Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sándor István - ("A valóság és a fantázia tehát kéz a kézben járnak nálam – csak néha az egyik kicsit hangosabban nevet.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Sándor István írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Eddig két megjelent regény van A fecni és A vébé címmel mely Limcsi ügyvédsztori 1-2 részét képezi. A könyvek Limcsi Kiadó oldalán szerezhetők be.

Kérem, meséljen magáról, mit lehet tudni?

Gyerekkoromtól kezdve nagy szenvedélyem az olvasás – számomra ez nemcsak szórakozás, hanem egyfajta kaland is. Mellesleg jogász és politológus végzettséggel rendelkezem, körülbelül harminc éve veszek részt a jogi felsőoktatásban és az ügyvédi hivatást is aktívan gyakorlom.

Történeteiben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A regények történetei alapvetően fiktívek, a szereplők sem valódi személyek. Ugyanakkor a cselekmények során olyan élethelyzeteket, karaktervonásokat jelenítek meg, amelyeket a való életből merítek – így könnyen lehet, hogy az olvasó is ráismer egy-egy ismerős típusra. A valóság és a fantázia tehát kéz a kézben járnak nálam – csak néha az egyik kicsit hangosabban nevet.

Mikor kezdett el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy egyszer majd nemcsak jogi szakkönyveket és tanulmányokat írok. Miután megszereztem a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet, úgy éreztem, hogy ideje lenne egy kis kikapcsolódásként valami teljesen mással is foglalkozni. Így született meg az első regény gondolata – és azóta teljesen beszippantott az írás világa. Esténként, munka után, kellemes kikapcsolódásként élem át az alkotást, ráadásul kifejezetten élvezem is.

Milyen érzés, amikor kész a kézirata?

A kézirat átnézése egyszerre felemelő és nyugtalanító, de elsősorban izgalmas. Egyrészt jó érzés, hogy valami elkészült, másrészt ott motoszkál bennem a kérdés: „Vajon működik? Tetszeni fog az olvasóknak? Átjön a humor, a mondanivaló, amit belecsempésztem?” Ezért izgatottan várom a reakciókat, a visszajelzéseket.

Mindig is ebben a zsánerben szerettet volna írni?

Határozottan igen. Számomra az írás célja az, hogy az olvasót szórakoztassa – és ha lehet, egy kicsit el is gondolkodtassa. Nagy példaképeim közé tartozik többek között például P. G. Wodehouse, Rejtő Jenő és Heltai Jenő – tőlük tanultam meg, hogy a humor mögött komoly tartalom is húzódhat.

Limcsi ügyvédsztori kétrészes, hány részesre tervezi?

Azt hiszem, ezt még a jól informált Sanyi sem tudná pontosan megmondani... Terveim szerint lesz folytatás, és remélhetőleg több is. Az biztos, hogy még jó pár történet kavarog a fejemben, amit türelmetlenül vár a laptopom klaviatúrája.

Milyen érzés volt, amikor a megjelent mindkét kötet?

Álomszerű. Amikor először vettem kézbe mindkét könyvet, őszintén meglepődtem – leginkább azon, hogy ezt tényleg én írtam? A Tankó Anita tervezte borító már messziről jelzi, hogy nem komor bírósági jegyzőkönyvekről van szó, hanem valami sokkal könnyedebbről. És amikor beleolvastam, hirtelen újból benne éreztem magamat a főhős ügyvédek kalamajkájában és eszembe jutottak az alkotás pillanatai. Vagy valami ilyesmi...

Mennyire volt nehéz ön számára az írást és az ügyvédi munkát összeegyeztetni?

Nem jelent gondot, mivel az írás számomra nem kötelező penzum, hanem öröm. Csak akkor írok, amikor ihletet érzek, így inkább feltölt, mint kifáraszt. Különben is: az ügyvédkedés néha olyan szürreális élmény, hogy ihletnek sem utolsó… És ezt igyekeztem a regényekben is visszaadni.

Tervezett és tudatos folyamat számára az írás vagy impulzív?

Mindkettő. A vázlat, az alapötlet előre adott, de az egyes jelenetek, karakterek gyakran szinte maguktól alakulnak ki. Néha még engem is meglepnek.

A kötetekben vannak kedvenc jelenetei? Vagy volt olyan, amit nehezen tudott megírni?

A kedvenceim általában azok a jelenetek, amelyekben a szereplők emberi gyarlósága vicces vagy megható módon jelenik meg. Olykor eltúlozva, máskor finoman odaszúrva. Néha egy-egy hasonlat annyira adja magát, hogy már írás közben is mosolygok. 

Hogyan születik meg egy-egy történet? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúl?

Leginkább az életből – ügyvédként és oktatóként sokféle emberrel, helyzettel találkozom. Ezeket persze „feldúsítom” egy kis iróniával, humorral, hogy végül megszülessen a regények sajátos világa. Görbe tükröt tartok az ügyvédi hivatásnak és az ügyfelek gondolkodásmódjának – néha egy kis szatirikus szűrőn keresztül.

Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Két ember véleményére különösen adok: Nádasi Krisz íróéra, aki szakmai szemmel nézi át, illetve a feleségemére, aki kiváló „első olvasó”. Mindkettejük észrevételei nagyon sokat segítenek abban, hogy végül azt nyújtsam, amit szeretnék.

Mit üzen az olvasóinak, várható az idén folytatása a Limcsi ügyvédsztorinak?

Igen, dolgozom a harmadik részen! Ha minden jól alakul, az ősz folyamán meg is jelenik. Remélem, hogy az olvasók legalább annyira élvezik majd, mint én az írását.

Limcsi Kiadó

Instagram

KNW Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat! Bali Brighton -("Hogy miként találom ki? Kinyitok a fejemben egy specifikus tulajdonságokkal felcímkézett kinder tojást, és meglátom, mi van benne.")

Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat! Rovatomat Bali Brighton írónővel folytatom. Köszönöm, hogy újra készíthetek veled interjút Bali Brighton, egyszer már készült, akkor még a sorozat első része jelent meg az Arronia-Az elveszett bölcs címmel. Mostanra már a második kötet is megjelent az Arronia - És az elveszett esszenciárium titka, amit ezúton is szeretnék megköszönni a könyved.

Kérlek, kicsit mesélj magadról. Mióta írsz? Hogyan kezdődött az írás?

Szia, Ági! Én is szeretném megköszönni az ismételt megkeresést. Debrecenben nőttem fel, és a szüleim nyitottságának köszönhetően gyerekkoromban mindenféle hobbit kipróbálhattam, ami csak eszembe jutott. Évekig jégkorcsolyáztam, rajzoltam és gitároztam. Végül szakmámat tekintve biológus lettem, és most folytatom a tanulmányaimat a Gyógyszerésztudományi karon, ahol onkológiai kutatással fogok foglalkozni az elkövetkezendő években. Messze áll az írástól, tudom, de nálam a kreativitás és a tudomány az elválaszthatatlan két felemet képezi. Írni tizenkétéves koromban kezdtem, akkor legalább három évig foglalkoztam ilyen-olyan történetek megírásával, de a rengeteg hobbim mellett végül háttérbe szorult. Néhanapján ismét felbukkant az életemben, de abban a tudatban tettem mindig félre, hogy ha elég érettnek érzem majd magam az írástechnikák megértéséhez, illetve lesz elég időm, akkor majd belefogok valami nagyobb volumenű dologba. Ez lett az Arronia, aminek az első gondolata már közel tíz éve, hogy megszületett a fejemben, de 2021. január óta foglalkozom igazán az írással.

Miért pont fantasy?

Mindig is érdekelt, hogy mi található az érzékelhető és ismert világon túl, és hogy milyen lehetséges elméletek léteznek. A fantasy-történeteket amolyan szórakoztató elméleteknek tekintem, és lehet, hogy nem feltétlen tudományos, de mindenképp kreatív és természetesen nem evilági. Leegyszerűsítve: szeretem megismerni az ismeretlent.
Ebből fakadóan egyébként a sci-fi is nagy kedvencem.

Valahol olvastam, hogy négy részes lesz a könyved, jól tudom? Mesélnél róla?

Eredetileg háromkötetes trilógiát terveztem, de amikor először küldtem kéziratot a szerkesztőimnek, akkor ők olyan hosszúnak találták, hogy javasolták a szétszedését. Igazából ez az oka, amiért a második kötet az elsőhöz képest egy éven belül megjelent. Természetesen rengeteg kiegészíteni való és átszerkesztendő dolog akadt még benne, de a kétharmad kézirat már megvolt. Örülök, hogy így alakult, hiszen a négy elem használata a történetem alappillére, így passzolni fog hozzá a négy kötet.

Van kedvenc karaktered, történeted a könyvedben?

Én azt a tábort erősítem, akik szeretik a főszereplőjüket, de hiába kedvelem Ronit, néha sokkal izgalmasabb más karakterekről írni. Például Daemien jeleneteit pszichológiailag érdekesnek találom. Benne rengeteg feszültség gyűlt fel, és mivel szembemenő a motivációja, így néha még én sem tudom, hogyan fog reagálni egyes helyzetekre. Magát a karaktert viszont nem szeretem. Amikor pedig azt kérdezik, kit játszanék el szívesen, akkor azt felelem, hogy Moirát. Ő egy kívülálló, aki elszigetelve él, és titokban tartja a múltját és a származását. Amikor az ő jeleneteit írom, kicsit én is azt érzem, hogy nem ismerem.
Két kedvenc jelenetem a második kötetből született: az egyik, amikor Roni és Evon a yanusbogarakat nézi; a másik, amikor a végén Daemien megfenyegeti Ronit.
Az egyik egy lélekmelengető, a másik egy lélekszorító jelenet, de a kettősség – ahogy a kreatív és a tudományos oldalam is mutatja - mindig is jellemző volt rám.

Egy fantasy történetet, világot felépíteni mi szükséges? Mennyire kell behatóan tudni erről a zsánerről, ha valaki bele akar fogni.

Attól függ. Mivel létezik low fantasy és high fantasy is, így az előbbibe az is könnyedén belefoghat, aki nem szeretne egy teljes világot felépíteni. A fantasy történetekre jellemző szabályokat viszont mindkettő esetén be kell tartani. Elsősorban ügyelni kell, hogy következetesen kezeld a saját világodra jellemző szabályokat, és ne lépd át ilyen-olyan megmagyarázásokkal. Ettől nem fordulatos lesz a könyv, hanem illogikus. Például, ha a történet elején kijelented, hogy egy bizonyos karakternek nem szabad egy erőt használnia, mert belehal, akkor a végén ne legyen az, hogy valami csoda folytán mégis túlélte.
Személy szerint azt is fontosnak tartom, hogy ne legyen tele mindenféle fantasy lénnyel a világ. Például elég népszerű volt egy időben, hogy előszeretettel pakoltak bele vámpírokat, vérfarkasokat, boszorkányokat, de ha még ehhez bele írsz tündéreket, elfeket, törpéket, óriásokat, stb. az elveszi a fókuszt a lényegről, és egyszerűen túlzsúfolttá teszi a történetet. Abban az esetben működik, ha kifejezetten minél több lény bemutatása a cél. Illetve ha a legnépszerűbb Harry Potter esetet nézzük, akkor ott a fő szemszög a varázslókon van, és minden más csak mellékszál. Habár ez a mesés jellege miatt jobban elbírja a sokféle lényt. Vagy akár említhetném a Supernatural sorozatot is, ahol a vadászokon van a hangsúly az angyalok és démonok kapcsolatának bemutatása közben, minden más lény démoni jellegű és irtandónak tekintendő. Negatív példát nem szeretnék hozni, hogy ne húzzam le, és szerintem így is érthető a dolog.
Szerintem első sorban ezeket érdemes észben tartani a világépítésnél, ami a legelső dolog, amikor valaki fantasy történetbe kezd.

Milyen érzés fantasy világot felépíteni? Mennyire nehéz?

Itt mind a low fantasynek és a high fantasynek megvannak az előnyei és a hátrányai. Az előbbi esetében félig-meddig a való világban játszódnak az események, vagyis számításba kell venni a földi szabályokat a sajátjaid mellett, cserébe legalább már van kiindulópontod. Az utóbbi esetében nincs ilyen, ellenben nagyobb teret kapsz az alkotáshoz. Szerintem a legjobb példa erre, hogy a low fantasyegy színező, a high fantasy pedig egy üres papírlap.
A nehézsége nekem a képzelőerőn múlik, de ez fejleszthető.

Szereplőket, hogyan, miként találod ki? Vázlatokat készítesz hozzá?

A főbb karakterekhez eleinte készítettem vázlatot, leírtam a jellemzőjüket, a mottójukat, hogy miket szeretnek, mihez értenek és mihez nem, de hamar elhagytam. Amikor nekem megszületik egy karakter a fejemben, tudom egyből mindenkiről, hogy milyen. Interjút sosem írtam egy szereplőmmel sem, ezt legfeljebb szórakozásból tenném meg, nem azért, hogy megismerjem.
Hogy miként találom ki? Kinyitok a fejemben egy specifikus tulajdonságokkal felcímkézett kinder tojást, és meglátom, mi van benne.

Van kedvenc fantasy könyved?

A Percy Jackson könyvek szerettették meg velem az olvasást, ez is maradt a kedvencem. Pont Percy miatt szerettem volna, hogy Roni néhol humoros karakter legyen. De nagyon szeretem a Marsit is, amiben Mark szintén szeret viccelődni. Kedvelem az ilyen embereket/karaktereket.

Ha valaki elkezdene fantasy történetet írni, mit tanácsolsz? Hogyan induljon el?

Először döntsd el, hogy low, vagy high fantasyt szeretnél, és építsd fel a világot a szabályrendszerével. Ez csontvázként fog szolgálni egész végig.
Ha nem érzed magad kreatívnak, ajánlom, hogy egy hangulatkeltő zene mellett nézegess a világodba illő képeket az interneten. Javaslom a biztonságos helyen történő fel-alá járkálást is (lényegében a mozgást). Én válságos helyzetekben mindig így agyalom ki a cselekményt.
Olyan dolgokat is érdemes számításba venni, amiket először elvetnél, mert lehet, hogy később beillik majd valahova. Illetve vizsgálj meg már létező történeteket, hogy mit hogyan oldanak meg bennük. Bónuszként a klisének számító dolgok is felhasználhatók, amennyiben egyedi hozzá a körítés. Bárki bármit mond, szeretjük a kliséket, nem hiába jön össze a dráma után a szerelmespár, nem hiába küzd a jó a gonosz ellen, nem hiába derül ki, hogy egy halott szereplő mégis él, stb. Ezek nagyon alap példák, de lényegében itt is az egyedi körítés szabja meg, hogy mennyire lesz érdekes egy fordulat. Ez utóbbi bekezdés mondjuk minden zsánerre igaz, de én a fantasy történetem során hasznát vettem.

Gondoltál arra, hogy fantasy zsáner mellett, mást is kipróbáld?

Igen, de még nem érzem rá késznek magamat. Egy horrortörténet nagyon izgalmas lenne, de mivel nem olvastam sok horrorsztorit, így nem tudom, hogyan foghatnék hozzá. Mivel a thrillert is nagyon szeretem, egy battle royale történetben is kipróbálnám magamat, pedig abszolút békepárti ember vagyok.
Illetve a krimi, de ebbe mindenképp csempésznék egy pici mágiát. A történet nincs meg, de egy alapkoncepció már felvetődött bennem. Talán az elkövetkezendő tíz évben a többi tervem után megvalósítom.

A borító gyönyörűek. Ki álmodta meg? Hogyan jött létre ez a csodálatos borítók?

Köszönöm. Valójába a grafikusommal, Vajda Attilával közösen hoztuk össze, nagyrészt neki köszönhetően. Nem volt egyszerű menet, mert nem tudtam pontosan, mit akarok. Elküldtem a cselekményt Attilának, és ő visszaküldött néhány borítótervet. Elmondtam, mi tetszik, és mi nem, aztán végeláthatatlan újabb tervek, ötletek, és változtatások születtek, amiket ezen túl már nem részleteznék. Attila maximális türelemmel állt hozzám, javaslatokat is tett, közben kikértem az ismerőseim véleményét is, hogy ők melyiket vennék le szívesebben a polcról, és melyik mit sugall nekik. A végeredmény szerintem egyedi lett, és illik is a történethez.

Akik esetleg nem ismerik a fantasy világot, miben más a többi zsánertől?

Ez a legkreatívabb zsáner. Ennél fogva szélesíti az ember látókörét, és mozgásban tartja az agyat azáltal, hogy olyanokat láttat az olvasóval, amivel eddig még nem találkozott. Mindezt egy szórakoztató köntösbe burkolva.

Mit tanácsolsz annak, aki esetleg fantasy történetet szeretne írni?

Hogy legyen valami olyan egyediség a történetben, ami másra nem jellemző, és tartsd be a saját világod szabályait. Lehetsz fantáziadús, de ne ess túlzásba, nem kell mindent egy történetbe belezsúfolni. Mivel olyan dolgokat mutatunk be, amiket még nem feltétlen látott mindenki, ezért érzékeltesd is a dolgokat, ne csak láttasd. Az olvasó így könnyebben megérti, és általánosan igaz, hogy minden érzékszervre érdemes hatni. Ezt egyébként én is folyamatosan gyakorlom még.
Végezetül: ne sajnáld a szereplőidet, ettől lesz plasztikus a személyisége. Egy tökéletes karakter, akinek nincs semmi külső és belső hibája, és nem történik vele soha semmi rossz unalmas, és egyáltalán nem hiteles. Ezt sajnos én is a saját káromon tanultam meg, de így lehetőségem nyílt, hogy az Arronia harmadik kötetében megváltoztassak egy szereplőt, aki eredetileg túl tökéletes volt. Most már nem az, ellenben különösképpen érdekes lesz.

Ági, köszönöm az interjút, és hogy ilyen lelkesen támogatod a magyar íróközösséget!

Én köszönöm, hogy vállaltad. További sok sikert kívánok!

Bali Brighton írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Nora Roth - ("A kutatómunka pedig azért volt sok, mert a történet külföldi és egzotikus helyszíneken játszódik, és úgy döntöttem, hogy valós helyszíneket jelenítek meg, így ezek komoly kutatást igényeltek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem  Nora Roth írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrég jelent meg Elsinore Jones – Szerelmi baj című romantikus könyve, mely a Novum Publishing oldalán szerezhető be.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Vidéki környezetben, Lovasberényben töltöttem a gyermekkoromat szerető és összetartó családi körben arról álmodva, hogy egy napon tanárnő vagy takarítónő leszek. Szüleim az előbbire bíztattak, így a gimnázium elvégzése után egyetemen tanultam tovább. Lehetséges felvételi tantárgyként egyedül az angolban bíztunk és el is végeztem a Pannon Egyetem angol nyelv és irodalom szakát jó eredményekkel és remek élményekkel gazdagodva.

Gyermekkori álmom vált valóra amikor az egyetem elvégzése után egy elit gimnáziumban rögtön el tudtam helyezkedni tanárként. Az álmok azonban nem csak valóra válnak, azokból néha fel is ébredünk, így csupán két és fél év tanítás után szélesítenem kellett a látóteremet, hogy valamiből jövőt tudjak építeni magamnak. A versenyszférában kezdtem el dolgozni vállalati kintlévőségkezelőként és minden olyan tertületen megfordultam az elmúlt közel húsz évben, ami ehhez kötődik.

A magánéletben továbbra is vidéki környezeben élek a párommal és igyekszem a családi élet  és a napi munka mellett az írói tevékenységre is időt szakítani. Gyermekkorom óta imádok olvasni, sütni-főzni és kertészkedni.

Elsinore Jones – Szerelemi baj című könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Határidő híján és teljes munkaidős állás mellett a regény megírása több évig tartott. A kutatómunka pedig azért volt sok, mert a történet külföldi és egzotikus helyszíneken játszódik, és úgy döntöttem, hogy valós helyszíneket jelenítek meg, így ezek komoly kutatást igényeltek. Angol szakon végeztem, így az internetes kutatás nem okozott problémát, idegen nyelvű weboldalakat is tudtam használni a folyamat során. A kutatómunkának viszont vannak előnyei is: bár nem sokszor éreztem úgy, hogy elakadtam volna az írással, de ha mégis, akkor pár nap kutatás mindig visszahozta az ihletet. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy gyönyörű fotókat nézegettem és remek sztorikat olvasgattam Jamaikáról, Los Angelesről, a Napa-völgyről, vagy éppen olyan témákról, amiket a könyvben érintek.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történet számos jelenete a valóságból merítkezik, de messze túlmutat rajta. Sok olyan esetet szőttem bele a regénybe, ami valamilyen formában velem vagy a környezetemben valakivel megtörtént, majd a történetben részben megváltoztattam, továbbgondoltam, felnagyítottam vagy kiszíneztem. Valószínűleg minden kezdő író beleesik abba a hibába, hogy a saját élményeiből merítkezik, így én is, de azt azért szeretem elmondani az olvasóknak, hogy a leírtakból sok elem már csak a fantázia szüleménye.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Egészen fiatal koromtól kezdve szerettem írni, de eleinte nem igazán tudtam, hogy miről írjak. Érdekes módon az sosem jutott eszembe, hogy például naplót vezessek, de ha volt szabadon választott témában fogalmazási feladat az iskolában, azt mindig igyekeztem jól megírni.

Rendszeresen viszont csak a kétezres évek elejétől kezdtem írni, amikor létrehoztam egy internetes weboldalt és elkezdtem mai szóval blogot vezetni és tartalmat gyártani leginkább napi sport és szórakoztatóipari témákban angol nyelven. Ugyanebben az időszakban egy kanadai fórumon a magyar jégkorongélet egy szeletét képviseltem és mérkőzésekről írtam beszámolókat szintén angolul.Mivel ekkor jártam angol szakra és helyezkedtem el tanárként, így ezeket nyelvgyakorlásnak is tekintettem nem csak kreatív hobbinak.

Ezt követően a következő nagyobb lélegzetvételű mű egy nyelvkönyv megírása volt. Az apropót az adta, hogy az egyetem elvégzése után nyelvtanárként helyezkedtem el és az új érettségi megkövetelte, hogy a szaktanár állítson össze szóbeli érettségi feladatsort a vizsgára. Ezt olyan alapossággal sikerült megoldanom, hogy kollégák bíztatására felkerestem néhány kiadót, hogy látnak-e fantáziát a minden témát lefedő kidolgozott feladatok kiadásában, és az akkori Nemzeti Tankönyvkiadó pozitív válasza után meg is született a nyelvkönyv, ami azóta is a piacon van államilag elismert tankönyvként és elérhető a nyelvtanulók számára.

Ekkorra pedig annyira belejöttem az írásba, hogy elkezdtem témákat keresni a következő projektemhez. Először novellákat szerettem volna írni különböző narrációs technikákkal, de egy komoly írói blokkot követően más történeten kezdtem gondolkodni és végül regény lett belőle.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre nem tervezem más zsánerben kipróbálni magam, a terveimben a meglévő történet folytatása vagy folytatásai szerepelnek. Viccelődni azzal szoktam, hogy miután írtam már sportblogot, nyelvkönyvet és regényt, így inkább a kategóriák között ugrálok és a következő talán egy szakácskönyv lehetne.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ezt az érzést még nem sikerült megtapasztalnom mert sosem érzem befejezettnek. Mindig úgy érzem, hogy ha elolvasom, tudok még rajta itt-ott módosítani, párbeszédeket vagy leíró részeket átírni. Ez részemről egy elhatározás amikor azt mondom, hogy megállok egy ponton és már nem módosítok rajta. Természetesen itt jön be a képbe a kiadói szerkesztő, aki esetleg javasol módosítást bizonyos részekre, jelenetekre, tehát még ezután is alakulhat. Aztán amikor ezzel a folyamattal is végzünk, akkor befejezettnek tekintem, és megpróbálom nem olyan szemmel nézni, hogy mit írhattam volna jobban vagy frappánsabban. Ezeket a gondolatokat innentől kezdve igyekszem a következő regényhez félretenni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál már ezen?

Gondolkodtam több lehetséges írói álnéven is. Volt is egy, amit az írás során végig használtam a kézirat címlapján, de végül az egyszerűség kedvéért a valódi nevemet választottam angolosabb formában. Számomra ez azért volt könnyebbség mert ezzel jobban tudok azonosulni, természetesebbnek érzem és fontosabbnak tartottam, hogy az ismerőseim össze tudjanak kötni a művel.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Azt gondolom, a könnyed, humoros, kalandos-romantikus zsáner áll hozzám legközelebb. Olvasói szempontból is ebben szereztem legnagyobb tapasztalatot és ezt kedvelem a legjobban. Szeretem a könnyed történeteket. Azt vallom, hogy a napi életünk vezetése mellett az olvasás kikapcsolódásként kell, hogy szolgáljon. Olvasóként szeretek képzeletben olyan helyekre eljutni, ahova a valóságban valószínűleg nem fogok, és olyan történeteket olvasni, amik megnevettetnek, de adott esetben el is gondolkodtatnak vagy érzelmeket szabadítanak fel bennem. Ezen kívül pedig szeretek olyan történeteket olvasni, amik olyan témákat dolgoznak fel, amitől szélesedhet a látóterem vagy számomra addig ismeretlen dolgokról tanulhatok és íróként is ezt próbálom képviselni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem megjelenése nagy büszekséggel töltött el, különösen amiatt, hogy az egy szakkönyv volt, amit egy jelentős, és nagy múlttal rendelkező kiadó gondozott, és sok pozitív visszajelzést kaptam kollégáktól és tanulóktól is a könyvről. Ez a műfaj objektívebb, könnyebb megítélni, hogy egy szakkönyv jó vagy nem, számomra beszélni is könnyebb szakmai témákról. Ami különösen nagy örömmel töltött el ezzel kapcsolatban az az volt, amikor négy másik nyelvre is átültették, így már nem csak angolul, hanem németül, olaszul, franciául és spanyolul tanulóknak is hasznos segítséget nyújt az érettségire és a nyelvizsgára készülvén.

A regény megjelenését jóval ambivalensebb érzésekkel éltem meg. Egyrészt személyesebb a tartalma, úgy éreztem, sokkal többet kell magamból megmutatni és ez szokatlan terep volt számomra. Másrészt ennek a megítélése szubjektívebb. Vagy tetszik valakinek, vagy nem. El kellett telnie némi időnek amíg tudatosítottam magamban, hogy nem baj, ha nem tetszik mindenkinek, a saját közönségemet kell megtalálnom.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Azt mondják az első és legfontosabb dolog egy íróval kapcsolatban, hogy sokat olvasson. Gyermekkorom óta falom a könyveket, így ez a kitétel teljesült. Sokszor veszem észre, hogy nem csak a történetre figyelek olvasás közben, hanem egyebek között például a regények szerkezetére és nyelvezetére is. Ahogy említettem, tanultam irodalmat egyetemen, ami szintén ad némi támpontot az íráshoz. A műelemzés önmagában még nem feltétlenül lenne elég, de volt szerencsém írástechnikával, narrációs technikával és még több olyan aspektussal megismerkedni, amik segítik az írói munkát. Illetve különböző teszteken kiderült, hogy meglehetősen strukturált a gondolkodásom. A fentiek tükrében komolyabb tervezés nélkül, impulzívan tudtam megírni a történetet. Gyakorlatilag a fejezetek olyan sorrendben születtek meg, ahogy a könyvben vannak és csak apróbb változtatásokat eszközöltem rajtuk utólag. Volt a fejemben végig egy történeti ív, de azon túl spontán módon szőttem a regény fonalát. Utólag, amikor a regényírás elméletével ismerkedtem, azt láttam, hogy vagy korábbi tanulmányaim és ismereteim alapján, vagy tudat alatt, a legtöbb iránymutatást valójában követtem, amit egyfajta pozitív visszaigazolásként vettem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Sok kedvenc jelenetem van különböző okokból: vagy azért mert viccesnek találom, vagy azért mert olyan érzelmeket tudtam belevinni, amivel túlszárnyaltam az elvárásaimat magammal szemben, vagy éppen azért, mert kimondattam valamit a szereplővel, amit én a valóságban sosem tennék meg és ezt én is felszabadító érzésként éltem meg.

Számomra a nehézséget az érzelmek megjelenítése okozta leginkább, de ezért is kezdtem bele. Rá akartam magam kényszeríteni, hogy ezen a téren fejlődjek. Utólag azt gondolom, hogy helyenként a színpadi művekre hasonlít a regény abban a tekintetben, hogy eltúlzott érzelmek jelennek meg benne, de a szereplővel történő kapcsolódásban viszont ezek segíthetnek az olvasónak. Ez az érzelmi telítettség azonban olyannyira megterhelő volt számomra az írói munka során, hogy végül fizikai tüneteket okozó kimerültséghez vezetett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ez a regény egy elképzelt drámai jelentből született meg és azt helyeztem bele egy történetbe. Ez a drámai jelenet volt az, ami először megformálódott bennem és aztán spontán módon születtet meg hozzá minden előzmény, ami elvezet ehhez a jelenethez, és minden, ami a történetben utána következik. Mivel elsősorban folytatásban gondolkodom, így a többi már ennek a történetnek a továbbgondolása lesz.

Ami azonban számomra segít kibontani a szálakat és továbbvinni a történetet, az a zene. Az írás során végig általam összeválogatott zenét hallgattam, ami több mint száz dalt tartalmazott különböző előadóktól különböző stílusban és témában. Ezek által olyan hangulatba és érzelmi állapotba kerültem, ami jelentősen megkönnyítette az írást és szinte folyamatosan ihletet adott.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A nővérem volt az, aki a kéziratot először látta és olvasta. Számomra az ő szava számít, ő az akinek minden körülmények között adok a véleményére. Ezen túl a baráti társaságban is szívesen osztom meg a történetet és ha valakinek van javaslata, akkor szívesen veszem, de eddigi tapasztalatom az, hogy inkább csak a tetszésüket fejezik ki sokan, változtatási javaslatokat nem fogalmaznak meg, rám bízzák, hogy miről írok és hogyan. Véleményt édesanyám fogalmazott meg a merész témákkal, és a párom a címmel kapcsolatban. A cím végül az eredeti maradt, és a következőről is van már elképzelésem, de a megjelenése előtt mindenképpen kikérem majd a véleményét.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom egyrészt meglepődött, másrészt kicsit kételkedett, ugyanakkor mindenben támogatott és büszkén jöttek el az első író-olvasó találkozóra. A nővérem volt az, aki bíztatott, hogy adjam ki a történetet, mivel tudta, hogy ez volt hosszú ideje az álmom, a párom pedig abban támogatott, ami az ő szakterülete, a portréfotózás és a médiajelenlét. Sok támogatást kaptam minden területen amit nem tudok eléggé megköszönni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóimnak azt üzenem, hogy ha könnyed kikapcsolódásra, humorral és kalanddal egybeszőtt kissé szokatlan romantikus történetre vágynak, akkor mindenképpen adjanak egy esélyt az Elsinore Jones – Szerelmi baj című regénynek. Jó pár oldalon keresztül fogja szerethető karakterekkel szórakoztatni és szebbnél szebb helyszínekre elkalauzolni az olvasókat.

Ami a jövőt illeti, azt pedig elárulhatom, hogy van még idejük a jelenlegi történettel megismerkedni. A folytatás is készülőben van, és ha idén új regénnyel még nem is, de talán némi betekintéssel már szolgálhatok a folytatásba.

Novum Publishing oldal

Elsinore Jones

Facebook

Nora Roth weboldala

Nora Roth facebook oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Faragó Maia - (" Az alkotás nekem is túlélés a mindennapokban, s talán az Olvasóimnak is adnak műveim olyan tanulságos üzeneteket, melyekből tovább építkeznek, s melegen tartja a szívüket ebben a zord világban.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Faragó Maia írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a legújabb könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjú felkérésemet. Az írónőnek nemrég jelent meg a Karmikus léptek című könyve, mely a NewLine Kiadó oldalán, valamint a Lírán és Librinél szerezhető be.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sziasztok, kedves Olvasók! Faragó Maia vagyok, végzettségem alapján írott- és elektronikus sajtókommunikátor - magyarul újságíró-, emellett van színészi és kulturális rendezvényszervező képesítésem is. 2021-től hivatalosan is bejelentett író lettem.

Az igaz és tiszta értéket képviselő művészeteket - és kultúrát kedvelő, és művelő ember vagyok. Továbbá gyermek, testvér, barát. 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A művészetek, ezen belül a zene, tánc, éneklés, színművészet, filmek, könyvek és az írás felé irányuló érdeklődésem már gyermekkoromban megvolt. Ez az érdeklődés szeretetté mélyült, s bár eleinte több felé irányult a figyelmem a művészeti ágakon belül, de ezekben a megismerési folyamatokban személyemet is felfedeztem, tapasztaltam és fejlődtem. Az irodalom-olvasás-írás-kultúra felé való „tendálás” családi örökség is: anyai Dédmamám is írt, habár nem nyilvánosan; többen voltak énekesek a családban, s a nővérem is magyar irodalom- és nyelvtan szakos tanárnő lett.

Több, más művészeti közegben is tanultam, mozogtam később, hogy mostanra biztos legyen: én az írásban találtam meg mind az emberi, mind az alkotói, művészi szabadságom a legjobban. Ez az a művészi közeg, amiben komfortosan és természetesen tudok mozogni. Ez, ami erőlködés nélkül áramlik ki belőlem a világra.

Magával az írással kötött házasságom egyébként a főiskolai éveim alatt köttetett, és tart mai napig: kitüntetéses diplomával végeztem kommunikáció – és médiatudomány szakon. Ott szerelmesedtem bele az írással foglalkozó szemináriumokba, ott indult el úgymond professzionálisabb szinten az írással való kapcsolatom, köszönhetően egy mentornak is, akit az egyik legcsodásabb Tanárnak tartok az életemben. Ő nevelt bennünket arra, hogy nem celebnevelde az intézmény, s sose tucatterméket gyártsunk, s a bulvármédia kiszolgálása helyett értéket képviseljünk minden cikkünkben, s találjunk rá a saját hangunkra.  Később dolgoztam is újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, kommunikációs, PR - marketing asszisztensként is.

Sok felé vitt az élet, de mind kellett ahhoz, hogy tényleg felismerjem azt, az írás az én Utam és Otthonom. 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál már ezen?

A saját nevemet használom. Mindenki Maia-ként ismer. I-vel, ahogy Mexikóban írjuk, nem j-vel, ahogyan a magyarok. Szerencsésnek is tartom, mert a spanyol, olasz, angol ismerőseim mind gond nélkül ki tudják ejteni a nevem, és magyarul is ugye, csak ahogy írtam, máshogy írják le itthon. Nem gondolkodtam más név választásán, mert ahogy a tartalmaim hitelesek, úgy az is, aki mögöttük áll: én. S akkor vagyok leghitelesebb, ha nem bújok el. Nem sok értelmét látom, hogy lefordítsam angolra a nevem, ahogyan legtöbben szokták. A fantázia neveket pedig meghagyom a regényem lapjaira. 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Viszonylag könnyen születnek, s gyorsan. Azt, hogy alkotói válság, szerencsére nem ismerem. Az utóbbi éveim nagyon nehezek voltak, egy komplett újjászületésen mentem át. Minden kapcsolatból, eseményből lehet tanulni, okulni, na, meg levonni a következtetéseket… valamint persze inspirálódni belőlük. A saját életünk mindig biztos ihlet forrás… s mivel semmi nem véletlen, egy esemény konklúziója lehet másnak is tanulság, egy megismert személy ihletet adhat egy jövőbeni regény szereplőjéhez stb…

De egyszerű a válasz. Mik adják az ihletet? A mindennapok. Elég érzékenyen szemlélem azt, ami zajlik akár bennem, akár körülöttem, de akár a világban is. Ez bőven elég motiváció tollat ragadni.

Ha mást látok alkotás közben az szintén tud inspirálni: nekem is megjön a kedvem hozzá, hogy alkossak. Hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire feltölt pozitívan.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Egyértelműen utóbbi. Ha valamit „muszájból” kell írni, azt is megcsinálja az ember, s lehet jó, de nem hiteles, sőt, inkább izzadságszagú lesz az egész. Nálam valamiért mindig hajnalban, éjjel jön az ihlet. Bármilyen lelkiállapotban megtalálhat az ihlet egyébként, arra mindig figyelni kell, és teret kell neki engedni, hadd folyjon vele a Lélek - én így szoktam mondani. 

Általában mindig akkor ülök le… amikor arra – nem tudom máshogy fogalmazni – hívást érzek.

Ha szomorú vagyok, mindig könnyebben alkotok - nem tudom, sokkal több inspiráció jön. Ilyenkor olyan dolgokat hánt le az ember a Lelke legmélyéről, amit talán ő maga sem tud- ekkor születhetnek a legőszintébb alkotások.

Ha pedig boldog, vagy ihletett, vagy szerelmes, vagy elégedett vagyok, akkor úgy tapasztaltam sokkal inkább „beleül” az ember ebbe az állapotba, és nem úgy jön az inspiráció, pont azért, mert kitelíti az érzés, és nem telik be vele, hogy „boldog”. Valamint, ekkor persze teljesen más típusú és hangvételű, talán műfajú és ritmusú alkotások születnek meg. 

Ami érdekes, az a köztes állapot, az újrakezdés…valamint, hogy hányszor kell újrakezdeni az újrakezdésen belül is. Ezek olyan lelki folyamatok mind, amik hosszabb időbe telnek, míg tovább lendülnek, vagy feldolgozza őket az ember stb.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság

Az én könyveim nem elrepítenek, hanem a „földön tartanak” és szembesítenek. Igyekszem mindig nyílt, őszinte és bátor lenni a sztorijaimban. Merem megmutatni a „mélységet”, és a „mennyet” is. Mert erről szól az élet. Érzelmi hullámvasút. Fent és lentek váltakozó sora. Nincs mindig happy end, ahogy a valóságban sem, viszont kell valami kapaszkodó a fantázia mezsgyéjén, ami lélekemelő, hittel ontja el az Olvasót, amiért lehet” harcolni”, mindig kell valami, amiben lehet hinni.

Általában mindig a kettő láthatatlan határán mozgok, bármelyik irányba érezhető áthallás, ezt az Olvasókra bízom, lehet, amit én fikcióként írtam le, velük megtörtént már, de lehet fordítva is: amit ők álmukban sem gondolnának, az nálam megtörtént eset volt. Mindenképpen életszerű események vannak jelen minden könyvemben, én nagyon fontosnak tartom a hitelességet. Hogy az életről írjunk. Valós, elérhető dolgokról, érzelmi állapotról, mai, minket foglalkoztató témákról. Olyan érzésekről, döntésekről, helyzetekről, belső vívódásokról, felismerésekről, amely mindennapjaink része. Velem inkább szembesülnek az élettel és valósággal, mert az az igazi. A nehézségek ellenére is talpon maradni, tovább létezni, keresni a boldogságot minden apró szeretetmorzsában, s felfedezni a saját, belső erőt.

Sokszor nem általam megélt, csak látott eseményt viszek bele, tehát javarészt nincs olyan jelenet, amit vagy én ne tapasztaltam volna meg konkrétan, vagy ne lettem volna szemtanúja.

Ez alkalommal is így volt: aKarmikus léptekben önéletrajzi ihletésű események jócskán hozzáadtak a könyv alapjához, a karakterekhez, vegyítve a fantázia végtelen világával. Van olyan Olvasóm, aki jelezte, hogy kifejezetten szereti megtippelni olvasás közben azt is: hogy vajon melyik jelenet igaz, s melyik lehet a fikció… ez az olvasás élményéhez pluszt ad. Én ugye könnyebb helyzetben vagyok: rajtam áll, hogy mennyire ötvözöm a kettőt, vagy éppen a valós eseményt kiegészítem egy fikciós, más végkifejlettel… itt rajtunk áll, miként adunk át egy-egy helyzetet.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem, A Lélek szirmai 10 év munkáját foglalta össze, verseim és prózai műveim gyűjteménye volt. Magánkiadásban jelent meg, aminek fogalmáról s gyakorlatban való létezéséről, annak felelősségéről addig keveset tudtam, pláne nem volt benne tapasztalatom, ezért többszörös kihívást jelentett, de rengeteg tudással szívtam magam fel általa, amit már senki nem vesz el tőlem; s ahhoz képest, hogy ismeretlen, új szerzőként jelentem meg a mai magyar kortárs irodalomban, ráadásul személyes volt a témám, nagyon jól sikerült, bár sokan bátornak tartottak, hogy így belevágtam, teljesen önállóan… minden szinten. Az első könyvbe sokan belebuknak, még akkor is, ha van mögöttük kiadó, s csak annyit mondtak: örüljek, hogy nullára kihozom a végén. Nemhogy visszajött az az összeg, amit belefektettem, hanem még nyereség is lett végül, elég szép mértékben; kitapostam sok felületet, ahol terjedt a könyv híre, s leginkább szájról szájra vitték az emberek, s adták tovább. A legnagyobb „nyereség” viszont az volt, ha valaki rám írt, hogy kétszer is elolvasta, hogy több olyan kellene, mint én… s hogy köszönik, amiért a szavaimban sokszor a saját gondolataiknak voltam a szócsöve, csak ők nem tudják, vagy merik így megfogalmazni az érzéseiket, netalán szembenézni velük. Ezek a legnagyobb sikerek szerintem, amikor valaki alkot, s azt megosztja mással. Ha jönnek ilyen visszajelzések. Mert igazából én soha nem azért írtam, hogy ebből híres legyek vagy meggazdagodjak, hanem hogy adjak az embereknek.

Szóval csodás élmény volt, felemelő. Azért is maradtam utána is a magánkiadási vonalon, mert nemhogy elvette a kedvem, hanem tovább inspirált. Nem voltak korlátok, alkothattam szabadon, úgy, ahogyan én akartam, a célközönségemnek. Hitelesen, őszintén, cenzúra nélkül.

2021-ben jelent meg, a hat fejezet – történetekkel és versekkel – követi azt a ciklust, mely az életben is végigmegy bennünk: amikor még remélünk, amikor csalódunk, amikor újra kell kezdenünk, és amikor megértjük, hogy értünk volt minden, és elérhetjük a harmonikus boldogság lebegő állapotát. Mert igenis ez megtapasztalható, elérhető és megélhető!

Volt online, s író-olvasói találkozós könyvbemutatója is, valamint utánnyomás is kellett. Akkor álltak először verseim mögé színművészek, akkor olyan visszajelzéseket kaptam, ami mellett nem tudtam elmenni csak úgy, mert sokan azt is hitték, egynyári könyves szerző leszek, de ott determinálódott, hogy nekem ezzel lesz még dolgom, az írást nem szabad abbahagynom. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyveket írsz, sőt meg is jelennek?

Az írás a covid alatt került ismét az életembe, s akkor döntöttem el, hogy mint alkotó, elkezdem megvalósítani az álmaim a könyvírás területén. Ők hárman voltak: a szüleim és a nővérem, az a 3 fix személy, akik végig hittek bennem, a belőlem megszületendő dolgokban, s támogattak. Nélkülük, főleg Édesanyám nélkül sok minden nem így történt volna. Most, hogy már fentről követi az életem ezen részét, remélem büszke rám, ha ezt látja: hogy azóta is sorra valósítom meg s adom át az Olvasóknak „lelkem szavát”. Valahol minden művem Neki ajánlom, mert Ő mondta azt: amíg egyetlen szív is lesz, ami érti az enyém, addig nem adhatom fel, s muszáj alkotnom. S az alkotás nekem is túlélés a mindennapokban, s talán az Olvasóimnak is adnak műveim olyan tanulságos üzeneteket, melyekből tovább építkeznek, s melegen tartja a szívüket ebben a zord világban. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A versek a kedvenceim, azt nem titkolom. Követi a próza. Igazából egyik sem kihívás. Érzelmi állapottól, témától és időtől függ, mibe kezdek bele. 

Mindkettőt kedvelem, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve.

Amikor kapok egy gyors ihletet le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket…

Mondhatom azt, hogy a versek választottak, aztán én őket. Nem véletlenül lett az első könyvem sem egy válogatás - 10 év verseiből. Megmutatkozódott, hogy így jönnek ki legkönnyebben belőlem a gondolataim, s előszeretettel használom a rímes sorokat. Mert egyediek. A versben egy világ épül fel. Minden apróbb kétsoros vers is egy külön világ: kezdődik, csúcsán van, s elmúlik a végén. Élet van bennük, mind saját ritmustól lüktet. A költői képek életre keltése, az ezek megalkotására való kifinomultság, a szavak egymás utáni erőteljes, ösztökélő, kifejező használata értelem és érzelem szerint… (s rímekről nem is beszéltem) – ezek teszik művészivé a verset.

Egy vers, prózai mű, ha művészien van megírva, akkor kapja Olvasója a legtöbbet, mert érzi, hogy benne tisztelve van, és a könyv- vers- alkotás szeretettel van felé. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Ami még izgatja a fantáziámat, azok a színdarabok, forgatókönyvek írása. Millió ötlet lenne hozzá a fejemben! Színházi dramaturgként olyan jó lenne dolgozni! A két szerelem összekapcsolása lehetne: színházbeli lét+írás. De ugyanez a helyzet a filmmel is: film+írás. 

A Karmikus léptek című könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Semmilyen kutatómunka nem volt. Van egy előzménye, az első regényem, a TE vagy az összes lehetőség a világon!, de aki nem olvasta, az is tökéletes megért mindent majd a mostani regényből, tehát nem 100% folytatás-regényről van szó. Önállóan is megállja a helyét.

Egy 2023-as szeptemberi, szombati reggelen érkezett meg az első ihlet a könyvhöz, amikor szó szerint felültem az ágyban. Előtte nem sokkal került vissza az életembe majdnem 5 év után ismét a tánc. Olyan erővel hatott rám, mint kevés dolog. Ismét élőnek éreztem magam, nemcsak testben, hanem lélekben is. Becsepegtette életembe azt az energiát, amivel tudtam szárnyalni az első ihletforrástól (már aznap megírtam az első 5 fejezetet) kezdve a könyv befejezéséig, s összesen két hét és négy nap telt el a két dátum között. 

Szinte ösztönösen jött a folyamat, az ötletek a borítóhoz, a szerkezethez, a fejezetekhez, a szereplőkhöz, a mű üzenete is világos volt számomra.

Minden olyan gyorsan történt, s olyan intenzív volt, de cseppet sem bántam, hogy meglovagoltam a pillanat ihletettségét, s repültem vele. 

A végeredménnyel magam is megleptem, mert éreztem, hogy rendkívül szókimondó, igaz, mély mű született, mely legőszintébb az eddigi könyveim között, pedig minden verseskötetemben is levetkőztettem már a lelkem nem egyszer. Brutális módon felszabadító volt számomra is megírni a regényt. 

Könyveim közül ez az eddigi legnagyobb “szívgyermek”, állandóan mozog a valóság s fantázia határvonalán,erről fentebb meséltem. Ebben a könyvemben vannak leginkább önéletrajzi elemek, akár szó szerint is, ettől a valahai leghitelesebb alkotás tollamból.

A regényben egy önismereti út és érzelmi átalakulás történetét követhetjük nyomon. A könyvben számos spirituális elemmel dolgozok, erős érzelmeket közvetítek, melyek a belső küzdelmeket és a kapcsolatok összetettségét tükrözik, miközben az Olvasó betekintést nyer abba, hogyan formálják életünket a múltbeli események. A karma fogalma állandóan jelen van, és az is, hogy az ember saját döntéseivel és cselekedeteivel képes irányítani a sorsát.

Megmutatom továbbá benne a művészek érzékenységét, a művészvilág kifinomultságának, egyediségének, halhatatlanságának törékenységét, mégis e világ eleganciájának selymességén keresztül. Bizonyítom, hogy van sors, s nincsenek véletlenek… s, hogy végül mi az, ami marad. Üzenetem e könyvben egy év leforgásának eseményein keresztül tárom Olvasóim elé.

A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Fuh, az összes könyvem nagyon személyes, intim, bensőséges, érzelmek fent és lentje – szóval igen, voltak nehezebb részek. A Karmikus léptekben is van nehéz rész számomra… de ha elárulnám, akkor nagyon spoilereznék. Az elején van 3 fejezet, s avégén1, amelyeknél végig sírtam, míg írtam. Rengeteg szegmensben s mélységben tudnék róla mesélni: szerkesztésben, üzenetében, a háttérsztorikról, hogy néha nevettem és sírtam egyszerre, míg alkottam, beszélhetnék akár külön minden jelenetről, de nem árulom el, mi a valóság, mi a fikció. Legyen annyi, hogy ez tényleg a valahai legbrutálisabban őszinte darab, ami megszületett belőlem a lapokra. Még sosem sikerült ilyen jól megvalósítani, kiírni magamból, ami bennem volt.

De ha már kedvenc jelenetek: akik olvasták, kiemelték, mennyire jó lenne, ha lenne olyan barátjuk, csak egy, mint a főszereplőnek, aki így meghallgatja őt s tanácsot ad; vagy szerintük a regény legerősebb részei a „karmaoldások”, annak a technikája, ahogyan levezettem, azt mondták rá: „Azt zseniálisan megcsináltad” a kötetben. Szóval az Olvasóknak eddig ezek a kedvenc jelenetei a Karmikus léptekben.

A legfontosabb üzenet szinte mindegyik könyvemre valid amúgy: érhet bármi, megvan az erő benned, hogy újrakezdd! Higgy magadban, s ezen belső erődben!

Bízom benne, hogy most a Karmikus léptek az Olvasóknak is legalább annyi szívmelengető érzéseket ad majd, mint amikor írtam!

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szerintem, mint ahogyan majdnem mindenkinek: a szerettei szava, a barátok jelentik az első bázist. Nálam nem így van. Mármint, természetesen számít a véleményük, de elfogultság miatt direkt nem velük olvastatom el először az alkotásaimat. A szakmai csapatomban megbízok, van pár olyan ember, akinek adok a tanácsára, s lenni is kell pár ilyen embernek, mert főleg, ha nagyon sok önéletrajzi elem van a könyvben, vagy nagyon személyes a téma, mint akár volt mindkét verseskötetemben is, akkor nem feltétlen tudok teljesen racionálisan az anyaghoz nyúlni, kezelni azt. Ezért tanácsokat megfogadok, természetesen. Viszont mindegyik könyvemet saját magam is szerkesztettem. Ez esetben is így volt, valamint most kiegészítve nagyon fontos s lényeges szereplőkkel: a Kiadótól is persze elolvasták a regényt,a közös munka megkezdésénél, s megjelenés előtt. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan érzés, hogy tudom: innentől kezdődik el az igazi „munka”. Az alkotás egy szárnyalás az ihlettel, de aztán jön a megtervezés. A kivitelezés… míg bekerül a piacra, aztán a terjesztés indul el, az értékesítés. S voltam mindegyik feladatra egymagam 4 könyvön át, hiszen azok mind magánkiadások voltak. Kivéve a tördelés, borító tervezés, s nyomdai munkák – ezeket delegáltam át máshoz.

Nagyon örülök az írás végén, de még mindig szokja a szívem az érzést s az élményt, hogy megszületik belőlem egy darab, ami majd beszélni fog rólam, akkor is, ha már nem leszek, de ezt hátrahagyom. Megsimogatom a vállam, hogy rendben van, de nem dőlök hátra, mivel az van, amit írtam: hogy onnan, a kézirat írásának végeztével kezdődik el vele az igazi munka. A nyers kéziratot szerkeszteni, korrektúrázni, lektorálni kell. Újra elolvasom/elolvassuk vagy 10-szer betűről-betűre. Nem túlzok. Több szem, többet lát. Aztán el lehet kezdeni a kész anyaghoz is alkotni még: akár rajzokat, illusztrációként képeket. Pl. ehhez a regényhez egy komplett fotósorozat készült, saját koncepcióval, csodás technikákkal. Mindig ötletelek valamin a belívet illetőleg is: szerepeltek már rajzaim is könyveimben, most fotók, de volt, hogy versesköteteimben híres színművészek által előadott verseimhez készült videókhoz vezettek QR-kódok a könyvön belül. Nekik is hálás leszek ezért, míg élek, hogy nyitott szívvel álltak ehhez már az első könyvemnél.

Mindig igyekeztem újdonságokat becsempészni, nemcsak tartalmilag, de technikailag is, minden könyvemen belül. Így nem váltak a hasonló zsánerben íródott könyveim sosem egyhangúvá, hanem mindig találnak pluszt Olvasóim a könyveimben, s belőlem is több kreatív színt kaphatnak.

Mit üzensz az Olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ez az év mindenképpen a Karmikus léptekről szól. Fogok dedikálni az Ünnepi Könyvhéten is, Budapesten, a Newline standjánál. Később lesznek részletek. A regény előzménye, másik, két, előző könyvemmel együtt e-könyvként érhető el még nálam.

Terv természetesen mindig van, s ez a világ s lakói mindig generálni fognak olyan dolgokat, melyekből inspirálódhat az ember. Nem látok előre, de vannak tervek, kérdés az, hogy miből – mikor lesz valóság. Ahogy mondani szoktam: csak idő, amíg valósággá álmodja magát a képzelet, de minden megéri, ha egy dolog hajt: a szeretet.

Honlap

Facebook/Instagram/Youtube/Soundcloud

NewLine Kiadó

Líra

Libri

Jókönyvek

Alexandra

Antikvárium

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Soós Tibor - ("(...) az olvasóim a jövőben számíthatnak tőlem egymástól homlokegyenest eltérő, de mindenképpen szórakoztató történetekre.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Soós Tibor írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Soós Tibor írónak, eddig két kötete jelent meg az Eleven Kiadó gondozásában, a sorozat címe A Nílus könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Eredeti szakmámat tekintve magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok, de egy ideje már csak részmunkaidőben tanítok, mert sok időmet kitölti az írás. A Galaktika Magazin állandó, a WMN magazin vendégszerzője vagyok, de írok több folyóiratba is rövid történeteket, cikkeket. Az írás mellett szerkesztéssel is foglalkozom, és több, ma nagyon sikeres szerzőt segítettem hozzá a hírnévhez.

Az istennő amulettje és A rejtőzködő isten c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ezek az első történelmi regényeim, bár történelmi zsánerbán már korábban is írtam, de főleg novellákat. Mivel a korral (az ókori Egyiptom és Ehnaton fáraó időszaka) azelőtt nem foglalkoztam behatóbban, nagy mennyiségű szakirodalmat kellett átolvasnom. Ebből válogattam végül le azt, ami a sztori élvezhetőségéhez, átélhetőségéhez alapvetően szükséges volt, tehát nem törekedtem egyfajta „rekonstrukcióra”. Egy könyv megírása egyébként nagyjából egy évet vett igénybe.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mivel alapvetően szórakoztató történeteket írok, a valóság, a történelmi múlt ezekben csak háttér. A szerepelőim (főleg a főszereplők) is fiktív személyek. Ezért ezek nem történelmi, hanem történelmi hátterű regények, un. historical fantasyk vagy historical fictionök. Persze nem dolgozom át a történelmet, megmaradok a valóban megtörtént és leellenőrizhető dolgok körében. De amire nincs sem írásos, sem régészeti forrás, ott szabadon engedem a fantáziámat. Ez nagy szabadságot is ad egyben, hogy szabadon formáljam a történetem.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

13-14 éves koromtól. Óriási hatást gyakorolt rám, hogy a moziban láttam a Star Wars IV-V. részét (akkoriban Csillagok háborúja néven futott Magyarországon), és egyfajta fan-fictionben tovább gondoltam a történetet. Később Nemere István és Lőrincz L. László hatására kezdtem el saját történeteket is írni. Ezek aztán egyetemei lapokban jelentek meg, majd 2011-ben boltokba került a Bellum Atlantis című sorozatom első kötete.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Már a kezdetektől sokzsáneres alkotó voltam. Írtam sci-fit, történelmi témát, akciósztorit, tényirodalmat. Általában a történeteimhez keresem meg a zsánert, és nem okoz gondot a közöttük történő váltás. Az irodalomban szeretek kilépni a komfortzónából, szeretem az érdekes, változatos dolgokat, és nem tudnék folyamatosan ugyanabban a zsánerben írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan, mint amikor a szülő útjára bocsátja gyermekét. Nagyon fájdalmas, és egy darabig kísért a hiány érzése. De ez csak a következő történet elkezdéséig tart. Viszont utána kezdődik minden elölről.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

A történelmi témákat saját nevemen írom, más zsánereknél viszont használok álnevet. A sci-fijeim T.R. Salty név alatt jelentek-jelennek meg.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Mint említettem, én sokzsáneres alkotó vagyok. A történelmi (hátterű) regény olyan kihívás volt, amit eddig még nem csináltam, ezért is vágtam bele. Azért is jó volt még ezzel foglalkozni, mivel a Történelmi regény-írók Társaságának egyetlen olyan tagja voltam mostanáig, aki nem írt még történelmi regényt, csak történelmi témájú novellákat. De azóta ezt többszörösen is bepótoltam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan. El sem hittem, hogy a kezembe foghatom. Nagyon sok pozitív és támogató kritikát kaptam, és az is nagyon inspiráló volt, hogy 2012-ben a Zsoldos Péter-díj döntőjében második helyezett lettem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív. Nagyon rapszodikusan írok és nincs napi munkarendem. Ha elkapom a fonalat, írok és sokat, de ha megakadok, van, hogy hetekig nem ütök le egy betűt sem. Nem látom értelmét csak azért odaülni, hogy valamit írjak, majd utána kitöröljem. De ez a módszer eddig remekül működött.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A mozgalmas jelenetek leírását szeretem és a váratlan fordulatokat. Amit néha nehéz megírni, az a szereplők érzelmi világa. Azokkal van, hogy sokat foglalkozom, és van, hogy írás közben ezek jó részét kitörlöm, átalakítom.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A történet csak úgy jön a semmiből. Vagy látok egy filmet, egy szituációt, vagy olvasok valami érdekeset, akár a történelemhez kapcsolódóan is. Soha életemben nem agyaltam azon, hogy történeteket találjak ki. Jöttek mindig maguktól. Ahogy a karaktereim is azonnal életre kelnek a fejemben, nem kell külön leírásokat készítenem hozzájuk. Látom őket magam előtt, és ez pont elég.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kéziratot elsőként a párom szokta elolvasni, illetve három íróbarátommal konzultálok a cselekményszövéssel kapcsolatban. A kész történet végső változatát pedig a szerkesztőmmel alakítjuk ki.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem okozott nekik nagy meglepetést vagy különlegességet. Inkább azon csodálkoztak, hogy olyan sokáig tartott, míg a sokadik, a „fióknak” megírt történetem után a nyilvánosság elé mertem állni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén a Nílus könyve-sorozat befejező kötete érkezik, illetve egy meglepetés. Ahogy minden további munkám meglepetés lesz az olvasók számára, mert, ahogy mondtam, nem szeretem belekényszeríteni magam egyetlen skatulyába sem. Úgyhogy az olvasóim a jövőben számíthatnak tőlem egymástól homlokegyenest eltérő, de mindenképpen szórakoztató történetekre.

T.R.Salty/Soós Tibor hivatalos oldala

Az istennő amulettje

A rejtőzködő isten