Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Pásztor András - ("Vannak jelenetek, amelyekhez a személyes élményeim hasonlóak, de mindent átalakítottam annyira, hogy ne egyértelműen rólam szóljanak. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Pásztor András írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Írónak nemrég jelent meg Gyémántfelhő Kiadó gondozásában Kalitkába zárva című regénye.

Kérlek, mesélj magadról! Mit lehet tudni rólad?

Budapesten születtem, és jelenleg is itt élek. Zuglóban nőttem fel két lánytestvéremmel. Végzettségemet tekintve alap- és mesterszakon is szociálpedagógus vagyok, emellett sport mentáltréner képesítést is szereztem, ami a saját életemben is nagyon hasznos. A sport mindig is fontos része volt az életemnek, és ez ma sincs másként.

A nyári időszakban szezonálisan esküvőkön dolgozom ceremóniamesterként, így valóban sokféle területen mozgok, sok impulzus ér nap, mint nap. A sportot nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is aktívan űzöm: sokáig fociztam igazolt játékosként, ma már ritkábban és csak hobbi szinten, viszont heti 4–5 alkalommal futok. Tavasztól őszig kerékpárral közlekedem, télen pedig a feleségemmel rendszeresen fallabdázunk.

Nagyon szeretünk túrázni és utazni, világot látni – rengeteg gyönyörű hely van, amelyek inspirációt is adnak. Ugyanakkor a „benti” programokat is kedveljük: szívesen nézünk filmeket, sorozatokat, és mindketten sokat olvasunk. Az időm eléggé beosztott, ezért leggyakrabban utazás közben – buszon, metrón, villamoson – kerül könyv a kezembe. A két nagy kedvencem Agatha Christie és Steve Berry.

A Kalitkába zárva című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A kézirat első változata meglepően gyorsan, nagyjából két hónap alatt elkészült. Egyik éjjel megálmodtam a történet egy részét, ami három napig motoszkált a fejemben, míg végül le nem ültem írni. Onnantól a szavak csak jöttek, szinte megállíthatatlanul.

Ezután Laci barátom elolvasta és lektorálta a szöveget, az ő javaslatai alapján javítottam, bővítettem, így néhány plusz fejezet is bekerült. Ezt követően kiadót kerestem, és amikor a Gyémántfelhő Kiadóval megállapodtunk, a szerkesztő is elolvasta a kéziratot. Az ő észrevételei alapján is történtek módosítások, de az eredeti szöveg nagyjából 90%-ban megmaradt.

A maradék 10% viszont rengeteget javított rajta – Petra nagyon lelkes és segítőkész szerkesztőm volt, amiért hálás vagyok.

Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és a valóság?

A valóság nagyon erősen jelen van. A helyszínek többségében személyesen is jártam, ezekből merítettem inspirációt. Vannak természetesen kitalált helyszínek is, de ezek több valós hely összeolvasztásából születtek.

A történet bizonyos elemei fikciók – például az az intézmény, amely a könyvben szerepel, a valóságban nem létezik, inkább egy ideális világ lenyomata. A szereplők mindegyikében megjelenik belőlem is valami, (olykor a jó és néha rossz tulajdonságaim is) valamint azokból az emberekből, akik hatással voltak rám az életem során.

Mikor kezdtél el írni? Hogyan indult ez a szenvedély?

Őszintén szólva sosem gondoltam, hogy az írás az életem része lesz…sőt! Mindig jobban szerettem beszélni, talán ezért is lettem ceremóniamester. Az írás 2024 őszén indult egy álomból, ami végül valósággá vált.

Más zsánerben is kipróbálnád magad?

Az első könyvem romantikus kalandregény. Szeretném folytatni a történetet, de a folytatás már erősebben krimi- és nyomozós elemeket fog tartalmazni. Emellett önálló bűnügyi történet írása is szerepel a terveim között. Sok ötletem van, rengeteg jegyzetem, és persze benne van az is, hogy egyszer megint egy álom teljesen más irányba visz.

Milyen érzés befejezni egy kéziratot?

Nehéz pontosan meghatározni, mi számít valódi befejezésnek. A végső pont számomra az, amikor a kézirat nyomdába kerül – ott már tényleg nincs visszaút. Ez nagyon jó érzés volt, de már a nyers kézirat befejezése is örömmel töltött el, bár akkor még nem gondoltam arra, hogy ez hamarosan kézbe vehető könyvé válik.

A Kalitkába zárva esetében tudtam, honnan hová szeretnék eljutni, a köztes út kidolgozása volt a feladat. Úgy érzem, ez sikerült. Nem titok, hogy a folytatás első verziója már elkészült, bár ott az elején még nem láttam tisztán a befejezést. Ezért volt egy rövid szünet, amikor inkább átgondoltam, mit szeretnék az olvasóknak átadni.

 

Miért nem használsz írói álnevet?

Nincs írói álnevem. Bár a feleségemmel egyszer kitaláltunk egyet, végül csak poén maradt. Szeretném, ha az olvasók engem ismernének meg, és büszkén vállalom a nevemmel együtt azt, amit írtam és alkottam.

Mindig ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Egyáltalán nem. Azt sem gondoltam, hogy írni fogok, azt pedig végképp nem, hogy romantikus könyvet. Ez számomra is meglepetés volt, de úgy gondolom, minden okkal történik.

Milyen érzés volt, amikor megjelent az első könyved?

Leírhatatlan boldogság volt először kézbe venni a könyvemet. Az egész folyamat nagyon gyorsan zajlott. A Kalitkába zárva 2025 októberében jelent meg, és még most is nehezen hiszem el. Külön öröm, hogy érkeznek visszajelzések, amelyekre a jövőben is számítok, ugyanis tényleg minden vélemény érdekel, legyen pozitív vagy negatív.

Az írás nálad inkább tervezett vagy impulzív folyamat?

Az első könyvem teljesen impulzív volt: ahogy jöttek a gondolatok, úgy írtam. A második kézirat már sokkal tudatosabb. Mivel az első történetére épül, figyelnem kell az összefüggésekre, és mivel sorozatban gondolkodom, előre is tervezek. Tudatosabban írok, és más műfaji elemekkel is kísérletezem.

Vannak kedvenc jeleneteid? Volt olyan rész, amit nehéz volt megírni?

Vannak jelenetek, amelyekhez a személyes élményeim hasonlóak, de mindent átalakítottam annyira, hogy ne egyértelműen rólam szóljanak. A futás például fontos szerepet tölt be az életemben, így nem meglepő, hogy a könyvben is többször megjelenik és ezeket a részeket kifejezetten szerettem írni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted?

Minden egy álomból indult, és ezt az álmot viszem tovább. A főszereplő, Niki történetét már hosszabb távra megalkottam, és remélem, lesz lehetőségem arra, hogy az olvasók előtt is kibontsam.

