Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Fibi Patrik György írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Az írónak jelenleg két megjelent kötete van A mesékkel fertőzött ember és az Acél szentesíti (Vezeklők-trilógia 1.) címmel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Szia, Fibi György Patrik vagyok,
37 éves állatorvos-asszisztens. Szeretek hosszú túrákat tenni a hegyekben,
ugyanakkor a kanapén lustálkodás is a kedvelt cselekvéseim közt van. Jelenleg
Budapesten élek a kedvesemmel, és a macskánkkal.
A mesékkel fertőzött ember és az Acél szentesíti című könyvek sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?
Nagyon jó a kérdés, mert hiszek
abban, hogy fantasy esetében is fontos a kutatómunka, és a hitelesség, főleg,
ha középkorra hajazó időszakban játszódik. Valamihez mégiscsak viszonyítania
kell az olvasónak, tudnia kell, miben tér el a regény világa attól, amit ismer.
Olvastam valahol, hogy fantasy kapcsán nem a világépítés a fontos, hanem a
„világ eltérés”, vagyishogy arra kell felhívnunk az olvasó figyelmét, amiben a
mi világunk más. Ehhez tényleg kell némi kutatás, és én a mi középkorunkat
vettem alapul. Viseletek nevét, gasztronómiát, fegyverzetet. Ezzel együtt sem
volt hosszú idő, amit a kutatásnak szenteltem, a jövőben ezen szeretnék
változtatni. Nem azért, mert olyan sok a fölös időm, csak szeretnék hiteles,
hihető, mégis varázslatosan különös világot megjeleníteni.
Ami az írási folyamatot illeti,
annyira meg akarták íratni magukat, hogy az első kézirat mindkét regény
esetében 2-3 hónap alatt megszületett.
Az Acél szentesi című
könyv trilógia, hány részesre tervezed?
Nem trükközök, ahogy Adams, Colfer és Tidholm tette a Galaxis
útikalauz stopposoknak című, öt részes trilógiájukban. A Vezeklők-trilógia tényleg három kötetet foglal
majd magába, jelenleg a másodikat írom.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Mivel high-fantasyt írok, alapvetően
a középkorra építkezem, az ezzel kapcsolatos kutatásokat írás közben szoktam
végezni. Elsősorban az írásra fókuszálok, és azon dolgozom, hogy minél jobban
szabadjára engedjem a képzelőerőm. Azt tapasztalom, hogy ez a kor
előrehaladtával egyre nehezebb, mert egyre inkább a már ismert film-, könyv-,
és játékélmények körül futnak a gondolataim, és a már ismert sémák jönnek elő.
Szeretnék ebből kitörni, ezért sok szokatlan ötletnek is helyet adok. De
szeretem, ha egy fantasynak is van egy működő szabályrendszere, ahhoz képest
lesznek az egyes események misztikusak. Ezért igyekszem olyan
gazdasági-politikai viszonyokat ábrázolni, amik működnének a mi valóságunkban
is. A varázslat egy történetben szerintem akkor működik jól, ha előtte
megértjük, mihez képest szokatlan egy hegyoldalból merőlegesen kiálló kastély.
Jó… az talán mindenhez képest szokatlan…
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Magát az írást aktívan 14 éves
koromban kezdtem el. Ne firtassuk, mi tartott eddig, miért 21 évvel később
jelent meg az első regényem. De magát a
történetalkotást mondhatni, szinte a születésem óta próbálgatom. A gyerekkori
rajzaimmal is meséket szőttem, sok „folytatásos rajzom” volt. Mondanom sem
kell, mennyire örülök, hogy sokat megtaláltam még egy mappába gyűjtve a
legelsők közül is, számomra valódi kincsek. Képregényekkel is próbálkoztam, de
a rajzolást sosem élveztem annyira, hogy fejlesszem a készségemet. Maradt a
próza. 14 évesen azért fogtam bele az első saját regényembe, mert nem tudtam
feldolgozni, hogy az első Gyűrűk Ura mozifilm számomra akkor tisztázatlan
okokból befejezetlen maradt.
Később tudtam meg, hogy van még két része (a könyveket később olvastam), de a
saját regény írása akkor adott némi kapaszkodót, valami stabilitást, hogy annak
én határozom meg, mikor és hogyan lesz vége. Aztán jóval ezután rájöttem, hogy
ez nem feltétlenül igaz az írásnál.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Szívesen írnék történelmi regényt
(történelmi novelláim már jelentek meg, a 100 magyar baka című antológiában
olvasható az I. világháborús történetem, a Forradalmak című kötetben pedig az
56-os forradalommal kapcsolatban írtam novellát.) Próbálkoztam még a horror
műfajjal, de az ilyen ötleteimet egyelőre be tudom építeni a dark-fantasyba. A
jövőben van tervben minden misztikumot nélkülöző, realista sötét-komédia, a
mágikus realizmus is foglalkoztat. A sci-fivel is aktívan próbálkozom, de ahhoz
tényleg sok-sok kutatómunka szükséges, megkockáztatom, hogy majdnem annyi, mint
egy jó történelmi regényhez.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Attól függ, mit nevezünk a
kézirat befejezésének. Amikor először elértem az utolsó fejezet végére, és a
„vége” szót odabiggyesztettem, még távolról sem volt kész a kézirat. De üres
érzés volt, csalódott voltam, mert írtam volna még tovább. Hónapokig ekörül
zajlott az életem, folyton ötleteltem, együtt kalandoztam a főhőssel, és amikor
őt útjára bocsátottam a reménybeli folytatás felé, nekem „otthon kellett
maradnom” és a szerkesztővel egyeztetnem. Elmentem utána egy nagy kirándulásra
kiszellőztetni a fejem, de nem volt olyan jó érzés elengedni a történetet. Most
A mesékkel fertőzött emberről beszélek, a második regényem, ami egy teljesen új
történetet nyitott, mellőzte ezt az érzést, lévén egy trilógia nyitánya,
tudtam, hogy hamarosan visszatérek oda.
Miért pont ezt az írói álneved?
Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Régóta eltökéltem, hogy a polgári
nevem fogom használni. Tudom, miért hasznosak és vonzóak az írói álnevek, főleg
a márkaépítés terén, én viszont ezt az utat választom. Annyi szabadságot
hagytam magamnak, hogy a „Patrik” név hivatalosan nem tartozik a nevemhez, csak
ez lett volna a másik keresztnevem a György mellett, és egész életemben
bánkódtam, hogy nem Patrik. Ez jobban tetszik nekem. Macerásnak érzem
hivatalosan felvenni, de egyfajta írói álnévként bátran használhatom. Az
ismerőseim többnyire úgyis Patrikként ismernek.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
11-12 lehettem, amikor
tudatosabban megismertem a fantasy műfajt, és szinte azonnal magába
szippantott. A Heroes of Might and Magic 3 című stratégiajátékkal játszva azt
éreztem, hazaértem. Ezt tetézte életem legnagyobb filmélményeinek egyike, a
Gyűrűk Ura, a Gyűrű szövetsége, és el sem tudtam képzelni, hogy ne adjak teret
a legképtelenebb ötleteimnek, ha írásról van szó. Ezt megelőzően, amikor inkább
képregényeket rajzoltam, szinte minden jelentős műfajban tettem egy-egy próbát,
főként más képregényeket és filmeket utánozva. De az inkább szárnypróbálgatás
volt, a fantasy-val sikerült rendesen „ellöknöm magam a sziklától”.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Emlékszem, aznap rettenetesen
fájt a torkom, mert mandulagyulladásom volt. De ezzel együtt is csak arra
tudtam gondolni, hogy itt van a kezemben, ez megtörtént, valóság, ez most már
majdnem regénynek nevezhető. Viszont ennél jóval izgalmasabb volt számomra,
amikor a moly.hu-n először szerepelt a borító a „Közelgő megjelenések”
rovatban. Akkor éreztem először, hogy már regényként van kezelve az alkotásom.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Mindig tudatosan szeretném
elkezdeni, aztán mindig elszabadulnak a dolgok és impulzív lesz. A folyamat
röviden a következő: nagyon tudatosan leülök írni, és egy óráig írok valamit.
Odafigyelek, melyik szó milyen hatással lehet, hogyan zárjak le egy fejezetet
úgy, hogy növeljem az érdeklődést, stb. Este lefekszem aludni, és ébren
forgolódok éjjel 2-ig, és fejben szinte magától összeáll, igazából hogyan
kellett volna megírnom az adott fejezetet. Ha nagyon magával ragad az írás
folyamata, rendszerint kétnaponta alszom 5-6 órát.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket
nehezen tudtál megírni?
A mesékkel fertőzött ember volt
az első, önálló kötetem. Elkezdeni nehéz volt, a Prológus nehezen állt össze,
nem találtam a hangulatot, nem értettem a főhőst. Aztán, ahogy megtaláltam vele
a kapcsolódási pontot, vele együtt elkezdtem felfedezni a környezetét. A
következő fejezetek csak úgy kiáradtak a kezeim közül, egyet kivéve. Az utolsó
előtti fejezetet. Annak nagyon sokszor kellett nekiszaladnom. Egyelőre rejtély
számomra, miért pont az nem akart megíródni eleinte. Vannak kedvenc jelenetek,
amikhez olykor szívesen visszatérek, mert szeretem felidézni a hangulatot, amit
a megírásakor éreztem. Szeretek olyan jeleneteket írni, ahol szereplők
búcsúzkodnak, vagy ha állat van a jelenetben. Van, hogy elfelejtkezem egy
vicces párbeszédről a regény elején, és későbbi újraolvasáskor őszintén nevetek
rajta. Szerencsés, hogy legalább én értékelem a saját humorom.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet,
amihez nyúlsz?
Abszolút kaotikus,
kiszámíthatatlan. Van, hogy egy másik könyvet olvasva azt mondom, „Ó, de kár,
hogy nem arról szól, hogy…” „Ó, azt hittem, így fog folytatódni, az jobban
érdekelt volna…” És aztán az agyam önállósítja magát, és mint egy elégedetlen
gyereket, elvisz a képzeletbeli „vidámparkba” lecsihadni, hogy akkor írjuk meg
azt a másik történetet. Máskor mindenféle előjel nélkül egy zene, egy álom, egy
villamoson hallott beszélgetésfoszlány, vagy egy furcsa folt az aszfalton
elindít egy gondolatmenetet, amit nem tudok leállítani. Van egy íródó időutazós
történetem, ami egy fogmosás közben szökkent ki a fejemből. Ezt párhuzamosan
írom most a Vezeklők trilógia második kötetével. Ez még nyugtalanabb alvást
jelent a közeljövőben.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava
számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Általában a barátnőmnek mutatom
meg először, mert elég kritikus ahhoz, hogy rámutasson az egyértelmű hibákra,
vagy arra, ami lehetne jobban megírva. Olyan is van, hogy más, hozzám hasonlóan
amatőr szerzőkkel cserélünk első fejezeteket, és bátorítjuk egymást egy-két
ötlettel, de ez elég veszélyes is lehet. Letéríthet az elképzelt útról, ha nem
olyan az első fogadtatás. Jobb, ha bízom az ötleteimben, és a végén
csiszolgatok rajtuk, minden kezdő írónak ugyanezt javaslom. A történet
alakulásába nehezen hagyok beleszólni bárkit, de volt már olyan, hogy hagytam
magam meggyőzni.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Mivel elég korán kezdődött nálam
a hoppáré, nem voltak elragadtatva, hogy a fiktív történetek jobban lekötnek a
tankönyveknél. Ami azt illeti, a családomból többen próbáltak lebeszélni róla,
többek közt az az érv is elhangzott, hogy „már minden történetet megírtak, amit
érdemes volt” – ez a 2000-es évek elején mostani szemmel igen komikus, ráadásul
sokan rá is cáfoltak. Inkább olyasminek tekintették ezt nálam, amit majd
kinövök. Amikor később megjelentek novelláim, aztán magánkiadásban regényeim,
már gratuláltak, és elfogadták az ajándék dedikált példányt, sőt, kérték is
azt. De ezzel együtt is azt mondom, a családtagjaim finoman szólva sem tartoztak
a legnagyobb támogatóim közé.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Nincsenek sokan, így először
is azt, hogy őszintén köszönöm, hogy vannak, és nagyon értékes számomra a
támogatásuk. Továbbá – mert nincsenek sokan – legalább jobban tudok velük
kapcsolatot tartani, és továbbra is nyitott vagyok a véleményükre, kritikáikra.
Szeretem a kritikákat. Leendő olvasóimnak csak annyit üzenek, szeretettel várom
őket.
Fotó: Fibi György Patrik Szerzői oldalról való.