2017. november 30., csütörtök

Hayden Moore: Csendkirály

Újabb ajánlót hoztam nektek. 

Hayden Moore: Csendkirály c. könyvet. Egy csoportban láttam meg és olvastam bele részletet a könyvből. Máris megfogott. A történet és a szereplők nagyon jól el lettek találva. Különösen Jamie tett mély benyomást. Baleset következtében vesztette el a hallását. Könnyen bele éltem magam a helyzetében, hiszen én sem hallok tökéletesen. Igaz egy kis készülék segít nekem,de az ő helyzete nem könnyű. Nagyon tetszik a történet, ahogy két ember mennyire akarnak tartozni egymáshoz. Jamie és Alex kapcsolata, ahogy olvastam nem egy zökkenőmentes lesz. Két férfi, aki küzd kettejükért. A szerelmükért. Nagyon kíváncsi tett a történet. Már tartalom miatt és persze a borító miatt is megéri elolvasni. Én tuti elolvasom.



Hayden Moore:

Csendkirály



Tartalom:

Alex ​Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket. 
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet. 
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is. 
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság. 
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért. 
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak. 
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet. 
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?


Ha felkeltettem a kíváncsiságod a könyv iránt itt tudod megrendelni:



2017. november 28., kedd

Újabb recenziós könyvek érkeztek ma!

~~~  Recenzió ~~~

Köszönöm továbbra is az Álomgyár kiadónak és Szerzőknek a Recenziós példányokért. 

Illyana Sanara Szerzőnek is nagyon köszönöm a Reccenziós példányért. Igyekszem mindegyikhez időben idénre ki olvasni.

Ludányi Bettina: Az egyetlen menedék

Mikulásnak köszönhetően megkaptam a könyvet s hamar el is olvastam. Szeretném meg köszönni szerzőnek, hogy lehetőségem nyílt elolvasni.

2017. november 27., hétfő

Amiket elolvasnék 5.rész

Mindig is szerettem olvasni vallás témájú könyveket. Olvasom is, igaz ritkábban. De ez a két könyv nagyon felkeltette a figyelmem. Újabb sorozathoz érkeztünk Amiket elolvasnék postban. Most egy szerző páros könyveit mutatnám be.

2017. november 26., vasárnap

Selena B. Lowell Hárman ​mindhalálig! (Selena Lowell naplója 3.)

Pár napja kaptam meg a könyvet s hamar ki is olvastam. Szuper ,letehetetlen könyv. Imádtam.



Selena B. Lowell
Hárman ​mindhalálig! (Selena Lowell naplója 3.) 



Tartalom:

Te miben hiszel? Boszorkányokban, vagy szellemekben? 
Mi van a vámpírokkal és a vérfarkasokkal?

2012-t írunk… 
Magyarország egyik eldugott kis falujába nyugodt, de halott szívvel tér vissza Selena Lowell vérfarkas kedveséhez. Boldogságukat hamarosan beárnyékolja Selena egyre több jövőbelátó álma: vámpírmestere Marcus, vámpírférje Erik, és a legnagyobb ellenség, a Vihar farkasok felbukkanása. Hamarosan a félig vámpír, félig vérfarkas lányt nem vezérli más, csak az érzelmek, a mágia és a vérszomj.

Meddig fogja tudni uralni vérszomját Selena?

Selena Lowell naplója egy olyan történet, amely a mindent elsöprő szerelemről szól, vámpírokkal, vérfarkasokkal és mágiával körítve.

Vélemény:

5/5

Selena B. Lowell könyve Mindhalálig önmagában is szuper el lehet olvasni. Igazán lebilincselő történet ,mely hazánkban Magyarországon azonbelül Miskolcon zajlik vámpírok és vérfarkasok története.  A napló tele van izgalommal , szerelemmel, két férfi iránt érzett erős elszakíthatatlan érzésekkel.  Erik és Ben. A vámpír és a farkas. Selena pedig mindkettőt uralja. Vámpír és vérfarkas is lakozik a testében.  Eleinte Benről mesél,hogy mennyire szereti és mellette szeretne lenni. Mesél napjairól, érzelmeiről,családjáról és farkas barátairól. Közben egy harmadik személy is belépet Selena életében, Raul az ellenség fia. Nagyon sajnáltam, hogy már nem lesz többé benne. Bár ki tudja. Sok minden történhet. Hisz Eriket mindenki hallottnak hitték.   Van itt minden ami kell dráma,szerelem ,romantika és akció. Nekem nagyon bejött ,alig lehetett letenni a könyvet. Mint mondtam önálló könyvként is el lehet olvasni. S ami pluszt adott,hogy könnyű volt olvasni. Nem volt semmi felesleges szöveg. Se több,se kevesebb. 
Hiszen egy egy részletet már olvastam egy csoportban. S akkor már tudtam nekem ez kell. Nagy rajongója vagyok ennek a világnak. Farkasok és Vámpírok nemzetségnek,történetüknek. Nagyon örültem ,hogy Magyar szerző tollából olvashatok ilyen történetet. Mely nagyon izgalmas volt.  A történet másik szereplője Erik. Róla is olvashatunk egy keveset. Marcusról, Selena mesteréről. Függővéges lett  a történet és remélem be is tudom szerezni majd. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok mi lesz hármójukkal. 
Bátran ajánlom annak,aki nagyon szereti vámpírokat és vérfarkasokat. Én imádtam nagyon.


Kedvenc idézet, jelenet:

"Minden ember csak kísérője az életednek.
Van, aki rövidebb, van aki hosszabb időre átutazója életednek, átformálva a lelked, de senki nem válik a tiéddé, a tulajdonoddá. 
Vendégek épp úgy, mint ahogyan Te is vendég vagy mások életében.
Semmi más. Az úton önmagad mész tovább, egymagad formálva  kövektező lépést.
Lesz aki elkísér egy darabon, majd rátalál a saját ösvényére, elköszön, és folytatja a saját útját.
Becsüld meg a perceket, az együtt tett lépéseket, majd emlékezz rájuk jó szívvel.
Ne feledd, csak egy útitárs volt, semmi más!"


"
- Ha már ilyen jó kedved van , Kevin , akkor kérdeznék tőled valamit!
-Kérdezz baby!
-Oké! Mi a különbség a férfi és a nő között?
Kérdő tekintetekre leltem.
- Na mi? - lépett elém Alfonz.
- A nő egyetlen férfit akar, aki teljesíti az összes kívánságát. A férfi az összes nőt akarja, akik teljesítik egyetlen kivánságát...
Hangos nevetés tört mindenkiből, kívéve Kevint, aki elgondolkozó arcot vágott. "




Köszönöm Selena B.Lowell szerzőnek,hogy elolvashattam a könyvet. Mindig meg tisztelő számomra, hogy Magyar szerző könyvét olvashatok és véleményt írhatok. Bátran ajánlom nektek! 


A könyvet itt tudjátok megvenni:


2017. november 24., péntek

Ma is érkeztek könyvek.

Mai napom egy kis mini karácsony volt. Hiszen sorban érkeztek meg a könyvek. Izgatottan vártam, hogy kibonthassam s kezembe, tarthassam a könyveket. Már csak időt kell valahogy szaktani. Mert jelenlegi is olvasok egy könyvet. Igyekszem sorban mindent elolvasni. Tehát következzenek a könyvek


Akció, Black Friday csak ma!!

Sziasztok!

Hoztam megint egy kis reklámot,akciót nektek. Ma ugyanis Black Friday nap van. Éjfélig. Csemegezzétek. 


* ANGYALOK * DÉMONOK * ROMANTIKA * KALAND *

Lepd meg magadat vagy barátnődet egy dedikált könyvvel vagy egy egyedi nyaklánccal - vagy mindkettővel! A Lámpás nyomában című regényt 2799Ft-ért vásárolhatod meg, a borító grafikája alapján készült egyedi nyakláncot 1300Ft-ért, a kettőt együtt pedig mindössze 3899Ft-ért.

AZ AKCIÓ MEGHOSSZABBÍTVA 2017. DECEMBER 3-IG (VAGY A KÉSZLET EREJÉIG)!

Részletek és rendelés: http://tclang.hu/rendeles.htm

Bizonytalan vagy, hogy tetszeni fog-e a történet? Akkor olvasd el vásárlás előtt a könyv felét INGYEN: 





‼HATALMAS Black Friday akció a Bookline-on és a Book24-en!‼

Csak a mai napon a Négyszáz nap szabadság
a Bookline-on 20% kedvezménnyel, 3499 Ft helyett 2799 Ft-ért
http://bit.ly/2A7jzOG

A  Book24-en 40% kedvezménnyel, 3499 Ft helyett 2099 Ft-ért
http://bit.ly/2A1nm2t
vásárolható meg!

Ne hagyjátok ki! ;)









Ma még előrendelhető a Librinél 20% kedvezménnyel: 




Black Friday a Book24-nél! 
Hatalmas akció a Szerelemtáncra és a Pataki Emma naplójára!
Szerelemtánc 1979 Ft, Pataki Emma naplója 2624 Ft
❤️Szerelemtánc e-könyv 1259 Ft
Ne hagyd ki! Csak péntek éjfélig! 




Black Friday akció a Hogy történhetett regényünkre! 

Ha fizetéskor ezt a kuponkódot használod, igazán olcsón veheted meg a könyvünket a Publioboox áruházban: SUKIH6TT




Részletekért vedd fel velem a kapcsolatot: landry.diana73@gmail.com



Óriási akció a black friday apropójából a book24-nél. A Szerelem hirdetésre nyomtatott formában mindössze 2099 Ft-ért, míg e-könyv formájában csak 1709 Ft-ért lehet a tiétek. Ne hagyjátok ki, mert az akció csak ma érvényes. 
https://www.book24.hu/konyv/szerelem-hirdetesre
https://www.book24.hu/konyv/szerelem-hirdetesre-e-konyv



Sütő Enikő. Nem tarthatsz vissza sorozat









2017. november 23., csütörtök

Amiket elolvasnék 4.rész

Újabb könyv ajánló és amiket én örömmel elolvasnék. 



Illyana Sanara:Vadmacskák

A ​japán népmesék bővelkednek csodás lényekben, tanulságos és szívmelengető történetekben. 
E könyv lapjain viszont találkozhatunk a szigetország mitologikus alakjaival, akik hús – vér emberekként élnek közöttünk. 
Ayame, a „nem éppen világszépe csaj” tetoválóművészként tengeti napjait Sapporóban, Japánban. Tündérkeresztanya híján egy jakuza keresztapával kell beérnie, aki a széltől is óvja. Natsukival, egy felkapott rockbanda énekesével a közös törzshelyükön találkozik először. Nem a legszerencsésebben sikerül megismerkedésük, és ez nem véletlen; Natsuki megrémül a lánytól: egy halálistent sodort útjába a Sors. 
Baljóslatot szimatolva kóbor kutya alakjában ered Ayame nyomába. 
Még alig érintette, még alig szívta magába az illatát, amikor be kell látnia, hogy a lány, akitől annyira rettegett, akinek léte veszélyt jelent az élőkre, valójában létezésének legfontosabb szimbólumát hordozza. 
Fájdalmas történet a rejtőzködésről, magányról, kínról, a lélek mélységeiben megbújó mérhetetlen vágyról.

A könyvet szerző oldalán vehető meg:


Emy Dust: Szerelemmel szabadulva




Jack Gleeson kiváló rendőr, barát és szenvedélyes férfi. Szereti a nők társaságát, nem a szíve vezérli a kapcsolatokban. Egy nap valaki belép az életébe akaratlanul is. A lány elutasító viselkedése kihívás Jack számára, ismeretlen múltja több problémát és akadályt gördít eléjük. Lesz még valaki, aki a múltból visszatérve mindent megtesz, hogy ők ne lehessenek együtt. Képesek megküzdeni egymással, egymásért?

A Bilincsbe zárt szerelemből jól ismert Jack saját útja a szerelemhez, nevetéssel, drámával, akcióval és a tőle elmaradhatatlan erotikával.

Jack és Victoria története

A könyvet itt tudod megrendelni:



Abby Winter: Leomló falak
( Hamarosan megjelenik)




Alice, több év sikertelen házasság után, a válás mellett döntött. Hogy újra talpra álljon a csalódás után, barátnői segítenek neki. 
Ryan gazdag és sikeres férfi, de az életében bekövetkezett tragédia beárnyékolja mindennapjait. 
Egy véletlen találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja. A köztük fellángoló érzelmek talán új reményt adnak az élethez. 
De mi történik, ha a múlt és a távolság közéjük áll? 
Nem csak a környezetükben felmerülő problémákkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. 
Van még bennük elég erő, hogy ledöntsék a közéjük húzódó falakat? 
Egymásra találhat két megtört szív, ami már végleg feladta a reményt?

A könyvet itt tudod megrendelni:




Sylvia River: Reményhajsza sorozat
( 1-3 )


John ​Kenderson rockzenész felfigyel az énekesnőként szárnyait próbálgató Bonnie-ra, majd úgy dönt, lehetőséget ad neki arra, hogy bizonyítson. Meghívja együttesébe, a Bermudába vendégszerepelni, és a lány rövid időn belül bebizonyítja, valóban tehetséges. A duett-lemez elkészítésének munkálatai közben Bonnie és John időt szakít a romantikus érzelmi szálak szövögetésére is, amelynek folyományaként hamarosan összeházasodnak. Az új taggal kibővült együttes turnézni indul a lemezzel, ám a koncertsorozat végén a házaspár sorsa tragikus fordulatot vesz. 
A kialakult helyzetből adódóan igen úgy tűnik, hogy esély sincs már a boldogságra, marad a remény, vagy csak annak hajszolása. 
Az apróbb félreértéseket követik a nagyobb horderejű hazugságok, amelyeket – szinte törvényszerűen – a véletlenek azért erősen megtámogatnak. 
A küzdelem megkezdődik, szavakkal, tettekkel és bizony néha fegyverrel is. 
Az oldalak fogytával együtt a problémák is megoldódni látszanak, bár ezt csak azért teszik, hogy létrehozzák az új bonyodalmat a történet következő kötete számára…

A könyvet itt tudod megvenni:




Becca Prior · Hayden Moore: Talált CelEB / Nem játék




TALÁLT ​CELEB

Arthur Chapman egy médiabirodalom feje. Fiatal, sikeres, és elviekben a legkapósabb agglegény a városban. De ha leveszi az álarcát, akkor inkább egy félénk, rejtőzködő fiú, aki retteg, hogy leleplezik a homoszexualitását. 
Amikor véletlenül elüti a kis tacskót, nem is sejti, hogy az élete pillanatok alatt káosszá változik. 
Szövevényes bűntény nyomára bukkan, majd rejtélyes körülmények között elveszti egy barátját. Nyomozni kezd az ügyben, bár tudja, hogy hatalmas kockázatot vállal. 
Segítségére sietnek a Külvárosi Állatmentők, azonban az események így is nem várt fordulatot vesznek. 
A szerelem is váratlanul érkezik, de Art még bizonytalan, és nehéz döntéseket kell meghoznia. Rájön, hogy más értékeket kellene szem előtt tartania, mint amiket eddig fontosnak érzett. 
Izgalmakban bővelkedő, mégis kellemesen bizsergető történet, Becca Prior megszokott, nyers stílusában, sok erotikával és humorral.

NEM JÁTÉK

Egy ostoba műsornak indult az egész. Wesley Sullivan sosem vállalta volna el, hogy versenybe száll a Nagy Ő kegyeiért, ha nincs megszorulva, és nem reméli, hogy a műsor új lendületet adhat megrekedt karrierjének. 
Mire észbe kap, már ott áll szabott öltönyében, huszonnégy, mindenre elszánt versenyzőtársa mellett. Egy dolgot határoz el: hogy senkit sem enged közel magához. 
Anthony Woodward sem fogadta volna el a tévés valóságshow főszerepét, ha a coming out, a fájdalmas szakítás és az idegösszeomlás nem tépázza meg felfelé ívelő karrierjét. Abban pedig egészen biztos, hogy összetört szívét senki nem dobogtathatja meg. Aztán mindkettejük elhatározása egy másodperc töredéke alatt foszlik semmivé, amikor először akad össze a pillantásuk. 
Két sebzett fiatal találkozik lehetetlen körülmények között. Két tehetséges srác keresi saját magát a hollywoodi hazugságok sűrűjében. Vajon sikerül megharcolniuk önmagukkal, egymásért?

Hayden Moore:Csendkirály
(november 30-án jelenik meg)



Alex ​Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket. 
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet. 
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is. 
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság. 
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért. 
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak. 
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet. 
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?

A könyveket itt tudjátok megvenni:

M.G. Brown: Vérvörös Rózsaszirmok

Sziasztok!

Meg hoztam a véleményem a könyvről. Szerző tudott még csavarni a történeten mondhatom. Valami szuper jó lett. Sokkal jobb, mint az első. Bővebb a tartalom posta alatt olvashatjátok.


2017. november 22., szerda

Reklám 4.rész

Sziasztok

Hoztam megint reklámot akciós könyvek karácsonyra. 



M.G. Brown könyveiből lehet rendelni Kavargó Rózsaszirmok (Bővített kiadás) és Vérvörös Rózsaszirmok,ugyanakkor ebookként is meg lehet vásárolni.




Ünnepi AKCIÓ!
Ha szeretnéd az ünnepeket egy fantázia világban tölteni vámpírokkal és vérfarkasokkal, akkor rendeld meg közvetlen tőlem a Selena Lowell naplója III. - Hárman mindhalálig! könyvemet 3333 Ft-ért, cserébe megkapod dedikàlva!
Mellé pedig ajándékba Selena könyvjelzőt és szórólapot adok.
Ja, a postaköltség pedig ez alatt az időszak alatt ingyenes!
Ne hagyd ki!
Az akció időtartama 2017.11.13-2017.12.13 







A rendeléseket kizárólag, az erre a célra létrehozott e-mail címen tudom elfogadni:
feketebarany.rendeles@gmail.com
2017. november 25-ig. A könyveket december elején postázom mindenkinek, így még Karácsony előtt a kezedben tarthatod személyre szóló példányod!
Fontos: A rendelés leadását követően automatikus válaszüzenet érkezik. Arra válaszolva erősíthetitek meg a rendelésetek!




Rendeld meg karácsonyra egyenesen tőlem, dedikálva a HELLÓ ÚJRA, KEDVES EXEM! című nagy sikerű regényemet! 

A webshopomban a többi könyvemet is megtaláljátok!
http://www.tomoranita.hu/webshop/




Még van néhány darab a 2-eskéből, ráadásul még egy extra kis történet is jár hozzá.







Renáta W.Müller : Testvér 1 rész 

15 %-os akció

15 %-os akció


2017. november 20., hétfő

Könyvek érkeztek hozzám hétvégén

Az elmúlt napokban kaptam könyveket,molyos ajándékként , vettem vagy Mikulás meglepett engem egy két könyvvel. Tartsa meg a szokását. :)

Szóval íme a könyvek.

2017. november 17., péntek

Reklám 3.rész

Sziasztok!

Hoztam ma újra reklámot. Igyekeztem néhány Szerzők akcióit feltenni. Folytatni fogom a reklámokat.

Nos lássuk kik akcióznak:



Kerüljön névre szóló ajándék a fa alá! 
Szeretnéd meglepni családtagjaid, barátaid, ismerőseid névre szólóan dedikált ajándékkal? Humort, romantikát, kalandot, felhőtlen pillanatokat csempésznél az életükbe? Akkor ne habozz írni nekem a judit1818@gmail.hu címre.
Mindössze 3200 Ft-ért (postaköltséget én állom) meglepheted szeretteidet egy névre szólóan dedikált Szerelem hirdetésre regénnyel. 
A megrendeléseket december 4-ig tudom fogadni, hogy mindenkihez biztosan odaérjen az ünnepekre. 




A rendeléseket kizárólag, az erre a célra létrehozott e-mail címen tudom elfogadni:
feketebarany.rendeles@gmail.com
2017. november 25-ig. A könyveket december elején postázom mindenkinek, így még Karácsony előtt a kezedben tarthatod személyre szóló példányod!
Fontos: A rendelés leadását követően automatikus válaszüzenet érkezik. Arra válaszolva erősíthetitek meg a rendelésetek!






***KARÁCSONYI AKCIÓ***

Készüljünk együtt a legszebb ünnepre.  
Nem tudod mivel lepd meg magad vagy a szeretteidet?
Megmutatom...
Egy szívszaggató romantikus regénnyel, mely már sok olvasó szívét ejtette rabul.
Romantikus, szenvedélyes és lehetetlen! 

A könyv megrendelhető a Colorcom kiadó honlapján:
https://shop.colorcom.hu/?konyv=keseruenedes#keseruenedes




November 17-én az Egy űrállomás-takarító naplója 25% kedveménnyel, 2000 Ft helyett csak 1500 Ft! 
Nem vagy biztos benne, hogy érdekel-e a könyv? Olvass bele: https://goo.gl/xqqMsC
Budapesten személyes átvétel, az ország többi részébe 400 Ft postaköltség.



Legyél részese te is Selena Lowell különleges életének!
A könyv megrendelhető 2650 Ft+szállítási költség
https://shop.colorcom.hu/?konyv=harmanmindhalalig# 
Vagy személyesen megvásárolható : Colorcom Media Budapest, Tímár utca 26. szám alatt

2017. november 16., csütörtök

Tomor Anita: Helló újra, kedves exem!

~~~ Recenzió ~~~

Tomor Anita: Helló újra, kedves exem!




Francesca H. Nielk könyvei

Sziasztok!

Egy nagyon  tehetséges írónőt mutatok be, mely felkeltette a kiváncsiságomat egyik könyve iránt. Akinek jelenleg 2 könyve jelent meg és elővételben már meg lehet rendelni a soron következő 3-ig könyvét Elit bőr címmel.


2017. november 14., kedd

Tomor Anita: Álmodtam már rólad

Nemrég fejeztem be a könyvet. Elvarázsolt nagyon. Igazán jó kis romantikus, kaland és történelemmel vegyített történet volt. Volt itt minden, ami kell, hogy kikapcsolódjon az ember. Elszakadjon a szürke hétköznapoktól. Számomra felért egy pihentető kúrával.   Lentebb bővebb véleményt olvashattok a könyvről.


Itt meg is köszönném Szerzőnek Tomor Anitának a könyvet. Megtisztelő számomra, hogy elolvashattam.  Bátran merem ajánlani a könyvet. 

2017. november 12., vasárnap

Darnai Dóra: Se Veled Se Nélküled

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném meg köszönni Publio szerzői könyvkiadónak és Darnai Dóra szerzőnek  a lehetőséget, hogy elolvashattam a könyvet. Igazán izgalmas, szenvedélyes és lebilincselő volt. Bátran merem ajánlani a könyvet.