2025. július 14., hétfő

John le Carré fia megírta az új George Smiley-regényt egy magyarral a főszerepben

 Nick Harkaway: 

Karla választása


Megjelenés: augusztus 7.
Fordító: Nagy Gergely
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 336 oldal

„Smiley-nak olyan élmény volt aznap este visszatérni a Köröndre, mintha szántszándékkal vízbe fulladt volna.”

John le Carré fia megírta az új George Smiley-regényt egy magyarral a főszerepben

Leírás

Nick Harkaway új regényével nem csupán tiszteleg apja emléke és munkássága előtt, de őszintén és szenvedéllyel bele is nyúl a legendás John Le Carré-kémvilág szívébe. A Karla választása nemcsak folytatás, de egyben újragondolás is: miközben hű marad a le Carré-féle hidegháborús hangulathoz, finoman aktualizálja a történetet egy 21. századi, erkölcsileg még kuszább világra. A regény főszereplője ezúttal maga Karla, a híresen rejtőzködő szovjet kémfőnök, akinek emberi és ideológiai dilemmái eddig rejtve maradtak. Harkaway friss nézőpontból, de az apai örökség iránti mély tisztelettel mutatja meg, milyen személyes is lehet a hatalom, az árulás és a lojalitás kérdése.

A magyar olvasóknak külön csemege, hogy a történet egyes kulcsmozzanatai Budapesten játszódnak, és egy magyar származású informátor is fontos szerephez jut. Harkaway nem egzotikus díszletként, hanem történelmileg és hangulatilag hiteles kulisszaként használja Budapestet, megidézve a vasfüggöny mögötti paranoia és túlélés atmoszféráját. A Karla választása egy jól sikerült irodalmi kísérlet: nosztalgia nélkül képes visszahozni a klasszikus kémregények feszültségét, és hozzá is tesz valami újat.

Fülszöveg

Egy ​rendkívüli új regény John le Carré legikonikusabb kémje, George Smiley főszereplésével – az elismert író, Nick Harkaway tollából.

1963 tavasza van, egész Európában romokban hever a Nyugat hírszerző háborúja a szovjetek ellen. George Smiley már távozott a Köröndről, békésebb életre vágyik. Házassága stabilabb, mint valaha, és a Whitehallon az a – meg nem erősített és kicsit felháborító – szóbeszéd kezd terjedni, hogy Smiley már szinte boldog.

Kontrollnak eközben más tervei vannak. Egy orosz ügynök állt át hozzájuk, és az, akinek a meggyilkolására küldték Londonba, nincs sehol. Megkeresésére Smiley így kelletlenül belemegy, hogy még egyszer, utoljára, levezessen egy kihallgatást: egy Susanna nevű magyar menekültet, az eltűnt férfi alkalmazottját kell vallatnia, hátha kiderül valami. Ám Smiley jól tudja, hogy az árnyak között a leghalkabb lépés is végzetes lehet, és hamarosan ismét Kelet-Berlinben jár legrafináltabb ellenfele múltjának sötét nyomait követve.

Nick Harkaway könyve a két kultikus Smiley-regény, a Kém, aki bejött a hidegről, és a Suszter, szabó, baka, kém történetei közti évtizedben játszódik: különleges, izgalmas visszatérés a műfaj legnagyobb szerzője, John le Carré világába.

A szerzőről

Nick Harkaway nyolc regény, köztük a Karla választása szerzője. A valódi neve Nicholas Cornwell, és ő David Cornwell (John le Carré) és második felesége, Jane Cornwell negyedik fia. 1972-ben született Cornwallban, majd még gyermekként Londonba költözött. A cambridge-i Clare College-ban tanult, később a filmiparban kezdett el dolgozni.

Felesége Clare Cornwell (leánykori nevén Clare Algar), aki korábban a Reprieve nevű emberi jogi szervezet ügyvezető igazgatója volt, majd az Amnesty Internationalnél és a Sigrid Rausing Trustnál dolgozott, jelenleg pedig a John le Carré Ltd. ügyvezető igazgatója.

2021-ben, apja halála után Harkaway vállalta magára a még kiadatlan Ezüstfény című Le Carré-regény megjelentetésének feladatát. Akkor úgy nyilatkozott, hogy célja az volt, hogy a lehető legláthatatlanabb maradjon a folyamat során. 2022-ben, miután bátyja, Tim Cornwell – aki éppen apjuk levelezésének gyűjteményes kötetét állította össze – tragikus hirtelenséggel elhunyt, Harkawayre hárult a mű befejezéséhez szükséges utolsó simítások elvégzése. Két másik bátyja, Simon és Stephen Cornwell alapították a The Ink Factory nevű film- és tévéstúdiót, amely többek közt a The ​Night Manager – Éjszakai szolgálat című sorozatot is jegyzi.

Harkaway Londonban él Clare-rel, két gyermekükkel és egy rendkívül ragaszkodó kutyával.

A kötetről írták

„Harkaway zseniálisan idézi meg néhai apja hangját, és közben egy új és fontos fejezetet told hozzá Smiley és Karla történetéhez.” – Publishers Weekly

„Olyan, mintha egy elveszett le Carré-regényt olvasnánk. Smiley visszatért, és a lehető legjobb kezekben van.” – Richard Osman

„Nick Harkaway megcsinálta a lehetetlent. Olyan új George Smiley-regényt írt, amely egy elveszett le Carré-klasszikusként hat.” – Joe Hill

„Egy hidegháborús történet, amely méltó le Carré örökségéhez.” – Kirkus Reviews

Részlet a kötetből


„– Rendben – mondta Kontroll az irodájában, az ötödik emeleten. Még nem telt el elég idő az évből, hogy túlságosan meleg legyen a puritán helyiségben, tehát csípősen hűvös volt, Kontroll pedig vékony kötött kardigánt viselt, amely valahogy mégsem rejtette el a kilógó bordáit. Ahogy elfordította a fejét, a szemüvegén megcsillant az asztali lámpa fénye, és ettől valahogy minden más vonása eltűnt. – Kell. De nekem kell, senki másnak, érti? Senki másnak! A Körönd összes többi dolgozója előtt úgy kell tűnnie, hogy csak egy újabb harmadosztályú érdekeltség bukkant föl. És lehet, hogy a végén kiderül, így is van. Általános tájékoztatásul: egy szövetséges szolgálat perzselte meg, és túl ügyetlen, hogy visszaépüljön. Vagy talán kicsit a nyilvánosság előtt is történt, és végleg leírták. Alacsony szintű forrás, jóformán meg sem éri a ráfordított időnket. Kódnévnek… válasszanak valakit a Gilbert–Sullivan figurák közül. Frederick. Marmaduke. Stanley. Úgy iktassa a papírokat, mintha lenne jobb dolga is. Rendesen írja be a listába Sarrattba, de nem küldjük el, amíg én nem mondom.
Millie McCraig bólintott.
– Kell majd neki pesztra.
– Tom Lake az Utazásiaktól. Hívja be Brixtonból, szóljon neki, hogy én mondtam. Mondja azt, hogy büntetésből kapja a feladatot, és hogy ezt másoknak is terjessze. Megsértett barbár ateizmusával. Egyébként ateista?
– Nem tudom. Valószínűleg.
– Hát, ha nem az, akkor kenetteljes kegyessége sért. Nem akarja leírni?
– Nincs rá szükség, köszönöm.
– És még egy: Smiley-t akarom.
– Behívom Sam Collinst.
– Én Amadeust kérem, maga meg Clementit ajánlgatja! Nem, Millie, Collins nem jó. Sem Collins, sem Haydon, sem Esterhase, sem az a szerencsétlen Alleline. És Bobby Maston sem, vagy a Kutya és Kacsa pultosa. George Smiley! – Bosszankodva legyintett szinte átlátszó kezével, mintha elege lenne már a nő engedetlenségéből. – Smiley. Intézze el!
– Ugye tudja, hogy nem hívhatja vissza csak úgy?
– Nem hívom vissza. Magát utasítom, hogy hozza vissza. – A szemüveg mögül undok, mindentudó tekintet meredt Millie szemébe.
– Nem fogja egyből otthagyni az életét, csak azért, mert én erre kérem.
Ez sajnos így is volt. Tavaly, egy sötét őszi délelőtt, a sok-sok rémes dolog után, Millie rászánta magát, és egyszerű vallásos elveit sutba dobva azt javasolta Smiley-nak, egyszerűen pakoljanak össze, és szökjenek el ketten, tűnjenek el örökre. Mehetnének Új-Zélandra, mondta, ott él a nővére a saját farmján. Smiley igen udvariasan válaszolt.
– Gondolom. De felteszem, maga meg tudja nekem szerezni úgy egy hétre. Vagy akár csak negyvennyolc órára. Nem tudja?
Millie tudta, hogy nemet kellene mondania, és békén hagyni George-ot.
– De – sóhajtotta helyette.”

2025. július 12., szombat

Interjú Dark Romance íróival/szerzőivel Alma Kent - ("Életem első szexuális töltetű regénye Diana Hunt Őrületbe kergetsz duológiájának első része volt. Sosem olvastam még hasonlót, és bizony irultam-pirultam olvasás közben. Akkor jöttem rá, hogy nekem pontosan erre van szükségem! ")

Köszönöm, Alma Kent írónőnek, hogy elfogadta az interjú felkérésemet a Dark Romance zsánerrel kapcsolatban. Alma Kent írónőnek nemrég jelent meg Dark Romance zsánerben íródó első kötete, Aki bújt, aki nem címmel Magánkiadással. (Szerzői kiadásban jelentem meg, ha esetleg valaki írna segítséggel kapcsolatban)


Kérlek, mesélj magadról, ha netán valaki nem tudná ki is vagy?

Sziasztok! Alma Kent vagyok, a való életben grafikus, mérnökinformatikus rendszergazda és macskaimádó. Hatalmas Harry Potter-rajongó és ásványgyűjtő vagyok, illetve 13 éves korom óta "kocka" – PC- és PlayStation-játékos. Mindig is magamnak való típus voltam, szerettem elmerülni a saját kis gondolataimban, így úgy vélem, elkerülhetetlen volt, hogy végül íróvá váljak.A való világ túlságosan rideg számomra, ezért rendszerint más világokba merülök, hogy boldognak és igazán szabadnak érezhessem magamat.

Miért pont ebben a zsánerben kezdtél el írni? Mi vonzott?

Mindenképpen olyan zsánert kellett találnom, amely teret ad a hétköznapi problémák kifejtésének.Túl sok rosszat tapasztalunk meg életünk során, és azt is láthatjuk, mi zajlik a világban.Ezek miatt szerettem volna felemelni a hangomat – egy „felturbózott” történetbe zárva mindezt.

Mikor hogyan ismerkedtél meg a Dark Romance zsánerrel? Volt illetve van kedvenc könyved, íród?

Életem első szexuális töltetű regénye Diana Hunt Őrületbe kergetsz duológiájának első része volt. Sosem olvastam még hasonlót, és bizony irultam-pirultam olvasás közben. Akkor jöttem rá, hogy nekem pontosan erre van szükségem! Ezután elolvastam egy vérbeli dark romance könyvet is, viszont nagyon szenvedtem a legvégén, mert számomra túlságosan rideg és érzelemmentes volt az egész. Úgy gondoltam, ebből a zsánerből sokkal többet ki lehet hozni, mint pusztán erőszakot és erotikát. Számomra rettenetesen fontosak az érzelmek, így eldöntöttem, hogy változtatok ezen:írni fogok egy olyan könyvet, amelyben az érzelmek kapják a főszerepet, nem pedig az erőszak. Emellett mindig is imádtam a bűnügyi sorozatokat, így nem is volt kérdés, hogy a főhős férfi életébe is részletes betekintést engedek. Számomra minden idők kedvenc és legnagyobbra tartott írónője Diana Hunt – igazi példakép!Ezért a tiszteletére az első regényemben a főhősöm egyik álneve: Daniel Hunt lett.
Abszolút örök kedvenc könyvem pedig Jennifer Hartmann Még mindig dobog című regénye,amely kitépte a szívemet – és a lapok között nyert új otthonra.

