Ismerjük
meg közelebbről a írókat! rovatomban
felkértem a Frey Domonkos írót, hogy meséljen kicsit magáról és a
könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak
nemrég jelent meg az első kötete, mely Semmelweis
Kiadó és Média Kft. gondozásában jelent meg Arthropodóm
címmel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Frey Domonkos vagyok,
orvostanhallgató, novellák és egy regény szerzője. Mindig is lenyűgözött a
természet és az, hogy a szépségét bárhol megtapasztalhatom. Akár egy hétvégi
természetjárás alkalmával a Bükkben, vagy egy balatoni vitorlázás közben a
badacsonyi löszfalakat szemlélve, de még a betegágy mellett is. Ez a lelkesedés
sarkallt arra, hogy olyan történeteket írjak, amelyek visszatükrözik a
természet minden szintjén elénk tárulkozó csodáit. Mikrobákat vizsgálni a
mikroszkóp okulárján keresztül hasonló érzés, mint kövületeket több millió év
után napfénybe tartva tanulmányozni. EKG görbén eltérést diagnosztizálni éppoly
izgalmas dolog, mint ökoszisztémák rejtett hálózatait górcső alá venni. Az
írásban ennek a tudományos lelkesedésnek a sokoldalúságát élem át újra és újra,
mikor egy számomra kevéssé ismert témába vágom a fejszémet. Az új kérdések
boncolgatása által, a kutatás és a felfedezés feledhetetlen élményével gazdagodom,
mígnem a végén összeáll a történet és kerek egészet alkot. Én ennek a megélését
nagyon szeretem.
Az Arthropodóm című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás
folyamata?
Az Arthropodóm megírásához
rengeteg kutatást kellett végeznem. Ahhoz, hogy hitelesen mesélhessem el ezt a
történetet, bele kellett ásnom magam genetikába, élettanba, molekuláris
biológiába, hálózatkutatásba, entomológiába, ökológiába, etológiába,
geológiába, vadászatba, természetvédelembe és valamelyest a műszaki tudományokba
is. A legnagyobb kihívást a rovarok megnövesztésének hiteles leírása
jelentette. A célom az volt, hogy a részek igazságának elvén dolgozzak,
miközben maga a folyamat – az óriás rovar kotyvasztás folyamata – merő
fantazmagória. Ugyanakkor ahhoz, hogy az olvasó csak nehézségek árán tudja
megmondani, hogy hol ferdítettem el a valóságot, a részleteket tudományosan alá
kellett támasztanom. Ezzel majdnem egy évet foglalkoztam.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Talán úgy tudnám jól
megfogalmazni, hogy én a valóság és a fantázia határán írok. Nincs olyan eleme
a történeteimnek, amely ne lenne tudományosan megalapozott. Ahogy előzőleg
említettem, igyekeztem a részek igazságának elvén dolgozni és hagyni, hogy
ebből előemelkedhessen a fantázia.
Semmelwis Kiadó gondozásában jelent meg a könyved, tudnál mesélni róla?
Nagy élmény volt kezembe venni a
történetemet. A borítóval, melyen Luciano Richino, argentin fotóművész tigris
bogárról készített makro fotója látható, kifejezetten elégedett vagyok. Pont
azért választottam ezt, mert a regény szereplői épp ilyen közelségből
találkoznak ezekkel az állatokkal, így az olvasó is átélheti milyen szemtől
szemben állni egy ilyen csodálatos élőlénnyel. A belborító illusztrációja pedig
Lerchner-Czuppon Emese, illusztrátor munkája, aki megrajzolta az Arthropodóm
élővilágát, hogy az olvasó láthassa, melyik állat mekkora az emberhez képest.
Ezúton is köszönöm nekik a munkájukat!
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Nagyon régóta írok. Első
„könyvemet” a logopédusommal írattam óvodás koromban. Én diktáltam, ő pedig
leírta. Aztán ugyanezt megcsináltam első osztályos koromban az egyik írástudó
osztálytársammal. Később már én írtam a történeteimet és nyolcadikos koromban
sor került az első regényem megszületésére, amely persze csak írói zsenge volt.
Aztán tizedikben megszületett a második, amellyel már kiadóknál kezdtem
házalni, de szerencsére senki sem vállalta a kiadását. Így kezdtem megtanultam
meg írni (ami természetesen azóta is tart): a folyamatos visszautasítások
állandóan önvizsgálatra kényszerítettek a munkáimmal kapcsolatban. Így jöttem
rá a hibáimra, amelyek még most is bőven vannak, de ezek kiküszöbölésével évről
évre fejlődöm.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Az Arthropodómot ötször írtam
újra. Mindig megelégedéssel fejeztem be és kellett pár hónapnyi vagy akár egy
évnyi távolságot vennem a kézirattól, hogy rájöjjek ez még nem elég a kiadáshoz,
és hogy új ötletekkel kell megfűszereznem a történetemet. Az utolsó újra
írásnál éreztem, hogy ez lesz a végleges verzió és az amikor befejeztem
ténylegesen emelkedett élmény volt.
