2018. február 28., szerda

Romantikus könyv ajánló március 8 - a Nőnap alkalmából.

Március 8-án Nőnap lesz és összeszedtem azt a 8 romantikus könyvet, amit én ajánlanék nektek, és azt, amit én szívesen fogadnék.

Íme az a 8 könyv:



J.K. Smith: Szerelem hírdetésre



Tartalom:

Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte. 
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget? 
Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja. 
A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. 
Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?

A véleményemet itt olvashatod: J. K. Smith: Szerelem hirdetésre


K. D. Niki:A sors hullámain



Tartalom:


Együtt ​lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött? 
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti. 
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen. 
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek. 
Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?

Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem…

A véleményemet itt olvashatod: K. D. Niki: A sors hullámain


Robin O'Wrightly:Andrea és Andrea



Tartalom:

Abban ​nincs semmi különleges, hogy egy milánói férfi, bizonyos Andrea Rigo, aki éppen felfüggesztett nyomozóként tengeti unalmas napjait, csomagot kap a postástól. Az már inkább furcsa, hogy a pakkot másnak szánták, neki ez azonban egyáltalán nem tűnik fel. Hogy miért? Mert a címzett Rigó Andrea, egy magyar vendégmunkás nő, aki diplomás létére két műszakban dolgozik, és tíz házszámmal odébb lakik. Ő nagyon is hiányolja, és felkerekedik, hogy kiderítse: hova került a küldemény… Mi lesz ebből?! 
Semmi komoly – vagy épp túlságosan is? 
Mennyire kavarhat be két egyéjszakás szerető, ha kávéházas? 
És ami a legfontosabb: meg lehet-e menteni a Földet a totális kipusztulástól és a gépek rémuralmától? 

A véleményemet itt olvashatod: Robin O'Wrightly:Andrea és Andrea


Tomor Anita: Helló újra, kedves exem! 


Tartalom:


Nora ​fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll. 
Patrick híres autóversenyző. Szereti a nőket, és a nők is szeretik őt. Az egész világon ismerik a nevét. Jóképű, talán túlzottan is. Megvan mindene, kivéve egy dolgot. Norát. Megszokta, hogy mindig mindent megkap, amit csak akar. És most, hogy újra meglátja a csinos exbarátnőjét, egészen biztos benne, hogy mi kell neki. Nora gyűlöli, és ő ezzel tisztában van. Tudja, hogy újra meg kell hódítania. Vadászösztöne a lány folyamatos visszautasításai miatt csak még erősebben tör elő. Ostromot indít, amit lehetetlenség hárítani. 
Nora nem tudja kiverni a fejéből Patricket, pedig kitartóan próbálkozik. A férfi üzenetei és szenvedélyes megnyilvánulásai néha már az őrületbe kergetik. Patrick nem hagyja, hogy felejtsen. Pedig ő másra szeretne koncentrálni. Gyereket akar. Mégpedig egyedül. Csalódott a férfiakban, ezért nem vágyik új párkapcsolatra. Patrick közelében lenni pedig pláne nem akar. 
Egy nap Emma, a barátnője felveti az ötletet: miért ne lehetne Patrick a gyerek apja? Elvégre Patrick csak egy dolgot akar: szexet. Mi lenne, ha megkapná? Mi lenne, ha mindenki megkapná, amit akar? Ő egy gyereket, Patrick pedig őt egy éjszakára. 


A véleményemet itt olvashatod: Tomor Anita: Helló újra, kedves exem! 


Tomor Anita: Álmodtam már rólad 


Tartalom:

Liv ​hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régész gyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után, Liv reggel egy hajón „ébred" David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie. El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb „belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak" katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról, és hogy tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor-wat kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban. 

A véleményemet itt olvashatod:Tomor Anita: Álmodtam már rólad 


Tomor Anita:Nyolc éjszaka


Tartalom:

Trishnek ​elege van az unalmas mindennapokból. Úgy érzi, valami új dolgot kell tennie, valami olyat, amit eddig még nem csinált. Elhatározza, hogy életében először elutazik New Yorkba. Egyedül. Felejteni akar és világot látni. Egy valamire viszont nem számít, arra, hogy betoppan az életébe Ryan.

Ryan híres hollywoodi színész, és nem mellesleg rohadt jó pasi. Nincs a világnak olyan pontja, ahol ne csengene ismerősen a neve és ne ismernék fel azonnal az utcán. Mindene megvan, amiről csak álmodni lehet. Ő viszont úgy érzi, valami mégis hiányzik az életéből, és erre csak akkor döbben rá, amikor a londoni reptéren belebotlik Trishbe.

Te mit tennél, ha az álompasi a tévéből egyszer csak előtted állna és le sem venné rólad a szemét, sőt úgy bámulna rád, mintha azonnal ágyba akarna vinni? És akkor, ha ráadásul kiderülne, hogy egymás mellé szól a jegyetek a London-New York járaton?

Trish legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülne, de nem teheti. A gép indul és neki le kell ülnie Ryan Davis mellé még akkor is, ha a férfi „a baj már megtörtént, bármit csinálsz, akkor is az enyém leszel, bébi" tekintettel néz rá. Trish minél elutasítóbb, Ryan annál jobban élvezi a játékot. Nyolc éjszaka. Csupán ennyit kér Trishtől. Vajon ennyi idő elég ahhoz, hogy megváltozzon két ember élete? Esetleg örökre?

A véleményemet itt olvashatod: Tomor Anita: Nyolc éjszaka


Cristie Andrews Lane :The First - Az első


Tartalom:

Malorie ​lassan betölti a tizennyolcadik életévét, amikor az ereje kiteljesedik, és ha az ellenségei rátalálnak, élete végéig vérrabszolgaságra ítélhetik. Évszázadok óta védik az olyan természetfeletti lényeket, mint ő, de ez semmire sem garancia, hiszen a lány csak remélheti, hogy furcsa álmai nem a valóságot tükrözik. Biztonsága érdekében kénytelen szüleivel egy kisvárosba költözni. Ekkor lépnek életébe az Emerson testvérek, akik a szomszédos farmon élnek. A megismerkedésük nem éppen a legjobb módon indul, ugyanis Malorie-nak nagyon is fel van vágva a nyelve, az egyik Emerson fiúnak pedig nem tetszik a lány ellenséges viselkedése.
Vajon hogy alakul Malorieélete az új városkában?
Összebarátkozik a fiúkkal, netán szerelem is kialakul közte, és valamelyik Emerson között?
Sikerül megvédeni a lányt az ellenségtől?
Mit jelentenek a furcsa álmok, és milyen hatással lesznek a fiatalok életére?
A véleményemet itt olvashatod: Cristie Andrews Lane :The First - Az első


P. C. Harris: Újrajátszás


Tartalom:

A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül. 
A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak. 
Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

A véleményemet itt olvashatod: P. C. Harris: Újrajátszás


Amit én szívből el fogadnék:


Lylia Bloom :Ne mondd, hogy szeretsz


Tartalom:

Zora szeret láthatatlan lenni. Nem akar barátokat, nem akar senkit közel engedni magához, nem akar újból csalódni. Hosszú ujjú ruhák, erős smink és elutasító tekintet mögé rejtőzik, nehogy újra bízni kezdjen, aztán felfedezzék a múltját, és megint megbántsák. Dominik arra vágyik, hogy valaki végre őt lássa. Otthon csak az eredményeire figyelnek, míg az osztálytársai azt nézik, mennyire menő cuccai vannak, de egyetlen barátjának sem árulhatja el, milyen sokat jelent neki a rajzolás. Azonban mindkettejük számára van egy hely, ahol lazíthatnak, ahol önmaguk lehetnek, ahol talán végre találhatnak igazi barátokat: a tetoválószalon. Zora ősz óta recepciós ott, Dominik pedig felbukkan, mint reménybeli tetováló. Muszáj szóba állniuk egymással, kénytelenek meglátni a másik valódi arcát, és lassan közeledni kezdenek. Izgalmas regény az őszinteségről, az útkeresésről, és egy finoman kialakuló szerelemről.


Szaszkó Gabriella : Maradj velem 
( Pennington - testvérek 1)


Tartalom:
David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt. 
David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz… 
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik? 
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?


Pergel Zsolt: Keserédes


Tartalom:

Ildit, a szinte még gyereklányt, különös események és a benne ébredő nő kíváncsisága hajtja a saját szexualitásának megtapasztalása felé. Szinte egyszerre toppan életébe a történetet elmesélő titokzatos, középkorú férfi, valamint Dreskó úr, a gazdag, és gátlástalan üzletember, aki az éjszakai élet egyik meghatározó alakja. 
A lányt útkeresése hamar az erotika sötét oldala felé sodorja, ahol nem csak különös tapasztalatokat szerez, de saját múltjával és démonaival is szembe kell nézzen. Az események hatására Ildi vakmerő játékba kezd, és csak reméli, hogy az út végén vár rá a mindent elsöprő szerelem is. 
Pergel Zsoltnak – a népszerű Gyönyör-trilógia szerzőjének –, szenvedéllyel és erotikával fűtött új regénye, ismét szembe helyezi szereplőit a társadalom elvárt normáival.

Renáta W Müller : Függőségben 
( Függőségben 1)


Tartalom:

Nathaniel ​Cruz már akkor belebolondult Alexis Woodville-be, amikor a lány a gimnáziumban egy szerencsétlen baleset folytán, fejen találta őt egy focilabdával. A cserfes, vörös hajú, szó szerint levette a fiút lábáról. Egyikük sem sejtette, hogy a spontán vonzalom életre szóló bilincset tesz majd a szívükre. De katasztrofális időzítés és egy buta véletlen hosszú időre elszakítja őket egymástól. 
Évekkel később Nathaniel a világhírű football sztár csillogónak látszó életét éli, szívében azonban még mindig megszállottja Alexisnek. A régóta eltitkolt vágyak a felszínre törnek, ám hiába tombol közöttük a szenvedély, a féltékenység és birtokolni vágyás megint szétválasztja őket. 
Amikor útjaik később újra keresztezik egymást, hatalmas dilemma előtt állnak. Követve a szívük vágyát, megadják-e magukat az oly régóta elnyomott szenvedélynek, vagy feláldozzák a szerelmet a felelősségtudat oltárán. 
Ez Alexis és Nathaniel érzéki, szenvedélyes története. Remélem annyira élvezitek majd olvasni, mint amennyire én az írást élveztem!

Kékesi Dóra: A holnap éríntése


Tartalom:

Szenvedélyes küzdelem a szerelemért és a túlélésért. 
Egy 38 éven át őrzött levél felfedi a múltat. 1956-ban, Budapesten Váradi Miklósné Horváth Anna fiatalasszonyként titkos viszonyt folytat férje munkatársával, Nagy Krisztiánnal. 
Annak ellenére esnek szerelembe, hogy tudják, számukra nincs holnap. 
Anna házas, a férfi pedig jegyben jár, mégsem adják fel! 
Reménytelen küzdelem egy megsebzett férj, és egy elhagyott menyasszonnyal szemben az elnyomás és a terror árnyékában. 1956. október 23-a azonban mindent megváltoztat. Kitör a forradalom és már nem csak a szerelmükért harcolnak, hanem az életükért is.



Becca Prior :Tanítvány 
( Tanitvány 1)


Tartalom:

A fikciós történet egy kiemelkedően tehetséges, fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között kibontakozó, perzselő szenvedélyről szól, sajátos formában. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a beteljesülés fázisait mindkét főszereplő szemszögéből láthatja az olvasó, betekintést nyerve abba, mi játszódik le egy fiatal fiú lelkében, aki ráébred, hiába futott eddig a lányok után, most mégis egy férfi iránt táplál eddig soha nem tapasztalt, olthatatlan vágyat.
A tanítvány tabukat döntöget, kendőzetlenül tárja az olvasó elé a szexuális beteljesülés legintimebb részleteit is, de bebizonyítja, a szerelem azonos neműek között is lehet ugyanolyan elsöprő, mint férfi és nő között. A szerző az elsőkönyves Becca Prior, aki nem megbotránkoztatni, hanem szórakoztatni szeretné olvasóit, és elvinni egy olyan világba, amely ugyan rengeteg embert érdekel, mégis nagyon ritkán merünk beszélni, sőt olvasni is róla.

Benina: A Boszorka fénye 
( Bíborhajú 1) 


Tartalom:

Claire White nem mindennapi tinédzser. Claire White Boszorka, méghozzá az Utolsók egyike, vagyis tisztavérű, akikből már alig él a világon, mert a varázslattal bíró teremtésekkel a boszorkányüldözők parancsára különös lények, a Zsoldosok kegyetlen módon végeznek sorba. Mivel a tizennyolc éves Claire szülei meghaltak, a nagybátyjánál lakik, és emberek között és akként is nő fel. Nehezen fogadja el másságát, egyszerű, átlagos tinédzser szeretne lenni. Aztán Gideont, egykori mentorát és jó barátját a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb Zsoldos menekülés közben, és Claire élete innentől kezdve megváltozik.


A. O. Esther: Frigg rokkája 
( Frigg rokkája 1)


Tartalom:

Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.
A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…
Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.
A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…
Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Álomgyár recenziós könyvek érkeztek ma!

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Álomgyár Kiadónak a könyveket és Anne L. Green-nek és Borsa Brown-nak is a lehetőséget , hogy elolvashatom a könyveiket. Izgatottan várom, hogy elkezdhessem elolvasni őket. Hétvégén már el is fogom kezdeni olvasni. Elsőként Csabai Márk: Egy csibész naplója ( Egy csibész naplója 1.) könyvét fogom, ami szintén Álomgyár kiadású. 


2018. február 27., kedd

#EZVAGYOKÉN KIHÍVÁS

#EZVAGYOKÉN KIHÍVÁS



Egy rendhagyó postot fogok nektek mutatni. Egy kihívás, amire jelentkeztem #ezvagyokén. Azt gondoltam talán így valamilyen szinten közelebbről is megismerhettek. Ki az a blogger, aki Magyar Szerzők könyvei blogot vezeti. Számomra is érdekes és izgalmas volt megválaszolni a kérdéseket és egyben félelmetes is. Izgatottan osztom meg nektek a kérdésekre adott válaszaimat. Köszönöm, hogy elolvastad és esetleg akiket kihívok elfogadják a felkérést.





Aki kihívott engem Bogiethings, köszönöm szépen. 

Szabályok:
Kihívtak? Fogadd el - vagy ne, rajtad áll - és szánj egy bejegyzést a következő kérdések megválaszolására:

1. Ki vagy Te?

Én egy hallássérült lány vagyok, aki elkezdett blogolni. Először Egy Hallássérült Lány blogot indítottam facebookon. Itt foglalkoztam később könyvekkel. Majd kivittem az online térben. Ami Magyar Szerzők könyvei Blog lett a neve. Számomra mindig is fontos volt, hogy magyar szerzők könyveit bemutassam, ne csak olvassak róla és írjak véleményt. Egyúttal facebook oldalt is megnyitottam külön erre a célra. Szintén Magyar Szerzők könyvei blog néven.Nagyon szeretem csinálni. Bízom benne, hogy sikeresebb lesz.
Őszinte, kedves és megbízható vagyok. Mindig segítek, akinek tudok. Bízom benne, hogy tudok is. 
Hallássérültként szeretném megmutatni, hogy vagyok annyira jó blogger, hogy meg tudom csinálni. Tudok írni. Tudok blogolni. Ez hajt előre, de nagyon.

2. Mi az álmod?

Álmom? Hát igazából az lenne, hogy végre elfogadnák a sérülteket. Közülük a hallássérülteket. Ezért is kezdtem el,hogy lássák mi is tudunk ,tudok blogolni.
Sikeres lehessek, mint hallássérült blogger. Ne akarjon megváltoztatni senki és fogadjon engem amilyen.

3. Mi a kedvenc emléked?

Amikor tesómmal közösen ünnepeltük a szülinapot. Ketten kaptunk egy - egy csokis tortát. 

4. Mi jelenti számodra a boldogságot?

Amikor együtt a család. S, hogy sok mindent próbálok elérni segítség nélkül. Boldogság sok minden lehet. Egy ölelés, egy csók,egy pillantás. Valakihez tartozni.

5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?

Szépség bármi lehet. Lehet szép egy barna szem, haj stb. Lehet szépség a világ, ahol vagy. Ahol élsz. A szépséget bármiben megtalálhatod csak oda kell figyelni. Lehetsz Te magad szép belül és kívül, ha oda figyelsz. Harmoniában élsz mindenkivel. 

6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?

Azt mondják rólam, hogy unalmas vagyok,, érzékeny,önfejű és konok. Segítőkész vagyok. Sosem hallgatok senkire, mindig a saját fejem után megyek. Sokszor lelkemre veszem egy nehéz döntést.

7. Mi a legnagyobb félelmed?

Nem értenek meg. Nem hallják, amit mondok.
Nem fogadnak el, meg akarnak változtatni. 

8. Hogyan látod magad 1 év múlva?

Hát sikeres blogot vezetek. 
Igazából nem gondoltam, hogy mi lesz 1 év múlva. Hiszen nem tervezek előre semmit.

9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?

Az, hogy meg ittam egy gyümölcs likőrt tizenéves koromban .

10. Ki vagy mi az első számú motivációd?

Számomra két ember van, aki motivál engem. Az egyik egy modell Weisz Fanni, siket. Deanne Bray siket színésznő. Ha ők sikeresek tudnak lenni a munkájukban és elfogadják őket, akkor nekem is menne.

11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?

Kiállok érte. 

12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?

Az attól függ.. Mi olyan fontos lehet, amire emlékeznem kell. 

+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy...
Tökéletesen halljak.



Akiket én kihívom Pénzes Alíz, Ludányi Bettina és Bakos R. Laura

Köszönöm szépen a lehetőséget!

(Hívj ki Te is néhány további bloggert, akiknek kíváncsi vagy a válaszaikra. Annyi jelölted lehet, amennyit akarsz.
Másold be a szabályokat (a kérdésekkel együtt), hogy kihívottjaid tudják, mi a dolguk. Bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni a bloggert, aki Téged hívott ki.)

Borsa Brown Író - Olvasó találkozók időpontjai

Borsa Brown Szerző engedélyével osztom meg nektek az időpontokat és a helyszínt, ahol személyesen tudtok találkozni.



Kondor Vilmos:Budapest Noir ( Budapest-ciklus 1.)



Kondor Vilmos:Budapest Noir 
( Budapest-ciklus 1.)

Nemrégiben kaptam kézhez a könyvet Libri Könyvkiadó által, nagyon tetszett és furcsa volt kezembe venni, mert hozzá vagyok szokva a puhaborítós könyvekhez. Ez pedig keménytáblás. Nagyon érdekes volt számomra. De nem riasztott el attól,hogy később elolvashassam a szerzőtől a könyvet.

2018. február 26., hétfő

Katie Françoise:Utolsó. Esély.

~~~ Recenzió ~~~


Szeretném megköszönni Katie Katie Françoise szerzőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam a könyvet és Álomgyár Kiadónak, hogy kiadta. Mert ez a könyv maga a csoda. Egy őszinte, szívmelengető történet az anyaság válásáról, szerelemről, bizalomról és fájdalomról szóló történet. Szóval nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért. Köszönöm


Katie Françoise Utolsó. Esély.




Tartalom:

Vajon ​az ember mindig képes elfogadni a sorsát?
Catherina kiegyensúlyozottnak tűnő házasságban él férjével, Ryannel. Boldog életüket egyedül a gyermektelenség árnyékolja be.
Fel tudja-e dolgozni egy nő azt, ha nem lehet gyermeke?
Katie fájó szívvel ugyan, de elválik férjétől, hogy ne kösse őt egy gyermektelen élethez, és magányos önsajnálatba burkolózik. Ekkor találkozik Calebbel, akivel lassan új szerelem alakul ki.
Vajon az új érzelem elég erőt ad Katie-nek, hogy bele merjen vágni újra a babaprogramba?
A férfi zűrös múltja miatt útjaik sokszor szétválnak, mégis megpróbálják a beültetést, ami ezúttal sikerrel jár. Mielőtt azonban élvezhetnék a gyermekvárással járó örömöket, egy baleset talán örökre elválasztja a párt egymástól.
Katie-nek meg kell birkóznia a tudattal, hogy minden, amiben hitt, csak a képzelete játéka volt. Vagy talán mégsem minden?
Katie Francoise második könyvében személyes tapasztalatait felhasználva ír arról, mennyi áldozatot képes meghozni egy nő, hogy elérje a célját, és saját gyermeke lehessen.


Véleményem:
5/5

Hűű most igazán letaglózó volt ez a könyv. Nem tudok napi rendre térni felette. Nem semmi egy történet. Teljes mértékben bele tudtam élni a főszereplő Katie helyzetébe. Hiszen nem könnyű feladni azt, ami egy nőnek igazán fontos. Azaz, hogy anya lehessen. Hiszen enélkül üresnek és sivárnak érezzünk az életünket. Noha nem vagyok meddő, de teljes szívemből tudom, min megy át. Nem könnyű e tény felett elfelejteni. S Katie-nek láthatóan nem sikerült és igazából nem is akart. Hiszen férjét Ryan-t elengedte, hogy lehessen családja. Nem akarta magához láncolni. Amit meg is értek, de nem is. Viszont ez az ő döntése.

Ahogy haladt a történet Katie később megismerkedik Caleb-el. Igazán rendhagyó módon. A kisfia balesetet szenveded a tengerparton és Katie pont ott volt. Itt illetve másnap kezdődött igazán érdekesen a kapcsolatuk. Félt be engedni Caleb-et a szívében, félt újra szeretni. De kitartó udvarlásnak meg lett az eredménye. Csak, hogy Caleb-nek fura és zűrűs múltja akadt. Amit nem akarta Katie-t belekeverni. A történet vége sokkolt nagyon. Hiszen Katie balesetet követően végig azt hittem, hogy tényleg elveszíti Caleb-et. Azt hiszem szerző, megint tudod újítani. Számomra legalábbis új. Noha ez a könyv 2 éve készült, de nekem akkor is újdonság erejével hat. S van mondanivalója a történetnek. Igaz eleje saját élményeiből írta meg, de mindig azt vallom, hogy bármilyen kicsi is az esély azt az esélyt meg kell ragadni. Foggal, körömmel harcolni. Nagyon köszönöm szerzőnek, hogy újabb könyvvel lettem gazdagabb, csodálatos történettel. Mely nem lehet e mellett szó nélkül elmenni. Ajánlom minden nőnek, akinek gyermeke van, akinek gyermeke lesz, vagy csak tervezi. Illetve minden romantikus lelkű hölgyeknek. 


A könyvet itt tudod megvenni:


2018. február 25., vasárnap

Katie Françoise: Egy igaz szerelem története

~~~ Recenzió ~~~

Katie Françoise: Egy igaz szerelem története

Újabb Katie Françoise könyvet olvastam most ezúttal Egy igaz szerelem történetét vettem kezembe. Ezúton is köszönöm Szerzőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam. Álomgyár Kiadónak pedig, hogy kiadta ezt a remekművet. 


Katie Françoise: Egy igaz szerelem története




Tartalom


Az igaz szerelem le tud győzni minden akadályt?
Gabriella, a történet hősnője nyaralni indul barátnőjével Puerto Ricóba, ahol váratlanul találkozik az ünnepelt filmcsillaggal, David Canóval és szoros barátság alakul ki köztük. Vagy talán még annál is több? Gabi szerelmes lesz a férfiba, mégis elutasítja annak közeledését és a nyaralás végeztével hazatér a férjéhez. 
Egy váratlan fordulat azonban úgy hozza, hogy idő közben Gabi férje, Roberto bejelenti: válni akar, újra fellángolt a szerelem közte és a volt barátnője között. Látszólag elhárul minden akadály Gabi és David szerelmének beteljesülése elől. 
De a sors furcsa játékot űz a szerelmesekkel, ezért a két egészen különböző világból érkező fiatal útjai hamarosan szétválnak, és Gabi kénytelen egy hatalmas titokkal a szívében élni. Vajon el tudja titkolni szerelme elől azt, amit mindenki más tud?
Katie Françoise első romantikus-kalandos regényében választ keres a minden férfit és nőt foglalkoztató kérdésékre. Vajon el lehet választani azokat, akiket egymásnak szánt a sors?



Vélemény
5/5

Tyűha... Ez aztán szép, gyönyörű romantikus könyv. Nem is tudom eldönteni, hogy valós történet vagy fikció? Annyira olvastatta magát a történet, hogy szinte vártam a végét, hogy mi lesz. Gabival nem igazán értettem egyet, a döntéseit. Pláne azzal nem, hogy eltitkolta gyermekét apja elől. 
Tetszett az egész történet a helyek, ahol játszódott, érzések mintha valósak lennének. Nem is tudok szóhoz jutni. Noha sok romantikus könyveket olvasok és többségében mindig csak jókat, írok, mert ez az igazság. Viszont ez a könyv számomra egyike legszebb romantikus könyv, amit valaha olvastam. Az a sok érzelem, döntés amiket mindkét fél hozott. És, hogy évekig nem látták egymást. De az érzés nem múlt el egymás iránt. Ráadásul nem is először találkoztak egymással Gabi és David. Az első szerelmet sosem lehet elfelejteni, kitépni a szívűnkből, mert életünk végéig elkísér. Bármilyen hosszú legyen  a távolság, rang ,az élet. Ez az érzés mindig ott lesz. S ez a két szereplő Gabi és David szerelme sosem hunyt ki, hiába telt el a sok év. És hiába volt különböző társadalmi rang. Szerelemnek nem lehet parancsolni. S pont ezt tetszett benne. Aki szereti a romantikát annak bátran, ajánlom ezt a könyvet. Igazán könnyű olvasmány és nagyszerű kikapcsolódás ez a történet.


Kedvenc ídézet, jelenet:


"
- Bejöhetek? - és már lépett is volna be, de megállítottam.
- Nem!
- Nem ? - torpant meg a válaszomat ismételve.
- Nem.
- Hát jó. Akkor itt várlak.
- Rendben - becsuktam az orra előtt az ajtót.
- Nem engeded? - kérdezte Eszter.
- Miért jönne be? Várjon meg szépen odakint. Mindjárt megyek.
- Na de...
- Csak semmi de! - vágtam a szavába. - Az előbb még kocsiból sem akaet feljönni, inkább Paulót küldte. Most meg be akar jönni?"

"
- Én már akkor megmondtam, hogy tetszel neki, amikor discóból hozzá mentünk aludni. Emlékszel? - emlékeztett.
- Hogy is felejthetném el?
- És te? Te mit érzel?
- Nekem ott van Roberto!
- Igen, aki napok óta nem hív. Ki tudja mi van vele. Amúgy sem ezt kérdeztem...."

"
- Nem. Eben nincs igazad! Ha bármit megtehetnék, akkor örökre veled maradnék! Soha nem válnék el tőled...
Mielőtt elment, még a csokorra nézett, majd rám.
- Addig foglak szeretni, míg az utolsó szirom le nem hullik a rózsákról. Ha szabad leszek, megkereslek."

- A múlt emlék, amit el lehet felejteni. A jövő titok, amit ki kell várni. A jelen ajándék, amit ki kell élvezni. Tégy te is így, kislányom, mert egy nap arra ébredsz, hogy a múltadban ragadtál és nem élvezted az életed. Épp ezért a jövőtök a te kezedben van."


A könyvet itt tudod beszerezni:

2018. február 24., szombat

K. D. Niki: A sors hullámain

Héten volt szerencsém elolvasni K. D. Niki: A sors hullámain c. könyvet ebookként. Amit nagyon köszönök a szerzőnek. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy lehetőségem nyílik elolvasni egy készülőben lévő könyvet. Igazán megtiszteltetés számomra.  Szerzőtől már olvastam könyvet Szerelmem a tanárom címmel. Még egyszer köszönöm a lehetőséget!

Tomor Anita: Nyolc éjszaka

Szeretném meg köszönni Tomor Anitának, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam  Nyolc éjszaka c. könyvét. Ahogy eddigi előző könyveket, ezt a könyvet is imádtam. Köszönöm, Anita!

2018. február 22., csütörtök

Abby Winter: Leomló falak (Beleolvasó)

Sziasztok!

Újabb részletet hoztam a Leomló falakból, 4-ig részét hozom. Jó olvasást!

Abby Winter: Leomló falak
( Szerző engedélyével )



2018. február 20., kedd

Sütő Enikő könyveit ajánlom nektek!

Ma Sütő Enikő könyveit fogom nektek ajánlani. Jó néhányat olvastam tőle és hamarosan érkezni fog hozzám pár napon belül. Számomra sokat jelentettek a könyvek, noha sok erotikus jelent volt benne, de érdemes elolvasni. Mert van mondani való a történet.

Csabai Márk: Egy ​csibész naplója (Egy csibész naplója 1.)

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném meg köszönni a szerzőnek Csabai Márknak és Álomgyár Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashatom a könyvet. Csabai Márk Egy csibész naplója (Egy csibész naplója 1.) című könyv bővítettként jelent meg február. 19-én könyv író – olvasó találkozón. Ma kaptam meg a könyvet, amire nem számítottam. Igazi meglepetés volt számomra. Hamarosan neki is állok olvasni. Szerzőtől már olvastam Határtalanok című könyvét. Már akkor nagyon tetszett a stílusa, humora és a történet. Így izgatottan kezdem neki olvasni.

2018. február 18., vasárnap

Török Viola: Soha ​ne nézz vissza!

~~~ Recenzió ~~~

Török Viola: 
Soha ​ne nézz vissza! 



1 hónappal ezelőtt kaptam kézhez a verses könyvet. Régen olvastam már verses könyvet. Különös izgalom fogott el.  Olvastam már pár részt belőle a moly oldalon. Már akkor nagyon tetszett. Nagyon köszönöm Török Viola költőnek, hogy elolvashattam illetve még olvashatom a verses könyvét. 

Milyen érzés előolvasóként részt venni.

Milyen érzés előolvasóként részt venni.

Hmm , milyen érzés? Hatalmas megtiszteltetés ez. Hiszen tudtommal nem mindenki vehet részt, és szerző bizalommal tekint a másikra. Hihetetlenül jó érzés, hogy valamilyen szinten segíthetek. Először Robin O'Wrightly szerzőtől kaptam felkérést tavaly. Üzenetet írt nekem, hogy nem-e lenne kedvem elolvasni Tripiconi Sztori :Az amulett rejtélye c. könyvét,mely ifjúsági regény. Először megijedtem, hiszen ezer éve olvastam ifjúsági regényt. Akkor is inkább a kötelezőket. Bár kedves tanár nagyon nem szúrt ki velem Rómeó és Júliával. 
Szóval elküldte nekem néhány oldalt a könyvből, hátha bejön. Naná, hogy be. Nem vitás. Mateo egy vicces, aranyos, aki levett engem a lábamról. Többiek meg?   Nagyon tetszett az egész, hogy igazából nemcsak gyerekek, de felnőttek is olvashatják a történetet. Megtisztelőnek éreztem, hogy részt vehettem.





Robin O' Wrightly szerzőnek több könyve is tavasszal fog megjelenni illetve Tripiconi Sztori: Az amulett rejtélye c.könyvet lehet megrendelni. Többit személyesen a könyvfesztiválon IK -Imádom a könyveket standján lehet megvenni. 


A szerzőt itt tudod megtalálni:



Ezután jött Ludányi Bettina: Mennem kell c. könyv..
Annyira nekem való volt. Imádom a romantikus történeteket. És ez pont az volt. Itt viszont, ha jól emlékszem a szerző Bettina a csoportban tett közzé felhívást ki, aki szeretne előolvasóként részt vetni. Egy percig hezitáltam csak. Aztán oda írtam picit félve én szeretnék. Bár nem látszott nagyon megörültem, hogy bekerültem.  Szuper érzés újra előolvasóként részt venni. Hiszen megjelenés előtt lehet olvasni az adott történetet. Tudsz segíteni a szerzőnek. Tanáccsal stb. Vagy bíztathatod, hogy igen ez jó. Nagyon örültem neki a lehetőségnek.

Ludányi Bettina jelenleg Az egyetlen menedék c. könyve jelent meg. A Mennem kell valamikor tavasszal fog megjelenni,amit nagyon várok. 
A szerzőt itt tudod megtalálni.: Ludányi Bettina Szerzői oldala


Nemrégiben Márton Éva adott újabb lehetőséget A szövetség c. könyvet olvasni,ahol Aranymosás pályázatra adott be. Jelenleg nem tudok sajnos többet róla, hogy mi lett az eredmény. De a maga történet egyedi és különleges. Azt hiszem ilyet, még nem olvastam sehol. És bízom benne, hogy elnyeri a pályázatot. Mert nagyon jó. Sajnos erről többet nem tudok mondani. Mivel pályáztatás alatt áll. Nem szeretnék gondot neki.



Márton Éva után, megint kaptam egy lehetőséget előolvasóként részt venni. Robin O'Wrightly szerzőtől Andrea & Andrea c. könyvet elolvasni. Áhh, nagyon szuper. Ez eddigi legjobb. Nem tudom, lehet fokozni. Nagyokat nevettem, szinte majdnem lefordultam az ágyról. Néha csapkodtam is rendesen. Az egész azzal kezdődött, hogy Andrea anyukája rossz helyre címezte lánya csomagját. 1-es helyett 11-es házszámot írt rá. Aki szintén Andrea volt a neve az illetőnek csak, hogy az illető férfi. S itt kezdődik a kaland a két főszereplővel. Szóval eddig ezeket, könyveket olvastam idáig. S nagy megtiszteltetés számomra, hogy jelentkezhettem, felkértek, hogy olvassam el. Természetesen mindegyiket szeretném papír formájában megvenni. Mert ott kell lenni a polcomon. 

Márton Éva szerzőnek is megjelent Az Örökség c. könyve. Szintén kapható a szerző oldalán . 

Itt tudod megtalálni:

Eddig három szerzőnek voltam előolvasóként.  Jelenleg is részt veszek, de erről is szintén nem tudok mondani semmit. 
Amikor elkezdtem tavaly szeptember 7-én a blogot. Akkor nem gondoltam, hogy én ilyesmiben is részt fogok venni. Arra gondoltam, hogy segítek szerzőknek bemutatni a könyveiket az olvasóknak. Hiszen azt látom, olvasom, hogy sokan nincsenek tisztában ki kicsoda. Kik rejtőznek az író név mögött. Magyar vagy külföldi.
Így hát el is kezdtem. Ma már a blogom olvasottsága 25300 feletti. Azt hiszem a számok, és a statisztika jól mutatja, hogy van értelme csinálni. Van olvasó. Nem tudom mi alapján, választanak ki előolvasókat, de úgy gondolom megtiszteltetésnek, kell venni. Büszkeséggel tölt el, hogy részt vehetek. 
Ők hárman Robin O'Wrightly, Ludányi Bettina és Márton Éva igazán tehetséges szerzők. Fantasztikus történeteket írnak és vetnek papírra, hogy mi olvasók elolvashatjuk. Ezután részt veszek-e majd előolvasóként azt nem tudom. Jelenleg is benne vagyok, de nem mondhatom még el. Amint szabad természetesen elmesélem. 
Ezúton is köszönöm mindhárom Szerzőnek, hogy megengedték, hogy megírhassam a véleményemet. Beszélhettem a könyvekről. És köszönetet mondhassak a részvételért. Kívánom nekik, hogy minél több könyvet írjanak és jelenjen meg. Mert kellenek az ilyen könyvek, írók. Köszönöm.

2018. február 15., csütörtök

Abby Winter. Leomló falak (Beleolvasó)

Sziasztok!

Ma csütörtök, így Abby Winter : Leomló falakból hozok újabb részletet, egyre izgalmasak a részek. Ha nem tudod kivárni, post alján, találod, a linket ahol tudod megvenni.

A szerző engedélyével osztom meg!

Abby Winter: Leomló falak



2018. február 13., kedd

Amiket el szeretnék olvasni!

Megint jöttem Amiket el szeretnék olvasni posttal. Régen írtam már erről. Most is van kiválasztott könyvek, amik régóta felkeltette a kíváncsiságom




László Zoltán:
Távolvíz 



Tartalom:

Egyszer ​csak megjelent százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni.
40 év telt el azóta. A kreáknak és mesterséges ökológiájuknak köszönhetően a Földön soha nem látott jólét uralkodik, a hűségesen szolgáló lények pedig nélkülözhetetlenné váltak a tengerpartok és óceánok emberi kolóniáin. A csillogó felszín alatt azonban indulatok forrnak: legalább annyian űznék el félelemből a kreákat, mint ahányan számításból még inkább az emberhez láncolnák őket.
A tudós Jana és kisfia, Gellard csaknem húsz évet töltött hajótöröttként egy lassú időgépben, miközben a külvilág számára csak órák teltek el. Kiszabadulásuk után mindketten máshogy próbálják feldolgozni a velük történteket. A világtól elzártan felnőtt Gellard Tengerbudapest szigetvárosában próbál összerakni valamit, ami legalább távolról egy hétköznapi életre emlékeztet. Nehézségeit fokozza rég látott, vele közel egyidős apja, akinek köszönhetően hirtelen túl sokak érdeklődését kelti fel. Olyan mindenre elszánt alakokét, akik a krea-emberi viszonyt szeretnék megváltoztatni, és ezért a legmesszebbre is elmennének.
Jana eközben a munkájába temetkezik. Az Atlanti-óceán mélyén, a kreák kiürített sziklahajóján próbálja megfejteni az érkezésüket kísérő számtalan rejtélyt. Az idegenek ugyanis mindent elfelejtettek az utazásukat megelőző időkből, ami épp úgy lehet véletlen, mint egy nagyon is tudatos terv része. Amikor a nő új területeket fedez fel a hegységnyi Lótuszon, még nem sejti, hogy hamarosan sokkalta nagyobb távlatok nyílnak meg előtte, mint amit valaha is remélni mert.
László Zoltán, A Keringés és az Egyszervolt szerzője újra hamisítatlan sci-fivel jelentkezik, és a rá jellemző szárnyaló fantáziával, aprólékos kidolgozottsággal olyan világot teremt, amelyet nem felejtünk el egyhamar.

A könyvet itt lehet beszerezni: 


Veres Attila:
Odakint sötétebb


Tartalom:

1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból. 
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt? 
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség. 
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?

A könyvet itt tudod beszerezni


Ashley Carrigan:
Árnyjátékos



Tartalom:

Szeress, ​ha mersz! 

Gillian, a nagyszerű üzletasszony, férje halála után pengeélen egyensúlyozik az elit társaság úri gengszterei között. 
Pihenésképp erotikus kalandba kezd egy jóképű férfi luxusprostituálttal, Nickkel, hogy némi színt vigyen a stresszes mindennapokba. A férfi vonzó, beváltja a hozzá fűzött reményeket, de van egy titka… 
Közben felbukkan egy rejtélyes alak, aki a háttérből irányítva az eseményeket sorra meghiúsítja Gillian ígéretes üzletkötéseit. Nem csak meglopja, de az áldozatoktól sem riad vissza, hogy elérje a célját. 
Gillian a lengyel gengsztervezérrel belekeveredik egy kínos üzleti fiaskóba sodródik, és együtt kell megtalálniuk a titokzatos rosszakarót. Főként„ ha életben akarnak maradni. 
Vajon ki kicsoda? Lehet Nick és az arctalan rivális ugyanaz a személy? 
Az Árnyjátékosban senki sem az, akinek látszik, és senki sem játszik nyílt lapokkal. 
Kételyek, váratlan szövetségek, árulás, hűség és szenvedély… 
Ez adja a vérbeli romantikus-erotikus maffiaregény esszenciáját, hogy kellően bizsergető élményt nyújtson. 

Élvezd ki!

A könyvet itt tudod beszerezni


Ashley Carrigan:
Ikrek hava

Tartalom:

Skylar, a fiatal, menő belsőépítész a barátnőivel töltött görbe este után hazafelé tart, amikor megtámadják. Az életét egy különös csavargó menti meg. Skylar elhatározza, hogy valamiképpen meghálálja a bátor fellépést. 
Azonban Jim, a Közel-Keletről visszatért veterán elutasítja a segítséget, és mindent megtesz, hogy a lányt elriassza magától. 
Skylar nem adja fel, és ahogy egyre több időt tölt a férfival, már egyikük sem képes figyelmen kívül hagyni a közöttük felszikrázó szenvedélyt. 
Ám Jim nem ígér többet néhány forró éjszakánál. Skylar nem elégszik meg a könnyed kalanddal, és amikor megjelenik az életében a jóképű és gáláns Karl, bizakodva veti bele magát a kapcsolatba. De bármennyire is igyekszik elfelejteni Jimet, az nem várt módon bukkan fel újra az életében. 
Kockáztassa Skylar a szívét, amikor tudja, hogy a férfi végül összetörné? 
Vajon Jim sötét múltja örökre közéjük áll, vagy a vad összecsapásaikból mégis fakadhat szenvedélyes szerelem?

A könyvet itt tudod beszerezni:


Lylia Bloom:
Ellopott életek 
(Életek trilógia 1.)

Tartalom:

Eltűnik egy lány a budapesti éjszakában… 

Emma az egyetlen, aki aggódik érte, mert biztos benne, hogy a nővére sosem szökne meg szó nélkül; bármit megtenne, hogy megtalálja, így a következményekkel nem számolva kezd el kutatni utána. 
Elkallódik egy fiú a budapesti éjszakában… 
Olivér semmivel sem törődik saját magán kívül; egészen addig, amíg egy olyan helyzetbe nem kerül, ami megváltoztatja korábbi hozzáállását. 
Néha egy ismeretlen sokkal többet tesz érted, mint azok, akikre számítottál. Képes vagy annyira bízni benne, hogy elfogadd a segítségét?


A könyvet itt lehet beszerezni


Lylia Bloom: 
Visszaszerzett életek
( Életek Triológia 2 )



Tartalom

Előkerül egy lány a budapesti éjszakából… 
Alexa testileg és lelkileg is megtört, mire a húga rátalált. A fizikai nyomok elhalványulnak ugyan, de véglegesen eltűnni sosem fognak. A rémálmok és a rettegés emléke viszont nem akar múlni, és a lány félelme talán nem is alaptalan. 
Felbukkan egy fiú a kis faluban… 
Bence besokall a buliktól és a nagyvilági élettől, egy kis pihenésre vágyik. Ismeri Alexa és Emma történetét, a személyes beszélgetés mégis mélyebben érinti, mint gondolta volna. 
A segítség onnan érkezik, ahonnan Alexa a legkevésbé várta. Vajon képes feldolgozni a vele történteket, vagy Emma titka romba dönt mindent?


Sajnos nem találtam, hogy hol lehet  beszerezni. 

Lylia Bloom:
Ne ​mondd, hogy szeretsz



Tartalom

Zora szeret láthatatlan lenni. Nem akar barátokat, nem akar senkit közel engedni magához, nem akar újból csalódni. Hosszú ujjú ruhák, erős smink és elutasító tekintet mögé rejtőzik, nehogy újra bízni kezdjen, aztán felfedezzék a múltját, és megint megbántsák. Dominik arra vágyik, hogy valaki végre őt lássa. Otthon csak az eredményeire figyelnek, míg az osztálytársai azt nézik, mennyire menő cuccai vannak, de egyetlen barátjának sem árulhatja el, milyen sokat jelent neki a rajzolás. Azonban mindkettejük számára van egy hely, ahol lazíthatnak, ahol önmaguk lehetnek, ahol talán végre találhatnak igazi barátokat: a tetoválószalon. Zora ősz óta recepciós ott, Dominik pedig felbukkan, mint reménybeli tetováló. Muszáj szóba állniuk egymással, kénytelenek meglátni a másik valódi arcát, és lassan közeledni kezdenek. Izgalmas regény az őszinteségről, az útkeresésről, és egy finoman kialakuló szerelemről.

A könyvet itt tudod beszerezni:


Lylia Bloom:
Védtelenül



Tartalom:

Létezik tökéletes férfi? 

Anna élete nagyszerű. Második évét kezdi az egyetemen, és a legfőbb problémája, hogy mikor jut el álmai városába, Rómába. Szereti az életét, vágyik a nagy Ő-re, és imád a barátnőivel csetelni. 
Megismerkedik a titokzatos és vonzó Rolanddal, aki nem nyugszik, amíg Anna bele nem egyezik egy randevúba. 
A szerelem hirtelen születik, és Anna úgy érzi, nem is lehetne boldogabb, bár a barátok egyre jobban aggódnak a túl gyors összeköltözés miatt. Anna nem érti, miért, hiszen Roland figyelmes, vonzó és mellette minden vágya teljesül, még a várva várt utazás is. 
Csakhogy az álomvilág hirtelen szertefoszlik. 
Vajon milyen a nagy Ő igazi arca? 
Mit jelent a birtoklás, és mit az őszinte szerelem? 
Anna úgy érzi, az élete romokban hever, és egyre nehezebb a kiút megtalálása. 
De küzd, még akkor is, amikor egy váratlan tragédia mindent tönkretesz. 

A könyvet itt tudod beszerezni: