A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agave Könyvek Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agave Könyvek Kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 24., kedd

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Markovics Botond, akinek idén jelent meg saját nevén Felfalt kozmosz címmel. - ("Alapvetően regényíró vagyok, és már javában a következő regényen dolgozom, így másra nagyon nem volt időm idén.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a  Markovics Botond írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről.  Az író Brandon Hackett-ként ismerhetitek, akinek számos nagyszerű könyvek jelentek meg az Agave Könyveknél. Idén saját nevén jelentette meg Felfalt kozmosz címmel. Markovics Botond Zsoldos Péter díjjal tüntették ki.

Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. 



A Felfalt kozmosz sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Történettől függően viszonylag sok kutatást végzek a regény jegyzetelése alatt is, és az írás közben is, részben azért is, mert az adott témákhoz kapcsolódó ismeretterjesztő könyvek, tudományos cikkek egyben újabb és újabb ötleteket, irányokat is tudnak adni. Viszont ami talán az egyik legnehezebb része is számomra az írásnak, hogy mindez nem mehet a történet, megértés kárára, ezért arra törekszem, hogy bármilyen tudományos részlet is kerül elő, azt mindig le tudjam képezni irodalmilag, érthető, befogadható formában. Ha ez sikerül, akkor többnyire azok számára is érthető, akik még sosem találkoztak az adott témával, miközben, aki mélyebben ismer egy adott tudományterületet, az pedig megtalálja azokat az apró morzsákat, ami alapján esetleg látja a mélyebb összefüggéseket.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Is-is. A regényeim alapvetően a jövőben játszódnak, kitalált vagy valószínűleg idővel majd megjelenő technológiák, meglévő vagy tovább gondolt, néha fiktív tudományos elméletek, jelenségek közepette. Azonban minden a jelenből indul ki, és a szöveg többnyire reagál, visszahat is jelenünkre a spekulatív fikció eszközei segítségével.

Pl. a Xeno című regényemben több idegen civilizáció és kultúra keveredik egymással, ami lehetőséget adott arra, hogy körüljárjam a rasszizmus, idegengyűlölet témakörét, és közben próbáltam egyedi idegen fajokat bemutatni, eljátszani a nyelvek és a megértés nehézségeivel, valamint azzal, hogy létezhet-e értelmes élet rajtunk kívül, és ha igen, miért nem találkoztunk még velük.

Míg a most megjelenő Felfalt kozmoszban egy más fizikai törvényeknek engedelmeskedő környezetet akartam megteremteni, ami részben fantázia, részben viszont az ismert fizikai törvények egy-egy elemének megváltoztatásából ered. Eközben pedig egy nem létező, fantáziámból táplálkozó fizikai jelenség kapcsán pl. a szabad akarat létezésének kérdését tudtam boncolgatni a történet és a szereplők sorsán keresztül.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nyolc éves koromban írtam le az első történeteimet, szóval, hosszú út vezetett idáig. Akkortájt már aktívan olvastam, képregényeket, és könyveket is, és rájöttem, hogy én is szeretek történeteket kitalálni, bármilyen formában. Próbálkoztam képregényrajzolással is, de aztán az írás mellett döntöttem, így tudtam a legjobban elmondani azokat a történeteket, amelyeket szerettem volna.

Eddig Brandon Hackett-ként ismertek az olvasók, idén saját neveden adod ki a Felfalt kozmosz könyved. Miért változtattad meg?

Amikor elkezdtem publikálni (2002-ben), a spekulatív fikciós zsánerekben (science fiction, fantasy, weird, horror) még mélyen élt az angolszász álnév használata, még az olvasók is szinte igényelték, és egy álneves könyv sokkal jobban fogyott még évekig, mint egy magyar írói névvel fémjelzett kötet. Ez még a 90-es évek eleji rendszerváltásból eredt, amikor betört hazánkba az angolszász zsánerirodalom, és a magyar íróknak muszáj volt angol álnevek mögé rejtőzniük, mert erre volt igény.

Ez mostanra már teljesen megváltozott. Régóta gondolkodtam már a váltáson, de egy időben úgy voltam vele, hogy talán már késő, az írói álnév túlságosan hozzám nőtt. Az utóbbi 4-5 évben viszont egyre többször kaptam olyan beszélgetésbe meghívást, vagy novella felkérést, ahol zavarni kezdett az álnév, több helyen el is hagytam inkább. Most pedig, ennél a regénynél már megszületett bennem a döntés, hogy ezt saját néven szeretném, és szerencsére az Agave kiadó is pont ugyanígy gondolkodott, kb. egyszerre dobtuk be az ötletet, szóval, ez egy gyors, közös elhatározás volt.

Persze, a Brandon Hackettet egyelőre még azért ott hagytuk a borítón, de idővel, néhány év múlva majd az is eltűnik.

A Felfalt kozmosz könyvedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Persze, van egy sor jelenet, amit nagyon szerettem, rögtön például az első két fejezet, amely felvezeti a regény fő konfliktusát, fenyegetését, ami egyúttal oda vezet, hogy a három főszereplő testvér egy komoly személyes drámába csöppen. Szerettem a másik univerzumban játszódó részeket is, amelyeket azonban nehéz is volt megírni, és szerettem az apró karakterpillanatokat is, amikor a főhősök éppen nem a világ problémáinak megoldásán dolgoztak, hanem csak úgy éltek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként a páromnak adom oda, aki szintén író, és vele aktívan beszélgetünk egymás szövegeiről írás közben is. Aztán van pár barát, ismerős, akinek adok a véleményére, és szerencsére meg is mondják kendőzetlenül, ha kell. És mivel a regényem első változatai még nem az igaziak, kellenek ezek a visszajelzések, hogy a lehető legjobbra csiszoljam a szöveget.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Alapvetően regényíró vagyok, és már javában a következő regényen dolgozom, így másra nagyon nem volt időm idén. Azonban azért az év első felében írtam két novellát, az egyik a Hévízben jelent meg, és Neumann Jánosról és mesterséges intelligenciákról szól egy alternatív múltban, a másik pedig a Continental Magazine-ban olvasható, de az egyelőre csak angolul.

De akár még az is elképzelhető, hogy jövőre érkezik valami, novellánál hosszabb lélegzetű írás.

2023. február 19., vasárnap

Mesteri thriller a tanár-diák viszony viszontagságairól - megjelenés: március 7. - ("Mesteri thriller az iskolai közösségek és a tanár-diák viszony viszontagságos működéséről az Elbűvölő feleségem szerzőjétől.")

Samantha Downing:
A saját érdekedben


„Este, amikor egyedül van otthon, lemegy a pincébe. A kémcsövek az asztalon vannak, mind a három félig teli, és bedugaszolva. Felemeli azt, amelyiknek a címkéjén egy S betű áll. S mint Sonia.Az anyag, amit a kávéjába tett, új recept szerint készült. Elég régóta kísérletezik és játszadozik vele.”

Mesteri thriller az iskolai közösségek és a tanár-diák viszony viszontagságos működéséről az Elbűvölő feleségem szerzőjétől.


Megjelenés: március 7.
Fordító:Bosnyák Edit
Nyomdai kivitelezés:puhatáblás, 386 oldal


Leírás

Samantha Downing eddig megjelent mindhárom kötete megjárta a The New York Times bestsellerlistáját. Sikerének titka, hogy kiváló arányérzékkel használja a krimi és thriller eszköztárát, azonban mindig ad a történetnek egy narratív csavart, és olyan emlékezete szereplőket teremt, akiken keresztül a sztori képes túlmutatni a választott műfaj keretein. Downing célkitűzése, hogy a szórakoztatóirodalmat használva fontos társadalmi, szociológiai vagy pszichológiai folyamatokat tárjon fel. Az Ő kezdte című kötetben a testvéri viszonyok törékenységét, a családi örökség témakörét járta körbe. Az Elbűvölő feleségem a házastársi viszony rendhagyó kulisszái közé vezette az olvasót, most pedig A saját érdekedben című regényben a tanár-diák viszonyokról és az iskolai közösséges viszontagságos napjairól állít fel tablót.

Downing a krimi-thriller írók új generációjának jeles képviselője: nagyban épít a nagy elődök hagyatékára, ugyanakkor bátran kísérletezik új narratív megközelítésekkel, mindezt forgatókönyvszerűen pergő stílusban, logikus és jól felépített fordulatok mentén, ahol nem feltétlenül az a lényeg, ki a tettes, hanem, hogy mi áll a bűn hétterében A saját érdekedben kiváló példa arra, miként válunk bűnössé saját önző érdekeink mentén, ugyanakkor arra is utat mutat, miként oldható fel a bűn utáni elkárhozás.

Fülszöveg

Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.
Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.

Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok

A szerzőről



Samantha Downing New Orleansban él. Az Elbűvölő feleségem című első regénye több országban bestsellerré vált, díjakra jelölték és Nicole Kidman produkciós cége tervez sorozatot készíteni belőle. Downing azóta folyamatosan ír a rajongók nagy örömére, és minden egyes műve nagy sikert arat. A legújabb regénye A saját érdekedben címmel jelent meg, és egy neves magániskolában történő, rejtélyes gyilkosságsorozatról szól.



Mások a kötetről

Szellemes és izgalmas.” – Caroline Kepnes

Nem tudtam letenni: alig vártam, hogy kiderüljön, hogy mi lesz a vége.” – B.A. Paris

Samantha Downing sötét és fordulatokban gazdag thrillerevégigvezeti az olvasót a Belmont Akadémia folyosóin. Itt sohasem lehet tudni, hogy kiben lehet megbízni, és kitől kell félni.” – Megan Miranda

Lenyűgöző és rendkívül eredeti. Egyszerűen ellenállhatatlan.” – J.P.Delaney

Samantha Downing nagyszerű író. Szerintem ez a könyve még az Elbűvölő feleségemen is túltesz.” – Sarah Pinborough

Samantha Downing fordulatos regénye egy magániskolában játszódik, ahol a gyilkosságok mögött izgalmas összeesküvések rejlenek, és mindenki hazudik. Ezek után mindig gyanakodva fogom méregetni a kávémat.” – GillyMacmillan

Ez a könyv egyszerűen letehetetlen, és alig várom, hogy újra elolvashassam. Szerintem még a Belmont Akadémia minden hájjal megkent irodalomtanára, TeddyCrutcher is csillagos ötöst adna rá.” – Chandler Baker

Downing hajmeresztő iramot diktál ebben a fordulatos és izgalmas krimiben.” – Lisa Unger


Idézetek a kötetből 

„Este, amikor egyedül van otthon, lemegy a pincébe. A kémcsövek az asztalon vannak, mind a három félig teli, és bedugaszolva. Felemeli azt, amelyiknek a címkéjén egy S betű áll. S mint Sonia. Az anyag, amit a kávéjába tett, új recept szerint készült. Elég régóta kísérletezik és játszadozik vele.” 

„A gyerek mindig is seggnyaló volt. Ezért nézi el neki mindenki a pimaszságát. Karácsonykor például rendre megajándékozza a tanárait. Teddynek még nem adott semmit, mert csak idén kezdett az osztályban, decemberben viszont ő is számíthat valamire. Tavaly Zach egy Montblanc tollal lepte meg a tanárait, amibe belegravíroztatta a nevüket.Crutcher látta őket a tanáriban, és határozottan emlékszik rá, hogy Sonia megjegyezte, még egyetlen diákjától sem kapott ilyen szép és figyelmes ajándékot, ami nem kis dolog, mert a belmontos diákok igazán nem spórolnak.Soniával ellentétben őt nem hatják meg az effélék. Nem fog megváltozni a véleménye Zachről, bármit is ajándékoz neki.” 

„A harmadik óra után Zach a telefonjára néz. Folyamatosan keringenek a pletykák, és nem lehet tudni, mi igaz belőlük, és mi nem. Csak az biztos, hogy Mrs. B.-t meggyilkolták.” 

„Az elbeszélgetést követő estét Teddy olvasással tölti. Nem kapcsolja be a tévét, sem a számítógépet, hanem előveszi Henry Miller Ráktérítő című regényét, és iszik hozzá egy pohár hideg tejet. Amikor Allison még otthon lakott, rendszeresen így töltötte az estéit, de az már régen volt.A nő úgy kúszik be a gondolataiba, ahogy a férgek a gyomrába.” 

„Vesz egy mély lélegzetet, és amikor kifújja, látja a leheletét. Ezt megismétli újra és újra. A párafelhő látványától egészen megnyugszik. Gyerekkorában is ezt csinálta a buszra várva. Egyik télen, amikor kilencéves volt, elromlott a házukban a kazán, és nem volt pénzük megjavíttatni. Odabent is látta a leheletét, és néha úgy tett, mintha cigarettát tartana a kezében, és dohányozna.Az anyja azt mondta, hogy a fázás csak egy tudatállapot. Pokrócokba csavarta őt, és azt tanácsolta neki, tegyen úgy, mintha a tengerparton lenne a forró napsütésben. Néha annyira fázott, hogy fizikai fájdalmai voltak.Most már felnőtt, fel van öltözve, és nem fáj a hideg. Kifejezetten jólesik. És remélhetőleg a gyomrában morajló férgeket is elpusztítja.”


A könyvet itt tudjátok előjegyezni:

2022. november 18., péntek

Az Agave és a Magnólia Kiadó novemberi újdonságai (" Merülj el a kalandok, akciók és romantika világába.)

