Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Nora Vale - ("Nem mondom, hogy könnyű volt,hisz sok olyan dolog tört elő újra bennem,amit nehezen éltem át.Nehéz volt, mert mélységeket és régi sebeket tépett fel bennem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Nora Vale írónővel beszélgettem, akinek nemrég jelent meg az első könyve Két élet között címmel, igaz történet alapján. A könyvet Publio Kiadó gondozásában jelen e-könyvként.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Mivel a könyvemet teljes anonimitásban, a Nora Vale írói álnév mögé bújva jelentettem meg, így a klasszikus életrajzi adatokkal, a valódi nevemmel vagy a lakhelyemmel nem szolgálhatok – ez a titoktartás az én és a családom biztonsági hálója. Amit viszont emberileg és lelkileg tudni kell rólam, az az, hogy egy alapvetően nagyon kedves, mosolygós, csinos nő vagyok, aki mindig tisztelettel és empátiával fordult a környezete felé. Hosszú évekig masszőrként dolgoztam. Amikor a válásom után elindultam ezen a pályán, azt hittem, a masszázs a tiszta segítségnyújtásról és a gyógyításról szól majd. A valóság azonban a zárt ajtók mögött egészen más terheket mért rám. Húsz évig éltem két élet között: kifelé a professzionális, mindig pozitív szakember arcát mutattam, miközben belül nap mint nap meg kellett küzdenem a határaimért és a túlélésemért. Ez a kettősség és a kényszerű mosolyok világa határoz meg engem, mint szerzőt.

Két élet között című regényed sok kutatómunkát igényelt?

Meddig tartott az írás folyamata?

Semmilyen kutatómunkát nem igényelt, mert a könyv minden egyes szava a saját, kőkemény valóságom. Húsz év masszázságy mellett eltöltött tapasztalatot, elfojtott szorongást és megélt helyzetet sűrítettem bele a kötetbe. Több mint fél évig írtam a könyvet, és egyáltalán nem volt egyszerű folyamat.

Mennyire nehéz volt ezeket a sorokat megírni? Főleg, hogy nem fikciós történetről van szó?

Nem mondom, hogy könnyű volt,hisz sok olyan dolog tört elő újra bennem,amit nehezen éltem át.Nehéz volt, mert mélységeket és régi sebeket tépett fel bennem. Amikor fikciót ír az ember, távolságot tarthat a karakterektől. Nekem viszont újra át kellett élnem a kiszolgáltatottságot, a manipulációt és azokat a pillanatokat, amikor a zárt ajtók mögött egyedül maradtam a félelmeimmel.

De ugyanakkor az írás során újra átéltem azokat a jó dolgokat is, amik az évek alatt történtek velem, hiszen ez a húsz év nem csak a rosszról szólt.

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni?

Húsz év masszőrség tapasztalata alatt annyi sorsot, annyi elhallgatott titkot és emberi drámát láttam, amit fizikai képtelenség lett volna egyetlen kötetbe sűríteni. A fejemben már él a folytatás gondolata, mert a történetnek nincs vége...

Miről és kiknek szól a történet?

Ez a történet a masszázsszobák elhallgatott, sötét kulisszatitkairól szól. Arról a kíméletlen tényről, hogy a vendégeim 98%-a nem a masszázs, a gyógyulás vagy a relaxáció miatt járt hozzám. Sokkal többet akartak.Sokszor olyan határokat akartak átlépni, amiket egy tisztességes nő nem engedhet meg. Ez a könyv a túlélésről szól: arról, hogy miért kell egy nőnek kényszerűen mosolyognia a zárt ajtók mögött a megélhetésért, miközben a lelke darabokra törik. Szól minden nőnek, aki valaha kényszerült álarcok mögé, és mindenkinek, aki mer a csillogó felszín alá nézni.

Miért pont e-könyv?

 Gondolkodtál-e azon, hogy nyomtatottan is megjelenjen?

Az e-könyv formátum gyors és közvetlen elérést biztosít az olvasókhoz, emellett tökéletesen illeszkedik a mai digitális világhoz. Természetesen, mint minden írónak, nekem is nagy álmom, hogy a Két élet között egyszer fizikai formában, nyomtatott könyvként is ott pihessen az olvasók éjjeliszekrényén. Remélem, a digitális siker elhozza majd ezt a lehetőséget is.

 Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kisiskolás koromban kis novellákat írtam...aztán az Élet elsodort másfelé. 

Aztán az írás nálam egyfajta terápia lett egy belső kényszer ... húsz év elfojtott szorongása, a zárt ajtók mögött átélt nehéz szituációk és a kényszerű mosolyok terhe egyszerűen túl nehézzé vált. Ki kellett írnom magamból, hogy túléljem a múltat és le tudjam zárni. Nem a szépírás vágya, hanem a tiszta igazság kimondása vezetett a könyv megírásához.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Jelenleg egyáltalán nem gondolkodom más zsánerben. A Két élet között egy tiszta, kendőzetlen igaz történet, egy memoár. Nem azért írtam, hogy szórakoztassak, vagy hogy kitalált világokat építsek fel. Az életem valósága önmagában is felér egy kőkemény lélektani drámával. Most az a legfontosabb számomra, hogy ez a hang és ez az elhallgatott valóság eljusson a célközönségéhez, a fikciós írás egyelőre távol áll tőlem.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor a végére értem, olyan volt, mintha letettem volna egy hatalmas, mázsás terhet, amit évtizedekig egyedül cipeltem. Elképesztően jó, felszabadító érzés volt – egy korszak végleges lezárása és egyben  megkönnyebbülés.

Miért pont ezt az írói álneved?

Ez érdekes dolog...

A névválasztás nem véletlen, mély jelentése van számomra. A „Nora” a fény hordozóját jelenti, a „Vale” pedig latinul búcsút, vagy völgyet jelent. Számomra ez az álnév szimbolizálja azt, hogy fényt hozok a múltból. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Egyszerre volt felemelő és végtelenül félelmetes. Amikor a Publio Kiadó áruházában megjelent a könyvetm úgy éreztem, mintha teljesen meztelenül állnék a világ előtt – még úgy is, hogy az anonimitás megvéd a közvetlen "lebukástól". Húsz év eltitkolt élete hirtelen bárki számára olvashatóvá vált. De amikor megérkeztek az legelső vásárlók, és az  eladott könyvekből több olvasó azonnal csodálatos, mélyen megrendült visszajelzést küldött... a félelmet felváltotta a bizonyosság: megérte beszélni a tabukról.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Teljesen impulzív volt. Nem ültem vázlatok és tervek felett, nem építettem fel előre a fejezeteket. Mivel a saját életemről és a velem megtörtént valóságról írtam, a szavak egyszerűen feltörtek belőlem. Sokszor egy-egy emlék, egy elhangzott mondat vagy egy régi érzés indította el a az írást.

A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nem egy klasszikus regényként tekintek rá, hanem úgy, mintha a lelkemből szakítottam volna ki egy darabot. Kedvenc jelenetről nem tudok beszélni, hiszen a saját sebeimet írtam le. A legkedvesebb pont számomra az, amikor a karakteremben elindul az a belső lázadás, ahol elhatározza, hogy nem engedi tovább tiporni a határait. Ennek a pontos részleteit és a végét nem szeretném elárulni az interjúban, nehogy lelőjem a poént a leendő olvasóknak, de nőként az a pillanat a legfontosabb, amikor a túlélő álarc mögül előlép a saját sorsát irányító harcos.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az én ihletem maga a megélt valóság és az emlékezetem. Nem kellett inspiráció után kutatnom, mert a masszázsszoba zárt ajtói mögött eltöltött húsz év minden egyes napja beleégett a lelkembe. Az ihletem a szabadságvágy volt: az a cél, hogy többé ne kelljen álarcokat viselnem.

 Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Senki sem láthatta előre, és senki sem szólhatott bele a szöveg alakulásába. Mivel ez egy mélyen személyes, anonim memoár, a legelső pillanattól kezdve tudtam, hogy ezt a terhet teljesen egyedül kell cipelnem és leírnom. Nem akartam, hogy bárki külső vélemény vagy félelem miatt tompítsa a valóság élét. Az első igazi olvasóim maguk a vásárlók voltak.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom semmit sem tud róla, és ez így van biztonságban. Pontosan emiatt a kérdés miatt volt életbevágóan fontos számomra a teljes anonimitás és a Nora Vale álnév használata. A masszázsszoba zárt ajtói mögötti valóság és az engem ért helyzetek olyan sebek, amelyekgől meg akarom óvni a szeretteimet. Ez az én harcom, miközben a családomat szeretettel megvédem a részletektől.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt üzenem mindenkinek, hogy amíg nem késő, merjék értékelni és a kezükbe venni a saját életüket. Ne éljenek úgy, ahogy azt mások elvárják tőlük, és ne ragadjanak bele olyan helyzetekbe, amiket csak a „muszáj” miatt tesznek meg nap mint nap. Én húsz évig viseltem a kényszerű mosoly álarcát a megélhetésért, és tudom, milyen, amikor a lelkünk lassan darabokra törik a zárt ajtók mögött. A legkiszolgáltatottabb helyzetből is van kiút. Ha úgy érzitek, ti is két élet között őrlődtök, olvassátok el a történetemet – bízom benne, hogy erőt és bátorságot ad a változtatáshoz.

Villámkérdések

Kedvenc étel: Mindenféle húsétel és a finom édességek.

Kedvenc ital: Tiszta víz és a jéghideg kóla.

Kedvenc film: Életrevalók (Intouchables).

Kedvenc könyv: Az izgalmas orvosi krimik és a mély, érzelmes romantikus könyvek.

Tiktok

Instagram

Könyváruház

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Roan Shade - ("Ez a történet nem könnyű olvasmány, de a sorok között meg fogják találni a reményt. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Roan Shade írónővel beszélgettem, akinek október 5-én jelenik meg az első kötete Dark Fantasy zsánerben, A legfényesebb sötétség címmel jelenik meg, Gyémántfelhő Kiadó gondozásában. 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A környezetemben – mióta az eszemet tudom – mindig különc voltam, furcsa. Emiatt sokszor ért negatív, bántó megjegyzés, de sosem választottam volna könnyebb utat. Számomra az egyediség, az egyéniség fontos, mindig arra bíztatok mindenkit, hogy merjen önmaga lenni és merjen szembe menni az árral. Sokszor, ha a legnagyobb félelmeinkkel szembe nézünk, legyőzhetetlenné válunk. Hiszek abban, hogy minden olyan esemény és szituáció, ami adott pillanatban romboló hatású, erővé kovácsolható, ha elegendő munkát fektetünk bele. Én az írásban találtam meg azt a „menedéket”, ami feloldozást nyújt, a hatköznapi gondokkal szemben.

A legfényesebb sötétség című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem igényelt sok kutató munkát, mert egy kitalált világban játszódik, amit magam építettem. Igyekeztem odafigyelni a részletekre is, hogy hitelesen tudjam visszaadni az olvasóknak azt a történetet, ami a fejemben él. Az írás folyamata alapvetően nem volt hosszú, de eltérő intenzitással készült el, volt olyan, hogy reggeltől estig írtam, volt, hogy egész éjszaka, de volt olyan is, amikor csak 1-1 fejezetet gépeltem le

Miért pont Dark Fantasy?

Számomra a dark fantasy zsáner adja meg azt az alkotói szabadságot, amiben úgy érzem, hogy ki tudok teljesedni. Egy dark fantasy történetben minden van, félelem, halál, traumák, harcok, összetartás, szenvedély. A karakterek gyakorlatilag bármik lehetnek, bármivé válhatnak.

Mennyire nehéz egy ilyen zsánerben alkotni?

Azt gondolom, hogy egyik zsánerben sem könnyű alkotni, hiszen egy történetet úgy kell felépíteni, hogy olyan módon váljon átadhatóvá, ami érdekessé teszi az olvasó számára a történetet. Viszont egy író, a szívéhez közel álló zsánerben örömmel alkot, és azt gondolom, hogy ilyenkor szívből írunk!

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni? Továbbra is dark fantasy zsánerben fogsz alkotni?

A legfényesebb sötétségnek készül a második része már, duológiának terveztem. Természetesen vannak terveim, sőt már azoknak is megvagyok a cselekmény vázlatával, mind kettő önálló regény lesz, nem mindennapi témával.

Miről és kiknek szól a történet?

Az alapvető tényállás az, hogy 3 birodalom harcban áll egymással. Dellevir, a mágusok birodalma, Syburva a boszorkányok covene és Merrovia az alakváltók földje. Merroviát egy ősi átok sújtja, amiből egy különleges vérvonallal rendelkező természetfeletti jelenti a kiutat, de ahhoz, hogy az átok megtörjön, ezernyi poklon mennek keresztül. Nem titok, hogy egy enemies to lovers tematikájú regény.

Kizárólag felnőtteknek szóló ez a dark fantasy regény. Sok olyan élethelyzet kerül bemutatásra, ami érzékeny lelkű olvasóknak nem ajánlott.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ezt a történetet sok valós tapasztalat, szituáció inspirálta. A fantázia túlnyomó részben van, viszont a mögöttes tartalma a regénynek nagyon is valós. Mégpedig az, hogy bármennyire kilátástalannak tűnik az élet, ha eléggé erősek vagyunk ahhoz, hogy a fájdalmunkat erővé változtassuk, akkor idővel minden a helyére kerül.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Fiatal koromban titkon sok dalszöveggel próbálkoztam, amik mindig a fiókban landoltak. Utána írtam kisebb novellákat, amik szintén a feledés homályába vesztek, mert nem éreztem magam elégnek soha. Az írás számomra mentsvár, kiút a valóság nyomasztó nehézségeiből.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Krimin, vagy horror történeten gondolkoztam, viszont egyelőre csak a dark fantasy az, amiben komfortosan érzem magam, mint író.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor befejeztem a kéziratot és úgy éreztem, hogy na most beküldöm a kiadóknak, úgy éreztem egy hatalmas mérföldkőhöz értem. De amikor több kiadótól is pozitív választ kaptam, gyakorlatilag majd kiugrottam a bőrömből! A mai napig őrzöm, és fogom is, a kiadók válaszát. Talán az a legszebb pillanat, amikor tudatosul az emberben, hogy valaki hisz a történetében! Hogy egy álom a beteljesülés felé halad, egyszerűen elképesztő!

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A Roan Shade teljesen tudatos választás volt. A kereszt neven Nóra, így a Roan ebből született, hogy összekevertem a betűket. A Shade jelentése árny, ez számomra azt szimbolizálja, aki vagyok. Szeretek a háttérben maradni és nem szem előtt lenni a fényben. Eléggé introvertált típus vagyok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, ahogy említettem, számomra ez az a zsáner, ami szívemhez legközelebb áll. Egyébként is ebben a gótikus, misztikus, baljós, de mégis gyönyörű világban élek, a stílusom is ilyen. Valahogy mindig abban látom meg a szépet, amit más észre sem vesz, vagy éppen a hideg kirázza töle.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Amikor megtörtént a borító leleplezés és láttam, hogy kezd testet ölteni a könyv, már az is eszméletlen érzés volt, de amikor megláttam, hogy a Líra webshopjában előrendelhető, hát nem tagadom, potyogtak a könnyeim! Hihetetlen érzés tényleg!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. Alapvetően van egy kis vázlatom, felépítem a történetet és igyekszem logikusan haladni, hogy a cselekmény élvezhető legyen, ám nagyon sokszor írás közben jön ám az igazi ihlet. Sokszor nagyon nagyon magával ragad egy fejezet megírása érzelmileg, olyankor csak engedem, hogy a szívem vigye a történetet.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Van sok kedvenc jelenetem, de inkább maga a folyamat a kedvencem, ahogy a karaktereim fejlődnek. Ahogy kiteljesedik az egész történet.

Természetesen volt sok olyan rész, ami nehézséget okozott. Vagy azért, mert érzelmileg számomra is megterhelő volt, vagy azért, mert az ok okozat nem akart összeállni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ez lehet, hogy furcsán fog hangzani, de többnyire érzések ihletnek meg. Sokat gondolkozom, sokszor jutnak eszembe emlékek, pillanatok és az, ahogy megéltem az adott szituációt és ilyenkor akarva-akaratlanul tovább pörög az agyam. Vagy éppen, ha mások érzéseit látom, vagy beszélgetek valakivel és elmeséli mit és hogyan élt meg, vagy éppen az, hogy mivel kűzd. Ezek mind mind olyan dolgok, amik beindítják a fogaskereket.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Mindaddig nem mondtam senkinek, min ügyködök, amíg el nem döntöttem, hogy beküldöm a kiadóknak. De a kiadón kívül nem olvasta el senki, pedig volt néhány kíváncsi szempár, akik szerették volna elolvasni.

A kézirat gondozásában maximálisan a szerkesztőre hagyatkoztam, ez nem kérdés! Nagyon sokat tanultam Tőle, és ezeket a tapasztalatokat tudom hasznosítani a további regényeimben.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Édesanyám az első perctől hitt bennem, és támogatott és minden emailnek együtt örültünk. A nővérem először csodálkozott, de ahogy egyre világosabba vált, hogy kiadásra kerül, velem együtt örült természetesen!

Mit üzensz az olvasóidnak?

Elsődlegesen azt, hogy köszönöm, ha megtisztelnek a bizalmukkal es elmerülnek a világomba. Szeretném, ha csak az lépne be ebbe a világba, aki nem fél attól, amit a mélység suttog, a sötétségen át. Ez a történet nem könnyű olvasmány, de a sorok között meg fogják találni a reményt. Szeretném, ha minden összetört, vagy elveszett lélek végül hazaérne, és hinne magában. Mindannyian, akik nehézségekkel küzdünk erősek vagyunk és nem szabad hagyni, hogy térdre kényszerítsen a félelem, vagy a kilátástalanság, mert mindenre van megoldás.

Roan Shade szerzői oldal

Előrendelhető

Gyémántfelhő Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Indrik M. Andor ("(...) nagyon sok mindent kellett látnom, olvasnom és átélnem ahhoz, hogy olyan történetet írhassak, amely valóban megragad valamit abból, ami bennem van.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Indrik M. Andor íróval beszélgettem, akinek nemrégiben jelent meg egy dark fantasy regénye. A könyvet Könyv Guru Kiadó gondozásában jelent meg A szörnyeteg szíve címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Egy teljesen átlagos 26 éves férfinak mondhatom magam. Teljesen átlagos munkával. Talán még teljesen átlagos élettel is. Sokat gondolkodom… túl sokat. Szeretek segíteni az embereknek, és szerencsére a munkám során erre lehetőségem is van.

Viszont idővel rájöttem, hogy szóban nehezen fejezem ki magam, főleg akkor, ha érzelmekről van szó. Valahogy nem tanultam meg. Írásban viszont meg tudom fogni ezeket az érzéseket, körül tudom írni és be tudom mutatni őket. Talán ezért is vált számomra ennyire fontossá az írás.

A szörnyeteg szíve című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Klasszikus értelemben nem mondanám, hogy hatalmas kutatómunkát igényelt. Inkább nagyon sok mindent kellett látnom, olvasnom és átélnem ahhoz, hogy olyan történetet írhassak, amely valóban megragad valamit abból, ami bennem van. Ezekből a tapasztalatokból rengeteget merítettem, még akkor is, ha végül egy fantasyvilágon keresztül jelenítettem meg őket.

Maga a kézirat nagyjából fél év alatt készült el, majd körülbelül ugyanennyi időt töltöttem az átdolgozásával és finomításával.

Van kedvenc könyved? Ha igen melyek azok?

Egyetlen kedvenc könyvet nehezen tudnék mondani. Ha viszont választanom kellene, inkább H. P. Lovecraft munkásságát emelném ki. Az ismeretlentől való félelem és a misztikum egyvelege nagyon megfogott, amikor először találkoztam a történeteivel.

Talán Lovecraft művei voltak az egyik katalizátorai annak is, hogy rájöjjek: a sötétebb, misztikus történetek azok, amelyekben igazán otthon érzem magam íróként.

Mennyire nehéz fantasy történetet írni? Ha valaki ezzel a zsánerrel írna, mit tanácsolsz?

Szerintem nehéz fantasy történetet írni, de nem feltétlenül azért, mert olyat kell kitalálnunk, amit előttünk még soha senki. Rengeteg fantasyvilág létezik, ezért teljesen egyedinek lenni szinte lehetetlen. Én is sok helyről merítettem, ezeket az ötleteket ötvöztem, átalakítottam, és idővel kialakítottam belőlük a saját világomat.

Rengeteg kérdést tettem fel magamnak. Én milyen világban tudnék létezni? Vannak benne varázslények? Létezik mágia? Ha igen, hogyan működik, és milyen szabályai vannak? Miért olyan ez a világ, amilyen?

Ha valaki most kezdene fantasy történetet írni, azt tanácsolnám neki, hogy ne attól akarjon mindenáron egyedi lenni, hogy mindent ő talál ki először. Inkább építsen olyan világot, amelynek érti és következetesen alkalmazza a szabályait. És merjen kérdéseket feltenni saját magának, még a legegyszerűbb dolgokról is.

Én közben arra is rájöttem, hogy egyetlen könyv kevés ahhoz, hogy mindent megmutassak abból a világból, amit felépítettem.

Kiknek íródott a történet, miről szól?

Először magamnak írtam, hogy feldolgozzak bizonyos negatív eseményeket és a hozzájuk kapcsolódó érzéseket. Aztán idővel rájöttem, hogy ezekkel nem vagyok egyedül. Mások is küzdenek veszteséggel, félelemmel, haraggal vagy éppen azzal, hogyan lehet továbblépni.

A szörnyeteg szíve számomra leginkább azt a kérdést járja körül: mi marad az emberből, amikor a világ elvesz tőle mindent? A szereplőim különböző válaszokat adnak erre, és nem mindegyik válasz szép vagy helyes.

Ezért elsősorban azoknak írtam ezt a történetet, akik szeretik a sötétebb fantasyt, de a szörnyek és a világ mögött az emberi oldalra is kíváncsiak.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Elsőre azt mondanám, hogy nagyjából egyenlő mértékben van jelen bennük a fantázia és a valóság, de ha jobban belegondolok, talán mégis több bennük a valóság. Csak nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnánk.

A szörnyek, a lények és maga a világ természetesen a fantáziámból származnak, de az érzések, amelyeket rajtuk és a karaktereken keresztül próbálok bemutatni, nagyon is valóságosak. Talán úgy fogalmaznék: a környezet fantasy, de az érzelmi alap valóságos.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már gyerekkoromban jelen volt. Kisiskolásként sok rövid, egy-két oldalas történetet írtam. Arra is emlékszem, hogy néha konkrétan másoknak írtam: kértem tőlük néhány paramétert – milyen legyen a szereplő, a helyszín vagy maga az alapötlet –, én pedig történetet csináltam belőle.

Komolyabbá akkor vált számomra, amikor rájöttem, hogy az írás egyfajta kifejezési eszköz. Egy csatorna, amelyen keresztül olyan érzéseket is meg tudok fogalmazni, amelyeket szóban sokkal nehezebben.

Olyan ez nekem, mint másnak az edzés vagy a festés. Kikapcsolom egy időre a külvilágot, és belépek egy olyan világba, amelyet én alkottam.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen, és már vannak is ezzel kapcsolatos terveim. Természetesen A szörnyeteg szíve történetét sem szeretném elengedni: jelenleg is dolgozom a közvetlen folytatásán, amely A haldokló szíve munkacímet viseli.

Emellett egy teljesen más hangvételű történeten is dolgozom Kamerák Mögött címmel. Ebben az online tartalomgyártás, az internetes intimitás és az ezek mögött lévő emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe. Ez már sokkal közelebb áll a valóságunkhoz, ezért egészen más szabályok között kell dolgoznom, mint egy saját fantasyvilág esetében.

Pontosan ezért érdekel. Egy új zsáner számomra, egy új kihívás.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nagyon célorientált embernek tartom magam. Ha kitűzök magam elé valamit, hajlamos vagyok addig menni, amíg el nem érem. A furcsa inkább az, ami utána történik.

Amikor befejezek valamit, szinte azonnal a következő célt kezdem keresni. Emiatt még nekem is tanulnom kell, hogyan álljak meg egy kicsit, nézzek vissza arra, amit elértem, és ténylegesen megéljem az örömét. Egy egész regény megírásánál talán különösen fontos lenne.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Gondolkodtam rajta, hogy álnéven írjak, de végül lebeszéltek róla. Azt mondták, hogy a saját nevem eleve eléggé egyedi, ezért nincs igazán szükségem arra, hogy egy másik név mögé rejtőzzek.

Valamihez viszont ragaszkodtam. A nevemben szereplő „M.” nem véletlenül került oda, és nem is titok, hogy sokat jelent számomra. A jelentését valamilyen formában elrejtettem A szörnyeteg szívében is, ahol egyben egy üzenetet hordoz.

Hogy pontosan mit jelent, azt inkább meghagyom az olvasóknak.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem feltétlenül. Viszont ebben a műfajban találtam meg azt a szabadságot, amelyben igazán jól ki tudom fejezni az érzéseimet, karaktereket alkothatok, és egy teljes világot építhetek a saját elképzeléseim alapján.

Számomra talán az a legjobb a fantasyban, hogy az elején szinte nincsenek határok. Én döntöm el, milyen a világ, milyen lények élnek benne, létezik-e mágia, és hogyan működik. Viszont amint ezeket eldöntöttem, már nekem is be kell tartanom a saját szabályaimat.

Talán pont ez benne az egyik legizgalmasabb: először megalkotod a határokat, aztán megpróbálsz történetet mesélni közöttük.

Milyen érzés volt amikor pontot tettél a történet végére? Ősszel jelenik meg, milyen érzés, hogy már közel a megjelenés?

Először furcsa módon szomorú voltam. Hiába tudtam, hogy lesz folytatás, valami mégis véget ért azzal, hogy kitettem az utolsó pontot. Sok időt töltöttem ezzel a történettel és a karaktereivel, aztán egyszer csak azt kellett mondanom: kész.

Utána persze jött a büszkeség is. Sikerült egy ekkora volumenű munkát végigvinnem, és bármi történjen is ezután, ezzel már hagyok magam után valamiféle lábnyomot.

A megjelenés miatt pedig egyszerre vagyok izgatott és kíváncsi.

A reflektorfény alapvetően idegen tőlem, ezért az írás után most az is új kihívás lesz, hogy szerzőként kiálljak a könyvem mellé, beszéljek róla, és találkozzak azokkal, akik olvassák.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Inkább impulzívnak mondanám. Általában nem tervezem meg részletesen előre, hogy pontosan melyik esemény után mi következzen. Van egy elképzelésem arról, hogy merre tart a történet, de az odavezető út sokszor írás közben alakul ki.

Hagyom, hogy jöjjenek az ötletek, és először egyszerűen papírra vetem őket. A tudatosabb része nálam inkább ezután következik. Másnap újra elolvasom, amit írtam, és ami nem működik, azt átalakítom, kihúzom vagy újraírom. Nálam tehát maga az alkotás inkább ösztönös, a finomítás viszont már sokkal tudatosabb folyamat

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim, bár érdekes módon nem feltétlenül a legvidámabbak közül kerülnek ki. Sok jelenetben ott vannak az életem bizonyos részei vagy érzései, csak kiforgatva, elrejtve és a karakterekre, illetve erre a világra átültetve. Emiatt nehéz lenne egyetlen jelenetet kiválasztanom.

Az érzelmileg erős jeleneteket és a karakterek belső világát általában könnyebben írom. Kezdetben sokkal nehezebb volt például a környezetet úgy bemutatni, hogy az olvasó maga előtt lássa, de közben ne akasszam meg vele a történetet.

