újabb áldozatok és rejtélyek kerülnek elő a semmiből.De vajon mit keres az ügyben egy aranyszínű madár? Ismét győzedelmeskedik a szerelem? Izgalmas helyszínek, fordulatokkal teli szövevényes kalandok, rég elfeledett kincsek nyomában. Ebben a lebilincselő krimiben korántsem biztos, hogy minden az aminek látszik.

 Eva Garcia Sáenz de Urturi
A fehér város csöndje

(A fehér város trilógia 1.)

Tartalom:

Tasio ​Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak. 
Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet. 
Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik. 
Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?

 Eva Garcia Sáenz de Urturi
Vízáldozatok

(A fehér város trilógia 2.)



Tartalom:

Kraken ​újabb sorozatgyilkos után nyomoz, miután első szerelmét, a várandós Ana Belén Lianót holtan találják. A fiatal nő életének egy 2600 évvel korábbi szertartás szerint vetnek véget: megégetik, a lábánál fogva felakasztják, majd nyakig belemártják egy vízzel teli bronzkori üstbe.

A fehér város csöndjé-ben megismert nyomozó a regénytrilógia második részében, még éppen hogy csak gyógyulófélben van az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet során szerzett sérüléseiből, amikor újabb megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: nemcsak a Baszkföld és Kantábria szakrális helyein a kelta eredetű vízáldozatok mintájára öldöklő tettest kell elfognia, de a saját és barátaival közös múltjával is számot kell vetnie. 
A gyilkos áldozatai ráadásul egytől egyig leendő szülők, Díaz de Salvatierra főhadnagy pedig kisbabát vár, ám nem egyértelmű, hogy kitől van a gyerek. Ha Kraken az apa, annak további szörnyű következményei lehetnek: ő is a gyilkos listájára kerülhet. De hogy miért, az kiderül a regényből.

Chris Carter:
A nevem halál

( E ) 


Tartalom:

 Hét nappal az elrablása után egy huszonkét éves nő holttestét találják meg a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtér melletti elhagyatott területen. Az áldozat a kinyújtott végtagjaival egy ötágú csillagot formáz. Vajon rituális gyilkosság történt? A boncolás során kiderül, hogy a nőt a halála előtt kegyetlenül megkínozták. Ezenkívül azonban a gyilkos egy meglepetést is szánt a rendőrség számára… Alighogy Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség különleges egységének a vezetője megkapja az esetet, egy újabb holttest kerül elő. Hunter tudja, hogy nincs sok ideje, mielőtt a szörny lecsap a következő áldozatára. Egy igazi ragadozót üldöz ugyanis, akinek a múltja sötét titkot rejt, és aki nem tudja leküzdeni a brutalitás és a gyilkolás iránti vágyát.

 Ella Steel:
Vágyak dallama

( E )



Tartalom:

Kíra ​Wells egy fiatal nő, akinek a szívén ütött sebek nehezen gyógyulnak. Az egyetlen, ami mindig boldoggá teszi, ha énekelhet. Szeretne bizonyítani, maga mögött hagyni egykori énjét, de fél, mi lesz, ha az emberek kegyetlensége még ettől az egy örömforrástól is megfosztja. Jelentkezik egy versenyre, de már az első nap szembekerül azzal a férfival, aki az éneklés terén a legnagyobb félelmét személyesíti meg. Logan Kenward tudásának és alázatos munkájának köszönhetően magasra jutott. Szakmájában elismert, tekintélyt parancsoló, arrogáns férfi, aki nem rejti véka alá véleményét. Életét hosszú évek óta a nyilvánosság előtt éli, múltjáról azonban mit sem tud a világ. Kíra mindent meg akar tenni, hogy kivívja Logan elismerését, ezzel egy időben Logan azon dolgozik, hogy múltja Kíra előtt is titok maradhasson. Mindennapivá válik a küzdelem az elfojtott vágyak és a felszínre törő érzelmek ellen. De mi történik, amikor a vágyak dallama őket is magával ragadja?„A lelkem törött darabkái a zongorából áradó dallamok szárnyán táncra perdültek, hogy a magasba emelkedve, újra egyesülhessenek.”

Arthur Brand:
Hitler Lovai 

 


Tartalom:

Arthur ​Brandet, a holland műkincsnyomozót találkára hívja a műkereskedelem világának egyik legveszedelmesebb figurája, hogy a segítségét kérje egy szobor felkutatásához és eredetiségének megállapításához. A válasz egyben a második világháború egyik nagy rejtélyéről is fellebbentené a fátylat: arról, hogy mi is történt valójában Hitler kedvenc szobrával, a „Lépkedő lovak”-kal, amely Berlin bombázásakor tűnt el. 
Brand a szobor nyomába ered: texasi olajmágnásnak álcázva magát lemerül a máig létező náci alvilágba, ahol újfasiszták és volt KGB-ügynökök hozzák a szabályokat, és eurómilliókért cserélnek gazdát a Harmadik Birodalom relikviái. A nyomozás egyre kockázatosabbá válik, amikor Brand csapdát állít, hogy elkapja a bűnözőket, akik a feketepiacon próbálják eladni a két bronzlovat. De kikre is vadászik valójában? És célt ér-e, mielőtt leleplezik valódi kilétét? A Hitler lovai egy John Le Carré-regényhez méltóan szövevényes kaland, a történelem egyik legkülönlegesebb műkincsrablásának krónikája.
 

