2024. június 20., csütörtök

H. P. Lovecraft - François Baranger: Az őrület hegyei I. kötet - Megjelent!

H. P. Lovecraft – François Baranger 

Az őrület hegyei I. kötet

 

Sorszámozott, egyedi kiadás!

Megjelent limitált példányszámban!

Multiverzum Kiadó


Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Sóvágó Katalin

Borítóterv és az album képei: François Baranger

 

A kötetről

 

Az Antarktisz. Kietlen, fagyott pusztaság, olyan dolgok nyughelye, melyeket talán jobb is örökre elfeledni. E történet William Dyer, a Miskatonic Egyetem professzora balvégzetű expedíciójáról szól, melyet e távoli és fagyott pusztaságra vezetett. Beszámolója soraiból alig hihető, rendkívüli és hátborzongató események sorozata tárul elénk.


A jégmezők szörnyűséges titkokat rejtenek. Különös, ciklopszfalazatú építmények húzódnak a feltornyosuló hegyek között, melyek az őrülettel fenyegetik azt, aki titokzatos boltozataik közé merészkedik. A Dyer vezette expedíció tagjai messzebbre merészkednek e világ felfedezésében, mint bárki más előttük, s mindezért nagy árat kell fizetniük.

A szerzőkről

 

H. P. Lovecraft Az őrület hegyei című műve először 1936-ban jelent meg, s mára már az amerikai horrorirodalom klasszikusai között tartják számon. Az író egyik legjelentősebb műve számos filmet és egyéb alkotást inspirált az elmúlt évtizedek során. Kötetünk a történet első felét foglalja magában.


François Baranger festőművész, illusztrátor, akinek számos film és játék vizuális megjelenését köszönhetjük, nagy rajongója Lovecraft sötét, az emberi elme mélyéből fakadó vízióinak. A 2020-ban Chesley-díjra jelölt, 2023-ban magyarul is megjelent Cthulhu hívása kötetét nagy figyelem övezte. Ez a második munkája, amelyet Lovecraft látomásainak szentelt.

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában:


 Multiverzum Kiadó

A sorozat 2023-ban megjelent, első kötete

Multiverzum Kiadó

2024. június 17., hétfő

Ősszel Budapestre látogat J. D. Barker, a Négy Majom-trilógia és a Dracul szerzője

Ősszel Budapestre látogat J. D. Barker, a Négy Majom-trilógia és a Dracul szerzője

Megvártunk a bejelentéssel az Ünnepi Könyvhét finisét, de most már elárulhatjuk, mi is az a projekt, mely már hónapok óta formálódik nálunk. Tavaly célul tűztük ki magunk elé, hogy szeretnénk minél több külföldi szerzőt meghívni Budapestre, és ezzel is kedveskedni az olvasóinknak. Tavaly John Scalzi díszvendégsége, és Nicholas Binge meghívása volt az első állomás, idén pedig egy újabb nagy névvel folytatjuk a sort.

A PestText-el együttműködve ugyanis a Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál idején, szeptember végén a meghívásunkra a fővárosba látogat majd a modern krimi és thriller egyik nemzetközi hírű amerikai nagyágyúja, J. D. Barker. Az Agave Könyvek még 2018-ban hozta el Magyarországra az akkor még itthon az ismeretlenség ködébe vesző szerzőt, akit akkor már olyan világhírű sikerszerzők méltattak, mint Stephen King. Az akkor megjelent A negyedik majom című regény letarolta a magyar krimipiacot, és az év nem várt zajos sikerkönyvévé vált, így a már beharangozott folytatásokat tűkön ülve várta a közönség. Az ötödik áldozat, valamint A hatodik éjszaka című második és harmadik epizód pedig hamar a XXI. századi bűnügyi irodalom egyik legkiemelkedőbb sorozatává nőtte ki magát. 2024-re életműve legnagyobb része már elérhető idehaza, köztük a James Pattersonnal közösen írt művei is.

Barker szeptember 28-án lesz az Agave Könyvek és a PesText vendége, tervezünk vele egy pódiumbeszélgetést a Könyvfesztiválra magyarul megjelenő legújabb regénye apropóján, amit majd természetesen dedikálás követ. A szerzőt szeretnénk a sajtó képviselői számára is elérhetővé tenni, de mindezzel kapcsolatos pontosabb részletek majd valamikor a nyár második felében várhatóak csak!

2024. június 13., csütörtök

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Murányi Zita - ("Egy nyolc évvel korábban született, elvetélt regényötlet jegyzetei, a Dániában írt netnaplóm, amerikai emlékeim és új benyomások hatására született meg és állt össze bennem egésszé. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Murányi Zita írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek az Freedom című könyve jelent meg 2022-ben, Magyar Napló gondozásában.



Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Viszonylag korán kezdtem az írást, első versem 7-8 évesen született, harmadik osztályban felolvasta a tanárnő a többieknek és megtapsoltak. Ez akkor egy öntudatlan szösszenet volt, nem is gondoltam, hogy bárkinek tetszhet, de jól esett a reakció. Az első publikált írásom 14 évesen jelent meg az Ifjúsági Magazinban, aztán olyan 20 éves korom körül indultam egy tehetségkutató pályázaton, így kerültem a Stádium Kiadóhoz, az ő noszogatásukra írtam meg első regényem, melyet eredetileg novellának szántam. Azóta kisebb, nagyobb megszakításokkal igyekszem jelen lenni az irodalmi életben, főleg verseket publikálok irodalmi folyóiratokban, de regényeken is dolgozom. Eddig négy verseskötetem és négy regényem jelent meg nyomtatásban.

Freedom c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kivételesen sokáig tartott az írás megszületése, mert a Freedomot több részből fűztem össze. Egy nyolc évvel korábban született, elvetélt regényötlet jegyzetei, a Dániában írt netnaplóm, amerikai emlékeim és új benyomások hatására született meg és állt össze bennem egésszé. Az írás folyamata maga nem vett igénybe olyan hosszú időt, maximum három hónapot, utána pihentettem az anyagot és a szerkesztő jegyzeteit figyelembe véve javítottam és kicsit átdolgoztam. Egy év alatt elkészült, de egyes részei nyolc évet pihentek. Nem tartott sokáig a kutató munka, 1-2 hónapot, mert ebben a regényben főleg saját élményekre támaszkodtam. Illetve sokszor a kutatómunka egy része is öntudatlanul zajlik, utána olvasok olyan dolgoknak, amik érdekelnek, vagy hobbiszerűen foglalkoztatnak évek óta (pl.: gasztronómia, asztrológia, stb...)

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Minden írásom tapasztalatokra épül és mindig van bennük egy-egy élménymag, amit nevezhetünk önéletrajzinak, aköré épül fel az egész, a fantázia segít kitölteni a réseket. Egye inkább kezdek elkanyarodni a fantázia irányába és sokszor azon kapom magam, hogy az általam kitalált, nem valóságos dolgokat, szereplőket élethűbben tudom visszaadni, mint azokat a történéseket, amiknek erős valóságalapjuk van. Ez talán a természetemmel áll összefüggésben, elég zárkózott alkat vagyok, nehezen nyílok meg idegeneknek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Igazán 14 éves korom körül kezdtem komolyan venni magam és ezt a szenvedélyt, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy író szeretnék lenni, ez 18 éves koromig egyre mélyült, köszönhetően olvasmányélményeimnek és magyar tanáraimnak. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, első magyar tanárnőm Kati néni nagyon kedvelt engem, talán az osztályban rendezett olvasási versenyeken elért 1-3. helyezésekért, dicséretet is kaptam irodalomból, ami láthatatlanul ebbe az irányba terelt. Akkoriban még a matematikát is nagyon szerettem és titokban matek tanárnő akartam lenni. Gimnáziumi magyar tanárom pedig mai napig nyomon követi a pályafutásom és értékeli megjelent műveim, amiért nagyon hálás vagyok.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, szeretném. Most annyira megfertőzött Agatha Christie, hogy nagyon erősen gondolkozom egy bűnügyi történetben, krimiben. El is kezdtem, egyelőre három oldalt írtam, de szeretném végigvinni az ötletem. Én is kíváncsi vagyok rá, mi sül ki belőle.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Természetesen jó érzés és óriási megkönnyebbülés. Bár hajlamos vagyok elkapkodni a folyamatot. Amikor először bejelentem, hogy kész vagyok, általában nem jelenti, hogy valóban lezárható a kézirat, maximum az első levonat van meg. Egy-két hónapos pihentetés után, kiderül, hogy igenis van még mit dolgozni rajta. Ha ez is megtörtént és a szereplők már nem feleselnek a fejemben, nem ugrik be éjszaka, hogy az 52. oldalra még be kell írni, hogy..., akkor talán valóban megérett arra, hogy szerkesztő elé kerüljön.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Szépirodalomban kezdtem, szerettem volna megmaradni ebben a műfajban, ami a versek révén talán sikerül is, regényben az írásaim egyre inkább hajlanak a populárisabb irányok felé, bár van bennem egyfajta alkati elvontság, ami ezt mégis meggátolja, valahol folyamatosan a két műfaj határmezsgyéjén táncolok, szórakoztatóirodalom/szépirodalom, próbálom izgalmasan vegyíteni a kettőt, ami valahol veszélyes játék.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Meglepő érzés volt, mert a többi könyvemmel ellentétben problémamentesen és nagyon gyorsan megjelent. Talán azért is, mert láttak bennem fantáziát a kiadónál és végül is ők sürgették, hogy írjam egésszé, fejezzem be. Aztán rákövetkező évben Bródy-díjat kaptam Tükörpalota című kisregényemre, akkor már tényleg úgy éreztem, hogy talán számít valahol valamit, amit csináltam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. Próbálom egyre tudatosabbá tenni, de impulzivitás nélkül csak tervezésből nem tudok olyat írni, ami elég lendületes és élvezetes lenne az olvasók számára is. Inkább azt kezdem felismerni, hogy azokat az eszközöket, amiket eddig tudat alatt, ösztönösen használtam, tudatosan is alkalmazhatom. De mindig marad egy megfoghatatlan, varázslatszerű része az írásnak, amit intuíciónak, vagy ihletnek is nevezhetünk, és amitől az egész meg tud maradni az alkotó számára is izgalmas folyamatnak.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Írás közben szokott lenni egy-egy kedvenc jelenet és olyan is, amin többet dolgozom, mint kellene, de amikor bizonyos idő elteltével visszaolvasom a regényt, akkor ezek a részek belesimulnak a szövegbe, és nem tűnik fel, hogy jaj, ez volt az, amit ennyiszer és ennyiszer át kellett írjak, vagy ami annyira tetszett. Maximum egy-két poénos résznél fordul elő, hogy X. újraolvasás után még mindig megnevetett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Legutóbb lepergett előttem az egész, mint egy kisfilm – igaz, hogy egy filmes tanfolyam felvételijére készültem és filmtörténetet olvastam – sokszor más alkotók, olvasmányélmények inspirálnak, ébresztenek fel bennem szunnyadó történeteket (most éppen Agatha Christie és Alice Munro őrületben szenvedek), de társművészetek is lehetnek roppant inspirálóak számomra, zene, képzőművészet, film. És persze a való élet, másoktól hallott történetek, hírek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Általában folyóiratokba próbálok küldeni regényrészleteket és az ottani szerkesztők visszajelzéseire alapozom, illetve egy-egy író barátom az, akinek adok a szavára és alkalmasint letámadom egy-egy kézirattal. Akinek szeretem és tisztelem a munkásságát, annak bízom az értékítéletében. Emellett a nagymamám is mindig elolvassa, mert ő rengeteget olvas, talán még nálam is többet. Sajnos apukám már nem él, pedig azt hiszem, ő a meglátásaival tudna segíteni a javításban.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az elsőről nem is tudtak, csodálkoztak, hogy mikor írtam. Annyira nem díjazzák az alkotás folyamatát, mert hogy olyankor „nem lehet hozzám szólni, bár azonkívül meg csak olvasok“ - kívülről valahogy így csapódik le a dolog. De persze azért büszkék, hogy megjelenik írásom, anyukám is reklámozza, terjeszti a munkahelyén, a nagymamám az, aki gyűjti az újságkivágásokat is.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha idén nem is, remélem, jövőre megjelenhet True colors című regényem, mely egy romantikus, pici sci-fi szállal megspékelt regény, egy kitalált amerikai színészről, Ben Griffinről szól. A Népszavában májusban olvasható volt belőle öt részlet. És egy versesköteten is dolgozom, de az idén már biztosan nem lesz készen.

Murányi Zita írói oldala

Libri

2024. június 11., kedd

Bookmate ajánlói 2.rész - ("Romantika mindenkinek jár!")

Bookmate appból megint hozok három könyvet, mely magyar nyelven lehet olvasni. Bár a szerzők külföldi, de érdemes elolvasni, főleg, hogy az egyik kötet már filmre is vitték. Színész pedig Sam Heughan, aki egy híres sorozatban is játszik Outlander címmel. Szóval, íme, a három romantikus könyv nektek.


Ava Wilder
Nagy vetítés Hollywoodban


Tartalom

Minden csak játék? Vagy az érzés igaz?

Grey Brooks próbál életet lehelni a karrierjébe, most, hogy véget ért a hosszú ideje futó tini tévéshow, amiben ő volt a főszereplő. Nem egyszerű. De felbukkan egy szerep, ami megváltoztathatja az életét, ezért Grey végül csak beadja a derekát: a sajtósa azt akarja, keveredjen kamu szerelmi viszonyba egy hollywoodi szívtipróval, akinek ugyancsak pozitív sajtóra van szüksége, mert több okból is kiesett a pikszisből.

Ethan Atkinsnek rendbe kell szednie az imidzsét, és újra ki kell lépnie a reflektorfénybe. Affér egy gyönyörű színésznővel, amitől beindul a pletyka – nyilván ez a tökéletes megoldás, még akkor is, ha Ethan a háta közepére se kívánja az egészet.

Grey és Ethan csak a pletykalapok kedvéért adják elő, hogy párt alkotnak, vagy mégsem? Sikerül megnyílniuk, ha valami igazi történik velük? Vagy már túlzottan megszokták, hogy napi huszonnégy órában vetíteniük kell?


Sofie Cramer
Ráadásszerelem


Tartalom

Szívmelengető történet szerelemről, veszteségről, egy szerencsés véletlenről és sok-sok üzenetről

Egy heves vitát követően Clara barátja egyszer csak szó nélkül eltűnik. A lány nem sokkal később megtudja, hogy Ben tragikus módon életét vesztette. Pedig alig néhány hete kérte meg a kezét! Clara teljesen maga alá kerül. Ben hiánya egy nap, két évvel később arra sarkallja, hogy SMS-t írjon neki, és a napi rendszerességgel küldött üzenetekben lassan újra támaszra lel.
Amiről Clara nem tud: hogy Ben számát időközben újra kiadták. Így az üzenetek Svennél, a fiatal újságírónál landolnak, és azok olyannyira megérintik a férfit, hogy nemsokára elindul, hogy felkutassa a titokzatos feladót.
Sem Sven, sem Clara nem tudja, mire számíthat, de ami biztos, hogy mindkettejük élete gyökeresen megváltozik majd…

A nagy sikerű német regényből két film is készült, a történet amerikai feldolgozása 2023 májusától látható Sam Heughan, Priyanka Chopra és Celine Dion főszereplésével.

Emily Henry
A könyvek szerelmesei


Tartalom

A ​romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak!

Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre.

Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.
És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.
Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.

„A tökéletes nyári romkom.” – Parade
„Az egyik kedvenc szerzőm.” – Colleen Hoover, New York Times-bestsellerszerző
„Emily Henry könyvei igazi ajándékok az olvasóknak: tökéletes bennük a szenvedély és a kedves évődés aránya. A szövegük könnyed, a karaktereik bűbájosak. Az egyetlen rossz bennük, hogy véget érnek.” – V.E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete New York Times-bestseller szerzője

Promóciós kódot beválthatod az alábbi linken, amit képen látod.
Lehet mobilon vagy laptopon is olvasni. 


Amiket el szeretnék olvasni 1.rész! Kossuth Kiadó - ("Igazi nyár esti romantikus könyvek!")

Elég rég hoztam egy bejegyzést ehhez a rovatomba, vagyis decemberbe volt utoljára. Most Kossuth Kiadó oldalán szemezgettem néhány könyveket. Gondoltam jó kis romantikus könyveket keresgélek, ami bejönne, szívesen olvasnék. 

Így remélem nemcsak magamnak, de nektek is találtam jó kis olvasmányt. 


Chloe Liese
Csak mi ketten
(A Bergman fívérek 1.)


Tartalom
Ismerkedjünk ​meg Bergmanékkal, az ellenségekből szeretőkké váló fiatal párral ebben a sziporkázó romantikus komédiában, amely szívvel és humorral mutatja be a szerelem sebezhetőségét.

Attól a pillanattól kezdve, hogy közös főiskolai órájukon egymás mellé kényszerültek, Willa világossá teszi, hogy utálja Rydert. Rejtély, hogy miért utálja, de a srácnak ez éppen megfelel. Willa maga a heves, csábító káosz, ami igazán nem hiányzik Ryder csendes, tiszta életéből. A lány a női foci új generációjának ígéretes tehetsége. Borzas hajzuhatag. Duzzadt ajkak. És olyan vérmérséklet, amely mellett az ördög maga a megtestesült ártatlanság. Ryder tehát mindent megtesz, hogy kihasználja a lány iránta érzett ellenszenvét, hogy megőrizhesse a kettejük közötti távolságot.
Amikor Willa elkéri tőle az órai jegyzeteit, a csendes, mogorva „remete” egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Ryder Bergman egy pimasz, dühítő, flanelinges talány. Bozontos szakáll. Mélyen a fejébe húzott baseballsapka, ami elrejti a tekintetét. És makacsul nem vesz tudomást Willa létezéséről. Csakhogy a lányt nem olyan fából faragták, hogy visszariadjon egy kis kihívástól.
Amikor rákényszerülnek, hogy közösen dolgozzanak egy iskolai feladaton, Willa és Ryder az ugratások és bosszantások véget nem érő párviadalába kezd, mindketten elszántan, hogy győztesként kerüljenek ki a dologból. Ám amikor nem várt érzések lobbannak fel köztük, a győzelem mást kezd jelenteni számukra: elnyerni a másik szívét…

Chloe Liese
Mindig csak te
(A Bergman fívérek 2.)


Tartalom
Ren ​Bergman a találkozásuk első pillanatától tudja, hogy Francine Zeferino olyan nő, akire érdemes várni. A lány ugyan érzéketlennek tűnik, de igazából aranyszíve van, és olyan gödröcskés mosolya, amitől Ren térde azonnal remegni kezd. De amíg Frankie a hokicsapat közösségimédia-menedzsere, addig Ren számára elérhetetlen.
Frankie ugyanakkor nem titkolja önmaga előtt sem, hogy bármilyen nyers és csípős az alaptermészete, még ő sem lehet érzéketlen Ren Bergman kisugárzására – hogy is lehetne, hiszen a fickó magas, izmos és mindig jókedvű. A múltban Frankie talán beindult volna egy ilyen srác megszerzéséért, de már túl sokszor égette meg magát olyanokkal, akik az ő lelki diagnózisát problémának tekintették, nem pedig emberi sajátosságnak, amikor szembesültek vele. Ezért elhatározta, hogy nem akar többé illúziókat táplálni.
Ren, miután évekig várt a megfelelő pillanatra, hogy lépéseket tehessen kettejük érdekében, megtudja, hogy Frankie el akarja hagyni a csapatot egy újabb karrier kedvéért. Arra azonban nem számított, milyen nehéz feladat a lány szívének elnyerése.

Chloe Liese nagy sikerű sorozatának második része szívmelengető történet egy nem mindennapi szerelemről, mely nem a különbségek ellenére, hanem éppen nekik köszönhetően szökik szárba.

Sophie Lark
Brutal Prince
(Alvilági románc 1.)


Tartalom
Az ő kapcsolatuk a pokolban köttetett…
A Griffin és a Gallos család generációk óta csatározik a chicagói alvilág irányításáért. Rivalizálásuk mindig is egy valóságos puskaporos hordó volt, ám a helyzet akkor válik robbanásközelivé, amikor Aida, a legkisebb és legzabolátlanabb Gallo testvér belóg egy, a Griffin-kúriában rendezett partira, és akarata ellenére óriási kárt okoz. Hogy elejét vegye a totális háborúnak, a lány apja gyorsan feleségül adja őt Callum Griffinhez, az ír maffiavezér legidősebb fiához és örököséhez.
A rideg, ambiciózus és kegyetlen Callum eltökélt szándéka megszelídíteni konok menyecskéjét. Ám Aidát sem kell félteni, mindent megpróbál annak érdekében, hogy Callumnak ártson. Azonban ez egyre nehezebbenk bizonyul, mert Callum túl jóképű…
Aida a szívét egy páncélszekrénybe zárta. Callum bizonyítani akar.
Az irányításért folytatott küzdelembe vajon melyikük bukik bele elsőként?

Elsie Silver
Flawless-Hibátlan
(Chestnut Springs 1.)


Tartalom
Egyszerűek ​voltak a szabályok: tartsd magad távol az ügynök lányától, és ne kerülj bajba!
Most meg itt van a nyakán. És csak egy ágy van. És hát a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket…
Rhett Eaton hivatásos rodeós. Aranyifjú. Vagy legalábbis az volt, amíg egy verekedés után minden fenekestül a feje tetejére állt. Az ügynöke azt mondja, vissza kell szereznie a népszerűségét, és a szezon hátralévő részére „teljes felügyeletet” rendel el neki belevaló lánya személyében.
De Rhettnek nem kell egy istenverte bébiszitter – különösen nem olyan, aki szűk farmerban és szexi mosollyal az arcán járkál, miközben be nem áll a szája.
A szája, amiről Rhett ábrándozik.
De csakhamar rá kell jönnie, hogy Summer Hamilton nem lesz újabb trófea a gyűjteményében. A nő meglátja az álarc mögé bújt férfit, és nem hajlandó elfutni – egyre közelebb húzza magához, még akkor is, amikor nem kéne.
Summer azt mondja, az egész nem jelent semmit.
Rhett azt mondja, hogy a mindenséget jelenti.
Summer azt mondja, vannak határok, amiket nem kéne átlépniük. Rhett hírneve nem bír el még egy csapást…, ahogy az ő összetört szíve sem.
Rhett azt mondja, mindenképp meghódítja azt a szívet.

B. K. Boríson
Téli csoda
(Lovelight Farm 1.)


Tartalom
Néha ​a szerelem fenyőfán terem…

Stella Bloom gyerekkori álma vált valóra, amikor megvásárolta az Inglewild határán elterülő, hatalmas birtokot, a Lovelight Farmot fenyőfákkal, tökfölddel, sütödével, korcsolyapályával és egy bűbájos Télapó-pajtával. A levegőben gyanta, fahéj és forró csoki illata varázsolja el a látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Közeledik a karácsony, ám az álom rémálommá válik a farmon: félholt fenyőfák meredeznek a déli parcellán, a Télapó-pajtát egy rejtélyes állatsereglet szállta meg, a szállítmányok megmagyarázhatatlan módon felszívódtak. Úgy tűnik, a pénzügyi katasztrófa elkerülhetetlen.

Stella, hogy megmentse a birtokot az összeomlástól, benevez a népszerű Instagram-influenszer versenyére a százezer dolláros fődíj reményében. Ráadásul a farmot romantikus karácsonyi célpontnak szeretné beállítani, ezért szépített „egy picit”: a pályázati anyagba azt írta be, hogy a farm az ő és a pasija közös tulajdona, és együtt vezetik. Csakhogy… nincs is pasija.

A helyzet roppant kínos, de tálcán kínálja magát az ideális kamupasi: a legjobb barát, Luka Peters, aki csak beugrott egy forró csokira, és mire észbe kapott, lett egy farmja, egy üzlettársa és egy komoly barátnője.

De vajon valóban csupán színlelés az egész…?


B. K. Boríson
In the Weeds - Behálózva
(Lovelight Farm 2.)


Tartalom
Egy ​magának való farmer és egy józan közösségimédia-influenszer újabb esélyt kap a szerelemre ebben az elbűvölő romkomban.

Evelyn St. James nem az a fajta nő, akit egykönnyen elfelejt az ember – Beckett Porter biztosan nem felejtette el. Egy hihetetlen hétvége Maine-ben, és a férfi a fellegekben járt. Nem ismeretlenek számára a forró és heves kalandok, de Evie valamiféle varázslattal hálózta be. Egyfolytában a lány jár az eszében: a nevetése, ahogy a mellkasát simogatja, és a nyakát csókolja…

Így amikor a nő hirtelen felbukkan a farmján egy közösségimédia-verseny részeként, Beckett totálisan összezavarodik. Fogalma sem volt róla, hogy az édes és szexi nő, akivel valami bárban találkozott, valójában egy globális jelenség. Amikor Evie ismét eltűnik, Beckett elhatározza, hogy végre továbblép.

Evie azonban, aki úgy érzi, hogy eltávolodott a munkájától, és egyre elégedetlenebb a közösségi médiával, próbál valami valódira rátalálni. Visszatér oda, ahol utoljára boldog volt: a Lovelight Farmra és Inglewild aprócska városába. És ennek abszolút semmi köze a dögös farmerhez, akivel két hihetetlen éjszakát töltött…


Elise Kova
Alku a Tündekirállyal
(Married to Magic 1.)


Tartalom
Ez ​a letehetetlenül izgalmas romantikus fantasy egy emberlány és a tündekirály házasságáról szól. A tündék csupán két okból jönnek közénk: háborúzni, vagy házasodni. Mindkét esetben a halál motiválja őket.

Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiát használó, nagy hatalmú fajok vadásztak, amíg meg nem született közöttük egy paktum. Az azóta eltelt évszázadok során a tündék mindig Luella falujából vittek el egy fiatal nőt, hogy ő legyen az emberkirálynéjuk. Akit kiválasztanak, arra a falu úgy tekint, mintha megjelölte volna a halál. A 19 éves Luella hálás, hogy megmenekült ettől kislánykorában, és lehetősége nyílt arra, hogy a gyógynövények tanulmányozásának szentelhesse az életét, és a város egyetlen javasasszonyává válhasson.

Egészen addig, amíg váratlanul meg nem jelenik a faluban a tündekirály, aki érte jött. Minden, amit Luella a saját életéről és önmagáról tudott, hazugságnak bizonyul. Miután elviszik egy vad mágiával teli vidékre, Luella kénytelen királynévá válni a hideg, de perzselően jóképű tündekirály oldalán. A legnagyobb fájdalmat egy olyan szenvedély okozza neki, amire nem is számított.

Ez a regény, amit Hadész és Perszephoné, illetve a Szépség és a Szörnyeteg története ihletett, önmagában is teljes értékű olvasmány. Tökéletes választás a romantikus fantasy rajongóinak, akik épp megfelelő mennyiségű fülledtségre vágynak, és a következő lassan izzó, magával ragadó, legendás szerelmet keresik.

Mia Sosa
Oltári ramazuri


Tartalom
Néhány héttel azelőtt, hogy elhagyná Washingtont a szebb kilátások reményében, Solange Pereirát esküvőszervező unokatestvére megkéri, hogy segítsen neki egy random pár nagy napján. Könnyű meló…, egészen addig, amíg Solange tanúja nem lesz egy olyan helyzetnek, ami meggyőzi arról, hogy a két fiatal nem egymásnak lett teremtve. Mit tehet egy vérbeli romantikus? Természetesen meghiúsítja az esküvőt, és gondoskodik róla, hogy a gyanútlan vőlegény ne kövesse el élete legnagyobb hibáját.

Dean Chapman a füstbe ment esküvő után a munkahelyén fontos megbízást kap, de csak egy feltétellel: ha fel tud mutatni egy komoly barátnőt. A kiszemelt lány belemegy a játékba, elkezdődik hát a kamurandizás.

Az egész románc csak színjáték, kizárt, hogy két ennyire különböző ember tényleg egymásba szeressen, igaz?


Rachel Lynn Solomon
Az időjóslány


Tartalom
Ari ​Abramst mindig is lenyűgözte az időjárás, ezért nagyon szereti a tévés meteorológusi állását. Főnöke, a legendás seattle-i időjós, Torrance Hale túlságosan el van foglalva a volt férjével, a csatorna hírigazgatójával folytatott viharos kapcsolatával ahhoz, hogy mentora lehessen Arinak, pedig a lány nagyon vágyna rá. Ari, aki mindenben meglátja a jót, és örök optimista, ettől teljesen elkeseredik. Úgy tűnik, csak egyetlen ember érti meg a bánatát: Russell Barringer, a kedves, de visszafogott sportriporter.

Egy rémesre sikeredett karácsonyi buli után Ari és Russell úgy döntenek, hogy összefognak, és megoldják főnökeik kapcsolati problémáit. Miközben mindent bevetve, jó szándékúan dolgoznak az újraegyesítésen, nem várt fordulat következik be a saját életükben.

A Russell-lel való szoros együttműködés azt is jelenti, hogy a Arinak vállalnia kell a férfi előtt mindazt, amiről senkinek nem beszél. De vajon Russell el tudja fogadni Ari jó és rossz oldalát is…?

Rachel Lynn Solomon, az Ex Talk – Szerelem első szakításra sikerszerzője ismét fergeteges romkommal örvendezeti meg az olvasót.

Lynn Painter
Újra, meg újra


Tartalom
Emilie ​Hornby, a tizenhét éves gimnazista mottója: „A sors a balekoknak való. A szerelmet meg kell tervezni.” A tinilány ennek jegyében, szerelemtől ittasan, kicsinosítva indul iskolába az év legromantikusabb napján, február 14-én. Bár mindent előre lejátszott a fejében, és gondosan rögzített is a heti tervezőjében, Emilie élete legrosszabb Valentin-napját éli át. Egyik baj és csalódás jön a másik után, semmi sem úgy alakul, ahogyan megálmodta. Miután túljut az első sokkon, a nagymamájához menekül egy kis vigasztalásért, és ott hajtja álomra a fejét. Másnap reggel hatkor megszólal a telefonja ébresztője, és – ó, te jó ég! – újra Valentin-nap van. Az utána következő nap pedig…? Ismét egy rémes Valentin-nap!
Emilie egy olyan rémálomszerű időhurokban ragad, amelyből nem tud kiszabadulni, így aztán újra meg újra átéli az „első” Valentin-nap rémségeit.
Vajon meddig kell még szenvednie ebben a Valentin-napi purgatóriumban?

Lynn Painter, a Mr. Téves szám, a Véletlenül Amy és a Jobb mint a filmeken sikerszerzője, ismét egy hihetetlenül vicces, magával ragadó romkommal ajándékozza meg a rajongóit.

Lynn Painter
Szerelmi fogadás
(Mr. Téves szám 2.)


Tartalom
Lynn ​Painter új romkomjában egy fiatal nő és egy férfi fogadást köt: ki találja meg előbb az igazit? Közben nem veszik észre, hogy inkább egymásra kellett volna tenniük.

Hallie Piper új életet kezd. Miután négykézláb lopakodott ki egy hotelszobából (mondhatjuk, élete mélypontján), úgy dönt, itt az ideje, hogy felnőtt nőhöz méltóan viselkedjen. Új lakásba költözik, megváltoztatja a frizuráját és lecseréli a ruhatárát, de amikor bejelentkezik a társkereső alkalmazásba, amelytől az új szerelmet reméli, szinte rögtön azzal a fickóval hozza össze a sors, akivel… nos, nem kéne.

Miután kölcsönösen megegyeznek, hogy egymás iránt nem érdeklődnek, rájönnek, hogy remekül tudják egymást segíteni, miközben ki-ki az igazit keresi. SMS-ben értesítik egymást a randijaikról, és gyakran ugyanabba az étterembe szervezik a találkozókat.

Aztán egy esküvőre készülve megbeszélik, hogy eljátsszák, hogy együtt vannak, vége a fogadásnak. Miközben egy párnak adják ki magukat, a határok elmosódnak, és mindketten próbálják megérteni, miért nem lenne jó partner a másik.

2024. június 8., szombat

A Prae Kiadó dedikálásai és bemutatói a 95. Ünnepi Könyvhéten

 A Prae Kiadó dedikálásai és bemutatói a 95. Ünnepi Könyvhéten


Dedikálások a Prae Kiadó 72-es standjánál 

(Új helyen: a Vörösmarty téren, a Váci utca torkolatánál!) 

Június 14. péntek

16.00-17.00: Pál Dániel Levente (A budai anyák kelet felé indultak el)

17.00-18.00: Locker Dávid (Beszédkényszer)

Június 15. szombat:

13.00-14.00: Ughy Szabina (Az átlátszó nő)

14.00-15.00: Nyerges Gábor Ádám (Vasgyúrók)

15.00-16.00: Tallér Edina (Jóemberek)

16.00-17.00: Kocsis Gergely (A varjúszellem) és Bánhidi Lilla (Sorsod Borsod)

17.00-18.00: Láng Orsolya (Ház, délután) és Weber Kristóf (Keringő) 

Június 16. vasárnap

15.00-16.00: A közérzet poétikái. Tanulmányok Bodor Ádám életművéről (Szerk.: Lőrincz Csongor és Smid Róbert) című kötet szerzői 

Könyvbemutatók a Kis Présházban

(Budapest XI., Bartók Béla út 44.)

Június 13. csütörtök:

20:00: Nyerges Gábor Ádám Vasgyúrók című kötetének bemutatója

Június 14. péntek:

20.00: Pál Dániel Levente A budai anyák kelet felé indultak el című verseskötetének bemutatója

2024. június 6., csütörtök

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Szabó Krisztina - ("Remélem, hogy ez is legalább annyira tetszeni fog az olvasóknak, mint Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő!")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Szabó Krisztina írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek eddig két kötete jelent meg Könyvmolyképző Kiadónál, Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő című kötetei.

 


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Műfordító és író vagyok. Sok népszerű könyvet volt szerencsém fordítani, a kedvenceim Holly Black és Marissa Meyer regényei. 2022-ben jelent meg az első regényem, Az ellopott kívánság, és tavaly év végén az Ezüsterdő. Mindkettő romantikus young adult fantasy és retelling – ez utóbbi témát annyira nagyon szeretem, hogy a diplomamunkáimat is ebben a témában írtam.

Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az ellopott kívánságnál több kutatómunkára volt szükség, mert az egy merőben más környezetben játszódik, mint amiben mi itt, Európa közepén élünk. Igyekeztem sok mindent átemelni a közel-keleti kultúrákból, hitvilágból, történelemből, ugyanakkor egyedi világot alkotni. De persze az Ezüsterdőhöz is volt, aminek utána kellett néznem, például a farkasokkal vagy éppen különféle növényekkel kapcsolatban.

Ha nagyon tágan értelmezem az írás folyamatát, akkor Az ellopott kívánság több idő volt, mert az eredetileg novellának indult, még 2019-ben, utána elég sokat érlelődött, és valamivel több, mint fél év volt a regény megírása, aztán még utána a szerkesztés során elég sokat dolgoztam rajta. Az Ezüsterdőt 2022 januárjában kezdtem el kidolgozni, és végül tavaly júniusban fejeztem be. Nehéz megállapítani, hogy pontosan mennyi időbe telik egy-egy regény megírása, mert elég hullámzó gyorsasággal írok, van, hogy meg kell állnom, mert megakadok egy probléma miatt, amit ki kell bogoznom, mielőtt folytatni tudom.

Melyik volt számodra kedvenced az Ellopott kívánság vagy az Ezüsterdő?

Erre lehetetlen válaszolni! Mindkettőt nagyon szeretem, mindkettőt másért. Az ellopott kívánságban izgalmas Ardahan egzotikus világában kalandozni, imádom a szultáni családot és persze a tolvaj Aliyát is. Az Ezüsterdőben Calluna zabolátlanságát, Faelan visszafogottságát, kettejük intenzív kapcsolatát, a modern világot, és persze az erdőt…

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Inkább a fantázia dominál. Bár szeretek a valóságból meríteni, mindig saját világokban dolgozom. Számomra az olvasás – és az írás – kiszakadás a való világból, olyan kalandok és izgalmak, amiket másképp nem tudnék átélni.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Még általános iskolában, igaz, először versekkel kezdtem, de elég hamar áttértem a regényekre és a novellákra. Otthon rengeteg könyvünk volt, mind nagyon szerettünk olvasni. Valahogy adta magát, hogy idővel én is megpróbáljak saját történeteket írni.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Szeretnék majd YA sci-fit és realista YA történeteket is írni. Amin még gondolkozom, az a NA fantasy, de még meglátjuk, mi lesz ezekből az ötletekből.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

A vége felé mindig nagyon izgatott vagyok, rengeteget dolgozom az utolsó hetekben a kéziratokon, aztán egyszerre érzek megkönnyebbülést és aggodalmat, hogy végre megmutathatom a kéziratot a kiadónak, majd az olvasóknak – de vajon tetszeni fog-e nekik, amit írtam? Azt hiszem, ez örökké meg fog maradni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Gondolkoztam rajta, hogy vajon érdemes lenne-e álnéven írni, de végül azért vetettem el ezt az ötletet, mert voltak, akik már ismertek és követtek a fordításaim miatt, illetve korábban már megjelent egy novellám A csodák ideje címmel a Könyvmolyképző Kiadó Meghitt pillanatok antológiájában, így jó ötletnek tűnt saját néven folytatni a publikálást.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, már a kezdetektől fogva romantikus young adult történeteket (főleg fantasyt) írtam!

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Sok különböző érzés kavargott bennem. Elképesztően boldog voltam, ugyanakkor nagyon fáradt is, izgultam, vajon tetszeni fog-e az olvasóknak a történet, aggódtam, hogy talán nem, és volt egyfajta elégedettség is bennem, hogy végre beért a sokéves munka gyümölcse.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindig lejegyzetelem a történeteim vázát, legtöbbször fejezetekre lebontva, de azért nekem is szükségem van némi kalandozásra írás közben, úgyhogy, ha jön egy ötlet és működőképes, nem vetem el csak azért, mert van már egy vázlatom. És ötletek természetesen mindig bőséggel akadnak!

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindig a romantikus jelenetek a kedvenceim, főleg az első csók!

Az akciójelenetekkel pedig rendszerint meg kell küzdenem, de aztán végül az előolvasóim (és a szerkesztőm) elégedettek vele. Remélhetőleg az olvasók is szeretik őket!

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mivel mostanában retellingeket írok, így első körben a meséket tanulmányozom, elmerengek, milyen módon lehetne úgy fordítani rajtuk egyet, hogy egy új, érdekes történet kerekedhessen ki belőlük, melyik részletet hogyan lehetne felhasználni, megőrizni. De az ihlet sok egyéb helyről is érkezik, minden hatással van rám: a gyönyörű rajzok, a zene, a könyvek, amiket olvasok, a filmek/sorozatok, amiket nézek, stb.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Mostanra kialakult egy olyan előolvasói kör körülöttem, akiknek a szavára nagyon adok, mindannyian maguk is írók, de nem mindenki ugyanabban a zsánerben/korosztálynak ír, férfi és nő is van köztük, így úgy érzem, hogy elég széles érdeklődésű társaságról van szó, mindenki másban erős, másra figyel jobban. Ketten közülük már publikáló írók, az egyikük Chiara, a Pillangólány és a Repülj, szitakötő! szerzője, a másik P. Molnár Petra, akinek több novellája, verse, meséje is megjelent már különféle antológiákban, és reményeim szerint hamarosan a debütáló regényét is a kezünkben tarthatjuk majd – én már olvastam, letehetetlen!

De a szerkesztőmtől, Koós Patríciától is szoktam kérdezni, ha valamiben elbizonytalanodom, az Ezüsterdőnél és a most készülő regényemnél is voltak dolgok, amikről már menet közben beszél(t)ünk.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Végig támogattak, anyukám el is olvasta az összes regényemet, azokat is, amiket még Az ellopott kívánság előtt írtam. Mindenki nagyon büszke, rettentően lelkesek és kedvesek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várhatómég tőledaz idén?

Az olvasóknak azt üzenem, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok a támogatásukért és a visszajelzéseikért, és azért, hogy több írós álmom is valóra vált már nekik köszönhetően.

Most egy romantikus YA fantasyn dolgozom, méghozzá egy olyan mese retellingjén, amit többen kértek már tőlem: A törhetetlen átok munkacímű kéziratom A szépség és a szörnyeteg feldolgozása lesz. Remélem, hogy ez is legalább annyira tetszeni fog az olvasóknak, mint Az ellopott kívánság és az Ezüsterdő!

Köszönöm szépen a kérdéseket!

Könyvmolyképző Kiadó

Szabó Krisztina

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Stefanie D. Lauren - ("(...) lenyűgözött az írás hatalma, ahol az történhet, amit csak szeretnék, olyan szereplőkkel, akiket teljes egészében én formálok.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Stefanie D. Lauren írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek hamarosan megjelenik NewLine Kiadónál  a kötete, mely Könyvhéten meg is található majd az Öltönyös rocksztár címmel.


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sziasztok! Köszönöm szépen ezt a lehetőséget, nagyon megtisztelő a felkérés.

Négy éve kezdtem el írni és azonnal beleszerettem. Azóta nem is bírom abbahagyni, már sok-sok kézirat tornyosul a fiókban.

Hamar rájöttem, hogy a családi és baráti szűk kör nem elég számomra, szerettem volna megosztani a könyvemet azokkal, akik szeretik a romantikus-erotikus regényeket, amiket titkok, izgalmak és vidámság fűszerez meg. Ezután egyik előolvasómat követte a másik, akikből kialakult egy kis mag, akik a családommal együtt arra biztattak, hogy adassam ki a történeteimet.

Fontos leszögezni, hogy magam is megszállott olvasó vagyok. De lenyűgözött az írás hatalma, ahol az történhet, amit csak szeretnék, olyan szereplőkkel, akiket teljes egészében én formálok.

Szeretem humorral megtölteni a regényeimet. Azt szeretném, hogy az olvasóim annak ellenére, hogy komolyabb témákat is boncolgatok, jól érezzék magukat, ha a kezükbe veszik az egyik könyvemet.

Elsőnek az Öltönyös rocksztárt indítottam útnak, az olvasóim és a kedves kiadóm választására.

Öltönyös rocksztár sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem tudom, mi számít soknak, én addig keresgélek, amíg rá nem találok a válaszokra. Imádom az írás ezen részét, mert általa én is nagyon sokat tanulok. Fontosnak tartom, hogy ne csak boldogság és felhőtlenség legyen a regényeimben, hanem komolyabb hangvételt is meg akarok ütni lelki és testi betegségek formájában. Az eredeti foglalkozásom miatt van némi háttér tudásom ezekkel kapcsolatban.

Az az igazság, hogy sosem néztem, mennyi idő alatt írtam meg egy regényemet. A téli időszakban gyorsabban ment, mivel az ember akaratlanul is beszorul a lakásába. Ha számolni akarnék, akkor a négy év alatt 14,5 regényem született, tehát pár hónap intenzív írás alatt elkészültek.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mindkettő egyszerre van jelen, hiszen a történet fikció, de a mai korban játszódik, mai valós problémákkal és élethelyzetekkel. Természetesen a sorok között rejtőznek a saját tapasztalataim is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A vírus kitörése alatt elfogyott az olvasnivalóm, mivel akkoriban szenvedélyesen belevetettem magam az olvasásba (talán egyfajta terápiaként vagy figyelemelterelésként), ezért elég gyorsan végeztem a meglévő könyveimmel. Utánpótlás kellett. Akkor született meg bennem a gondolat, hogy írok egy regényt, amiben a történet az én szájízem szerint alakulhat.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mivel szeretem a kihívásokat, igen. Már született olyan regényem, amiben jelen vannak természetfeletti elemek, azt hiszem, ott már kissé kifelé kacsingattam a zsáneremből. Majd jött A maffiavezér fogságában,ami a zsánerem egy alfajába a dark romance-ba sorolható.Számomra mondhatni a legnagyobb kihívás. Olyan értelemben, hogy annak az írása okozta a legnagyobb nehézséget, mert egy nagyon komoly témát dolgoztam fel benne. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyfelől jó érzés, másfelől sajnálom, hogy vége a kapcsolatom a szereplőkkel, akiket addigra már nagyon megszerettem. Általában a fejemben van a következő történet, így könnyedén túl jutok rajta, és a következőbe vetem bele magam.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

A Stefanie D. Lauren egy írói álnév, szerettem volna megtartani az ismeretlenség varázsát.Viszont a név valamilyen formában az eredeti nevemből született.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Mindenféle könyvet olvasok, amiben romantika van, de főleg ezt a stílust szeretem, így nem volt kérdés, hogy milyen műfajban írok. De bevallom őszintén, ez csak hobbinak indult és akkor nem is gondolkoztam el ilyeneken. Csak leültem és írtam… magamnak.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Még nem jelent meg, de hamarosan megjelenik és már most ezerféle érzelemmel tölt el, hacsak rágondolok. A félelemtől kezdve a boldogságig minden egyszerre váltakozik bennem, ahogy közeledik a megjelenés napja.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Természetesen van benne tudatosság, de általában impulzív folyamat.Ha hirtelen bevillan egy gondolat a mindennapi teendők mellett, akkor azonnal jegyzetelek, ahová csak tudok. Nincs vázlatom, semmi tervezgetés a történetre vonatkozóan. Egyszerűen csak fogok két karaktert, felruházom őket tulajdonságokkal, hogy milyen személyiségűek legyenek. Kitalálom a foglalkozásukat és a problémáikat. Majd leülök és írni kezdek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Szerintem mindenkinek vannak kedvenc jelenetei, legyen író vagy olvasó. Nekem regényenként több is. Mikor elveszítettem az egyik kiskutyámat, írói blokkba kerültem, képtelen voltam folytatni a viccesebb regényemet,ezért belekezdtem egy másikba, amiben kiírtam a fájdalmam.

Van egy olyan aspektusa a történeteknek, amit kifejezetten nehezen írok meg, ez pedig nem más, mint a fizikai brutalitás, az abúzus bármilyen formája. Nem szeretem leírni az ilyen jeleneteket, de tudom, hogy a történet fontos velejárói lehetnek, amelyek tovább viszik a cselekményt, vagy épp elősegítik a karakterfejlődést.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Lehet, hogy furcsa lesz a válasz, nem tudom, másnál mi a szokás. Azt hiszem, engem a foglalkozások, a karakterek és az élethelyzetek ihletnek meg.Van olyan regényem, amit egy karakter indított el, akit megláttam egy rövid videóban,majd kapott maga köré egy történetet.Vagy vegyünk egy foglalkozást:a kutyusaim miatt szoktam járni állatorvoshoz. Mondom magamban, oké, akkor legyen egy olyan történet, amiben a főszereplő állatorvos. Sok kedvenc könyvemben sportoló a főszereplő, ezért késztetést éreztem arra, hogy én is megalkossak egy ilyen foglalkozású főszereplőt magamnak. Mikor egy motoros sorozatot néztem a tévében, azonnal eldöntöttem, hogy írok egy regényt, amiben van egy motoros, és így tovább…

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként a lányom láthatja, aki rendbe teszi a kéziratot. Mivel diszgráfiás vagyok és a helyesírásom is rossz (bár itt megjegyezném, rengeteg fejlődésen mentem át az elmúlt négy év alatt),minden előtt szükség van egy nagy átnézésre. Aztán jönnek a közeli és távolabbi ismerősök és előolvasók. Ez által több „elő átnézésen” is átesik a kézirat, amely során ha valaki hibát vagy logikai bakit talál, még orvosolni tudom a problémát.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Először nem reklámoztam, szabályosan titkoltam (már magam sem tudom, miért). Nem gondoltam komolynak, csak egy egyszerű szórakozásnak, mint a színezés vagy a sakkozás. Azt hiszem, akkor vált számomra komolyabbá az írás gondolata, amikor az első könyvem egy pályázat harmadik fordulójáig eljutott és egyre több pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várhatómég tőled az idén?

Természetesen szeretném sorban kiadni a regényeimet, de ez attól is függ, mennyire lesz rá érdeklődés. Idén mindenképpen szeretnék még egy könyvet a piacra dobni, ha lehetne kettőt is… Mivel a kéziratok készen csücsülnek a fiókban, ez az olvasóktól függ.

Stefanie D. Lauren

NewLine Kiadó