 


„Te vagy az emberi evolúció következő lépése.”


Blake Crouch
Géncsapda
(Upgrade)

Megjelent november 8-án!

Agave Könyvek Kiadó

Fordította: Farkas Veronika

Logan Ramsay eleinte nem is biztos abban, hogy bármi megváltozott. Csak egy kicsit… okosabbnak érzi magát. Jobban tud koncentrálni. Több dolgot képes egyszerre elvégezni. Gyorsabban olvas, hamarabb megjegyez mindent, kevesebb alvással is beéri.

De végül már ő sem tagadhatja: valami történt az agyával. A testével. Teljesen másképpen kezdi látni a világot és a körülötte lévőket – még azokat is, akiket a legjobban szeret.

Az az igazság, hogy Logan genomját módosították. És nem véletlenül őt választották ki erre a célra. Az indítéknak múltja legsötétebb időszakához és egy rettenetes családi örökséghez van köze.

És még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy ami vele történik, az csak az első lépése egy jóval nagyra törőbb tervnek; egy olyannak, amely az egész emberiséget akarja ugyanilyen módon megváltoztatni – de borzalmas áron.

Az új képességei miatt Logan az egyetlen ember a világon, aki képes megállítani a már mozgásba lendült fogaskerekeket. De ahhoz, hogy ezt a háborút megnyerhesse, ismét át kell változnia. Talán már nem is emberré.

És harc közben óhatatlanul is felmerül benne a kérdés: mi van, ha az emberiség jövője tényleg azon múlik, hogy képes-e befolyásolni a saját evolúcióját?

A Géncsapda a maga bensőséges nézőpontjával, mégis egyetemes tanulságaival egy ember izgalmas átváltozásának remekül felépített, fordulatos története, ami ugyanakkor arra késztet minket, hogy elgondolkozzunk emberi mivoltunk korlátain – és a bennünk rejlő határtalan lehetőségeken.



„Magával ragadó, teljesen beszippantja az olvasót a zseniális, közeljövőbeli világával és hibátlan történetvezetésével. Nem is annyira együtt érzünk benne a főszereplővel, mint inkább egyenesen a bőrébe bújunk.”
Diana Gabaldon

„Az első oldaltól kezdve nyilvánvaló, hogy egy mesteri történetmesélő kezébe kerültünk. A Géncsapda hol rejtélyes, hol lenyűgöző, hol mélyen megindító – magának az emberi létezésnek a természetét járja körül.”
Alex Michaelides

„Fantáziadús, tökéletes ritmusú és rendkívül szellemes. A Géncsapda a letehetetlen thriller és az intelligens sci-fi közötti keskeny határvonalon egyensúlyozik. Egy újabb ütős olvasmány Blake-től.”
Andy Weir

„Az utánozhatatlan Blake Crouch ismét teljesen lenyűgözött. A Géncsapda több egy csavaros thrillernél; egy szirén az éjszakában, ami arra figyelmeztet mindnyájunkat, hogy milyen veszélyes Istent játszani az emberi fajjal.”
Justin Cronin

Blake Crouch 1978-ban született az észak-karolinai Statesville-ben. Angolból és kreatív írásból diplomázott PhiBeta Kappa minősítéssel 2000-ben az Észak-Karolinai Egyetemen. A novelláit gyakran közölte többek közt az ElleryQueen'sMystery Magazine és az Alfred Hitchcock'sMystery Magazine. Az első regénye 2004-ben jelent meg, amit azóta több mint tizenöt másik követett. Crouchot mostanra a huszonegyedik századi amerikai thriller egyik legnagyobb tehetségének tartják, a munkatempóját Stephen Kingéhez hasonlítják. A művei gyakran szerepelnek a Kindle top 10-es bestseller listáján, és nem egynek elkeltek már a megfilmesítési jogai is. A leghíresebb és legnépszerűbb munkái a Sötét anyag, a Hamis emlékek és a WaywardPines-trilógia; utóbbit televízióra alkalmazta a Fox, a sorozat egyes részeit pedig olyan elismert rendezők jegyzik, mint M. NightShyamalan és Antal Nimród.

Blake Crouch új regénye Géncsapda címmel jelent meg 2022 nyarán, a megfilmesítési jogokat pedig Steven Spielberg produkciós cége, az Amblin vette meg.


A csütörtöki nyomozóklub legújabb rejtélye


Richard Osman
Az eltévedt golyó
(The BulletThatMissed)

Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub című első regényével sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A regény több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása volt Angliában, szerte a világon óriási szakmai és közönségsikert aratott.


Steven Spielberg produkciós cége vásárolta meg a sorozat megfilmesítésének jogait.

2021-ben Richard Osman kapta az év írójának járó elismerést a British Book Awards (Brit Könyvdíjak) díjátadóján. A férfi, aki kétszer halt meg című második regénye eladási rekordjaival ismét felrobbantotta az angol könyvpiacot.Az elmúlt öt év egyik legnagyobb nyitó fogyását jegyzi.

Osman harmadik könyve, Az eltévedt golyó újabb hatalmas kereskedelmi robbanás a könyvpiacon.


Fordította: Orosz Anna

Megjelenik november 22-én!

Karácsony előtt limitált példányszámban díszdoboz kiadásban is

megvásárolható!

Agave Könyvek Kiadó


Négy valószerűtlen barát.
Egy gyilkosság holttest nélkül.
És egy váratlanul felbukkanó ellenség…
Isten hozott a csütörtöki nyomozóklubban!

 Egy újabb átlagos csütörtöki nap, amikor a dolgoknak végre vissza kellene térniük a megszokott kerékvágásba. 

Csakhogy a csütörtöki nyomozóklub mágnesként vonzza a bajt. Egy tíz évvel ezelőtti megoldatlan bűntény szálai egy helyi híradós sztárhoz vezetnek, és egy olyan gyilkossági ügyhöz, amely holttestnek és magyarázatnak is híján van.

Eközben egy váratlanul felbukkanó új ellenség keresztezi Elizabeth útját, és választás elé kényszeríti: gyilkolnia kell, vagy meghal.

Miközben a megoldatlan bűntény újabb és újabb fordulatokat tartogat, Elizabeth a lelkiismeretével (és egy pisztollyal) viaskodik, Joyce, Ron és Ibrahim pedig régi és újdonsült barátokkal együtt nyomoznak. Vajon képesek lesznek megoldani a rejtélyt és megmenteni Elizabethet, mielőtt a gyilkos újra lecsap?

Richard Osman televíziós műsorvezető. Az első két regénye, A csütörtöki nyomozóklub és A férfi, aki kétszer halt meg világszerte több millió példányban kelt el, és több könyveladási rekordot is megdöntött. Az eltévedt golyó a harmadik könyve, Angliában újabb htalmaskereskedelmi robbanás a könyvpiacon. Osman jelenleg Londonban él barátnőjével és Liesllel, a macskával.


Kollár Betti
Kosársuli

Kollár Betti, A vonzás törvénye-sorozat szerzője, első három kötetével, A vonzás törvényével, A vonzás szépségével és az Álmomban megleltelek című történeteivel pillanatok alatt belopta magát az olvasók szívébe: hatalmas szakmai és közönségsikert aratott. 

 Első regényéért elnyerte a Dugonics András Irodalmi Díjat.

Könyvei több tízezer példányban keltek el, Betti pedig a Z-generáció egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének számít.

Negyedik regénye az idei év és a karácsonyi könyvvásár egyik legjobban várt újdonsága. Kollár Betti 2015-ben kezdte el írni a Kosársulit a Wattpaden. A vonzás törvénye mellett ez a legnépszerűbb és legtöbbet olvasott írása a könyves közösségi felületen.

A történet november 8-án megjelent átdolgozott kiadásban, nyomtatásban!

Dedikált példányok is előjegyezhetőek!

2022. december 3-án 15 órától exkluzív könyvbemutató, közönségtalálkozó és dedikálás a Lurdy Moziban!

A szerzővel Viszkok Fruzsi influenszer beszélget.

Jegyinformáció és további részletek



Török Luca életének legjobb éveire készül, miután felvették álmai iskolájába, a Budapesti Kosársuliba. Egy sor kihívást állít maga elé: teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új osztályába és barátokat találni.
De van, amivel ő sem számol. Például az új padtársával, a céltudatos és kitartó Konráddal, aki ugyanannak a csapatnak szurkol, és mivel balkezes, a könyökük néha összekoccan írás közben.

Vajonhogyan sikerül Lucának az új érzések, a szerelem, a tanulás és a sport között egyensúlyoznia?

Kollár Betti 2015-ben kezdte el írni a Kosársulit, ami A vonzás törvénye című regénye mellett mára az egyik legolvasottabb történetének számít a hazai Wattpaden.


Kollár Betti 1998-ban született Budapesten, szociológiából szerzett diplomát.

2015-ben indította el blogját, melyen fiataloknak szóló romantikus történeteket tesz közzé mind a mai napig. Első regénye, A vonzás törvénye elnyerte a Dugonics András Irodalmi Díjat. Betti eddig megjelent művei (2020: A vonzás törvénye, 2021: A vonzás szépsége, 2022: Álmomban megleltelek) mostanra közel húszezer példányban keltek el, a Z generáció egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének számít.

 

WEBOLDAL

INSTAGRAM

TIKTOK


Mark Greaney
Célpont
(OnTarget)

Megjelent november 15-én!

Agave Könyvek Kiadó


Fordította: Tamás Gábor

Court Gentry a gyilkolásból él. A munkája ráadásul most személyes üggyé válik.

Négy évvel ezelőtt CourtGentryt elárulták a főnökei a CIA-nál. A túlélésért végeznie kellett a bajtársaival, azóta pedig Szürke Ember néven bérgyilkosként dolgozik. Egy nap azonban egy halottnak hitt társa felkeresi, és a segítségét kéri.

Ezúttal nehezen végrehajtható merénylet helyett a lehetetlent súroló módon el kell rabolnia valakit, ráadásul egyenesen ahhoz a CIA-s csapathoz kell leszállítania a célszemélyt, amelyik egykor ellene fordult.

Egyik oldalon irgalmat nem ismerő munkaadói, a másikon zsarolással engedelmességet követelő korábbi barátai állnak. Ahogy a kudarcra ítélt feladat felé halad, CourtGentry bármire hajlandó lenne, csak hogy élve megússza az egészet.

Mark Greaney amerikai szerző, A Szürke Ember-regényekkel vált világszerte népszerűvé, melyekkel vezette a New York Times sikerlistáját is. Sokan Tom Clancy szellemi örökösének tartják, akivel több Jack Ryan-regényt írt közösen, majd Clancy halála után egyedül folytatta a sorozatot.

A Szürke Ember-sorozat jelenleg tizenegy résznél tart, és az elsőből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje: a rendezői székben a Russo-fivérek ültek, míg a főszerepekben Ryan Gosling, Chris Evans, Ana de Armas és Billy Bob Thornton láthatóak.

 

A könyvek előrendelhetőek a kiadó webáruházában!

 Agave Könyvek Kiadó

 Agave Könyvek Kiadó Facebook

Magnólia Kiadó Facebook


2022. október 12., szerda

Az Agave Kiadó októberi újdonságai Gabrielle Zevin és Philip K. Dick


Gabrielle Zevin: Világépítők
(Tomorrow, And Tomorrow, And Tomorrow)

Megjelenik október 25-én!

Agave Könyv Kiadó


Fordította: Varga Krisztina

Két gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.

Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy floppy lemezt, amin a legújabb játéka található, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.

Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.

Gabrielle Zevin varázslatos és meghitt regénye egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik a kreativitásukon keresztül keresik önmagukat, és introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit.


“Döbbenetes erejű regény, az egyik legjobb, amit valaha olvastam. Zevin gyönyörű története az emberi szeretet és kreativitás szépségét, törékenységét és kitartását mutatja be lenyűgöző módon.”
John Green, a Csillagainkban ​a hiba szerzője

“A Világépítők felejthetetlen könyv az emberi kapcsolatokról, az alkotás szépségéről, valamint a szerelem és a szeretet bonyolult szintjeiről. Ritka gyöngyszem: meghitt hangvételű, de elsöprő erejű; modern szemléletű, de kortalan üzenettel bíró.”
Erin Morgenstern, az Éjszakai cirkusz szerzője

“Zevin új könyve szerelmeslevél az élethez, annak minden édenkertjével és aknamezejével. A Világépítők és emlékezetes szereplői nem ismernek határokat. Megnevettetik, tanítják, jobb emberré teszik az olvasót.”
Tayari Jones, az Egy amerikai házasság szerzője

“Egyszeri és megismételhetetlen teljesítménnyel megírt regény.”
PublishersWeekly

“Szenzációs… mintha Zevin ennek a könyvnek a megírására született volna. Egy szerelmeslevél a videójátékokhoz… El fogja varázsolni azokat, akik még sosem játszottak, és örök klasszikus lesz azoknak, akiknek a mindennapi életük része.”
KirkusReviews

Gabrielle Zevin számos, a New York Times és a nemzetközi kritika által is elismert bestseller szerzője. A könyveit harminckilenc nyelvre fordították le, közülük a legsikeresebb az Egy könyvmoly regényes élete, amely elnyert több irodalmi díjat, és film készült belőle.

Zevin jelenleg Los Angelesben él, és az írás mellett forgatókönyveken dolgozik.


Philip K. Dick: Kamu Rt.
(Lies Inc.)

Megjelenik október 18-án!

Agave Könyv Kiadó


 Fordította: Pék Zoltán

 

Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad.

 

Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni.

 

Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták.

Philip K. Dick 1928-ban született Chicagóban. A modern sciencefiction történetének egyik legmeghatározóbb alakjaként hatalmas életművet hagyott maga után, amikor 1982-ben elhunyt. A könyvei számos elismerésben részesültek. 1963-ban Az ember a fellegvárban megkapta a sci-fi műfajának legnagyobb elismeréseként számon tartott Hugo-díjat. Két alkalommal ítélték neki a neves Brit SF-díjat: 1967-ben a PalmerEldritch három stigmája és 1979-ben a Kamera által homályosan című regényért. 1975-ben pedig a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr kapta meg a tekintélyes John W. Campbell emlékdíjat.

Dick számos nagysikerű film alapjául szolgáló novella és regény szerzője. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művéből forgatta Ridley Scott a Szárnyasfejvadászt. A WeCanRememberitforYouWholesale szolgált alapul Paul VerhoevenAz emlékmásának, Steven Spielberg pedig a MinorityReportból készítette a Különvéleményt. John Woo rendezte A felejtés bérét; 2006-ban a Kamera által homályosant Richard Linklater vitte vászonra, 2007-ben pedig Lee Tamahori a Nextet.

John Alan Simon kisebb költségvetésből dolgozott a Szabad Albemuth Rádión, amelyben többek közt AlanisMorissette is szerepel, miközben George Nolfi a Helyreigazító Csoport című novella alapján forgatta a Sorsügynökséget. 2012-ben bemutatták Az emlékmás új változatát, 2015-ben az Amazon elkészítette Az ember a fellegvárban sorozat verzióját, majd 2018-ban szintén az Amazon antológia-sorozatot indított Elektronikus álmok címmel, amelyben válogatott novelláit vitték vászonra.

 A könyvek előrendelhetőek a kiadó webáruházában!

 Agave Kiadó

Agave Könyvek


A csütörtöki nyomozóklub legújabb rejtélye. Richard Osman Az eltévedt golyó (The BulletThatMissed) - ("Karácsony előtt limitált példányszámban díszdoboz kiadásban is megvásárolható!")

Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub című első regényével sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A regény több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása volt Angliában, szerte a világon óriási szakmai és közönségsikert aratott.

Steven Spielberg produkciós cége vásárolta meg a sorozat megfilmesítésének jogait.

2021-ben Richard Osman kapta az év írójának járó elismerést a British Book Awards (Brit Könyvdíjak) díjátadóján.

A férfi, aki kétszer halt meg című második regénye eladási rekordjaival ismét felrobbantotta az angol könyvpiacot.Az elmúlt öt év egyik legnagyobb nyitó fogyását jegyzi.

Osman harmadik könyve, Az eltévedt golyó újabb hatalmas kereskedelmi robbanás a könyvpiacon.


Fordította: Orosz Anna

Megjelenik november 22-én!

Karácsony előtt limitált példányszámban díszdoboz kiadásban is

megvásárolható!

Agave Könyvek Kiadó

 Fülszöveg


Négy valószerűtlen barát.
Egy gyilkosság holttest nélkül.
És egy váratlanul felbukkanó ellenség…
Isten hozott a csütörtöki nyomozóklubban!

Egy újabb átlagos csütörtöki nap, amikor a dolgoknak végre vissza kellene térniük a megszokott kerékvágásba. 

Csakhogy a csütörtöki nyomozóklub mágnesként vonzza a bajt. Egy tíz évvel ezelőtti megoldatlan bűntény szálai egy helyi híradós sztárhoz vezetnek, és egy olyan gyilkossági ügyhöz, amely holttestnek és magyarázatnak is híján van.

Eközben egy váratlanul felbukkanó új ellenség keresztezi Elizabeth útját, és választás elé kényszeríti: gyilkolnia kell, vagy meghal.

Miközben a megoldatlan bűntény újabb és újabb fordulatokat tartogat, Elizabeth a lelkiismeretével (és egy pisztollyal) viaskodik, Joyce, Ron és Ibrahim pedig régi és újdonsült barátokkal együtt nyomoznak. Vajon képesek lesznek megoldani a rejtélyt és megmenteni Elizabethet, mielőtt a gyilkos újra lecsap?



Blörbök

„Rafinált, emberséges, szívet melengető, megható és NAGYON vicces.”
Marian Keyes

„Izgalmas, megható történet, amin hangosan nevettem.”
Mark Billingham

„Érzelmes, zseniálisan csavaros és hihetetlenül vicces.”
Jeffery Deaver

„Igazán szórakoztató.”
Kate Atkinson

„Szívet melengető, bölcs és rafinált.”
Val McDermid

„Osman egyre jobb.”
Shari Lapena

„Egyszerre humoros és megható.”
Harlan Coben

„Fantasztikus élmény!”
The Guardian

„Fordulatos, rafinált szórakozás!”
Sunday Express

A szerzőről

Richard Osman író, producer és televíziós műsorvezető. Az első két regénye, A csütörtöki nyomozóklub és A férfi, aki kétszer halt meg világszerte több millió példányban kelt el, és több könyveladási rekordot is megdöntött. Az eltévedt golyó a harmadik könyve, Angliában újabb htalmaskereskedelmi robbanás a könyvpiacon. Osman jelenleg Londonban él barátnőjével és Liesllel, a macskával.

Részlet a kötetből


21.
Joyce


„Heather Garbuttot meggyilkolták.
Mármint a csalót, nem a hokijátékost.
A zárkájában találtak rá, ahol rendkívül csúnya halált halt. Chris nem akart belemenni a részletekbe, de azt elárulta, hogy kötőtűk is közrejátszottak benne. Heather hátrahagyott egy üzenetet az egyik fiókban:

MEG FOGNAK ÖLNI. CSAK CONNIE JOHNSON SEGÍTHET RAJTAM.

Amiből két dologra lehet következtetni.
Heathert meggyilkolták. De vajon kicsoda, és miért? Merő véletlenségből történt ilyen hamar azután, hogy nyomozni kezdtünk?
Connie Johnsonnak vannak információi. De vajon milyen információi?
Elizabeth felvetette, hogy Ibrahimnak érdemes lenne újabb látogatást tennie a Darwell börtönben, és ezúttal kissé alaposabbnak lennie. Képzelhetik,
Ibrahim ezt hogy fogadta.
És persze van itt még egy kérdés. Vajon ugyanaz ölte meg Heather
Garbuttot, aki annak idején Bethany Waitest?
Ron felvetette, mi van, ha Connie Johnson ölte meg Heather Garbuttot.
Abban egyetértettünk, hogy kétségtelenül volt rá lehetősége. De mi lett volna az indítéka?
Szóval bőven van min gondolkodnunk. És mi pont ezt szeretjük.
Chris nagyon izgatott volt, hogy találkozott Mike Waghornnal. Mielőtt távozott, ezt mondta Mike-nak: „Valószínűleg nem emlékszik, de egyszer megszondáztattam magát. Színjózan volt.” Mike megköszönte neki, hogy tette a dolgát.
Holnap zoomolni fogunk Joannával. Szeretnénk megtudni, sikerült-e
kiderítenie valamit HeatherGarbutt pénzügyi kimutatásaiból, de szerintem azokat a fenyegető üzeneteket sem kellene elhanyagolnunk, amiket Bethany kapott. Tudom, elég kíméletesnek tűnnek, de a zaklatás is mindig így kezdődik. Egyik pillanatban még csak mindenki utál téged, a következőben pedig lelöknek egy szikla tetejéről. Ezt most túldramatizálom, de ugye értik, hova akarok kilyukadni? Elfajulhatnak a dolgok.
Vajon ki küldhette az üzeneteket? Egy féltékeny szerető? Valaki a szerkesztőségből?
FionaClemence?
Őszintén szólva, nem lenne murisabb ezt kinyomozni, mint azt az áfacsalást? Megkérem majd Elizabethet, hadd járjak utána egy-két dolognak.
Lefogadom, Pauline tud egyet s mást azokból az időkből, és remek módja lenne, hogy egy kissé jobban megismerjem, ha kifaggathatom.
Nem állítom, hogy biztosan velünk marad, de tény, hogy Ron arcán ma hidratálókrém volt. Maradt belőle egy kicsi a füle mögött, mert nem kente el rendesen. Először a banános pite, most meg a hidratálókrém.
Ennél többet nem is kell mondanom.
Alan most toppant be lógó nyelvvel a szobába, és a farka az ajtófélfát csapkodja. Tudom, néha túl sok észt tulajdonítunk a kutyáinknak,  dekomolyan az az érzésem, mintha Alan gyilkosságot szimatolna.”

Előrendelhető a kiadó webáruházában!

Richard Osman: Az eltévedt golyó ( A csütörtöki nyomozókluk 3.)

Richard Osman kötetei az Agave Kiadónál

Richard Osman kötetei