 |
| Fotó:Tóth Brigitta |
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Fantasy, sci-fi és történelmi témájú regényeket és novellákat írok, ebben a sorrendben. Grimdark/klasszikus fantasy regényeim a Delta Vision kiadónál jelennek meg, sci-fi novelláim pedig a Cherubion kiadó Nemes István (John Caldwell) által szerkesztett antológiáiban, valamint a Galaktikában olvashatók.
A Tóúrnő áldása sorozatod sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A teljes trilógiát durván négy év alatt írtam meg. Az első két kötet
hamarabb elkészült, hiszen rövidebbek, a harmadik rész önmagában több mint egy
év volt.
Igen, bőven kellett hozzá kutatni – ez a fikciós zsánereknél is elengedhetetlen. A legmeredekebb kutatási terület, amelybe A Tóúrnő áldása-trilógiához (egész pontosan a harmadik kötethez, A Tóúrnő bajnokához) beleástam magamat, a termodinamika volt. (Egy bizonyos vegyület halmazállapot-változásának mikéntjéhez volt rá szükség, mert még egy fantasyben sem illik az ilyesmit lerendezni azzal, hogy „mágia”.)
Ez a sorozat végleges vagy folytatódik, ha igen, hány részre tervezed?
Abba a generációba tartozom, amely a Dragonlance, Forgotten Realms, Káosz stb. könyveken nőtt fel, így a koncepció is hasonló: A Tóúrnő áldása-trilógia egy kerek egész, amely önmagában is olvasható, ugyanakkor a szereplők élete a trilógia után is folytatódik. Egy újabb (ettől különálló, de rá épülő) trilógiát tervezek.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Például a Kristálytolvaj, amelynek fókuszában látszólag egy varázstárgy megszerzésére irányuló küldetés áll, számomra arról szól, hogy milyen az, amikor valaki elutasító-elkerülő személyiség. Önismereti regénynek tekintem a Kristálytolvajt, melynek során rengeteget tanultam magamról is. A regény végére a karakterek megtapasztalják, milyen együtt élni, együttműködni egy ilyen típusú emberrel, és hogy az elutasító-elkerülő kötődési stílus hogyan jelenik meg a felnőttkori kapcsolatainkban is.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Amihez van affinitásunk, azt szívesen csináljuk, amihez meg nincs, azt nem. Én például sosem vágytam arra, hogy kórusban énekeljek, vagy valamilyen táncot tanuljak – az efféle tevékenységek egész egyszerűen nem vonzottak, nem éreztem rájuk késztetést. Helyette írtam. Igazából mindig. Az adottságok előbb-utóbb felszínre törnek, csak hallgatnunk kell arra a belső hangra, amely megsúgja, hogy milyen művészi tevékenység való nekünk.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Tervezek olyan fantasyt, amiben horror elemek is vannak. Igen kedvelem a horror splatterpunk alzsánerét, amely gyomorforgató, naturalisztikus részletekkel sokkol.
A Tóúrnő áldása-trilógia után talán nem okozok meglepetést azzal, hogy kimondottan otthonosan érzem magam a nyomasztó, kegyetlen, kilátástalan világokban. Ezt szeretném kifejezni a jövőben a horror zsánerében is.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Katarzis és hiányérzet. Mindig katartikus élmény, amikor a szereplők célba érnek, ugyanakkor amint befejezek egy szöveget, máris hiányzik. Ezért van, hogy számos művem többrészes. A novelláim között is akad olyan, aminek lesz folytatása.
Miért pont ez az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Manapság már bíznak az olvasók a magyar írókban is. Nincs már az, ami régebben, hogy a külföldi név eladhatóbb.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Határozottan igen. Tizenéves korom óta a fantasy a kedvenc zsánerem. Mellette kedvelem a sci-fit, történelmit, horrort, thrillert, krimit is, de ha bármit írhatok, akkor az eredmény valószínűleg fantasy lesz. Esetleg néha egy kis kitekintéssel más zsánerek felé.
Milyen érzés volt, amikor a sorozatod első része megjelent?
A Ködcsempész megjelenésekor némileg meg voltam zuhanva a regény egyik fordulata (egy szereplő halála) miatt, amelynek írása annyira megviselt, hogy szinte azonnal hozzá is kezdtem a folytatáshoz – ez lett a Kristálytolvaj. A lelki békém igazából akkor állt csak helyre, amikor ez is elkészült.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Pontos vázlatot készítek, de kész vagyok eltérni tőle. A részletek néha csak írás közben alakulnak ki. Ilyenkor hallgatok a szívemre, és követem a folyamat során érkező sugallatokat.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Valósággal imádok összezördüléseket írni. Teljes eksztázisban vetettem papírra a kis csapat konfliktusait, majd apránként történő összekovácsolódását a Kristályolvajban, A Tóúrnő bajnokából azt, amikor a nekromanta Baar-Lavaarhoz betoppannak a démoni Dracalar nővérek, valamint a Hastur és Nythíia közötti kémiát, amely egy elutasító-elkerülő és egy biztonságosan kötődő személy kapcsolata. Nagyon szeretem azt a folyamatot, ahogy két idegenből bajtárs, szövetséges, barát lesz. Ahogy eleinte utálják, bosszantónak vagy irritálónak tartják a másikat, de a közös célok és a közös küldetés során apránként felismerik, hogy mi mindenben hasonlítanak, vagy egészítik ki egymást.
Nagyon szeretem továbbá azt, ahová Hastur és Baar-Lavaar személyiségfejlődése a trilógia végére kifut. Hastur, a kóborló életmódjából eredően csúcsra járatja a fizikai skilleket, a nekromanta pedig egy rendkívül magasan kvalifikált férfi, a harmadik kötetben mégis mindketten szembesülnek a gyengeségeikkel, korlátaikkal. Ez kell is, hiszen ennek köszönhetően tudnak a szövetségesek összekovácsolódni egymással.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Igazából csak a Ködcsempészt kellett kitalálni, a folytatások már abból következtek. A Kristálytolvajt például a főszereplő, Hastur személyisége inspirálta. Már a Ködcsempész írásakor tudtam, hogy van még mondanivalóm róla, ezért is készült el a második rész ily hamar.
Apró valóságmorzsákból merítek, mint például az, amit a kötődési típusokról említettem. De a többi kötetben is vannak ilyen valóságmorzsák, A Tóúrnő bajnokában Nifue például arra mutat rá, hogy milyen könnyen bedőlünk a szép, bájos, látszólag ártatlan külsőnek. Dzyzart az örök elégedetlenség hajtja, mert nem annak született, aminek szerinte kellett volna. A Baar-Lavaarhoz fűződő kapcsolata pedig azt mutatja be, amikor két látszólag ellentétes személyiség egymásba botlik, a kezdeti súrlódások ellenére jó pár közös pontot felfedeznek egymásban, és a végére erős, ütőképes szövetségesekké válnak.
Szerintem a karaktereknél a motivációjuk a legfontosabb, az, hogy mi mozgatja őket, hiszen ettől függenek a cselekedeteik, a döntéseik, tulajdonképpen minden. Először mindig azt határozom meg, hogy az adott szereplő mit akar (és ha ez változik a történet során, akkor milyen irányba). Az olyan dolgok, mint például a külső megjelenés, szintén a motiváción alapszanak. Egy kóborló például, aki világéletében gyalogszerrel rója a lápvidéket, aligha lesz patyolattiszta, vagy visel kényes ruhákat. A szereplőknek az életmódjukból következik a testalkatuk, öltözékük, de valamelyest még a beszédmódjuk is. (Ha ez eltér a szokványostól, abból is nagyon izgalmas dolgokat lehet kihozni, de az atipikus karaktereknél különösen figyelni kell arra, hogy szokatlanságuk kellőképpen meg legyen indokolva. Ilyen atipikus karakter például A Tóúrnő bajnokában Drazd herceg.)
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A döntő szó a szerkesztőmé, Eric Muldoomé, de az elsők között szokta olvasni Hernád Péter kollégám is. Amikor Szilárd (Eric Muldoom) beleszól, általában „Basszus, tényleg!” felkiáltással a homlokomra csapok.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
A férjem csak a megjelenés után szokta olvasni őket, akkor viszont gyorsan és lelkesen. A gyermekeim még nincsenek abban az életkorban, hogy elolvassák ezt az alapjában véve azért felnőtteknek szóló trilógiát.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Készül a következő Baar-Shagŷr-i mese, de készül más is! Több köteten dolgozom jelenleg is. A következő friss olvasnivalóra sem kell sokat várni: legközelebb a Laquedem Izsák manifesztációja című, horror elemeket is tartalmazó urban fantasy novellám érkezik, a Cherubion kiadó Hamvadó tűz című antológiájában, melynek megjelenése 2026 első negyedévében várható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése