Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Varga Orsolya .("A zene a legnagyobb inspirációm, de jártamban-keltemben előfordul, hogy eszembe jut egy jó mondat vagy kifejezés, és akkor gyorsan beírom a telefonom jegyzeteibe.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Varga Orsolya írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek március 15-én jelenik az első történelmi romantikus regénye a NewLine Kiadó gondozásában, A szabadság virágai címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Jogász vagyok, két gyermek édesanyja. Gyakorlatilag ez a két legmeghatározóbb pont az életemben. Az egyetemi záróvizsgák után volt egy hosszabb időszak, amikor képtelen voltam könyvet olvasni, nem viseltem el semmilyen hosszabb szöveget magam körül. Szerencsére sikerült újra visszatalálnom az olvasás szeretetéhez, és azóta igyekszem havonta legalább 2-3 könyvet kiolvasni. Nem könnyű összeegyeztetni az írással, de nem lehetetlen.

A szabadság virágai c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A kutatás és az írás majdnem egy teljes évet felölelt. Helytörténeti kutatásaim még ennél is többet, ugyanis néhány éves családfakutatás eredménye a regény. Miután kiolvastam az összes helyi érintettségű, 1848–1849. évi szabadságharcról szóló szakirodalmat, rájöttem, hogy ennél több dolog érdekelne, olyan részletek, amelyeket nem fogok megtalálni ezekben a könyvekben. Ezen a ponton kerestem fel Süli Attila hadtörténészt, aki az erdélyi szabadságharc szakértője. Nagyon örültem, amikor elvállalta, hogy válaszol a kérdéseimre, lektorál, segít megtartani a regény hitelességét. Vannak történetek, amelyek szinte kérik, hogy megszülethessenek. Ez pontosan egy ilyen történet...

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A romantikus szál fikció, amelyet egy – a kutatásaim során fellelt – anyakönyvi bejegyzés ihletett. A történeti rész mondhatni percre pontos. A csapatmozgások, a harctéren lévő számok, az időrendiség, sőt még az időjárás is a lejegyzetteknek megfelelő. Igyekeztem a lehető leghitelesebben megjeleníteni mindent. Ezen túlmenően valós történelmi alakok is feltűnnek a regényben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már a gimnáziumi éveim alatt is írogattam, persze ennek megfelelően álnéven vagy a fióknak. Hosszú ideig aztán a kreativitás nem volt az életem része, és sok időbe telt míg felszínre bukott, hogy ennek az energiának a kicsatornázására elemi szintű szükségem van. Ekkor született meg egy terápiás citromfáról szóló „novella”. Azt talán kevesen tudják, hogy bár A szabadság virágai az első regényem, de nem az első könyvem. A gyerekeimnek szóló „anya mesélj fejből” történetekből tavaly megszületett a Leló mesék című mesekönyv, szintén a NewLine Kiadó gondozásában.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A történelmi-romantikus vonaltól egyelőre nem hiszem, hogy elrugaszkodnék, ugyanis imádom a történelmet, de szívesen vinnék bele a jövőben egy csepp krimit vagy thrillert. Meglátjuk, nyitott vagyok mindenféle inspirációra.  

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Sosem éreztem még úgy, hogy igazán vége lenne. Az utómunkák, a szerkesztés nem is ad erre lehetőséget. Talán a nyomdába kerülés az a pont, amikor tudatosul. Sosincs bennem az, hogy de jó, hogy vége. A szereplők kezét nehéz elengedni. Olvasóként például nehezen élem meg, hogy végre megszeretem a szereplőket, és jóformán vége is a történetnek. Ott szó szerint kell néhány nap elgyászolni a befejezést.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem merült fel bennem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Már a mesekönyves „múltamban” ott motoszkált bennem, hogy szeretném magam kipróbálni mélyebb témákban is. Érdekel az emberi psziché, meddig lehet elmenni, tologatni a határokat. A történelmi érdeklődés pedig elég jó háttéranyagot nyújt, így adta magát a dolog.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felfoghatatlan, hogy a fejemben létező, formálódó történetek mások számára is kézzel foghatóvá válnak. Azt viszont már most tudom, hogy ez a mostani megjelenéssel sem lesz másképp.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A történelmi vonal miatt komolyabb tervezésre volt szükség. Ahhoz, hogy átlássam a seregek mozgását, ki, mikor, hol volt, Mihály mikor lehetett Zabolán, mennyi időre volt akkoriban szükség A-ból B-be jutni... ehhez idővonalat rajzoltam magamnak. Minden más impulzívabban készült, hagytam, hogy jöjjenek maguktól a szálak.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Eleinte nehezen találtam meg Mihály hangját, sokkal kevesebb lehetősége volt kibontakozni. A csaták leírása is először kihívást jelentett, bele kellett jönnöm... nem a vér, inkább a meglévő és lejegyzett adatok, események keretbe foglalása, mindezt Mihály szemszögéből láttatni. Kevernem kellett a valóságot és a fikciót, na de hol húzzam meg a határt?

A kedvenc jelenetem talán a rozmaringhoz köthető (többet nem mondhatok spoilerezés nélkül), ez az elsőként megírt jelenetek egyike volt. A történetben megjelenő virágok szimbolikája sem véletlenszerű. Szerkesztőm javaslatára került be végül Mihály kocsmai jelenete, kifejezetten szórakoztató volt ekkor a karakter fejébe látni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mindenhonnan megtalálnak az ötletek. Egy mondatból, egy álomból, gyakorlatilag bármiből képes vagyok egy komplett történetet „levetíteni” magamnak. Lehet, hogy furcsa, de vezetés közben szoktam „írni”: inspiráló zene feltekerve, és a reggeli csúcsforgalomban 10-15 perc alatt felrakok egy jelenetet, sőt volt, hogy egy fejezetet is. A zene a legnagyobb inspirációm, de jártamban-keltemben előfordul, hogy eszembe jut egy jó mondat vagy kifejezés, és akkor gyorsan beírom a telefonom jegyzeteibe.

 Varga Orsolya szerzői oldal

Előrendelhető

NewLine Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Brett O’Conor - ("Szeretem a fantasy világát, de az akció-utópia/disztópia amiben igazán kibontakozom, viszont a misztikus kalandtörténetekben tudok a leginkább elmerülni. A thrillerek jelentik számomra a kikapcsolódást, a szusszanást két másik könyv között.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! A rovatomban felkértem Brett O’Conor írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig 4 kötete jelent meg, és e közül egy nyomtatottan, a Könyv Guru Kiadó gondozásában, Az üreg címmel. A további kötetei pedig e-könyvként szerezhetőek be A tizenharmadik smaragdtábla, A vérengző és Azután címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Az Egyesült Királyságban élek, ha lehet úgy mondani, teljesen hétköznapi életet. Jelen pillanatban az írás hobbi, szabadidős tevékenység és szórakoztató kikapcsolódás a számomra, bár az igazsághoz tartozik, hogy az olvasótáborom növekedésével egyenes arányban növekszik az írásba és a háttérmunkákba fektetett energia is. Ez a növekedés kihívást teremt, ugyanakkor motivál is. 

A négy könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Igyekszem követni a világban zajló napi eseményeket, így a könyvekhez mindig tudok találni valami alapot.
A fantasy regényeim semmilyen háttérkutatást nem igényelnek, azok valóban a fantázia szüleményei, bár az azokban felbukkanó bizonyos rítusok, szertartások és szokások valóságos alapokon nyugszanak. Fantasy regényemmel a magyar olvasók nem nagyon találkozhattak, mert ebben a műfajban egyelőre csak angolul publikáltam könyvet. Az még majd eldől, hogy megjelentetem-e őket magyarul is.  
A thrillerjeim szinte alig kívánnak kutatómunkát, csak a helyszínek földrajzi, történelmi adottságainak és egy-két szakmai kérdésnek kell utánajárnom.

Minden más témakör, főként a misztikus-kalandregényeim sokkal több háttérkutatást igényelnek, leginkább azért, mert ezek a történetek mindig belesimulnak az elfogadott történelmi vagy társadalmi tények réseibe és a köztük lévő hézagokba. A legtöbb háttérkutatást A tizenharmadik smaragdtábla című könyvem igényelte, mert ott Atlantisztól, az egyiptomi és Dél-amerikai szupercivilizációkon át, a jelen korig végig kellett kutatnom mind a történelmi, földrajzi és társadalmi tényeket, illetve legendákat és téziseket.
A téma összetettségétől és a ráérő időmtől függően egy könyv megírása, három-nyolc hónap. A tizenharmadik smaragdtábla öt hónap alatt készült el de talán kézzelfoghatóbb példa az Azután című regényem, ami - most már nem titok, hiszen a második rész bemutatója elindult - több kötetes. Az első rész közel másfélmillió karakter, hozzávetőlegesen 600 oldal, ennek megírása pontosan hat hónap volt. A második részé, hasonló terjedelemben hét. A thrillerjeim átlagosan három és fél hónap alatt készülnek el.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez mindig az adott könyvtől függ. Egy fantasy-ban teljesen szabadon ereszthetem magam, ott nincs határ. Minden más stílusban, thriller, akció, misztikus, kaland kellő valóságalapot szoktam biztosítani. Például ezekben a könyvekben a helyszínek, szinte 100%-ig valósak. Elég nagy részben valóságosak bizonyos eljárások, politikai, társadalmi, történelmi események vagy azok valamilyen szintű összefüggései, amik aztán a regényeimben is megjelennek valamilyen formában. Sokszor írok le vagy említek olyan helyeket, amik kevéssé népszerűek, de érdemes felkeresni őket, ha valaki ott jár. Egy jópofa történet is kikerekedett már ebből a szokásomból. Tavaly nyáron egy kedves barátunk elkísért bennünket egy kirándulásra. Soha nem járt még ott, így nagy élmény volt számára a rengeteg látnivaló és érdekesség. A túra egy pontján felismert egy teljes városrészt, amiről előtte az egyik könyvemben olvasott és ez az ő elmondása szerint nagyobb élmény volt a számára, mint minden más együtt, amit aznap látott. A könyv címét és a helyet direkt nem nevezem most meg, mert a magyar közönséghez az idén jut majd el a regény.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már gyerekkoromban is szerettem az írást, később ez az időtöltés kisebb, kézzel írt novellákkal folytatódott, majd a „modern-kori” írási szenvedély 2021-ben indult útjára. Azóta nyolc regényt fejeztem be, a kilencedik pár napon belül elkészül és tervben van még néhány. Az üreg című tudományos-fantasztikus/misztikus-kalandregényem készült el negyedikként és jelent meg elsőként, ez nagy lökést adott az inspirációnak.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Sokat gondolkodom ezen és azt hiszem, másba már nem vetem bele magam. Az eddigi műfajok kitöltik az ambícióimat. Próbálok a már előbb felsorolt stílusokban írni és ezekben fejlődni. Többen javasolták, hogy írjak hagyományos sci-fi-ket is, de egyelőre nem tervezek ilyesmit. Annál is inkább, mert a már bevett műfajokban is épp elég ellátni az olvasókat olvasmányokkal.

A másik ok, amiért nem tervezek ilyen bővülést, az az olvasóközönség. A már bevett stílusokban kiadott könyveim után várják a hasonlókat és folytatásokat, így elsősorban ezeknek az elvárásoknak szeretnék eleget tenni. Példaként említhetném az Obscured Moon (Homályos Hold) című fantasy-t, amit a Kindle Book Marketing az őszi megjelenése után kilenc nappal beválogatott 2025 ajánlott olvasmányai közé vagy a Magyarországon A Vérengző címen megjelent thrillert, aminek angol kiadása (The Bloodthirsty) hasonló elismerést kapott Indiában. Egyszóval, amíg ezekre a témákra, könyvekre és folytatásaira, további részeire van igény, addig nem gondolkodom a váltásban, bővülésben.

 

A könyveid egy része e-könyvként lehet beszerezni illetve Bookmate appon is lehet olvasni. Mesélnél róla, hogyan lehet oda egy írónak felkerülni?

Az üreg megjelenése után, sokat gondolkodtam a folytatáson és végül úgy döntöttem, hogy saját kezembe eszem a könyveim sorsát és kiadás folyamatát. Már eldőlt a kérdés, hogy az Amazonnal fogok együtt dolgozni, amikor A Vérengző publikálása előtti hajnalon találtam egy olyan kiadót, ami sokkal több lehetőséget kínált, mint az Amazon. Mivel a könyveim megfelelnek a velük kapcsolatban álló 52 terjesztő elvárásainak, így azok a világon mindenhová eljutnak. Hatalmas elismerésként és élményként élem meg, hogy minden könyvem megtalálható többek között a Barnes and Noble-nél, a Kobo-nál, a Google- és Apple Books kínálatában. Így kerültek fel a könyveim többek között a Bookmate oldalra is.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nyugodt, megkönnyebbült, kicsit kimerítő. Olyan, mint amikor az ember egy régi vagy fontos célja teljesül, esetleg elvégez egy hosszú, bonyolult feladatot. Szinte erőtlenné válok, mert egy pillanatra nincs előttem cél. Aztán teljes nyugalomban meghallgatok egy már előre kiválasztott zenét és amikor lecsengett az utolsó taktus, elindul egy új „nap”!  

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Egyáltalán nem, mert valójában sokáig úgy gondoltam, a fantasy lesz az „én” stílusom, rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Szeretem a fantasy világát, de az akció-utópia/disztópia amiben igazán kibontakozom, viszont a misztikus kalandtörténetekben tudok a leginkább elmerülni. A thrillerek jelentik számomra a kikapcsolódást, a szusszanást két másik könyv között. A Vérengzőt csak azért írtam meg, mert feszegetni akartam a határaimat, arra nem gondoltam, hogy ekkora sikert arat majd és ennyire népszerű lesz. Ha valaki végignézi a könyveim listáját, számára tűnhet úgy, hogy még keresem az igazi stílust, de valójában nem így van. Ezekben a műfajokban tudom igazán átadni a történeteimet a szórakozni, kikapcsolódni vágyó olvasóknak.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Előszőr olyan volt, mintha nem is velem történne, aztán el kellett hinnem, hogy ott van a könyvem a polcokon. Eufórikus volt először a kezembe venni a saját könyvem. Kicsit talán ahhoz hasonlít, amikor valaki először futja le a maratonit. Nem a díj, nem az első hely, hanem a kitartás, az erőpróba és az önismeret kedvéért.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Bizonyos témákban, epizódokban, részletekben szükséges a tervezés és a tudatosság, de legnagyobb részben impulzív a folyamat. Leülök a számítógépem elé, bekapcsolom az adott könyvhöz összeállított zenei listámat és máris „benne vagyok” a történetben, születnek a sorok.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Igen, minden könyvemben vannak kedvenc jelenetek. Hogy ez éppen humoros vagy komoly, esetleg valamiért nagy örömet okozott a kitalálása-megírása, az az adott könyvtől, történettől, részlettől függ. Érdekes élmény volt, egy alakalommal, egy számomra teljesen „közömbös” jelenetről egy olvasóm mély átéléssel beszélt, mert nagyon megérintette. Amíg el nem mondta, hogy milyen hatással volt rá, addig nem is gondoltam végig de onnantól más szemmel néztem arra a részletre én is.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Általában egy-egy élethelyzetben kialakult hangulat hoz el egy történetet. Mondjuk egy gyönyörű táj látványa vagy teszem azt, látok egy hajót, ahogy úszik a tengeren, ilyesmik. Ha a hangulat után azonnal megjelenik előttem egy lehetséges történet vége, akkor jó eséllyel kézirat-terv lesz a hangulatból. A vége után kialakul a fejemben a sztori eleje majd a főbb részletek. Ha aztán leülök megírni, akkor onnantól a szokásos mederben megy a folyamat. Néha a párom sugallatára születik meg egy regény, így készült el a A tizenharmadik smaragdtábla.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nem nagyon hagyok beleszólást a történeteimbe, bár írás-módhoz kapcsolódó ötleteket meg- vagy elfogadok, bár az is igaz, hogy ezek leginkább már csak a következő regényben érvényesülnek. Előfordul, főként humoros részletek kapcsán, hogy kissé átdolgozva, valós élethelyzeteket is beleszövök a történetbe.

A párom mindig naprakész az ötleteimből és a terveimből, illetve arról a nem elhanyagolható kérdésről, hogy éppen hogy haladok. Amíg a kézirat készül, azt senki nem olvashatja, amikor elkészült akkor a párom, a szüleim, illetve négy kedves barátom nézheti meg vagy olvashatja el. Az ő véleményük fontos nekem és számít de a kéziraton nem változtatok, csak ha hibát vagy egyértelmű elírást találnak benne.

A könyvtervekről sokat beszélgetek/egyeztetek a grafikus barátommal, aki a borítóimat készíti. Ez részint munka, részint inspiráció, mert rengeteg kreatív ötlete van és ha „elő-gondolkodunk”, akkor mindig kitalál valami újdonságot. Példaként említeném újra az Obscured Moon-t, amihez a kiadás előtti pillanatokban készített egy gyönyörű, impozáns térképet. Neki köszönhető az is, hogy A Vérengző és A tizenharmadik smaragdtábla magyar és angol nyelvű kiadása is megújult borítóval került újrakiadásra tavaly év végén.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az íráson meglepődtek, aztán a témákon is, végül a megjelenésnek nagyon örültek és rendkívül büszkén újságolták, akinek csak tudták.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Akik követnek a különböző közösségi oldalakon, már tudják, hogy érkezik az Azután második része, Dupla vagy Semmi alcímmel. Ezért is említettem meg egy előző kérdésednél, hiszen már nem „titok”.

Megjelenik a thriller-sorozat következő része is, A Mészáros címmel. Azért nem folytatást mondok, mert valójában nem A Vérengző következő részéről van szó, hanem a főszereplő egy újabb esetéről. Bár a történet a főszereplő, néhány szereplő és egy-egy esemény visszacsatolása miatt összefügg az előzővel, mégis különálló történet. Egyébként a tervek szerint, évente kijön egy újabb rész a sorozatból, a borzongani vágyók kedvéért.

Végül, az év végén kijön egy meglepetés-kiadás. Annyit talán elárulhatok, hogy az akció műfaj kedvelői fognak örülni leginkább. Amint megvan a megjelenés időpontja, terülnek a lapok és kiderül, hogy pontosan milyen/melyik könyvről van szó.

A magyar kiadásokon kívül három angol nyelvű könyv is megjelenik majd, ami lehet, hogy valójában négy lesz. Ez még majd kiderül az év közepéig.

Érkezik angolul az Azután első része (Afterwards - Heads or Tails címen), illetve A Mészáros (The Butcher címen). Ez a könyv A Vérengzőhöz hasonlóan, egy időben jelenik majd meg mindkét nyelven.

Ehhez a könyvhöz tartozó hír, hogy az Obscured Moon mellé megjelent zenei összeállítás és az Azutánhoz kapcsolódó videoklip sikere kapcsán döntöttem úgy, hogy A Mészáros/The Butcher is kap egy teljes videoklipet, ami mind zeneileg, mind a filmjével egy kis betekintést enged a thriller hangulatába és eseményeibe. Aki kíváncsi rá, a YouTube csatornámon megtekintheti majd. Nagyjából a könyv megjelenése előtt egy hónappal kerül majd fel.   

Érkezik egy csak angol nyelvű akcióregény is, Dark Metropolis címen.

Számomra is meglepő módon kiderült, hogy Indiában rendkívül népszerűek a könyveim. Az ottani olvasóim már most kérdezgetik, hogy mikor érkeznek az új megjelenések, csak annyit ígértem nekik, mint a magyar olvasóimnak: igyekszünk minél gyorsabban kiadni a már kész könyveket. A grafikai munkák készülnek, a könyvek célegyenesben vannak a kiadáshoz. Minden jelentősebb eseményt, illetve megjelenést közzéteszek a közösségi oldalaimon. Arra kérek mindenkit, aki szeretne naprakész lenni a legfrissebb hírekből, ha még nem tette meg, iratkozzon fel bármelyik oldalamra és akkor biztosan nem marad le semmiről.

Brett O'Conor Author

Brett O'Conor instragram oldala

Angol és magyar nyelven beszerezhető e-könyvei

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Gál B. Betti - ("(...) Karácsony, imádom-utálomban ahogy már fentebb említettem, a saját gyászomat próbáltam kiírni.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Gál B. Betti írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégiben jelent meg Karácsony imádom-utálom című könyve az Eleven Kiadó gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Először is köszönöm a lehetőséget, hogy egy kicsit jobban megmutathatom magamat.

Fiatalabb koromban a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben. Szülővárosom, Veszprém női NBI és NBI B – ben szereplő csapatában játszottam. Sajnos ez a korszak a húszas éveim közepén egy betegség miatt megszakadt, de rengeteget adott nekem ez időszak. Jelenleg a férjemmel és a kislányunkkal Németországban élünk, itt lettem négy évvel ezelőtt, harmincnégy éves koromban sclerosis multiplex betegséggel diagnosztizálva. A nehézségek ellenére megpróbálom mindennek a pozitív oldalát nézni.

Karácsony imádom-utálom c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kutatómunkát nem kifejezettem igényelt. A helyszínt az én kedvenc alpesi településeimből gyúrtam össze. A történet pedig számomra egyfajta gyászfeldolgozás volt. Néhány hónappal előtte veszítettem el édesanyámat, és úgy éreztem számomra ez a kifejezési mód az, ami a legtöbbet tud segíteni. A könyv megírása egy-másfél hónapot vett igénybe. Azért tudtam vele ilyen gyorsan haladni, mert a betegségemből kifolyólag sajnos abban az időben rengeteget voltam itthon.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az első könyvemben (A felhők felett mindig süt a nap) kevésbé van jelen a valóság. Egy kitalált történet, viszont a sclerosis multiplex betegség megjelenik benne. Az ezzel kapcsolatos történések, mind az én tapasztalataim. A másik könyvemben a Karácsony, imádom-utálomban ahogy már fentebb említettem, a saját gyászomat próbáltam kiírni.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Egészen pontosan egy évvel ezelőtt kezdtem el írni. Már gyerekkorom óta foglalkoztatott a gondolat, de tavaly éreztem úgy, hogy igen, eljött a pillanat. Édesanyámnak is jelentek meg könyvei, ő adta át nekem az írás és az olvasás szeretetét.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Hozzám a romantikus könyvek állnak közel, de szeretem, ha az írásaim egy kicsit komolyabb mondanivalót is tartalmaznak. Ezért kapott helyet az első könyvemben a betegség, a másodikban a gyász, a harmadikban pedig a barátság témaköre.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

A kézirat befejezése nyugalommal és megkönnyebbültséggel tölt el, habár az, hogy befejeztem nem jelenti azt, hogy készen van. Utána jön csak az igazi munka a szerkesztéssel.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Írói álnéven nem gondoltam. Szeretem a nevemet, úgyhogy egyértelmű volt, hogy Magyarországon, a saját nevemet szeretném a megjelenő könyveimen viszont látni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, mert ez áll hozzám a legközelebb, de úgy érzem kezdek nyitott lenni a fantasyk világára is, habár ez nagyon gyerekcipőben jár még nálam. Ami érdekes, mert a Harry Pottert imádom, de ezen kívül, eddig nem sok ilyen témában íródott könyvet olvastam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Elképesztően jó érzés volt, mikor először a kezemben foghattam. Nagyon hamar sikerült elérnem az általam kitűzött lépcsőfokok közül az elsőt, ez adott erőt a folytatáshoz.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mivel nem túl sok gyakorlatom van eddig benne, ezért én olyan témákról tudok első sorban írni, amik engem érdekelnek. Tudatosnak mondanám magam olyan szempontból, hogy vannak terveim és kitőzött céljaim az írásban ugyanúgy, mint a való életben. Amikor kitalálok egy történetet, akkor egy váz meg van, ami keretet ad, de ezen belül az éppen eszembe jutó ötletek közül szemezgetek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Van több kedvencem is, viszont ezek személyes történetek. Egy-egy mondat, amit egy számomra fontos személy mondott, vagy egy esemény, ami velem történt meg. Ezekről nem nagyon mesélek, mert szeretném, ha megmaradnának nekem.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az inspirációt az élet adja. Rengeteg téma foglalkoztat, amiket külön-külön történetbe szeretnék foglalni, éppen ezért a gépemen rövid sztorik tömkelege található, amiket majd egyszer szeretnék kézirattá formálni.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A sógornőm az első olvasóm. Néhány fejezetenként átküldöm neki az írásaimat, és mindig összeszedek egy-két dolgot, amire megkérem, hogy figyeljen az olvasás közben. A történet alakulása, az események sorozata, az csak az én döntésem.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nagyon örültek neki, és büszkék voltak rám. Előtte és azóta is a folyamatos támogatásukról biztosítanak, amiért nagyon hálás vagyok. Az egyetlen, ami ezt az örömöt beárnyékolja számomra az, hogy sajnos Anyukám már csak fentről figyelhet. De remélem büszke rám.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Reményeim szerint hamarosan elkezdjük a szerkesztését a harmadik regényemnek, ami egy sorozat első része lesz. Egy vicces történet, ami elkalauzol minket a randizás világába, és megmutatja a barátság egy olyan oldalát, amit véleményem szerint rengetegen tapasztaltunk már, de nem sokat beszélünk róla.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Eleven Kiadó

Gál B. Betti szerzői oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Csoma-Lőrincz Tamara - ("Általában a saját életemben történik valami, amit elkezdek tovább gondolni. A Hádész applikáció ötlete például onnan jött, hogy én is nagyon sok applikációt használok, és eszembe jutott, vajon milyen lenne, ha ezek átvennék az irányítást az életem felett? ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Csoma-Lőrincz Tamara írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégiben jelent meg Hádész, az alvilág tini kalandora című könyve az Eleven Kiadó gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Én voltam az a kislány, aki mindig komfortosabban érezte magát a könyvek társaságában, mint az emberek között. Az iskolában rendszerint a könyvtárban töltöttem a szabadidőmet, ez volt számomra a biztos menedék.

A könyvek iránti szeretet felnőtt koromra is megmaradt. A családomban is olyan emberek vesznek körül, akik szenvedélyes könyvmolyok: a férjem gótikus rémtörténeteket, képregényeket és mangákat gyűjt, az egyéves kislányomnak pedig szinte egész nap olvasni kell, a Kisvakond például nagy kedvence.

Hádész, az alvilág tini kalandora c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Körülbelül egy évig írtam a Hádészt, akkoriban még Így urald az alvilágot volt a címe. A nagy része a terhességem alatt született, az utolsó fejezeteket pedig úgy írtam meg, hogy a kislányom rám volt kötve egy hurcikendőben, és békésen szunyókált.

Sok mindennek utána kellett olvasnom a görög mitológiával kapcsolatban, és borzasztóan szerettem ezt a részét a munkámnak. Nagyon szívesen írok olyan történeteket, amikhez kutatni kell. Ma délelőtt például egy olyan műsort néztem, ahol lefőzték Kleopátra kedvenc ételeit, és kerestem egy idővonalat, amiből megtudhattam, melyik ételt mikor ismerték meg az egyiptomiak, például mikor jelent meg a füge, a méz vagy milyen fajta hagymával ízesítették az ételeiket. A következő regényemben, a Perszephonéban szerepelni fog Kleopátra is: elviszem őt egy budapesti étterembe, és szerettem volna mindent megtudni róla, amit csak lehet.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Nagyon szeretem összemosni a fantáziát a valósággal, megszüntetni a kettő közti határokat. Érdekes látni, mihez kezdenek a mitológiai alakok a huszonegyedik században. Például az Alvilág úgy választ magának új uralkodót, hogy a Hádész applikáció feltelepül az illető telefonjára. De felmerült a regényben az a kérdés is, vajon milyen szakmát választanak maguknak a Delphoi jósok leszármazottai.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tizennégy évesen kezdtem el írni, és a legelső írásaim Harry Potter fanfiction-ök voltak. J.K. Rowling szerintem minden idők legzseniálisabb írója, hatalmas inspirációt jelent számomra. A fanfiction világához egyébként nemrég visszakanyarodtam: most írom a Hádész folytatását, a Perszephonét, amiben Perszephoné hatalmas könyvrajongó, és az ideje nagy részében fanfiction-öket ír.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Nagyon szeretek fiataloknak szóló fantasy történeteket írni, és amíg ilyen jól érzem magam, szívesen maradok ezen a területen.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Addigra általában már nagyon szeretnék pihenni… Egy kézirat befejezése nagyon intenzív folyamat, rengetegszer kell hozzá átolvasni a regényt, nehogy hibák maradjanak benne, teljesen természetes, hogy az író a végére kimerül, és semmi másra nem vágyik, mint hogy alhasson egy jót, és utána elkezdhessen egy vadonatúj kéziratot.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem, én szeretek a saját nevemen írni, és így az online térben is könnyebben megtalálnak az olvasók: például YouTube-on is Csoma Tamara könyvei néven vagyok fent, és TikTok-on is Csoma Tamara néven teszek ki videókat.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Korábban több más zsánerben is kipróbáltam magam, írtam például egy Covid idején játszódó romantikus novellát, a címe Hány fokos a tökéletes Neo Citran? A Könyvmolyképző Kiadó Szerelem a Corona idején című kötetében jelent meg.

Egy másik romantikus novellám, a Teaszertartás szintén a Könyvmolyképző kiadónál jelent meg, az Aranymosás Irodalmi Magazin nevű online magazinjukban, ahol ingyenesen elolvasható. Ez a novella különösen közel áll a szívemhez.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nem akartam elhinni. Nagyon furcsa érzés volt. Akkor láttam meg először a könyvet, amikor megérkeztünk a könyvbemutatóra, és a Libri Könyvpalotában felmentünk a mozgólépcsőn… A felső emelet tele volt a Hádész példányaival, és nagyon sok ember eljött azért, hogy beszélgessünk a történetről. Ez egy nagyon szép nap volt, és különösen széppé tette, hogy a férjem és a kislányom is ott voltak.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Nagyon tudatosan dolgozom. Aprólékosan megtervezek mindent előre, van egy fejezetekre lebontott vázlatom, amin általában 2-3 hónapig dolgozom. Ez ad egy biztonságérzetet, hiszen mindig tudom, mi fog következni, és mire a vázlattal elkészülök, már a karaktereket is egészen jól megismerem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A legnehezebbek azok a jelenetek voltak, ahol megjelenik Alex otthoni környezete, és ezzel együtt a családon belüli bántalmazás.

Alapvetően abból indultam ki, hogy ha egy fiatal a családon belül bántalmazottá válik, akkor az egy nagyon magányos élethelyzet, mert maga a bántalmazás a négy fal között zajlik, és a bántalmazó nyilván úgy intézi, hogy ne legyenek szemtanúk. Nagyon nehéz segítséget kérni, nagyon nehéz beszélni erről bárkinek, mert ezek a családok sokszor úgy működnek, mint egy szekta. A bántalmazónak fontos, hogy minden információt bent tartson a négy fal között, hogy ne derüljön ki, mit csinál, mert nyilván nem akar börtönbe kerülni. Emiatt hermetikusan lezárja a családot, és nem mehet ki információ. Illetve az elkövető sokszor magát a bántalmazott fiatalt már előre hitelteleníti a külső emberek számára. Például, ha van egy nagymama vagy egy tanár, aki vélhetően segítene a gyereknek, ha tudná, hogy mi zajlik otthon, akkor a bántalmazó már előre elhint olyan megjegyzéseket ezeknek a külső embereknek, hogy „hát, igen, a mi kislányunk vagy kisfiunk ilyen gyenge idegzetű, pszichés problémái vannak, nem lehet neki elhinni, amit mond, hát, sajnos sokszor hazudik...” Tehát van egy előzetes hiteltelenítés a külvilág felé, hogy majd amikor a bántalmazott elmondaná, hogy mi történik vele, és segítséget kérne, akkor már ne higgyen neki senki.

Én ezt a folyamatot szerettem volna megmutatni: hogy mennyire egyedül van egy ilyen helyzetben lévő fiatal, és hogy mennyire nehéz ebből kitörni. De azt is szerettem volna megmutatni a Hádészban, hogy ki lehet belőle törni. Léteznek szörnyek, nagyon sokféle szörny létezik, de ezek legyőzhetők.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Általában a saját életemben történik valami, amit elkezdek tovább gondolni. A Hádész applikáció ötlete például onnan jött, hogy én is nagyon sok applikációt használok, és eszembe jutott, vajon milyen lenne, ha ezek átvennék az irányítást az életem felett? Ebből a gondolatmenetből született meg a jelenet, amikor a Hádész applikáció önhatalmúlag letöltődik Alex telefonjára, és onnantól kezdve Alex lesz az alvilág uralkodója, akár szeretné, akár nem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként mindig a férjemnek mutatom meg a kéziratot, de nagyon várom azt az időszakot is, amikor a kislányom elég idős lesz hozzá, hogy olvassa a könyveimet. Nagyon kíváncsi leszek, mit szól hozzájuk.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem volt a legnagyobb támogatóm. Számtalan alkalommal átolvasta a kéziratot, elszántan vadászott az elgépelésekre, és órákon keresztül beszélgettünk a cselekményvezetésről, a karakterekről és a kedvenc görög mitológiai történeteimről. Az ő rendületlen hite nélkül soha nem jutottam volna el a kiadásig.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

A Hádész folytatásán dolgozom, ami Perszephonéról szól, és amiben megismerhetjük a Perszephoné applikációt is, illetve megtudjuk, mi történik akkor, ha egy isteni applikáció vírusos lesz.

 Eleven Kiadó

Csoma-Lőrincz Tamara szerzői oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kate Pilloy - ("Mindig azt gondoltam, hogy a novella egy regény epizódja. Azonban ráébredtem, hogyha azt szeretném, hogy az olvasók és az írótársak megismerjenek, rövidebb írásokkal kell, megjelenjek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Kate Pilloy írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és az írásairól. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Neon Books Kiadó pályázatán, a Felnőttmesék téli estékre című kötetben fog megjelenni hamarosan a harmadik novellája Karácsonyi lázadás címmel és tavasszal szeretné megjelentetni az Örökölt élet című regényét.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad

Mióta írni tudok, történeteket írok, de már előtte is velem voltak a láthatatlan barátaim, akikkel nagyon jól elszórakozom egész kicsi korom óta. Gyermekként valahogy jobban kijöttem velük és jobban is szórakoztattak, mint az óvodás vagy az iskolás társaim. Nem tudtam sokáig, hogy az, amit írok, mást is érdekel, szórakoztat, de aztán édesanyám, a családtagok, a tanáraim megerősítettek abban, hogy szórakoztató írásaim értékesek. Egyre jobban megfogalmazódott bennem a vágy, hogy írásaimat eljuttassam az olvasókhoz, de nem voltam elég nyitott ahhoz, hogy kopogtassak vele idegenek (kiadók, nyomdák) ajtaján. Így inkább csak magamnak írtam, a szomszédoknak, a barátoknak, munkatársaknak, majd egy Amatőr írók csoportja nevű internetes csapatnak. Igazából ők voltak az első „szakemberek”, akik biztattak, sőt segítettek tanácsaikkal. Az ő segítségükkel jelent meg az első regényem 2013-ban Hazug igazságok címmel, majd biztatásukra az Érem mindkét oldala című kisregény.

Két könyved jelent meg eddig kiadásban. Nem hallottam róluk.

Ez így van, alig néhányan ismerték meg az írásaimat. Nem foglalkoztam a marketinggel. Azt gondoltam, a könyvek eladják magukat. Nem így történt. Ma már egyik sem kapható, de mindkettőt szeretném újra megjelentetni, picit átszerkesztve, egy jó szerkesztő közreműködésével, új, egységes borítókkal. És most már a marketingre is figyelek. Életkörülményeim megváltoztak, a gyerekek felnőttek, van már időm tanulni a különböző social media oldalak használatát, így megjelentem az Instagram és a Tiktok oldalán is. A Facebookon és a saját blogomon (katepilloy.blog.hu) korábban is jelen voltam, de az elmúlt egy évben aktívabban, mert elkezdtem novellákat írni és a rövidebb írásokkal könnyebb megjelenni.

És így jutunk el a Karácsonyi lázadásig…

Igen, a novella egy új műfaj számomra. Mindig azt gondoltam, hogy a novella egy regény epizódja. Azonban ráébredtem, hogyha azt szeretném, hogy az olvasók és az írótársak megismerjenek, rövidebb írásokkal kell megjelenjek. Korábban két pályázaton nyert novellám, a Rettegés hajnala és az Ébredés című antológiákba, ezért bátrabban nyitottam a Neon Books kiadó pályázatára. Azonban a Karácsonyi lázadásra is úgy gondolok, mint egy nagyszerű téma, a fejemben forognak a gondolatok, a párbeszédek, előbb-utóbb regény lesz belőle.   

Meddig tart az írás folyamata nálad?

Nálam nagyon rövid ez az idő, mert ha beindul a fantáziám, néhány héten belül már egyben látom a könyvet, és csak le kell ülnöm, írni. Ilyenkor a „civil” munka után egyfolytában verem a billentyűzetet, kiírom azt, ami a fejemben van, sőt azt is, amiről nem is tudom, hogy ott van. Sokszor rácsodálkozom, amikor visszaolvasom, hogy egy szereplő, honnan került a sztoriba, miért mentek ők most be abba a lakásba stb.? De engedem, hogy folyjon a történet a fejemből, hiszen így lesz teljes a kész novella vagy regény.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Fantáziálok, egyértelmű, ám ha a valóságban is megtalálható a helyszín, esemény, annak utána járok. Például a Hazug igazságokban bejártam Miskolc és Székesfehérvár utcáit, a rendőrség, az ügyészség épületét, láttam azokat a helyszíneket, ahol megfordultak a szereplőim. Az Örökölt élet és az Érem mindkét oldala regények Debrecenben játszódnak, könnyebb dolgom volt, hiszen ott éltem harminc évig. Ettől függetlenül végigjártam a terepet, informálódtam például az Egyetem épületéről, vagy a ketrecharcosok tetteiről.

A témák pedig mindig ott hevernek előttem. Ha a hagyaték témájában írok, akkor elém kerül egy részletes cikk erről, de ha egy alapítvány működése jelenik meg a fejemben, nemsokára valaki elkezd beszélni egy hasonló alapítványról és annak működéséről. Minden téma, ami érdekel, a megfelelő időben és formában elém kerül. Sokan kérdezik is, hogy érthetek ennyi mindenhez. Azonban erről szó sincs, csak az írás forgatagában elém perdülnek a szükséges információk valamilyen formában.

Milyen zsánerekben írsz?

Nehéz ezt behatárolni, többen azt mondták, bűnügyi-romantikus zsáner jellemző a Hazug igazságokra, de aztán belépett az erotika, majd a spiritualitás is. Szeretem keverni a zsánereket.  De ilyen az élet is, nem? Hol szeretők vagyunk, hol robotoló munkások, vagy szülők, sportolók, haverok. Van egy kéziratom, ami nemrég készült, spirituális szál keveredik a fantasztikummal, de akár kriminek is nevezhető, abban a szerelem éppen csak jelen van. Angliában és Nepálban játszódik. Mivel buddhista vagyok, közel áll hozzám ez a téma, és jártam már Nepálban is évekkel ezelőtt. Ám ez a történet most került elő a fejemből, most íródott meg, úgy tűnik, erre most értem meg. A kéziratot benyújtottam most egy kiadó pályázatára, meglátjuk, megszeretik e úgy a történetet, ahogy én.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Szörnyű. Olyan, mint amikor a barátaim összepakolnak és hazautaznak, engem pedig egyedül hagynak az emlékeimmel. Nagyon szomorú és levert vagyok napokig. Van egy kéziratom, amit annyira nem tudtam befejezni, hogy három részes lett. Még ma sem érzem késznek arra, hogy kiadjam a kezemből, de talán csak azért, mert nem bírom a szereplőket elengedni. Ha nincs éppen forgószél állapotban a fejem és nem kényszerít az írás a gép elé, akkor azt a háromrészes kötetet javítgatom. Egy nap elengedem, de most még az a menedék, amikor más könyvet ki kell adnom a kezemből. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy ők a családtagjaim, akik velem maradnak, miközben a többi barátom elmegy, amikor leírom az aktuális regény végére, hogy „VÉGE”.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Azért Kate Pilloy mert egyszerűbb, mint a polgári nevem. Egy éjszaka, amikor fájt az epém és veszettül szenvedtem, a fantáziám világába menekültem és akkor beugrott ez a név. Ez talán 100 éve történt? Mindenesetre nagyon régen, de én hűséges típus vagyok, velem maradt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív egyértelműen. Semmit nem tervezek el előre, nem is vagyok rá képes. Próbáltam, mert azt mondják sokan, hogy úgy kell. Nekem ez nem megy, abból a próbálkozásból nem lett érdekes regény. Ha pedig nekem unalmas, másnak hogyan ajánlhatnám olvasásra? Nem érdekel, hogy hányas lába van a főszereplőnek és mi volt az óvodai jele, főleg akkor nem, ha mondjuk, egy drogbáró akarja a családját kinyírni, vagy féltékeny anya bosszút állva akarja megvédeni a fiát.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Itt van minden körülöttem. Meglátom, meghallom, beindít és beszélgetni kezd bennem. Ha napokig megy bennem a párbeszéd, regény lesz, ha nem, egy szórakoztató epizód magamnak. Az élet inspirálja a fantáziámat és abból születik a regény.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Csak akkor adom ki a kezemből, ha készen van, így a történetbe nagyon senki nem szól bele. Édesanyám az első és a férjem. Utána a barátok, kollégák, akik kérik. Nem sokszor mondanak olyat, hogy ezt vagy azt hagyjam ki, elgondolkozom azon, ha valaki mond ilyet, de nem mindig hallgatok rá. Volt már, hogy egy barátnő rákérdezett valami részletre, és jelezte, nem érti, akkor hozzá nyúltam a kézirathoz. De valójában én csak leírom, ami történik, nem összerakom, ezért, ha valaki azt mondja például, hogy az a szereplő nem illik oda, csak annyit válaszolok: De ott volt, láttam, hallottam, a történet része.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mivel gyermekkorom óta írok, nem újdonság ez senkinek, viszont nem egy könyvolvasó családból származom, így nagyon nem is érdekli őket édesanyámon kívül. Az ismerőseim viszont nagyon támogatnak, segítenek, bíztatnak. Egy átírt éjszaka után, ha kávéval fogadnak reggel a kollégáim, elönt egy olyan érzés, amit hálának tudok csak nevezni és megkérdezem magamtól: megérdemlem én ezt? Amikor látják, hogy gondolatban egész máshol járok türelmesek és most együtt izgulunk azon, mikor jelenik már meg a novellás kötet. Jó emberek vannak körülöttem, és ez csodálatos érzés.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Sokan A/4-es papíron olvasták már a kézirataimat. Nekik azt üzenem, mindent megteszek, hogy könyv formájában is kezükbe vehessék. Azoknak, akik nem ismerik az írásaimat, és nem ismernek engem, azoktól azt kérném, legyenek nyitottak, és ha tetszik egy blogbejegyzésem vagy facebook bejegyzésem, akkor adjanak egy esélyt a regényeimnek is. Persze tudom, hogy nem szeretheti mindenki az én írásaimat, de ha pár embert elvarázsol, boldoggá tesz a történetem, ha kikapcsolja a mindennapi mókuskerékből és erőt nyújt neki a folytatáshoz, akkor az azért igazán csodálatos dolog, nem gondolod?

Weboldal

Facebook 

TikTok 

Instagram 

A könyvet itt tudjátok megrendelni:

Neon Books

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Péntek Tünde - ("A Hóesésben találkoztunkban is akad egy krimiszál, amit kifejezetten szeretnek az olvasóim, és mondják is, hogy szívesen fogadnának tőlem egy teljes egészében ilyen történetet, úgyhogy esetleg elgondolkodhatnék rajta. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Péntek Tünde írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónő az Álomgyár Kiadó szerzője, eddig három romantikus regénye látott napvilágot. A könyvei a Csak még egy perc, a Bárhová mennél és a nemrég megjelent Hóesésben találkoztunk.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

 

Talán azzal kezdeném, hogy tényleg Péntek Tünde vagyok, a saját nevemen írom a könyveimet. Valamiért ez a kérdés gyakran megtalál, hogy miért nem választottam egy szerzői álnevet magamnak, de az az igazság, hogy bennem ez egy pillanatig sem merült fel. Az írás mindig is az életem része volt, így íróként is szeretnék megmaradni ugyanannak a Péntek Tündének, aki egyébként is vagyok. És hogy kicsit magamról is meséljek, nagyon introvertált vagyok, szeretek olvasni, számomra a legjobb feltöltődés az utazás, és hiszek mindenek felett a sorsszerűségben. Ami azt illeti meglehetősen romantikus alkat vagyok.

 

Eddig három romantikus könyved jelent meg, sok kutatómunkát igényelt? 

Ami mindhárom regényemben közös vonás, hogy a főszereplő/főszereplők elutaznak valahová és a számukra idegen helyszínen történik velük valamilyen sorsfordító esemény – nyilván egy nagy szerelem. A történeteimben az adott város vagy ország is fontos szerepet játszik, tulajdonképpen mindig előbb megvan a helyszín, mint a cselekmény. Csak olyan helyekről írok, ahol én is jártam már, viszont a regényeim egyfajta útikalauzok is, és alaposan utána olvasok én is a legfontosabb tudnivalóknak, érdekességeknek, szokásoknak, látnivalóknak. Ez igényli a kutatómunkát, és még azelőtt megejtem, hogy a történetet összeraknám hozzá. Az csak ezek után jön, vagyis valahogy közben alakul ki, hogy mi is illene az adott helyhez. A gyönyörű Prágához például egy nagyívű szerelem, Írországhoz sok könny és szenvedés árán megszülető boldogság, Izlandhoz pedig egy különleges párost képzeltem el.

Meddig tartott az írás folyamata?

A Bárhová mennélen összesen egy teljes évet dolgoztam, számomra az az a történet, amire a legbüszkébb vagyok, amibe a legtöbbet beletettem magamból, az érzéseimből és pontosan olyan lett, amilyen könyveket én is szeretek olvasni. Lehet rajta nevetni, sírni, drukkolni a szerelmeseknek, kicsit magunkra ismerni, tanulni a főhősök hibájából és ad valami olyasmit, ami a könyv utolsó oldala után is az olvasóval marad. Szóval a Bárhová mennélben nagyon sok munkám volt, a Csak még egy perc és a Hóesésben találkoztunk viszont nagyjából 6-6 hónap alatt született meg. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

 

A Bárhová mennélben sokat merítettem önmagamból, az életem apró mozaikjai felfedezhetők benne, de a regény alapvetően fikció. A Csak még egy percben a főhősnőt ugyanolyan természettel és világnézettel ruháztam fel, ami nekem is van, úgyhogy azért abban is megbújok a sorok mögött valamennyire, habár a történetünk nyilvánvalóan más. A Hóesésben találkoztunk teljes mértékben fikció, és nagyon szerettem írni, mert nem kellett olyan mélyen magamba néznem hozzá, csak egyszerűen élveztem, hogy szárnyalni engedhettem a fantáziámat.

 Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már általános iskolás koromban nagyon szerettem fogalmazásokat írni, ez megmaradt később is, és az egyetemen a kommunikáció szakon belül újságírásra specializálódtam, ezt a pályát képzeltem el magamnak. Az elképzelés szép volt, de a valóságban rájöttem, hogy nem könnyű újságíróként elhelyezkedni, és ha mélyen magamba nézek, nem is vagyok az a tipikus újságíró személyiség, akit ha kidobnak az ajtón, visszajön az ablakon. Szóval évekig blogot írtam, ahol mindenféle kulturális témáról jelentek meg bejegyzéseim (filmekről, könyvekről, színházról, utazási élményekről). Egy idő után elkezdett foglalkoztatni a gondolat, vajon tudnék-e regényt írni, és végül a COVID alatt jutott arra időm, hogy kipróbáljam magam, menne-e nekem ilyesmi. Így kezdődött…

A regények mellett idén elkezdtem még novellákat is írni. Az első novellám címe Álmomban előbb szerettelek és egy felkavaró álomról szól, amelyből egy felismerés születik meg, és egy szerelem szökken szárba.  Ez a Mágikus szerelem című antológiában olvasható. A második novellám, a Kürtőskalács csupán pár hete látott napvilágot az Irodalmi Rádió téli kötetében, és a karácsonyi előtti utolsó munkanapról mesél, aminek a végén a gőzölgő kürtőskalács felett egy régóta vágyott csók is elcsattan. Ezzel a történetemmel harmadik helyezést értem el, ez volt életem első írói elismerése – úgyhogy ebben a műfajban is szeretnék még alkotni.

 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

 

Érdekes, hogy többen ajánlgatták nekem, hogy írjak krimit. A Hóesésben találkoztunkban is akad egy krimiszál, amit kifejezetten szeretnek az olvasóim, és mondják is, hogy szívesen fogadnának tőlem egy teljes egészében ilyen történetet, úgyhogy esetleg elgondolkodhatnék rajta. Viszont nekem inkább az a nagy vágyam, hogy írjak egy történelmi időkben játszódó romantikus regényt. Úgy gondolom, az előbb meglesz, mint a krimi.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

 

Nagyon nehéz. Ürességet érzek, hogy ki kell lépnem abból a világból, amiben annyi álmatlan éjszakát töltöttem és nem könnyű elengedni a történetet sem, hogy tényleg itt a vége, nem nyúlok már többet hozzá. Mindig szomorú vagyok, amikor elküldöm a kéziratot a kiadónak, majd kicsit megkönnyebbülök, miután az utolsó kérdést is tisztázzuk a szerkesztőmmel, aztán mire megszületik belőle a fizikai példány és végre a kezembe foghatom, már tényleg őszintén örülni tudok, hogy megcsináltam, egy álomból tényleg valóság lett.

 

Három könyved jelent meg, milyen érzés? Továbbra is romantikus könyveket írsz?

 

A Csak még egy perc megjelenésekor hihetetlen volt, hogy író lettem. A harmadik könyvnél már elhiszem, hogy tényleg az vagyok. Persze most is ugyanúgy imádom olvasni a visszajelzéseket a regényeimről, nagyon izgat, kinek mi tetszik bennük vagy éppen mi nem. És hát amikor először veszem kezembe a frissen megjelent könyvem, az még a harmadik alkalommal is leírhatatlan érzés. Csak most már az is foglalkoztat, hogyan tovább, mit lehet még kihozni ebből a dologból, hogyan tartsam meg az olvasóimat és miként juttassam el a történeteimet még többekhez. Úgy gondolom, a romantika minden szempontból az én utam, alapvetően szeretnék megmaradni ennél a műfajnál, legfeljebb csak kicsit kikacsintanék, vagy kísérleteznék valami mással is egyszer.

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív? 

Mivel van egy hétköznapi foglalkozásom és az írással csak a szabadidőmben tudok foglalkozni, amiből egyébként nincs túl sok, így muszáj rendszert vinnem bele. Azt meg kell terveznem, mikor van időm írni és van a fejemben egy elképzelés is, hogy mit szeretnék írni, miről fog szólni a történet, adott nap meddig kellene eljutnom. Viszont hajlamos vagyok arra, hogy magával ragadjon a flow, és akkor történik meg, hogy hajnalig ébren vagyok és valami teljesen más születik meg, mint amit eredetileg kigondoltam. De szerintem ez így teljesen rendben is van.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindegyik regényemből van kedvenc jelenetem. A Csak még egy percben arra a fejezetre vagyok a legbüszkébb, amelyben a férfi főhős, Dominique nagymamája meséli el a titkát – és nagyon kedvelem azt a részt is utána, amikor ez az alfahím karakter ennek hatására elsírja magát. Elég katartikus lett szerintem. Úgy gondolom, aki olvasta a könyvem, pontosan tudja is, miről beszélek, annyira meghatározó volt benne ez a rész.

A Bárhová mennél utószavában is említettem, hogy akadt benne több olyan fejezet, amelyet nehezen tudtam megírni. A történet azzal indul, hogy a főszereplőmnek, Katie-nek van egy borzasztóan rossz munkahelye, ami felőrli az életét és kilátástalannak érzi a helyzetét. Én is voltam hozzá hasonló szituációban és fájó sebeket tépett fel, amikor erről írtam. Viszont, hogy a kedvenc jelenetemről is szót ejtsek, nagyon szeretem például azt a részt, amikor a hurrikán estéjén Conor bekopog Katie-hez.

A Hóesésben találkoztunkban már írás közben is nagyon jól szórakoztam Dr. Erik fejezetein, és akárhányszor olvasom, mindig nagyon jókat derülök azon a jeleneten, amikor a kórházban először találkozik Lilyvel és megvizsgálja őt a balesete után.

 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

 

A legnagyobb inspirációt számomra az utazási élményeim adják. Szoktam az adott helyszínen készült fényképeimet is nézegetni, amikor írok róla. És mindig az lesz a vége, hogy mire befejezem a történetet, ég bennem a vágy, hogy újra meglátogassam azt a bizonyos várost vagy országot. Prágával szerencsém volt, mert nincs túl messze, de Írországba és Izlandra még nem mentem vissza – de egyszer jó lenne. Egyébként az olvasóim is mondják mindegyik regényemnél, hogy kedvet kaptak élőben is megnézni a helyszíneket, úgyhogy őket is inspirálja, ami engem is inspirált.

 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

 

Elég határozott vagyok a saját alkotásaimmal kapcsolatban, úgyhogy beleszólni legfeljebb a szerkesztőm szólhat a történet alakulásába, mert neki ez is a dolga. De ugye ő is csak akkor, mikor az elkészült kéziratot már megkapta, az alkotói folyamatban valójában senki nincs jelen rajtam kívül. Viszont van egy kialakult előolvasói csapatom, akiknél megköröztetem az írásaimat és meghallgatom, mik a benyomásaik. Nagyon hasznos észrevételeik szoktak lenni, szoktam ezek alapján javítgatni az írásomat.

 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Természetesen nagyon büszkék rám. Már a legelső kéziratom is megmutattam nekik, amikor még szó sem volt róla, hogy valaha könyv lesz belőle – csak afféle hobbi volt. Szóval az nem volt meglepetés, hogy írogatok, mindig támogattak ebben és nagyon toleránsak a mai napig az írói elvonulásaimmal. Azt is együtt ünnepeltük meg, mikor kiderült, hogy a Csak még egy percből tényleg regény lesz. Emlékszem rá, mennyire meghitt pillanat volt, mikor otthon a konyhában összehívtam a családot és elmondtam nekik, hogy kaptam egy e-mailt az Álomgyártól…

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén? 

 

Azt üzenem nekik, hogy egy kis türelmet kérek, mert most annyira beütött nálam az év végi hajrá, hogy nem tudok úgy haladni az írással, ahogy eredetileg terveztem. De jövőre mindenképpen szeretnék egy új regénnyel jelentkezni, ne aggódjanak.  Idén kezdtem el ugye novellákkal is foglalkozni, úgyhogy jövőre ezen a fronton is tervezek újdonsággal előrukkolni.

Péntek Tünde írói oldala

Álomgyár Kiadó