2022. február 27., vasárnap

Beleolvasó: Rácz Csaba: Bosszú egy ellopott életéért - ("Miután csodával határos módon sértetlenül megúsztam a lövöldözést és a balesetet, másnap reggel egy számomra ismeretlen kisváros határában belépek egy autószerviz nyitva felejtett hátsó ajtaján. Egy öltöző helyiségben találom magamat, ahol a rabruhámat szerelői overállra cserélem, majd feltűnés nélkül, nyugodt, lassú léptekkel tovább sétálok a városközpont felé. ")

Héten, az első beleolvasó részét hozom Rácz Csaba: Bosszú egy ellopott életéért c. könyvéből egy kis rövid részletet. Ha tetszett a részlet, érdekel a könyv a bejegyzés alatt találhatjátok a vásárlási linket.

 Rácz Csaba:
Bosszú egy ellopott életéért

 
Tartalom:

Az ​akciókrimi főszereplője egy nemzetközi hírű idegsebész. Az ő elképesztően eseménydús hétköznapjait izguljuk végig, amint ráterelődik egy súlyos bűncselekmény gyanúja, majd kibontakozik egy szörnyű gyilkosságsorozat, mellyel kapcsolatban újra és újra tisztáznia kell magát. A gyilkos ugyanis mindig ott sújt le áldozataira, ahol a doktor tartózkodik, ami persze nem véletlen. Dr. Barryman azonban sikeresen veszi az egyre nehezebb akadályokat. Még a rendőrségnek is sokat tud segíteni az igazi tettes felderítésében, bár az egymást követő gyilkosságok sorozata még akkor sem fejeződik be, amikor fény derül a titokra, mely az elkövető rettenetes bosszúvágyát fűtötte.
Ennek a lelkiismeretes, nagy tudású orvosnak valóságos kálváriát kell bejárnia, hogy bizonyítsa ártatlanságát, de az éles elme, a fizikai rátermettség és a kitartás végül győzedelmeskedik a beteges erőszakkal szemben. Ám amikor a doktor kalandjai végre befejeződnek, legjobb barátainak egyikét is utoléri egy mindenre elszánt bűnbanda, mely ellen újabb hajtóvadászat indul.
Minden fejezetben történik valami, és az egymást filmszerűen követő vérfagyasztó epizódok közben az olvasó előtt sorra megelevenednek a modern nagyvárosi élet visszásságai és félelmei. Csak egyvalami van, amitől nem kell tartania, ez pedig az unalom.


ENGEDÉLLYEL


Rendőrségi helyszínelésre érkezem haza, de nem akarnak beengedni, ezért igazolnom kell, hogy itt lakom. Az akadékoskodó rendőrtől megtudom, hogy haláleset történt, a közlés hatására fejvesztve berohanok a nappaliba, ahol megtalálom haldokló feleségem véres testét. Fölé hajolok, hogy ellenőrizzem a szívverését. Úgy látom még él, öntudatlanul véletlenül megkarmol, mert nem ismer meg, a karjaim közt hal meg. Több közvetlen közelről leadott lövés érte és a nyakán fojtogatás nyomai látszanak, valamint súlyos fejsérülése is van – hallom meg a hátam mögül az egyik helyszínelőtől és a halottkémtől, akik egymással beszélgetnek. Mire az üggyel megbízott nyomozóval, aki bevisz magával a rendőrségre, elhagyjuk a házat, a sajtó már a helyszínen van. Nagy a médiafelhajtás. Nekik ez csak egy újabb szenzáció, számomra, ez életem legnagyobb tragédiája.

***
Sötét este van, már csak harmincegy mérföldre és negyven percre vagyunk Menardtól, amikor egyik rabtársam rángógörcsöt kap és habzó szájjal fuldokolni kezd. Amikor az egyik őr odalép hozzá, hogy segítsen rajta, a rab a nadrágja szárából egy bökőt vesz elő és gyomron szúrja, majd feláll és belerúg áldozatába. Erre a másik őr a szolgálati fegyverével lelövi őt. Ekkor felugrik egy másik rab és megpróbálja elvenni tőle a puskát. Dulakodásuk során az őr, a rab helyett véletlenül buszunk sofőrjét lövi le. Az irányítás nélkül maradt jármű átszakítja az országút szalagkorlátját, többször átfordul, majd lebukfencezik a domboldalon, rá a vasúti sínekre. A balesetet rajtam kívül csak a két őr éli túl. A puskás őr felszólít, hogy lássam el a gyomron szúrtat, ezért leveszi rólam az összes bilincset. Épp odaérek a sérülthöz, amikor hangos dudálást hallok és az első szélvédőn kitekintve észreveszek egy közeledő fénycsóvát. Balszerencsénkre egy tehervonat közeledik felénk. A puskás őr segítségével kijuttatjuk az életveszélyes állapotban lévő kollégáját a busz roncsból, de kiugranom már csak nekem sikerül, mielőtt a vonat telibe találja, majd háromszáz láb hosszan maga előtt tolja a buszt.

***

Miután csodával határos módon sértetlenül megúsztam a lövöldözést és a balesetet, másnap reggel egy számomra ismeretlen kisváros határában belépek egy autószerviz nyitva felejtett hátsó ajtaján. Egy öltöző helyiségben találom magamat, ahol a rabruhámat szerelői overállra cserélem, majd feltűnés nélkül, nyugodt, lassú léptekkel tovább sétálok a városközpont felé. Nagy nehezen megtalálom a helyi kórház épületét. A betegfelvételnél olyan nagy a sürgés-forgás, hogy senki észre sem veszi, amint bejutok az épületbe. Az egyik találomra kiválasztott kórterem félig nyitott ajtaján belátok. Ekkor tűnik fel, hogy az itt kezelt pácienst gépek tartják életben, a jelek szerint kómában fekszik. A fürdőszobai ruhásszekrényben ismét találok magamnak civil ruhát. A csap feletti tükör és a pipereszekrényben kezembe akadt olló és kézi borotva segítségével levágom a bajuszom és a szakállam, a fésűvel pedig új frizurát alakítok ki magamnak. Visszatérek a kórterembe, s jóízűen megeszem az egyik fekvőbeteg reggelijét, amit a nővér hozott be az imént. Kint a folyosón megkeresem a személyzeti öltözőt, ahol köpenyt húzok és sztetoszkópot veszek a nyakamba, majd belém botlik egy kérdezősködő rendőr. Engem keres az őrszobán kapott személy leírás alapján, de óriási szerencsémre nem ismer fel, mert új külsőm tökéletes álca.

A főbejárat előtt kialakított parkolóból ellopok egy mentőautót. Ez nem okoz különösebb nehézséget. Éppen az imént hoztak be vele valakit, a sofőr elment a mosdóba, az indítókulcsot pedig bennhagyta a gyújtáskapcsolóban.

1 órával később

Már nálam van Matt pénze és a feleségétől, Jennifertôl kapott civil ruhában újra az országúton vagyok a mentőkocsival, amikor a nyomomba szegődik két rendőrautó és egy rendőrségi helikopter. Behajtok egy alagútba, melynek egyik végét lezárják a rendőrautók, a másik kijárat felett ott lebeg a helikopter. Otthagyom a mentőautót és az utamba kerülő első csatornalejáraton keresztül a föld alá menekülök. Addigra azonban már megint a nyomom ban vannak a rendőrök és egyikük észreveszi, merre menekültem. Utánam jön a csatornába. Alacsony, kövér, kínai származású férfi. Elcsúszik a vizes sárban, elveszíti az egyensúlyát, a szemem láttára hasra esik és karnyújtásnyira előttem elejti a pisztolyát is, amelyet felveszek és ráfogok. A férfi feltehetően megérzi, hogy mögötte állok, ezért mindkét kezét a magasba emeli és lassan megfordul, majd bemutatkozik, miközben arcára kiül a rettegés, ő maga pedig reszketni kezd.
– Bob Paulson ügynök vagyok a Szövetségi Nyomozóirodától – mekegi.
– Nem öltem meg a feleségemet!
– Nem rám tartozik, én csak a parancsot teljesítem.
– Én viszont kénytelen leszek végezni magával, ha nem hagy elmenni.
– Kérem, nekem ez a munkám, ne tegyen semmit, amit később megbán.
– Nincs abban a helyzetben, hogy fenyegetőzzön!
– Most mit akar tenni?
– El fogom kapni a feleségem gyilkosát és örökre meglakol! Nem tudja megakadályozni, megértette?
Nem válaszol, csak bámul rám ijedten, ezért a fegyverrel sakkban tartom, és lassan hátrálok, de amint megfordulok, hallom, hogy újra a nyomomba szegődik. A csatorna egy vízesésben végződik. Mivel, nincs más választásom, beleugrom, mielőtt utolérne. A folyó torkolatánál sértetlenül érek partot, majd futni kezdek egy ismeretlen erdőségben. Már csaknem beesteledett, amikor végre találok egy faházat, melynek a kamrája tele van élelmiszerrel. Itt jóllakom, majd megpihenek. Másnap reggel stoppolok az országút mentén. Egy nő vesz fel, akivel visszavitetem magam Matthew kórházába, ahol a segítségével ismét orvosnak öltözöm. Ezután, kapok tőle még egy kis pénzt és egy tippet, hogy hol vehetek ki albérletet, ahol nem kérnek igazolványt és készpénzzel is lehet fizetni. Taxit is hív, hogy eljussak a megadott külvárosi címre.

***

Másnap délelőtt éppen otthon tanulmányozom a kórházban lemásolt dokumentumokat, amikor a főbérlőnőm lakását megrohamozza a városi rendőrség. Az ablakon kinézve tanúja vagyok, hogy a régóta körözött fiát tartóztatják le és viszik be pedofília és kábítószer kereskedelem gyanújával. Csak hajszálon múlik, hogy hozzám nem néznek be. A húsz év kör li nyikhajt háta mögé bilincselt kezekkel beültetik egy rendőrautóba. Nem tudom, mi lesz, ha esetleg visszajönnek és a szomszédoknál elkezdenek kérdezősködni, ezért távozom a lakásból és megpróbálok elvegyülni a belvároson áthaladó felvonulók tömegében. Szent Patrick napja van. Már azt képzelem, hogy biztonságban vagyok, amikor a hátam mögül váratlanul a nevemen szólít egy kínai akcentusú kásás hang. Nem hiszek a szememnek. Bob Paulson még ebben a hatalmas tömegben is megtalált és látom, hogy már nyúl is a fegyveréért. Futásnak eredve elérem a rendezvényt biztosító rendőrök egy csoportját és felszólitom őket, hogy tartóztassák le Bobot:
– Segítsenek! Ott, az a fekete kabátos, teljesen bolond kínai férfi pisztollyal hadonászik és összevissza kiabál. Fogják el, de vigyázzanak, mert közveszélyes!
Fogják el azt a nagydarab fehér férfit, nem menekülhet el! Tartóztassák fel! – magyarázkodik kétségbeesetten Bob, de sikerült megelőznöm őt, ezért először egy szavát sem hiszik el. Csak akkor tud szabadulni a rendőröktől, amikor felmutatja az igazolványát, de addigra én már árkon-bokron túl vagyok, ismét elnyel az ünneplők áradata. Mivel utamon a gondviselés kísér, lélekben köszönetet mondok az írek védőszentjének. Ideje egy telefonfülkéből felhívnom a tudakozót, hogy megszerezzem Bob Paulson telefonszámát. Tudatnom kell vele, hogy fordult a kocka, ezentúl én vadászom rá, nem fordítva.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Beleolvasó: Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa - ("– Vészhelyzet – mondta a mikrofonba. – Itt Taubmann igazgató beszél – hallatszott a műszerfali hangszóróból. – Hol van? – Egy olyan ember szenvtelen, hivatalos hangja volt, aki messze-messze felette áll. ")

Folytatom továbbra is a Beleolvasót az Agave Könyvek Kiadó által kiadott könyvekből. Ezúttal Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa című könyvből fogok nektek hozni hetente részleteket. Én már elkezdtem olvasni, hamarosan megírom róla a véleményemet.

Jó olvasást kívánok!

Philip K. Dick:
Vulcanus kalapácsa
 

Tartalom:

A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák.
Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol.
Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes.

 

ENGEDÉLLYEL

EGY


Arthur Pitt rögtön felfigyelt a csőcselékre, amint kilépett az Egység irodájából, és átvágott az utca szemközti oldalára. A sarkon parkoló autójához érve megállt, és cigarettára gyújtott. Kinyitotta az autót, majd az aktatáskáját szorosan fogva felmérte a kompániát.
Ötvenen-hatvanan lehettek: helybéli munkások és kereskedők, eladók acélkeretes szemüvegben. Autószerelők és teherautó sofőrök, gazdák, háziasszonyok, egy fehér kötényes kisboltos. A szokásos alsó középosztály. Mindig ugyanazok.
Pitt becsusszant a kocsijába, felkattintotta a műszerfali mikrofont, és hívta a legmagasabb rangú felettesét, a dél-amerikai igazgatót. A tömeg immár gyorsabban mozgott, egész széltében betöltötte az utcát, és némán feléje tódult. Nyilván felismerték a T osztályú ruhájáról: fehér ing, nyakkendő, szürke öltöny, filckalap. Meg az aktatáska. A fényes fekete cipő. A kabátja mellzsebében megcsillanó sugárceruza. Ki is húzta onnan az aranycsövet, és kézbe fogta.
– Vészhelyzet – mondta a mikrofonba.
– Itt Taubmann igazgató beszél – hallatszott a műszerfali hangszóróból. – Hol van? – Egy olyan ember szenvtelen, hivatalos hangja volt, aki messze-messze felette áll.
– Még mindig az alabamai Cedar Grovesban. Körülvettek. Azt hiszem, elzárták az utat is. Ránézésre az összes helybéli itt van.

– Van köztük Gyógyító?

PHILIP K. DICK

Oldalt a járdán állt egy öregember, jókora fején rövidre nyírt hajjal. Némán állt az egyhangú, barna köntösében, amit a derekán megcsomózott kötél fogott össze, a lábán pedig szandált viselt.
– Egy – mondta Pitt.
– Próbáljon meg felvételt készíteni Vulcanus 3-nak.
– Megpróbálom.
A tömeg már teljesen körbevette az autót. Pitt hallotta, ahogy bökdösik tapogatják a járművet, ahogy óvatosan, nyugodt hatékonysággal vizsgálgatják. Hátradőlt, és bezárta az ajtókat. Az ablakok fel voltak húzva, a motorháztető szorosan lecsukva. Beindította a motort, ami aktiválta az autóba épített védelmi felszerelést. A rendszer halkan zümmögött alatta és körülötte, ahogy kereste az autó páncéljának gyenge pontjait.
A barna köntösös öreg nem mozdult a járdán. Pár másik emberrel együtt ácsorgott, akik egyszerű hétköznapi ruhát viseltek. Pitt elővette és felemelte a kamerát.
Hirtelen egy kő találta el az autó oldalát az ablak alatt. A jármű megrázkódott; Pitt majdnem elejtette a kamerát. Aztán egy másik kő ezúttal már az ablakot találta el, amin pókhálórepedés futott szét.
Pitt ledobta a kamerát.
– Segítségre lesz szükségem. Komolyan gondolják.
– Már úton van egy csapat. Próbáljon meg jobb felvételt csinálni a Gyógyítóról. Nem volt tiszta a kép.
– Azt nem csodálom – mondta Pitt mérgesen –, meglátták a micsodát a kezemben, és szándékosan megdobáltak kővel. – Betört a hátsó szélvédő, vakon tapogató kezek nyúltak be. – Ki kell innen jutnom, Taubmann.


  Ha tetszett ez a részlet, itt tudod megvenni:

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka - ("– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé. – Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?")

Ezen a héten kellett volna hoznom Aurora könyvéből részletet, kissé lemaradtam. De sebaj! Hozom ma, nektek, Az Istenek játéka, hogy tetszett nektek? Izgalmas? Érdekes? Íme a folytatása, ha tetszett a bejegyzés alatt található linken tudod megvenni.
Jó olvasást!

 Aurora Lewis Turner
Az Istenek játéka

Tartalom:

 Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?

ENGEDÉLLYEL

Napos reggel fogadta a csapatot. Robin arra ébredt, hogy cserbenhagyta őt a teste, és olyasmit érzett, amit előtte még soha. Maya közelsége felébresztette benne a szunnyadó férfit. Először megijedt, felpattant, majd – amilyen gyorsan csak tudott –, a fák közé veszett. A többiek értetlenül bámultak utána. Maya felállt a homokról, hogy Robin után induljon, de Hunter szavai megállították őt.

– Hagyd most kicsit!

– Mi történt vele? Talán baja esett? – kérdezte aggodalmaskodva.

– Minden a legnagyobb rendben. Csak egy kis magányra van szüksége – vonta meg a vállát.

– Talán nem ártana megbizonyosodni… – kezdett volna vitatkozni vele Maya, mire Hunter felsóhajtott.

– Jól van! Utánamegyek. – Erre kék-arany tekintete megtalálta Luna arcát. A lány a homokban ült, és látványosan nem törődött az eseményekkel.

– Addig meséld el a többieknek az éjszakai akciódat, tökmag! – szólította fel. Luna zöld pillantása az isten felé siklott. Hunter mintha egy csipetnyi dühöt érzett volna benne, amitől elmosolyodott. De ez nem tartott soká, ezért újabb utasítást adott, a maradék halra mutatva:

– Reggelizzetek meg!

A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek.

A bokorban egyszer csak megmozdult valami. Feszült csend telepedett a társaságra. Csak akkor enyhültek meg, amikor felismerték a mosómedvét. Luna elmosolyodott a furcsa, szőrös lény láttán, letette a maradék halat, és ellépett onnan. Az állat kirohant a bokorból, megszimatolta a halat, majd apró mancsába vette, megforgatta benne, és meg is ízlelte. A társaság tagjai csodálkozva bámulták a jelenetet. Lunának is vissza kellett fognia magát, nehogy elmosolyodjon.

 

***

 

Hunter Robin nyomát kereste. Nem szeretett kényes témáról beszélni, viszont el kellett ismernie, hogy maga vállalta a főnökséget, így viselnie kellett annak minden terhét.

Épp vissza akart fordulni a tábor felé, amikor megjelent a szőke férfi. Nyugodtnak tűnt, még halvány mosolya is végigszáguldott arcán, amint meglátta az istent.

– Hunter? – kérdezte.

– Jól vagy, haver? – jött a kérdés.

– Igen – bólintott Robin, de lesütötte tekintetét. – Csak, tudod… azt hittem egy percre, hogy nem vagyok ura a testemnek, de már minden rendben.

– Nem szégyen, ami veled történt – veregette őt hátba Hunter óvatosan. – Hamarosan elkezd „normálisan” működni a testetek. 

Robin ezekre a szavakra elgondolkodott, de nem kérdezett rá. Ehelyett Hunterrel együtt ballagott vissza a rögtönzött táborba. Amire odaértek, összekészült a csapat.

– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé.

– Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?

– Talán maradnál még egy olyan tónak a partján, ami nem is olyan rég megpróbált megölni engem? – kérdezte a lány, mire Hunter a hátára vette táskáját.

– Na, most van indulás! – ragaszkodott hozzá, hogy övé legyen az utolsó szó. Nem ismerte el Luna igazát.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni (ekönyv)

Aurora Lewis Turner írói oldala

DiBook

2022. február 25., péntek

A.K. Larkwood: A Kimondatlan Név (The ​Unspoken Name) című kötet megjelenik március 17-én az Agave Könyvek Kiadónál. - ("„Lélegzetelállító utazás. Epikus fantasy, amelyben kísért a bőrünk alá kúszó iszonyat, ugyanakkor elvarázsol a rendületlen, elragadóan szépséges szerelem.” K. A. Doore, a The Perfect Assassin szerzője ")

Mi lenne, ha tudnád, hogyan és mikor fogsz meghalni?

A.K. Larkwood:
A Kimondatlan Név

(The ​Unspoken Name)

„A klasszikus orkos-kardos fantasy váratlanul újszerű, modern értelmezése. Menő, dögös és időtlen… Nem lehet eléggé imádni.”
Tamsyn Muir, a Gideon, a Kilencedik szerzője

„Részletgazdag és lebilincselő történet, zseniális főhajtás olyan nagyságok előtt, mint Ursula K. Le Guin és Diana Wynne Jones.”
Jenn Lyons, a Királyok Veszte szerzője

„Lélegzetelállító utazás. Epikus fantasy, amelyben kísért a bőrünk alá kúszó iszonyat, ugyanakkor elvarázsol a rendületlen, elragadóan szépséges szerelem.”
K. A. Doore, a The Perfect Assassin szerzője 

 

Megjelenik március 17-én!
Agave Könyvek Kiadó

Fordította: Tamás Gábor

Fülszöveg

Kszorvejt az ősi mágia egyik szektája nevelte. Mindig is tudta, hogy a tizennegyedik születésnapján felmászik majd a hegyre, belép a szentélybe, és az istenük, a Kimondatlan áldozata lesz. Ám a halála napján felkeresi egy nagy hatalmú varázsló, és lehetőséget kínál neki: fordítson hátat a végzetének, hogy tolvajjá, kémmé és orgyilkossá váljon – a varázsló hű fegyverévé. A lány sosem akart értelmetlen halált halni, ezért elfogadja az ajánlatot.

Kezdetben segít megdönteni egy ország vezetését és visszaadni a varázslónak a hatalmát, aztán a megbízásából kutatni kezd egy ereklye után, amely számos világot képes lenne megváltoztatni.

Eljön azonban a nap, amitől Kszorvej mindvégig rettegett. Szembetalálkozik régi szektájával, amelynek tagjai ugyanazt a mágikus tárgyat keresik. Kszorverjnek el kell számolnia a múltjával, ráadásul szembesül a ténnyel, hogy az istenek nem felejtenek, és idővel minden adósságot meg kell fizetni…

 

Ajánlások


„Lenyűgöző, ügyes és kábítóan magabiztos debütálás. A történetben szereplő világ épp annyira egzotikus és veszélyes, mint a benne mozgó szereplők. A Kimondatlan Név hibátlan első oldalától egészen a keserédes utolsó mondatáig, olyan könyv, amilyenhez foghatót még nem olvastam.”
Nicholas Eames, A Wadon királyai szerzője

„Nagyszerű könyv! Részletgazdag, lebilincselő és rendkívüli darab, zseniális főhajtás olyan nagyságok előtt, mint Ursula K. Le Guin és Diana Wynne Jones. A. K. Larkwood könyve az első oldalától fogva megragadott, és nem is engedett el többé. Mesés szöveg, a szó minden értelmében.”
Jenn Lyons, a Királyok Veszte szerzője

„A. K. Larkwood könyve, A Kimondatlan Név Le Guin nagyszerű művét, az Atuan sírjait idéző epikus fantasy: mintha Arha az elemésztett felnőttként pártfogója, egy gyanús varázsló szolgálatában álló kardforgató zsoldos lenne. Gyors ütemű, érzelmekre is ható harcjelenetei, veszedelmes, szépséges és a megalkuvásról szóló varázslása miatt nagyon szeretem ezt a könyvet.”
Arkady Martine, a Birodalomnak nevezett emlék szerzője

„A hagyományos orkos-kardos fantasy váratlan és újszerű értelmezése. Menő, dögös és időtlen… Nem lehet eléggé imádni.”
Tamsyn Muir, a Gideon, a Kilencedik szerzője

„Igazán csodálatos könyv… Az első oldalától fogva felkeltette a figyelmemet, és nem engedte ellankadni. Üdítően friss, izgalmas és új szöveg izgalmas szereplőkkel, folyamatosan változó felállással, lehetetlenségnek számító feladatokkal, lélegzetelállító helyszínekkel és döbbenetes csavarokkal.”
Dyrk Ashton, a Paternus szerzője

„Teljesen vad és új formában adja vissza a fantasy valamennyi orkos, epikus küldetéses, halott istenes és élőhalott lelkes elemét, a vakmerő mentőakciók és az utolsó pillanatban történő megmenekülések szokványos fordulatait. Szédületes és elragadó bemutatkozás.”
Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó Hugo- és Nebula-díjra jelölt szerzője

„Larkwood bemutatkozása a műfaj üdítő és szórakoztató darabja okosan megírt szöveggel, tetszetős szereplőkkel és csodálatos világépítéssel. Kötelező olvasmány minden fantasyrajongó számára.”
Tara Sim, a Scavenge The Stars szerzője

„A Kimondatlan Névben megvan minden: bizsergetően jó próza, káprázatos világépítés, nagy hatalmú, érett nők, saját erőből létrehozott – habár rettenetes – család, óriási kígyók, ősi sírok, halott istenek és igaz szerelem. Csodálatos könyv. Egy ültő helyemben elolvastam."
Emily Tesh, a Silver In The Wood szerzője

„Lélegzetelállító utazás. Epikus fantasy, amelyben kísért az ember bőre alá kúszó iszonyat, ugyanakkor gyönyörködhetünk a rendületlen, elragadóan szépséges szerelemben.”
K. A. Doore, a The Perfect Assassin szerzője

 

A szerzőről

A. K. Larkwood a St. John’s Főiskolán végzett Cambridge-ben. Dolgozott a médiában, felsőoktatásban és a jog területén is. A Kimondatlan Név az első regénye, a megjelenését követően jelölték a legjobb elsőkötetes szerzőnek járó Astounding-díjra.

 

Előrendelhető kedvezménnyel!

Agave Könyvek Kiadó

Megjelenés március 8-án Elle Cosimano: Finlay Donovan ölni tudna c. kötet Agave Könyvek Kiadónál. - ("Elle Cosimano: Finlay Donovan ölni tudna.")

„Finlay Donovan az élet újrakezdésének nagymestere.”
–Lisa Gardner


Elle Cosimano:
Finlay Donovan ölni tudna

(Finlay Donovan Is Killing It)  

Regény az anyaság örömeiről és megpróbáltatásairól.
Pergő stílusú és őrülten szellemes, szórakoztató történet.

 

Megjelenik március 8-án!

Agave Könyvek Kiadó


Fordította: Török Krisztina

Fülszöveg

Finlay Donovan kétgyerekes, egyedülálló és idegileg teljesen kimerült anyuka, aki mellesleg leadási határidőkkel küszködő írónő is egyben. Az élete totális káosz.

Az ügynökének beígért könyvével egyáltalán nem halad, a volt férje kérdés nélkül elbocsátotta a kisegítő bébiszittert, négyéves kislányát pedig épp egy igen szerencsétlenül alakult első hajvágási kísérlet eredményeképpen a fejéhez szigszalagozott tincsekkel kénytelen óvodába vinni.

Finlay egyre sokasodó problémáin az sem segít, hogy az ügynökével folytatott üzleti ebédje alatt a szomszédos asztalnál ülők kihallgatják krimije tervezett történetét, és tévesen bérgyilkosnak vélik. Finlay pedig saját maga legnagyobb döbbenetére igent mond a felkérésre, hogy elintézzen egy kellemetlen férjet. Mert hát valamiből élni is kell.

Persze a való életben közel sem olyan egyszerű egy rendes bűncselekményt elkövetni, mint egy regény lapjain, ráadásul kisvártatva – hogy semmi se legyen egyszerű – Finlay menthetetlenül belebonyolódik egy nagyon is valódi gyilkossági nyomozás eseményeibe.

Elle Cosimano az anyaság minden örömét és megpróbáltatását bemutató regénye pergő stílusú és őrülten szellemes, letehetetlenül szórakoztató olvasmány.

 

Blörbök


„Egy éjszaka alatt végigolvastam, méghozzá ujjongó elismerések közepette. Finlay Donovan az élet újrakezdésének nagymestere. A korábban mindent elbaltázó anyuka egyszeriben sikert sikerre halmoz, és ő az élő bizonyíték, hogy minden gondra orvosság lehet, ha az ember lányát legalább egyszer bérgyilkosnak nézik.”
Lisa Gardner


„Finlay Donovannek nem lehet nem drukkolni. Rengeteget nevettem ezen a feszültségekkel teli, néha körömrágósan izgalmas, fordulatos regényen.”
Megan Miranda

„Okos, tökéletesen kigondolt, ráadásul térdcsapkodósan megnevettető könyv, abból a típusból, amelyre még akkor is sokszor gondolsz vissza mosolyogva, amikor már rég végigolvastad. A Janet Evanovich-rajongók imádni fogják. Cosimano ezt telibe találta!”
Wendy Walker

„Az Edgarra jelölt Elle Cosimano első, felnőtteknek szóló regényében megvan minden, amit imádok – mindenre elszánt hősnő, remekbe szabott, eseménydús cselekmény és a Panera! Finlay Donovanért én is ölni tudnék: könnyen lehet, hogy immár ő a kedvenc regényhősöm. Senki se fog csalódni benne.”
Kellye Garrett

 

A szerzőről

Elle Cosimano első regényét, a Nearly Gone-t Edgar-díjra jelölték, és megnyerte az International Thriller-díjat. A Holding Smoke-ot szintén jelölték az utóbbira, és a Bram Stoker-díjra is esélyes volt. A Finlay Donovan ölni tudna az első felnőtteknek szóló regénye.

A virginiai Blue Ridge-hegységben él férjével, két fiával és a kutyájukkal.

 


 

Előrendelhető kedvezménnyel!

Agave Könyvek Kiadó


2022. február 23., szerda

Előolvasás: Farkas Anett: A 33-as ügy (Dávid és Vivien 2.) - („Anett a 33-as beteggel már bizonyított. A 33-as üggyel pedig csúcsra járatta az izgalmat.”)

Szeretném megköszönni Farkas Anett írónőnek, hogy elolvashattam a második regényét az A 33-as ügy címmel. Nem is kérdés, hogy továbbra is a kedvencem, hű olvasója leszek. Elképesztően tehetséges, mi sem bizonyítja, hogy ez a könyv szuper, izgalmas, tele csavarokkal tarkítja az oldalakat.

 Farkas Anett:
A 33-as ügy

(Vivien és Dávid 2.)

 Tartalom:

Mit tennél, ha a gyermekedet valaki elvinné?
Dávid és Vivien ezúttal egy emberrablóval találják szembe magukat. Eredménytelenül keresik a nyomokat, de az elkövető mindig két lépéssel előttük halad.
Aztán egy különös idegen toppan be a nyomozónő életébe.
Egy naplót nyújt át neki, ami 1971-ig repíti vissza az időben. Dávid és Vivien egy kislányt ismerhetnek meg, akinek keserű élete elevenedik meg a lapokon.
Egy gyermeké, akinek köze lehet a mostani ügyükhöz.
De vajon a nyomozópáros hihet a naplónak, Pavlovics Linett fájdalmas vallomásának?
Az újságíró
A polgármester
A vértestvérek
A bántalmazott gyermek
Az akta, amit már mindenki elfeledett:
A 33-as ügy

 

Véleményem

5/5

Őszintén, szóhoz sem jutok, még a hatása alatt vagyok történteknek. Nem hiába mondják, hogy semmi sem az, ami látszik. Ez nagyon igaz a mondás a könyvre. Titkok, rejtélyek, családi drámák sokasága tarkítják az oldalak. Egy percre sem lehet nyugta az embernek, mert kérdések garmadája telepszik az ember fejében.  

Anett nagyon érzékletesen mutatja be a gyerekek viselkedését, a családon belüli erőszakot. Ahogy 70-es években, úgy mai napig jelen van az iskolai zaklatás, és az erőszak a családokban. Sajnos sosem fog elévülni ez. Történetben olyan szörnyű tettet hajtottak végre s több éven ez a titok tartotta őket csapdában, addig, míg valaki ki nem engedte.

Mikor az első részt olvastam, már akkor tudtam, hogy Anett tehetséges. Iszonyatosan jól ír, elképesztően hatással van a történetei. A történetei, az okok mindig a múltban keresendőek. Hiszen így kaphatjuk meg a kérdéseinkre választ, hogy miért tette azt, amit tett a Tettes.

Vártam a folytatást, mert nagyon megszerettem Dávidot, Vivient és Fannát. Ők kedvenceim. Imádom őket. Az ő jeleneteiket imádtam, szerettem, ahogy Dávid próbálja megértetni Viviennel az érzéseit, Fanna pedig cserfes, őszinte hangját. Vivien zárkózottsága miatt csak feltüzeli Dávidot. S vártam, hogy végre együtt legyenek, ne csak kerülgessék azt a bizonyos forró kását.

Ahogy olvastam a történetet, egyre több titok került napfényre. De mindig ott motoszkált bennem a kérdés, ki lehet Linett? Tényleg ő állt az egész mögött? Ő tette volna? Vagy valaki más? Mi történhetett vele? Barátjával?  Hiába a kérdések özöne, ha az írónő egyik csavart teszi bele, a másik után. S pont ettől lesz jobb, izgalmas a történet. Nem hagyja nyugodni az olvasó, ahogy engem sem. Nincs üresjárat, semmi felesleges sallang, semmi olyan, amitől, vagy amiért abba kellene hagynom az olvasást. Látszik az egészen, hogy alaposan utána nézett mindennek.

Végére fogtam is fejem, hogy most mi is történt? Ahogy az elején mondtam, semmi sem az, ami látszik. Szóval szívből merem ajánlani nektek a könyvet, ha az elsőt olvastad érdemes folytatni Dávid és Vivien történetét, mert izgalmakban nem lesz hiány.

„Anett a 33-as beteggel már bizonyított. A 33-as üggyel pedig csúcsra járatta az izgalmat.”

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Farkas Anett hivatalos szerzői oldala

Libri

2022. február 22., kedd

Előolvasás: Darvas Petra: Mágusok kelyhe ( Hópelyhek májusban 2.) -("(...) egy élmény volt újra Navatlonban lenni, sok mindenre fény derült, de ugyanakkor sok kérdés is felmerült. Hol elzárt egy szálat, hol megnyitott egyet, hogy véletlenül se lankadjon a figyelmünk. Petra egyedi, varázslatos világot nyitott meg nekünk olvasóknak. Egyszerű, könnyű, olvasmányos történet. Sehol üresjárat, sehol egy unalmas rész.")

Szeretném megköszönni Darvas Petrának, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam a második regényét a Mágusok kelyhe (Hópelyhek májusban 2.) c. kötetét. Ahogy az első kötetét is, ezt is nagyon imádtam olvasni. Már most hiányoznak a srácok, Navatlon. Első részt szerettem olvasni, de a második részt imádtam. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a harmadik kötetben. 

 Darvas Petra:
Mágusok kelyhe

(Hópelyhek májusban 2.)



Tartalom:

Nem minden portál, ami villan.
Vagy mégis?
Navatlonban a méltóságok egymás ellen fordulnak, a herceg eltűnik, Borrao az apját megmentő elixírért indul. Tigrato sem pihen: egy különleges kehely segítségével varázserőt szerez.
Mielőtt találkoznak, Gary, Emma és Lora varázslatos és veszélyes események során egyre jobban kiismerik képességeiket. Sorsuk már nemcsak a gloxántól, hanem a Mágusok Kelyhétől is függ – mindkettőt el kell lopniuk a helytartó erődjéből. Gary tudomására jut, mit követett el nagyapja a múltban, és egyszerre értelmet nyer Tigrato indítéka is.
A cél felé tartva kalandos útjukat titkok, hazugságok, egymás közti súrlódások is nehezítik.
Bár sürgeti őket az idő, letérnek az útról, hogy támogassák Borraót feladatában. Vajon ez mennyiben hátráltatja a csapatot? A fiú is viszonozza majd a gesztust?
A siker egyre biztosabbnak tűnik.
De a mágiának más terve van.

 Véleményem
5/5

Hűha! Nem is tudom, mit mondjak. Azt mondják, hogy nem mindig lehet überelni az első részt. Igaz ez filmre, sorozatokra és könyvekre. Bár a sorozatoknál évadok érvényes.

Mágusok kelyhe, több mint egy regény, történet. Az ember óhatatlanul úgy érzi legszívesebben Navatlanonban menne, és segítene a hercegnek és többieknek. A második rész tökéletes, abszolút nagyon ott van. lé már sajnáltam, hogy nem olvashattam tovább. Már most hiányzik ez a szeleburdi csapat. Itt már komolyabb dolgok történnek, rémisztő, veszélyes dolgok. Nehéz úgy elmondanom, hogy se semmit se kotyogjam ki a regényből. Így inkább azt mondom, hogy imádtam olvasni, vége fe

Hálás vagyok Darvas Petrának, hogy megalkotta ezt a csodát. Ezt a történetet. Lehetőséget adott, hogy elolvashassam a folytatást. Mindig félek, hogy vajon a folytatás milyen lesz.. Unalmas lesz? Vagy netán lapos történetté válik? Mennyire fogja az író felkelteni az olvasót másodjára?

Szerencsére nem így történt. Sőt, sokkal jobb, mint az első. Voltak humoros részek, szívfájdító történések és csavarok ráadásul.

Borrao egy kész rejtvény, komolyan, nem tudom, mikor mit higgyek...Lora egy dilis csaj, de pont ezért imádom, Emma egy komoly leányzó. Gary, hát Gary.... Ármin, hát nem is tudom. Olyan semmilyen fazon. Viszont van egy fickó, akit laposra verném egy serpenyővel. Vazil... nagyon irritáló...

Kedvenc jelenetem, amikor Lora és Borrao együtt vannak,  és később Emma Borraóval. Picit csalóka volt Lorával a kettejük kapcsolata, mert azt gondoltam, hogy ők ketten esetleg... De kit tudja.

Mindenesetre egy élmény volt újra Navatlonban lenni, sok mindenre fény derült, de ugyanakkor sok kérdés is felmerült. Hol elzárt egy szálat, hol megnyitott egyet, hogy véletlenül se lankadjon a figyelmünk. Petra egyedi, varázslatos világot nyitott meg nekünk olvasóknak. Egyszerű, könnyű, olvasmányos történet. Sehol üresjárat, sehol egy unalmas rész.

Igyekeztem lehető leglassabban kiolvasni, hogy kiélvezhessem minden pillanatát. Már most nagyon várom a következő regényt.

Ha fantasy rajongó vagy, és szeretet a titkokat, kalandokat és a humort, akkor ezt neked találták ki. Lépj be te is Navatlonban. Garantáltan imádni fogod. 

 

A könyvet itt tudod előjegyezni:

NewLine Kiadó

Darvas Petra Szerzői Oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Pertik László - ("Nagyon jó kérdés! Mert bizony az írás nem úgy néz ki ám, hogy a szerző leül és nyomogatja is a gombokat... Sokszor bizony megakadok és bár tudom, hová kellene eljusson a történet szála, merre kellene folytatni, csak nem tudom, hogyan. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írót, Pertik Lászlót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Eddig két könyve jelent meg, (de készül a harmadik) amiket a GARBO Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

1972 -ben születtem Budapesten, teljesen hagyományos módon... (Anyám bennszülött, apám kint várt. )  Évvesztesként 7 éves koromban már nagyon zavart az írástudatlanságom, így suliba mentem. Azóta már megvan a 8 osztályom (6 első és 2 második. Na jó, azért a többi is...  ) Középsuliban a kémia volt a kedvenc... Felejthetetlen perceket töltöttem a levegőben... Aztán a reáltárgyakat egyre inkább sikerült megutálni, itt kezdtem inkább az irodalom és történelem felé fordulni.

Érettségi után szinte csak akasztott ember nem voltam, sokféle munkahelyen kipróbáltam magam. Mellette már aktívan ment az írogatás meg a nevettetés. Humoromat a főnököm is elismerte, szerinte kész röhej volt, amit munkaidőben csináltam. Pedig a vége felé már nem is volt sok dolgom: Műszak elején bekapcsoltam a gépeket, műszak végén meg felmértem a kárt.  Először rímeket farigcsáltam, verseket írtam, később jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a prózával is megpróbálkoznék. Az első könyv egyfajta kísérlet volt csupán, magam is meglepődtem, hogy szinte csak pozitív kritikákat kaptam. Természetesen ettől még éreztem, hogy rengeteget kell fejlődnöm. Igyekeztem minden jó tanácsot megszívlelni, de nem letérni a saját utamról. A kiadóm sokat segített, amiért örök hála nekik. Az első regényemben sajnos így is maradt 7-8 elütés, ami mai napig bosszant. (Magammal szemben mindig maximalista voltam.) A második könyvvel igyekeztem magasabbra tenni a lécet, (már csak 1 betűnyi hiba maradt benne ) de ezt csak a kedves olvasó tudja megmondani, sikerült vagy sem.

A veszélyes autogram és Megvetett kincs sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel következetesen ragaszkodom hozzá, hogy a regényeim valós környezetben játszódjanak, (ország, természet, utca, stb.) így minden könyvemet alapos kutatómunka előzi meg. Csak így érhetem el, hogy tényleg ott érezze magát az olvasó, ahol a történet zajlik. Utána pedig ha akar, rákeres neten és akár szét is nézhet az adott környéken.  A szereplőim és a történetük kitaláltak, de a sztorik valódi, létező környezetben játszódnak. Így egy könyv általában egy év alatt készül el. Ehhez persze tudni kell, hogy nem az írásból élek, van mellett egy hétköznapi munkám, munkahelyem is. (Manapság 10 íróból 9 "másodállásban ír" (is)...)

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történeteim teljesen kitaláltak, ugyanakkor valós alapúak. Létező problémákkal találja szembe magát a főhős, valós környezetben, a jelenben. Egy morzsányi "megmagyarázhatatlan" van a regényeimben, de semmi olyasmi, ami szembe menne a tudomány jelenlegi állásával. Inkább csak "még nem tud mit kezdeni vele a tudomány". Ettől függetlenül távol áll tőlem, hogy sci-fi  -t írjak, nem érzem magam alkalmasnak rá. Így minden regényem 98% valóságon nyugvó (kitalált) történetet tartalmaz és 2% olyasmit, ami a későbbiekben akár valóság is lehet.


Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Mint említettem, rímeket már elég régen farigcsálok, a versírás kb. 18 éves múltra tekint vissza. Regényeket csak később, kb. 7 éve kezdtem el írni. Részben azért, mert egy vers, egy gondolatsor rímekben kevesebb emberhez jut(hat) el, részben pedig a rövidsége folytán korlátozott tartalommal bírhat csupán. Részben viszont annyiféle ötletem, tervem gyűlt össze, hogy úgy éreztem, ezekből már lehetne valamit csinálni. Hátha nem csak én tartom értelmesnek, érdekesnek, izgalmasnak, humorosnak, romantikusnak (stb.) ezeket a történeteket és így más is örömét lelheti benne.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Gondoltam rá, de (ahogyan a régi mondás tartja) "a cipész maradjon a kaptafánál". Egyértelműen a "romantikus krimi egy csipet humorral" -témában vagyok otthon, nem tartom valószínűnek, hogy más egyébbel próbálkozzak. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy-egy könyvemben némi "kikacsintás" más stílusok felé, de összességében nem tervezek változtatni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Uhh...  Nagyon vegyes.  Egyik oldalról természetesen egy hatalmas sikerélmény, hiszen (mint fentebb is említettem) kb. egy éves munkára teszem fel ilyenkor az utolsó pontot. Másik oldalról viszont ilyenkor még komoly teendők vannak egy kézirattal. Az olvasó hajlamos azt gondolni talán, hogy megírtam, leadom, megjelenik, de a valóság ettől elég távol áll.  Miután elkészültem vele, újból nekiállok az elejéről elolvasni az egészet, majd következik a szerkesztővel való közös munka. Neki a tartalomba nincs beleszólása, de tehet itt-ott nyelvtani, avagy szófordulati javaslatokat, (amiket vagy elfogadok, vagy nem) az esetleges helyesírási bakikat, elütéseket is korrigálja. (Ez utóbbi az első regényemnél sajnos nem sikerült tökéletesre, mint fentebb meséltem. A másodiknál viszont már 99,9% -ig igen. ) Aztán következik a tördelés, nyomdakész állapot elérése, a nyomtatás maga és a könyvesboltokba eljutás, ott a polcokra kerülés... Összességében az utolsó pont leütése és a boltokban megjelenés között gyakran fél év is eltelik! De mindenképpen egy pozitív érzés persze, amikor elkészülök egy regénnyel, ugyanakkor picit rossz is, bármilyen hihetetlen. Ilyenkor "el kell engednem" az adott történetet, hiszen következik egy másik. Mintha az embernek egy gyereke felnőne és „kirepülne”. De hát minden vég egy új kezdet is egyben. 


Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Sosem gondolkodtam írói álnéven. Nem kell mi vagy ki elől "álcáznom magam", én inkább büszke vagyok a regényeimre. Ez akkor is így van, ha pl. a második egy kissé megosztó témát is érint. De ez meg nagyon "én vagyok", hiszen az interneten a blogom is csupa ilyesmiről szól. Szeretek azokkal a témákkal foglalkozni, amiket az emberek alapból inkább kerülnek. Önmagam egy nyílt, egyenes embernek tartom, ami szívemen, a számon. (Volt is ebből bajom épp elég.) Nem szeretem a sunnyogást, a kitérő vagy kétértelmű válaszokat. Az emberi butasággal pedig ki lehet kergetni a világból. Így szeretek olyan dolgokról beszélgetni, olyasmikről írni, amikről az emberek egy része azt gondolja, "ciki", kerülendő, problémás kérdés. A regényeim csak részben érintik az ilyesmit, de a blogom 100% -ban ennek szentelem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Sosem gondoltam rá, hogy másképp próbálkozzam. Az még tervben van, hogy egyszer kipróbálom az egyes szám első személyben lévő történetmesélés lehetőségét is, (tehát amikor a főhős által ismerjük meg a történetet) de más egyéb változtatást nem tervezek sem a zsáneren, sem a stíluson, sem a műfajon belül.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan... Valahogy úgy voltam vele anno, hogy "már pedig ez sikerülni fog". (Szerintem lottószelvényt is csak így érdemes kitölteni.) Tehát fel sem merült bennem, amikor az első regényen dolgoztam, hogy ezt csak a fióknak írom és soha nem sikerül kiadni. Tudtam, hogy előbb-utóbb meglesz valahogy... De az is tény, hogy őrületesen sok kézirat készül el egy évben az országon belül és tengernyi vár kiadásra. Nagyon megnézik a kiadók, mi jelenhet meg a nevük alatt, így nehéz bekerülni a körforgásba. Nekem is volt az első regényemben, amit "el kellett engednem" és teljességgel beláttam, hogy kezdő lévén a profik biztosan jobban tudják, mit miért, hogyan... Így amikor a kéziratom úgy fogadták el, hogy "jó, de...", akkor nem tiltakoztam, hanem meghallgattam a javaslatokat és a szerkesztőm segítségével jött létre a végleges változat. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy "írtunk egy másikat". Csak finomhangoltuk, ami elkészült. Mint egy fa megmetszése... (A második regényemnél már biztosabb kézzel írtam és nem, ill. kevésbé hagyatkoztam a szerkesztőm utólagos javaslataira. Kompaktabb, "készebb" anyagot adtam le és nem hagytam belenyúlni sem annyira már. Az ember idővel jobban ráérez, mit tud, mire képes, mit szeretne látni és legfőképp: Az olvasó mit szeretne látni.)

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is.  Amikor elkezdek egy regényt, tudom, miről fog szólni, ismerem néhány jelenetét, amit előre elterveztem. Tudom, hogy fog kezdődni, merre halad és hol, milyen lesz a végkifejlet. De ezt úgy képzeld el, mint egy kirakóst, egy "puzzle -t", amikor ki tudod rakni a széleit, a "keretét". Aztán elkezded a nehezebb részét és meg kell tölteni a keretet tartalommal. Tehát tervezett, tudatos, ugyanakkor (mint szerintem minden írónak) vannak hirtelen ötleteim, érzelmi "kitöréseim", amikor hirtelen ihlettől vezérelve jön egy-egy ötlet és azokat ilyenkor vagy be kell illeszteni a történetbe, vagy le kell jegyezni és "eltenni", hogy majd részese lehessen a sztorinak.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nagyon jó kérdés! Mert az írás nem úgy néz ki ám, hogy a szerző leül és nyomogatja is a gombokat... Sokszor bizony megakadok és bár tudom, hová kellene eljusson a történet szála, merre kellene folytatni, csak nem tudom, hogyan. Az ilyesmi "írói  / alkotói válságot" szerintem minden kollégám ismeri. Ugyanakkor írni nagyon jó dolog és természetesen szeretem csinálni. Vannak jeleneteim, amikre kifejezetten büszke vagyok, "úgy külön is".  Utólag visszaolvasva némelyiket én is nevetek, elgondolkodom vagy elérzékenyülök, attól függően, épp milyen hangulatú az a rész... Ezen kívül akármilyen furcsa is, de bizony vannak olyan jeleneteim, amit szörnyű nehezen írtam meg. Szó szerint "utálva magam" közben. De a negatív szereplőt és esetleges gonoszságait, kegyetlenségeit is ugyanúgy meg kell írni. Még akkor is, ha ez az írótól iszonyatosan távol áll!


Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az első regényemnél egy konkrét személy volt az, aki inspirálta a történet megszületését. Bár nem "róla" szól, de általa született meg a főhős képe bennem. Aztán rájöttem, hogy ez nem mindig lesz így jó, így a 2 regény már teljességgel kitalált személyekről szól, és a (reményeim szerint nemsokára megjelenő) 3. könyvnél is így jártam el. Önmagamból merítek, illetve a megélt, tapasztalt témákból. Nincs egy bizonyos "múzsám", nem valakiről vagy valakikről szólnak a történeteim. Az írás szeretete adja az inspirációt és természetesen az olvasásé is. Hiszen az író olvasni is szeret. Sokat, sokfélét. Így mások remekművei is arra inspirálnak, hogy én is kövessek el valami értékelhetőt, szerethetőt.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Ez egy érdekesen alakuló dolog lett nálam, mert... Édesanyám az egyik legjobb barátom is egyben. A lelkivilágát kincsnek tartom, így tudom, hogy egy friss sztori nem is lehetne Őnála jobb kezekben. Ráadásul tanítónő volt, mielőtt nyugdíjba ment, tehát általában kiszúrja, ha itt-ott melléütök.  Így először Ő látja minden regényem kéziratát. Utána egy barátom, akinek az ízlésében, értékrendjében, lelkivilágában szintén maximálisan megbízom. A harmadik ember már a szerkesztőm, tehát a kiadó alkalmazottja, akinek a kezeibe kerül. Ők, hárman tehetnek (néha tesznek is) javaslatokat, amiket megfontolok, de... "Beleszólni" senkinek nem hagyok a történeteimbe. Ilyen egyszerűen nem létezhet, akkor az már nem az én munkám volna, nem "az én gyerekem". Tehát ami a kedves olvasó kézbe vesz, az 98,5-99,5% -ban "Pertik Laci". Nem is tudnám ezt másképp elképzelni, avagy csinálni... 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

– "Te, kisfiam! Nem kellene mégiscsak valami értelmes szakmát...?"
– NEM!
– Akkor egyél még sütit...

De összességében csodásan mögém álltak, drukkoltak és velem együtt örültek a sikernek! Mára belátták, hogy sajnos Közép-Európában manapság egy író (kivéve a "nagy neveket") nem írásból él meg, de ezzel együtt büszkék rám és szeretik, értékelik, elismerik, amit csinálok.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

 Reményeim szerint idén nyáron (legrosszabb esetben ősz elején) jelenik meg a 3. regényem, "A magyar piramis" címmel. Akit esetleg érdekel, mikorra várható pontosabban, miről fog szólni, milyen stílusban, az a honlapomon tájékozódhat.

 

 A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Garbo Kiadó

www.pertik.hu

Beleolvasó: Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southburne 2.) - ("Csak annyi a dolgom, hogy csendben meghúzzam magam; visszafogott, nyugodt élet, jöjjön, aminek jönnie kell. ")

Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southbourne 2.) c. könyvébőlegy utolsó részt hozok és pénteken egy új résszel érkezem Philip K. Dick: Vulcanos kalapácsa c. könyvéből.

A többi részeket itt olvashatjátok a számra kattintva érthetitek el.

 

1.

2.

3.

4. 

 

 Tade Thompson:
Molly Southbourne feltámadása

(Molly Southbourne 2.)

Tartalom:

Ki volt Molly Southbourne? És mit hagyott hátra?

Egy kiégett pince. Egy vérrel írt név. Gyilkosságra emlékező testek, melyek közül egy életben maradt. És egy sor szabály, melyek többé nem érvényesek.

Molly Southbourne életben van. Ha életben is akar maradni, akkor menekülnie és bujkálnia kell, folyton harcra készen. Vannak ugyanis emberek, akik emlékeznek rá: tudják, hogy micsoda valójában, és hogy miket tett. Néhányan élve szeretnék, mások holtan akarják látni. És mindegyiküknél ott rejtőzik egy-egy darabkája a lány fejében összeálló kirakósnak.

Vajon Molly elmenekülhet előlük, vagy szembe kell néznie teremtésének véres múltjával?

 

    ENGEDÉLLYEL


Csak annyi a dolgom, hogy csendben meghúzzam magam; visszafogott, nyugodt élet, jöjjön, aminek jönnie kell.
Ez a túlélés kulcsa.

 

 Átirat


 [A képen először nem látszik senki, csak egy jellegtelen bútorokkal berendezett előszoba, a polcokon és a polcok mellett is tucatnyi könyvvel. Down professzor (DP) belép a képbe, és leül egy sámlira.]
DP: Üdv, Down professzor vagyok, ez az első felvétel. Úgy határoztam, hogy ahelyett, hogy egyszerűen elfogadnám a sorsomat, kipróbálok valami radikálisat. Nem biztos, hogy működni fog, de nincs más lehetőségem, így meg kell próbálnom.
Egy központi vénán keresztül közvetlenül a véráramba juttatom a tápanyagokat, ahogyan a rákbetegeknél csinálják a teljes parenterális táplálásnál, de ehhez kell valaki, aki elindítja és felügyeli a folyamatot. Senkit nem fogok találni, aki észszerű magyarázat nélkül megcsinálná ezt nekem, ilyesmivel azonban nem szolgálhatok.

Fizethetnék egy orvostanhallgatónak, de amikor ajánlatot tettem nekik, úgy néztek rám, mintha kriptodrogfüggő lennék.
Sokat kell majd ennem, a túlélés érdekében fel kell hizlalnom magam. Csökkentem az energiafelhasználásomat, fegyverem a lustaság.
Ez valahogy furcsa izgatottsággal tölt el részben, mert egy életen át tartó egészséges étkezési szokásnak vetek ezzel véget.
Megteszem, amit tudok.
Permitte divis cetera.
A többit hagyd az istenekre. [vágás] 


Ha kíváncsi vagy a történetre, itt megtudod rendelni:

Agave Könyvek Könyvesbolt