Beleolvasó:C. C. Brown: Tania - Örvény a múltba ("Köszönöm, kellemesen utaztam. Örülök, hogy itt lehetek - válaszoltam, miután a dundi hölgy megropogtatta csontjaim.")

Újabb részletet hozok nektek C. C. Brown: Tania – Örvény a múltba cimű kötetéből. Most egy kis részletet fogok hozni. Hogy tetszett az előző rész? Vajon mi lesz Tania-val 19. században? Kivel fog megismerkedni? Mit fog csinálni? Íme a következő részlet a könyvből.

C. C. Brown:

Tania – Örvény a múltba

Tartalom:

Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!

ENGEDÉLLYEL

– Köszönöm, kellemesen utaztam. Örülök, hogy itt lehetek - válaszoltam, miután a dundi hölgy megropogtatta csontjaim.

– Renata vagyok, ennek a teamnek a vezetője. Sokat leszünk majd együtt – karolt belém, aztán bekísért a nagykapun, ami az állatkertbe vezetett.

– Szeretném az összes állatot személyesen bemutatni neked, de most erre nincs idő, inkább csak gyorsan elintézzük a formaságokat, körbevezetlek, aztán tiéd a délután! – nevetett Renata, csak úgy rázkódott az egész teste.

– Az irodában felveszem az adataid, ruha méret satöbbi, a menüt majd a napirendet is megbeszéljük, amit általában tartunk.

Közben folyamatosan, körkörösen mentünk le a sziklák között, egy kiépített úton. Fölöttünk, általam még soha nem látott madarak repkedtek. Kopasz kisember jött velünk szembe, kis talicskát tolva maga előtt, nadrágszára duplán fel volt hajtva, a legalább két számmal nagyobb bakancsot kacsázó léptekkel próbálta magán tartani.

– Á, Josè! Bemutatom Tania-t, aki nálunk fog dolgozni egy ideig.

A kisember letette a talicskát, melyben valószínűleg az állatok alól kiszedett alom volt, megtörölte kezét a nadrágszárába, majd felém nyújtotta.

– Részemről a megtiszteltetés szép hölgyem!

Mosolyogva továbbállt rakományával.

– Josè a beszerzési igazgató – magyarázta Renata, mire kikerekedett a szemem, és picit elszégyelltem magam a férfi után nézve.

Abban a hitben voltam, hogy Josè egy egyszerű segédmunkás, aki az állatok helyét takarítja.

– Igen, igen drágám – mosolygott anyáskodva Renata.

– Nem minden az, aminek látszik. Itt mindenki, mindent csinál. Nincs hierarchia a tevékenységek között. A csoportvezetők, és igazgatók is megfogják a munka keményebbik végét, ha szükséges. Remélem, ez nem jelent neked gondot?– fordult szembe velem, mikor az irodához értünk.

– Ó, dehogyis! Épp ellenkezőleg! – válaszoltam hevesen.

Az apró iroda, ahová beinvitált Renata, otthonos kis kuckónak tűnt. Kávé Illat terjengett a levegőben. Színes bögrék a polcokon, mindenki nevével ellátva, a falon rengeteg kép a pingvinekről, fókákról, a munkálatokról, amikor az objektum felépült. Mosolygó karácsonyi csoportképek, és egy kép, amelyen egy hatalmas épület állt, valószínűleg a Living Coasts helyén. Méltóságteljesen emelkedett a szikla tetején, alatta a tenger habjai fodrozódtak. Sokáig néztem, és elmerengtem, ez a fantasztikus építmény vajon miért nincs már többé?

– Látom téged is megragadott a látvány – lépett mellém Renata a képre nézve.

Ha tetszett a beleolvasó, itt megvásárolhatod a könyvet.

FB csoport:
C. C. Brown Books

C.C.Brown oldala

C.C. Brown írói oldala

Amazon

Libri

Szabó Tamás: Holdvíz

Szabó Tamás: Holdvíz című kötetéből újabb cápás jelenetet hozok nektek. Hogy tetszett az előző rész?  A mostani részben vajon miféle cápa támadta meg őket? Mi fog történi a mostani részben? Vajon kit fognak kimenteni a vízből?

Hogy megkapjátok a kérdésre választ, íme a részlet belőle.

Szabó Tamás:

Holdvíz

Tartalom:

Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?

ENGEDÉLLYEL

Egy robusztus, torpedó alakú tömeg lebegett közvetlenül előttem. Mozdulatlanul figyelt. Az oldalát csíkok szabdalták függőleges irányban. Ez egy tigriscápa! Jézus, tégy csodát!

Ronda, széles fejét egyre közelebb tolta hozzám. Fülsüketítő sikolyt hallattam a víz alatt, óriási buboréktömeg szökött ki a számon. A tonnányi hal betöltötte az egész látóteremet: a farokúszója irdatlanul messze volt. Nagyobb, mint anyám Mercedese! Kíváncsian vizsgált engem a szemeivel, melyek olyan élettelennek tűntek, és mégis ott tükröződött bennük az a félelmetes állati értelem! Trapéz formájú orrával megbökte a mellkasomat, ahogy ügyetlenül harapni próbált. Eközben a pislogóhártyája védelmezően eltakarta érzékeny látószervét. Közelről láttam azokat a kakastaréj formájú, csipkézett fogakat. Húscafatok tapadtak rájuk, melyek ott lengedeztek az erős sodrásban. Akkora szája volt, hogy akár egészben is le tudott volna nyelni. Belenéztem. Mintha egy borzalmas, élő-lélegző alagutat láttam volna, kétoldalt a kopoltyúrések széles kijáratával. Ez a förtelmes valami most oldalra fordult, hogy jobb fogást találjon rajtam. Azok az állkapcsok a teknőspáncélt is képesek szétzúzni. Ha összezárulnak a felsőtestemen, nekem végem van. Megragadtam a cápa orrát. Megpróbáltam minden erőmmel távol tartani a fejét. Hosszú métereken át tolt maga előtt. Éreztem, hogy fogytán az erőm, nemsokára elfáradok, és a karom behajlik, így óhatatlanul közel fogok kerülni ahhoz az undorító alagúthoz. 

