Beleolvasó: Aurora Lewis Turnern: Az Istenek játéka - ("Nem sokkal a lövések után ért oda hozzájuk Hunter. Segíteni akart a bajba került pároson. Megtorpant, de csak nézte, ahogy a vörös hajú lány a gyilkolás művészetét űzte. ")

Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka c. könyvéből rég hoztam belőle részletet, ezért ma kicsit hosszabbat fogok hozni. Remélem tetszett az előző részek.

Jó olvasást kívánok!

 

Aurora Lewis Turner:
Az Istenek játéka

Tartalom:

Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?

 

ENGEDÉLLYEL

 

Hunter ment elöl, a többiek könnyű, nyári sétára készültek. Úgy haladtak, ahogy korábban is; Robin és Maya kissé lemaradt, Luna Dylan mellett bandukolt hangtalanul, Hunter pedig a mellette haladó Bruce-t tanította a szlengre, vagy káromkodni:

– Sokszor az érzéseink határozzák meg a megnyilvánulásainkat. Ha valami nagyon jó, akkor mondhatod, hogy „Király!”, „Zsír!”, vagy össze is vonhatod és lehet belőle „Zsírkirály!”

– Mi az a király? – kérdezte Bruce érdeklődve.

– Hogy is mondjam, hogy te is megértsd? – morfondírozott. – Régen voltak emberek, akiknek a főnöke egy-egy király volt. Ők döntöttek mindenről.

– Mint a mi vezetőink! – szólt közbe a hátulról hallgatózó Dylan.

– Nem teljesen – rázta a fejét Hunter. – Ezen a világon egyedül nálatok van teljes egyenlőség ember és ember között. Régen ez nem így volt, akkor voltak emberek, akik királynak születtek, majd az ő gyerekeikből is királyok lettek, ahogy azokéiból is, és így tovább. Mások egyszerű polgárok, parasztok, iparosok voltak.

– Tehát, ha valami nagyon jó, akkor egy ilyen uralkodó nevét kell emlegetni? – vonta össze a szemöldökét Bruce.

– Nem! Csak annyit mondasz; „Király!”

– Király! – ismételte Bruce és Dylan szinte egyszerre, megnyomva az első szótagot.

– A zsír pedig… – kezdett bele Hunter, de Luna közbeszólt:

– Tudjuk. A zsírszövet zsírsejtekből épül fel, melynek fontos szerepe van az energia raktározásában, a belső szervek és az egész test védelmében a külső hatásokkal szemben, és...

– Úgy látom, valaki figyelt biológia órán – bólintott Hunter elismerően.

– Ezt mindenki tudja – vonta meg a vállát Luna, majd tovább hallgatta Hunter tananyagát.

– Ha valami öröm ér, ezeken kívül még mondhatod, hogy „Szuper!”, vagy ha nagy az öröm, akkor; „Kurva jó!”

– Mi az a kurva? – kérdezte Luna közömbösen. Hunter viszont elnevette magát. Közben a fiúk megismételték az előbbi szavakat.

– A kurva az egy olyan nő, aki a férfiaknak adja a testét – próbálta meg a legdiplomatikusabb választ adni Hunter.

– Ez eléggé önzetlen dolog tőle – mosolyodott el Dylan, mire Hunter arcán feltűnő vigyor terült el.

– Igen, az – helyeselt, mivel nem akarta kifejteni, hogy cserébe pénzt kap.

– Akkor én kurva vagyok – vonta le a következtetést Luna, amitől az istenből kitört a nevetés. Megállt, hogy a lány felé forduljon. Hagyta, hogy megmagyarázza. – A Stadionban én is a testemet adtam volna az isteneknek.

– Van abban logika, amit mondasz – nevetett tovább Hunter. – Ezért sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom téged. De nem, te nem vagy kurva.

– Nem ábrándultam ki – vont vállat a lány. – Még lehetek az.

– Igen, még lehetsz – nevetett tovább Hunter, a fejét csóválva. Tekintete elidőzött Luna ártatlan arcán.

– És mit mondunk, ha szomorúak vagyunk? – vette át a szót Bruce.

– Nos – sóhajtott fel a férfi –, ha bosszúsak vagyunk, mondhatjuk, hogy „A fenébe!”, „A francba!”, „A kurva életbe!”, „Faszom!”

– Mi az a faszom? – Hunter nem úszta meg, hogy Dylan megkérdezze tőle.

– Te is a legjobbra tudsz rákérdezni! – morgolódott. – Az a valami, ami csak a férfiaknak van, a nőknek nincs.

– Akkor a nők nem is mondhatják ezt? – kérdezte Luna, majd elgondolkodott, hogy mijük van a férfiaknak, ami nincs a nőknek. Kicsit hevesebben kiáltott fel, amint megérkezett a helyesnek vélt válasz – Tudom, mi az! Már látom is a tiédet! – mutatott Hunterre, aki nem értette, miért mutatott az arcára.

– Ezek szerint faszfej lennék? Kösz, igazán kedves tőled – vágta csípőre a kezét, ahogy kibukott belőle a szarkasztikus válasz. Viszont Luna nem érthette a szarkazmust.

– Nagyon szívesen, de nem. Az a valami, ami a férfi nyakán van, egy kitüremkedés. A nőknek nincs olyanjuk. Hogy is hívják?

– Ádámcsutka? Igen, pontosan az a faszom – mosolyodott el Hunter, hiszen nem akarta tovább boncolni a témát, így kiegyezett ezzel a válasszal.

Az isten rávette a társaság tagjait, hogy ismételjék meg a válogatott káromkodásokat. Hamarosan az erdő visszhangzott a csúnya szavaktól, Hunter pedig jót mulatott ezen.

Este az isten épp azon volt, hogy tüzet rakjon, amikor kénytelen volt kiadni az utasítást, hogy járjanak körbe, s gyűjtsenek bogyókat, gyümölcsöket.

Robin és Maya kettesben indult gyűjtögetni. A férfi átsegítette a fák gyökerei között a nőt. Egyik ilyen esetben közelebb vonta magához, és megérintette arcát.

– Jó érzés? – kérdezte.

– Eléggé – ismerte el Maya, mire ő is végighúzta ujjait a férfi arcán. – És neked?

– Nagyon – mosolygott Robin. – Valamiért szeretném ráhelyezni az ajkaimat a te ajkaidra. Nem értem az okát, csupán érzem...

– Akkor miért nem teszed? – csillogott hívogatóan Maya nagy, barna tekintete. Robin nem bírta megállni; ajkait a nő ajkához érintette, egyetlen hosszú másodpercre otthagyta, majd elhúzódott tőle.

– Milyen volt? – kérdezte, mire Maya helyett a közelből jövő morgás válaszolt. Nem vették észre, és bekerítették őket.

Megannyi nagytestű kutya állt ott, morgott, nyáladzó pofáját csattogtatta. Valaha volt házi kedvencek leszármazottai lehettek, melyek elvadultak, falkába tömörültek, s visszatértek farkasszerű, ősi mivoltukhoz. Robin közelebb húzta magához Mayát, miközben a nő értetlenül kérdezte:

– Mik ezek?

– Fogalmam sincs. De azt hiszem, rosszul érzem magam miattuk.

– Én is – bújt még inkább Robin ölelésébe Maya.

A kutyák megiramodtak, azon voltak, hogy rávessék magukat a védekezésre, képtelen párra. Az egyik elkapta Robin nadrágszárát, tépni, cibálni kezdte. Maya félelmében felsikoltott, ami több reakciót is kiváltott. Egyrészt a közelben lévő Luna odarohant, értetlenül konstatálta, hogy valamennyivel alacsonyabban tőle, egy kis fákkal borított völgyben a pár csapdába esett.

Maya maga elé tartotta táskáját, azzal kísérelte meg féken tartani az őt támadó ebeket. Robin ujjaival próbálta lefeszíteni magáról a lábába maró fogakat.

Luna még sosem volt ehhez hasonló helyzetben. Azt viszont tudta jól, hogy valamit tennie kell. Ledobta a földre táskáját, majd kivett belőle egy félkörívbe hajló szerszámot. Megnyomott rajta egy gombot, amitől az íjjá változott. A lány hamar talált hozzá tartozó, fekete pálcákat, melyek egyetlen gombnyomásra nyílvesszők formáját öltötték. Luna egyik után a másikat illesztette az idegre. Gyorsan a levegőbe kerültek, majd az állatok pofájába, mellkasába fúródtak. A lány nem tévesztett célt, mindegyik kutya holtan esett össze, amelyre ráemelte nyilait.

Nem sokkal a lövések után ért oda hozzájuk Hunter. Segíteni akart a bajba került pároson. Megtorpant, de csak nézte, ahogy a vörös hajú lány a gyilkolás művészetét űzte. A kutyák hamar rájöttek, nem éri meg a próbálkozás. Kereket oldottak. Luna leeresztette íját, majd a két, még mindig reszkető társára nézett. Bólintott, aztán lehajolt, hogy eltegye a szerszámot. Amint ezzel megvolt, felegyenesedett, megfordult és Hunter mellkasának ütközött.

– Hol tanultad ezt?

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Aurora Lewis Turner írói oldala

DiBook

Líra

Beleolvasó: Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa - ("– Ez egy szokatlan arc – mormolta Barris. – Nézze a szemét és az erős dudort a szemöldök felett. – Frenológia… – mondta Taubmann közömbösen. ")

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa c. könyvéből hozok újabb részletet. Hogy tetszett az előző rész? Kíváncsi várjátok a következőt? Ha egyben szeretnéd elolvasni az Agave Könyvek Kiadó oldalán, megtudod rendelni vagy személyesen az Agave Könyvek Kávézójában is megveheted.

Jó olvasást!

Philip K. Dick:
Vulcanus kalapácsa

Tartalom:

 A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák.
Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol.
Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes.

 

ENGEDÉLLYEL

Az Egység épülete zengett és vibrált a rengeteg számológép, statisztikagép, vidfon, távíró és megszámlál- hatatlan elektromos írógép lármájától. Hivatalnokok járkáltak maga- biztosan az irodalabirintusban, ahol a számtalan cellában T osztályú alkalmazottak dolgoztak. Három fiatal titkárnő sietett el Barris író- asztala mellett: kávészünetről jöttek, a magas sarkújuk élesen kopogott. Normális esetben jól megnézte volna őket, főleg a karcsú szőkét a rózsa- szín pamutpulóverben, de ma nem; még csak tudatában sem volt, hogy elmentek mellette.
– Ez egy szokatlan arc – mormolta Barris. – Nézze a szemét és az erős dudort a szemöldök felett.
– Frenológia… – mondta Taubmann közömbösen. Dundi arcán, simára borotvált vonásain unalom tükröződött; ő észrevette a titkárnőket, még ha Barris nem is.
Barris ledobta a fényképet.
– Nem csoda, hogy annyi követőt szereznek. Ilyen szervezőkkel… – Megint a felvételre nézett; csak ennyi lett belőle tiszta, ez az egyetlen kocka. Ugyanaz az ember? Nem volt biztos benne. Csak egy folt, egy vonások nélküli alak. Végül visszaadta a fényképet Taubmann-nak. – Mi a neve?
– Fields atya. – Taubmann lezseren átlapozta az aktát. – Ötven- kilenc éves. Foglalkozása műszerész. Elsőrangú toronyáramkör-építő. Az egyik legjobb a háború alatt. A georgiai Maconben született 1970- ben. Két éve csatlakozott a Gyógyítókhoz, vagyis már az elején. Sőt, ha az informátoroknak hinni lehet, ő az egyik alapító. Két hónapot töltött az Atlantai Pszichológiai Javítólaborban.
– Olyan sokat? – álmélkodott Barris; a legtöbb embernek elég kábé egy hét. Egy olyan fejlett laborban gyorsan észhez térítik az embert; rendelkezésükre állt az összes eszköz, amit ismert, bár néhányat csak


futólag látott. Ahányszor odalátogatott, mélységes rettegés fogta el annak ellenére, hogy abszolút immunitást, a pozíciójával járó sérthetetlenséget élvezett.
Megszökött – mondta Taubmann. – Eltűnt. – Felemelte a fejét, és Barris szemébe nézett. – Kezelés nélkül.
Két hónapot volt ott, és nem kezelték?
Beteg volt – felelte Taubmann halvány, gúnyos mosollyal. – Először valami sérülés, utána meg krónikus vérprobléma. Aztán valami a háborúban kapott sugárzástól. Húzta az időt, és egyszer csak lelépett. Levette a falról az egyik légkondicionálót, és átbuherálta. Egy kanállal és egy fogpiszkálóval. Persze senki sem tudja, mit csinált belőle, mert az eredményt magával vitte, át a falon, az udvaron és a kerítésen. Csak a kihagyott alkatrészeket tudtuk megvizsgálni, amiket nem használt fel. – Taubmann visszatette a fényképet az aktába. A felvételről készített képre mutatott: – Ha ez ugyanaz az ember, akkor először hallunk róla azóta.
–Maga ismerte Pittet?
–Valamennyire. Kedves fiatalember volt, bár elég naiv. Elkötelezte magát a munkának. Családos ember. Azért jelentkezett terepmunkára, mert kellett neki a havi bónusz. Így tudta a felesége kora új-angliai stílusú tölgyfa bútorokkal berendezni a nappalijukat. – Taubmann felállt. – Fields atyát körözzük. De persze ez a körözés már hónapok óta él.
Kár, hogy a rendőrök későn értek oda. Mindig késnek pár per- cet. – Barris Taubmannt fürkészte. Tulajdonképpen egyenrangúak voltak, és a szervezeti irányelv szerint az egyenrangúaknak tisztelni illett egymást.

Beleolvasó: Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa - ("Pitt savanyúan elfintorodott, amikor a szeme sarkából látta, hogy az autó rendszere megpróbálja megjavítani a törött ablakot; megpróbálja, és kudarcot vall. Az új plasztiküveghab alig került oda, az idegen kezek máris belemarkoltak és félrekaparták. ")

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa című kötetéből újabb beleolvasót hoztam nektek. Hogy tetszett az előző rész? Bízom benne, hogy tetszeni fog ez a rész is.

Jó olvasást!

Ha tetszett, szívesen olvasnád tovább, bejegyzés alatt találod a linkeket.

Philip K. Dick:
Vulcanus kalapácsa

Tartalom:

 A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák.
Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol.
Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes.

 

 

ENGEDÉLLYEL

Pitt savanyúan elfintorodott, amikor a szeme sarkából látta, hogy az autó rendszere megpróbálja megjavítani a törött ablakot; megpróbálja, és kudarcot vall. Az új plasztiküveghab alig került oda, az idegen kezek máris belemarkoltak és félrekaparták.
– Ne essen pánikba – nyugtatta a bádoghang a műszerfalból.
– Könnyű azt mondani. – Pitt kiengedte a kéziféket. Az autó gurult pár lépést, majd megállt. A motor elhallgatott, és vele együtt a védrendszer is leállt, a zümmögés elhalt.
Jeges félelem rántotta görcsbe Pitt gyomrát. Nem kereste tovább a kamerát; remegő ujjakkal felemelte a sugárceruzát. Négy-öt férfi lovagolt a motorházon, elzárva a kilátást; a tetőn is dobogtak a feje felett. Hirtelen fülsiketítő harsogás támadt: hőfúróval estek neki a tetőnek.
– Messze vannak? – kérdezte Pitt rekedten. – Megállítottak. Van valami interferenciaplazmájuk, ami kiütött minden műszert.
– Most már bármelyik pillanatban odaérhetnek – mondta a szenvtelen, fémes hang, amiből hiányzott a félelem, hiszen olyan messze volt Pitt-től és a helyzetétől. A szervezet hangja. Bölcs és érett, távol a veszélytől.
– Siethetnének.
Az autó megrázkódott, ahogy kősortűz érte. Aztán baljósan megdőlt; egyik oldalról megemelték, fel akarták borítani. Mindkét hátsó ablak kitört. Egy férfikéz nyúlt az ajtónyitó felé.
Pitt szénné égette a kezet a sugárceruzával. A csonk hirtelen eltűnt.
– Egyet elintéztem.
– Ha párat szkennelni tudna nekünk…
Még több kéz bukkant fel. A kocsi belsejében fullasztó hőség lett; a hőfúró majdnem átért.

 

 – Utálom ezt csinálni.
Pitt az aktatáskára irányította a ceruza sugarát, amíg semmi nem maradt belőle. Aztán kapkodva elégette a zsebei tartalmát, mindent, amit a kesztyűtartóban talált, az azonosító iratait és végül a tárcáját is. Ahogy a műanyag bugyogó fekete masszává olvadt, egy pillanatra meglátta a felesége fényképét… aztán eltűnt.
– Jönnek – mondta halkan. A fúró nyomásától az autó egész oldala rekedt nyögéssel levált.
– Tartson ki, Pitt. A csapat bármelyik pill…
A hangszóró hirtelen elhallgatott. Kezek ragadták meg és lökték hanyatt Pittet az ülésben. Kabátja elrepedt, a nyakkendőjét lerántották. Felsikoltott. Arcát eltalálta egy kő; a sugárceruza a padlóra esett. Egy üvegpalack letört nyakával végighasították a szemét és a száját. A sikolya hörgésbe fúlt, majd csendbe. Testek másztak rá. Lesüllyedt, beleveszett a markolászó, meleg embermasszába.
Az autó műszerfalában egy szivargyújtónak álcázott kamera továbbra is működött, és rögzítette a közeli jelenetet. Pitt nem tudott róla, hogy a készüléket beépítették a kiutalt autóba. Az embermasszából most ki- nyúlt egy kéz, gyakorlottan végigtapogatta a műszerfalat, és egyetlen- egyszer, pontosan megrántott egy kábelt. A rejtett kamera leállt: Pitthez hasonlóan élete végéhez ért.
Messze az autópályán rendőrségi szirénák vijjogtak gyászosan. A kéz visszahúzódott, és eltűnt… újra egy lett a masszával.
William Barris gondosan tanulmányozta a fényképet, újra össze- hasonlította a felvételről kimerevített képpel. Íróasztalán a papírok közt felejtett kávé sárrá dermedt.

 

Ha kíváncsi vagy, hogy folytatódik történet itt megtudod venni:

Libri

Agave Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Rácz Csaba: Bosszú egy ellopott életéért - ("Miután csodával határos módon sértetlenül megúsztam a lövöldözést és a balesetet, másnap reggel egy számomra ismeretlen kisváros határában belépek egy autószerviz nyitva felejtett hátsó ajtaján. Egy öltöző helyiségben találom magamat, ahol a rabruhámat szerelői overállra cserélem, majd feltűnés nélkül, nyugodt, lassú léptekkel tovább sétálok a városközpont felé. ")

Héten, az első beleolvasó részét hozom Rácz Csaba: Bosszú egy ellopott életéért c. könyvéből egy kis rövid részletet. Ha tetszett a részlet, érdekel a könyv a bejegyzés alatt találhatjátok a vásárlási linket.

 Rácz Csaba:
Bosszú egy ellopott életéért

 

Tartalom:

Az ​akciókrimi főszereplője egy nemzetközi hírű idegsebész. Az ő elképesztően eseménydús hétköznapjait izguljuk végig, amint ráterelődik egy súlyos bűncselekmény gyanúja, majd kibontakozik egy szörnyű gyilkosságsorozat, mellyel kapcsolatban újra és újra tisztáznia kell magát. A gyilkos ugyanis mindig ott sújt le áldozataira, ahol a doktor tartózkodik, ami persze nem véletlen. Dr. Barryman azonban sikeresen veszi az egyre nehezebb akadályokat. Még a rendőrségnek is sokat tud segíteni az igazi tettes felderítésében, bár az egymást követő gyilkosságok sorozata még akkor sem fejeződik be, amikor fény derül a titokra, mely az elkövető rettenetes bosszúvágyát fűtötte.
Ennek a lelkiismeretes, nagy tudású orvosnak valóságos kálváriát kell bejárnia, hogy bizonyítsa ártatlanságát, de az éles elme, a fizikai rátermettség és a kitartás végül győzedelmeskedik a beteges erőszakkal szemben. Ám amikor a doktor kalandjai végre befejeződnek, legjobb barátainak egyikét is utoléri egy mindenre elszánt bűnbanda, mely ellen újabb hajtóvadászat indul.
Minden fejezetben történik valami, és az egymást filmszerűen követő vérfagyasztó epizódok közben az olvasó előtt sorra megelevenednek a modern nagyvárosi élet visszásságai és félelmei. Csak egyvalami van, amitől nem kell tartania, ez pedig az unalom.

ENGEDÉLLYEL

Rendőrségi helyszínelésre érkezem haza, de nem akarnak beengedni, ezért igazolnom kell, hogy itt lakom. Az akadékoskodó rendőrtől megtudom, hogy haláleset történt, a közlés hatására fejvesztve berohanok a nappaliba, ahol megtalálom haldokló feleségem véres testét. Fölé hajolok, hogy ellenőrizzem a szívverését. Úgy látom még él, öntudatlanul véletlenül megkarmol, mert nem ismer meg, a karjaim közt hal meg. Több közvetlen közelről leadott lövés érte és a nyakán fojtogatás nyomai látszanak, valamint súlyos fejsérülése is van – hallom meg a hátam mögül az egyik helyszínelőtől és a halottkémtől, akik egymással beszélgetnek. Mire az üggyel megbízott nyomozóval, aki bevisz magával a rendőrségre, elhagyjuk a házat, a sajtó már a helyszínen van. Nagy a médiafelhajtás. Nekik ez csak egy újabb szenzáció, számomra, ez életem legnagyobb tragédiája.

***

Sötét este van, már csak harmincegy mérföldre és negyven percre vagyunk Menardtól, amikor egyik rabtársam rángógörcsöt kap és habzó szájjal fuldokolni kezd. Amikor az egyik őr odalép hozzá, hogy segítsen rajta, a rab a nadrágja szárából egy bökőt vesz elő és gyomron szúrja, majd feláll és belerúg áldozatába. Erre a másik őr a szolgálati fegyverével lelövi őt. Ekkor felugrik egy másik rab és megpróbálja elvenni tőle a puskát. Dulakodásuk során az őr, a rab helyett véletlenül buszunk sofőrjét lövi le. Az irányítás nélkül maradt jármű átszakítja az országút szalagkorlátját, többször átfordul, majd lebukfencezik a domboldalon, rá a vasúti sínekre. A balesetet rajtam kívül csak a két őr éli túl. A puskás őr felszólít, hogy lássam el a gyomron szúrtat, ezért leveszi rólam az összes bilincset. Épp odaérek a sérülthöz, amikor hangos dudálást hallok és az első szélvédőn kitekintve észreveszek egy közeledő fénycsóvát. Balszerencsénkre egy tehervonat közeledik felénk. A puskás őr segítségével kijuttatjuk az életveszélyes állapotban lévő kollégáját a busz roncsból, de kiugranom már csak nekem sikerül, mielőtt a vonat telibe találja, majd háromszáz láb hosszan maga előtt tolja a buszt.

***

Miután csodával határos módon sértetlenül megúsztam a lövöldözést és a balesetet, másnap reggel egy számomra ismeretlen kisváros határában belépek egy autószerviz nyitva felejtett hátsó ajtaján. Egy öltöző helyiségben találom magamat, ahol a rabruhámat szerelői overállra cserélem, majd feltűnés nélkül, nyugodt, lassú léptekkel tovább sétálok a városközpont felé. Nagy nehezen megtalálom a helyi kórház épületét. A betegfelvételnél olyan nagy a sürgés-forgás, hogy senki észre sem veszi, amint bejutok az épületbe. Az egyik találomra kiválasztott kórterem félig nyitott ajtaján belátok. Ekkor tűnik fel, hogy az itt kezelt pácienst gépek tartják életben, a jelek szerint kómában fekszik. A fürdőszobai ruhásszekrényben ismét találok magamnak civil ruhát. A csap feletti tükör és a pipereszekrényben kezembe akadt olló és kézi borotva segítségével levágom a bajuszom és a szakállam, a fésűvel pedig új frizurát alakítok ki magamnak. Visszatérek a kórterembe, s jóízűen megeszem az egyik fekvőbeteg reggelijét, amit a nővér hozott be az imént. Kint a folyosón megkeresem a személyzeti öltözőt, ahol köpenyt húzok és sztetoszkópot veszek a nyakamba, majd belém botlik egy kérdezősködő rendőr. Engem keres az őrszobán kapott személy leírás alapján, de óriási szerencsémre nem ismer fel, mert új külsőm tökéletes álca.

A főbejárat előtt kialakított parkolóból ellopok egy mentőautót. Ez nem okoz különösebb nehézséget. Éppen az imént hoztak be vele valakit, a sofőr elment a mosdóba, az indítókulcsot pedig bennhagyta a gyújtáskapcsolóban.

1 órával később

Már nálam van Matt pénze és a feleségétől, Jennifertôl kapott civil ruhában újra az országúton vagyok a mentőkocsival, amikor a nyomomba szegődik két rendőrautó és egy rendőrségi helikopter. Behajtok egy alagútba, melynek egyik végét lezárják a rendőrautók, a másik kijárat felett ott lebeg a helikopter. Otthagyom a mentőautót és az utamba kerülő első csatornalejáraton keresztül a föld alá menekülök. Addigra azonban már megint a nyomom ban vannak a rendőrök és egyikük észreveszi, merre menekültem. Utánam jön a csatornába. Alacsony, kövér, kínai származású férfi. Elcsúszik a vizes sárban, elveszíti az egyensúlyát, a szemem láttára hasra esik és karnyújtásnyira előttem elejti a pisztolyát is, amelyet felveszek és ráfogok. A férfi feltehetően megérzi, hogy mögötte állok, ezért mindkét kezét a magasba emeli és lassan megfordul, majd bemutatkozik, miközben arcára kiül a rettegés, ő maga pedig reszketni kezd.
– Bob Paulson ügynök vagyok a Szövetségi Nyomozóirodától – mekegi.
– Nem öltem meg a feleségemet!
– Nem rám tartozik, én csak a parancsot teljesítem.
– Én viszont kénytelen leszek végezni magával, ha nem hagy elmenni.
– Kérem, nekem ez a munkám, ne tegyen semmit, amit később megbán.
– Nincs abban a helyzetben, hogy fenyegetőzzön!
– Most mit akar tenni?
– El fogom kapni a feleségem gyilkosát és örökre meglakol! Nem tudja megakadályozni, megértette?
Nem válaszol, csak bámul rám ijedten, ezért a fegyverrel sakkban tartom, és lassan hátrálok, de amint megfordulok, hallom, hogy újra a nyomomba szegődik. A csatorna egy vízesésben végződik. Mivel, nincs más választásom, beleugrom, mielőtt utolérne. A folyó torkolatánál sértetlenül érek partot, majd futni kezdek egy ismeretlen erdőségben. Már csaknem beesteledett, amikor végre találok egy faházat, melynek a kamrája tele van élelmiszerrel. Itt jóllakom, majd megpihenek. Másnap reggel stoppolok az országút mentén. Egy nő vesz fel, akivel visszavitetem magam Matthew kórházába, ahol a segítségével ismét orvosnak öltözöm. Ezután, kapok tőle még egy kis pénzt és egy tippet, hogy hol vehetek ki albérletet, ahol nem kérnek igazolványt és készpénzzel is lehet fizetni. Taxit is hív, hogy eljussak a megadott külvárosi címre.

***

Másnap délelőtt éppen otthon tanulmányozom a kórházban lemásolt dokumentumokat, amikor a főbérlőnőm lakását megrohamozza a városi rendőrség. Az ablakon kinézve tanúja vagyok, hogy a régóta körözött fiát tartóztatják le és viszik be pedofília és kábítószer kereskedelem gyanújával. Csak hajszálon múlik, hogy hozzám nem néznek be. A húsz év kör li nyikhajt háta mögé bilincselt kezekkel beültetik egy rendőrautóba. Nem tudom, mi lesz, ha esetleg visszajönnek és a szomszédoknál elkezdenek kérdezősködni, ezért távozom a lakásból és megpróbálok elvegyülni a belvároson áthaladó felvonulók tömegében. Szent Patrick napja van. Már azt képzelem, hogy biztonságban vagyok, amikor a hátam mögül váratlanul a nevemen szólít egy kínai akcentusú kásás hang. Nem hiszek a szememnek. Bob Paulson még ebben a hatalmas tömegben is megtalált és látom, hogy már nyúl is a fegyveréért. Futásnak eredve elérem a rendezvényt biztosító rendőrök egy csoportját és felszólitom őket, hogy tartóztassák le Bobot:
– Segítsenek! Ott, az a fekete kabátos, teljesen bolond kínai férfi pisztollyal hadonászik és összevissza kiabál. Fogják el, de vigyázzanak, mert közveszélyes!
Fogják el azt a nagydarab fehér férfit, nem menekülhet el! Tartóztassák fel! – magyarázkodik kétségbeesetten Bob, de sikerült megelőznöm őt, ezért először egy szavát sem hiszik el. Csak akkor tud szabadulni a rendőröktől, amikor felmutatja az igazolványát, de addigra én már árkon-bokron túl vagyok, ismét elnyel az ünneplők áradata. Mivel utamon a gondviselés kísér, lélekben köszönetet mondok az írek védőszentjének. Ideje egy telefonfülkéből felhívnom a tudakozót, hogy megszerezzem Bob Paulson telefonszámát. Tudatnom kell vele, hogy fordult a kocka, ezentúl én vadászom rá, nem fordítva.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Libri

Bookline 

Líra

Beleolvasó: Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa - ("– Vészhelyzet – mondta a mikrofonba. – Itt Taubmann igazgató beszél – hallatszott a műszerfali hangszóróból. – Hol van? – Egy olyan ember szenvtelen, hivatalos hangja volt, aki messze-messze felette áll. ")

Folytatom továbbra is a Beleolvasót az Agave Könyvek Kiadó által kiadott könyvekből. Ezúttal Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa című könyvből fogok nektek hozni hetente részleteket. Én már elkezdtem olvasni, hamarosan megírom róla a véleményemet.

Jó olvasást kívánok!

Philip K. Dick:
Vulcanus kalapácsa

 

Tartalom:

A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák.
Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol.
Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes.

 

ENGEDÉLLYEL

EGY

Arthur Pitt rögtön felfigyelt a csőcselékre, amint kilépett az Egység irodájából, és átvágott az utca szemközti oldalára. A sarkon parkoló autójához érve megállt, és cigarettára gyújtott. Kinyitotta az autót, majd az aktatáskáját szorosan fogva felmérte a kompániát.
Ötvenen-hatvanan lehettek: helybéli munkások és kereskedők, eladók acélkeretes szemüvegben. Autószerelők és teherautó sofőrök, gazdák, háziasszonyok, egy fehér kötényes kisboltos. A szokásos alsó középosztály. Mindig ugyanazok.
Pitt becsusszant a kocsijába, felkattintotta a műszerfali mikrofont, és hívta a legmagasabb rangú felettesét, a dél-amerikai igazgatót. A tömeg immár gyorsabban mozgott, egész széltében betöltötte az utcát, és némán feléje tódult. Nyilván felismerték a T osztályú ruhájáról: fehér ing, nyakkendő, szürke öltöny, filckalap. Meg az aktatáska. A fényes fekete cipő. A kabátja mellzsebében megcsillanó sugárceruza. Ki is húzta onnan az aranycsövet, és kézbe fogta.
– Vészhelyzet – mondta a mikrofonba.
– Itt Taubmann igazgató beszél – hallatszott a műszerfali hangszóróból. – Hol van? – Egy olyan ember szenvtelen, hivatalos hangja volt, aki messze-messze felette áll.
– Még mindig az alabamai Cedar Grovesban. Körülvettek. Azt hiszem, elzárták az utat is. Ránézésre az összes helybéli itt van.
– Van köztük Gyógyító?

PHILIP K. DICK

Oldalt a járdán állt egy öregember, jókora fején rövidre nyírt hajjal. Némán állt az egyhangú, barna köntösében, amit a derekán megcsomózott kötél fogott össze, a lábán pedig szandált viselt.
– Egy – mondta Pitt.
– Próbáljon meg felvételt készíteni Vulcanus 3-nak.
– Megpróbálom.
A tömeg már teljesen körbevette az autót. Pitt hallotta, ahogy bökdösik tapogatják a járművet, ahogy óvatosan, nyugodt hatékonysággal vizsgálgatják. Hátradőlt, és bezárta az ajtókat. Az ablakok fel voltak húzva, a motorháztető szorosan lecsukva. Beindította a motort, ami aktiválta az autóba épített védelmi felszerelést. A rendszer halkan zümmögött alatta és körülötte, ahogy kereste az autó páncéljának gyenge pontjait.
A barna köntösös öreg nem mozdult a járdán. Pár másik emberrel együtt ácsorgott, akik egyszerű hétköznapi ruhát viseltek. Pitt elővette és felemelte a kamerát.
Hirtelen egy kő találta el az autó oldalát az ablak alatt. A jármű megrázkódott; Pitt majdnem elejtette a kamerát. Aztán egy másik kő ezúttal már az ablakot találta el, amin pókhálórepedés futott szét.
Pitt ledobta a kamerát.
– Segítségre lesz szükségem. Komolyan gondolják.
– Már úton van egy csapat. Próbáljon meg jobb felvételt csinálni a Gyógyítóról. Nem volt tiszta a kép.
– Azt nem csodálom – mondta Pitt mérgesen –, meglátták a micsodát a kezemben, és szándékosan megdobáltak kővel. – Betört a hátsó szélvédő, vakon tapogató kezek nyúltak be. – Ki kell innen jutnom, Taubmann.

  Ha tetszett ez a részlet, itt tudod megvenni:

Agave Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka - ("– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé. – Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?")

Ezen a héten kellett volna hoznom Aurora könyvéből részletet, kissé lemaradtam. De sebaj! Hozom ma, nektek, Az Istenek játéka, hogy tetszett nektek? Izgalmas? Érdekes? Íme a folytatása, ha tetszett a bejegyzés alatt található linken tudod megvenni.
Jó olvasást!

 Aurora Lewis Turner
Az Istenek játéka

Tartalom:

 Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?

ENGEDÉLLYEL

Napos reggel fogadta a csapatot. Robin arra ébredt, hogy cserbenhagyta őt a teste, és olyasmit érzett, amit előtte még soha. Maya közelsége felébresztette benne a szunnyadó férfit. Először megijedt, felpattant, majd – amilyen gyorsan csak tudott –, a fák közé veszett. A többiek értetlenül bámultak utána. Maya felállt a homokról, hogy Robin után induljon, de Hunter szavai megállították őt.

– Hagyd most kicsit!

– Mi történt vele? Talán baja esett? – kérdezte aggodalmaskodva.

– Minden a legnagyobb rendben. Csak egy kis magányra van szüksége – vonta meg a vállát.

– Talán nem ártana megbizonyosodni… – kezdett volna vitatkozni vele Maya, mire Hunter felsóhajtott.

– Jól van! Utánamegyek. – Erre kék-arany tekintete megtalálta Luna arcát. A lány a homokban ült, és látványosan nem törődött az eseményekkel.

– Addig meséld el a többieknek az éjszakai akciódat, tökmag! – szólította fel. Luna zöld pillantása az isten felé siklott. Hunter mintha egy csipetnyi dühöt érzett volna benne, amitől elmosolyodott. De ez nem tartott soká, ezért újabb utasítást adott, a maradék halra mutatva:

– Reggelizzetek meg!

A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek.

A bokorban egyszer csak megmozdult valami. Feszült csend telepedett a társaságra. Csak akkor enyhültek meg, amikor felismerték a mosómedvét. Luna elmosolyodott a furcsa, szőrös lény láttán, letette a maradék halat, és ellépett onnan. Az állat kirohant a bokorból, megszimatolta a halat, majd apró mancsába vette, megforgatta benne, és meg is ízlelte. A társaság tagjai csodálkozva bámulták a jelenetet. Lunának is vissza kellett fognia magát, nehogy elmosolyodjon.

 

***

 

Hunter Robin nyomát kereste. Nem szeretett kényes témáról beszélni, viszont el kellett ismernie, hogy maga vállalta a főnökséget, így viselnie kellett annak minden terhét.

Épp vissza akart fordulni a tábor felé, amikor megjelent a szőke férfi. Nyugodtnak tűnt, még halvány mosolya is végigszáguldott arcán, amint meglátta az istent.

– Hunter? – kérdezte.

– Jól vagy, haver? – jött a kérdés.

– Igen – bólintott Robin, de lesütötte tekintetét. – Csak, tudod… azt hittem egy percre, hogy nem vagyok ura a testemnek, de már minden rendben.

– Nem szégyen, ami veled történt – veregette őt hátba Hunter óvatosan. – Hamarosan elkezd „normálisan” működni a testetek. 

Robin ezekre a szavakra elgondolkodott, de nem kérdezett rá. Ehelyett Hunterrel együtt ballagott vissza a rögtönzött táborba. Amire odaértek, összekészült a csapat.

– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé.

– Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?

– Talán maradnál még egy olyan tónak a partján, ami nem is olyan rég megpróbált megölni engem? – kérdezte a lány, mire Hunter a hátára vette táskáját.

– Na, most van indulás! – ragaszkodott hozzá, hogy övé legyen az utolsó szó. Nem ismerte el Luna igazát.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni (ekönyv)

Aurora Lewis Turner írói oldala

DiBook

Beleolvasó: Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southburne 2.) - ("Csak annyi a dolgom, hogy csendben meghúzzam magam; visszafogott, nyugodt élet, jöjjön, aminek jönnie kell. ")

Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southbourne 2.) c. könyvébőlegy utolsó részt hozok és pénteken egy új résszel érkezem Philip K. Dick: Vulcanos kalapácsa c. könyvéből.

A többi részeket itt olvashatjátok a számra kattintva érthetitek el.

 

1.

2.

3.

4. 

 

 Tade Thompson:
Molly Southbourne feltámadása
(Molly Southbourne 2.)

Tartalom:

Ki volt Molly Southbourne? És mit hagyott hátra?

Egy kiégett pince. Egy vérrel írt név. Gyilkosságra emlékező testek, melyek közül egy életben maradt. És egy sor szabály, melyek többé nem érvényesek.

Molly Southbourne életben van. Ha életben is akar maradni, akkor menekülnie és bujkálnia kell, folyton harcra készen. Vannak ugyanis emberek, akik emlékeznek rá: tudják, hogy micsoda valójában, és hogy miket tett. Néhányan élve szeretnék, mások holtan akarják látni. És mindegyiküknél ott rejtőzik egy-egy darabkája a lány fejében összeálló kirakósnak.

Vajon Molly elmenekülhet előlük, vagy szembe kell néznie teremtésének véres múltjával?

 

    ENGEDÉLLYEL

Csak annyi a dolgom, hogy csendben meghúzzam magam; visszafogott, nyugodt élet, jöjjön, aminek jönnie kell.
Ez a túlélés kulcsa.

 

 Átirat

 [A képen először nem látszik senki, csak egy jellegtelen bútorokkal berendezett előszoba, a polcokon és a polcok mellett is tucatnyi könyvvel. Down professzor (DP) belép a képbe, és leül egy sámlira.]
DP: Üdv, Down professzor vagyok, ez az első felvétel. Úgy határoztam, hogy ahelyett, hogy egyszerűen elfogadnám a sorsomat, kipróbálok valami radikálisat. Nem biztos, hogy működni fog, de nincs más lehetőségem, így meg kell próbálnom.
Egy központi vénán keresztül közvetlenül a véráramba juttatom a tápanyagokat, ahogyan a rákbetegeknél csinálják a teljes parenterális táplálásnál, de ehhez kell valaki, aki elindítja és felügyeli a folyamatot. Senkit nem fogok találni, aki észszerű magyarázat nélkül megcsinálná ezt nekem, ilyesmivel azonban nem szolgálhatok.

Fizethetnék egy orvostanhallgatónak, de amikor ajánlatot tettem nekik, úgy néztek rám, mintha kriptodrogfüggő lennék.
Sokat kell majd ennem, a túlélés érdekében fel kell hizlalnom magam. Csökkentem az energiafelhasználásomat, fegyverem a lustaság.
Ez valahogy furcsa izgatottsággal tölt el részben, mert egy életen át tartó egészséges étkezési szokásnak vetek ezzel véget.
Megteszem, amit tudok.
Permitte divis cetera.
A többit hagyd az istenekre. [vágás] 

Ha kíváncsi vagy a történetre, itt megtudod rendelni:

Agave Könyvek Könyvesbolt

Beleolvasó Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southbourne 2.) - ("Molly szabályai már szigorúbbak: Ne vérezz! Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Felmos, felgyújt, fertőtlenít. ")

Folytatom tovább Tade Thompson beleolvasóját. Jövő héten még két részt hozok, aztán hozok az Agave Könyvek Kiadótól egy újabb részletet nektek. Jó olvasást a mai részhez.

Tade Thompson:
Molly Southbourne feltámadása
(Molly Southbourne 2.)

Tartalom:

Ki volt Molly Southbourne? És mit hagyott hátra?

Egy kiégett pince. Egy vérrel írt név. Gyilkosságra emlékező testek, melyek közül egy életben maradt. És egy sor szabály, melyek többé nem érvényesek.

Molly Southbourne életben van. Ha életben is akar maradni, akkor menekülnie és bujkálnia kell, folyton harcra készen. Vannak ugyanis emberek, akik emlékeznek rá: tudják, hogy micsoda valójában, és hogy miket tett. Néhányan élve szeretnék, mások holtan akarják látni. És mindegyiküknél ott rejtőzik egy-egy darabkája a lány fejében összeálló kirakósnak.

Vajon Molly elmenekülhet előlük, vagy szembe kell néznie teremtésének véres múltjával?

 

BELEOLVASÓ

Molly egész életét azzal töltötte, hogy a klónjait öldöste pusztán a túlélésért, de érzelmileg már nem bírta ezt elviselni, ezért megtervezte a saját halálát. Én is egyike vagyok a másolatoknak: az utolsó túlélő, úgy hiszem. Molly létrehozott engem, behódolásra kényszerített, leláncolt, elmesélte nekem a történetét, majd odaadta a kulcsokat, hogy kiszabadíthassam magam, és nem érdekelte tovább, hogy élek vagy halok-e, hogy felveszem-e a személyiségét, vagy sem. Felgyújtotta a házat, és az általa teremtett másaival harcolva halt meg a lángok között.
Én elmenekültem, és most itt vagyok.
Hogy ezek az emberek most eltakarítják a romokat, egy megállapodás része, amelyet még Molly anyja kötött a halála előtt. Egyetlen telefon, és bármekkora zűrzavart okozott is Molly, ezek az emberek elrendeznek mindent. Általában akkor hívták ki őket, amikor Mollyt elárasztották a másolatok, és egyedül képtelen volt úrrá lenni a véres káoszon, ami a legyilkolásuk után hátramaradt. Ezért gondolja úgy Mr. Öltöny meg a többi alak, hogy itt vannak.
Vegyszerekkel öntik le kifolyt véremet, mert azt hiszik, hogy belőlem is mollyk születnek majd. Nem fognak. A másolatok sterilek.
Fejembe lassan visszatérnek Molly emlékei. A történetek, amiket Molly mesélt nekem csupán néhány órával ezelőtt, most sztereóban szólnak a fejemben. Nagyon furcsa kettős kép, kettős érzés ez.
Remélem, nem visznek el Londonból.

V

Actonban találnak nekem egy két hálószobás lakást egy csendes utcában. Hozzáférést adnak egy lakásépítő szövetkezet számlájához azzal a figyelmeztetéssel, hogy „ne használjam túl sokat”.
– Soha, semmilyen körülmények között ne menjen vissza a Hogarth sugárútra! Sok sikert, és legyen óvatosabb, amikor vérzik. – Ezzel távozik.
Molly szabályai már szigorúbbak:
Ne vérezz!
Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Felmos, felgyújt, fertőtlenít.
Ezek egyike sem jelent kockázatot a számomra, így figyelmen kívül hagyom a szabályokat, és nem foglalkozom az állóképességemmel és a közelharci kiképzésemmel sem, amire Mollynak gyerekkora óta szüksége volt a túléléshez.
A drónoknak nem kell attól tartaniuk, hogy tojásokat raknak.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Agave Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka - ("– Mi az a király? – kérdezte Bruce érdeklődve. – Hogy is mondjam, hogy te is megértsd? – morfondírozott. – Régen voltak emberek, akiknek a főnöke egy-egy király volt. Ők döntöttek mindenről.")

Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka című könyvéből újabb részletet hozok nektek. Bízom benne, hogy tetszett nektek. Nekem biztosan. Jó olvasást kívánok nektek. Majd hagyjatok nyomot, hogy tetszett ez a történet. Jó olvasást kívánok!

Aurora Lewis Turner:
Az Istenek játéka

 

 

Tartalom:

Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?

 

ENGEDÉLLYEL

***

 

Hunter Robin nyomát kereste. Nem szeretett kényes témáról beszélni, viszont el kellett ismernie, hogy maga vállalta a főnökséget, így viselnie kellett annak minden terhét.

Épp vissza akart fordulni a tábor felé, amikor megjelent a szőke férfi. Nyugodtnak tűnt, még halvány mosolya is végigszáguldott arcán, amint meglátta az istent.

– Hunter? – kérdezte.

– Jól vagy, haver? – jött a kérdés.

– Igen – bólintott Robin, de lesütötte tekintetét. – Csak, tudod… azt hittem egy percre, hogy nem vagyok ura a testemnek, de már minden rendben.

– Nem szégyen, ami veled történt – veregette őt hátba Hunter óvatosan. – Hamarosan elkezd „normálisan” működni a testetek. 

Robin ezekre a szavakra elgondolkodott, de nem kérdezett rá. Ehelyett Hunterrel együtt ballagott vissza a rögtönzött táborba. Amire odaértek, összekészült a csapat.

– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé.

– Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?

– Talán maradnál még egy olyan tónak a partján, ami nem is olyan rég megpróbált megölni engem? – kérdezte a lány, mire Hunter a hátára vette táskáját.

– Na, most van indulás! – ragaszkodott hozzá, hogy övé legyen az utolsó szó. Nem ismerte el Luna igazát. 

 

***

 

Hunter ment elöl, a többiek könnyű, nyári sétára készültek. Úgy haladtak, ahogy korábban is; Robin és Maya kissé lemaradt, Luna Dylan mellett bandukolt hangtalanul, Hunter pedig a mellette haladó Bruce-t tanította a szlengre, vagy káromkodni:

– Sokszor az érzéseink határozzák meg a megnyilvánulásainkat. Ha valami nagyon jó, akkor mondhatod, hogy „Király!”, „Zsír!”, vagy össze is vonhatod és lehet belőle „Zsírkirály!”

– Mi az a király? – kérdezte Bruce érdeklődve.

– Hogy is mondjam, hogy te is megértsd? – morfondírozott. – Régen voltak emberek, akiknek a főnöke egy-egy király volt. Ők döntöttek mindenről.

– Mint a mi vezetőink! – szólt közbe a hátulról hallgatózó Dylan.

– Nem teljesen – rázta a fejét Hunter. – Ezen a világon egyedül nálatok van teljes egyenlőség ember és ember között. Régen ez nem így volt, akkor voltak emberek, akik királynak születtek, majd az ő gyerekeikből is királyok lettek, ahogy azokéiból is, és így tovább. Mások egyszerű polgárok, parasztok, iparosok voltak.

– Tehát, ha valami nagyon jó, akkor egy ilyen uralkodó nevét kell emlegetni? – vonta össze a szemöldökét Bruce.

– Nem! Csak annyit mondasz; „Király!”

– Király! – ismételte Bruce és Dylan szinte egyszerre, megnyomva az első szótagot.

– A zsír pedig… – kezdett bele Hunter, de Luna közbeszólt:

– Tudjuk. A zsírszövet zsírsejtekből épül fel, melynek fontos szerepe van az energia raktározásában, a belső szervek és az egész test védelmében a külső hatásokkal szemben, és...

– Úgy látom, valaki figyelt biológia órán – bólintott Hunter elismerően.

– Ezt mindenki tudja – vonta meg a vállát Luna, majd tovább hallgatta Hunter tananyagát.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Aurora Lewis Turner írói oldala

DiBook

Beleolvasó: Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southbourne 2.) - ("Én is egyike vagyok a másolatoknak: az utolsó túlélő, úgy hiszem. Molly létrehozott engem, behódolásra kényszerített, leláncolt, elmesélte nekem a történetét, majd odaadta a kulcsokat, hogy kiszabadíthassam magam, és nem érdekelte tovább, hogy élek vagy halok-e, hogy felveszem-e a személyiségét, vagy sem.")

Tade Thompson: Molly Southbourne feltámadása (Molly Southbourne 2.) című kötetéből hozok újabb részt. Hogy tetszett az előző rész? Hamarosan kézhez kapom az első kötetet, és el fogom olvasni. Ez a kis részlet kíváncsivá tett nagyon. Bízom benne, hogy titeket is.

Tade Thompson:
Molly Southbourne feltámadása
(Molly Southbourne 2.)

Tartalom:

Ki volt Molly Southbourne? És mit hagyott hátra?

Egy kiégett pince. Egy vérrel írt név. Gyilkosságra emlékező testek, melyek közül egy életben maradt. És egy sor szabály, melyek többé nem érvényesek.

Molly Southbourne életben van. Ha életben is akar maradni, akkor menekülnie és bujkálnia kell, folyton harcra készen. Vannak ugyanis emberek, akik emlékeznek rá: tudják, hogy micsoda valójában, és hogy miket tett. Néhányan élve szeretnék, mások holtan akarják látni. És mindegyiküknél ott rejtőzik egy-egy darabkája a lány fejében összeálló kirakósnak.

Vajon Molly elmenekülhet előlük, vagy szembe kell néznie teremtésének véres múltjával?

