- Főoldal
- Csatornáim
- Kapcsolat-Támogatóim
- Magyar Szerzők
- Lumira Kör Tag
- Book Tag
- A külföldi szerzők
- Amiket el szeretnék olvasni
- Véleményem a könyvről
- Előolvasás
- Könyvtrailer
- Borítóleleplezés
- Kiadómustra
- Idézetek
- Beleolvasó
- BookTrailer
- Ismerjük meg közelebbről a szerzőket
- Bookmate ajánlói
- Tudtad-e?
- Könyvbemutató
- Ismerjük meg közelebbről a meseírókat!
- Interjúk
- Hogyan készül a könyv,történet?
- Meleg regények
- Maradj otthon!
- Mit olvassak?
- Emberek a borítók mögött!
- Szerzők/Írók csatornái
- Téma
- E-book, Naná, hogy?
- Wattpad írók
- Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat!
- Könyvjelzők
- Ingyen könyv? Naná! Tudok neked ajánlani.
- Top 3
- Interjú dark romance íróival/szerzőivel
- Sorozatajánló
2026. augusztus 18., kedd
Amiket el szeretnék olvasni! 9.rész
Rex Mortis Kiadó kötetei - (" Magyar Szerzők kötetei, mely nemcsak rózsaszín ködből áll szerelem.")
2026. augusztus 11., kedd
Mit olvassak? - (" Három magyar szerző, három szuper könyv")
Karrier, túlhajszoltság, szerelem…
Kőrösy Domokos – akit mindenki DMK-ként ismer – Magyarország egyik legismertebb zenei ikonja: a hangja stadionokat tölt meg, az arca plakátokról néz vissza, mégis egyre nehezebb elviselnie a csendet, amikor a fények kialszanak.
Egy nap különös üzenetet talál: „Amikor már úgy érzed, minden szétesik, hívj fel.” A szám Németh Alizhoz vezet, egy vidéki szobrászhoz. Aliz különös, zárkózott nő: nem keresi a népszerűséget, mégis olyan hírességek járnak hozzá, akik elakadtak az életükben. Hallgatni, figyelni, teret adni – ez az ő veleszületett képessége.
Domokos eleinte idegen ebben a lassú világban, de a közös munka és az őszinte beszélgetések lassan visszahozzák a zenéhez való szenvedélyét, és valami mást is. Kettejük kapcsolata nem viharos vágyakból, hanem bizalomból és közös csendekből épül. De vajon vár rájuk közös jövő, vagy csak a pillanat hevében tűnhet úgy, hogy egymásnak lettek teremtve?
Ez
a regény a hazatalálás története.
Arról, hogy a siker nem
pótolja az önazonosságot.
Hogy a szeretet és a ragaszkodás
miként alakul ki észrevétlenül.
És hogy az otthon ott van,
ahol az a valaki, aki mellett végre önmagad lehetsz.
2026. augusztus 8., szombat
Hogyan hozz könyvedhez olvasókat?
Amazon Év Könyve 2025 – Patrick Ryan többgenerációs családregénye Tom Hanks ajánlásával
Patrick Ryan:
Vadgesztenye
„Cal képtelen volt szabadulni az érzéstől, hogy a családból bárki mással szívesebben maradt volna kettesben az apja – és tessék, épp ő maradt a nyakán.”
Amazon Év Könyve 2025 – Patrick Ryan többgenerációs családregénye Tom Hanks ajánlásával
Megjelenés: szeptember 1.
Fordító: Török Krisztina
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal
Miről szól a könyv?
A Vadgesztenye egy több generáción átívelő amerikai családregény arról, hogyan öröklődnek tovább a döntéseink, a veszteségeink és a kimondatlan titkaink. Patrick Ryan finom lélektani érzékenységgel mutatja meg, miként formálja egyetlen sorsfordító pillanat két család életét évtizedeken keresztül, miközben a szereplők újra és újra szembesülnek a múlt következményeivel.
Miért aktuális most?
Egyre több kortárs regény fordul a nagy történelmi események helyett a családok belső történetei felé, azt vizsgálva, hogyan öröklődnek tovább a traumák, a hallgatások és a szeretet mintái egyik nemzedékről a másikra. A Vadgesztenye ennek a kortárs irodalmi irányzatnak egyik legszebb példája: egyszerre személyes és univerzális történet arról, hogy mennyire meghatározza jelenünket mindaz, amit előttünk élők hagytak ránk.
Leírás
Patrick Ryan regénye a klasszikus amerikai családregény hagyományát folytatja: azt a vonalat, amelyet szerzők, mint John Steinbeck, Marilynne Robinson vagy Jonathan Franzen tettek emlékezetessé. Nem látványos fordulatokra vagy nagy történelmi tablóra épít, hanem arra, hogyan alakítják a hétköznapi döntések egy család életét évtizedeken keresztül. Patrick Ryan prózája türelmes, empatikus és rendkívül pontos: szereplőit nem megítéli, hanem megérti és megmutatja.
A Vadgesztenye egyszerre idézi meg az olyan nagy amerikai családregények érzelmi gazdagságát, mint az Édentől keletre vagy Gilead, miközben a kortárs irodalom letisztult, lélektani érzékenységével mesél. Ryan különleges érzékkel mutatja meg, miként öröklődnek tovább a szeretet, a veszteség és a hallgatás mintázatai egyik nemzedékről a másikra. Ritka regény, amely egyszerre bensőséges és nagy ívű: csendesen, minden pátosz nélkül boncolgatja azokat a kérdéseket, amelyek egy egész életet, és egy család több generációját is meghatározhatják.
Fülszöveg
Egy felejthetetlen kisvárosi regény, amely két középnyugati család bensőséges életét szövi össze nemzedékeken át, a második világháborútól a huszadik század végéig.
Az ohiói Bonhomie-ban, a szövetségesek európai győzelmét követő felszabadult napokban egy lopott, szenvedélyes pillanat végérvényesen összefonja két sebzett ember, Cal Jenkins és Margaret Salt életét. Calt nem a háború sebesítette meg, hanem az, hogy nem vonulhatott be; Margaret pedig mindent megtesz, hogy elrejtse a múltját. Cal felesége, Becky különös adottsággal él: látó, aki segít a gyászolóknak kapcsolatba lépni halottaikkal. Margaret férje, Felix pedig egy haditengerészeti teherhajón szolgál, távol minden veszélytől, mígnem az asszony egy nap baljós tartalmú táviratot kap.
Később, miközben az ország a háború utáni fellendülés éveiben újjáépíti önmagát, e régi találkozás következményei visszavonhatatlanul összekötik mind a négyüket, méghozzá a legváratlanabb módokon. A modern Amerika legmeghatározóbb évtizedeinek hátterében a két család és következő nemzedékeik egyaránt arra kényszerülnek, hogy újragondolják, kik is ők, és mit tartogathat számukra a jövő.
A Vadgesztenye meghitt hangulatú mű, amelyet finom megfigyelések és az emberi lélek mély ismeretéből fakadó melegség hat át. Megrendítő történet szerelemről, veszteségről, hűségről és arról az egyetemes vágyról, hogy megtaláljuk a jót egymásban és önmagunkban. Patrick Ryan regényét az Amazon az év könyvének választotta 2025-ben, és a kortárs irodalom számos nagy alakja kitörő rajongással fogadta.
A szerzőről
Patrick Ryan a Vadgesztenye című regény szerzője, melyet az Amazon az év könyvének választott 2025-ben. Rövidebb írásai többek között a The Best American Short Stories című válogatásban és a Tales of Two Cities antológiában jelentek meg. Korábban a Granta társszerkesztője volt, jelenleg pedig a One Story című irodalmi folyóirat főszerkesztője. New Yorkban él.
