A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Emberek a borítók mögött!. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Emberek a borítók mögött!. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 14., szombat

Emberek, a borítók mögött! Ariel Petris -("(...) úgy bele lendültünk hogy rögtön a második résznek is elkészítettem a borítóját.")

Jó ideje együtt működöBrett OConor íróval és a borítói nagyon tetszettek, gondoltam megkérdezem, hogy benne lenne-e az interjúban. KöszönöAriel Petris-nek hogy elfogadta az interjúfelkérésemet.


Kérlek, mesélj arról, hogyan jött a borítókészítéötlete és mióta foglalkozol vele?

Körülbelül 13 éve tetoválóként dolgozom. Különböző művészetekben kipróbáltam már magamat. A borító készítés is csak egy mellék ág. Nagyon szeretek olvasni. Sokszor egy könyv borítója ez első amire felfigyelek a könyves boltban.

Persze ma már kicsit más a sok digitális könyv között. Nehezebb felkelteni az olvasó figyelmét hiszen nincs lehetőség különböző anyagok használatára, keverésére.

Milyen témában szeretsz dolgozni?

Nincs különösebb kedvencem. Szeretem az izgalmas fantasyt. De minden könyvnek megvan a maga varázsa.

Van egy kedvelt irányod vagy témád, esetleg mindegy, milyen univerzumban/stílusban alkotsz?

Azt fontosabbnak tartom hogy az író elképzelését át tudjam adni egy kép formájában. Hiszen meg kell találni az egyensúlyt a borítón. Sok információnak kell megjelenie ami sokszor elvesz a látható helyből. Ilyen a cím, szerző stb. Mindet bele kell komponálni a kész képbe.

Illetve el szoktad olvasni a könyvet, amihez a borítót készíted?

Volt alkalom hogy elolvastam, de nem mindig kerül rá sor. Nem minden téma áll közel a szívemhez. Kapok kivonatot általában s az elég szokott lenni. Illetve mindig van egy kiadós beszélgetés, ötletelés.

Mióta dolgozol Brett OConor íróval?

Brett O'Conorral már a kezdetektől együtt dolgozom. Régről ismerem az írót. Több tetoválást is készítettem neki a múltban. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Hasonló az érdeklődésünk.

Hobbiként gondolsz rá vagy esetleg ez munka?

Valahol talán a kettő között van. Nem tekintek rá hobbiként mert megrendelés után készülnek a képek s nagy a felelőség, de nem is munka mert nem folyamatos.

Milyen érzés volt számodra, amikor először felkért? Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor a késztermék a kezedben volt?

Meglepődtem. Nem csináltam elötte ilyet. Az első könyv borítóm az "Azután" sorozathoz készült ami egy katonai kaland regény. Személy szerint nem olvastam elötte ilyet. Sok próba képet készítettem külnböző megközelítésből és nagy kutató munkába kezdtem. De minél jobban belemélyedtem annál jobban tetszett. Úgy emlékszem hogy úgy bele lendültünk hogy rögtön a második résznek is elkészítettem a borítóját.

Átlagban mennyi idő alatt van kész egy tervezéés milyen színekkel, szoktál dolgozni? Kapsz hozzá támpontot, hogy hogyan is kellene kinéznie?

Ez mind nagyon változó. A szín világ sokszor a könyv hangulatához vagy stílusához igazodik.

Az "Azután" sorozat zöldes hátteret s pirosas színt kapott ami erős kontrasztot ad, ezzel szemléltetve a könyv intenzivitását és megjelenik a sugárzás szimbólum ami utalás a könyv tartalmára.

A "Holdhomány" egy tradicionálisabb fantasy ezért ott inkább egyszerűbb rajzoltabb stílust választottam ahol a karakterek kapnak hangsúlyt a borítón.

A "Tizenharmadik smaragdtábla" kékes színvilágot kapot egyiptomias mintákkal , ami a könyv atlantiszi témájára utal

Míg a "Vérengzők" sorozat háttere sima letisztult míg előtérbe erősebb szimbólumokat tettem ami figyelmet a borítóra vezeti. 

Brett O'conor az első pár könyvnél küldött kis rajzokat hogy megkönyítse a dolgomat az ötleteléshez, de mostanában már szabad kezet kapok.  


Más írókkal is együttműködsz? Ha igen, milyen zsánerben készítesz borítót?

Eddig Brett O'Conor az egyetlen író aki felkeresett. A jövőben talán más írókkal is szívesen együtt dolgozok majd.

A borító tematikáját ki dönti el? Mennyi beleszólásod van abba, hogy mi szerepeljen a képen?

Sokszor elindulunk egy úton s a végén valami teljessen más alakul ki belőle. Például a "Vérengzők" sorozat második könyvénél kaptam egy elképzelést asztallal, bárddal stb. A végén mindent kidobtam s csak egy levágott kéz maradt.

A sorozat harmadik részénél teljesen megtartottam Brett által átküldött tervet, csupán kidolgoztam. A "Holdhomány" borítójánál inkább én ötleteltem s küldtem terveket. Ehez a könyvhöz térképet is készíttem mert úgy éreztem hogy hozzá adna könyvhöz.

 

Eddigi munkáid közül, melyik volt számodra a legkönnyebb és a legnehezebb? Van kedvenced?

A legkönnyebb a "Szekta" volt ami a "Vérengzők" sorozat harmadik része. Ez szinte kész tervként érkezett. Sok munkám nem volt vele mert az alapok már le voltak fektetve. A legnehezebb talán a "Tizenharmadik smaragdtábla" volt, ehez a borítóhoz nagyon sok képet gyüjtöttem mire megtaláltam a megfelelőt.

Hogyan látod, magad mondjuk, 5 év múlva fogsz borítókat tervezni?

Nem látom akadályát.

Elérhetőség

2026. március 6., péntek

Emberek, a borítók mögött! Alma Kent - ("Alma Kent és a Rex Mortis kiadó fel fogja robbantani a világotokat.")

Nagyon örültem, hogy Alma Kent elfogadta az interjú felkérésemet az Emberek, a borítók mögött! rovatomban, ezúttal nem a könyvéről beszélgettem, hanem a borítótervező munkájáról. Hiszen ő készíti a saját könyvéhez a borítót és egy másik író borítóját és tervezte, megnyerte. Rácz-Stefán Tibor egyik könyvéhez készített borítót, az A szerelemnél nincs szörnyűbb átok címmel. Ugyanakkor a saját könyveihez is alkotott borítót is. Aki bújt, aki nem és a Death in the Mirror címmel.

Kérlek, mesélj arról, hogyan jött a borító készítés ötlete és mióta foglalkozol vele?

Ez egy kínosan vicces történet… Bár, már kilenc éve dolgozom grafikusként, még sosem terveztem könyvborítót. Ezért, az Aki bújt, aki nem… című regényem esetében felkértem egy neves céget, hogy tervezzék meg a számomra. Amikor, azonban több hónapnyi „tervezést” követően, AI borítókat kaptam válaszul, teljesen kiakadtam.
Mivel már csak néhány napom volt a tervezett borító felfedés dátumát tekintve, úgy döntöttem, mégis megpróbálom elkészíteni.

Végül, egy teljes vasárnapot és hétfő hajnalt töltöttem a tervezéssel – mely bár nem lett tökéletes –, számomra vállalható állapotot ért el, így vállalva az esetleges negatív visszacsatolásokat, közzé is tettem.
Brutális érzés volt életem első borítójának, a posztja alatt lévő kommenteket olvasni, miszerint mennyire szeretik, amit alkottam, így ezáltal már nem is volt kérdés, hogy a többi regényemet is jómagam fogom megtervezni.

Mennyire volt nehéz saját könyvedhez borítót készíteni.

Őszintén? Rém egyszerű. Mivel én ismerem legjobban a regényeimet, tökéletesen át tudom adni a borítón, amit sugallni akarok a történettel. Az ABAN esetében mindenképpen ki akartam hangsúlyozni a tulipánokat, hiszen én vagyok az első dark romance író (Magyarországon biztosan), aki tulipánt választott virágként. Rengeteg kutatómunka áll az első regényem mögött abban a tekintetben, hogy milyen védjegyeket válasszak, hiszen nem szerettem volna olyan virágot, vagy becenevet, ami máshol már feltűnt.

A Death in the Mirror esetében, a cím, már egy metafora, hiszen a Tükörben a halál egyszerre jelenti, hogy ikrekről szól a történet, és azt is, hogy csupán a tükör az egyetlen olyan dolog az életünkben, amelyben a valódi önmagunkat látjuk. Csak mi, senki más. A tükör megmutatja a bennünk lakozó démonokat…

Ha jól tudom volt egy pályázat KMK-nál, amit meg is nyertél. Tudsz mesélni róla? Milyen volt? 

Nagyon régóta nem indulok pályázatokon. Kezdőként portfolió építés céljából évekig csináltam a Kreanod nevű weboldalon, mely kifejezetten grafikusoknak készült. Ezen összesen hét pályázatot nyertem.

Ám, amikor megláttam, hogy egy általam mélyen tisztelt író (Rácz-Stefán Tibor) számára kellene borítót tervezni, azonnal kaptam az alkalmon. Amennyiben nem nyertem volna, már az is felemelő érzés lett volna, hiszen Tibivel váltottunk a pályázat során néhány kedves üzenetet, és még jobban a szívembe lopta magát, mint ember, és íróként egyaránt.

Mindig is szerettem rajzolni, bár van még mit gyakorolnom ez tény… A digitális rajzolás pedig teljesen új terület a számomra. Tibi borítója, több mint 40 óra alatt készült el, így még nem vagyok profi szinten a gyorsaságot (sem) tekintve. Nagyon nem… De sikerült létrehoznom azt, amit megálmodtam a számára. És a válasza, miszerint – idézem –, „Ó te jó ég, megérkezett A BORÍTÓ, amit elképzeltem a könyvhöz.”, megfizethetetlen érzéssel töltött el.

Milyen témában szeretsz dolgozni? Van egy kedvelt irányod vagy témád, esetleg mindegy, milyen univerzumban/stílusban alkotsz? Illetve el szoktad olvasni a könyvet, amihez a borítót készíted?

Témát tekintve, úgy érzem, a dark/sötét dolgok állnak hozzám a legközelebb. (Véres, horror, brutális, sejtelmesen para és pszicho), viszont a grafikában is több területen kipróbáltam magam, és a minimalista vonalat követem a munkám során. Egyelőre ezt a vonalat igyekszem tartani, viszont kaptam új kihívásokat, amik nagyon tetszenek, mivel feszegetik a határaimat. A pozitív visszacsatolás sokat segít a megrendelő részéről, miszerint a különféle stílusokban is megállom a helyem.

Nem minden esetben tudom elolvasni a könyvet, ez esetben bekérek egy szinopszist és egy fülszöveget, vagy legvégső esetben megkérdezem néhány barátomat, akik már esetleg olvasták és tudnak segíteni.

Hobbiként gondolsz rá vagy esetleg ez munka? 

Számomra ez mindenképpen hobbi. Munkaként soha nem akarok rá tekinteni, mert akkor elveszne a rajongásom, amit ez iránt a szakma iránt érzek, és nem akarom, hogy kiégjek. Az ügyfeleimet is eszerint válogatom meg. Amennyiben az első 1-2 munkát követően nincs meg a közös hangsúly, megszüntetem az együttműködést, ellenkező esetben csak szenvednék, és az a munkámon is meglátszana.

Milyen éruzés volt számodra, amikor először felkértek? Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor a kész termék a kezedben volt? 

Itt két dologra válaszolok. Kezdjük a grafikával.

Életem első plakátját és szórólapját az Alba Regia Szimfónikus Zenekarnak készítettem, egy Valentin napi koncerttel kapcsolatban. Rettentően kezdő voltam, tele ötletekkel és izgatottsággal. Amikor elkészült és kitették a hatalmas molinót a székesfehérvári hotel épületére, hihetetlen látvány volt. Aztán szembejött velem egy ismert napilap, ahol szintén benne volt a grafikám. Eleinte minden ilyet gyűjtöttem, ma már leszoktam róla.

Könyvvel kapcsolatban, a saját regényem volt az első, és amikor kézbe vettem, még nem is tudatosult bennem, hogy ez a valóság. Aztán, amikor a boltokban megláttam, és az olvasók kezében/polcain a social media felületeken, akkor jöttem rá, hogy tényleg létezik. Nem csak egy borítót terveztem, de megírtam egy 600 oldalas történetet, miközben a szakdolgozattal meg úgy szenvedtem, akár egy kutya.

Átlagban mennyi idő alatt van kész egy tervezés és milyen színekkel, szoktál dolgozni? Kapsz hozzá támpontot, hogy hogyan is kellene kinéznie?

Ez nagyon borító függő. Átlagban azt mondanám, egy borító elkészítése, nagyjából húsz órát vesz igénybe. Mivel ugye teljesen bojkottálom az AI használatát a munkám során, ezért igencsak szöszmötölős maga a folyamat. 

Támpontokat tekintve, általában rám bízzák a tervezést, de van, hogy konkrét elképzeléssel érkeznek az ügyfelek – ez utóbbi jóval kevesebb. Az első terv, legtöbb esetben a végleges, elfogadott is marad.

A borító tematikáját ki dönti el? Mennyi beleszólásod van abba, hogy mi szerepeljen a képen? Általában együtt tudsz dolgozni az írókkal?

Mindenképpen közös megbeszélés dolga, hiszen én „csak” a grafikus vagyok, ő a szerző, ez az ő története, övé a végső döntés mindenben. Általában felvázolom a tervemet, elmondom, mire is gondoltam, és ha elfogadja, indul a tervezési fázis. Minden esetben, ezek előtt megkérdezem tőle, van-e konkrét elképzelése, és igyekszem ahhoz igazodva megalkotni számára azt a borítót, amelyet végül, teljesen magáénak érez.

Eddigi munkáid közül, melyik volt számodra a legkönnyebb és a legnehezebb? Van kedvenced?

Egyértelműen a legnehezebb, az, Aki bújt, aki nem… című regényem volt (a fent leírtak okán). A legkönnyebb, A fekete hattyú című történetem borítója volt, hiszen nagyjából 11 órát vett igénybe a tervezése, és konkrétan megvolt a fejemben, mit is szeretnék. (mondjuk, ezzel sosincs gond, csak a kivitelezés nem mindig sikerül úgy, ahogy én szeretném). A kedvencem pedig egyértelműen a Death in the Mirror! Nem csak a borítóra, de magára a történetre is rettentő büszke vagyok. Úgy érzem, rengeteget fejlődtem, tanulva az első regényemre kapott visszajelzésekből egyaránt. A Death in the Mirror, a mesterművem. Minden szempontból.

Már megjelent ez a kötet!

A kiadó mennyire szól bele a munkádba? Jobb, ha pontos instrukciókat kapsz, vagy szereted, ha rád bízzák a feladat részlettel?

Mindkettőt szeretem. A pontos instrukciók leírása azért jó, mert így nincs „gondolkozási fázis”, nem kell rosszabb esetben több tervet elkészítenem, hiszen tudom, hogy mit várnak el. 

Azt is szeretem, amikor teljesen rám bízzák, hiszen elengedhetem a fantáziámat, megmutathatom, én hogyan látom a történetet és mit látok belőle. Annyi a hátulütő, hogy ez így ugye kétesélyes, tetszik-e nekik, avagy sem.

Hogyan látod, magad mondjuk, 5 év múlva fogsz borítókat tervezni?

Biztosan fogok, mivel most indítom el a saját kiadómat Rex Mortis néven, és a hozzám kerülő szerzők borítóit is jómagam fogom elkészíteni.

Mindemellett, folyamatban van egy hosszútávú együttműködés az egyik leghíresebb magyar kiadóval (talán, már láthattátok is az oldalukon az egyik tervemet). 

Tehát igen. Öt év múlva is biztosan borítókat fogok tervezni, és alig várom, hogy egyre több könyvet, az általam készített köntösben láthassak.

Úgy érzem, a könyves univerzumba való belépésemmel egy teljesen új világ nyílt meg számomra, nem csak szakmai téren, hanem lelkileg is. Hiszen, mióta ebben a közösségben lehetek, egyre boldogabbnak érzem magam. Végre önmagamra találtam minden téren, megtaláltam a saját utamat, és teljesen biztos vagyok abban, hogy ki fogom belőle hozni a maximumot. Rengeteg új ötletem van, olyan egyedi dolgok, amit nem csak ebben az országban, de még nemzetközi szinten sem láttam még, szóval készüljetek! Alma Kent és a Rex Mortis kiadó fel fogja robbantani a világotokat.

Hálásan köszönöm Ági, hogy részt vehetek ebben a blog sorozatban! Hatalmas megtiszteltetés!

 

Én köszönöm, hogy elfogadtad. Számomra megtisztelő!

 ELÉRHETŐSÉG

Rex Mortis Kiadó email 

Alma Kent email

Alma Kent instagram

2024. október 6., vasárnap

Emberek, a borítók mögött! Ofra Dóra - ("Amikor először kértek fel borítótervezésre, nem tudtam elhinni, hogy ez igaz lehet.")

Köszönöm Ofra Dórának, hogy vállalta az interjút az Emberek, a borítók mögött! rovatomban. Ofra Dórára egy nemrégiben megjelenő könyv borítójánál kaptam fel a figyelmem, egy ifjúsági regénynél, mely nekem is meg van. Ami pedig, Csoma-Lőrincz Tamara: Hádész az alvilág tini kalandora. De számos gyönyörű borító található az insta oldalán, ilyen pl (kedvencem) Gál B.Betti első kötete Karácsony imádom-utálom címmel.

Bal oldal Ofra Dóra

Kérlek, mesélj arról, hogyan jött a borítókészítés ötlete és mióta foglalkozol vele?

Először is szeretném megköszönni a felkérést! Mindig vonzott a színek világa és a kreativitás, már óvodás koromban naponta tucatnyi rajzot vittem haza.  A grafikus képzés elvégzése közben kezdtem el borítókkal kísérletezgetni, különböző pályázatok keretein belül. Hatalmas könyvmoly vagyok, így ez a terület igazán közel áll hozzám. A legelső borítóm még 2020-ban jelent meg. Ezt követte az eddigi talán legismertebb borítóm, melyet Róbert Katalin – A Hold vonzása című művéhez készítettem, miután a tervem a Könyvmolyképző Kiadó által meghirdetett pályázat győztese lett. Némi kihagyást követően összehozott a sors az Eleven Kiadóval, akik egy elsőkönyves írónő, Csoma-Lőrincz Tamara ifjúsági könyve borítójának megrajzolásához kértek fel. Erzsó és Peti mind szakmailag, mind emberileg csodálatosak és öröm velük együtt dolgozni.

Milyen témában szeretsz dolgozni? Van egy kedvelt irányod vagy témád, esetleg mindegy, milyen univerzumban/stílusban alkotsz? Illetve el szoktad olvasni a könyvet, amihez a borítót készíted?

A legkedveltebb témám a rajzolt, színes mesés vagy fantasy világhoz való borító, de bármilyen témához imádok tervezni és a szívem-lelkem beleteszem az alkotásba. A kiadók kedvelik a digitálisan, de kézzel rajzolt munkáimat.

Igen, mindig alig várom, hogy elolvashassam a borítóimmal megjelent könyveket. Minimum 2 példányban vannak meg, az egyik a könyvespolc éke, míg a másik példányt a rokonok és barátok olvassák, forgatják.

Hobbiként gondolsz rá vagy esetleg ez munka?

Valahol a kettő között van. Az utóbbi időben szerencsére sok felkérésem lett borító tervezésre, így munkaidőben foglalkozhatok velük. Viszont imádom tervezés folyamatát az elejétől a végéig, így sosem érződik munkának. Van, hogy hajnalban jut eszembe egy ötlet, amit azonnal ki kell próbálnom. Nem tudom, hányan vannak, akik elmondhatják magukról, hogy hajnalban szívesen felkelnek „dolgozni”.

Milyen érzés volt számodra, amikor először felkértek? Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor a kész termék a kezedben volt?

Amikor először kértek fel borítótervezésre, nem tudtam elhinni, hogy ez igaz lehet. Természetesen egy jó adag pánikkal is társult, hogy „Meg tudom én ezt csinálni?” Aztán, ahogy lépésről lépésre haladt a folyamat, úgy születtek meg a megoldások, míg végül a nyomdába került a kész borítóm. Rengeteget tanultam ezalatt, mind a grafikai szerkesztések kivitelezéséről, mind önmagamról.

Mikor megláttam a könyvbemutatón a boltban a borítómat, percekig csak nézegettem, minden oldalról megcsodáltam, aztán úgy vittem haza, mint egy hímes tojást.


Átlagban mennyi idő alatt van kész egy tervezés és milyen színekkel, szoktál dolgozni? Kapsz hozzá támpontot, hogy hogyan is kellene kinéznie?

Tapasztalataim alapján a legelső elképzeléstől a nyomdai fájl utolsó módosításáig kb. 1-1,5 hónap telik el, folyamatos kommunikáció mellett az íróval/írónővel és a kiadóval.

A színek és a kivitelezés a könyv tartalmától valamint az író/írónő elképzelésétől függően változik.

Igen, van, amikor egy egyszerű vázlatot kapok, amiből kiindulhatok, de nagyrészt rám van bízva, hogy mi alakul belőle, máskor elképzelés sincs a borítóról és én készítek többféle stílusiránnyal terveket, és van, amikor a szerzőnek teljesen konkrét elképzelése van a borítóról, amit hasonló képekkel és leírásokkal együtt küld el nekem.

A borító tematikáját ki dönti el? Mennyi beleszólásod van abba, hogy mi szerepeljen a képen? Általában együtt tudsz dolgozni az írókkal?

Az a célom, hogy a könyv megálmodója imádja az általam létrehozott borítót, és szerencsére a kiadók is partnerek abban, hogy az író/írónő elképzelését támogassák. Eddig csodálatos embereket ismerhettem meg mind a kiadók munkatársai, mind az írók személyében. Azonnal megvolt az összhang és öröm volt mindnyájukkal együtt dolgozni.

Eddigi munkáid közül, melyik volt számodra a legkönnyebb és a legnehezebb? Van kedvenced?

Kezdjük a legnehezebbel. Technikailag a Hádész az alvilág tini kalandora volt a legbonyolultabb, hisz a részletes karakterek mellett a háttér és a hátlap is teljes egészében digitálisan, kézzel van rajzolva. Ezenfelül a borító belső oldalai és a fejezetek címei mellett is megjelennek az illusztrációim. Ilyenkor egy-egy apróbb módosítás is egy bonyolult folyamatot vont maga után.

Két, a Fairbooks Kiadó-nál mostanában megjelenő borítómra talán mondhatom, hogy könnyebb volt, mindkettő más okból.

Az egyik Hajnal Kitti legújabb könyve, melynek Kötelék a címe. Kittinél szinte elsőre sikerült az elképzelését megrajzolnom, csak kisebb módosításokra volt szükség.

A másik Tira Nael Igézet című könyve, ahol nem volt konkrét elképzelése a szerzőnek. Elkapott az ihlet és rövid idő alatt számos tervet készítettem. Itt végül a sok tervből a végleges kiválasztása adta a nehézséget és nem a tervezés.

Lehetetlen kedvencet választani, mert minden munka más és minden koncepciót más miatt szeretek, de a közös bennük az, hogy a munka során sok csodálatos embert ismerhettem meg.

A kiadó mennyire szól bele a munkádba? Jobb, ha pontos instrukciókat kapsz, vagy szereted, ha rád bízzák a feladat részlettel?

Ez is változó, de nem is kiadó, hanem inkább író függő, hogy kinek mennyire pontos elképzelése van a borítójáról. Szeretem, ha van pár instrukció, amiből megálmodhatom a végleges változatot. Természetesen több körös módosítás és megbeszélés előzi meg a végső borító elkészülését.

Hogyan látod, magad mondjuk, 5 év múlva fogsz borítókat tervezni?

A közeljövőben több könyv is meg fog jelenni az általam tervezett borítóval a Fairbooks Kiadónál, az Eleven Kiadónál, a Pitypang Kiadónál és remélhetőleg a Könyvmolyképző kiadónál is, így érdemes követni az oldalaikat. Bízom benne, hogy kevesebb, mint 5 év alatt már annyi megkeresésem lesz, hogy kizárólag a kreatív tervezéssel foglalkozhatok és lesz egy könyvespolcom tele a borítóimmal megjelent könyvekkel.

Elérhetőségeim:

Email

Instagram

2023. január 21., szombat

Emberek, a borítók mögött! WBM Book Cover Design - ("A Kossuth Kiadó egészen meglepő módon nagy alkotói szabadságot adott. Persze kaptam instrukciókat, de egyébként rám bízták a tervezést és általában csak kisebb módosításokat kértek.")

Következő interjúm az Emberek a borítók mögött! rovatomban, egy csodálatos, tehetséges borítótervezőt mutatnék be nektek. Véletlenül bukkantam rá a Facebookon, az már csak hab volt a tortán, hogy Jud Meyrin könyveit ő készíti. A borítói egyedi és modern. Így számomra külön öröm, hogy elfogadta, hogy interjút készíthessek WBM Book Cover Design-el.
Nagyon köszönöm még egyszer a fantasztikus lehetőséget!

Egy borító, egy egész világ!

Jó olvasást kívánok!


Kérlek, mesélj arról, hogyan jött a borítókészítés ötlete és mióta foglalkozol vele?

A könyvek szeretete nálam már elég korán kezdődött. Óvodás voltam, amikor a bátyám megtanított olvasni és azóta imádok mindent, ami könyvekkel kapcsolatos. Mindig is kreatív ember voltam, sokszor érzem a sürgetést, hogy alkotnom kell, ez tesz boldoggá. Először az írás terén próbáltam ki magam, 2015-ben jelent is meg könyvem, aztán 2017-ben elvégeztem egy grafikus tanfolyamot, mert érdekelt a „másik” oldal is, hogy hogyan készülnek a borítók. Már ekkor indultam külföldi borítótervező pályázatokon, de még rengeteget kellett tanulnom, ahhoz, hogy ott tartsak, ahol ma tartok. 2019-ben egy webdesign tanfolyamot is elvégeztem, hogy tovább bővítsem a tudásom, hiszen a tanulással nem lehet leállni, így lehet fejlődni.

A neved WBM Book Cover Design.  Miért pont ezt választottad, honnan jött az ihlet?

Ez igazán egyszerű, semmi varázslat nincs mögötte: a nevem kezdőbetűiből áll, a Book Cover Design-nal pedig a tevékenységemre szerettem volna utalni.

Milyen témában szeretsz dolgozni? Van egy kedvelt irányod vagy témád, esetleg mindegy, milyen univerzumban/stílusban alkotsz? Illetve el szoktad olvasni a könyvet, amihez a borítót készíted?

Azt hiszem a fantasy áll hozzám a legközelebb, de igazából szeretek mindenféle stílusban alkotni, nem válogatok. Nem akarom magam beskatulyázni, hogy csak ilyen és ilyen borítókat készítek, szeretem a kihívásokat. Éppen ezért volt izgalmas, amikor szakácskönyv vagy éppen művészettörténeti könyv borítójának a megtervezéséhez kértek fel.

Igen, nagyon szeretem elolvasni azokat a könyveket, amikhez én készítettem borítót, bár nem mindegyiket volt lehetőségem még olvasni. Szeretem jobban megismerni a könyvet, aminek én készítettem a „ruháját”.

Kossuth Kiadó

Hobbiként gondolsz rá vagy esetleg ez munka?

Mindig is érdekelt a könyvkiadás folyamata és így, hogy én is a részese lehetek, teljes mértékben munkaként gondolok rá. Az új évben igazából még csak egyetlen szabadnapot tartottam, ennyire komolyan gondolom.

Milyen érzés volt számodra, amikor először felkértek? Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor a kész termék a kezedben volt?

Mivel sokáig külföldön éltem, ezért külföldi íróknak kezdtem el először borítókat készíteni, ami legtöbbször ekönyvként jelent meg. Természetesen boldog voltam, hogy az én munkám is benne van, de azért az teljesen más, amikor itthon jelenik meg egy könyv, aminek én terveztem a borítóját. A legelső itthoni munkákra az általános iskolai legjobb barátnőm kért fel, akinek két mesekönyve jelent meg és mindegyikhez én terveztem a borítót. Remek tapasztalat volt, hogy milyen valakivel közösen együtt dolgozni a borítón, hogy milyen megalkotni az elképzeléseit.

A következő nagyobb munkám aztán a FairBooks Kiadónál volt. Az a megtiszteltetés ért, hogy Jud Meyrin: Itáliai rejtélyek című e-könyv sorozatához én készíthettem el a borítókat, sőt ezután Alba Ferro első kisregényéhez, a Gyémánt szívhúrhoz is én terveztem borítót.

Egészen elképesztő, leírhatatlan érzés, amikor a kész könyvet a kezemben tarthattam vagy az ekönyveket megnyitottam és elolvastam! És ez az érzés azóta is elkap minden egyes könyvnél, aminek én készítettem a borítóját.

FairBooks Kiadó

Átlagban mennyi idő alatt van kész egy tervezés és milyen színekkel, szoktál dolgozni? Kapsz hozzá támpontot, hogy hogyan is kellene kinéznie?

Nem szoktam kapkodni, sietni, de ha elkap a gépszíj és beindul a fantáziám, akkor elég gyorsan el szoktak készülni az első tervek, amikkel aztán tovább szoktunk dolgozni. Meg szoktam kérdezni, hogy mi az elképzelés, hiszen úgy nekem is könnyebb dolgom van, ha tudom, hogy milyen irányba induljak el.

Kossuth Kiadó

A borító tematikáját ki dönti el? Mennyi beleszólásod van abba, hogy mi szerepeljen a képen? Általában együtt tudsz dolgozni az írókkal?

Eddig szerencsére sikerült mindenkivel megtalálni a közös hangot, hiszen az a célom, hogy a lehető legtökéletesebb borítók kerüljenek ki a kezeim közül. Nekem az a legfontosabb, hogy az írók elégedettek legyenek a végeredménnyel, ezért mindig szem előtt tartom az elképzelésiket, a véleményüket. Ha kell, napokon át keresem a képeket, amíg meg nem találjuk a megfelelőt, sőt van, hogy éjszaka is azon jár az agyam, hogy melyik kép vagy koncepció lenne a legjobb. Az biztos, hogy addig nem állok le, amíg nem szeret bele a szerző a borítóba. Pont a napokban számolta össze az egyik kedvenc íróm, hogy 31 tervet küldtem neki, mire meglett az igazi.

Lexie King írónő

Eddigi munkáid közül, melyik volt számodra a legkönnyebb és a legnehezebb? Van kedvenced?

Nem tudnék legkönnyebb vagy legnehezebb munkát mondani. Mindegyik borító odafigyelést igényel. Szeretek mindig egy borítóra koncentrálni, mindig csak akkor kezdek bele a következőbe, ha az előzőnek legalább az alap terve elkészült. Hogy van-e kedvencem? Mindegyik munka más és mindegyik borítót szeretem. A legutóbb Balatonyi Lilla – Világokon át című regényéhez terveztem borítót, amit nagyon élveztem készíteni. Ezen kívül pedig vannak olyanok, amiket még nem árulhatok el, mert még nem lettek leleplezve.

A kiadó mennyire szól bele a munkádba? Jobb, ha pontos instrukciókat kapsz, vagy szereted, ha rád bízzák a feladat részlettel?

A Kossuth Kiadó egészen meglepő módon nagy alkotói szabadságot adott. Persze kaptam instrukciókat, de egyébként rám bízták a tervezést és általában csak kisebb módosításokat kértek. Ez is élvezetes munkafolyamat, mert így aztán tényleg szabadjára engedhetem a fantáziámat.

Balatonyi Lilla írónő

Hogyan látod,magad mondjuk, 5 év múlva fogsz borítókat tervezni?

Mindenféleképp! Nekem ez szerelem, ez az álom munka! Remélem, hogy 5 év múlva, ha besétálok egy könyvesboltba, akkor sok-sok ismerős borító jön majd velem szembe.


Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra!

Én köszönöm!

Elérhetőségei:

 W.B.M.Book Cover Design FB oldala

2022. december 14., szerda

Emberek a borítók mögött! Bánki Szilvia, aki megtervezte Aurora P.Hill írónő eddigi megjelent Serbeniai Krónikák sorozat borítóit. - ("Szeretem, ha illusztrációt is kell készíteni egy borítóhoz, de kapott anyagból vagy fotóból is nagyon szívesen megszerkesztem az adott borítót. " )

Emberek a borítók mögött! rovatomban ezúttal Bánki Szilviát kérdeztem a borítótevezéseiről, a kedvenc témáiról, az első sikereiről. Szilvia egyszerre művész, illusztrátor és grafikus, valamint többek között Aurora P. Hill írónő sorozatának borítóit alkotta. Szeretném megköszönni, hogy elfogadta a felkérésemet egy interjúra.

Egy borító, egy egész világ! 

Jó olvasást kívánok!


Kérlek, mesélj arról, hogyan jött a borítókészítés ötlete és mióta foglalkozol vele?

2002-ben kezdődött minden, amikor Budapesten a KHP marketing ügynökségtől megkeresett egy volt kolléganőm, hogy a grafikai munkákban segítségre van szükségük. Annyit tudtak rólam, hogy rajzolok és festek, viszont a grafikai programokat nem ismertem. Mint gyakornok megtanultam náluk a kiadványszerkesztést, és a grafikai tervezésbe is beletanultam. Később az OKJ-s grafikusi képzést is elvégeztem. Itt kezdődött minden.

A neved Bánki Szilvia. Van álneved is? Miért pont ezt választottad, honnan jött az ihlet?

A saját nevemet és egyéni vállalkozóként a Sylvia Art&Design nevet is használom. Mivel Ausztriában élek, ezért olyan céges nevet találtam ki magamnak, amit az osztrákok is ki tudnak ejteni, illetve nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. A cégnevemben a grafikai és művészeti tevékenységem is megjelenítettem.

 Milyen témában szeretsz dolgozni? Van egy kedvelt irányod, esetleg mindegy, milyen univerzumban/stílusban alkotsz? Illetve el szoktad olvasni a könyvet, amihez a borítót készíted?

Szeretem, ha illusztrációt is kell készíteni egy borítóhoz, de kapott anyagból vagy fotóból is nagyon szívesen megszerkesztem az adott borítót. Többféle témában terveztem már borítót, nincs kimondottan kedvenc témám.

Az, hogy elolvasom-e az adott könyvet, változó. Például tördeltem több száz oldalas könyvet a vasúti biztonsági berendezésekről, őszintén bevallom, azt nem olvastam el. 

A tördeléshez nem szükséges a könyvet elolvasni. Pont erről beszélgettem nemrég egy grafikus barátnőmmel, hogy ő sem olvassa el a szöveget. A tördelésnél az elválasztásokra figyelek, hogy ne maradjon a sor végén egy szál árválkodó betű, vagy a lap alján fattyúsor. A sorok egalizálása is megoldható olvasás nélkül. Viszont volt olyan könyv, amivel alig haladtam a tördeléskor, mert azon kaptam magam, hogy már megint olvasom a szöveget ahelyett, hogy tördelnék. 


Hobbiként gondolsz rá, vagy esetleg ez munka?

Nekem ez munka. Grafikusként és illusztrátorként dolgozom. Nemcsak könyvborítókat tervezek és könyvet tördelek, hanem arculattervezéssel, reklámanyagok készítésével, kiadványszerkesztéssel és weboldal készítéssel is foglalkozom.

Milyen érzés volt számodra, amikor először felkértek? Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor a kész termék a kezedben volt?

Nagyon szeretem a kiadványszerkesztést, azon belül is egy könyv elkészítése a legnagyobb élmény. Minden alkalommal nagyon örülök az újabb lehetőségnek. Most nagyon erősen vissza kell gondolnom, hogy mi volt az első könyv, de ha jó emlékszem, "A gitáreffekt kézikönyv" volt az. Előtte magazinokat tördeltem.

Átlagban mennyi idő alatt van kész egy tervezés, és milyen színekkel szoktál dolgozni? Kapsz hozzá támpontot, hogy hogyan is kellene kinéznie egy borítónak?

A tervezés időtartama függ attól, hogy mennyire bonyolult a kérés a borítóval kapcsolatban. A könyv szerzőjének általában van elképzelése. Van, aki egész konkrét tervezettel keres fel, van, aki szabad kezet ad.

 A borító tematikáját ki dönti el? Mennyi beleszólásod van abba, hogy mi szerepeljen a képen? Általában együtt tudsz dolgozni az írókkal?

Pozitív tapasztalataim vannak, eddig mindig gördülékenyen együtt tudtam dolgozni az írókkal. Úgy gondolom, hogy ez a tervező és az író közös alkotási folyamata.

Először mindig meghallgatom a kérést, azután átgondolom, hogyan lehetne megvalósítani. Az elrendezésben vagy színekben pedig javaslatot adok.


 Eddigi munkáid közül melyik volt számodra a legkönnyebb és a legnehezebb? Van kedvenced?

Mindegyik könyvborító időt és energiát igényel. El kell mélyedni a témában, átgondolni, ötletelni. Nem tudnám megmondani, hogy melyik volt a legkönnyebb vagy legnehezebb.

A mostani kedvenceim Aurora P. Hill könyvei. Mindegyik könyvborítót nagy élmény volt elkészíteni. A történet is magávalragadó. 

 A kiadó mennyire szól bele a munkádba? Jobb, ha pontos instrukciókat kapsz, vagy szereted, ha rád bízzák a feladat részleteit?

Legtöbbször magánkiadású könyvekkel találtak meg, vagy a megrendelővel kellett egyeztetnem a részleteket. Arra még nem volt példa, hogy a kiadó beleszólt volna a munkámba.

 Hogyan látod magad mondjuk 5 év múlva? Fogsz még borítókat tervezni?

A tervezés, az alkotás mindig is az életem része volt, egész biztosan öt év múlva is ezzel fogok foglalkozni.