Utolsó Kiadómustra rovattal érkezem, ahol bemutatom nektek Newkids Kiadót, ahol meleg romantikus – erotikus könyveket adnak ki Magyar szerzők tollából.: Hayden Moore, Becca Prior, Carol Souya
Nagyon sok helyen olvastam, hogy igény lenne az ilyen típusú könyvekre csak nem mindenki, tudja, hol lehet beszerezni. Ezért is készítettem ezt a bejegyzést nektek. Hogy közvetlenül a szerzőktől és kiadótól tudjátok beszerezni a könyveket.
Íme a néhány könyv, amit később majd be fogom én is szerezni őket. Illetve, ha címre klikkelsz a véleményemet fogod elolvasni az adott könyvről.
Tartalom:
Alex Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket.
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet.
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is.
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság.
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért.
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak.
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet.
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?
Becca Prior
Tanítvány
(Tanítvány 1.)
Tartalom:
A fikciós történet egy kiemelkedően tehetséges, fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között kibontakozó, perzselő szenvedélyről szól, sajátos formában. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a beteljesülés fázisait mindkét főszereplő szemszögéből láthatja az olvasó, betekintést nyerve abba, mi játszódik le egy fiatal fiú lelkében, aki ráébred, hiába futott eddig a lányok után, most mégis egy férfi iránt táplál eddig soha nem tapasztalt, olthatatlan vágyat.
A tanítvány tabukat döntöget, kendőzetlenül tárja az olvasó elé a szexuális beteljesülés legintimebb részleteit is, de bebizonyítja, a szerelem azonos neműek között is lehet ugyanolyan elsöprő, mint férfi és nő között. A szerző az elsőkönyves Becca Prior, aki nem megbotránkoztatni, hanem szórakoztatni szeretné olvasóit, és elvinni egy olyan világba, amely ugyan rengeteg embert érdekel, mégis nagyon ritkán merünk beszélni, sőt olvasni is róla.
Becca Prior
Tanítvány
(Tanítvány 2.)
Tartalom
Küzdelem és remény.
Néha olyan döntések elé állít az élet, ahol csak vesztes lehetsz.
Ha gyáva vagy, elveszíthetsz valakit, aki mindennél többet jelent számodra.
Vagy küzdhetsz…
Küzdhetsz a világ ellen, a nehezebb utat választva…
A harcot egyedül vívod, társad csupán a remény.
A remény, ami mindig elkísér, bármit is sodorjon eléd az élet.
Bíznod kell és szeretni…
Mert élni csak szeretve érdemes.
Vannak szerelmek, amik az égben köttetnek, és bármennyire szeretnéd elhitetni magaddal, hogy minden a te döntéseden múlik, az élet megtanít rá, hogy vannak kivételek.
Lewis és Harry története folytatódik…
Becca Prior
Tanítvány
(Tanítvány 3.)
Tartalom
Amikor azt hiszed, végre tiéd, amire legjobban vágytál,
rájössz, hogy az embernek mindig vannak új céljai.
Sosem vagyunk elégedettek.
Talán ez a legnagyobb hibánk…
De lehet, hogy ez visz előre, ez inspirál.
A váratlan események úgy irányítják a sorsodat,
mintha minden előre eltervezett lett volna,
csakhogy erre általában utólag jön rá az ember.
Sosem tudhatod, mit hoz a holnap.
Lehet, hogy minden, amit abban a percben kudarcként élsz meg,
afelé visz, hogy valóra váljanak az álmaid.
De az is lehet, hogy egy döntésed tönkreteszi
a szépen felépített életed.
Választásaid meghatározzák a sorsodat,
és gyakran másokét is.
Vajon jól döntesz, vagy elbuksz?
A választ sokszor csak a távolabbi jövő adja meg.
Harry és Lewis együtt kezdik el a nagybetűs életet,
örömökkel, nehézségekkel, váratlan találkozásokkal.
Becca Prior
Tanítvány
(Tanítvány 4.)
Tartalom
Az ellentétek vonzzák egymást.
De vajon a szürke hétköznapok harcaiban is tud-e vállvetve küzdeni két teljesen különböző ember?
Képesek-e legyőzni a múlt árnyait és saját kétségeiket?
A társadalmi elvárások és a mindennapi csaták sűrűjében kitart-e egymás mellett két fiatal, akiknek meg kell vívniuk a belső démonjaikkal is?
Vajon képesek-e kompromisszumot kötni, hogy olyannak szerethessék a másikat, amilyennek megismerték, vagy ők is abba a hibába esnek, mint oly sokan:
Pont azt változtatják meg egymásban, ami olthatatlan lángra lobbantotta őket.
Lewis és Harry története a végéhez közeledik, de még vár rájuk a legnagyobb harc, amit önmagukkal kell megvívniuk.
Becca Prior
Festett testek
(Festett testek 1.)
Tartalom
Elijah kényszerből vállalja el az aktmodell szerepét egy mesterkurzuson.
Leonard Chambers, a sikeres festő ugyanis köztudottan seggfej.
Arrogáns, beképzelt és elviselhetetlen.
Mégis annyira vonzó, hogy Ely az első pillanatban beleszeret.
Csakhogy a férfi tartós kapcsolatban él, Elijah pedig rejtőzködik.
El kell titkolnia a másságát, mert a nevelt fia gyűlöli a melegeket.
Ráadásul mindketten mást akarnak: Leon futó kalandot, Ely életre szóló szerelmet.
Becca Prior új sorozatának első kötetében ismét helyet kap a romantika, a bizsergetően nyers erotika és a humor is.
A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjének új trilógiája is tartogat meglepetéseket.
Becca Prior
Festett testek
(Festett testek 2.)
Tartalom
Létezik szerelem első látásra, de sajnos vak. Russell ezt a következtetést vonja le, amikor Ink Beaumont, a híres művész még a harmadik találkozásnál sem ismeri fel.
Mire Ink rádöbben, hogy ő is végzetesen vonzódik a félszeg, vörös fiúhoz, azt is belátja, hogy mindketten másra vágynak. Ő feltétlen megadást és alárendelődést várna el, Russ azonban nem érzi képesnek magát egy ilyen kapcsolatra.
Aztán fordul a sors kereke, és hamarosan egy fedél alatt találják magukat. Russ tart a lehengerlő férfitől, mégis hagyja, hogy bűvkörébe vonja és levegye a lábáról. És bár számukra látszólag nincs közös jövő, mindketten tudják, hogy nehezen fognak ellenállni a kölcsönös vonzalomnak.
Vajon megtalálják-e a megoldást, sikerül-e áthidalniuk a köztük tátongó szakadékot?
Becca Prior
Festett testek
(Festett testek 3.)
Tartalom
Mégis létezik szerelem első látásra! – gondolja Angus Caldwell, a sikeres építési vállalkozó, amikor találkozik Skyjal, a vörös démonnal. Csakhogy a gépezetbe homokszem kerül, mert kiderül, hogy Sky férfi, méghozzá híres drag queen, és a véletlenek vígjátéka gyorsan drámába csap át.
A sors azonban újabb tréfát űz velük, amikor ismét összesodorja őket.
Angus élete sarkaiból fordul ki, mert rájön, hogy Sky férfiként is vonzza, mint a mágnes. Belső vívódása, az érzések és a homofób, bigottan vallásos nevelés harca a lelkében az összeomlás felé sodorja, és nem talál kapaszkodót.
Sky Summers igazi különc, az élet császára. Családja és barátai mindenben támogatják, bármihez nyúl, sikerre van ítélve. Bárkit megkaphat, akit megkíván. Csak szerelmi élete nincs – és nem is lehet –, mivel aromantikusként vallja, hogy képtelen az érzelmi kötődésre.
Magukkal és egymással vívott harcaik belső utazásra invitálják az olvasót. Vajon sikerül-e megtalálniuk a harmóniát, az egymáshoz vezető utat?
Hayden Moore
Üvegkalitka
Tartalom
Hayden Moore, a Csendkirály szerzőjének újabb kötetében egy amerikai kisváros látszólagos nyugalmába repít minket. Egy világba, ahol mindenki templomba jár, és mosolyogva feszít az ünneplőruhájában, egészen addig, amíg otthon magára nem csukja az ajtót.
David egy olyan családban él, ahol az erőszak és a vallás remekül megfér egymás mellett. Egyetlen mentsvára Corey, aki szelíd szeretettel, kitartó gondoskodással és őszinte barátsággal ajándékozza meg.
A gyermekkor azonban gyorsan véget ér, és szembe kell nézni az újabb nehézségekkel. A kamaszodó Davidnak egyre keményebb csatákat kell megvívnia bigott, zsarnok apjával, aki agresszióval próbálja helyes úton tartani a fiait.
A két kamasz barátságát átszínezi az idő, de David nehezen vallja be magának is, hogy immár mélyebb érzéseket táplál Corey iránt. Vajon szembe mer-e szállni az értékrenddel, amit belévertek az évek alatt? Vajon legyőzi-e önmagát és ezzel együtt basáskodó apját, hogy egy utolsó harcban a saját boldogsága legyen a tét?
Carol Souya
Évszakok
Tartalom
Mindennek az alapja a ritmus. Ritmusra lélegzünk, arra ver a szívünk, arra forog a Föld is. És ahol van ritmus, ott van tánc is. Izmaink szinte maguktól mozdulnak, hogy eggyé olvadjanak a zenével. A tánc az élet. Érzelmeket fejez ki, kapcsolatokat épít, gyógyít testet és lelket.
Sasha is tudja ezt. Egész életében balett-táncosnak készült, és most ott áll álmai kapujában. Lassan értelmet nyer a sokévnyi gyakorlás, a fájdalmakkal átvirrasztott éjszakák, minden munka és lemondás, ami közelebb vitte a céljához.
Kyle sorsa a mozdulatlanság. Autóbalesete után megszűnt a létezés azon formája, amit ismert és szeretett. Maradt a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság. És a zene…
A zene az egyetlen, ami most is ott van, hogy áthidalja a szürke valóság és a színes álmok közötti szakadékot.
De vajon létezik-e közös dallam két ember számára, akik ennyire különbözőek? Elég-e, ha egy ritmusra dobban a szívük?
Carol Souya bemutatkozóregénye bátor és merész, egy lebilincselő lelki utazás. Magában hordozza a legfontosabb üzenetet: A boldogság akkor is megtalálhat, ha te nem keresed!
Becca Prior
Stockholm-szindróma
Tartalom:
Mikor elrabolják, Brian Hayes pontosan abba az életbe csöppen, amit mindig is szeretett volna elkerülni. Bár apja az alvilág koronázatlan királya, Bry eddig azon volt, hogy ő más emberré váljon, és megfeleljen halott édesanyja egykori elvárásainak.
Az élet azonban mindig tartogat meglepetéseket, és a leggondosabb számításba is hiba csúszhat. Briannek fel kell idéznie a gyermekkorában tanultakat, ha túl akarja élni a borzalmakat. Arra azonban nem lehet felkészülni, hogy épp akkor éri utol a szerelem, mikor a puszta léte is veszélybe kerül. Pláne arra nem, hogy a fogvatartója lesz a szíve választottja.
Elrablója, Jake Harris egy jelentéktelen alak, aki az öccse életéért cserébe elvállal egy munkát, de arról fogalma sincs, mibe keveredik. Mikor szembesül a zord valósággal, és rájön, hogy nemcsak a testvére, hanem a saját biztonsága is veszélybe kerül, olyan döntést hoz, amivel mindkettejük életét kockára teszi. Csakhogy nincs választása…
Ez azonban nem csak egy egyszerű krimi. Sokkal inkább az emberi természet sokszínűségéről szól, és arról, hogy a múltbeli események mennyire meghatározzák mostani döntéseinket.
Brian és Jake szerelme, sorsuk nem várt fordulatai, az őket körülvevő világ történései rengeteg izgalommal és érzelemmel töltik meg az oldalakat.
Becca Prior már megszokott, szókimondó stílusában, rengeteg erotikával, humorral és akcióval fűszerezett története egy olyan világot mutat be, ahol a rosszfiúk is lehetnek szerethetők.
Azoknak ajánljuk, akik nyitottak a meleg-erotikára, és szeretik az feszültséggel teli, gyorsan pergő jeleneteket.
Becca Prior
A sorsom te vagy
Tartalom:
Oliver Bancroft gyűlöli a fogorvosi rendelők szagát. Gyermekkora óta kínozza ez a fóbia.
Aztán felbukkan Courtney Marshall, az ifjú szájsebész. Kiderül, hogy együtt nevelkedtek egy árvaházban, de elszakadtak egymástól, amikor Olivert örökbe fogadták. Fény derül a gyermekkori traumákra, amiket a fiatalember szándékosan száműzött a gondolataiból.
A régi emlékek és az új érzések egyszerre robbannak be Oli életébe, pontosan úgy, mint Max, Jessy és Tommy, Court gyerekei, akiket azonnal a szívébe zár.
Bimbózó kapcsolatuk azonban nehézségekbe ütközik, mert Courtney nem szeretné, ha a gyerekek szembesülnének másságával.
Mégis, valahol mélyen mindketten tudják, hogy ez a szerelem az égben köttetett.
Oliver küzd kettejükért, az álmaiért, azért, hogy ők öten boldog család lehessenek.
Sok kedves pillanattal, erotikával és humorral fűszerezett regény, A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjétől.
A könyveket itt tudjátok beszerezni, illetve a facebook csoportban is szívesen látnak szeretettel.
Facebook csoportok