 Frank Goldammer:
Rémember



Tartalom:

Drezda, 1944–45. Az ínséget szenvedő lakosságot megviselik az elhúzódó háborús állapotok, özönlenek a városba a menekültek, mindennaposak a bombariadók. Egy nap brutálisan összevagdalt nő holttestéhez hívatják Max Heller felügyelőt. Egykettőre elterjed a szóbeszéd: az éjszakánként a légiriadók alatt az utcákon kószáló „Rémember” volt a tettes. 
Heller nyomába ered a gyilkosnak az utolsó háborús tél zűrzavarában, de még a főnöke, a náci Rudolf Klepp is újabb és újabb akadályokat gördít az útjába. A Rémember pedig egyre több áldozatot szed. 1945 februárjában, amikor porig bombázzák a várost, mindenki halottnak hiszi a gyilkost…

2021. január 24., vasárnap

Előolvasás: Fróna Zsófia: Démonok közt (Fegyverforgató 2.) - ("Úgy tűnik a második tanév is tartogat meglepetéseket mint iskolán belül, és kívül is. Egy percet sem unatkoztam, vártam, hogy mi jöhet még.")

 ~~~ Előolvasás~~~ 

Szeretném megköszönni Fróna Zsófia írónőnek, hogy megjelenés előtt elolvashattam a kedvenc könyvet a Démonok közt címmel, Fegyverforgató 2. részét. A második résszel csak még izgalmasabb és félelmetesen jó volt. Mire megkaptam a válaszaimat az első rész után, most még több kérdésem lett a második rész elolvasása után. Enyje… Igencsak erős függővéggel lett vége a történetnek. Már tegnapra várom a következőt. Mindenesetre nagyon köszönöm a lehetőséget.  

Fróna Zsófia:
Démonok közt

(Fegyverforgató 2.) 


Tartalom:

A Fegyverek Házában lezárult az első tanév, Megaira azonban nem lélegezhet fel.
Sötét fellegek gyülekeznek a fegyverforgatók feje fölött, a gonosz beférkőzött közéjük és újabb áldozatokat szed.
Ezt már a Legfelső Tanács sem nézheti tétlenül, és Megaira legnagyobb meglepetésére az ő segítségét kérik a nyomozáshoz.
Minden jel arra mutat, hogy az elkövetőnek köze van Edwarhoz.
Megairának fel kell nőnie a feladathoz, és harcossá kell válnia, ha szembe akar szállni a véreskezű gyilkossal. Ehhez szüksége van a tőrére, Setan Koberre is, de megbízhat a fegyverében, aki sötét titkokat őriz?
A lánynak olyan döntéseket kell meghoznia, melyek következtében démonok közt találja magát. Vajon ezek a lények tényleg olyanok, mint a fegyverforgatók történeteiben?
Megaira az életét kockáztatva kerül közelebb a válaszhoz, miközben a tanév végéhez közeledve újabb, nem várt események kavarják fel életét és teszik kérdésessé vizsgái sikerességét.
Ha elbukik, már nem csupán az ő sorsa kerül veszélybe…

Véleményem

5/5

Atyagatya!!!! EZ MESTERMŰ! És még hol a vége! Te jó isten! A vége meg... Azt hittem ott helyben kapok infarktust. Így ilyen erős függővéget írni... Nem szívbajos az írónő az egyszer biztos!

Viszont meg kell, hogy köszönjem kicsit kihúzott a válságból.
Ugyanis hónapok óta küszködök az olvasással, noha sok könyvet olvastam, de lehetett volna több is. Most végre hangulatom is kezd visszajönni, és nincs meló sem.
Szóval kanyarodjunk vissza a könyvre. Chris és Meg. Nem semmi egy páros. Annyira imádom őket, második részben sem kellett nélkülözni a szópárbajt. Ami az első részben voltak kérdéseim részben megkaptam a második részben, de jöttek újak is, sajnos. Így viszont várnom kell a következő kötetre.

Igazán meglepett és fordulatos történetet hozott össze az írónő. Nem gondoltam, hogy lesznek húzásai a karakterek kiiktatására, illetve újakat behozni a történetben.
Lukasz és Szvetlana páros lepett meg. Érdekes volt erről az érzelmes oldaláról olvasni. Ugyanígy Szvetlanáról, mert végig azt hittem szívtelen, nincsenek érzelmei, vagy csak szimplán elfojtja. S ráadásul emiatt, kicsit ferdén is néztem rá.

Úgy tűnik a második tanév is tartogat meglepetéseket mint iskolán belül, és kívül is. Egy percet sem unatkoztam, vártam, hogy mi jöhet még.
Voltak benne kedvenc jeleneteim, ezt meg is említettem az írónőnek. Az egyik havas rész, a másik, pedig amikor Chris eléggé zavarba jön. Ezeket nagyon szerettem. Remélem, lesznek még ilyen jelenetek.

Kiváncsian várom, hogy harmadik résszel mennyire fogja tudni überelni a másodikat. Jó, tudom elvileg az elsővel, kellene, de nekem a második kötet volt számomra a legjobb, izgalmasabb rész. Hisz teljesen a legvégéig nem tudni ki az a Démon, aki iskola falai belül mozog. Szvetlanára tippeltem, de buktam, rendesen. Köszönöm Zsófia! Igencsak fájdalmas volt.(mosolygok.)

Emellett jó volt megismerni Setant, Meg szüleiről, Szvetlanáról és Lukászról is. Sok mindent tudok, de még többet szeretnék. Pl Edward-ról lehetett volna kicsit több, de gondolom majd a következő kötetekből, többet lehet majd tudni.

Egy szóval kicsit adott is, de el is vett az írónő. Brenda és Brandon esete, a tanuló az iskolából, Megaira szövetsége a démonokkal. Mind-mind érdekes adalék a Fegyverforgatók életéből. Szívből ajánlom nektek, ha szeretnétek valami izgalmasat olvasni. Letehetetlen volt számomra ez a könyv. 

 

A könyvet itt tudjátok előjegyezni. 

Megjelenés.: 2021.Febr.5.

Fróna Zsófia hivatalos oldala

2021 friss lista Magyar Szerzők írói (ál) nevekkel - (Támogasd kérlek, hadd legyen hosszú ez a lista.)

2021-ben is folytatom Magyar Szerzők írói (ál) nevek lista gyűjtését immáron egyedül. S azt hiszem, nem fogok kérni segítőtársat. De! Aki szeretne segíteni a munkámat a bejegyzésem alatt, vagy privátban megírhatjátok azokat a neveket, akik írói (ál) nevet viselnek. Azokét, akiknek van megjelent kötetük van. Ezzel is szeretnék támogatni az írókat, és megmutatni az olvasóknak, hogy mennyi hazai író van jelenleg. Meg jelenleg nagyon sokat feltöltenek illegálisan magyar szerzők könyvet, hogy nem is tudják valójában nem is külföldi szerzők, hanem magyar. Ez a lista bővítés alatt áll, ha megosztanád , nyugodtan tedd meg. Csak arra az egyre kérlek, hogy forrást jelöld meg. Segíts azzal, hogy ne töltsék fel az írók könyveit, mutasd meg a listát. ŐK MAGYAR ÍRÓK!!!


 

Jelenleg 1061 név van fent, de folyamatosan bővíteni fogom, ahogy tudom.

- A -

A. J. Christian

A.J. Clarke

A. M. Aranth

A. O. Esther

A. Túri Zsuzsa

A.I. Willis

Abby Winter

Absynthe Black

Acsai Roland

Adam Kolev

Adrian P. Swanson

Adriana Motta

Adrianna H.

Adrienne Marcus

Adrienne Stephan

April-Scott Monday

Agatha Ravenna Moon

Agnes Hirschi

Agnes St. Clair

Agócs Írisz

Ahmed Amran

Aknay Tibor

Alan Dave Darel

Alan O'Connor

Albert Tímea

Alexander Yang

Alexandra W. Müller

Alice C. Tarian

Alie Neetah / Neyla Grey

Alissa Altamira / Nemere István

Allen Newman

Almási Kitti

Alysia

Ambrus Attila

Amerigo Silvestra / Cselenyák Imre

Amy Moonlight

Amira Stone

Anabelle de Sade

Andrew Jackdaw

Andrew Lucas Mcllroy

Andrew Pierce / Novák Andor

Andrew Sinclair

Andy Baron

Andy Barranco

Angel Barta

Angela Preston /Nemere István

Angeli Marina

Angelo Totti / Nemere István

Angster Mária

Anita Gayn

Anita Weaver

Anita Wekker

Ann Grey

Anne L. Green

Anne Priest

Anne Raven

Annie Blue

Anthony Grey

Anthony Sheenard / Szélesi Sándor

Anton de Saint Etienne / Nemere István

Antonio P. Marino

Arany Mária

Aria Brighton

Ariana T. Dianis

Armida Galina

Arnold von Cornova

Ars Moriendi

Arthur Koestler

Arthur Madsen

Ashley Carrigan

Asperján György

Attrib Ikka Aatri / Cselenyák Imre

Aurora Serenity White

Aurora Lewis Turner

 

- Á -

Ágh István

Árpa Attila

Árszintye Erika

Árvay Gréta

 

- B -

B. Czakó Andrea

B. D. Mitterpach

B. E. Belle

B. Lindsay Belan

B. Lotterfeld

B. M. Grapes

Báger Gusztáv

Bágyóni Szabó István

Bajzáth Mária

