Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Varga Vica - ("Határozottan felemelő érzés, mivel tudni kell rólam, hogy mindig eszembe jutnak új ötletek, és nehezen fejezem be a történeteimet. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Varga Vica írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Smaragd kiadónál fog megjelenni, hamarosan az első kötete Két szív, egy nyár (Amikor megismertelek) címmel. A könyv egy romantikus sorozat első része fog megjelenni. Ez a történet nagyon érdekes lesz, egy 18 éves és egy felnőtt ember kapcsolatáról fog szólni.  A kötet első része várhatóan 2025 február - március környékén fog megjelenni. Kövessétek be az interjú végén található szerző elérhetőségeit, ahol bővebb infót fogtok kapni, 

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Először is, szeretném megköszönni a felkérést. Nem is tudom, hol kezdjem a bemutatkozást. 1989. januárjában születtem. Budapesten élek a párommal, és a lassan tíz éves kisfiúnkkal. Környezetmérnöki diplomám van, de mindig is az írás volt az, ami igazán boldoggá tett. Emlékszem, kilencévesen írtam az első történetemet. Két oldalból állt az egész, és csak párbeszéd volt benne. Nem éreztem az igazinak. Utána sokáig nem foglalkoztam írással. Tizenkét évesen engem is elkapott a Harry Potter-láz. Elolvastam a könyveket, imádtam a sorozatot. Így találtam rá a Merengő Fanfiction oldalra. Na, ott viszont közel huszonöt írásom jelent meg Ekler írói álnéven. Nagyon szerettem Harryt összehozni Pansy Parkinsonnal. Ők számomra olyan különleges páros volt, mint sokaknak Hermione és Draco. A Merengő csapatának köszönhetem, hogy megtanultam helyesen párbeszédet írni, és az olvasóimnak, hogy merjek arról ábrándozni, egyszer megalkotom a saját kitalált világomat. A jelenlegi könyvem is egy fanfic alapja, amit már a wattpadra raktam fel, és imádtam írni. Szó szerint letargiába estem, mikor kitettem a történet utolsó sora után a „Vége” feliratot, de közben boldog is voltam. Arra gondoltam, olyan hosszú lett, hogy akár rendes regény is lehetne belőle. És aztán mertem egy nagyot álmodni, és megalkottam belőle az első saját regényemet.  

Két szív, egy nyár (Amikor megismertelek) című könyved sok kutatómunkát igényelt? 

Egyáltalán nem, mivel ez egy teljesen hétköznapi történet. A főszereplőm egy fiatal srác, akinek a szülei elválnak, majd a tesójával és az anyjával együtt Budapestre költöznek. Mivel Dominik édesanyjának sok hitelt kell felvennie, ezért a fiú mindenképpen szeretne besegíteni a családi kasszába. Munkát keres, és egy váratlan baleset folytán hamar talál is egyet, illetve felajánlják neki. Az utcája elején lakó fiatal nő megkérdezi tőle, hogy lenne-e kedve a kisfiára vigyázni pár órát délutánonként, amíg ő dolgozik. Dominik pedig némi hezitálás után igent mond, hiszen egész jó órabért kapna érte. És persze a fiatal anyuka is eléggé felkeltette az érdeklődését. A történetben számomra inkább az volt a nehéz, hogy fiú aggyal gondolkodjak, mivel a történet végig Dominik szemszögéből játszódik. Bevallom, fogalmam sincs, mennyire sikerült jól hoznom egy tizennyolc éves fiatal srác gondolatait és tetteit. Ennek a megválaszolását az olvasókra bízom.  

Meddig tartott az írás folyamata? 

Egyáltalán nem volt hosszú idő, négy hónap alatt elkészültem vele. Mindig behatároltam, hogy mennyit szeretnék hozzá alkotni, és sikerült is tartanom az ütemtervet. Utána két hónapig még javítgattam, finomítgattam, mielőtt el mertem küldeni pár kiadóhoz, köztük a Smaragd Kiadóhoz is, akinek a szerkesztőjétől olyan kedves szavakat kaptam, hogy többször is el kellett olvasnom, biztos jól látok-e. 

Ez a könyv sorozat lesz, ugye? Hány részesre tervezed?  

Igen, ez egy sorozatnak készül, és három részesre terveztem. Az elsőben igazából még ismerkedünk a szereplőkkel, de már ott is sok konfliktusra lehet számítani. Nem lesz egyszerű Dominik élete. De abban még viszonylag könnyedebb problémák fordulnak elő, és ahogy haladunk előre, úgy lesz majd egyre sötétebb. Akárcsak a Harry Potterben.  

Mennyire nehéz egy sorozatot írni? 

Nem nehéz, de csak azért, mert tudom, honnan hová szeretnék eljutni. Mindegyik könyvben van úgymond főellenség (főkonfliktus), és hozzájuk alakítom a történetet. Én nem szoktam pontokba szedni, hogy mik történjenek a könyvben, sokszor inkább az adott pillanatban támadt megérzéseimre hagyatkozom, és valahogy működnek. Ha mégsem, akkor természetesen addig javítok rajta, míg nem sikerült minden szálat elvarrnom.   

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

A könyvemben bár nincsenek varázslók, tündérek, meg törpék, de mégis akad benne fantázia bőven. Az eleje egy teljesen hétköznapi eseményből indul, aztán lesznek benne olyan történések, amihez már kellett némi fantázia is. Nem szívesen árulnék el semmit előre. Talán annyit, hogy igyekeztem az érzelmeket és a cselekvést is megfelelő arányban adagolni.   

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Igazából egyszer már elkezdtem egy krimit, némi természetfelettivel megfűszerezve. A tizennyolcadik fejezetig jutottam benne. Talán leporolom, és újra beleásom magam, amint a trilógiám végére értem. Egyszer esetleg még a horror műfaját is kipróbálnám. Nagy kedvencem Stephen King.   

 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

Határozottan felemelő érzés, mivel tudni kell rólam, hogy mindig eszembe jutnak új ötletek, és nehezen fejezem be a történeteimet. Általában az utolsó fejezetekkel járok mindig így, a lezárás nehezen szokott menni. A „Két szív, egy nyár”-nál viszont könnyen ment. Bár a vége felé már ott is erőltettem az írást, hajtottam magam belülről, hogy be kell fejeznem, nem hagyhatom félbe. Örülök, hogy ilyen kemény voltam magamhoz.  

 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen? 

Igen, ez az írói álnevem, bár csak félig, mert a vezetéknevem valóban Varga, a keresztnevem pedig Éva. Az Éva becézéséből született meg a Vica. Anyukám hívott mindig így, ezért is választottam. A másik oka pedig, hogy utálom leírni az Évát.  

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív? 

A történet eleje és vége tervezett, de hogy a főszereplőm milyen kanyargós úton jut el  

A-ból B-be, azt teljesen a megérzéseimre bízom. Van, hogy ha érzem, hogy kezd ellaposodni a történet, akkor ad hoc behozok egy új szereplőt, vagy teremtek egy szituációt, aminek később mindig lesz is jelentősége.  

 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

Teljes mértékben ihlet alapján jutnak eszembe új történetek. És általában váratlanul, ezért nem tudtam sokszor befejezni egy-egy írásomat sem, mert mindig belekezdtem valami újba. És utána hiába akartam visszatérni a régihez, már nem jártak át ugyanazok az érzések, mint akkor. Aggyal próbáltam megírni az utolsó fejezeteket, nem pedig szívvel, és úgy már az egész erőltetettnek érződött. Nem volt az igazi. Hamar fel is adtam. De ennél a regényemnél végig megmaradtam a főszereplőm bőrében. Nem tudott semmi kizökkenteni. Remélem, majd leendő olvasóimnak is ugyanolyan élvezetes lesz olvasni, mint nekem megírni.   

 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

A régebbieket mindig a nővérem olvasta el először, de ennél a kéziratnál úgy alakult, hogy két kedves kolléganőmnek küldtem el, miután befejeztem. Mindketten rengeteget olvasnak, mindenféle témában, de főleg romantikusban. És akkor még nem ismertek annyira, szóval reméltem, hogy őszinte kritikát kapok tőlük. Ráadásul a különböző életkoruknak köszönhetően megtudhattam a reakciójukból, melyik korosztálynak javasolnám igazán. Mindegyiknek megvolt vele a maga problémája, Dominik nem egy tökéletes srác, Flóra pedig (az anyuka, akinek a kisfiára vigyáz) nem egy minta anya, de nem is az volt vele a célom. Emberi karaktereket akartam alkotni. A történettel összeségében viszont nem volt problémájuk. Azt mondták, hogy olvasmányos, és pörögtek az események. Remélem, mindenki így fogja majd gondolni. 

 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Örültek neki. Tudták, hogy minden vágyam egyszer alkotni valami maradandót, amire büszke lehetek. Persze a kisfiamon kívül :). A párom is elolvasta, bár ő nem rajong a romantikus könyvekért. De még az ő véleménye is az volt, hogy nagyon olvasmányos, és peregtek az események. Valóban így van, nincsenek benne fennkölt gondolatok, nem akarom egyik szereplőmmel sem kimondatni, hogy mi az élet értelme. Csupán el akarom kalauzolni minden kedves olvasómat a világomba. Kiszakítani a mókuskerékből, és szórakoztatni őket. Remélem, hogy sikerrel járok majd. 

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén? 

A könyvem idén sajnos még nem fog kijönni. 2025. tavaszán lehet majd a Smaragd Kiadó webshopjából, illetve a könyvesboltokból megvásárolni. A leendő olvasóimnak azt szeretném üzenni, hogy soha ne múljon el bennük az olvasás szeretete, hiszen a Librit idézve: „Minden könyv hozzánk tesz valamit.” Minden vágyam, hogy az én regényem is az életük részévé váljon. Ha pedig tetszett az első könyv, azon leszek, hogy a második része is minél előbb megjelenjen.  

 

Köszönöm még egyszer az interjúfelkérést.   

Varga Vica Tiktok írói oldala

Varga Vica írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Gazdag Tamás Dávid - ("Szerettem volna minél hitelesebben ábrázolni az érzelmeket és a rendőrségi nyomozás részleteit, ezért sokat olvastam a témában.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Gazdag Tamás Dávid írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Nemrégiben jelent meg Amíg a ház aludt című könyve, a Garbo Kiadó gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Köszönöm szépen a felkérést és a lehetőséget! Gazdag Tamás Dávid vagyok, decemberben leszek 30 éves. Ezt az életkort még nekem is szoknom kell, mert nem érzem magam ennyinek.

2018-ban költöztem Budapestre. Jelenleg tanítóként dolgozom egy általános iskolában. A tanítás mellett, a gyerekek mindennapi életét is egyengetem.

Kiskorom óta közel éreztem magamhoz a könyveket és az irodalmat. Igazi könyvmollyá 14 éves koromban váltam. Akkoriban legjobban a fantasy vonzott, de mindig szerettem a lélektani kérdésekkel foglalkozó könyveket és a krimiket is.

Amíg a ház aludt c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A történet magja egyszer csak kipattant a fejemből. Közel egy évig írtam a regényt, és a kutatómunka folyamatosan zajlott. Szerettem volna minél hitelesebben ábrázolni az érzelmeket és a rendőrségi nyomozás részleteit, ezért sokat olvastam a témában. Édesapám segítségét is kértem, aki rendőrként dolgozik.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez egy érdekes kérdés, mert kezdetben azt hittem, hogy a fantázia és a valóság egyenlő arányban oszlik el történeteimben, de amikor “olvasóként tértem vissza” a kézirathoz, rájöttem, hogy bizony több a valóságból kiragadott elem, mint előtte gondoltam. Azt mondanám, hogy az arány 40-60%, a valóság javára.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tizenhat évesen kezdtem történeteket írni. Először csak az asztalfióknak, A5-ös méretű vonalas füzetekbe. Ezek elsősorban fanfiction-ök voltak kedvenc tévésorozatok mintájára, amik aztán idővel kinőtték magukat. Írtam például egy „6 évados”, tinédzserekről szóló sorozatot, ami a Beverly Hills, 90210 világában játszódik. Egy-két füzet még a mai napig megvan, de ezeket titkos helyen őrzöm. Néha nosztalgiázom velük. 

Ezt követően hosszú időre felhagytam az írással, de három-négy éve újra fellángolt ez a szenvedély. A kidolgozás alapja ugyanaz maradt, mint kamaszkoromban. Először mindig kézzel írom meg a fejezeteket (most már A4-es füzetekbe), s utána viszem gépre, ha kész vagyok eggyel. Így mire gépre kerül, már egyszer átdolgozom az adott jelenetet.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mindenképpen szeretnék a lélektani, pszichológiai thriller vonalon maradni. De ki tudja? Vannak ötletek a fejemben más zsánert illetően is.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Euforikus és felemelő. Megsirattam azt a bűvös négy betűs szót, amikor leírtam, hogy “Vége”. Két napig három méterrel a föld fölött lebegtem. Tudtam, hogy ez még csak az út kezdete, de bárki életében nagy dolog befejezni egy könyvet. Főleg, ha az illető első könyvéről van szó.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Ez a saját nevem, bár a Dávidot nem sűrűn használom. Régen nagyon hosszúnak találtam, főleg az írásbeli érettséginél, amikor a feladatsor minden oldalára fel kellett írni a teljes nevemet. Azonban, mielőtt elküldtem a kéziratot a kiadónak, jött egy sugallat, hogy a teljes nevemmel szeretnék szerepelni a könyvek borítóján. Álnéven nem gondolkodtam.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Amikor írni kezdtem még nem gondolkodtam kimondottan zsánerekben. Viszont minden írásomban megjelent a lélektani vonal, így tudat alatt kicsit mégiscsak erre indultam már a kezdet kezdetén.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Már a kézirat tervezési fázisánál fontos tudnom, hogy honnan hova szeretnék eljutni. Kibővített vázlatot írok a történetről, kidolgozom a fejezeteket, szereplőket. Mindig adok nekik mozgásteret, hogy kicsit feszegethessék a határaikat, de mivel hajlamosak „elindulni a saját útjukon”, így gyakran kell visszaterelnem őket az általam kijelölt útra. 

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Több kedvenc jelenetem is van a könyvben. Itt sem szeretnék spoilerezni, de annyit elárulhatok, hogy nagyon szeretem azt a fejezetet, amit először írtam – A legsötétebb éjszaka címet viseli –, kezdetben ezt szántam az első fejezetnek, de a történet közepére került. Van egy jó zsaru, rossz zsaru jelenet, ami a fanyar humorossága miatt áll közel a szívemhez, valamint az utolsó fejezet is nagy kedvenc.

Természetesen akad olyan jelenet is, aminek írása közben egy kis időre le kellett tennem a tollat, mert megviselt lelkileg. Ez főleg az erős érzelmi részeknél van így. Írás közben együtt lélegzem a szereplőimmel. Azt érzem, amit ők éreznek. Ott vannak a fejemben.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az emberi sorsok nagyon meg tudnak érinteni, ezáltal inspirálnak is. Részben az élet adja az ihletet, de különböző dalok, idézetek, könyvek, filmek és a sorozatok is jótékony hatással vannak a képzeletemre.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A legelső olvasóm anyukám volt, aki két nap alatt olvasta el a történet első változatát.

Mellette a barátaimat szoktam még bombázni egy-egy fejezetrészlettel, vagy fejezettel. A kész kéziratot is megmutattam nekik.

El kell mondanom, hogy nekem vannak a legszuperebb barátaim. Elmondták a véleményüket a történetről, karakterekről, a cselekmény hangulatáról, és a bennük kiváltott érzésekről. Az egyik nagyon jó barátom fejezetről fejezetre elemezte a történetszálakat, és folyamatosan írta a véleményét, ahogy haladt előre a cselekményben.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom tagjai nagyon támogatók voltak, amikor megtudták, hogy írok. Izgatottan várták, hogy kezükbe vehessék a regényt.

Az egyik legmeghatóbb élmény a testvéremhez köthető. Ő köztudottan nem szeret olvasni. Ennek ellenére, miután megkapta a könyvet, nem tudta letenni, és tippelgetett, hogy mi fog történni a következő fejezetekben. Elmondta, hogy kit látna szívesen a megfilmesített változatban.  

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Köszönöm, hogy bizalmat szavaznak nekem és olvassák a regényemet, mellyel az volt a célom, hogy gondolkodásra késztessem az embereket, és olyan történetet hozzak létre, ami akár a szomszédban is játszódhatna.

A jövőt illetően annyit elárulhatok, hogy gőzerővel dolgozom a következő kéziraton. Legkésőbb novemberre szeretnék elkészülni vele. Szintén lélektani témákat boncolgat, de egy egészen más környezetbe kalauzolja el az olvasókat. Meg sem állunk Hollywoodig!

Szeptemberben 28-án pedig dedikálni fogok a Nemzetközi Könyvfesztiválon. A pontos időpontról később tudok tájékoztatást adni. Szeretettel várok mindenkit!

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Gazdag Tamás Dávid hivatalos írói oldala

Líra

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Virág Gábor - ("Azt üzenem, hogy ne hallgassanak a hazug mítoszokra, amiket terjeszteni próbálnak, és bátran vegyék a kezükbe a könyvem, vagy bármely más hasonló témájú könyvet. Garantálom, hogy semmi bajuk nem lesz tőle, legfeljebb annyi, hogy ezentúl nem csak fekete-fehérben látják majd a világot.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Virág Gábor írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak napokban jelent meg első kötete a Könyv Guru gondozásában Bukásra ítélve című melegregénye.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Az embernek magáról mesélni a legnehezebb, de megpróbálom tömören összefoglalni. Hamarosan betöltöm a harminchatot, és ez idő alatt annyi mindenben próbáltam már ki magam, hogy képtelenség lenne itt és most felsorolni. Az egyetlen állandó dolog az életemben mindig is a könyvek iránti olthatatlan szenvedélyem volt. Mások utazgatnak, kirándulnak szabadidejükben, én a könyveket bújom, és mellette történeteket írok. Én ezt élvezem, ettől vagyok önmagam.

Amit még tudni érdemes rólam, hogy elég szabadgondolkodású ember vagyok, aki nagy ívben kerüli a felesleges konvenciókat. Nem szeretem túlgondolni az életet és a világban betöltött szerepünket. Úgy vélem, sokan nem hagynak elég teret a számukra valóban fontos dolgoknak, és hajlamosak lemondani az álmainkról pusztán azért, hogy másoknak megfeleljenek. Én pont az ellenkezője vagyok, és próbálom úgy élni az életem, ahogy az nekem jó.

Bukásra ítélve c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Hihetetlennek tűnhet, de annak ellenére, hogy „hazai pályán” mozogtam, nem volt olyan könnyű hitelesen megírni. Főleg a tanárok munkája, napi feladatai, egy iskola mindennapjai igényeltek sok kutatómunkát. A KRÉTA-rendszerről például halvány fogalmam se volt, ami a regényem egyik kulcsfontosságú eleme.

Sokat kutattam még a transzneműségről, a nemi megerősítő műtétekről, valamint számtalan beszámolót olvastam más emberek coming out-élményéről, és hogy rajtam kívül ki hogyan éli meg ma Magyarországon a másságát, milyen tapasztalatai vannak, hogyan viszonyul hozzájuk a környezetük. Bár voltak köztük kedves, szívmelengető történetek is, de a többségüket sajnos még olvasni is elkeserítő volt.

Nem tudom konkrétan behatárolni, meddig tartott az írás. Elsőként a szereplőket alkottam meg, utána következett a cselekményvázlat. Az első kézirat megszületéséig szerintem több, mint egy félév is eltelt. Aztán jött a sok javítás, átdolgozás, ami talán plusz 2-3 hónapot jelentett.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Próbálom egyensúlyban tartani a kettőt, de nem nagyon elrugaszkodni a valóságtól. Épp csak annyira, amennyire a történet megkívánja. Természetesen a Bukásra ítélve teljes mértékben kitalált történet, de a helyszíneket és társadalmi közeget szándékosan meghagytam olyannak, amilyenek valójában – pontosabban amilyennek én látom.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Természetesen minden az olvasással kezdődött. Mint már mondtam, világéletemben imádtam olvasni és szenvedélyes könyvgyűjtő is vagyok. Késő kamaszkoromban írtam az első novellámat, és úgy emlékszem vissza rá, hogy borzalmas volt. Hiába mondták sokan, hogy jó, nem hittem nekik. Volt régen egy Karcolat.hu nevű oldal, oda raktam fel őket. Úgy tudom, azóta már megszűnt. Aztán ahogy felnőttem, dolgozni kezdtem, egyre jobban háttérbe szorult ez a tevékenység, és csak unalmamban írogattam magamnak kis szösszeneteket, ami épp eszembe jutott. Regényekbe is sokszor belefogtam az évek során, de sosem sikerült befejezni egyiket sem. Folyton megrekedtem egy résznél, és elkezdtem egyhelyben topogni, egyre jobban folyt ki a kezeim közül az irányítás. Részletesebb, tudatosabb tervezésre volt szükség, több előkészületre, és persze gyakorlásra.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Természetesen. A könyv, amelyen most dolgozom, egyáltalán nem LMBTQ+ témájú, és nem is igazán krimi, hanem egy női thriller. De erről most nem szeretnék többet elárulni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Ez nem álnév. Ez a saját nevem. Soha egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy álnevet használjak. Valamiért ez most trenddé vált a magyar íróknál, mert a kiadójuk vagy ők maguk úgy gondolják, hogy ettől eladhatóbbak. Sajnos azt kell, mondjam, hogy ez igaz, és egyben elég szomorú is, hogy az olvasók nagy része amint magyar nevet lát egy borítón, rögtön elfordítja a fejét. Pedig nekem is sok hazai kedvencem van, és némelyikük akár nemzetközi viszonylatban is simán megállná a helyét, ha megfelelő támogatást kapnának. Kár, hogy erre nálunk egyáltalán nincs törekvés.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egy kézirat sosincs kész. Ebbe már az elején bele kellett törődnöm. Még most, a megjelenés után is bele-bele lapozgatva a könyvembe azon agyalok néha, hogy egy-egy mondatot, jelenetet talán jobb lett volna így vagy úgy megírni. De szerintem nem én vagyok az egyetlen író, aki így van ezzel. Ilyenkor be kell csukni, el kell engedni, és bízni a szerkesztőben, hogy jól van az úgy.

Hogyan jött az ötlet, hogy könyvet írj? Főleg melegregényt?

Először is szeretnék pontosítani: én nem tartom a könyvemet szó szoros értelmében „melegregénynek”. Mert azon túl, hogy a főszereplők melegek, és vívják a napi harcaikat a társadalommal szemben, számtalan olyan témát is súrol, melyek sokakat ugyancsak érintenek. Ilyen például az iskolai bántalmazás problémája, a családon belüli erőszak, és végül, de nem utolsó sorban az oktatási rendszer hanyatlása. Az, hogy nem voltam hajlandó belesimulni a politikailag elvárt sémákba, az szinte magától értetőden jött. Sosem szégyelltem azt, aki vagyok, és nem állt szándékomban semmilyen elvárásnak megfelelni. Charles Bukowskit idézve: „Ha azon aggódnék, hogy az embereket mi érdekli, soha nem írnék semmit.”

Szóval számomra a szereplőim ugyanolyan normális, átlagos emberek, mint amilyennek magamat is tartom. Az más kérdés, hogy a környezetük miként viszonyul hozzájuk. Ez a könyv központi témája, és ezt sugallja a borító és a cím is: Bukásra ítélve.

Mit gondolsz a jelenlegi helyzetről? Fólia-törvény, a könyvek nem kerülnek ki a könyvesboltok polcaira.

Ez a kérdés pont telibe talált, mert az időzítésből és a témából adódóan sokan azt hihetik, hogy direkt bosszantásból írtam egy olyan könyvet, amivel majd jól megmondom a magamét a világnak. Nem ez volt az eredeti szándék, de végül nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, hogy ne emeljem át a regényembe az aktuális történéseket is.

Hogy mit szólok? Az ember azt gondolná, hogy a saját hazája büszke rá, ha bárki bármi maradandót alkot. De jelenleg ez csak akkor igaz, ha az olyasmi, amit elvárnak. Ami belefér egy bizonyos keretbe.

El kellene már végre fogadni, hogy nem minden mű szól mindenkinek, viszont mindenkinek joga van tudni róluk, és hozzájutni ahhoz, ami érdekli, és amiben önmagára lel. Szándékosan hátrányba helyezni bármilyen szerző, művész fáradtságos munkáját csak azért, mert valakik kitalálták, hogy az ártalmas (ami persze nem igaz, és ezt ők is tudják jól), szerintem igazságtalan és megalázó. Emiatt nem álltak szóba velem kiadók, ezért nem lehet ott a könyvem az újdonságok közt a kirakatban, holott más íróké igen. Ez is egy a sok megkülönböztető dolog közül, ami másnak jár, nekem nem.

Megmondom őszintén, hogy senkinek ilyen kínkeserves debütálást nem kívánok. Ilyen érzés lehet, amikor az esküvőd napján hal meg valakid.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem feltétlenül. De a lélektani thriller mindig is nagy favoritom volt. Durva csavarok, óriási csattanók, meghökkentő befejezések, és persze pszichológia minden mennyiségben. Csak hogy pár szerzőt említsek: Farkas Anett, Ludányi Bettina, Sienna Cole, Paula Hawkins, Sarah Pinborough, Lucy Foley, John Marrs, J. P. Delaney. Imádom őket! Sosem tudom, mire számítsak tőlük, és én is valami ilyesmit akartam. Valami egyedit, újszerűt, ami mást nyújt, mint amire elsőre gondolsz. Szívből remélem, hogy valamelyest sikerült.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felfoghatatlan. Egész életemben csak álmodtam erről, és még mindig alig hiszem el, hogy valóban megtörtént, dacára a már említett körülményeknek. És ami a legszebb benne, hogy akkora szeretet és támogatás vett körül hirtelen mindenhol, amire egyáltalán nem számítottam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Aki ismer, az tudja, hogy én egy nagyon tudatos ember vagyok, szeretek mindent megtervezni. Ez a regényemmel sem volt másképp, de ezúttal több teret hagytam magamnak. Szóval a válaszom az, hogy kicsit mindkettő. Tudatosan megterveztem a történet minden részletét, de amikor szárnyalni akart magától, én engedtem.

Persze sok olyan pillanatom volt, amikor legszívesebben azt mondtam volna, hogy francba az egésszel. De szerencsére valahogy mindig sikerült átbillennem rajta és folytatnom. A végén már úgy voltam vele, hogy nem is érdekel, ha nem tökéletes, mert olyan úgysem létezik. Szívem-lelkem benne van, és csak ez számít.

A kötetedből vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Imádom azt a jelenetet, amikor Patrik meglepi Milánt a szerelemlakattal, és együtt felteszik a korlátra a Csónakázó-tónál. Az eredetileg nem volt benne a vázlatomban, azt teljesen maguktól csinálták. Van egy korábbi jelenet is, amikor Patrik meglátogatja otthon a betegen fekvő Milánt. Imádtam azt a csendes vonzalmat, ami ott kialakult közöttük.

A legnehezebben Alex visszaemlékezését írtam meg, amikor Patriknak mesél az apja haláláról. Az még nekem is sokkoló volt, és ugyanígy voltam a Milán apjával játszódó jelenetekkel. Attól az embertől még most is a frász jön rám, ha csak rágondolok.

Van még egy kedvenc részem, ami nem túl vidám, de elég ütős. Nem akarom elárulni melyik, mert az spoiler lenne, de ha valaki olvasta már, és utána alaposan megnézi a borítót, rá fog jönni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az élményeim, tapasztalataim, emberismeretem. Szeretek mindenben tájékozott lenni és nyitott szemmel járni. Van egy jelenet a könyvben, amikor Alex kifelé nézelődik a HÉV ablakán, és figyeli az utasokat, járókelőket, és próbálja elképzelni a történetüket. Én pontosan ugyanilyen vagyok. Munkába menet ülök a volán mögött a piros lámpánál, átmegy előttem valaki a zebrán, és a külsejéből, mozgásából leszűrve már mögé is képzelek egy sztorit.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Kizárólag a párom tudott róla, hogy könyvet írok. Ő is olvasta először. Róla azt kell tudni, hogy nem sokat olvas, és ha unja, rögtön félreteszi. Nem érdekli az sem, hogy én írtam. Viszont a Bukásra ítélve első kéziratát (akkor még nem ez volt a címe), egy hétvége alatt kiolvasta, és azonnal sorolta az észrevételeit. Ebből már sejtettem, hogy valamit csak jól csináltam, és hallgattam is rá mindenben. Ő azon kevesek egyike, akinek a véleménye nagyon fontos nekem.

Persze később szakértő szemek is átnézték, de az már nem volt ugyanaz. Az már inkább a munka része volt.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? Ráadásul egy LMBTQ-regény.

Mivel a főhőseimmel ellentétben én sosem titkolóztam magamról, a téma senkinek sem okozott nagy meglepetést. De mikor édesanyám megtudta, hogy könyvem jelenik meg, még a szava is elállt, pedig őróla azt kell tudni, hogy hozzám hasonlóan imád sokat beszélni.

Egyébként nagyon büszkék rám mindannyian, és nekem ez a legfontosabb.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Azt üzenem, hogy ne hallgassanak a hazug mítoszokra, amiket terjeszteni próbálnak, és bátran vegyék a kezükbe a könyvem, vagy bármely más hasonló témájú könyvet. Garantálom, hogy semmi bajuk nem lesz tőle, legfeljebb annyi, hogy ezentúl nem csak fekete-fehérben látják majd a világot.

Idén belekezdtem egy új könyvbe, és most azzal is foglalatoskodom. Emellett szeretném most egy kicsit élvezni a munkám gyümölcsét, és minél több olvasóhoz eljuttatni az írásomat. Ez egy igen kemény feladat, és sok időmet, energiámat elveszi. Sajnos nálunk nem divat utcai plakáton könyvet reklámozni, úgyhogy jobb híján marad a közösségi média, ami őszintén szólva, nem a szívem csücske.

Viszont aki szeretne, személyesen találkozhat velem nemsokára a Millenárison, a Nemzetközi Könyvfesztiválon. Egészen pontosan szeptember 28-án, 14 órakor várok mindenkit szeretettel a Könyv Guru standjánál. Remélem sok elégedett és leendő olvasóval találkozom majd. Furcsa lesz most az asztal másik oldalán ülni, de én izgatottan várom. Gyertek el minél többen!

Virág Gábor szerzői oldala

Bookline

Líra