Ismerjük meg közelebbről az írókat! Frey Domonkos - ("Ahhoz, hogy hitelesen mesélhessem el ezt a történetet, bele kellett ásnom magam genetikába, élettanba, molekuláris biológiába, hálózatkutatásba, entomológiába, ökológiába, etológiába, geológiába, vadászatba, természetvédelembe és valamelyest a műszaki tudományokba is.")

Ismerjük meg közelebbről a írókat! rovatomban felkértem a  Frey Domonkos írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak nemrég jelent meg az első kötete, mely Semmelweis Kiadó és Média Kft. gondozásában jelent meg Arthropodóm címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Frey Domonkos vagyok, orvostanhallgató, novellák és egy regény szerzője. Mindig is lenyűgözött a természet és az, hogy a szépségét bárhol megtapasztalhatom. Akár egy hétvégi természetjárás alkalmával a Bükkben, vagy egy balatoni vitorlázás közben a badacsonyi löszfalakat szemlélve, de még a betegágy mellett is. Ez a lelkesedés sarkallt arra, hogy olyan történeteket írjak, amelyek visszatükrözik a természet minden szintjén elénk tárulkozó csodáit. Mikrobákat vizsgálni a mikroszkóp okulárján keresztül hasonló érzés, mint kövületeket több millió év után napfénybe tartva tanulmányozni. EKG görbén eltérést diagnosztizálni éppoly izgalmas dolog, mint ökoszisztémák rejtett hálózatait górcső alá venni. Az írásban ennek a tudományos lelkesedésnek a sokoldalúságát élem át újra és újra, mikor egy számomra kevéssé ismert témába vágom a fejszémet. Az új kérdések boncolgatása által, a kutatás és a felfedezés feledhetetlen élményével gazdagodom, mígnem a végén összeáll a történet és kerek egészet alkot. Én ennek a megélését nagyon szeretem.

Az Arthropodóm című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az Arthropodóm megírásához rengeteg kutatást kellett végeznem. Ahhoz, hogy hitelesen mesélhessem el ezt a történetet, bele kellett ásnom magam genetikába, élettanba, molekuláris biológiába, hálózatkutatásba, entomológiába, ökológiába, etológiába, geológiába, vadászatba, természetvédelembe és valamelyest a műszaki tudományokba is. A legnagyobb kihívást a rovarok megnövesztésének hiteles leírása jelentette. A célom az volt, hogy a részek igazságának elvén dolgozzak, miközben maga a folyamat – az óriás rovar kotyvasztás folyamata – merő fantazmagória. Ugyanakkor ahhoz, hogy az olvasó csak nehézségek árán tudja megmondani, hogy hol ferdítettem el a valóságot, a részleteket tudományosan alá kellett támasztanom. Ezzel majdnem egy évet foglalkoztam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Talán úgy tudnám jól megfogalmazni, hogy én a valóság és a fantázia határán írok. Nincs olyan eleme a történeteimnek, amely ne lenne tudományosan megalapozott. Ahogy előzőleg említettem, igyekeztem a részek igazságának elvén dolgozni és hagyni, hogy ebből előemelkedhessen a fantázia.

Semmelwis Kiadó gondozásában jelent meg a könyved, tudnál mesélni róla?

Nagy élmény volt kezembe venni a történetemet. A borítóval, melyen Luciano Richino, argentin fotóművész tigris bogárról készített makro fotója látható, kifejezetten elégedett vagyok. Pont azért választottam ezt, mert a regény szereplői épp ilyen közelségből találkoznak ezekkel az állatokkal, így az olvasó is átélheti milyen szemtől szemben állni egy ilyen csodálatos élőlénnyel. A belborító illusztrációja pedig Lerchner-Czuppon Emese, illusztrátor munkája, aki megrajzolta az Arthropodóm élővilágát, hogy az olvasó láthassa, melyik állat mekkora az emberhez képest. Ezúton is köszönöm nekik a munkájukat!

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nagyon régóta írok. Első „könyvemet” a logopédusommal írattam óvodás koromban. Én diktáltam, ő pedig leírta. Aztán ugyanezt megcsináltam első osztályos koromban az egyik írástudó osztálytársammal. Később már én írtam a történeteimet és nyolcadikos koromban sor került az első regényem megszületésére, amely persze csak írói zsenge volt. Aztán tizedikben megszületett a második, amellyel már kiadóknál kezdtem házalni, de szerencsére senki sem vállalta a kiadását. Így kezdtem megtanultam meg írni (ami természetesen azóta is tart): a folyamatos visszautasítások állandóan önvizsgálatra kényszerítettek a munkáimmal kapcsolatban. Így jöttem rá a hibáimra, amelyek még most is bőven vannak, de ezek kiküszöbölésével évről évre fejlődöm.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Az Arthropodómot ötször írtam újra. Mindig megelégedéssel fejeztem be és kellett pár hónapnyi vagy akár egy évnyi távolságot vennem a kézirattól, hogy rájöjjek ez még nem elég a kiadáshoz, és hogy új ötletekkel kell megfűszereznem a történetemet. Az utolsó újra írásnál éreztem, hogy ez lesz a végleges verzió és az amikor befejeztem ténylegesen emelkedett élmény volt.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem. Bár középiskolai évek alatt egyik évfolyamtársam megajándékozott egy olyan listával, amelyen a nevemből tovább gondolt írói álnevek tucatjai voltak, de nem éltem a lehetőséggel.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. Michael Crichton amerikai író munkái szerettették meg velem a műfajt, amelyek rendszerint techno-thriller szubzsánerben íródtak. Ennek ellenére egyesek szerint az Arthropodóm inkább ökothriller besorolásba illik. Ennek az oka talán az, hogy ebben a regényben a hangsúly inkább az ökológiai kérdéseken van és kevéssé a technológiai háttéren. Másként megfogalmazva, a fő kérdés nem az ember és a technológia konfliktusából adódik, mint általában a techno-thriller történetekben, hanem az ember és a természet konfliktusából.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nem tudtam igazán felfogni. Mivel ez nemrég történt azt kell, hogy mondjam, hogy azóta is zajlik a felfogás folyamata. Régi álmom vált ezzel valóra. Remélem sikere lesz a kötetnek és ennek szerepe lesz abban, hogy a jövőben megszülető történeteimet is a kezembe vehessem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. Olyan alapkoncepciót keresek, amellyel lehetőség szerint még nem nagyon foglalkozott író előttem. Elvégzem az ehhez szükséges kutatómunkát, megtervezem a történet vázlatát és mindezek után belevágok az írásba. Annak ellenére, hogy megvan a fejemben, hogy hol mi történjen a regényben és aszerint igyekszem haladni, ez a folyamat olyan számomra, mint egy mozifilm, amit még nem láttam előtte: tele van meglepetésekkel, váratlan fordulatokkal, melyek az alkotás folyamatában spontán keletkeznek a fejemben.

A kötetben vannak kedvenc jeleneted? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Egyik kedvenc jelenetem az, amikor két ember feromonok segítségével kommunikálni kezd egy ízeltlábúval. Ennek az ötlete az utolsó újraírásnál született meg bennem és egy viszonylag laposabb részletet cseréltem le rá.

A nehezen megírható részek közül a labor látogatás jelenetét emelném ki. Azt, amikor elmagyarázom az olvasónak, hogy hogyan növesztették meg az Arthopodóm munkatársai a rovarokat. Nehézség abban állt, hogy úgy kellett elmesélnem ezt a természettudományos szempontból összetett kérdést, hogy mindenki számára befogadható legyen. Hogy ez mennyire sikerült, azt majd eldöntik az olvasók. Azért hozzá kell tennem, hogy orvosi gyökereimet nem tudtam levetkőzni és ez érződik a regény egészén.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Van egy módszerem, amelyet sokan alkalmaznak. Lefekvés előtt magam mellé teszem a jegyzetemet, és ahogy álomra csukom a szememet és már majdnem elaludnék, a kétséges részletek összeállnak megoldássá a fejemben, amit azonnal leírok a jegyzeteimbe. Van, hogy ilyenkor tizenöt-húsz ötlet is megszületik. Egy indiai matematikus ugyanezt csinálta, csak ólomgolyóval. Ahogy elaludt, az ólomgolyó kiesett a kezéből és akkorát koppan a földön, hogy felébredt tőle, így folyamatosan újabb és újabb ötletekkel állva elő a matematikai problémára.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Apukám volt azt első olvasóm, aki az akkori verziót kifejezettem laposnak találta és igaza is volt. Azóta ahogy említettem újra írtam ötször. A jelenlegit nemrég olvasta és nagyon tetszett neki. Barátaim közül is volt pár előolvasóm, akik a végleges verziót olvasták. Ők is pozitívan nyilatkoztak a kéziratról.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Menyasszonyom támogatott benne igazán, főként akkor, mikor a kiadók részéről visszautasítást visszautasítás hátán kaptam. Egyszer eljött velem egy ilyen lektori találkozóra, ahol ő is végig hallgathatta a kézirat kiértékelését. Mikor végeztük, eléggé el voltam keseredve, de ő öntött belém erőt, hogy még egyszer fussak neki és írjam újra. Egy évre rá, nyáron ezt meg is tettem. Utána mindenkinek tetszett a történetem és kiadót is találtam, aki vállalta, hogy a kéziratból kötetet készít. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Már dolgozom a következő regényemen, amely igencsak nehéz problémával foglalkozik. Sokan feltették már azt a kérdést, hogy mi a különbség ember és állat között. Én egy új kontextusból szeretnék ránézni az ügyre, olyan irányból ahonnan eddigi tudásom szerint ember még nem nézett rá.

A könyvet itt tudod beszerezni

Semmelweis Kiadó és Média Kft.

Frey Domonkos oldala 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Scarlett Wolf - ("Hihetetlenül kíváncsi vagyok már arra, hogy mit fognak hozzá szólni az olvasók, hogy milyen érzésük lesz miután becsukták a könyvet. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Scarlett Wolf írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Te következel I. c. könyve jelent meg, amit a Magánkiadásként jelent meg a könyv. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Az anyakönyvezett nevemen kívül szinte bármit. Na azt sem azért tartom „titokban” mert, hogy én ennyire szeretném biztonságban tartani a privát életem, hanem mert a nekem már az írás kezdete óta megszokott volt az „álnév”. Tizennégy éves koromban kezdtem el blogolni, és nagyjából nyolc éven keresztül folyamatosan írtam a kis történeteimet, aztán a húszas éveim elején egy nem túl szerencsés párkapcsolat miatt ezt abbahagytam, majd mikor ismét szingli voltam akkor újra belevetettem magam az írásba. Ebben a szenvedélyben pedig a legnagyobb támogatóm a férjem, aki bár nem mindig érti, hogy mi zajlik le a fejemben, de folyamatosan van hozzám egy-két biztató szava, amik képesek átlendíteni a kétségbeesésen. Egyébként azt szoktam magamra mondani, hogy én író vagyok, feleség és barát, mert ez az a három dolog, ami az évek alatt egyáltalán nem változott, a többi pedig elég képlékeny nálam.

Te következel I. c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az első kötet mögött tizennégy év passzív, és egy év aktív kutatómunka áll, plusz egy japán szakon végzett szerkesztő, hogy tuti minden rendben legyen. A kutatómunka az egyik olyan dolog, amit szerintem senkinek sem szabad félvállról vennie, mert akkor bizony a könyv lelke is sérül. Van egy nagyon kedves barátom, aki például csak azért utazta át a fél világot, hogy információkat gyűjtsön a regényéhez. Szerintem ez a folyamat olyan, mint mikor házat építünk, és a kutatómunka az alapja ennek. Lehet neked a legmenőbb konyhabútorod, szaunád, medencéd vagy borospincéd is, ha az alapok nincsenek rendben akkor bizony összedől az egész.

Az írás folyamata nagyjából tizenhárom hónapot vett igénybe az első kötetnél. Sajnos arra nem emlékszem napra pontosan, hogy mikor kezdtem neki, csak az van meg, hogy 2023 decemberében kezdtem neki, azt viszont pontosan tudom, hogy a tényleges írást 2025 január 10-én fejeztem be.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Én azt mondanám, hogy sokkal több benne a valós elem, mint a fantázia. Az egyik főszereplőm Alex teljes mértékben kitalált, viszont nagyon sok olyan élménye van, mint nekem. A másik főszereplőmmel kapcsolatban azonban már kicsit bonyolultabb a helyzet. Harut külsőre egy élő személyről mintáztam, belsőre pedig a legjobb barátnőm személyiségjegyeit örökölte, amiket kicsit árnyaltam. De akár azt is mondhatnám, hogy a helyszínek valósak a könyvben, végigjártam szinte minden helyet, sőt, van olyan fejezet is, amiben még az időjárás is megegyezik az aznapival, mert fontos szerepet kap a cselekmény alakulásában.

Miért pont BL zsáner? Ráadásul Japán?

Azért BL mert mikor először elkezdtem írni ez volt az a zsáner, amiben azt éreztem, hogy tényleg ki tudok teljesedni. Ráadásul BL sztori volt az első, amit E/3-ban kezdtem el írni, és már akkor éreztem, hogy ez az én utam, nekem ezt kell csinálnom. Valamit vissza akartam adni a műfajnak mindabból a sok jóból, amit én kaptam tőle, és úgy éreztem, hogy a regénnyel igazán tiszteleghetnék a zsáner előtt.

Japánt azért választottam helyszínnek, mert mikor elkezdtem az írást akkor ott éltem. Korábban már említettem, hogy egy év aktív kutatómunka áll a könyv mögött. Nos ez a mi egy éves Working Holiday vízumunk volt, mikor végigjártuk az országot, és ami alatt megfogalmazódott bennem, hogy bizony ezt a történetet meg kell ismernie a világnak.

Mi a véleményed azzal kapcsolatban, hogy BL és meleg regényeket fóliázzák?

Magával az elvvel nem értek egyet, hogy bármelyik könyvet le kéne fóliázni. Számomra ez teljesen abszurd és érthetetlen döntés, és mélységesen elkeserít. Bevallom, mikor először olvastam erről a törvényről én rosszul lettem, és megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy soha többé nem akarok Magyarország területére lépni. Drasztikus gondolat? Igen. Jogos? Abszolút! A könyveknek lelke van, ezt mindenki tudja, aki olvas, ha pedig ilyen szinten elzárjuk ezt az olvasók elől az egy nagyon rossz folyamat kezdete. Én fiatal vagyok ahhoz, hogy emlékezzek a 3T szabályra (tűrt, tiltott, támogatott), viszont egyre inkább azt érzem, hogy e felé szeretnének menni a dolgok.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Öt éves voltam mikor kitaláltam, hogy én író leszek. Azt sem tudtam, hogy kell csinálni, az „a” betűt sem tudtam leírni, de ott volt bennem az a valami, hogy én ezt meg akarom csinálni. A történetek mindig is szerves részét képezték az életemnek, pont legjobb barátnőm világított rá arra, hogy már óvodás korunkban is kis meséket kreáltam, aztán ahogy egyre inkább megnyílt előttem a világ ezek úgy lettek egyre komolyabbak és komplexebbek. Először viszont 12-13 éves koromban kezdtem papírra vetni ezeket a vadabbnál-vadabb gondolatokat, amik hihetetlenül boldoggá tettek.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Szeretnék a romantika vonalán maradni, mert úgy érzem, hogy ez áll hozzám a legközelebb, viszont nem akarok beskatulyázott BL író lenni. Összesen egyébként harmincnyolc könyvötlet pihen a gépemen, amik azt várják, hogy mikor esem már nekik. Ezek között van fantasy, sci-fi, olyan, amit én speciel akciónak mondanék, de egy közös bennük, mégpedig, hogy a szerelem mindegyikben fontos szerepet kap. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nem annyira volt meg nekem ez a befejezés érzése. Ezt a történetet én egy kötetesre terveztem, viszont idő közben rájöttünk arra a mentorommal és a szerkesztőmmel, hogy ez bizony nem fog beleférni egy könyvbe. Kis érdekesség, hogy legjobb tudomásom szerint Magyarországon 500 oldalig vállalnak garanciát arra, hogy egy könyv egyben marad, és mivel ez számomra egy hihetetlenül fontos szempont volt, így amellett döntöttünk, hogy akkor itt szedjük ketté a történetet, hogy kapjon egy szép ívet, viszont az olvasók tudjanak egy kicsit izgulni is amiatt, hogy akkor vajon hogyan lesz tovább. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy mikor kitettem a második kötet végére az utolsó pontot, ott azért ejtettem pár könnycseppet. Nagyon szeretem a szereplőimet, és nem akartam tőlük elbúcsúzni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Egyértelműen nem. Azért egy kis faluban a kétezres évek legelején még vajmi keveset tudott egy ötéves arról, hogy létezik olyan, hogy BL. Mikor viszont már megtudtam, hogy ilyen van akkor határozottan ebbe az irányba indultam el. A romantikus vonal viszont mindig is ott volt. Azért a Disney mesék és társaik elég jó alapot biztosítottak ahhoz, hogy már olyan kicsiként is vágyjak erre a szép dologra.

Milyen érzés volt, amikor megjelent a könyved?

Állítom, hogy ez a mai napig nem tudatosult bennem teljesen. Nem titok, hogy a telefonomon és a számítógépemen a borító a háttérképem, de maga a tudat, hogy tényleg van egy könyvem még nem feltétlenül kapott el. Néha ugyan ránézek a kötetre és leesik, hogy jé, ez az enyém és létezik, de olyan hűha érzés még nem fogott el.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Attól függ. A regénynek van egy vázlata - hála az Írómentor Programnak, akik végigsegítettek engem a kiadáson, és még azon is túl - ami mentén tudok haladni, de egy pillanatig sem zavartatom magamat azon, ha egy részletet mondjuk megváltoztatok, vagy felcserélek két fejezetet, mert úgy gördülékenyebb lesz a történet menete. Ilyenkor általában az történik, hogy írok a szerkesztőmnek, hogy itt és itt változni fognak a dolgok mert úgy jött ki a lépés. Vele egyébként hihetetlenül jó a kapcsolatom, ami miatt azt érzem, hogy végtelenül szerencsés vagyok. Mert egy jó szerkesztő bizony aranyat ér, és hihetetlenül sokat ad hozzá a történethez. Nem mellesleg pedig kihozza az íróból a legtöbbet, és segít, ahol tud, ami szintén megkönnyíti az írás folyamatát.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Van pár olyan jelenet, ami nagyon kedves emlékeket idéz fel bennem, nyilván ezek közel is állnak a szívemhez, de van egy, amit kifejezetten szeretek. A moly.hu-ra töltött fel az egyik olvasóm egy idézetet, ami kiragadva a kontextusából… Hát parádésan mutatja, hogy egyébként én milyen is vagyok.

Egyébként volt olyan rész az írás alatt, amikor konkrétan ki akartam vágni a laptopot az ablakon, és egy nap vagy négyszer ültem neki, mert konkrétan szívattak a karaktereim. Nekem ők kvázi élnek a fejemben, emiatt pedig sokszor mennek a saját fejük után, ami különösen igaz volt a könyv vége felé. Hihetetlenül gyorsan haladtam ott a sztorival, de voltak olyan pillanatok, amikor be kellett húznom nekik a kéziféket, hogy ezt vagy azt nem csinálhatják. Visszaolvasva én nem érzem ezt a fajta stresszt a fejezeten, de az írás… Hát ott vért izzadtam.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Melyik, hogy. Van, amihez egy zene adja az ötletet, más egy képkockából születik, a harmadik egy hangulatból, de van, amikor csak kísérletezni szeretnék ezzel vagy azzal. De például olyan is van, hogy a legjobb barátnőm elejt egy fél mondatot, aztán egy-két nappal később már vázolom is neki a sztori alapját.

A Te következel-hez egyébként egy anime és életem első enemise to lovers története adta az alapot még annak idején. Namármost… A sztori végső formájához csak annyi köze van bárminek, hogy az egyik karakterem német, a másik pedig japán. Szóval azt hiszem, elmondhatom, hogy eléggé átalakult a kezdetekhez képest a dolog.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Legelőször a történetet a mentorom látta, mikor jelentkeztem az Írómentor Programba. Előtte én ezt senkinek sem mutattam meg. Utána anyukám segített egy kicsit a helyesírás átnézésében mikor tanultam az írástechnikát, főleg magyarázott, hogy mit, miért és hogyan, aztán pedig a szerkesztőm. Akinek rajtam, a szerkesztőmön és a mentoromon kívül – bár ő is csak akkor szól, ha kérdezem – bármi beleszólása van a történetbe az a legjobb barátnőm. De ezt sem úgy kell elképzelni, hogy átküldöm neki a fejezeteket, hanem néha felteszek neki egy-egy kérdést. Például volt olyan, hogy azt kérdeztem mennyire hangzik durván az, ha valakinek azt mondják fel is út, le is út? Egyből jött is a válasz, hogy ne legyen már ennyire tapló a karakterem, ezt nem mondhatja! Szóval ilyen kisebb dolgok kapcsán néha megkérdezem őt, de a folyamat nagy részében csak a szerkesztőm és én látjuk a szöveget. Aztán persze ha mi késznek nyilvánítjuk, akkor jön a korrektor, a tördelő, majd a tesztolvasók, akiknek mind-mind van véleménye és meglátása, ami szuper. Mert minél több szem látja a szöveget annál inkább kijönnek az esetleges hibák.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt hiszem a legjobb szó az rá, hogy meglepődtek. Ez a nagyon szűk családom volt, mert a tágabb nem kifejezetten érdeklődött a dolog iránt, egy főt leszámítva. Apukám tesója már az első, megjelent novellámat is olvasta a Feelings antológiában, még tavaly év végén, és mikor megírta, hogy milyen érzéseket váltott ki belőle, hát én kis híján elsírtam magam, úgy szíven talált a kedvessége.

Egyébként a szűk családból már anyukám és a testvérem is olvasta a könyvet, és mindkettőjüktől azt kaptam vissza, hogy el fogják lopni a laptopomat, mert nem tudnak novemberig várni a folytatásra. Mert bizony, attól függetlenül, hogy már szerkesztjük a második kötetet, én azt ugyan úgy hét lakat alatt őrzöm. Nekik is csak annyi engedményt adtam, hogyha nagyon szeretnék, akkor a tesztolvasókkal együtt megkaphatják, de előbb biztosan nem.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóimnak azt üzenném, hogy szuperek vagytok és szeretlek titeket. Köszönöm, hogy velem tartotok ezen az úton, és remélem, hogy ti is annyira élvezitek az olvasást, mint amennyire én élveztem az írást!

Idén még mindenképpen érkezik, a Te következel II. része, aminek, mint már korábban írtam, tart a szerkesztése. Kis érdekesség róla, hogy a kéziratot egy az egyben Japánban írtam meg, mikor idén év elején visszalátogattunk oda. Hihetetlenül kíváncsi vagyok már arra, hogy mit fognak hozzá szólni az olvasók, hogy milyen érzésük lesz miután becsukták a könyvet. Annyit elárulhatok róla, hogy volt egy jelenet, ami több mint hét hónapig csak a fejemben létezett, és mikor végre leírhattam, az maga volt a nagybetűs megkönnyebbülés, olyan jólesett.

Scarlett Wolf Írói oldala

Scarlett Wolf webshop

Scarlett Wolf instagram oldala

Scarlett Wolf Tiktok csatorna

Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat! Steven G. Vantis - ("A tényleges írást egy hosszadalmas tervezési folyamat előzte meg, melynek során azt hiszem túlzásba vittem a tökéletességre való törekvést. A körvonalazott mű megalkotása olyan kihívássá vált, amelyhez nem éreztem méltónak magamat.")

Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat! rovatom keretében Steven G.Vantis íróval beszélgettem, akinek alig egy hete jelent meg első fantasy regénye az Álomgyár Kiadó gondozásában, a Lúmen – A Fehér Erdő Gyermeke.

Kérlek, mesélj kicsit magadról. Mióta írsz? Hogyan kezdődött az írás?

Köszönöm a meghívást és a lehetőséget erre a beszélgetésre. Mikor is kezdődött az írás? Nem tudnám pontosan megmondani. Mióta az eszemet tudom, élek-halok a történetekért. Különösen azokért, amelyek annyira fantáziadúsak, hogy egy teljesen új világba röpítenek. Gyerekkoromban képes voltam naphosszat álmodozni. Különféle történeteket találtam ki és játszottam le a fejemben, puszta szórakozásból.

Iskolásként az irodalom volt a kedvenc tantárgyam, és bár a tananyagot száraznak éreztem, valahányszor fogalmazást kellett írni – akár felmérőben, akár házi feladatként – én izgatott lelkesedéssel láttam neki a munkának. Nem a jegy motivált; egyszerűen csak alkotni akartam. Azt hiszem, így kezdődött.

Van kedvenc karaktered, történeted a könyvedben?

Nanook, a Holdvándor. Érdekes módon ő eredetileg nem is volt része a történetnek – legalábbis amikor először megálmodtam a művet. Őt a szükség szülte, amikor rájöttem, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet.

          A tényleges írást egy hosszadalmas tervezési folyamat előzte meg, melynek során azt hiszem túlzásba vittem a tökéletességre való törekvést. A körvonalazott mű megalkotása olyan kihívássá vált, amelyhez nem éreztem méltónak magamat.

Ekkor jött az ötlet, hogy teremtsek egy krónikást, aki ott él az általam megálmodott világban, és személyes tapasztalásként éli meg a cselekményt. A karakterét úgy építettem fel, hogy nagyszerű mesélő legyen, és életcélként kitűztem neki a világ történetének megírását. Ezután már az ő felelőssége volt az alkotás, én csupán közvetítettem. Egyszerű mentális trükk volt ez saját magammal szemben, de érezhetően enyhítette a vállaimra nehezedő kihívás súlyát – szóval bevált!

Egy fantasy történetet, világot felépíteni mi szükséges? Mennyire kell behatóan ismerni a zsánert, ha valaki bele akar fogni? Térképek, ilyesmik mennyire fontosak egy könyvben? Szükségesek, vagy mellőzhetők?

Én a tervezés híve vagyok. Szeretem ismerni a világ történelmét, földrajzát, a benne élő fajokat, valamint a háttérben munkálkodó erőket, sőt, azok eredetét is. Az ilyesmik adják a történet kontextusát. Jó ötletnek tartom ezt mind-mind megtervezni, de csak a háttérben. A regény lapjain nem kell az olvasó szájába rágni a világ teljes enciklopédiáját, viszont ha a mesélő behatóan ismeri mindazt, amiről mesél, az érzékelhető lesz a sorok között.

Milyen érzés fantasy világot felépíteni? Mennyire nehéz?

Gyógyíthatatlan álmodozóként ez számomra nagyszerű szórakozás. Előttem feszül egy üres vászon, és a képzeletem ecsetével azt festhetek rá, amit csak szeretnék. Földrészeket mozgatok, égig érő hegyeket emelek és egész civilizációk sorsáról döntök. Mi több, az akaratom előtt még a fizika törvényei is meghajolnak.

Csodálatos élmény, de van két fő nehézsége is. Az egyik a komplexitás: minél részletesebb a tervezés, annál nehezebb betartani minden szabályt és figyelembe venni minden tényezőt. Ellentmondások születnek, amiket kezelni kell.

A másik nehézség a kegyetlenség szükségessége. Ösztönösen olyan világot szeretnék teremteni, ahol béke honol és mindenki boldog. De ha ezt az utat választom, akkor mi teszi izgalmassá a regényt? Sajnos rá kellett jönnöm, hogy minél kegyetlenebbül bánok a karakterekkel, annál izgalmasabb a történet. Ez azért nehéz– legalábbis számomra –, mert a karakterek a barátaim. És ez nem csak a „jó” oldalon álló szereplőkre igaz.

A szereplőket hogyan, miként találod ki? Vázlatokat készítesz hozzájuk?

Első lépésként körvonalazom a történetet és a főbb szereplőket – ezeknek aztán teljes élettörténetet kreálok a születésüktől egészen a regény cselekményének kezdetéig. A személyiségüket úgy formálom, hogy passzoljon a történetben betöltött szerepükhöz, de teret hagyok nekik arra is, hogy a cselekmény során saját döntéseket hozzanak.

A mellékszereplőket a tervezés második vagy harmadik lépéseként alkotom meg, amikor már a részleteket finomítom, vagy már éppen írom a piszkozatot, és szükség van egy karakterre, aki egy jelenet erejéig belép a történetbe.

Van kedvenc fantasy könyved?

A Tolkien által alkotott világ nagy csodálója vagyok. Ebbe beletartozik A Gyűrűk Ura mellett A Hobbit, A Szilmarilok és még néhány mű. Különösen lenyűgöz, hogy a történet kezdete visszanyúlik egészen a világ teremtéséig. Kissé talán túlságosan is hasonlít a Teremtés könyvére a Bibliából, de lenyűgöz a tény, hogy Tolkien időt és fáradtságot nem sajnálva, kreatív és logikus lépésekkel képes volt a semmiből felépíteni egy ilyen csodálatosan részletes világot.

Ha valaki elkezdene fantasy történetet írni, mit tanácsolsz? Hogyan induljon el?

Tervezéssel. Hirtelen fejest ugorva szétesik a történet, ha a kontextus nincs részletesen felépítve. Ez talán minden műfajnál igaz, de a fantasy esetében különösen. Én több mint egy évet szántam kizárólag tervezésre, mielőtt egyetlen sort is írtam volna a regényből. Túlzás volt? Valószínűleg igen, de ez jól szemlélteti, mennyire fontosnak találom a tervezést.

Gondoltál arra, hogy a fantasy zsáner mellett, mást is kipróbálj?

Néha improvizálok egy-két esti mesét a gyerekeimnek. Eljátszottam már a gondolattal, hogy esetleg leírjam és kiadjam némelyiket, de ez még csak ötlet szintjén van.

Ami a regényeket illeti, nem hiszem, hogy valaha is megválok a fantasy-től. Bármilyen műfaj felé hajlanék is az idők során – akár romantikus, krimi vagy horror – meg lehet írni őket fantasy környezetben is, és ez izgalmasabbá teszi számomra a projektet.

A borító szuper, ki álmodta meg? Hogyan jött létre a borító?

Az eredeti borítóötletem véres és groteszk volt. A kiadó szerint kiadhatatlan, ezért elvetettük. Lilla, a borítótervező, türelmes volt és professzionális. Újabb és újabb koncepciókat alkotott közös ötleteléseink alapján, mígnem végül eljutottunk ehhez a cím centrikus, fa motívumos változathoz – és ez még az eredeti ötletemnél is jobban tetszik.

Fontos megjegyeznem, hogy Lilla formálta térképpé azt az irka-firkás ákombákomot is, amit a tervezés részeként készítettem a világról.

Akik esetleg nem ismerik a fantasy világot, miben különbözik a többi zsánertől?

Míg más műfajok a valóságot torzítják, a fantasy inkább új valóságot teremt.

Mit tanácsolsz annak, aki esetleg fantasy történetet szeretne írni?

Szerintem térjünk vissza erre a kérdésre, miután kiderül, hogyan fogadja az olvasóközönség A Fehér Erdő Gyermekét. Ha a visszajelzések negatívak, akkor részletes tanácsot tudok majd adni arról, hogy mit NE csináljon az illető. Persze remélem, inkább arról beszélhetek majd, hogy mi az, ami bevált.

Köszönöm a lehetőséget erre az interjúra, és további sok sikert és követőt kívánok neked!

Én köszönöm az interjút!

Álomgyár Kiadó

Libri

Ismejük meg közelebbről a szerzőket! Gál Vilmos - ("Nagyon sokszor írás közben jön egy következő ötlet, ami még nyers, de aztán kidolgozom. Tavasztól őszig bringával járok munkába, és érdekes, de biciklizés közben baromi sokszor jutnak eszembe jó, a sztorit előre vivő ötleteim.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Gál Vilmos írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Egy Chippendale fiú vallomásai jelent meg  Eleven Kiadó gondozásában. A könyv nemcsak nyomtatottan, de e-könyvben is meg lehet vásárolni.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

1972-ben születtem Budapesten, a 20. kerületben. Itt is nőttem fel, még a középiskolát is Pesterzsébeten végeztem el. Gépésztechnikus lettem, nulla műszaki érzékkel. Elég sokat szenvedtem emiatt, de akkoriban még nem volt más út: a szüleimnek, akik nem voltak túl iskolázottak, és vidékről kerültek a fővárosba, az volt a felfogásuk, hogy a fiúgyereknek szakma kell a kezébe. A suli öt éves volt, és a végén megpróbáltam az ELTE történelem szakára bejutni. A szüleim szerintem azt gondolták, hogy jó, próbálja meg a gyerek, úgy se sikerül neki, de tévedtek. Állítólag a technikumból, ahol tanultam, én voltam az első, akit felvettek a Bölcsészkarra. Ezt nem tudom, hogy igaz-e, soha nem néztem rendesen utána. Itt aztán felvettem a Muzeológia szakot is, és végül, amikor végeztem, három év tanárkodás után a Nemzeti Múzeumban kötöttem ki, még 1998-ban. Azóta itt dolgozom, végigjártam a szamárlétrát, rendeztem néhány egészen jelentős kiállítást, írtam néhány tucat tudományos publikációt, most éppen a Modernkori Főosztályt vezetem. A feleségemmel és a két lányommal Dunaharasztin élek egy békés környéken, közel a Kis-Dunához, remekül érezzük magunkat.

Egy Chippendale fú vallomása című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A történet ugyan fikció, de némi kutatómunka elengedhetetlen volt három probléma mentén. A történet két idősíkon játszódik, a jelenben, illetve az 1980-1990-es években. Egyrészt a kor chippendale-történeteinek néztem utána, elsősorban az elérhető újságokat, hetilapokat, magazinokat nézegettem. Olyan apróságokig lebontva, mint a hajviselet, a divat és a zene. Másrészt a történetben erősen jelen van egy homoszexuális szál, amelyben én finoman szólva sem vagyok otthon. Szerencsére találtam egy, az 1980-as években íródott szociográfiát, amely rengeteget segített. A harmadik problémát a vegyészet okozta, a sztoriban ugyanis megjelenik a speed illegális gyártása is. Nos ehhez egy kollégám kémikus fiára volt szükségem, aki szépen minden pontban kijavította a hibáimat. A végén olyan jól sikerült ez a pár oldal, hogy a kiadó kivetette velem egy részét, nehogy valaki a leírtak alapján hozzáfogjon a gyártáshoz…

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Eddig elsősorban történelmi regényeket írtam, illetve egy ifjúsági regényem is megjelent, amelyet a nagyobb lányom, Petra ötlete és közreműködése nyomán írtam. Ez utóbbi teljes fikció. A történelmi regényeimben a főhősök fiktív alakok, velük bármit meg lehet tenni, képlékenyek, ezért szeretem ezt a technikát használni, amit még a romantikus történelmi regény atyja, Walter Scott talált fel nagyjából kétszáz éve. Határozott, hiteles történelmi háttér megrajzolása és korfestés, amelyben a nagy alakok megjelennek, de mint mellékszereplők, és a cselekmény folyását a kisemberek története lendíti előre.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Még olvasni sem tudtam, de állandóan meséket követeltem az anyai nagymamámtól, ő pedig olvasott rendületlenül… Sokat köszönhetek neki, velünk élt, rengeteget vigyázott rám, és persze olvasott. Aztán, 18 éves koromig kb. kiolvastam a világirodalom klasszikusait, és persze a magyarokat is, de a nagy kedvencek az ifjúsági történelmi regények voltak. Valószínűleg ezeknek köszönhetően jelentkeztem töri szakra is. Már kamaszkoromban írogattam, de az egyetem alatt nem volt időm ezzel a szenvedélyemmel foglalkozni, aztán ugye jött az első munka, a család, gyerekek. 2005 és 2008 között megírtam egy szaktörténeti munkát a magyar világkiállítások sikereiről, jelentőségéről, ami egyébként egészen jól fogyott, és akkor kezdtem el agyalni azon, hogy esetleg regényeket is írhatnék, akkoriban sok angolszász írótól olvastam történelmi regényeket, akik egyben történészek is voltak. Gondoltam, ha nekik megy, akkor talán én is megpróbálhatom. Arra gondoltam, több emberhez tudom e könnyedebb stílus segítségével eljuttatni a magyar történelem egyes számomra fontos epizódjait, bővíthetem azok számát, akik megszeretik a történelmünket, mint a szakkönyveken keresztül. Hát belevágtam, kábé 2011-ben. (2013-ban jelent meg az első regényem.)

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Amint azt már az előbbiekben mondtam, van ifjúsági regényem, és most ugye a Chippendale egy thriller, de úgy vélem (bár még van egy thriller-ötletem), hogy elsősorban maradok a történelmi regényeknél, azonban lehet, hogy kipróbálok más eszközöket, most például egy egészen új hangvételű stílusparódia-szerűségen dolgozom.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyrészt jó, hogy végre pontot tehetek a kész mű végére, másrészt sajnálni is szoktam, de csak egy kicsit. Akkor már az újabb feladat jár a fejemben. Valójában a kutatást a témához sokszor jobban élvezem, mint annak megírását. Lehet, a történész-vérem miatt?

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

A Világkiállító magyarok volt ugye az első megjelent könyvem, amiről már beszéltem, így ezt veszem ide, nem az első regényemet, az Antantmissziót, jó? Szóval, az nagyon jó érzés, hogy elküldöd X kiadónak a szinopszist, a kéziratot, aztán persze vársz, az idegtépő, és akkor végre megjön a várva-várt e-mail. Hát az nagy érzés. Ugyanez lejátszódott az első regénynél is, bár ott annyi különbséggel, hogy egy kiadó már majdnem ráharapott, egy fél évig hitegetett, de aztán visszakozott. Utána pedig kettő kiadónál is versenyzett a kézirat, és így utólag, lehet, rosszul döntöttem, hogy nem a másikat választottam. De ezen utólag már kár rágódni.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív. Nem írok még vázlatot sem, pedig lehet, kellene… De elég jó a fejem, és valahogy mintha térben (mint egy prezi) látnám a sztori hálózatát magam előtt. Nem felejtem el az egyes részleteket, és ez azért szerencsés, mert bármikor változtathatok rajtuk, olyan mint a gumi. Amúgy egyszer elolvastam egy ilyen „hogyan kell regényt írni” könyvet, de rájöttem, semmi értelme. Persze valamiféle kereteket ad, de írni azért nem tanít meg.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A Báthory regényem második részében (A katonakirály) Báthory István és a felesége, Jagelló Anna kapcsolatát szerintem elég jól megfogtam, néhol vicces is, egy kicsit Robert Merle Francia históriájának stílusából merítettem hozzá, imádtam azt a sorozatot. Egészen elképesztően más jellem a két ember, erre építettem, és a tudott dolgokra: István szinte menekült Katalin elől, mert nagyon butuska volt az asszonyka, ráadásul hisztis, és jóval öregebb, mint a király.

Ugyanebben a sztoriban négy várvívást kellett megjelenítenem. Az első még baromi izgalmasra sikerült szerintem, de a harmadik-negyedik… Na, azokkal szenvedtem, meg is látszik.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ugye nincs vázlatom, nagyon fontos az eleje, hogy az pörögjön, már az első mondatok legyenek erősek. Nagyon sokszor írás közben jön egy következő ötlet, ami még nyers, de aztán kidolgozom. Tavasztól őszig bringával járok munkába, és érdekes, de biciklizés közben baromi sokszor jutnak eszembe jó, a sztorit előre vivő ötleteim. Általában van egy-egy nagy történelmi téma (figyelek arra, hogy olyat válasszak, amit még nem írtak meg előttem túl sokan), ami megfog, és ahhoz kerítek-kerekítek egy saját sztorit.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A nagyobbik lányom, miután elolvasta az első regényemet kb. 13 évesen, már várja, hogy láthassa a kézirataimat, és mivel remek szerkesztő-vére van, sokat segít is, stilizál, hibákat talál, véleményt mond. A másik első olvasóm pedig a feleségem, sokat adok a véleményére.

De amióta a lányom egyre jobban besegít, ő egy kicsit kivonja magát a folyamatból, de azért nem teljesen. Egyébként ő is történész-muzeológus, mint én, viszont annyira nincs oda a történelmi regényekért. A Chippendale sztorija viszont nagyon tetszett neki is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Megint a nagyobb lányommal jövök, érdekes, először a Báthoryt reklámozta a kiadóm úgy „igazából”, megjelentek fényreklámokon a Metró-aluljárókban. No, lefotóztam egyet az Astoriánál, és elküldtem a családnak. Az akkor 14 éves Petra visszaírt: „Apa, te tényleg író vagy!” - Akkor hitte el, pedig már látta, olvasta a regényemet. Na de, hogy a Metrón reklámozzák! Az már valami. A kisebbik lányom is elkezdett már az olvasómmá válni, szerintem büszke rám (nem mondja), és persze a feleségem is örül, támogat. Szegény anyukám, egy éve vesztettük el, nagyon büszke volt rám és persze mindent elolvasott tőlem.

Annak örülök egyébként, hogy nagyon sok új barátra tettem szert, egy csomó íróval-költővel lettem jóban az utóbbi időben. Ez eléggé megváltoztatta az eddigi életemet.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az idei különleges év a számomra, soha ennyi megjelenésem nem volt/lesz. Ugye megjelent a Chippendale februárban, a Világkiállító magyarok kötetem javítva, bővítve ugyancsak kijött a nyomdából márciusban. Részt vettem egy nagyon különleges kiállítás rendezésében a Néprajzi Múzeumban, 1862-es magyarországi színezett fényképeket találtunk meg Londonban, ennek katalógusába is írtam egy tanulmányt. Érdemes megnézni ezt a tárlatot, kb. 160 éve nem látott képek kerültek elő! A Könyvhétre megjelenik első regényem, az Antantmisszió javított kiadása (ez egyébként az 1919-es budapesti román megszállásról szól, amerikai katonák szemüvegén keresztül), és a Könyvhétre jelenik meg a Történelmiregény-írók Társaságának tagjaival közösen írt Buda&Pest kötetünk előzményregénye, amelyben én megint elkövettem egy részt, remélem tetszeni fog majd az olvasóknak. Az ősszel még kijön egy új kisregényem is, mondjuk úgy, modern szépirodalmi mű, amelynek a címe: Egy áldott jó ember. A családon belüli erőszak problémáját boncolgatom benne. És remélhetőleg néhány novellám is kijön különböző online irodalmi folyóiratokban.

 Eleven Kiadó

Libri

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sándor István - ("A valóság és a fantázia tehát kéz a kézben járnak nálam – csak néha az egyik kicsit hangosabban nevet.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Sándor István írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Eddig két megjelent regény van A fecni és A vébé címmel mely Limcsi ügyvédsztori 1-2 részét képezi. A könyvek Limcsi Kiadó oldalán szerezhetők be.

Kérem, meséljen magáról, mit lehet tudni?

Gyerekkoromtól kezdve nagy szenvedélyem az olvasás – számomra ez nemcsak szórakozás, hanem egyfajta kaland is. Mellesleg jogász és politológus végzettséggel rendelkezem, körülbelül harminc éve veszek részt a jogi felsőoktatásban és az ügyvédi hivatást is aktívan gyakorlom.

Történeteiben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A regények történetei alapvetően fiktívek, a szereplők sem valódi személyek. Ugyanakkor a cselekmények során olyan élethelyzeteket, karaktervonásokat jelenítek meg, amelyeket a való életből merítek – így könnyen lehet, hogy az olvasó is ráismer egy-egy ismerős típusra. A valóság és a fantázia tehát kéz a kézben járnak nálam – csak néha az egyik kicsit hangosabban nevet.

Mikor kezdett el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy egyszer majd nemcsak jogi szakkönyveket és tanulmányokat írok. Miután megszereztem a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet, úgy éreztem, hogy ideje lenne egy kis kikapcsolódásként valami teljesen mással is foglalkozni. Így született meg az első regény gondolata – és azóta teljesen beszippantott az írás világa. Esténként, munka után, kellemes kikapcsolódásként élem át az alkotást, ráadásul kifejezetten élvezem is.

Milyen érzés, amikor kész a kézirata?

A kézirat átnézése egyszerre felemelő és nyugtalanító, de elsősorban izgalmas. Egyrészt jó érzés, hogy valami elkészült, másrészt ott motoszkál bennem a kérdés: „Vajon működik? Tetszeni fog az olvasóknak? Átjön a humor, a mondanivaló, amit belecsempésztem?” Ezért izgatottan várom a reakciókat, a visszajelzéseket.

Mindig is ebben a zsánerben szerettet volna írni?

Határozottan igen. Számomra az írás célja az, hogy az olvasót szórakoztassa – és ha lehet, egy kicsit el is gondolkodtassa. Nagy példaképeim közé tartozik többek között például P. G. Wodehouse, Rejtő Jenő és Heltai Jenő – tőlük tanultam meg, hogy a humor mögött komoly tartalom is húzódhat.

Limcsi ügyvédsztori kétrészes, hány részesre tervezi?

Azt hiszem, ezt még a jól informált Sanyi sem tudná pontosan megmondani... Terveim szerint lesz folytatás, és remélhetőleg több is. Az biztos, hogy még jó pár történet kavarog a fejemben, amit türelmetlenül vár a laptopom klaviatúrája.

Milyen érzés volt, amikor a megjelent mindkét kötet?

Álomszerű. Amikor először vettem kézbe mindkét könyvet, őszintén meglepődtem – leginkább azon, hogy ezt tényleg én írtam? A Tankó Anita tervezte borító már messziről jelzi, hogy nem komor bírósági jegyzőkönyvekről van szó, hanem valami sokkal könnyedebbről. És amikor beleolvastam, hirtelen újból benne éreztem magamat a főhős ügyvédek kalamajkájában és eszembe jutottak az alkotás pillanatai. Vagy valami ilyesmi...

Mennyire volt nehéz ön számára az írást és az ügyvédi munkát összeegyeztetni?

Nem jelent gondot, mivel az írás számomra nem kötelező penzum, hanem öröm. Csak akkor írok, amikor ihletet érzek, így inkább feltölt, mint kifáraszt. Különben is: az ügyvédkedés néha olyan szürreális élmény, hogy ihletnek sem utolsó… És ezt igyekeztem a regényekben is visszaadni.

Tervezett és tudatos folyamat számára az írás vagy impulzív?

Mindkettő. A vázlat, az alapötlet előre adott, de az egyes jelenetek, karakterek gyakran szinte maguktól alakulnak ki. Néha még engem is meglepnek.

A kötetekben vannak kedvenc jelenetei? Vagy volt olyan, amit nehezen tudott megírni?

A kedvenceim általában azok a jelenetek, amelyekben a szereplők emberi gyarlósága vicces vagy megható módon jelenik meg. Olykor eltúlozva, máskor finoman odaszúrva. Néha egy-egy hasonlat annyira adja magát, hogy már írás közben is mosolygok. 

Hogyan születik meg egy-egy történet? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúl?

Leginkább az életből – ügyvédként és oktatóként sokféle emberrel, helyzettel találkozom. Ezeket persze „feldúsítom” egy kis iróniával, humorral, hogy végül megszülessen a regények sajátos világa. Görbe tükröt tartok az ügyvédi hivatásnak és az ügyfelek gondolkodásmódjának – néha egy kis szatirikus szűrőn keresztül.

Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Két ember véleményére különösen adok: Nádasi Krisz íróéra, aki szakmai szemmel nézi át, illetve a feleségemére, aki kiváló „első olvasó”. Mindkettejük észrevételei nagyon sokat segítenek abban, hogy végül azt nyújtsam, amit szeretnék.

Mit üzen az olvasóinak, várható az idén folytatása a Limcsi ügyvédsztorinak?

Igen, dolgozom a harmadik részen! Ha minden jól alakul, az ősz folyamán meg is jelenik. Remélem, hogy az olvasók legalább annyira élvezik majd, mint én az írását.

Limcsi Kiadó

Instagram

KNW Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Nora Roth - ("A kutatómunka pedig azért volt sok, mert a történet külföldi és egzotikus helyszíneken játszódik, és úgy döntöttem, hogy valós helyszíneket jelenítek meg, így ezek komoly kutatást igényeltek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem  Nora Roth írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrég jelent meg Elsinore Jones – Szerelmi baj című romantikus könyve, mely a Novum Publishing oldalán szerezhető be.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Vidéki környezetben, Lovasberényben töltöttem a gyermekkoromat szerető és összetartó családi körben arról álmodva, hogy egy napon tanárnő vagy takarítónő leszek. Szüleim az előbbire bíztattak, így a gimnázium elvégzése után egyetemen tanultam tovább. Lehetséges felvételi tantárgyként egyedül az angolban bíztunk és el is végeztem a Pannon Egyetem angol nyelv és irodalom szakát jó eredményekkel és remek élményekkel gazdagodva.

Gyermekkori álmom vált valóra amikor az egyetem elvégzése után egy elit gimnáziumban rögtön el tudtam helyezkedni tanárként. Az álmok azonban nem csak valóra válnak, azokból néha fel is ébredünk, így csupán két és fél év tanítás után szélesítenem kellett a látóteremet, hogy valamiből jövőt tudjak építeni magamnak. A versenyszférában kezdtem el dolgozni vállalati kintlévőségkezelőként és minden olyan tertületen megfordultam az elmúlt közel húsz évben, ami ehhez kötődik.

A magánéletben továbbra is vidéki környezeben élek a párommal és igyekszem a családi élet  és a napi munka mellett az írói tevékenységre is időt szakítani. Gyermekkorom óta imádok olvasni, sütni-főzni és kertészkedni.

Elsinore Jones – Szerelemi baj című könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Határidő híján és teljes munkaidős állás mellett a regény megírása több évig tartott. A kutatómunka pedig azért volt sok, mert a történet külföldi és egzotikus helyszíneken játszódik, és úgy döntöttem, hogy valós helyszíneket jelenítek meg, így ezek komoly kutatást igényeltek. Angol szakon végeztem, így az internetes kutatás nem okozott problémát, idegen nyelvű weboldalakat is tudtam használni a folyamat során. A kutatómunkának viszont vannak előnyei is: bár nem sokszor éreztem úgy, hogy elakadtam volna az írással, de ha mégis, akkor pár nap kutatás mindig visszahozta az ihletet. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy gyönyörű fotókat nézegettem és remek sztorikat olvasgattam Jamaikáról, Los Angelesről, a Napa-völgyről, vagy éppen olyan témákról, amiket a könyvben érintek.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történet számos jelenete a valóságból merítkezik, de messze túlmutat rajta. Sok olyan esetet szőttem bele a regénybe, ami valamilyen formában velem vagy a környezetemben valakivel megtörtént, majd a történetben részben megváltoztattam, továbbgondoltam, felnagyítottam vagy kiszíneztem. Valószínűleg minden kezdő író beleesik abba a hibába, hogy a saját élményeiből merítkezik, így én is, de azt azért szeretem elmondani az olvasóknak, hogy a leírtakból sok elem már csak a fantázia szüleménye.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Egészen fiatal koromtól kezdve szerettem írni, de eleinte nem igazán tudtam, hogy miről írjak. Érdekes módon az sosem jutott eszembe, hogy például naplót vezessek, de ha volt szabadon választott témában fogalmazási feladat az iskolában, azt mindig igyekeztem jól megírni.

Rendszeresen viszont csak a kétezres évek elejétől kezdtem írni, amikor létrehoztam egy internetes weboldalt és elkezdtem mai szóval blogot vezetni és tartalmat gyártani leginkább napi sport és szórakoztatóipari témákban angol nyelven. Ugyanebben az időszakban egy kanadai fórumon a magyar jégkorongélet egy szeletét képviseltem és mérkőzésekről írtam beszámolókat szintén angolul.Mivel ekkor jártam angol szakra és helyezkedtem el tanárként, így ezeket nyelvgyakorlásnak is tekintettem nem csak kreatív hobbinak.

Ezt követően a következő nagyobb lélegzetvételű mű egy nyelvkönyv megírása volt. Az apropót az adta, hogy az egyetem elvégzése után nyelvtanárként helyezkedtem el és az új érettségi megkövetelte, hogy a szaktanár állítson össze szóbeli érettségi feladatsort a vizsgára. Ezt olyan alapossággal sikerült megoldanom, hogy kollégák bíztatására felkerestem néhány kiadót, hogy látnak-e fantáziát a minden témát lefedő kidolgozott feladatok kiadásában, és az akkori Nemzeti Tankönyvkiadó pozitív válasza után meg is született a nyelvkönyv, ami azóta is a piacon van államilag elismert tankönyvként és elérhető a nyelvtanulók számára.

Ekkorra pedig annyira belejöttem az írásba, hogy elkezdtem témákat keresni a következő projektemhez. Először novellákat szerettem volna írni különböző narrációs technikákkal, de egy komoly írói blokkot követően más történeten kezdtem gondolkodni és végül regény lett belőle.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre nem tervezem más zsánerben kipróbálni magam, a terveimben a meglévő történet folytatása vagy folytatásai szerepelnek. Viccelődni azzal szoktam, hogy miután írtam már sportblogot, nyelvkönyvet és regényt, így inkább a kategóriák között ugrálok és a következő talán egy szakácskönyv lehetne.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ezt az érzést még nem sikerült megtapasztalnom mert sosem érzem befejezettnek. Mindig úgy érzem, hogy ha elolvasom, tudok még rajta itt-ott módosítani, párbeszédeket vagy leíró részeket átírni. Ez részemről egy elhatározás amikor azt mondom, hogy megállok egy ponton és már nem módosítok rajta. Természetesen itt jön be a képbe a kiadói szerkesztő, aki esetleg javasol módosítást bizonyos részekre, jelenetekre, tehát még ezután is alakulhat. Aztán amikor ezzel a folyamattal is végzünk, akkor befejezettnek tekintem, és megpróbálom nem olyan szemmel nézni, hogy mit írhattam volna jobban vagy frappánsabban. Ezeket a gondolatokat innentől kezdve igyekszem a következő regényhez félretenni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál már ezen?

Gondolkodtam több lehetséges írói álnéven is. Volt is egy, amit az írás során végig használtam a kézirat címlapján, de végül az egyszerűség kedvéért a valódi nevemet választottam angolosabb formában. Számomra ez azért volt könnyebbség mert ezzel jobban tudok azonosulni, természetesebbnek érzem és fontosabbnak tartottam, hogy az ismerőseim össze tudjanak kötni a művel.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Azt gondolom, a könnyed, humoros, kalandos-romantikus zsáner áll hozzám legközelebb. Olvasói szempontból is ebben szereztem legnagyobb tapasztalatot és ezt kedvelem a legjobban. Szeretem a könnyed történeteket. Azt vallom, hogy a napi életünk vezetése mellett az olvasás kikapcsolódásként kell, hogy szolgáljon. Olvasóként szeretek képzeletben olyan helyekre eljutni, ahova a valóságban valószínűleg nem fogok, és olyan történeteket olvasni, amik megnevettetnek, de adott esetben el is gondolkodtatnak vagy érzelmeket szabadítanak fel bennem. Ezen kívül pedig szeretek olyan történeteket olvasni, amik olyan témákat dolgoznak fel, amitől szélesedhet a látóterem vagy számomra addig ismeretlen dolgokról tanulhatok és íróként is ezt próbálom képviselni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem megjelenése nagy büszekséggel töltött el, különösen amiatt, hogy az egy szakkönyv volt, amit egy jelentős, és nagy múlttal rendelkező kiadó gondozott, és sok pozitív visszajelzést kaptam kollégáktól és tanulóktól is a könyvről. Ez a műfaj objektívebb, könnyebb megítélni, hogy egy szakkönyv jó vagy nem, számomra beszélni is könnyebb szakmai témákról. Ami különösen nagy örömmel töltött el ezzel kapcsolatban az az volt, amikor négy másik nyelvre is átültették, így már nem csak angolul, hanem németül, olaszul, franciául és spanyolul tanulóknak is hasznos segítséget nyújt az érettségire és a nyelvizsgára készülvén.

A regény megjelenését jóval ambivalensebb érzésekkel éltem meg. Egyrészt személyesebb a tartalma, úgy éreztem, sokkal többet kell magamból megmutatni és ez szokatlan terep volt számomra. Másrészt ennek a megítélése szubjektívebb. Vagy tetszik valakinek, vagy nem. El kellett telnie némi időnek amíg tudatosítottam magamban, hogy nem baj, ha nem tetszik mindenkinek, a saját közönségemet kell megtalálnom.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Azt mondják az első és legfontosabb dolog egy íróval kapcsolatban, hogy sokat olvasson. Gyermekkorom óta falom a könyveket, így ez a kitétel teljesült. Sokszor veszem észre, hogy nem csak a történetre figyelek olvasás közben, hanem egyebek között például a regények szerkezetére és nyelvezetére is. Ahogy említettem, tanultam irodalmat egyetemen, ami szintén ad némi támpontot az íráshoz. A műelemzés önmagában még nem feltétlenül lenne elég, de volt szerencsém írástechnikával, narrációs technikával és még több olyan aspektussal megismerkedni, amik segítik az írói munkát. Illetve különböző teszteken kiderült, hogy meglehetősen strukturált a gondolkodásom. A fentiek tükrében komolyabb tervezés nélkül, impulzívan tudtam megírni a történetet. Gyakorlatilag a fejezetek olyan sorrendben születtek meg, ahogy a könyvben vannak és csak apróbb változtatásokat eszközöltem rajtuk utólag. Volt a fejemben végig egy történeti ív, de azon túl spontán módon szőttem a regény fonalát. Utólag, amikor a regényírás elméletével ismerkedtem, azt láttam, hogy vagy korábbi tanulmányaim és ismereteim alapján, vagy tudat alatt, a legtöbb iránymutatást valójában követtem, amit egyfajta pozitív visszaigazolásként vettem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Sok kedvenc jelenetem van különböző okokból: vagy azért mert viccesnek találom, vagy azért mert olyan érzelmeket tudtam belevinni, amivel túlszárnyaltam az elvárásaimat magammal szemben, vagy éppen azért, mert kimondattam valamit a szereplővel, amit én a valóságban sosem tennék meg és ezt én is felszabadító érzésként éltem meg.

Számomra a nehézséget az érzelmek megjelenítése okozta leginkább, de ezért is kezdtem bele. Rá akartam magam kényszeríteni, hogy ezen a téren fejlődjek. Utólag azt gondolom, hogy helyenként a színpadi művekre hasonlít a regény abban a tekintetben, hogy eltúlzott érzelmek jelennek meg benne, de a szereplővel történő kapcsolódásban viszont ezek segíthetnek az olvasónak. Ez az érzelmi telítettség azonban olyannyira megterhelő volt számomra az írói munka során, hogy végül fizikai tüneteket okozó kimerültséghez vezetett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ez a regény egy elképzelt drámai jelentből született meg és azt helyeztem bele egy történetbe. Ez a drámai jelenet volt az, ami először megformálódott bennem és aztán spontán módon születtet meg hozzá minden előzmény, ami elvezet ehhez a jelenethez, és minden, ami a történetben utána következik. Mivel elsősorban folytatásban gondolkodom, így a többi már ennek a történetnek a továbbgondolása lesz.

Ami azonban számomra segít kibontani a szálakat és továbbvinni a történetet, az a zene. Az írás során végig általam összeválogatott zenét hallgattam, ami több mint száz dalt tartalmazott különböző előadóktól különböző stílusban és témában. Ezek által olyan hangulatba és érzelmi állapotba kerültem, ami jelentősen megkönnyítette az írást és szinte folyamatosan ihletet adott.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A nővérem volt az, aki a kéziratot először látta és olvasta. Számomra az ő szava számít, ő az akinek minden körülmények között adok a véleményére. Ezen túl a baráti társaságban is szívesen osztom meg a történetet és ha valakinek van javaslata, akkor szívesen veszem, de eddigi tapasztalatom az, hogy inkább csak a tetszésüket fejezik ki sokan, változtatási javaslatokat nem fogalmaznak meg, rám bízzák, hogy miről írok és hogyan. Véleményt édesanyám fogalmazott meg a merész témákkal, és a párom a címmel kapcsolatban. A cím végül az eredeti maradt, és a következőről is van már elképzelésem, de a megjelenése előtt mindenképpen kikérem majd a véleményét.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom egyrészt meglepődött, másrészt kicsit kételkedett, ugyanakkor mindenben támogatott és büszkén jöttek el az első író-olvasó találkozóra. A nővérem volt az, aki bíztatott, hogy adjam ki a történetet, mivel tudta, hogy ez volt hosszú ideje az álmom, a párom pedig abban támogatott, ami az ő szakterülete, a portréfotózás és a médiajelenlét. Sok támogatást kaptam minden területen amit nem tudok eléggé megköszönni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóimnak azt üzenem, hogy ha könnyed kikapcsolódásra, humorral és kalanddal egybeszőtt kissé szokatlan romantikus történetre vágynak, akkor mindenképpen adjanak egy esélyt az Elsinore Jones – Szerelmi baj című regénynek. Jó pár oldalon keresztül fogja szerethető karakterekkel szórakoztatni és szebbnél szebb helyszínekre elkalauzolni az olvasókat.

Ami a jövőt illeti, azt pedig elárulhatom, hogy van még idejük a jelenlegi történettel megismerkedni. A folytatás is készülőben van, és ha idén új regénnyel még nem is, de talán némi betekintéssel már szolgálhatok a folytatásba.

Novum Publishing oldal

Elsinore Jones

Facebook

Nora Roth weboldala

Nora Roth facebook oldala