2020. június 30., kedd

Szereted az e-könyveket? Akkor ajánlok neked!

Amikor elkezdtem a könyvekről írni ezen a blogon, akkor még számomra nem volt nagy dolog, hogy e-könyvet olvassak. Alig párat vettem és akkor fanyalogtam. Mert akkor is, és most is jobban szerettem a nyomtatott könyveket, főleg, ha dedikáltan is kérhetem. Hiszen az értékes számomra, amikor egy író, szerző dedikál számomra egy példányt. Függetlenül attól, hogy vettem vagy recenzióként jutottam hozzá. Ezért gondoltam arra, hogy lesz egy külön rovat, amit azokból a könyvekből válogatok, amiket elolvastam e-könyvként illetve nyomtatottan, de kapható e-könyvként is. Ma már elképzelni sem lehet, hogy valaki ne ismerné meg az e-könyveket Manapság könnyű hozzájutni az e-könyvekhez. Ott van pl illegális letöltő oldalak. De! Arra kérlek titeket, hogy ne onnan szerezzétek be a könyveket. Hanem hivatalos csatornákon, boltokban, webshopokban, ezzel is támogatva a hazai írókat.
Szóval, pár e-könyvet fogok nektek ajánlani. Elsőként Marilyn Miller és Ella Steel könyveiről ejtek szót. Egyrészt, mert ők ketten zseniális írónőknek tartom. Szeretem a könyveiket elolvasni, és nem győzöm másoknak ajánlani, másodszor pedig számomra hihetetlen és megtisztelő, hogy dedikáltan kaphattam tőlük könyveket. Hálás szívvel köszönöm és igyekszem meghálálni azt a bizalmat, amit kaptam. Az e-könyvekhez a címre kantitva tudjátok elérni






Marilyn Miller könyvei.




Tartalom:
Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek felett áll, dönt élet és halál között, ő irányítja a félteke legnagyobb maffiahálózatát. Sötét és kegyetlen világba született, ahol nem engedheti meg magának a gyengeséget. Mert Ő nem más, mint a VEZÉR. Megismerkedik egy titokzatos vörös hajú nővel, és minden megváltozik… 

A találkozás vajon véletlenszerű? 
Serena Wayans súlyos terhet cipel és csak egy célja van. A VEZÉR bizalmába férkőzni. Elcsábítani. Serena vajon tényleg az, akinek mondja magát? Mi történik, ha a feléled a vágy, és a titkokra fény derül? Létezhet-e szerelem abban a világban, ahol brutalitás és hazugság uralkodik?

„A részemmé vált. Pontosan úgy, ahogy a sötétség a világosság része. A kettő együtt nem létezik, ahogy én sem létezem nélküle."

 

(Hozzád 1.)


Tartalom:
Keyla táncos lány egy klubban. 

Egy olyan világban él, ami szigorú szabályok szerint működik, ahol a döntéseket nem ő hozza, és ahol pénzért bármi megvehető. Mikor a remény elveszni látszik, hogy egyszer szabad lehet, belép az életébe egy férfi, és minden megváltozik.

Daniel gazdag és nagyhatalmú ember, amit gátlástalanul ki is használ. 
Azonnal felfigyel Keylára, vonzza a lány bujasága és elérhetetlensége. 
Szabadságot ajánl neki, de a szabadságnak ára van! 
Szenvedélyes, és korántsem hétköznapi kapcsolat alakul ki köztük, ami kezdetben szükségen és testiségen alapul.

De lehet-e ez egy napon több? 
Több, mint egy üzleten alapuló kapcsolat…

„Egy elfojtott vonzalommal kezdődött minden. 
Majd egyszer csak azt vettem észre, 
hogy ő uralta a vágyaim és az álmaim.”

(Hozzád 2.)


Tartalom:
Egyszerű üzletnek indult az egész.

Egy viszonynak, ami nem szól másról, csak testiségről. Azonban Keyla és Daniel kapcsolata kezd megváltozni, a vágyat egyre inkább felülírja a szükség. A szükség, egymás iránt. Keyla érzései mélyebbé válnak, és már nem a szabadság a legfontosabb számára. Daniel lassan kezd megnyílni, mert nem tud lemondani Keyláról. Lassan kibontakozó kapcsolatukat azonban próbára teszik a felszínre kerülő titkok. Elszabadulnak a múlt démonai, amik elől már nem menekülhetnek. Biztonságosnak hitt életük összeomlik, és eljön a nap, amikor végleg szembe kell nézniük a múltjukkal.

Vajon hogy ér véget a történet? Kiszabadulhat-e Keyla abból a sötét világból, aminek a rabja volt? Fel lehet építeni egy életet szenvedésre és társadalmi különbségekre?

