Prae 20 – évforduló és társadalmi traumafeldolgozás – Petőfi Irodalmi Múzeum, Október 9–10

 Prae 20 – évforduló és társadalmi traumafeldolgozás

Művészeti platformok, irodalompolitika, társadalmi traumafeldolgozás

Petőfi Irodalmi Múzeum, Október 9–10.

ESEMÉNY

Huszadik éve jelenik meg a prae.hu művészeti portál, és azóta ad ki könyveket a Prae Kiadó – ezt ünnepli a „Prae család" az elmúlt 20 év eseményeit áttekintve, és a társadalmi traumafeldolgozás is megjelenik az eseményen. A kétnapos eseménynek – beszélgetéssorozatnak, felolvasásoknak – a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont október 9-én és 10-én délelőtt tíztől este nyolc óráig.

Szentkuthy Miklós azonos című regényére utal a 'Prae' név, melyhez a lapalapítók szóbeli hozzájárulást kaptak Tompa Máriától, az író hagyatékának kezelőjétől. A szócska latinul elöljárószóként és igekötőként használatos, a jelentése 'elő, előtt, előre, elé, elülső'.

Bár a történet a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat 1999-es létrehozásával indult, annak szerkesztői korán felismerték, hogy online jelenlét nélkül a léte is veszélybe kerülhet. Ezért megszervezték a prae.hu művészeti portált, ami 2006 októberében indult. A portál első szerkesztősége a következőképpen alakult: Árvai András (építészet), Baglyas Erika (art és design), Danczi Csaba László (, zene), Forgács Nóra Kinga (szerkesztőségi asszisztens), Győrei Zsolt (színház), Péczely Dóra (irodalom), Schreiber András (film) a főszerkesztő-helyettes Pál Dániel Levente, a főszerkesztő Balogh Endre volt, és az alapítók közt dolgozott Barta András, aki nem vállalt szerepet a szerkesztőségben. (A Litera híre 2006-ban.)

A Prae Kiadó 2006-ban jött létre, első kiadványa az Udvariatlan szerelem című obszcén középkori antológia volt Bánki Éva és Szigeti Csaba szerkesztésével, Gyulai Líviusz grafikáival – rögtön ezért a könyvért Szép Magyar Könyv díjat vehetett át az országszerte ismert grafikusművész.

Hogy ez elmúlt húsz évről árnyaltabb képet kapjunk, és a jövő felé hidat építsünk, Menyhért Anna szervezésében társadalmi traumafeldolgozással kapcsolatos programokra is sor kerül.

Program

Október 9. 

10:00-11:20 Minden és semmi – irodalompolitikai kerekasztal

Balogh Endre (Prae), Cseicsner Otília (Rádiófórum), Dányi Dániel (MEGY, elnökségi tag), Gács Anna (a Szépírók Társasága korábbi elnöke), Németh Zoltán (Bázis, társelnök), Zilahi Anna (Irodalmi Szakszervezet, elnökségi tag)

11:30-13:00 Írói túlélési stratégiák 

Bárány Tibor (filozófus, kritikus), Horváth Györgyi (irodalomtörténész, kultúrakutató, kritikus), Jenei László (író, a Műút főszerkesztője), Peer Krisztián (költő), Vida Kamilla (költő, újságíró). Moderál: Seres Lili Hanna (költő, az Irodalmi Szakszervezet elnökségi tagja)

14:00-15:30 Társadalmi traumafeldolgozás: koncepciók

Menyhért Anna (traumakutató), Ónody-Molnár Dóra (újságíró), Orvos-Tóth Noémi (pszichológus). Moderátor: Agárdi Izabella (történész)

16:00-17:45: Mi történt 20 év alatt a művészetekben? 

A prae.hu művészeti portál rovatvezetői beszélgetnek meghívott vendégeikkel. Az építészet, az irodalom és a zene kapcsán.

Bánszegi Bíborka (építész, az Építészfórum szerkesztője), Borsai Szandra (építész, író, a prae.hu építészet rovatának vezetője) és Martinkó József (építészeti szakíró, az OCTOGON építészeti és design magazin főszerkesztője és kiadója).

18:00-20:00 Felolvasnak a Prae Kiadó szerzői – moderál L. Varga Péter 

Lichter Péter, Kayla Czaga (művei videón és magyar fordításban), Weber Kristóf, Kovács Edward, Kornis Mihály

Október 10.

10:00-10:15 Az Osvát-díj átadása. A díjazott Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője.

10:15-11:20 Mi kell ma? Irodalmi platformok pre-NER és poszt-NER

Károlyi Csaba (Élet és Irodalom), Lágy Kornél (kaleidoszkóp), Nagy Gabriella (Litera), Tóth Ramóna Mirtill (Kalligram folyóirat, nincs online). Moderátor: Horváth Florencia (prae.hu)

11:30-13:00 Ki szavatol a szerző biztonságáért?

Hogyan ad biztonságot a szerzőnek a kiadó: Dávid Anna (Magvető Kiadó) Simon Márton (Okapi Kiadó) és Balogh Endre (Prae Kiadó) beszélgetnek.

14:00-15:30 Társadalmi traumafeldolgozás: hogyan tovább?

Adler Kata, Menyhért Anna (traumakutató, egyetemi tanár), Pistyur Veronika (CEO Bridge Budapest), Szarvas Zsolt (újságíró, a Neves Névtelenek képviselője). Moderátor: Virginás Andrea (egyetemi docens)

16:00-17:45: Mi történt 20 év alatt a művészetekben? 

A prae.hu művészeti portál rovatvezetői beszélgetnek meghívott vendégeikkel

16:00 – 16:30 Dombai Dóra (esztéta, filmkritikus, a Veszélyes lehet a mozi című könyv szerzője), Forgács Nóra Kinga (a prae.hu filmrovatának egykori rovatvezetője, filmkritikus, jelenleg addiktológiai konzultáns, terápiás munkatárs a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnál) és Kiss Dalma (filmkritikus, a prae.hu filmrovatának rovatvezetője)

17:00 Boczán Bea, a prae.hu gyerekrovatának vezetője, Gesztelyi Hermina egyetemi oktató és irodalomtörténész, Vinczellér Kata magyar-média szakos tanár és a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökségi tagja

18:00-20:00 Felolvasnak a Prae Kiadó szerzői – moderál Péczely Dóra

Csordás Kata, Mohácsi Balázs, Méhes Károly, Nyerges Gábor Ádám, Veszprémi Szilveszter

Facebook-esemény, melyen jelezhető a részvétel

Prae 20. Művészeti platformok, irodalompolitika, társadalmi traumafeldolgozás

Szervezők: Balogh Endre, Horváth Florencia, L. Varga Péter, Menyhért Anna, Péczely Dóra

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum

Időpont: 2026 október 9-10.

A belépés díjmentes.

A szervezők programváltozás jogát fenntartják.

A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Lars Fr. H. Svendsen: Hülyék, idióták és hülye idióták – Megjelenik szeptember végén!

 A hülyeség filozófiája

Lars Fr. H. Svendsen

Hülyék, idióták és hülye idióták  

 

Megjelenik szeptember végén!

Lira

Bookline

Book24

Figura Könyvkiadó, 2026

Fordította: Veress Dávid

Szerkesztette: dr. Dávid Gyula

Borító és kötésterv: Kiss Barnabás

Fülszöveg

Hülye vagyok. Akárcsak te. Sőt, idióta vagyok. Épp mint te. Időnként hülye idióták is tudunk lenni. Az az idióta játssza a legnagyobb szerepet az életedben, aki reggelente szembenéz veled a tükörben. Ez a könyv arra szeretne lehetőséget nyújtani, hogy eltűnődhess a saját hülyeségeden, és ne csak másokban ismerd fel – amire egyébként bőven adódik alkalom.

Örömmel „hülyézünk” vagy „idiótázunk” le másokat, még akkor is, ha alkalomadtán a saját korábbi énünket ítéljük tök hülyének. Ez az önfelismerés általában azonban elmarad. Ez a könyv ellát néhány tanáccsal ahhoz, hogyan ne legyünk túlságosan hülyék vagy idióták.

 

„Az ember lehet hülye, idióta vagy hülye idióta egy területen, és okos egy másikon. De aki egy területen hülye idióta, hajlamos más területeken is annak lenni, mivel a hülye idiótát nagyobb fokú magabiztosság jellemzi, mint azt, aki »csak« hülye vagy idióta.”

 

Beleolvasó 

„Hülye vagyok. Akárcsak te. Sőt, idióta vagyok. Épp mint te. Időnként hülye idióták is tudunk lenni. Az én hülyeségem és idiótaságom csekélyebb jelentőséggel bír a számodra, mint a sajátod. Elvégre az az idióta játsza a legnagyobb szerepet az életedben, aki reggelente szembenéz veled a tükörben. Ez a könyv arra szeretne lehetőséget nyújtani, hogy eltűnődhess a saját hülyeségeden, és ne csak másokban ismerd fel – amire egyébként bőven adódik alkalom.

Örömmel „hülyézünk” vagy „idiótázunk” le másokat, még akkor is, ha alkalomadtán a saját korábbi énünket ítéljük tök hülyének. Ez az önfelismerés hol hirtelen jön, hol hosszabb időt vesz igénybe, általában azonban elmarad. Egyfajta önsegítő könyv ez tehát, néhány – kétségtelenül nagyon általános – tanáccsal ahhoz, hogyan ne legyünk túlságosan hülyék vagy idióták.

A hülyeség filozófiájának szükségességét többek között sokak közösségi médiában tanúsított magaviseletével lehet alátámasztani. Egyszerűen a rossz gondolkodás és az abból fakadó viselkedésformák özöne érhető tetten. Mivel az idióták hajlamosak kitűnni, a hülyeség és az idiótaság mértékét könnyen túlbecsülhetjük. Mindenesetre, úgy tűnik, hiány nincs belőle.

Mi, emberek, szinte határtalanul ostobák tudunk lenni. Amint arra az angol író, Terry Pratchett (1948–2015) rámutat: „Ha az ember egy nagy kapcsolót helyezne valami barlangba egy táblával, amelyen az áll, hogy »Világvége-kapcsoló. KÉRJÜK, NE NYÚLJON HOZZÁ!«, még megszáradnia sem lenne ideje rajta a festéknek.” Kevesen vagyunk ennyire idióták, néhányan mégis azok. Rengeteg hülyeség kitelne mindannyiunktól, vannak azonban, akikre ez a tulajdonság olyannyira jellemző, hogy elsősorban ez határozza meg őket.

Azért vagyunk mindnyájan hülyék, mert a hülyeség elválaszthatatlanul összefügg a gondolkodási képességünkkel. A „hülyeség”, ahogyan arra ebben az esszében tekintek, a gondolkodási képességünk kihasználatlanságát, az „idiótaság” pedig ugyanezen képesség rossz használatát jelöli. A „hülyeség” és az „idiótaság” fogalmát nem rajtunk kívül álló körülmények okozta hiányosságokhoz kötjük, hanem olyan hibákhoz, amikért jogosan lehet bírálni minket. Én azokról írok, akik „normális” vagy még magasabb szinten működnek.

Persze, nem is olyan ritkán felmerülhet a kérdés, hogy a kommentszekciókban és egyéb fórumokon megnyilvánuló emberek egy részének kognitív működési szintje egyáltalán „normálisnak” nevezhető-e, és korántsem egyszerű eldönteni, hol húzzuk meg a határt a „normális” és a „nem-normális” között – ebbe a vitába azonban nem bocsátkozom bele.

Ellenben szem előtt tartom azokat a magas intelligenciával rendelkező embereket, akik ennek ellenére minősülnek egyszerre hülyének és idiótának. Például attól még, hogy valaki képes matematikai bravúrokra, vagy világelső az új rákgyógyszerek kifejlesztésében, még lehet olyan hülye, mint a sötét éjszaka, vagy valóságos idióta sok más téren. Sőt, talán hajlamosabb rá, mivel az egyik területen szerzett képessége azt a megalapozatlan hitet ébresztheti benne, hogy minden másban is kiváló. Sokakkal találkoztam már, akiknek elmondásuk szerint magas az IQ-juk. Annyi közös bennük, hogy nem tűnnek különösebben okosnak, és gyakran semmi említésre méltó teljesítményt nem tudnak felmutatni. Természetesen vannak olyanok is, akiknek magas az IQ-juk, okosak és el is értek valamit, de az IQ-juk számánál általában sokkal fontosabb dolgok kötik le őket.

Mindannyian teszünk idióta dolgokat. Nem én tűnődtem el először azon, hogy mégis miért nem ellenőriztem, hogy tényleg lekapcsoltam-e a biztosítékot, mielőtt nekiestem acélfogóval a villanyvezetéknek. Ilyen helyzetekben a világ azonnal visszajelzi, hogy nem jártunk el különösebben körültekintően. Nagyjából meg szoktuk úszni ezeket a helyzeteket, és legalább egy darabig nem követjük el ugyanazt a hibát, azonban nem mindig végződik szerencsésen a dolog. Az úgynevezett Darwin-díjon mindig jót lehet derülni, bár tragikus módon csak azoknak ítélik oda, akik valamilyen apró szolgálattal hozzájárultak az evolúcióhoz azáltal, hogy látványosan ostoba vagy idióta módon lelték halálukat, vagy váltak terméketlenné, és ezáltal vonták ki magukat a génállományból. Az egyik kedvencem az a kanadai ügyvéd, aki legjobbnak látta élőben demonstrálni egy bizonyos ablaküvegtípus törhetetlen mivoltát, ezért nekivágta magát a huszönötödiken. Az üveg kiállta a próbát, az ügyvéd azonban nem ellenőrizte az ablakkeret megfelelő teherbíróképességét, ami szerencsétlenségére elengedte az üveget. Nem meglepő módon tízből kilenc díjazott férfi.

A világ visszajelzése vizsgaeredmény formájában is érkezhet. Dolgozatjavítás közben rendszeresen bele lehet futni olyan hallgatókba, akiknek jóllehet fogalmuk sincs a tananyagról, mégis igyekeznek legjobb tudásuk szerint válaszolni az adott kérdésre. Egyiküknek az elsietett általánosítások (például: minden hátsó sorban ülő hallgatón fehér póló van) és a tudományos törvények közötti különbséget kellett megragadnia, amit a következőképp oldott meg: „a különbség az, hogy a tudományos törvényeket a király hozza.” A javító ilyenkor elmosolyodik, megvakargatja a fejét, és igyekszik rekonstruálni, mi járhatott a hallgató fejében, majd még szélesebb mosoly ül az arcára, amikor rájön, hogy az illető többek között a tudományos és a jogi törvények közötti különbséget sem érti.

Ez az esszé a filozófia erény-episztemológia nevű ágához tesz hozzá egy kevéskét. Az „episztemológia” a görög episztémé (’ismeret, tudás, tudomány’) és logosz (’szó, érv, elmélet’) szavak összetétele, vagyis ismeretelmélet. Az „erény” a görög areté fordítása, ami azt írja le, hogy mit jelent kiválónak lenni. Az erényetika tehát annak a tana, hogy hogyan lehetünk kiváló cselekvő lények, az erény-episztemológia pedig annak, hogy hogyan lehetünk kiváló megismerő lények az erényekkel kapcsolatban. Az esszé kiemel néhány jellemvonást annak kapcsán, hogyan és miért múljuk magunkat alul megismerő lényként. Az arrogancia, a szűklátókörűség, a makacsság, az érvekre való érzéketlenség, a hibák beismerésének hiánya vagy képtelensége, a felületesség és a hanyagság mind gátolja a józan gondolkodást. Ha épeszű szeretnél maradni, ezeket a tulajdonságokat fel kell tudnod ismerned és le kell küzdened magadban.

Immanuel Kant (1724–1804) megkülönbözteti a lélek „fogyatékosságait” és „betegségeit”, és úgy véli, hogy kategorikus határ húzódik a kettő között. Én inkább fokozatos átmenetet látok itt, mivel a lélek „fogyatkozása” könnyen betegségbe csaphat át, ha kellően szélsőségessé válik. Amikor például összeesküvés-elméletekre hajlamos emberekkel állunk le vitatkozni, gyakran nem világos, hogy a határ melyik oldalán állnak, bizonyos esetekben pedig nehéz nem arra jutni, hogy ez nem puszta hülyeség vagy idiótaság, hanem valóságos őrültség, olyannyira meghaladja az emberi racionalitás minden észszerű mércéjét. Az idiótaság számomra kicsit olyan, mint a légypapír. Túl sok órát töltöttem el az életemből szinte bármiről szóló abszurd összeesküvés-elméleteknek vagy az alternatív gyógyászat legőrültebb elképzeléseinek szentelt honlapokon. Valószínűleg nem lettem bölcsebb tőle, de kétségtelenül megvolt a maga szórakoztató értéke.

Itt ellen lehetne vetni, hogy egyszerűen hülyének bélyegzem azokat, akik nem értenek velem egyet – ami valóban hülyeség volna, ha egészében ad hominem érvelést folytatnék, vagyis a személyeket támadnám a nézeteik helyett. Ebben az összefüggésben azonban nem az a döntő, hogy pontosan milyen nézeteket vallasz, hanem hogy miért teszed. Nem azért vagy hülye, mert tévedsz. A tévedésed módja határozza meg, hogy hülye vagy-e. Lehetnek teljesen helytálló nézeteid egy kérdést illetően, azonban ha hülye módon jutottál hozzájuk, hülye vagy. Olyan ez, mint az ittas vezetés: attól még, hogy épségben hazaértél anélkül, hogy bárkiben kárt okoztál volna, ugyanúgy részegen vezető idióta maradsz.

A hülyeség és az idiótaság nem ismeri fel önmagát – vak a hülyeségre és az idiótaságra. Ugyanakkor a belátás lehetősége mindig adott, mivel mindannyian képesek vagyunk egyszerre több gondolat befogadására, ilyenképp pedig felismerhetjük önmagunkban a hülyeséget és az idiótaságot is, ha nyitottak vagyunk arra a tényre, hogy ezek bennünk is jelen vannak. Mások hülyeségét és idiótaságát a sajátunkénál sokkal könnyebb felismerni, amint arra A hegyi beszéd is helyesen rámutat: „Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!”

A filozófia alapvetően az önreflexióról szól, arról a munkáról, aminek során az ember a saját gondolkodási szokásait és szemléletmódját tudatosítja. Ezt az önismereti munkát senki sem végezheti el helyetted. Neked magadnak kell megtenned. Egy ilyen könyv legfeljebb abban segíthet, hogy tudatosítsa benned a hülyeségre, az idiótaságra és a hülye idiótaságra való hajlamodat, illetve rámutasson néhány dologra azzal kapcsolatban, hogyan és miért mész fejjel a falnak. Utána viszont rajtad múlik, hogy kezdesz-e vele valamit – tudva, hogy ez vég nélküli, sziszifuszi munka.”

 

Kapható a kereskedelmi hálózatokban!

Lira

Bookline

Book24

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Ilonka Anna ("Én csak azt szeretném, hogy az olvasók nyissanak az olyan írók felé, akiknek jóval kevesebb támogatás jut, mint akik hagyományos kiadónál jelentetnek meg.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban újra interjú készül Ilonka Anna írónővel, akinek azóta már a 4. kötete jelent meg. Aki esetleg nem tudná, az írónő BL (Boys Love) regényeket ír. A regények sorrendben Gondoltad volna, Ezt akartad? (Gondoltad volna 1-2), Itt a vége? és az Áll az alku? címmel.

Kérlek, mesélj magadról? Azóta a negyedik regényed is megjelent, milyen érzés? Hogy érzed ezzel kapcsolatban?

Ismét hálás vagyok a lehetőségért. Köszönöm, jól vagyok. Gőzerővel dolgozom a következő regényemen. Minden szabad percemet lefoglalja az írás, szerkesztés, tervezés.

A negyedik regényem megjelenését is ugyanúgy éltem meg, mint az elsőt. Továbbra is hihetetlen számomra, hogy a történeteimet várják, olvassák, és többnyire szeretik.

Az érzés, hogy fizikálisan is kézbe tudom venni, leírhatatlan. Büszkeség tölt el, hogy megint megcsináltam.

Gondoltad volna sorozatod, az Itt a vége? és az Áll az alku?  c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Attól függ, hogy miről írsz. Egy romantikus történetet, aminek megvannak a sajátosságai egyszerűbb. A zombis történetemnél emeltem a tétet. Fel kellett építeni egy világot. Utánanézni, hogy az idő múlásával hogyan változik meg a környezet. Mi történhet az épületekkel, és egy posztapokaliptikus világban hogyan változnak meg az emberek.

Az Áll az alku? pedig egy sportrománc, amit nagyon hitelesen kellett megírni. Rengeteg kutatómunkát végeztem, és nem féltem kérdezni. Egy jó történethez az is kell, hogy hitelesen adjuk át az olvasóknak a valóságot.

Általában három hónap alatt megírom a kéziratot, de ehhez nem kevés alázat és munkaidő kell.

Itt a vége? és az Áll az alku? című könyveid nem tartoznak a Gondoltad volna? sorozathoz, miért? Önálló regények vagy folytatódnak majd?

A Gondoltad volna „sorozat” kétrészes, nem is tervezem folytatni.

Az Itt a vége? című regényem teljesen más világ. A világépítés, a cselekmény… Elvileg önálló kötet, de sokan szeretnék, ha kapna egy folytatást. Aminek megvan az alapötlete, csak még nem döntöttem el, hogy ténylegesen meg is írom-e.

Az Áll az alku? szintén egyrészes, nem tervezem a folytatását. Szépen le lett zárva.

Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és valóság?

Ez a könyv műfajától függ.

Az is igaz, hogy az egyik nincs meg a másik nélkül. Amennyire tehetem, ragaszkodom a valósághoz, de ha a műfaj engedi, akkor hajlandó vagyok elrugaszkodni a valósághoz. Nem mindegy, hogy egy zombis történetről vagy sportrománcról van szó.

Könyveket kiknek ajánlod? Hány éves kortól érdemes kézbe adni?

Férfiaknak és nőknek egyaránt, és mindenképpen 18 éven felülieknek. Nem viccelek. A történeteimben erősen jelen van a szexualitás. Ami – szerintem – nélkülözhetetlen egy jó történetben. De ez relatív. Viszont aki nem szereti az explicit jeleneteket, a valóság leírását, annak nem ajánlom.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2022-ben jött a sugallat.

Mindig is szerettem olvasni, de eszembe se jutott írni. Aztán jött a BL szerelem… Olvastam is a témában, de valahogy egyik regény sem az volt, amire én vágytam. Ezért döntöttem. Majd én megírom magamnak azt a történetet, amit olvasni akarok. A folytatást pedig már tudjátok…

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mindenképpen.

Bármiről szívesen írok, ha megragadja a fantáziámat. Kevesen tudják, de írtam már verseket, történelmi ihletésű novellát és sci-fit is. Megjelentek nyomtatásban. Nemrég fejeztem be a következő regényem kéziratát, és elkezdtem egy újat. Például az disztópia. Szóval csak a képzeletem szabhat határt.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor pontot teszek a kézirat végére még semmilyen. Tudom, hogy sok dolgom lesz még vele. Majd a szerkesztés befejeztével, túl a tördelésen jön a magány érzése. Elengedem, és egy űr keletkezik bennem, amit gyorsan be kell töltenem.

Vannak kedvenc BL regényeid?

Természetesen vannak. Bár, amióta elkezdtem írni nem olvasok ebben a műfajban. Egy oka van: nem szeretném, hogy elbizonytalanítson. Akarva-akaratlanul összehasonlítanám a saját történeteimmel, és kételyek ébrednének bennem. Csodálom azokat az írókat, akiknek ez nem okoz gondot. Ritkán azért teszek kivételt.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első mindig különleges. Még most is nehezen hiszem el, hogy elindultam ezen az úton. De megtettem, és folytatni fogom. Csodálatos érzés tudni, hogy amit alkottam, azt mások olvassák és szeretik.

Nemrégiben fedeztem fel BL (Boys Love) regényeket. Miért így nevezik?

A boys love kifejezés Ázsiából származik. Férfiak közötti romantikus érzelmi és szexuális kapcsolatra utal. Több típusa van. A lágyabb, érzelmekkel teli történeteken át egészen az erotikusabb töltöttségig. Nem titok, hogy én az utóbbit preferálom.

Egyre több sorozatban kap szerepet a BL, pl Tikokon szoktam látni Ázsiai és Amerikai szerepekben. Hazánkban nem igen elfogadott dolog. Mit gondolsz erről?

Magyarország kis ország, és az emberek – tisztelet a kivételnek – nem eléggé elfogadók. De hiszem, hogy egyszer megtörténik a változás, és akkor ezeket a történeteket is nyugodt szívvel fogják leemelni a polcokról. Hiszen a könyvet nem az határozza meg, hogy a szereplők azonos neműeket szeretnek-e vagy sem.

A történetnek legyen lelke, meséljen el valamit. Ha az olvasó becsukja a könyvet és felsóhajt, és azt gondolja, hogy ez jó volt, akkor én is elégedett vagyok.

Sajnos rajtad kívül nagyon kevés hazai író van aki BL regényt ír. Miért?

Azért vagyunk páran.

Ennek több oka is lehet. Műfajidegen a számukra. Nem jött még meg az ihlet, vagy elhatárolódnak. Az is benne van, hogy nem szeretnék, ha ez alapján ítélnék meg őket. Minden zsáner beskatulyáz valamilyen szinten és nehéz kitörni belőle.

Az sem biztos, hogy az aktuális olvasótáborod jól fogadná, és egy új közösséget kialakítani borzasztóan nehéz.

Ráadásul az olvasóközösség kis szegmense olvas BL-t. Fogyás/értékesítés szempontjából ez sem utolsó. A kiadók sem szeretnének kockázatot vállalni. Szóval ez több összetevős.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Fejben – papíron – meg kell lennie a vázlatnak, hogy nekiüljek írni. De hagyom a szereplőket életre kelni, hogy kövessék el a saját hibáikat. A végén segítek nekik kiegyenesíteni az útjukat.

Honnan jött az ötlet, érzés, hogy BL regényt írj és rögtön 4 regényed jelent is meg.

Ez a téma érdekel.

Írhatnék trendi könyveket, belemerülhetnék a jelenleg keresett zsánerekbe, de nem teszem. Pedig lehet, hogy jobban járnék. De szeretem azt csinálni, amit én akarok. Az, hogy millió és egy nehézség gördül elém, nem zavar. Majd megoldom. A szabadság érzése, hogy azt írhatok és arról, amiről én akarok, felbecsülhetetlen.

Jelenleg 4 regényed jelent meg, vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Minden könyvemben több kedvenc jelenetem van, de elférnek egymás mellett. Néha a legfájdalmasabb fejezeteket a legjobb megírni. Szóval nem, nincs olyan rész, amit nehezen írnék meg.

Mit gondolsz, ma BL regényíróként nehéz érvényesülni? Kitűnni más könyvek közül?

Kezdjük azzal, hogy eleve magyar szerzőként nehéz érvényesülni. Az olvasókban ott az előítélet, hogy ha hazai író tollából származik egy könyv, az nem biztos, hogy jó lesz. Tisztelet a kivételnek, és örülök, hogy vannak olyan olvasók, akik igenis olvasnak hazai szerzőtől.

Magyarországon az olvasótábor szűk szegmense olvas LMBTQ regényeket. Ráadásul, ha nem hagyományos kiadónál jelensz meg, úgy még nehezebb. Nem ismernek, félnek tőled, nem akarnak kockáztatni. Részben megértem őket. Viszont így tényleg nagyon nehéz.

Kitűnni? Azt hiszem, ez rossz szó rá. Nem állítom, hogy az én regényem jobb, mint a másik íróé. Azt sem, hogy profin van megírva, és olyan dolgokat olvashatsz benne, amit máshol nem.

Én csak azt szeretném, hogy az olvasók nyissanak az olyan írók felé, akiknek jóval kevesebb támogatás jut, mint akik hagyományos kiadónál jelentetnek meg.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Eszembe jut egy jelenet, és köré építek egy egész történetet. Mindegy, hogy az elején, a végén vagy a közepén van. Szerencsére még nincs szükségem inspirációra, teli vagyok regényötletekkel. Lehet, majd eljön az a pont is, amikor válságba kerülök. Akkor törhetem a fejem, hogy miből is inspirálódjak. De biztos vagyok benne, hogy megoldom.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőmnek küldöm el legelőször. De az nem jelenti azt, hogy ő olvassa el elsőnek. Van kettő-három előolvasóm, akik megjegyzésükkel, meglátásukkal, biztatásukkal segítenek a kézirat minőségének emelésén. Javaslatokat tehetnek, de bele nem szólhatnak. Az író döntése, hogy mit fogad meg és mit nem.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A szüleim végtelenül büszkék voltak, amikor belekezdtem. Az én sikerem az övéké is volt, és most is az. Nélkülük nem itt tartanék. A könyvekben megjelenő bizonyos gondolatokat nekik köszönhetem.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Köszönöm, hogy újra és újra bizalmat szavaznak nekem. Ha nem tennék, nem hozhatnám el az újabb történeteimet. Remélem nem fognak csalódni bennem, és a továbbiakban is kiszakíthatom őket a megfáradt hétköznapokból. Mindenkinek köszönöm aki velem tart, és azoknak is, akik majd fognak.

Neked pedig a lehetőséget.

Puszi és ölelés!

Anna

Búcsú a kedvenc írómtól Brett O'Conortól. (Ég veled, Brett!")

Rendhagyó és szomorú blogbejegyzéssel érkeztem, Brett O’Conor életmentő műtét közben elhunyt.

Akkor éjjel, író párja közölte a facebook oldalon a hírt, alig akartam elhinni. Egy tehetséges, szimpatikus, barátságos író ment el. Hirtelen. Alig pár hete beszéltem utoljára aug.23-án. Amikor is meghívtam a insta csoportba, mivel elértem az 1000 követőt, rögtön őt meghívtam.

Egy hatalmas űrt hagyott, és minden olvasó számára. De ki is volt Ő?

Ő írta A Vérengző sorozatot, Azután trilógiát, Az üreget és A tizenharmadik smaragdtáblát és egy fantasy történet Holdhományt is.

Beszélgettünk Azután első részéről és azon belül egy morális kérdésekkel kapcsolatban is, mely blogomon is fent van.

Azután trilógia

Számomra A Vérengző sorozata a kedvencem, imádtam minden sorát. S ez el is mondtam. Szerencsésnek és megtisztelve érzem magam, hogy segíthettem és támogathattam a könyvei promotálásában.

A Vérengzők sorozat

A tizenharmadik smaragdtábla

Az üreg

Holdhomány

Ritkán sikerült emberi időben összefutni virtuálisan, mert mindig éjjel vagy hajnali órákban beszélgettünk.

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy elment, tudva, hogy már nem fogunk beszélgetni sem éjjel, sem hajnalban és nem futunk össze emberi időben sem, még fájdalmasabb.

Brett O’Conor az egyetlen író, akivel barátként kerültem közel. Ritkán van ilyen lehetőségem, hogy egy íróval közel kerüljek, de ő más volt. Egyből megtaláltuk közösen hangot, ahogy tudtam segítettem, ötletekkel, tanácsokkal.

Brett, köszönök mindent, a bizalmat, hogy elolvashattam a könyved, tudom van még mit olvasnom, De ezek az olvasásaim, furcsa lesz, hisz nem mondhatom, illetve nem fogod tudni, hogy tetszett-e.

Brett, köszönöm a könyveidet, a történeteket amit írtál, Jim mindig is kedvencem lesz, A Vérengző mindig a kedvenc lesz.

Ezzel a sorokkal búcsúzom, mint barát, blogger és olvasó!

Az A Vérengzővel bemutatkozott az író, A Mészárossal megmutatta, hogy igen tudd írni, tudja mi kell az olvasónak. Szektával pedig, feltette az i-re a pontot.

Búcsúzom és egyszer talán máshol még összefuthatunk és beszélgethetünk a könyveidről.

Őszinte részvétem a családjának!

Nyugodj békében, Brett O’ Conor

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Jeffrey Knox - ("Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Jeffrey Knox írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveről. Az írónak nemrégiben jelent meg Rá-Ro Extra című horror regénye. Épp pár napja kezdtem elolvasni, igazából csak belelapoztam, de ott is ragadtam. Nagyon tetszik, hogy magyar helyszín, magyar nevekkel íródott ez a történet.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Alapvetően egy eléggé kíváncsi, introvertált ember vagyok, akit egész életében túl sok minden érdekelt egyszerre. Szeretek alkotni, tervezni, barkácsolni, dolgokat szétszedni és megérteni, hogyan működnek. Ugyanígy érdekelnek az élőlények, az emberi psziché, a társadalom vagy akár az is, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy.

A filozófia különösen közel áll hozzám, főleg azok a kérdések, amelyekre nincs egyszerű vagy biztos válasz. Talán ezért szeretek annyira történeteket is kitalálni: egy regényben össze lehet ereszteni mindazt, ami az embert foglalkoztatja. Ráadásul ott még az a rengeteg látszólag haszontalan tudás is egyszer csak használhatóvá válik, amit az ember az évek során kíváncsiságból összeszedett.

Rá-Ro Extra című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is. A történet gerincét, az összes fontosabb eseménnyel együtt körülbelül három hét alatt írtam meg. Utána még hónapokig javítottam és bővítettem. Ebben az is benne volt, hogy sokáig nem mertem senkinek megmutatni, úgyhogy mindig találtam még valamit, amit lehetett piszkálni rajta. Így lett két év. 

