Oto Horvat
Éjszakai vetítés
Megjelent!
Éjszakai vetítés – Prae Kiadó (praekiado.hu)
Prae Kiadó (Magyarország), Akademska Knjiga (Szerbia), 2024
Fordította: Beszédes István
Szerkesztette: Ladányi István
A borítóterv Oto Horvat alkotásának felhasználásával készült.
Könyvbemutató a Nyitott Műhelyben
Időpont: november 2-án 19 órakor
Helyszín: Budapest XII., Ráth György u. 4.
A bemutatón vendégünk a szerző.
Fülszöveg
Mint mikor egy lelkes archeológus töredékekből rekonstruál egy korszakot, Oto Horvat szuggesztíven és meggyőzően, visszafogott prózai eszközökkel építi fel az Éjszakai vetítés Firenzéből Újvidékre hazalátogató hősének személyes történetét és privát szféráját, ami nem csupán az övé, mert közösen birtokolják a várossal. A főhős múltbeli életének rekonstrukciója, annak megbízható tényekkel való alátámasztása az Éjszakai vetítés című regényben fokozatosan fordul át a származásról, a családról, az egyes szereplők sorsáról és történelmi viszontagságok közötti megpróbáltatásairól, az elvándorlásról és az otthon maradásról szóló elbeszélésbe, egy olyan családtörténetbe, ami magába foglalja a nyomasztó felnőtté válás, a másság és a különbözőség, az elhallgatott családi mesék és rejtélyek témáit is, miközben társadalmi és történelmi kalauzunk marad Újvidék megéléséhez, a város traumáinak, fényes és sötét korszakainak jobb értéséhez is.
Franja Petrinović
A szerzőről
Horváth Ottó (szerzői nevén Oto Horvat) 1967-ben szü letett Újvidéken. A gimnáziumot Karlócán, egyetemi tanulmányait Újvidéken, Erlangenben és Berlinben végezte. Firenzében él és alkot.
Verseskötetei: Gde nestaje šuma (1987), Gorki lis to vi (1990), Zgrušavanje (1990), Fotografije (1996), Dozvola za boravak (2002), Putovati u Olmo (2008, magyar fordítása 2010-ben jelent meg Olmóba menet címmel), Izabrane & nove pesme (2009). Regénye: Sabo je stao (2014, magyar fordításban 2023-ban jelent meg, Szabó megállt címmel). Elbeszélések: Kao Celanovi ljubavnici (2016). Fordítások: Pilinszky János, Krater (1992); Fenyvesi Ottó, Anđeo haosa (2009); Hans Magnus Enzensberger, Poslednji pozdrav astronautima (2010).
A fordító, Beszédes István 1961-ben született Zentán, ahol most is él. Költő, műfordító, a zEtna internetes irodalmi folyóirat alapító-szerkesztője. Önálló fordításkötetei: Citadella.doc – Három négykezes (Zenta, 2003); Boško Krstić: A vadgesztenyék utcájának nyomában (Szabadka, 2007); Oto Horvat: Olmóba menet (Zenta, 2010); Boško Krstić: Az azúr őrzőinek legendája (Pécs, 2012); Oto Horvat: Szabó megállt (Újvidék, 2023).
Részlet a kötetből
Késő tavasz tombolt a hosszú fasorban.
Pár pillanatig lenyűgözve szemléltem a sötétített üvegű ablak mögül, majd sietős léptekkel a repülőtér épületének kijárata felé vettem az irányt. Kinn váratlanul ért, hogy a déli verőfény milyen erős és brutális. Akár egy pöröly. Hátizsákom elülső zsebéből elővettem a napszemüveget, s amint a látásomat visszanyertem, a nevemet kezdtem keresni az autójuknak támaszkodó taxisofőrök kezében lévő papír- és kartonlapokon. Egy alacsonyabb, kissé köpcös, krémszínű zakót és farmernadrágot viselő fiatalembernél találtam meg, aki a kocsisor végén parkoló, fényesre suvickolt, fekete autója előtt állt. Jó érzéssel töltött el, hogy az utazás a tervek szerint halad. Késés és várakozás nélkül. Minden nehézség nélkül. A rend kedvéért intettem neki. Amikor felé indultam, megfordult a fejemben, akadhat esetleg másvalaki is az utasok között, akinek szintén ez a vezetékneve. És hogy az a valaki is tarthatna éppen Újvidékre. Lassítottam, és elbizonytalanodva néztem körül. De senki nem igyekezett, és senki se tekintett abba az irányba. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt nem sajnáltam kicsit.
A szél erőteljesen szította a zöld tüzet a lombok között. Egyre melegebb lett. A hátizsák meg vágta a vállam. Megkönnyebbüléssel adtam át a taxisnak. A hátsó ülésre helyezte, hogy a kezem ügyében legyen, bár amikor erre kértem, egy pillanatig habozott. A gépkocsi, amibe beültem, új Mercedes volt, C osztály. Meglepett, hogy hosszabb útra ilyen modellt alkalmaznak, mert már hozzászoktam a jóval szerényebb típusokhoz. Belül még minden patyolattiszta volt, a korábbi utasok és az élettörténetük még nem hagyott szagot. Szerencsémre légfrissítő sem volt a kocsiban, mert attól hányingert és fejfájást kapok.
Ezeket az olcsó parfümöket ugyanolyan nehezem viselem, mint az áporodott víz szagát a fonnyadt (a nagyapa kertjében szedett) orgonával teli vázában, vagy a lepusztult balkáni metropoliszokat összekötő autópályák vendéglátóhelyein a mosdók mindig egyforma bűzét, illetve a katonai hálótermek áporodott levegőjét, amelyekben valamikor régen, szakaszvezetőként, nem minden szadista hajlam nélkül ordítoztam a méltóságukat vesztett és koszos újoncok fülébe: Ébresztő, bakák! És valamivel ritkábban, hogy Riadó, kopaszok! A frissen nyírt és számomra, az egykori hippi számára túlzottan is rövid hajú taxisofőr, nyakán fehér, napot nem látott bőrsávval, szótlanul tette a dolgát. Átfutott az agyamon, hogy minden apropó nélkül, csak úgy, megszokásból vagy kíváncsiságból beszélgetést próbál majd kezdeményezni, de legnagyobb örömömre nem tette.
Így, csöndben, gondoltam, sokkal kellemesebb utazni. Csöndben, miközben, ha akarom, hallgathatom a motor zúgását és a papírcsörgést a sofőr keze nyomán, miközben zakója zsebében cukorkák után kutat. Az, hogy nem vettek körül idegen szagok és idegen élettörténetek, és elmaradt a sofőr udvarias érdeklődése is, valamiféle gyermeki izgalommal töltött el. Ígéretes előjele ez, gondoltam, az előttem álló újvidéki hétnek.
Azon tűnődtem, hogy a tudatosan vagy öntudatlanul identitásomba szőtt családi történetek és gyermekkori legendák között minden bizonnyal vannak hamisak, eltúlzottak és elferdítettek is. Már hónapok óta azt éreztem, elérkezett a nagytakarítás és a történetek rekonstrukciójának a pillanata. Hogy ez eddig váratott magára, nem csupán a lustaságnak tudható be, hanem a félelemnek is, hogy mindez lelki kellemetlenségekkel és váratlan következményekkel járhat. Kétségem sem volt afelől, hogy sem Firenzében, sem bármelyik másik városban sem tudom elvégezni ezt a szembesítést és önvizsgálatot. Igaz, ezek a helyek valami módon óvnának az igazsággal való közvetlen szembesüléstől, de vajon sikerülhet-e az igazság egyetlen kis szilánkját is megtalálni és megragadni kívül azon a városon, ahol a történések megestek. Csakis Újvidéken győződhettem meg mindazoknak az örömteli vagy tragikus eseményeknek a hiteléről, amelyekről hallottam, vagy amelyeket közvetlenül vagy közvetetten megéltem.
Firenzében, az utazásra való készülődés során jutott eszembe, hogy mint egy banális és átlátszó krimiben, én magam vagyok a nyomozásom tárgya, és a családra vonatkozó kérdésekkel csak áltatom magam. Az igazi indítékot nem lehetne-e az ismert imperatívusszal leírni: Tudd meg, értsd meg és ne feledd, ki voltál és mit akartál!?
A felszállás előtt, a becsekkolók sorában állva még ebben sem voltam biztos, a repülés előtti idegesség és pánik teljesen leblokkolt és összezavart, az ítélőképességem nullára csökkent.
Amikor felhajtottunk az autópályára, felriadtam gondolataimból. A sietve gyülekező, mogorva felhőket néztem. Erőteljesen magasodtak a síkság fölé; legyőzhetetlen és kímáletlen lovashadsereg.
Megvásárolható a kiadó webáruházában:
Éjszakai vetítés – Prae Kiadó (praekiado.hu)