„Azt hittem, hogy én mentettem meg őt, de valójában ő mentett meg engem!"



Tartalom:
Az ​életem megváltozott azon a napon, amikor hamuvá égett minden, amit úgy szerettem. A napok keserűek és fájdalmasak lettek, nem hittem, hogy létezik számomra is boldogság. Tévedtem. A sors az utamba sodorta Eric Taylort, akibe menthetetlenül beleszerettem. Nem volt bennünk semmi közös, én mégis őt akartam. Az igaz szerelem, amiben vakon hittem egy napon mégis eltiport, és az elképzelt jövőm darabokra hullott…

Elfutottam, felejteni akartam és új életet kezdeni, de nem gondoltam volna, hogy újra szerelembe esek. Ian maga volt a tökéletesség. Engem szeretett. A sebeimmel és a titkaimmal együtt.

Hogy lehet-e két embert egyszerre szeretni? Igen. Mert nincs két egyforma szerelem. 
Egy napon mégis döntenem kellett. 
Egy biztos, a boldogságért mindig nagy árat kell fizetni, és én megfizettem…

„Az igaz szerelem kapocs, mely egy életre összeköt két szívet, akkor is, ha az élet rögös útján elveszítik egymást. Mert a szerelem halhatatlan, lángja örökké ég abban a szívben, mely igazán tud szeretni!”



Tartalom
Egyszerű nyaralásnak indul az egész, ami rémálommá válik. 

Egy barátnő. Egy ház. Ahol semmi sem az, aminek látszik. 
Egy titkos buli, ahol Aisha elveszíti a legfontosabbat. 
A szabadságát. 
Az élete már nem az övé, más rendelkezik vele. 
Olyan életet kell élnie, amit nem ő választott, hanem amibe belekényszerítették. 
Minden napja szenvedés, amiből egy kiút látszik. 
Ám a pokolból nem ilyen egyszerű a menekülés. 
Egy majdnem tragikus találkozás mindent megváltoztat, szabadságának kulcsa Roman Raine kezébe kerül. Egy olyan férfi kezébe, akihez még vonzódni is veszélyes. 
Azonban az ellentétek ellenére feltámad a vágy, a határok, amik elválasztják őket, 
egy napon elmosódnak, hogy átadhassák magukat a gyönyörnek. 
A rabság gyönyörének.

„ Semmi mást nem akarok ebben a pillanatban, csak a karjaiban darabokra hullni, hogy a végén csak azokat a darabkákat szedhessem össze, amik fontosak. Azokat, amikben ő már benne él.”


Ella Steel könyvei




Tartalom:
 Evan Keller egy feltörekvő rockbanda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai. 
A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert? 
Haley Benett egy elszánt, makacs, fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét. 
Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül. 
Két szív és egy nagy szerelem. 
Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat. 
Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.



Tartalom:
Ethan Sharp egy öntelt, törtető focista, aki semmi mást nem akar, mint bekerülni egy európai futball csapatba. Bárkin és bármin képes átgázolni, hogy elérje álmait, ám élete nem várt fordulatot vesz. Rosie Keller egy átlagos tinilány, akinek különös hobbija van, a futball. Emellett szenvedélye a gyógymasszázs. Bizonyíthatja elhivatottságát, amikor a család kapcsolatai segítségével elkerül egy közeli csapathoz, mint masszőr. 
Kettőjük találkozása számos fordulatot hordoz magában. Vajon képesek lesznek felülkerekedni saját önző vágyaikon a szerelemért? 
Ethan előtt újra megnyílik az út, de a sors ezáltal még súlyosabb akadályt gördít elé. 
Feladja álmait a szerelemért, vagy mindent figyelmen kívül hagyva a vesztébe rohan?



Tartalom.:
Jesse Keller, egy öntelt, nagyképű férfi. Úgy érzi ő a Férfi szó tökéletes megtestesítője. Kamionjával járva a világot mindenkinél többre tartja magát. Nagyobb, erősebb, tekintélyt parancsolóbb, akár a kamion egy személyautónál. Magányosan tölti mindennapjait nem keresve senki társaságát. A nőket felszedi, használja, majd eldobja. Egy nap azonban Jesse rátalál egy eszméletlen nőre, és megmenti őt. 
Mi történik, ha a nő magához tér? Egy nő, akinek nincsenek emlékei. Egy nő, akinek nincs hová mennie. 
A nő, aki nem bírja elviselni a férfi önteltségét… A vonzalom, ami egymáshoz láncolja őket. Mi történik, ha a nőnek visszatérnek az emlékei? Elbírnak a múlt súlyával? Jesse hajlandó feláldozni nyugodt életét egy nőért, vagy a könnyebb utat választja? 
Mert sosem tudhatod, melyik nap tartogat számodra sorsfordító eseményeket.

