Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Emily Grace Raven - ("Az írás azóta az életem része, amióta az eszemet tudom, nem is tudom elképzelni az életemet úgy, hogy nem dolgozom éppen egy regényen. Az írás a szenvedélyem, kikapcsol és megnyugtat; (...) )

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Emily Grace Raven írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek nemrég jelent meg egy fantasy regénye a Gyémántfelhő Kiadó gondozásában, A Hatalom Kristálya (A Valmaryn Rend lovagjai 1.) címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Dorottya vagyok, huszonhat éves, végzettségem szerint filozófus. Nagyon szeretem A Gyűrűk Ura, a Star Wars és a Narnia Krónikái világát, íróként inspirációs forrást is jelentenek számomra. Mesterszakos diplomadolgozatomat is az említett művek filozófiai és erkölcsi vonatkozásaiból írtam.

Az írás azóta az életem része, amióta az eszemet tudom, nem is tudom elképzelni az életemet úgy, hogy nem dolgozom éppen egy regényen. Az írás a szenvedélyem, kikapcsol és megnyugtat; a regényem világában legalább annyira otthon érzem magamat, mint a saját életemben, a szereplőim pedig a második családom és erősen kötődöm hozzájuk. Az íráson kívül szenvedélyem még az olvasás, az akvarellfestés és a kézműveskedés is. Debrecenben élek családommal, és a kutyusunkkal, Daisy-vel.

A Hatalom Kristálya című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel a regényem fantasy és nem a mi világunkban játszódik, így az írási folyamat viszonylag kevéssé épült kutatómunkára, inkább az inspirációszerzésen, az ötletelésen, illetve az ihlet elkapásán volt a hangsúly az írási folyamat során. Az írással kapcsolatban nagyon fontos számomra, hogy olyankor álljak neki, amikor éppen rá vagyok hangolódva az adott jelenetre, hiszen ilyenkor a szavak és a mondatok maguktól öltenek testet a fejemben, nekem pedig nem kell mást tennem, mint leírni, ilyenkor születnek mindig a legjobb jeleneteim, fejezeteim, ezért, ha ráleltem az ihletre, kész vagyok csapot-papot otthagyni, hogy gyorsan lejegyezzem, mielőtt elillanna. Ha nem vagyok ráhangolódva a történtre és úgy érzem, hogy sokat rágódom a mondatokon, nem jönnek maguktól, olyankor inkább félreteszem az írást és egy megfelelőbb pillanatban folytatom. Mivel sokszor várok a megfelelő pillanatra, egy regény megírása viszonylag lassú folyamat a számomra, hiszen nem minden nap írok, és ha mégis, akkor sem szoktam egyszerre hosszú szakaszokat egyben megírni, így a regényem megírása nagyjából két évet vett igénybe, majd ismét majdnem egy évet, mire a kéziratom könyvként láthatott napvilágot.

Hány részesre tervezed A Valmaryn Rend lovagjai történetet?

Jelenleg egy trilógia kiadása a célom, a második és a harmadik rész megírása már folyamatban van. Ezt követően is vannak már megírt részeim, illetve sok-sok ötletem a folytatásra, de mindezek kiadása nagyban függ A Hatalom Kristálya fogadtatásától.

A trilógia cselekményéről egyelőre nem szeretnék sok mindent mondani, de annyit elárulhatok, hogy míg az első kötet (A Hatalom Kristálya) egy konkrét küldetés és egy veszedelmes ereklye köré épül, addig a második rész nagyobb hangsúlyt helyez a szereplők sorsára, végzetes titkok kiderülésére, veszteségekre, vívódásokra és a sötétség előretörésére, a záró kötet középpontjában pedig egy valószerűtlen és veszélyes szövetség áll. Remélem, az első kötet fogadtatása lehetővé teszi majd, hogy ezek az izgalmas, sötét és sorsdöntő eseményekkel teli kötetek is kiadásra kerülhessenek!

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Történetemet alapvetően a fantázia határozza meg, de olykor valós események, élmények és helyek is inspirálnak engem egy-egy személy, hely vagy cselekmény megalkotásakor.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Amióta az eszemet tudom történeteket találok ki és mindig legfőbb vágyam volt, hogy író lehessek, ez az, amiben a legjobban megtalálom magamat. Már egészen kicsi koromban, 5-6 évesen elkezdtem rövid történeteket kitalálni. Ekkoriban még nem tudtam őket önállóan megírni, így anyukám írta le helyettem, amit mondtam, én pedig rajzoltam hozzá. Kilenc-tíz évesen volt egy versíró korszakom, ezalatt háttérbe szorultak a történetek, de később újra visszatértem hozzájuk. A regényeim az évek során egyre hosszabbak, komplexebbek és jobbak lettek, ahogyan egyre idősebbé váltam és ahogyan egyre több mindenre jöttem rá írás közben. Ezzel kapcsolatban mindig más regények, vagy filmek, sorozatok voltak a példáim.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Az átmeneti versíró korszakom után elköteleztem magam a regény műfaja mellett, ezen belül most évek óta a fantasy világa az, ami a legjobban érdekel a világteremtés, a fordulatos cselekmény illletve a sorsdöntő helyzetek, dilemmák miatt, amelyek mindig próba elé állítják a szereplőket és felfedik, ki milyen is valójában. Amit igazán szeretek a fantasy műfajában, hogy a szereplők a mi mindennapi világunkkal, életünkkel összehasonlítva sokkal élesebb helyzetekbe kerülnek, amiben vagy hőssé válnak, vagy elbuknak a nyomás alatt.

Más műfajok közül korábban krimit írtam még és esetleg a történelmi romantikus az, amit szívesen kipróbálnék egyszer, Jane Austen regényeinek hangulatából, stílusából kiindulva.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Éppen olyan, mint befejezni egy szeretett regény olvasását vagy egy kedvenc sorozat nézését. Egyrészt imádok finálét írni és előrevinni a szereplők sorsát, de amikor befejezem, rám tör egyfajta üresség, hogy vége, és hiányzik. Ezért is írok sorozatot, mert így nem kell a regény végeztével elbúcsúznom szeretett szereplőimtől, hanem a következő regényben folytathatom a sorsukat, ameddig csak akarom.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Mindig tudtam, hogy szeretnék írói álnevet, csupán az okozott némi fejtörést, hogy pontosan mit is válasszak azon belül, hogy mindenképpen angol/amerikai nevet szerettem volna. Végül azért döntöttem az Emily Grace Raven mellett, mert egyrészt sokkal jobban tetszik a hangzása, mint a saját nevemé, másrészt az angolos névvel azt is szerettem volna kifejezni, hogy az angol-amerikai fantasy történetekhez szeretnék csatlakozni stílus és hangulat szempontjából. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Korábban több zsánert is kipróbáltam, például a kalandregényt és a krimit is, az aktuális érdeklődési körömtől függően, végül az utóbbi években a fantasy képében megtaláltam az igazán hozzám illő zsánert, amelyben egyszerre jeleníthetek meg epikus harcokat, párbajokat és a szereplők komplex lelkivilágát, érzelmeit, érzéseit és vívódásait is.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Lényegében az írással együtt, képességeimet folyamatosan csiszolgatva nőttem fel és minden álmom volt, hogy egy nap valódi író lehessek. Csodálatos érzés volt, amikor ez végül valóban megtörtént és kezembe foghattam az első saját regényemet! Fantasztikus élmény volt a Könyvfesztiválon való írói részvételem is, és az olvasók érdeklődése a regényem iránt! Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az érdeklődést és a támogatást! Hiszen a regényem most már nem csupán a magam szórakoztatására, hanem az olvasókért is létezik és kívánom, hogy minél többen örömöteket leljétek majd az olvasásában!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A cselekményötleteim rendszerint valamilyen ihletből származnak, de végül tudatosan is megtervezem őket, mielőtt leülnék megírni az adott szakaszt. Úgy sosem ülök le megírni egy fejezetet, hogy legalább 90%-ban ne terveztem volna meg előtte a cselekményt, ugyanakkor mindig van körülbelül 10%, olyan apróbb részletek, amelyek a konkrét írási folyamat során alakulnak ki. Arra viszont részemről nem hagyatkoznék, hogy maga a cselekmény ilyen spontán módon bontakozzon ki, azt mindenképpen szeretem előre felépíteni, hogy biztosan meglegyen a történet-és karakterív, az ilyesmit fontosnak tartom ahhoz, hogy működjön a regény.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, igen, mindenképpen! Nem tudom, hogy más írók is így vannak-e vele, de én íróként lényegében aszerint írok, hogy saját magam, rajongóként mit látnék szívesen. Hasonlóan ahhoz, mint amikor az ember a kedvenc regénye, sorozata közben azon agyal, hogy mi történhetne a jövőbeli cselekményszálakban, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben valóban rajtam áll, mi fog történni. Attól a körülménytől eltekintve, hogy maguk a szereplők is beleszólnak a cselekmény menetébe, hiszen mégiscsak róluk szól. Íráskor én mindig arra törekszem, hogy a szereplőim jelleme, motivációi lehető legkidolgozottabbak legyenek, így valójában nem én írom meg, hogy mit csináljanak, hanem csupán helyzeteket teremtek és ők maguk hozzák meg a saját döntéseiket, ez az én írói módszerem.

A kedvenc jeleneteim mindig a hatásos belépők, epikus párbajok, szívmelengető pillanatok, vicces megszólalások, sorsdöntő események és szívszorító momentumok. Szeretek belehelyezkedni a szereplők érzéseibe és átérezni, amit ők, különösen a legnagyobb fájdalmaik, kétségbeeséseik pillanatában. Izgalmas írói kihívás számomra, hogy hűen és a lehető legátérezhetőbben adjam vissza a szereplők pillanatnyi lelkiállapotát.

Amit kevésbé, nehezebben írok meg, azok a nagyjelentőségű fejezetek közötti úgymond átvezető fejezetek, amikor előkészítés történik, amiben nincs semmi eget rengető, így az ilyen fejezetek kevésbé izgalmasak számomra íróként, bár szükség van rájuk, mert szükség van egy kis pihenőre is a nagy pillanatok között.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Alapvetően igen, a történetem főbb elemei mindig valamilyen inspiráció hatására alakulnak ki. Nagyon sok minden meg tud ihletni. A fő cselekmény esetében főleg könyvek, filmek vagy sorozatok, de a helyszínekkel kapcsolatban valós helyek is, ahol személyesen jártam, a szereplők érzéseivel kapcsolatban pedig személyes gondolatok, érzések és élmények is.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Anyukám az első olvasóm, aki látja a kéziratot. Ő elmondja, hogy tetszett neki, illetve javaslatokat tesz és együtt javítjuk is a szöveget. Ezúton is köszönöm a lelkes segítségét és sok munkát, amit arra szán, hogy a kéziratom a lehető legjobb formáját hozza, amikor beküldöm a kiadónak!

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az, hogy regényt írok és végül A Hatalom Kristálya megjelenésével hivatalosan is íróvá váltam, azt hiszem, senkit sem ért igazán váratlanul, mivel egész életemben történeteket írtam. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hiszen a családom sosem próbált lebeszélni az írásról, hanem a kezdetektől fogva támogatták az íróvá válásomat, amiért hálás vagyok nekik, a segítségük nélkül nem boldogultam volna!

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt üzenem, hogy ne adják föl az álmaikat, azt, amit igazán szeretnek, és amiben megtalálhatják önmagukat és kikapcsolódhatnak. Nem biztos, hogy végül ez lesz a munkájuk, nem biztos, hogy valaha is megélhetnek belőle, de akkor se adják fel, ne mondjanak le róla, mert mindenkinek jár egy olyan hobbi, amiben igazán magára találhat és kibontakozhat akár csak a saját szórakozására!

A könyvet itt tudod beszerezni

Emily Grace Raven írói oldala

Gyémántfelhő Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Török Roland - ("Azoknak szól, akik szeretik Kon Satoshi (Paprika, Millennium Actress) nem szokványos történetmesélését; a Rick and Morty morbid, de tudományos, filozófia humorát; a Family Guys véletlenszerű poénjait.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Török Roland írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónak egy fantasy könyve jelent meg nemrég In Focus: Rix című kötete.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Üdvözlök mindenkit,
Török Roland vagyok, és rengeteg mindennel foglalkozom. Újságírás, játékfejlesztés, grafika, illusztráció, filmkészítés, tartalomkészítés és még sorolhatnám. A kreatív dolgok nagy általánosságban közel állnak hozzám, így nem is szeretem beskatulyázni magam.

Mindezek mellett jelenleg japán szakos egyetemi hallgató vagyok, az idei nyári szünetemet pedig a könyvkészítésnek szenteltem.

Az In Focus: Rix címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A Rix az In Focus történeteim második könyves változata. Az első könyv, a Gáisz rengeteg kutatómunkát igényelt, rengeteg leírást és ismeretterjesztő anyagot fűztem bele az akkori történetbe, hogy hihető, érdekes világot alkothassak. Ezzel szemben a Rix egy eltérő párhuzamos világban játszódik, ahol, bár az univerzum szabályai hasonlóak, nincs annyi leírás és a könnyed hangulata miatt nincs is rá szükség.

Ezek mellett azonban igyekeztem következetes maradni, hogy a két In Focus történet ne üsse egymást.

Miről és kinek szól ez a kötet?

Ez egy felnőtteknek szóló fantasy paródia, „szitcom” elemekkel.

Azoknak szól, akik szeretik Kon Satoshi (Paprika, Millennium Actress) nem szokványos történetmesélését; a Rick and Morty morbid, de tudományos, filozófia humorát; a Family Guys véletlenszerű poénjait.

A fantasy körítés ellenére több „sci-fi” elem is található az írásban, ami az aktuális időutazás és párhuzamos világ elméletekre épít. Az alapok azonban filozófiai, vallásfilozófiai, társadalmi és egyéb gondolatébresztő elemek, amiket sokszor polgárpukkasztó köntösbe csomagoltam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Maga a könyv egy klasszikus fantázia világban játszódik, mely világnak az alapjait a mitológiai istenek adják. A Föld és a Rixben bemutatott Ichoriel nevű világ részben kapcsolatban áll egymással.

Az In Focus világ szabályai például nem kérdőjelezik meg a tudományt és a világ elemi felépítését, viszont igyekszik a meglévő világba beépíteni az isteneket. Például Hermész egy olyan isten, aki a háttérből irányítja a dolgokat, mégsem szegi meg a természet törvényeit.

Gáiszban és Rixben bemutatott bolygó viszont annyiban tér el a Földtől, hogy az ottani istenek nem olyan passzív szemlélők, mint az olimposziak így sokszor nyíltan játszadoznak a halandókkal.

A Gáisz esetében ez egy hatalmi háború, a Rix esetében viszont egy félistenné vált mágus képében jelenik meg.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Világéletemben rossz voltam nyelvtanból, középiskola előtt a magyar nyelv és irodalom tantárgyaimmal a bukás szélén egyensúlyoztam. Szerintem van valamilyenfajta nem diagnosztizált diszlexiám (felnőtt korban már nem nagyon lehet ezt megállapítani), illetve a később diagnosztizált autizmusom  is rá tehetett erre.

Nagyjából a gimi után kezdtem el megtanulni írni, először rajongói hírportálok cikkeinek írásával, majd blogolással. Ez az évek alatt újságírássá nőtte ki magát, ám még ebben az időben írtam meg az első fantasy regényem, ami azóta is a fiókom mélyére van elásva. Ezután jött pár narratív írás, egy-két novella, vagy visual novel játék története.

A Gáisz viszont a szomszédunkban kirobbanó háború miatt születhetett meg. Sajnos a hír eléggé mélyre vitte az általános hangulatomat, így a Gáisz segített abban, hogy ki tudjak mászni a gödörből. Talán emiatt is lett rendkívül sötét, kegyetlen könyv, bár még így is eltörpül a való világ borzalmaitól.

Ezzel szemben a Rix esetében a szórakozás vitt előre. A Gáisszal sikerült pár lelkes olvasót szereznem, akik a barátaim is lettek. Először velük osztottam meg a novellás írásoknak induló Rixet, de annyi pozitív visszajelzést adtak a történettel és a karakterekkel kapcsolatban, hogy még jobban belemélyedtem az írásba. A novella először kisregénnyé nőtt, majd végül teljes értékű regénnyé vált.

Végül ők lettek a szerkesztőim is, így végtelen hálával tartozom nekik és a türelmüknek.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

A fiókomnak több sci-fi novellát is írtam már, illetve sci-fi témájú rövid animációs filmet is rendeztem, ez az Anubis: ERROR. Ez utóbbit egyszer szeretném kibővíteni egy teljes értékű sci-fi világgá, akár regény formájában.

Szerintem azonban a humor a legnehezebb műfaj, nehéz újat mutatni benne, ráadásul eléggé rétegei is a társadalmat. Sose gondoltam volna, hogy akár csak megpróbálok majd vicces sztorit írni, de a Rix esetében szerintem jól sikerült elkapnom a fonalat.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Először féltem, hogy nem tudom rendesen befejezni, de végül meglett az ihlet, és szépen haladtam.

Valahol természetesen hiányérzete van az embernek, hogy elengedi a karaktereit, de másrészről meg örültem neki, hogy megint elértem valamit az életben, amit be is fejeztem.

Viszont ez csak a kezdet volt.

Maga a kézirat egy hónap alatt megszületett, aztán még két hónap arra ment el, hogy könyv formájában megjelenhessen. A szerkesztőim segítettek abban, hogy kigyomláljuk a hibákat a szövegben, de nekem emellett rengeteg új feladatom is lett.

A szöveg többszöri átnézése után jöhetett a tördelés. Nem a kedvenc elfoglaltságom, de a Gáisszal létrehozott sablonom szerencsére tudtam újrahasznosítani. Ezután jöhettek az illusztrációk és a borítók. Ezeket mind meg kellett rajzolom, ráadásul nem is mindent sikerült elsőre jól illusztrálnom, emiatt egy-egy kép akár több napig is készült.

Aztán jöhetett a nyomdakeresés. Árajánlatokat bekérni, ki mennyiért és milyen minőségben dolgozik.

Emellett viszont én szeretek adni egyéb dolgokat a könyveimhez. Ezúttal elhatároztam, hogy akril kulcstartót, áttetsző és holografikus képeket is adok a vásárlóknak. Ezeket is meg kellett tervezni, gyártót találni hozzájuk és hasonlók.

Aztán ott van a mumus feladat, a marketing. Enélkül nem lehet könyvet eladni. Egyszerűen, ha nincs marketing vagy valamilyen önpromóciós képessége az embernek, akkor senki nem fog tudni a történeted létezéséről. Nagy a zaj a világban, én pedig nem vagyok jó a figyelemfelhívásban. Próbálok időt szánni rá, de sikertelen vagyok ebben, így szerintem ezen fog elcsúszni a folyamat. Nagyon rossz vagyok önpromócióból, sajnos ez a vesztem az élet több területén is. Itt meg is szeretném köszönni a lehetőséget, hogy megjelenhetek nálad.

A kézirat befejezése tehát jó érzés volt, de az én esetemben nem volt pihenésre lehetőség.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A saját nevemet használom, bár valószínűleg azért, mert nincs marketingérzékem. Ha valami idegen nyelvű valaki lennék, lehet, érdekesebb lennék az olvasóknak is.

Másrészről, szerintem nem gond, ha vállalom a nevem, mivel ez az én munkám gyümölcse.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A Star Wars  az örök kedvenc, én azt a fantasy-ba sorolom, nem a sci-fibe. A Dragon Age: Origins című videojáték óta szeretem a „klasszikus” értelemben vett fantasy világokat, emiatt a cím miatt kezdtem el a fiókba került könyvemet írni. A sci-fi vonalon a Csillagkapu volt meghatározó az életemben, 2010 óta viszont rengeteg animét nézek, felsorolni se tudnám, hogy hány kedvencet találtam az évek alatt.

Ezek mind-mind befolyásolták azt, hogy milyen zsánerben szeretnék írni, így a fantasy/sci-fi tengelyen szívesen mozgolódok, szeretek ugyanis saját világokban történeteket kitalálni és valamennyire elrugaszkodni a valóságtól.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az az érdekes, hogy én inkább a dolgok előtt tudom elképzelni a dolgokat, hogy vajon mennyire fogok örülni majd. Ez szerintem az egyik autista vonásom, hogy elképzelem, mennyire meghatódom majd az adott szituációban, elérzékenyülök meg minden. Viszont amikor megtörténik a nagyon jó dolog az életemben, pl. a kezembe kerül a könyv, akkor én magam sem értem, hogy mit érzek vagy hogyan kéne reagálnom. Általában ilyenkor jön a közelemben lévő személytől a kérdés felém, hogy nem örülsz? Én meg válaszolom, hogy de igen, csak nem látszik. Meg én se nagyon értem, de tudom, hogy most öröm van. Valahogy az aktuális esemény közben sokkal racionálisabb vagyok, mint ami előtt elképzelem a dolgokat.

Előzetesen viszont nagyon boldog vagyok, meg is hatódom, csak a pillanat hevében ott és akkor nem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Részben tudatos. Elkezdeni írni, a legelején impulzív, utána viszont azért tudatos. Ha nem vinném bele a tudatosságot, akkor sajnos, ahogy sok más projektem is, ez is félbemaradna. Ilyenkor egyfajta napi rutinná kell tennem az írást, hogy bizonyos feladatok után ezt csinálom.

Ennek az a hátránya, hogy nagyon rosszul viselem, ha valamiért mégsem tudom azt csinálni, mint amit elterveztem az adott napra. Szerencsére az egyetemi nyári szünet sokat segített abban, hogy ne terelődjön el a figyelmem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak szerencsére igen. Van pár humoros jelenet, amire büszke vagyok. Soknak az alapja valamilyen trash reality műsor, mint a Mónika Show, vagy más legendás magyar mémek.

A fordulatokra is büszke vagyok, hogy egy-egy jelenetet sikerült valami olyan agygörccsel lezárnom, amire én se számítottam volna.

Mindezeket pedig megfűszereztem a magyar nyelv szépségeivel. Olyan harminc éves koromig nem káromkodtam, de az utóbbi években tudatosan, egyre többször. Szerintem a magyar nyelvnek az egyik szépsége az, hogy ilyen változatosan lehet benne csúnyán beszélni, nem hiszem, hogy van még egy nyelv, amiben lehetséges azt a bizonyos B betűs szót az összes igekötővel összekötni, ami létezik, mégis mindegyik változat mást jelent.

Úgy hallottam, hogy a magyar könyvolvasók nem szeretnek csúnya szavakat látni egy-egy irományban, viszont én a magyar valóságnak megfelelő mennyiségű káromkodást simán belevittem a könyvbe.

Nehéz rész viszont talán nem volt, inkább a sztoriív kitalálása volt nehezebb feladat, és az, hogy ne váljon a humor unalmassá, mégis mém szintjén újra és újra előkerülhessen egy-egy momentum.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Jelen esetben Kon Satoshi Paprikája volt az, ami miatt már nem bírtam magammal és nekiugrottam az írásnak, de már előtte nagyon bennem volt, hogy kell valami új sztori.

Viszont nem sikerült volna a történetet megírnom Rix, a főszereplő nélkül. Valahogy sikerült rátalálnom a karakterre, és rezonálnom vele. A célja, hogy végre elérje a halandóságot egy olyan filozófiai téma, ami önmagában szerintem érdekes, így az inspirációt maga Rix és

a történet elején hozzácsatlakozó Karonisz adta nekem. Ez a két főhős olyan szinten megnyert magának, hogy öröm volt őket követni az úton, így ők maguk inspiráltak.

A fantázia világon túl viszont a szerkesztőim lelkesedése volt az, ami előre vitt. Nélkülük nehezen fejeztem volna be. De olyan jó történeteket írtak arról, hogy a vonaton vagy a munkahelyen hülyének nézték őket azért, mert sírva kacagtak, hogy muszáj volt befejeznem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőim. A Gáisz óta követik a munkásságom és ők maguk mondták azt, hogy ha bármikor írok valamit megint, azonnal szóljak nekik, hogy segíthessenek benne. Viszont több ismerősömnek is elküldtem a könyvet.

A csúnya beszéd miatt nem mindenki egyformán lelkes miatta, mások még nem jutottak el addig, hogy olvassák.

Ez a hozzáállásom szöges ellentétben áll azzal, mint amit a Gáisz esetében csináltam. Azt a könyvet senkinek nem mutattam meg, rajtam kívül csak a nyomdászok látták a megjelenése előtt.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Édesanyám a Gáisz esetében onnan tudta meg, hogy írok, hogy szóltam neki, le kéne jönnie segíteni egy kicsit pakolni, mert jött egy teherautó. Ott szembesült vele, hogy a két kötetes, 648 oldalas könyvet írtam, és még csak nem is tudott róla. Szóval ugyanígy, más családtagom és rokonom se értesült a dologról, egészen addig, amíg publikusan be nem jelentettem a dolgot.

A Rix esetében már nem titkolóztam, sőt, igyekszem a korai fázisa óta terjeszteni is a hírét, hogy hamarosan megjelenik.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled?

Megmondom őszintén, a Gáisz után azt hittem, többet nem is fogok könyvet írni.

A Rix esetében is hasonló a helyzet. Egy megnyugtató lezárás, amit ígérhetek, így bátran bele lehet kezdeni a történet olvasásába, ami remélem, hogy szórakoztató kikapcsolódást fog nyújtani.

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyvem, akkor személyesen vedd fel velem a kapcsolatot a In Focus Universe  oldalon, vagy keress engem az őszi Mondoconon, ahol debütálni fog a könyv  

A vaníliás pufi legyen veletek!

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Stella J. - ("(...) amikor végre befejeztem a végleges kéziratot, zokogtam. Talán az örömtől, talán a megkönnyebbüléstől – de elsírtam magam.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Stella J. írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, hamarosan megjelenik Fekete igazság című könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

1996-ban születtem egy magyar asszony és egy magyar zenész, roma férfi szerelméből. Ez a kettősség már gyerekkoromtól meghatározta az életemet, és a zenei pálya felé orientált. Bangó Margit tanítványaként sok szép helyre jutottam el – színpadokra, vendéglátóegységekbe –, ahol a zenémmel találkozhattak az emberek.

Idővel rájöttem, hogy azoknak a közszereplőknek, akik nagyobb közönséghez jutnak, felelősségük hallatni azok hangját is, akiket senki sem hall. Szeretném elmesélni, hogy a sztereotípiák falain túl egy gyönyörű világ létezik. Ezeket a falakat csak közös erővel, egymás megértésével tudjuk ledönteni.

2016-ban a legjobb barátom halála sodort az írói pályára. Hosszú gyakorlás és számos zsáner kipróbálása után végül a részben vagy teljesen igaz történeteknél állapodtam meg. A jövőben is szeretnék ilyen történeteket megosztani a nagyközönséggel, mert hiszem, hogy nagy szükségünk van a megértésre – talán most jobban, mint valaha.

A zenén kívül eszközeim közé tartozik a sorozatforgatás, az iskolákban tartott előadások, és most az írás is. Célom, hogy mindenki meghallja az elnyomottak hangját!

A Fekete igazság címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A Fekete igazság megírása rendkívül mély és összetett kutatómunkát igényelt. 2019-ben kezdtem levelezni amerikai fegyencekkel – köztük egy halálra ítélt személlyel, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Ez a projekt a lélekről, az érzelmekről és az igazságról szól, ezért a kutatómunka egészen öt éven át tartott.

A felkészülés során rengeteg jogszabályt fordítottam, átolvastam különféle bűnesetek publikus jegyzőkönyveit, és mélyen beleástam magam a halálbüntetés történetébe. Fontosnak tartottam megérteni a Konföderáció és a rabszolgaság múltját, valamint ezek mai hatását az amerikai és afroamerikai társadalomra.

Foglalkoztam a Black Lives Matter mozgalomban említett áldozatok eseteivel, Malcolm X és Martin Luther King Jr. életével és társadalmi szerepvállalásukkal, valamint a háborút megjárt veteránok helyzetével is. Emellett tanulmányoztam a 20 éves afganisztáni háborút és annak következményeit, az iszlám kultúrát, valamint azt, hogyan torzítja el azt a fanatikus terrorizmus ideológiája.

Külön figyelmet fordítottam a cigányság történelmére, és igyekeztem minden rassz történetét, helyzetét, traumáit megérteni.

Ezen témákhoz romológusokkal, afganisztáni menekültekkel, háborús veteránokkal, iraki és iráni emberekkel, pszichológusokkal, jogászokkal, egyetemi oktatókkal és írókkal folytattam mély beszélgetéseket.

Rengeteg információval dolgoztam – és bár úgy érzem, csak a felszínt kapargattam –, mindent megtettem azért, hogy minél teljesebb képet nyújtsak ezekről a komplex problémákról a regényemben.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Azért, hogy a cselekmény ne egyetlen cellában játszódjon, a történetbe mozgalmasabb, de valós eseményeken alapuló epizódokat is beleszőttem. Véleményem szerint ez némiképp oldja az edukációs tartalmat, és a visszajelzések alapján a végeredmény nem egy tankönyv lett, hanem egy nagyon is élvezhető regény. A személyiségi jogok védelme érdekében azonban szükség volt a helyszínek és a szereplők neveinek megváltoztatására, néhol az események torzítására vagy éppen enyhítésére.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2016. december 21-én kaptam a hírt, hogy a legjobb barátom váratlanul életét vesztette. Ezt az eseményt egyszerűen képtelen voltam elfogadni. Mivel életében megígértem neki, hogy soha nem hagyom, hogy elfelejtsék őt, kis pincércetlikre kezdtem feljegyezni az életének történetét.

Sajnos azonban nagyon lassan haladtam vele, miközben sorra jöttek az újabb halálesetek – végül egy év múlva édesanyám is elment. Ettől kezdve egy spirituális regénybe kezdtem, amit később nem tartottam elég jónak. Voltak még maffiatörténetek is a tarsolyomban, de végül ezt a hiánypótló témát éreztem méltónak arra, hogy igazán nekivágjak az írásnak.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Soha ne mondd, hogy soha – de jelenleg csak részben vagy teljesen igaz történetek írásával szeretnék foglalkozni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Számomra a kézirat befejezése azért volt hatalmas mérföldkő, mert ezt a regényt 2020-ban kezdtem írni. Akkor három fejezet már elkészült, de olyan súlyos hibákat vétettem bennük, hogy végül félretettem az egészet. Ezután mély depresszióba kerültem, amiből végül az segített ki, hogy 2023-ban, három hónap alatt megírtam a teljes regényt – a barátnőim és az unokahúgom támogatásával.

Ezek után találtam rá Halász Emesére és az ő Író Mentor Programjára – ez 2023 októberében történt. A szerkesztési munkát viszont csak 2024 májusában tudtam elkezdeni, és az utolsó pontot végül 2025 júniusában tettem le. Rettenetesen hosszú és megterhelő folyamat volt, sokszor úgy éreztem, fel fogom adni – de végül sikerült.

Ezért, amikor végre befejeztem a végleges kéziratot, zokogtam. Talán az örömtől, talán a megkönnyebbüléstől – de elsírtam magam.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Négyéves korom óta van egy énekesi karrierem. Tizenhárom évesen a szülővárosomban, Győrben léptem fel a 100 Tagú Cigányzenekarral – ezt az eseményt a Kisalföld, a győri napilap is lehozta. A cikk az interneten is megjelent, és ötvenegy hozzászólás érkezett rá. Sajnos ebből mindössze kettő volt pozitív. A többi rasszizmussal átitatott gúnyolódás volt, amelyekben még a nevemet is "tipikus cigány névként" bélyegezték meg, és viccelődtek vele.

Én azonban büszke vagyok a nevemre. Soha nem hagynám el – még ha férjhez mennék, akkor sem. Mégis úgy éreztem, jobban járok, ha csak a "J" betűt tartom meg belőle. A Stella név pedig egy gyönyörű, szép táncosnőé volt egy videóban, Nova Brigitta énekesnő mellett. Így lettem hát Stella J. az éneklésben – és ez a név annyira eggyé vált velem, hogy fel sem merült bennem, hogy más nevet használjak íróként.

A teljes nevemet nem szégyellem – édesapám kiváló zenész, csakúgy, mint az egész vérvonala: világot járt, tanult muzsikusok. A teljes nevem: Jónás Alexandra Mária.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Szerettem volna valami mást is írni; a dark romance már túl durva lenne számomra, de erotikus-romantikus történetbe belevágtam volna. Az egyetlen probléma az, hogy az erotikáról biztosan nem tudnék átütően írni, főleg, amikor a barátnőm sem tudja megvitatni velem ezeket a dolgokat. (Ilyenkor amúgy egyszerűen csak „Prüd Littokámnak” hív a Stellittóból.)

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Még mindig alig hiszem el, és már nagyon várom, hogy végre mehessek a nyomdába a regényért. Remélem, hogy a szüleim látnak engem odaátról, és nagyon büszkék rám – a testvéreim pedig itt, mellettem vannak, és mindenben támogatnak.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mondhatnám, hogy nagyon tudatos vagyok, de pl. amikor a veszekedős jeleneteket kellett megírni, előtört belőlem az impulzív énem. Néha talán túlságosan is. :) Egyébként nagyon konkrét tervem volt a történetvezetésről és a karakterekről. Rengeteget agyaltam rajta, rajzoltam, sőt, még a konyhám falát is teleragasztgattam elítéltek fotóival.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mivel levelek is szerepelnek a regényben, van egy kedvencem közülük, amelyben mélyebben kellett bemutatni New Orleanst és Louisianát.

A legnehezebb részt azonban a sorozatgyilkos karakter szavai jelentették – ott tényleg kapaszkodtam az asztal sarkába, hogy ne adjam ki ami bennem volt. (Bár volt, aki azt mondta, hogy nem is volt durva.)

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Imádok történeteket hallgatni, és rácsodálkozni az emberi sorsokra. Ez az én inspirációm: érdekes emberek, nem mindennapi történetekkel.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az unokahúgom, a legjobb barátnőim és a szerkesztőm alkotják ezt a csapatot. Remélem, hogy a jövőben is együtt maradunk. Imádtam velük dolgozni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Amikor megtudták, hogy amerikai fegyencekkel levelezek, azt mondták, hogy elment az eszem. Amikor belevágtam ebbe a történetbe, azt mondták, hogy vissza sem fog jönni.

Az unokahúgom az elejétől nagyon sokat segített, támogatott és ötletelt, sőt még fordított is, amiért nem tudom eléggé kifejezni a hálámat. De az igazi meglepetést a nővérem okozta: miután elkészült a regény, azonnal elkérte a PDF-et, és fél nap alatt kiolvasta – és imádta. A többiek egyelőre kicsit háttérben vannak, de remélem, hogy amikor majd meglátják, el is hiszik, hogy tényleg én írtam. 

Mit üzensz az olvasóidnak?

Egész életemben az elfogadásért harcoltam, miközben magamat sem tudtam igazán elfogadni, mert nem tudtam, ki is vagyok valójában – ilyen kettősséggel éltem az életem. Azt szeretném, ha az emberek rájönnének, hogy ha a körülményeinken nem tudunk változtatni, akkor a hozzáállásunkon kell.

A Fekete Igazsággal olyan világokba adok most betekintést, amelyeket az átlagember talán sosem lát. Nagyon félek és izgulok, de remélem, hogy a napjainkban divatos dark romance és horror műfajok mellett helyet kap az én igaz történetem is.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, és mérhetetlen sok sikert és erőt kívánok neked a karriered során, hiszen teljesen egyedülálló, amit csinálsz.

Én köszönöm a lehetőséget, hogy elkészülhetett az interjú!

Stella J. Szerzői oldala.

Stella J. webshop

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kőrös András - ("Első körben köszönöm a szadai olvasóknak a pozitív visszajelzéseket, hisz ők szűk környezetük történelmének egy darabját tarthatják a kezükben.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kőrös András írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Az írónak két történelmi romantikus regénye van, mely nemrég jelent meg KNW Kiadó gondozásában, A szerelmes lelkész és az A falusi tanító (Ősszel jelenik meg.)címmel. 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Hetvenhetes évjáratú, négygyermekes, egyfeleséges családapa vagyok, eredetileg agrármérnök és vadgazda szakmérnök, de a munkám már több, mint húsz éve a közlekedésbiztonsághoz köt. Gyümölcstermő Szent Szadán élünk. A természet és a természetesség híve vagyok, talán ezért is áll hozzám közel a falu és a régmúlt, ahol, és amikor ezek még sokkal jobban a mindennapok részei voltak.

Szadai történet sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? Hány részes lesz a történet?

A kézirathoz szükséges háttéranyag gyűjtése még nem módszeresen és koncentráltan történt, nagyjából három, három és fél évet vett igénybe. Ezzel párhuzamosan már megindult az írás folyamata is, de első könyv lévén még ‒ mondhatni ‒ ügyetlenül. A lelkesedésem viszont töretlen volt, és ez átsegített a nem túl hatékony periódusokon. Közben képeztem magam, számos tréningre, kurzusra mentem el, amik mind nagyon hasznosnak bizonyultak.

A könyv tényleges megjelenéséhez még nagyjából további egy évre volt szükség, ami alatt megtörténtek az első lektorálás utáni javítások, kiegészítések, a szerkesztés és a további, már a kiadáshoz szükséges tennivalók.

A Szadai történet három részes lesz, a most megjelenő második rész után jövő tavaszra várható a harmadik.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Nagyon sok esemény és szereplő megjelenítése valós alapokon nyugszik. Persze minél egyszerűbb ‒ falusi ‒ közegben mozgunk, annál kevésbé találunk dokumentált bizonyítékokat. Szerencsére egyházi oldalról azért nem volt reménytelen az anyaggyűjtés, a szadai református matricula, a presbiteri gyűlések jegyzőkönyvei, az egyházkerületi jegyzőkönyvek, iskolai értesítők és főleg az anyakönyvek kiváló forrásnak bizonyultak. Megesett, hogy olyasmire is rábukkantam, amit nem is kerestem, mégis rendkívül értékes információként szolgált. Ezzel együtt a korabeli falusi élet folyamatának szövetét számos helyen meg kellett foltozni, és ott sokszor a nem bizonyított, de logikusan legvalószínűbb szálat vettem alapul. A magánéleti eseményekre is voltak forrásaim, ott is a valóság vezette a kezemet, de természetesen ezen a fronton jóval nagyobb mozgásteret kapott a fantázia.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az ember életét hullámvölgyek tarkítják időnként, és eljön az a kor, amikor számos dolgot megkérdőjelez maga körül. Nálam ez nagyjából a COVID idején jelent meg. Apró versekkel, történetekkel írtam ki magamból a gondjaimat, és eközben rájöttem: én ezt élvezem, mitöbb, új értelmezést nyernek általa a mindennapok. A felismerés után kellett egy méltó cél. A falu ‒ szerintem különleges ‒ történelme korábban is vonzott. Így született meg egy ezzel foglalkozó regény megírásának az ötlete. Innen már nem volt megállás, életformává vált, nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznék az írással.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Egyelőre minden, amivel jelenleg foglalkozom, és a jövőben tervezem, a távolabbi vagy közelebbi történelemmel összefüggésbe hozható. Vonz még a science-fiction valósággal vegyített világa, a fiókban van ilyen irányú próbálkozásom, de ennek kidolgozása a jelenlegi listámon nincs rajta.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor az első rész kéziratának első változatát befejeztem, az katartikus élmény volt. A hosszú, kitartó munka, a sok kutatás, az újrakezdéseken való felülemelkedés kézzelfogható gyümölcseként tekinthettem rá.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Nincs írói álnevem, fel sem merült a használata.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Az első gondolatom a történelmi regény volt, amikor a nagy célt kitűztem, és erről azóta se térített le más, de ez nem jelenti, hogy később nem írnék szívesen más zsánerben. Kamaszként imádtam a fantasy-t és a sci-fi-t, Galaktika Baráti Kör tag is voltam. Szóval, még bármi lehet.

Mennyire nehéz történelmi romantikus történetet írni?

Sok kutatást igényel, mert nem csak egy adott sztorit kell ismerned behatóan ‒ feltéve, hogy valós alapokra helyezkedsz ‒, hanem a teljes környezetet, az egész körülvevő világot. Most a történelmi szóra helyezem a hangsúlyt. Hitelesnek kell lenned, ez nem kérdés, és ez helyenként egészen aprólékos nyomozásokra kényszerít. Ez szerintem nem könnyű, de én kifejezetten élvezem. Előfordult, hogy egyetlen mondat mögött több órányi kutatás húzódott meg.

Ha a kérdésben szereplő romantikus szóra fókuszálok, akkor azt kell, mondjam, én erre nem törekedtem. Arra viszont igen, hogy emberileg is hiteles legyen a történet. Ha egy szereplő mond valamit, amögött valódi, érzelemvezérelt ok-okozati összefüggések legyenek. Ha oka van rá, legyen mérges és nyilvánuljon meg úgy, vagy legyen csalódott vagy vágyakozó, vagy félénk, vagy bármi, ami abban a szituációban emberi.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Érdekes módon, a kézirat befejezése nagyobb lelki élményt nyújtott, igaz, amikor leírtam az utolsónak szánt sort, csak magam voltam. A könyv bemutatása az árnyékból való kilépést jelentette, egyfajta coming out-ot, hogy én ilyesmivel foglalkozom egyáltalán. Nem a mások elé kiállás miatt, azt a civil munkám során megszoktam, hanem mert az írás egy intim részem, én legalábbis annak éltem meg, nem véletlenül csak a szűk környezetem tudta a megjelenés napjáig, hogy én komoly szándékkal ragadtam pennát. Így az eredmény, a megjelenés egy bizonyos szintű kitárulkozást jelentett, amire lelkileg fel kellett készülnöm.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ma már teljesen tervezett és tudatos, és viszonylag korán vált azzá. Hirtelen felindulásból, ihletettségből csak elkezdeni tudtam egy-egy verset vagy novellát, de a folytatásért és pláne a befejezésért már meg kellett küzdeni. Az első pályázatra küldött novellámon két hétig dolgoztam ‒ persze az akkori tudásommal és hatékonyságommal ‒, holott alig több, mint nyolcszáz szóból állt. Ez kevesebb, mint két és fél oldal átlagos word beállításokkal.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Abszolút kedvenc nincs, de kedvelt jelenetekből több is van, amiket szívesen olvasok vissza a mai napig. Hogy melyik megírása volt könnyű vagy éppen nehéz? Érdekes. Megesett, hogy egy jól megtervezett, hálás témának érzett jelenet megírásával napokig küzdöttem, máskor egy nehéznek ígérkező és nehezen induló rész közben kapott el a flow, és szinte füstölt a klaviatúra.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Eddig bármit írtam, hosszabbat vagy rövidebbet, valamilyen megtörtént eseményre támaszkodott. Ez nyilván nem véletlen. Ezen belül is azt vettem észre, hogy az tesz kíváncsivá, hogy azt a bizonyos eseményt a résztvevők, a benne szereplők, hogyan élték meg, mit éreztek, mit gondoltak, mit reagáltak, milyen következtetéseket vontak le, milyen tapasztalatokat építettek be azáltal az életükbe, milyen döntéseket hoztak az esemény hatására a későbbiekben.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A Szadai történet kéziratát elsők között a feleségem, a szüleim és a nagylányom olvasták, de mondhatni, velük egyidőben kértem ki a véleményét egy a szadai helytörténetben járatos hölgynek, egy szadai színművésznek és egy Szadához erősen kötődő történésznek.

Az ezután készült munkáimat illetően a körbe bekerült egy kedves barátom, egy nyugdíjas magyar tanárnő.

A felsoroltak mindegyike nagyon értékes észrevételekkel, biztatásokkal segít/segített.

Mindezek után kerül sor a fekete öves szakmai lektorálásra a KNW Kiadó munkatársai révén, akik minden szempontból átnézik a kéziratot. Vérprofik, bolond lennék nem hallgatni rájuk.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mindenki kellemes meglepetésként élte meg, és támogatásáról biztosított. Tudták, ‒ ha nem is részletesen ‒, hogy egy könyv megírása nem kis munka, és ezt már az olvasás előtt elismerték.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Első körben köszönöm a szadai olvasóknak a pozitív visszajelzéseket, hisz ők szűk környezetük történelmének egy darabját tarthatják a kezükben. Emellett nagy örömmel tölt el, hogy egy titkolt szándékom is megvalósulni látszik: a könyv hatására mások is érdeklődnek falunk iránt. Köszönöm az ő biztatásaikat is. Remélem hasonlóan jó szívvel olvassák majd az elkövetkező munkáimat is.

Kőrös András szerzői oldala

KNW Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Császár Dudi - ("Gyógyíthatatlanul romantikus vagyok.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Császár Dudi írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, hamarosan megjelenik az első kötete az Vízió Könyvkiadó Egyesület gondozásában Mindig hozzád vísz az út címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Gyógyíthatatlanul romantikus vagyok. Romantikus/erotikus  novellákat és történeteket írok. Főállásban a közszférában dolgozok, férjnél vagyok, és idén leszek 55 éves.

A Mindig hozzád visz az út címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Szerkesztéssel együtt kettő és fél év, de én hamar találtam kiadót. Egy bírósági jelenet megírásához muszáj voltam kutatni, ám ez egy regény, a sztori a lényeg, nem az, hogy hogyan zajlik hajszálpontosan egy őrizetbe vétel, vagy egy tárgyalás.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Amiről írok, az akár a való életben is megtörténhetne/megtörténhetett. Valós időben, hús-vér emberekről mesélek, akik nem szuperhősök, és nem is  tökéletesek, úgy külsőre, mint jellemükben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kicsivel több, mint két évvel ezelőtt, egy novella pályázatra. A novella nem lett sikeres, viszont lassacskán regénnyé cseperedett, belőle lett a Mindig hozzád visz az út.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen, de valahogy mindig romantikusra sikerül, és ha leheletfinoman is, de becsúszik egy erotikus jelenet. Tündérek, boszorkányok, angyalok, varázslók, mágusok és ördögök szerepelnek a jövőbeni terveimben.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Sose nem fejezel be egy kéziratot, csak abbahagyod az írását.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Gondolkodtam, és ha más zsánerben is fogok írni, akkor lehet, hogy lesz. A lánykori nevem és a gyerekkori becenevem használom, jelenleg, írói álnévként.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ezen még sosem gondolkodtam el, nem tudok rá válaszolni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hol egy madár? Megfogom!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív egészen addig, amíg a szerkesztő nem fűz a szövegemhez megjegyzéseket. Utána is az, csak akkor már az ő feje után is kell mennem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A legnehezebben egy bírósági jelenetet írtam meg, mert muszáj voltam figyelembe venni a valóságot és a tényeket. Egy regényírónak ez kész rémálom.

Legkedvesebb jelenetem, amikor a “macsó” főszereplőm tisztába teszi a két éves iker kislányait.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Bár közhely, de a téma tényleg az utcán hever. Minden is megihlet: egy novella, regény, más emberek és saját magam.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az írás magányos tevékenység, a szerkesztőm olvassa először, majd a második körös javítás után, de még a nyomdai munkák előtt,  néhány előolvasó.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Örülnek a sikereimnek.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Többet érsz, mint amit gondolsz magadról és szerethető vagy!

Császár Dudi alkotói oldala

Mindig hozzád visz az út

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! K. B. Ashby - (" (...) az érzelmi szálakat kissé megkuszáltam az eredeti elképzeléseimhez képest, nem volt nehéz dolgom, sőt izgalmasabbnak találtam az új kapcsolati dinamikákat… még nagyobb lendületet adott.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem K. B. Ashby írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, nemrég jelent meg NewLine Kiadó gondozásában Vörös rengeteg című könyve, mely 18 éven felülieknek ajánlott.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Korábban már többször nekifutottam a regényírásnak. Legmesszebb ezen az úton egy ifjúsági fantasyvel jutottam, de mivel nem éreztem kereknek, félretettem. A megálmodott karaktereim azonban nem hagytak nyugodni, ezért úgy döntöttem, megpróbálkozom egy másik zsánerrel, ahová áthelyezhetem őket. Így született meg a Vörös Rengeteg, most pedig izgalommal várom, hogy megtudjam, mit szólnak hozzá az olvasók.

Kamaszéveim óta jó néhány dologba belevágtam, ám hosszú időbe telt, míg rájöttem, hogy az írás tölt fel igazán. Pontosabban az, ha a saját könyvemen dolgozhatok. Ezt azért is emelem ki, mert az újságírás és folyóiratszerkesztés – amelyekkel sokáig foglalkoztam – nem okoztak ekkora örömöt.

A Vörös rengeteg című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel volt alapom – a fent említett ifjúsági fantasy, ahol a karaktereim jellemét, világukat már kidolgoztam –, könnyebben, gyorsabban ment az írás. Bár az érzelmi szálakat kissé megkuszáltam az eredeti elképzeléseimhez képest, nem volt nehéz dolgom, sőt izgalmasabbnak találtam az új kapcsolati dinamikákat… még nagyobb lendületet adott. Ha beleszámolom az utólag hozzáírt plusz fejezeteket, a kézirat – néhány hónapos szünettel – bő fél év alatt született. Ebben az is közrejátszott, hogy sok időm felszabadult, ezért az alkotást előtérbe tudtam helyezni.

Romantikus/erotikus könyvről van szó, így nem igényelt különösebb kutatómunkát.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A fejezetek a főhősnőm, Holly gyermeki képzeletében életre kelt meséjének felnőtt átirataival, mottókkal kezdődnek, amelyek a regény egy pontján ki is csúcsosodnak. Ezek határozott célt szolgálnak; elsődleges szerepük, hogy gondolkodásra késztessék az olvasót: mit jelentenek, hová vezetnek. A könyv központi elemét azonban kapcsolatainak alakulása, átélt pillanatai, egy mély szerelem sodrása adja.

Bár szeretek olyan regényeket is olvasni, ahol az újabb és újabb csavaros fordulatokon, nagyívű eseményeken keresztül jutunk el a végkifejlethez, ilyesmire nem törekedtem. Úgy írtam meg a főhőseim történetét, hogy az ne nagyon rugaszkodjon el a hétköznapok realitásától, s határozott nyomatékot kapjanak az érzelmi vetületek. Igaz, ezzel együtt is remélem, hogy sikerül meglepetést okoznom az olvasóimnak.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Talán tizenöt évesen próbálkoztam először az írással. Kezdetben csupán érzésmorzsákat, szituációkat, cselekménytöredékeket vetettem papírra vagy gépeltem le, ám ezek többnyire pillanatnyi sugallatokból születtek, egészen az első regény próbálkozásomig, ahol már munkát fektettem abba, hogy kidolgozzam a karaktereim jellemét, hátterét, a kibomló történet vonalát. A szenvedély azonban a Vörös Rengeteggel kezdődött. Nagyon megszerettem a korábban megálmodott szereplőim felnőtt énjét. Imádtam formálni a személyiségüket, cselekedeteiket, lépésről-lépésre alakítani a lezáráshoz vezető utat. Megéltem velük minden örömöt és kínt.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen, valamikor szívesen belevágnék egy történelmi lektűr írásába, amely teljesen más megközelítésű munkát igényelne. De továbbra is vonz a fantasy, sőt a dráma világa is. Bár szerintem a Vörös Rengeteg sem egy tiszta kategóriájú könyv – például halványan a mágikus realizmus is felfedezhető benne –, mindamellett, hogy nagyon hangsúlyos a romantikus/erotikus szál.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyszerre felemelő és szorongató. Örömmel töltött el, mint bármely más alkotási folyamat lezárása, ám miután a lelkesedés hevében felütötte bennem a fejét a vágy, hogy a végeredményt megmutassam egy-két kiadónak, lassan beszivárgott a feszítő bizonytalanság is: vajon milyen fogadtatásra talál, s végső soron tetszeni fog-e az olvasóknak. Izgatottan várom a visszajelzéseket.

 Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

Nem szerettem volna használni a nevem, ezért olyan álnevet kerestem, ami viszonylag ritkán fordul elő a szerzők közt. Tetszett a K. B. Ashby rövidsége, dallama, szimbolikája, végül ezért döntöttem mellette.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, de először nem hittem, hogy kilépek a regényemmel a nyilvánosság elé. Amikor belekezdtem a Vörös Rengetegbe, még nem is volt kristálytiszta célom vele. Persze szerettem volna, ha egy nap eljut az olvasókhoz, ám azon a ponton csupán megközelíthetetlen vágynak tűnt. Azért írtam, mert élveztem. Közelebbinek éreztem a romantikus/erotikus zsánert, bár okozott némi nyugtalanságot, amikor biztossá vált, hogy mások is kézbe vehetik a könyvem, elvégre az élet egy igen bensőséges rétegébe enged bepillantást. Talán egyebek mellett ezért is ragaszkodtam az álnévhez. Igaz, közben rá kellett ébrednem, nagyobb bizalmat nyerhetek, ha valamilyen szinten megmutatom magam. Ennek a módjával és mértékével még barátkozom, mert úgy voltam vele: legyen szó bármilyen szövegről, írójának személyisége, ha leheletfinoman is, de átsejlik a sorain.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

A könyv születésének több fázisában ­– mint például, amikor pozitív visszajelzést kaptam egy kiadótól – megéltem a „nem hiszem el, nem velem történik” érzést, a kirobbanó örömöt, valamint a mélyben kavargó szorongást. Később a szerkesztés során, és a nyomdába kerülésnél is hasonló hullámokat tapasztaltam. Így amikor ténylegesen megjelent a boltok polcain, már nem járt át olyan hévvel, mint eleinte. Persze rendkívül jól eső a tudat, hogy megtalálható a nagyobb könyvesboltokban.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A karaktereimet korábban már tudatosan felépítettem, felnőtt énjük átgondolásai is az volt. A történet ívét láttam magam előtt, viszont voltak ihletett részei az írás folyamatának.

A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim, sőt a könyv második fele jóval kedvesebb számomra, mint az első. Meglehet azért, mert jobban beleértem az írásba, és ezzel párhuzamosan a történet is komolyodott. Számomra a legkedvesebb rész a 21. fejezetben található, egy jelenet az Éjsötét herceggel, a pajtában… többet nem árulhatok el róla, mert spoilereznék.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Hajnali három-négy körül rendszerint felébredek, és előfordul, hogy sokig nem tudok visszaaludni. Addig is a jeleneteimen merengek, a párbeszédeken, amelyek az írás során, folyamatában – mondatról-mondatra – épülnek, árnyalódnak tovább. Az érzések terén főleg a belső világomból merítek, megélt tapasztalataimhoz nyúlok vissza, azokat színesítem, vagy redukálom le. Sokszor elképzelem, hogyan gondolkodnék, viselkednék, ha más személyiséggel rendelkeznék. Ez egy nagyon jó játék, számomra rendkívül szórakoztató.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A férjem. Ő volt az, aki elsőként olvashatta a regényem, akinek bátran meg mertem mutatni a kéziratot, mert tudtam, hogy kendőzetlenül, de a legjobb szándékkal fogja elmondani a véleményét.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Lelkesedéssel fogadták. Támogatnak és bíztatnak.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Köszönöm, hogy velem tartanak!  Ha nyitottak rá, a jövőben még több betekintést adhatok a Vörös Rengeteg karaktereinek életébe, akár külön-külön könyvek formájában.

 K. B. Ashby írói oldala

NewLine Kiadó