Miért pont horror?

Nagyon korán megtalált. Nyolcévesen láttam először az Evil Deadet, akkor még Az erdő szelleme címen, hangalámondásos kalóz VHS-en. Rendesen traumatizált, aztán valamiért mégis egyre jobban érdekelt. Tízéves korom körül már rendszeresen horrorokat néztem, később pedig a régi olasz zombifilmek és Peter Jackson Hullajója is nagy kedvencek lettek. Gyerekként vonzottak a filmes trükkök és a maszkok, és talán a horrorban van ezekből a legtöbb.

Felnőttként már mást is látok benne. Azt vettem észre magamon, hogy amitől félek, az sokszor csak addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen. Ezért inkább közel megyek hozzá, megpróbálom megérteni, valahogy magamhoz ölelni — és onnantól rendszerint veszít az erejéből. A horror erre nagyon jó terep. Közben a félelem a saját múlandóságunkkal is szembesít. Ezt nem feltétlenül sötét gondolatnak tartom; szerintem ahhoz, hogy az ember teljesebben éljen, néha arra is emlékeznie kell, hogy az ideje véges.

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni? Továbbra is horror zsánerben fogsz alkotni?

A Rá-Ro Extrát eredetileg teljesen önálló történetnek írtam, ezért sokáig biztosan azt mondtam volna, hogy nem lesz folytatása. Azóta viszont meglepően sokan kérik, úgyhogy már nem zárom ki. A következő könyvekkel mindenesetre más irányokat is szeretnék kipróbálni. Nem akarok egyszerűen „a zombis horroríró” maradni: van romantikus horror és realista sci-fi horror ötletem is. A horror valószínűleg sokáig velem marad, de inkább eszközként, nem ketrecként.

Miről és kiknek szól a történet?

A felszínen egy véres, groteszk zombihorror egy magyar építőipari brigádról, amely egy öreg kórházban beletenyerel valamibe, amibe nagyon nem kellett volna. Nekem viszont személyesebb ennél. Akkor már tudtam, hogy húsz év után otthagyom az építőipart, Józsiék pedig az utolsó brigádom voltak. Nagyon megszerettem őket, ezért a könyv részben búcsúajándék lett nekik és annak az egész korszaknak. A humor is ezért ilyen fontos benne: szerettem volna megőrizni valamit abból, ahogy együtt dolgoztunk és egymást szórakoztattuk.

Volt benne egy tudatosabb szándék is. Szerettem volna, ha olyan melósok is könyvet vesznek a kezükbe, akik egyébként ritkán olvasnak. Rengeteg ember nem találkozik olyan történettel, amelyben a saját világára, nyelvére és humorára ismerhet. Arra gondoltam, talán ha egyszer róluk szól egy regény, könnyebb megszeretniük az olvasást.

A másik oldalról pedig közelebb akartam hozni ezt a közeget azokhoz is, akik kívülről hajlamosak csak annyit látni, hogy „melósok”. Szerintem nagyon alulértékelt rétegről van szó. Ezek az emberek szó szerint a két kezükkel építik fel azt a világot, amelyben mindannyian élünk: a lakást, ahová hazamegyünk, a boltot, ahol ételt veszünk, a kórházat, ahol kezelnek bennünket, az irodát, ahol mások dolgoznak. Nem idealizálni akartam őket, hanem emberként megmutatni: a humorukkal, hibáikkal, érzéseikkel, hülyeségeikkel és méltóságukkal együtt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretem a valós talajba ágyazott lehetetlenségeket. Ha a közeg, az emberek és a reakcióik hitelesek, az olvasó meglepően nagy őrültséget is elfogad. Erre Stephen King Mángorló című novellájánál figyeltem fel igazán. Mire tudatosult bennem, hogy mekkora eszméletlen baromság maga az alapötlet, már rég élveztem a történetet. Akkor gondoltam először, hogy valamit nagyon tud az öreg. Azóta engem is az érdekel, hogyan lehet a legvadabb ötletet annyira valóságos közegbe tenni, hogy egy idő után az olvasó egyszerűen elfogadja a szabályait.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Harmincnégy éves koromig leginkább akkor írtam, amikor udvarolni kellett – én voltam az a srác a csapatban, akihez a többiek is fordultak, ha valami igazán szépet kellett írni. 2020-ban viszont sokakhoz hasonlóan én is nehéz időszakot éltem át, és művészetterápiaként kezdtem el komolyabban írni. Rajzolni és festeni mindig szerettem, de rájöttem, hogy szavakkal sokkal több mindent lehet egyszerre kifejezni. Ráadásul az írás talán a legolcsóbb művészeti forma: kell hozzá egy papír és egy toll, és fel lehet építeni vele egy egész világot. Annyira bevált, hogy elkezdtem tudatosan tanulni az írást. A Rá-Ro Extra már annak a próbája volt, hogy végig tudok-e vinni egy hosszabb, összefüggő történetet.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen. Engem nem annyira a műfaji hűség érdekel, inkább az, hogy egy adott történethez melyik eszköztár működik a legjobban. Most kifejezetten izgat, mit lehet kezdeni a horrorral, ha romantikával, sci-fivel vagy akár egészen realista történettel keverem. Még keresem a saját utamat, és ezt jelenleg inkább lehetőségnek érzem, mint problémának.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Furcsa. Hónapokig folyamatosan jár a fejemben a történet: egy jelenet, egy mondat, egy megoldás, amit még jobbá lehetne tenni. Aztán egyszer csak el kell engedni. Amikor már a nyomdában van, különösen szokatlan, hogy többé nem tudok hozzányúlni. Ugyanakkor nagyon jó érzés, amikor a sok különálló ötlet és jelenet végül egyetlen egésszé áll össze. Onnantól már nem valami félkész dolog él a fejemben, hanem létezik nélkülem is.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A valódi nevemet úgy gondoltam, nehéz lehet marketingelni, így mindenképp álnévben gondolkoztam. Nem mintha baj lenne vele, de egy ütősebb név szerintem már eleve figyelemfelkeltő. A Jeffrey rész Jeffrey Combs színész előtt tiszteleg. Imádom a filmjeit, és erősen összekapcsolódik bennem azzal a horrorvilággal, amin felnőttem. A Knox viszont sokkal prózaibb, nincs különösebb legenda mögötte: kellett a Jeff mellé egy jól hangzó vezetéknév, és egyszer újraindult a Samsung telefonom. A kezdőképernyőn ott volt a „Secured by Knox” felirat. Néztem egy darabig, aztán arra gondoltam: Jeffrey Knox… ez nem is rossz. Így maradt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Gyerekkorom óta találtam ki történeteket, csak akkor még inkább filmként képzeltem el őket, és nem is mind horror volt. Maga az írás sokáig egyáltalán nem volt tervben. A horror viszont gyerekkorom óta közel áll hozzám, ezért természetes volt, hogy az első regényem ebben a műfajban született meg. Hosszú távon viszont több zsánert is szeretnék kipróbálni, valószínűleg mindegyiket valamilyen horroros elemmel keverve.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon vártam, és közben rettenetesen izgultam. Egész életemben alkottam valamit, de ez volt az első alkalom, hogy egy munkámat tényleg kiengedtem a kezemből idegen emberek elé. Addig a kézirat az én világom volt, aztán egyszer csak nyomtatott könyv lett belőle, amit bárki megvehet, szerethet vagy utálhat. Sokáig teljesen komolyan azt vártam, hogy betegnek fognak titulálni és paradicsommal dobálnak majd.

A kéziratot végül a FairBooks egyik játékára küldtem be, ahol hibrid kiadást nyertem. A fogadtatás pedig sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Az olvasói visszajelzések különösen megleptek: egészen más érzés úgy alkotni, hogy egyszer csak visszajön valami abból, amit az ember kiadott magából. Nekem ez többet jelentett, mint előtte gondoltam volna.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. A Rá-Ro Extra nagy része úgy készült, hogy napközben munka közben gondolkodtam rajta, estére pedig már tudtam, merre menjen tovább. Más jelenetek viszont szinte készen, ösztönösen jöttek. Most, hogy összetettebb történeteken dolgozom, jobban támaszkodom vázlatra, de nem szeretném annyira megtervezni a könyvet, hogy engem már ne tudjon meglepni. Szükségem van arra, hogy írás közben én is felfedezzek valamit.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A tetős jelenetet nagyon szeretem, mert szinte tervezés nélkül szakadt ki belőlem, mégis lendületes lett. Simon utolsó jelenete egészen másért áll közel hozzám, a végső nagy rock and roll finálét pedig egyszerűen élvezet volt megírni.

A nehézség inkább abból jött, hogy a főbb szereplők mögött valódi kollégáim álltak, akiket szerettem. Figyelnem kellett arra, hogy a humor ne rajtuk, hanem velük együtt nevessen. Elég sajátos érzés este szörnyű dolgokat kitalálni egy karakterrel, aztán másnap ugyanazzal az emberrel együtt dolgozni – de mivel ők maguk is benne voltak a játékban, ez inkább összekovácsolt minket, mintsem feszültséget okozott.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nincs biztos receptem, vagy bevett szokásom. Inkább az történik, hogy gyűlnek bennem különféle információk, kérdések, helyzetek és furcsa részletek, aztán egyszer két egymástól távoli dolog összeér. A Rá-Ro Extránál ilyen volt a régi zombifilmek szeretete és az a sötét kórházi pince, ahol éppen dolgoztunk. Sok történet nálam egy egyszerű „mi lenne, ha?” kérdéssel indul, aztán addig piszkálom, amíg saját szabályai és következményei nem lesznek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány barátom, akik szívesen elolvassák, amit írok, nekik mutatom meg először, és meg is fogadom a tanácsaikat, főleg ha többen ugyanott akadnak el vagy ugyanarra reagálnak. Béta csoportban is szoktam jelentkezni, ha már tesztolvasóra érett szövegem van. Ha jó meglátást ajánl bárki, akkor meg szoktam fogadni. Muszáj, mert tömérdek átolvasás után az ember már átsiklik a szöveg hibái felett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom régóta tudja, hogy elég elvont, introvertált alkotó alkat vagyok, ezért azon nem lepődtek meg, hogy valamit megint csinálok. Szerintem festményre, szoborra vagy valamilyen furcsa saját készítésű tárgyra jobban számítottak, mint egy könyvre. Nem különösebben olvasós a közvetlen környezetem, mégis jól fogadták és támogatnak benne. Nekik is érdekes lehetett látni, hogy abból, amit eleinte csak magam miatt kezdtem, egyszer csak megjelent regény lett.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt, hogy imádom őket. Komolyan! Amióta megjelent a regényem, minden új reakció, értékelés vagy üzenet meg tudja dobogtatni a szívemet. Egész életemben alkottam valamit, de ez az első alkalom, hogy amit létrehoztam, igazán eljut más emberekhez, és ők vissza is jeleznek rá. Ezt még mindig nehéz megszoknom.

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki időt adott a könyvemnek, végigment velem ezen az őrült történeten, nevetett rajta, undorodott, izgult vagy csak annyit gondolt közben, hogy „ez teljesen beteg”. Nekem már az is rengeteget jelent, hogy valaki pár órára belépett abba a világba, amit én raktam össze.

Jeffrey Knox írói oldala

FairBooks Kiadó

Instagram

Weboldal