Baka György

Bakóczy Sára

Bakos R. Laura

Bakti Viktor

Bakta Zoltán

Balatoni József

Balázsi József Attila

Bali Edina Zsanna

Bálint Erika

Balogh Boglárka

Balogh W. Orsolya

Balogh Imre György / Jim Row

Basa Katalin

Bán Mór

Bán Zsófia

Bányai D. Ilona

Baranyai Csaba

Baráth Katalin

Baráth Viktória

Barbara Whest

Bariczkay Lilla

Bárdos András

Barlog Károly

Barna Berni

Bartus Petra

Bartusz-Dobosi László

Bauer Barbara

Bayer Zsolt

Becca Prior

Bék Timur

Békésy Erika

Bene Zoltán

Benedek Ernő / Ernest Beck

Benedek László

Benedek Szabolcs

Benet Dart

Benett Dvina

Benina

Ben Miller

Benkő László

Benyák Zoltán/Jonathan Cross

Berg Judit

Berkes Blanka

Berta Ádám

Bertus Barca Anikó

Bert Miller

Berti M. Bagdi

Berill Shero

Bessenyei Gábor

Beszédes István

Bettina Benton

Bettina Gunner

Betty Baker

Betty Callen

Betty Forester

Bikácsy Gergely / Glauziusz Tamás

Bihary Péter

Bíró Dániel / Nemere István

Bíró Márta

Bíró Szabolcs

Bitó László

Black Sheep

Black Ice / Vezendi László

Bleeding Bride / Valeria Screwy

Bob Taylor

Bodor Ádám

Bogár Erika

Boldizsár Ildikó

Bombicz Judit

Bónizs Róbert 

Bódai - Soós Judit

Buótyik Dorina

Bora Ildikó

Borbás Edina

Borbély László

Borbiró Klára / Saláth Barbara

Borisz Berg

Borsa Brown

Bosnyák Viktória

Boza Anita

Bozai Ágota

Böde János

Bödecs László

Bödőcs Tibor

Bökös Borbála

Böszörményi Gyula

Brandon Hackett

Braun Róbert

Brigitte Yarn

Buchalter Petra

Budai Lotti

Büky Dorottya

Braun Dorka

Brunner Tamár / Thomas B. Runner

 

- C –

C. A. Sirim

C.C. Brown

C. F. Réka

C.S. Lazzar

Callen Indigo

Carmencita Woolf

Carol McLogan

Carol N. Fire / Fejős Éva

Carol Souya

Carrie Cooper

Catherine Talor

Cathrin Smith

Cathy Arrow

Cey-Bert Róbert Gyula

Charles K. Denis

Charles T. Nyitrai

Charlotte O'Brien

Charlotte Schallié

Chris Land

Chiara

Christian Crown

Christine Anne Colman

Claire Kenneth

Claire Robins

Corinna Ann Jay

Cornelie C. G.

Cristie Andrews Lane

Cynthia Parker

Czakó Gábor

Czank Lívia

Czinkos Éva/Eve Rigel

 

- Cs -

Cs. Szabó Sándor

Csabai Márk / Mark Wander

Csanda Gergő

Csáky Zoltán

Csányi Eszter

Csapody Kinga

Császi Zsüliet

Csata Éva

Csáti Tamás

Csete Dóra

Cselenyák Imre (5 név)

Csender Levente

Csendes Nóra

Cserhalmi Dániel

Cserna-Szabó András

Csernovszki-Nagy Alexandra

Csernus Imre

Csikász Lajos

Csókay András

Csorba Dávid

Csontos Imola

Csukárdi Sándor

Csukás István

 

- D -

D. Tóth Kriszta

Dee Than-Liu / Németh Ervin/ A.J.Clarke

Damien Forrestal / Gáspár András

Damien N. King

Daniel M. Bodo

Daniel Florion / Nemere István

Daniel Tom Settler

Danny Glover

David Autere

Darvas Petra

Dawn Silver

Debreczeny György

Dee Dumas

Dékány Dávid

Demeter János

Demeter Norbert

Deme László

Demi Kirschner

Dénes I. Anzelm

Déri Szilvia

Devecseri Zoltán

Dezső András

Diana Dorth

Diana Hunt

Diana Landry

Diana Soto

Divine Spark

Dohoczki Máté

Dombrádi István

Donatella Skylles

Dora Craiban / Papp Dóra

Dora K. Blue

Dörnyei Kálmán

Dragomán György

drMáriás

Duba Gábor

Dudás Diána

Dudás Sándor

Dunai Ede

Dunai-Kovács Liliána

Duncan Shelley

Durica Katarina

 

- E -

E. M. Miller

Ecsédi Orsolya

Erdőss Alex

Erdős Zsuzsanna

Ed Fisher/ Damien Forrestal

Ed Gardner

Egri Zsanna

Elias Petterssen

Elisa Irons

Elisa J. Smith

Elisa Rot Mikle

Eliza Beth

Elizabeth Arwen

Elizabeth Forest / Rose Woods

Elizabeth Roll

Elizabeth Stone

Elizabetta Paruolo

Ella Steel

Elvira Flores

Elyn Vee / Evelyn N.
Emily Hart

Emilly Palton

Emília Erika

Emy Dust

EndóRiel

Eneri A. T.

Eörsi László

Erika Bizter

Ernest Beck / Benedek Ernő

Erdős Zsuzsanna 

Erica Anthony

Estelle Brightmore

Esther G. Wood / Peter Shark

Eszes Rita

Eszterhai Katalin

Ethien Qui

Etta P.

Evelyn Stork

Eva Crucifer

Evelyn Marsh

Evva Lena di Reirossi / E. L. di Reirossi

 

- É -

Égeni Nikolett / Nicolett Égeni

Ézsiás Erzsébet

 

- F -

Fábián Janka

Fahidi Éva

Fayer Sándor

Falvai Róbert / Nemere István

Farkas Andrea

Farkas Balázs

Farkas Bíborka

Farkas Julianna

Farkas Lívia

Fazekas Beáta/Kyra Potter

Fatima Melek

Fehér Boldizsár

Fehérváry Andrea

Fejős Éva / Carol N. Fire

Fekete Anikó

Fekete Judit

Feldmár András

Fedina Lídia

Fényes Niki

Ferber Katalin

Ferenczik Adrienne

Ferger Annamária

Fiala Borcsa

Finny Petra

Finn Brothers

Fonyódi Tibor / Harrison Fawcett
Fodor Zsana

Földi Gyöngyi

Földvári-Oláh Csaba

Francesca H. Nielk

Frank Cockney / Lőrincz. L. László

Frank Foresight

Frank Márton

Frank Spielmann

Frei Tamás

Frey Éva

Frodi Scéal

Fróna Zsófia

- G -

G. B. Hellebrandt / Sherion Woods

G. F. Conrad / Tanila Jensen

G. G. Doe

Gaál Viktor

Gabriel Russ

Gabriel Wolf

Gabriella Eld

Gabryel Flynt

Gál Hedda

Gál Hunor

Galgóczi Dóra

Galgóczi Imre

Gallay-Nagy Krisztina

Garaczi László

Garay Zsuzsanna

Gárdos Péter

Gáspár András (5 név)

Gaura Ágnes

Gazda József

Géczi János

Géczy Viktória

Gévai Csilla

Géra Eleonóra

Gecse Dóra

George Cooper

Georgie Downy

George Varga

Gerda Green / Kocsis Nagy Noémi

Gergely Melinda

Gergó Dávid

Gerlóczy Márton

Germán Ágnes

Gregus Gábor

Gimesi Dóra

Gimpel Tomi

Gina Fodor 

Girincsi Dalma

Giuditta Fabbro

Gigi Forte

Glauziusz Tamás / Bikácsy Gergely

Glaszhütter Bianka

Goewin Simon

Goldie Simon

Gombos Tünde

Görög Ibolya

Görgey Etelka

Graver, Nora Westlake

Grecsó Krisztián

Greff Magdi

Greta May

Gregus Gábor

Gulyás Péter

Gutási Éva

- Gy -

György Tekla

 

- H -

H. Gary Sakíni

H. Hella

H. Rose

H. Vidra Gabriella

Haász János

Habony Gábor

Hadas Krisztina

Hajdár Erika

Hajdú-Antal Zsuzsanna

Hajnal Géza

Hajnal Ward Judit

Halassy Andrea

Halász Emese

Hallie Nadal

Hannah Kate Andersen

Harrison Fawcett / Fonyódi Tibor

Hárs István

Hartay Csaba

Havas Henrik

Hatlábú Farkas

Háy János

Hayden Moore

Heather McConnor

Hel Enai Dawn

Helena Silence

Henry Hamilton / Nemere István

Heniko Sakka

Hercegh Magdi

Hercz Júlia

Hercsel Adél

Hestia Potter

Hidvégi Anita

Hodászi Lili

Hohol Ancsa

Holden Rose

Horváth Ádám

Horváth Gizella

Horváth László

Hozleiter Fanny Mosolyka

Hugyecz Roland

Huszti Gergely

Huszár Ádám

 

- I -

Ilama Árgilus

Illyana Sanara

Imre Gábor Róbert

Imre Viktória Anna

Inferno

Isabel Healian Rose

Istók Anna

István Nemere / Nemere István

Ivan Bols

Ivády Orsolya

Izolde Johannsen

 

- J -

J. Goldenlane

J. K. Smith

J. Soldier

J. A. A. Donath / Jenei András

Jáchim Legrup / P. M. Marlon

Jakabosné Kovács Judit

Jan van den Boomen

Jane Bright

Jankó Olga

Jankovics Marcell

Jártó Róza

JAZ

Jean-Paul Leblanc / Nemere István

Jenei András / J. A. A. Donath

Jenes Gyula

Jesus Raising

Jezsó Ákos

John Caldwell

John Cure

John J. Sherwood

John P. Drummer

John Priest

Jonathan Burns

Johanathan Cross/Benyák Zoltán

Josefine Mutzenbacher
Jose Alexander Nogueira / Ambrus Attila József

Joyce Hill

Jud Meyrin  / Megyeri Judit

Juhász Viktor

Julia Lewis Thomson

Julie V. Scott

Julius Dreamer

Jurányi Zsolt

 

- K -

K. B. Rottring / Leslie L. Laticel

K. D. Niki

K. László Szilvia

K. M. Smith

K. M. Holmes

K. T. Zelenay

Kae Westa

Kal Pintér Mihály

Kalapos Éva / Kalapos Éva Veronika

Kalapos Éva Veronika / Kalapos Éva

Kalas Zsuzsa

Kalász István

Kállai R. Gábor

Kálmán Eszter

Kása Ferenc

Kapocsy György

Karafiáth Orsolya

Karl von Schmack

Kasza Tamás

Kate Bennett

Kate Pilloy

Kate van Dyke
Kate Carry / Kéri Katalin

Kathy Godhy

Kathy Schranko

Katie Dreams

Katie Francoise

Katona Kitti

Kecsmár Szilvia

Keira McKenzie / Nemere István

Keiran Rowley

Kékesi Dóra

Kelemen Ágnes

Kemény Zsófi

Kemese Fanni

Kepes András

Kercsmár Bella Noémi

Kerepeszki Róbert

Keresztes József

Kertész Edina

Kertész Erzsi

Kertész Zsuzsa

Keszi Csaba

Kevin Lyon

Király Anikó

Király Márk

Kis Péter

Kiss Gy. Csaba

Kiss Irén

Kiss Judit

Kiss-Béry Miklós / Nemere István

Kirsch Ákos

Klaus von Lottinge / Nemere István

Kleinheincz Csilla

Knizner B. Sylvia / Sylvia B. K.

Knizner István

Kocsis Klára

Kocsis Nagy Noémi / Gerda Green

Kollár-Klemencz László

Kollár Betti

Koltai Róbert

Kolundzsija Gábor

Komlóssy Vera

Komlós Kinga

Komor Zoltán

Kondor Vilmos

Konkoly Zsófia

Kordos Szabolcs

Kornis Mihály

Korniss Péter

Kovács Ákos

Kovács Bálint

Kovács Gergely István / Nemere István

Kovács Gyula

Kovács Kornélia

Kovács-Marnik József

Kovács-Torija Vera

Kováts Gábor

Krysto Hans

Kováts Judit

Kozári Dóra Éva

Kozma Ani

Kopácsi Krisztina

Kőbányai János

Könyves Karolina

Körmendi Zoltán

Körmöndi Brigitta Tímea

Körömi Reni

Kőszegi-Arbeiter Anita

Köves József

Kövesi Péter

Krasznahorkai László

Krausz Emma

Krencz Nóra

Kristin M. Furrier

Kristoph S. Koschewnikoff

Krusovszky Dénes

Krysto Hans

Kukorelly Endre

Kulcsár István

Kulcsár Zsolt

Kucsora Zsolt

Kunkovács László

Kuthy Zsuzsa

Kuruc Attila

 

- L -

L. Erik Roland

L. J. Wesley

Lackfi János

Lackó Gábor

Ladik Katalin

Lady Nairi

Lajtos Nóra

Lakatos Levente

Lakatos Mihály

Lampert Gordon / Gáspár András

Lariona

Lauer Gábor

Laura Arkanian

Laura Porter

Lawrence J. Andrews

Lea McKinnell

Leda Schwartz

Lexie King

Legéndy Jácint

Légrádi Gergely

Lehoczky József

Leiner Laura

Lelovics Zoltán

Lena Belicosa

Lena Sliver

Lesbie L. Lowkupec

Lesi Zoltán

Leslie Sillage

Leslie L. Laticel / K. B. Rottring

Leslie L. Lawrence / Lőrincz L. László

Levia Anne

Libor Mária

Lilian H. AgiVega

Lily Macellister

Lilly Seymour / Nemere István

Lilly Shade

Liptai Claudia

Lis Ohtears

Louis D. Shepperd

LouiSe

Lovas Dániel

Lovasi Lina

Lovranits Júlia Villő

Lőrincz L. László (3 név)

Leda D'Rasi

Lőrincz László

Lőrincz Teréz

Lőrinczy Judit

Ludányi Bettina

Ludvig Dóra

Lukács Renáta

Lukáts János

Lupták Krisztina

Lylia Bloom

 

- M -

M. G. Brown

M. Kácsor Zoltán

M. Kovács Melinda

Mack Maloney / Nemere István

Mácsik Henrietta

Maggie O'Brian

Maggie Rohm

Maddie Grand

Majsányi Kati

Mandy Kristóf

Marafkó László

Marcellus Mihály

Marcus Meadow / Réti László

Marcsák Gergely

Marék Veronika

Margaret Ann Moore.

Margaret Moore

Maria Messina / Nemere István

Marie M.

Marilyn Miller

Marysol K. Owes

Mark Wander / Csabai Márk

Maros Edit

Marosi Katalin / Sacheverell Black
Marosi Nikolett 

Marta Rovira / Stella Mae

Martha Tailor (3 név)

Martin Kay

Márton Csilla

Marton Mária

Marwin Metzner

Mary King / Martha Tailor

Mary Shay

Mason Murray

Mátéffi Éva

Matt Grimford

Matula Gy. Oszkár

Mátyás B. Ferenc

Mautner Zsófi

Mechler Anna

Megyeri Judit / Jud Meyrin

Méhész Tímea

Mészáros András/Andy R. Crain

Meiszner Krisztina

Melissa Mercouri

Melissa Moretti / Nemere István

Melinda Bald

Merinu Daniella

Mester Györgyi

Methis Arechin

Michael G. Skinner

Michael W. Covel

Michael Walden

Mickey Long

Mickey Miller

Mike Menders / Sukitore

Miklya Luzsányi Mónika

Miller-Ferjentsik Viola

Mimi Taylor

Mira Sabo

Mira Sandoval

Miranda Miller / Nemere István

Moeskó Péter

Mogyorósi Vivien

Moldova György

Molnár Ágnes

Molnár Kristóf

Molnár Pál

Monostori Imre

Moskát Anita

Mosonyi Mara

Mörk Leonóra

Mucha Dorka

Murányi Gábor

Murron Skeats / Pilizota Szandra

Muszula Tímea

Müller Péter

Müller Tamás

 

- N -

N. Fülöp Beáta

N.A. Mash

Nádasdy Nikolits Andrea

Nádasi Krisz

Nagy Antal

Nagy Bandó András

Nagy Sándor Ádám

Nagy Eszter

Nagy Eszter 2

Nagy Lea

Nagy NNatála

Naomie Hay

Naomi  Lawrence

Náray Tamás

Naszvadi Judith

Neil Omar Watson / Nemere István

Nemere István (46 név)

Németh Ervin / A.J.Clarke/Dee Than - Liu

Németh Kriszta

Németh Krisztina

Németh Nyiba Sándor

Németh Szilvia

Neyla Grey / Alie Neetah

Nina Collins

Nicolet Égeni / Égeni Nikolett

Nigel Forest / Nemere István

Niki Tailor

Nógrádi Gábor

Nógrádi Gergely

Norbert Dax / Nemere István

Novák Andor / Andrew Pierce

Novák Valentin

 

- Ny -

 

Nyáry Krisztián

Nyáry Luca

Nyirán Ferenc

Nyíri Cselenyák Imre / Cselenyák Imre

Nyíri Erzsébet

 

- O -

Odze György

Okváth Anna

Olive Green

On Sai

Onódi Judit

Oravecz Gergely

Oravecz Imre

Oravecz Nóra

Orosz T. Csaba

Orvos-Tóth Noémi

Oscar Walden / Nemere István

 

- Ő -

Őszi Róbert

 

- P -

P. Adams

P. C. Harris

P. Greg Valentine

P. M. Marlon / Jáchim Legrup

P. Papp Zoltán

Palma Patton / Nemere István

Palotás Petra

Pap Éva

Papp Ádám

Papp Csilla

Papp Diána

Papp Dóra / Dora Craiban

Papp Réka Kinga

Pardi Anna

Pál Tünde

Pál Babette

Pásty Júlia

Pászti Amina

Pásztor Pálma

Pacskovszky Zsolt

Pataki Éva

Pataki Tamás

Patik László

Patrick J. Morrison

Paul Patrick / Nemere István

Paulon Viktória

Pavlov Uraság

Pepe Canalejo / Pilizota Szandra

Peremartoni Zsuzsanna

Pergel Zsolt

Peszleg Márton

Peter East (5 név)

Peter Eastborough / Peter East

Peter F. Wolf

Peter Shark / Peter East

Peter Swordteeth

Petróczki Kitti

Péterfy Gergely

Péterfy-Novák Éva

Péri György

Petőcz András

Pfliegel Dóra

Pierrot

Pilizota Szandra (3 név)

Pillár Csaba

Piroska Rentsch

Pjotr Sztyepanovics Alihanov / Nemere István

Polgár Kristóf

Polgár Tamás

Póli Matilda

Póli Róbert

Pozsgai Zsolt

Pozsonyi Ádám

Purosz Leonidasz

Pusztai Andrea

 

- R -

R. C. Smith / Nemere István

R. J. Hendon

R. J. Richardson

R. Kelényi Angelika

Raana Raas

Rácz Géza

Rácz Katalin

Rácz Zsuzsa

Rácz-Stefán Tibor

Raoul Renier

Raven Fischer

Raymond Darieni / Nemere István

Rebecca Blackhorse

Rebecca Red

Rebeka Johnson

Regős Mátyás

Reisinger Attila

Remy Dalmore

Renáta W. Müller

Réti László / Marcus Meadow

Réz András

Richard Haack / Nemere István

Richard Stone / Nemere István

Rick Recklees

Riley E. Raines

Ripszám Alexandra

Ripp Gábor/Gabriel Wraith

Robbie Black

Róbert Katalin

Robert L. Rush

Robert Rathkyng

Robert Repton / Nemere István

Roberto A. Monroe

Robin O'Wrightly

Rona Fire

Rose Woods / Elizabeth Forest

Robert Yugovich

Roberto A. Monroe

Robin O’Wrightly

Rona Fire

Roland Ritter

Rose Woods/Elizabeth Forest

Rose-Manna Vale

Rubin Eszter

Ruby Saw

Rupáner-Gallé Margó

Rusvai Mónika

Ryan A. Palmer

- S -

S. Bardet

S.A. Locryn

Sabi Hegymegi

Sacheverell Black / Marosi Katalin

Saitos Lajos

Salamon Pál

Salome Al-Saffin / Nemere István

Saly Noémi

Sam Wilberry

Sándor Anikó

Sándorfi András

Sáfár Sándor

Sarah Garden

Sárhelyi Erika

Sárközi Mátyás

Sárosi István

Scarlett Sheridan

Scott Seymour

Schein Gábor

Schiffer Miklós

Schilli Tímea

Selena B. Lowell

Sherion Woods / G. B. Hellebrandt

Sidney Lawrence / Martha Tailor

Sienna Cole

Simon Bettina

Simon Márton

Singer Magdolna

Sir Steve Morton / Nemere István

Sirok Eszter

Skade Manke

Skolik Ágnes

Smolnicki Szilárd

Sohonyai Attila

Solymár András

Somos Béla

Somos Zsuzsanna

Sophia Sanning

Soros Nana Spielmann

Spirit Bliss

Spiró György

Stanczik-Starecz Ervin

Stefan Niemayer / Nemere István

Stella Mae / Marta Rovira

Stephanie Ford / Városi Emese

Stephanie Nordking / Nemere István

Stephen Curtis

Steve Nording / Nemere István

Steve Repton / Nemere István

Stewart Harrington / Nemere István

Stian Skald

Stiglincz Milán

Stőhr Gréta

Stuart Harrington / Nemere István

Stuart Herrington / Nemere István

Sue Dylen

Sukitore / Mike Menders

Susannah Angel

Suzanne Wolf

Suzannah Skiethen

Sümegi Attila

Sütő Csaba András

Sütő Enikő

Sütő Fanni

Sylvia B. K. / Knizner B. Sylvia

Sylvia River

Sylvie Barthus

Syndie Maison

- Sz -

Szabadi Katalin

Szabó Borbála

Szabó Ildikó Angéla

Szabó Kata

Szabó Lona Valéria

Szabó Melinda

Szabó Mónika

Szabó T. Anna

Szabó Tamás

Szabó Tünde

Szabó Tünde Kata

Szabóné Jámbor Eszter

Szlavicsek Judit

Szalai Mónika

Szalai Vivien

Szalay Netala László

Szalay Tamás Lajos

Szalay Dávid / David Szalay

Szalóczi Dániel

Szántó Dániel

Szaszkó Gabriella

Szávai Ilona

Szegedi-Szabó Béla

Szeghalmi Elemér

Szegvári Katalin

Szeifert Natália

Szekeres Judit

Szélesi Sándor / Anthony Sheenard

Székely Nagy György

Szécsi Noémi

Szénási Krisztina

Szelle Ákos

Szemán Zoltán

Szendi Nóra

Szentesi Éva

Szigeti Kovács Viktor

Szilágyi Heléna

Szimeonov Tódor

Szirmay Ágnes

Szondy Máté

Szőcs Henriette

Szőcs Margit

Szöges Emese

Szöllősi Bernadett

Szöllősi Kristóf

Szurdi András

Szurovecz Kitti

Szűcs Édua

Szűcs Vanda

 

- T -

T. B. Field

T. C. Lang

T. G. Nagaarum

T. H. Fabling

T. Moward / Nemere István

T.R. Salty

T.O. Teas

Tábori László

Takács Gabriella

Takács Zsuzsa

Takáts Lilla

Tamas Garam

Ta-mia Sansa

Tanila Jensen / G. F. Conrad

Tanley Milet

Tapodi Brigitta

Tara Monti

Tarjányi Péter

Tarja Kauppinen

Tasnádi István

Tavi Kata

Tekla Maerinaian

Teleki Anna

Temesi Ferenc

Teply Tamás

Theodora Green

Thomas B. Runner / Brunner Tamás

Thomas Jake Larson

Thomas Loose

Thomas Trewin

Tihanyi István / Nemere István

Tijana Radicevic

Tina Markus

Tíria Devil

Tira Nael

Tisza Kata

Tiszlavicz Mária

Tobias T. Seabay

Tokody Klára

Tófalvi Zoltán

Tolnai Ottó

Tom Bobb

Tom Higgins / Peter East

Tom Wathe

Tomcsik Nóra

Tomor Anita

Tormási Vyktória

Tornai Helga

Tóth Anita

Tóth Ákos

Tóth Gábor Ákos

Tóth Imre

Tóth Imre (költő)

Tóth Krisztina

Tóth-Bertók Eszter

Tóth Benedek

Tölgyesi Lívia

Török Viola

Török-Zselenszky Tamás

Tőzsér Árpád

Treiber Ottó

Tracey Howard

Trux Béla

Turbó Attila

Tünde Farrand

- U -

Urmai Gabriella

Urbánszky László

 

- V -

V. E. Gabriel

V. Eitler

V. Kulcsár Ildikó

Váczi Gergő, Dr.

Vad Virág

Valeria Screwy / Bleeding Bride

Vámos Miklós

Vanessa Wilmon / Falvai Róbert

Vanicsek Olivér

Varga Bálint

Varga Írisz Dóra

Varga Norbert

Varga Zoltán

Városi Emese / Stephanie Ford

Varró Dániel

Várszegi Orsolya

Vásárhelyi Mária

Vásáry Tamás

Vass Virág

Vavyan Fable

Vecsei H. Miklós

Veda Sylver

Végel László

Vékás Sándor

Velencei Rita

Velenis

Veréb Emese / Riley Baker

Veréczi Frick Zsuzsa

Veres Attila

Vezendi László / Black Ice

Victoria Green

Vida Gábor

Vidó Kinga

Villax Richárd

Vincent & Vincent

Vinkó József

Viola Judit

Viola Szandra

Violet C. Landers

Violett T. Fly

Virág Emília

Virgin Bergh

Vitéz Miklós / Nemere István

Vittorio Verossi

Vivien Bodre

Vivien Holloway

Vivien Moss

Vivien Wing

Vladimir Weaver

Volkovak

Völgyi Anna

Völgyi Ildikó

Vörös Édua

 

- W -

W. W. Hallway

Wayne Chapman / Gáspár András

Wéber Anikó

Wendler Nikoletta

Wendy Somers

Wenona Wings

William G. Winkler

Wisinger István

 

- Z -

Zágon Judit

Zakály Viki

Zalka Csenge / Zalka Csenge Virág

Závada Pál

Závada Péter

Zea Love Sofia

Zelina György

Zemlényi Zoltán

Zima Szabolcs

- Zs -

Zsarnai Beáta

Zsoldos Vera

Zsuffa Tünde