Ez az éhségtől hajtott, ostoba gépezet váratlanul kitért oldalra, ezt kihasználva az ellentétes irányba mozdultam. Elúszott mellettem. Véletlenül belerúgtam a hátuszonyába. 

Végre fölbukhattam levegőért. Ide-oda forgolódtam. Betettem a fejem, és körülnéztem. A búvárszemüveg még mindig rajtam volt, bár telement vízzel. Sehol sem láttam a támadómat, és ez még ijesztőbbé tette a helyzetet. Aztán nagysokára megtaláltam: hat-hét méterrel alattam cirkált. Tigrisszerű mintázatát újabb csíkokkal gazdagították a ferdén rávetülő napsugarak. 

Próbáltam szemmel tartani, de már elmondhatatlanul fáradt voltam. 

Az lett volna a legésszerűbb, ha egyhelyben maradok. Így lett volna esélyem egy újabb támadás visszaverésére… De már olyan csábítóan közel volt a part! Szánalmas kutyaúszásban megindultam a szárazföld irányába… 

Ekkor olyan érzésem támadt, mintha a bal lábam beleakadt volna egy szögesdrótba. Mozdulni sem bírtam. Aztán hátrafelé haladtam, s közben éreztem a csiklandós szúrást a combomon, ahol a ragadozó belém mart borotvaéles fogaival. Furcsamód alig éreztem a fájdalmat. Lerántott a mélybe, és olyan gyorsan kezdett el rázni, hogy hallottam, amint sustorog a víz körülöttem.

Homály vett körül. Ebből, és a füleimbe hasító fájdalomból arra következtettem, hogy nagyon mélyen vagyunk. Gyorsan kellett cselekednem, mert már fogytán volt a levegőm. Minden erőmmel megütöttem az állat kopoltyúját. Nem történt semmi. Csépelni kezdtem a szemét, de még mindig fogva tartott. Ekkor az érzékeny orrát vettem célba, mire végre elengedett. 

Szabad voltam. Kábultan lebegtem a sötétvörös vízben. 

Fölnéztem. Olyan magasan voltak a hullámok, mint mező felett a csillagok. 

Akármilyen hihetetlen is volt, most egyszerre két torpedó alakú testet láttam magam fölött mozogni. Az egyik a cápa volt, a másik azonban szélesebbnek tűnt, és kétoldalt mintha karok csapkodták volna a víz felszínét. Vagy evezők voltak azok? Igen, egy csónak! 

Megindultam a felszín irányába. Mindent vörösben láttam magam körül az erős vérzés miatt. Ahogy fölértem, foldokolva-zokogva kiharaptam egy nagy lélegzetet a levegőből. Sokkban voltam, és émelyegni kezdett a gyomrom. A sebemet markolásztam. Megmaradt a bal combom, de csúnyán megsérült. Az a harapás kitágította a fájdalomról alkotott korábbi képzeletemet. Nem tudom, honnan maradt erőm üvöltözni, és fönt maradni a vízen. A cápát sehol sem láttam. Talán elment. De lehet, hogy még mindig itt ólálkodott valahol alattam. Centiről centire küzdöttem magam előre. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el így. Éppúgy lehetett pár perc, mint egy óra. 

Egy csónak imbolygott előttem. Lassan közeledett felém. Emberi hangokat hallottam...

 A könyvet itt tudjátok megvenni:

Maxim Könyvkiadó

Szabó Tamás írói oldala

Beleolvasó 2.rész: C. C. Brown: Tania - Örvény a múltba ("A 15 fokos tenger számomra dermesztő hidegnek tűnt. Vissza kellett volna mennem a vízálló ruháért – korholtam magam. Lassan odaúsztam a kerítéshez, ahol a fókák voltak.")

Hát elérkezett a hétvége is, így hozom C. C. Brown: Tania – Örvény a múltba című kötetéből egy hosszabb részletet, Héten sajnos nem tudtam hozni nektek beleolvasót. Bízom benne ezzel a hosszabb részletettel, kiengesztellek benneteket. 

C. C. Brown: 

Tania - Örvény a múltba

Tartalom:

Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!

ENGEDÉLLYEL

A 15 fokos tenger számomra dermesztő hidegnek tűnt. Vissza kellett volna mennem a vízálló ruháért – korholtam magam. Lassan odaúsztam a kerítéshez, ahol a fókák voltak. Szemem már nagyjából megszokta a sötétséget. Láttam, valóban az egyik fóka uszonya akadt fenn a kerítésen, ami most élesen belevájt fényes bőrébe. Belekapaszkodtam a hálóba, a madzagot is hozzá kötöztem, így a kezem szabadon mozgathattam. Megpróbáltam a drótot szétfeszíteni, kihúzni a fóka uszonyát, ami kis idő múlva sikerült is. A szerencsétlen féloldalasan, de úszni kezdett, s a másik követte őt. Elégedetten mosolyogtam, majd lassan visszaereszkedtem a vízbe. A lábam teljesen kihűlt, ahogy a csónakhoz közeledtem. Akkor jutott eszembe, a madzagot a hálóra kötöttem. Halk káromkodással úsztam vissza. Már majdnem elértem a drótháló szélét, amikor erőteljes rántást éreztem. Azonnal a “Cápa” című film jutott eszembe, amikor a nő úszott a tengerben, s azt hitte, beütötte a lábát egy korallzátonyba. Lenyúlt a lábfejéhez, de már nem volt lábfeje. 

