2023. április 29., szombat

Megjelent Bagó Tünde: Ella háborúja 21.Század Kiadó gondozásában - ("Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett)

Bagó Tünde
Ella háborúja

Megjelent április 24-én!




Fülszöveg

Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett.

A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett.

Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserbenhagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.

Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.

Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?

 Rövid idézetek a regényből

„Miközben végigsimította a lábfejét, felnézett. A vár felől a másodperc töredékéig fény csillant meg, aztán ismét elborította a környéket az esti szürkület. A fiatal nő hosszasanfigyelte a hegyet, hátha ismét felvillan ott valami. Furcsállta, hiszen már jó ideje senki nem mehetett fel a várhoz. Martha asszonytól úgy hallotta, lezárták, amikor kitört a háború.”

„Ella a városból egyenesen a várhoz vezető, meredek utat választotta. Eleinte a szőlőtőkék között, majd a meggyűrődött vulkanikus szikla tövében futó erdei úton bandukolt a sötétben. Nála volt apja amerikai zseblámpája, de a sötétedő égbolton egyre fényesebben ragyogó hold sugarai adtak neki annyi világosságot, hogy biztonsággal gyalogoljon felfelé. Amikor elérte az elővárnál a Karl-bástyát, hangokat hallott, majd úgy tűnt, mintha két árny közeledne felé.”

„Lukas legszívesebben utánarohant volna. Ha felkapná és elfutna vele, ki a háborúból, akkor talán újra láthatná mosolyogni a feleségét. De ezt most nem teheti. Hozott egy döntést, ami mellett ki kell tartania, remélve, hogy Ella egyszer majd megbocsát neki.”

„Ella megérintette a nedves kőfalat. Salétromos lett a keze. Ujjai hegyével a finom porszerű anyagot dörzsölgette, kapaszkodó után tapogatott, tégláról téglára, de egy férfi húzta magával. Csak a csontos ujjait látta, amelyekkel rámarkolt a csuklójára. Ruhája vizes volt, testét rázta a hideg. Átázott a cipője, a harisnyája, lába egyre jobban fázott,már a térdénél járt a fagyos zsibbadás.”

„Ella fölnézett az arcára. Kimerültsége álmában is barázdákat húzott a szája mellé. Ajkai görcsös fogságban tartották összeszorított fogait, a szemhéja remegett, alatta a szemgolyóide-oda cikázott, mintha a férfi ki nem mondott gondolatai a menekülési utat keresnék álmában, de karjával még ekkor is szorosan ölelte a feleségét. A gyertya fénye aranyszínű kupolát vont föléjük, felmelegítette a szobát, és megnyugtatta Ellát. Teste elnehezült, majd álomba süllyedt, mint mézbe a kanál.”

„A nő kinyúlt a férfi felé, és egy pillanatra megszorította a karját. Aztán Felixszel a nyomában továbbindult a sötét erdei úton. Elérték a vár alatti szőlőt, ahonnan már látszott a kórház. Itt-ott fény szűrődött ki az ablakokból, messziről úgy tűnt, mintha hatalmas szentjánosbogarak repdesnének a parkban.”

Széljegyzet egy regény margójára

A határátlépés

A Hohentwiel vulkán lábánál fekvő dél-német kisváros, Singen fejlődését, az itt élők emberi és gazdasági kapcsolatait évszázadokon át befolyásolta a svájci határ közelsége.

A második világháború kitörésekor teljes határzárat rendeltek el, elvágva ezeknek a kapcsolatoknak a jelentős részét. A legtöbb Svájcban dolgozó németnek fel kellett adnia munkahelyét, csupán egyes iskolák tanulói, valamint a vasúti, postai és vámigazgatási hivatalok munkatársai kaptak külön engedélyt a határátlépésre. Egy-egy kivételes esetben, súlyosan beteg közeli rokon látogatására vagy kiemelt svájci munkavégzésre hivatkozva, a Gestapo jóváhagyásával kaphatott valaki ilyen jogosultságot. A háború előrehaladtával azonban egyre ritkábban és egyre szigorúbb ellenőrzés mellett.

Singen környékén megerősítették a határ fegyveres védelmét, de ennek ellenére számos, illegális határátlépésre irányuló próbálkozást hajtottak végre. A menekülők egy részének sikerült átcsúszni olyan területeken, amelyek ellenőrzését lehetővé tették a természetes határvonalak, mint például a Rajna vagy a határ egyenetlensége. A szökést csak kis számban kísérelték meg zsidók. Az illegális határátlépők a helyi gyárakban és földeken dolgozó kényszermunkások és a hadifoglyok, valamint a különösen fontos pozícióik miatt útlevelüktől megfosztott polgárok (mérnökök, orvosok) közül kerültek ki. Érdekesség, hogy a tanyákon foglalkoztatott hadifoglyokat időnként cserélték, mert hamar kiismerték a környéket és megtalálták a lehetőségét, hogy átjussanak Svájcba.

A svájci hatóságok a határon elkapott illegális határátlépőket többnyire visszafordították Németországba.

A szerzőről

Bagó Tünde 1974-ben született Békés megyében, Vésztőn. Történelemtanár és művelődésszervező, majd jogász végzettséget szerzett. Újságíró, utazóblogger. Az Élet sója blog szerzőjeként 2017-ben jelentette meg a Bodeni-tó – Több mint útikönyv című élménykönyvét, amelyben lakóhelye, Dél-Németország legnagyobb turisztikai régióját mutatja be a szomszédos osztrák és svájci tóparti látnivalókkal. Férjével 2012 óta élnek a tó mellett. Számos történettel, szokással, kulináris érdekességgel ismerkedett meg, amelyek regényeiben is szerepet játszanak. Novelláit irodalmi lapokban (Élet és Irodalom, Helyőrség, Magyar Napló, ÚjNautilus, Librarius) és szerzői oldalán publikálja.  

Bagó Tünde szerzői oldala

Lichter Péter: Az amerikai film rövid története - ("Valószínűleg minden filmbolond az álmából felverve is tudna idézni a Casablanca, A keresztapa, a Szárnyas fejvadász vagy a Ponyvaregény jeleneteiből. ")

Lichter Péter

Az amerikai film rövid története

 

Megjelenik május elején!

Prae Kiadó



Felelős kiadó: 16:9 Könyvműhely Kft., Prae Kiadó

Szakmai lektor: Kránicz Bence

Grafikai tervezés: Pálhegyi Flóra


Fülszöveg

Valószínűleg minden filmbolond az álmából felverve is tudna idézni a CasablancaA keresztapa, a Szárnyas fejvadász vagy a Ponyvaregény jeleneteiből. Habár legtöbbünk számára az amerikai filmkultúra jelenti az elsődleges kikapcsolódást (vagy az inspirációt), mégis az a helyzet, hogy Hollywood fordulatokban gazdag története még az elkötelezett cinefilek számára is ismeretlen. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy vázlatos, de átfogó képet adjon az amerikai film közel százharminc éves történetéről, annak legjelentősebb klasszikusain keresztül bemutatva izgalmas árnyalatait: a stúdiórendszer „aranykorától” egészen az olyan jelenségekig, mint a nagy ívű változásokkal járó hollywoodi reneszánsz vagy a kilencvenes években berobbanó függetlenfilmes hullám, aminek leghíresebb alakja Quentin Tarantino volt.