(Hajsza 1.)



Tartalom:
Mira Wright egy fiatal nyomozó, aki a múltban elszenvedett fájdalmait, a munkájában szerzett sikereivel szeretné felülírni. Társai körében elismert és határozott nő, de ez mind csak a felszín. 
Az egyik nyomozás során a sors összehozza egy titokzatos férfival, akivel együtt tölt egy szenvedélyes éjszakát. 
Jay Davis az elkövetett hibáit nem tudja maga mögött hagyni, hiába az eltelt évek… a bűntudat nem engedi. 
Mira az évekig gyakorolt önkontroll ellenére sem képes parancsolni magának. Úgy érzi meg kell ismernie a férfit és meg kell fejtenie a férfi testét beborító tetoválások jelentését. 
Boldogságra lelhetnek ennyi titokkal a hátuk mögött? 
Mindent megpróbálnak, hogy ez sikerüljön, kivéve az őszinteséget. 
Aztán egy nap el kezd felszínre törni a múlt…

(Hajsza 2.)



Tartalom:
Jay Davis évekig küzdött, hogy maga mögött hagyja sötét, fájdalommal teli múltját és új életet kezdjen. Mirában megtalálta azt a személyt, aki mellett önmaga lehet. Ő jelenti számára az utolsó reményt a boldogságra. Mira mindent megtesz, hogy segítsen neki, de tudja, hogy ennyi titokkal a hátuk mögött sosem élhetik meg azt a boldogságot, amire mind a ketten vágynak. 
Jay félti a gyenge lábakon álló kapcsolatukat. Fél, hogy a múltja a jelenüket is tönkreteheti, meghiúsítva ezzel a jövőbeli terveiket. 
Képes lesz, hogy még időben felfedje a múltban történteket vagy a félelme bizonyul erősebbnek? Elkésik a vallomással? 
Mi történik, ha a múlt testet öltve lecsap a szeretett nőre? Jay meg tudja menteni vagy az életére örök sötétség borul?
 

2020. június 29., hétfő

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.) - ("Az Európán miért nem tudnak erről? Úgy értem, hogy én is tanultam ott történelmet, mégsem említette senki, hogy lennének különleges képességekkel bíró személyek.")

Azt hittem mára nem fogok hozni nektek egy kis részletet a könyvből. Sajna lecsapott a vihar.. De el is vonult, így hozom is. Az előző rész, hogy tetszett? Lassan vége is lesz a beleolvasónak, de aki szeretné egyben elolvasni, a keressétek a  Aurora Lewis Turner szerzőt és az Olvasnimenő oldalt.

Aurora Lewis Turner:
Névtelenek
(Bolygókeringő trilógia 1.)



Tartalom:
 A Föld halott. Már több mint 2000 éve az. Az emberiség maradéka áldott tudatlanságban él hat Föld-szerű bolygón. Ők nem is sejtik, hogy vannak mások rajtuk kívül… Olyanok, mint én, Auróra. Olyanok, akik különleges erőkkel bírnak… ők a névtelenek. Két út van tehát; vagy az ő érdekeiket szolgálva titkon vadászunk a fajtánkra, vagy futunk, és így mi leszünk a vad. Én így futottam egyenesen Lloyd, egy medveerejű zsoldos karjaiba… Így kezdődött a keringőnk. A Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első könyve.


