A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utazókönyvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utazókönyvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 23., csütörtök

Utazókönyv. Stian Skald: Az elveszett aranyváros keresése - ("Maga 168 oldalával egy érdekes, kalandos fantasy történetet kaptam, ami lehetett volna több is. Ez így nekem kevés.")

Néhány hete kaptam kézhez utazókönyv formájában Stian Skald: Az elveszett aranyváros keresése c. kötetét.  Jókat olvastam róla, ezért is gondoltam, hogy jelentkezek az utazókönyvre. Viszont sajnos, ahogy befejeztem a kötetet, számomra nem nyerte el a tetszésemet. Hogy miért? Azt alább olvashatod a véleményemet.


Stian Skald:
Az elveszett aranyváros keresése



Tartalom:
Üdvözöllek, messzi égtáj hírnöke!
A világ, melynek kapuját most kitárom előtted más, mint amiben eddig éltél. Olyan teremtmények lakják e földet, amelyeket a legtöbben csak a mesék és babonák világából ismernek. Itt viszont eme történetek is valóságosak, a bennük lévő mágia pedig nem csupán szemfényvesztés, hanem a tudományok és művészetek legmagasabbika. Forrása a körülöttünk örvénylő arkán, mely egykor e földrész hegyeit és tájait megformálta. Lépj hát be e csodákkal teli világba és fedezd fel annak legrejtettebb zugait is!
De figyelmeztetlek! Aki egyszer a vándorok útjára lép és megízleli az igazi szabadságot, akár örökké a rabjává válhat ennek az életnek. Vezessen térkép vagy a vakszerencse, többé nem lesz maradásod. Bármerre is indulj, kalandok várnak rád és olykor a veszély is útitársként szegődik majd hozzád. Dönts hát szándékod szerint, s ha végül nem fordulsz vissza, úgy üdvözöllek Avalantiában!


Véleményem
3/5

Jó ideje befejeztem az olvasást, de mostanra tudtam megírni a véleményemet. Kicsit félek is, mert sokan 5 csillagra értékelték a könyvet, viszont nekem sajnos nem jött be. Végig olyan Gyűrűk Ura féle érzésem volt ezzel a kötettel. Nem tudtam elvonatkoztatni ettől, noha jó is lehetett volna, de számomra kissé erőltetett volt.  Hiába tetszett maga a történet kicsit keveselltem a leírásokat, elbeszéléseket. Pl: Azt, miért volt elveszett a város? Miért pont ez a csapat indult el? Kik voltak, akik elindultak, milyen lények, illetve világ volt ez? Néhol kevés vagy több leírás volt.

Maga 168 oldalával egy érdekes, kalandos fantasy történetet kaptam, ami lehetett volna több is. Ez így nekem kevés. Jó lett volna többet tudni a világról és világban létező alakokról, lényekről stb. Érdemes lett volna kicsit többet írni, magáról az elveszett városról is. Igazából ennél többet nem is tudnék mit írni. Hisz nem volt unalmas, sőt egész jó. Csak kevés volt. Mindenből. Bár lehet, hogy hozzá vagyok szokva, hogy 400-500 oldalas könyvekhez. Én mondjuk, szerettem volna, ha egy kicsit több leírás lett volna, hogy fejemben, a képzeletemben összeálljon egy kerek egész történetté, el tudjam képzelni ki és micsoda. Milyen világ ez. Ezt hiányolom. Ráadásul a vége pedig nyitott. Lesz folytatása? Ha nem, akkor miért nyitott a történet? Mi történt mikor beléptek? Ez sem volt leírva. Valahogy semmilyen lett a vége. Hirtelen lett vége. Ennyi és pont. Sajnos három csillagnál többet nem tudok adni. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. március 11., szerda

Utazókönyv: Cornelie C. G : Talán mindörökkié - "Ahol a szerelem van, ott erő is van."

Köszönöm, Cornelie C. G. Írónőnek, hogy utazókönyvként hozzám kerülhetett a könyv, Talán mindörökké címmel. Zavarban is vagyok, mert míg a második rész nem jött annyira e nekem, addig az utolsó részt szinte faltam a betűket. Annyira megfogott és izgultam a Tiziért és Tonyért. Ezt a könyvet önálló kötetként is elolvasható, de én mindenképp be szeretném szerezni mind a hármat, hogy újra elolvashassam őket. Már most hiányoznak nekem. Mindenesetre nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy adott nekem esélyt, hogy elolvashassam.


Cornelie C. G:
Talán mindörökké



Tartalom:

 Egy ​csinos, fiatal nő és egy jóképű, harcedzett férfi. Akár boldogok is lehetnének, mint a mesében. 

Tiziana Montelloni Smith, írónő Anthony Wilsonnal, a katonai múlttal rendelkező, ám pszichológusként tevékenykedő társával a legteljesebb harmóniában él Washingtonban. Azt tervezik, hogy néhány hétre hátra hagyják a munkával teli hétköznapokat, és Olaszországba utaznak a barátaikhoz. 
A sorsnak azonban más tervei vannak. 
Egy véletlen folytán a lányhoz kerül egy adathordozó, mely nemzetgazdaságilag kiemelt fontosságú információt rejt, és amelyet többen szeretnének megkaparintani. 
A minderről semmit nem tudó Tiziana célkeresztbe kerül, és nem az utazás során elkeveredett bőröndje lesz a legnagyobb gondja. 
Vajon kőbe van vésve a boldog végkifejlet? Az elhivatottság és a bensőséges érzések képesek felülírni a féktelen hatalomvágyat? 