A könyvről mondták
„Szívből jövő és olykor megrendítő regény, egyszerre magával ragadó képe Amerika múltjának, és együttérző vizsgálata mindannak, ami továbbra is éltet bennünket – és mindannak is, ami újra meg újra gyötör. Nincsenek benne hősök vagy gonosztevők, csak nagyon is ismerős emberek: esendők, nemesek, tanácstalanok, szenvedélyesek, magányosak, szeretetre képesek, és mindenekelőtt valóságosak.” - Alice McDermott
„Régóta vágytam egy olyan könyvre, amely összeköti azokat a nemzedékeket, amelyek a két háborúnkkal, az Omaha Beachen és az Ia Đrăng-völgyben megvívottakkal éltek együtt. A Vadgesztenye pontosan ezt nyújtja, és közben fenségesen szárnyal.” - Tom Hanks
„Patrick Ryan hátborzongatóan biztos kézzel idéz meg egy eltűnt Amerikát, és mély belátással, lírai intelligenciával ír háborúról és házasságtörésről, a szexualitás és a családi élet rejtélyeiről, valamint azokról a különös utakról, amelyeket be kell járnunk ahhoz, hogy megbocsássunk azoknak, akik a legmélyebben sebeztek meg bennünket.” - Tom Perrotta
„A Vadgesztenye mindent megad, amit egy nagy regénytől várok: eleven helyszínt, történelmi távlatot és gazdagon megrajzolt szereplőket, akik egyszerre törik össze az ember szívét, és nevettetik meg.” - Richard Russo
„Patrick Ryan olyan világot és szereplőket teremtett, amelyek most már bennem is élnek, és olvasóként ennél nagyobb öröm aligha érhet. A Vadgesztenye bölcs, szívszorító regény, tele olyan felejthetetlen alakokkal, akik évtizedeken át küzdenek azért, hogy önmagukként élhessenek. Ennél nagyobb lelkesedéssel nem is ajánlhatnám ezt a könyvet.” - Ann Napolitano
„Patrick Ryan történetére most nagy szükségünk van: megmutatja, hogy a megbocsátás, minden ellenére, az idő múltával mégis utat találhat hozzánk, gyengéden, megfoghatatlanul és minden egyszerűsítést elutasítva. Ez a könyv teljesen magával ragadott, és messzire vitt.” - Emily Fridlund
„Tele van szerelemmel és háborúval, valamint a kisvárosi élet sokszor baljós viszonyaival; a Vadgesztenye egyszerre mulatságos és gyengéd, realista és különös. Patrick Ryan régóta az egyik kedvenc íróm. Azt hiszem, ezzel a könyvvel sokaknak lesz még a kedvence.” - Ann Patchett
Részlet a kötetből
„Calt megdöbbentette, mennyit számít egy ember életében öt centi. Hisz éppen ennyivel volt rövidebb az egyik lába, és ennek köszönhetően épkézláb, boldog életet élhetett. Csakhogy nem tűnt helyesnek örülni ennek, hiszen Amerika háborúba lépésének első évében egymillió fiatal férfit soroztak be, 1945 májusának elejére pedig már tízmillióan harcoltak a frontokon. Azon a kedd reggelen Cal épp csak kinyitotta a Sutton utcai Hanover iparcikk-kereskedést, és egy hokedlin ülve alátéteket válogatott, amikor egy nő lépett be, és megkérdezte, van-e rádiója.
Magas homloka volt, vörös haja kifogástalan loknikba volt tűzve. Mentazöld ruhája, hozzáillő kis pillbox kalapja, hófehér kesztyűje és korallszín rúzsa Calnek egyértelműen azt sugallta, hogy jó anyagi helyzetben lehet. A nő már az ajtóból mélyen a szemébe nézett, és végigsétált a linóleumpadlón. Cal azt válaszolta, hogy igen, van egy Zenith rádió a boltban, de nem eladó; az irodában használják. A nő megkérdezte, hol az iroda.
– Az alagsorban – mutatott Cal a pulthoz közeli lépcsőre. A nő szó nélkül haladt tovább, elment a kézzel írt KIVÉVE SZEMÉLYZET tábla mellett, és már indult is lefelé.
– Asszonyom? – szólt utána Cal, lerakta a kis alátéteket, és követte.
Az alagsor többnyire raktárként szolgált – bár az utóbbi években nem sok mindent lehetett felhalmozni, hiszen a gyárak a háborúra termeltek. Cal két félig üres polcsor között érte utol a nőt, és mutatta neki a sarokban kialakított részt, amit az üzlet tulajdonosa, az apósa, Roman Hanover „irodának” jelölt ki.
A Roman délutáni szunyókálására szolgáló keskeny vaságy mellett állt az aprócska íróasztal, ahol a papírmunkát végezték. Itt szokott Cal ebédelni, rádiót hallgatni, és kalandregényeket olvasni. Most épp A rettenthetetlen kalóz felénél tartott. Megrántotta a mennyezeti izzó madzagját; a fényben feltűnt, milyen mélyzöld a nő szeme, és mennyire kirajzolódnak az arccsontjai, amitől karcsú nyaka felett arca törékeny V alakban keskenyedett. Szép nő volt – ezt most, közelről látta meg igazán. De nyugtalan is, sietős. A rádió felé intett kesztyűs kezével.
– Miért nincs bekapcsolva?
Cal bekapcsolta a Zenithet, és addig keresgélt a sistergésben, amíg meg nem találta, amit a nő hallani akart: Truman elnök épp bejelentette, hogy Németország megadta magát a szövetségeseknek. A hír, amire mindenki várt. Hitler már egy hete halott volt, és a nácik öt napja letették a fegyvert Hollandiában. De még így is elállt a lélegzetük a hír hallatán. A járdaszintre nyíló, kis alagsori ablakon át hallani lehetett az utcáról az öröm hangjait – kiabálást, füttyögést. Egy autóduda ritmikus dudálását. Aztán egy másikét. Meg egy harmadikét.
– Te jóságos ég – mondta Cal. – El tudom képzelni, mi lehet most Berlinben. Talán én is ott lennék, ha nem volna… – Megmozgatta vastag talpú cipőjét.
A nő azonban csak a karamellszínű rádiót nézte. A szeme könnyben úszott.
– Maga szerint… – kezdte, aztán elakadt, mintha maga sem tudná pontosan, mit kérdezzen. Vett egy mély lélegzetet. – Maga szerint most már hazajönnek az emberek?
– Európából? Remélem. De Hirohito még tartja magát. Lehet, hogy átküldik őket a csendes-óceáni frontra.
A nő pislogva próbálta visszatartani a könnyeit, és miközben Truman tovább beszélt, végigmérte az iparcikküzlet eladóját, aki a pult mögött ülve szinte jóképűnek tűnt szürkéskék szemével, hullámos szőke hajával, keskeny állával, és a szája körüli korai ráncaival. Teljes alakjában is majdnem jóképű volt, csak másképp: nem volt valami magas, kicsit furcsán tartotta magát, a csípője enyhén félrebillent. Arany-fekete csíkos nyakkendőjét az Oxford inge gombolásába tűrte, ami valahogy nem állt jól. Legszívesebben kihúzta volna onnan, hogy eligazítsa. Ehelyett a vállánál fogva magához húzta, és megcsókolta.”
2026. augusztus 3., hétfő
Köszönöm, jól vagyok – Szeptember 1-jén megjelenik Patkós Ferenc első novelláskötete!
Patkós Ferenc
Köszönöm, jól vagyok
Megjelenik szeptember 1-jén!
Copyright © Patkós Ferenc, 2026
Szerkesztette: Tegyi Timea
Borítóterv: Győrfi Judit
ISBN 978-615-02-7050-0
Keménytáblás
13x19 cm
Terjedelem: 192 oldal
Ár: 4990 Ft
Fülszöveg
Az emberi világ lényege nem a nagy elméletekben, hanem a buszmegállóban várakozva töltött percekben, a kisbolt pénztárosának kedves gesztusaiban, a kutyánk hűségében vagy a családunk szeretetében rejlik. Az élet túl rövid a nyakatekert körmondatokhoz, és kiszámíthatatlan ahhoz, hogy minden pillanatban komolyan vegyük. Az egyik legnagyobb öröm lehet, ha sikerül túllépnünk a hétköznapok profán gyötrelmein.
Patkós Ferenc ehhez nyújt kapaszkodót az irónia és a humor írói eszközeivel. Sírós-nevetős történeteivel segít könnyebben végigszáguldani ezen az életnek nevezett valamin. Mi vagyunk a történetek főszereplői.
A novelláit olvasva könnyebb megtalálni a hétköznapok monotóniájában megcsillanó gyémántszemeket. S az utcákat járva gyakrabban mosolyogni embertársainkra, tudván, mind útitársak vagyunk.
Rövid részlet a kötetből
„Felkeltette a figyelmemet ez a minden író számára tökéletes kezdőmondat. Pont ezt kerestem, egy mondatot, amely bilincsként láncolja az olvasót a történethez. Ezért járom a várost már hetek óta. A nagy témát keresem, ami állítólag az utcán hever, jelen esetben a kocsmában. A story azonban rajtam kívül senkit sem érdekelt. Elővettem a jegyzetfüzetemet, ezüstszínű golyóstollamat, melyet még karácsonyra kaptam a feleségemtől, és felírtam az ominózus mondatot. Lefetyeltem a korsóból némi sört, körbenyaltam a szám szélét, és egy vadászkutya éberségével vártam a folytatást.”
A szerzőről
Patkós Ferenc 1973-ban született Kecskeméten. Huszonöt éve dolgozik a vendéglátásban. A munkája során szerzett tapasztalatok, emberi sorsok inspirálják történetei megírásában, melyekkel szeretne vidámságot csenni a hétköznapok szürkeségében elfásult olvasói életébe. Úgy gondolja, az élet sokkal könnyebb, ha időnként képesek vagyunk kívülről szemlélni, s problémáinkat elengedve nevetni önmagunkon.
Beleolvasó
Útitárs
Alig várom, hogy elfoglaljam a helyem a vonaton. Teljesen kifárasztott ez a nap. Az első sikerkönyvem után olyan gyorsan megjelenik a következő kötetem, hogy csak kapkodom a fejem. Szerkesztőség, illusztrátor, nyomda, utána meg a rengeteg dedikálás. Elegem lett az emberekből. Meguntam az arcokat, a folytonos kérdéseket, a tömeget.
Behúzom a fülke ajtaját, és az ablakhoz ülök. A vonat lassan elindul. Legalább az úton hazafelé egyedül leszek a gondolataimmal, senkihez sem kell szólnom. Kicsit elnyújtózom az ülésen, és próbálok végre megnyugodni.
Öt perc múlva, gőzöm sincs, honnan, mégis előkerül egy betolakodó. Feszegeti az ajtót, majd szó szerint beesik rajta. Nem hiszem el, hogy a félig üres vonaton épp ide kell ülnie. Ilyenekkel vannak tele a börtönök. Hogy van felöltözve? Mezítláb, papucsban csoszog itt nekem. Egész úton szagolhatom a büdös lábát a szűk térben. Az inge meg félig kigombolva. Gyönyörű. Nézhetem a kikandikáló, gusztustalan szőrszálait.
Most meg mit csinál? Basszus, nem hiszem el, elővett egy rohadt nagy szendvicset. Letépi róla az alufóliát, azután összegyűri, a hangjától feláll a szőr a hátamon. Jobb lett volna, ha újságpapírba csomagolja, ahogy ezek szokták. Az egész fülkét átjárja a nehéz, zsíros kolbászszag. Mindjárt felfordul a gyomrom. Külön köszönöm a MÁV-nak, hogy nem lehet lehúzni az ablakot, nemcsak meleg van, hanem most már büdös is. Még szalvétája sincs. Szerintem az ő fajtája nem is ismeri ezt a szót, a kezével törli meg zsíros száját, az ujjait meg simán a nadrágjába, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mi az? Dobozos sör? Az igen! Hangos szisszenéssel kinyitja, és szürcsölve kortyolgatja. Mégse bánom, hogy nem működik az ablak, mert ha nyitva lenne, gondolkodás nélkül ki-ugranék a robogó vonatból.
Na végre, befejezte. Evett, ivott, most már remélem, alszik egyet, és nyugtom lesz. De nem. Inkább a táskájában kotorászik, a szatyrával zörög. Mi jöhet még? Rágyújt? Azon sem lepődnék meg. Hát az meg mi a franc? Könyv? Most komolyan egy könyvet vett elő? Azt gondoltam, az ilyenek nem olvasnak. Tisztára olyan, mint az én kötetem. Egy pillanatra lefagyok. Jobban megnézem a borítót. Basszus, ez az én könyvem. Ez tényleg engem olvas. Mi történik velem? Az ujjait bámulom, ahogy megérinti a lap szélét.
Hirtelen leizzadok, a torkomban dobog a szívem. Szerintem el is pirultam. Csak észre ne vegye a fotóm a hátoldalon. Miközben lapoz, alig merek levegőt venni. Ha közben felpillant, biztosan felismer. Mit mondjak neki?
Most, hogy jobban belegondolok, mikor bejött, egész udvariasan köszönt. A kalauzzal is kedves volt, még rá is mosolygott. A szendvicse meg gusztusos. Ahogy a kolbász, a paradicsom és a paprika ott lapult a két vastag kenyér között, szinte olyan, mint egy mű-alkotás. Az illatát is csak azért éreztem olyan intenzívnek, mert nem volt időm ebédelni a nagy rohanásban. És ki az az őrült, aki zárt cipőben rohasztja a lábát kánikulában? Főleg, ha ilyen ápolt körmei vannak… A kigombolt ing meg kifejezetten jól áll neki. Látszik, hogy van stílusa. Egyből láttam, hogy egy komoly ember. Mindig mondom: „Mutasd meg, mit olvasol, s meg-mondom, ki vagy.”
Ahogy hazaérek, azonnal megkeresem a papucsom, és felbontok egy hideg sört. Ki az, akinek nem esne jól egy ilyen fárasztó nap után? Emberek vagyunk. Csak ne lenne ez a rengeteg előítélet! Azt szeretem legjobban a világunkban, hogy olyan színes.
Előrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:
Közvetlenül a szerzőtől is megvásárolható:



















%202.jpg)

%20(18).jpg)


.png)
.png)
.png)