ENGEDÉLLYEL


– Az Európán miért nem tudnak erről? Úgy értem, hogy én is tanultam ott történelmet, mégsem említette senki, hogy lennének különleges képességekkel bíró személyek.
– Mert az emberek elkezdtek félni tőlünk, ahogy mindentől félnek, amit nem ismernek. Az átlagember nem tud rólunk semmit, mivel a hatalom távol tartja őket az olyanoktól, mint amilyen én vagyok.
– Tehát a Hetedik Bolygó valamelyikén? – kérdezte Auróra, miközben érezte, hogy kezdett összeállni a kép.
– A kétezer év, és a kezdeti, sok bolygóközi utazás miatt nem létezik olyan élhető bolygó, ahol ne lennének névtelenek, ahogy olyan sem létezik, ahol ne lennének vagy lettek volna valaha emberek. Ezek a képességek genetikailag öröklődnek, így valószínű, hogy a te családodban is kellett lennie valakinek, aki erővel bírt. De mégis az emberek vannak többségben, így általában a Hetedik Bolygó egyikére telepítik azokat, akiket elfognak, vagy egy különleges osztag részeivé képzik őket. Ezáltal a feladatuk az lesz, hogy megvédjék az emberiséget a felmerülő veszélyektől.
– A névtelenek nem tesznek ez ellen semmit? – ráncolta Auróra a homlokát.
– Vannak lázadások, de az embereknek megvan a módszere ezek elfojtására.
– Te mióta tudod, hogy képességekkel bírsz? – kérdezte Auróra érdeklődve, mire Lloyd egy nagyot sóhajtott, majd megjegyezte:
– Több mint kétszáz éve.
– Kétszáz? – Auróra azt hitte, hogy nem érti rendesen, amit mondtak neki, de aztán hirtelen megérezte, ahogy a zöld tekintet a szíve mélyéig hatolt. Aztán Lloyd ismét elfordította a tekintetét, hogy az utat nézze.
– A névtelenségnek vannak előnyei és hátrányai is. Sokkal lassabban öregszem, mint az átlagemberek. – Aurórának nem kellett sok ahhoz, hogy elhiggye, amit a férfi mondott neki. Hiszen kinézetre nem lehetett több ötvenöt évesnél, így még egészen fiatalnak tűnt. Lloyd látta, hogy a lány nem talált szavakat, ezt kihasználva megkérdezte tőle:
– Te mióta tudod, hogy… más vagy, mint a többiek?
– Egy napja – sóhajtotta a lány. De aztán elkapta Lloyd furcsa tekintetét, így megkérdezte tőle:
– Miért?
– Mert általában ez hamarabb ki szokott derülni.
– Előtte minden normálisnak tűnt, úgy éltem, mint bárki más, amíg élt a nagynéném… – Auróra fejében kezdett valami összeállni, de helyette Lloyd mondta ki az igazságot.
– Ezek szerint a nénikéd blokkoló volt. Ez elég ritka képesség.
– Hogy mi?
– Olyan, aki képes blokkolni a körülötte lévő, más névtelenek erejét. Ha a közelében élsz, akkor nem mutatkoznak a különleges képességeid.
– Ezek szerint nem az agyvérzés miatt lehetett… – mondta mintegy magának Auróra. Észrevette Lloyd értetlen tekintetét, mire megköszörülte a torkát, és ennyit tett hozzá:
– Azt mondta, mielőtt meghalt, hogy azért tette, hogy megvédjen...
– Mégis, mitől? – kérdezte értetlen vigyorral az arcán a férfi. – Nem te vagy az egyetlen, aki tud teleportálni. Ez az egyik legnépszerűbb képesség.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2020. június 28., vasárnap

Interjú C.C.Brown írónővel - ("Személyes kedvencem Tania sorozat, szívből ajánlom mindenkinek.")

C. C. Brown nagyon köszönöm, hogy elvállaltad az interjú felkérésemet. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan készült el Tania sorozat, hiszen szerencsésnek mondhatom, hogy olvashattam a két történetet. Számomra kedvencemmé vált. Imádtam, és szívesen olvasnék még többet.




Forrás: C. C. Brown írói oldal



Kérlek, mesélj kicsit magadról? Mikor kezdtél írni?

Gyermekkoromban inkább verseket faragtam, de imádtam olvasni, faltam a könyveket. A kilencvenes évek elején az akkor debütáló Kiskegyed c. magazinban jelent meg először nyomtatott formában egy pályázott írásom, majd később is előfordult, hogy publikáltam novellákat. Összetett egyéniség vagyok, sok minden érdekel, tehát érthető, hogy kipróbáltam ezt-azt, de végül mindig visszatértem az íráshoz. Komolyabban azonban az elmúlt hét évben kezdtem írni, sőt publikálni. Néhány pályázott írásom megjelent különböző antológiákban, és egyes irodalmi portálokon folyamatosan publikálok, egy Ausztráliában megjelenő magyar nyelvű havilapban jelennek meg a novelláim immár harmadik éve. Ezt inkább az ott élő idősebb magyar származású emberek olvassák, és hálás visszajelzéseket kapok, ami jó érzéssel tölt el. 

Miért pont az "időutazásról" írtál?

Ki ne szeretne néha visszacsöppeni a múltba? Mindenkinek van kedvenc kora, ahol szívesen körül nézne. Izgalmasnak találtam, hogy a jelent és a múltat kicsit összemixelhetem, ebből bonyodalmak, mulatságos helyzetek adódhatnak. Taniának ráadásul az okostelefonja is átvészeli az utazást, és ennek fontos szerepe van a történetben. Érdekes feladatnak tűnt azonban az is, hogy a régies stílusú társalgásoknál hősünk sokszor kommunikációs problémákkal küzd, de igyekszik tanulni a környezetétől. 



Mennyibe volt fantázia és valóságos történet?

Nyolc éve élek e regény egyik helyszínén, az angol riviérán, Torquay-ban. Még halvány fogalmam sem volt arról, mikor ideköltöztem, hogy ez a hely volt Agatha Christie szülőhelye, és Oscar Wilde, Kipling és Dickens is rendszeresen tiszteletét tették, hogy a pörgő városi élettől elvonulva kipihenjék magukat. A hely hangulata jócskán hozzáadott, hogy meglóduljon a fantáziám. Tehát a helyszínek léteznek, a szereplők kitaláltak. Bár feltűnik Agatha Marie Clarissa Christie egy szösszenet erejéig alig pár évesen az egyik kávéházban.

Tervezed-e folytatni Tania történetét. Ha igen mire számíthatunk?

Nehéz egy történet végére úgy pontot tenni, hogy onnantól nincs tovább. Az író abban a szerencsés helyzetben van, hogy szőheti a mesét tovább, de nem könnyű úgy folytatni, hogy ne bonyolódjunk ismétlésekbe, elsütött poénokba, klisékbe. Nehéz elkezdeni, de ha megvan a vezérszál, akkor magától íródik a mese. Remélem hamarosan.


Meddig tartott megírnod a két történetet?

Az első könyv rendkívül gyorsan megíródott, alig egy hónap alatt, függetlenül attól, hogy a tabletemen, telefonomon írtam, néha késő este pötyögtem, küzdve az ékezetekkel. A második könyv már ideálisabb körülmények között született, de hosszabb időbe tellett mire befejeztem.

Mi kellett ahhoz, szórakoztató, izgalmas és romantikus legyen egy történet?

Imádom a romantikus regényeket, valamint a kalandos, utazós, felfedezős sztorikat. A romantikus történetek legtöbbje addig a legizgalmasabb, amíg a főhős(ök) egymásra nem találnak. A Tania c. regény nem elsősorban romantikus, de a visszajelzések alapján jól fűszereztem az általam kedvelt stílusokkal a történetet.

Melyik volt legnehezebb megírnod az Örvény a múltban vagy az Az Ausztrál pokol c. könyved?

Utólag visszatekintve az Örvény a múltba volt egy picit nehezebb, hiszen akkor kellett kitalálnom az összes szereplőt, a jellemeikkel, hibáikkal, sok kutatómunka fekszik a száz évvel ezelőtti helyszíneket illetően, ami folyton változik. Az Ausztrál pokolban a szereplőim már ismerték egymást, tudtam ki-kicsoda, és mi várható el tőlük. 

Van számodra kedvenc karaktered vagy jeleneted?

Egyik kedvenc karakterem Lady Thinder, aki idős kora ellenére egy nagyon nyitott, jókedélyű, bohókás hölgy. Ő veszi szárnyai alá Taniát, mikor a sziklák alól kihalásszák a szolgái, és az egész történet alatt végigkíséri őt. Én is ilyen szeretnék majd lenni, ha megérem ezt a kort. A másik kedvencem John, a Lady inasa, aki az igazi angol inasok megtestesítője. Jó néhányszor lesz tanúja, mikor Tania kiesik az úrihölgy szerepéből. Hálás karakter, jól megformázható.

A családod, barátaid miként fogadták, hogy írsz és megjelent három könyved.

Támogatnak, bátorítanak, időt, helyet szorítanak nekem az alkotáshoz. Hálás vagyok nekik.
A borítókat a legidősebb lányom tervezte, a másik két lányom segített a megfelelő címek megtalálásában. Jó hallgatóság, hálás olvasók. A barátaimtól és a kedvesemtől laptopot kaptam, hogy emberi körülmények között írhassak. 

Nemrég jelent meg Sorscsapda c. könyved, mesélnél róla?

Már nem is emlékszem, hogy egy hír vagy történet hallatán merült fel bennem Tonka története. Vékony jég választja el a történetben a bűnöző és az önfeláldozó, segíteni akaró ember karakterét. Egy lány, aki szeretné megváltoztatni egy gyermek sorsát, bűnöző lesz, elrabolja a kislányt és sajátjaként neveli fel. Amit ez által fel kell adnia, nem kevés, de évek múltán kockáztatnia kell a biztonságát, mert a gyermek élete a tét. Ez a könyv merőben eltér a Tania regényektől, de izgalmas és elgondolkodtató egyaránt. 

Forrás: C. C. Brown írói oldal


Gondoltál már arra, hogy esetleg nyomtatott formában jelentesd meg a könyveid?

Ez minden vágyam, de egyelőre a legjárhatóbb út a magánkiadás lenne. Nem kell magyaráznom, hogy ez milyen költségekkel jár, ha valóban a könyvesboltok polcain szeretném látni a könyveim. Sajnos jelenleg erre nincs lehetőségem.

A három könyvedet kiknek ajánlanád?