Nem
gondolkodtál még írói álnéven?
Nem. Bár
középiskolai évek alatt egyik évfolyamtársam megajándékozott egy olyan
listával, amelyen a nevemből tovább gondolt írói álnevek tucatjai voltak, de
nem éltem a lehetőséggel.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen. Michael Crichton amerikai
író munkái szerettették meg velem a műfajt, amelyek rendszerint techno-thriller
szubzsánerben íródtak. Ennek ellenére egyesek szerint az Arthropodóm inkább
ökothriller besorolásba illik. Ennek az oka talán az, hogy ebben a regényben a
hangsúly inkább az ökológiai kérdéseken van és kevéssé a technológiai háttéren.
Másként megfogalmazva, a fő kérdés nem az ember és a technológia konfliktusából
adódik, mint általában a techno-thriller történetekben, hanem az ember és a
természet konfliktusából.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Nem tudtam igazán felfogni. Mivel
ez nemrég történt azt kell, hogy mondjam, hogy azóta is zajlik a felfogás
folyamata. Régi álmom vált ezzel valóra. Remélem sikere lesz a kötetnek és
ennek szerepe lesz abban, hogy a jövőben megszülető történeteimet is a kezembe
vehessem.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Mindkettő. Olyan
alapkoncepciót keresek, amellyel lehetőség szerint még nem nagyon foglalkozott
író előttem. Elvégzem az ehhez szükséges kutatómunkát, megtervezem a történet
vázlatát és mindezek után belevágok az írásba. Annak ellenére, hogy megvan a
fejemben, hogy hol mi történjen a regényben és aszerint igyekszem haladni, ez a
folyamat olyan számomra, mint egy mozifilm, amit még nem láttam előtte: tele
van meglepetésekkel, váratlan fordulatokkal, melyek az alkotás folyamatában
spontán keletkeznek a fejemben.
A kötetben vannak kedvenc jeleneted? Vagy volt olyan, amiket nehezen
tudtál megírni?
Egyik kedvenc jelenetem az,
amikor két ember feromonok segítségével kommunikálni kezd egy ízeltlábúval. Ennek
az ötlete az utolsó újraírásnál született meg bennem és egy viszonylag laposabb
részletet cseréltem le rá.
A nehezen megírható részek közül
a labor látogatás jelenetét emelném ki. Azt, amikor elmagyarázom az olvasónak,
hogy hogyan növesztették meg az Arthopodóm munkatársai a rovarokat. Nehézség
abban állt, hogy úgy kellett elmesélnem ezt a természettudományos szempontból
összetett kérdést, hogy mindenki számára befogadható legyen. Hogy ez mennyire
sikerült, azt majd eldöntik az olvasók. Azért hozzá kell tennem, hogy orvosi
gyökereimet nem tudtam levetkőzni és ez érződik a regény egészén.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet,
amihez nyúlsz?
Van egy módszerem, amelyet sokan
alkalmaznak. Lefekvés előtt magam mellé teszem a jegyzetemet, és ahogy álomra
csukom a szememet és már majdnem elaludnék, a kétséges részletek összeállnak megoldássá
a fejemben, amit azonnal leírok a jegyzeteimbe. Van, hogy ilyenkor tizenöt-húsz
ötlet is megszületik. Egy indiai matematikus ugyanezt csinálta, csak
ólomgolyóval. Ahogy elaludt, az ólomgolyó kiesett a kezéből és akkorát koppan a
földön, hogy felébredt tőle, így folyamatosan újabb és újabb ötletekkel állva
elő a matematikai problémára.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava
számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Apukám volt azt első olvasóm, aki
az akkori verziót kifejezettem laposnak találta és igaza is volt. Azóta ahogy
említettem újra írtam ötször. A jelenlegit nemrég olvasta és nagyon tetszett
neki. Barátaim közül is volt pár előolvasóm, akik a végleges verziót olvasták.
Ők is pozitívan nyilatkoztak a kéziratról.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Menyasszonyom támogatott benne
igazán, főként akkor, mikor a kiadók részéről visszautasítást visszautasítás
hátán kaptam. Egyszer eljött velem egy ilyen lektori találkozóra, ahol ő is
végig hallgathatta a kézirat kiértékelését. Mikor végeztük, eléggé el voltam
keseredve, de ő öntött belém erőt, hogy még egyszer fussak neki és írjam újra.
Egy évre rá, nyáron ezt meg is tettem. Utána mindenkinek tetszett a történetem
és kiadót is találtam, aki vállalta, hogy a kéziratból kötetet készít.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Már dolgozom a következő regényemen, amely igencsak nehéz problémával
foglalkozik. Sokan feltették már azt a kérdést, hogy mi a különbség ember és
állat között. Én egy új kontextusból szeretnék ránézni az ügyre, olyan irányból
ahonnan eddigi tudásom szerint ember még nem nézett rá.
A könyvet itt tudod beszerezni