 

ENGEDÉLLYEL

Molly egész életét azzal töltötte, hogy a klónjait öldöste pusztán a túlélésért, de érzelmileg már nem bírta ezt elviselni, ezért megtervezte a saját halálát. Én is egyike vagyok a másolatoknak: az utolsó túlélő, úgy hiszem. Molly létrehozott engem, behódolásra kényszerített, leláncolt, elmesélte nekem a történetét, majd odaadta a kulcsokat, hogy kiszabadíthassam magam, és nem érdekelte tovább, hogy élek vagy halok-e, hogy felveszem-e a személyiségét, vagy sem. Felgyújtotta a házat, és az általa teremtett másaival harcolva halt meg a lángok között. Én elmenekültem, és most itt vagyok. Hogy ezek az emberek most eltakarítják a romokat, egy megállapodás része, amelyet még Molly anyja kötött a halála előtt. Egyetlen telefon, és bármekkora zűrzavart okozott is Molly, ezek az emberek elrendeznek mindent. Általában akkor hívták ki őket, amikor Mollyt elárasztották a másolatok, és egyedül képtelen volt úrrá lenni a véres káoszon, ami a legyilkolásuk után hátramaradt. Ezért gondolja úgy Mr. Öltöny meg a többi alak, hogy itt vannak.
Vegyszerekkel öntik le kifolyt véremet, mert azt hiszik, hogy belőlem is mollyk születnek majd. Nem fognak. A másolatok sterilek.
Fejembe lassan visszatérnek Molly emlékei. A tört netek, amiket Molly mesélt nekem csupán néhány órával
ezelőtt, most sztereóban szólnak a fejemben. Nagyon furcsa kettős kép, kettős érzés ez. Remélem, nem visznek el Londonból.

V

Actonban találnak nekem egy két hálószobás lakást egy csendes utcában. Hozzáférést adnak egy lakásépítő szövetkezet számlájához azzal a figyelmeztetéssel, hogy „ne használjam túl sokat”.
– Soha, semmilyen körülmények között ne menjen vissza a Hogarth sugárútra! Sok sikert, és legyen óvatosabb, amikor vérzik. – Ezzel távozik.
Molly szabályai már szigorúbbak:
Ne vérezz!
Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Felmos, felgyújt, fertőtlenít.
Ezek egyike sem jelent kockázatot a számomra, így figyelmen kívül hagyom a szabályokat, és nem foglalkozom az állóképességemmel és a közelharci kiképzésemmel sem, amire Mollynak gyerekkora óta szüksége volt a túléléshez.
A drónoknak nem kell attól tartaniuk, hogy tojásokat raknak.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Agave Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka - ("A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek. ")

Mai naptól Aurora Lewis Turner: Az istenek játéka c. kötetéből fogok hozni részletet, mely minden héten fog kikerülni belőle. Bízom benne, hogy tetszeni fog, és kedveteket meghozza, hogy még több részt olvashassatok. Én mindenesetre beszerzem a könyvet. Mert nagyon kíváncsi vagyok Aurora könyvére.

Jó olvasást kívánok!

 Aurora Lewis Turner:
Az istenek játéka

Tartalom:

Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?

ENGEDÉLLYEL
BELEOLVASÓ

 

Luna elmerült a vízben. Tüdejéből kiszökött az oxigén, amint a mélybe rántották, és elengedték őt. Tehetetlen volt. Megpróbált visszajutni a tó felszínére, de nem járt sikerrel. A sötétben csak egy szempár világított zölden, meredten bámult rá. A lény óriási halra hasonlított a páncélszerű bőre, és több sorban ülő fogai miatt. Viszont úgy mozgatta a rajta lévő, hínárszerű kitüremkedéseket, mint polip a csápjait.

Luna felkészült arra, hogy gyors harapás után mindennek vége, amikor belemarkoltak a karjába, s elhúzták a szörnyalak tátott szája elől. Nem telt bele sok időbe, és a vízfelszínre ért. Tekintete az őket ölelő sötétség ellenére találkozott Hunter kék-arany pillantásával.

A férfi újra alámerült, Luna egyedül maradt. Kétségbeesetten pásztázta a vizet, de nem látott semmi szokatlant. A víz tükrén játszó fehér fény is eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Ismét megjelent Hunter alakja.

– Mi volt ez? – kérdezte a lány.

– Valaha egy egyszerű ragadozó, mára már mutáns szörnyeteg – jött a rövid válasz.

– És a fények a vízen? – kérdezte, de Hunter összevonta szemöldökét.

– Miféle fények?

– Láttam... – Luna persze nem volt biztos abban, amit látott, ezért az ajkába harapott. – Nem fontos. A szörny már nem jön vissza, ugye?

– Nem – mosolyodott el a férfi. A lány mozgását látva elbizonytalanodott.

– Tudsz úszni egyáltalán? –Luna csak a fejét csóválta. A férfi ezért közelebb vonta magához.

 

Hunter a karjába zárva vitte ki Lunát a vízből. A lány egy ideig még belecsimpaszkodott a férfi nyakába, de – amint leért a lába –, azonnal lekecmergett a biztonságot nyújtó ölelésből. Zavarba hozta őt az isten forró érintése, ami átsütött ruháján. Amikor már a puha homokon egyensúlyozott, túlságosan közel került hozzá.

Hunter eltűrt Luna arcából egy rátapadt hajtincset, amitől a lány ösztönösen hátrált. Az isten csak a fejét csóválta.

– Nagyon szívesen.

– Senki nem kérte, hogy segíts – vetette oda a lány. Lefeküdt a homokra, a békésen alvó társaság közé, mintha mi se történt volna. Hunter óvatosan megrugdosta Luna bakancsának talpát.

– Öltözz át! Így meg fogsz fázni.

– Jól vagyok – ellenkezett, de az isten addig nem hagyta őt békén, amíg el nem vonult a környező fák közé, hogy átvegye ruháit. Vizes haját párnaként gyűrve maga alá lefeküdt, és újra álomba merült.

 

***

 

Napos reggel fogadta a csapatot. Robin arra ébredt, hogy cserbenhagyta őt a teste, és olyasmit érzett, amit előtte még soha. Maya közelsége felébresztette benne a szunnyadó férfit. Először megijedt, felpattant, majd – amilyen gyorsan csak tudott –, a fák közé veszett. A többiek értetlenül bámultak utána. Maya felállt a homokról, hogy Robin után induljon, de Hunter szavai megállították őt.

– Hagyd most kicsit!

– Mi történt vele? Talán baja esett? – kérdezte aggodalmaskodva.

– Minden a legnagyobb rendben. Csak egy kis magányra van szüksége – vonta meg a vállát.

– Talán nem ártana megbizonyosodni… – kezdett volna vitatkozni vele Maya, mire Hunter felsóhajtott.

– Jól van! Utánamegyek. – Erre kék-arany tekintete megtalálta Luna arcát. A lány a homokban ült, és látványosan nem törődött az eseményekkel.

– Addig meséld el a többieknek az éjszakai akciódat, tökmag! – szólította fel. Luna zöld pillantása az isten felé siklott. Hunter mintha egy csipetnyi dühöt érzett volna benne, amitől elmosolyodott. De ez nem tartott soká, ezért újabb utasítást adott, a maradék halra mutatva:

– Reggelizzetek meg!

A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek.

A bokorban egyszer csak megmozdult valami. Feszült csend telepedett a társaságra. Csak akkor enyhültek meg, amikor felismerték a mosómedvét. Luna elmosolyodott a furcsa, szőrös lény láttán, letette a maradék halat, és ellépett onnan. Az állat kirohant a bokorból, megszimatolta a halat, majd apró mancsába vette, megforgatta benne, és meg is ízlelte. A társaság tagjai csodálkozva bámulták a jelenetet. Lunának is vissza kellett fognia magát, nehogy elmosolyodjon.

Itt szerezheted be:

Aurora Lewis Turner írói oldala

Libri

Líra