Kortól, nemtől függetlenül mindenkinek, aki szereti a humort, a kalandot, a felhőtlen szórakozást, és néhány órára szeretne kikapcsolódni! Hálás vagyok minden egyes mosolyért, vagy könnycseppért, melyet az én történeteim csaltak az olvasók arcára!

Köszönöm!
Én köszönöm az interjút!

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2020. június 27., szombat

Maradj otthon! 10.rész Gyémántfelhő Kiadó

Tehát akkor folytatom továbbra is a Maradj otthon! rovatomat, régen írtam már így arra gondoltam, hogy most a Gyémántfelhő Kiadó könyveit mutatnám be nektek. Kiszemeltem már néhány könyvet, amit későbbiekben szeretném beszerezni. A kiadót N. Fülöp Beáta vezeti, akinek számos könyve jelent meg az elmúlt időszakban. A kiadónál sok féle zsáner található, mint pl a romantika, krimi és thriller könyvek. S ezek közül mutatok meg nektek, amiket én is szívesen elolvasnám.





Kirsch Ákos:
Kolónia


Tartalom:
A teljesen víz borította, Poszeidón nevű bolygón Thalassa City városa jelenti az egyetlen kontinenst. 
A nyüzsgő város harmóniáját azonban váratlanul egy xenobiológus halála zavarja meg, akinek holttestére egy sikátorban bukkannak rá. Cale Jonson nyomozóhoz kerül az ügy, aki teljes gőzzel veti bele magát az eset kivizsgálásába. 
Amellett, hogy saját démonjaival is meg kell küzdenie, hamarosan kénytelen lesz rádöbbenni, hogy a gyilkosság hátterében egy sötét indíték áll, melynek titokban maradásáért ellenségei bármit képesek megtenni. 
Rövidesen gyökerestül megváltozik az élete, ahogy magával a halállal kénytelen farkasszemet nézni…

N.Fülöp Beáta:
Találkozunk Isztambulban


Tartalom:
"A ​katonaság és az erőszak elöl menekülő fiatal orvostanhallgató különös története, akit először migránsnak néznek, kirabolnak majd börtönbe zárnak, és üldözőbe veszi a gyémántmaffia is. 
A történet középpontjában egy rejtélyes karóra áll, egy hátlapjába vésett különleges számsorral… A bosszú kezdetét veszi, és lassan fény derül arra is, hogy a titokzatos múlt sötét titkai egészen a Sierra Leone-i polgárháborúig nyúlnak vissza. 
A múltból előtörő kegyetlen megtorlások sorozata nem kíméli sem a fiatal orvost, sem a családját. Tönkre teszi az igaznak hitt szerelmeket és a régi barátságokat. Az árulás és a bosszú mérge alattomosan kúszik be Isztambul varázslatosan misztikus utcái közé, csak úgy, mint a szívekbe, miközben ízelítőt kapunk a nők elleni erőszak brutális világából is. 
Vajon mi mindent bír el egy szerelem? 
Bosszút lehet-e állni úgy, hogy te magad közben ne válj kegyetlen vadállattá? 
Meddig képes egy nő tűrni az ellene irányuló erőszakot? 
A játszma végén a jók vajon elnyerik jutalmukat és a rosszak megkapják méltó büntetésüket? 
Végül Selim rátalál az igazságra, vagy a kíméletlen igazság találja meg őt?

Erőszakos, kegyetlen, néhol lélekromboló és szívszaggató. 
Találkozunk Isztambulban!"


Kirsch Ákos:
Árnyak a sötétben


Tartalom:
Sirokban eltűnik egy Kerekes László nevű férfi. Édesanyja a budapesti magánnyomozót, Halász Pétert bízza meg fia felkutatásával. Péter a helyszínre utazik, ahol hamarosan különös események történnek. 
Kísértetjárás üti fel a fejét, kutyák és emberek tűnnek el rejtélyes körülmények közepette, gyilkosságok borzolják a kedélyeket, és rémálmok kezdik gyötörni a lakosokat. Ezalatt az erdőben rejtélyes gombafajta jelenik meg. Két tinédzser korú fiú – Takács Kornél és Füzesi Dávid – szintén nekilátnak végére járni a történteknek, és a közeli hegyen bizarr rituálé szemtanúi lesznek.

Vajon mi áll a furcsa események hátterében? Miféle árnyak mozognak az éjszakában? A szereplők ezekre a kérdésekre keresik a választ, nem tudván, hogy amivel szembe kell nézniük, az a legvadabb képzeletüket is meghaladja!

N.Fülöp Beáta.:
Santorini szerelmesei


Tartalom:
Santorini szerelmesei, a kis szigetre vissza-visszatérő párok, akik egész fiatalságukat a Kikládokban töltötték a tenger mellett és a kék kupolás, fehérre meszelt házikók között. Bohém fiatalságuk, nagyra törő álmaik, felejthetetlen szerelmeket, és életre szóló barátságokat kovácsoltak közöttük. Így volt ez évekig, mígnem egyszer történt valami a szigeten, ami mindnyájuk életére árnyékot vetett, megváltoztatott mindent, és hosszú évekre feloszlatta a társaságot. Az elfeledett barátságok és halottnak hitt szerelmek azonban újra életre keltek egy váratlan utazás során. A múlt rejtélyei, eltemetett titkai így lassan a felszínre szivárogtak, és elindítottak egy megállíthatatlan lavinát.

N.Fülöp Beáta:
Marilia bonbonjai


Tartalom:
Egy fantasztikus történet egy nem mindennapi lányról, aki az őt ért sok kudarc ellenére is bátran kitart az álmai mellett. Mindeközben a gyönyörű Toszkán táj és Firenze szépségei, a helyi ízek ínycsiklandó kavalkádja, és az írónőtől már elválaszthatatlan szerelmi szál teszi lebilincselővé a történetet. Egy igazi 4:1-ben instant könyv, amelyben megtalálható a szerelem, sok-sok édes bonbonrecept, csodálatos útleírás és egy komplett motivációs tréning. Hát kell ennél több? Nem csak az álmaikért harcba szálló igazság harcosai számára nélkülözhetetlen ez a regény, hanem a gourmet-k, az utazni szeretők és a mély érzelmeket megélni vágyók könyvtárából sem hiányozhat a Marilia bonbonjai.

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

2020. június 26., péntek

Beleolvasó: Petróczki Kitt: Lujzi élete - ("Szeptemberben volt a szülinapom. Addigra akkorát fordult velem a világ, hogy rettegtem, hogy megkéri a kezem, mert tudtam, hogy borzasztó lesz nemet mondanom neki.")

Eljött hát a péntek és hozom is nektek Petróczki Kitti: Lujzi élete c. könyvéből újabb részletet. Hogy tetszett az előző? Várjátok a következő részére? Kíváncsian fogom olvasni én is a történetet. Ha tetszik nektek a részek, kérlek, hagyjatok nyomot.

Petróczki Kitti: 
Lujzi élete



Tartalom:

Vedd a saját kezedbe végre az irányítást és tegyél magadért! 
Hidd el van hova tovább! 
Meglátod! A történet, Lujzi élete, téged is magával fog ragadni, és ki fog rángatni a szürke hétköznapokból. 
Itt az ideje, hogy belefogj ma, a saját jövőd építésébe! 
„ A régi szép idők most vannak ” 
Én meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv, megadja neked azt az apró lökést az életedben, amely elindíthat a saját jövőd felé!



ENGEDÉLLYEL


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. június 23., kedd

Álomgyár Kiadó a YouTube csatornára költözött, avagy Álomgyár Magazin indult egy beszélgetős műsorral #nappaliban néven.

Nemrégiben indult egy csatorna a YouTube oldalon az Álomgyárnak, Álomygár magazin - #nappaliban néven. Ahol magyar szerzőkkel készítenek interjúkat.Nagyon jó ötletnek tartom a Kiadó részéről, mert hiánypótlónak tartom ezt a fajta interjúkatMert ezáltal még közelebbről is megismerhetjük az írókat. Bízom benne, hogy sok – sok meglepetést fog tartogatni az egyik kedvenc kiadóm az Álomgyár.

A beszélgetéseket Timár-Gregorits Nóra vezeti a #nappaliban c. műsort, mely kulisszatitkokról és egyéb más érdekes dolgokról beszélget a hazai írókkal. Külön jó pont, hogy szinte minden videó feliratos. Nekem, mint hallássérültként könnyebben meg tudom nézni, érteni a műsort. Mindenképpen iratkozzatok fel erre, csatornára:Álomgyár Magazin 
A beszélgetős műsor hetente egyszer kerül fel az Álomgyár Magazin csatornára.





Akik részvettek a #nappaliban műsorban:

 Sienna Cole:

Tomor Anita:

Borbás Edina:

Fejős Éva:

Moldova Júlia:

Borsa Brown

R. Kelényi Angelika

Az igazi Bud Spencer: 
Király Levente

Palotás Petra

Csabai Márk

Budai Lotti:

Hogyan készült? Metallica:

Baráth Viktória:

Huszti Gergely:

Lakatos Levente:


2020. június 22., hétfő

Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.) - ("

Elérkezett hát újra hétfő és megint hozom nektek Aurora Lewis Turner: Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.) könyvéből újabb részletet. Eddig hogy tetszett nektek? Várjátok a következő folytatást, ugye? Ha tetszett, hagyjatok nyomot!

Aurora Lewis Turner: Névtelenek 
(Bolygókeringő 1.)



Tartalom:

A Föld halott. Már több mint 2000 éve az. Az emberiség maradéka áldott tudatlanságban él hat Föld-szerű bolygón. Ők nem is sejtik, hogy vannak mások rajtuk kívül… Olyanok, mint én, Auróra. Olyanok, akik különleges erőkkel bírnak… ők a névtelenek. Két út van tehát; vagy az ő érdekeiket szolgálva titkon vadászunk a fajtánkra, vagy futunk, és így mi leszünk a vad. Én így futottam egyenesen Lloyd, egy medveerejű zsoldos karjaiba… Így kezdődött a keringőnk. A Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első könyve.


ENGEDÉLLYEL


- Nincs nevünk. Nevezhetsz minket kivülállóknak, adaptálódottaknak vagy bármi másnak. vagy bármi másnak.
– Tehát akkor névtelenek vagyunk – mosolyodott el a lány a gondolatra, mire a férfi vállat vonva így szólt:
– Ahogy tetszik.
– És mégis, hogy jöttek létre a névtelenek?
– Túl sok a kérdés – mélyesztette bele Aurórába zöld tekintetét Lloyd.
– Azt akarod, hogy eltűnjek, nem? Ha válaszolsz a kérdéseimre, akkor megígérem, hogy békén hagylak. Ez fair alkunak tűnik. Én a helyedben elfogadnám, mert hosszú távon nagyon idegesítő tudok lenni – tette hozzá a lány mosolyogva.
– Rövid távon is az vagy – nézett bele a visszapillantó tükrébe a férfi, mire megjegyezte:
– Nem akarok sokáig itt időzni, hiszen a hullák előbb-utóbb szemet szúrnak valakinek.
– Veled megyek – ajánlkozott Auróra.
– De jó lesz nekem! – hördült fel tehetetlenül a férfi, miközben újra visszatért az útra, és a semmi felé vette az irányt. Miután egy percig mindketten néma csöndben ültek az autóban, Lloyd megkérdezte Aurórát:
– Mit akarsz tudni?
– Először is, hogy esetleg van-e nálad valami ennivaló – döbbent rá a lány arra, hogy farkaséhes volt. Lloyd a kesztyűtartóra mutatott, ahonnan Auróra előhalászott egy meggyötört szendvicset, amit halkan majszolni kezdett. Amikor már csillapodott az éhsége, tovább kérdezte a férfit:
– Kik azok a névtelenek? Többen is vannak?
– A névtelenek, ahogy te hívsz minket, a betelepítés során adaptálódtak a környezethez – nézett rá a lányra, de az nem mutatta jelét annak, hogy értené, amiről a férfi beszélt, ezért így vitte tovább a gondolatmenetet:
– Amikor el kellett hagynunk a Földet, egy kapitalista cég irányította a betelepítést. Nagyon egyszerű elveken működött a dolog; létezett hat bolygó, amelyek a leginkább földszerűnek, viszonylag békés és nyugodt bolygóknak számítottak. Ide költöztek azok, akik meg tudták ezt fizetni. Minél többet fizetett az ember, annál nagyobb csomagot kapott cserébe; nyugodt környezetet, szép lakást, autót, iskolát a gyerekeinek… mintha csak a gravitáció mértéke lett volna az egyetlen dolog, ami változott volna az előző életéhez képest.
– És mi történt azokkal, akik nem tudtak fizetni? – kérdezte Auróra remegő ajkakkal.
– Azok, akik kevesebb pénzzel rendelkeztek, más bolygókra költöztek. Azok a bolygók veszélyesnek számítottak tele halálos csapdákkal, vérszomjas lényekkel. Oda nem építettek házakat, az embereknek maguknak kellett boldogulniuk, úgy ahogyan csak tudtak. Ezen bolygók összességét hívjuk a Hetedik Bolygónak. Ezen a bolygón például semmi sincs, az egész egy nagy sivatag, úgyhogy ádáz harcok folynak a vízért. Mindenki magának termeli az élelmet, ahogyan csak tudja. Nem ritka dolog, hogy az itteniek néha kannibalizmusra fanyalodnak. – Auróra gyomra ebben a pillanatban fordult fel, de még épp idejében tudta visszatartani a hányást. Lloyd szinte ügyet sem vetett erre, inkább folytatta a történetet.
– Mint mindig, az evolúció és az élet utat tört magának. Ezeken a bolygókon az emberek elkezdtek adaptálódni a környezetükhöz, megváltoztak, és különböző képességeket fejlesztettek ki maguknak, amelyekkel képesekké váltak aztán megbirkózni a körülöttük lévő veszélyekkel.

A könyvet itt tudjátok beszerezni: