Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Stella J. - ("(...) amikor végre befejeztem a végleges kéziratot, zokogtam. Talán az örömtől, talán a megkönnyebbüléstől – de elsírtam magam.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Stella J. írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, hamarosan megjelenik Fekete igazság című könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

1996-ban születtem egy magyar asszony és egy magyar zenész, roma férfi szerelméből. Ez a kettősség már gyerekkoromtól meghatározta az életemet, és a zenei pálya felé orientált. Bangó Margit tanítványaként sok szép helyre jutottam el – színpadokra, vendéglátóegységekbe –, ahol a zenémmel találkozhattak az emberek.

Idővel rájöttem, hogy azoknak a közszereplőknek, akik nagyobb közönséghez jutnak, felelősségük hallatni azok hangját is, akiket senki sem hall. Szeretném elmesélni, hogy a sztereotípiák falain túl egy gyönyörű világ létezik. Ezeket a falakat csak közös erővel, egymás megértésével tudjuk ledönteni.

2016-ban a legjobb barátom halála sodort az írói pályára. Hosszú gyakorlás és számos zsáner kipróbálása után végül a részben vagy teljesen igaz történeteknél állapodtam meg. A jövőben is szeretnék ilyen történeteket megosztani a nagyközönséggel, mert hiszem, hogy nagy szükségünk van a megértésre – talán most jobban, mint valaha.

A zenén kívül eszközeim közé tartozik a sorozatforgatás, az iskolákban tartott előadások, és most az írás is. Célom, hogy mindenki meghallja az elnyomottak hangját!

A Fekete igazság címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A Fekete igazság megírása rendkívül mély és összetett kutatómunkát igényelt. 2019-ben kezdtem levelezni amerikai fegyencekkel – köztük egy halálra ítélt személlyel, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Ez a projekt a lélekről, az érzelmekről és az igazságról szól, ezért a kutatómunka egészen öt éven át tartott.

A felkészülés során rengeteg jogszabályt fordítottam, átolvastam különféle bűnesetek publikus jegyzőkönyveit, és mélyen beleástam magam a halálbüntetés történetébe. Fontosnak tartottam megérteni a Konföderáció és a rabszolgaság múltját, valamint ezek mai hatását az amerikai és afroamerikai társadalomra.

Foglalkoztam a Black Lives Matter mozgalomban említett áldozatok eseteivel, Malcolm X és Martin Luther King Jr. életével és társadalmi szerepvállalásukkal, valamint a háborút megjárt veteránok helyzetével is. Emellett tanulmányoztam a 20 éves afganisztáni háborút és annak következményeit, az iszlám kultúrát, valamint azt, hogyan torzítja el azt a fanatikus terrorizmus ideológiája.

Külön figyelmet fordítottam a cigányság történelmére, és igyekeztem minden rassz történetét, helyzetét, traumáit megérteni.

Ezen témákhoz romológusokkal, afganisztáni menekültekkel, háborús veteránokkal, iraki és iráni emberekkel, pszichológusokkal, jogászokkal, egyetemi oktatókkal és írókkal folytattam mély beszélgetéseket.

Rengeteg információval dolgoztam – és bár úgy érzem, csak a felszínt kapargattam –, mindent megtettem azért, hogy minél teljesebb képet nyújtsak ezekről a komplex problémákról a regényemben.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Azért, hogy a cselekmény ne egyetlen cellában játszódjon, a történetbe mozgalmasabb, de valós eseményeken alapuló epizódokat is beleszőttem. Véleményem szerint ez némiképp oldja az edukációs tartalmat, és a visszajelzések alapján a végeredmény nem egy tankönyv lett, hanem egy nagyon is élvezhető regény. A személyiségi jogok védelme érdekében azonban szükség volt a helyszínek és a szereplők neveinek megváltoztatására, néhol az események torzítására vagy éppen enyhítésére.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2016. december 21-én kaptam a hírt, hogy a legjobb barátom váratlanul életét vesztette. Ezt az eseményt egyszerűen képtelen voltam elfogadni. Mivel életében megígértem neki, hogy soha nem hagyom, hogy elfelejtsék őt, kis pincércetlikre kezdtem feljegyezni az életének történetét.

Sajnos azonban nagyon lassan haladtam vele, miközben sorra jöttek az újabb halálesetek – végül egy év múlva édesanyám is elment. Ettől kezdve egy spirituális regénybe kezdtem, amit később nem tartottam elég jónak. Voltak még maffiatörténetek is a tarsolyomban, de végül ezt a hiánypótló témát éreztem méltónak arra, hogy igazán nekivágjak az írásnak.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Soha ne mondd, hogy soha – de jelenleg csak részben vagy teljesen igaz történetek írásával szeretnék foglalkozni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Számomra a kézirat befejezése azért volt hatalmas mérföldkő, mert ezt a regényt 2020-ban kezdtem írni. Akkor három fejezet már elkészült, de olyan súlyos hibákat vétettem bennük, hogy végül félretettem az egészet. Ezután mély depresszióba kerültem, amiből végül az segített ki, hogy 2023-ban, három hónap alatt megírtam a teljes regényt – a barátnőim és az unokahúgom támogatásával.

Ezek után találtam rá Halász Emesére és az ő Író Mentor Programjára – ez 2023 októberében történt. A szerkesztési munkát viszont csak 2024 májusában tudtam elkezdeni, és az utolsó pontot végül 2025 júniusában tettem le. Rettenetesen hosszú és megterhelő folyamat volt, sokszor úgy éreztem, fel fogom adni – de végül sikerült.

Ezért, amikor végre befejeztem a végleges kéziratot, zokogtam. Talán az örömtől, talán a megkönnyebbüléstől – de elsírtam magam.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Négyéves korom óta van egy énekesi karrierem. Tizenhárom évesen a szülővárosomban, Győrben léptem fel a 100 Tagú Cigányzenekarral – ezt az eseményt a Kisalföld, a győri napilap is lehozta. A cikk az interneten is megjelent, és ötvenegy hozzászólás érkezett rá. Sajnos ebből mindössze kettő volt pozitív. A többi rasszizmussal átitatott gúnyolódás volt, amelyekben még a nevemet is "tipikus cigány névként" bélyegezték meg, és viccelődtek vele.

Én azonban büszke vagyok a nevemre. Soha nem hagynám el – még ha férjhez mennék, akkor sem. Mégis úgy éreztem, jobban járok, ha csak a "J" betűt tartom meg belőle. A Stella név pedig egy gyönyörű, szép táncosnőé volt egy videóban, Nova Brigitta énekesnő mellett. Így lettem hát Stella J. az éneklésben – és ez a név annyira eggyé vált velem, hogy fel sem merült bennem, hogy más nevet használjak íróként.

A teljes nevemet nem szégyellem – édesapám kiváló zenész, csakúgy, mint az egész vérvonala: világot járt, tanult muzsikusok. A teljes nevem: Jónás Alexandra Mária.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Szerettem volna valami mást is írni; a dark romance már túl durva lenne számomra, de erotikus-romantikus történetbe belevágtam volna. Az egyetlen probléma az, hogy az erotikáról biztosan nem tudnék átütően írni, főleg, amikor a barátnőm sem tudja megvitatni velem ezeket a dolgokat. (Ilyenkor amúgy egyszerűen csak „Prüd Littokámnak” hív a Stellittóból.)

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Még mindig alig hiszem el, és már nagyon várom, hogy végre mehessek a nyomdába a regényért. Remélem, hogy a szüleim látnak engem odaátról, és nagyon büszkék rám – a testvéreim pedig itt, mellettem vannak, és mindenben támogatnak.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mondhatnám, hogy nagyon tudatos vagyok, de pl. amikor a veszekedős jeleneteket kellett megírni, előtört belőlem az impulzív énem. Néha talán túlságosan is. :) Egyébként nagyon konkrét tervem volt a történetvezetésről és a karakterekről. Rengeteget agyaltam rajta, rajzoltam, sőt, még a konyhám falát is teleragasztgattam elítéltek fotóival.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mivel levelek is szerepelnek a regényben, van egy kedvencem közülük, amelyben mélyebben kellett bemutatni New Orleanst és Louisianát.

A legnehezebb részt azonban a sorozatgyilkos karakter szavai jelentették – ott tényleg kapaszkodtam az asztal sarkába, hogy ne adjam ki ami bennem volt. (Bár volt, aki azt mondta, hogy nem is volt durva.)

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Imádok történeteket hallgatni, és rácsodálkozni az emberi sorsokra. Ez az én inspirációm: érdekes emberek, nem mindennapi történetekkel.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az unokahúgom, a legjobb barátnőim és a szerkesztőm alkotják ezt a csapatot. Remélem, hogy a jövőben is együtt maradunk. Imádtam velük dolgozni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Amikor megtudták, hogy amerikai fegyencekkel levelezek, azt mondták, hogy elment az eszem. Amikor belevágtam ebbe a történetbe, azt mondták, hogy vissza sem fog jönni.

Az unokahúgom az elejétől nagyon sokat segített, támogatott és ötletelt, sőt még fordított is, amiért nem tudom eléggé kifejezni a hálámat. De az igazi meglepetést a nővérem okozta: miután elkészült a regény, azonnal elkérte a PDF-et, és fél nap alatt kiolvasta – és imádta. A többiek egyelőre kicsit háttérben vannak, de remélem, hogy amikor majd meglátják, el is hiszik, hogy tényleg én írtam. 

Mit üzensz az olvasóidnak?

Egész életemben az elfogadásért harcoltam, miközben magamat sem tudtam igazán elfogadni, mert nem tudtam, ki is vagyok valójában – ilyen kettősséggel éltem az életem. Azt szeretném, ha az emberek rájönnének, hogy ha a körülményeinken nem tudunk változtatni, akkor a hozzáállásunkon kell.

A Fekete Igazsággal olyan világokba adok most betekintést, amelyeket az átlagember talán sosem lát. Nagyon félek és izgulok, de remélem, hogy a napjainkban divatos dark romance és horror műfajok mellett helyet kap az én igaz történetem is.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, és mérhetetlen sok sikert és erőt kívánok neked a karriered során, hiszen teljesen egyedülálló, amit csinálsz.

Én köszönöm a lehetőséget, hogy elkészülhetett az interjú!

Stella J. Szerzői oldala.

Stella J. webshop

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kőrös András - ("Első körben köszönöm a szadai olvasóknak a pozitív visszajelzéseket, hisz ők szűk környezetük történelmének egy darabját tarthatják a kezükben.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kőrös András írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Az írónak két történelmi romantikus regénye van, mely nemrég jelent meg KNW Kiadó gondozásában, A szerelmes lelkész és az A falusi tanító (Ősszel jelenik meg.)címmel. 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Hetvenhetes évjáratú, négygyermekes, egyfeleséges családapa vagyok, eredetileg agrármérnök és vadgazda szakmérnök, de a munkám már több, mint húsz éve a közlekedésbiztonsághoz köt. Gyümölcstermő Szent Szadán élünk. A természet és a természetesség híve vagyok, talán ezért is áll hozzám közel a falu és a régmúlt, ahol, és amikor ezek még sokkal jobban a mindennapok részei voltak.

Szadai történet sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? Hány részes lesz a történet?

A kézirathoz szükséges háttéranyag gyűjtése még nem módszeresen és koncentráltan történt, nagyjából három, három és fél évet vett igénybe. Ezzel párhuzamosan már megindult az írás folyamata is, de első könyv lévén még ‒ mondhatni ‒ ügyetlenül. A lelkesedésem viszont töretlen volt, és ez átsegített a nem túl hatékony periódusokon. Közben képeztem magam, számos tréningre, kurzusra mentem el, amik mind nagyon hasznosnak bizonyultak.

A könyv tényleges megjelenéséhez még nagyjából további egy évre volt szükség, ami alatt megtörténtek az első lektorálás utáni javítások, kiegészítések, a szerkesztés és a további, már a kiadáshoz szükséges tennivalók.

A Szadai történet három részes lesz, a most megjelenő második rész után jövő tavaszra várható a harmadik.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Nagyon sok esemény és szereplő megjelenítése valós alapokon nyugszik. Persze minél egyszerűbb ‒ falusi ‒ közegben mozgunk, annál kevésbé találunk dokumentált bizonyítékokat. Szerencsére egyházi oldalról azért nem volt reménytelen az anyaggyűjtés, a szadai református matricula, a presbiteri gyűlések jegyzőkönyvei, az egyházkerületi jegyzőkönyvek, iskolai értesítők és főleg az anyakönyvek kiváló forrásnak bizonyultak. Megesett, hogy olyasmire is rábukkantam, amit nem is kerestem, mégis rendkívül értékes információként szolgált. Ezzel együtt a korabeli falusi élet folyamatának szövetét számos helyen meg kellett foltozni, és ott sokszor a nem bizonyított, de logikusan legvalószínűbb szálat vettem alapul. A magánéleti eseményekre is voltak forrásaim, ott is a valóság vezette a kezemet, de természetesen ezen a fronton jóval nagyobb mozgásteret kapott a fantázia.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az ember életét hullámvölgyek tarkítják időnként, és eljön az a kor, amikor számos dolgot megkérdőjelez maga körül. Nálam ez nagyjából a COVID idején jelent meg. Apró versekkel, történetekkel írtam ki magamból a gondjaimat, és eközben rájöttem: én ezt élvezem, mitöbb, új értelmezést nyernek általa a mindennapok. A felismerés után kellett egy méltó cél. A falu ‒ szerintem különleges ‒ történelme korábban is vonzott. Így született meg egy ezzel foglalkozó regény megírásának az ötlete. Innen már nem volt megállás, életformává vált, nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznék az írással.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Egyelőre minden, amivel jelenleg foglalkozom, és a jövőben tervezem, a távolabbi vagy közelebbi történelemmel összefüggésbe hozható. Vonz még a science-fiction valósággal vegyített világa, a fiókban van ilyen irányú próbálkozásom, de ennek kidolgozása a jelenlegi listámon nincs rajta.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor az első rész kéziratának első változatát befejeztem, az katartikus élmény volt. A hosszú, kitartó munka, a sok kutatás, az újrakezdéseken való felülemelkedés kézzelfogható gyümölcseként tekinthettem rá.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Nincs írói álnevem, fel sem merült a használata.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Az első gondolatom a történelmi regény volt, amikor a nagy célt kitűztem, és erről azóta se térített le más, de ez nem jelenti, hogy később nem írnék szívesen más zsánerben. Kamaszként imádtam a fantasy-t és a sci-fi-t, Galaktika Baráti Kör tag is voltam. Szóval, még bármi lehet.

Mennyire nehéz történelmi romantikus történetet írni?

Sok kutatást igényel, mert nem csak egy adott sztorit kell ismerned behatóan ‒ feltéve, hogy valós alapokra helyezkedsz ‒, hanem a teljes környezetet, az egész körülvevő világot. Most a történelmi szóra helyezem a hangsúlyt. Hitelesnek kell lenned, ez nem kérdés, és ez helyenként egészen aprólékos nyomozásokra kényszerít. Ez szerintem nem könnyű, de én kifejezetten élvezem. Előfordult, hogy egyetlen mondat mögött több órányi kutatás húzódott meg.

Ha a kérdésben szereplő romantikus szóra fókuszálok, akkor azt kell, mondjam, én erre nem törekedtem. Arra viszont igen, hogy emberileg is hiteles legyen a történet. Ha egy szereplő mond valamit, amögött valódi, érzelemvezérelt ok-okozati összefüggések legyenek. Ha oka van rá, legyen mérges és nyilvánuljon meg úgy, vagy legyen csalódott vagy vágyakozó, vagy félénk, vagy bármi, ami abban a szituációban emberi.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Érdekes módon, a kézirat befejezése nagyobb lelki élményt nyújtott, igaz, amikor leírtam az utolsónak szánt sort, csak magam voltam. A könyv bemutatása az árnyékból való kilépést jelentette, egyfajta coming out-ot, hogy én ilyesmivel foglalkozom egyáltalán. Nem a mások elé kiállás miatt, azt a civil munkám során megszoktam, hanem mert az írás egy intim részem, én legalábbis annak éltem meg, nem véletlenül csak a szűk környezetem tudta a megjelenés napjáig, hogy én komoly szándékkal ragadtam pennát. Így az eredmény, a megjelenés egy bizonyos szintű kitárulkozást jelentett, amire lelkileg fel kellett készülnöm.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ma már teljesen tervezett és tudatos, és viszonylag korán vált azzá. Hirtelen felindulásból, ihletettségből csak elkezdeni tudtam egy-egy verset vagy novellát, de a folytatásért és pláne a befejezésért már meg kellett küzdeni. Az első pályázatra küldött novellámon két hétig dolgoztam ‒ persze az akkori tudásommal és hatékonyságommal ‒, holott alig több, mint nyolcszáz szóból állt. Ez kevesebb, mint két és fél oldal átlagos word beállításokkal.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Abszolút kedvenc nincs, de kedvelt jelenetekből több is van, amiket szívesen olvasok vissza a mai napig. Hogy melyik megírása volt könnyű vagy éppen nehéz? Érdekes. Megesett, hogy egy jól megtervezett, hálás témának érzett jelenet megírásával napokig küzdöttem, máskor egy nehéznek ígérkező és nehezen induló rész közben kapott el a flow, és szinte füstölt a klaviatúra.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Eddig bármit írtam, hosszabbat vagy rövidebbet, valamilyen megtörtént eseményre támaszkodott. Ez nyilván nem véletlen. Ezen belül is azt vettem észre, hogy az tesz kíváncsivá, hogy azt a bizonyos eseményt a résztvevők, a benne szereplők, hogyan élték meg, mit éreztek, mit gondoltak, mit reagáltak, milyen következtetéseket vontak le, milyen tapasztalatokat építettek be azáltal az életükbe, milyen döntéseket hoztak az esemény hatására a későbbiekben.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A Szadai történet kéziratát elsők között a feleségem, a szüleim és a nagylányom olvasták, de mondhatni, velük egyidőben kértem ki a véleményét egy a szadai helytörténetben járatos hölgynek, egy szadai színművésznek és egy Szadához erősen kötődő történésznek.

Az ezután készült munkáimat illetően a körbe bekerült egy kedves barátom, egy nyugdíjas magyar tanárnő.

A felsoroltak mindegyike nagyon értékes észrevételekkel, biztatásokkal segít/segített.

Mindezek után kerül sor a fekete öves szakmai lektorálásra a KNW Kiadó munkatársai révén, akik minden szempontból átnézik a kéziratot. Vérprofik, bolond lennék nem hallgatni rájuk.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mindenki kellemes meglepetésként élte meg, és támogatásáról biztosított. Tudták, ‒ ha nem is részletesen ‒, hogy egy könyv megírása nem kis munka, és ezt már az olvasás előtt elismerték.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Első körben köszönöm a szadai olvasóknak a pozitív visszajelzéseket, hisz ők szűk környezetük történelmének egy darabját tarthatják a kezükben. Emellett nagy örömmel tölt el, hogy egy titkolt szándékom is megvalósulni látszik: a könyv hatására mások is érdeklődnek falunk iránt. Köszönöm az ő biztatásaikat is. Remélem hasonlóan jó szívvel olvassák majd az elkövetkező munkáimat is.

Kőrös András szerzői oldala

KNW Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! L. K. Patrícia - ("Bevallom, a kutatómunka annyira nem az én terepem, talán pont ezért is szerettem meg a fantasy zsánert, és nem mondjuk a történelmi romantikust, mert itt saját magam alkotom a világokat, én hozom a törvényeket.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem L. K. Patrícia írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, Maxim Kiadó gondozásában jelent meg Árnyak hangja című könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Hűűű, na, ez az a kérdés, amire sose tudom, hogy röviden vagy hosszan? Mennyi az, amennyi még érdekli az embereket?

De hogy a kérdésre is válaszoljak: Egerben élek a férjemmel és a kutyáinkkal, és most már második éve, hogy főállásban, csak és kizárólag könyvekkel foglalkozom (nem csak íróként, ugyanis 2018-ban elvégeztem a szerkesztőképzést, és rájöttem, hogy eddig nagyon nem azokban a munkakörökben dolgoztam, amit igazán szerettem. Most viszont a hobbim gyakorlatilag a munkám, és képes vagyok bárhol, de tényleg bárhol, akár nyaralás közben, vagy a fürdőkádban ázakodva is dolgozni – meg egyéb, kétbetűs helyeken is).

Az Árnyak hangja című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Bevallom, a kutatómunka annyira nem az én terepem, talán pont ezért is szerettem meg a fantasy zsánert, és nem mondjuk a történelmi romantikust, mert itt saját magam alkotom a világokat, én hozom a törvényeket.

Ettől függetlenül (vagy pont ezért?) épp a világépítés az, ami számomra a legnehezebb, mert én megrögzötten karakterközpontú író vagyok.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Majdnem, leírtam, hogy 100% fantázia, hiszen az Árnyak hangja is egy ízig vérig, a valósághoz cseppet sem kapcsolódó fantasy, és a már sokat emlegetett „sárkányos” regényem is az, de aztán eszembe jutott, hogy igazából az írói pályafutásom nem is regényekkel, hanem novellákkal kezdődött, és amelyek kötetben megjelentek, ott viszont túlnyomórészt a hétköznapokban játszódó, valósághű írásaim vannak, de az online elérhető novellák közt is a fantasy a kevesebb.

És igazából regényt is tervezek olyat írni, amely a valóságban játszódik, de ilyen kérdés úgy is lesz.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A könyvek szeretete az szerintem azóta megvan, hogy megtanultam olvasni, és írással is próbálkoztam a középiskolában, egyetemen (Resident Evil fanfic), csak épp sose gondoltam, hogy a fiókon túl bárkit is érdekelne.

Aztán amikor belecsöppentem a szerepjátékok világába, elkezdtem a kalandjainkat leírni, a játékostársaim elolvasták, és jól felbiztattak, hogy ez jó, miért nem próbálok meg kiadót keresni.

Így akadtam rá az Aranymosás pályázatra, amire gyorsan be is küldtem az egyik regényemet. Komolyan elhittem, hogy én egy csodát alkottam, és így a semmiből majd jól megnyerem a pályázatot, kiadják a könyvemet, amihez már a folytatás is kész, és hipp-hopp híres író leszek.

Na, igencsak meglepődtem, amikor már az előszűrésen kiesett a regény.

Viszont két dolog miatt folytattam. Az egyik az egy komment volt valamelyik másik regényrészlet alatt, ahol egy szerkesztő rámutatott, hogy az írás is egy szakma, és tanulható. A másik dolog pedig a fene nagy makacsságom volt, hogy csakazértis megmutatom, hogy író leszek.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

IGEEEEEN!

Sőt, igazából múlt időben jobb is lenne, mert már több zsánerben kipróbáltam magamat, novellák terén jó pár realista young adult, new adult írásom megjelent (nyomtatott és online antológiában, honlapokon, volt, amelyikkel díjat is nyertem), de például az egyik Aranymosás pályázatra sci-fi regénnyel pályáztam.

És azt meg is tanultam, hogy a sci-fi az nagyon nem az én terepem.

De több, a való világban játszódó regényhez is van már ötletem (ez pszichothriller lesz majd), és még több fantasyhoz, urban fantasyhoz, misztikus romantikushoz, sőt, van, amit el is kezdtem kidolgozni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Mámor, öröm, megkönnyebbülés?

Igazából fogalmam sincs, mivel annyi ötletem van, és nagyon sokszor nem is csak egy regénnyel foglalkozom egyszerre, hanem lehet, az egyiknek írom a cselekményvázlatát, a másikat már dolgozom ki, a harmadikkal csak szórakoztatom magam elalvás előtt, hogy nálam nincs olyan, hogy valamit befejeztem. Sőt olyan is van, hogy azt hiszem készen van, aztán két hét múlva eszembe jut valami, hogy úúú, ezt még bele lehetne írni, és milyen jó fordulat lenne…

Úgyhogy igazából azt mondanám, hogy én nem befejezem, hanem elengedem a regényt, amikor leadom a kéziratot a kiadónak.

(Bár amíg nem kapok lektori véleményt rá, addig is simán hajlamos vagyok beleírni.)

 Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A kezdetekben még álnéven írtam, az első online novelláim Fabyen néven jelentek meg. Ez az egyik Vavyan Fable regény női szereplőjének a neve, aki történetesen szintén író.

Viszont mivel kiadó is létezik ezen a néven, nem akartam ezt használni az összecsengés miatt. A saját nevem meg tartottam szerencsésnek, mivel szerkeszteni, fordítani azt használom, és el akartam valamilyen szinten vonatkoztatni egymástól a két énemet, az írót és a szerkesztőt (és nem, nem vagyok tudathasadásos. Vagy ki tudja..)

Úgyhogy jött a dilemma: mi legyen? A külföldi csengésű nevek népszerűek, és olyankor, amikor valakinek van valami kötődése az adott nyelvhez, néphez, tök jó ötletnek is tartom, sőt az is nagyon tetszik, amikor valaki gyakorlatilag a saját nevét fordítja le, de az én nevem nem olyan, amit le lehetne.

Sok írónál láttam monogramos megoldást, ami nagyon megtetszett, és végül a saját és a férjem vezetéknevét tettem a Patrícia elé.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem tagadom, hogy igen, a fantasy az a zsáner, ami igazán elvarázsol (amióta 12 évesen elolvastam Vavyan Fable Varázscsók című regényét), de egyébként olvasóként is eléggé mindenevő vagyok, úgyhogy íróként is szeretek kísérletezni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Egy hullámvasút. Nem csak maga a megjelenés, de az előtte-utána időszak.

Ugye az Árnyak hangja a Maxim kiadó első regénypályázatának a nyertese volt a Dream Könyvek kategóriában, de ugyanebben az évben egy másik regénnyel (a sokat emlegetett „sárkányossal”) az Aranymosás pályázatra is jelentkeztem, ami a Maxim kiadóval szemben egy nyílt pályázat volt, ahol a honlapon, nyomon lehetett követni a továbbjutó regényeket.

Amikor kikerült, hogy az előszűrésen túljutottam, még nem igazán örömködtem, mert ez olyan léc, amit már többször is megugrottam, de amikor megkaptam az első pozitív lektori véleményt, már nagyon felvillanyozott a dolog, mert idáig még sose jutottam el.

Aztán jött a hír, hogy a Maxim pályázatán is megvolt az előszűrés, és az Árnyak hangja továbbjutott.

Csakhogy utána jött az Aranymosásnak az az ominózus befagyasztása, amit nagyon sok író megsínylett, nagyon sokáig semmit nem tudtunk, mi lesz a pozitív lektorit kapott regényekkel, így amikor a Maxim kiadó döntése megszületett, és kiderült, hogy ki fogják adni az Árnyak hangját, nem is igazán tudtam sem felfogni, sem örülni neki.

Igazából nem kevés idő kellett, mire meghoztam a döntést, és visszaléptem az Aranymosás pályázatról, mert amikor a legeslegelső alkalommal jelentkeztem, elhatároztam, hogy én bizony a KMK-nál akarok megjelenni. Ez olyasmi volt, amit el kellett tudni engedni, hogy tovább tudjak lépni, de nem bántam meg, mert így maximálisan az Árnyak hangjára tudtam koncentrálni.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Amikor elkezdtem írni, „hólabdás” író voltam, szabad utat adtam a karaktereimnek, menjenek, amerre szeretnének. Na, jól szét is kóricáltak, nem győztem őket levadászni. Mai napig van olyan regényem, amivel nem tudom, mit kezdjek, a felénél úgy elmásztak a szereplők, hogy utol se értem őket.

Igazából pont az Árnyak hangja volt az, aminél kipróbáltam egy másik módszert.

Nem titok, hogy rengeteg írós kurzust elvégeztem, többek között egy dramaturgia kurzust is, ahol szorgalmi feladat volt, hogy dolgozzuk ki egy regény cselekményvázlatát. Na ebből született az Árnyak hangja.

És igazából rájöttem, hogy nekem így sokkal könnyebb írni. Úgyhogy először mindig felépítem a cselekményvázlatot, és csak amikor úgy érzem, hogy a történetvezetés logikus, a világnak ismerem az alappilléreit, akkor kezdem el ténylegesen írni a regényt. Még így is van, hogy menet közben jut eszembe ez vagy az, ami miatt borulnak dolgok, de így lényegesen kevesebbet kell a del gombot használnom.

Viccen kívül elárulom, hogy a „sárkányos” regényemet kétszer kompletten át kellett írnom, egyszer pedig „csak” a felét (az „apróbb” átírásokról ne is beszéljünk ). Amikor elkezdtem írni, még a hólabdás módszerrel írtam, pluszban erős volt a szerepjátékok hatása, ezért gyakorlatilag „kalandoztak” a karaktereim, nem volt központi szál, nem volt fókusz.

Amikor már csak a „felét” kellett átírnom, akkor pedig a béta olvasóim jelezték, hogy „ugye tudod, hogy a karakter a regény felénél eléri a célját?”. És igazuk volt!  Pedig akkor már szerkesztőképzésre jártam, de az ember a saját regényét akkor is teljesen máshogy látja. Ezért van még a legjobb íróknak is szerkesztője.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, nagyon is vannak kedvenc jelenetek! Pont az ilyenekkel szoktam magam elszórakoztatni elalvás előtt. Aztán magamra vessek, ha annyira izgalmasak, hogy nem hagynak aludni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Eddig minden írásomnál egy apró momentum volt, ami elindította az egészet, ami kb. derült égből villámcsapás. Bármikor, bárhol eszembe juthat (ezért van egy külön dokumentum „ötletek” címszóval).

Volt olyan novellám, ahol egy dal indította el, volt olyan, amikor egy jól hangzó, pár soros párbeszéd.

Az Árnyak hangjánál konkrétan azt a jelenetet láttam magam előtt legeslegelőször, amikor a férfi főszereplőt, Killiant másnaposan, a saját vérétől és hányásától mocskosan felkísérik a bitófához. És nem, ez nem valami jó kis cliffhangeres végként jelent meg előttem, hanem, hogy innen indul a története.

Úgyhogy nekem már csak azt kellett kitalálni, miért akarják felakasztani, hogy akadályozhatnám meg, egyáltalán miért akarná bárki megakadályozni, stb…)

Amikor kipattan a szikra, és nekiülök a cselekményvázlatnak, nekem a rengeteg-rengeteg „miért”-re kell megkeresnem a választ.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szerintem nem csak egy jó szerkesztő kell minden írónak, de megbízható béták is. Ahogy már egy korábbi kérdésnél említettem, pont a béták mutattak rá egy óóóóriási dramaturgiai hibára a „sárkányos” regényemben, ami az én szememet nem bökte ki.

Úgyhogy egy jó béta aranyat ér!

És én nem tudok elég hálás lenni azoknak az embereknek, akik elolvasták a regényeimet, és segítettek is abban, hogy jobbá váljanak, úgyhogy ezúttal is köszönet neki (név szerint mindenkit végigvenni nem szeretnék, már csak azért sem, mert nem tudom, ők mennyire szeretnék, ha megemlíteném őket, de remélem, hogy magatokra ismertek .)

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt hiszem, elmondhatom, hogy megdöbbenéssel.

Egyrészt jó kis introvertálthoz méltóan én mindig is zugíró voltam, csak a fiók ismerte a titkaimat, másrészt például az irodalom sose tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Nem véletlen, hogy teljesen más irányban végeztem egyetemet, és dolgozni is teljesen más területeken dolgoztam.

De tegye fel a kezét, aki 18 évesen pontosan tudja, mi szeretne lenni. Mert én bevallom töredelmesen: fogalmam sem volt.

Sőt, igazából még amikor az írói utamat keresgéltem, tanultam, próbálkoztam a különféle pályázatokon, akkor sem igazán hittem, hogy ez oda fog kilyukadni, hogy a könyvek az életem minden percének a részei lesznek.

A szerkesztőképzésre is azért jelentkeztem, mert íróként akartam jobbá válni azáltal, hogy megismerek egy másik perspektívát. Csak amikor megkaptam az első (majd a második és a harmadik) szerkesztői, lektori munkára a felkérést… a dolog szerelemmé változott.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Sose adjátok fel az álmaitokat!

L. K. Patrícia írói oldala

Maxim Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Császár Dudi - ("Gyógyíthatatlanul romantikus vagyok.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Császár Dudi írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, hamarosan megjelenik az első kötete az Vízió Könyvkiadó Egyesület gondozásában Mindig hozzád vísz az út címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Gyógyíthatatlanul romantikus vagyok. Romantikus/erotikus  novellákat és történeteket írok. Főállásban a közszférában dolgozok, férjnél vagyok, és idén leszek 55 éves.

A Mindig hozzád visz az út címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Szerkesztéssel együtt kettő és fél év, de én hamar találtam kiadót. Egy bírósági jelenet megírásához muszáj voltam kutatni, ám ez egy regény, a sztori a lényeg, nem az, hogy hogyan zajlik hajszálpontosan egy őrizetbe vétel, vagy egy tárgyalás.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Amiről írok, az akár a való életben is megtörténhetne/megtörténhetett. Valós időben, hús-vér emberekről mesélek, akik nem szuperhősök, és nem is  tökéletesek, úgy külsőre, mint jellemükben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kicsivel több, mint két évvel ezelőtt, egy novella pályázatra. A novella nem lett sikeres, viszont lassacskán regénnyé cseperedett, belőle lett a Mindig hozzád visz az út.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen, de valahogy mindig romantikusra sikerül, és ha leheletfinoman is, de becsúszik egy erotikus jelenet. Tündérek, boszorkányok, angyalok, varázslók, mágusok és ördögök szerepelnek a jövőbeni terveimben.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Sose nem fejezel be egy kéziratot, csak abbahagyod az írását.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Gondolkodtam, és ha más zsánerben is fogok írni, akkor lehet, hogy lesz. A lánykori nevem és a gyerekkori becenevem használom, jelenleg, írói álnévként.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ezen még sosem gondolkodtam el, nem tudok rá válaszolni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hol egy madár? Megfogom!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív egészen addig, amíg a szerkesztő nem fűz a szövegemhez megjegyzéseket. Utána is az, csak akkor már az ő feje után is kell mennem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A legnehezebben egy bírósági jelenetet írtam meg, mert muszáj voltam figyelembe venni a valóságot és a tényeket. Egy regényírónak ez kész rémálom.

Legkedvesebb jelenetem, amikor a “macsó” főszereplőm tisztába teszi a két éves iker kislányait.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Bár közhely, de a téma tényleg az utcán hever. Minden is megihlet: egy novella, regény, más emberek és saját magam.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az írás magányos tevékenység, a szerkesztőm olvassa először, majd a második körös javítás után, de még a nyomdai munkák előtt,  néhány előolvasó.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Örülnek a sikereimnek.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Többet érsz, mint amit gondolsz magadról és szerethető vagy!

Császár Dudi alkotói oldala

Mindig hozzád visz az út

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Mary G. Grant - ("Arra biztatom őket, hogy továbbra is mindig mondják el, írják meg a véleményüket a könyveimről, mert az építő kritikákat mindig szívesen fogadom. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Mary G. Grant írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Az írónőnek, nemrég jelent meg a Könyv Guru Kiadó gondozásában két kötet, Esküvő kalamajka és Szerelem első járatra címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Zachárné Králik Petra vagyok, 33 éves, közgazdász. Vidéken élek a férjemmel és a kislányunkkal. Nagyon szeretek kirándulni, sétálni, olvasni, úszni és természetesen írni.

Az Esküvő kalamajka és Szerelem első járatra című könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?

Az Esküvői kalamajka annyira nem igényelt nagy kutatómunkát, de ez annak is volt köszönhető, hogy otthon voltam az esküvői témakörben, mert még az egyetem alatt esküvőszervező szerettem volna lenni.

Ellenben a Szerelem első járatra már több kutatást igényelt, itt alaposan utána néztem Skóciának, a helyszíneknek, a programoknak, a távolságoknak. Illetve annak is, hogyan lehet eljutni New Yorkból Skóciába stb.

Az Esküvői kalamajkát két évig írtam, kisebb-nagyobb megszakításokkal, utána pedig hat évig a fiókban őriztem, és csak tavaly kerestem hozzá kiadót.

A Szerelem első járatra c. regényemet idén januárban kezdtem el írni és május végén fejeztem be, szóval mondhatjuk, hogy öt hónap alatt elkészültem vele.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mindkettő jelen van, bár több bennük a fantázia, mint a valóság. De szerintem minden írónál így van, hogy sok esetben az életből, a környezetéből, tapasztalataiból használ fel bizonyos elemeket, karaktereket, helyszíneket, vagy akár cselekményeket. Ez nálam is így van. Az Esküvői kalamajka c. könyvemben maga az esküvős témakör az valóság volt, mert – ahogy fentebb említettem - esküvőszervező szerettem volna lenni, csak aztán az életem máshogy alakult. A karaktereimhez is merítettem ihletet a közvetlen környezetemből. A Jason-Demi kapcsolatot is valós kapcsolat ihlette, persze a könyvben én ezt már jócskán megbonyolítottam. A Szerelem első járatra c. könyvemben már kevesebb a valóság, több a fantázia. Például Sophie new york-i munkáját saját tapasztalatból írtam, ugyanúgy, ahogy itt is megjelent az esküvős téma, ami lassan már a védjegyemnek számít a könyveimben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már középiskolában elkapott az írás iránti szenvedély. Először csak egy hóbortnak indult, egy énekóra alkalmával, amin helyettesítés volt, és én „unalmamban” elkezdtem egy történetet firkálni a füzetembe a barátnőimről és magamról. Mikor megmutattam nekik, annyira lelkesek lettek, hogy várták a folytatást. Így kezdtem el folyamatosan írni, ez kitartott az egyetemen is, és akkor határoztam el, hogy egyszer mindenképpen szeretnék írni egy regényt. Nos, nagyon szerencsés vagyok, mert azóta már a második könyvem jelent meg.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Többször eljátszottam a gondolattal, hogy írhatnék krimit. De semmi konkrét egyelőre, lehet ez csak elgondolás szintjén marad.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Talán az a legjobb kifejezés rá, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészről nagyon örülök, hogy a végére értem és befejeztem a kéziratot. Másrészről viszont elszomorít, mert írás közben nagyon a szívemhez nőnek a karakterek, és fájdalmas a búcsú tőlük.

Miért pont ez az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Mikor el kellett döntenem, milyen nevet használok az íráshoz, mindenképpen álnevet szerettem volna. Egyfelől azért, mert a saját nevemet túl hosszúnak találtam. Másfelől úgy láttam, hogy sajnos az emberek többségében valamiért berögzült, hogy nem nagyon olvasnak magyar írótól. Mindenképp olyan nevet szerettem volna, ami hozzám kötődik. A Mary nevet a mamám tiszteletére vettem fel, aki Mária volt és mindig biztatott, hogy írjak. A középső G. a kislányom és a férjem nevei jelentésének kezdőbetűje. A Grant pedig az Esküvői kalamajka férfi karakterének vezetékneve, amit azért választottam, hogy mindig emlékeztessen arra, honnan indultam.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, én alapból egy romantikus típus vagyok, hiszek abban, hogy minden okkal történik, és nagyon szeretem a humort, szerintem a nevetés sokszor gyógyír. Ezért valahogy teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a romantikus-humoros stílus az én világom.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan. Már az is fantasztikus érzés, amikor elkészülök egy kézirattal, de amikor kiadják, könyvformát ölt és a kezemben tarthatom… tényleg nincsenek rá szavak.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mondhatjuk, hogy is-is. Részben tudatos, hiszen mint sokan, ha ihletet kapok én is előszedem az írói füzetem és végtelen sok oldalt körmölök le az ötleteimmel. Utána elkezdem tudatosan felépíteni az egészet, karakterek nevei, jellemzései, helyszínek, maga a történet kerete. Utána viszont leülök írni és írás közben a történet sokszor magától alakul. Néha úgy, ahogy terveztem, néha úgy, ahogy eszembe sem jutott korábban, de visz magával a lendület és mégis minden a helyére kerül. Van, amikor újra olvasom, és utólag módosítok benne, kiveszek egy komplett fejezetet, vagy beleírok plusz jeleneteket. Ezért azt mondanám, hogy az elején tudatos, aztán már inkább impulzív.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Igazából minden jelenet a kedvencem. Amikor újra olvasom, simán tudok nevetni, sírni, vagy épp halálra izgulni magam az adott jeleneteken (még így is, hogy én tudom mi fog történni), innen tudom, hogy valószínűleg sikerült hatásosra írnom.

Nálam mindig van egy bizonyos pont, amikor kapok egy enyhe írói blokkot. Amikor a könyv háromnegyede már megvan, és kitaláltam már a végét is, ezen a ponton van mindig egy megtorpanás, amikor át kell valahogy vezetnem a történetet a háromnegyedétől a végéig. Ez a blokk változó, hogy meddig tart, az első könyvemnél pl. három hónap volt, a mostani könyvemnél csak két hét.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az Esküvői kalamajka esetében tervezett volt, hogy mindenképp szeretnék írni egy olyan könyvet, amiben az esküvőszervezés a fő témakör.

A Szerelem első járatra c. regényemben viszont nem volt semmi különösebb inspiráció. Hat évig nem írtam semmit és aztán egyik napról a másikra hirtelen bevillant egy ötlet, egy férfi és egy női karakterről, illetve hogy a helyszín New York és Skócia. Leültem a füzetem elé, elkezdtem írni, ami a fejemben volt és közben sorra jöttek az ötletek. Végül tíz oldalt írtam tele egy A5-ös füzetben ötletekkel egy délután alatt.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Magát a teljes kéziratot a bétaolvasóim láthatják először. Az ő szavukra nagyon sokat adok. Az első regényemnél nem kértem fel senkit bétázásra, bevallom akkor még azt sem tudtam, hogy van ilyen.

A Szerelem első járatra c. regényemnél már felkészült voltam. Azon bloggerek közül kértem fel öt embert, akik olvasták és értékelték az első regényemet is. Fantasztikus emberek és nagyon jó tanácsokat kaptam. Rajtuk kívül a férjemnek szoktam mindig elmondani az ötleteimet, bizonyos részeket, amihez a véleményét kérem, így ő a másik, aki segít nekem, ha elbizonytalanodom egy-egy résznél, hogy hogyan lenne jobb.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Először is azt, hogy köszönöm, hogy vannak. Köszönöm, hogy bizalmat szavaznak nekem és a könyveimnek, hogy szeretik a könyveimet és támogatnak. Arra biztatom őket, hogy továbbra is mindig mondják el, írják meg a véleményüket a könyveimről, mert az építő kritikákat mindig szívesen fogadom. Illetve maradt még történet a tarsolyomban, úgyhogy továbbra is kövessenek.

Itt lehet beszerezni a könyveket:

Mary G. Grant írói oldala

Szerelem első járatra

Esküvői kalamajka

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sanna Peth - ("Ez volt a felszabadulás… A történet írása igazi érzelmi hullámvasút volt.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Sanna Peth írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Az írónőnek, nemrég jelent meg Csak sorozata kötetei a Csak Mi (Csak 1), Csak Ő (Csak 2.) és Csak Én (Csak 3.).

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Harmincnyolc éves vagyok, három fiúgyermek büszke anyukája és egy csodás férj felesége.

Ócsán élek, jelenleg a legkisebb kisfiammal vagyok még itthon, mellette az Óbudai Egyetemre járok Mérnök Menedzser szakra. Eredeti szakmám fotós, abban is dolgoztam hat évig, de a Covid ideje alatt abba hagytam már csak hobbiból fotózom.

A Csak sorozatod sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A világ több pontjára is utaznak a szereplők, így ezek után alaposan utána kellett járnom, hogy mennyi idő az út egy-egy turné utazásaiba, mennyi minden tud beleférni ezekbe a napokba. Helyszínek, repülőterek, kávézók, klubbok után kellett nyomozni, hogy mi az, ami úgy néz ki, mint a történetben és belefér az útvonalakban, de komolyabb kutatómunkát nem kellett végeznem.

Az írás folyamatát nehéz megjelölnöm, ugyanis négy éve kezdtem el. Akkor már az alapsztori a fejembe volt, de sok kérdés merült fel bennem akkoriban, és be kell valljam talán a gyávaságom volt ami visszatartott. Most Februárban viszont kaptam egy ijesztő egészségügyi eredményt, amitől nem kétségbe esést éreztem, ellenkezőleg… Azt éreztem, hogy neki kell állnom és most meg kell csinálnom. Érdekes volt az egész folyamat, nem akadtam el, nem volt több kérdés, csak jött. Az első részt három hét alatt írtam meg, sőt ha jól emlékszem, akkor már a másodikba is belekezdtem egyből. Azt hozzátenném, hogy nagyon keveset aludtam, nem nagyon ettem, csak írtam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az első részből vannak el-el vétve személyesebb információk rólam. Az első rész befejezése és a Csak Ő fele viszont saját élmény alapján íródott. 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Írni már gyerekként is szerettem, akkoriban verseket leginkább, és mint nagyon sok gyermeknek, nekem is a naplóm volt a legjobb barátom. 

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad? 

Ez egy nagyon jó kérdés, pont most beszéltem erről a marketingessel. Nagyon jó sztorik vannak benne a fejembe, de úgy gondolom, ha más zsánerben írnék, az már nem én lennék. A romantikához ragaszkodom, viszont más zsáner elemeket, ahogy a Csak Én-be is megtettem, írni fogok, igen. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez volt a felszabadulás… A történet írása igazi érzelmi hullámvasút volt. Talán a harmadik rész végére tanultam meg az íráshoz tartozó fontos tulajdonságokat. Türelem, alázat és az érzelmek kontrollálása, ezek azok, amik elégethetetlenek egy írónak, hisz amikor írunk, egy másik világba vagyunk, átvesszük a szereplők érzelmeit, az események hangulatát. Sírunk, nevetünk, összeroppanunk közben. Hihetetlen érzés volt, és sajnos nagyon nehéz volt elválasztani a két életet, sok idő kellett, amíg megtanultam. A történet végén, szomorú is voltam, hogy itt a vége, de még mindig dolgozom Gracel és Masonnal csak már másirányba megyünk tovább.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Ez egy vicces történet. Mikor megírtam a kéziratot Béta olvasókat kerestem egy Facebook csoportban. Gondoltam, ha vizuálisan is látják a könyv jellegét, könnyeben kedvet kapnak az olvasásra. A Chat GP-nek leírtam milyen borítót szeretnék és olyat csinált, mint amit megálmodtam. Nem volt kérdés megtartom, viszont elírta a nevem. Úgy voltam vele, nem baj ez csak egy Béta csoport nem a nevem nézik… A csoporttagok pedig sorra elkezdték dicsérni milyen jó, így az is megmaradt. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, én egy örök romantikus, nagy gyerek vagyok. Az a fajta, aki képes még a tini filmeken is sírni. Ezen sokan meglepődnek, mert a természetem viszont nem romantikus. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ő az én gyermek, úgyhogy nagyon boldog voltam és meg is ígértem neki, hogy végig fogom a kezét vagy lapját és elkísérem teljesen a célig.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is - Is. Az íráshoz meg kell lennie annak az el nem mondható érzésnek, hogy teljesen át tud adni magad. Ha például ideges vagy, vagy nem tudsz ráhangolódni, akkor szerintem nem                          

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nem tudok külön kedvenc jeleneteket kihangsúlyozni, mert én velük voltam, azt éreztem, amit ők. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő részek is nagy hatással voltak rám. Viszont a 3. részt nem is nehéznek mondanám inkább nagyon félve írtam meg. Egyik ok, hogy a történet első két részét Grace meséli el, amíg a harmadikat már Mason. Elmeséli azt is, hogy ő hogy élte meg az első két rész tartalmát és hát a férfiak nem úgy gondolkodnak, mint a nők és a hangjuk is más. Ráadásul ez rész tartalmaz egy elég komoly témát. Ezért voltak is félelmeim.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A történetek úgy születnek, hogy ha egyszer beindul egy sztori nem bírok leállni, sokszor még az ágyban is ezen agyalok, ülve a vonaton, zenét hallgatva, látom magam előtt a nappaliba de sokat segítenek a filmek és a zene. Én személy szerint nem vagyok könyvmoly, azokat a könyveket olvastam ki, amiket megnéztem már filmben is. A történelmi könyvek vagy a dokumentarista könyveket nem veszem hozzá, azokat alapból szeretem. Őszinte leszek, nem is könyvnek szántam. Mikor megírtam azt mondtam 4 év múlva a Netflixen fogom látni. Nem ér nevetni…! Persze ez egy nagyon nagy álom, de igyekszem dolgozni ezen. 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kéziratot először Bétákkal olvastattam, fontos volt számomra hogy idegen legyen, egyáltalán ne ismerjük egymást és figyeltem arra, hogy szeresse ezt a műfajt. Szerintem, aki írásra adja a fejét, hasonlóképpen válassza ki az első olvasókat. Egy barát, családtag nem fog olyan őszinte lenni, mint egy idegen. A véleményüket összevetettem és igyekeztem megkeresni az arany középutat. Persze lássuk be olyan könyv nincs, ami mindenkinek tetszeni fog, de alázattal kell fogadni minden véleményt és tanulni kell belőle.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom fogadtatása érdekes volt. A férjemnek az írás folyamata nehéz lehetett, a hangulatingadozásaim néha már nekem is sok volt. Tudta, hogy írok, de mint mondtam volt már, hogy elkezdtem, csak annyiba maradt. Ő nem vette addig komolyan, míg nem kerestek meg kiadók. Édesanyám és a nővéreim meglepődtek, mert ők már a kiadásnál szembesültek a dolgokkal. Az unokahúgommal beszéltem mikor elkezdtem írni, azt hitte viccelek és meg is jegyezte, hogy ha megírtam ajánljam neki, így a Csak Mi valóban neki lett ajánlva. 

Mit üzensz az olvasóknak?

Az olvasóimnak azt üzenem, hogy fogják Grace és Mason kezét és éljenek meg minden pillanatot a történetben, legyen az szenvedélyes, vicces vagy épp nagyon fájdalmas és utazzanak velünk ebbe a csodás világba. Nem tökéletes világ, ahogy ez sem, de remélem, azt élik meg, amit én mikor írtam. 

 A jel mondatom pedig magához az élethez: ,, Az álmok valóra válhatnak” és ezt komolyan gondolom. Mindent, amit ki akarnak próbálni, el akarnak élni, még ha lehetetlennek is tűnik, meg kell próbálni elérni.

A fotók a Sanna Peth szerzői oldalról töltöttem le.

Sanna Peth Facebook

Sanna Peth webshop