– De itt nincsenek emberevő cápák! – mondtam ki hangosan, majd újabb rántás következett, és mentőmellény ide, vagy oda, a víz alatt találtam magam. Az örvény! – gondoltam rémülten! Igen, az örvény! Hagyni kell, hogy levigyen, aztán újra feldob, ha nem kapálózol. Itt nem olyan mély a tenger, néhány méter csupán. De még mindig pörögve húzott lefelé a víz, s én már azt sem tudtam fent vagyok-e, vagy lent.           

Meg fogok fulladni! – ez volt az utolsó, ami eszembe jutott, majd elvesztettem az eszméletem.

2. Utazás az angol Riviérára

Két hónappal ezelőtt

        

Az asztalon vibráló mobil arra figyelmeztetett, hogy Erik hívott, ma már ki tudja, hanyadik alkalommal. Tudtam, nem fogom megúszni az indulás előtt, ezt az utolsó, haragos, könyörgő, és sértődött beszélgetést. Nem akartam vele beszélni. Kihunyt, elhamvadt kapcsolatunk boncolgatását is untam már, mert kívülről ismerek minden egyes szót, amely elhangzott. Erik azt hiszi, miatta költözöm Angliába néhány hónapra, ott akarok majd felejteni. Pedig ebből egy szó sem igaz. Márciusban kaptam ezt az ajánlatot, és már akkor rábólintottam, hiszen tudtam, ez rendkívüli lehetőség. A Dél-Devon-i Torquay-ban, már évek óta működő Living Coasts munkatársa leszek. A tengeri állatkertben fókák, pingvinek, és madarak kaptak helyet, s naponta több száz turista látogatja őket. Itthon is tengeri állatokkal foglalkoztam. Apám mellett dolgozhattam, aki harminc éve állatorvos egy állatkertben.           

A döntésemet Erik nem volt hajlandó elfogadni, és inkább a drámai, filmekbe illő "menekülés a kötöttségek elől" című verziót erőltette. Bujdosni kezdtem, főképp a folytonos szemrehányó üzenetek, és hajnali telefonok elől. Egy laza mozdulattal hozzáértem a piros virtuális gombhoz a telefonon, majd kivettem a SIM kártyát, és a WC kagylóba dobtam. Ez az igazi mulatság! Az angol számom mindenkinek megadtam, aki fontos volt számomra, és akivel beszélni óhajtottam néha nap.

Végignéztem csomagjaimon. Elégedetten nyugtáztam, itthon hagyok minden olyan műnőies cuccot, amit Erik annyira kedvelt: a magas sarkú cipőktől, a koktél ruhán keresztül, a kis piros Loui Vuitton táskáig, amitől el kellett volna ájulnom, mikor Erik szülei az orrom alá tolták karácsony másnapján. Edit, az édesanyja úgy nézett ki a vele egykorú férje mellett, mintha Barbit krumpli bácsi mellé tették volna, egy játékbolt kirakatában. Drága ajándékok cseréltek gazdát, a pazarul berendezett nappaliban, amely az ötméteres fenyőfával olyan volt, mint egy pláza. Két alkalmazott szolgált ki minket, százéves portóit ittunk a vacsorához, és halálosan unatkoztam.           

Puncs törleszkedett a lábamhoz, jelezve, itt a vacsora ideje. A vörös macska egyik szeme zöld, a másik világosbarna volt. Folyamatosan "beszélt", míg a vacsorára kibontott csirkés pástétomot a tányérjába tettem, majd apró darabokra tördeltem a villával. Leguggoltam, a macska sűrű bundájába simítottam kezem, miközben az nekilátott az ételnek. Éva, a barátnőm, költözik a lakásba addig, amíg külföldön leszek, így a lakbér is megoldva, a virágok, a halak, és Puncs sem pusztulnak éhen. Reggel, miután egy gyors capuccino-t bedobtam, felvettem a legkopottabb farmerem, egy zöld pulcsival, és egy sárga sállal, majd barna makrancos göndör hajam egy gumival összefogtam. Ezzel elintézettnek is tekintettem a készülődést. Belenéztem a tükörbe, megállapítottam, hogy apró ráncok vannak a szemem körül. De hiszen ez teljesen normális, hiszen harminc éves  vagyok! Grimaszt vágtam. Megcirógattam Puncs bundáját, felkaptam a sporttáskát, bőröndöt, majd lementem a néptelen utcára. Nem akartam, hogy elkísérjen apa. Két napja mindenkit végig látogattam, elbúcsúztam.

-  A reptérre legyen szíves! – huppantam be a hátsó ülésre, miután a bőröndöt a csomagtartóba tette a sofőr.

– Nyaralás? – mosolygott jóindulattal a szakállas taxis, miközben bekapcsolta a taxiórát.

– Nem egészen, de majdnem.  

Jó lett volna most nem beszélgetni, csak nézni az elsuhanó házakat, a reggeli napsütésben fürdőző parkokat. Behunytam a szemem, mikor a nap egy kanyar után szembejött velem, és bearanyozta az utat az autó előtt.

– A francba, nem látok semmit – bosszankodott a sofőr, és lehajtotta a napellenzőt.

Aztán mintha belepörgettek volna a filmbe, egyik pillanatról a másikra a repülőn találtam magam, amely fokozatosan emelkedve hagyta el a földet.  

