2025. február 4., kedd

Csordás Kata: A tékozlás öröme – Megjelenik február 10-én!

 Csordás Kata

A tékozlás öröme

 

Megjelenik február 10-én!

Prae Kiadó



Prae Kiadó, 2025

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borító: Szabó Imola Julianna Clara Peeters Csendélet gyümölccsel, madártetetemekkel és egy majommal című képe felhasználásával

 

A kötetről

 

„Csordás Kata első kötete az apró, de meghatározó folyamatok ünneplése – költői figyelme az egyébként észrevétlent is láthatóvá teszi. A kötet verseiben finom, de mindvégig határozott erővel bontakozik ki előttünk az élet törékeny, állandóan ingó egyensúlya. A könyvben helyet kap a gyerekvállalás és annak testi valósága, a gyerekkor újrafelfedezése, valamint a felelősség és az elmúlás kérdései. Kritikusan és érzékenyen szólal meg, verseiben egyszerre van jelen a nyíltság és az intimitás. Élesen rajzolódnak ki az első barátság emlékei, a felnőttkor súlya, a mindennapjainkba beszivárgó társadalmi feszültségek. Mindez fényképszerűen éles képekben tárul elénk, a természet ritmusát követve, dagály és apály váltakozásában.”


(Kállay Eszter)

 

Csordás Kata


A szerző fotóját Tóth László készítette.

 

Beleolvasó

 

Örök apály

 

Jó lenne úgy kikeveredni ebből az évszakból,

hogy nem okozok maradandó kárt.

Ha a világ kimozdítható, nem lesz semmi baj.

 

Tudom, hogy a fák kitesznek majd magukért,

a vizek pedig újra elcsendesednek,

a szárazföld visszaköveteli az elcsatolt területeket,

a homokban gyökeret ereszt a fű.

 

A dagály ellenem dolgozik,

de ha két áramlat kioltja egymást,

nyert ügyem van.

Egy sziklára állva jelölöm ki

az új földrajzi egység körvonalait:

ez tómeder lesz, ez tölgyerdő,

az meg ott szántóföld, legrosszabb

esetben hínárszagú mocsár.

 

 

Amerre nem látszik a tenger

 

Milyen tél az, ami után sosem jön nyár?

Két hosszú éjszaka közt lélegzetvételnyi nappal.

Mint az ügyetlen úszó, aki egy levegővel túl mélyre merül,

mindig rossz ütemben jövök a felszínre.

 

A sötétség nem múlik el, csak megkopik reggelre,

de hogy lehet délelőttnek hívni azt, ami épp csak dereng?

Ha innen nézem, három híd is a semmibe vész,

pedig állítólag a túlparton is laknak.

Akár egy videójátékban, már megvan minden

ott is, ahová nem megyek.

Én inkább arra fordulok, amerre nem látszik a tenger.

Megkapaszkodom abban, ami még ismerős.

 

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó


Egy történet az öregedésről, és arról, hogy az álmaink valóra váltása nem korfüggő

 Olivia Ford

Mrs. Quinn híres lesz 

„Jennifer Quinn álmában sem gondolta volna, hogy hetvenhét évesen az egész ország ismerni fogja.”

Egy történet az öregedésről, és arról, hogy az álmaink valóra váltása nem korfüggő


Megjelenés: február 18.
Fordító: Szabó Olimpia
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 368 oldal

Leírás

Nincs mese, szükségünk van szívmelengető könyvekre, és Olivia Ford megírta azt a történetet, amitől igazán derűs lesz a februárunk. A történet középpontjában Jenny Quinn áll, a 77 éves brit hölgy, aki úgy dönt, hogy jelentkezik a népszerű televíziós műsorba, a Britain Bakes-be. Látszólag különös lépése nemcsak korábban szokatlan függetlenséget hoz a számára, de rég eltemetett emlékeket csal a felszínre, e titkok pedig alapjaiban ingatják meg közel hatvanéves házassága alapjait.

A regény üzenete különösen fontos napjainkban, amikor a társadalmi közbeszéd jobbára a fiatalságot helyezi előtérbe (még a reklámok is inkább őket célozzák), és hajlamos figyelmen kívül hagyni az idősebb generációk hozzájárulását és potenciálját. Jenny története inspiráció az olvasónak arra, hogy értékelni kezdjék életük minden szakaszát, és felismerjék, hogy az új tapasztalatok és lehetőségek keresése idősebb korban is az életük gazdagodását és kiteljesedését szolgálja. Emellett a regény hangsúlyozza a múlt feldolgozásának fontosságát és azt, hogy a régóta őrzött titkok feltárása hogyan vezethet megbékéléshez és személyes növekedéshez.

Olivia Ford műve megható és inspiráló olvasmány, amely arra ösztönöz, hogy bármely életkorban merjünk új élményeket keresni, szembenézni a múltunkkal, és – amit különösen a mai rohanó világban elfelejtünk – értékelni az élet apró örömeit.

Fülszöveg

A 77 éves Jenny Quinnt nem vezérelték nagy célok az életben. Boldog házasságára a legbüszkébb, férjével hamarosan a gyémántlakodalmukat ünneplik; minden más apróbb sikerét pedig a sütés iránti szeretetének köszönheti. Ezért saját magát is meglepi, amikor jelentkezik a nagy népszerűségnek örvendő Ki mit süt? nevű televíziós műsorba, ugyanis ez az első dolog, amit hosszú idő után csak magáért tesz. Még nagyobb meglepetésére beválogatják az új évad nyolc versenyzője közé.

A kamerák és az időre teljesítendő feladatok ismeretlen világában Jenny rettentően élvezi újdonsült függetlenségét. Ám e függetlenség és a versengéssel járó stressz hatására réges-régen eltemetett emlékek bukkannak elő. Egy bizonyos csokoládés csók miatt egyszer jegygyűrű került az ujjára; a cukros fánk egy vadidegen kedvességére emlékezteti; egy különös alakú kenyér pedig ahhoz a pillanathoz kapcsolódik, amikor örökre megváltozott az élete.

Van azonban egy titok, amit Jenny évtizedek óta őriz, még a férje sem tud róla, és alapjaiban rengetheti meg a házasságát. Ám most, ahogy a csillaga mind magasabbra emelkedik, és egyre többet kell megosztania magából a nézőknek, ő annál nehezebben tudja cipelni a múlt terhét. Vajon a rávetülő reflektorfény egy korábban ismeretlennek hitt boldogságot hoz el a számára, vagy nagyravágyása a vesztét okozza?

Olivia Ford regénye óda a mennyei süteményekhez, miközben egy szívmelengető, keserédes történetet mesél el megöregedésről, szeretetről, és arról, hogy nem csak a fiataloknak lehetnek álmaik.

A szerzőről

Olivia Ford hosszú ideig a televíziózásban dolgozott – például olyan valóságshow-kon, mint a Love Island és a Made In Chelsea –, mielőtt író vált volna belőle. Munka mellett végezte el a Faber Academy nevű kreatív íróiskolát, és itt született meg első regénye, a Mrs. Quinn híres lesz eleje, amiért jelölték a Women’s Prize feltörekvő tehetségei közé 2021-ben. Olivia jelenleg Londonban él, és a második könyvét írja.

Mások a kötetről

„Hihetetlenül kedves könyv, amely elgondolkodtatott az életről és arról, mit is jelent megöregedni. – The Book Review Crew

„Egy hetvenhét éves hölgy, aki saját szenvedélyén keresztül bizonyítja lelkének igazi értékét.” – Kirkus Reviews

„Ha szereted a sütést, a családi recepteket és a finom kézzel elmesélt, felemelő történeteket, egész biztos értékelni fogod Mrs. Quinn felemelkedését.” – Reading Ladies

Részlet a kötetből



„– Mindjárt kezdődik a műsorod! – kiáltott ki Bernard a nappaliból, amikor a televízió átmenetileg elvonta figyelmét az újságjáról.
– Jövök! – kiabálta vissza Jenny a sütő melletti fiókban kotorászva. Ez a fiók tartalmazta a leghasznosabb és a leghaszontalanabb tárgyakat a házban, attól függően, ki nézett bele. Itt tárolták a hosszú közös életük során felhalmozott holmit: egy 1995-ös karácsonyi zsákbamacskából származó minicsavarhúzó-készletet, egy kagylóhéjat, amelyre Poppy, Bernard unokahúgának kislánya rezgő szemet ragasztott, és legfőképpen a most keresett sütőpapírt. Villámgyorsan kibélelte a tepsit, ráöntötte a keveréket, betette a forró sütőbe, és átment férjéhez a nappaliba.
A férfi bozontos szemöldöke éppen csak látszott a lap fölött, viseltes papucsba bújtatott lábával a Ki mit süt? főcímzenéjének taktusát verte. Váltig állította, hogy nem érdekli a műsor, és az újságját bújta, Jenny azonban gyakran rajtakapta, hogy kiles fölötte, mert kíváncsi a habcsók összeesése körül kibontakozó drámára.
Ezen a héten a Ki mit süt? karácsonyi különkiadásában a korábbi versenyzőkből összeállított csapat tagjainak ünnepi tortát kellett sütniük. Jenny egy csattal összefogta vékony szálú, ősz haját, és hirtelen kínosan érezte magát, amikor a Graham nevű versenyző, egy melegszívű, rokonszenves kamionsofőr „a Mikulás a kéményben” fantázianevű tortáját száraznak nevezték. Ő személy szerint úgy látta, Graham túl sok hozzávalón akart túl sokat változtatni. Általában azok győztek, akik mindössze egy csavart vittek bele, de azt hibátlanul kivitelezték. Az arany habverőt végül egy Laura nevű történelem-tanárnő kapta a klasszikus karácsonyi torta csokoládés-cseresznyés-mandulás újragondolásával. A zsűri a fenomenális szóval jellemezte az ízeket, Jenny mégis úgy gondolta, hogy a maga részéről ő maradna a hagyományos tortánál. Odanézett Bernardra, mit szól hozzá, az arcát azonban eltakarta az újság, amely elégedett hortyogásának ritmusára emelkedett és süllyedt.

Miközben a televízióban a vége főcím ment, Jenny azon tűnődött, hogy lassan megint a végére érnek egy évnek, és közeleg a hetvenhetedik karácsonya. Nézte az alvó Bernardot, akinek a lélegzését most furcsa sípolás kísérte, szoprán ellenpontot szolgáltatva tenor hangfekvésű horkolásához. Jennyben komor kérdés fogalmazódott meg: hány karácsonyt ünnepelhetnek még együtt? Gondolni sem akart rá, hogy Bernard egyedül ül ebben a karosszékben, és nincs, aki felébressze, ha eljött a lefekvés ideje. Elképzelte a másik lehetőséget is, hogy ő marad egyedül, és nézi az üres széket, amelynek sötét bársonyhuzata Bernard alakját őrzi, aki nincs már az élők sorában. Elfacsarodott a szíve, amikor tudatosult benne napjaik fogyatkozásának valósága. Szembe kellett néznie a fájdalmas igazsággal, hogy eljutott abba a korba, amikor életének sokkal nagyobb részét tudhatta maga mögött, mint amennyi még előtte állt.
Karosszéke mellől fölvette a távirányítót, és úgy tartotta a tévé felé, mintha a gondolatait is elhallgattathatná vele, de éppen amikor ki akarta kapcsolni a készüléket, a vége főcímet egy bejelentés szakította meg.
– Szeret sütni? Van annyira jó, hogy szerepeljen a következő évadban? Jelentkezzen a műsorba, kattintson a Ki mit süt? honlapján található linkre.
Jenny egyből magához tért a borongásból, félelmei elszálltak, és már látta maga előtt a helyi lap címoldalát:

EGY 77 ÉVES KITTLESHAMI LAKOS LETT AZ ORSZÁG LEGJOBB CUKRÁSZA: A ZSŰRITAGOK CSODÁJÁRA JÁRNAK JENNY QUINN TEÁS GYÜMÖLCSKENYERÉNEK

– Vége? – riadt fel Bernard.
– Igen, vége… ideje lefeküdni! – válaszolta, és gondolatait gyorsan eltakarította agya egyik titkos sarkába. Úgy érezte magát, mintha azon kapták volna, hogy beleolvas valaki naplójába.”

Agave Könyvek

2025. január 29., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Soós Tibor - ("(...) az olvasóim a jövőben számíthatnak tőlem egymástól homlokegyenest eltérő, de mindenképpen szórakoztató történetekre.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Soós Tibor írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Soós Tibor írónak, eddig két kötete jelent meg az Eleven Kiadó gondozásában, a sorozat címe A Nílus könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Eredeti szakmámat tekintve magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok, de egy ideje már csak részmunkaidőben tanítok, mert sok időmet kitölti az írás. A Galaktika Magazin állandó, a WMN magazin vendégszerzője vagyok, de írok több folyóiratba is rövid történeteket, cikkeket. Az írás mellett szerkesztéssel is foglalkozom, és több, ma nagyon sikeres szerzőt segítettem hozzá a hírnévhez.

Az istennő amulettje és A rejtőzködő isten c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ezek az első történelmi regényeim, bár történelmi zsánerbán már korábban is írtam, de főleg novellákat. Mivel a korral (az ókori Egyiptom és Ehnaton fáraó időszaka) azelőtt nem foglalkoztam behatóbban, nagy mennyiségű szakirodalmat kellett átolvasnom. Ebből válogattam végül le azt, ami a sztori élvezhetőségéhez, átélhetőségéhez alapvetően szükséges volt, tehát nem törekedtem egyfajta „rekonstrukcióra”. Egy könyv megírása egyébként nagyjából egy évet vett igénybe.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mivel alapvetően szórakoztató történeteket írok, a valóság, a történelmi múlt ezekben csak háttér. A szerepelőim (főleg a főszereplők) is fiktív személyek. Ezért ezek nem történelmi, hanem történelmi hátterű regények, un. historical fantasyk vagy historical fictionök. Persze nem dolgozom át a történelmet, megmaradok a valóban megtörtént és leellenőrizhető dolgok körében. De amire nincs sem írásos, sem régészeti forrás, ott szabadon engedem a fantáziámat. Ez nagy szabadságot is ad egyben, hogy szabadon formáljam a történetem.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

13-14 éves koromtól. Óriási hatást gyakorolt rám, hogy a moziban láttam a Star Wars IV-V. részét (akkoriban Csillagok háborúja néven futott Magyarországon), és egyfajta fan-fictionben tovább gondoltam a történetet. Később Nemere István és Lőrincz L. László hatására kezdtem el saját történeteket is írni. Ezek aztán egyetemei lapokban jelentek meg, majd 2011-ben boltokba került a Bellum Atlantis című sorozatom első kötete.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Már a kezdetektől sokzsáneres alkotó voltam. Írtam sci-fit, történelmi témát, akciósztorit, tényirodalmat. Általában a történeteimhez keresem meg a zsánert, és nem okoz gondot a közöttük történő váltás. Az irodalomban szeretek kilépni a komfortzónából, szeretem az érdekes, változatos dolgokat, és nem tudnék folyamatosan ugyanabban a zsánerben írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan, mint amikor a szülő útjára bocsátja gyermekét. Nagyon fájdalmas, és egy darabig kísért a hiány érzése. De ez csak a következő történet elkezdéséig tart. Viszont utána kezdődik minden elölről.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

A történelmi témákat saját nevemen írom, más zsánereknél viszont használok álnevet. A sci-fijeim T.R. Salty név alatt jelentek-jelennek meg.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Mint említettem, én sokzsáneres alkotó vagyok. A történelmi (hátterű) regény olyan kihívás volt, amit eddig még nem csináltam, ezért is vágtam bele. Azért is jó volt még ezzel foglalkozni, mivel a Történelmi regény-írók Társaságának egyetlen olyan tagja voltam mostanáig, aki nem írt még történelmi regényt, csak történelmi témájú novellákat. De azóta ezt többszörösen is bepótoltam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan. El sem hittem, hogy a kezembe foghatom. Nagyon sok pozitív és támogató kritikát kaptam, és az is nagyon inspiráló volt, hogy 2012-ben a Zsoldos Péter-díj döntőjében második helyezett lettem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív. Nagyon rapszodikusan írok és nincs napi munkarendem. Ha elkapom a fonalat, írok és sokat, de ha megakadok, van, hogy hetekig nem ütök le egy betűt sem. Nem látom értelmét csak azért odaülni, hogy valamit írjak, majd utána kitöröljem. De ez a módszer eddig remekül működött.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A mozgalmas jelenetek leírását szeretem és a váratlan fordulatokat. Amit néha nehéz megírni, az a szereplők érzelmi világa. Azokkal van, hogy sokat foglalkozom, és van, hogy írás közben ezek jó részét kitörlöm, átalakítom.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A történet csak úgy jön a semmiből. Vagy látok egy filmet, egy szituációt, vagy olvasok valami érdekeset, akár a történelemhez kapcsolódóan is. Soha életemben nem agyaltam azon, hogy történeteket találjak ki. Jöttek mindig maguktól. Ahogy a karaktereim is azonnal életre kelnek a fejemben, nem kell külön leírásokat készítenem hozzájuk. Látom őket magam előtt, és ez pont elég.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kéziratot elsőként a párom szokta elolvasni, illetve három íróbarátommal konzultálok a cselekményszövéssel kapcsolatban. A kész történet végső változatát pedig a szerkesztőmmel alakítjuk ki.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem okozott nekik nagy meglepetést vagy különlegességet. Inkább azon csodálkoztak, hogy olyan sokáig tartott, míg a sokadik, a „fióknak” megírt történetem után a nyilvánosság elé mertem állni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén a Nílus könyve-sorozat befejező kötete érkezik, illetve egy meglepetés. Ahogy minden további munkám meglepetés lesz az olvasók számára, mert, ahogy mondtam, nem szeretem belekényszeríteni magam egyetlen skatulyába sem. Úgyhogy az olvasóim a jövőben számíthatnak tőlem egymástól homlokegyenest eltérő, de mindenképpen szórakoztató történetekre.


T.R.Salty/Soós Tibor hivatalos oldala

Az istennő amulettje

A rejtőzködő isten

Hamisítatlan déli noir a rasszizmus és a vallási fanatizmus brutális világából Pék Zoltán fordításában

 S. A. Cosby: 

Bűnösök vére folyjon

„Vér és könny. Erőszak és zűrzavar. Szerelem és gyűlölet. A Dél ezekre a sziklákra épült..”

Hamisítatlan déli noir a rasszizmus és a vallási fanatizmus brutális világából Pék Zoltán fordításában

Megjelenés: február 18.
Fordító: Pék Zoltán
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 336 oldal

Leírás

Számos helyen lehetett olvasni, hogy a tavaly a gondozásunkban megjelent Dennis Lehane-kötet, az Apró irgalmak vélhetően a szerző utolsó regénye (hollywoodi elfoglaltságai nem engedik, hogy elegendő időt fordítson a prózaírásra). Az amerikai kritikusok szerint nem kérdés, hogyha ez igaz, ki lesz az, aki átveszi a stafétát Lehane-tól, és e nézetet még maga a Viharsziget és a Titokzatos folyó szerzője is osztja. S. A. Cosby 2020-ban robbant be a krimiirodalomba, és titkát többek közt Stephen King is igyekezett megfejteni egy New York Times publikációban.

Részünkről tulajdonképpen nincs nagy titok: Cosby Lehane munkásságának egyenes ági leszármazottja és követője, mind témái, mind feszes, kimért, sötét prózája okán, és sikerét annak is köszönheti, hogy a gazdag karakterábrázolás és a morális dilemmák ábrázolása jóval túlmutat választott műfaja kliséin, és mélyebb érzelmi dimenziókat is érint; e témák tökéletes definíciója a Bűnösök vére folyjon című atmoszférikus thriller, mely az amerikai délre kalauzol, főszereplőnek pedig egy afro-amerikai seriffet tesz meg, akinek szeretett kisvárosát egy rasszista indíttatású gyilkosság forgatja fel.

Bár a díjak látszólag ma már nem sokat jelentenek, Cosby nem véletlenül nyerte el eddigi alig ötéves pályafutása során a Los Angeles Times könyvdíját, a Hammett-díjat és kétszer a Barry-díjat, melyet korábban olyanok vittek haza, mint Stieg Larsson, A tetovált lány szerzője, Lee Child vagy épp Carlos Ruiz Zafón.

Fülszöveg

 2023 thrillerszenzációja végre magyarul is!

Titus Crown az első fekete seriff a virginiai Charon megye történetében, ahol az elmúlt évtizedekben mindössze két gyilkosság történt. De miután évekig FBI-ügynökként dolgozott, Titus mindenkinél jobban tudja, hogy bár csendes szülővárosa a pálinka, a kukoricakenyér és a lonc földjének tűnhet, a felszín alatt mindmáig veszedelmes titkok rejlenek.

Napra pontosan egy évvel Titus megválasztása után egy középiskolai tanárral kegyetlenül végez egy volt diákja, a diákot pedig a seriff helyettesei lövik le nem sokkal a helyszínre érkezésük után. A hamarosan megkezdődő nyomozás váratlan dolgok sűrűjébe vezeti Titust: nemcsak a környék eltitkolt, sokkoló bűntényeiről szerez tudomást, de rábukkan egy sorozatgyilkosra is, aki Charon földútjait és tisztásait kísérti.

Kisvártatva lehetséges kapcsolatot vél felfedezni a gyilkos és az egyik helyi egyház között, valamint egy szélsőjobboldali csoporttal is foglalkoznia kell, amely felvonulást akar tartani a város konföderációs múltjának megünneplésére. Titusra élete eddigi legnehezebb döntései várnak, miközben kénytelen szembesülni a szomorú ténnyel, hogy a hit és az erőszak találkozása óhatatlanul véres leszámoláshoz vezet.

S. A. Cosby regényeit a kritikusok előszeretettel látják el a déli noir címkével, és az utóbbi években a krimi műfaj legértékesebbnek tartott díjaiból többet is megkapott. A Bűnösök vére folyjon egyöntetűen a legjobb könyve mind a szakírók, mind a rajongók szerint. Stephen King egyenesen üdvrivalgással fogadta a New York Times hasábjain, Dennis Lehane az amerikai bűnügyi regények jövőbeli csillagának kiáltotta ki Cosbyt, és mellettük lenyűgözött még olyan további sztárszerzőket is, mint Kristin Hannah vagy Michael Connelly.

A szerzőről

Shawn Andre Cosby 1973-ban született a virginiai Newport Newsban. Sokan úgy tartják, hogy déli noir stílusú műveivel megreformálta az amerikai bűnügyi regény műfaját, és mostanra például olyan szerzőket tudhat a legnagyobb rajongói közt, mint Dennis Lehane vagy Stephen King. Az eddig megjelent négy regényéért összesen tizenhárom irodalmi díjat kapott, a legnagyobb elismerései három ITW-, két Barry-, egy Anthony- és egy Los Angeles Times-díj. Több könyvének elkeltek a megfilmesítési jogai.

Mások a kötetről

„Remekbe szabott regény a rendőrség munkájáról… Cosby csodás csúcspontot teremt, aztán a legvégén még odadob egy ínyencséget, ami önmagában megéri az egész utat… Friss és felvillanyozó könyv.” - Stephen King

„Négy regény alapján, melyek mindegyike jobb az előzőnél (és a Bűnösök vére folyjon a legjobb mind közül), kijelenthetjük, hogy az amerikai bűnügyi irodalom megtalálta a jövőjét, akinek neve S. A. Cosby.” - Dennis Lehane

„A Bűnösök vére folyjon egy újabb telitalálat S. A. Cosbytól. Titus Crown az egyik leglenyűgözőbb karakter, akivel hosszú idő óta találkoztam.” - Steve Cavanagh

„Merész, nyers új hang a thriller világában. A Bűnösök vére folyjon sötét, déli gótikus noir, amely könyörtelenül feltárja múltunk sötét helyeit. Nagyon élveztem.” - Kristin Hannah

„S. A. Cosby regényei mindig megütik a krimi grand slamjének színvonalát; megállíthatatlan lendület, sodró párbeszédek és sokrétű karakterek jellemzik. [...] Kétségtelenül Faulkner nyomán járva arra használja a bűnügyi történetet, hogy megmutassa, hol vagyunk és még milyen hosszú út áll előttünk. Titus Crown seriff egyszerre él a lapokon és a szívünkben. Maradandó főszereplő.” - Michael Connelly

Részlet a kötetből

„Charon megyét vérontás és sötétség szülte.

Szó szerint és metaforikusan is.

Már magát a nevet is morbid árnyak övezik. A legenda szerint eredetileg Charlotte vagy Charles megye lett volna, de a városi elöljárók túl sokáig totojáztak, és mire elszánták magukat arra, hogy a szárnybontogató táborukat hivatalossá tegyék, azokat a neveket már elhappolták előlük. Állítólag a vezetők ekkor egyszerűen addig húzták ujjukat a listán, amíg el nem értek a Charonhoz. Azok a férfiak, akiknek bőre cserzett volt, mint a kikészített állatbőr, a kezük pedig erős és nehéz, akár a sulyok, úgy keresztelték el az új települést, hogy nem törődtek a név hátborzongató eredetével.  Vagy talán azért tetszett nekik, mert egy folyó vágott át a megyén és torkollt bele a Chesapeak-öbölbe, akár a mitológiai Sztüx.

Ki tudja? Ki ismerheti azoknak a rég halott embereknek a gondolatait?

Azt tudjuk, hogy az 1805-ös évben fehér földbirtokosok, akik a saját nyilvánvaló végzetük határait feszegették, éjnek évadján felgyújtották az őslakosok utolsó megmaradt faluját is azon a könnycsepp alakú félszigeten, amely majdan Charon megye lesz.

Azokat, akik megmenekültek a lángokból, muskéták terítették le, tekintet nélkül korra, nemre vagy egészségi állapotra. Ez a tragédia pusztán megnyitotta a sort a Charon történetében következő szörnyűséges borzalmak előtt. Az emberevés 1853 telén. A maláriajárvány 1901-ben. A Konföderáció Leányai piknikjén történt tömeges mérgezés 1935-ben. A Danford család gyilkosság-öngyilkossága 1957-ben. A szabadtéri keresztelés közbeni fulladások 1968-ban és így tovább. Charon megye földjét, mint a legtöbb városét és megyéét Délen, nemzedékek könnye áztatta. Egyes helyeken az alapító atyák napján minden évben úgy ünnepelték az erőszakot és a zűrzavart a főtéren, mint az úttörő szellemiség oszlopait.

Vér és könny. Erőszak és zűrzavar. Szerelem és gyűlölet. A Dél ezekre a sziklákra épült. Charon megye ezen az alapzaton állt.

Ha lenne alkalmad megkérdezni Charon néhány lakóját, a legtöbben azt mondanák, hogy ez már mind a múlté. Hogy elmosta az idő folyója, ami mindig csak előre folyik. Talán még hozzátennék, hogy azokat a dolgokat el kell felejteni, meghagyni a múltban.

De ha Titus Crown seriffet kérdezik, azt felelte volna, aki ezt hiszi, az vagy bolond, vagy hazudik. Esetleg mindkettő. És ha lett volna alkalmad az után a hosszú október után beszélni vele, azt mondta volna, hogy Charon megye alapzata rohadt és büdös, és nem csupán a bomlott hústól, de a bomlott lelkektől is. Hogy a sziklák, amelyekre a Dél épült, mozognak és széthasadnak, mint az, amire Mózes rácsapott a botjával. Csak éppen víz helyett vér és genny fakad belőle.

Talán szórakozottan megérintené a heget az arcán vagy a mellén, a szemedbe nézne, és azt mondaná azzal a rekedt suttogással, ami immár a normális beszédhangja:

– A Dél nem változik. Megpróbálhatjuk elrejteni a múltat, de úgyis visszajön, még durvábban, mint korábban. Rettenetesen.

Talán sóhajtana, elfordulna, és azt mondaná:

– A Dél nem változik… csak a nevek meg a dátumok meg az arcok. És néha még azok se változnak, nem ám. Néha ugyanaz a nap és ugyanaz az arc várja az embert, amikor lehunyja a szemét. Ott várja a sötétben…”

Előrendelhető

Radu Vancu: Kaddis Radnóti Miklósért – Megjelenik február 10-én!

 Radu Vancu

Kaddis Radnóti Miklósért

 

Megjelenik február 10-én!

Prae Kiadó



Prae Kiadó, 2025

 

Fordította: André Ferenc

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borító: Szabó Imola Julianna

 

A kötetről

 

Mi készteti arra a kortárs román irodalom egyik legnépszerűbb alakját, hogy megírja Radnóti Miklós halál utáni verseit? Radu Vancu a Kaddisban a tömegsír törékeny és legyőzhetetlen utópiáját tárja fel, ahol halál, szerelem, szépség, gonosz, vágy, háború, költészet egymásba olvadva hozza létre ezt a kötetet az emberiségért. Ebből kiindulva talál rá az irodalom egyik legpontosabb meghatározására: „Szilárdságvizsgálat a pokol anyagán.” Kegyetlenség és humor, szerelem és tragédia, fény és árnyék: végtelenül emberi témák. A képzeletbeli költői világban Gyarmati Fanni találja meg férje zsebében az elázott noteszt, amit kiszárít a napon. Ahogy előtűnnek a versek, Radnóti visszatér a halálból, és beszélni kezd, hangot adva a számtalan megtöretett, meggyilkolt embernek, és nem engedi, hogy a pusztításé legyen az utolsó szó.

 

A szerzőről


Szerzőfotó: Rareș Helici

 

 

Radu Vancu (1978, Nagyszeben, Románia) költő, író, műfordító, irodalomtudós, szerkesztő, a román PEN Club volt elnöke, a nagyszebeni nemzetközi költészeti fesztivál főszervezője. Verseit több mint tíz nyelvre fordították, munkáját számos díjjal ismerték el. A Kaddis 2023-ban elnyerte az Az év verseskötete-díjat, valamint a Radio România Cultural díját, továbbá jelölték az Observator Cultural folyóirat költészeti díjára is.

 

 

Beleolvasó

 

Kedvesem miután kiemelted testem a tömegsírból

megtaláltad foszlott viharkabátom zsebében a noteszt

 

utolsó verseimmel Teljesen fölszívta a földből a nedvet De rothadó &

nyirkos testemet is magába itta a papír Szárítottad a napon Ültél

 

a notesz mellett & vártad száradjon hátha ki lehet betűzni

még a verseket Arra gondoltam hogy végignézted ahogy testem

 

lassan kipárolog a füzetből Kipárolog a versekből & kissé

különös volt hogy verseim akkor váltak láthatóvá ha testem már

 

elpárolgott belőlük Nyár volt Hamar elpárologtam & előtűntek

sorra a versek & Amíg olvastad őket végig figyeltelek odafönt

 

a lég hullámaiból ahová párologtam & a tömegsírból amiben

hevertem & a versek mögül is Nem sírtál Helyetted is én

 

zokogtam Csodálkozva nézted ahogy ismét elázik a notesz Fújni

kezdted Rám leheltél Minél erősebben fújtál a füzetre annál

 

jobban elázott Zsebre tetted Tested melegétől még sebesebben

párologtam Mint a nap melegétől Ahogy elpárologtatott néha

 

a tünde fény & az édes halál ami egyszerre ragyogta be arcod

amikor elélveztél Amikor alig egy percre rá a zsebedből

 

ismét előhúztad teljesen száraz volt látszott nem is érted a dolgot Én

sem értem kedvesem Nézlek most is téged a tömegsírból Vagy épp

 

a verseim mögül Igazából mindkettő Én vagyok a lég körötted Ha

érzed hogy a levegő & a fény hirtelen nedves sóvá sűrűsödne

 

ne ijedj meg Csak én vagyok Csak költészet

 

 

Dönthetnék úgy hogy nem is emlékszem rád kedves de

egyszerű dolgokkal nem érdemes vacakolni Egyszerű a szív

 

ami ha meghal akkor meghal ténylegesen Egyszerű az agy

ami ha leáll tényleg leáll

 

De a tömegsír sohasem egyszerű Zsong itt minden

a véren túl is Akár a versben Akár a szerelemben Te

 

mindig is a kettőnk közös tömegsírja voltál kedves Mi

már az első pillanattól túl voltunk mindenen ami vér

 

(Az hogy ezeket a verseket írom

még nem jelenti hogy élek)

 

 

Milyen szép ahogy fölragyognak a szívek a tömegsír

fölött mondja Miklós Psszt sziszegik a holtak el ne ijesszük

 

Csak nézzük ahogy a szívek fölénk lebegnek mint

hullámzófényhalak Pattanásig feszített húr kiáltja valaki

 

a széléről Te szerencsétlen elijesztetted őket ordítja a szomszédja

Nem is ijedtek meg te marha Néhány szív még mélyebbre ereszkedett

 

Reszketnek a holtak mint árvák az örökbefogadási látogatáson

Hallom mondja Miklós ez a te a Fannid A szíved mint egy

 

fénylazac alámerül a holtak közé és úszni kezd

felém

 

 

Előrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó