2020. október 20., kedd

Beleolvasó: C.C.Brown: Tania-Örvény a múltba - ("– Így drágám, most elmegyünk a házamba, s majd ott kipihenheti magát, s illő ruhát is keresünk önnek. ")

 Mai blog bejegyzésemben pedig megint egy beleolvasót hozok nektek, ezúttal C.C.Brown: Tania-Örvény a múltba címmel. A mostani részben a megmentői épp megismerik Tania-t és a fura dolgait. Tania pedig megismerkedik Lady Thinderrel és George-al az inassal, számomra személyes kedvencem a könyvből. 

C.C.Brown:
Tania - Örvény a múltba

 
 
Tartalom:

Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!



ENGEDÉLLYEL

A két lovas konflis nagyon is igazinak tűnik, a Beacon Cove széles, macskaköves útján. A gyönyörű, fényes, fekete lovak orrlyukaiból párafelhő száll fel, patáik türelmetlenül kopognak a macskaköveken. A bakon egy cilinderes kocsis ül, hosszú fekete köpenyben. Amikor meglát bennünket, leugrik, kinyitja a kocsi ajtaját, leengedi az apró lépcsőt, amelyen keresztül beemelnek, majd leültetnek egy piros bársonyülésre. A furcsa ruhás nőt is felsegítik, aki velem szemben foglal helyet. Rám mosolyog. 
– Így drágám, most elmegyünk a házamba, s majd ott kipihenheti magát, s illő ruhát is keresünk önnek. 
Majd megkopogtatja a kocsi tetejét, s az nagyot rándul, ahogy a két ló nekiveselkedik. 

4. Lady Thinder otthona


Útközben, a konflis ablakán kitekintve alig hiszek a szememnek. A régi, ismerős épületeket mintha kipofozták volna. A kikötőben nagy a jövés, menés. Halas, zöldséges kordékat tologató asszonyok, halászok harsogva kiabálnak át egymásnak a bárkáikról. A belső yacht kikötőben most óriási kereskedelmi hajó áll. Hét árbocos izé. A pallóján jönnek, mennek a nehéz terheket cipelő kikötőmunkások. Esküszöm, mindjárt jön Onedin kapitány, és odakiált az első tisztnek, hogy "Bains! Az ördögbe is, mindjárt itt a dagály, és kifutunk!" 
Gyerekek játszanak valami golyókkal nem messze tőlük. Maszatos kis arcuk, és rongyos ruházatuk van, mintha a Twist Oliver című film castingjára várnának. Elegáns asszonyok, cilinderes, nagybajuszos urak sétálnak az üzletsoron. Svájcisapkás rikkancs fiú újságot lobogtat kezében, hangja érces, nem igazán kisfiús. Hentesek, fűszeresek, halárusok üzletei sorakoznak a Torwood street emelkedőjén. Nagybajuszos, köpönyeges, fényes sisakos rendőr posztol az utca sarkán. Keresem a kamerákat, de vagy nagyon jól elrejtették őket, vagy ez tényleg csak egy hülye, de nagyon is valóságosnak tűnő álom. Kóvályog a fejem, csak úgy pörögnek előttem az élő film kockái, melyben most én is benne vagyok. De hogy kerültem ide? És miért pont én kerültem ebbe a helyzetbe? 
Olvastam már ilyen jellegű könyveket. Mindig izgalmasnak tartottam a történetekben az időutazást, de két lábbal a földön járó ember vagyok, nem hiszek sem az ufókban, sem az angyalokban. Most viszont már semmiben sem vagyok biztos, amiben eddig NEM hittem. 
Georgiára nézek, engem néz jóindulatú megértéssel a szemében. Nem tudom, hogy leolvasott e bármit is meghökkent, hitetlenkedő arcomról, de megszólal. 
– Ugye, messziről került ide hozzánk, kedvesem? – kék szeméből őszinte kíváncsiság tükröződik. 
– Meglehetősen – válaszolom röviden, nem faggat tovább. 
– Bocsásson meg, de miért szólított az imént madame Zara-nak? 
– Hiszen minden ruházatán e név szerepel – válaszolta. 
Ez igaz is. A Magyarországon beszerzett ruháim nagy részén ez a márkanév található. A hölgy azonban folytatja. 
– Módfelett különösnek tartottam ugyan némelyiken, a nagy feliratokat, amelyeket valamilyen újfajta, számomra nem ismert módszerrel helyeztek a szövetre, de manapság annyi minden új kerül be Európából, Amerikából Angliába, hogy minden nap tanulhat az ember valamit – mosolygott rám.

– De talán nem ez a neve, gyermekem?
Hangja olyan dallamosan hullámzik föl, s le a magánhangzóknál, hogy öröm hallgatni.
– Nem asszonyom. A nevem Tania Almási.
– Oh, hát mi végből kerültek önre egy másik hölgy nevével ellátott ruhadarabok?
Nos, ezen még nem gondolkoztam. Mármint a háttér sztorin. Mivel, ha nem akarom, hogy a bolondok közé zárjanak, kénytelen leszek úgy hazudni, mint a vízfolyás.
– Oh, az hosszú történet – mondom csendesen, s ő bólint, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.
Kinézek az ablakon, a Babbacombe dombjait látom. Még olyan ritkán vannak a házak, hogy a tengert már messziről látni lehet a mélyben. A kocsi befordul pont arra, ahol eredetileg, mármint 2016-ban éltem két hónapig. Bekanyarodunk a Babbacombe csodás panorámájú sétányára. Az én időmben itt ücsörögtem a zöld füvön, és sült halat falatoztam. Most az egyik, hófehér oszlopokkal szegélyezett, hatalmas házhoz gördül be a konflis.
A konflis nagy döccenéssel megáll, már nyitják is az ajtót, a kis lépcsőt lehajtják. Magamra tekerem a takarót, amelyen eddig ültem, és Georgia után én is lelépek a lépcsőn, melyről két inas segít le.
– Köszönöm! – mondom határozottan a szolgáknak, akik újra fel akarnak emelni.
– Már tudok egyedül is járni.
Lady Thinder hátrafordul, egy kézlegyintéssel elküldi őket, majd int, hogy kövessem. Pazarul berendezett ház előcsarnokába érünk, ahol néhány alkalmazott serénykedik körülöttünk. A falakon csodálatos festmények, hatalmas ablakok, trópusi növények, pálmák mindenütt.
– Gyönyörű! – bukik ki belőlem az elismerés.
– Köszönöm kedvesem. Most elkísérik a vendégszobába, kerítünk megfelelő ruhát. Addig is a rendelkezésére áll az egyik szobalányom!
Középkorú, kövérkés asszony igyekszik felénk.
– Marie, mutasd meg Almási kisasszonynak a vendégszobát, hívd a szolgát, fűtsön be a kandallóba, s készíts meleg fürdőt. Valamint, bármit óhajt a kisasszony, olyan mintha én kérném tőled, Marie.
– Igenis, Madame – pukedlizik az, majd előttem mutatva az utat, elindul.
– Mire kész lesz a fürdővel kedvesem, a ruha ott várja majd a szobában, s Marie segít öltözködni, és rendbe tenni a toalettjét. Később találkozunk a szalonban, a teán – int, majd tovalibben az egyik szobába.

Ha tetszett a beleolvasó, itt megvásárolhatod a könyvet.

2020. október 18., vasárnap

Beleolvasó: S.A. Locryn: Gyufaláng - ("A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek.")

 Ma este egy beleolvasót hoztam még hozzá S.A. Locryn: Gyufaláng c. kötetéből. Ezúttal egy fürdőszobai jelenetet hoztam el, hogyan boldogulnak egymással, hogy most nem a fronton vannak. Miként viszonyulnak hozzá a mindennapi dolgokhoz, szükségletekhez.

S.A. Locryn:
Gyufaláng


Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

ENGEDÉLLYEL

 A konyhában az étel illatát addigra kezdte elnyomni a koszos ruhák szaga. Sándor ismét gondolatban vállat vont azon, hogy mennyire nem zavarja. A fronton évekig mindüknek ilyen szaga volt. Csakhogy annak már vége, és a világ elvárja tőlük, hogy a régi rendbe illeszkedjenek. A háború előtt nem engedte volna meg magának, hogy ennyire rossz házigazda legyen, de a normális világ formalitásai már rég nem érdekelték. Kizárólag Tamás miatt erőltette meg magát.
– Na jó, amíg te megküzdesz a teával, addig melegítek vizet, hogy meg tudj fürdeni. Meg készítek össze neked ruhákat, amiket felvehetsz ezek helyett – mutatott végig Tamáson.
Ő elvigyorodott ezen, épp megjegyezte volna, hogy tőle Sándor ugyan el is égetheti a régi ruháit, a benne levő fagyott lakókkal együtt. De mielőtt meg tudott volna szólalni, ismét összerántotta egész testét a köhögés. Sándor ezt végszónak tekintette, és felpattant az asztal mellől. Nem is jött vissza addig, amíg mindennel el nem készült.
– Gyere, megmutatom a fürdőszobát – intett az egyik ajtó felé. – Bekészítettem neked a ruhákat. Tettem be törölközőt és borotvát is. Maradj nyugodtan addig, amíg jól esik.
– Amíg ki nem hűl a víz – válaszolta vigyorogva Tamás.
– Akkor sokáig bent leszel – nevetett fel Sándor is –, a fürdőszoba nagyon jól tartja a meleget.
Azzal magára hagyta, bement a hálószobába áthúzni az ágyneműt. Miután végzett, visszatért a konyhába főzni még egy adag teát, és nekiállt előkészíteni mindent a karácsonyi ebédhez és vacsorához. A húsleves vidáman gyöngyözött a tűzön, és Sándor már épp a székelykáposztát készítette elő, mire Tamás előkerült a fürdőszobából. Lógott rajta a kék-fehér csíkos pizsama. Hitetlenkedve nézett végig magán, lábait a Sándortól kapott vastag zokniba bújtatta, és a küszöbön állva enyhe zavarában a lábujjain hintázott.
– Mikor ruhát emlegettél, nem gondoltam, hogy kórházi pizsamára gondoltál – próbálta elbagatellizálni a helyzet kellemetlenségét Tamás.
– Nem értem, mi a problémád vele – törölte meg a kezét egy konyharuhába Sándor, majd felemelte a pultról az előre odakészített teásbögrét. – Mi mást kellett volna rád adnom? Úgyis vissza akartalak fektetni az ágyba, még azelőtt, hogy ismét rád tör a köhögés.
Sándor elhallgatott. Pár pillanatig tartotta a bögrét, és várta, hogy Tamás elvegye tőle, de a másik nem mozdult meg, csak meredt rá, mintha kérni akarna valamit, de szégyellné magát miatta. Miután elunta a várakozást, Sándor letette a bögrét, és visszafordult Tamás felé. Figyelte azt a nyugtalanságot, sugárzó arcot, az összevont szemöldököt, a nedvességtől csillogó, bár valamennyire megregulázott, bozontos szakállat.
– Azt hittem, meg is borotválkozol – szólalt meg újra.
– Meg akartam – sütötte le a szemét Tamás –, de annyira remegett a kezem, hogy nem mertem belekezdeni...
Sándor sóhajtott egy nagyot. Azonnal megértette a másik zavarát. Fordított helyzetben ő is éppen így nem tudna mihez kezdeni a helyzettel.
– Gyere, megcsinálom. – Olyan természetességgel jelentette ki, hogy Tamás szeme elkerekedett a döbbenettől. Sándor elmosolyodott rajta. – Mi az? A fronton hányszor megcsináltuk? A sebesülteknek. Még téged is megborotváltalak, mikor nem tudtál mozogni... – hallgatott el egy pillanatra. – Miután megégtél...
– Igen, emlékszem – nyelt egy jól hallhatót Tamás –, de nem várhatom el...
– Ugyan miért nem? – Sándor őszintén nem értette. – Gyere.
A vállánál fogva vezetni kezdte Tamást, aki nem állt ellen neki. Sőt, mintha enyhült is volna a feszültség a tagjaiban attól az érintéstől. Ez Sándort is megnyugtatta, képtelen lett volna megmagyarázni a miérteket, de rosszul érintette volna, ha Tamás nem bízna úgy benne, ahogy régen.
A fürdőszobába vezette, ahol leültette a kád szélére. Tamás leengedte a kihűlt vizet, miután végzett, mert a kád teljesen üres volt, csak az oldalán lehetett látni némi szappan lerakódást, ami valószínűleg úgy maradhatott ott, hogy nem vette észre.
Sándor fogta az egyik sarokban tárolt kisebb lavórt, kiborította belőle a kacatokat, amiket benne tartott. Meleg vizet engedett bele, fogta a szappant, borotvát, és mindent, amire csak szüksége lehetett, Tamás elé készített. Ezután még odahúzta a sámlit, amire általában csak a ruháit szokta leszórni. Leült Tamással szemben egy vállára vetett törölközővel. Mielőtt viszont nekiállt volna beszappanozni a bozontos szakállt, Tamás pizsamájának a gombjai felé nyúlt. Ki akarta gombolni a felsőket, hogy kissé hátrébb lökhesse a másik vállán a pizsama felsőt. Nem akarta összeszappanozni, vagy semmi más módon összekenni.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Book Dreams Kiadó
S.A. Locryn írói oldala


2020. október 15., csütörtök

Selena B.Lowell: Démonok árnyékában - ("Emelem a "nem létező" kalapomat! Waoo! Ez egy nagyon jó felépített izgalmas, teli titkokkal íródó történet. Abszolút a legjobb lett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz, hogy borzongani fogok. Olvasás közben úgy éreztem, mintha megelevenedett volna a történet valóságszerűen hatott. ")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Selena B.Lowell írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam a Démonok árnyékában c. kötetét. Régóta vártam, hogy megjelenhessen ez a kötet. Mindig is szerettem a horror könyveket, de különösen azokat, amelyik magyar szerző ír. Semmi kétség, Selenának ebben a műfajban kell írnia könyveket. Nagyon kellenek magyar könyves piacán magyar szerző, aki horror műfajban is ír. Úgy vettem észre, hogy kevesen vannak, akik e zsánerben írnak, inkább többek a romantikus-erotikus jellegű kötetek. Írónőtől biztosan fogok még olvasni, hiszen érdemes követni az oldalát újabb könyves infók után. 


Selena B. Lowell:
Démonok árnyékában

Tartalom:

A ​történet napjainkban, Minnesota talán legeldugodtabb kisvárosában történik…. 
Evelin Hartnett egyáltalán nincs elragadtatva a gondolattól, hogy szülei halála után, új családjához kell költöznie. Mint ahogy Josh sem örül leendő mostohatestvérének. Mégis lát valamit a lányban majdnem ugyan úgy, mint osztálytársuk Mike. 
A két fiú gyűlöli egymást, de nem ismerik azt a múltbéli titkot, amely magyarázattal szolgálna nekik. 
Erre az okra csak hárman tudták a titkos magyarázatot. Az egyikük lassan beleroppan az évek óta ki nem mondott szavak súlya alatt. A másik halott. A harmadik úgy érzi, hogy kész belemenni a játékba. De a játéknak két oldala van, amelyhez sokan csatlakozni fognak akarva, vagy akaratlanul. 
Tehát adott… 
Egy poros, múltban leragadt kisváros. 
Egy idegen újlány, kit természetfeletti események sorozata kísért. 
Két fiú, akiket fura dolgok kerítenek hatalmába születésük óta. 
Egy hét fős baráti kör, akiknek a barátsága gyilkos fordulatot vesz. 
Egy anya. Egy titok. Egy könyv. 
Egy szerelmi háromszög. 
Gyűlölet, hazugság, gonoszság, vérontás. 
DÉMONOK! 


Véleményem
5/5

Őszintén megmondom, nagyon vártam ezt a könyvet. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a következő horror története az írónőtől. Sokáig tartott mire kézbe vettem. Sajna kellett olyan hangulat, hogy egy horror könyvet olvassak. Olyan gyilkosos hangulat. Most ezen a héten ilyen hangulatom volt. Alig tudtam letenni a könyvet. Ezekután mindenképp követelem a következő történetet.

Emelem a "nem létező" kalapomat! Waoo! Ez egy nagyon jó felépített izgalmas, teli titkokkal íródó történet. Abszolút a legjobb lett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz, hogy borzongani fogok. Olvasás közben úgy éreztem, mintha megelevenedett volna a történet valóságszerűen hatott.

Voltak olyan jelenetek, ami borzasztóan hatott rám. Hogy melyik azt nem írnám le, mert az erősen spoiler lenne, de azt el kell mondanom, hogy Selena nagy ért ehhez.

Azon gondolkodom, hogy a karakterekről mit is írjak. Igazából nincs velük gondom, nagyon jól fel lett építve. Josh a kedvencem... De aztán, ahogy szépen derültek ki titkok, nagyon meglepődtem. Akkor, hogy is van?

Bárány bőrbe bújt farkas esete áll fenn? Komoly?  Mike-ról azt hittem ő a rossz fiú, de ezek után már semmiben nem voltam biztos. Evelin meg... Nah, ő a kakukktojás az egész történetben. Őt nem tudtam, hova a bánatba tegyem. De komolyan. Mike vagy Josh.. Tessék választani..  Végülis választott.  Aztán... Áhh, nem mondom, mert erősen spoiler. Majd olvassátok el!  Elképesztő módon festette le a karakterek az írónő, hogy véletlenül se lehessen megkedvelni vagy épp utálni a karakterek, és ráadásul nem tudni ki kicsoda, hova melyik oldalra áll. Gondolok a papra és Josh anyjára Sarah-ra is.

Amúgy kösz, Selena! Holt biztos a fára nem fogok felnézni soha többet! Aki olvasta, azt tudja, miről beszélek. (nevetek.) Aki meg, nem az sürgősen vegye meg.

Viszont egy pirinyó hibát szeretnék megemlíteni. Remélem ebből nem lesz gond, elütések és érdekes mondatok. Legközelebb, ha javasolhatok ilyet, át kellene nézni. Mondjuk, így sem vonom le az 5 csillagot. Minek vonnám le?!

Selena, ez a történet fantasztikusan jól sikerült. Kedvenc jelenetem, mikor a kereszt leesik és Josh beszól, hogy nem szeret ott lenni. Na, ezen felnevettem...

Köszönöm, hogy olvashattam, és kellően frászt hoztál rám. Ez után kívánom, hogy még több horrort írj, teli titkokkal és rejtélyekkel. Írj, írj! Abba ne hagyd!

Egy gyors kérdés. Lesz folytatása?? Annyira jó lenne, ha folytatódna a történet, mert nagyon úgy lett vége, hogy nincs vége…

Várom a következő könyvedet. Kedves olvasó szívből ajánlom nektek a Démonok árnyékában c. könyvet, ki ne hagyjátok.

 A könyvet itt tudjátok megvenni:

NewLine Kiadó

Selena B. Lowell szerzői oldala

 

2020. október 14., szerda

Naomi Lawrence: Vilma világgá megy - ("Naomi elképesztően tehetséges, elgondolkodtató és imádnivaló történetet írt. Sokszor nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek? Nagyon magával ragadt, faltam a betűket. Nem tudtam letenni, és amikor az utolsó oldalra értem, őszintén nagyon sajnáltam, hogy vége lett. ")

 ~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Naomi Lawrence írónőnek, hogy lehetőségem nyílt elolvasnom 2020-as év egyik legjobb könyvét a Vilma világgá megy címmel. Egyszerűen imádtam minden sorát és egyúttal szomorú is voltam. Hiszen 87 évesen már teljesen másként látja az ember a világot. Tapasztaltabb, bölcsebb… Egyúttal külön köszönettel tartozom az írónőnek, mert ezzel a történettel kihúzott az olvasási csávámból. Nem mondanám, hogy válságban voltam, csak nem volt kedvem annyira olvasni. Vilma megmentett. Köszönöm!

 Naomi Lawrence:
Vilma világgá megy

Tartalom:

Vilma ​egy többé- kevésbé felvilágosult, idős hölgy, aki megelégeli, hogy 87 éves, ráncos, görbe és ráadásul kezd teljesen elhatalmasodni rajta a demencia- ezért elhatározza, hogy elegánsan kiszáll az élet nevű mókuskerékből, amíg még teheti. Titokban szökést tervez, amelyről naplót vezet- és ami egyáltalán nem alakul úgy, ahogy azt elképzelte. Közbe jön egy esküvő, egy macska, egy elveszett holttest és egy csomó almás pite. Ennek ellenére ő elszántan igyekszik csupa életveszélyes dolgot elkövetni, hátha valamelyik hatásos lesz- azonban kiderül, hogy ezek közben egészen jól szórakozik. Hosszú idő óta először. És miután a távoli Venezuelában rablótámadásba és kábítószer- kereskedelembe keveredik, a dolgok nem várt fordulatot vesznek. 
Vilma szökése egy olyan kaland, amelyben az élet napos és árnyékos oldalaiba is bepillanthatunk, néha könnyes, néha vidám kulisszatitkokat kilesve- és a végén talán még azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az élet minden látszat ellenére igenis szép lehet- még 80 felett is.

Véleményem
5/5

Agyagatya! Imádom! Jaj, Vilma, teee... Elképesztő, hihetetlen egy nőszemély vagy. Egyszerre vicces, humoros és szomorú, tragikus az ő sorsa. Hiszen 87 évesen ki szeretne foglalkozni? Ki szeretne mellette ülni és beszélgetni? Hallgatni az ő múltját, tudását?Mondanám, hogy én szívesen. Egy nagyon szép és tanulságos életet élt le. De sajnos a magány és a céltalan élet közbe szólt, és a betegségről ne is beszéljük.

Az élet kegyetlen. Őt élni nem hagyja méltósággal, pedig szeretne, engem meg meghalni nem hagy méltósággal, pedig ez minden vágyam.

Naomi elképesztően tehetséges, elgondolkodtató és imádnivaló történetet írt. Sokszor nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek? Nagyon magával ragadt, faltam a betűket. Nem tudtam letenni, és amikor az utolsó oldalra értem, őszintén nagyon sajnáltam, hogy vége lett. Szívesen olvastam volna még. Imádtam Waltert, olyan aranyos fickó. Kedveltem a karakterét Tök rendes volt részéről, hogy fedezte Vilmát, amikor „elszökött”.

Megint csak valami, amin már nem lehet változtatni, valami, amiire már nem mondhatom, hogy majd holnap.

Olvasás közben úgy éreztem, hogy ismerem Vilmát, hogy tudom ki ő. Aztán rájöttem, hogy miért éreztem így. Nagyon emlékeztetett számomra nagyon fontos személyre, aki ma már sajnos nem él, a hiánya fojtogató számomra. Ez a csupa szív, aranyos, bohókás Vilma egy az egyben, mintha a Keresztanyámról szólna.

Olyan döbbenetes érzésekkel, gondolatokkal ajándékozott Vilma, mint senki más. 87 éves idős Vilma küzd a butulás, az egyedüllét ellen. Küzd, hogy még az élete utolsó perceiben maga maradjon. Hogy tisztességesen, méltón és emberileg tudjon távozni e kíméletlen életből. Aki azt, hogy számára már nincs létjogosultsága e világon lenni. Pedig mekkorát téved, Vilma. De, ahhoz, hogy rájöjjön el kellett szöknie, Elszökni, hogy tapasztalatot gyűjtsön és rájöjjön az élet szép. Még neki is.Sokat tanultam belőle, sokat megértettem. Megértettem, hogy olykor az embernek meg kell hoznia, egy bizonyos döntést. Viszont sosem szabad elfelejteni, hogy az élet vagy a sors, nagyon meg tudja tréfálni az embert.

Ezt a történetet szívből merem ajánlani mindenkinek. Nagy kedvencem ez a könyv. Reménykedem, hogy ezzel nincs még vége a történetnek.

Ha szeretnéd elolvasni, akkor itt tudod megrendelni NewLine Kiadó oldalán illetve, ha dedikált példányt szeretnél akkor keresd fel az írónő facebook írói oldalát.

NewLine Kiadó

Naomi Lawrence írói oldala


2020. október 12., hétfő

Interjú Csabai Márk íróval - ("Számomra a legkönnyebb a Nem mondhatsz nemet! volt, hiszen az igaz történet lévén csak arra várt, hogy papírra vessem. Megrázó volt, újra átélni a történteket, és sokat tanultam belőle. A legnehezebb pedig az Így öltek ők volt.")

Szeretném megköszönni Csabai Márk írónak, hogy elfogadta az interjú felkérésemet a Magyar Szerzők Könyvei Blog számára. Márk egyszerre boncolgat humoros és komoly témákat. Nemrégiben volt szerencsém elolvasni az Egy csibész naplója sorozatot és a Határtalanul című könyvét, ami az Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg.

2018-ban jelent meg könyve, Nem mondhatsz nemet!, amit időközben beszereztem, majd 2019-ben pedig az Így öltek ők címmel. Ezt a könyvet sajnos nem volt még lehetőségem elolvasni. Talán egyszer eljön az ideje ennek is. Szeretném bemutatni nektek Csabai Márkot és az általa írt könyveket.

 

Forrás: Csabai Márk írói oldala



Mesélj kicsit magadról?

Meglepő lehet, de nehezen mesélek magamról. Tizennégy éve vagyok jelen a hazai irodalmi életben, és napról napra erősödő szerepem van benne. Még ha időként vissza is vonulok a színfalak mögé, nem távolodom el az írástól. Ezekben, az esetekben alkotok, vagy valami „nagy” dolgot készítek elő - ilyenkor nincs időm sem energiám kirakni a reggeli kávés posztokat. Érző emberként az is előfordul, hogy nyalogatom a sebeimet. Az utóbbi időszakban nekem is sok dolog megváltozott. Rengeteg időt felemésztett a vállalkozásaim stabilizálása, amiket nagyon megcincált a COVID. Túl vagyok egy komoly magánéleti válságon, de már van fény az alagút végén. Mostanában egyre több verset írok, talán pont a fénynek köszönhető ez, élvezem. Napjaikban pedig egyre nyíltabban vállalok politikai szerepeket igaz, ezt még tanulnom és szoknom kell. Az utóbbi időszakban csak úgy jellemzem magam „közepes forgószél”. Szeretem a finom kávét, a karcos vörösbort, a nőket, szeretem szeretni a szerelmem, büszke, konzervatív, keresztény vagyok. Nem vagyok laposföld-hívő.

Melyik könyvedet volt legnehezebb vagy a legkönnyebb megírni?

Számomra a legkönnyebb a Nem mondhatsz nemet! volt, hiszen az igaz történet lévén csak arra várt, hogy papírra vessem. Megrázó volt, újra átélni a történteket, és sokat tanultam belőle. A legnehezebb pedig az Így öltek ők volt. Hiszen az nem a fantázia műve, sokkal inkább érdekességek gyűjteménye, ahol változtatás nélkül próbáltam közölni azokat az információkat, amikhez hozzá lehet férni. Más világ, főleg, mert önjelölt szakértőkkel kell vitatkozni olykor egy szórakoztató album tartalmáról. De jól tudjuk, a focihoz, művészetekhez, főzéshez mindenki ért. Nehéz volt ebbe a világba belecsöppenni.

Van kedvenc jeleneteid a könyveid közül?

Kedvenc jelenetet nem tudnék kiemelni, hiszen számtalan könyvem gyors lefolyású és ömlenek a jelenetek. Mire felfogod az egyiket, már jön is a másik. Pont, mint a szerelem. Én azokat kedvelem, amik nagyon személyes hangvételűek. Talán pont azért, mert ott kiszólok a karakterem hangján, és a saját meglátásaimat adhatom valaki szájába. Fura játék, de ezeket, a jeleneteket élvezem.

A könyveid részben igaz történet alapján íródtak, tudnál erről bővebben mesélni?

Számos történetem részben, vagy egészében igaz történet. Számos „jelenetet” én magam éltem át korábbi munkáimnak köszönhetően, vagy valaki olyan, aki ki számomra megbízható és hiteles forrás. Az élet fura fintora, hogy az egyik jelenet a könyvemben – annak részese voltam a való életben – az én szemszögemből lett közölve. A könyvbemutatón pedig találkoztam valakivel, akiről kiderült, hogy Ő is részese volt annak a pillanatnak, csak a másik oldalról. Ő máshogyan élte meg a dolgokat. Fura könyvlapon találkozni valakivel, aztán pedig a való életben is.

Honnan jött az ötlet, hogy alvilági figurákról, illetve sorozatgyilkosokról írj?

A korábbi éjszakai munkáimnak köszönhetően adott volt a téma. A földön hevert, én csak lehajoltam érte. A bűn többi színe pedig, már csak egy karnyújtás innét.

 

Az Így ők öltek ők c. könyved mennyire viselt meg lelkileg? Nehéz volt ezeket, a dolgokat megírnod?

Tárgyilagosan tekintettem a történetekre. Minden különböző forrásnak hangot és teret engedtem, hiszen az igazságot, csak a halottak tudják. Az élők azt mondanak, amit akarnak...  Megérteni a cselekedeteket... az nehéz volt.Régebben Mark Wander írói álneved volt. Hogy – hogy saját neved használva adsz ki könyvet? Mit gondolsz az írói álnévről? Melyik jobb? Egyszer mindent ki kell próbálni, de jobb a saját név. Szerintem. A lényeg, hogy szeressék a munkád. Ha ez stimmel, a név igazából nem számít, de később már kötelez...


Az olvasók melyik könyvedet szeretik legjobban? Mit gondolnak az egyes kötetekről?

A regényeim megosztják az olvasókat, nehéz olvasmány mind. Gondolkodni is kell a humoros sorok közben. Szakik leginkább filmes alakok műviéhez hasonlítják a regényeimet Guy Ritchie, Q. Taranino. Szóval vagy imádod és rajongsz értük – sok ilyen olvasóm van, köszi nekik, ezért is jelennek meg 10 éve több kiadásban is – vagy pocskondiázod őket, mert nem tudod befogadni a gondolatokat. Akik sablon regényeken szocializálódnak, azoknak éles váltás lehet. Az Így öltek ők, meg egy képes szórakoztató album, nem tanulmány, nem regény. Hiába mondtam, nem értik néhányan, de velük szemben mások meg élvezték minden sorát. Mindenki figyelmét köszönöm. Megjegyzem, számtalanszor keseregnek nekem írótársak, hogy „cickafarka22bunny” milyen értékelést írt a munkájáról, és ez mennyire rossz neki. Erre csak azt szoktam mondani, hogy „cickafarka22bunny”-nak is jár az ingyenes 10 percnyi hírnév, és így ő is nyomot hagyott maga után az internet sivatagában. De így ennyi. Miért nem „cickafarka22bunny” írja meg az adott történetet? Ja igen, mert kritizálni könnyebb, kitartása és kreativitása meg nincs hozzá. Ezeken át kell lépni, a jogos észrevételt pedig el kell ismerni.

Milyen terveid vannak a közel jövőre nézve? Várható-e könyv megjelenés idén?

Idén nem lesz már könyv, elvitte a COVID. Majd 2021-ben érkezik egy album biztosan. A közel jövőben pedig azokat szeretném szórakoztatni, akik szeretnek. Aki pedig morognak rám, azokat meg hergelem.

A könyveket itt lehet beszerezni:

Álomgyár Kiadó

Csabai Márk írói oldala

 

2020. október 8., csütörtök

Maradj otthon! 14.rész - Aposztróf Kiadó ("Romantika, krimi, akció micsoda történetek vannak itt.")

Maradj otthon! rovatom 14-ig részéhez érkezett, az Aposztróf Kiadót mutatom be és hozok onnan pár könyvet, amit én valamikor egyszer szeretnék majd beszerezni, olvasni. A kiadó oldalán néhány magyar szerző könyveire bukkantam. Nagyon érdekes történetek és érdemes bemutatnom nektek.
Íme néhány magyar szerző kötetei, kérlek, támogasd a kiadót és a szerzőit a vásárlásoddal. 
 

 



Andy T. Miller:
Areán  

Tartalom:
Ez egy izgalmas, magával ragadó, misztikus kalandregény, amit el akarsz majd hinni az utolsó betűig. Nem egy rózsaszín lányregény, nincs tarka unikornis, de vannak valódi emberek, valódi szenvedélyek, valódi fájdalmak, és igazi kalandokat élhetsz át. Azoknak ajánlom, akik szeretik a vérbeli kalandokat, az igazi jellemeket, a kemény férfiakat és a harcra kész nőket, akik mégis ízig-vérig nők. Tarts Areánnal egy különleges világba, amely itt van körülöttünk, mégis rejtve előlünk! Ismerd meg a köztünk élő halhatatlanok életét! Mert ők itt vannak…
Éld át a tébolyult szerelmet, az elsörő vágyat, az elme diadalát a halál felett!
Tarts Areánnal, és garantálom, többé sosem leszel egyedül!

A. G. Miller:
Démonok hídja

 

Tartalom:
Alaposan megzavarja az amúgy csendes környék nyugalmát, amikor egy repülőgép hegynek ütközik. A kivizsgálók számára már az első éjszakán kiderül, nincsenek egyedül ebben az elzárt és behavazott világban. A démonok sorra szedik áldozataikat, a kutatás vezetőjét egyetlen éjszaka kétszer is megpróbálják megölni. A rendőrfőnök takaros listát vezet a titokzatos halálesetekről és eltűnésekről.
A megoldás kétségkívül egy függőhíd túloldalán van, így csak át kell jutniuk oda, hogy megismerjék.
A terv egyetlen szépséghibája, hogy azok közül, akik eddig átkeltek rajta, még senki nem tért vissza.

Daniel Barrow:
Bóra


Tartalom:
Daniel Barrow, a dörzsölt, régimódi San Franciscó-i magánnyomozó egy napon igen kellemetlen gyilkossági eset kellős közepén találja magát: lakása közelében halálra gázolnak egy ismeretlen férfit, akiről kiderül, hogy bérgyilkos, és éppen hozzá indult.
A baj nem jár egyedül, így Mr. Barrow lakását felforgatják, az életére törnek. Nyomozásba kezd hát a saját szakállára, és nem sokkal később az informátorát halálos baleset éri. A nyomok Horvátországba vezetnek, ahol a dörzsölt főhősünk ügyesen lavírozik a nehézfiúk között.
Gyilkosságok, verekedések, kiadós lövöldözés után jut el a megoldásig, és menti, aki menthető.
Lüktető történet, bunyók, kések, motoros fűrész, hullák és akasztófahumor egy régi vágású magánhekus szemszögéből, aki semmit nem bíz a véletlenre.
Ja, és miért Bóra? A történet végén az is kiderül…

Greta May:
Gonosznak hittelek

Tartalom:
Brendát a vadon elszigeteltségében neveli fel a nagyanyja. Úgy tudja, hogy az emberiség kipusztult. Boldog és nyugodt mindaddig, amíg kénytelen rájönni, hogy az erdőn túl létezik egy másik világ. A beilleszkedés egyáltalán nem könnyű számára. Amikor kiderül, hogy egy gazdag család örököse, az életére törnek.
Titkok, hazugságok, veszély és szerelem…
Sikerül mindezekkel megküzdenie? Megbízhat-e a környezetében? És a szerelme tényleg az, akinek látszik?

Greta May:
Szex és hatalom


Tartalom:
Cathrin a bérgyilkos szeretőjével együtt menekül az FB
I elől. A szexen kívül csak egy dolog érdekli, hogy tönkretehesse gyűlölt nővérét, Carrie-t, aki nyomozóként dolgozik a New York-i rendőrségen. A két lány kitartóan üldözi egymást, párharcukat azonban váratlanul megszakítja egy titokzatos harmadik személy. Az idegen – nem tudni, miért – az életükre tör, így össze kell fogniuk a közös ellenség ellen. Vajon együtt tudnak működni, miközben gyűlölik egymást?
A visszafogottan erotikus regény a nagy sikerű Ölelj és ölj, valamint az Egy gyilkos naplója szereplőinek történetét fűzi tovább, ugyanakkor önmagában is értelmezhető.

Greta May:
Ölelj és ölj  

 

Tartalom:
Cathrin, hogy kitörjön öccsével az otthoni merev, elitista környezetből, még attól sem riad vissza, hogy beépüljön egy bűnszervezetbe, Ravasz manipulációinak köszönhetően olyan eseményláncolatot indít el, mely nemcsak a szabadságukat, hanem életben maradásukat is veszélyezteti.
A rendőrség és a gengszterek elől egyaránt menekülni kényszerül a testvérpár, s mintha mindez nem lenne elég, Cathrin olthatatlan szenvedélyre lobban egy férfi iránt, akit túl veszedelmes szeretni.


Zainkó András:
A háború angyalai

Tartalom:
Joshua Peters egy távoli ország háborús körülményei között találja magát, ahol civilek szenvednek, ezért a védelmükben cselekszik. A terrorszervezet nők és gyerekek ellen elkövetett kegyetlenkedéseit kíméletlenül megtorolja, ha kell, egyedül száll szembe a túlerővel. Amikor ereje fogytán, megjelenik előtte Mariel…

„Létezik egy hely, valahol a Menny és a Föld között, ahol nem járt még ember. Isten angyalai járják e földet, mely végtelen, kopár pusztaság. A nap fénye nem jut el ide, a föld megkeményedett az évmilliók során, és egy fűszálat sem enged megszületni. Kardok ezreit szúrták a földbe. Mariel sétál végig köztük, és Joshua Peters kardját tartja a kezében. Olyan helyre érkezik, amely üresen áll. Arca nem tükröz érzelmet, letekint, és leszúrja a kardot a földbe. Olyan harcosok élete ez, akik nem szabad akaratukból küzdenek az emberi gonoszság ellen, hanem isteni sugallatra. Az Úr küldi oda őket, ahol szükség van rájuk, mert vannak harcok, melyeket angyalok nem vívhatnak meg…”


Kondricz Péter:
Szerelem a Boko Haram árnyékában

 Tartalom:
Egy magyar diplomata Nigériába kerül, ahol megismerkedik egy helyi lánnyal, és egymásba szeretnek. A boldogságukra hamar árnyék vetül, mert a férfit a Boko Haram terrorszervezet elrabolja. Vajon kinek állt érdekében a külgazdasági attasé rejtélyes eltűnése? Hogyan lehet ép elmével túlélni egy ilyen helyzetet?
Kondricz Péter műve nem csak szerelmes regény. A Nigériát alaposan ismerő szerző bepillantást nyújt Afrika legnépesebb országának szokásaiba, megismerhetjük annak kulturális sokszínűségét, valamint drámai képekben tárja elénk az ott élők mindennapjait.
Azoknak ajánljuk ezt a könyvet, akiket érdekel Nyugat-Afrika lenyűgöző, egzotikus világa, amelyről a rendkívül izgalmas, a valóság és fikció között lebegő regény mesél.

A könyveket itt tudjátok megvásárolni kedvezményesen.
Aposztróf Kiadó

2020. október 4., vasárnap

Interjú K. M. Holmes írónővel - ("Kedvenc karakterem? Tyűha! Mindegyik az lett :) Mindegyiket másért szerettem írni. ")

Köszönöm K. M. Holmes írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Írónőtől a Tiéd a főszerep c. könyvét olvastam el, már akkor tudtam, hogy nagyot fog robbantani. Hiszen egy érzéki, szenvedélyes történetet alkotott, mely szinte folytatásért kiáltott.Nemrég, a napokban jelent meg a Miénk a pillanat c. könyve, Nathan és Helena történetét meséli el. Ebből kifolyólag az írónőről, könyveiről és a karaktereiről fogunk beszélgetni.Tartsatok velünk!

(Forrás: K. M. Holmes írói oldala.)

1.

Kérlek, mesélj kicsit magadról! Honnan jött az ötlet, hogy írj?

Először is, köszönöm a megkeresést, és nagyon örülök, hogy tetszett az első könyvem. Mit mondhatnék magamról? Talán beszélhetnék a szenvedélyemről, amely nem csak az írás, hanem a könyvolvasás is. Mert tényleg érzelmekkel bírok velük kapcsolatosan. Mindegyik elolvasott könyvemhez gyengéd szálak fűznek, és mindegyik tovább él bennem. Ezért is mondom, hogy engem az olvasás tanított meg írni, de természetesen nem állok meg ezen a ponton, nemsokára kezdek egy írói tanfolyamot, amit már nagyon várok! Az „ötlet”, hogy írjak, nem jött, hanem velem született. Gyerekkorom óta alkotok, és nagyon szerencsésnek gondolom magam, hogy bizonyos részeim kibontakozhatnak az írás által.

2

Mennyire volt nehéz elindulni, és kiadót keresni? Hogyan találtál az Álomgyár Kiadóra? Milyen érzés velük dolgozni?

Nem mondom nehéznek, az élet ebben elkényeztetett. Persze ez nem egy olyan dolog, ami csak az ember ölébe hullik, mert rengeteg munka előzte meg, de az első kézirat, amit elküldtem az Álomgyár kiadónak - megjelent. Hiába próbálnám meg szavakba önteni, úgyse tudnám megfogalmazni azt az érzést, ami bennem volt, amikor felhívtak és közölték, hogy a kézirat kiadásra alkalmasnak bizonyult. Kizárólag bennük gondolkoztam, nem fordultam más kiadóhoz, valamiért azt éreztem, hogy ennek a csapatnak a része akarok lenni. Fiatalok, energikusak, lelkesek és annyira kedvesek! No, meg kicsikét dilisek, de ezt csak halkan súgom...

3.

Az élő bejelentkezés alatt hallottam, három kötet tervezel, és volt, aki megkérdezte, hogy Amy is kap-e külön történetet. Tudnál erről mesélni?

Igen, jelenleg három (romantikus-erotikus) történet vár megírásra, vagyis már csak nagyjából kettő és fél. Azért nem több a számuk, mert egyszerűen nem engedem meg az agyamnak a további történetek kitalálását, mert néha a való életben is jelen kell lennem. :) Amy-nek nem tervezek külön történetet, de nagyon jó érzés, hogy a mellékszereplőkhöz is így ragaszkodtok! A Tiéd a főszerep után Nathan története tervezett volt, Damian pedig némi nyomás hatására indult el, de addig nem kezdtem bele a történet a megírásába, míg nem éreztem, hogy kellő izgalommal és lendülettel meg tudom tenni. Ám már nyakig benne vagyok, és alig várom, hogy ti is megtudjátok, milyen az élete Camie után.

(Forrás: K. M. Holmes írói oldala.)

4.

Van kedvenc karaktered? Melyiket volt legnehezebb megírni?

Kedvenc karakterem? Tyűha! Mindegyik az lett :) Mindegyiket másért szerettem írni. A legnehezebb talán Damian volt, a jófiúkkal gondban vagyok :) Persze még nem bontakozott ki teljesen, szóval az Enyém a végszó c. könyvben majd kiderül, hogy milyen is valójában...

5.

Hogy érzed magad? Milyen érzés volt számodra, hogy ilyen nagy rajongó tábora van neked és könyvednek? Számítottál ekkora nagy sikerre?

Az izgalom minden nap a maximumon pörgette a szívem, nagyon vártam az első reakciókra. Nem sokan mernek egy első könyves szerzőnek bizalmat adni. Pedig valahol minden írónak el kell kezdeni... Aztán jöttek az újabb és újabb pozitív véleményezések, és szépen, lassan kialakult körém egy szeretetgyűrű. Egy bázis. És most ezzel a csoportomban lévő emberekre utaltam, akik egész egyszerűen velem lélegeznek és izgulnak, vagy ha kell, drukkolnak és biztatnak. Csodálatos érzés, amikor létrehozol valamit, és elismerik a munkád. Az pedig még felemelőbb, ha tudatják is az emberrel!

6.

Mesélj kicsit az írásról. Van inspiráció, múzsád, amitől jobban tudsz írni? Esetleg hallgatsz zenét, ha igen, mit?

Engem minden inspirál. Lehet az egy jó film, egy könyv, zene, vagy egy jelenet, amit meglátok az utcán. Vagy egyszerűen egy érzés, amit keltenek bennem ezek a dolgok. Nagyon szeretek olvasni, amit már mondtam is, legfőképp azért, hogy ihletet szerezzek. Nem úgy, hogy ugyanazt megírjam, amit olvasok, mert látod, hogy egyébként sem alkalmazok elcsépelt, tipikus és sablonos jeleneteket, de valahogy olyan hatással van rám egy jó regény, hogy rögtön megjön a kedvem az íráshoz. Gondolatokat ébreszt bennem,és ez az igazi inspiráció számomra. Zenében mindenevő vagyok. Hangulat kérdése, hogy éppen milyen stílusút hallgatok.

7.

Melyik párost volt könnyebb megalkotnod? Miguel & Camie vagy Nathan & Helena párosát?

A Tiéd a főszerep kapcsán, amikor a történetet kitaláltam még az volt a fejemben, hogy Damian-Camie. Miguel csak mellékszerepet kapott volna, de valahogy az ő kettősük teljesen átformálta a regényt. Én magam szerettem meg őket annyira, hogy kidobjam a terveimet, és átgondoljam a sztorit. Nathan-Helena kettőse pedig a szívem csücske lett, szerintem remek páros lettek, őket is nagyon szerettem írni, és talán könnyebb is volt.

8.

A borítók nagyon szépek, nekem különösen a második tetszik jobban. Milyen együtt dolgozni Ádámmal? Mennyire könnyű összehozni egy borítót? 

Ádám egy varázsló. Tényleg. Képzeleteket valósít meg, és mindezt nagyon ízléses, és igényes módon teszi. Az egész koncepció, miszerint legyen dupla borító az ő ötlete volt. A borítón szereplő személyek képei viszont az én kutatómunkám eredményei. De Németh Renátát sem hagynám ki a dicséretből, mert az ő munkája is nagyban hozzájárult, hogy a könyv ilyen szép legyen.

9.

Családod, barátaid miként fogadták, hogy írásra adtad a fejed?

Senkinek nem volt ellenvetése. :) Mindenki örömmel fogadta, bíztattak, és velem izgultak!

10.

Mi jön most? Lesz új történet, könyv a közeljövőben? Mik a terveid?

Jelenleg az Enyém a végszó megírásán dolgozom, aztán jöhet a többi. Bízom benne, hogy sok olvasóm lesz, és egyre szélesebb körben, fogják olvasni a regényeimet, mert szeretnék egy fordulatos, történetekkel teli világba kalauzolni mindenkit!

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Álomgyár Kiadó
Líra
Bookline