Kik olvassák elsőként a kézirataidat?

Elsőként mindig a feleségem, aki nagyon kritikus – sokat olvas, így számomra is biztos pont a véleménye. Laci barátom lektorálja a szöveget, már írás közben is folyamatos visszajelzéseket ad, ami rengeteget segít. Emellett egy másik barátom, Barbi is olvassa a nyers kéziratot, az ő észrevételei szintén nagyon hasznosak.

Hogyan fogadta a családod a hírt?

A feleségem kezdettől fogva tudta és támogatott. A szüleim és testvéreim a kézirat elkészülte után értesültek róla, és nagyon meglepődtek, főleg azért, mert inkább beszélős emberként ismernek. Szüleim és anyósom az elsők között olvasták el a könyvet, apukám pedig már kétszer is elolvasta a Kalitkába zárva című regényt.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Először is azt, hogy olvassanak könyveket, hiszen rengeteg jó történet van, még ha néha nehéz is választani. Ha valaki az én könyvemet is elolvasta, annak nagyon örülök és várom a visszajelzéseket. Facebookon, Instagramon és TikTokon is elérhető vagyok. És azért is érdemes bekövetni, mert információkat adok a megjelent és a folyamatban lévő könyvem kapcsán.

Tudom, hogy nem mindenkinek fog tetszeni, és ezt elfogadom. Az írás célja számomra az, hogy legalább egy olyan rész legyen a könyvben, ami megérinti az olvasót, ami benne marad, vagy később eszébe jut. Így szeretnék nyomot hagyni.

Végül azt üzenem mindenkinek: ajánlják az elolvasott könyveiket és ne ítélkezzenek előre. Ha valamelyik könyv nem népszerű vagy negatív értékeléseket kapott, az ne tartson vissza másokat, mert lehet, hogy épp az lesz valaki kedvence. Ha pedig tetszett a könyv, akkor különösen fontos az ajánlás, ugyanis ebben a zajos világban e-nélkül nehéz eljutni az olvasókhoz.

Pásztor András írói oldal

Gyémántfelhő kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Julia RedHood - ("Ez a tevékenység segített erősnek maradnom. Így megszerettem. Az én utam nem olyan pozitív és kedves, mint másoké. Inkább szomorú. Egy kapaszkodó volt, egy önkifejezési forma, egy csendes kiáltás.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Julia RedHood írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a két megjelent könyvéről. Az egyik sci-fi regénye In Flames-Égess el címmel, a másik pedig valós események alapján íródó történet a Kötődés.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Átlagos életet élek egy kis faluban, nevelek egy négyéves kisfiút, aki a mindenem. Nincsen diplomám és még szakmám se. Legtöbbször gyárban dolgoztam egyszerű szalagmunkásként. Az írás gyerekkorom óta az életem része. Sokat jelentett nekem már 12 évesen is. Elrepített engem egy álomvilágba. Kamaszkoromban arra szolgált, hogy kifejezzem az érzéseimet a történetemen keresztül. A későbbiekben is ezzel a céllal alkottam. Majdnem tíz éve vagyok online felületen íróként, azóta rengeteg dolog történt. Nem csak tanultam és tanultam írni, emellett értem el helyezést pályázaton, nyertem irodalmi díjat, pár könyvemről érkezett szakember által pozitív vélemény, több antológiában megjelentem novellával. Ennek ellenére fájdalmas visszatekintenem írói múltamra, mert minden könyvemre rátelepedett a gyerekkoromban átélt trauma. Kerülni akartam a témát, azonban nem lehet, ha az írásaimról van szó.

In Flames-Égess el című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem kutattam sokat. A férjem segített pár kérdésben. Nagyon nehéz volt a főszereplő, Dustin által használt kesztyű megtervezése, ami a képességét fegyverré változtatja. Próbáltam fejleszteni őt, hogy igazi szuperhős legyen.Nem ilyennek terveztem, a romantikus oldalt szerettem volna erősíteni, de rengeteg lehetőség rejlett még a történetében. A sci-fi zsáneren kívül fantasy és krimi elemeket is tartalmaz. Szeretem a kevert zsánerű történeteket. Egy év alatt készült el, és izgalmas volt új vizekre evezni.Végül összejött egy kalandos történet, egy fiúról, aki nem csak különleges, megtalálja önmagát, a bátorságát, a szerelmet és felfedezi, hogy a képességével harcolni is tud, ha kell. Sosem írtam ehhez hasonló mozgalmas írást. Imádtam dolgozni rajta. Második kötetét 2026-ra tervezem. Remélem, belefér. Szórakoztató, izgalmas regény egy unalmas délutánra.

A másik könyved a Kötődés pedig valós események alapján íródott, miért?

Hú...ez nem olyan erős írásom, mint az In flames, de többet nem tudtam volna kihozni belőle, mert ezek az esemény legfontosabb pillanatai. Sok-sok emlékem van a könyvben leírtakon kívül is. A Kötődés az én igaz történetem. 12 éven át próbáltam elmondani, de nem emlékeztem, csak éreztem, hogy valami nincs rendben bennem. Minden könyvemben át akartam adni az érzéseimet, mintha kiáltanék, hogy hátha meghallja valaki. Aztán 28 éves koromban eszembe jutott. (Kicsit több mint egy éve.) Az olvasóimtól kértem segítséget a facebook csoportomban. Kértem, aztán kitöröltem. Megint kértem, és töröltem. Később kiderült, hogy a környezetemben lévőknek el kellett volna venniük tőlem a telefont. A családommal se beszélhettem pár napig, nehogy újra traumát szenvedjek. Egy elég összetett, súlyos trauma, amely során mentális, testi és szexuális bántalmazást is kaptam. 12 éves lehettem az elsőnél, és 17 az utolsónál. Több személy (fiúk, férfiak) követték el. Az egyikük velem egyidős volt, és bármennyire furcsa, ő ártott nekem a legjobban. Sosem éreztem annyira extrém gyűlöletet senkin. Én is pont így éreztem iránta már a végén. Erőteljes megfélemlítéssel (néha mások segítségével), manipulációval létrehozta nálam a traumakötés egy olyan változatát, ami miatt 12 év elteltével istennek tekintettem őt.(bonyolult állapot)Egymásra halmozott rengeteg bántalmazó eseményt, hogy ne tudjam feldolgozni, így a legtöbb részét elfelejtettem. Ráépült arra, ami 12 éves korom környékén történt, és teljes amnéziával gyógyult. Többször felelevenítette, és újra traumatizált. Ekkor mindössze 16 éves volt.Találkoztam vele 2023-ban, és a jelenléte, a hangja, az érintése mély depresszióba sodort. Folyamatos rémálmokat éltem át vele. Egy évre rá, egy üzenetváltás során feltett egy kérdést, aminek a hatására pár nap múlva vissza tudtam emlékeznia tetteire. Csupán annyit kérdezett, hogy „kötődök-e tőle”. Nem igazán értettem. Aztán két napig nem ettem, nem ittam, nem aludtam. Fel-alá sétáltam, mint egy őrült. Majd a párom bevitt a kórházba. És végre, 12 év után valaki hitt nekem. Olyasvalaki, aki meg tudott gyógyítani.

A Kötődés c. könyvem a feldolgozás része. Az a történet, amit mindig el akartam mesélni. Nem csak a történések, a dialógusok 90%-a is eredeti, elhangzott. Így uralni tudom ezeket a szavakat, és soha többé nem vagyok hajlandó elfelejteni. Így uralni tudom az egész eseményt.A regény alkalmazkodik a pszichológiai thriller, dráma zsánerekhez, a helyszín és a szereplők nevének megváltoztatásával.

Van vele egy fontos célom. Úgy örülnék, ha jobban törődnénk egymással. Gyakran alig lehet észrevenni, hogy valakit bántalmaznak. Sokszor el sem hiszik annak, aki segítséget kér. Muszáj legalább egy emberben bíznia a bántalmazottnak, mert ha egyedül marad talán sosem képes a feldolgozásra. Ha valaki eléd áll egy hihetetlennek tűnő történettel, a legjobb, amit tehetsz, hogy hiszel neki.

Szeretném, ha a regény üzenet lenne azoknak, akik szenvednek valamitől. Szeretném, ha tudnád, hogy nincs lehetetlen, csak akarni kell. Lehet, hogy nem hiszed el, mekkora erő van benned addig, amíg az élet meg nem követeli tőled a bátorságot. Megvívható minden harc, és győztessé válhatsz. Soha, soha ne add fel!

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mindkettő ugyanannyira jelen van. Valós emberi érzésekre, az emberi élet kézzel fogható történéseire alapozom az összes írásom. Szeretem a mélyebb drámai, megindító témákat. Fantasy zsánerben jól alkalmazható az allegória, és a következő könyvem pont annyira valós lesz, amennyire fantáziadús is.

A következő könyvem a Lilith halála darkfantasy, ami már Wattpadon olvasható. Az örökségben lévő világot folytatja, fejleszti egy teljesen új történeten keresztül. Rendkívül sötét, de ugyanakkor érzelemdús írásnak szánom, amiben megjelenik a gyász, a valódi félelem és szerelem egy bátor főszereplő szemén át látva.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Anyukám mindig azt mondja, hogy így születtem. Lehet. Nem tudom. Régen én is azt hittem.Valójában csak elmenekültem a valóság elől. Olyankor nem fájt semmi. Akkor voltam 12-13. 16 évesen már azért írtam, hogy büszke lehessek magamra. Ekkor telepedett rá a trauma teljesen a művészetemre.A traumakötés miatt azt hittem, hogy szerelmes vagyok, és írtam egy könyvet a bántalmazómról. Mindent leírtam benne, amire vágynék tőle, közben nem hagyott nyugodni a tudat, hogy meg akarom ismerni őt, kielemezni a cselekedeteit, kideríteni a „miértet”. Talán mégis születtem valamilyennek, de nem kifejezetten az írásra.Már tinédzserként tanulmányozni kezdtem valamit, ami meghaladta a képességeim, megedzette a gondolkodásom, arra késztetett, hogy megértsem a bonyolult dolgokat. Akkoriban minden vágyam volt tudni, hogy miért más, mint a többi fiú. Nem értettem egészen, mert ehhez felnőtt elme kell, de nem akartam feladni. Ilyen célhoz, gondolkodáshoz a legjobb eszköz a regényírás.

Sosem tudtam ennél pontosabban és őszintébben megfogalmazni ezt a választ. Ez a tevékenység segített erősnek maradnom. Így megszerettem. Az én utam nem olyan pozitív és kedves, mint másoké. Inkább szomorú. Egy kapaszkodó volt, egy önkifejezési forma, egy csendes kiáltás. Ilyenkor sokan felteszik a kérdést: Miért nem árultad el? Miért nem kértél segítséget? Kértem. Hú! Nem is akárkitől. Akitől csak mertem. De sokáig a számra se bírtam venni a tetteket. Nem tudtam kimondani, hogy ez velem történik. Közben a megfélemlítés és az érzelmi elszigetelés befogta a szám.

Azóta az írás más eszközzé vált a kezemben. A tapasztalataim tükre, akkor is, ha egészen másról írok. Biztos vagyok abban, hogy a jövőben lesz még nagy inspirációm, mint a Védtelenül c. könyvsorozatomban ábrázolt betegségek. Bárki sorsát át tudom élni, aki kicsit is hasonlít rám. Illetve az embert nem egy dimenzióban látom, hanem a személyiség összes színét. Így formálok karaktert. Az empátia, amit mások felé gyakorlok segít megértenem az emberi viselkedést. Önismeret során jöttem rá erre, és segített eljutnom a megbocsátásig a saját negatív tapasztalataim tekintetében. Ez volt életem eddigi legnehezebb feladata, és sikeresen teljesítettem. Már önmagában okot ad arra, hogy írjak.Szeretném megmutatni, hogyan lehet megtenni akkor is, ha a bűn megbocsáthatatlan, közben meghagyva a tisztánlátást: nem mentve fel a bűnöst bűne alól.

Más zsánerben is tervezted márkipróbálni magad?

Írtam már szinte mindent. A jövőben fantasy, sci-fi, gótikus thriller várható tőlem. Ezek az eredeti zsánereim, de amíg nem emlékeztem a kamaszkoromra egy burokba zárva éltem, elrejtve az érzések elől. Nem tudtam, hogy milyen a szerelem, a szeretet, és nem éreztem az emberi érintést. Szorongva vettem a közeledést, de minden vágyam volt érezni valamit. Ezért romantikus könyveket írtam. De már nincs rá szükségem, mert érzek mindent. Persze, lesz szerelem a könyveimben, mert jó írni róla. És bocsánatot kérek azoktól, akik szerették a romantikus könyveim. Nem megy. Tényleg. Mert az nem én vagyok. Vagyis én vagyok, de nem csak ennyi. Többet is bele tudok tenni egy könyvbe a puszta szerelemnél. Akkor miért ne legyen így? Vannak nagyon szép fantasy, sci-fi ötleteim romantikával keverve. Így igazán érzelmes regényeket írhatok.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Mintha befejeznék egy feladatot. Büszke vagyok, mert létrehoztam valami érdekeset, kreatív dolgot, és csak ámulok rajta. Olyan szerző vagyok, aki sosem ír vázlatot, így csupa meglepetés és izgalom, hogy egy jelenetből egy kerek történetet csinálok.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A Julia név Stephen King egyik regényéből van, a RedHood az eredeti nevemre utal.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nem akartam író lenni. Én csak írni szeretek. Azt hittem, hogy egy megjelenés betölti a lelkemben az űrt. De bennem egy akkora űr volt, illetve van, amit már soha, semmi sem tölt be. Úgyhogy csak örülök annak, hogy vannak könyveim. Sosem arra vágytam, hogy ismert író legyek, hanem arra, hogy elmondhassam az eredeti történetem, ami az összeset inspirálta.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Minden, ami érzelmileg hat rám inspirál. Elgondolkodtat, és egy történetet csinálok köré, hogy kifejezzem a véleményem. Közben minden szóra, írásjelre figyelek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A legutóbbi kettőben nincs. A Kötődés olyan volt, mint egy foghúzás az egész. Nehéz volt minden sora, nem csak egy jelenete, de jólesett. Az In flamest az első sorától az utolsóig imádom.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A zene nagyon fontos nekem. Segít felvenni a hangulatot. Cigi, kávé, hangolódok. Ez a rituálém. Én mindig magamról fogok írni. Annyira sok-sok elgondolkodtató eseményt éltem át, hogy egy élet is kevés lesz megfogalmazni a tapasztalataimat.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az első a férjem. Tetszik neki, hogy mennyi világ van a fejemben, amiről eddig nem tudott. Boldoggá tesz, hogy szereti, amit csinálok. Főleg a sci-fi, fantasy ötleteimet kedveli. Ő szokott segíteni, ha bizonytalan vagyok.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Büszkék rám, szerintem jobban, mint én magamra. Anyukám az első regényemből készült könyvet olyan örömmel vette át, hogy teljesen meglepett vele. (Az örökség) Amikor a trauma feldolgozásának kellős közepében voltam, szólt a nővérem, hogy írjak már! Egyébként nagyon nehezen sikerült, mert folyton emlékeztetett a negatív eseményekre. Szóval, nem tudnak máshogy elképzelni engem.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Remélem van még valaki. Bocsánatot kérek, amiért eltűntem egy évre, és mert csalódást okoztam. Most érzem azt, hogy élek, mintha újjászülettem volna. Úgy érzem magam, mint egy virág, ami kinyitotta minden szirmát, és így is marad. Színes és boldog. Nagy lelkesedéssel írok, és fontos nekem, hogy jól csináljam. Érzelmes, drámai, mély tartalmú, de izgalmas könyvekre számíthattok tőlem. És köszönöm, hogy maradt néhány ember, aki nem tart őrültnek.

Youtube csatorna

Julia RedHood írói oldal

Wattpad

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kántor István - ("Akadtak bizonyos részletei, amikhez szükségem volt történeti-, művészettörténeti- és részben kulturális antropológiai kutatásokra is, ám ezek a cselekmény szempontjából inkább csak kitekintésekhez kellettek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kántor István írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónak hamarosan megjelenik Mózes szarvai című könyve az Első Szó Kiadó gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Egy belsőépítészettel foglalkozó cégnél dolgozom, Dunakeszin lakom. Évekig éltem Budapesten is, ám eredetileg oroszlányi vagyok. Nagycsaládból származom, hat gyerek közül elsőként jöttem a világra, törtem az utat, ha úgy tetszik. Ez a „fúrófejű” tempó bizonyos tekintetben ma is a sajátom, de sokat visszavettem már ebből. Azt hiszem, ők azért pontosabb képet tudnának adni erről, hogy mennyire sikerült.

Szoktam faragni, szeretek főzni, ha tehetem, szívesen utazom. Tizenéves koromtól rengeteget olvastam, ma már jobbára szemezgetek, és azokkal töltök időt, amik tényleg igazán elkapnak. Nagyon szeretem a mozit, a színházat. Martin McDonagh színdarabjai, drámái állnak talán a legközelebb hozzám, aki két kedvenc filmem „elkövetője” is egyben. Az In Bruges és a Három óriásplakát Ebbing határában mindig a kedvenceim között lesznek. A színdarabjai közül pedig egyértelműen A párnaember a csúcs. Szeretem a filmeket, a sorozatokat is. Előbbiekből sajnos jóval kevesebb ma már az a minőség, ami visszaültet a képernyő elé, hogy huszadjára is újranézzem őket. A piac dominál, dömping van, akárcsak a könyvek esetében.

Mózes szarvai című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Akadtak bizonyos részletei, amikhez szükségem volt történeti-, művészettörténeti- és részben kulturális antropológiai kutatásokra is, ám ezek a cselekmény szempontjából inkább csak kitekintésekhez kellettek. Nagyjából öt hónapot vett igénybe az írás folyamata. A legintenzívebb az utolsó hónap volt, mikor munka után és hétvégén is átlagban 5-8 órát foglalkoztam vele naponta. Az azt megelőző hónapokban elég lazán vettem a dolgot. Egy-egy nap azért néha az utolsó hónapban is kimaradt, természetesen.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez a történet abszolút fiktív. Ugyanakkor nem egy fantáziavilágban, hanem a jelen rögvalóságában játszódik, még ha a pest megyei települést, ahol a sztori gerince zajlik, nem is találjátok meg a térképen. A fantázia jelenléte rendkívül jó kérdés a történet kapcsán, mivel a Mózes szarvai egy olyan groteszkkel átítatott lélektani dráma, ami E/1-ben íródott, és a fantázia, a főszereplőm szubjektív látásmódja, sajátos prizmája okozta fénytörés adja a sztori egyik ízét. A cím egy művészettörténeti utalás. Egy, a Vulgatában lévő hibás bibliafordítás okozta téves művészi interpretációra vonatkozik. Michelangelo híres szobrán emiatt vannak szarvak. Ennek az értelmezését azonban inkább az olvasóra hagynám.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Versek írásával kezdtem huszonévesen, de a meglátásom szerint a líra kevésbé az enyém, ami nem jelenti, hogy olykor ne kapna el a hangulat és a késztetés, hogy rímeket faragjak. Évente így is össze szoktam hozni egy-két verset. A harminchoz közel próbálkoztam először nagyobb lélegzetvételű prózai szöveg alkotásával, de azt 30-40 oldal után a digitális szemétbe hajítottam, mert nevetségesen gyengének találtam.

Nagyjából öt évvel ezelőtt elkészült már egy kéziratom, ami többek között miattam sem juthatott el kiadásig. Az egyébként abszolút szakavatott szemek visszajelzései alapján azonban éreztem, hogy lehet keresnivalóm a billentyűk mögött. Apropó, az akkor írt Tömb c. regényem is átdolgozás alatt áll, remélhetőleg idén annak a kiadása is megtörténik majd. 2020 óta csinálom a Facebookon a Sárgarugó (korábban Reflexiók) nevű oldalt, ahova mindenféle írásaimat fel szoktam tenni. Az oldal „Instagram-testvérét” csak nagyjából két hónapja hoztam létre.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

A Tömb c. regényem inkább krimi/thriller, de annak is a lélektani vonala. A novelláimban pedig az emberi létet, érzelmeket és ezek bizonytalanságát igyekszem megfogni. Az ilyen, kisebb lélegzetvételű írásaim egy-egy hangulat köré épülnek. A regényötleteim között akad science-fiction jellegű is, de arról bővebben egyelőre nem beszélnék. A fejemben mostanában formálódó történet is talán a lélektani dráma kategóriájába szuszakolható inkább bele.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Először rendkívül felszabadító. Kicsivel később, mikor útjára indul, ahhoz hasonlítható, mint mikor a gyereket engeded először közösségbe. Nem tudsz rá hatást gyakorolni, miként reagálnak rá, hogy fog „viselkedni”, onnantól már csak arra lehet gondolni, hogy vajon mindent beletettem-e a „nevelésébe”.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Egyáltalán nem gondolkodtam álnévben. Úgy voltam vele, vállalom saját névvel, ha pozitív lesz a fogadtatása, illetve azt is, ha részeg örömtáncok közepette égetik el a főtereken. Ez egyfajta megmérettetés, és úgy gondolom, hogy akár dicsőség, akár szégyenmenet lesz a vége, az én kezem műve, az én elmém lenyomata a regény. Mögötte kell állnom teljes valómmal. Ez persze nem azt jelenti, hogy másoknak ugyanígy kellene gondolkodniuk erről. Azt hiszem, ez ember- és zsánerfüggő is.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ezen nem gondolkodtam. Jobbára szituációkat engedek szabadon, amikben embereket helyezek el, drámai teret hozok létre, és hogy ez milyen zsáner lesz, inkább következmény, mintsem szándék. Nem szeretném ilyen formán korlátozni magam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Erre majd a közeljövőben fogok tudni választ adni. Kézbe kell vennem a könyvemet, hogy tudjam, milyen ez. Nem teljesen fogtam még fel, nem realizálódott egészen ez a dolog bennem, lévén az első regényem lesz, ami a napokban megjelenik majd. Szívesen válaszolok később erre is. Egészen biztosan készítek majd egy posztot az ezzel kapcsolatos érzéseimről.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Először a legteljesebb mértékben impulzív. Hagyom, hogy jöjjön valami ötlet, hangulat, amibe aztán két kézzel belekapaszkodom, lerángatom a földre, és megregulázom. Rendszerbe szedem, átgondolom, hova futhat ki, mit kezdhetek vele, milyen ruhákba öltöztethetem be. Nagyjából lerajzolok egy ívet, amin a történet végig tud futni, de a közbenső részleteket, mellékszereplőket nem feltétlenül találom ki előre, hanem engedem, hogy az egész éljen a fejemben, és ezek szinte maguktól keletkeznek. Talán ez a flow-élmény egyik hozadéka az írás kapcsán esetemben.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kifejezetten kedvenc jeleneteim nincsenek, de vannak olyanok, amiknek a megírására szívesen emlékszem vissza. Van olyan közöttük, amit játszi könnyedséggel írtam meg, és akad pár olyan is, amivel jobban megizzadtam, mintha hegymenetben harcoltam volna teljes menetfelszerelésben. Nem mondhatom el, melyik tartozott egyikhez vagy másikhoz. Azt remélem, a végeredmény hasonlóan élményteli utazás lesz az olvasóknak, mint számomra az írás folyamata volt.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

Ahogy említettem, ez nálam abszolút nem tudatos. Valószínűleg a tudatalattimban meglévő dilemmák, kérdések, összevetések, belső viták hoznak felszínre a fantáziám segítségével olyan szituációkat, amelyek segítenek teret és történetet alkotni. Régi gondolat, hogy nem lehet célunk válaszokat adni, inkább jó és érdekes kérdéscsomagot összeállítani, amivel aztán az olvasónak módjában áll valamit kezdeni. Hrabal mondta, hogy egy valamirevaló könyv nem azt a célt szolgálja, hogy az ember elaludjon mellette az ágyban, hanem hogy úgy, ahogy van, pizsamában rohanjon szétverni az író úr pofáját.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A hozzám legközelebb állók, barátok, család. Egy-két olyan ember, akinek adok a szavára, és tudom, hogy nem fognak kímélni. Ilyenkor nem dicshimnuszokra vágyom, hanem tárgyilagos véleményre. Jó, ha ez pozitív, de nem csinálok belőle ego-kérdést, ha rámutatnak a hiányosságokra, hibákra.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Örültek neki, és abszolút támogatólak léptek fel. Már épp jelezni akartam, hogy bizonyos okokból csak néhány példányt fogok tudni vinni, addigra mondták, hogy már többen meg is rendelték. Nagyon jólesett a hozzáállásuk.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Hogy már csak pár nap, és kiszállításra kerül a regény. Mondják majd el a véleményüket, miként hatott rájuk, milyen gondolatok születtek közben a fejükben. Olvassanak, nézzenek jó filmeket, mert a történeteinkben élünk tovább. Ami pedig ettől független, hogy ne üljenek fel a világban egyre inkább elburjánzó gyűlölethullámokra. Az irodalomnak is részben célja, hogy a kollektív emlékezet által segítsen felismerni azokat a mintázatokat, amelyek világégésekhez vezettek, és igyekezzünk együtt elkerülni ezeket

Kántor István oldal

Első Szó Kiadó ( Előrendelhető)

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Tresch Milán - ("A Két lány egy padban édesanyámnak állít emléket, és a halálának egyéves évfordulójára készült el.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Tresch Milán írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónak nemrég jelent meg a könyve, mely Két lány egy padban címmel jelent meg.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Tresch Milán vagyok, 1984-ben születtem Miskolcon. Bár hosszabb ideje Budapesten élek, és éltem Spanyolországban, sőt Portugáliában is, miskolcinak vallom magam. Aki ott született, pontosan tudja, mit jelent ez az identitás. Aki nem, annak nehéz elmagyarázni.

Két lány egy padban címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A Két lány egy padban édesanyámnak állít emléket, és a halálának egyéves évfordulójára készült el. Ha kutatómunkának nevezhető az, hogy apám és édesanyám egykori legjobb barátja, Mesi történeteket mesélt, én pedig ezeket lejegyeztem és háromkötetes formába rendeztem, akkor ennyi volt a kutatás. Őszintén hiszem, hogy Edó valahonnan „fentről” végig vezette a kezem.
A könyv néhány hónap alatt született meg.

Miről és kinek szól ez a kötet?

A történet két, a szocialista Magyarországon élő, a gyárista létből kitörni vágyó diáklány barátságán keresztül mutatja be az adott kor szellemét és életkörülményeit. A két miskolci, vasgyári lány a kosárlabdában találja meg a kitörés lehetőségét, és végül a DVTK első osztályú csapatának játékosai lesznek.
A történet egészen napjainkig ível, Edó váratlan halálán túl is bemutatva az itt maradtak életét és küzdelmét.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A könyv a valóság és a fikció határán mozog. A szereplők és a helyszínek valósak, bizonyos események pedig az „így is történhetett volna” kategóriába tartoznak.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nem készültem írónak. A nemzetközi technológiai piacon dolgozom, szoftverekkel foglalkozom. Az írást édesanyám halálának sokkja indította el, apám unszolása pedig megerősítette bennem. Van bennem egyfajta genetikai hajlam: nagyapám és apám is írtak, rendszeresen rögzítették a világról alkotott gondolataikat. Ma is számíthatok apám aktív támogatására.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

A Két lány egy padban egy markáns, érzelmileg erős stílust képvisel. A további könyveim inkább az élet sajátos problémáit járják körül, gyakran humorral oldva a feszültséget.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Az írás számomra impulzív folyamat. Amikor egy kézirat elkészül, inkább egy lezárt munka eredményét látom benne, mintsem valamiféle misztikus alkotást. Mivel a könyv teljes szakmai megvalósítását mi magunk végeztük, és a kiadónkat is mi működtetjük, egy óriási munkával létrehozott késztermék kerül a kezembe. Büszke vagyok rá, különösen arra, hogy apámmal közösen hoztuk létre.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Ez nem írói álnév, hanem a valódi nevem. Többen kérdezték már, és volt, aki javasolta is az álnevet, de soha nem éreztem szükségét. A saját nevemet vállalom.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem kizárólag ebben a zsánerben írok. Vannak más jellegű műveim is, esszék és rövidebb írások, amelyek eltérő témákat dolgoznak fel.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Jó érzés volt. Megkönnyebbülés és büszkeség egyszerre.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Egyértelműen impulzív. Úgy érzem, három generáció tapasztalata, tanult és megélt tudása tör felszínre rajtam keresztül.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amit nehezen tudtál megírni?

A kötet minden jelenete közel áll hozzám és meglepően könnyen születtek meg. Nem gondoltam túl semmit, egyszerűen leírtam az elmesélt történeteket. Biztosan nem hibátlanul. Talán épp ez az egyik legnagyobb értéke: nem „író-mérnöki” munka, hanem egy ember őszinte reakciója arra, hogyan érhet véget ilyen módon egy sokra hivatott, példás élet.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A történeteim alapja mindig valós, általam megélt eseményekből indul ki.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít?

Apám rendszeresen belelát a munkámba, sokszor ad tanácsokat. Több közös projektünk is van, például a Válogatott műveink és a Tresch Füzetek sorozat. Emellett három barátom – Márta, Marika és Nagy Tamás – rendszeresen véleményezik a kézirataimat. Ők a legszigorúbb, de legfontosabb kritikusaim.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Örömmel fogadták, és mindenben támogattak.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled?

Azt, hogy tőlem mindig őszinte írásokat kapnak. A honlapunkon számos szöveg szabadon elérhető, és a jövőben is folyamatosan dolgozom új anyagokon.

Tresch Milán webshop

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Nedra Salomon - ("Nálam a valóság kizárása, félvállról vétele egy nem létező fogalom. Mégha ez egy alternatív létsík, akkor is a mi világunkat mutatja be, tehát a fizika, a biológia és az emberi természet figyelmen kívül hagyása nálam szóba sem jöhetett.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Nedra Salomon írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Írónőnek nemrégiben jelent meg a Kútba esett hívott szó című könyve, a Talentum House Kiadó gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Nos, magamról. Eléggé bogaras egyén voltam világéletemben, pontosabban kétfajta: könyvmoly és tévéhangya. A régi Cartoon Network, Nickelodeon és a magyar mesék olyanok voltak számomra, akár a levegő, később pedig a nagyobbaknak és felnőtteknek szánt műsorok is beszippantottak. Ami miatt nem kicsit különcnek éreztem magamat, hogy gyakran jobban vonzottak a fiús dolgok, egy dínót vagy kommandós figurát előbb kértem volna a polcról, egy pónival vagy hercegnővel szemben. Ma már ez az érzés elpárolgott. Második legnagyobb szenvedélyem a zene volt vegyes vágott felhozatallal, ahol Britney Spears mellett remekül megfért Edith Piaf, Eminem és az Offspring. Ez a mindenízűséga mai napig változatlan nálam. Élek-halok a kirakósért, a pókerért, szeretek barátokkal kimozdulni, legyen szó iszogatásról vagy erdei sétáról, bármi jöhet. Amíg élek, szeretnék még egyszer kiutazni Japánba, megtanulni ultizni és lovagolni.

Kútba esett hívott szó című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Úgy egy év volt, mire a végleges formáját elnyerte a kézirat, nagyjából nyolc hónap volt az első változat megszületése, a szabászat, bővítés, faragás, kiegészítés pedig körülbelül négy hónapot ölelt fel.

Mondhatni volt vele kutatómunkám, de a sok mindenkinek mást jelent, én úgy mondanám, hogy annyi volt, amennyit szükségesnek éreztem. Némi hiányérzetem még így is akad, hogy nem voltam elég alapos. Nálam ez kulcsfontosságú, szóval ebből a szempontból valóban nem érzem soknak, hisz az írás nélkülözhetetlen eleme, ami ezáltal hozzáad az írás izgalmához. Ugyan jóból is megárt a sok, de ezt az állapotot eddig még egyszer sem értem el.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Nálam a valóság kizárása, félvállról vétele egy nem létező fogalom. Mégha ez egy alternatív létsík, akkor is a mi világunkat mutatja be, tehát a fizika, a biológia és az emberi természet figyelmen kívül hagyása nálam szóba sem jöhetett. Részemről épp az tesz egy művet izgalmassá, ha érzem, hogy valóságszaga van, ami magában hordozza a gondolatot: ez akár meg is történhet. Olvasáskor mindig külön elismeréssel adózok egy író előtt, ha a finomságokra is odafigyel, mert érzem rajta a munkát, amivel megtiszteli az olvasókat meg magát a történetet.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Bizonyos tekintetben szokványos író vagyok, mert én is már gyerekkorom óta gyártok a fejemben történeteket, amiket mindig az általam nézett műsorok, leginkább rajzfilmek, ihlettek meg. Ám azok egészen harmincegy éves koromig kizárólag a fejemben léteztek, mígnem színre lépett a covid. Ekkor egyetlen év alatt elég sok újdonság fészkelte be magát az életembe. Először tagja lettem egy csapatnak, ami keleti rajzfilmekhez, animékhez és donghuákhoz fordít feliratokat, majd később bemutatott nekem egy világot, ami egészen addig elkerült engemet: a fanfictionökét. Ekkor kapott nevet az, amit húsz éven át a koponyám rejtekében műveltem, és utólag is jó érzéssel töltött el, hogy mennyire nem vagyok ezzel egyedül. Úgy adódott, hogy baráti unszolásra nekivágtam az első fanfictionöm megírásának, amitől nagyon ódzkodtam, ugyanis rólam tudni kell, hogy egészen addig kizárólag verseket írtam, ráadásul a cizellált fajtákat. Tartottam tőle, hogy a dagályos stílusom végett én és a próza egymás ősellenségei leszünk. Ez végül meglepően távol állt a valóságtól, bár érezhetően fojtósan írtam. Ekkor kaptam egy jóbarátomtól azt a tanácsot, hogy írjak valami olyat, ami megköveteli a könnyed szöveget és a gördülékenységet, és imígyen született meg az első regényem. Azután már nem volt megállás, mert meglepően hamar rákaptam az ízére, önmagamat is meglepve, milyen simán megy az effajta történetalkotás. Dióhéjban így lettem író.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igazából, ez már megtörtént. Az első regényem, ami még nem jelent meg, egy nem szokványos jakuzasztori, és van már egy kész romantikus történetem is. Fejben meg már régóta készül nálam két fantasy és egy pörgősebb alvilági történet. Nálam annyira nem egységes zsánerről lehet beszélni, hanem minden írásomra jellemző elemekről. Úgymint szimbolizmus, naturális testiség, legalább egy szabadszájú szereplő és az utalások.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyfajta jóleső üresség jár át. Nem mondanám kiemelkedőnek, mert nálam a folyamat maga adja a legnagyobb izgalmat, így a lezárás után nem érzek katarzist, de igazából kellemetlen értelemben vett űr sem tátong bennem ilyenkor.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Korai könyvmoly éveimben sok Lőrincz L. Lászlót olvastam, és az egyik könyvében hívtak így egy mellékszereplőt, azonnal megszületett bennem az elhatározás, amikor először olvastam: te velem maradsz. Lehet, ebben közrejátszott a mindig is bennem lángoló, töretlen mellékszereplő-fétisem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Hmm, nem voltak e téren sosem álmaim, íróként nem vonzott erősebben egyik alműfaj sem, mint említettem korábban, nálam inkább jellemző, megkerülhetetlen jegyek vannak. Ha az olvasói énemből indulnék ki, akkor egyértelműen a krimit jelölném meg, bár épp arra érzem a legkisebb késztetést, hogy írjak. Azt a részemet kiélem Wattpadon egy viccesebb, rejtős hangulatú novellasorozattal.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Vegyes. Nagyon vegyes. Mivel egészen a legutolsó pillanatig izgultam, hogy milyen lesz a végeredmény, mind küllemét, mind beltartalmát tekintve, ezért tudtam, hogy addig nem leszek nyugodt, míg a benne maradt hibák ki nem lesznek javítva, mert az, hogy lesznek, az borítékolható volt. Nemrégiben adtam le a listát a javítandó bakikról, hogy az újranyomásban már ne legyenek benne. Na, most már beengedem az örömöt magamba, hogy ki lett adva a könyvem, ez pedig csiklandozza a kis lelkemet.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A kettő kéz a kézben jár nálam. Adott, kulcsfontosságú jeleneteket alaposan meg szoktam tervezni, akár egy koreográfiát. de a javát saját maga megírja, én pedig csak leírom, amit a szereplőim tesznek és mondanak

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A kedvenc jeleneteim mindig azok voltak, ahol Fogatlan és Marhaq beszélgetnek, a legnehezebb pedig a nyitó- és a zárójelenet megírása volt.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Általában megtetszik egy pillanat, egy szituáció, egy gondolat valamiről, legtöbbször zene is szól közben, aztán egyből kitalálok abból kiindulva egy saját jelenetet. Ez az első kép legtöbbször valahol a regény közepén fog később helyet kapni.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként mindig az íróköröm tagjainak mutatom meg, mivel eléggé színes a társaság, többféle nézőpontból kaphatok véleményt, és szerencsémre őszinték is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Érdeklődve fogadták. Sok rokonommal ápolok jó kapcsolatot, de sokáig nem volt beszédtéma, hogy ilyesmivel foglalkozok, így csak akkor tudtak róla, amikor már komolyabban belefogtam a tartalomgyártásba.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Negyvenkettő.

Nedra Salomon író oldala

Talentum House Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kálóczi Kira - ("Az írói énem most születik, és ő nem az a „szürke nő”, aki naponta ötvenszer elmosogat.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kálóczi Kira írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Írónőnek nemrégiben jelent meg Vágyak feloldása című könyve mely ’’50 feletti női vágy, önismeret és újrakezdés témáját boncolja – humorral, öniróniával’’.

 

Forrás: Kálóczi Kira írói oldala.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Amikor megismerkedtem a jelenlegi barátommal, az első randin – egy fagyit nyalogatva – nevetgélve beszélgettünk. Aztán egyszer csak megálltam, ránéztem, és közöltem:

– Előre szeretném jelezni, hogy nagyon bonyolult vagyok.

És ez így is van.

Közel ötven évesen gyermeki kacajjal tudok ugrándozni, tini módjára tudok balhézni, és közben hősiesen küzdök a menopauzával.

Anyuka vagyok, elvált nő, író, aki néha túlságosan is a szívével él – aztán meg issza a levét.

Most kezdtem új életet és új szakmát, ami nem könnyű, mégis egyre biztosabban érzem: az életközepi válság nem válság, hanem ébredés.

Szeretném megírni mindazt, amit sok nő érez, gondol, átél, de nem mer kimondani.

Az életem tele van humoros önkritikával, szerelmi bukkanókkal és azzal a halálosan komoly játékkal, hogy hogyan maradsz nő akkor is, amikor az élet néha megpróbál kicsavarni belőled mindent.

Vágyak feloldása című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mondhatnám, hogy rengeteg kutatómunka kellett… de az igazság az, hogy én magam voltam a kutatás.

Az életem és a környezetem az elmúlt években több mint elég háttéranyaggal szolgált: házasság és házassági válság, a szexualitás újraértelmezése, határok keresése, önismereti mélymerülések – vagy inkább zuhanások –, szerelem, veszteség, szenvedély.

Ennél jobb anyagot egy írónő sem kívánhat magának – legfeljebb kevesebb könnyet hozzá.

Az első kötet szerkesztés előtti kézirata körülbelül nyolc hónap alatt született meg.

A történet belülről jött, de közben meg kellett tanulnom regényt írni: struktúrát, ritmust, dramaturgiát.

És igen: sokszor én lepődtem meg a legjobban azon, mi kerül a papírra.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Fikciós regényről van szó – de olyanról, amelynek a valóság az alapja, és a fantázia az a finom párásítás, amitől élni kezd a történet.

A jó regény szerintem attól működik, hogy az olvasó közben azt érzi: „ez akár velem is megtörténhetne.”

A saját életemből és mások őszinte elbeszéléseiből dolgozom – de sosem nyersen.

Szeretek hozzákölteni, felnagyítani, eljátszani a lehetőségekkel, hogy aztán a jelenet pontosan azt mondja, amit szeretnék: vágyat, fájdalmat, erőt, humort.

A valóság a gerinc, a fantázia a hús.

Az olvasó pedig a vérkeringés, akitől az egész élővé válik.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Mindig írtam.

Üzeneteket, kis történeteket, naplót, jegyzeteket – férfiaknak, férfiakról, magamról, az életről.

Csak épp akkor még nem neveztem irodalomnak.

Aztán egy nap valaki azt mondta:

„Figyelj… erről könyvet kéne írni.”

És onnantól nem volt visszaút.

Az írás nekem egyszerre gyógyítás, önkifejezés és szerelem.

Néha menedék, néha tükör, néha vallomás – de mindig az a hely, ahol igazán önmagam vagyok.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen, abszolút. Már vannak ötleteim, sőt néhány már formálódik is.

A Mese a Fehér Hollóról például egy lírai, szimbolikus, érzéki novella – kicsit más hang, mint a regényem. Lágyabb, finomabb, de ugyanúgy benne van a női vágy.

A trilógia mellett írok mélyebb önismereti és nőiesség-tematikájú cikkeket, és titkon nagyon szeretnék egyszer krimit is írni.

És hát bevallom: erotikát írni sem mindig egyszerű.

Főleg amikor a szerkesztőm azzal az ukázzal lát el, hogy „minden szexjelenetben legyen valami újdonság.”

Őszintén? A kreatív készlet véges…

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez volt az első könyvem, úgyhogy egyszerre voltam irtó izgatott és végtelenül türelmetlen.

Amikor leadtam a kéziratot a szerkesztőknek, és elkezdtek visszajönni a javítási kérések, volt pár pillanat, amikor komolyan azt gondoltam:

„Ebből sosem lesz könyv… mi a fenébe vágtam én bele?”

Aztán eljött a pillanat, amikor először a kezembe vettem.

Ott álltam, néztem, és egyszerre voltam boldog, büszke… és persze rám szakadt a para is:

„Kell ez majd valakinek?

Tetszeni fog?

Érteni fogják? Érezni fogják?”

Tudod, olyan érzés, hogy valami személyeset kitolsz a világ elé, és csak reméled, hogy jó kezekbe kerül.

Miért pont ez az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A Kira mindig is az egyik kedvenc nevem volt.

A másik a Liza – ezért kapta ezt a nevet a főhős lánya.

A Kálóczi pedig egyszerűen bevillant mellé. Jól állt neki. Nekem.

A saját nevemet unalmasnak éreztem ehhez az egész világhoz. Nem akartam belekeverni a mókuskerékben futó hétköznapi verziómat.

Az írói énem most születik, és ő nem az a „szürke nő”, aki naponta ötvenszer elmosogat.

Mégis: Kálóczi Kira is én vagyok – csak az a változat, aki az írásban sokkal bátrabb, őszintébb, nőiesebb… és jóval pimaszabb.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem.

Gimis koromban elkezdtem egy „komoly” könyvet, aztán feladtam. Többnyire nehéz klasszikusokat olvastam tinikoromtól kezdve, ezért sokáig azt hittem, a szép irodalom felé indulok majd.

Aztán rájöttem: attól, hogy olvasni szeretem, még korántsem tudok ebben a zsánerben írni. Más a személyiségem, a stílusom.

Amiben igazán jó vagyok, az az, amiről a nők suttogva beszélnek.

Én meg úgy voltam vele: miért kéne suttogni?

Az erotika nálam sosem pornó.

Hanem önismeret, kapcsolat, szabadság, humor és mélység – egyszerre játék és tükör.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő.

Van határidő, van vázlat – de az igazi írás akkor jön, amikor a történet magától meglódul, csak püfölöm a billentyűt, majd amikor visszaolvasom, elcsodálkozom azon, hogy ez mikor, és hogy a fenébe jutott eszembe?

Abból dolgozom, amit megélek vagy szeretnék megélni.

És sajnos/szerencsére sok mindent megélek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindig vannak kedvencek.

Általában azok, ahol Niki egyszerre erős, törékeny és nő.

És voltak nehéz részek is: ahol elutasítást, fájdalmat, bizonytalanságot kellett írnom.

Olyankor közel kerülök a saját sebeimhez.

De a legjobb jelenetek mindig azok, amikor azt érzem:

„imádtam megírni – igazi élmény volt”. 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Sorsok – saját és másoké –.

Férfiak.

Veszteségek.

Újrakezdések.

A belső női hang, amely néha ordít, néha suttog.

A vágy.

És a humor – mert nélküle már rég becsavarodtam volna.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőim és egy nagyon szűk, bizalmi baráti kör: azok, akik őszintén meg merik mondani, ha valami mellément, és elég szeretetteljesek ahhoz, hogy akkor is bíztassanak, amikor épp szétesnék.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem mindenki tudja… és őszintén: nem is biztos, hogy mindenkinek tudnia kell.

Az egyik gyerekem egyszer megkérdezte:

„Anya, ha megjelenik a könyved, bevihetem az iskolába megmutatni a barátaimnak?”

Hát… ööö… nem.

A szexualitás sokakat megijeszt.

Sokan nem látják mögötte a mondanivalót, az önismeretet, az érzelmi mélységet – csak egy „bűnös”, szégyenletes témát.

Aki érti, hogy mit és miért írok, az őszintén örül velem.

Aki nem… nos, nem nekik írok.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt, hogy nem kell tökéletesnek lenni.

Nem kell csendben maradni.

A vágy nem bűn. A női erő nem szégyen.

A történeteink akkor gyógyulnak, ha kimondjuk őket.

És talán azt is: ha már belekezdtél a könyvembe, remélem, egy kicsit magadat is megtalálod benne.

Kálóczi Kira

Kálóczi Kira webshop