Mit gondolsz a Dark Romance zsánerről, mi a véleményed, mi férhet bele?

Véleményem szerint ez az a zsáner, amibe MINDEN belefér. Viszont fontos, hogy betartsuk a határokat! Nem mehetünk túlságosan mélyre egy-egy tabu téma részletezésében – bizonyos dolgokat jobb csupán sejtetni, és a képzeletre bízni.Elengedhetetlen, hogy a könyv elején, a tartalmi figyelmeztetésben egyértelműen jelezzük, mire számíthatnak az olvasók – ezzel is elkerülve az esetleges traumát.
Igen, egy könyv is okozhat maradandó lelki sérüléseket!

Mennyire nehéz egy ilyen könyvet írni, lelkileg mennyire viseli meg az írót?

Voltak részek, ahol egyszerűen meg kellett állnom.Perceken át csak ültem, mert az Aki bújt, aki nem... című regényemben egy igazán érzékeny, gyerekeket érintő témát feszegetek – olyat, amit iszonyú nehéz volt megírni és „tálalni”.És bár csak utaltam rá, a képzeletemben lejátszódó jelenetek így is mélyen megviseltek.
A második könyvemben már a mentális betegség áll a középpontban – és bizony akadt olyan fejezet, amely után négy órán át ültem az ágy szélén, magam elé meredve, mert annyira megviselt.

Mennyire beszélhetünk erről a témáról, zsánerről? Ennyire prűdek lennénk?

Szerintem erről a zsánerről beszélnünk KELL!
A dark romance műfaj legfőbb tartalmi eleme – számomra – a trauma feldolgozása.Emellett olyan problémákra hívja fel a figyelmet, amelyek nap mint nap jelen vannak a világban.Olyan dolgokra, amiket többnyire csak suttogva merünk kimondani otthon, vagy egyszerűen elfordítjuk a fejünket, mert úgy könnyebb.
Nem azért hallgatunk, mert prűdek vagyunk. Hanem mert így biztonságosabb.
Ha nem nézünk oda, az mintha nem is a mi felelősségünk lenne. Könnyebb ebben a tudatban élni, mint elfogadni a tényt, hogy a világ néha gonosz –és hogy igenis ki kell mondanunk hangosan, ha valami elítélendő.

Azt gondolom, érdemes lenne egyszer legalább elolvasni az adott művet, mielőtt következetesen levonnánk. Mit gondolsz, hogyan állnak az olvasók?

Sok olvasó hajlamos egy kaptafa alá venni minden dark romance regényt – pedig ez óriási hiba. Tény, hogy akadnak kifejezetten „beteg” történetek is a zsáneren belül, de nem mindegyik ilyen.
Úgy vélem, a magyar írók éppen ezt a tévhitet próbálják megdönteni – én legalábbis biztosan erre törekszem. Bár még nem olvastam minden magyar dark romance szerző művét, számos olyan könyvet tudnék említeni, amelyek valódi mélységeket tárnak fel, és értéket képviselnek.

Az olvasók mennyire vannak képben mit is jelent a Dark Romance zsáner? Hogyan lehetne tudatosítani, hogy ez a mű, a zsáner 18 éven felülieknek szól. Szerinted a szülők mennyire vannak tisztában, hogy mit is jelent a Dark Romance?

Ami eddig visszajelzésként eljutott hozzám, az igencsak vegyes képet fest. A dark romance zsáner külföldön robbant be, és csak később érkezett meg a magyar közönség elé – méghozzá nem kis hatással. Sokan rögtön a legismertebb, legbrutálisabb történetekkel találkoztak először, és bizony akadt, aki azonnal megbotránkozott az olvasásuk után. Ez a műfaj azonban rettenetesen sokféle témát érint, így hatalmas tévedés lenne minden dark romance regényt egy kalap alá venni. Vegyük például a korábban említett Még mindig dobog című regényt: számomra ez inkább dráma.Rettenetes dolgokon megy át benne a két, hétköznapi főszereplő – a hangsúly pedig nem az erőszakon, hanem a trauma feldolgozásán van. Arról szól, hogyan lehet egy ilyen borzalom után tovább élni, lélegezni, létezni. Ez a történet egyszerűen hiánypótló a zsánerben. És mivel a dark romance tényleg kényes, gyakran tabutémákat dolgoz fel – beleértve a szexuális tartalmakat is –, meggyőződésem, hogy ezek a regények nem valók fiatal, befolyásolható, fejlődő elmék kezébe. Egy tinédzser, akiben dúlnak a hormonok, aki épp keresi a helyét ebben a zavaros világban, és akire minden oldalról ránehezedik a megfelelési kényszer, még nem képes mindig különválasztani a fikciót a valóságtól. A social media már így is torzítja az önképet a rengeteg filterrel, nem hiányzik mellé még egy toxikus kapcsolat romantizálása sem, ami tovább zavarja az önértékelését. Egy felnőtt olvasó már tapasztalatból tud különbséget tenni jó és rossz, elfogadható és elítélendő között.Ezért fontosnak tartom hangsúlyozni: a szülők felelőssége is, hogy figyelemmel kísérjék gyermekük olvasási szokásait. Mert egy tévesen „szépnek” látott kapcsolat romantizálása később komoly törést okozhat a személyiségfejlődésben és a valódi kapcsolatokban is.

Mit gondolsz a hazai  Dark Romance-ról? Kevés vagy sok van?

Úgy vélem, a dark romance most éli a virágkorát.Egyre elterjedtebb világszerte, és egyre több olvasót vonzanak ezek a történetek.Ez a zsáner nem köntörfalaz – nyersen kimondja, mi zajlik körülöttünk, és nem kér bocsánatot érte.
Mégis: biztonságos közeg.
Egy hely, ahol olvashatunk ezekről a durva, olykor megrázó dolgokról – anélkül, hogy átélnénk őket a valóságban.A fájdalom, az igazságtalanság, az erőszak itt elmesélhető formát ölt,és talán éppen ez az, amiért ennyire szükség van rá.

Várható majd tőled még ilyen sötét, izgalmas történet? Tudsz erről mesélni vagy korai még?

Ez nem is kérdés! Idén jelenik meg a második regényem, amelyben a mentális betegség témáját járom körül, különösen annak hatását a családtagokra és a környezetre. A főszereplőm egy sorozatgyilkos – kegyetlen és erőszakos –, aki nőket öl, mégis rátalál a szerelem. Ez a kapcsolat elindít benne egy mélyreható belső átalakulást, és kénytelen szembenézni önmagával.
A történetvezetés rettenetesen feszült és lírai, írás közben szinte végig azt éreztem, mintha a férfi karakterem ott állna mögöttem. A személyisége szörnyen manipulatív és egoista... őszintén? Végig utáltam, közben mégis imádtam valami beteg oknál fogva.
Akárcsakaz Aki bújt, aki nem...-ben, ebben is több trauma feldolgozása lesz jelen, és aki olvasta az első regényemet, tudja, hogy ismét darabokra töröm majd nem csak a szereplőket, de az olvasót is.
Ebben a regényben nyolc illusztráció kap majd helyet, amelyeket ismét a csoda kezekkel megáldott Tarjányiné Tóth Barbara készít el számunkra.
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez a regényem nagyon durva lesz minden téren, ezért fóliázva kerül nyomtatásra. A tőlem megszokott kínzásokat egy új szintre emeltem, szóval tényleg csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánlom!
Rettenetesen várom már, hogy olvassátok, ugyanis úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem az ABAN megírása óta minden téren. Szeretném, ha látnátok a folyamatot.

 

Nagyon szépen köszönöm Ági a lehetőséget, hihetetlenül megtisztelő, hogy én is részt vehettem ebben az interjúban!A magyar szerzők megérdemlik a figyelmet, és órákig tudnám sorolni az egyedibbnél-egyedibb történeteket, amelyeket megalkottak. Ne zárkózzatok el a magyar művektől, ugyanis rengeteg kincset találhattok közöttük!
Minden magyar írónak és neked is Ági nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban! Remélem, eléritek az álmaitokat, hogy megéljétek azokat!

Puszi, Alma

Nagyon köszönöm, hogy lehetőséget kaptam interjút készíteni.

Alma Kent írói oldala

Alma Kent webshop oldala

2025. július 10., csütörtök

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sebők Hanga ("(...) írás egyértelműen a könyvmolyságomnak köszönhető. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Sebők Hanga írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek három kötete jelent meg, ebből egy sorozat készült a Válaszutak 2 részes kötet és a harmadik regény egy önálló történet Legyen úgy, mint rég! címmel, melyek a Gyémántfelhő Kiadó gondozásában jelentek meg.



Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?


Férjemmel és három fiunkkal élek Karcagon. Civilben pedagógusként dolgozom.


A könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?


Minden könyvemben vannak olyan fejezetek, amelyek megírásához szükség volt kutatómunkára, de azt gondolom, ez a mennyiségű kutakodás eltörpül a más zsánerek esetében (pl. történelmi regények) szükséges kutatómunka mellett.

Mivel munka és család mellett, szabadidőmben alkotok, számomra nagyon hosszú idő egy regény megírása. Minimum 10-12 hónap, hiszen sokszor hetekig, sőt hónapokig nem tudok elmerülni az írásban.



Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?


Minden történetem a fantáziám szüleménye, de vannak bennük saját magamból is elemek. Pl. a Dönts jól! Annája imád futni és óriási könyvmoly, akárcsak én, ráadásul – igaz ő csak félállásban, de szintén – középiskolai tanár.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?


Onnan kezdeném, hogy azóta imádok olvasni, amióta megtanultam, arra viszont nem emlékszem, hogy valaha is írásról álmodoztam volna.

A főiskolai és egyetemi tanulmányaim során rengeteg szépirodalmi művet olvastam, a nyári szünetekben pedig többnyire a szórakoztató irodalomhoz nyúltam kikapcsolódásként. Aztán a gyermekeim születése után lemondtam erről a hobbimról, hiszen nem lett volna rá elég időm. Aztán a Covid időszakban vettem újra elő a könyveket. Előbb a könyvespolcom régi lakóit olvastam újra, majd sok-sok új könyvet is beszereztem. Ezek olvasása közben érett meg bennem a gondolat, hogy talán én is tudnék írni egy regényt. Így született meg Anna és Áron története, amit eredetileg egykötetesre terveztem, de végül annyira meglódult a fantáziám, hogy sorozat lett belőle.
Tehát az írás egyértelműen a könyvmolyságomnak köszönhető.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?


Bár mostanában a fantasy és a dark romance az igazán menő, és azokkal – jó eséllyel – sokkal nagyobb olvasóbázist lehetne építeni, én úgy érzem, hozzám a romantika passzol, ezért egyelőre nem tervezem, hogy váltok.
Persze soha ne mondd, hogy soha.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?


Egyrészt végtelenül izgalmas. Másrészt mindig bizonytalan vagyok. Minden kéziratot nehéz elengedni. Tele vagyok ilyenkor kérdésekkel. Vajon mindent beleírtam, és úgy, ahogyan szerettem volna? Vajon szeretni fogják majd az olvasók? És még sorolhatnám.


Sokan írói álnevet használnak. Miért pont ez az írói álneved? / Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?


Azt abban a pillanatban tudtam, hogy szeretnék írói álnevet, amint kiderült, nem marad a laptopom rejtekében a kéziratom, hanem útjára engedem az első regényemet. Mindenképpen el akartam különíteni a „civil” énemet az íróitól.

Először egy angol hangzású nevet választottam, amit aztán elvetettem. Ennek oka az, hogy a regényeim Magyarországon játszódnak, magyar szereplőkkel, így nem éreztem ezt a nevet hitelesnek, megfelelőnek.

Aztán olyan nevet választottam, ami, bár némileg más, mint az anyakönyvezett nevem, azért mégiscsak én vagyok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?


Egyértelműen igen. Bár sokféle zsánerben olvasok, alkotásban ez áll hozzám a legközelebb.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?


Hihetetlen. A 94. Ünnepi Könyvhéten foghattam először a kezembe az első könyvemet, és nagyon-nagyon boldog voltam.


Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?


Azt hiszem a kettő keveréke. A harmadik regényem volt az első, amihez teljes vázlatot készítettem az írás megkezdése előtt. Aztán ez arra volt jó, hogy végül sok elemében megváltoztassam.
Hagyom, hogy a szereplőim zsongjanak a fejemben, és ők alakítsák a cselekményt. Sajnos sokszor futás, kerékpározás vagy zuhanyzás közben teszik ezt, amikor nem tudom azonnal lejegyezni az ötleteket, így van, amikor el is felejtem őket…
És nem is feltétlenül haladok sorban a cselekményben. A regény végét általában hamarabb megírom, mint a közepét.

 

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?


Mindkét kérdésedre igennel válaszolok, de nem szeretnék spoilerezni, ezért elnézésedet kérem, de titokban tartom, melyek ezek a részek.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?


Szerintem egy szerző számára bármi nyújthat ihletet. Nálam ez lehet egy mondat vagy beszélgetés, amit meghallok valahol, egy dal, egy utazás, és bármi, amivel a hétköznapi életemben találkoztam akár régebben, akár mostanában.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?


Több írónőről tudom, hogy először a párjuknak vagy barátnőjüknek mutatják meg a kéziratukat. Nos, az én férjem megjelenés után, könyvalakban szereti elolvasni a regényeimet, így az előolvasóim kapják meg először, az ő tanácsaikat, észrevételeiket hallgatom meg, mielőtt beküldöm a kiadóba a kéziratot.


A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?


Az első regényemet teljesen titokban írtam. Mivel a Covid időszak alatti online oktatás miatt egyébként is szinte egész nap a laptop előtt görnyedtem, hogy feladatokat gyártsak a diákoknak, sokáig fel sem tűnt nekik, hogy néha másra is használom a masinát. A legkisebb gyermekem vette észre először, hogy nem tananyag van a képernyőn, és ő kérdezett rá, mit írok. Talán mondanom sem kell, mennyire meglepődött a családom. Később néhány könyvmoly társamnak is elárultam a titkot, de a többi rokonomnak, ismerősömnek csak akkor meséltem el a hírt (egy Facebook posztban), amikor már teljesen biztossá vált, hogy megjelenik az első regényem.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?


Először is szeretném kifejezni, mennyire hálás vagyok mindenkinek, aki már elolvasta vagy a jövőben szeretné elolvasni a történeteimet.

Rengeteg könyv jelenik meg napjainkban, nagyon telített a könyvpiac, és az érvényben levő szabályozások sem kedveznek sem a szerzőknek, sem az olvasóknak. Ráadásul sokan (szinte) csak külföldi – vagy az írói álneve miatt annak gondolt – szerzőktől olvasnak. Mindezek miatt borzasztóan nehéz kitűnni a sok ezer megjelenés közül. Mindezek miatt még nagyobb boldogság látni, hogy nekem is vannak olvasóim.

Bízom benne, hogy hónapról-hónapra sikerül növeli a számukat.

Új megjelenésem idén már nem lesz, de ha minden jól megy, egy kiadói meglepetésnek hála (erről még nem árulhatok el semmit) mégiscsak lesz még itt valami tőlem…

Kedves Ági! Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám, és válaszolhattam a kérdéseidre!
Szerzőtársaim nevében is köszönöm a magyar szerzők támogatásáért végzett munkádat!

Sok sikert, számos látogatót kívánok a blogodhoz és a közösségi oldalaidhoz!

Szeretettel,
Hanga.


Én köszönöm a lehetőséget, hogy segíthetek!


Fotók: Sebők Hanga Szerzői oldala


Sebők Hanga Szerzői oldala

Gyémántfelhő Kiadó


2025. július 9., szerda

Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?

 Alex Pavesi: 

A meg sem történt gyilkosságok

„Most rajta volt a sor, hogy a széttárt ujjai között bámulja a világot, és feltegye magának a kérdést: valóságos mindez?”

Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?


Megjelenés: július 29.
Fordító: Pék Zoltán
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 320 oldal

Leírás

Alex Pavesi az itthon is nagy sikert aratott Nyolc nyomozó után ismét bebizonyítja, hogy a krimi műfaji szabályai nem kőbe vésett törvények, csupán játékszabályok, melyeket a kellő tehetséggel megáldott író kedve szerint formálhat. A meg sem történt gyilkosságok nemcsak egy újabb bűnügyi történet – mely egyébként fejet hajt Agatha Christie és a műfaj klasszikusai előtt is –, hanem egy labirintus, amelyben az olvasó hol nyomozóként, hol gyanúsítottként, hol maga is szerzőként (!) találja magát.

Pavesi ezúttal is mesterien csavarja a narratívát: rétegeket épít egymásra, majd lebontja őket, hogy aztán új jelentéseket tárjon fel a történet mélyén. A krimi formai és tematikus elemei itt eszközökké válnak; nemcsak feszültségkeltésre és annak fenntartására, hanem arra is, hogy megkérdőjelezzük, amit olvasunk. Ki beszél? Kinek hihetünk? És meddig tart a fikció?

A meg sem történt gyilkosságok az utóbbi idők legkomolyabb irodalmi kirakósa; különleges regény: intelligens, metairodalmi, szellemes és tökéletes olvasmány azoknak, akik szeretik, ha egy könyv nemcsak történetet mesél, de kihívás elé is állítja őket.

Fülszöveg

Hat barát gyűlik össze születésnapot ünnepelni egy világtól elzárt házban.

Hamarosan egy különös játékba kezdenek, melynek neve: Indíték, Módszer és Halál.

Anatol egy hónappal apja halála után meghívja gyerekkori barátait harmincadik születésnapja alkalmából a régi családi birtokukra. A szűnni nem akaró eső miatt egy általa kitalált játékot javasol az unalmas órák elütésére: borítékhúzás formájában mindenki véletlenszerűen válasszon ki két barátot, és írjon róluk egy történetet, melyben az egyik megöli a másikat.

Ahogy a kedvetlen társaság nekirugaszkodik a feladatnak, sorra döbbennek rá, hogy képtelenek másból ihletet meríteni, mint a múltjukban jelen lévő titkaikból. Ám miután e titkokat papírra vetik, azok már többé nem maradnak rejtve, a fiktív gyilkosságok által felszínre bukkant régi sérelmek pedig hirtelen valódi indítékokat szülnek.

Amikor azonban egy valódi gyilkosság közeleg feléjük, vajon időben felismerik a veszélyt?

Alex Pavesi, a nagy sikerű Nyolc nyomozó szerzője ezúttal is a klasszikus bűnügyi regény kereteit feszegetve invitálja izgalmas játékra az olvasót, miközben megidézi a Tőrbe ejtve című film legjobb pillanatait, és fejet hajt Agatha Christie előtt.

A szerzőről

Alex Pavesi matematikából szerzett PhD-t. Mielőtt író lett volna, szoftvermérnökként és könyvesbolti eladóként dolgozott. A Nyolc nyomozó című első regényének húsz országban keltek el a fordítási jogai. Második könyve, A meg sem történt gyilkosságok 2024 végén jelent meg. Pavesi jelenleg Londonban él, és a szabadidejében szeret hosszan sétálni, rejtvényeket fejteni és kedvtelésből zárakat feltörni.

A szerző előző kötetéről írták

„Pavesi tehetségét jelzi, hogy minden egyes történet kelepcéjébe gyanútlanul sétálunk bele. Ha ezzel gyalogokká válunk az író nagyszabású sakkjátszmájában, hát legyen. Még a legutolsó oldalon is teljességgel váratlan meglepetésekkel szembesülünk.” – The New York Times

„A történet telis-tele bonyodalmakkal és fordulatokkal, amelyeket imádni fognak a fejtörők szerelmesei… Nagyszerű élmény a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak, de a szemfüles olvasók még nagyobb élvezetüket lelik majd benne.” – Kirkus Reviews

„Zseniális… Pavesire érdemes lesz odafigyelni.” – Publishers Weekly

„Annyira, de annyira briliáns. Egy lehengerlően fordulatos történetet, amely emellett tudományos értekezés is a bűnügyi rejtélyek matematika vonatkozásairól. Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!” – Sarah Pinborough, Ne higgy a szemének! című regény New York Times-bestseller szerzője

Idézetek a kötetből


„– Nem akarom, hogy rossz embernek tarts…
A hétvége jól indult, de mint minden hétvége, borzalmasan ér majd véget. Anatol oldalvást Janikára sandított, várta a reakcióját. A kormánykerék apránként a nő irányába fordult. Hallották a bogáncs ropogását a kerekek alatt, érezték, ahogy a bal első kerék súrolja az emelt padkát. Akkor Anatol újra az útra szegezte a tekintetét. Soha nem volt valami jó sofőr. A hibát egy vállvonással vette tudomásul, reflexszerűen visszarántotta a kormányt, aztán folytatta:
– Csak mostanában valahogy nem vagyok önmagam. Érted, mire gondolok? Szanaszét estem.
Janika diplomatikusan bólintott, de nem válaszolt. A mellette lévő ablakon keresztül figyelte az elsuhanó tájat: sárga mezők és megfakult dombok a jellegtelenül fehér ég alatt. A kardigánja ujját markolászta. Egyetlen szót sem szólt, amióta beszálltak a kocsiba. Úgy gondolta, illik hozzá a hallgatás.
– Minden olyan érzés, mint egy álomban – folytatta Anatol. Szétnyitotta a jobb kezén az ujjait, és a réseken keresztül bámulta az utat. A körmeit vastag koszcsík koronázta. – Amikor meghal valaki, aki közel állt hozzád, minden valószerűtlen lesz. Túl nagy változás, nem bírod egyszerre feldolgozni. Mindent álomszerűvé tesz. Érted, mire gondolok?
Előző nap volt Anatol harmincadik születésnapja, az utolsó májusi nap pedig szokatlan hideget hozott. Sűrű, késő reggeli köd borította a tájat, a fűszálak kísértetiesen derengtek.
– És ha semmi sem valóságos, akkor nem is számít semmi. Nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól. Olyasmit csinálsz, amit normális esetben nem tennél. Olyasmit mondasz, amit normális esetben nem mondanál. Ha furcsán viselkedtem a hétvégén, akkor ez az oka.
Hétfő reggel volt ugyan, de munkaszünet. Janika a hosszú hétvégét Anatolnál töltötte a többi barátjukkal, és a férfi most a pályaudvarra vitte, hogy elérje a vonatot hazafelé. A régi, erdőzöld kabrió megviselt vinyltetejének egyik oldalán szakadás éktelenkedett. A lyukat több réteg ragasztószalaggal tapasztották be, a hideg levegőnek azonban így is sikerült utat találni az autó utasterébe.
– Valószínűleg nem jól magyarázom…
Anatol csak mondta a magáét, miközben lassított és indexelt, hogy lekanyarodjon a főútról egy keskeny mellékútra, amelyen nem látszott semmiféle felfestés. Levette a kezét a kormányról, és várta, hogy a szembejövő forgalomban rés nyíljon.
– Csakhogy a bánat bármilyen alakot képes felölteni. Egyik nap így nyilvánul meg, másnap meg úgy. Néha bűntudat lesz, néha megbánás. Olykor csak szomorúság. És vannak napok, amikor inkább sokk.”

2025. július 8., kedd

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Emerick Agate - ("(...) nálam nem az ihletet kell keresni, inkább a történetek találnak meg engem. Mintha várnának rám valahol a fejemben, és csak arra várnának, hogy figyeljek rájuk.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Emerick Agate írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet.  

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Nagy örömömre szolgál, hogy elfogadtad kérésem, amit ezúton is köszönök! Elsősorban bemutatkoznék: írói nevem Emerick Agate, egyébként Szemes Imrének hívnak. Egyszerű, hétköznapi embernek tartom magam, aki szeret történeteket mesélni – méghozzá olyanokat, amik mögött érzés, gondolat és néha talán egy kis valóság is húzódik.

Körülbelül két és fél éve kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással, de emellett természetesen dolgozom is. Az első kötetek kiadása nem volt egyszerű – nemcsak írói, hanem anyagi kihívásokkal is szembe kellett néznem. A könyvkiadás világa sok szempontból nehéz terep, különösen, ha az ember önállóan vág bele.

Csak fél éve csatlakoztam a közösségi médiához, és őszintén szólva pozitív meglepetésként ért, hogy művelt, értékes emberek közé kerülhettem. Ugyanakkor az is világossá vált számomra, hogy ezeken a felületeken – akárcsak az élet más területein – jelen van a rosszindulat és néha az irigység is. Ez utóbbit magamon nem tapasztaltam, inkább másokon keresztül láttam megnyilvánulni, de így is hatással volt rám.

Ezek az élmények inspiráltak arra, hogy létrehozzak egy olyan szerzői közösséget, ahol a támogatás, az együttműködés és az alkotás szeretete áll a középpontban. Ebből az ötletből született meg egy új, támogató kiadó gondolata, melynek részleteit a @bookofelsoszo Instagram-oldalon is meg lehet találni.

A három részes könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ez a három kötet nagyon sok személyes élményből és lelki folyamatból táplálkozik – még akkor is, ha ezek az élmények a valóságban nem mindig voltak pozitívak. Épp ezért éreztem úgy, hogy mindenképpen meg kell írnom őket. A történet egyfajta belső feldolgozás is volt számomra, ugyanakkor szerettem volna ezt egy olyan keretbe helyezni, ami izgalmas, elgondolkodtató, és mások számára is átélhető.

A valóságból induló szálakat egy erőteljes fantasy-világgal ötvöztem, melybe mitológiai, vallási és történelmi elemek is kerültek. Mindig is lenyűgöztek ezek a témák – rengeteget olvastam róluk, és sok minden megmaradt bennem az évek során. Ugyanakkor az írás során elengedhetetlenné vált az alapos utánajárás is: az internet segítségével kutattam fel részleteket, helyszíneket, és próbáltam minél hihetőbbé, élőbbé tenni a világot, amit megalkottam.

A trilógia írása hosszabb folyamat volt, mivel mellette dolgoztam, és az alkotás számomra nem mindig lineárisan halad – inkább hullámokban jön. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ezek a kötetek jelenleg nem elérhetők, mert szeretném őket átdolgozni: olvasmányosabbá, letisztultabbá, erősebbé tenni – a történet megérdemli, hogy a lehető legjobb formában találkozzon az olvasóval.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A trilógiámban a valóság és a fantázia szorosan összefonódik. Valóságos helyszíneket és létező személyeket is beleírtam, akik vagy konkrét, vagy szimbolikus formában kaptak szerepet a történetben. Ugyanakkor mindezeket egy teljesen fiktív, misztikus történetszál öleli körbe – így egyfajta "megálmodott valóság" jött létre, ahol a képzelet szabadon formálhatta a jelent, a múltat és a jövőt is.

A további írásaimban azonban már teljesen elengedtem a valósághoz való kötöttséget. Saját világokat, karaktereket és szabályrendszereket alkotok, ahol minden a belső logika mentén működik – de természetesen az emberi érzések, döntések és konfliktusok továbbra is nagyon is valóságos alapokon nyugszanak.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Eleinte nem is írásban gondolkodtam – inkább filmként vagy sorozatként képzeltem el azt, amit létre szeretnék hozni. Mindig is vágytam arra, hogy egy történet képes legyen megelevenedni – vizuálisan, hatással, érzelemmel. De hamar rá kellett jönnöm, hogy ez túl nagy falat lenne számomra. Ekkor született meg bennem a gondolat: ha nem mozgókép formájában, akkor írásban kell kiadnom magamból mindazt, amit hordozok.

És hogy honnan jönnek ezek a történetek? Sokszor egyszerűen csak leülök, zenét hallgatok, vagy lefekszem, és mintha egy másik valóság kapuja nyílna meg bennem: képek, karakterek, jelenetek tucatjai jelennek meg. Ezek nemcsak ötletek – hanem érzések, hangulatok, világok. Olyan ez, mintha álmokat fordítanék le szavakra. Innen indult el minden.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Őszintén szólva, alapvetően türelmetlen típus vagyok – tipikusan a "mindent azonnal" ember. Viszont az írás egészen másféle működést kíván: rendíthetetlen türelmet, kitartást és önfegyelmet. Néha még most is nehéz megemésztenem, hogy egy kézirat befejezése csupán az alap – az igazi munka csak utána kezdődik.

A végére érni egy történetnek számomra sosem egy lezárt érzés. Már az írás közben is gyakran bekúsznak új ötletek, más világok, teljesen különböző szereplők. Sokszor nehéz eldönteni, hogy mikor mit írjak, mert a történetek szó szerint sorban állnak a fejemben. Néha úgy érzem, nem is én írom őket – inkább csak közvetítem, ami valahonnan belülről érkezik.


Miért pont történelmi romantikus regényt írtál?

Őszintén szólva, a romantika eleinte meg sem fordult a fejemben. Mindig is kissé klisésnek és túlhasználtnak éreztem – nem az én világom. Ez persze nem jelenti azt, hogy más munkáját lebecsülném, egyszerűen számomra nem a szerelem a történeteim mozgatórugója. A romantikus szál inkább mellékesen, természetesen jelenik meg, ha a történet vagy a karakterek megkívánják – de sosem viszem túl.

Ami engem igazán foglalkoztat, az a sokszínűség. Jelenleg is több kéziraton dolgozom különböző műfajokban: például a Metal and Soul egy sci-fi történet, aminek már készül a folytatása is. A Bloody Leaf egy krimi-thriller, ami szintén újabb részeket kap. Most pedig egy sötétebb, misztikus fantasy világban játszódó regényen dolgozom, Elias Warn – A halál tanítványa címmel.

Ezek a kéziratok jelenleg kiadót keresnek, de nagyon úgy néz ki, hogy ha megvalósul a saját kiadóm koncepciója, akkor ezek is azon keresztül látnak majd napvilágot.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ezt részben már az előzőekben is érintettem, de kiegészíteném: amikor először tollat ragadtam, biztos voltam benne, hogy a fantasy az én világom, és kizárólag ebben a zsánerben szeretnék írni. Aztán ahogy egyre mélyebbre ástam magam az írásba, rájöttem, hogy nem tudok gyökeret verni egyetlen műfajnál sem. Túl csábító a többi zsáner egyedisége, hangulata, lehetősége. Minden műfaj mást ad – és én mindegyikből szeretnék meríteni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hatalmas öröm volt számomra, és eszméletlenül jó érzés kézbe venni valamit, ami teljesen belőlem született. Ugyanakkor mivel szerzői kiadásban jelent meg, és nem állt mögötte sem ismeretség, sem profi marketing, nem lett belőle nagy értékesítési siker. Utólag viszont ezt nem bánom, sőt – szeretném átdolgozni az egészet, és tanulni abból, amit azóta tapasztaltam.

Őszintén szólva, egy író első könyve nagyon sok mindent eldönthet – akár jó, akár rossz irányba. Én ezt egy tanulási folyamatként éltem meg, nem egy végállomásként.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Nálam az írás abszolút impulzív. A történeteim szinte maguktól születnek meg bennem – nem hívom őket, nem keresem, csak egyszerűen berúgják a gondolataim ajtaját. Van, hogy szinte kísértenek, hogy írjam meg őket, mintha ők irányítanának engem, nem fordítva. Ez egy elképesztően jó érzés, de egyben nyomasztó is, mertv egyszerűen nincs elég időm mindent azonnal formába önteni. Néha úgy érzem, mintha versenyt futnék a saját ötleteimmel.

A kötetben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amit nehezen tudtál megírni?

Kedvenc jelenetek mindig vannak, de szerintem ez nagyon személyiségfüggő – amit én kiemelkedőnek érzek, azt az olvasók máshogy élhetik meg. Számomra valahogy mindig a végjáték a legkiemelkedőbb és legemlékezetesebb rész, talán mert ott sűrűsödik össze minden, amit addig építettem.

Ugyanakkor íróként igyekszem már a történet elejétől kezdve olyan jeleneteket írni, amelyek megmaradnak az olvasóban – akár az érzelmi erejük, akár a jelentésük miatt. Fontos számomra, hogy sok rész visszautaljon korábbi eseményekre, hogy a végén minden a helyére kerüljön.


Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nem panaszkodhatom – nálam nem az ihletet kell keresni, inkább a történetek találnak meg engem. Mintha várnának rám valahol a fejemben, és csak arra várnának, hogy figyeljek rájuk.

Ami viszont elindítja, vagy akár teljesen átrendezi őket bennem, az lehet bármi. Egy zene, egy hangulat, vagy egy egészen apró benyomás – egy pillantás, egy mondat. Ezek képesek egy teljes sorrendet felborítani, új irányt szabni egy történetnek. Olyan ez, mintha a történetek élő, mozgó rendszerek lennének bennem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Ez talán szokatlan válasz lesz, de az én közvetlen környezetemben nincsenek olyan ismerősök vagy családtagok, akikkel előre megoszthatnám a kézirataimat. Mióta viszont tagja vagyok az online írói közösségnek, rengeteget jelent számomra Kiss Petra írónő támogatása, aki a King című krimi szerzője – ő az, aki szakmailag is sokat segít, és akinek a véleményére valóban adok.

Ezen kívül sok nyitott, jó szándékú előolvasóval találkoztam a közösségi platformokon, akiknek a visszajelzéseiért rendkívül hálás vagyok. Mindenki szava számít – az olvasó az első –, de természetesen vannak olyan elemek, amikhez ragaszkodom, nem makacsságból, hanem azért, mert ezek tükrözik leginkább az egyediségemet.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Meglepődtek – sőt, először azt hitték, csak viccelek vele. De végül örömmel fogadták a hírt, támogatóan álltak hozzá. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sajnos nincs igazán idejük elolvasni a könyveimet – amit megértek, de persze valahol sajnálom is, mert kíváncsi lennék a reakcióikra. Még ha elfogultak is lennének, a család az, aki mindig a legközelebb áll hozzánk – legyen szó íróról vagy bárki másról.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Bízom benne, hogy eddig is sikerült – és ezután is sikerül – olyan történeteket alkotnom, amelyek minél több emberhez eljutnak, elvarázsolják őket, és örömet adnak az olvasásban. Több kéziratom is folyamatban van – mint például a Metal and Soul, a Bloody Leaf és a Elias Warn: A halál tanítványa –, és remélem, hogy ezek közül már idén megjelenhet valamelyik. Emellett nagyon bizakodom, hogy legkésőbb szeptembertől a saját kiadóm is gördülékenyen működik majd, hogy ezzel minél több magyar szerzőt bátoríthassunk és támogathassunk az alkotás útján.

Még egyszer szeretném megköszönni a lehetőséget, és szép napot kívánok!

Én köszönöm az interjút!