Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! B. J. Alexandra - ("A Kelet madara, nyugat virága alapötlete egy olyan könyvtrilógiából született, amit nem szerettem. Pár dolog eléggé bosszantott benne, ezért megfogadtam, hogyha valaha könyvet írok, ezeknek az ellentétét fogom csinálni.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban interjú készítettem B. J. Alexandra  írónővel, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek idén jelent meg első könyve, az Álomgyár Kiadó gondozásában Kelet madara, nyugat virága címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

 Amennyire még lehet, szeretnék inkognitóban maradni, ezért ha nem baj, túl sok konkrétumot nem árulnék el. ’90-es évjáratú nő vagyok, pár éve egyetemet végeztem, azóta írás mellett dolgozok. Természetesen szeretek olvasni, C. S. Pacat könyvei nagy kedvenceim, de a fő hobbim az animék és a videó játékok, amik elég nagy hatással vannak rám az írás szempontjából.

Kelet madara, nyugat virága címmel jelent meg, ez sok kutatómunkát igényelt?

A könyv története majdnem 300 évvel a jövőben játszódik és sok természetfeletti elem van benne, ezért valamennyire ki tudtam bújni a kutatómunkák alól. Sok minden változik ennyi idő alatt, főleg, ha az emberiség egyszer majdnem kipusztul és a világrend is megváltozik utána. A legnagyobb kutatómunka, amit végezhettem, az az USA térképének a tanulmányozása, hogy azért el tudjam mondani, hol vannak a Kirendeltségek meg a Hontalan Sivatag, illetve néhány japán szereplő nevének a megalkotására szántam nevetségesen sok időt.

Meddig tartott az írás folyamata?

A rövid válasz az, hogy olyan 1-1,5 évig tartott. Valójában viszont inkább 4-5 év is lehetett. Megvannak még az első vázlatok és az egyiket 2018-ban módosítottam utoljára, tehát abban az évben már biztos foglalkoztam a könyvvel, viszont nagyon lassan haladtam. Nyolc fejezetig jutottam, de túl hosszúak voltak, nem történt bennük semmi és el is akadtam. Nem tudtam, hogyan kellene folytatnom. Idővel rájöttem, hogy így nem fogok haladni, úgyhogy elkezdtem a közepéről írni a könyvet és úgy a végére értem. Utána újraírtam az elejét, összekapcsoltam a kettő vett részt, és újraírtam a második felét is. Ez az újraírási fázis volt az 1-1,5 év, amikor aktívan, napi szinten ezzel foglalkoztam.

Forrás: B. J. Alexandra szerzői oldala

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Úgy vélem, a Kelet madara, nyugat virága pont ennek a kettőnek a keveréke. Egy általunk ismert, valós világban játszódik a történet (még ha a jövőben is, ahol minden nagyon más lett), de sok olyan lény is megjelent ebben a világban, amiről azt gondoltuk, csak a fantáziánkban létezhetnek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kiskoromtól kezdve szerettem történeteket kitalálni. Kezdetben a kedvenc mese-, később kedvenc könyv- meg sorozatszereplőimmel találtam ki saját sztorikat, vagy ha olvastam vagy láttam egy olyan művet, ami valamiért megragadott, akkor beleképzeltem ezeket a karaktereket, hogy milyen lenne a történet az ő részvételükkel. Középiskolában meg utána párszor próbálkoztam fanfiction írással, de szerencsére vagy eltűntek már az internetről vagy sosem „publikáltam” őket, csak magamnak írogattam.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Ez elég hosszútávú terv, még nem merem azt kalkulálgatni, mi lesz a mostani trilógiám után. Persze ötleteim vannak, és mindegyik ezen a természetfeletti/fantasy vonalon mozog, szóval jelenleg úgy áll, hogy nem fogok idegen vizekre hajózni. Aztán ki tudja? Egy nap talán más szelek járnak majd.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez már közel két éve volt, így sajnos már nem emlékszem, milyen érzés futott akkor keresztül rajtam, de biztos hatalmas megkönnyebbülés volt. A terv első szakasza letudva, jöhet a következő!

Forrás: B. J. Alexandra szerzői oldala

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Mindig is írói álnévvel akartam a könyveimet megjelentetni, de sosem gondolkodtam magán a néven. Aztán ahogy közeledett a kiadás, arra jutottam, hogy annyira mégsem akarnék egy kitalált, idegen névvel „élni”, de továbbra sem akartam felfedni magamat, szóval köztes megoldásként a valódi nevemet rövidítettem le. Így, ha esetleg sosem derülne ki az igazi kilétem, az utókor legalább tudná, hogy egy vérbeli Alexandra írta ezt a könyvet.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, de csak mert sosem gondolkoztam azon, hogy milyen zsánerben akarok alkotni. Inkább azt kötöttem ki magamnak, hogy mit nem akarok írni. A lényeg, hogy a történet elég érdekes legyen ahhoz, hogy a saját figyelmemet fenntartsa, és eljussak a végére. Onnantól nem számít, hogy milyen zsánerbe vagy műfajba fér bele.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Kicsit félve mondom ezt, de nem volt egy katartikus élmény. A megjelenés előtti napon nagyon lázban voltam. Alig akartam elhinni, hogy pár óra és végre teljesül egy régi álmom, csakhogy az utolsó pillanatban szóljanak, hogy el kell tolni pár nappal a megjelenést, amikor pedig megjelent, újabb 3-4 napot kellett várni, mire kikerült a boltokba. Mire végre megláthattam a munkám gyümölcsét, érzelmileg annyira kifáradtam a várakozásba, hogy sajnos elmaradt az a fajta katarzis, amire vágytam. Örültem, de valami hiányzott.

Forrás: B. J. Alexandra szerzői oldala

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is, de főként tervezett. A történetet nagy vonalakban, a fontosabb eseményekkel és fordulatokkal már az alkotás kezdeti stádiumában kitaláltam, azóta is ahhoz tartom magam, az új ötleteket pedig nagy gonddal igyekeztem ráépíteni az alapra. Ettől függetlenül néha mégis egy látszólag semmiből jövő impulzus ötlet adott megoldást valamilyen hiányra vagy logikai bakira a történetben. Ez a jobbik eset. A rosszabb…

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kis túlzással az összes, amiben Hibiya benne van, azt hiszem. Alapvetően nem tudok kedvenc jelenetet mondani, de amikor visszaolvasok egy-egy részt, általában arra jutok, hogy Hibiya jelenetei és párbeszédei sikerültek a legszórakoztatóbbakra, főleg a Theóval közösek. Persze elfogult vagyok, mert ő az egyik kedvenc karakterem.

Legtöbbet talán a 22. fejezettel birkóztam. Az abban lévő eseményeket kellett a legtöbbször átírnom, hogy ne legyen túlságosan elhúzva, de logikusak legyenek a szereplők döntései, beleférjen az a pár kulcsfontosságú pillanat, amire később még visszautal, a történet stb. Most sem vagyok teljesen megelégedve vele, de jobb, mint az első változatok.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mindenképpen kell valamilyen inspiráció, de az bármikor bárhonnan jöhet. A Kelet madara, nyugat virága alapötlete egy olyan könyvtrilógiából született, amit nem szerettem. Pár dolog eléggé bosszantott benne, ezért megfogadtam, hogyha valaha könyvet írok, ezeknek az ellentétét fogom csinálni. Azóta persze jobban kiforrott az én történetem, máshonnan is jöttek új inspirációk, nekem is lettek önálló ötleteim, és megszületett a Kelet madara, nyugat virága.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nincs arra szabályom, hogy ki láthatja először. Édesanyám meg a barátnőim nyugodtan láthatják kiadás előtt, ha kíváncsiak rá. Viszont egyikük sem egy kritikus fajta, maximum a nyelvtani bakikat vagy a magyartalanra sikerült mondatokat jelzik, a történetbe azonban nem akartak sose beleszólni. Az utolsó reményem a szerkesztő volt, mert tényleg nagyon szerettem volna, ha valaki kigyomlálja az olyan fölösleges történetszálakat meg logikai bukfenceket, amiket én nem vettem észre, de végül a szerkesztő sem jelzett semmit. Ezt vehetem jó jelnek, ugye?

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Összességében pozitívan szerintem, de édesanyám az, aki a letöbb lelkesedést mutatta. Ő a legnagyobb rajongóm, a kezdetektől fogva támogatott és tartotta bennem a lelket, szóval oda meg vissza volt örömében, mikor végre megjelent a könyv. Az ő ismeretségi körében többen tudják, hogy kiadtam egy könyvet, mint az enyémben.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Bár azt mondanám, hogy a második kötet, de arra még várni kell. Viszont jó lenne év végéig legalább egy író-olvasó találkozóra eljutni. Idén kettőről már lemaradtam, amit nagyon sajnálok. Remélem, be tudom pótolni.

B. J. Alexandra szerzői oldala

Álomgyár Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Szabó Hetty - ("A jelenetek többségét előre megtervezem, pontosan tudom, hova akarok kilyukadni egy-egy fejezet zárásaként, mint ahogy az egész történet végére is. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Szabó Hetty írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégiben jelent Helma Kiadó gondozásában Te vagy a sorsom című kötete.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Kisiskolás korom óta írok. Sok történet volt a fejemben, amit néhány osztálytársamnak elmeséltem, és ők buzdítottak, hogy írjam le (talán azért, mert nem akartak már hallgatni). Édesanyám elhunyt kilenc éves koromban, azután kezdtem papírra vetni prózákat, verseket, ami éppen kikívánkozott. Ezzel ellensúlyoztam, mennyire nehéznek tűnt a valóság, viszont a történeteimben minden úgy alakult, ahogyan én akartam.

Tizenhat évesen próbálkoztam először pályázaton, de a megjelenéshez való hozzájárulást nem tudtam finanszírozni, így elúszott ez a lehetőség, továbbra is a fióknak írtam.

2010-ben megjelent egy regényem, de annyira kudarcnak éreztem az egész kiadást, ráadásul akkor még fogalmam sem volt, hogyan tudnám marketingelni magam, hogy abbahagytam az írást.

2018-ban egy film adott újra ihletet, így visszatértem a régi hobbimhoz. Elkezdtem komolyabban foglalkozni az írással, írástechnikát tanultam, tanfolyamon vettem részt, rengeteget gyakoroltam, és pályázatokon próbálkoztam. Volt néhány online megjelenésem, pár antológiába is bekerültem. 2023 karácsonykor első helyezést értem el az Irodalmi Rádió pályázatán, és ezt egy jelnek vettem, hogy van helyem az írók között, még akkor is, ha csupán hobbi szinten űzöm tovább.

Te vagy a sorsom című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

2021-es NaNoWriMo idején kezdtem el ezt a történetet. Előtte alaposan felkészültem gyógynövényekből, a Wicca boszorkányságból, hiszen a regényben leírt szerelmi kötés menetét abból merítettem. Az átjavítás során is szükségem volt némi kutatómunkára, hogy érdekességeket tudjak belecsempészni a magyar helyszínekről.

A nyers kézirat nyolc hónap alatt készült el. Ezt három javítási kör követte, mielőtt elküldtem a kiadóhoz.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Általában mindkettő jelen van. A Te vagy a sorsom egy romantikus urban fantasy, ahol a boszorkányság mellett hétköznapi problémák is előkerülnek. Mint például, hogy a mennyire fontos a gyermek életében az első két év. A férfi karakter apja és nevelőanyja távolságtartó volt vele, ezért alakult ki benne is az, hogy falakat emeljen maga köré, amit senki sem bonthat le. Bizalmatlan másokkal, és saját magával szemben is emiatt.

Jelenleg egy saját világú fantasyn dolgozom. Ez eléggé elrugaszkodik a jelen világtól minden tekintetben, hiszen képzeletbeli világban játszódik. Ugyanakkor a valóságból merített társadalomkritika kap helyet benne.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kilenc évesen kezdtem el írni, eleinte terápiás jelleggel. Akkoriban nem szerettem olvasni, ezért olyan történeteket vetettem papírra, amelyek az én ízlésemnek megfeleltek. Szerettem elmerülni a saját fantáziámban, mert akkor bármi megtörténhetett, ezzel kiragadva a hétköznapok egyhangúságából.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Novellákban már mindenféle zsánerben kipróbáltam magam, de a sci-fi és horror továbbra is a gyengéim közé tartozik, abban még erősítenem kell.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Felemelő és lelombozó egyszerre. Amikor kiírom, hogy vége, jó érzés, hogy befejeztem, de szomorúsággal tölt el, hogy el kell engednem a történetet és a karaktereket (kivéve, ha folytatásos). Általában minden projektem végül a szívemhez nő, így nehezen megy ez a fajta búcsú, és általában pár nap melankólia követi.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Írói álnevet használok, habár könnyen beazonosítható, hiszen magyar névnél maradtam, és eredeti nevemből ered. Azért döntöttem így, mert gyakran játszódnak Magyarországon a történeteim.

A vezetéknevemet megtartottam, és Szabó Magda után büszkén viselem. A Hetty egy régi sorozatból származik, a Váratlan utazásból, mert sokszor csúfoltak, hogy olyan vagyok, mint a sorozatban Hetty néni. Mikor komolyabban kezdtem karakteralkotással foglalkozni, rájöttem, hogy mennyi hasonlóság van. Ezután már nem zavart a régi gúnyolódást. Így alakult ki ez a név.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. Számomra a fantasy az, amely igazán ki tud ragadni a hétköznapok egyhangúságából. Olvasni is leginkább ilyet szeretek. Ugyanakkor a romantika is állandó nálam, miután romantikus lélek vagyok. A lassan kibontakozó románc a regényeimben szinte minden esetben fellelhető.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Csodálatos. Nagyon boldog voltam, amikor megjelent, és kézbe foghattam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Eleinte impulzív volt, most már abszolút tudatos. A jelenetek többségét előre megtervezem, pontosan tudom, hova akarok kilyukadni egy-egy fejezet zárásaként, mint ahogy az egész történet végére is. Mióta komolyabban beleástam magam a történetalkotásban, már nem is menne másképp.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim. Miután eléggé romantikus alkat vagyok, általában a főhősök közeledése ilyen, az első csók. Igyekszem úgy megírni a párbeszédeket is, hogy abból érződjön, mennyire fontosak egymásnak, hogy összetartoznak.

Olyan is volt, amelyeket nehezen tudtam megírni. Van egy ifjúsági romantikus regényem (kivételesen nem fantasy), amelyben az egyik főhős nehéz sorsa miatt keveredtek el a szereplők. Amikor kiderül, mi volt a kiváltó ok – jelen esetben egy családi tragédia –, azt nagyon nehezen tudtam megírni. Néhol meg is könnyeztem.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az ötletek egy-egy apró momentumból fakadnak, amelyek lehetnek filmekből, animékből, vagy épp egyetlen, hétköznapi szituációból. Ez az ihlet eléggé megragad, és utána hamar kialakul a többi részlet. Így elég sok történetvázlatom van már a fiókban, ami csupán kidolgozásra vár.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Sajnos nincsenek sok szabadidővel rendelkező írós barátaim, ezért általában Wattpadra szoktam feltölteni a történeteimet. Van néhány követőm, akik elolvassák és véleményezik, ami számomra sokat jelent. Jelenleg már rendelkezem annyi tudással, hogy megvan, kihez mivel fordulhatok, így ha újabb kiadásra szánnám el magam, előtte mindenképp hozzá fogok fordulni szakmai segítségért.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem a legfőbb támogatóm ebben a tekintetben. A testvérem is rájött, mennyire fontos ez nekem, így néha már elolvassa az irományaim, annak ellenére, hogy nem szereti a fantasyt.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Wattpadon olvasható az a saját világú fantasym, amin épp dolgozom. Szeretném, ha legalább ebookként megjelenne, de a szabadidőm véges, így az idén kétlem, hogy lesz belőle valami. Gőzerővel dolgozok rajta, és szeretnék majd még feltűnni egy-két történettel, ha megfelelő szintre sikerül hozni őket.

Szabó Hetty írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kocsis Gergely - ("Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kocsis Gergely írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak nemrég jelent meg Prae Kiadónál, Krimi Ma keretén belül A varjúszellem című kötete.

Forrás: Kocsis Gergely Szerzői oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Kocsis Gergelynek hívnak, idén múltam ötven éves, mondhatni, hogy az első kötetem a legszebb születésnapi ajándék volt számomra. Nagyon más területről érkeztem az íráshoz; polgári foglalkozásomat tekintve mérnök-közgazdász vagyok, és egy adatokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég nemzetközi ügyvezetője. Van két felnőtt lányom; a kisebbik, Laura maga is író, a Menő Kiadónál jelent meg a Cseréljünk című kötete. Van egy kilenc éves fiam is. Budapesten élek egy ötgyermekes mozaikcsaládban. Nagyon szeretek utazni, sportolni és természetesen olvasni.

A varjúszellem c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A varjúszellem első kéziratát közel egy év alatt írtam meg, de utána további másfél évig csiszoltam, mire végleges lett. Végig a háttérben zajlott a kutatómunka; végigolvastam 1921 novembere és 1922 márciusa között szinte minden napilapot az Arcanumon. Nagyon kevés olyan monográfia található sajnos erről az időszakról, ami nem Trianon traumájáról szólna, így bár olvastam néhányat, nekem sokkal fontosabb volt a mindennapi emberek élete. Így találtam rá Ablonczy Balázs köteteire, akivel utána többször konzultáltam is.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez egy fiktív történet egy fiktív alföldi városban (Karattyánon), de a kort és a kötetben lévő szereplőket igyekeztem minél korhűbben megírni. A történetet egyébként Szájer József híressé vált ereszcsatornás jelenete inspirálta. Akkor úgy éreztem, hogy ebben az országban, ha a felső körökhöz tartozol, bármit megtehetsz, és nem lesznek következményei. Ez adta az alapötletet a regényhez.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2013-ban Prágába költöztem, és elkezdtem írni egy blogot a kinti kalandjaimról, leginkább saját magamnak az akkori Origó blogmotorjával. Elég gyorsan felfigyelt rá az egyik szerkesztő, és onnantól kezdve majdnem végig a címlapon szerepeltem. Ahogy hazaköltöztem, egyre inkább szerettem volna jobban megtanulni írni, ezért jelentkeztem az akkor induló Péterfy Akadémiára, és gyűjtöttem annyi bátorságot, hogy elkezdtem publikálni. Két novellám angolul is megjelent, innentől már egyenes út vezetett a regényhez.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, mindenképpen, bár hozzá kell tennem, hogy A varjúszellem is egy kevert zsánerű regény, többféle stílus is keveredik benne: történelmi krimi, misztikus regény és talán szépirodalom is. Tervezek írni egy szépirodalmi kötetet is, de előtte még A varjúszellem folytatását fejezem be.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez nem egy könnyű kérdés, mert a kézirat a leadás pillanatáig változik; mindig találok benne javítani valót. Igazából akkor érzem a megkönnyebbülést, amikor elküldöm a szerkesztőnek, utána viszont jó ideig képtelen vagyok újra elolvasni a szöveget. Legalább fél évnek el kell telnie, hogy újra hozzá tudjak nyúlni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincsen írói álnevem, bár egyszer poénkodtunk a lányaimmal, hogy Gregory L. Kutcher megfelelő írói álnév lehetne. Az L. már nem tudom pontosan, miért kellett bele, de biztos, hogy jobban hangzott úgy. Szeretek a saját nevemben írni, és komolyan nem merült fel sosem, hogy írói álnevet használjak.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, és ahogy már korábban mondtam, igazából nem is egy zsánerben íródott a regény. Leginkább a szépirodalom vonz, de ahhoz még bőven gyűjtenem kell a muníciót.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Emlékszem egy délután, hogy telefonáltak a kiadóból, hogy ha szeretnék, bemehetek, mert estére már ott lesznek a nyomdából a könyvek. Éppen a fiammal voltam a városban, így autóba ültünk és elgurultunk a Prae Kiadó Kis Présház irodalmi kávéházába (ami sajnos nemsokára bezár), és elhoztam a szerzői tiszteletpéldányaimat. Az úton hazafelé fiam egész idő alatt azt hajtogatta, hogy ő is író lesz majd, ha felnőtt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Én nagyon tervező író vagyok, alap végzettségem mérnöki, szóval rengeteg jegyzetet, vázlatot és táblázatot használok írás közben. Minden karaktert és helyszínt részletesen kidolgozok. Számomra a könyvírás is szigorú ütemezést igényel, tehát nagyon tudatos vagyok ebből a szempontból.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Csak egy kötetem jelent meg, és abban van egy kedvenc jelenetem, amikor Adler Arankaéknál vendégeskedik. Nagyon szerettem írni ezt a részt, és szerintem jól sikerült is. A kötet befejező nagy összecsapását viszont nem volt egyszerű elkészíteni úgy, hogy kellően izgalmas és fordulatos legyen. Sokszor átírtam és változtattam rajta.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem. Ezeket szoktam böngészni, amikor új történethez keresek kiindulási pontot. Néhány írótársammal olykor azt a módszert is alkalmazzuk, hogy bedobunk egy szót, és arról kell történetet írni, amit nagyon élvezek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Általában először a kisebbik lányom olvassa el a kéziratot, majd egy író barátom visszajelzései alapján dolgozom rajta a véglegesítésig, amíg át nem megy az ő szűrőjén. Utána természetesen a szerkesztőm kerül sorra, de neki már érett szövegeket szoktam elküldeni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A kedvesem már akkor ismert meg, amikor már rendszeresen írtam, számára ezért nem volt ez újdonság. Ráadásul, mint korábban említettem, van még egy író a családban, így ez a téma rendszeresen szóba kerül nálunk, és része mindennapjainknak.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen visszajelzéseket kapok majd. A varjúszellemról. Érdekel, hogy hogyan értékelik az olvasók a regényt. Jelenleg is dolgozom a következő köteten, amely egy évvel az előző történet után játszódik, és terveim szerint jövőre jelenik meg. Addig néhány rövidebb írást tervezek publikálni.

Kocsis Gergely Szerzői oldala

Prae Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Mezőföldi Pitypang - ("Nem szeretnék milliós olvasótábort, ahogy filmesített könyveket sem. Nem szeretnék mindennap rajongói üzenetekre kelni. Csak írni szeretnék, és írni is fogok, miközben szentül hiszem, hogy akinek szüksége van rám, az előbb-utóbb megtalál.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Mezőföldi Pitypang írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégen jelent meg Neriah című könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sose tartottam fontosnak a bemutatkozást, a weboldalamon is inkább egy mini-mesét írtam oda bemutatkozás helyett. Nem én vagyok a lényeg. Hanem az, amit alkotok.

Kit érdekel, hogy mi a nevem, hány éves is vagyok, milyen suliba jártam, mit dolgozok és a többi? Fontosabbnak tartom, azt, amit a kezemmel hozok létre, mint azt a kezet, ami létre hozza. Persze örülök, ha valakit tényleg érdeklek, de az igazán fontos információk mind kiderülnek a többi kérdésre adott válaszból. Talán a legfontosabb dolog, amit rólam tudni kell, hogy az egész életemet az írásra tettem fel és minden időmet, energiámat ebbe fektetem.

Nem szeretnék milliós olvasótábort, ahogy filmesített könyveket sem. Nem szeretnék mindennap rajongói üzenetekre kelni. Csak írni szeretnék, és írni is fogok, miközben szentül hiszem, hogy akinek szüksége van rám, az előbb-utóbb megtalál.

Neriah című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Őszintén egyáltalán nem igényelt kutató munkát. Semmi olyasmiről nem írtam benne, ami egetverően messze állna a jelenlegi tudásomtól. A karaktereket nyilván akkurátusan kidolgoztam, a cselekményvázlatra sok figyelmet fordítottam, de ezen kívül nem volt szükségem plusz munkára.

Na már most azt tudni kell rólam, hogy nagyon megszállott vagyok az írás terén, igazából többet élek a karaktereim világába, mint a sajátomba, szóval rengeteget írok. 416 oldalas a könyv és 4 hónap alatt írtam meg, három műszak mellett, szóval gyakorlatilag minden szabadidőmet + az alvás időm magas százalékát erre szántam. A szerkesztési folyamat az durván elhúzódott, mert sokszor gondoltam meg magam miután kész lett a könyv, hogy jó akkor írjuk át az egészet ez meg ez szerint, de ez egy másik kérdés.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Soha nem írok valós eseményekről. Illetve, ezek nyilván megtörténhetnek a való világban, de velem soha nem történtek meg, sőt még csak hasonló sincs a környezetemben. Nem nagyon merítek ihletet az életemből, abszolút a saját fantáziámra bízom a történetet. Egy-egy pillanat elég ahhoz, hogy komplett regényötletet húzzak fel belőle. Példának okáért anno kilencedikes koromban láttam egy helyes srácot a buszon fekete szövetkabáttal, és barna bőr oldaltáskával, ami valamiért akkor annyira megragadott, hogy egy 5 kötetes sorozatot húztam fel erre az egyetlen pillanatra. Fantáziából hál, istennek nem szenvedek hiányt, záporoznak az ötletek nap, mint nap, úgyhogy bőség zavarában szenvedek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nem volt ez mindig szenvedély. Esetlen kislány voltam, olyan, aki nem ért semmihez, mindenben ügyetlen és az emberek jobb szerették észre se venni. 11 éves koromban döntöttem el, hogy: “jó, ha nem kaptam semmihez tehetséget, akkor majd én csinálok magamnak!” Bele–bele kezdtem sok mindenbe, de nagyon nem akart sikerülni és végül az íráson volt a sor. Hááát, hadd ne mondjam, hogy nem ment jól. Nagyon sok kritikát kaptam a tanároktól, osztálytársaktól.

“Ne erőltesd, nem megy neked.”

“Időpazarlás”

“Ezek a versek szarok”

“Nem sajnálod rá a grafitot?”

Fájtak, rengeteget sírtam miattuk, de nem akartam feladni. Addigra már tényleg kifogytam minden ötletből, így ragaszkodtam az utolsó dologhoz, amiben jó lehetek. Csak írtam tovább. Csak írtam egészen addig, míg már több ezer ember is elismerte egy videó alatt, hogy igenis jó vagyok. Nagyon nehéz volt ide eljutni, hogy a hátam mögött álljon egy megjelent verseskötet és regény, de… sikerült. És egyre messzebb és messzebb jutok.

Azért kezdtem el írni, mert szerettem volna, ha értek valamihez.

És most azért írok, mert szükségem van a karaktereimre, a történeteimre. Az egész életemet írásra tettem fel, már olyan fiatalon is és azóta sem sikerült semminek sem eltántorítania. Ez az én utam.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Aki ismer a valóságban, és aki látta már videóimat, ahol nem a könyvem van, középpontban az tudja, hogy egy annyira lelkes, energikus életvidám pozitív-bomba vagyok, aki imádja a citromsárgát, kíván, ha elfúj egy pitypangot és sikongat, amikor cuki kiscicát lát. Gyakorlatilag olyan vagyok néha, mint egy 175 centisre megnőtt tízéves.

De a másik Ikrem, ugyanis ez a horoszkópom az teljesen más, mint én. Csak őt nem sokan ismerik. Ezért a családom nem tudja felfogni, hogy “egy ilyen édes lánynak miért kell ilyen sok mocskos, sötét dologról írnia?”

Őszintén nem tudom. Ha pisztolyt tartanátok, a fejemhez sem tudnám megmondani, miért pont a megbotránkoztató dark romance áll hozzám legközelebb. Az új rendelések már más csomagolásban érkeznek meg hozzátok és látni fogjátok a bennem lévő paradoxont. Élénk citromsárga boríték, rózsaszín, virágos logó matrica és benne a feketekönyv.

Valaki meg is jegyezte, hogy egy dark romance-hoz nem illik a sárga, mire csak annyit feleltem, hogy a könyvet nem a tartalma, hanem az író csomagolja. Az íróhoz viszont nagyon is illik.

Szóval ez a legkedveltebb műfajom, de nem az egyetlen. Akadnak könnyedebb tanulságos romantikus könyveim is. Fantasy sztorijaim, novellás kötetek, verseskötetek, rengeteg minden közel áll még hozzám. Egyszer a szerkesztőm azt mondta, hogy én a 13 csillagjegy vagyok egy személyben. Aki ilyet nem mondott az meg skizofrénnek tart. Jó nyilván nem vagyok skizofrén, de követhetetlenül sokoldalú vagyok, ami a műveimen is meglátszik. A különbözőségük ellenére, azonban egy közös mindegyikben van: a mély mondanivaló.

Aki olvasta a Neriah-t tudja, hogy nagyon sok és nagyon mély üzenetei vannak és a kötődést is egészen más szintekre emeli.

Spirituális, nyitott gondolkozású vagyok én a pörgős, letehetetlen tartalom mellett fontosnak tartom azt, hogy egy könyv tudjon valamit adni. Az enyémek adnak és szívből remélem, hogy eljut ahhoz, akinek szüksége van rá.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Mint az előző kérdésben is válaszoltam én iszonyat nagy energiabomba vagyok, kifogyhatatlan raktárral, így amikor letettem az utolsó pontot az első gondolatom az volt, hogy: “élljeeeeen kezdhetem a kövi könyvem!” Nem nagyon álltam meg ezen morfondírozni, hogy: “jaj egy korszak lezárult, nahát ezt is megéltem”

Inkább voltak jellemzőek ezek a gondolatok: “Na most, hogy megvagyunk, haladjunk, nem érünk rá egész nap.” “Úristen már belezúgtam a sztorimba” “Ez ütős lesz” “Jó 40 férfiszereplőből 26-ba teljesen belezúgtam”

Tudom nagyon rossz szokás és igyekszem rajta változtatni, de ritkán élem meg a pillanatot.

“Nem azért élek, hogy írjak, hanem azért írok, hogy élljek. “

És ezt sokszor hajlamos vagyok elfelejteni. Mindig többet és többet akarok, minél több történetet kipréselni magamból, mielőtt lejár az idő… csak eközben elfelejtem kiélvezni azt a bizonyos időt.

Az egész életemet az írásra tettem fel, tudom ezt írtam két kérdéssel feljebb, de talán néha nem ártana kicsit lelassítanom.

 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Igen ez egy álnév. A saját nevemet végtelenül gyűlölöm, nem titok Jennifernek hívnak. Sokat csúfoltak az iskolában, a nevem miatt, a ruháim miatt és egyfolytában csak a nevemet hallottam a legmaróbb gúny kíséretében. “Jenni, jó a gatyááád” “Jenni, miért futsz el?” “Jenni, gyere hógolyózniii” így írásba nem jön át persze, de ahogy a nevemet kiejtették, miközben bántottak és gúnyolódtak teljesen beleivódott a fejembe. Réges-régen elballagtam már általánosból, mégis valahányszor kiejtik a nevemet folyton ezt a gúnyt hallom bele. Jó talán kissé üldözési mániám van, de akkor sem szeretem a nevemet.

És, mikor anno megfogadtam, hogy író leszek nem akartam, hogy rengeteg ember ezt a nevet emlegesse. A vezeték nevemet, pedig engedjük el, a nevelőapám miatt talán még a keresztnevemnél is jobban gyűlölöm. Szabályosan várom a napot, hogy végre lemondhassak róla.

Egy szó, mint száz mindenképp álnevet akartam.

Vicces sztori, mert ez is 11 éves koromra nyúlik vissza és ez is nevetségesen tudatos döntés volt. Mint, amúgy minden, amit teszek. Egyik napról a másikra szervezem a nyaralásaimat, szóval gondolok egyet, majd másnapra lefoglalom a szállást az ország túl végén, sőt ha olyanom van akkor este 11-kor egy kilenc órás műszak után állok neki lakberendezni, de bizonyos dolgokat, amit más szívvel tenne én azt ésszel hozom meg. Például a páromat is tudatosan kerestem, tudatosan választottam. És hiába szerettem valakit mindennél jobban, ha tudtam, hogy alkalmatlan partner akkor továbbléptem.

Egy kevésbé súlyos példa a kedvenc szín. Más zsigerből választja, sőt nem. A szín választja őket.

Na és Eni mit csinált? (Az lennék én, ez a becenevem) Szerettem a kéket. De mindenkinek IS ez volt a kedvenc színe és ez végtelenül bosszantott.

Töprengek, töprengek, melyik színt nem szereti senki? Megvan, a bézs! Annyira semmilyen, innentől ez lesz a kedvenc színem! Nem telik bele két hétbe sem. A reggeli készülődéshez nézem a Spongyabob-ot és az a rész megy, amikor Patrikkal legjobb barát tesztet töltenek. És ki nem fogjátok találni, de mi a kedvenc szivacsunk kedvenc színe? Hát a BÉZS! Mondom ilyen nincs.

Még napokig merengtem, hogy mit kellene tenni eme “égetően sürgős problémával” mikor egyszer csak beugrik a sárga. Közvélemény kutatást tartottam. Minden szembejövőtől az iskolában megkérdeztem, (akkor is ha nem ismertem) szereted a sárgát?

Hát a válasz drasztikusan magas arányban a NEM volt. Na, mondom Hölgyeim és Uraim a kedvenc színem innentől a sárga! Immáron 11 éve. Durva, miii?

Kedvenc virág.

Mondom valami sárga kéne, de mi? A sárgarózsa olyan általános. A napraforgós lányoknak is van saját vibe-juk. Valami olyan kell, ami nevetségesen egyszerű és pont ettől különleges. És akkor megláttam egy pitypangot. Na, hát a hülyének se kellett ennél több.

Tulajdonképpen ezt is csak választottam, mert nem szerette senki és emiatt tudtam vele azonosulni. Meseszép volt, ragyogott, mégis mindenki elment mellette és észre sem vették. Pedig én láttam a benne lévő értékeket. Minden egyes része felhasználható. Okos és alkalmazkodó növény, amit borzasztóan nehéz kiirtani. Egyszerre olyan, mint a Nap, a Hold és a Csillagok. Ha kívánsz, tőle valóra válik, én például mai napig fújkálom őket.

Csak véletlen alakult ez így mégis a megszállottja lettem az évek alatt.

Így lett a nevem Pitypang. A vezetéknevem meg adja magát. Ha már Pitypang vagyok, nyilván nem fogok egy elegáns, nemesi vagy akár külföldi vezetéknevet választani. Egyszerű, mezei, illik hozzá.

Párom egyszer írt nekem egy verset, amiben elhangzott ez a sor:

“De én, megvédelek mindentől Mezőföldi virág.”

Annyira benne maradt a fejemben az, hogy Mezőföldi virág. A vezetéknevemmel akkor találtam magam szembe először. Pitypangnak már szólítottak többször is, még a munkahelyemen is előfordult, de a vezetéknevem az úgy teljesen új hatás volt.

Akkor döbbentem csak rá, mikor a versikét olvastam, hogy igen ez egy jó név választás volt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Dehogy is. Tavaly augusztusban jelent meg a verseskötetem, akkor kezdtem el a Neriah-n dolgozni azelőtt még csak a műfajról sem hallottam, sőt már a könyv felénél jártam, amikor megtudtam, hogy létezik ilyen műfaj. Voltak sötét sztorijaim, de azok inkább érzelmileg megterhelők. Az írás stílusomra nagyon jellemző az ál-happy and. Nem tudnád azt mondani, hogy bármi rossz dolog van a végén, mégis zokogva csukod be a könyvet. A Neriah-nál rengetegen írták visszajelzés képben, hogy csúnyán megsirattam őket. És ez örömmel tölt el, már csak azért is, mert voltak fejezetek, amiket zokogva írtam.

Mindent összevetve, a dark romance egy olyan műfaj, ami nálam új keletű. De ez az ál-happy and ez tervezett volt évek óta így tervezem a sztorijaim.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ha konkrétan a napot kérdezed, amikorra a megjelenés volt írva, akkor az szülinapom voooolt!

A könyvemmel aznap nem sokat foglalkoztam, feladtam egy hatalmas kupac rendelést és mentünk mozizni meg itthon ünnepeltünk. A családom nagyon kitett magáért. De visszatérve a megjelenés napján nem igazán volt kontaktom a könyvemmel.

Meeeg amúgy. Én már ekkor a kezemben fogtam a próbanyomatot.

Már láttam az összes könyvem egybe. Már becsomagoltam addigra a készlet felét szinte és már olvastam a tesztolvasói véleményeket.

Már minden interakcióm megvolt a könyvemmel, szóval hogy naptár szerint a megjelenés napján mi volt? Semmi, ez csak egy szám, ami a weboldalaknak, könyvtáraknak kelleni szokott, egyébként meg nem valami extra dolog tűzijátékkal meg ilyesmi.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Attól függ. A regényeim abszolút tudatosak, alaposan meg vannak tervezve, del vannak építve, ahogy a megjelenésük is.

Na de a verseim, hoho a verseim!

Na, azt úgy képzeljétek el, hogy egyik napról a másikra jött a gondolat, hogy én írok egy verseskötetet egy fiúnak. 2 hétre rá megvolt a komplett kézirat, kész volt a negyven vers.

Most a Neriah után. Kábé 4 könyv kiadásán gondolkoztam, végül félre söpörtem mindent, mert, hogy én verseskötetet jelentetek meg. 4 napra a megjelenésre rá megvolt a kézirat 90 százaléka. Úgyhogy a versek nekem azok nagyon hirtelen felindulásból jönnek, míg a regények mögött alapos tervezés van. Azokat egy bizonyos stratégia alapján jelentetem meg.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nem is olyan régen megkaptam valakitől, hogy én vagyok saját magam legnagyobb rajongója…

Minek tagadjam, tök igaz!

Nem ezért kezdtem el írni, de végül oda jutottam, hogy ezeket a történeteket azért írom le, mert beleőrülök, ha magamban kell tartanom. Oda vagyok az ötleteimtől, a karaktereimbe mind bele vagyok zúgva. Olyanok, mint a legjobb barátaim, sőt ha padlón vagyok, van, hogy az egyik karakteremmel így írás formában elbeszélgetek.

Az egész sztorimat, úgy ahogy van, imádom, de nyilván vannak kedvenceim. Most a Neriahból gyakorlatilag minden Larissza Viktor pillanat nagy kedvencem. Rengetegszer csináltam olyat, hogy végig lapoztam a könyvem és csak az ő jeleneteiket olvastam végig. (Nem vagyok megszállott egyáltalán, na, jó de… hogy adjam át nektek a valódi szerelmüket, ha én nem érzem a mélységét)

Szóval a 16. fejezet az különösen nagy kedvenc. Az Larissza szülinapja, meg van még egy kedvenc jelenetem. Amikor Viktor először találkozik Larisszával. Az nagyon a szívemhez nőtt.

Ééés nyilván van olyan, amit nehezen írok meg. A számomra uncsi fejezetek azok, amik gyakorlatilag a sztorit viszik előre és nincs köze az éppen aktuális kedvenc párosomhoz. Naaa azok megírásával borzasztóan sokat szenvedtem.

És volt egy-két olyan jelenet, meg fejezet, ami érzelmileg megviselt, mi több zokogva írtam meg, de mint a visszajelzésekből kiderült meg is tette a hatását, hogy ennyire beleéltem magam. Csak napokig akartam meghalni a fájdalomtól, de nem paraaa, megérte.

És viccet félretéve, tényleg megérte.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Na, már most azt tudni kell rólam, hogy brutálisan túlgondoló fajta vagyok. De komolyan, egyszer nem mosolyogsz rám köszönés közben engem meg hetekig esz a fene, hogy biztos szívből gyűlölsz. Iszonyatosan megnehezítem emiatt a saját és persze a körülöttem lévők életét, deee az íráshoz ennél jobb képességet nem is kívánhattam volna magamnak.

Egyetlen pillanatképből több száz oldalas sztorik születnek a fejemben, fent is említettem, hogy egy helyes fiút láttam a buszon és egy 5 kötetes sorozatot húztam rá fel, ami megjegyezném minden művem közül a kedvencem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

Kezdjük az ötlet szintjén.

Ha eszembe jut egy új ötlet és hozzáteszem, sűrűn előfordul, szinte mindennap úgy megyek haza a munkából, hogy egy kidolgozott cselekményvázlat már ott van a fejemben, akkor azt először a páromnak mesélem. Aztán a barátaimnak, bár az utóbbi időben nagyon eltávolodtam mindenkitől, szóval most inkább csak a páromnak.

Aztán, ha ez megírásra kerül, akkor elmondom a szerkesztőmnek, aki ha rábólint, akkor kezdhetem a cselekményvázlatot, karakterlapokat.

Van, aki előbb megírja a könyvet, aztán szerkeszti. Van, aki fejezetenként küldi szerkesztésre, mi úgy beszéltük meg, hogy olyan 3-4 fejezetenként csináljuk és akkor haladósabb.

Megírom a fejezetet a béta olvasómnak, azaz a Páromnak felolvasom. Elmondja az észrevételeit, mondjuk, amikor olyan logikai hibát követek el, hogy Viktor elindult valahova autóval csak azt felejtettem el leírni, hogy egyáltalán beült az autóba meg ilyenek. Ha 15-20 oldalról van szó, akkor az ember vét néha ilyen hibát, hát, na, előfordul.

Ha ő “lefelelt”...tök aranyos amúgy úgy éli meg ezeket, mint az iskolában a történelem feleléseket. Jó elismerem nehéz “vizsgáztató” vagyok, de na… elolvastam, szegény még meg sem emésztette és egy időben képes vagyok hozzá vágni 60 kérdést. “Volt kedvenc jeleneted?” “Érdekes volt a sztori?” “Untad valahol?” “Volt benne vicces rész?” “Karakterhű volt minden jelenet?” “Mire gondolsz, mi lesz ezután a sztori menete, a végkifejlet?”

Milliónyi kérdést teszek fel neki, mert ezek nekem mind fontos visszajelzések. És ezek után meg ő faggat ki a feleletéről, hogy hányast kapott.

Normál embereknél, normál körülmények között a béta olvasás úgy működik, hogy átküldöd, a fejezetet ő meg megjegyzésekbe irkál véleményt, észrevételeket és a többi, de mindegy is.

Szóval miután párommal átrágcsáltunk minden vesszőt és ezt halál komolyan mondom, nagyon durván szét szoktuk szedni a fejezeteimet, azután elolvasom még egyszer és az esetleges írástechnikai hibákat javítom.

Írás közben nem tudok mindenre IS koncentrálni, ezért nekem egyszerűbb, ha utána még átfutom hibákat kutatva.

És ha ezzel megvagyok, akkor küldöm a szerkesztőnek.

És ezt eljátsszuk mindegyik fejezettel.

Ezután jön a korrektor, aki végigolvassa, és javítja a helyesírási hibákat.

Majd a tördelő.

Ha nyomdakész a könyv és már keresem a nyomdát, akkor jönnek a tesztolvasók, akik titoktartási nyilatkozatot töltenek ki.

Van 1-3 hét elolvasni, helyzete válogatja. És utána vissza kell küldeniük egy kérdőívet, meeeg mellé még én is bombázom őket a kérdéseimmel, szóval nagyon sok visszajelzéssel találkozom, mire az első olvasó megkapja a könyvet.

Aztán ugye az első megrendelés. Na, aki előrendeli a könyvet, az elvileg a megjelenéskor kaphatja kézhez, de én egy nappal előtte igyekszem odajuttatni, mert úgy vagyok vele, hogy ha már előrendelte akkor hadd kedveskedjek valamivel én is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Kifejezetten büszkék rám, nagyon örülnek, hogy a kitartó munkám gyümölcse végre beérni látszik. Támogatnak, amiben csak tudnak és ez végtelenül jól esik.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóimnak csak megköszönni szeretném, hogy itt vannak és figyelnek rám. Olyanról is tudok, aki jóval a verseskötetem megjelenése előtt már követte a munkásságom.

Névre pontosan ismerem őket, úgyhogy tudom, kik vannak velem régóta és én mindig megjegyzem, ha valaki jót tesz velem.

Nagyot mondani nem akarok, de egy verseskötet várható októberre, ami remélem meg is valósul.

És most a Neriah folytatásán dolgozom nagy erőkkel, ami valószínűleg csak jövőre fog megjelenni, de részleteket még nem mondok. Egyelőre csak annyit, hogy akinek tetszett a Neriah, annak kötelező olvasmány, mert imádni fogja. Én legalábbis mindent megteszek azért, hogy mások is így érezzenek és, hogy megtalálják benne a nekik szánt üzenetet.

A könyvet itt lehet beszerezni:

Mezőföldi Pitypang író 

Tiktok 

Instagram 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Murányi Zita - ("Egy nyolc évvel korábban született, elvetélt regényötlet jegyzetei, a Dániában írt netnaplóm, amerikai emlékeim és új benyomások hatására született meg és állt össze bennem egésszé. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Murányi Zita írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek az Freedom című könyve jelent meg 2022-ben, Magyar Napló gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Viszonylag korán kezdtem az írást, első versem 7-8 évesen született, harmadik osztályban felolvasta a tanárnő a többieknek és megtapsoltak. Ez akkor egy öntudatlan szösszenet volt, nem is gondoltam, hogy bárkinek tetszhet, de jól esett a reakció. Az első publikált írásom 14 évesen jelent meg az Ifjúsági Magazinban, aztán olyan 20 éves korom körül indultam egy tehetségkutató pályázaton, így kerültem a Stádium Kiadóhoz, az ő noszogatásukra írtam meg első regényem, melyet eredetileg novellának szántam. Azóta kisebb, nagyobb megszakításokkal igyekszem jelen lenni az irodalmi életben, főleg verseket publikálok irodalmi folyóiratokban, de regényeken is dolgozom. Eddig négy verseskötetem és négy regényem jelent meg nyomtatásban.

Freedom c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kivételesen sokáig tartott az írás megszületése, mert a Freedomot több részből fűztem össze. Egy nyolc évvel korábban született, elvetélt regényötlet jegyzetei, a Dániában írt netnaplóm, amerikai emlékeim és új benyomások hatására született meg és állt össze bennem egésszé. Az írás folyamata maga nem vett igénybe olyan hosszú időt, maximum három hónapot, utána pihentettem az anyagot és a szerkesztő jegyzeteit figyelembe véve javítottam és kicsit átdolgoztam. Egy év alatt elkészült, de egyes részei nyolc évet pihentek. Nem tartott sokáig a kutató munka, 1-2 hónapot, mert ebben a regényben főleg saját élményekre támaszkodtam. Illetve sokszor a kutatómunka egy része is öntudatlanul zajlik, utána olvasok olyan dolgoknak, amik érdekelnek, vagy hobbiszerűen foglalkoztatnak évek óta (pl.: gasztronómia, asztrológia, stb...)

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Minden írásom tapasztalatokra épül és mindig van bennük egy-egy élménymag, amit nevezhetünk önéletrajzinak, aköré épül fel az egész, a fantázia segít kitölteni a réseket. Egye inkább kezdek elkanyarodni a fantázia irányába és sokszor azon kapom magam, hogy az általam kitalált, nem valóságos dolgokat, szereplőket élethűbben tudom visszaadni, mint azokat a történéseket, amiknek erős valóságalapjuk van. Ez talán a természetemmel áll összefüggésben, elég zárkózott alkat vagyok, nehezen nyílok meg idegeneknek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Igazán 14 éves korom körül kezdtem komolyan venni magam és ezt a szenvedélyt, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy író szeretnék lenni, ez 18 éves koromig egyre mélyült, köszönhetően olvasmányélményeimnek és magyar tanáraimnak. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, első magyar tanárnőm Kati néni nagyon kedvelt engem, talán az osztályban rendezett olvasási versenyeken elért 1-3. helyezésekért, dicséretet is kaptam irodalomból, ami láthatatlanul ebbe az irányba terelt. Akkoriban még a matematikát is nagyon szerettem és titokban matek tanárnő akartam lenni. Gimnáziumi magyar tanárom pedig mai napig nyomon követi a pályafutásom és értékeli megjelent műveim, amiért nagyon hálás vagyok.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, szeretném. Most annyira megfertőzött Agatha Christie, hogy nagyon erősen gondolkozom egy bűnügyi történetben, krimiben. El is kezdtem, egyelőre három oldalt írtam, de szeretném végigvinni az ötletem. Én is kíváncsi vagyok rá, mi sül ki belőle.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Természetesen jó érzés és óriási megkönnyebbülés. Bár hajlamos vagyok elkapkodni a folyamatot. Amikor először bejelentem, hogy kész vagyok, általában nem jelenti, hogy valóban lezárható a kézirat, maximum az első levonat van meg. Egy-két hónapos pihentetés után, kiderül, hogy igenis van még mit dolgozni rajta. Ha ez is megtörtént és a szereplők már nem feleselnek a fejemben, nem ugrik be éjszaka, hogy az 52. oldalra még be kell írni, hogy..., akkor talán valóban megérett arra, hogy szerkesztő elé kerüljön.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Szépirodalomban kezdtem, szerettem volna megmaradni ebben a műfajban, ami a versek révén talán sikerül is, regényben az írásaim egyre inkább hajlanak a populárisabb irányok felé, bár van bennem egyfajta alkati elvontság, ami ezt mégis meggátolja, valahol folyamatosan a két műfaj határmezsgyéjén táncolok, szórakoztatóirodalom/szépirodalom, próbálom izgalmasan vegyíteni a kettőt, ami valahol veszélyes játék.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Meglepő érzés volt, mert a többi könyvemmel ellentétben problémamentesen és nagyon gyorsan megjelent. Talán azért is, mert láttak bennem fantáziát a kiadónál és végül is ők sürgették, hogy írjam egésszé, fejezzem be. Aztán rákövetkező évben Bródy-díjat kaptam Tükörpalota című kisregényemre, akkor már tényleg úgy éreztem, hogy talán számít valahol valamit, amit csináltam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. Próbálom egyre tudatosabbá tenni, de impulzivitás nélkül csak tervezésből nem tudok olyat írni, ami elég lendületes és élvezetes lenne az olvasók számára is. Inkább azt kezdem felismerni, hogy azokat az eszközöket, amiket eddig tudat alatt, ösztönösen használtam, tudatosan is alkalmazhatom. De mindig marad egy megfoghatatlan, varázslatszerű része az írásnak, amit intuíciónak, vagy ihletnek is nevezhetünk, és amitől az egész meg tud maradni az alkotó számára is izgalmas folyamatnak.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Írás közben szokott lenni egy-egy kedvenc jelenet és olyan is, amin többet dolgozom, mint kellene, de amikor bizonyos idő elteltével visszaolvasom a regényt, akkor ezek a részek belesimulnak a szövegbe, és nem tűnik fel, hogy jaj, ez volt az, amit ennyiszer és ennyiszer át kellett írjak, vagy ami annyira tetszett. Maximum egy-két poénos résznél fordul elő, hogy X. újraolvasás után még mindig megnevetett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Legutóbb lepergett előttem az egész, mint egy kisfilm – igaz, hogy egy filmes tanfolyam felvételijére készültem és filmtörténetet olvastam – sokszor más alkotók, olvasmányélmények inspirálnak, ébresztenek fel bennem szunnyadó történeteket (most éppen Agatha Christie és Alice Munro őrületben szenvedek), de társművészetek is lehetnek roppant inspirálóak számomra, zene, képzőművészet, film. És persze a való élet, másoktól hallott történetek, hírek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Általában folyóiratokba próbálok küldeni regényrészleteket és az ottani szerkesztők visszajelzéseire alapozom, illetve egy-egy író barátom az, akinek adok a szavára és alkalmasint letámadom egy-egy kézirattal. Akinek szeretem és tisztelem a munkásságát, annak bízom az értékítéletében. Emellett a nagymamám is mindig elolvassa, mert ő rengeteget olvas, talán még nálam is többet. Sajnos apukám már nem él, pedig azt hiszem, ő a meglátásaival tudna segíteni a javításban.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az elsőről nem is tudtak, csodálkoztak, hogy mikor írtam. Annyira nem díjazzák az alkotás folyamatát, mert hogy olyankor „nem lehet hozzám szólni, bár azonkívül meg csak olvasok“ - kívülről valahogy így csapódik le a dolog. De persze azért büszkék, hogy megjelenik írásom, anyukám is reklámozza, terjeszti a munkahelyén, a nagymamám az, aki gyűjti az újságkivágásokat is.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha idén nem is, remélem, jövőre megjelenhet True colors című regényem, mely egy romantikus, pici sci-fi szállal megspékelt regény, egy kitalált amerikai színészről, Ben Griffinről szól. A Népszavában májusban olvasható volt belőle öt részlet. És egy versesköteten is dolgozom, de az idén már biztosan nem lesz készen.

Murányi Zita írói oldala

Libri

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Szabó Krisztina - ("Remélem, hogy ez is legalább annyira tetszeni fog az olvasóknak, mint Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő!")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Szabó Krisztina írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek eddig két kötete jelent meg Könyvmolyképző Kiadónál, Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő című kötetei.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Műfordító és író vagyok. Sok népszerű könyvet volt szerencsém fordítani, a kedvenceim Holly Black és Marissa Meyer regényei. 2022-ben jelent meg az első regényem, Az ellopott kívánság, és tavaly év végén az Ezüsterdő. Mindkettő romantikus young adult fantasy és retelling – ez utóbbi témát annyira nagyon szeretem, hogy a diplomamunkáimat is ebben a témában írtam.

Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az ellopott kívánságnál több kutatómunkára volt szükség, mert az egy merőben más környezetben játszódik, mint amiben mi itt, Európa közepén élünk. Igyekeztem sok mindent átemelni a közel-keleti kultúrákból, hitvilágból, történelemből, ugyanakkor egyedi világot alkotni. De persze az Ezüsterdőhöz is volt, aminek utána kellett néznem, például a farkasokkal vagy éppen különféle növényekkel kapcsolatban.

Ha nagyon tágan értelmezem az írás folyamatát, akkor Az ellopott kívánság több idő volt, mert az eredetileg novellának indult, még 2019-ben, utána elég sokat érlelődött, és valamivel több, mint fél év volt a regény megírása, aztán még utána a szerkesztés során elég sokat dolgoztam rajta. Az Ezüsterdőt 2022 januárjában kezdtem el kidolgozni, és végül tavaly júniusban fejeztem be. Nehéz megállapítani, hogy pontosan mennyi időbe telik egy-egy regény megírása, mert elég hullámzó gyorsasággal írok, van, hogy meg kell állnom, mert megakadok egy probléma miatt, amit ki kell bogoznom, mielőtt folytatni tudom.

Melyik volt számodra kedvenced az Ellopott kívánság vagy az Ezüsterdő?

Erre lehetetlen válaszolni! Mindkettőt nagyon szeretem, mindkettőt másért. Az ellopott kívánságban izgalmas Ardahan egzotikus világában kalandozni, imádom a szultáni családot és persze a tolvaj Aliyát is. Az Ezüsterdőben Calluna zabolátlanságát, Faelan visszafogottságát, kettejük intenzív kapcsolatát, a modern világot, és persze az erdőt…

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Inkább a fantázia dominál. Bár szeretek a valóságból meríteni, mindig saját világokban dolgozom. Számomra az olvasás – és az írás – kiszakadás a való világból, olyan kalandok és izgalmak, amiket másképp nem tudnék átélni.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Még általános iskolában, igaz, először versekkel kezdtem, de elég hamar áttértem a regényekre és a novellákra. Otthon rengeteg könyvünk volt, mind nagyon szerettünk olvasni. Valahogy adta magát, hogy idővel én is megpróbáljak saját történeteket írni.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Szeretnék majd YA sci-fit és realista YA történeteket is írni. Amin még gondolkozom, az a NA fantasy, de még meglátjuk, mi lesz ezekből az ötletekből.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

A vége felé mindig nagyon izgatott vagyok, rengeteget dolgozom az utolsó hetekben a kéziratokon, aztán egyszerre érzek megkönnyebbülést és aggodalmat, hogy végre megmutathatom a kéziratot a kiadónak, majd az olvasóknak – de vajon tetszeni fog-e nekik, amit írtam? Azt hiszem, ez örökké meg fog maradni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Gondolkoztam rajta, hogy vajon érdemes lenne-e álnéven írni, de végül azért vetettem el ezt az ötletet, mert voltak, akik már ismertek és követtek a fordításaim miatt, illetve korábban már megjelent egy novellám A csodák ideje címmel a Könyvmolyképző Kiadó Meghitt pillanatok antológiájában, így jó ötletnek tűnt saját néven folytatni a publikálást.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, már a kezdetektől fogva romantikus young adult történeteket (főleg fantasyt) írtam!

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Sok különböző érzés kavargott bennem. Elképesztően boldog voltam, ugyanakkor nagyon fáradt is, izgultam, vajon tetszeni fog-e az olvasóknak a történet, aggódtam, hogy talán nem, és volt egyfajta elégedettség is bennem, hogy végre beért a sokéves munka gyümölcse.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindig lejegyzetelem a történeteim vázát, legtöbbször fejezetekre lebontva, de azért nekem is szükségem van némi kalandozásra írás közben, úgyhogy, ha jön egy ötlet és működőképes, nem vetem el csak azért, mert van már egy vázlatom. És ötletek természetesen mindig bőséggel akadnak!

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindig a romantikus jelenetek a kedvenceim, főleg az első csók!

Az akciójelenetekkel pedig rendszerint meg kell küzdenem, de aztán végül az előolvasóim (és a szerkesztőm) elégedettek vele. Remélhetőleg az olvasók is szeretik őket!

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mivel mostanában retellingeket írok, így első körben a meséket tanulmányozom, elmerengek, milyen módon lehetne úgy fordítani rajtuk egyet, hogy egy új, érdekes történet kerekedhessen ki belőlük, melyik részletet hogyan lehetne felhasználni, megőrizni. De az ihlet sok egyéb helyről is érkezik, minden hatással van rám: a gyönyörű rajzok, a zene, a könyvek, amiket olvasok, a filmek/sorozatok, amiket nézek, stb.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Mostanra kialakult egy olyan előolvasói kör körülöttem, akiknek a szavára nagyon adok, mindannyian maguk is írók, de nem mindenki ugyanabban a zsánerben/korosztálynak ír, férfi és nő is van köztük, így úgy érzem, hogy elég széles érdeklődésű társaságról van szó, mindenki másban erős, másra figyel jobban. Ketten közülük már publikáló írók, az egyikük Chiara, a Pillangólány és a Repülj, szitakötő! szerzője, a másik P. Molnár Petra, akinek több novellája, verse, meséje is megjelent már különféle antológiákban, és reményeim szerint hamarosan a debütáló regényét is a kezünkben tarthatjuk majd – én már olvastam, letehetetlen!

De a szerkesztőmtől, Koós Patríciától is szoktam kérdezni, ha valamiben elbizonytalanodom, az Ezüsterdőnél és a most készülő regényemnél is voltak dolgok, amikről már menet közben beszél(t)ünk.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Végig támogattak, anyukám el is olvasta az összes regényemet, azokat is, amiket még Az ellopott kívánság előtt írtam. Mindenki nagyon büszke, rettentően lelkesek és kedvesek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várhatómég tőledaz idén?

Az olvasóknak azt üzenem, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok a támogatásukért és a visszajelzéseikért, és azért, hogy több írós álmom is valóra vált már nekik köszönhetően.

Most egy romantikus YA fantasyn dolgozom, méghozzá egy olyan mese retellingjén, amit többen kértek már tőlem: A törhetetlen átok munkacímű kéziratom A szépség és a szörnyeteg feldolgozása lesz. Remélem, hogy ez is legalább annyira tetszeni fog az olvasóknak, mint Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő!

Köszönöm szépen a kérdéseket!

Könyvmolyképző Kiadó

Szabó Krisztina