A női karakterek megírása szintén kihívást jelentett. Nem szerettem volna egyszerűen azt feltételezni, hogy minden helyzetet ugyanúgy látnának vagy élnének meg, ahogyan én. Emiatt többször meg kellett állnom, átgondolnom a nézőpontjukat, és néha újraírnom egy-egy részt.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Gyakran egy álommal kezdődik. Máskor például videojáték közben kapom azon magam, hogy azon gondolkodom, mi az, ami különösen tetszik benne, mit csinálnék másképp, vagy éppen mi az, amit hiányolok belőle. Ezekből néha egészen váratlan ötletek születnek.

A legerősebb inspiráció számomra mégis a zene. Ha megtalálok egy számot, amely hangulatában tökéletesen illik egy jelenethez vagy érzéshez, nagyon gyorsan beindul a fantáziám. Sokszor szinte látom magam előtt a jelenetet, miközben hallgatom.

Viszont érdekes módon ugyanaz a zene nem működik minden hasonló jelenetnél. Mindegyiknek megvan a saját hangulata, ezért sokszor addig keresek, amíg meg nem találom azt a zenét, amelyik éppen azt az érzést hozza elő belőlem, amire az adott résznél szükségem van.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kézirat írás közbeni változatát sokáig senkinek sem mutattam meg. Először szerettem volna egyedül végigvinni azt a történetet, ami a fejemben volt.

Amikor eldöntöttem, hogy szeretném megjelentetni, készítettem egy próba-változatot, amelyet már néhány ismerősömnek és barátomnak is odaadtam. Arra voltam kíváncsi, hogy olvasóként szerintük mi működik, hol akadnak el, mi az, ami erős, és mi az, ami kevésbé.

A történet fő irányát továbbra is én határoztam meg, de a finomításokban nagyon sokat köszönhetek a visszajelzéseiknek. Sokszor az alkotó már túlságosan jól ismeri a saját történetét ahhoz, hogy észrevegyen olyan problémákat, amelyek egy új olvasónak azonnal feltűnnek.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Sokáig egyáltalán nem meséltem nekik róla. Tulajdonképpen csak akkor mondtam el, amikor már elkészült a kézirat, és találtam egy kiadót, amely vállalta a megjelentetését. Addig szerettem volna magamban tartani, amíg nem éreztem azt, hogy ebből valóban könyv lesz.

Természetesen nagyon büszkék voltak rám, főleg azért, mert látták, hogy a nehézségek ellenére sikerült végigvinnem egy ekkora munkát. Néha pedig szerintem még mindig meglepődnek azon, hogy mikre vagyok képes. Őszintén szólva, néha én is.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Két dolgot szeretnék üzenni.

Az egyik szorosan kapcsolódik A szörnyeteg szívéhez is. Bármilyen nehéz dologgal kerülünk szembe, nem mindig dönthetjük el, hogy megtörténik-e velünk. Arról viszont dönthetünk, hogyan nézünk szembe vele. Harcolunk, elfutunk, segítséget kérünk, hibázunk, majd újra megpróbáljuk. A döntés lehetősége sokszor akkor is megmarad, amikor úgy érezzük, hogy már minden mást elveszítettünk.

A másikat inkább magamnak szoktam mondani, de talán más is tud belőle erőt meríteni: ne hagyd, hogy mások döntsék el helyetted, mire vagy képes. Ha van valami, amit valóban el akarsz érni, dolgozz érte, és legyél elég makacs ahhoz, hogy ne az első akadálynál fordulj vissza.

Én valahogy így jutottam el odáig, hogy egy történetből, amit eredetileg csak magamnak kezdtem írni, végül könyv lett.

Könyvesbolt

Libri 

Indrik M. Andor

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Lombosi Gábor - ("Számomra az alkotás először traumaírásként indult, majd az első könyvem megjelenése után hivatássá vált – egy olyan hivatássá, amit egy betegség által okozott, nehezített munkaerőpiaci kényszerhelyzet szült. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban, Lombosi Gábor íróval készítettem interjút. Gábornak jelenleg egy megjelent novellája van Ágenda Kiadó gondozásában A pillanat súlya és a másik Mielőtt sötét lett címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Számomra az alkotás először traumaírásként indult, majd az első könyvem megjelenése után hivatássá vált – egy olyan hivatássá, amit egy betegség által okozott, nehezített munkaerőpiaci kényszerhelyzet szült. Az említett betegség okán éjszaka nem igazán tudok aludni, így az én aktív időszakom akkor van, mikor mindenki más már kényelmesen alszik. Olyankor, az éj leple alatt, a kiskutyámmal az ölemben kezdem el írni a történeteimet a saját kis kuckómban, ami egyben az életterem is. Mindig is imádtam a kis lakásokat, így évekkel ezelőtt vettem egy lakókocsit, amit a szüleim udvarán helyeztem el. Saját kezemmel újítgatom, szépítgetem, és teszem a saját kis otthonommá.

Hány éves kortól ajánlod a novellásköteteid?

A pillanat súlyát bátran ajánlom 12+ felett, egy könnyed sci-fi, ami sok társadalmi kérdést boncolgat.

A Mielőtt sötét lett egy kicsit más kategória, azt inkább a 16+, hiszen a tartalma sajnálatos módon érinti ezt a generációt. Azonban, ha nagyon szigorú szeretnék lenni, inkább 18+ címkét ragasztanék rá. Fontos megjegyeznem olvasás előtt: aki tudja magáról, hogy érzékeny bizonyos témákra, vagy szülő, aki gyermekének szánja, a tartalmi figyelmeztetéseket kérem, olvassa el.

A pillanat súlya és a most készülő Mielőtt sötét lett történeted kiknek ajánlod, miről szól?

A pillanat súlya: Alapvetően egy sci-fi köntösbe bújtatott könyv, mivel a jövőben játszódik, de örök érvényű társadalmi kérdéseket boncolgat. Például az igaz hit és a vallási fanatizmus örök harcát egy cseppnyi romantikával. A könyv fejezetenkénti szemszögváltós szerkezetben vezeti az olvasót. A fő konfliktust három diktatórikus rendszer alkotja egy atomháború utáni világban. A Földön egymásnak feszül a fanatikus iszlám és a fanatikus kereszténység, míg Ereboson, egy idegen bolygón, az emberiség egy ateista diktatúrát épített ki. A főszereplőnk, Levente, egy magyar erebosi katona, aki titokban vallásos. Általa ismerjük meg a múltat és Erebost, valamint a célját, miszerint vissza szeretne menni a Földre. A muszlim és a keresztény világot Mirjamon keresztül ismerjük meg jobban. A történet az igaz hit és a békés együttélés irányába halad, miközben a karakterek belső vívódásait és a fanatizmus kegyetlenségeit követjük nyomon.

Azoknak ajánlom, akik nem egy lézerharcos, tudományos magyarázatokkal és jövőbeli találmányokkal tarkított történetet keresnek, hanem egy emberi, karakterközpontú, akár ma is aktuális kérdésekre reflektáló történetet szeretnének olvasni, aminek az előzménykötete már folyamatban van.

A kötet végén helyet kapott álnéven egy másik történet is, ami a barátságról és a szórakozásról szól, ami tragikus végkifejletbe torkollik. Mindenképp szerettem volna, hogy helyet kapjon benne, tanulságul a jövő generációjának, hogy vigyázzunk és figyeljünk egymásra, mert az élet könnyen szomorú fordulatokat vehet.

A Mielőtt sötét lett: Erről nehéz írni úgy, hogy ne lőjem le a poént, ugyanis ez egy Young Adult pszichológiai thriller, puzzle-szerkezettel. Az alapja egy trauma, a gyászfeldolgozás és a bűntudat. Flóra, a főszereplőnk, egy érettségi előtt álló lány, aki nem sokkal korábban veszítette el a legjobb barátnőjét, amiért saját magát hibáztatja. A cselekmény az ő barátságukat mutatja be, és vezeti az olvasót a tragikus végkifejletbe. De vajon mi történt valójában? Ezt sajnos nyilvánosan nem árulhatom el, de egy dolgot elmondhatok: semmi nem az, aminek látszik!

Azoknak ajánlom, akik szeretnek érzelmi magasságokba és mélységekbe is vándorolni, és szeretik, ha a történet átveri vagy félrevezeti őket

Egy-egy novellás történet mennyi ideig tart meg írni?

Változó. A pillanat súlya 10 évig pihent. Az előzménye jelenleg 40 oldalnál tart.

A Mielőtt sötét lett esetén óriási alkotói mámor vagy megszállottság kapott el. Így napi 8-9 óra feszes munka volt, ezért relatíve hamar végeztem vele.

Főállású íróként minden időmet az írásnak szentelem.

Miért pont novella?

Én alapvetően nem szeretem a sallangokat, nem az olvasó idejét szeretném rabolni, hogy harminc oldalon keresztül ugyanazt a cselekményhez érdemben semmit sem adó tölteléket olvassa csak azért, hogy meglegyen a terjedelem, és azt mondhassam: tessék, négyszáz oldal, olvassátok. Nekem nem ez a célom, hanem az, hogy tartalmilag, érzelmileg lekössem az olvasót, és minőséget nyújtsak a mennyiség helyett. Ezért a történeteim feszesek és könnyen darálhatóak, ami a mai rohanó világban szerintem nem egy rossz dolog.

Ha valaki novellát szeretne, hogyan álljon neki? Mit tanácsolsz?

Nyilván ez nem szentírás, mindenki másképp, máshogy ír. De az én szubjektív tanácsom az, hogy álljon össze a fejében az egész történet. Először jegyzeteljen, építse fel a vázat, és arra építkezzen. Tervezze meg előre, mi a célja vele, milyen hatást szeretne elérni, milyen felvezetést, cselekményfolyást, karakterdinamikát szeretne. Ezt követően építse fel a történetét, de ne féljen módosítani ezen. A váz segítség, de nem kőbe vésett dolog. Ha jön egy új ötlet, egy írói kép, írja bele, ha nem borítja fel teljesen az alaptervet. Ha meg nulláról kéne kezdeni miatta, mérlegeljen, megéri-e. Ha igen, csinálja, ha nem, írja le az ötletet – egy következő novellában már a kezében lesz egy jó alap.

Illetve amit még fontos figyelni, az a logika. Sokszor az író, mivel ismeri a saját történetét, belefeledkezik abba, hogy igen, ő tudja, mi miért történik. De mikor elolvasod, felejtsd el, amit ismersz és tudsz, és tedd fel a kérdést magadnak: Mire utal ez? Mit jelent ez? Mit sugall ez a rész? Ha a válasz egyértelműen abba az irányba mozog, amerre a cselekményedet vinni szeretnéd, akkor jól csináltad. Amennyiben nem, akkor sajnos bele kell nyúlnod még, hogy a megfelelő irányba tereld az olvasódat. Ez sokszor nagyon nehéz tud lenni, miközben lázban égsz, hogy írsz egy zseniális történetet, de próbálj az olvasó fejével gondolkodni.

Egy utolsó tanács: ne add fel. Senki sem úgy születik, hogy tudja ezeket, az írás egy folyamatos fejlődési folyamat. Kutass, tanulj, járj utána, és örülj minden apró sikernek!

Miért pont ezt a zsánert választottad?

Őszintén, nem szoktam zsánert választani: csak jön egy ötlet, és tervezek, utána kutatok egy kicsit, hogy maga a váz/elképzelés melyik zsánerbe tartozik. Ezután elolvasom a zsánerjellemzőket, és írok. De sok esetben szeretem összemosni a határokat. Például a Pillanat súlya esetében ez nem egy klasszikus sci-fi, inkább egy több zsánerből felépülő, rétegzett kategória.

Miért pont ez az álneved? Ha esetleg nem az, gondolkodtál ezen?

Álnevet csak akkor használok, amikor jogi okból szükséges.

De sokat gondolkodtam az új könyvem esetén – mivel más zsáner –, hogy legyen-e marketingcélú álnév, de végül jelenleg nem éreztem szükségét.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nehéz téma, de lássuk. Tíz évvel ezelőtt a barátaimmal szórakozni mentünk, de sajnálatos módon eggyel kevesebben értünk haza aznap éjjel. Ekkoriban sokat olvastam, és gondoltam, kiírom magamból a fájdalmam, így leírtam az egész nap eseményeit egy kis novellában. Ez sokat segített lelkileg feldolgozni, mi is történt. Be akartam adni egy pályázatra, amibe sajnos nem került be, viszont az Agenda Kiadónak mikor elküldtem, felfigyeltek rám. Sajnos a terjedelem miatt nem jelenhetett meg akkor. Ezt követően elkezdtem írni egy sci-fit, amit félbehagytam.

Majd elérkeztünk a jelenbe: egyik éjszaka úgy döntöttem, hogy nekifutok még egyszer, felvettem a kapcsolatot az Agendával, és jeleztem, hogy mindenképp ki szeretném adni. Befejeztem a sci-fit, és június 19-én, pontosan tíz évvel a trauma után kiadásra került A pillanat súlya. Amit nagyon jól fogadott a közösség, úgy éreztem, révbe értem. Ez akkora löketet adott nekem, hogy itt határoztam el azt, hogy nemcsak szenvedélyként, nemcsak írásként, hanem hivatásként tekintek az egészre.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Furcsa érzés mindig, és egyben izgalommal tölt el, mert tudom, hogy kezdődik az utómunka, és hamarosan elindul a megjelenés körüli hajtás is.

Furcsának azért mondanám, mert sosem tudhatom, mennyire lett jó, kiből mit vált ki, vagy hogyan fogadja az, aki ismeri az előző könyvemet. De ez sosem akadályozott abban, hogy kiadjam. Nem tetszhet minden mindenkinek, mindig lesz, akinek valami épp nem szimpatikus. És egyértelmű, hogy egy író nem egy precíz gép, aki mindig ugyanolyat képes írni: vannak gyengébb és vannak erősebb történetek. Ezt a részt az utókorra bízom, hogy hova, miket sorol be.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az új könyvem kapcsán indítottam el a nagykövetprogramom, így ők első kézből olvassák és véleményezik, illetve szólhatnak bele a gyengeségekbe vagy hibákba. Ezenkívül van egy zseniális korrektorom, akinek a segítsége az egyik legfontosabb, hogy minőségi könyv legyen. Rajtuk kívül természetesen a kiadó az, aki még nagyon fontos szakmai háttér.
Tehát ez a hátország látja, véleményezi és szólhat bele elsőnek. Ami számomra iszonyatosan fontos, hiszen az író gyakran szövegvak a saját írására.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mindig támogattak benne. Természetesen örültek a megjelenésnek is.

Zárásképpen, mit üzennél a jelenlegi/jövőbeli olvasóidnak?

A világ sokszor nehéz és kegyetlen tud lenni. Ám ahogy én megtaláltam a magam örömét és menedékét az írásban, bízom benne, hogy az olvasók is meglelik majd ugyanezt az örömet a könyveimben.

A jelenlegi olvasóimtól egy kis türelmet kérek: már készül az előzménykötet, így hamarosan újra kalandozhatnak a világomban.

Az új olvasóknak pedig csak annyit üzennék: jó barangolást kívánok a történeteimben! Remélem, hogy a világom magával ragad titeket, és velem tartotok ezen a közös úton.

Weboldal

Instagram

Facebook

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Patkós Ferenc - ("Az élet túl rövid a nyakatekert körmondatokhoz és a felesleges sallangokhoz. A novella fegyelemre tanít: nincs idő mellébeszélni, azonnal a lényegre kell tapintani.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Patkós Ferenc íróval készítettem interjút, akinek nemrég jelent meg Köszönöm, jól vagyok című novelláskötete a PF Kiadó gondozásában. Ez az első könyve.

A borítót Győrfi Judit tervezte, nekem nagyon tetszik. Ritkán dicsérek meg borítót, mert általában a történetre figyelek jobban.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

52 éves vagyok. 24 éve vagyok házas, és van egy 15 éves lányom. Talán a vendéglátós múltam miatt is próbálom nem túl komolyan venni a világot. Családapaként természetesen vannak dolgok, amelyeket komolyan kellene vennem, de egy lányos apának ez a feladat szinte lehetetlen küldetés. Szeretnék megfigyelője és mesélője lenni azoknak az apró pillanatoknak, amik mellett a legtöbben elrohannak. Szeretem az életet, a fanyar humort, és azt a különleges szabadságot, amit az írás ad.

Hogyan kezdtél novellákat írni?

A covid idején, amikor a világ leállt, hirtelen lett időm kiírni magamból a gondolataimat. Nem egy egyszerű, hétköznapi történetet akartam papírra vetni, hanem valami egészen mást. Az első igazi novellámban ételeket személyesítettem meg, mintha emberek lennének, és az ő sorsukon keresztül tükröztem le egy teljes emberi életet. Ekkor éreztem rá arra, hogy ezzel a szimbolikus, kicsit groteszk látásmóddal milyen mély dolgokat lehet megmutatni.

Miért pont novellákat írsz? Gondoltál már arra, hogy regényírásba fogj?  

Az élet túl rövid a nyakatekert körmondatokhoz és a felesleges sallangokhoz. A novella fegyelemre tanít: nincs idő mellébeszélni, azonnal a lényegre kell tapintani. A regényírás gondolata természetesen minden író fejében megfordul, de számomra a rövid próza, a groteszk és a fricska az a terep, ahol igazán otthon vagyok.

 Egy-egy novellát mennyi ideig tart megírni? 

A gépelés maga jó pár órát vesz igénybe, de a folyamat valójában sokkal korábban kezdődik. Én általában úgy dolgozom, hogy először a történet végét, a csattanót találom ki – lényegében azért írom meg az egész novellát, hogy eljussak ahhoz a végponthoz. Van, hogy egy ilyen alapötlet hetekig vagy hónapokig érik a fejemben, és csak utána ülök le megírni. Amikor a vázlat kész, még jön a csiszolás, mert a jó novellánál pontosan ki kell mérni minden egyes mondatot.

Nagyon tetszik a borító. Hogyan működik a borítókészítés? 

Győrfi Judit grafikus valóban zseniális munkát végzett, végtelenül hálás vagyok érte. A jó borító nem egyszerűen illusztrálja a könyvet, hanem már a polcon megteremti annak az alaphangulatát. Átbeszéltük a kötet világát, az iróniát és a hétköznapokból kiszakadó emberi pillanatokat, ő pedig tökéletes vizuális formába öntötte a szöveg szellemét. Amikor megláttam az első terveket, azonnal tudtam, hogy megtalálta a könyv igazi arcát.

Ha valaki novellát szeretne írni, hogyan álljon neki? Mit tanácsolsz? 

Nyissa ki a szemét és a fülét! Ne nagy elméleteket akarjon megalkotni, hanem figyelje a körülötte lévő embereket: a pénztáros mozdulatát, a buszra várók arckifejezését, a hétköznapok apró abszurditásait. És a legfontosabb: bármilyen történetet is ír az ember, legyen benne egy váratlan fordulat vagy csattanó – mert anélkül nem igazán nevezhetjük novellának.

 Van kedvenc novellád? 

Mindig az a kedvencem, ami éppen a legélesebben tapint rá valamilyen emberi gyarlóságra vagy szépségre. A saját kötetemből is azok állnak hozzám a legközelebb, amelyekben a nevetés mögött ott bujkál egy kis szomorúság is – mert az élet pontosan ilyen, sírós-nevetős. De ha mindenképpen mondanom kellene egyet, akkor talán a Család ellen nincs orvosság.

Miért pont ez az álneved? Ha esetleg nem az, gondolkodtál ezen? 

Patkós Ferenc a saját nevem, nem használok álnevet. Szerintem nem érdemes álnevet választani, mert ha később esetleg sikeres lesz az ember, csak magyarázkodnia kell, hogy »jó, ez az álnevem, de amúgy X. Y.-nak hívnak«. Ezt elkerülendő sokkal egyszerűbb és tisztább egyből a saját nevemen kiállni az olvasók elé.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély? 

A történetek és fura élethelyzetek mindig is gyűltek a fejemben, de a konkrét írás a covid idején kezdődött. Amikor a világ hirtelen lelassult, lett időm leülni és az addig halmozott megfigyeléseket elkezdeni papírra vetni. Akkor kaptam rá az írás ízére, és gyorsan kiderült, hogy ez nemcsak egy átmeneti, karanténos időtöltés, hanem egy komoly szenvedély.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

Egyszerre megkönnyebbülés, és egyfajta furcsa üresség. Az ember hónapokig él együtt a történetekkel meg a szereplőkkel, aztán amikor elküldi a nyomdába, el kell engednie a kezüket. Van a szerzőben egy adag büszkeség, meg persze az a drukk is, hogyan fogadják majd az olvasók.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg és a történet alakulásába? 

Természetesen a családom az első szűrő, legelőször a feleségem olvas el mindent. Az ő közvetlen visszajelzései elengedhetetlenek: ha ő nevet rajta, vagy megérinti a történet, akkor tudom, hogy jó úton járok. A végső, szakmai csiszolásban és a szöveg formálásában pedig a szerkesztőm szava számít a legtöbbet, ő az, aki friss és kíméletlenül objektív szemmel nézi a kéziratot.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Nagyon támogatóak és büszkék voltak az első pillanattól kezdve. A feleségem és a lányom végigkövették az egész folyamatot, így nekik a könyv megjelenése nem meglepetés volt, hanem egy közös utazás betetőzése. Amikor pedig először foghattuk kézbe a nyomtatott kötetet, az mindannyiunknak egy nagyon felemelő és emlékezetes pillanat volt.

Zárásképpen: mit üzennél a jelenlegi és jövőbeli olvasóidnak? 

Azt üzenném nekik, hogy lassítsanak le egy kicsit, és merjenek nyitott szemmel járni a világban. Ne rohanjanak el a hétköznapok apró, furcsa vagy épp mosolyogtató pillanatai mellett. Ha a könyvem olvasása közben legalább párszor elmosolyodnak, vagy magukra ismernek egy-egy groteszk élethelyzetben, akkor már megérte, hogy leültem a gép elé.

Patkós Ferenc írói oldala

PF Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Aux Eliza - ("A fantázia a szépirodalomban sosem csak a valóságból való elmenekülés eszköze volt. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban újra interjút készítek Aux Eliza írónővel, akinek immár két kötete jelent meg az Eleven Kiadónál. Elizával legelőször A könyvek városa könyvével volt interjú, most nemrég jelent meg a folytatása, az Aranytinta. A könyveket Írósuli sorozataként találhatóak.

Kérlek, mesélj magadról, mi történt azóta?

Zajlik körülöttem az élet, már a második évemben járok a doktori képzésben az egyetemen. Idén nyáron lesz a komplex vizsgám, ami egy elég nagy megmérettetés, így most arra készülök. Közben persze írtam is sokat, az Írósuli 3. részén is sokat dolgoztam, és már le is adtam a kiadónak elbírálásra. Igyekszem lépést tartani olvasóként is a sok új megjelenéssel, a nyári terveim között szabadidőmben az olvasás van most első helyen.

Írósuli sorozatod sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Rengeteget, egy egész jegyzetfüzet megtelt a világ sajátosságaival. Olyan szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy a magyartanári és könyvtárosi végzettségem előnyt jelent, hiszen főleg onnan emeltem át a tapasztalataimat. 2020-ban kezdtem el gyűjteni az infókat a jegyzetfüzetbe, és agyalni a történet vázán. 2021-ben megírtam egy verziót, amit utána 2022-ben egy szerkesztő barátnőmmel (innen is köszi, Viki) átbeszéltünk, és javítottam. Eddig több, mint 5 év munkája van a sorozatban.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretem ötvözni a kettőt. A fantázia a szépirodalomban sosem csak a valóságból való elmenekülés eszköze volt. Sokszor azért fordultak pont a kitalált világokhoz a szerzők, mert egy fiktív környezetre levetítve szókimondóbban ábrázolhatták a valódi világban megjelenő problémákat. Én is ugyanezt a módszert használom.

Hány részesre tervezed az Írósulit?

3 rész van a fejemben és megírva kéziratban is. Mondjuk a Kardex novella is hirtelen ötlet volt, nem terveztem előre, csak egyszerűen beugrott egy gondolat, és már írtam is. Az Írósuli utánra vannak terveim, kíváncsi leszek, milyen lesz elszakadni ettől a világtól, és milyen történetek felé fog kanyarogni az írói utam.

Milyen érzés volt az Aranytintát befejezni? Mennyivel volt jobb az első résznél?

Szerintem határozottan erősebbre sikerült, mint az első rész, és ezt nem csak a saját elfogultságom mondatja velem (bár tény, hogy az is közrejátszik), de több külső megerősítés is ezt igazolja. Nagyon jó érzés volt elengedni a kezét a könyvnek, és elindítani a kiadás útján. Tudtam, hogy az Elevennél a legjobb kezekben lesz, és így is lett. Nagyon vártam, hogy a kezembe foghassam ezt a könyvet (is).

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Már akkor fantasy-ban gondolkodtam, amikor elkezdtem az írást. Ennek ellenére az első kisebb novellamegjelenéseim realisták. Nem zárkózom el a realista ifjúsági regényektől sem, de a fantasy az első és örök szerelmem.

Számodra mit jelent az irodalom, az írás? Mennyire határozza meg az életed?

Szolgálatként gondolok rá. Olyan üzenetet szeretnék közvetíteni, amit nem csak a saját kedvtelésemre írok, hanem ami segítséget nyújthat másoknak is az életben való eligazodáshoz, tanulságok felismeréséhez. Az ifjúsági irodalom ezért is áll hozzám közel, mert ott ennek komoly pedagógiai és vallási hagyománya van. És épp ezért is olyan nehéz megtalálni az egyensúlyt a tanítás és szórakoztatás között. Nehéz egyszerre jól csinálni a kettőt.

Van kedvenc könyved, íród ebben a zsánerben?

A Harry Potter örök kedvenc, illetve On Sai Apa, randizhatok egy lovaggal? című könyve is meghatározó olvasmányom volt gimisként. Sarah J. Maas Üvegtrón sorozata pedig az első olyan külföldi YA fantasy sorozat volt, amit kedvenccé avattam.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Az Aranytintában van két jelenet, amit nagyon szerettem írni Kardex és Dixy között. Az egyiket bemásolom, az enemies to lovers rajongó szívem odáig meg vissza volt ettől:

„– Ismered a mondást, tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet.

Dixy Kardexre emelte a tekintetét. Egy pillanatra még a sötétben is megvillant a fiú szeme. Olyan közel állt hozzá, hogy ha csak egy kicsit előrébb hajolt volna… Nem, nem gondolhatott erre!

– Én melyik vagyok? – Őszintén érdekelte a válasz.

– Melyik szeretnél lenni?” (25. o.)

A másik spoileres lenne, így arról csak annyit mondok, a kétszázvalahanyadik oldalon van, és Kardix (Kardex és Dixy ship neve) shipperek fogják szeretni.

Hogyan születet meg az Írósuli? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nem tudom, honnan jött az ötlet. Egyszer, még gimisként hallgattam egy Narnia filmzenét a telefonomon, és közben valamiért eszembe jutott egy szőnyegen repülő majom, a hátán két kotnyeles diákkal, amint egy könyvekből felépült városon suhannak át egy régi tekerccsel. Nincs ilyen az Írósuliban, de a kezdőlökést megadta ahhoz, hogy kitaláljak egy könyvekből épült világot. A zene sokat segít, mindig amellett írok.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Remélem, ti is annyira fogjátok szeretni az Aranytintát, mint amennyire én szerettem írni. Ez a kötet sötétebb, veszélyesebb, mint A könyvek városa. Köszönöm mindenkinek, aki már olvasta az első részt, és azt a bizalmat is, amit a második résznek szavaztatok már most ilyen sokan! Hálás vagyok értetek! 

Aux Eliza írói oldala

A könyvek városa (Írósuli 1.)

Aranytinta (Írósuli 2.)