Véleményem
5/5

S mennyire találó ez a cím? Ennél jobbat nem is adhatott volna az írónő! Izgalmakkal, feszültséggel teli történetet kaptam. Nem lehetett tudni, hogy mi következik a történetben. Olyan csavarokat tedd bele, hogy szavam is elállt. Na, de a vége... Nah, aztán nem semmi vég volt. Hűha!
A második rész után azt gondolná az ember, hogy nyugis életük lesz Tizinek és Tonynak. De sajna nem. Az élet mindig tudd meglepetéseket adni az egyszer biztos.
A sorozat utolsó része számomra egyöntetűen a legjobb lett. Érdekes volt, hogy míg a második rész nem jött be, addig a harmadig nagyon is. Annyira izgultam Tiziért és drukkoltam Tonyéknak, hogy találják meg. Ráadásul régi kedves ismerős is felbukkant, igaz csak keveset, de jó volt olvasni Boltonról.

Kedves Írónő!
Nem tenné meg főszereplőnek Philip Boltont? Imádom olyan, mint az atyaúristen a vége felé, de jó értelemben. Kedvencem lett ebben a kötetben, noha keveset volt jelent, sajnos.

Dominic és Allegrát nagyon megkedveltem, bár egy-két szó volt arról, hogy nem először szerepelnek benne, pont ezért szeretném beszerezni az előző kötetet, gondolom az első, részben már olvashattak az olvasók.

Mindenesetre szeretném beszerezni az egész sorozatot, hogy újra elolvashassam. Ezek után Cornelie  figyelni fogom a könyveit , és szívesen olvasnék még az írónőtől.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. december 19., csütörtök

Hallie Nadal: Megmajmoltak ébredése (Álnok érdek 1.)

Pár hónappal ezelőtt jelentkeztem Hallie Nadal: Megmajmoltak ébredése (Álnok érdek 1.) c.utazókönyvre. Ekönyvként kaptam meg s nagyon bánom, hogy nem előbb kezdtem el olvasni. Új kedvencet avattam, imádtam olvasni Nadal könyvét. Kell a többi könyv is!

Hallie Nadal:
Megmajmoltak ébredése
(Álnok érdek 1.)


Tartalom:

Hallie kissé kényszeres, de megkapó jelenség. Egyetlen vágya: egy férfi. Amikor négy marcona gengszter betuszkolja őt egy BMW hátsó ülésére, félő, hogy vágya túlzott mértékben teljesül. Szorult helyzetében kiderül, mit érnek az évtizedes barátságok. Ám azt is jó volna tudni, mit akar Hallie-től a jóképű nyomozó. 
Nem ajánlom a könyvet azoknak, akik kizárólag a magas irodalmat kedvelik. Ez egy közvetlen stílusban megírt, fordulatos történet azok számára, akik szórakozás közben új dolgokkal is megismerkednének.

Véleményem
5/5

Ez egy igazán izgalmas kis könyv volt számomra csak egy bibi van ezzel, hogy marhára rövid. A molyon 300 oldal van írva, de ebookként 185 oldal van. Közben rájöttem, hogy valószínűleg Colorcomos változatott, kaptam kézhez. Na, mindegy lényeg, hogy rövid volt számomra történet, amit ki lehetett volna hozni belőle jó sokoldalnyit. Kezdve a majmokkal, Slue-val és a többiekkel. Imádtam. Főleg a majmos részeket, azokat kedveltem. Zord, morcos rendőrünket is imádtam. Annyira tudtam, hogy Nadal bejön neki. Szeretem az ilyen történeteket, ahol egy kis nyomozás, veszély, kaland és romantika szál van benne. Meg aztán a majmok. Szívem csücskéi nekem. Imádom a majmokat, főleg azokat, amelyik jelbeszéddel kommunikálnak. Mennyi mindent tudnának mondani rólunk, emberekről. Mindenesetre nagy kedvencem lett ez a könyv. Azt hiszem most jókor jött ez a könyv. Nagy élvezettel olvastam ki két nap alatt. A majmos része jó pont, különleges ízt adott ennek a történetnek. Végre nem egy szokványos krimit olvashattam.
Így ezekután figyelni fogom, hogy lesz-e még folytatása, hiszen a második része is meg van és lassan róla is, hozom a véleményemet. Az egyszer biztos, hogy kell a többi a könyv az Írónőtől.  
Köszönöm Nadal, egy élmény volt elolvasni. Szóval ajánlom mindenkinek, aki csak kicsit is ki akar szakadni a monoton hétköznapokból. Imádni fogjátok ezt a könyvet.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2019. október 24., csütörtök

Utazókönyv: Virgin Bergh: A fekete vár

Utazókönyvként kaptam kézhez Virgin Bergh: A fekete vár c.könyvet. Csupa jókat hallottam róla és nem volt kérdés, hogy jelentkezzem –e vagy sem. S milyen jól tettem. Szóval köszönöm Virgin Bergh-nek az élményt. Alig tudtam letenni a könyvet, imádtam. S tényleg nem egy szokványos romantikus kis mese. Csak azt sajnálom, hogy hamarosan postára kell adnom. Bővebben lentebb olvashatod a véleményemet.


Virgin Bergh
A fekete vár


Tartalom:
Voltak ​érzéseim iránta, nem tagadás. Viszont inkább lettek volna közömbösek, gyámoltalanok, mintsem, hogy ennyire teljes szívemből gyűlöljem őt. Mert ez az érzés szinte uralta az egész lelkemet, feketévé festette és állandó tervekre sarkallt, hogy tehetném tönkre életének összes további napját. 
Ó igen, a férjemről beszéltem.

Skócia, a 16. század végén. 
Evian Eilean nic Domnaill, Ayrshire hercegének egyetlen – ámde elég szeszélyes, éles nyelvű – lánya. Szülei a széltől is óvják, hisz Evian jelenti a család számára a reményt. Édesapja nagy tartozást halmozott fel, így nem maradt más választásuk, mint hogy Eviannek találjanak egy gazdag kérőt, aki segíthet a család anyagi helyzetén. A királyi udvarba küldik a lányt, hogy a hercegnő oldalán illemet tanuljon, és Evian valóban igyekszik levetkőzni makacs jellemét, lakatot tenni a szájára… 
Egészen addig, amíg meg nem jelenik az udvarban Lord Devon Cronsfeldt. Fiatal kora ellenére több győztes csatát tudhat maga mögött, s a királyi haderő élén állva, nem is leplezi szándékát: feleségül kívánja venni a király egyetlen lányát. Evian vörös fürtjei azonban megbabonázzák, és sürgető vágyat érez arra, hogy a lányt még előbb megszerezze magának.


Véleményem
5/5

Nem is tudom hol akadt meg a szemem ezen a könyvön, csak azt olvastam, hogy mindenki oda meg vissza van ezért a történetért. Nem is gondoltam volna, hogy kezembe fog akadni, főleg nem utazókönyvként. A szerző hívta fel a figyelmem, hogy indított a molyon egy utazókönyvet, így rögvest jelentkeztem is rá. Pechemre én voltam az első. Nagyon nem szeretek az első lenni.

Mindenesetre egy nagyon - nagyon érdekes romantikus könyvet olvashattam el. Egy 16. századi Skót felföldön, ahol más a törvény, a hagyomány, mint ma 21. században. Igen csak elgondolkodtam milyen lehetett az élet.

Evian a kedvencem. Szabad szellemű, őszinte és naiv. Néha akkor is megered a nyelve, amikor csendben kellene maradnia, pont ezért imádom. A szülei elküldik Angus Királyhoz, hogy egy jó kis modort és esetleg jó partit fogjon ki.

Az elején minden szép és jó volt, Evian álmodozó kishercegnő volt, aki szőke herceget várja... Csak, hogy nem szőke, hanem barna és nem fehér ló, hanem fekete és ráadásul nem valami kedves herceg volt bukkant fel Evian számára. Eleinte bírtam, tetszett a civódásuk, aztán később minden megváltozott. S igen néha úgy éreztem el kélt volna egy jó ízű atyai nyakleves Lord Devonnak. Valami elképesztő milyen öntelt, arrogáns és utálatos egy ember. Komolyan, még eddig egy karakter sem akasztott ki teljesen, mint ebben a könyvben.

De azt el kell, hogy mondjam nem egy cukormázas kis romantikus mesét, kaptam, hanem egy igen vad, viharos szenvedélyes történet volt kettejük között. Azért jót vigyorogtam magamban, hogy Devon kedves saját csapdájába esett. Emlékszem valami olyasmit mondott, hogy ő nem lesz szerelmes vagy valami ehhez hasonló. Csak hát az élet, soros mindig érdekes lapokat oszt az embernek.

Volt egy jelenet, amit nagyon nem tetszett, amikor mélységesen megalázta Eviant. Aztán később, hogy újra megtehesse. Nem tudom, honnan szalajtották ezt az embert, de az biztos nem kellően normális. Tetszett a történet alakulása, hogy lassan alakult ki a szerelmük. Hogy beszélgettek, közeledtek egymáshoz.  

Őszintén meg mondom, hogy ez a történet úgy jó, ahogy van. Kellően izgalmas, szeretem a történelmi romantikus történeteket és végre nem egy cukormázas dajkamesét, kaptam. Viszont a végével nagyon, de nagyon nem vagyok kibékülve. Ezért megkérem kedves Virgint, hogy igenis folytassa tovább. Így nem érhet vége az egész. Hiszen annyi minden van, ami nincs befejezve, csomókérdés Lord Devonnal kapcsolatban, hogy mik azok a levelek? Mi lesz velük? Megint eltávolodnak egymástól? Szóval várom a folytatást.

Kiknek ajánlanám? Azoknak , akik szeretik a romantikus történelmi kosztümös történeteket és nem félnek attól szívbajt, kapjanak egyes karakterek miatt. Köszönöm az élményt még egyszer.


A könyvet itt tudjátok beszerezni, illetve jelentkezhettek az Utazókönyvre is.

2019. augusztus 3., szombat

Utazókönyv: Jud Meyrin: A múlt bűnei

Ezúttal utazókönyvként került hozzám ez a fantasztikus könyv. Jud Meyrin: A múlt bűnei címmel. Nagyon köszönöm Írónőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam. A könyvet ezen a linken Utazókönyv találhatod, ha szeretnéd utazókönyvként elolvasni a történetet.


Jud Meyrin:
A múlt bűnei



Tartalom:

Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott. 
James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, és többé nem kerül elő. 
Tíz évvel később a nő Ivybridge-ben, az álmos dél-angliai kisvárosban él. A múltat már réges-rég mélyen eltemette magában, egy nap azonban holttestet találnak a falu patakjában. A nyomozást Alexander, James bátyja vezeti. Fanny azóta a végzetes, tóparti este óta nem látta a férfit, mégsem tudta elfelejteni őt és a csókjukat. Alexander felbukkanása pedig mindent felkavar. 
Alexander is sóvárog Fanny után, de küzd az érzés ellen. Próbál inkább a szövevényes ügyre koncentrálni, ami egyre veszélyesebbé és személyesebbé válik. Meg tud küzdeni Fanny és Alexander a gyilkossal, aki jóval közelebb van hozzájuk, mint hitték? Megbirkóznak az egymás iránti, ellentmondásos érzéseikkel? 
Vagy a múlt végleg tönkreteszi a jövőjüket?



Véleményem:
5/5

Utazókönyvként került hozzám ez a fantasztikus történet. Röpke 4,5 óra alatt olvastam ki.
Szerelem, krimi, titkok és izgalom várt rám ez a kötet. Alig tudtam letenni, mert tudni akartam én is az igazságot, ahogy Fanny és Alexander. S még az utolsó oldalakon is tartogatott meglepetést a szerző. Nem semmi egy könyv. Ráadásul, akire tippeltem volna, sajnos nem jött be. Hihetetlenül jól meg csavarta a dolgokat az írónő. Semmiben sem voltam biztos. De abban igen, hogy ez a könyv etalon, kedvencem, imádom. S ez a második olyan utazóskönyv, amit a polcomon szeretném látni, és legfőképpen követni fogom Írónő munkáját. Ez a történet a facebook oldalon láttam belőle néhány részletet, és amikor meg tudtam, hogy utazókönyvre lehet jelentkezni, rögvest jelentkeztem is. Én lettem az első, aki kapta és elolvasta. 

Fanny és Alexander már 10 évvel ezelőtt is ismerték egymást, de igazából egy gyilkossági ügy miatt találkoztak. Később kiderült, hogy az áldozat ismerte Fannyt és innen indult el az ügy, igazság és a rejtély felgöngyölítése, ami érinti őket és a kialakuló kapcsolatukat.
Rég olvastam ilyen jó romantikus/krimi könyvet. Szinte már el is, felejtettem milyen is egy izgalmas történet.

Szinte az első perctől megfogott és el sem eresztett, addig ültem, amíg ki nem olvastam. Ahogy olvastam, Alexanderről máris konkrét elképzelésem volt ki játszhatná el a szerepét. Emlékeztemk a Hetedik c. filmre abban szerepelt Brad Pitt. Nah, rá gondoltam. S miért is hoztam fel a szerepet? Mert annyira filmszerűen hatott rám ez a könyv, hogy akaratlanul is azt gondoltam, hogy érdemes lenne megfilmesíteni. (Gondolom én, személyes véleményem.)
Az volt a legjobb az egészben, hogy eredetileg a kertészre tippeltem volna, de utána kiderült, hogy ártatlan. Aztán kezdtem el kapiskálni kik is, állhatnak az ügy mögött. Sorra dőltek meg a tippjeim, végén már tényleg nem tudtam, ki lehet a hunyó. S pont ettől lett idegfeszítő ez a történet. Tele van fordulatokkal, csavarokkal, titkokkal,és mennyi titok lappang itt.

Meg volt kellően a  romantika és a krimi szál benne. Mindkettő pont, annyi volt, amennyi kellett egy történethez. Nem mondom, hogy nem pofoztam volna fel Alexandert…. Hiszen akár , hányszor Fanny közeledett ő elfutott. Nagyon vártam mikor esik le végre, hogy ők ketten összetartoznak. Szóval mindkét részben meg volt az izgalom. Ki a gyilkos, milyen titkokat tudd és összejön-e a kedvenc párosom Alexander és Fanny.


Ha egy nagyon jó romantikus/krimit szeretnél olvasni, akkor szívből ajánlom neked A múlt bűneit. Garantáltan nem fogod tudni letenni. 


A könyvet itt tudod megvásárolni:


2019. március 16., szombat

Utazókönyv: Emilly Palton: Néma bűnök

Az utolsó utazókönyvet olvastam el a napokban, köszönöm Emilly Palton szerzőnek a lehetőséget, hogy útjára indította Néma bűnök c. könyvet és lehetőségem volt elolvasni. Azt kell, hogy mondjam nem egy könnyű könyvet, kaptam kézhez. Egy önéletrajz, memoár a szerző egyes életszakaszairól mesél el. Hol szívszorító, hol pedig vicces történetet mond el a maga humorával és szarkasztikus módjával. Bővebben lentebb olvashatod a véleményemet.


Emilly Palton
Néma Bűnök



Tartalom:

 Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik. Az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán van, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. A családon belüli erőszak nagyon is valós, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték.

Vélemény
5/5

Mikor először megláttam a könyvet, féltem tőle. Nem tudom miért. Sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen. De mikor a szerző a csoportba ki tette, hogy utazókönyvet indít, rögvest jelentkeztem rá.
És most itt vagyok. Kiolvastam, és írnom kellene róla véleményt. Kicsit gondban vagyok, hiszen egy memoár, mesélős történet szerző egyes életszakaszaiból olvashattam el.
Néha volt vicces rész, máskor szinte tapintható volt a feszültség. Számtalan film, sorozat és könyv készült már családon belüli erőszakról, mint fizikai, és mint lelki terrorról. Sajnos mi magunk nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ítélkezzünk. Mert azt tudja milyen ebben lenni, aki átélte már. Emilly átélte s ezt vetette papírra az érzéseit, gondolatait…. Igazából zavarban is vagyok, hogy mit is kellene, illetve illene írnom erről a történetről. Emilly olyan, mint én. Őszinte és szókimondó. Nem fél attól, hogy a környezete mit szólnak. Egy élmény volt elolvasni. Szívből tudom ajánlani a könyvet, aki szereti memoárokat, önéletrajzot olvasni. Számomra könnyű olvasmány volt, noha nagyon féltem, hogy milyen lesz. Függetlenül attól, hogy egyes részeken olyan érzésem volt, mintha engem vágtak volna pofon. Nagyon átéreztem azt a jelenetet. Nem mondom, hogy hasonlókat éltem át, de annyit elmondhatok, tudom, mit érezhet. Kíváncsian várom szerzőtől a folytatást. Bízom benne, hogy boldog véget add az élet számára.  

Még egyszer köszönöm az élményt! 


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. március 13., szerda

Utazókönyv: Benina: Mindig és Soha

Megint befejeztem egy újabb utazókönyvet Benina: Mindig és Soha (A túlélési szabályai 1.) címmel. A könyv Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg. Azt kell, hogy mondjam ezt a könyvet mindenképp, beszerzem. Utazókönyvként kaptam kézhez, és nagyon örültem, hogy végül elolvastam. Nagyon hamar végeztem vele, haladós és fordulatos történet. Köszönöm Beninának, hogy elindította az utazókönyvként a Mindig és Soha könyvet.

Benina
Mindig és Soha
(A túlélési szabályai 1.)



Tartalom:

Te ​talpra tudnál állni a legnagyobb szörnyűségek után? 

Faith Morgan mindent elveszített. 
Két hét pokol után a tanúvédelmi programba kerül. Nem térhet vissza az otthonába, többé nem láthatja a legjobb barátnőjét, elvették az álmait, hitét megváltozott a kinézete, és elvesztette még a nevét is. 
Faith többé nem létezik, Honey lépett a helyére. 
Vajon rábízhatja magát az ügynökre? Biztonságban lesz az új otthonában? Okos dolog-e közel engedni magához a kisváros egyik legnagyobb szívtipróját? 
Bray den Holmes mindent maga mögött hagyott. 
Kétszer segített nagybeteg öccsén, de végül mindkettejük talpa alól kicsúszott a talaj. Zach depresszióba süllyedt, Bray pedig bulit bulira halmozott, hogy azt érezze, él. Elmenekült a családja közeléből, és egyetlen ember van, akinek a kedvéért hajlandó hazatérni: az öccse. 
Ki az a titokzatos lány, aki nemcsak a kisfiút, hanem Brayt is vonzza, mint a mágnes? Miért olyan ellenséges? Miért olyan óvatos? Honnan származnak a sebhelyei? 
Faith szeretné meghúzni magát, Bray viszont szeretné megérteni őt. 
Egyikük sem tud szabadulni a másik hatása alól – és talán nem is akarnak. 
Csakhogy Faith vészterhes múltjával nem könnyű szembenézni. 
Vajon mit bír ki a szerelmük? És mit tehetnek, ha a kisvárosban felbukkan a legnagyobb ellenség? 

Egy erős lány és egy különleges fiú története. Merülj el benne!


Vélemény
5/5

Még most is a hatása alatt vagyok ennek a csodálatos könyvnek. Elképesztő történetet mesél egy lányról, aki rossz helyen volt rossz időben. Elképesztő tanulságot mutatott a kitartásról, az akaraterőről és az élni akarásról. Bármi is történt kitartott, talpon maradt. De. A lelki sebek, traumák, amiket átélt egy felnőtt embernek is sok lenne, nem hogy egy fiatal, törékeny lánynak. Ráadásul a testvére is mellette volt a pokolban. Ugyanazt átélni még erősebbé tette a kapcsolatukat. Eltéphetetlen kötelék. Példaképem lett Faith. Imádtam. Szerző egy cseppet sem hagyott unatkozni olvasás közben, fordulatos és olvastatta magát. Imádtam Bray élcelődését és azt, hogy nem akart egyből elrohanni, amikor megtudta Faith titkát, na és a kisöccse Zach… Kizabálni való kölyök. Faith és Zack is megtapasztalták a halálközeli élményt, és emiatt őszintén tudtak beszélgetni. Van kimondott dolgok, amik mások nem értették. Bármi is történt Faith-el bármennyi fájdalom érte őt, mindig meg tudod lepni. Komolyan, nem az a picsogós kiscsaj, aki nem tudd talpra állni. Hanem élni akar, és nem akarja azt, hogy elvegyék tőle.
Csak azt sajnálom, hogy a könyv nem a sajátom. De sebaj. Mindenképp ajánlom nektek Mindig és Soha c. könyvet. Elképesztően magával ragad és nem ereszt el egy percre sem, igazán eseménydús történetet kaptam. Alig tudtam letenni, vittem magammal mindenhová. Köszönöm Benina, hogy visszahoztad a kedvemet az olvasáshoz, köszönöm, hogy vihettem magammal a könyved. Akarom a többit is. Köszönöm az élményt.


Kedvenc Idézeteim:







A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. március 8., péntek

Utazókönyv: Riley E. Raines: Chloe, a titokzatos (Trizanton pilótái)

Szeretném megköszönni Riley E. Raines szerzőnek, hogy utazókönyvként kezembe vehettem Chloe, a titokzatos (Trizanton pilótái)  könyvét Ezt a könyvet szívből tudom ajánlani, aki szereti a kalandokat, a robotokat és az akciót. Igazi ifjúsági könyv, minden korosztály kezébe veheti a történetet.


Riley E. Raines
Chloe, a titkozatos
(Trizanton pilótái)



Tartalom

Trizantonban kegyetlen háború dúl, amely nem kíméli a Ricofeld anyahajó legénységét sem. Egy napon új fejlesztésű, hatalmas és szörnyen bonyolult Humanoid harci gép érkezik a hajó hangárába, amelynek karbantartását a tizenöt éves Dionra bízzák. A gép „tartozékai” között szerepel Ethan, a legmogorvább sztárpilóta is, akivel az ifjú szerelő valaha találkozott. 

Dion soha nem látott kihívással néz szembe. Hogyan lesz képes megbirkózni azzal a feladattal, amelyre a műszaki személyzet nála tapasztaltabb tagjai sincsenek felkészülve? Hogyan fejthetné meg a fenséges robot titkait, ha egyszer nem mehet a pilótafülke közelébe? Mindennek a tetejébe Ethannel nem csak hogy képtelenség szót érteni, de még a gépére sem tud vigyázni. 
Trizanton pilótái a sorozat első kötetében egy távoli, forrongó világba repítenek, ahol a birodalmak között dúló, ádáz háborúban a káprázatos gépeknél csak a barátság értékesebb.




Véleményem
5/5

Hűha...hűha...és megint, hűha. Egyszerűen nem tudok szóhozni jutni. Ide vele a második résszel. Komolyan… alig bírtam letenni, főleg az utolsó pár oldal. Olvastam mindenhol, vittem magammal, mert annyira kíváncsi voltam Dionra és Ethanre. Kedvenc párosom. Meg kell jegyeznem, hogy abszolút de nem az én korombeli olvasmány és mégis megragadott, odaszegezett. S ami a legjobb, nem volt unalmas. Végre... Először is utazókönyvként került hozzám. Facebookon a szerzői oldalán olvastam pár részletet.. jó egy - kettőt,de megragadott a történet. Mikor olvastam a molyon, hogy van utazókönyvre lehetőség jelentkezni, hát jelentkeztem. S egy cseppet sem bánom. Sőt! Első helyen van a másik nagy kedvenc könyvemmel. Hihetetlenül izgalmas és zseniális csataleírásokkal. Olyan érzésem volt, mint ha egy filmet néztem volna. Emlékeztet nagyon egy filmre, nem tudom ti láttátok-e Tűzgyűrűt de, olyan volt, mintha azt néztem volna csak épp Dion és Ethan volt a főszereplő.
Nagyon bírtam Diont és Ethan a szópárbajt, a versengést és az, hogy utána képesek egymásban megbízni a csata közepén. Ezek után szívesen olvasnék még a szerzőtől további könyveket. Megfogott és mindenképp beszerzem, hogy polcomon lehessen mindkettő. Hatalmas élmény volt elolvasni, noha rövid volt, de nem fogok bánkódni, mert van következő rész. Még egyszer köszönöm a lehetőséget!



A könyvet itt tudod megvenni és résztvenni az utazókönyvre:


2019. január 19., szombat

Utazókönyvek érkeztek hozzám...

Pár napja utazókönyveket kaptam kézhez s gondoltam, megmutatom nektek, hisz magyar szerző mindkettő. Benina: Mindig és Soha és Riley E.Raines: Chloé, a titkozatos (Trizanton pilótái 1.). Nagyon megörültem, hogy sorra kerülhettem és elolvashatom a két csodás könyvet. Igaz picit kevés idő van rá, de igyekszem betartani az időt. Így be is mutatom nektek a két könyvet, és majd írok róla véleményt, hogy tetszett nekem a könyvek.





Benina: Mindig és Soha
(A túlélés szabályai 1.)


Tartalom:

Te ​talpra tudnál állni a legnagyobb szörnyűségek után? 
Faith Morgan mindent elveszített. 
Két hét pokol után a tanúvédelmi programba kerül. Nem térhet vissza az otthonába, többé nem láthatja a legjobb barátnőjét, elvették az álmait, hitét megváltozott a kinézete, és elvesztette még a nevét is. 
Faith többé nem létezik, Honey lépett a helyére. 
Vajon rábízhatja magát az ügynökre? Biztonságban lesz az új otthonában? Okos dolog-e közel engedni magához a kisváros egyik legnagyobb szívtipróját? 
Bray den Holmes mindent maga mögött hagyott. 
Kétszer segített nagybeteg öccsén, de végül mindkettejük talpa alól kicsúszott a talaj. Zach depresszióba süllyedt, Bray pedig bulit bulira halmozott, hogy azt érezze, él. Elmenekült a családja közeléből, és egyetlen ember van, akinek a kedvéért hajlandó hazatérni: az öccse. 
Ki az a titokzatos lány, aki nemcsak a kisfiút, hanem Brayt is vonzza, mint a mágnes? Miért olyan ellenséges? Miért olyan óvatos? Honnan származnak a sebhelyei? 
Faith szeretné meghúzni magát, Bray viszont szeretné megérteni őt. 
Egyikük sem tud szabadulni a másik hatása alól – és talán nem is akarnak. 
Csakhogy Faith vészterhes múltjával nem könnyű szembenézni. 
Vajon mit bír ki a szerelmük? És mit tehetnek, ha a kisvárosban felbukkan a legnagyobb ellenség?

Riley E.Raines:
Chloé, a titkozatos
(Trizanton pilótái 1.)
  

Tartalom:

Trizantonban kegyetlen háború dúl, amely nem kíméli a Ricofeld anyahajó legénységét sem. Egy napon új fejlesztésű, hatalmas és szörnyen bonyolult Humanoid harci gép érkezik a hajó hangárába, amelynek karbantartását a tizenöt éves Dionra bízzák. A gép „tartozékai” között szerepel Ethan, a legmogorvább sztárpilóta is, akivel az ifjú szerelő valaha találkozott. 
Dion soha nem látott kihívással néz szembe. Hogyan lesz képes megbirkózni azzal a feladattal, amelyre a műszaki személyzet nála tapasztaltabb tagjai sincsenek felkészülve? Hogyan fejthetné meg a fenséges robot titkait, ha egyszer nem mehet a pilótafülke közelébe? Mindennek a tetejébe Ethannel nem csak hogy képtelenség szót érteni, de még a gépére sem tud vigyázni. 
Trizanton pilótái a sorozat első kötetében egy távoli, forrongó világba repítenek, ahol a birodalmak között dúló, ádáz háborúban a káprázatos gépeknél csak a barátság értékesebb.


2018. szeptember 24., hétfő

Szöges Emese: Lókötők és hazugok

Szeretném meg köszönni Szöges Emesének, hogy utazókönyvként kezembe vehettem a könyvét. Nemrég jelent és már akkor érdekelt nagyon a történet. A borító nagyon rabul ejtett, tetszett.
De!
Sajnos csalódtam kicsit. Bár a borító nagyon szép, igényes viszont a történet abszolút nem tudott lekötni. Bővebben lentebb elolvashatjátok.


Szöges Emese: Lókötők és hazugok



Tartalom:

Egy elrabolt hercegnő, akitől egy ország jövője függ – és egy zsiványfiú, akitől az elrabolt hercegnő függ.
Johanna az egyik pillanatban a főváros felé tartó postakocsin ül, a másik pillanatban pedig szolgálói holttestén taposva rángatják ki onnan. Timar az egyik pillanatban a haramiák nem túl fényes, de kiszámítható életét éli, a következőben pedig olyan döntés elé állítja a sors, amelyért azt a keveset is el kéne dobnia, amije van. És mert a sors komisz – ha ő nem akarja eldobni, is elveszik tőle. 
Ahogy Johanna és Timar valós és képzelt üldözőik elől menekülve egyre messzebb jutnak, világossá válik számukra: csak egymásra számíthatnak.
De vajon hogy végződik az út két kiszolgáltatott gyerek számára egy olyan világban, ahol csak az erősnek van szava, és ahol nem lehet tudni, mi igaz és mi hamis?



Véleményem
4/5


Utazókönyvként kaptam kézhez a könyvet. Csupa jókat olvastam róla és így listára tettem. Viszont megláttam a lehetőséget utazókönyvként, rögvest jelentkeztem is rá. Elsőként. A borító tény és való gyönyörű lett. Nagyon tetszik. Viszont a történet sajnos az elején valahogy lassú és döcögősen indult. S végig ilyen volt számomra. Valahogy nem erre számítottam.  Nem igazán tudtam beleélni magam a történetben. Viszont nem hagytam abba, ha nehezen is de kiolvastam. Adtam esélyt a könyvnek, hátha később számomra jobb lesz. A történet szerint Johanna, dajkája és katonája, aki védelmére helyezték, útra kelnek, hogy hazamehessen a Királyhoz, az apjához. De útközben megtámadták és elrabolták a zsiványok Johanna hercegnőt. Itt ismerkedik rabságában Timarra a vele, egykorú fiúval.  Nem volt annyira igazán izgalmas számomra a könyv, mert simán le tudtam tenni és mellette négy könyvet, kiolvastam pár nap alatt.  Mivel ritkán van, hogy nem fejezek be egy könyvet, így kitartottam végéig. Aranyos kis történet, barátságról ,bizalomról,fájdalomról és  sok - sok titkokról szólt.  A szerző bemutatta, hogy a két gyerek Johanna és Timar csak magukra számíthatnak a hosszú útjuk során. Senkiben nem bízhatnak. 
Sajnos valahogy nem kötött le annyira a történet. És bele estem abba a csapdába, hogy a borító miatt választottam a könyvet. Emiatt választottam és abba nem gondoltam bele, hogy esetleg nekem nem jön be a történet. Eddig összesen 3 ilyen esetem volt, hogy nem nekem íródott a könyv. Így egy nagyon erős 4-est tudtam adni, csakis a borító miatt.Sajnálom, hogy ennyire nem jött be nekem a történet. Többször félre tettem és próbáltam kicsit szünetet tartani, hátha megkedvelem a történetet. Sajnos nem sikerült.  


Viszont ezzel nem szeretném mások kedvét elvenni. Az, hogy nekem nem jött be, úgy nem biztos, hogy kedves olvasónak ne jönne be. Bátran ajánlom, adj esélyt a könyvnek.



A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2018. április 22., vasárnap

Hétvégén sem maradhattam ki könyvek nélkül

Hétvége felé is érkezett pár könyv. Álomgyár Kiadónak most, is mint mindig nagyon köszönöm a két recenziós könyveket. Hamarosan neki állok olvasni. Utazókönyv is érkezett megint hozzám Csabai Márk egy régebbi könyvét választottam Hatlövetű címmel. S nem sokkal később pedig meglepetés érkezett pénteken. Krisztin c. könyvet kaptam kézhez, amit nagyon nagyon vártam. Köszönöm Halasi Miklósnak.  

Íme a könyvek, amiket kaptam.


Baráth Viktória: Egy év Rómában



Tartalom:
Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie. 
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.
Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?

 A könyvet itt tudod beszerezni: 



Sienna Cole: Lefelé a folyón


Tartalom:
Te ​hiszel a sorsszerűségben?
2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk.
Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.
 A könyvet itt tudod beszerezni:


Lilith M.  Abby – Mike Menders: Krisztin

Tartalom:

Azon ​a májusi napon változott meg minden, amikor Krisztin hazaérkezett. István, a földbirtokos nagybácsi élete teljesen felfordult a fiatal leány megjelenésével. Egy nyár, ami a szenvedélyről, az erkölcsről, a szerelemről szól, és egy feledhetetlen tél számtalan kalanddal, szenvedéssel, izgalmas fordulatokkal.
Az 1800-as évek végén játszódó regényben, az ifjú és tapasztalatlan Krisztin a nagybácsi segítségével kezdi felfedezni önmagát, a nemiség korábban elhallgatott titkait. A férfi érzései napról-napra mélyülnek, miközben a leány érett nővé válik. Vajon az ész, az erkölcs, vagy az érzelmek győznek ebben a tiltott kapcsolatban? Hogyan végződhet egy beteljesületlen szerelem? Elkerülhetetlen a tragédia, mely hőseinkre vár?
Krisztin lebilincselő története érzelmi és morális kérdések elé állítja az olvasót. A fiatal leány kalandjait nem klasszikus stílusban, hanem a két főszereplő váltott szemszögéből ismerhetjük meg.
A történetet – a nyílt erotikus részletek miatt – kizárólag 18 éven felülieknek ajánljuk!

 A könyvet itt tudod megrendelni: Sukitore

Csabai Márk: A hatlövetű

Tartalom:

A történetünkhöz adott egy fiatal író, Gyulai Emánuel, s A hatlövetű című gengszterregénye. 
De mi tegyen egy szerző, amikor a hősei egyszer csak bekopognak az ajtaján, s laposra verik a fejét, aztán a következő snittben már kénytelen hol egy rablásos bűncselekmény szálait kinyomozni, hol maga is rabolni, esetleg gyilkolni? 
Kedves írók, figyelem! Vigyázzanak, milyen történeteket írnak, hiszen van rá esély, hogy pillanatok alatt ott találják magunkat művük fikciós és valódi szálainak szövevényében. 
Rablás, gyilkosság, bűnözőbandák, vádalku a rendőrséggel, és egy gyönyörű PR-os lány, Imola… A szex, a pénz és a hatalom tényleg szétválaszthatatlan? 
A csattanót persze nem lőjük le, de annyit elárulunk, hogy mint a hasonló történetekben, vastagon gurul a forint is, és szép számmal akadnak, akik szaladnak utána.

 A könyvet itt tudod beszerezni: