Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Ilonka Anna ("Én csak azt szeretném, hogy az olvasók nyissanak az olyan írók felé, akiknek jóval kevesebb támogatás jut, mint akik hagyományos kiadónál jelentetnek meg.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban újra interjú készül Ilonka Anna írónővel, akinek azóta már a 4. kötete jelent meg. Aki esetleg nem tudná, az írónő BL (Boys Love) regényeket ír. A regények sorrendben Gondoltad volna, Ezt akartad? (Gondoltad volna 1-2), Itt a vége? és az Áll az alku? címmel.

Kérlek, mesélj magadról? Azóta a negyedik regényed is megjelent, milyen érzés? Hogy érzed ezzel kapcsolatban?

Ismét hálás vagyok a lehetőségért. Köszönöm, jól vagyok. Gőzerővel dolgozom a következő regényemen. Minden szabad percemet lefoglalja az írás, szerkesztés, tervezés.

A negyedik regényem megjelenését is ugyanúgy éltem meg, mint az elsőt. Továbbra is hihetetlen számomra, hogy a történeteimet várják, olvassák, és többnyire szeretik.

Az érzés, hogy fizikálisan is kézbe tudom venni, leírhatatlan. Büszkeség tölt el, hogy megint megcsináltam.

Gondoltad volna sorozatod, az Itt a vége? és az Áll az alku?  c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Attól függ, hogy miről írsz. Egy romantikus történetet, aminek megvannak a sajátosságai egyszerűbb. A zombis történetemnél emeltem a tétet. Fel kellett építeni egy világot. Utánanézni, hogy az idő múlásával hogyan változik meg a környezet. Mi történhet az épületekkel, és egy posztapokaliptikus világban hogyan változnak meg az emberek.

Az Áll az alku? pedig egy sportrománc, amit nagyon hitelesen kellett megírni. Rengeteg kutatómunkát végeztem, és nem féltem kérdezni. Egy jó történethez az is kell, hogy hitelesen adjuk át az olvasóknak a valóságot.

Általában három hónap alatt megírom a kéziratot, de ehhez nem kevés alázat és munkaidő kell.

Itt a vége? és az Áll az alku? című könyveid nem tartoznak a Gondoltad volna? sorozathoz, miért? Önálló regények vagy folytatódnak majd?

A Gondoltad volna „sorozat” kétrészes, nem is tervezem folytatni.

Az Itt a vége? című regényem teljesen más világ. A világépítés, a cselekmény… Elvileg önálló kötet, de sokan szeretnék, ha kapna egy folytatást. Aminek megvan az alapötlete, csak még nem döntöttem el, hogy ténylegesen meg is írom-e.

Az Áll az alku? szintén egyrészes, nem tervezem a folytatását. Szépen le lett zárva.

Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és valóság?

Ez a könyv műfajától függ.

Az is igaz, hogy az egyik nincs meg a másik nélkül. Amennyire tehetem, ragaszkodom a valósághoz, de ha a műfaj engedi, akkor hajlandó vagyok elrugaszkodni a valósághoz. Nem mindegy, hogy egy zombis történetről vagy sportrománcról van szó.

Könyveket kiknek ajánlod? Hány éves kortól érdemes kézbe adni?

Férfiaknak és nőknek egyaránt, és mindenképpen 18 éven felülieknek. Nem viccelek. A történeteimben erősen jelen van a szexualitás. Ami – szerintem – nélkülözhetetlen egy jó történetben. De ez relatív. Viszont aki nem szereti az explicit jeleneteket, a valóság leírását, annak nem ajánlom.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2022-ben jött a sugallat.

Mindig is szerettem olvasni, de eszembe se jutott írni. Aztán jött a BL szerelem… Olvastam is a témában, de valahogy egyik regény sem az volt, amire én vágytam. Ezért döntöttem. Majd én megírom magamnak azt a történetet, amit olvasni akarok. A folytatást pedig már tudjátok…

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mindenképpen.

Bármiről szívesen írok, ha megragadja a fantáziámat. Kevesen tudják, de írtam már verseket, történelmi ihletésű novellát és sci-fit is. Megjelentek nyomtatásban. Nemrég fejeztem be a következő regényem kéziratát, és elkezdtem egy újat. Például az disztópia. Szóval csak a képzeletem szabhat határt.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor pontot teszek a kézirat végére még semmilyen. Tudom, hogy sok dolgom lesz még vele. Majd a szerkesztés befejeztével, túl a tördelésen jön a magány érzése. Elengedem, és egy űr keletkezik bennem, amit gyorsan be kell töltenem.

Vannak kedvenc BL regényeid?

Természetesen vannak. Bár, amióta elkezdtem írni nem olvasok ebben a műfajban. Egy oka van: nem szeretném, hogy elbizonytalanítson. Akarva-akaratlanul összehasonlítanám a saját történeteimmel, és kételyek ébrednének bennem. Csodálom azokat az írókat, akiknek ez nem okoz gondot. Ritkán azért teszek kivételt.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első mindig különleges. Még most is nehezen hiszem el, hogy elindultam ezen az úton. De megtettem, és folytatni fogom. Csodálatos érzés tudni, hogy amit alkottam, azt mások olvassák és szeretik.

Nemrégiben fedeztem fel BL (Boys Love) regényeket. Miért így nevezik?

A boys love kifejezés Ázsiából származik. Férfiak közötti romantikus érzelmi és szexuális kapcsolatra utal. Több típusa van. A lágyabb, érzelmekkel teli történeteken át egészen az erotikusabb töltöttségig. Nem titok, hogy én az utóbbit preferálom.

Egyre több sorozatban kap szerepet a BL, pl Tikokon szoktam látni Ázsiai és Amerikai szerepekben. Hazánkban nem igen elfogadott dolog. Mit gondolsz erről?

Magyarország kis ország, és az emberek – tisztelet a kivételnek – nem eléggé elfogadók. De hiszem, hogy egyszer megtörténik a változás, és akkor ezeket a történeteket is nyugodt szívvel fogják leemelni a polcokról. Hiszen a könyvet nem az határozza meg, hogy a szereplők azonos neműeket szeretnek-e vagy sem.

A történetnek legyen lelke, meséljen el valamit. Ha az olvasó becsukja a könyvet és felsóhajt, és azt gondolja, hogy ez jó volt, akkor én is elégedett vagyok.

Sajnos rajtad kívül nagyon kevés hazai író van aki BL regényt ír. Miért?

Azért vagyunk páran.

Ennek több oka is lehet. Műfajidegen a számukra. Nem jött még meg az ihlet, vagy elhatárolódnak. Az is benne van, hogy nem szeretnék, ha ez alapján ítélnék meg őket. Minden zsáner beskatulyáz valamilyen szinten és nehéz kitörni belőle.

Az sem biztos, hogy az aktuális olvasótáborod jól fogadná, és egy új közösséget kialakítani borzasztóan nehéz.

Ráadásul az olvasóközösség kis szegmense olvas BL-t. Fogyás/értékesítés szempontjából ez sem utolsó. A kiadók sem szeretnének kockázatot vállalni. Szóval ez több összetevős.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Fejben – papíron – meg kell lennie a vázlatnak, hogy nekiüljek írni. De hagyom a szereplőket életre kelni, hogy kövessék el a saját hibáikat. A végén segítek nekik kiegyenesíteni az útjukat.

Honnan jött az ötlet, érzés, hogy BL regényt írj és rögtön 4 regényed jelent is meg.

Ez a téma érdekel.

Írhatnék trendi könyveket, belemerülhetnék a jelenleg keresett zsánerekbe, de nem teszem. Pedig lehet, hogy jobban járnék. De szeretem azt csinálni, amit én akarok. Az, hogy millió és egy nehézség gördül elém, nem zavar. Majd megoldom. A szabadság érzése, hogy azt írhatok és arról, amiről én akarok, felbecsülhetetlen.

Jelenleg 4 regényed jelent meg, vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Minden könyvemben több kedvenc jelenetem van, de elférnek egymás mellett. Néha a legfájdalmasabb fejezeteket a legjobb megírni. Szóval nem, nincs olyan rész, amit nehezen írnék meg.

Mit gondolsz, ma BL regényíróként nehéz érvényesülni? Kitűnni más könyvek közül?

Kezdjük azzal, hogy eleve magyar szerzőként nehéz érvényesülni. Az olvasókban ott az előítélet, hogy ha hazai író tollából származik egy könyv, az nem biztos, hogy jó lesz. Tisztelet a kivételnek, és örülök, hogy vannak olyan olvasók, akik igenis olvasnak hazai szerzőtől.

Magyarországon az olvasótábor szűk szegmense olvas LMBTQ regényeket. Ráadásul, ha nem hagyományos kiadónál jelensz meg, úgy még nehezebb. Nem ismernek, félnek tőled, nem akarnak kockáztatni. Részben megértem őket. Viszont így tényleg nagyon nehéz.

Kitűnni? Azt hiszem, ez rossz szó rá. Nem állítom, hogy az én regényem jobb, mint a másik íróé. Azt sem, hogy profin van megírva, és olyan dolgokat olvashatsz benne, amit máshol nem.

Én csak azt szeretném, hogy az olvasók nyissanak az olyan írók felé, akiknek jóval kevesebb támogatás jut, mint akik hagyományos kiadónál jelentetnek meg.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Eszembe jut egy jelenet, és köré építek egy egész történetet. Mindegy, hogy az elején, a végén vagy a közepén van. Szerencsére még nincs szükségem inspirációra, teli vagyok regényötletekkel. Lehet, majd eljön az a pont is, amikor válságba kerülök. Akkor törhetem a fejem, hogy miből is inspirálódjak. De biztos vagyok benne, hogy megoldom.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőmnek küldöm el legelőször. De az nem jelenti azt, hogy ő olvassa el elsőnek. Van kettő-három előolvasóm, akik megjegyzésükkel, meglátásukkal, biztatásukkal segítenek a kézirat minőségének emelésén. Javaslatokat tehetnek, de bele nem szólhatnak. Az író döntése, hogy mit fogad meg és mit nem.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A szüleim végtelenül büszkék voltak, amikor belekezdtem. Az én sikerem az övéké is volt, és most is az. Nélkülük nem itt tartanék. A könyvekben megjelenő bizonyos gondolatokat nekik köszönhetem.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Köszönöm, hogy újra és újra bizalmat szavaznak nekem. Ha nem tennék, nem hozhatnám el az újabb történeteimet. Remélem nem fognak csalódni bennem, és a továbbiakban is kiszakíthatom őket a megfáradt hétköznapokból. Mindenkinek köszönöm aki velem tart, és azoknak is, akik majd fognak.

Neked pedig a lehetőséget.

Puszi és ölelés!

Anna

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Jeffrey Knox - ("Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Jeffrey Knox írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveről. Az írónak nemrégiben jelent meg Rá-Ro Extra című horror regénye. Épp pár napja kezdtem elolvasni, igazából csak belelapoztam, de ott is ragadtam. Nagyon tetszik, hogy magyar helyszín, magyar nevekkel íródott ez a történet.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Alapvetően egy eléggé kíváncsi, introvertált ember vagyok, akit egész életében túl sok minden érdekelt egyszerre. Szeretek alkotni, tervezni, barkácsolni, dolgokat szétszedni és megérteni, hogyan működnek. Ugyanígy érdekelnek az élőlények, az emberi psziché, a társadalom vagy akár az is, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy.

A filozófia különösen közel áll hozzám, főleg azok a kérdések, amelyekre nincs egyszerű vagy biztos válasz. Talán ezért szeretek annyira történeteket is kitalálni: egy regényben össze lehet ereszteni mindazt, ami az embert foglalkoztatja. Ráadásul ott még az a rengeteg látszólag haszontalan tudás is egyszer csak használhatóvá válik, amit az ember az évek során kíváncsiságból összeszedett.

Rá-Ro Extra című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is. A történet gerincét, az összes fontosabb eseménnyel együtt körülbelül három hét alatt írtam meg. Utána még hónapokig javítottam és bővítettem. Ebben az is benne volt, hogy sokáig nem mertem senkinek megmutatni, úgyhogy mindig találtam még valamit, amit lehetett piszkálni rajta. Így lett két év. 

Miért pont horror?

Nagyon korán megtalált. Nyolcévesen láttam először az Evil Deadet, akkor még Az erdő szelleme címen, hangalámondásos kalóz VHS-en. Rendesen traumatizált, aztán valamiért mégis egyre jobban érdekelt. Tízéves korom körül már rendszeresen horrorokat néztem, később pedig a régi olasz zombifilmek és Peter Jackson Hullajója is nagy kedvencek lettek. Gyerekként vonzottak a filmes trükkök és a maszkok, és talán a horrorban van ezekből a legtöbb.

Felnőttként már mást is látok benne. Azt vettem észre magamon, hogy amitől félek, az sokszor csak addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen. Ezért inkább közel megyek hozzá, megpróbálom megérteni, valahogy magamhoz ölelni — és onnantól rendszerint veszít az erejéből. A horror erre nagyon jó terep. Közben a félelem a saját múlandóságunkkal is szembesít. Ezt nem feltétlenül sötét gondolatnak tartom; szerintem ahhoz, hogy az ember teljesebben éljen, néha arra is emlékeznie kell, hogy az ideje véges.

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni? Továbbra is horror zsánerben fogsz alkotni?

A Rá-Ro Extrát eredetileg teljesen önálló történetnek írtam, ezért sokáig biztosan azt mondtam volna, hogy nem lesz folytatása. Azóta viszont meglepően sokan kérik, úgyhogy már nem zárom ki. A következő könyvekkel mindenesetre más irányokat is szeretnék kipróbálni. Nem akarok egyszerűen „a zombis horroríró” maradni: van romantikus horror és realista sci-fi horror ötletem is. A horror valószínűleg sokáig velem marad, de inkább eszközként, nem ketrecként.

Miről és kiknek szól a történet?

A felszínen egy véres, groteszk zombihorror egy magyar építőipari brigádról, amely egy öreg kórházban beletenyerel valamibe, amibe nagyon nem kellett volna. Nekem viszont személyesebb ennél. Akkor már tudtam, hogy húsz év után otthagyom az építőipart, Józsiék pedig az utolsó brigádom voltak. Nagyon megszerettem őket, ezért a könyv részben búcsúajándék lett nekik és annak az egész korszaknak. A humor is ezért ilyen fontos benne: szerettem volna megőrizni valamit abból, ahogy együtt dolgoztunk és egymást szórakoztattuk.

Volt benne egy tudatosabb szándék is. Szerettem volna, ha olyan melósok is könyvet vesznek a kezükbe, akik egyébként ritkán olvasnak. Rengeteg ember nem találkozik olyan történettel, amelyben a saját világára, nyelvére és humorára ismerhet. Arra gondoltam, talán ha egyszer róluk szól egy regény, könnyebb megszeretniük az olvasást.

A másik oldalról pedig közelebb akartam hozni ezt a közeget azokhoz is, akik kívülről hajlamosak csak annyit látni, hogy „melósok”. Szerintem nagyon alulértékelt rétegről van szó. Ezek az emberek szó szerint a két kezükkel építik fel azt a világot, amelyben mindannyian élünk: a lakást, ahová hazamegyünk, a boltot, ahol ételt veszünk, a kórházat, ahol kezelnek bennünket, az irodát, ahol mások dolgoznak. Nem idealizálni akartam őket, hanem emberként megmutatni: a humorukkal, hibáikkal, érzéseikkel, hülyeségeikkel és méltóságukkal együtt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretem a valós talajba ágyazott lehetetlenségeket. Ha a közeg, az emberek és a reakcióik hitelesek, az olvasó meglepően nagy őrültséget is elfogad. Erre Stephen King Mángorló című novellájánál figyeltem fel igazán. Mire tudatosult bennem, hogy mekkora eszméletlen baromság maga az alapötlet, már rég élveztem a történetet. Akkor gondoltam először, hogy valamit nagyon tud az öreg. Azóta engem is az érdekel, hogyan lehet a legvadabb ötletet annyira valóságos közegbe tenni, hogy egy idő után az olvasó egyszerűen elfogadja a szabályait.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Harmincnégy éves koromig leginkább akkor írtam, amikor udvarolni kellett – én voltam az a srác a csapatban, akihez a többiek is fordultak, ha valami igazán szépet kellett írni. 2020-ban viszont sokakhoz hasonlóan én is nehéz időszakot éltem át, és művészetterápiaként kezdtem el komolyabban írni. Rajzolni és festeni mindig szerettem, de rájöttem, hogy szavakkal sokkal több mindent lehet egyszerre kifejezni. Ráadásul az írás talán a legolcsóbb művészeti forma: kell hozzá egy papír és egy toll, és fel lehet építeni vele egy egész világot. Annyira bevált, hogy elkezdtem tudatosan tanulni az írást. A Rá-Ro Extra már annak a próbája volt, hogy végig tudok-e vinni egy hosszabb, összefüggő történetet.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen. Engem nem annyira a műfaji hűség érdekel, inkább az, hogy egy adott történethez melyik eszköztár működik a legjobban. Most kifejezetten izgat, mit lehet kezdeni a horrorral, ha romantikával, sci-fivel vagy akár egészen realista történettel keverem. Még keresem a saját utamat, és ezt jelenleg inkább lehetőségnek érzem, mint problémának.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Furcsa. Hónapokig folyamatosan jár a fejemben a történet: egy jelenet, egy mondat, egy megoldás, amit még jobbá lehetne tenni. Aztán egyszer csak el kell engedni. Amikor már a nyomdában van, különösen szokatlan, hogy többé nem tudok hozzányúlni. Ugyanakkor nagyon jó érzés, amikor a sok különálló ötlet és jelenet végül egyetlen egésszé áll össze. Onnantól már nem valami félkész dolog él a fejemben, hanem létezik nélkülem is.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A valódi nevemet úgy gondoltam, nehéz lehet marketingelni, így mindenképp álnévben gondolkoztam. Nem mintha baj lenne vele, de egy ütősebb név szerintem már eleve figyelemfelkeltő. A Jeffrey rész Jeffrey Combs színész előtt tiszteleg. Imádom a filmjeit, és erősen összekapcsolódik bennem azzal a horrorvilággal, amin felnőttem. A Knox viszont sokkal prózaibb, nincs különösebb legenda mögötte: kellett a Jeff mellé egy jól hangzó vezetéknév, és egyszer újraindult a Samsung telefonom. A kezdőképernyőn ott volt a „Secured by Knox” felirat. Néztem egy darabig, aztán arra gondoltam: Jeffrey Knox… ez nem is rossz. Így maradt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Gyerekkorom óta találtam ki történeteket, csak akkor még inkább filmként képzeltem el őket, és nem is mind horror volt. Maga az írás sokáig egyáltalán nem volt tervben. A horror viszont gyerekkorom óta közel áll hozzám, ezért természetes volt, hogy az első regényem ebben a műfajban született meg. Hosszú távon viszont több zsánert is szeretnék kipróbálni, valószínűleg mindegyiket valamilyen horroros elemmel keverve.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon vártam, és közben rettenetesen izgultam. Egész életemben alkottam valamit, de ez volt az első alkalom, hogy egy munkámat tényleg kiengedtem a kezemből idegen emberek elé. Addig a kézirat az én világom volt, aztán egyszer csak nyomtatott könyv lett belőle, amit bárki megvehet, szerethet vagy utálhat. Sokáig teljesen komolyan azt vártam, hogy betegnek fognak titulálni és paradicsommal dobálnak majd.

A kéziratot végül a FairBooks egyik játékára küldtem be, ahol hibrid kiadást nyertem. A fogadtatás pedig sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Az olvasói visszajelzések különösen megleptek: egészen más érzés úgy alkotni, hogy egyszer csak visszajön valami abból, amit az ember kiadott magából. Nekem ez többet jelentett, mint előtte gondoltam volna.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. A Rá-Ro Extra nagy része úgy készült, hogy napközben munka közben gondolkodtam rajta, estére pedig már tudtam, merre menjen tovább. Más jelenetek viszont szinte készen, ösztönösen jöttek. Most, hogy összetettebb történeteken dolgozom, jobban támaszkodom vázlatra, de nem szeretném annyira megtervezni a könyvet, hogy engem már ne tudjon meglepni. Szükségem van arra, hogy írás közben én is felfedezzek valamit.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A tetős jelenetet nagyon szeretem, mert szinte tervezés nélkül szakadt ki belőlem, mégis lendületes lett. Simon utolsó jelenete egészen másért áll közel hozzám, a végső nagy rock and roll finálét pedig egyszerűen élvezet volt megírni.

A nehézség inkább abból jött, hogy a főbb szereplők mögött valódi kollégáim álltak, akiket szerettem. Figyelnem kellett arra, hogy a humor ne rajtuk, hanem velük együtt nevessen. Elég sajátos érzés este szörnyű dolgokat kitalálni egy karakterrel, aztán másnap ugyanazzal az emberrel együtt dolgozni – de mivel ők maguk is benne voltak a játékban, ez inkább összekovácsolt minket, mintsem feszültséget okozott.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nincs biztos receptem, vagy bevett szokásom. Inkább az történik, hogy gyűlnek bennem különféle információk, kérdések, helyzetek és furcsa részletek, aztán egyszer két egymástól távoli dolog összeér. A Rá-Ro Extránál ilyen volt a régi zombifilmek szeretete és az a sötét kórházi pince, ahol éppen dolgoztunk. Sok történet nálam egy egyszerű „mi lenne, ha?” kérdéssel indul, aztán addig piszkálom, amíg saját szabályai és következményei nem lesznek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány barátom, akik szívesen elolvassák, amit írok, nekik mutatom meg először, és meg is fogadom a tanácsaikat, főleg ha többen ugyanott akadnak el vagy ugyanarra reagálnak. Béta csoportban is szoktam jelentkezni, ha már tesztolvasóra érett szövegem van. Ha jó meglátást ajánl bárki, akkor meg szoktam fogadni. Muszáj, mert tömérdek átolvasás után az ember már átsiklik a szöveg hibái felett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom régóta tudja, hogy elég elvont, introvertált alkotó alkat vagyok, ezért azon nem lepődtek meg, hogy valamit megint csinálok. Szerintem festményre, szoborra vagy valamilyen furcsa saját készítésű tárgyra jobban számítottak, mint egy könyvre. Nem különösebben olvasós a közvetlen környezetem, mégis jól fogadták és támogatnak benne. Nekik is érdekes lehetett látni, hogy abból, amit eleinte csak magam miatt kezdtem, egyszer csak megjelent regény lett.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt, hogy imádom őket. Komolyan! Amióta megjelent a regényem, minden új reakció, értékelés vagy üzenet meg tudja dobogtatni a szívemet. Egész életemben alkottam valamit, de ez az első alkalom, hogy amit létrehoztam, igazán eljut más emberekhez, és ők vissza is jeleznek rá. Ezt még mindig nehéz megszoknom.

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki időt adott a könyvemnek, végigment velem ezen az őrült történeten, nevetett rajta, undorodott, izgult vagy csak annyit gondolt közben, hogy „ez teljesen beteg”. Nekem már az is rengeteget jelent, hogy valaki pár órára belépett abba a világba, amit én raktam össze.

Jeffrey Knox írói oldala

FairBooks Kiadó

Instagram

Weboldal

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Nora Vale - ("Nem mondom, hogy könnyű volt,hisz sok olyan dolog tört elő újra bennem,amit nehezen éltem át.Nehéz volt, mert mélységeket és régi sebeket tépett fel bennem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Nora Vale írónővel beszélgettem, akinek nemrég jelent meg az első könyve Két élet között címmel, igaz történet alapján. A könyvet Publio Kiadó gondozásában jelen e-könyvként.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Mivel a könyvemet teljes anonimitásban, a Nora Vale írói álnév mögé bújva jelentettem meg, így a klasszikus életrajzi adatokkal, a valódi nevemmel vagy a lakhelyemmel nem szolgálhatok – ez a titoktartás az én és a családom biztonsági hálója. Amit viszont emberileg és lelkileg tudni kell rólam, az az, hogy egy alapvetően nagyon kedves, mosolygós, csinos nő vagyok, aki mindig tisztelettel és empátiával fordult a környezete felé. Hosszú évekig masszőrként dolgoztam. Amikor a válásom után elindultam ezen a pályán, azt hittem, a masszázs a tiszta segítségnyújtásról és a gyógyításról szól majd. A valóság azonban a zárt ajtók mögött egészen más terheket mért rám. Húsz évig éltem két élet között: kifelé a professzionális, mindig pozitív szakember arcát mutattam, miközben belül nap mint nap meg kellett küzdenem a határaimért és a túlélésemért. Ez a kettősség és a kényszerű mosolyok világa határoz meg engem, mint szerzőt.

Két élet között című regényed sok kutatómunkát igényelt?

Meddig tartott az írás folyamata?

Semmilyen kutatómunkát nem igényelt, mert a könyv minden egyes szava a saját, kőkemény valóságom. Húsz év masszázságy mellett eltöltött tapasztalatot, elfojtott szorongást és megélt helyzetet sűrítettem bele a kötetbe. Több mint fél évig írtam a könyvet, és egyáltalán nem volt egyszerű folyamat.

Mennyire nehéz volt ezeket a sorokat megírni? Főleg, hogy nem fikciós történetről van szó?

Nem mondom, hogy könnyű volt,hisz sok olyan dolog tört elő újra bennem,amit nehezen éltem át.Nehéz volt, mert mélységeket és régi sebeket tépett fel bennem. Amikor fikciót ír az ember, távolságot tarthat a karakterektől. Nekem viszont újra át kellett élnem a kiszolgáltatottságot, a manipulációt és azokat a pillanatokat, amikor a zárt ajtók mögött egyedül maradtam a félelmeimmel.

De ugyanakkor az írás során újra átéltem azokat a jó dolgokat is, amik az évek alatt történtek velem, hiszen ez a húsz év nem csak a rosszról szólt.

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni?

Húsz év masszőrség tapasztalata alatt annyi sorsot, annyi elhallgatott titkot és emberi drámát láttam, amit fizikai képtelenség lett volna egyetlen kötetbe sűríteni. A fejemben már él a folytatás gondolata, mert a történetnek nincs vége...

Miről és kiknek szól a történet?

Ez a történet a masszázsszobák elhallgatott, sötét kulisszatitkairól szól. Arról a kíméletlen tényről, hogy a vendégeim 98%-a nem a masszázs, a gyógyulás vagy a relaxáció miatt járt hozzám. Sokkal többet akartak.Sokszor olyan határokat akartak átlépni, amiket egy tisztességes nő nem engedhet meg. Ez a könyv a túlélésről szól: arról, hogy miért kell egy nőnek kényszerűen mosolyognia a zárt ajtók mögött a megélhetésért, miközben a lelke darabokra törik. Szól minden nőnek, aki valaha kényszerült álarcok mögé, és mindenkinek, aki mer a csillogó felszín alá nézni.

Miért pont e-könyv?

 Gondolkodtál-e azon, hogy nyomtatottan is megjelenjen?

Az e-könyv formátum gyors és közvetlen elérést biztosít az olvasókhoz, emellett tökéletesen illeszkedik a mai digitális világhoz. Természetesen, mint minden írónak, nekem is nagy álmom, hogy a Két élet között egyszer fizikai formában, nyomtatott könyvként is ott pihessen az olvasók éjjeliszekrényén. Remélem, a digitális siker elhozza majd ezt a lehetőséget is.

 Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kisiskolás koromban kis novellákat írtam...aztán az Élet elsodort másfelé. 

Aztán az írás nálam egyfajta terápia lett egy belső kényszer ... húsz év elfojtott szorongása, a zárt ajtók mögött átélt nehéz szituációk és a kényszerű mosolyok terhe egyszerűen túl nehézzé vált. Ki kellett írnom magamból, hogy túléljem a múltat és le tudjam zárni. Nem a szépírás vágya, hanem a tiszta igazság kimondása vezetett a könyv megírásához.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Jelenleg egyáltalán nem gondolkodom más zsánerben. A Két élet között egy tiszta, kendőzetlen igaz történet, egy memoár. Nem azért írtam, hogy szórakoztassak, vagy hogy kitalált világokat építsek fel. Az életem valósága önmagában is felér egy kőkemény lélektani drámával. Most az a legfontosabb számomra, hogy ez a hang és ez az elhallgatott valóság eljusson a célközönségéhez, a fikciós írás egyelőre távol áll tőlem.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor a végére értem, olyan volt, mintha letettem volna egy hatalmas, mázsás terhet, amit évtizedekig egyedül cipeltem. Elképesztően jó, felszabadító érzés volt – egy korszak végleges lezárása és egyben  megkönnyebbülés.

Miért pont ezt az írói álneved?

Ez érdekes dolog...

A névválasztás nem véletlen, mély jelentése van számomra. A „Nora” a fény hordozóját jelenti, a „Vale” pedig latinul búcsút, vagy völgyet jelent. Számomra ez az álnév szimbolizálja azt, hogy fényt hozok a múltból. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Egyszerre volt felemelő és végtelenül félelmetes. Amikor a Publio Kiadó áruházában megjelent a könyvetm úgy éreztem, mintha teljesen meztelenül állnék a világ előtt – még úgy is, hogy az anonimitás megvéd a közvetlen "lebukástól". Húsz év eltitkolt élete hirtelen bárki számára olvashatóvá vált. De amikor megérkeztek az legelső vásárlók, és az  eladott könyvekből több olvasó azonnal csodálatos, mélyen megrendült visszajelzést küldött... a félelmet felváltotta a bizonyosság: megérte beszélni a tabukról.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Teljesen impulzív volt. Nem ültem vázlatok és tervek felett, nem építettem fel előre a fejezeteket. Mivel a saját életemről és a velem megtörtént valóságról írtam, a szavak egyszerűen feltörtek belőlem. Sokszor egy-egy emlék, egy elhangzott mondat vagy egy régi érzés indította el a az írást.

A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nem egy klasszikus regényként tekintek rá, hanem úgy, mintha a lelkemből szakítottam volna ki egy darabot. Kedvenc jelenetről nem tudok beszélni, hiszen a saját sebeimet írtam le. A legkedvesebb pont számomra az, amikor a karakteremben elindul az a belső lázadás, ahol elhatározza, hogy nem engedi tovább tiporni a határait. Ennek a pontos részleteit és a végét nem szeretném elárulni az interjúban, nehogy lelőjem a poént a leendő olvasóknak, de nőként az a pillanat a legfontosabb, amikor a túlélő álarc mögül előlép a saját sorsát irányító harcos.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az én ihletem maga a megélt valóság és az emlékezetem. Nem kellett inspiráció után kutatnom, mert a masszázsszoba zárt ajtói mögött eltöltött húsz év minden egyes napja beleégett a lelkembe. Az ihletem a szabadságvágy volt: az a cél, hogy többé ne kelljen álarcokat viselnem.

 Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Senki sem láthatta előre, és senki sem szólhatott bele a szöveg alakulásába. Mivel ez egy mélyen személyes, anonim memoár, a legelső pillanattól kezdve tudtam, hogy ezt a terhet teljesen egyedül kell cipelnem és leírnom. Nem akartam, hogy bárki külső vélemény vagy félelem miatt tompítsa a valóság élét. Az első igazi olvasóim maguk a vásárlók voltak.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom semmit sem tud róla, és ez így van biztonságban. Pontosan emiatt a kérdés miatt volt életbevágóan fontos számomra a teljes anonimitás és a Nora Vale álnév használata. A masszázsszoba zárt ajtói mögötti valóság és az engem ért helyzetek olyan sebek, amelyekgől meg akarom óvni a szeretteimet. Ez az én harcom, miközben a családomat szeretettel megvédem a részletektől.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt üzenem mindenkinek, hogy amíg nem késő, merjék értékelni és a kezükbe venni a saját életüket. Ne éljenek úgy, ahogy azt mások elvárják tőlük, és ne ragadjanak bele olyan helyzetekbe, amiket csak a „muszáj” miatt tesznek meg nap mint nap. Én húsz évig viseltem a kényszerű mosoly álarcát a megélhetésért, és tudom, milyen, amikor a lelkünk lassan darabokra törik a zárt ajtók mögött. A legkiszolgáltatottabb helyzetből is van kiút. Ha úgy érzitek, ti is két élet között őrlődtök, olvassátok el a történetemet – bízom benne, hogy erőt és bátorságot ad a változtatáshoz.

Villámkérdések

Kedvenc étel: Mindenféle húsétel és a finom édességek.

Kedvenc ital: Tiszta víz és a jéghideg kóla.

Kedvenc film: Életrevalók (Intouchables).

Kedvenc könyv: Az izgalmas orvosi krimik és a mély, érzelmes romantikus könyvek.

Tiktok

Instagram

Könyváruház

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Roan Shade - ("Ez a történet nem könnyű olvasmány, de a sorok között meg fogják találni a reményt. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Roan Shade írónővel beszélgettem, akinek október 5-én jelenik meg az első kötete Dark Fantasy zsánerben, A legfényesebb sötétség címmel jelenik meg, Gyémántfelhő Kiadó gondozásában. 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A környezetemben – mióta az eszemet tudom – mindig különc voltam, furcsa. Emiatt sokszor ért negatív, bántó megjegyzés, de sosem választottam volna könnyebb utat. Számomra az egyediség, az egyéniség fontos, mindig arra bíztatok mindenkit, hogy merjen önmaga lenni és merjen szembe menni az árral. Sokszor, ha a legnagyobb félelmeinkkel szembe nézünk, legyőzhetetlenné válunk. Hiszek abban, hogy minden olyan esemény és szituáció, ami adott pillanatban romboló hatású, erővé kovácsolható, ha elegendő munkát fektetünk bele. Én az írásban találtam meg azt a „menedéket”, ami feloldozást nyújt, a hatköznapi gondokkal szemben.

A legfényesebb sötétség című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem igényelt sok kutató munkát, mert egy kitalált világban játszódik, amit magam építettem. Igyekeztem odafigyelni a részletekre is, hogy hitelesen tudjam visszaadni az olvasóknak azt a történetet, ami a fejemben él. Az írás folyamata alapvetően nem volt hosszú, de eltérő intenzitással készült el, volt olyan, hogy reggeltől estig írtam, volt, hogy egész éjszaka, de volt olyan is, amikor csak 1-1 fejezetet gépeltem le

Miért pont Dark Fantasy?

Számomra a dark fantasy zsáner adja meg azt az alkotói szabadságot, amiben úgy érzem, hogy ki tudok teljesedni. Egy dark fantasy történetben minden van, félelem, halál, traumák, harcok, összetartás, szenvedély. A karakterek gyakorlatilag bármik lehetnek, bármivé válhatnak.

Mennyire nehéz egy ilyen zsánerben alkotni?

Azt gondolom, hogy egyik zsánerben sem könnyű alkotni, hiszen egy történetet úgy kell felépíteni, hogy olyan módon váljon átadhatóvá, ami érdekessé teszi az olvasó számára a történetet. Viszont egy író, a szívéhez közel álló zsánerben örömmel alkot, és azt gondolom, hogy ilyenkor szívből írunk!

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni? Továbbra is dark fantasy zsánerben fogsz alkotni?

A legfényesebb sötétségnek készül a második része már, duológiának terveztem. Természetesen vannak terveim, sőt már azoknak is megvagyok a cselekmény vázlatával, mind kettő önálló regény lesz, nem mindennapi témával.

Miről és kiknek szól a történet?

Az alapvető tényállás az, hogy 3 birodalom harcban áll egymással. Dellevir, a mágusok birodalma, Syburva a boszorkányok covene és Merrovia az alakváltók földje. Merroviát egy ősi átok sújtja, amiből egy különleges vérvonallal rendelkező természetfeletti jelenti a kiutat, de ahhoz, hogy az átok megtörjön, ezernyi poklon mennek keresztül. Nem titok, hogy egy enemies to lovers tematikájú regény.

Kizárólag felnőtteknek szóló ez a dark fantasy regény. Sok olyan élethelyzet kerül bemutatásra, ami érzékeny lelkű olvasóknak nem ajánlott.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ezt a történetet sok valós tapasztalat, szituáció inspirálta. A fantázia túlnyomó részben van, viszont a mögöttes tartalma a regénynek nagyon is valós. Mégpedig az, hogy bármennyire kilátástalannak tűnik az élet, ha eléggé erősek vagyunk ahhoz, hogy a fájdalmunkat erővé változtassuk, akkor idővel minden a helyére kerül.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Fiatal koromban titkon sok dalszöveggel próbálkoztam, amik mindig a fiókban landoltak. Utána írtam kisebb novellákat, amik szintén a feledés homályába vesztek, mert nem éreztem magam elégnek soha. Az írás számomra mentsvár, kiút a valóság nyomasztó nehézségeiből.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Krimin, vagy horror történeten gondolkoztam, viszont egyelőre csak a dark fantasy az, amiben komfortosan érzem magam, mint író.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor befejeztem a kéziratot és úgy éreztem, hogy na most beküldöm a kiadóknak, úgy éreztem egy hatalmas mérföldkőhöz értem. De amikor több kiadótól is pozitív választ kaptam, gyakorlatilag majd kiugrottam a bőrömből! A mai napig őrzöm, és fogom is, a kiadók válaszát. Talán az a legszebb pillanat, amikor tudatosul az emberben, hogy valaki hisz a történetében! Hogy egy álom a beteljesülés felé halad, egyszerűen elképesztő!

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A Roan Shade teljesen tudatos választás volt. A kereszt neven Nóra, így a Roan ebből született, hogy összekevertem a betűket. A Shade jelentése árny, ez számomra azt szimbolizálja, aki vagyok. Szeretek a háttérben maradni és nem szem előtt lenni a fényben. Eléggé introvertált típus vagyok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, ahogy említettem, számomra ez az a zsáner, ami szívemhez legközelebb áll. Egyébként is ebben a gótikus, misztikus, baljós, de mégis gyönyörű világban élek, a stílusom is ilyen. Valahogy mindig abban látom meg a szépet, amit más észre sem vesz, vagy éppen a hideg kirázza töle.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Amikor megtörtént a borító leleplezés és láttam, hogy kezd testet ölteni a könyv, már az is eszméletlen érzés volt, de amikor megláttam, hogy a Líra webshopjában előrendelhető, hát nem tagadom, potyogtak a könnyeim! Hihetetlen érzés tényleg!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. Alapvetően van egy kis vázlatom, felépítem a történetet és igyekszem logikusan haladni, hogy a cselekmény élvezhető legyen, ám nagyon sokszor írás közben jön ám az igazi ihlet. Sokszor nagyon nagyon magával ragad egy fejezet megírása érzelmileg, olyankor csak engedem, hogy a szívem vigye a történetet.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Van sok kedvenc jelenetem, de inkább maga a folyamat a kedvencem, ahogy a karaktereim fejlődnek. Ahogy kiteljesedik az egész történet.

Természetesen volt sok olyan rész, ami nehézséget okozott. Vagy azért, mert érzelmileg számomra is megterhelő volt, vagy azért, mert az ok okozat nem akart összeállni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ez lehet, hogy furcsán fog hangzani, de többnyire érzések ihletnek meg. Sokat gondolkozom, sokszor jutnak eszembe emlékek, pillanatok és az, ahogy megéltem az adott szituációt és ilyenkor akarva-akaratlanul tovább pörög az agyam. Vagy éppen, ha mások érzéseit látom, vagy beszélgetek valakivel és elmeséli mit és hogyan élt meg, vagy éppen az, hogy mivel kűzd. Ezek mind mind olyan dolgok, amik beindítják a fogaskereket.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Mindaddig nem mondtam senkinek, min ügyködök, amíg el nem döntöttem, hogy beküldöm a kiadóknak. De a kiadón kívül nem olvasta el senki, pedig volt néhány kíváncsi szempár, akik szerették volna elolvasni.

A kézirat gondozásában maximálisan a szerkesztőre hagyatkoztam, ez nem kérdés! Nagyon sokat tanultam Tőle, és ezeket a tapasztalatokat tudom hasznosítani a további regényeimben.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Édesanyám az első perctől hitt bennem, és támogatott és minden emailnek együtt örültünk. A nővérem először csodálkozott, de ahogy egyre világosabba vált, hogy kiadásra kerül, velem együtt örült természetesen!

Mit üzensz az olvasóidnak?

Elsődlegesen azt, hogy köszönöm, ha megtisztelnek a bizalmukkal es elmerülnek a világomba. Szeretném, ha csak az lépne be ebbe a világba, aki nem fél attól, amit a mélység suttog, a sötétségen át. Ez a történet nem könnyű olvasmány, de a sorok között meg fogják találni a reményt. Szeretném, ha minden összetört, vagy elveszett lélek végül hazaérne, és hinne magában. Mindannyian, akik nehézségekkel küzdünk erősek vagyunk és nem szabad hagyni, hogy térdre kényszerítsen a félelem, vagy a kilátástalanság, mert mindenre van megoldás.

Roan Shade szerzői oldal

Előrendelhető

Gyémántfelhő Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Indrik M. Andor ("(...) nagyon sok mindent kellett látnom, olvasnom és átélnem ahhoz, hogy olyan történetet írhassak, amely valóban megragad valamit abból, ami bennem van.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Indrik M. Andor íróval beszélgettem, akinek nemrégiben jelent meg egy dark fantasy regénye. A könyvet Könyv Guru Kiadó gondozásában jelent meg A szörnyeteg szíve címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Egy teljesen átlagos 26 éves férfinak mondhatom magam. Teljesen átlagos munkával. Talán még teljesen átlagos élettel is. Sokat gondolkodom… túl sokat. Szeretek segíteni az embereknek, és szerencsére a munkám során erre lehetőségem is van.

Viszont idővel rájöttem, hogy szóban nehezen fejezem ki magam, főleg akkor, ha érzelmekről van szó. Valahogy nem tanultam meg. Írásban viszont meg tudom fogni ezeket az érzéseket, körül tudom írni és be tudom mutatni őket. Talán ezért is vált számomra ennyire fontossá az írás.

A szörnyeteg szíve című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Klasszikus értelemben nem mondanám, hogy hatalmas kutatómunkát igényelt. Inkább nagyon sok mindent kellett látnom, olvasnom és átélnem ahhoz, hogy olyan történetet írhassak, amely valóban megragad valamit abból, ami bennem van. Ezekből a tapasztalatokból rengeteget merítettem, még akkor is, ha végül egy fantasyvilágon keresztül jelenítettem meg őket.

Maga a kézirat nagyjából fél év alatt készült el, majd körülbelül ugyanennyi időt töltöttem az átdolgozásával és finomításával.

Van kedvenc könyved? Ha igen melyek azok?

Egyetlen kedvenc könyvet nehezen tudnék mondani. Ha viszont választanom kellene, inkább H. P. Lovecraft munkásságát emelném ki. Az ismeretlentől való félelem és a misztikum egyvelege nagyon megfogott, amikor először találkoztam a történeteivel.

Talán Lovecraft művei voltak az egyik katalizátorai annak is, hogy rájöjjek: a sötétebb, misztikus történetek azok, amelyekben igazán otthon érzem magam íróként.

Mennyire nehéz fantasy történetet írni? Ha valaki ezzel a zsánerrel írna, mit tanácsolsz?

Szerintem nehéz fantasy történetet írni, de nem feltétlenül azért, mert olyat kell kitalálnunk, amit előttünk még soha senki. Rengeteg fantasyvilág létezik, ezért teljesen egyedinek lenni szinte lehetetlen. Én is sok helyről merítettem, ezeket az ötleteket ötvöztem, átalakítottam, és idővel kialakítottam belőlük a saját világomat.

Rengeteg kérdést tettem fel magamnak. Én milyen világban tudnék létezni? Vannak benne varázslények? Létezik mágia? Ha igen, hogyan működik, és milyen szabályai vannak? Miért olyan ez a világ, amilyen?

Ha valaki most kezdene fantasy történetet írni, azt tanácsolnám neki, hogy ne attól akarjon mindenáron egyedi lenni, hogy mindent ő talál ki először. Inkább építsen olyan világot, amelynek érti és következetesen alkalmazza a szabályait. És merjen kérdéseket feltenni saját magának, még a legegyszerűbb dolgokról is.

Én közben arra is rájöttem, hogy egyetlen könyv kevés ahhoz, hogy mindent megmutassak abból a világból, amit felépítettem.

Kiknek íródott a történet, miről szól?

Először magamnak írtam, hogy feldolgozzak bizonyos negatív eseményeket és a hozzájuk kapcsolódó érzéseket. Aztán idővel rájöttem, hogy ezekkel nem vagyok egyedül. Mások is küzdenek veszteséggel, félelemmel, haraggal vagy éppen azzal, hogyan lehet továbblépni.

A szörnyeteg szíve számomra leginkább azt a kérdést járja körül: mi marad az emberből, amikor a világ elvesz tőle mindent? A szereplőim különböző válaszokat adnak erre, és nem mindegyik válasz szép vagy helyes.

Ezért elsősorban azoknak írtam ezt a történetet, akik szeretik a sötétebb fantasyt, de a szörnyek és a világ mögött az emberi oldalra is kíváncsiak.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Elsőre azt mondanám, hogy nagyjából egyenlő mértékben van jelen bennük a fantázia és a valóság, de ha jobban belegondolok, talán mégis több bennük a valóság. Csak nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnánk.

A szörnyek, a lények és maga a világ természetesen a fantáziámból származnak, de az érzések, amelyeket rajtuk és a karaktereken keresztül próbálok bemutatni, nagyon is valóságosak. Talán úgy fogalmaznék: a környezet fantasy, de az érzelmi alap valóságos.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már gyerekkoromban jelen volt. Kisiskolásként sok rövid, egy-két oldalas történetet írtam. Arra is emlékszem, hogy néha konkrétan másoknak írtam: kértem tőlük néhány paramétert – milyen legyen a szereplő, a helyszín vagy maga az alapötlet –, én pedig történetet csináltam belőle.

Komolyabbá akkor vált számomra, amikor rájöttem, hogy az írás egyfajta kifejezési eszköz. Egy csatorna, amelyen keresztül olyan érzéseket is meg tudok fogalmazni, amelyeket szóban sokkal nehezebben.

Olyan ez nekem, mint másnak az edzés vagy a festés. Kikapcsolom egy időre a külvilágot, és belépek egy olyan világba, amelyet én alkottam.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen, és már vannak is ezzel kapcsolatos terveim. Természetesen A szörnyeteg szíve történetét sem szeretném elengedni: jelenleg is dolgozom a közvetlen folytatásán, amely A haldokló szíve munkacímet viseli.

Emellett egy teljesen más hangvételű történeten is dolgozom Kamerák Mögött címmel. Ebben az online tartalomgyártás, az internetes intimitás és az ezek mögött lévő emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe. Ez már sokkal közelebb áll a valóságunkhoz, ezért egészen más szabályok között kell dolgoznom, mint egy saját fantasyvilág esetében.

Pontosan ezért érdekel. Egy új zsáner számomra, egy új kihívás.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nagyon célorientált embernek tartom magam. Ha kitűzök magam elé valamit, hajlamos vagyok addig menni, amíg el nem érem. A furcsa inkább az, ami utána történik.

Amikor befejezek valamit, szinte azonnal a következő célt kezdem keresni. Emiatt még nekem is tanulnom kell, hogyan álljak meg egy kicsit, nézzek vissza arra, amit elértem, és ténylegesen megéljem az örömét. Egy egész regény megírásánál talán különösen fontos lenne.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Gondolkodtam rajta, hogy álnéven írjak, de végül lebeszéltek róla. Azt mondták, hogy a saját nevem eleve eléggé egyedi, ezért nincs igazán szükségem arra, hogy egy másik név mögé rejtőzzek.

Valamihez viszont ragaszkodtam. A nevemben szereplő „M.” nem véletlenül került oda, és nem is titok, hogy sokat jelent számomra. A jelentését valamilyen formában elrejtettem A szörnyeteg szívében is, ahol egyben egy üzenetet hordoz.

Hogy pontosan mit jelent, azt inkább meghagyom az olvasóknak.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem feltétlenül. Viszont ebben a műfajban találtam meg azt a szabadságot, amelyben igazán jól ki tudom fejezni az érzéseimet, karaktereket alkothatok, és egy teljes világot építhetek a saját elképzeléseim alapján.

Számomra talán az a legjobb a fantasyban, hogy az elején szinte nincsenek határok. Én döntöm el, milyen a világ, milyen lények élnek benne, létezik-e mágia, és hogyan működik. Viszont amint ezeket eldöntöttem, már nekem is be kell tartanom a saját szabályaimat.

Talán pont ez benne az egyik legizgalmasabb: először megalkotod a határokat, aztán megpróbálsz történetet mesélni közöttük.

Milyen érzés volt amikor pontot tettél a történet végére? Ősszel jelenik meg, milyen érzés, hogy már közel a megjelenés?

Először furcsa módon szomorú voltam. Hiába tudtam, hogy lesz folytatás, valami mégis véget ért azzal, hogy kitettem az utolsó pontot. Sok időt töltöttem ezzel a történettel és a karaktereivel, aztán egyszer csak azt kellett mondanom: kész.

Utána persze jött a büszkeség is. Sikerült egy ekkora volumenű munkát végigvinnem, és bármi történjen is ezután, ezzel már hagyok magam után valamiféle lábnyomot.

A megjelenés miatt pedig egyszerre vagyok izgatott és kíváncsi.

A reflektorfény alapvetően idegen tőlem, ezért az írás után most az is új kihívás lesz, hogy szerzőként kiálljak a könyvem mellé, beszéljek róla, és találkozzak azokkal, akik olvassák.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Inkább impulzívnak mondanám. Általában nem tervezem meg részletesen előre, hogy pontosan melyik esemény után mi következzen. Van egy elképzelésem arról, hogy merre tart a történet, de az odavezető út sokszor írás közben alakul ki.

Hagyom, hogy jöjjenek az ötletek, és először egyszerűen papírra vetem őket. A tudatosabb része nálam inkább ezután következik. Másnap újra elolvasom, amit írtam, és ami nem működik, azt átalakítom, kihúzom vagy újraírom. Nálam tehát maga az alkotás inkább ösztönös, a finomítás viszont már sokkal tudatosabb folyamat

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim, bár érdekes módon nem feltétlenül a legvidámabbak közül kerülnek ki. Sok jelenetben ott vannak az életem bizonyos részei vagy érzései, csak kiforgatva, elrejtve és a karakterekre, illetve erre a világra átültetve. Emiatt nehéz lenne egyetlen jelenetet kiválasztanom.

Az érzelmileg erős jeleneteket és a karakterek belső világát általában könnyebben írom. Kezdetben sokkal nehezebb volt például a környezetet úgy bemutatni, hogy az olvasó maga előtt lássa, de közben ne akasszam meg vele a történetet.

A női karakterek megírása szintén kihívást jelentett. Nem szerettem volna egyszerűen azt feltételezni, hogy minden helyzetet ugyanúgy látnának vagy élnének meg, ahogyan én. Emiatt többször meg kellett állnom, átgondolnom a nézőpontjukat, és néha újraírnom egy-egy részt.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Gyakran egy álommal kezdődik. Máskor például videojáték közben kapom azon magam, hogy azon gondolkodom, mi az, ami különösen tetszik benne, mit csinálnék másképp, vagy éppen mi az, amit hiányolok belőle. Ezekből néha egészen váratlan ötletek születnek.

A legerősebb inspiráció számomra mégis a zene. Ha megtalálok egy számot, amely hangulatában tökéletesen illik egy jelenethez vagy érzéshez, nagyon gyorsan beindul a fantáziám. Sokszor szinte látom magam előtt a jelenetet, miközben hallgatom.

Viszont érdekes módon ugyanaz a zene nem működik minden hasonló jelenetnél. Mindegyiknek megvan a saját hangulata, ezért sokszor addig keresek, amíg meg nem találom azt a zenét, amelyik éppen azt az érzést hozza elő belőlem, amire az adott résznél szükségem van.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kézirat írás közbeni változatát sokáig senkinek sem mutattam meg. Először szerettem volna egyedül végigvinni azt a történetet, ami a fejemben volt.

Amikor eldöntöttem, hogy szeretném megjelentetni, készítettem egy próba-változatot, amelyet már néhány ismerősömnek és barátomnak is odaadtam. Arra voltam kíváncsi, hogy olvasóként szerintük mi működik, hol akadnak el, mi az, ami erős, és mi az, ami kevésbé.

A történet fő irányát továbbra is én határoztam meg, de a finomításokban nagyon sokat köszönhetek a visszajelzéseiknek. Sokszor az alkotó már túlságosan jól ismeri a saját történetét ahhoz, hogy észrevegyen olyan problémákat, amelyek egy új olvasónak azonnal feltűnnek.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Sokáig egyáltalán nem meséltem nekik róla. Tulajdonképpen csak akkor mondtam el, amikor már elkészült a kézirat, és találtam egy kiadót, amely vállalta a megjelentetését. Addig szerettem volna magamban tartani, amíg nem éreztem azt, hogy ebből valóban könyv lesz.

Természetesen nagyon büszkék voltak rám, főleg azért, mert látták, hogy a nehézségek ellenére sikerült végigvinnem egy ekkora munkát. Néha pedig szerintem még mindig meglepődnek azon, hogy mikre vagyok képes. Őszintén szólva, néha én is.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Két dolgot szeretnék üzenni.

Az egyik szorosan kapcsolódik A szörnyeteg szívéhez is. Bármilyen nehéz dologgal kerülünk szembe, nem mindig dönthetjük el, hogy megtörténik-e velünk. Arról viszont dönthetünk, hogyan nézünk szembe vele. Harcolunk, elfutunk, segítséget kérünk, hibázunk, majd újra megpróbáljuk. A döntés lehetősége sokszor akkor is megmarad, amikor úgy érezzük, hogy már minden mást elveszítettünk.

A másikat inkább magamnak szoktam mondani, de talán más is tud belőle erőt meríteni: ne hagyd, hogy mások döntsék el helyetted, mire vagy képes. Ha van valami, amit valóban el akarsz érni, dolgozz érte, és legyél elég makacs ahhoz, hogy ne az első akadálynál fordulj vissza.

Én valahogy így jutottam el odáig, hogy egy történetből, amit eredetileg csak magamnak kezdtem írni, végül könyv lett.

Könyvesbolt

Libri 

Indrik M. Andor