– Bye bye Budapest! – suttogtam a napfényben fürdőző, színes tájnak.      

Két, és fél óra múlva, a Bristol-i reptéren, bőröndöm magam után húzva, kiléptem a váróba. Egy magas, szemüveges fiatalember, egy fejjel lefelé fordított táblát tartott maga előtt, Tania Almasi felirattal, és vizslatta a kifelé áramló utasokat. Sötétkék overálban, piszkosszürke vászoncipőben toporgott, mint akinek sürgős dolga lenne a mellékhelyiségben.    

– Helló! Tania vagyok! – léptem hozzá.    

Enyhe halszag csapott meg a közelében. A fiú először megfordította a táblát, hogy megbizonyosodjon, ez a név szerepel rajta, majd mosolyogva elfogadta felé nyújtott kezem.      

– Örülök, hogy megismerhetlek. Paul vagyok. Engem küldtek, hogy Torquay-ba vigyelek.   

Ezt egy szuszra darálta el, miközben folyamatosan rázta a kezem. Nagyon kellett figyelnem, hogy minden szót megértsek, mert az általam tanult angolban ez az akcentus még ismeretlen volt. A kétüléses Vauxhall Van hátuljába, egy rekeszbe tettük a táskákat, majd beültünk az autóba.    

– Oh, de furcsa, hogy az anyós ülés itt a vezető ülés – nevettem, pedig eldöntöttem, itt is fogok vezetni, mert nem akarok ráutalva lenni másokra, és busz menetrendekhez igazodni.

Paul sokat mesélt Torquay-ról, és a tengeri állatkertről. A fókákról, a tengerről, a vízi állatkertről.

– Hidd el, alig van pihenés. Ráadásul folyamatosan figyelnünk kell a látogatókat, mert több ponton az állatok között sétálgatnak, így vigyáznunk kell, hogy ne tegyenek kárt bennük.

– Már alig várom, hogy lássam. Hány fóka van?

– Jelenleg kettő, abból az egyik vemhes. De Torquay-ban láthatsz szabadon élő fókákat is. Sokszor odamerészkednek a sziklákra, onnan figyelik, hátha csurran cseppen egy-egy hal nekik is etetéskor.

Közben a tájat csodáltam, ahogy a lassan kibukkanó napfényben, a dimbes-dombos zöld legelőkön tarka tehenek, és birkák legelnek. A legelőket kőkerítések választották el egymástól, így lehetetlen volt az, hogy az állatok keveredjenek, vagy az utakra tévedjenek. A zöld hihetetlen sok árnyalatát lehetett felfedezni. Egyszer csak feltűnt egy virágokból kirakott pálmafa az egyik dombon, valamint ugyancsak virágokból egy felirat: English Riviéra! S innentől kezdve igazi angol házakat, pálmafákat, egyenruhás iskolásokat, emeletes kék, és narancssárga buszokat láttam. Paul folyamatosan kommentálta hol járunk, hol vásárolhatok, vagy hol kapni a legjobb sört, és fish and chips-et.

Közeledtünk a kikötőhöz. Egyik oldalon a hosszan elnyúló, vörös homokos tengerpart, a másikon kávézók, éttermek, turisták kavalkádja, a színes napernyők, pálmafák alatt.

– Ez a Princess Pier! Nagyon öreg ám! – mutatott a tengerbe nyúló promenádra.

– Még Agatha Christie is koptatta, a görkorijával.

– Agatha Christie? Hogy került ide?

– Itt született, majd elkerült innen a háború után, de idős korában visszatért, egy óriási parkot vásárolt, nyaralóval. Greenway a neve. Sok ezren jönnek el megnézni az író otthonát. Évente szeptemberben fesztivált is rendeznek a tiszteletére.

– Az ott a Living Coasts! – mutatott a kikötő felett, átlátszó, fekete acélhálóval fedett építmény irányába.

A háló alatt színes madarak röpködtek, felette sirályok köröztek. Az épület egy magas sziklán feküdt, alatta a tenger. A Living Coasts fölött az útról, a tenger – ami zölden szikrázott a napsütésben – lélegzetelállító látványt nyújtott. Lent, a yacht kikötőben, ezernyi kisebb-nagyobb hajó árboca ágaskodott az ég felé.

Kövér, ötvenes éveiben járó nő sietett elénk. Haja fiúsan rövidre nyírva, homlokáról izzadságcseppek folytak a szemébe. Arca csupa mosoly, kedvesség volt, ahogy kitárta karját felém. Megszorongatott, mint egy régen látott rokont, vagy barátot.

– Tania! De jó, hogy köztünk vagy! Hogy utaztál?

Ha tetszett a beleolvasó, itt megvásárolhatod a könyvet.

C.C.Brown oldala

C.C. Brown írói oldala

Amazon

Libri

Maradj otthon! 13. rész - Európa Könyvkiadó - ("Izgalom, retjély, kaland, feszültség, félelem ez mind megtalálható egyes kötetekben.")

Maradj otthon! 13. részében az Európa Könyvkiadó oldalát nézegettem, hátha találok jó kis kikapcsolódást nyújtó könyveket. Mit ne mondjak, kicsit nehézkes volt, de azért találtam párat, amit szívesen elolvasnék, és örömmel ajánlanám nektek.

Sajnos a Könyvhét elmaradt, így még fontosabbá vált ez a rovat, hogy támogatni kell az írókat, kiadókat egy – egy ajánlóval. Én ezzel tudom támogatni, hogy Maradj otthon! rovatomban megmutatom azokat a kiadókat és az adott könyveket, természetesen azokat válogattam ki, amit én is szívesen elolvasnék.

Frank Goldammer:

Rémember

Tartalom:

Drezda, 1944–45. Az ínséget szenvedő lakosságot megviselik az elhúzódó háborús állapotok, özönlenek a városba a menekültek, mindennaposak a bombariadók. Egy nap brutálisan összevagdalt nő holttestéhez hívatják Max Heller felügyelőt. Egykettőre elterjed a szóbeszéd: az éjszakánként a légiriadók alatt az utcákon kószáló „Rémember” volt a tettes. 
Heller nyomába ered a gyilkosnak az utolsó háborús tél zűrzavarában, de még a főnöke, a náci Rudolf Klepp is újabb és újabb akadályokat gördít az útjába. A Rémember pedig egyre több áldozatot szed. 1945 februárjában, amikor porig bombázzák a várost, mindenki halottnak hiszi a gyilkost…

Sàenz de Urturi,Eva Garcia:

A fehér város csöndje

Tartalom:

Tasio ​Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak. 
Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet. 
Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik. 
Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?

Brand,Arthur:

Hitler lovai

Tartalom:

Arthur ​Brandet, a holland műkincsnyomozót találkára hívja a műkereskedelem világának egyik legveszedelmesebb figurája, hogy a segítségét kérje egy szobor felkutatásához és eredetiségének megállapításához. A válasz egyben a második világháború egyik nagy rejtélyéről is fellebbentené a fátylat: arról, hogy mi is történt valójában Hitler kedvenc szobrával, a „Lépkedő lovak”-kal, amely Berlin bombázásakor tűnt el. 
Brand a szobor nyomába ered: texasi olajmágnásnak álcázva magát lemerül a máig létező náci alvilágba, ahol újfasiszták és volt KGB-ügynökök hozzák a szabályokat, és eurómilliókért cserélnek gazdát a Harmadik Birodalom relikviái. A nyomozás egyre kockázatosabbá válik, amikor Brand csapdát állít, hogy elkapja a bűnözőket, akik a feketepiacon próbálják eladni a két bronzlovat. De kikre is vadászik valójában? És célt ér-e, mielőtt leleplezik valódi kilétét? A Hitler lovai egy John Le Carré-regényhez méltóan szövevényes kaland, a történelem egyik legkülönlegesebb műkincsrablásának krónikája.

Jorge Zepeda Patterson:

A fekete trikó

Tartalom:

Vannak ​kerékpárosok, akik meghalnának azért, hogy megnyerjenek egy etapot, kilencven kilométer per órás öngyilkos ereszkedéseket vállalva be; és ma már azt is tudom, hogy egyesek ölni is képesek a győzelemért. 
Szerencsétlen esetek különös sorozata rengeti meg a leghíresebb elit kerékpárverseny, a Tour de France nyugalmát és vonja magára a rendőrség figyelmét. 
Minden jel arra mutat, hogy egy titokzatos gyilkos szedi áldozatait, aki a bajnokot illető sárga trikóhoz akarja juttatni az egyik versenyzőt, bármi áron. 
A rendőrség felkéri Marc Moreau-t, az egykor a katonai rendőrség soraiban szolgált kerékpárost, hogy segítsen felderíteni a rejtélyes események okát. Marc eleinte abban a hitbe ringatja magát, hogy csak egy elátkozott évet fogtak ki, ám a napok múltával fokozatosan ráébred, hogy nemcsak ellenfeleivel, a kilométerekkel és a stopperórával, de a halállal is versenybe kell szállnia, a becsület, a barátság, az árulás és a szerelem mérföldkövei között szlalomozva. Az összes résztvevő gyanús, bárki lehet akár bűnös, akár áldozat, és valaki a közvetlen környezetéből, a szívének legkedvesebb emberek közül kijátssza Marcot. Végül döntenie kell: az igazság, a hűség vagy a dicsőség a legfontosabb számára? 

Victor Hugo:

A párizsi Notre-Dame

Tartalom:

Néhány esztendeje e könyv szerzője a Notre-Dame székesegyházban járván, vagy inkább kutakodván, az egyik torony homályos zugában emberkéz rótta szót pillantott meg a falon:

Ananké, végzet. 

A kőbe eléggé mélyen bevésett, idő marta görög nagybetűk, a formájukba és tartásukba belekövült, gótikus írásra valló, középkori kézről tanúskodó jegyek, de legkivált a bennük rejlő gyászos és baljós értelem mélyen megrendítette a szerzőt. 

Azon töprengett, azt próbálta megfejteni, miféle szenvedő lélek lehetett az, amelyik addig nem akart megválni e világtól, míg a bűn vagy balsors bélyegét rá nem ütötte az ódon templom homlokára. 

A falat azóta befestették vagy levakarták (magam sem tudom már), s a felirat eltűnt. Mert így bánnak a középkor csodálatos templomaival idestova kétszáz esztendeje. Pusztítják őket, ahol érik, belülről és kívülről egyaránt. A pap befesti, az építész levakarja, aztán jön a nép és lerombolja. 

Ennélfogva, azon a múló emléken túl, amelyet e könyv szerzője állít itt neki, ma már nincsen nyoma a Notre-Dame komor tornyába belevésett titokzatos szónak, nincsen annak az ismeretlen sorsnak sem, amelyet oly szívszorító tömörséggel fejezett ki. Az az ember, aki azt a szót írta a falra, évszázadokkal ezelőtt eltűnt a nemzedékek sorából. 

Abból a szóból lett ez a könyv. 

1831 februárjában

David Mitchell :

Csontórák

Tartalom:

Miután csúnyán összeveszik az anyjával, a tizenöt éves Holly Sykes dacosan otthagyja az otthonát. Nem szökni akar, csupán bebizonyítani, hogy ő már nem gyerek, ám a távolléte alatt súlyos tragédia éri a családját, ami hatással lesz Holly egész életére, a szeretteire… 
…és azokra, akiket még nem is ismer. Egy cambridge-i egyetemista, aki vagyonért semmitől nem riad vissza; egy nyughatatlan újságíró, aki a család és a haditudósítás között vacillál; egy megkeseredett író, aki egyre távolabb sodródik a sikertől – az ő életük prizmáján keresztül rajzolódik ki Holly sorsa. Ahogy telik az idő és elketyeg az élet, fény derül egy misztikus csoport létezésére, és egy egész élet látomásai és véletlenei értelmet nyernek egy szürreális, láthatatlan háborúban, amely a világunk peremén zajlik. 
David Mitchell, a Felhőatlasz szerzője ismét egy korokon és kontinenseken átívelő, epikus történetet alkotott, amely egyszerre sorsregény, metafizikai thriller és meditáció halandóságról és túlélésről.

Sakey,Marcus:

Brilliánsok

(Brilliánsok 1.)

Tartalom:

AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS. 
Adjon a gyermekének különleges induló tőkét! 
Mindannyian a legjobbat akarjuk a családunknak. De a legodaadóbb, legjobb szülő is csak annyira sikeres, amennyire a genetika engedi. 
Ezért a Ragyogó Fények Termékenységi Központ kizárólag olyan donorokat fogad, akik megfelelnek a következő követelményeknek: 
– Minimum 120-as IQ-ra tesztelték őket. 
– Nincs örökletes hajlamuk betegségekre. 
Korábban a mesterséges megtermékenyítést azoknál alkalmazták, akik nem tudtak más módon teherbe esni. De ez megváltozott. És miért is ne? 
Végül is, mi fontosabb – hogy a gyereke megkapja a lehető legjobb genetikai hátteret, vagy hogy rokonságban álljon önnel? 
Donorjaink a legjobb emberi képességek hordozói. És míg nem tudni, mi az oka annak, hogy egyes gyerekek adottsággal születnek, a józan ész azt diktálja, hogy az esély nagyobb, ha a szülők egyike adottsággal rendelkezik. 
Hiszen én termékeny vagyok. Miért gondolkodnék megtermékenyítésen? 
Röviden? A gyereke miatt.

Sakey Marcus

Egy jobb világ

(Brilliánsok 2.)

Tartalom:

Amikor ​már napok óta nincs áram, megromlott az étel a fagyasztóban, és kiürültek a boltok polcai, mihez kezdesz? Hogyan véded meg a feleséged és újszülött gyerekedet, ha a nappali fala üvegből van, és a kertvárosban fegyveres bandák cirkálnak? 
Az USA a terroristák és a kormány háborújában teljesen kettészakadt. Dr. Ethan Park szelíd átlagember, aki iszonyodik az erőszaktól, de kutatásai folytán mégis a konfliktus sűrűjébe kerül. Mindkét hadban álló fél őt keresi. Családjával együtt menekülne, de ez is lehetetlen, mert Clevelandet körülzárták. 
A helyzet a többi országrészben is vészterhes: három metropolis megbénult, az emberek éheznek és rettegnek. A Briliánsok-trilógia második könyvében Cooper titkos ügynök az elnök tanácsadójaként igyekszik jobbá tenni a világot, de olyan játszmába kényszerül bele, amely alapjaiban fenyegeti értékrendjét hiszen ellenfeleinek is megvan a maguk víziója a jobb világról. 
A Briliánsok-trilógia egy alternatív jelenben játszódik, ahol 1980 óta tízből egy megszületett gyermek különös képességekkel rendelkezik. A zsenik egy részéből terrorista lesz, akik lángba borítják Amerikát. Vajon sikerül Coopernek rendet tennie?

A könyveket itt tudjátok beszerzeni:
Európa Könyvkiadó

Beleolvasó: Szabó Tamás: Holdvíz

Néhány hónappal ezelőtt Szabó Tamás: Holdvíz c.kötetéből már hoztam nektek beleolvasót. De most újra hozok egy kis részletet ezúttal a cápás jelenetből. Három részletet mutatok nektek, bízom benne, hogy tetszeni fog.

Szabó Tamás:

Holdvíz

Tartalom:

Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?

Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?

ENGEDÉLLYEL

Hajnalodott. Két nap telt el azóta, hogy otthagytam Noémit a bóján. Tovább kell mennem! A szárazföld csábítóan közel lapult. De éreztem, hogy ez az utolsó néhány kilométer keményebb lesz, mint az eddigi szakasz együttvéve. Óriási akaraterőre volt szükségem ahhoz, hogy visszacsobbanjak a tengerbe, és folytassam az utat. Küzdöttem a fájdalom, a fáradtság és a beletörődés ellen. Olybá tűnt, mintha már évek óta küzdeném magam előre ebben a keserű-sós világban. Halászhajók horgonyoztak előttem, párszáz méterre lehettek... Ismét egy nagy csobbanást érzékeltem a szemem sarkából. Odakaptam a fejem. Egy pillanatra mintha láttam volna egy sötétszürke test körvonalait. De nem voltam biztos benne, hogy az, aminek gondolom. Talán csak a kimerültség űzött gonosz tréfát a képzeletemmel. Az érzés, hogy nem vagyok egyedül, minden eddiginél erősebb volt. A part felé néztem... Istenem, pedig már olyan közel járok hozzá! 

Megismétlődött a csobbanás néhány méterrel előttem; ezúttal szinte felrobbanni látszott a víz. Most már éreztem is a felszín alatt a nagy valami által keltett lökéshullámot. Ide-oda forgolódtam. Nem láttam, de tudtam, hogy itt van valahol a közelben. Talán alattam. Az apró hullámok szeszélyesen kergették egymást körülöttem, ám valami kitűnt közülük. Nem illett ide. Bár ugyanolyan szürkéskék színe volt, mint otthonának, az óceánnak, nem a víz részét képezte. Merthogy az áramlattal és a hullámokkal ellentétesen haladt. 

Ez a valami egy háromszög alakú uszony volt. Hol lassan, hol sebesen mozgott, néha eltűnt, máskor pedig magasan a felszín fölé tornyosult. Körülöttem ólálkodott, és én fáradtam követtem a tekintetemmel. 

Most már semmi kétség. Itt van... Figyel engem. Érzékeli minden egyes mozdulatomat. Lebuktam a víz alá. A búvárszemüvegem bepárásodott, de így is láttam rajta keresztül azt a nagy, félelmetes testet. Tízméternyire lehetett. Ott volt, aztán beleolvadt a mélység sötétjébe…Vajon milyen faj lehet? A jövevény elnyújtott nyolcasokat írt le körülöttem. Elúszott mellettem, aztán visszajött. Ez rám vadászik... Becserkészett engem! Biztosan régóta követ. Talán csak egy delfin.Egyre csak szűkültek azok a nyolcasok körülöttem. 

– Ne! Menj innen, hagyj békén, menj... Talán még a szívverésemet is hallja. Ekkor nagy sebességgel elúszott mellettem. A hátúszója nyílegyenesen szelte a habokat. Felsikoltottam, és belélegeztem egy nagy adag vizet. A farokúszója nem föl-le irányban mozgott, hanem a halakra jellemző oldalirányú, söprő mozdulattal. Vagyis akkor ez nem delfin. Hanem egy cápa. Iszonytató, fekete félelem szállt meg. A Miatyánkot kezdtem el motyogni. Tudtam, nem az én zsírtalan, szárazföldi húsom az ő ermészetes tápláléka. A legtöbb cápa összetéveszti az embert egy fókával. Legrosszabb esetben belém fog harapni... Ám hiába észleli, hogy a cupákom nem megfelelő a számára, és hiába hagy békén ezután, egyetlen próbaharapás is végzetes lehet idekint, ebben a legyengült állapotban. Ismét jött, de most abból az irányból, amire nem számítottam. Hozzám is ért, fájdalmasan súrolva fedetlen lábfejemet, ahol már nem takarta a búvárruha. A bőre rendkívül érdes volt; sokezer éles, apró, fogas pikkely fedte. Mintha csiszolópapír lett volna. Így kóstolt belém először. Vérfelhő lebegett körülöttem a bőrünk súrlódása nyomán, és ez csak fokozta a ragadozó vadászösztönét. Egyre magabiztosabb lett a mozgása. Egy nagy hullám megemelt, így fölülről jobban ráláthattam. A kurva életbe… mekkora! 

Bepánikoltam. Tudatszűkült állapotban kapálóztam a part felé. Hátulról támadott, alulról bökte meg az orrával a csípőmet, és felfordított. Mintha csak egy mozdony jött volna nekem. Megpördültem a tengelyem körül, s éreztem, hogy egy pillanatra kiemelkedem a felszín fölé. Mikor aztán észbe kaptam, láttam, hogy ismét a víz alatt vagyok.

A könyvet itt tudjátok megvenni:

Maxim Könyvkiadó

Szabó Tamás írói oldala

Beleolvasó: C.C.Brown: Tania - Örvény a múltba - ("Tudod, ha az éjszakai égre nézel, és pár másodpercre behunyod a szemed, majd újra kinyitod, már nem biztos, hogy ugyanazokat a fénylő pontokat látod, mint előtte.")

Számomra egyik legkedvesebb írónő könyvéből hozok nektek beleolvasót, C.C.Brown: Tania – Örvény a múltba címmel. Nagyon izgalmas, kalandos és humor kis történetről van szó. Tania véletlen baleset folytán egy másik helyre és időben tér magához, ahol számos kalandba fog keveredni, mely később a szerelem is rátalál majd. Szívből ajánlom nektek ezt a könyvet, és jó olvasást kívánok nektek.

C. C. Brown:

Tania – Örvény a múltba

Tartalom:

 Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!

ENGEDÉLLYEL

Prológus

Tudod, ha az éjszakai égre nézel, és pár másodpercre behunyod a szemed, majd újra kinyitod, már nem biztos, hogy ugyanazokat a fénylő pontokat látod, mint előtte. A fényévnyi távolságra lévő csillámló pontocskák kihunyhatnak egy pillanat alatt. Te a múltba tekintesz, ha felnézel a csillagos égre, így akár nevezheted magad időutazónak is. Csak legyen kitartásod, és egy pillanatra se csukd be a szemed, mert elveszted az utat, amely a csillagokhoz vezet...

Első rész

1. Elsüllyedt születésnap

           

November tizenkettedike van. Ez a nap annyiban fontos számomra, hogy minden évben ezen a napon ünneplem a születésnapom. Hogy miért nem mondom, ezen a napon van ténylegesen? Egyszerű a válasz: Fogalmam sincs, mikor születtem pontosan. Persze az év stimmel, a hónap is. A nap viszont bizonytalan.

Életemet egy macskának köszönhetem. Gondos szülő anyám – engem elhelyezvén születésem után egy dobozban – úgy ítélte meg, mindent megtett a jövőm megalapozása érdekében, így éjjel tizenegykor, a toronyház lépcsőházában sorsomra hagyott.

Egy hajnalban munkába induló BKV sofőr majdnem átesett rajtam, és a vörös macskán, aki mellém kucorodott. Annak teste melegétől nem hűltem ki. A Heim Pál kórház csecsemő osztályára kerültem. Leendő anyám is ott dolgozott. Miután már jóval a harmincon túl volt, valamint sajnos neki nem születhetett gyermeke, megbeszélte leendő apámmal, fogadjanak örökbe.

A Tania nevet kaptam, mert apa nagyon szerette az orosz irodalmat. Egyértelmű volt, ha nagyobb leszek, akkor elmesélik kalandos születésem történetét, ami nekem nagyon tetszett. Többször is elmeséltettem velük, esti mese helyett. Tehát ez a nap amolyan megemlékezés arról, hogy túléltem azt az éjszakát. Nem okozott lelki törést az életemben, hogy a biológiai anyámról semmit nem tudok. De miért is akarnék bármit megtudni róla? Hiszen nem kétséges, ő nem akart engem, de azért rendes volt tőle, hogy nem húzott le a vécén, hanem adott egy esélyt.

Gondoltam, meghívom néhány munkatársam, akivel összebarátkoztam az elmúlt hónapokban itt az angol Riviérán. A közelben volt egy jó kis romkocsma. A falakon milliónyi festmény, portré ismeretlen emberekről. Talán néhány hagyatékból megmaradt darab. A magas, burkolatlan mennyezetről alumínium lámpák lógtak le, akár egy gyárban. Óriási forgalmat bonyolítottak, és isteni volt a forró csokijuk. Erre a helyre mentünk át munka után: Paul, Renata, Josè, Kathy, Tom, és jómagam.        

– Ma mindenki az én vendégem! – mondtam, miután kihozták az első üveg bort.

– Nem is tudtam, hogy nyertél a lottón! – nevetett Josè.

– Nekem egy hölgy nem fizet! – kiáltott Tom. 

– Egyetértek. – mondta Paul.

– Oké, akkor ezt a bort én fizetem! – helyesbítettem, hogy ne essen csorba a férfiak önérzetén.

– Beszéltél már apáddal? – kérdezte Renata, miközben belepréselte magát egy fotelbe.

– Ó, igen! Már délelőtt felhívott, hogy felköszöntsön.

– Akkor, boldog szülinapot Tania! – harsogta Kathy, és magasba emelte poharát.

Néhány óra és több üveg bor múlva elszállingózott lassan mindenki.

– Tudom, te nem ittál, csak néhány pohárral, de azért ülj csak taxiba hazafelé – anyáskodott Renata. 

– Ne aggódj, hazatalálok. Nagylány vagyok! – nyugtattam meg főnököm.

Végigsétáltam a kikötői sétányon, amely felett színes villanykörte füzér világított több száz méteren keresztül. Az óriáskerék ki volt világítva, a vízen kikötő felett átívelő híd tükröződött. Messziről munkahelyem, a Living Coasts víziállatkert égbenyúló acélhálója sötétlett. Fájdalmas, elnyújtott vonyítás, vagy inkább ugatás hallatszott a sziklák felől.

Először azt hittem, az állatkertben valamelyik fóka, de ahogy egyre közelebb sétáltam, szinte bizonyos voltam benne, valahonnan a tenger felől jön. Vagy inkább a Living Coasts sziklái alól. Megborzongtam, amikor arra gondoltam, amit Tom mesélt, mikor először csónakáztunk arra. Az örvények veszélyesek, és ott a barlang a szikla alatt. Ide járnak a vadon élő fókák is, mert melegebb a víz.

A vonyítás újra, meg újra megismétlődött, kissé akadozottan, mint mikor a fókák panaszkodnak. Tudtam, valami baj van. Közelebb mentem az állatkerthez, a kulcsommal kinyitottam a kiskaput, majd óvatosan lementem az épület melletti keskeny lépcsőn, amely az apró kikötőhöz vezetett. A dagály még nem érte el tetőpontját. Teljes volt a sötétség, de a hangot most szinte egészen közelről hallottam. Keserves, panaszos hang.

Cselekednem kell! – gondoltam. Beugrottam a kis motorcsónakba, majd – a Tom-tól tanultak alapján – beindítottam. Kis gázt adtam, és amilyen közel csak tudtam, megközelítettem a barlang bejáratát. Leállítottam a motort, és körbe világítottam. Az egyik sziklamélyedésben, egy fóka fejét pillantottam meg, majd egy másikat is, picit beljebb. Nem tudtam, mi lehet a baj. Lehasaltam a csónak elejére, és kezemmel evezve próbáltam közelebb jutni hozzá. Rávilágítottam a telefonommal, akkor láttam meg a barlang bejáratát. Egy vékony drótháló védte, hogy ne menjenek be apálykor a kíváncsiskodók. Valaki mégis lyukat vágott rajta. Gondolom, ezen jöttek-mentek ki-be a fókák is. Ez a szerencsétlen viszont fennakadt. Azon gondolkodtam, hívni kellene Paul-t, vagy Tom-ot, de egyik sem volt túlzottan beszámítható a buli után. Végül határoztam: A csónak aljában megkerestem a mentőmellényt. A pulcsim, cipőmet levettem, a telefont a mellény egy vízhatlan zsebébe toltam. Lassan a vízbe ereszkedtem, miközben a csuklómra húztam a madzagot, ami a csónakhoz volt kötve

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

C.C.Brown oldala

C.C. Brown írói oldala

Amazon

Libri