 

 

Tartalom

 

Türelmetlenség (1916)

Aranyláz (1925)

Virradat (1927)

Frankenstein (1931)

A sebhelyesarcú (1932)

Hatosfogat (1939)

Philadelphiai történet (1940)

Aranypolgár (1941)

Casablanca (1942)

Gyilkos vagyok (1944)

A rakparton (1954)

Hátsó ablak (1954)

Amit megenged az ég (1955)

A mandzsúriai jelölt (1962)

Bonnie és Clyde (1967)

Arcok (1968)

2001: Űrodüsszeia (1968)

A keresztapa (1972)

A cápa (1975)

Nashville (1975)

Szárnyas fejvadász (1982)

Kék bársony (1986)

Die Hard (1988)

A keskeny kék vonal (1988)

Szemet szemért (1989)

Ponyvaregény (1994)

Toy Story (1995)

Mátrix (1999)

Vérző olaj (2007)

A sötét lovag (2008)

 

Részlet a kötetből

Mátrix (1999)

 

Az utóbbi időben terjedt el az a nézet, hogy 1999 volt az elmúlt fél évszázad egyik legerősebb filmes éve: cikkek és visszaemlékezések sora, sőt, egy komplett könyv is született erről az évről.[1] Az ilyen korszakokat összehasonlító polémiák persze erősen vitathatók, hiszen 1939-ről (Óz a csodák csodája, Hatosfogat, Ninocska, Elfújta a szél) vagy 1967-ről (Diploma előtt, Bonnie és Clyde, Cool Hand Luke, Piszkos tizenkettő) is bátran kijelenthető, hogy az „amerikai filmtörténet legjobb éve”. De tény, hogy a huszadik század utolsó évében kimondottan sok határfeszegető és újító spiritusszal megáldott filmet mutattak be, amik között feltűnő mennyiségben voltak a debütáló munkák: Spike Jonze (A John Malkovich-menet), Sam Mendes (Amerikai szépség) és Sofia Coppola (Öngyilkos szüzek) is ekkor indult el a pályán, de egy csomó másik fiatal rendező (pl. David Fincher: Harcosok klubja, Paul Thomas Anderson: Magnólia, M. Night Shyamalan: Hatodik érzék, Alexander Payne: Gimiboszi, David O. Russel: Sivatagi cápák) is fontos filmmel jelentkezett ebben az évben.


1999 tehát sok szempontból vízválasztó volt az amerikai popkultúra történetében: még éppen nem kezdődött el a globális válságokat hozó következő évszázad, de már érezhető volt a levegőben valamiféle frusztráció és szorongás, ami egyrészt az X-generáció kiábrándultságából, másrészt a közelgő Y2K-problémából táplálkozott. A túlnyomórészt a hatvanas-hetvenes években született nemzedék, az X-generáció egzisztenciális szorongásai (a karrierközpontú sikerkultúra kiüresedése, az identitás megkérdőjelezése stb.) jelentek meg az olyan alkotásokban, mint a Harcosok klubja, A John Malkovich-menet vagy a Hivatali patkányok, eközben pedig az életünkre egyre nagyobb hatással bíró számítástechnika és az internetes hálózati kultúra is hangsúlyosabban volt jelen a mainstream filmekben, ami elsősorban egy új keletű technofóbia formájában manifesztálódott (Truman Show, 13. emelet). A jövő tehát egyáltalán nem tűnt olyan fényesnek és simára csiszoltnak, mint ahogy azt az 1999-ben az utolsó filmjével (Tágra zárt szemek) jelentkező Stanley Kubrick harminc évvel korábban elképzelte: ezek a szorongások végső soron egy igen eredeti amalgámmá forrtak össze a Mátrixban.

Lana és Lilly (korábban Larry és Andy) Wachowski kultikus sikerű filmje, a Mátrix, szinte tökéletesen meg tudta ragadni az ezredforduló légkörét, annak minden szorongásával és reményével. A film nem várt sikere egyrészt ebből, másrészt a kulturális környezet átalakulásából táplálkozott: a neves filmteoretikus, Henry Jenkins például a Mátrixot a médiakonvergencia és az erre reagáló kulturális mező jellegzetes termékének tekinti. A kilencvenes évek végén a neten burjánzó rajongói közösségek, filmelemző fórumok és chatszobák megelőlegezték a 2000-es évek második felében berobbanó közösségi oldalak (pl. Facebook) felhasználói aktivitásra épülő logikáját, de még egyáltalán nem voltak széles körben elterjedtek, vagyis elsősorban szubkultúrák melegágya volt. A Mátrixot mintha direkt erre a virtuális világra találták volna ki: nemcsak a témája (szimulált valóság), a hősei (szuperhőssé váló hackerek) és a megvalósítása (innovatív technológiával létrehozott lenyűgöző látványvilág) passzolt a netes szubkultúrákhoz, hanem a rendezőpáros egy transzmediális hálózatként építette fel a Mátrix világát. Ahogy ezt később egy író megjegyezte: a forgatókönyvírók régen történeteket adtak el a stúdióknak, ma már komplett világokat kell kitalálniuk. A Mátrix az internetes rejtvényfejtő közösségek igazi totemoszlopává vált: a film narratív szövetébe rejtett utalások, áthallások (pl. Jean Baudrillard posztmodern filozófiai munkája) és egyéb kulcsok serkentették a rajongói aktivitást. Ezt csak tovább tetézte, hogy a film bemutatása után négy évvel elkészült a két folytatás, illetve egy animációs film (Animátrix) és több videójáték is tovább építette a Mátrix-univerzumot.

 

A szerzőről



Lichter Péter 

filmrendező, filmesztéta, a PTE BTK Filmtudományi Tanszékének adjunktusa, a Prizma folyóirat szerkesztője. Ez a kilencedik filmtörténeti ismeretterjesztő kötete.
Korábbi kötetei: A láthatatlan birodalom (2016), Utazás a lehetetlenbe (2018), 52 kultfilm (2018), Kalandos filmtörténet (2019, Kránicz Bencével közösen), Steven Spielberg filmjei (2020), 52 hátborzongató film (2021), A hollywoodi alakváltó – Steven Soderbergh féktelen filmművészete (2022)


Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó


2023. április 28., péntek

Mese felnőtteknek az időről, veszteségről és gyógyulásról - Réczey Kata: Hollóskert

Réczey Kata
Hollóskert

Megjelenik május elején!

Prae Kiadó

Felelős szerkesztő: Világos Beatrix

A borítót saját festménye felhasználásával Balogh Franciska tervezte.


A könyvről

 

„Nagyon szeretlek […. ] és ez annyira fontos, hogy az az apróság, hogy éppen hol vagyok, nem változtat rajta egy szemernyit sem.”

 

Réczey Kata regénye felnőtteknek szóló mese. Mese az időről, veszteségről és gyógyulásról. Vajon hol kezdődik a jelen? És meddig tart a múlt? A különböző idősíkokban, párhuzamosan kibomló történetek szereplői akarva-akaratlanul átjárókat keresnek, hogy téren és időn át kalandozva találkozhassanak önmagukkal.

Minden család története titkokat rejt, és minden történet a maga módján titokzatos. Legtöbben alig tudunk valamit elődeink, felmenőink mindennapi életéről, az őket izgató kérdésekről, választásaikról, tévedéseikről. A családi legendákban egy-egy kontextusából kiszakított esemény mitikus lenyomata marad csak ránk, mint megfejtésre váró üzenet. A Hollóskert kódfejtésre hív, és őszinte szembenézésre kényszeríti e kérdésben az olvasót: mennyit tudok a családomról?

A szerző túláradó örömmel ír a létezés megannyi csodájáról, a folytonosan változó, mégis állandó, biztonságot nyújtó kertről, a soha meg nem unható tóról, az öreg fákról, ugyanakkor bátran nyúl olyan tabusított témákhoz is, mit a vetélés, a mentális betegségekkel való küzdelem, vagy az eutanázia.

A történet szálai egyre többször fonódnak egymásba, a mintát maga a szövés adja, de csak a végén rajzolódik ki a kép: az idő oldás és kötés, az idő, ha úgy akarjuk a szövetségesünk.

 


Boldizsár Ildikó és Geréb Ágnes ajánlója

 

Azokat a meséket szeretem legjobban, amelyekben a látható és láthatatlan világok között olyan erős kapcsolódás jön létre, hogy fellazulnak – vagy még inkább eltűnnek – a világok közötti határok. Réczey Kata lélegzetelállító regényében emberek, madarak és fák nyílnak meg egymásnak, hogy legbensőbb titkaik feltárásával összekössenek bennünket a világmindenséggel – és saját önvalónkkal. Időn és téren átívelő utazás ez, az élet győzelme a sötétség fölött.

Boldizsár Ildikó

 

Réczey Kata könyvet írt. Ezer éve ismerem őt, a családjával együtt. Elolvasom. Az elején megpihenek, hosszasan. Lassú a tempó, lassan ereszt bele a történetbe. Olyan érzés, mint amikor bábaként odaérek a szüléshez, de még csak a nő teste tudja, hogy valami eget rengető készül. Persze én is tudom, hiszen megtapasztaltam sokszor. Egyszer csak berobban a történés… Így vitt magával Kata a saját világába. Fantázia, filozófia, alternatív gyógymódok, élet, halál, átváltozás.

Sehol semmi erőszak. Néhol csöpögősen édes – talán annak, aki nem ismeri Katát. Nekem csak savanyú a szőlő... Hiszen így élnek ők. Valóság. Könyvajánlás ez? Nem. Semmiről sem állítanám, hogy válogatás nélkül, minden embert megszólít, ez a könyv se mindenkinek való. Nekem igen. Belefeledkeztem…

Geréb Ágnes


Rövid idézet a kötetből

 


– Szerinted milyen ház lehet az, apa?
– És hogy lehet, hogy nyáron nem vettük észre?
– Legalább ötször voltunk az öblökben!
– Szerintem akkor még nem volt ott a ház. Biztosan csak most került oda!
– Bíborka, ez butaság. Egy irtó régi ház, de szerintem legalább száz éve nem jártbenne senki. Tisztára benőtte a repkény, mint a Csipkerózsikában.


A szerzőről

A szerző fotóját Köves Gergely készítette.


Egész életében mások történetei között élt, és szavakkal dolgozott. Pszichológusként mindig a lélek sebeinek legmélyebb, rejtett okát kutatta, választott tudományterülete határvidékein járva. Gyerekeinek sok ezer órát mesélt mások könyveiből. Évtizedeken keresztül gyűjtögette a tapasztalatokat a valóságból és az írt betűkből, hogy megírhassa saját regényét.


Beleolvasó


I.


   Alszanak már?

  Csak Szofi. A többiek még mindig fel vannak dobva a délutáni felfedezéstől. De nekem sem fér a fejembe az egész.

   Mi olyan furcsa rajta? – lépett közelebb a férfi.

  Az mindenképpen különös, hogy többször is jártunk a kertben, és nem vettük észre a házat. Jó, nem szálltunk partra, de azért nézelődtünk. Persze lehet, hogy nyáron bujábbak voltak a növények, és a bokrok meg a fák lombja eltakarta a házat. De igaziból már nyáron is csodálkoztam.

   Miért?

  Nem értettem, hogy lehet, hogy soha eddig nem vettem észre azt a kertet. Pedig én tényleg minden nyarat itt töltöttem születésemtől fogva. Elhiheted, hogy elég sokszor csónakáztam el a faluig. Hogy lehet, hogy nem vettem észre ezeket az öblöket? Meg egyáltalán, magát a kertet. Hatalmas fák nőnek benne, komolyan, még nagyobbak, mint nálunk, pedig már a mieink is óriásiak. És tudod, hogy én észre szoktam venni a fákat.

 Ez tényleg különös – válaszolta Gellért elgondolkozva. – Na, majd holnap megnézzük magunknak ezt a titokzatos kertet és házat. De most gyere, üljünk le. Hosszú volt a nap, elfáradhattál.

   Elfáradtam, igen, de azért itt még elfáradni is szeretek. Jó lesz leülni, csak előtte lemegyek még egyszer a partra. Te nem jössz? – nézett kérdőn a férjére, de ő fázósan megrázta a fejét.

   Brrr. Nekem már hideg van hozzá. De itt várlak. Töltök neked addig egy pohár bort.

Lelle elnevette magát. Tudhatta volna. Gellért benti ember. Hidegben, esőben, sötétben nem vonzza a kinti világ. Ő bezzeg fütyült rá, hogy milyen az idő. Lehetett bármilyen fogcsikorgató hideg vagy szürke, esős locspocs, akkor is jobb szeretett kint lenni, mint bent a házban. Magára vette hát a kabátját, és kilépett az éjszakába. Először nem sokat látott, de a szeme gyorsan megszokta a sötétet. Ahogy kiért a ház fölé hajló fák árnyékából, feltűntek a túlparton pislogó kis fények. A nádas sötéten hajolt a fényes fekete víztükör fölé. Az ég felhős volt, nem látszottak a csillagok. Az északi szél borzongató hideget fújt, nem is emlékeztetett a délutáni langymeleg szellőre. Lelle fázósan húzta össze magán a kabátot, és belefúrta a szemét az éjszakába.

Milyen más ez a víz nyáron! Olyankor annyira hívogató a tó. Júniustól augusztus végéig majdnem minden nap úszott, csak az erős hullámverés tarthatta vissza. A hideg nem bírta távolmaradásra, bár a tökéletes az volt, amikor nemcsak tükörsima volt a víz, de langymeleg is, és bársonyosan simogató. Ilyenkor annyira jó volt ott bent a mélyben egyedül. Alatta a mélység, fölötte a kék ég, és körös-körül senki, csak néha egy alacsonyan repülő sirály. Már a befelé sétálást is nagyon élvezte. Lassan ment, úgy, hogy a víz ne is fodrozódjon körülötte, belemártotta a kezét, és kicsorgatta a tenyeréből. Simogatott, és visszasimogatta a tó. Aztán ráfeküdt a víz tetejére, és lassan tempózni kezdett. Időtlen pillanatok voltak ezek, szaladtak a gondolatai, némán hömpölyögtek benne, és észre sem vette, hogy mire is gondol, csak azt tudta, hogy valami jóra, ami feltöltötte és repítette, és ez a szárnyalás hajtotta őt előre a vízben. Ilyenkor annyira érezte, hogy él, hogy van, pont ott és pont úgy, ami neki való. Egyedül volt, de a gondolataiban azok jártak, akik betöltötték a szívét és az életét. És közben úszott, mozdult a karja, a lába, megvolt a lélegzetvételek nyugodt ritmusa, nem volt semmi erőlködés, csak áradt, lebegett, suhant. Ilyenkor nehéz volt visszafordulni a part felé. Sokkal jobban szeretett befelé úszni, a semmi közepén bele a nagy mindenségbe, ahol közel s távol nincs egy lélek sem. Ha megfordult, már kevésbé volt övé a szabadság, pedig még messze volt a part, mély volt a víz, és ugyanazok voltak a mozdulatok. Persze megfordult mégis, és kiúszott, mert kint volt mindenki, aki számított. Aztán kisétált a vízből, érezte a bőrén a víz szagát, bársonyos tapintását, és lassan kiért a hétköznapokba. Hát ezt tudta a tó. Lelle moccanatlanul állt, és mélyen magába húzódott. Emlékezett. Aztán lassan kiszakította magát az ábrándozásból, és sarkon fordult. Visszament Gellérthez a meleg és világos házba.

 

II.

Corvus ilyenkor nekilelkesedve magyarázott, Johanna pedig feszült figyelemmel hallgatta a férfi eszmefuttatásait.

   A fák régóta foglalkoztatják az emberi képzeletet, és ami talán még fontosabb, komoly vonzerővel bírnak – fejtegette Corvus –, lévén az élet, a megújulás, a tudás és az öröklét szimbólumai. Annyi mindent mondanak róluk. Az idő fája. Az élet fája. A tudás fája. A világfa. Jelképezik magát az embert, de az emberi életutat is: növekednek, virágba borulnak, termést hoznak, végül megöregszenek és meghalnak. Végigkísérik az emberi élet állomásait, készül belőlük bölcső és koporsó is. Ugyanakkor a hosszú életű, hatalmas fák évről évre megújuló lombjukkal, viharoknak ellenálló életerejükkel és holtig való növekedésükkel az időt és a múló időt legyőző életet testesítik meg. Belenőnek az idő világába és évgyűrűikkel vallanak korukról. Egy vén fa őrzi a múltat. Maga a teljes idő.

   Ez lehet a lényeg – tűnődött Johanna. – Hogy a fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyű nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött. Kell, hogy legyen valami az eleje előtt is. Olyan sokszor látom, hogy egy ember története nem magyarázható meg a személyes élettörténete eseményeivel. Nem látni a sebet, amiben sérült. A fák segíthetnek visszamenni azokba a régmúlt időkbe, ahol megsebződtünk, és ahol a legkönnyebben helyre lehetne igazítani a sérüléseket. Ha ott gyógyíthatnánk, ahol a seb keletkezett, sokkal hatékonyabb lenne a munkánk.

   De nemcsak az időt ismerik jobban, mint mi – fűzte hozzá Corvus. – A lét örök körforgásában a fa az összekötő az anyagi és szellemi minőség, a föld és az ég között. Mivel ágaik az égbe nyúlnak, gyökereik pedig a földbe kapaszkodnak, a fák az ég és a föld, a halandók és a halhatatlanok, az alvilág és a felsőbb szellemvilág közötti kapcsolatot is szimbolizálják. A legtöbb kultúrában – lelkesedett bele egyre jobban a mondandójába – a világ tengelye is egy fa, ami jelképezi a szellemvilágba való emelkedés útját. A fa így a világok közötti átjárók, a világok közötti kommunikáció szimbóluma. A sámánoknak a világfát kell megmászniuk ahhoz, hogy mindhárom világot végigjárva sámánná válhassanak…

   Azt hiszem, ez lehet a kulcs – válaszolta Johanna felhevült arccal. – A fák ismerik az átjárókat, amiket mi, emberek, itt lenn a földön elfelejtettünk. Ha megtalálnánk ezeket és beléphetnénk rajtuk, átjutnánk egy olyan világba, ahonnan magasabb perspektívából, új látószögből figyelhetnénk meg a bajok forrását. Biztos vagyok benne, hogy ez a megértés a valódi gyógyítás kulcsa…

III.

Gellért és Lelle követték Liza tekintetét, és megpillantották a madarat. Egy hatalmas, fekete holló ült némán a ház bejárata fölötti kiugró kőpárkányon, és valóban őket nézte. Bíborka és Liza megrettenve Lelle kezébe kapaszkodott, Szofi viszont szemmel láthatóan nem ijedt meg tőle. Inkább felmutatta neki a tenyerét, amiben egy apró, kőből faragott madár feküdt.

   Nézd, mi van nekem! Olyan, mint te, látod? – szólította meg a madarat, és az, mintha csak neki akart volna válaszolni, mély hangon felrikoltott.

Klong. Klong.

Szofi szélesen elmosolyodott, és közelebb lépett a házhoz. Gellért óvó mozdulattal fölé hajolva követte. Nem akarta megakadályozni a kislány és a holló barátkozását, de tartott tőle, hogy a hatalmas madár akaratlanul is kárt tesz a csöpp lányban. Lelle a két másik kislány kezét fogta, és lenyűgözve figyelte a jelenetet. Szofi, tekintetét áhítatosan a hollóra szögezve egyre közelebb lépett a házhoz, és végül már közvetlenül a bejárati ajtó előtt állt. Ekkor a madár széttárta szárnyait, és egyetlen halk hussanással leszállt a földre, a kislány lába elé. Szofi elbűvölve nézte a csillogó fekete tollú madarat. Leguggolt mellé, és közvetlen közelről sötét szemébe nézett. A nagy madár és a kislány percekig nézték egymást szótlanul. A ház sarka mögül közben hangos csörtetéssel felbukkantak a fiúk is, akik már nem tudták mire vélni a többiek késlekedését, de az elébük táruló látványtól földbe gyökerezett a lábuk, és most valamennyien némán bámulták Szofit és a hatalmas éjfekete madarat.


Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

Mesterházy Balázs: A szétcsúszás alakzatai – Hamarosan megjelenik!

Mesterházy Balázs
A szétcsúszás alakzatai

Paradigmaváltások nyomában: elmélet, történetiség és romantikafogalom a kora romantika értelmezéstörténetében

Megjelenik április végén!



Fülszöveg

Az irodalomi művek olvasásakor, értelmezésekor mind a mai napig nagymértékben támaszkodunk az érett romantika paradigmájára, elsősorban annak zsenikultuszára és a szerző alakjára. Úgy tűnik, olvasási stratégiáink és kérdezési irányaink lényegében az érett romantika paradigmájában állnak. Jelen kötet elemzései a kora romantika egyes jelentős teljesítményeit a nyelv anyagszerűsége, performatív teljesítménye felől olvassák újra, feltárva a szövegeken túlmutató horizontokat. Olyan belátásokat tesznek lehetővé, amelyeket a szerző alakja, a zseninek a bizonyossághoz, egy felettes, megkérdőjelezhetetlen és rögzült igazsághoz fűződő közvetlen kapcsolata vagy a művészet „égi eredetének” elve kitakar.

Mesterházy Balázs könyve arra tesz kísérletet, hogy a romantika és a kora romantika közti törést feltárva utóbbi radikális szövegalakítási eljárásait vegye számba, amelyek révén megkérdőjelezhetővé válik a történeti folytonosság, az egymásra következés szervessége és a problémátlan folytatólagosság dogmája. E törést érzékelve látható, hogy például Novalis, a Schlegel fivérek, Goethe egyes korai írásai vagy akár E. T. A. Hoffmann bizonyos munkái inkább a posztmodern teljesítményéhez kapcsolhatók, mint saját korszakukhoz vagy korszakuk időben lineáris folytatásához. A korszakok ugyanis a kötet tanulsága szerint elsősorban olvasásalakzatok, amelyekkel a szétcsúszás és az újjáépülés játékában a remekművek képesek szembeszegülni.

A szerzőről


A szerző portréját készítette: Ráduly-Bagoly Tímea

Mesterházy Balázs (Siófok, 1974), író, költő. 1999–2003 között az ELTE BTK Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékén tanársegéd. Szakterületei: a romantika irodalma, irodalomelmélet, retorika. 1999-ben a humán tudományok területén elért eredményeiért Pro Scientia Aranyéremben részesült.

Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Amiket el szeretnék olvasni 3.rész - ("Egyik kedvenc zsánerem,krimi,thriller könyvek.")

Újra hoztam nektek, Amiket el szeretnék olvasni rovatom harmadik részét. Most krimi, thriller könyveket válogattam össze, amiket majd szeretnék beszerezni. Ezt a rovatot igyekszem majd frissíteni, új ajánlót hozni.


Bander Anita
Egy éjszaka a benzinkúton


Tartalom

Norvégia szívében minden megváltozik, amikor az ott élők gyilkosságsorozatok részesei nem lesznek. A közeli erdőkben könnyű prédájává válhat bárki a rejtélyes idegennek. A félelem és rettegés foghatóvá válik és lassan mindenki gyanús lesz. André Balke nyomozót bízzák meg az ügy vezetésével és a férfi mindent megtesz, hogy elkapja a tettest.
De vajon sikerül neki?


Bander Anita
Végzetes vallomások


Tartalom

Egy rejtélyes eltűnés és egy rettenetes gyilkosság.

Shannon Kohl fiatal, egyetemista lány, ígéretes jövővel. Tökéletes családi idill veszi körül. A huszonnégy éves lány rejtélyes eltűnése megrendíti szüleit és lánytestvérét, Chloé-t. A hosszan tartó nyomozás során többen gyanúba keverednek, miközben egy másik szálon végigkövethető egy széthullani készülő család képe.

De mégis ki és mi okból bánthatta a lányt? S vajon mindenki bűnös, aki gyanúsan viselkedik?

Mészáros Dorka
Mimézis


Tartalom

Gyakorlat ​teszi a mestert

ELTŰNT KOVÁCS BENCE

A VI. kerületi rendőrök a lakosság segítségét kérik. A harminckét éves férfi március 25-én az esti órákban a munkahelyéről távozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról.

Amikor a veszélyeztetett terhessége miatt szabadságolt rendőrnyomozó, Wass Réka szomszédja nyomtalanul eltűnik, a nő önhatalmúlag visszahelyezi magát a szolgálatba, hogy megkeresse a fiút. Titkos akciójában egyedül a rendőrség fiatal gyakornokára számíthat.

Varga Gergő már több mint egy éve áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság szolgálatában, pszichológus szakértő gyakornokként segíti a nyomozók munkáját. Amellett, hogy az emberi elme és viselkedés kiváló ismerője, a kriminológia területén szerzett tudása révén olyan összefüggéseket lát meg, amelyek mások figyelmét elkerülnék. Most pedig különösen nagy szükség van a segítségére, hiszen a városban megszaporodtak a furcsa halálesetek.

Réka és Gergő kénytelen együttműködni, hogy a nem mindennapi sorozatgyilkos nyomára bukkanjanak. Az elkövető, akit keresnek, olyan pontosan gyilkol, mintha könyvből olvasná.

Bánhidi Lilla
Sorsod Borsod


Tartalom

Vannak ​helyek, ahonnan sosem szabadulsz. Ahonnan elköltözni talán, de távozni nem lehet. A spirituális vonzás a galaxis túlvégén is megtart, ahol a Föld gravitációja már érzékelhetetlen.

Alexa – sikeresnek tűnő self-made-woman, aki vidékiként építette fel magát a fővárosi média könyörtelen világában, ugyanúgy, mint megalkotója –, azt hiszi, rég maga mögött hagyta múltját és szülőhelyét. Ám a sziporkázó légvár, amit az életének nevez, köddé válni látszik. Ha más nem is érzékeli, ő tudja: az összeomlás csak idő kérdése. Hogy az alapoktól kell újraalkotnia mindent.

Egy gyilkosságsorozat, melyet az egész ország döbbent borzalommal figyel, lehetőséget ad számára, hogy bizonyítsa rátermettségét oknyomozó riporterként. Beleássa magát az ügybe, és ahogy egyre többet tud meg a brutális kegyetlenséggel kivégzett, gyönyörű lányok történetéből – melynek szálai gombafonalként hálózzák be szülővárosa földjét –, egyre személyesebbé válik számára az ügy.

A végzet pedig visszavezeti őt a kezdetekhez. Borsodba, elfeledettnek hitt szerelméhez és feldolgozottnak hitt traumáihoz.

Bánhidi Lilla első krimijének hőse versenyfutásba kezd az idővel és a titokzatos, tökéletesnek tűnő gyilkossal, ám hogy a célszalagnál mi vár rá, mindenki számára rejtély.

A Prae kiadó Krimi Ma sorozata a Sorsod Borsod megjelenésével újabb remekművel gazdagodott, amely a hagyományokhoz híven körömrágósan izgalmas, mellbevágóan fordulatos, és úgy minden ízében hazai, hogy a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő regény.

Jud Meyrin
Itáliai rejtélyek
(1-3)


Tartalom:

Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba. Az anyja, akitől rég elhidegült, férjhez készül menni karácsonykor. Lily, bár megfogadta, hogy többet be sem teszi a lábát az országba, mégis elutazik az esküvőre. Úgy gondolja, azt a pár napot könnyedén átvészeli, de hiba csúszik a számításába. Ráadásul mindjárt kettő.
Raffaele, a szemtelenül szexi mostohabátyja.
És egy vérbe fagyott holttest a sípályán.

Lily Raffaele segítségével nyomozni kezd, de azzal nem számol, hogy a közös kalandjaik a halálos veszedelem mellett jóval ijesztőbb következménnyel is járnak – érzelmekkel, amik a szívét sodorják veszélybe.

Jud Meyrin az olasz Alpokba kalauzolja el az olvasókat három izgalmas, fordulatos, romantikával teli kisregényben, amelyekből megismerhetjük Lily és Raffaele történetét.

Suzie Great
A Domb


Tartalom

A történet főhőse, Jack Smith a híres New-York-i üzletember, aki egy árvaházban nőtt fel. Negyven évesen hátat fordít az üzleti világnak, hogy élete álmát megvalósíthassa. Álmai helyett a földi poklot éli meg. Eddigi földönjáró realizmusa semmivé válik. A borzongató és majdnem őrületbe kergető események során megismer egy másik világot, majd visszatalál eddig homályba vesző gyökereihez. Szerencsére nem egyedül kell végigmennie ezen az úton. A szimpatikus ismeretlenből szerelmévé vált Jennifer Good fogja a kezét. Egymást bátorítva mennek végig a tébollyal kikövezett, néhol a semmibe vezető, homályos ösvényen.

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sky S. T. -("Az olvasóknak egyetlen üzenetem van: olvassanak sokat és vegyenek rá minél több embert a környezetükben az olvasásra. Mert olvasni nagyon jó!")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Sky S. T. írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Vigyázat! Jövök! és az A szomszédom egy jó pasi című e-könyve jelent meg, amit a Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Először is köszönöm a lehetőséget. Külön öröm ez nekem, aki több mint tízezer kilométer távolságra él az otthonától, az olvasóitól.

Egy Heves megyei kis faluban nőttem fel. A négy tantermes iskolába felváltva jártunk délelőtt és délután, az alsó és a felső tagozat. Állandó volt a tanító és tanárhiány. Édesapám szénbányász volt, a föld alatt dolgozott, nagyon nehéz és veszélyes körülmények között, ezért számára mindennél fontosabb volt hogy a gyermekei ennél többre vigyék. Édesanyám a háztartást látta el és gondoskodott a családról, a kertről, az állatokról. Apai nagyszüleimmel laktunk egy házban, és ez két dologban volt meghatározó az életemben. Nagymamám egy igazi könyvmoly volt, szinte minden könyvet megvásárolt ami az „olcsó könyvtár” sorozatban megjelent. Ő adott először olvasnivalót a kezembe, neki köszönhetem hogy megszerettem az olvasást. Nagyapámmal pedig az erdőt jártuk amikor csak tehettük. Madárfészket kerestünk, erdei szamócát ettünk vagy éppen gombát szedtünk. Nagyon izgalmas és mozgalmas, ingerekben gazdag gyerekkorom volt. És ez meghatározta az egész életemet.

A könyvek révén kinyílt előttem a világ. Emlékszem, talán 12 éves lehettem amikor Gróf Széchényi Zsigmond afrikai vadászkalandjairól olvastam éppen (ha jól emlékszem a Csui című könyvet) és hónapokig arról ábrándoztam hogy egyszer majd én is elmegyek Afrikába. Minden egyes könyv megmozgatta a fantáziámat, újabb és újabb álmokkal, tervekkel gazdagította az életemet. Aztán persze szűk lett számomra ez a világ, a falusi környezet. Középiskola, majd a főiskola következett, végül a fővárosba költöztem.

Itt szó szerint mániákussá váltam. Amikor kinyílt előttem egy ajtó – akkor belevetettem magam az élvezetekbe, habzsoltam azokat, majd jött egy másik ajtó… Amikor színházba jártam, akkor szó szerint minden este színházban voltam. Amikor összejött egy jó társaság, akkor minden este táncolni mentünk. Aztán belecsöppentem a sportrepülés világába ami több mint húsz évig el sem engedett: hőlégballonozás, ejtőernyős és tandem ugrás, gyalogernyőzés, motoros sárkány, vitorlázógép – jöhetett bármi, csak repüljön. Ennek köszönhettem hogy hosszú évekig újságíróként is dolgozhattam, egyre többet, egyre több féle médiánál. De így jutottam el dél-Franciaországba, Le Puy-be hőlégballonozni, vagy a párizsi nemzetközi air-showra is. Az ejtőernyős csapattal kóstoltam bele a síelésbe, a lovaglásba, falmászásba. Mire valamit kipróbáltam, már ott is volt egy új lehetőség előttem.

Rengeteg az energiám, muszáj feszegetni a határaimat, muszáj minden nap tanulnom valamit, legyen az egy új technológia ismertetője vagy néhány angol szó, mindegy. Minden nap szükségem van arra az érzésre, hogy bármire képes vagyok. Nekem a kihívás olyan mint másnak a levegővétel. Így kerültem ki győztesen minden helyzetből, betegségből, családi tragédiákból. És igen, így kerültem Afrikába is. Egyszerűen szükségem volt egy még nagyobb kihívásra, hogy bebizonyítsam magamnak, ott is megállom a helyem.

Éppen ezért meggyőződéssel vallom, hogy nem lehet rossz helyre születni. Hogy egyedül mi vagyunk azok akik eldöntjük, hogyan akarunk élni. Beérjük-e az álmodozással vagy mindent megteszünk azért hogy az álmaink valóra is váljanak.

Vigyázat! Jövök! c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ezt a könyvemet később terveztem megírni. Meg volt az alapötlet, meg egy egyszerű cselekményváz amikor elküldtem véleményezésre a munkatársamnak, Faynek. És ő ezt írta vissza: „Édes Istenem! Légy oly kedves és mindenképp írd meg a történetet! Ha másért nem hát az én kedvemért! Imádom az ilyen koncepción alapuló könyveket. Főleg azért mert a könyvekben olyan rém egyszerűnek tűnik minden, de az életben ez szinte soha sincs így. És nyugodtan engedd szabadjára a képzeletedet. Aminek csak egy százalék esélye van hogy a valóságban megtörténhet, azt nyugodt szívvel írd bele a történetbe. „

Lehet nemet mondani egy ilyen üzenetre? Ugye hogy nem!

Egyébként nem volt szükségem túl sok kutatómunkára hozzá mert az én életemben is nyüzsögtek a hasonló sztorik. Igazából alig három hét kellett hogy megírjam az első részt.


Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez változó. A már szintén megjelent A szomszédom egy jó pasi rengeteg olyan sztoriból épül fel aminek sok köze van a valósághoz, még ha nem is úgy, nem is akkor, és nem is azokkal az emberekkel... Ugyanakkor a második része, A férjem egy jó pasi (ami szintén még az idén fog megjelenni), szinte teljes mértékben a fantáziám szüleménye. A Vigyázat! Jövök!-ben sokkal több a fantázia mint a valóság, a folytatás pedig teljes mértékben kitaláció lesz. A következő könyvem, ami néhány héten belül jelenik, meg, a Lotte elveszti a szüzességét, ennek az első részében fele-fele arányban van jelen a fantázia és a valóság, ugyanakkor a második rész, főleg a Namíbiában játszódó jelenetek saját élményeimen alapulnak. Lesz is egy képgaléria a könyv végén az általam legérdekesebbnek ítélt namíbiai fotókból. A „nagy dobás” majd az Asperg családi sorozat lesz szerintem, aminek az első része valamikor május-júniusban fog piacra kerülni, az ismét száz százalékban a fantáziám műve. Itt-ott felcsillan majd egy-két érdekesség ami az afrikai tapasztalataimhoz kapcsolódik, de semmi több.

Mivel nagyon gazdag életet éltem és élek a mai napig, rengeteg mindent megtapasztaltam, nehéz úgy írni hogy abból semmi ne köszönjön vissza a történeteimben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Igazából az írás és az olvasás valahol mindig kézen fogva járt az életemben. Öt évesen az unokatestvéreim megtanítottak olvasni. Egyszerűbb volt, mint állandóan mesét olvasni nekem, reggeltől estig. Ráadásul a meséket már kívülről fújtam és amikor csalni akartak, ugrani egyet a történetben, vagy kettőt lapozni - azonnal rájuk szóltam. Azzal hogy megtanítottak olvasni, kinyitották Pandora szelencéjét. Amikor már untam az olvasást (akkor még nem volt annyi féle mesekönyv mint ma), elkezdtem meséket írni magamnak.

Az első nagy sikerélmény akkor ért amikor 10 évesen elküldtem az egyik mesémet a Magyar Rádióba egy gyerekműsor pályázatára, és azt nem csak felolvasták persze a nevemmel együtt, de még egy ajándék könyvet is kaptam postán: Minden napra egy mese volt a címe. És szó szerint a könyv 365 mesét tartalmazott. Innentől nem volt biztonságban előttem sem papír sem ceruza. 

Később, amikor óvónőképzőben foglalkozásokat tartottunk, ez a fajta kreativitás megint csak előnyömre vált, épp úgy mint azok alatt az évek alatt amíg tanítóként dolgoztam vagy még később amikor az újságírásban próbálgattam a szárnyaimat. Végül itt, Afrikában született meg bennem az elhatározás, hogy újra előveszem a régi történeteket, amit lehet leporolok, amit nem, azt átírom vagy felhasználom más könyvekhez. A Covid vírus okozta bezártságot na meg a millió órányi áramszünetet segített átvészelni az írás, így öltött végleges formát a legtöbb könyvem és ötletem.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mivel olvasni is majdnem mindent szeretek, ugyanez áll az írásra is. Talán a horror műfaja meg az űrlények azok amik soha nem kerültek közel hozzám, se könyvben sem filmben. Az írásra is igaz ami minden másra az én életemben: soha nem mondom hogy soha.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyrészről megkönnyebbülök, hogy ezt is megcsináltam, más részről viszont már előre sajnálom magam az utómunkák miatt: megolvasás újra meg újra, javítás, aztán újabb megolvasás…. sokszor addig, amíg már kívülről fújom az egészet. Van hogy félre teszem kicsit, mert nincs meg az a fajta jó érzésem, hogy igen, itt van a pont a végén. Van hogy érzem, néhány karakter nem úgy muzsikál a történetben ahogy igazán szeretném. Ilyenkor rendszerint elküldöm a nyers kéziratot annak a néhány embernek akinek a véleménye sokat számít nekem, és várom az „ítéletet”.

Aztán amikor azt mondom: itt a vége, mehet a kiadónak, akkor jön elő a legtöbb kétely belőlem: észrevettem minden hibát? Az olvasóknak is érthető lesz a történet? Lehet hogy mégis más kérdések kellettek volna a játékhoz? Biztos hogy érdekes másoknak is hogyan írtam meg ezt a könyvet? Biztos hogy ez a borító volt a jó választás? De még mielőtt eluralkodna rajtam a kényszeres újra-ellenőrzés, gyorsan belefogok egy másik könyvbe, és ezzel tökéletesen elterelem a saját figyelmemet.

Miért használsz írói nevet? 

Több oka is van ennek. Először is két olyan egymástól eltérő tevékenység az írás és amit az üzleti életben csinálok, hogy ezt mindenképpen külön kellett választanom. A másik komoly oka az írói nevemnek az, hogy szeretnék majd megjelenni a könyveimmel az angol nyelvű piacon, és oda mindenképpen egy olyan név kell, ami könnyen érthető és megjegyezhető. Ha már egyszer ilyen terveim vannak, akkor praktikusabb bevezetni eleve azt a nevet, amit később tovább tudok vinni magammal angolul is. Hiszen egy szerző neve is épp úgy egy brand, mint bármi más terméké. Ha megjegyezték, ha megszerették, akkor keresni fogják. Egy menet közbeni névváltoztatás épp úgy hatalmas rizikó mint egy arculatváltás.

Mivel jó néhány évig dolgoztam marketing területen, ezért a saját megjelenésemet is megterveztem, a névtől a könyvborítóra jellemző dizájnig, mindent. Az alap színeket, a betű típust, hogy a sorozatok hogyan lesznek akár a borító alapján is felismerhetőek, sőt még azt is, hogy melyik könyvvel kell elsőként megjelenni, hogyan kövessék egymást a különböző könyvek, mennyi idő teljen el a sorozatok egyes részei között. Ez mind-mind egy tudatos munka eredménye.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Szeretem magam kipróbálni és szeretem feszegetni a határaimat. Nagyon szeretnék krimit is írni, de félek hogy félni fogok közben… Ne nevess, én teljesen átélem írás közben a sztorit, van hogy hangosan nevetek, van hogy sírok miközben gépelek. Na most ha krimit írnék – valószínűleg félnék.

Egyébként a hétköznapi kommunikációmat is ez a kicsit pikírt, kicsit csipkelődő stílus jellemzi. Szeretem meglátni mindenben és mindenkiben a jót de ugyanakkor félelmetes ellenséggé válok ha bárki ezzel visszaél. A főhőseim is kicsit mind hasonlítanak rám – miért is ne? Erősek, szenvedélyesek, hűségesek, de nem hagyják magukat kihasználni, legalábbis nem örökké.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nehéz szülés volt, sokszorosan. Egyrészről megkönnyebbültem, hogy ezen is túl vagyok, jöhet a következő, másrészről meg persze ott voltak a kételyek: hogyan fogadja majd a piac? Ráadásul már fent volt a könyv az Amazonon, a Google Playen, és még mindig nem találtam magyar kiadót, aki ember-számba vett volna, mint szerzőt. Nem tudom mások hogy csinálják, de én nem vagyok ahhoz hozzászokva hogy valaki megsértődjön azon hogy elolvasom a megküldött szerződést és beleírom a saját észrevételeimet. Vagy hogy nem fogadom el vakon a szerzői jutalékra tett ajánlatot. Engem, aki az üzleti életből jön, ez szó szerint sokkolt.

Végül a sok hónapi levelezgetés meg keresgélés után végre rátaláltam a Helma Kiadóra, és ez mindent elfeledtetett velem. Az első e-mail váltástól tudtam, mi „egymásnak vagyunk teremtve”. Belehaltam volna ha nem lehetek én is Helmás szerző. Mert itt egyenrangú partnerek vagyunk. Fontosnak érzem magam is, és a könyvem is.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

90%-ban tervezett. Van hogy kutatok, milyen témák jelentek meg régen, van hogy csak jön egy ötlet, azt leírom. Aztán készítek egy egy oldalas szinopszist, hogy mégis mi lenne a történet lényege, ki a főszereplő. Ezt követi a cselekményváz. Ha bizonytalan vagyok, már az ötletet vagy a szinopszist is elküldöm véleményezésre. De legkésőbb a cselekményváz ott landol Fay meg az öcsém e-mail fiókjában. A véleményezésük után átgondolom újra a cselekményt, ha kell, változatok a történésen, ha nem, megszerkesztem a főbb karaktereket, csinálok egy-két párbeszédet mintának, aztán újra elküldöm véleményezésre. Ezt követően jön a további kutakodás, ha kell, történelmi eseményekben, ha kell nevekben (komoly gyűjteményem van nevekből), és amikor elég háttér anyagom van, valamint a szereplők jellemvonásai is kialakultak, jöhet az élvezet, kezdődhet az írás. Van hogy az előkészítés több hónapig tart, de megírni a könyvet – ehhez már elég 3-5 hét. Eddig egyetlen olyan könyvem volt amihez nem jártam végig ezt az utat – egyszerűen leültem és megírtam. Szeretem a következetességet a munkában, de a kreatív és vagány énem nem engedi elnyomni a spontaneitást sem bennem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Általában vannak kedvenc jeleneteim, bár ez idővel szokott változni. Amikor még tart az írás folyamata, mindig az éppen aktuális jelenet a kedvencem. Aztán amikor az utómunka megy, akkor lesz egy-két kedvenc a sok közül. Általában ezeket a jeleneteket szoktuk a közösségi médián is közzétenni, kedvcsinálónak. Nem mindig, de volt már olyan jelenet amit nehezen tudtam készre tenni. Ilyenkor vagy tovább haladok a történettel és később, amikor már összeállt az egész könyv, visszatérek, és legtöbbször könnyedén ki is javítom, vagy ha a jelenet dramaturgiailag annyira fontos hogy meghatározza mindazt ami majd utána történik, akkor inkább félre teszem a könyvet néhány hétre és hagyom hogy leülepedjen bennem a sztori. Mert lehet hogy nem a jelenetet kell másképp megírni hanem egy egészen más jelenetet kell írni. De ezek ritkán fordulnak elő, mert a cselekményváz pont azért van hogy ne legyenek nehezen megírható jelenetek.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A körülöttünk lévő világ tele van ingerekkel, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Én mindent felhasználok ami a történetben „jól mutat”. Van hogy csak leírok egy párbeszédet amit hallottam a közértben, vagy néhány édes beszólást gyerekektől a parkban. De adhat ötletet egy film egy jelenete, egy újságcikk, egy baki, és hát természetesen a saját életem: a kis falu, a nagy város, a különböző iskolák, a szerelmek és csalódások, a külföldre szakadt hazánk fia, a szőke nő, ügyfelek, munkatársak, a repülés, az újságírás, a marketing vagy éppen HR-os munkám során történt sztorik ezrei. Sokszor amikor írok észre sem veszem hogy már megint kölcsön vettem valakinek a jellemvonásait…

Ráadásul általában több könyvön is dolgozom párhuzamosan. Előfordult már hogy egy történetet „kivágtam” az egyikből és átraktam egy másikba, mert ott sokkal jobb helyen volt.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A történet az enyém. Jó vagy rossz – azért én vállalom a felelősséget. Fay és az öcsém azok, akik megjelenés előtt láthatják a teljes kéziratot. Mivel ők látják a cselekményvázat is, a történetet is befolyásoló észrevételeket ebben a fázisban kapom. Ha már egyszer el kezdtem megírni a könyvet, akkor nagyon kicsi az esély arra hogy a történeten változtatnom kell. Persze más a stilisztika, meg a szóhasználat, abba többször is belenyúlunk, sőt a rémálmom, a menet közbeni névváltozatás is előfordult már.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Annak idején amikor még újságíróként dolgoztam, minden megjelenésemet hazavittem. A szüleim előszeretettel nézegették főleg a képeket, bár olvasni kevésbé szerettek. Mondjuk amikor egy PR cikket kellett írni egy biomatracról, talajmérő A-szondáról vagy beszámolót egy repülés-biztonsági konferenciáról – az nem annyira élvezetes olvasnivaló annak akinek semmi köze a témához. De anyukám mindig büszkén vitte magával az újságokat a faluba, amikor közértbe vagy orvoshoz ment, és senki nem menekülhetett előle. Mindenkinek kellett legalább egy hosszú pillantást vetni az éppen aktuális művemre és persze a legnagyobb elismeréssel szólni róla.

Ma a családomat már csak az öcsém és néhány nagynéni, nagybácsi, unokatesó alkotja. Egy részük kicsit őrültnek tart (de már akkor is annak tartottak amikor hőlégballonoztam, vagy Afrikába költöztem), a hozzám közel állók viszont nagyon támogatóak. Egyik unokaöcsém, (felnőtt féri) ezt írta nekem miután elolvasta a Vigyázat! Jövök! című könyvemet: Képzeld, három nap alatt kiolvastam. Én sem hittem, hogy ilyen jó is lehet olvasni mivel ez a második könyv az életemben amit a kezembe vettem. De ezt tényleg élveztem.”

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Hamarosan megjelenik a Lotte elveszti a szüzességét első kötete, aztán az Asperg család története indul Emilyvel. Ezt követi A férjem egy jó pasi ami a már megjelent A szomszédom egy jó pasi sorozat második része. Az év második felében még elolvashatják a Lotte második, befejező részét, majd folytatódik Ditte ámokfutása a Vigyázat! Nyaralok! kötetben. És ha még lesz elég energiánk, szintén az idén megjelenik az Asperg család második kötete valamint karácsony előtt a Szőke vagyok, na és? című könyvem. Jövőre pedig nem csak a folytatások, de egészen új könyvek is várnak majd az olvasókra. Aki megszereti a történeteimet, a stílusomat, azoknak még egy darabig nem kell félni hogy könyvek nélkül maradnak.

Ugyanakkor azt is fontosnak tartom elmondani, hogy az én kezdeményezésemre és a Helma Kiadóval karöltve néhány napon belül elindítunk egy mozgalmat a magyar szerzők és a magyar könyvek támogatására, valamint egy történet és meseíró pályázatot is. Tehát érdemes figyelni nem csak az én közösségi oldalaimat, de Helma Kiadó weboldalát is. Sőt, néhány olvasómnak lehetőséget szeretnék adni arra is, hogy kipróbálja magát a zsűri tagjaként.

Az olvasóknak egyetlen üzenetem van: olvassanak sokat és vegyenek rá minél több embert a környezetükben az olvasásra. Mert olvasni nagyon jó!

Könyveket itt tudjátok beszerezni: