2021. május 17., hétfő

Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I. - (- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg. - Majd később lebeszélem róla. ")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből hozok újabb részletet nektek a blogomra. Már nem sok van az első részből, hamarosan a második részéből fogok hozni részleteket. Addig is a bejegyzésem alatt találhatjátok a vásárlási linket.

Chris Land:
Lélekvesztő I.




Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.


ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET


 A kairói reptéren rahedli ember tolongott és borzasztó zűrzavar uralkodott a váróban, közben az atyát követve kiértem az utca forgatagába, ahol a helyzet mit se változott. Autók dudáltak, az eladók dicsérve árulták a portékájukat, s úgy meglepett egy gyerekekből álló csoport, hogy a papot is elvesztettem. Utána kutatva a szemem összetalálkozott egy burnuszt viselő férfi pillantásával, akinek koszos arca egyetlen másodpercre hirtelen átfutó félelmet keltett bennem, aztán az alak ellenállhatatlan és lehengerlő mosolyt küldött felém, ami még inkább nem tetszett, pedig ahogy jobban megnéztem őt, akár ellenállhatatlannak is titulálhattam volna az illetőt. Körülbelül száznyolcvan centi magas teremtés volt, poros burnusza fölül feszült rajta, alatta egy fehérnek alig mondható nadrágot és inget viselt. A fejét konyharuha borította, amit levett, így elővillant rövidre nyírt hollófekete haja, mégis inkább barna írisze és bronz bőrszíne vonzotta a szemem. Magabiztosságot sugározva higgadtan állta a tekintetem, ahogy végigmértem, türelem és nyugalom áradt belőle, mégis kikerülték őt az emberek, talán széles övében tündöklő tőre miatt. Ez viszont végképp nem foglalkoztathatta, mert úgy támasztotta felhúzott egyik lábával az oszlopot, mintha attól félne, hogy az kidől nélküle, s az egész épület ráomlik a jelenlévőkre.
Ekkor elém penderült egy gyermek, amely Kairó elmaradhatatlan eleven és nyüzsgő tartozéka, s talán a seregtől maradt le. Csíkos, pizsamaszerű öltözékben ricsajozott előttem, mintha az életét fenyegetném, s egyetlen szót üvöltözött felém: - Ajua!
Végül rájöttem, nekem kell a segítség, ugyanis mindenáron rám akart sózni egy pamut alsógatyát. Csillogó fekete szemeivel fürkészett, göndör haja fürtökben csüngött alá, kreol bőrében csak a foga fehérje világított. Szutykos arcáról és ruhájáról a mosópor-reklámok jutottak eszembe, aztán tisztáztuk, hogy velem arabul nem sokra megy, én vele magyarul semmire, így megállapodtunk az angolban, és végre közölhettem: - Nincs szükségem férfifehérneműre.
- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg.
- Majd később lebeszélem róla.
A gyerek tűnődve elővett egy dobozos Colát, felbontotta, meghúzta, erre lecsorgott az állán a fél adag. Amikor rájött, hogy figyelem, újra nekikezdett: - Ajua! Tessék, most Mira akarja, hogy megvedd, fizesd ki a felét, tíz font - nyújtotta az üres kezét. - Nusz na nusz.
Miután bambán próbáltam megfejteni a szavait, ő rohamot intézett ellenem, minitájfunt produkálva megállíthatatlanul cibálta a karom, és Istent hívogatta, világosítsa meg az elmém. Kevéske szabad pillanatomban akartam lehámozni magamról a gyermeket, sikertelenül. Zsebembe kotorva markába nyomtam pár piasztert, így tágra nyitotta a szemeit. - Mi ez? Ezért csak fél korty jár, ez az izé húsz font, azért mondtam, hogy nusz na nusz, azaz fele-fele.
- Idd meg, nekem nem kell, bár megmutathatnád, hol kerül annyiba.
A Mira nevezetű Szutykoskának angyali bájvigyor terült el az arcán és felnézett rám. - Majd máskor megmutatom, szóval kell a naci? Ne finnyáskodj már, nem mindegy, mit hordasz?
- Ne húzogasd a ruhám - söpörtem el a kezét.
- Hogy képzeled ezt? - kiabálta és bokán rúgott.
- A szentségit, beárullak Istennek, ha ilyen rossz vagy.
- Azt próbáld meg - fenyegetett, aztán durcásan rám nézett, és odébbállt a következő szavak kíséretében: - Tudd meg, hogy egész Keleten nélkülem nem mész semmire.
- Mit csinál itt? Már taxit is fogtam - tűnt fel a közelemben Credo, hogy odavezessen.
Amint beültünk a fekete-fehér kocsiba, egy nem mindennapi figura fogadott, aki hátratekintve üdvözölt, de nem tudtam eldönteni, vajon tényleg nekem magyaráz-e, mert kancsalsága nem tűrt határokat. A bal szeme enyhén jobboldali párti, míg jobbja furcsa baloldali pózt vett fel, közben megveregette a vállam, szélesen vigyorgott, ilyenkor a szemei jobbra-balra ugráltak, majd előkapott egy strucctoll porolót, leporolt, aztán kedélyesen megismételte az üdvözletét arabul: - Ah-laan!
- Ah-laan wah sah-laan! - viszonozta papom.
- Én is azt akartam mondani - böködtem az atyára.
- Khalim vagyok, Miss, üdvözlöm Kairóban, máris indulunk a Hiltonba - taposott a gázból a fékbe, mert előttünk egy taligát húzó fiú vágtatott át az úton, így a sofőr ráfeküdt a dudára.
Ekkor Credónak szegeztem a lehetetlen kérdést: - A Hiltonba megyünk?
- Oda, de ha így haladunk, az életben nem érünk el a szállóba.
- Ezek az európaiak folyton rohannak - döcögött a bandzsi, egyik szemével az utat fürkészve, másikkal a blúzom kivágására lesve. A pap jókora összeget ajánlott neki, ha a rövidebb utat választja, így lassan kibontakozott előttünk a Nílus partján épült tízemeletes szálloda.
Már a csarnok homlokzatát színes mozaikból kirakott hieroglifák díszítették, s ahogy beléptünk az épületbe, meglepően tágas tér fogadott: éttermek, kávézók, üzletsorok. A recepciónál elég nagy zsivaj támadt, amint odaértünk, mert egy kövér, szakállas, sasorrú arab követelte az igazgatót. Szélesen gesztikulálva rázta a kezét, minek következtében aranyszegélyes kaftánja addig röpködött rajta, míg bele nem akadt a fejét borító hosszú lepedőbe, erre három megszeppent muzulmán nő zúdult rá, akiknek csak a szemük látszott ki a higábból, őket követte két megtermett alak, a testőr szerepét betöltve. Miután Credo beszélt a recepcióssal, hozzám is szólt pár keresetlen szót: - Várjon itt, amíg tisztázok egy-két dolgot.
Követtem a tekintetemmel a papot, aki egy nyugalmasabb helyet választott a telefonáláshoz. Épp visszafordultam a pulthoz, hogy részese legyek a további eseményeknek, amikor meglöktek, így belebotlottam az előttem fekvő bőröndbe, s egyensúlyomat vesztve már elvágódni készültem, de egy hájas kéz elmarkolva visszatett az eredeti helyemre. Felnéztem a megmentőmre, aki maga Sasorr volt. - Al hamdu lillah. Hála istennek, remélem nem esett baja. Természetesen a kellemetlenségért majd kárpótolom, ej, még be se mutatkoztam, Khalifa Muzaffar ibn Sakkak a nevem. Megbocsát, tisztelt hölgyem - mondta, és egy európai ruhát viselő arabhoz lépett, akit én a Hilton vezetőjének néztem.
- Van egy kis gond - tért vissza Credo. - Maga itt fog lakni a Hiltonban, nekem hely hiányában a Mena House adatott, ám amint fölszabadul egy szoba a szállodában, korrigáljuk a helyzetet. Most fölliftezünk, és még eligazítom pár tisztázásra szoruló kérdésben.
Elkérte a kulcsot, felmentünk a lakosztályba, s amint ketten maradtunk, átadott egy térképet, hogy rögvest belekezdjen: - Miután berendezkedett, elmegy a bazárba és körülnéz.
- Gondolja, hogy ott lesznek a keresett régiségek?
- Elképzelhetőnek tartom, de most ne vegyen semmit, majd később. Ha talál valami hasonló tárgyat ahhoz, amit látott, azt tetesse el, mert, hogy szól a mondás? „Omne, quod est nimium, vertitur in vitium”, vagyis „minden, ami túlzás, bűnre vezet”. Azért adok egy köteg egyiptomi fontot, ha netán szüksége lenne rá, de alkudni kötelező. Amíg ön a piacot járja, én kapcsolatot teremtek az összekötővel. Ne keressen, én fogom hívni telefonon, még az is előfordulhat, hogy ma este meglátogatom… Még valami: a helyiek előnyben részesítik az európai nőket, ezért ha netán zaklatnák, legyen erélyes és elutasító, mert egyes arabok tolakodóan rámenősek lesznek, ha az érdeklődésnek csak parányi szikráját felfedezik az emberen - állt fel. Odacammogott a hátizsákjához, a vállára dobta, és Isten áldását kérve magamra hagyott.

*


Miután kipakoltam, elindultam lefelé. Épp az előtéren vágtam át, amikor futó pillantásom átsuhant a várón, s mintha fél másodpercre ugyanaz a férfi láttam volna köztük, aki a reptéren az oszlopot támogatta, de hiába keresgéltem őt újra, nem leltem rá, így a bazár felé vettem az irányt. Az utcán embertömegek, lárma, zaj mindenütt, a térkép is feleslegesnek bizonyult, végül egy turistarendőr segített ki szorult helyzetemből, s jócskán délutánba hajlott az idő, mire betértem a bazárba. Már az ötödik bolton vergődtem túl, amikor a közeli ajtónyílásból kirontott a tulaj és betessékelt az üzletébe. - Nézzen körül, rengeteg csodálatos portékám van. Látom, kedveli a régiségeket, akad itt alabástrom- és dioritszobrocska, amulettek, fajanszok, porcelánok - és ahogy mondogatta, azonmód tette fel a pultra. 

 

Folyt.köv.:

A könyvet itt lehet beszerezni:

2021. május 15., szombat

Maradj otthon! 21. rész - Fumax Könyvkiadó ("Ha tudtok, van rá módotok, rendeljetek a kiadó keresztül köteteket. Támogassátok őket vásárlással.")

Maradj otthon! 21. rész következik, a rovatomban Fumax Könyvkiadót szeretném nektek bemutatni. Egyúttal segíteni szeretnék azzal, hogy néhány könyvet ajánlok nektek, amiket én szívesen elolvasnék. Ha tudtok, van rá módotok, rendeljetek a kiadón keresztül köteteket. Támogassátok őket vásárlással.





 Andy Weir:
A Hail Mary-Küldetés

Tartalom:

Ryland ​Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul. Csakhogy éppenséggel ezt ő maga sem tudja. A saját nevére sem emlékszik, nemhogy arra, hogy hol van, és mit is kéne tennie.

Csak annyit tud, hogy évekig tartó öntudatlanságból ébresztik fel, sok millió kilométerre az otthonától, két holttest társaságában.

Rylandnak lépésről lépésre kell feltárnia a múltját. Így apránként szembesül az előtte álló lehetetlen feladattal: a bolygó kormányai összefogásában sebtiben összetákolt, majd az űr mélyébe kilőtt hajó fedélzetén egymagában kell elhárítania az emberiség kihalásával fenyegető, felfoghatatlan súlyú katasztrófát.

Ha beszámítjuk a képletbe váratlan szövetségesét, talán még sikerrel is járhat.

A hazánkban is lehengerlő sikert aratott A marsi – Mentőexpedíció és az Artemis után a #1 New York Times-bestsellerszerző Andy Weir ismét lélegzetelállító útra hív a világegyetem mélyére eddigi talán legizgalmasabb könyvében.

 

 Andy Weir:
Artemis


Tartalom:

Jazz ​Bashara bűnöző.

Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem eget verő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi.

A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.

Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére.

A marsi sikerlista-vezető szerzője, Andy Weir újabb lenyűgöző főszereplőt alkotott, Jazz történetét pedig a rá jellemző humorral és tudományos alapossággal írta meg. Az Artemis filmes jogai már a könyv bejelentésének napján elkeltek, a 20th Century Fox és a New Regency máris dolgozik az adaptáción.


 A. M. Aranth:
Oculus

(Oculus 1.)

Tartalom:

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.


 A. M. Aranth:
Propheta

(Oculus 2.)


Tartalom:

Rabszolgánál ​is kevesebb voltam. A saját apám adott el gyerekkoromban. A szabadságot hírből se ismertem. De az a lény, amelynek hatalmába kerültem, más sorsot szánt nekem. A kezembe adta az igazságot. S kezembe adta magát az Avalont.
Öt év telt el. Egyesek harcosként tekintenek rám, mások a leendő elnököt látják bennem, és neveztek sok mindennek: voltam már ellenség, hazug, ribanc és áruló.
Én magam már azt se tudom, ki vagyok. Számomra a szabadság szolgálat.

Évek teltek el az oculus-rendszer bukása óta, ám a változás a remélt béke és harmónia helyett pusztán további romlást hozott magával. Az Avalon egymásra acsarkodó országokra esett szét, a fagyos északon egy hatalomra éhes császár emelkedett fel, keleten egy primitív parancsokat követő, fenyegető gépi tudat hadai gyülekeznek, az egykori rabszolgák pedig régi uraik torkának estek. A káosz útjába egyedül a bolygó leghíresebb embere, Truth Dunn állhat, akinek nemcsak az ellenség hordáival, de a saját maga állította törvényekkel és önnön lelkiismeretével is meg kell küzdenie. Ám még vár rá a harc, amelyik mind közül a legkeményebbnek bizonyulhat…

A. M. Aranth Oculus című nagy sikerű regényének évek óta várt folytatása mellbevágó fordulatokkal, drámai módon zárja le a történetet.

 Dan Wells:
Nincs veszíteni valód
(John Cleaver 6.)

Tartalom:

A nevem John Wayne Cleaver. Nem rég múltam el tizennyolc éves, és a szörnyvadászat a hobbim. Egy ideig magányosan harcoltam ellenük, később néhány kormányzati ügynök oldalán, de aztán a szörnyek megtaláltak minket. Mindenkit megöltek, úgyhogy most kénytelen vagyok egyedül folytatni.

De már nem sokáig.

Ez itt az én történetem. Annak is a vége.

A John Wayne Cleaver-sorozat utolsó, lehengerlő felvonásában Dan Wells antihőse végső leszámolásra készül a Sorvadtakkal. A Már nincs vesztenivalód a fiatal sorozatgyilkos történetének váratlan fordulatokban bővelkedő, döbbenetes lezárása.

 

Dan Wells:
Nem vagyok sorozatgyilkos-A teljes trilógia
(John Cleaver 1-3)

 

Tartalom:

John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, John kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.

 

 A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Fumax Webshop


2021. május 14., péntek

Farkas Bíborka: Druida ösvény (Az Istenek akarata 1.) - ("– Hozhatnál egy kupa sört… – nyújtózkodott a Mester. Kötelem végét a pad lábára hurkolta – Meg valami harapnivalót! – Étel nincs – válaszolta mogorván a kocsmáros, majd egy hasas edényből a cserépkupába löttyintette a sört. – A rabszolgádnak ne adjak valamit? ")

A következő beleolvasóm Farkas Bíborka: Druida ösvény (Az Istenek akarata 1.) című könyvéből nem hoztam rég részletet belőle. Ez sajnos az én hibám, kissé elhanyagoltam. Ezért kicsit hosszabb részletet fogok hozni nektek.  Az előző részeket megosztom veletek, csak a címre kell kantitáni és elolvashatjátok.

 Korábbi részletek:

Beleolvasó 1.rész 

Beleolvasó 2.rész

 

Farkas Bíborka: 
Druida ösvény 
(Az Istenek akarata 1.)

Tartalom:

 Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom. 
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés. 
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében? 
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

A hely, ahol megpróbálták halálra korbácsolni. 
Nem először éreztem úgy, mint akkor, hogy nincs jogom Connor bőrét is vásárra vinni a sajátommal együtt. Ezzel persze már elkéstem. 
Beli szekere már magasan járt az égen, amikor hosszú kőfallal találtuk szemben magukat. Kétembernyi is lehetett, tetején karók meredeztek. 
– Ez az udvarházhoz tartozik – szólt hátra Connor. – Nemsokára elérjük a kocsmát, amiről beszéltem neked. Az Istenek segítsenek meg bennünket! 
Lehajtottam fejem, és esdekelve fordultam az Istenekhez, vezessenek minket, hogy minden úgy történjen, ahogyan elterveztük. 
A kocsmának egy szurtosnak tűnő, nagy kunyhó adott helyet. Csálé tetejét vastagon borította a moha. Még sosem jártam ilyen útszéli tavernában. Azt hittem, tele lesz részegekkel, akiktől nem tudunk majd megszabadulni. 
Amint Connor nyomában beléptem, néhány oldalpillantással igyekeztem szemügyre venni a helyet, ahol olyan sok minden eldőlhet majd. A szalmával felszórt ház padjai üresen álltak, a borszagú asztalokon legyek mászkáltak. A kocsmáros, egy tagbaszakadt, javakorabeli férfiú, unottan üldögélt a fal mellé támasztott boros amforák között. 
– Békesség neked, jóember! – köszöntötte a Mester. 
A kocsmáros felkászálódott és kényelmesen elénk ballagott. 
– Békesség neked is, látó uram! Mit hozhatok? Van jó galliai borom, mézsöröm! 
Connor lezöttyent az egyik padra. Kinyújtóztatta a lábait, mint aki sokat gyalogolt. Én magamról elfeledkezve majdnem odaültem a pad másik végére, ám Connor még idejében lerántott a földre, anélkül, hogy a vendéglátónk észrevette volna. Lábaimat átkulcsolva, alázatosan ültem le a szalmába, szememet lesütöttem, és feszülten figyeltem minden elhangzó szóra. 
– Hozhatnál egy kupa sört… – nyújtózkodott a Mester. Kötelem végét a pad lábára hurkolta – Meg valami harapnivalót! 
– Étel nincs – válaszolta mogorván a kocsmáros, majd egy hasas edényből a cserépkupába löttyintette a sört. – A rabszolgádnak ne adjak valamit? 
– Ennek a mihasznának? – bökött rám Connor. – Legfeljebb egy kis vizet. Mást nem érdemel. 
Szíven ütöttek a szavai, és az is, ahogyan mondta őket. Tudtam, hogy most szerepet játszik, olyan átéléssel, ahogyan énekelni szokott, mégis végtelenül furcsán hangzott ez az ő szájából. 
A kocsmáros egy tálka vizet lökött elém, mint valami kutyának. Meleg volt, a szám összeragadt a szomjúságtól, de összekötözött kézzel sehogy sem tudtam a tálat felemelni. Végül kénytelen voltam nekihasalni. 
A Mester eközben a bugyorból előhúzta a Fák Népétől kapott eledelünket. 
– Ha már ennivalód nincs, derék kocsmáros… Hogy is hívnak? 
– Seianusnak – felelte a férfiú, Connor elé téve a sörös kupát. 
– Szóval, jó Seianus, remélem, nem bánod, ha előveszem a magamét! – Azzal a druida kibontotta a kenyeret és a sajtot, elővette a kését, majd komótosan hozzálátott. – Egyszerű eleség, de nekem megteszi. 
Aztán a kocsmárosra nézett, aki ott állt az asztalunk mellett, és figyelte, ahogyan Connor eszik. 
– Megkínálnálak, derék Seianus, ha nem vetnéd meg… 
– Nem illendő együtt ennem egy magamnál rangosabbal… – szabadkozott ő, de már le is ült a Mesterrel szemben. Magának is töltött a sörből. – Végre, hogy jött valaki, már majdnem felfordultam unalmamban… 
– Akartam is kérdezni, hogyhogy nincsenek vendégeid? Vagy inkább estére gyűlnek be? 
– Ne is mondd, látó uram! – rázta a fejét a kocsmáros tele szájjal. – Hetek óta alig van itt valami mozgás. 
– De hát miért? Országút mellett vagy, meg aztán a nagybirtok is itt a szomszédban… Londinium sincs messze. 
– Az új légió az oka, uram, verje meg őket a Tizenkét Isten! – tört ki Seianus elkeseredve. – Behurcoltak magukkal valami lázas kórságot Galliából! Legalább maradtak volna a seggükön, de ezek összejárták a környéket! Az uraságnál is voltak, meg nálam is. Pár héttel ezelőtt végül elkezdtek hullani a népek. Az asszony összecsomagolt, és elment Londiniumba a fiunkhoz. Erőszakoskodott, hogy menjek vele, de hát hogy hagyhatnám itt a kocsmát! Az útonjárók kirabolnák, még tán fel is gyújtanák! Hát nincs igazam? – hadonászott a kocsmáros felhevülten. 
Borzongva hallgattam a szavait. A mozdulatlan pásztorokra gondoltam, kinn a legelőn. Lehet, hogy halottak voltak? 
– De igen, igazad van – mondta Connor lassan, elgondolkodó arccal. 
Az ő fejében is az járhatott, ami az enyémben: ha itt egymásnak adják át a kórságot, akkor talán meg kell változtatnunk a tervünket. 
– A birtokon sok a beteg? 
– Tudom is én! Nem voltam odabenn hetek óta – vont vállat Seianus. 
– És mi van Anicetosszal? – tette fel a kérdést a druida. Közben nagyot harapott a kenyérből. – Már nem jár ide esténként iszogatni? 
– Vagy három napja nem láttam! Pedig itt az egész hétre való bora – intett a kocsmáros hátra, az amforák felé. – És még tartozik nekem a múlt havival is! 
– Lehet, hogy ő is megbetegedett? 
– Azt nem hiszem – legyintett Seianus –, olyan szívós az öreg, mint a bakancstalp! De mit érdekel téged Anicetos? 
– Régi cimborám, még Londiniumból. Miatta tettem meg ezt a hosszú utat. 
Seianus csodálkozva bámult a Mesterre. 
– Anicetos újabban már látókkal is üzletel? 
– Amennyiben a látónak akad a fogára való áruja! – hunyorított Connor ravaszkásan. – Egy kis friss hús… 
– Aha, értem – bólintott a kocsmáros. – Szóval neki hoztad a rabszolgát! 
– Látom, van ész a fejedben, derék Seianus. 
A kocsmáros elvigyorodott. 
– Megnézhetem? Az én hátamat is melengethetné egy ilyen süldőlányka, ha már az asszony itt hagyott... 
Összeszorult a gyomrom ijedtemben. Nem mertem feltekinteni. 
– Megmutathatom. De nem akarnám másnak eladni. Állj fel, te kenyérpusztító! – rántotta meg Connor a kötelet. 
Nehézkesen talpra álltam. A lábam nyomorúságosan remegett. A druida a botja végével lesodorta fejemről a szürke csuklyát és rám parancsolt, hogy nézzek fel. 
– Hű, micsoda kék szemek! – jegyezte meg Seianus, miközben felkelt a helyéről. – És micsoda fürtös haj! 
Kétségbeesett pillantást küldtem a Mester felé, amikor a férfi lekapcsolta vállamról a rabszolgaköpenyt. Connor úgy átnézett rajtam, mintha tényleg rabszolga lennék. A kocsmáros körbejárt, tapogatott. Érintésétől újra és újra összerándultam. 
– Nagyon jó… – dörmögte. Belenézett a számba. – Milyen szépek még a fogai is! Szerencsés fickó ez az Anicetos… 
Aztán váratlanul hozzám fordult: 
– Hány esztendős vagy? 
– Ti...tizenhárom – dadogtam szemlesütve. 
– Na és voltál már férfival? – lökött oldalba vihogva. 
Csak a fejemet ráztam meg elvörösödve. Seianus csettintett a nyelvével, mintha jó bort ízlelgetne. 
– Honnan való vagy? – faggatott tovább. 
– Kernow-ból hoztam – szólt közbe a Mester. – Meggyógyítottam az egyik törzsfőnök fiát, az adta. 
– Miért nem tartod meg magadnak?

 

Ha tetszett ez a kis részlet, a könyvet, itt tudod megrendelni:

  

Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.)-("– Lloyd hajlandó lenne benevezni erre az úgynevezett hölgyválaszra. Az összeget, amit a társaságáért ajánlanának, megkaphatja maga. – Érdekes felvetés – mosolyodott el a férfi, mire fürkésző tekintettel mérte végig Lloydot, aki ettől néhány keresetlen szót dörmögött magában úgy, hogy senki ne értse azokat, mire Auróra folytatta: ")

Tegnap A hatalom köve volt, most pedig A hetedik bolygó című könyvéből hozok nektek beleolvasót. Bízom benne, hogy tetszett nektek az előző részletek az A hetedik bolygó, a Bolygókeringő 2.részéből.

Jó olvasást.

  Aurora Lewis Turner:
A hetedik bolygó

(Bolygókeringő 2.)

Tartalom:

 Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

  – Nyughass, öcsi! Nem holmi apróról van most szó, hanem egy kész vagyont kellene összeszednünk! – itta ki az újabb adag whiskyt a poharából Lloyd, majd Aurórára pillantott.
– Nem bánom, csináljuk! – Ezennel az éppen távozóban lévő Jango felé bökött, hogy aztán velük tartsa őt, mire a lány megelőzte Lloydot.
– Jango! – kiáltott a férfi után Auróra, aki már majdnem elhagyta a pultot, de aztán visszafordult, és kérdő tekintettel nézett a vörös hajú lányra, akinek az arcát még mindig Lloyd fürkésző tekintete járta át. – Van egy üzleti ajánlatom a számára!
– Hallgatom – lépett vissza hozzájuk a férfi, és huppant rá ismét a bárszékre. Auróra érezte, hogy remegés szállta meg a hangját, ennek ellenére igyekezett komoly maradni, miközben némi segítség gyanánt Lloydra pillantott.
– Lloyd hajlandó lenne benevezni erre az úgynevezett hölgyválaszra. Az összeget, amit a társaságáért ajánlanának, megkaphatja maga.
– Érdekes felvetés – mosolyodott el a férfi, mire fürkésző tekintettel mérte végig Lloydot, aki ettől néhány keresetlen szót dörmögött magában úgy, hogy senki ne értse azokat, mire Auróra folytatta:
– Mit gondol? Megegyezhetünk?
– Szerintem sikere lesz a hölgyeknél – ismerte el a férfi, miközben újra végigjárt Lloydon a tekintete. – Úgy gondolom, hogy megkapjuk érte az ötezret.
– Akkor áll az alku?
– Ötezernél kevesebbért nem, kicsi szívem – nézett rá tettetett aggodalommal a férfi.
– Akkor egyezzünk ki ötezerben – vonta meg a vállát Auróra. – Ha kevesebbet kapnánk érte, akkor elválnak útjaink, ha többet fizetnének érte, akkor ötezret megkaphat maga, a maradék pedig a miénk lesz. Mit szól hozzá?
– Ez marhaság, hagyjad! – dörmögte Lloyd, de Auróra meg sem hallotta a férfi szavait, ehelyett a kezét nyújtotta, amit aztán Jango egy nagy mosollyal arcán fogadott el.
– Áll az alku. Öt perc múlva kezdünk a nagyteremben. Kíváncsian várom... – Ezzel otthagyta a társaságot, mire Auróra diadalittas tekintettel fordult Lloyd felé, akinek látszólag nem tetszett ez a felállás. Csakhogy innentől kezdve nem maradt más választásuk, a terembe kellett sietniük, ahol a műsor éppen akkor vette kezdetét, amikor ők beléptek oda.
Ott kisebb-nagyobb asztalkáknál különböző társaságok ültek. Azok is főként nőkből álltak. Auróra egyértelműen látta, hogy kik voltak azok, akik leánybúcsún vettek részt, ugyanis addigra már a menyasszonyok különböző emlékeit viselték a koszorúslányaik által előzőleg kitalált játékoknak. Többnyire tüllbe öltöztették őket, vagy különböző férfi szerveket ábrázoló eszközökkel lettek teletűzdelve. A szerényebbek pedig mókás kiegészítőket viseltek. Auróra elmosolyodott, ahányszor csak meglátta őket. Valójában felmerült benne az a gondolat, hogy vajon elérkezhet-e az életében egy olyan alkalom, amikor majd ő készül férjhez menni. Erre a gondolatra, egy pillanatra elszorult a szíve, hiszen titkon tudta rá a választ. Csakhogy nem mélyedhetett bele különösebben a gondolataiba, merthogy eközben Laura és Sam helyet talált magának a terem egyik messzi sarkában, majd oda letelepedvén italt rendeltek maguknak. Egy színpad állt hozzájuk közel, aminek tartalmát két hosszú függöny takarta el előlük.
Amint a közönség elhelyezkedett az asztaloknál, szétnyíltak a függönyök, mire a színpadon Jango jelent meg, aki fülig érő mosollyal üdvözölte közönségét. Hamarosan ismertette a jelenlévőkkel a licit szabályait, majd megkezdődhetett a műsor.
Laura és Auróra eközben italozni kezdett, Sam pedig maradt az alkoholmentes koktélnál. Egyre kellemetlenebbül érezte magát, amiért ő maradt az egyedüli férfi a teremben, persze a színpadon lévő férfiakat leszámítva. Azok félmeztelenül vonultak végig a hölgyek előtt, akik erre kiabáltak, nevettek, füttyögtek nekik. Laura és Auróra azon kapta magát, hogy ők is nagyokat nevettek, miközben hangosan kibeszélték a lánybúcsúzók reakcióit, a félmeztelen férfiak láttán pedig teljesen elpirultak. Az asztalukon is fellelhető volt olyan tábla, aminek segítségével licitálni lehetett, de ők persze nem használták azt. Nem akadt sok bátor jelentkező, akikre licitálni lehetett, ugyanis összesen hat férfi vállalkozott erre a nemes feladatra. Ehhez képest pedig a két barátnő dupla annyi lánybúcsús csoportot számolt meg a teremben.
Lloyd volt az utolsó, miközben az előtte lévő férfiak is szép summáért keltek el. Csakhogy, amikor a társaság immár félmeztelen vezetője is megjelent a színen, kitört az őrjöngés. A nők eszüket vesztve sikongattak, fütyültek neki, miközben Lloyd magában dörmögve ment végig a színpadon egy szál farmernadrágban, bakancsban, ing és atléta nélkül. Amellett, hogy egészen jóképű volt, csupa izom volt a teste, amit, a hölgytársaság egymást érő licitekkel díjazott.
Auróra lesütötte a szemét, amint meglátta a jól kivilágított színpadon lévő, mogorva férfit, mivel tudta, hogy, amint ránézne, egészen a füléig pirulna. Mégsem ülhetett ott egész végig magába roskadva, főleg nem úgy, hogy észrevette, amint Laura is hangosan kiabált, nevetett a közönséggel együtt. A tétek egymás után gyűltek, olyan négyezer-ötszáz körül viszont megtorpanni látszott a hölgyek lelkesedése. Ötezer ugyanis egy kész vagyonnak számított, még a Sohoban is. Ekkor Auróra egy kétségbeesett elhatározásra szánta el magát, ő is versenybe szállt, ezzel egy mozdulattal négyezer-hetet ígért félmeztelen vezetőjükért. Erre persze észrevette magán Lloyd pillantását, amitől lángolni kezdett az arca. A következő pillanatban az egyik bátor lánybúcsúztató társaság ismét harcba szállt érte, így újra vadul licitálni kezdtek. Ezt pedig egy másik társaság tagjai nem hagyhatták szó nélkül, így kettejük között dőlt el Lloyd sorsa, végül hétezer-kétszázért kelt el, és ezzel véget ért az esemény.
Amint a férfi elhagyta a színpadot, az útitársai felé indult volna, de Jango eléje állt, megrázta a fejét, majd a hozzá hamar beérkező licit összegéből átadott neki kétezer-kétszázat, a maradékot pedig zsebre rakta.
– Most pedig eljött az ideje annak, hogy megdolgozz a pénzért. – Ezennel a hölgytársaság felé intett, amely tagjainak egyenként mutatta be Lloydot. A férfi pillantása egytől egyig az útitársaira vándorolt, miközben tudta, hogy nem volt menekvés a sikoltozó, nevető, éhes nők elől, akik először nagyon is visszafogottaknak tűntek vele kapcsolatban. Ugyanis csak fotózkodni akartak vele, majd aztán kézen ragadták, és a kaszinó egyik számukra fenntartott helyisége felé vezették őt.
Auróra szíve egy pillanat alatt elszorult a gondolatra, hogy a következő néhány órát Lloydnak kiéhezett nők között kellett eltöltenie. Nem maradt sok ideje ilyesmin rágódni, mivel, ahogy mindenki más, ők is elhagyták azt a helyiséget, hogy aztán a bárpultnál találjanak maguknak elfoglaltságot.
Auróra érezte, ahogy az alkohol a fejébe szállt, miközben Laurával nagyokat nevettek az egykor színpadon, álló férfiakon, s élvezték, hogy ezzel cukkolhatták Samet. Amikor egy kicsit lecsillapodott a kedélyük, Auróra arrafelé pillantott, amerre nem olyan rég Lloyd tűnt el az izgatott nők társaságában, majd megjegyezte:
– Jöhetne már!
– Ez még eltart néhány óráig. Az egyik ismerősöm mesélte, hogy mik történnek egy lánybúcsún. Akár hajnalig is maguknál tarthatják őt.
– Remélem, jól fog viselkedni – sóhajtotta Auróra egy pillanatra a lányokat féltve, mire Laura egy nagy mosollyal ajkán jegyezte meg:
– Szerintem, neki van oka félni a kiéhezett hölgyektől. Ti is láttátok, hogy milyen kiélezetté vált a verseny a legvégére!
– Most akkor ő lesz a megmentő? – kérdezte Sam sértődötten, mire a lányok észrevették, hogy ezzel megbánthatták a srác érzéseit. Sam felpattant székéről, és magukra hagyta a barátnőket. Auróra felsóhajtott, és Laurához fordulva szólalt meg:
– Lehet, hogy tapintatlanok voltunk.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Moly

Olvasnimenő Kiadó

Aurora Lewis Turner írói oldala


 

Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. ")

Szombat lévén jövök Aurora Lewis Turner: A hatalom köve c. könyv következő részletével. Hogy tetszett az előző? Folytatom tovább a történetet, de ha egyen szeretnék elolvasni a bejegyzés alatt, megtalálhatod a vásárlási linket. Szívből ajánlom nektek a könyvet.

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve


Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Hogyhogy nem látsz? Hiszen most is engem figyelsz! – értetlenkedett tovább a lány, miközben izzani érezte a bőrén a férfi kék tekintetét.

– Úgy, hogy csak téged látlak, az arcodat, a hajadat, a ruhádat... De nem látom se a jövődet, sem pedig a múltadat. Ki vagy te?

– Csak egy szolgáló a palotából, Altairből.

– Mi a neved?

– Lilith – válaszolta a lány, miközben az egyik szolgálójának a neve jutott eszébe.

– És mi dolgod a palotán kívül, Lilith?

– Egy fontos küldetésben járok el – sóhajtotta a lány, miközben összezavarodott, hiszen egyáltalán nem bízott a férfiben, ezért sem érezte magában a késztetést, hogy elmondja neki a teljes igazat.

– Te? – horkant fel a férfi. – Már ne vedd sértésnek, de miért küldenének a falakon kívülre éppen egy olyan lányt, mint amilyen te vagy? – mérte végig őt látványosan mindent látó tekintetével.

– A hercegnő szolgálója vagyok – felelte sértődötten Olivia. – Felesküdtem neki, ahogy a katonák is felesküdtek egykor a királynak és királynőnek. Erre a feladatra nem küldhettek fegyverest, hiszen ezt a csatát nem karddal, hanem tárgyaló hangnemmel lehet megvívni. Abban pedig jó vagyok.

– Na, persze! – horkant fel a férfi újra. – Lilith, a palotából, fontos küldetésen… – nevetett lekicsinylően, miközben kibogozta a lány kötelékeit, megragadta annak kezét, végül egy mozdulattal széles vállára vette őt.

– Mit csinálsz? Tegyél le azonnal! – kapálózott Olivia, amitől majdnem lebukfencezett a kék szemű férfi válláról.

– Visszaviszlek oda, ahová tartozol, elveszett báránykám. A hercegnő hamarosan felébred és hiányolni fogja elkóborolt szolgáját – mosolygott tovább a férfi. Gondolataiban már testet öltött a kép, mely szerint visszaszolgáltatván egy elszökött szolgát a király és királynő megjutalmazza őt legalább annyi pénzzel, amiből ő és kis csapata átmulathat egy éjszakát. Merthogy ő volt Vincent, aki éppen a városba igyekezett, hogy aztán ott találkozzon Serenával, Ibisszel és Noah-val.

          Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. Egy darabig próbált kiszabadulni, majd, amikor belátta, hogy nincs már kiút, kérlelni kezdte őt:

– Kérlek, engedj el! Nem mehetek vissza a várba! Úgy nem, hogy nem találtam meg a Vörös Boszorkányt!

– A Vörös Boszorkányt? – torpant meg a férfi. – Mi dolgod azzal a némberrel?

– Ha leteszel, elmondom – ebből tudta Olivia, hogy helyzetelőnybe került, hiszen a fogva tartója egyértelmű jelét adta annak, hogy érdekelte őt a lány válasza. A férfi egy pillanatig elgondolkodott, majd teljesítette a kérést. A hercegnőnek még egy kissé kóválygott a feje, hiszen a vér odaáramlott, majd hirtelen visszakerült a testébe. De aztán úgy gondolta, hogy kihasználja a lehetőséget, és ismét futásnak eredt. Vincent felsóhajtott, majd néhány lépés után beérte Oliviát, a földre teperte őt, összekötötte kezeit és lábait, végül batyuként helyezte le őt egy fának tövében.

– Felőlem hajnalig is csinálhatjuk ezt! Én ráérek.

– Hát, jó! – sóhajtott beleegyezően a lány. – Elmondom, de ígérd meg, hogy erről nem beszélsz másnak!

– Sebastian és én a hallgatás mintapéldányai vagyunk, kislány! – mosolygott ismét gyöngyház fogait villogtatva a férfi, mire a bagoly huhogott egyet. Vincent feléje fordult, és ennyit tett még hozzá:

– Nem, nem bízom benne, de ezt azért hallani akarom – fordult tekintete Sebastianról Olivia felé. A lány ekkor felsóhajtott, hiszen már meg sem lepte őt, hogy a férfi a bagolyhoz beszélt, majd belekezdett:

– A Vörös Boszorkány egykor elátkozta a hercegnőt. A király égen-földön kerestette őt, de soha nem lelte nyomát.

– Mert az istentelen némbereket csak akkor lehet megtalálni, ha ők is úgy akarják.

– Igen – bólintott egyet a lány. – Én vagyok a hercegnő utolsó esélye. Muszáj megtalálnom ezt a boszorkányt, hogy az átkot semmissé tegye.

– Látom, semmit nem tudsz a boszorkányokról – csóválta a fejét Vincent. – Ugyanis, ha azok elátkoznak valakit, azt okkal teszik. Úgyhogy azt tanácsolom, hogy fogadd el az ajánlatom; én visszakísérlek a palotába a hercegnődhöz és felejtsd el ezt az egész ügyet!

– Nem tehetem! Én vagyok a hercegnő egyetlen esélye, ezért inkább hallgasd meg az én ajánlatom; ha valóban látod a jövőt, azt is tudni fogod, hol bukkan fel legközelebb a Vörös Boszorkány. Inkább segíts nekem megtalálni őt! Ígérem, hazatérvén a király és királynő mesés jutalomba részesít majd téged.

– Minek erőlködjek egy feltételezett jutalomért, ha már most felvehetem a részem azzal, ha téged hazakísérlek, Lilith, a hercegnő szökött szolgája?

– Mert az a jutalom mesésebb lesz minden kincsnél, amit valaha láttál! Tudván tudom, hogy a király és királynő nem lesz hálátlan, ha a Vörös Boszorkánnyal vagy az átok nélkül térünk vissza.

– Ah! – fújta ki a levegőt a férfi a tüdejéből. Olivia egyértelműen látta rajta, hogy elgondolkozott a dolgon. Vincent erre kihúzta amúgy is izmos hátát, megfeszítette széles vállait, és ennyit mondott:

– Akkor sem indulhatok el a csapatom nélkül. Az pedig ott vár engem Altairban, az Aranyserlegben.

– Nem mehetünk vissza! – ellenkezett Olivia.

– Miért is nem? – kérdezte Vincent, akinek egyre gyanúsabb lett, hogy miért nem akarhatja a lány újra betenni a lábát a városba.

– Nincs vesztegetni való időm... mármint a hercegnőnek nincs sok ideje – tévedt a tekintete a ködfátyolt áttörő holdsugárra. – Azonnal indulnunk kell!

– A kardom nélkül nem lehet! – rázta a fejét a férfi. – Annak visszaszerzésére indultam volna a többiekkel.

– Útközben szerzünk fegyvereket...  – erősködött a lány.

– Ilyen fegyverből nincs még egy! – csóválta a fejét Vincent. – Gladióhoz nincs még egy fogható!

– Akkor hogy veszíthettél el egy ilyen kardot? – kérdezte a lány a fejét csóválva, mire Vincent tekintete az arcára tévedt, amivel akár gyilkolni is lehetett volna.

– Kössünk alkut! – kezdte Olivia. – Én segítek visszaszerezni neked a kardodat, te pedig segíts nekem felkutatni a Vörös Boszorkányt!

– Képtelenség! – csóválta a fejét a férfi.

– Miért is lenne az? – kérdezte Olivia a homlokát ráncolva, miközben barna tincsei a vállára hulltak.

– Mert olyan helyen veszítettem el azt, ahová nem szambázhat csak úgy be Lilith, a hercegnő szolgája és kérheti vissza a kardot.

– Mondtam, hogy jó vagyok a tárgyalásban. Tégy próbára! – nyújtotta Vincent felé a kötelékei szorításától remegő kezét. Valójában saját maga sem értette, hogy miért ajánlotta fel a segítségét a férfinek, de valami hasonlót érzett, mint amit az anyja és apja szobája előtt tapasztalt; a remény keltett benne mély érzelmeket. A remény pedig olyan dolgokra késztette őt, amit még ő maga sem érthetett.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

 

Beleolvasó - Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera árnyai) - ("Óvatosan körülnézett, hogy talál-e valahol valamiféle rejtett csapdát, esetleg titkos ajtót, de semmi hasonlót nem lelt, csupán a mértéktelen fényűzést. A fejében elraktározott mindent, amit csak tudott, majd csendben az ajtóhoz lépett, s kiosont a folyosóra. Teljesen üres volt.")

Ha péntek, akkor jön ma is Claire Robins: Sorsok tükre c. könyv beleolvasója. Hogy tetszett az előző rész? Kíváncsiak vagytok a következőre? Akkor hozom is nektek, jó olvasást!

Ne feledjétek a bejegyzés alatt, találhatjátok a linket, ha egybe szeretnétek elolvasni.

 

 Claire Robins:
Sorsok tükre

(Vystera árnyai)

Tartalom:

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

ENGEDÉLLYEL

RÉSZLET

Készen állt, érezte a tagjaiban a kellemes bizsergést, a bevetés előtti izgalmat. Bármennyire is szörnyűnek tűnhetett egy hasonló gyilkosság, élvezte ezt az életet. Életeket vett el – de tudta, hogy a nagyobb jó érdekében cselekszik, s ezzel az egyetlen tettével számos más életet megmentett. Mélyen beszívta a kellemesen hűs éjszakai levegőt, majd elővette a tolvajkulcsát, hogy kinyithassa az erkélyajtót.

A szoba fényűző volt. Falait trófeák és állatok lenyúzott prémjei borították, közéjük egy-egy aranyozott keretű festmény és díszes kandeláberek ékelődtek. Az erkély melletti fal előtt kapott helyet a terebélyes, baldachinos, bársony takaróval és selyem párnákkal ékesített ágy. Legalább négyen kényelmesen elfértek rajta. Az ágy egyik oldalán egy szekrény foglalt helyet, rajta már előre odakészítettek egy öblös boroskancsót, mellette több borospohárral, s valamiféle szárított növényt, amiről Nash nem akarta tudni, hogy micsoda. Másik oldalt egy méretes ládikó, rajta súlyos lakattal, a sarokban pedig paravánnal elválasztva a mosakodóhely. Az ággyal szemben gardóbszekrény és néhány polc sorakozott, melyek telis-tele voltak érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal. Volt ott csiszolt drágakő a helyi bányából, aranyszobrok, szelencék, némelyek jól felismerhetően elf és törp származásúak voltak. De helyet kapott mellettük néhány kőből készült ereklye is, talizmánok, súlyos pecsétekkel ellátott tekercsek, még egy kristálygömb is. Nash felhorkantott. Micsoda babonás illető lehet ez a Moneth…

Óvatosan körülnézett, hogy talál-e valahol valamiféle rejtett csapdát, esetleg titkos ajtót, de semmi hasonlót nem lelt, csupán a mértéktelen fényűzést. A fejében elraktározott mindent, amit csak tudott, majd csendben az ajtóhoz lépett, s kiosont a folyosóra. Teljesen üres volt. Sehol egy őr vagy cseléd, s úgy tűnt, hogy a vendégek közül sem vette még igénybe senki a szobákat. Amilyen halkan csak tudott, a falhoz lapulva a folyosó vége felé lopakodott. Nem, az egyik szobát mégiscsak használták már. A szemét forgatta a kiszűrődő, félre nem érthető hangok hallatán, s tovább haladt. A folyosó balra kanyarodott, itt csupán a jobb oldalról nyíltak szobák, balra ablakok sorakoztak, ahonnan egyenesen az udvarra lehetett látni. Az ablakokat súlyos függönyök keretezték, előttük széles párkányokat alakítottak ki, ahonnan kényelmesen lehetett kémlelni az udvari történéseket. Nash most épp ezt tette. Kihasználta a hatalmas, egészen a padlóig leérő függönyöket, s az egyik ablak sarkában elhelyezkedett úgy, hogy akkor se vehessék észre, ha valaki mégis erre járna a folyosókon.

Az udvar mostanra jobban hasonlított egy kéjbarlanghoz. Fél- és teljesen meztelen emberek vonaglottak és vedeltek, literszámra folyt a bor és egyéb más szeszek. Akadt ott étel is rengeteg, ami csak szem-szájnak ingere volt. Számos heverőt és padot kihozattak az épületből, hogy az előkelőségek kényelmesen mulatozhassanak a szabad levegőn is. Nash biztos volt benne, hogy ha több időt töltött volna a városban ahhoz, hogy többet megtudjon a főnemesekről, most számos igencsak fontos személyt felismert volna. S ahogy jobban végigpásztázta az embereket, megtalálta köztük, akit keresett.

Könnyen megismerhető volt hullámos, élénkvörös hajáról, hegyes kecskeszakálláról és a mellkasán lévő méretes tetoválásról. Azt mondják, valami jelentése van azoknak a kusza vonalaknak, de inkább úgy tűnt, viselője egy igencsak kellemetlen heget próbál meg takarni vele. És cseppet sem szégyelli mutogatni, minthogy jelenleg is félmeztelenül ücsörgött az egyik heverőn. Körülötte lengén öltözött vagy teljesen ruhátlan nők sürögtek-forogtak, szőlővel és egyéb egzotikus gyümölcsökkel etették, simogatták, ahol csak érték. Láthatóan tetszett a férfinek… Nash elnyomott egy felmordulást, s unottan, fejét az ablakkeretnek döntve figyelte az eseményeket.

Már kezdett elgémberedni a lába, mikor Moneth végre feláll a heverőről, s Nash felkapta a fejét. A férfi még egyszer rávigyorgott a mulatótársaira, némelyikkel váltott még néhány szót, majd egy feltűnően szemrevaló, félmeztelen kurtizán társaságában elindult befelé az épületbe. Nash felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Arra számított, hogy kisebb orgiát fog rendezni a szobában, de így sem rossz, sőt. Összeszedte magát, s lemászott az ablakból, kissé átmozgatta elgémberedett tagjait, s visszaindult a szobába. Csendben elhelyezkedett a paraván mögött, majd elővette a combjához rögzített kecses tőrt. Szerette ezt a darabot, szinte olyan vékony volt, akár egy hajtű, s olyan apró vágásokat és szúrásokat lehetett vele ejteni, melyeket az áldozat meg sem érzett. Főleg ha bódító szerek hatása alatt állt… Belemártotta a tőr hegyét az egyik, táskájában lévő idegméregbe, s várt. A türelem sosem volt az erénye, de nem volt hiábavaló a több éves kiképzés. Hamarosan meg is hallotta a közeledő párocska hangjait, s megfeszült, akár az ugrásra kész ragadozó.

Nyílt az ajtó, s belépett rajta Moneth, s szorosan hozzásimulva a nő is. Nash várt, míg becsukták az ajtót, majd hirtelen előbújt, alig észrevehető mozdulattal megszúrta a nő combját, s vissza is húzódott a paraván mögé. Alig egy pillanat volt az egész. Moneth és a nő is meglehetősen ittas volt már, dülöngélve jutottak el az ágyig, ám a férfi képtelen volt tovább megtartani az egyensúlyát, azonnal hátra is vetette magát, s húzta a partnerét is. Pillanatok alatt lekerült róluk a maradék ruha is, s a nő hangosan nyögdécselve vonaglani kezdett a férfin. Nash csak a fejét fogta, és még ez tartotta magát ügyes kurtizánnak…

Szerencsére nem kellett sokáig hallgatnia, a méreg a felhevült véráramba kerülve hamar hatni kezdett, s a nő lassanként elvesztette az uralmát a teste fölött. Moneth annyira részeg és tompa volt, hogy ebből semmit nem vett észre, ugyanúgy csókolta, fogdosta és hágta tovább a partnerét, mintha mi sem történt volna. Nash előbújt a paraván mögül, s közelebb sétált az ágyhoz. Ahogy odaért, előhúzta az övéből az egyik tőrét, feltérdelt, s a magatehetetlen nőt egy egyszerű mozdulattal lefordította a férfiről a földre. Moneth erre már felkapta a fejét, s ahogy meglátta maga fölött az orgyilkost, rémülten hátrálni kezdett. Nash lehúzta az arcáról a kendőt, s szélesen, ördögien elvigyorodott, akár egy ragadozó, s amint észrevette, hogy a másik kiáltani készül, a szája elé emelte az ujját, csendre intve őt. A férfi tekintetében halálfélelem csillant, kezét védekezően maga elé tartotta, ám mielőtt akár egy hangot is képes lett volna kiadni, penge villant, s a torkából meleg vér bugyogott elő. Némán tátogott, kezeivel mintha még próbált volna az élet utolsó fonalaiba kapaszkodni, majd hátrabicsaklott a feje, s élettelenül az ágyra hullott.

Nash arcában megrándult egy izom, ám aztán teljesen közömbösen nézett végig az áldozatán. Tiszta munka volt. Ha valaha is érzett bármiféle viszolygást a gyilkolástól, az mostanra teljesen kiveszett belőle. Nem lett szívtelen, ó, korántsem lett az. Csupán az könnyítette meg a dolgát, amit eddig látott a világban; a számtalan sanyarú sorsú embert, és amit ők elszenvedtek az ilyen Moneth-féle senkiktől. Ezek már rég halottak voltak, csak még nem tudtak róla. Akkor haltak meg, mikor náluk alacsonyabb származásúakat kínoztak. Egyetlen pillanatra sem sajnálta őket. Megtörölte a tőrét a takaróban, gondosan visszarakta a helyére, majd lemászott az ágyról. A nőre sandított, aki azóta is magatehetetlenül feküdt a földön. A méreg hatása még eltartott egy jó darabig, így volt még egy kis ideje.

Képtelen volt egyszerűen csak elmenni, mint aki jól végezte a dolgát. Feltúrta Moneth holmiját, bár a felfordulásban nem volt egyszerű, de megtalálta végül, amit keresett. Az övére csatolva, az ágyban hevert egy kisebb kulcscsomó. Leoldotta, majd végigpróbálgatta a kulcsokat az ágy melletti láda lakatján. Végül az egyik elfordult a zárban, s a lakat nagy kattanással kinyílt. Felnyitotta a láda tetejét, s hamisan elvigyorodott. Épp, ahogy sejtette, tele volt arannyal, drágakövekkel, tömött erszényekkel, és mindenféle csecsebecsékkel. Nem habozott, máris fogott fél tucat erszényt, s egyenként az övére kötötte őket.

Már épp elégedetten visszazárta volna a ládát, mikor valami halvány, derengő fényt vélt előtörni az arany közül. Egy apró, vészjelző hang megszólalt a fejében, de képtelen volt hallgatni rá, a kíváncsisága erősebb volt, s elkezdte feltúrni az aranyat. Mégsem képzelődött, valóban fény szűrődött ki közülük, egy alig ökölnyi, faragott márványszoborból áradt. A hasán valamiféle pecsét volt, az bocsátotta ki magából a fényt, pulzált, szinte mintha élt volna. Nash a homlokát ráncolta, kivette a szobrot, ám ahogy közelebb emelte az arcához, hogy jobban megnézhesse, megcsípte az ujját, mintha apró villámütés érte volna. Meglepődött a furcsa érzéstől, ijedtében kiejtette a szobrot a kezéből, s ahogy az földet ért, megrepedt.

 

 Folyt.köv.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Claire Robbins írói oldala

Underground Kiadó

2021. május 9., vasárnap

Kedvenc idézeteim - Dee Dumas: A herceg háremében

Május 15-én jelenik meg Dee Dumas legújabb könyve az A herceg háremében című könyve. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy elolvashattam a regényt még a megjelenés előtt és kimazsolázgathattam idézetet belőle. Bizony van nagyon sok, ami nekem kedvenceim és szívesen osztok belőle nektek kedvcsinálónak.A könyvről írt véleményemet itt olvashatod el

 Dee Dumas:
A herceg háremében


Tartalom:

Amira vagyok és Szaúd-Arábiában élek a szüleimmel. Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy támogassam őket, hiszen édesanyám nagyon beteg.Sokat járok édesapámmal a helyi piacra, ahol tánccal szórakoztatom az embereket, abban bízva, hogy elég betevő jut így az asztalunkra. Így ismertem meg egy szaúdi herceget, aki magával vitt a palotájába. Azt mondta, segíteni szeretne rajtunk, ám a háremébe kerültem. Ghaalib sok időt tölt velem, azt hiszem kezdem megkedvelni. Édesanyám viszont kórházban van, állapota egyre rosszabb, súlyos betegsége gyógyíthatatlan. Ráadásul elég fájdalmasan érint, amikor kiderül, hogy a hercegnek feleségül kell vennie a számára kiválasztott nőt és tudod, nem tehetek ellene semmit. Végül utolér a fájdalmas igazság, egy olyan hír, mely teljesen megváltoztatja Ghaalib és az én életemet is.

Amira és a herceg feje felett összecsapnak a hullámok, miután a lány édesanyja meghal. A két fiatal útja különválik, de vajon találkoznak újra, hogy boldogok legyenek együtt? És ki tudja, milyen sötét titkokat rejteget a jövő számukra...

 

 

Kedvenc idézeteim:



Május 15-én jelenik meg a könyv, itt tudod előjegyezni.

 

Dee Dumas írói oldala

Soraya Kiadó

Maddie Grand: Gyöngyöm - ("Ehhez a történethez megfelelő lelkihangulat kellett hozzá. Ez meg volt. Múlt hét csütörtökön megkaptam az első covid oltást, és nem igazán éreztem túl jól magam. De ez a gyönyörű történet annyira megfogott, alig bírtam letenni. Épp csak vacsira, tusolásra tettem félre. Nagyon magával ragadott ez a történet, ahogy haladt, olvastatta magát, gyönyörű fogalmazás, szép kerek történet.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Maddie Grand írónőnek, hogy elolvashattam Gyöngyöm c. könyvét. Az biztos, hogy nálam nagy kedvenc lett ez a történet és nyomtatottan mindenképpen szeretném beszerezni. Valamikor újra fogom olvasni ezt a nem mindennapi romantikus történetet. Köszönöm a lehetőséget és szívből merem ajánlani nektek.

 Maddie Grand:
Gyöngyöm


Tartalom:

Belegondoltál valaha abba, hogy mit tennél, ha a legnagyobb boldogságban veszítenéd el azt, akit a legjobban szeretsz? Ha az életed olyannyira üres és fájdalommal teli lenne, hogy nem is akarnád már élni? Vagy mit tennél, ha éppen akkor szakítanának el az élettől, amikor az a legnagyobb kincset tartogatja a számodra? Te tovább tudnál lépni?

Pearl, Zack és Angie. Egy férfi, két nő és egy halálos baleset.

Három ember élete fonódik össze, három kilátástalannak tűnő élethelyzetben. Vajon ők hogyan döntenek? Képesek megtalálni a megoldást, vagy csak sodródnak az árral? Megadják magukat a sorsnak, vagy küzdenek? Az életért. A boldogságért.

Ez a történet azoknak szól, akik vágynak érezni az élet édes perceit, de ha kell, a kínjait is. Azoknak, akik nem félnek érezni, hogy élnek, és akik mernek hinni. Ha hiszel a szerelemben, hinned kell a csodában is!

 

Véleményem
5/5

Amikor felkeresett engem az írónő Maddie, hogy nem-e lenne kedvem elolvasni a könyvét, kissé vonakodva mondtam igent, mert őszintén megmondom a borító nem nyerte el a tetszésemet. Viszont fülemben csenget az a megjegyzés, egy másik írónőtől, hogy „Adj esélyt a könyvnek” vagy valami hasonlót. Nos adtam esélyt, igent mondtam. S milyen jól tettem. Ha nem olvastam volna, csapkodtam volna rendesen, hogy kihagytam e remek könyvet. Hálásan köszönöm a tanácsot, és a könyvet is.

Őszintén megmondom ezt a könyvet még március környékén, kaptam kézhez. S nagyon jól tettem, hogy nem rögtön kezdtem elolvasni. Ehhez a történethez megfelelő lelkihangulat kellett hozzá. Ez meg volt. Múlt hét csütörtökön megkaptam az első covid oltást, és nem igazán éreztem túl jól magam. De ez a gyönyörű történet annyira megfogott, alig bírtam letenni. Épp csak vacsira, tusolásra tettem félre. Nagyon magával ragadott ez a történet, ahogy haladt, olvastatta magát, gyönyörű fogalmazás, szép kerek történet.

Gyönyörű és fájdalmas volt egyszerre. Végig éreztem Zack gyötrődő pillanatait, az érzéseit.  Tökéletes! Első könyves szerzőtől, zseniális. Zack és Pearl szerelme igazi csoda. Egyszerre volt szívszorító, fájdalmas és gyönyörű történetük. Annyira éreztem végig Zack fájdalmát, szinte már fájt olvasni. Még az nap éjjel fejeztem be, könnyes szemekkel. Nagyon ritkán sírok egy történeten, Maddie remek érzékkel írta meg Zack és Pearl szerelmének a kezdetét, az életüket egészen a tragikus pillanatig.

A szerelmük annyira erős, hogy még a halál sem választhatja szét. Először azt hittem, hogy elcserélték és Zack nem jól, azonosította a szerelmét... Álmomban nem gondoltam, hogy ilyen lesz a vége. Hogy ezzel zárja le a történetet az írónő.

Picit hiányérzetem van a történettel kapcsolatban. Mondjuk lehetett, volna a végére írni, hogy például 1-2 évvel később. Kíváncsi lettem volna mi lett velük. Megszerettem Zack barátait és tényleg jó lett volna tudni, hogy mi lett velük.Gondolok Robertre, szülőkre, nővérkére, na és a macskára...

Kíváncsian várom írónő további köteteire. Bízom benne, hogy folytatni illetve fog még több könyvet írni. Mert kár lenne veszni, hagyni a tehetségét. Ezek után mindenképpen kelleni fog nekem nyomtatott formában, ahogy fentebb említettem. Csak azt sajnálom, hogy molyon csak 5 csillagot lehet nyomni, mert méltán megérdemli 10-20 csillagot is. Tőlem legalábbis mindenképp.

Én mindenesetre szívből ajánlom nektek ezt a könyvet, ha szereted az érzelmes romantikus történetet, viszont mindenképp készítsd magad mellé egy rakat zsebkendőt, mert szem nem marad szárazon. 

 

A könyvet itt tudod beszerezni:

NewLine Kiadó

Maddie Grand Szerzői oldala