Bánhidi Lilla kapta a Szabó Lőrinc irodalmi díjat

 Bánhidi Lilla kapta a Szabó Lőrinc irodalmi díjat

Az elismerést május 11-én adták át Miskolcon.

A Szabó Lőrinc irodalmi díjat Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatának közgyűlése azzal a céllal alapította, hogy elismerje a városban született, vagy szakmai tevékenységük révén a városhoz köthető költők, írók, irodalomtörténészek, publicisták munkáját.

A díj átadására minden évben Miskolc város napján, május 11-én tartott ünnepi közgyűlésen kerül sor.

Korábban a Prae Kiadó szerzői közül Kabai Lóránt (2020), Kabdebó Lóránt (1988) és Zemlényi Attila (2006) kapta meg ezt a díjat.

Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című krimije a Margó-díj 3. helyezettje lett 2023-ban.

Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod című kötetéről

Prae Kiadó

Prae Kiadó, Krimi ma sorozat, 2023

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

A borítót Kőszegi Judit grafikájának felhasználásával

Szabó Imola Julianna tervezte.

 

Mészöly Ágnes ajánlója

 

Vannak helyek, ahonnan sosem szabadulsz. Ahonnan elköltözni talán, de távozni nem lehet. A spirituális vonzás a galaxis túlvégén is megtart, ahol a Föld gravitációja már érzékelhetetlen.

Alexa – sikeresnek tűnő self-made-woman, aki vidékiként építette fel magát a fővárosi média könyörtelen világában, ugyanúgy, mint megalkotója –, azt hiszi, rég maga mögött hagyta múltját és szülőhelyét. Ám a sziporkázó légvár, amit az életének nevez, köddé válni látszik. Ha más nem is érzékeli, ő tudja: az összeomlás csak idő kérdése. Hogy az alapoktól kell újraalkotnia mindent.

Egy gyilkosságsorozat, melyet az egész ország döbbent borzalommal figyel, lehetőséget ad számára, hogy bizonyítsa rátermettségét oknyomozó riporterként. Beleássa magát az ügybe, és ahogy egyre többet tud meg a brutális kegyetlenséggel kivégzett, gyönyörű lányok történetéből – melynek szálai gombafonalként hálózzák be szülővárosa földjét –, egyre személyesebbé válik számára az ügy.

A végzet pedig visszavezeti őt a kezdetekhez. Borsodba, elfeledettnek hitt szerelméhez és feldolgozottnak hitt traumáihoz.

Bánhidi Lilla első krimijének hőse versenyfutásba kezd az idővel és a titokzatos, tökéletesnek tűnő gyilkossal, ám hogy a célszalagnál mi vár rá, mindenki számára rejtély.

A Prae kiadó Krimi Ma sorozata a Sorsod Borsod megjelenésével újabb remekművel gazdagodott, amely a hagyományokhoz híven körömrágósan izgalmas, mellbevágóan fordulatos, és úgy minden ízében hazai, hogy a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő regény.

Részlet a regényből

November 15. csütörtök

Miskolc, Népkert

– Rexi! Hozzám!Rekedt férfihang hasít a Népkert nyirkos levegőjébe. Az ösvény a szokásosnál is sötétebb, a köztéri lámpák fényét lefogja a köd, a körvonalak csak tompán látszódnak. A feléjük tornyosuló több százéves platánfák mint a hegyek festik még feketébbre az estét.

– Hozzám!

Háromsaroknyira, a park közepén foltos, hosszúszőrű kutya csóválja a farkát izgatottan. Mohón szívja magába a térkövek mellett, a fűszálakon maradt szagokat. Hallja az ismerős hangot, felismeri a nevét, de ügyet sem vet rá. Kevésnek érzi a póráz és a nyakörv szétválasztása óta eltelt időt. Tovább szaglászik. Ismeretlen, intenzív aroma csapja meg az orrát, édeskés és fanyar. Követni kezdi. Jobbra fordul, a szökőkútnál még erőteljesebben érzi. Gyorsabban szedi a lábát, belefeledkezik a szimatolásba. Az új szag a kisösvény felé csábítja. Rákanyarodik, érzi, már nagyon közel a forrása. Futásnak ered.

A Vigadó felől szél támad. Végigsüvít az üres járdaköveken, körbefújja a szökőkutat, a pad alatt felkap egy csikket és a rekortán futópálya felé söpri. Tovább kavarog a játszótér felé, befúj a hattornyú vár fedett csúszdájába, megmozgatja a rozsdás hintát. A nyikorgás éles hangja végigfut a sötét parkon.

A kisösvény eldugott végén, az országúthoz közel, a kutya egy háromtörzsű fa tövéhez rohan. Belegázol a gondosan összehordott avarkupacba. A színes levelek magasra röppennek. Mélyről, a halom aljából gyémánt hideg fénye csillan.

– Rexi! Vissza! – kiált erőteljesen. Fütyülni is próbál, de vacog a foga. – Hol az istenbe vagy már?

Összegyűrődött cigit vesz elő a kabátja zsebéből, idegesen kattogtatja az öngyújtót. A cigi izzani kezd, mélyen beleszív, és gyors léptekkel a kutya után indul.

Átlagosan tizennégy és tizenhat fok közötti hőmérséklet, országszerte több órás napsütéssel, ezt ígérték mára a meteorológusok a kereskedelmi csatorna reggeli híreiben. A miskolciak meleg kabátot vettek. Miskolcra nem érvényes sem az átlagos, sem az országszerte. A Búza téri mérőállomáson a hőmérő higanyszála kilenc foknál megállt. A nap csak délelőtt sütött ki, és tíz perc után el is tűnt.

Rexi a levelek közé fúrja az orrát, a farka gyors ritmusban csapkod jobbra és balra, az egész hátsó fele vele tekeredik, mindjárt eléri a célt. Mindent beterít az új szag, elnyomja a jelölések maradékát és addigi kedvence, a rothadó fű aromáját is. Egy pillanatra felnéz, füle figyelőállásba hegyesedik, maga elé mered. Valami kilóg a levelek alól. Valami oda nem illő, amilyet még soha nem talált a szokásos esti népkerti sétákon. Érzi, onnan jön a frissen felfedezett szag. Lendületet vesz, elrugaszkodik. Az egyik platán takarásában egy alak feszülten figyeli. Rexi lába már a levegőben, mikor szorítást érez. Határozott szorítást a hátán, közvetlenül a nyaka alatt. Fájdalmasan felvakkant.

– Végre megvagy! – kiáltja a gazdája, és visszarántja a járdára. – Rossz kutya!

Rexi kétségbeesetten ugat, nyüszít, lába a fa felé kapálózik. Teljes erővel próbálja a gazdáját visszahúzni. A nyakörvén élesen csattan a póráz fémcsatja. A férfi a kezére tekeri a szíjat és erővel a járdán tartja a kutyát. Közel húzza magához. A platán mögötti alak hátát a fának veti.

– Gyere szépen, mindjárt vacsora! Pörkölt lesz. Te is szereted. Ha jó leszel, kaphatsz belőle!

A pórázt a Jégcsarnok irányába húzza, eltűnnek a sötét park fái között.

Az éjszakára ígért szélvihar a vártnál hamarabb érkezik. A Népkertet a hármas út felől éri. Belekap a háromtörzsű platán hatalmas lombjába, erőteljesen tépázza. Az ágak reccsennek, a levelek egymás után hullnak a földre, rá a maradék avarkupacra. Mindent betemetnek a fa körül.

„Köszönjük a tudósítást Radványi Alexának, és most időjárás. Hétvégén lehűlés várható, majd hétfő reggel enyhe melegfronti hatás érvényesül hazánkban, amely többfelé okoz havazást.” A pörkölttel terített vacsoraasztalhoz átszűrődik az esti híradó vége. „A legnagyobb mennyiségű hó az északkeleti területeken, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében várható. Oda a szokásosnál hamarabb érkezik idén a tél.”

 

A szerzőről

Bánhidi Lilla író, újságíró, tv-riporter.

Pályáját szociális munkásként kezdte Miskolcon, a hajléktalan ellátásban dolgozott.  Egy helyi rádió, az Európa Rádió riportere, hírszerkesztője, majd műsorvezetője.

 Dolgozott a Miskolc Városi Televízió, a Pulzus Info Tv szerkesztőjeként, a Sztár FM műsorvezetőjeként és a Reform hetilap külsős újságírójaként, majd Budapesten az MTV, az ATV, azután 14 évig az RTL riportereként.

 Három éve foglalkozik tudatosan az írással. A Centrál Média Akadémián Totth Benedek és Szurovecz Kitti, majd a Magyar Íróképzőben Zsiga Henrik tanítványa. A Péterfy Akadémia képzésein és magánóráin Péterfy Gergelytől tanult kreatív írást, részt vett Tallér Edina több írói workshopján, két éve állandó tagja az írói műhelyének. Emellett Kukorelly Endre workshopjaira jár.

 A Sorsod Borsod az első regénye. Regionális krimi. A Prae Kiadó 2020-as krimi pályázatán a legjobbak közé válogatták.

Bánhidi Lilla portréját Norigami Works készítette.

A kötet megrendelhető a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Doszpot Péter eseteiből Szlavicsek Judit írt letehetetlen krimit valóság és fikció határán

 Szlavicsek Judit:

Doszpot nyomoz

„A legbonyolultabb dolgok szeretnek a pillanat törtrésze alatt megoldódni, még ha ez nem mindig tetszik is az embernek.”

Az ország legnépszerűbb krimiírója az egykor leghíresebb nyomozó történetéből formált letehetetlen krimit

Megjelenés: november 19.
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 360 oldal

Leírás

Egy regény, amilyet még nem olvastál.

Sosem látott bravúr, hogy az ország talán legnépszerűbb krimiírója, a Kardos Júlia-krimik és a Viharcsapda szerzője az 90-es évek emblematikus sztárnyomozójának alakja és esetei köré fonjon fordulatos bűnügyi történetet. Judit és Péter több mint ötven órán át beszélgettek az említett viharos időszak megpróbáltatásairól: megelevenedtek az olyan – ma már a magyar kriminalisztika történetének részeként kezelt – esetek, mint a bolti sorozatgyilkos véres ámokfutása, vagy épp a Fenyő János ellen elkövetett merénylet, de ezen túl valami más is. Annak, aki nem élt az 1990-es évek Budapestjén, ma már alighanem elképzelhetetlen, hogy ez a többnyire békés város forrongó katlanként létezett, a számos gyilkossági ügyet pedig egy különös hatékonysággal dolgozó életvédelmi csoport vizsgálta, élén a valaha volt legfiatalabb főnyomozóval.

Doszpot Péterre sokan emlékeznek: látták a tévében, emblematikus fekete bőrdzsekijében, ahogy tetthelyeken irányítja az embereit, majd nyilatkozik a kamerák előtt. Magabiztos volt, erőtől duzzadó, aki tudta, mit csinál, emiatt a tévénéző hitte, hogy csapatával megoldja a hírműsorokat megtöltő borzalmas ügyeket. De mit élt meg Doszpot Péter a lelke mélyén? Miként irányította a nyomozást? Milyen bajtársakkal dolgozott együtt, és miként göngyölítette fel egy-egy ügy szálait?

Szlavicsek Judit a tőle megszokott megunhatatlan stílusban, a valóságot és a fikciót vegyítve remekbeszabott krimiben meséli el ennek a mára már legendás korszaknak, és ikonikus rendőri vezetőnek a történetét, melyből az idei ősz legegyedibb, és legizgalmasabb olvasmánya kerekedik.

Egy krimi, ami több annál, és amit egyszerűen mindenkinek olvasnia kell. Ha élt a 90-es években azért, ha nem, akkor pedig azért.

Fülszöveg

Budapest, a sötét 90-es évek végén.

Tombol az erőszak mindenhol.

Doszpot Péter, a BRFK valaha volt legfiatalabb gyilkossági főzsaruja épp egy budai villához száguld: egy húszéves lány megölését jelentették. Az utóbbi hónapok brutális alvilági leszámolásai után egy számukra hétköznapi eset kinyomozása vár rájuk. Csakhogy a gyilkost minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül azonosítani.

Egy évvel később egy véletlen találkozás egy tihanyi étteremben ismét lendületbe hozza az eseményeket, de eközben Budapesten már egy újfajta félelem tartja rettegésben az embereket: egy sorozatgyilkos mészárol le gyanútlan boltosokat kegyetlenül, gyakran fillérekért.

Miközben Doszpot és csapata versenyt fut az idővel, hogy megakadályozza az újabb gyilkosságokat, a fiatal lány megölése sem hagyja nyugodni, ráadásul az ügyben egyre nyugtalanítóbb részletekre derül fény.

Szlavicsek Judit pattanásig feszült regénye Doszpot Péter, volt gyilkossági zsaru több mint ötvenórányi mélyinterjún rögzített visszaemlékezésein és korabeli napilapok újságcikkein alapul, a legizgalmasabb krimik eszköztárával vegyítve. A könyv ott lebeg valahol az írói képzelet és egy legendás bűnügyi korszak rögvalójának határán, de semmi kedve tartozni egyik világhoz sem.

Ez a történet ötven százalék valóság és ötven százalék fikció – de 100% Doszpot.

A szerzőkről

Doszpot Péter előbb a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának csoportvezetője, majd a BRFK Életvédelmi Alosztályának vezetője lett, utóbbit mindösszesen 32 évesen sikerült elérnie. Nevéhez számtalan legendás gyilkossági ügy kapcsolódik. 1998-ban az Év rendőre lett Budapesten. 2001-ben szerelt le, alezredesi rendfokozatban.

Szlavicsek Judit a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon. Szakdolgozatát a krimi és szépirodalom kapcsolatáról írta. Később elvégezte a jogi egyetemet is, és jogászként dolgozott. Napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója, a Balatoni krimik-sorozatának mindegyik része a sikerlisták élén nyitott.

Részlet a kötetből

„Kemény a padló – felébreszti, ahogy a csípőjét nyomja.

Lehúzza a cipzárt a hálózsákon, hanyatt fordul, és hosszan kifújja a levegőt. Épp együtt vele. Vagyis a géppel – most ő szabja meg, hogy a lánya mikor kap levegőt. Percenként tizenhatszor. Így állították be a gépet.

Szóval, fekszik ott a kórházi ágy mellett a földön, a mennyezetet bámulja a monitor kékes fényétől derengő kórteremben, és most együtt lélegeznek. Beszív-kifúj, beszív-kifúj. Nekem megy, menjen neked is, kicsi szívem! – gondolja, és érzi, hogy mindjárt elbőgi magát.

Menjen neked is, életem.

Az egy héttel korábbi nap jut eszébe, amikor az orvos megmondta, hogy a hároméves ikerlányaik közül az egyiket, Ziát lélegeztetőgépre kell tenni, hogy meg tudják menteni. Fertőzés, tüdőgyulladás, életveszély… Hogyhogy megmenteni? Mégis, mi ez az egész? Hogy kerültünk ide, miért van ez – mégis, hogy a francba jutottunk el idáig, hogy erre kellett rábólintanom? Mégis, mi történt az életünkkel?

Akkor nem tudta leállítani a fejében pörgő kérdéseket, és akkor bőgött is, igen.

– Minden rendben van, Doszpot úr? – kérdezte a taxis a visszapillantó tükörbe pillantva, ő meg visszanézett rá, megtörölte az orrát a keze fejével, és bólintott.

– Akkor én nem szólok egy szót se Doszpot úr, jó?

Valami olyasmit felelhetett rá, hogy maga az én emberem, de nincs meg az egész tisztán. És csak mikor kiszállt a házuk előtt, jött rá, hogy nem is mondta meg neki a címét.

Mert nem is kellett, mert ez ilyen.

Mert ő, akit úgy hívnak, Doszpot Péter, húzza maga után a múltját, az jön utána oda is: egy taxiba, ahol üvöltve sír egy vadidegen férfi előtt, aki simán tudja, hogy hívják, és még azt is, hogy hova kell őt vinnie. Csak arról nincs fogalma, ki ő valójában. Doszpot elhúzza a száját és becsukja a szemét. Bárcsak ő legalább tudhatná. Most például csak egy apa, aki egy hete azért sírt a taxiban, hogy mire odahaza belép az ajtón, már elég erős legyen ahhoz, hogy a felesége és a két másik lánya – Zia ikertestvére, Zoé, és a nővérük, Hanna – belé kapaszkodhassanak.

Fekszik a földön, és érzi, ahogy az izmok a hátában lassan fájdalmas kötegekbe merevednek. Most nem mozdul, és nézi a semmit a plafonon. Egy ideig még kényszeríti magát, hogy egyszerre vegye a levegőt a lányával, aztán sóhajt egyet, és lekapcsolódik a ritmusról, amit a gép diktál. Túl hosszú, túl egyenletes, egyszerűen túl nyugodt ahhoz, hogy most így tudjon lélegezni.

Bíp-bíp-bíp-bíp-bíp.

Az első pillanattól fogva retteg a monitor hangjától. Az jó, ha egyenletes. De mi van, ha nem? Ha belódul: bíbíbíbíbíbíbíííííí, és abba sem hagyja, vagy épp ellenkezőleg, mi van, ha egyszer csak…

Nyel egyet és megrázza a fejét – keményen koppan a padlón a koponyája, ő pedig megretten, mi van, ha felébred a zajra? Bassza meg. Hülye vagyok – gondolja. A lányom alszik. És amíg a gépek, az orvosok és a testébe áramló szerek úgy akarják, aludni is fog.

Most újra behunyja a szemét, és maga elé képzeli az arcát, de nem kel fel, hogy megnézze. Így nem kell látnia a kék és a fehér csövet, ami egész a szájáig kanyarog, hogy ott aztán elvesszen benne, a ragtapaszt az orra körül, amivel a szondát rögzítették, nem kell látnia a branült a karjában, a tappancsokat a mellkasán, nem kell látnia, hogy nem mozdul, most gondolhat rá úgy, amilyen ő valójában.

Vajon álmodik? Érez, vagy gondol valamit? Vajon fél? Hagyd már abba, figyelmezteti magát, és újra megrázza a fejét, hátha az segít kizökkennie a kilátástalan spirálból. Felül, kikászálódik a hálózsákból, és az ablakhoz megy.

Hajnalodik, de még nem mozdul semmi odakinn, csak ő virraszt, és persze a nővérek a folyosón – szinte látja maga előtt, ahogy valamelyikük felnéz az előtte tornyosuló kórlapokból és a képernyőre pillant: a szobájuk a 04-es kocka, a jobb szélső a második sorban, na, megint nem tud szegény aludni, gondolja épp talán a nővér, ahogy látja a kórterem ajtaja fölé szerelt kamera képén, hogy az ablaknál áll, aztán már hajol is megint a papírmunka fölé.

Doszpot meg újra a gondolataiba menekül. Mióta benn vannak a kórházban, ez az egyetlen, ami működik, ha úgy érzi, megőrül. Annyiféle film pergett már le előtte az utóbbi néhány éjszakán, hogy maga is meglepődött. Mert annyira régen volt ez az egész, de tényleg. És most mégis éles a kép, vagy legalábbis jóval élesebb, mint gondolta. Ilyenkor furcsa filmeket néz, olyanokat, amiknek ő maga a szereplője. Miközben nézi, érzi, hogy melege van és csorog az izzadtság végig a hátán, látja, hogy nagy a forgalom körülöttük, hallja, ahogy a rakparton hosszan dudál egy autó, most is az agyában lüktet az ezernyi infó, amiből azonnal össze kéne állnia egy képnek – most is érzi, hogy fél.

Ebben a ma hajnali filmben újra egy autó hátsó ülésén ül épp úgy, mint egy héttel ezelőtt. Ezerkilencszázkilencvenkettő nyarán járunk, és ő nem több, mint harminc. A férfi pedig, aki az első ülésen ül, ezúttal nem egy taxisofőr, viszont ő is tudja a nevét. Legalábbis azt hiszi. De amikor hátrafordul és a szemébe néz, pontosan lehet tudni, hogy többé már nem hisz neki.

– Oké, lebuktam, zsaru vagyok – mondja Doszpot a legkézenfekvőbbet és egyben a legbiztonságosabbat. Rendőrt ölni hülyeség, ezt minden bűnöző tudja – ugye, tudja? Ebben a pillanatban csak remélni lehet.

– Átbasztál, Péter – feleli az, és Doszpot szinte fájdalmat lát a szemében: kedvelte őt.

Azt hitte, barátok – szinte már barátok. És hogy majd együtt üzletelnek. Lassan bólint, és közben azon filózik, hogy most mi lesz. Kiviszik a városból? Vagy elintézik itt, és aztán valahol beledobják a Dunába, majd egyszerűen tovább hajtanak? Esetleg csak megverik, és ennyi?

Anélkül, hogy a fejét elfordítaná, figyeli az útvonalat, és igyekszik minél több információt rögzíteni, hogy majd segíthessen a többieknek rátalálni. Nem mintha esélye lenne bármilyen formában is kapcsolatba lépni velük. Azt persze akkor, ott, az autó hátsó ülésén ülve még nem tudja, hogy a fedett autója rendszámát épp aznap reggel kérdezte le valaki, és hogy az erre kiadott figyelés miatt odabenn mostanra már tudják, hogy bajban van.

Akkor és ott csak csurog az izzadtság végig a hátán, és nem tudhatja, hogy mi lesz vele. Nem tudhatja, hogy a férfi – aki egészen addig a barátjának hitte – néhány perccel később kap majd egy hívást, és hogy ezután egyszer csak lehúzódnak az út szélére, és kiteszik őt, mintha semmi sem történt volna. Ahogy azt sem tudja akkor még, hogy ez a férfi aztán évekig minden újévkor felhívja majd, hogy boldog új évet kívánjon neki.

– És hogy vagy? – kérdezi ilyenkor azon az alig érthető törtmagyaron, amit használ, Doszpot meg rávágja, hogy kösz, jól, aztán bontja a vonalat, és újabb egy évig nem gondol rá, mert egy ideje már nem gondol arra, ami azelőtt volt.

Aztán ez a film hirtelen kifut, ő meg elfordul az ablaktól, és végre erőt vesz magán, hogy a lányára nézzen. Mellbe vágja, hogy milyen gyönyörű, ahogy ott alszik – még így is, istenem.

A gyerekek.

Egyet nem lehetett megszokni sosem: ha gyereket öltek meg. És a szülők. A fájdalom – nézni őket, ahogy szépen lassan sorvadnak a gyásszal együtt. És ha még választ sem tudtak adni nekik? Ha legalább annyival sem tudtak enyhíteni a kínjaikon, hogy megmondják nekik, hogy ki? És azt, hogy miért?

Nézi a lányát, és megint emlékezik. Indul a film odabenn: most kilencvenhat tele, ő frissen kinevezett gyilkossági vezető, tele lelkesedéssel és kételyekkel. Itt, ebben a filmben is egy lány szerepel, nem kicsi, már majdnem felnőtt, de ő is annyira gyönyörű, annyira ártatlan – most újra tisztán látja maga előtt az arcát abban a budai házban, abban a konyhában, a falnak támaszkodva ül, mintha csak lassan lecsúszott volna, hogy kicsit megpihenjen, aztán már látja maga előtt a szüleit is, emlékszik, mi lett velük azután, hogy… Miért éppen ez az ügy jutott most eszébe? Mert ott végül lett ki, és lett miért, pedig sokáig úgy tűnt, hogy semmi esély rá? Lett válasz, de azt akarni kellett nagyon. Megszállottan.

Sóhajt, aztán elmosolyodik, mert a semmiből hirtelen belé nyilall a bizonyosság, hogy itt és most – a saját lányával – minden rendben lesz. Nem tudja, honnan és miért jön, de itt van és kész: itt van a biztos tudat, és ő most kristálytisztán tudja azt is, hogy kicsoda. Egy apa.

És egy volt gyilkossági zsaru, aki sokat látott – és aki tele van történetekkel.”

Agave Könyvek

Beleolvasó: Haffner Orsolya:Tükörtó - ("Arcán jeges rémület látszott, amint az ablakon keresztül figyelte a szürke és fekete ruhába öltözött alakokat. Megfordult, szeme a szobát pásztázta. ")

Újabb részletet hoztam nektek Haffner Orsolya: Tükörtó című könyvből. A könyvet Smaragd Kiadó illetve webshop oldalán.  Jó olvasást!

Haffner Orsolya

Tükörtó

Tartalom

„Elza ​elméje csodálatosképpen kitisztult. A hűvös vízben úszva érezte meg sok év után újra, hogy egyetlen út áll előtte. Olyan ösvény, amelyen járva legyőzheti önmagát.”

1950-ben egy ötéves kislányt elszakítanak a szüleitől. Megannyi viszontagság után szerető családra lel, mégsem talál nyugalomra. Húga betegsége, pénzgondok és egy vonzó zenész a feje tetejére állítja az életét. Úgy érzi, menekülnie kell, ám senkinek nem szól róla, merre tart.
46 évvel később Elza múltjának sötét árnyaival küzd. Édesanyja halálának fájdalmas emlékét elnyomva a jobb élet reményében tervezgeti a jövőjét, azonban egy váratlan történés felszakítja a lelkén ejtett sebeket. Egy kezébe kerülő levélből tudomást szerez egy elfeledett családtagról, akinek a létezéséről éveken át hallgattak.
Elza nyomozásba kezd, de egyre több a válaszra váró kérdés. Minél közelebb kerül a rejtély megfejtéséhez, annál veszélyesebbé válik a küldetés. Miközben belemerül a múltba, olyan titkok is napvilágot látnak, amelyeket talán nem lett volna szabad bolygatni.
Vajon hol fonódik össze a két idősíkon játszódó történet? Mikor találkozik a múlt és a jelen?

A TÜKÖRTÓ

RÉSZLETEK

1. Fejezet

West Stratford, 1950

  Megint azt képzelte, hogy ez csak játék. Karen, az anyja sokszor tanácsolta ezt neki, amikor időnként megjelentek náluk ezek a furcsa emberek. Ne féljen, tegyen úgy, mintha mesejáték lenne, akkor hamarabb véget ér. Ezúttal azonban Anya szokatlanul viselkedett. Arcán jeges rémület látszott, amint az ablakon keresztül figyelte a szürke és fekete ruhába öltözött alakokat. Megfordult, szeme a szobát pásztázta. Tekintete végül az egyszerű nappali túlsó sarkában álló, ruhákkal teli szennyeskosáron állapodott meg.

– Szívecském, játssz bújócskát! Bújj be a ruhák közé, és ne gyere elő! – suttogta sürgetően.

   Megérezve a közelgő veszedelmet, a kislány félénken bólintott, és a kosár felé szaladt. A puha pulóverek és nadrágok átölelték kis alakját, miközben befurakodott, szíve pedig úgy vert, mint egy csapdába esett madárnak. Anya sietve elrendezte a ruhákat, hogy elrejtse a lányát, majd lecsukta a szennyesláda tetejét. Az oldalán lévő nyílások épp akkorák voltak, hogy a kislány kiláthasson, mégis észrevétlen maradjon. A kopogás egyre hangosabbá és erősebbé vált. Mielőtt Anya elfordult a kosártól, pillantása elidőzött egy alig észrevehető mozdulaton, amint a lány a ruhája ujját a szeme elé húzza. Ekkorra Trevis, az apja is előkerült, és kinyitotta az ajtót.

   A sötét ruhás férfiak ijesztőbbek voltak, mint máskor, hangosan beszéltek, és füstszagot árasztottak. Egyikük kiabált. Erős, nyers hangja bántotta a fülét, ezért a kislány kissé összébb húzódott. Nagyon mérges, de kire haragszik?

   Ahogy jobban kilesett, kis híján felsikoltott. Rémülten vette észre, hogy Apa felemeli a kezét. Meg akarta ütni az egyik férfit, ez azonban nem sikerült neki, mert az éberebb volt, és gyorsabban mozdult. Mire a kislány észrevehette volna, a két másik fekete ruhás egy szempillantás alatt odaugrott, és lefogta Apát. Egyikük hátrafeszítette a kezét, mialatt a másik gyakorlott mozdulattal összekötözte a csuklóját.

– Gyerünk, most velünk jöttök! – mondta egyikük.

    Várni fog, mert hamarosan jön érte valaki.

  Hogy ki, arról fogalma sem volt. Remélte, hogy nem tart sokáig, mert nagyon régóta kucorog a szennyeskosárban, és a lába is elgémberedett. Úgy tűnt, az ijesztő alakok látogatása véget ért, Anyát és Apát magukkal vitték. Az imént még tele volt a szoba emberekkel, most pedig már üres. Csak ő maradt itt, a ruhák között gubbasztva. Ahogy a szülei kifelé tartottak, hallotta, hogy Anya Apa nevét kiáltja. Anya sírt, csúnya szavakat mondott, de a fekete ruhások nem törődtek vele. Miért nem mehetett oda hozzájuk? Nem merte megkérdezni, az a magas férfi nagyon sietett. Apa ordítani kezdett, majd amikor ráeszmélt, hogy hasztalan, abbahagyta. A kislány felemelte a kosár fedelét, hogy jobban kikukucskálhasson, és kedveszegetten nézett a szülei után. Előfordult ilyen máskor is, erre nagyon jól emlékezett, igaz, még sohasem vitték el Anyát és Apát egyszerre.

  A kislány eltűnődött a maga gyerekes módján, hová mehettek. Lehet, hogy egyenesen a börtönbe, vagy talán szólnak a rendőrségnek. Még csak ötéves volt, csakhogy ezek a szavak már ismerősen csengtek a számára. Bár tudná, mikor jönnek vissza! Az is lehet, hogy valaki más jön érte. Halvány sejtelme sem volt, ki fog róla gondoskodni, mert nem ismert senkit az anyján és az apján kívül.

  Nem bírt tovább a rejtekhelyén kuporogni.

Folyt.Köv.

Kocsis Gergely: A varjúszellem – Újabb regény a Krimi Ma sorozatunkban!

 Kocsis Gergely

A varjúszellem

Krimi Ma sorozat

Megjelenik április 10-én!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2024

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

Könyvbemutató Budapesten a Nyitott Műhelyben április 12-én 19 órától

Esemény

A szerzővel és Péczely Dóra szerkesztővel Rácz I. Péter beszélget.

A kötetből Mics Ildikó színművész olvas fel részleteket.

A regényről

 

„A fővárosi detektívet, akit háborús traumák kísértenek, a nagy magyar Alföld egy unalmas kisvárosába küldik felderíteni egy hétköznapinak tűnő gyilkosságot. Persze hamar kiderül, hogy a dolgok messze nem olyan egyszerűek, ahogy első pillantásra tűntek… A varjúszellem a krimi és a misztika, a történelmi regény és a fantasy finom iróniával megírt, különleges ötvözete, amely a két világháború közötti, mágiával és legendákkal teli magyar vidék sötét titkaiba kalauzolja az olvasót.”

 

Péterfy Gergely

 

Fülszöveg

 

Adler Vilmos, az első világháborút megjárt katona leszerelése után detektívként találja meg a helyét a világban. 1922 februárjában az álmos mezővárosba, Karattyánra utazik, hogy kiderítse, ki ölte meg a befolyásos államtitkár unokahúgát. A novemberi hideg ellenére a nőt kisestélyiben találták meg a templom mögötti parkban – megfojtották. Adlernek azonban nemcsak bonyolult és vérfagyasztó esetekkel kell szembenéznie, hanem háborús veteránként saját magával, múltjával és kísértő emlékeivel is.

A detektívet poszttraumás stressz szindróma gyötri, emlékképei túlnőnek tudatán, és beférkőznek a mindennapok eseményei közé. Valóság és képzelet összemosódik, az egyre aggasztóbb történések mellett pedig meg kell küzdenie azzal, ahogyan próbára teszi a saját tudata. Vajon képes-e kellőképpen nyitott lenni elméje, amikor minden kapaszkodó kicsúszik a kezéből? Kocsis Gergely regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva.

A szerzőről

 

Kocsis Gergely 1974-ben született Budapesten. Mérnöki és közgazdász diplomával rendelkezik, és jelenleg egy adatokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég vezetője. 2013 óta aktív a blogvilágban, majd 2020-tól kezdve szépirodalmi kisprózákat publikál. Írásai szerepeltek különböző irodalmi lapokban, többek között a Kalligram online, a Szófa, a Halszájoptika és a Népszava Nyitott Mondat mellékletében. Két novellája Patrick Mullowney fordításában angolul is megjelent, a New York-i Liszt Ferenc Intézet publikálásában. Első regénye, A varjúszellem, 2024 áprilisában jelenik meg a Prae Kiadó gondozásában.

 

A szerző portréját Raffay Zsófia készítette

Részlet a kötetből

„A detektív Borovitz főügyész előszobájában ült, négy óra múlt tíz perccel. Várakoztatták – biztos volt benne, hogy szándékosan. Előtte már vagy öt perce kijött egy hatalmas tokájú, harcsabajuszú úr. Arra gondolt, hogy a pálinkáját sem tudta meginni, amit a tárgyalóban kikészítettek, olyan gyorsan terelte be Tivadar. Éppen kérni akart még egyet, amikor megjelent egy hivatali szolga, és intett, hogy fáradjon beljebb, mert a méltóságos úr fogadja. Süppedős vörös szőnyegen vezetett az út, a falon egy ízléstelen paraszti csendélet, mindenütt aranyozott stukkók, a polcokon iratok, az asztaloknál serénykedő titkárnők.

Az alacsony, kedélyes főügyész szinte eltörpült a detektív mellett. Kerek pocakján óralánc csillogott, ősz, gondosan nyírt körszakálla felett monoklit viselt. Kicsi, puha tenyerét lagymatag kézfogásra nyújtotta.

– Borovitz Aurél. Hmm… hogy is hívják… pedig mondták, de már nem az igazi a memóriám… Ez a sok név és arc…

– Adler Vilmos, méltóságos uram, a pesti rendőrkapitányságról jöttem.

Adler egy pillanat alatt felmérte az irodát. Díszes, kerek asztalhoz ültek, rajta aprósütemények, többféle pálinka, pezsgő, Dreher konyak. A szoba közepén egy roppant íróasztal terpeszkedett, meglehetett vagy három bécsi öl. Katonás rendben akták magasodtak az egyik szélén, a kibontott posta a másikon. Alapos ember, aki szereti a rendet és a hatalmat, vonta le a következtetést a detektív.

– Á, igen, igen. Vértesy Erzsó ügyében, ugye? Sajnálatos eset, és pont a mi szeretett Karattyánunkban! Pedig milyen kedves teremtés volt ez az Erzsó, mindenkihez volt egypár kedves szava, ismeri az ilyet, nem? Igazi jelenség. Nagyon fog hiányozni, mondtam is a méltóságos államtitkár úrnak. De a méltóságos úr csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy rendes nyomozást akar, hogy a csendőrségnek nincsenek megfelelő eszközei és tapasztalata. – Közben leültek a hatalmas irodában a vörös kárpitú, súlyos karosszékekbe. – Nem értek egyet, évszázados tapasztalat van itt, és rátermett emberek.

Adler elengedte a füle mellett a főügyész szavait, nem kapott sok időt, ki kell használnia.

– Úgy tudom, maga szignálta a csendőrök nyomozati anyagát.

– Á – húzta el a száját Borovitz –, hivatalból ez a dolgom.

A főügyész kényelmetlenül fészkelődött a fotelben. Adler elővette a kopottas, zsíros tapintású fekete noteszét, és ráérősen lapozgatta.

– Nem értett talán egyet vele? – nézett fel a füzetből, Borovitznak szegezve a kérdést. A kérdezett csak meredt maga elé, és olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna az imént.

– Nem erről van szó – kezdte lassan. – Nem akartam, hogy a nevemet összefüggésbe hozzák ezzel a szomorú üggyel. Megérti, nem? – A főügyész idegesen töltött magának egy pálinkát. Csak miután tele volt a pohara, jutott eszébe az illem: – Bocsánat, pálinkát? Saját főzés a legjobb szilvából. Tudja, családi recept. Apáról fiúra száll. Nekem sajnos nem született gyermekem… A receptet velem temetik majd a sírba. Jöjjön, kóstolja meg! Ilyet még biztosan nem ivott.

– Csak egy keveset.

– Mi keveset nem adunk, nem veszünk semmiből itt Karatytyánban. Érti, nem? – kacagott fel vékony hangon, idegesen a főügyész. – Na, jöjjön, öcsém, ne kéresse magát!”

 Előrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

Előolvasás: Boltsek Erik: Párhuzamos létezés - ("Boltsek Erik egy tehetséges író, akinek igencsak gazdag fantáziája van. S remélem folytatni fogja az írását,mert kár lenne veszni hagyni ekkora tehetséget.")

Erről a könyvről egyszer már írtam blogomban, de akkor még nem tudtam befejezni. Így most hozom a véleményemet, ezúttal befejezve. Ezúton is köszönöm Boltsek Erik írótól a hatalmas türelmét. Sajnos, nem sajnos eléggé elfoglalt voltam mostanában. Most, hogy sikerült befejeznem a Párhuzamos létezés című könyvét, igyekszem nem spoileresen megosztani az olvasási élményemet. Ezúton is köszönöm a lehetőséget a Kiadom a könyvemet-nek. 

Boltsek Erik

Párhuzamos létezés

Tartalom

 A Cloquet-völgy tökéletes úticél a nyaralni, vagy éppenséggel a békülni vágyóknak. Az utóbbi reményében utazott el Gary és Natalie eme erdős vidékre, hogy újra egymásra találjanak. Küldetésük azonban hamar megfeneklett, Gary pedig kétségbeesetten igyekezett menteni a menthetőt, köztük saját életét is. Amíg ő pszichiátriai terápiára jár és visszavedlik gyermekké, a balesetüket firtató húga, Agnes és a rendőrség is gyanús összefüggésekre bukkan a háttérben, melyekről úgy hiszik, akár egy nagyobb kirakós apró elemei is lehetnek. Egyre több a gyanús eset, és egyre sűrűbben bukkan fel a rejtélyes Mr. Ollenburger neve, akiről a vezetéknevén kívül a rendőrség mindössze két dolgot tud: hogy kék öltönyt visel, és hogy a felmenőit mind egy szálig lemészárolta néhány vallási fanatikus. A fájdalom és nyomorúság szülte Álomkör keze messzire nyúlik, de vajon elér akár Xilveas-ig is, hogy beteljesítse a sorsát?

Véleményem

5/5

Nos, ahogy legelőször is írtam, iszonyat jó ez a könyv. Gary pont, mint én. Mintha magam láttam volna. Jókat vigyorogtam, ahogy viselkedett, beszélt meg úgy általában, szerencsétlenkedett. Kíváncsi voltam hova lyukadt majd ki az egész, mert úgy éreztem kissé zizi, nem értettem mi lesz vele.

Azt kell, hogy mondjam, sok minden történik ebben a könyvben. Fordulatos, pörgős. Nem hiszem az olvasó rémesen unatkozna közben. Legalábbis én nem unatkoztam, sőt! Boltsek Erik egy tehetséges író, akinek igencsak gazdag fantáziája van. S remélem folytatni fogja az írását,mert kár lenne veszni hagyni ekkora tehetséget. Holt biztos, hogy újraolvasós lesz számomra ez a könyv.

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott kiolvasnom. Tudom az előolvasásnak a lényege, hogy megjelenés előtt olvassuk el. Nem is szeretnék kifogásokat keresni, de megérte.

A vége!? Döbbenetes. Alig hiszem el, hogy ez lett a vége, ekkora csavart tett bele. Hát nem erre a végre számítottam. Egyébként nem számítottam arra, hogy függővéges lesz. De hát az író, azért van, hogy arcon csapjon egy adag csavarokkal, pluszban. Nemde?

Akadt ebben a könyvben jó adag krimi, csavarok, kérdések, kesze-kusza történetek, fantasy elemek is, amitől aztán nem unatkozhat az ember.Aki izgalmas könyvet keres, annak ezt nagyon ajánlom. Szerezzétek be! Érdemes elolvasni.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Boltsek Erik írói oldala

Libri

Hangolódjunk együtt a karácsonyra John Dickson Carr és a Krimi sorozatunk regényeivel!

  Hangolódjunk együtt a karácsonyra! 

Válassz akciós könyvcsomagjainkból és ajándékozd szeretteidnek az olvasás élményét!

Szerezz örömöt barátaidnak John Dickson Carr és a Krimi sorozatunk regényeivel!

Karácsonyi ajánlatunkat megtalálod a webshopunkban.

Multiverzum Kiadó

Aki, boszorkányság és egy titokzatos robot...

John Dickson Carr

Az Aranyboszorka

(The Crooked Hinge)

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2023

Fordította: Illés Róbert

Sorozatszerkesztő: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Juliann

„…az Aranyboszorka. Ha megfejtjük, hogyan működött az automata a tizenhetedik században, máris megoldottuk az ügy mélyén lapuló titkot.”

 

A harmincas években egy angol vidéki kastélyban felbukkan egy férfi, aki azt állítja magáról, hogy ő a birtok ura, akinek személyazonosságát, feleségét és javait egy szélhámos bitorolja évek óta. Hamarosan kiderül, hogy mindkét férfi részletes ismeretekkel rendelkezik olyan tényekről, amelyeket csak a valódi örökös tudhat, így az igazság kiderítése nem egyszerű. Vajon melyikük a csaló?

Dr. Gideon Fellnek nemcsak ezt a kérdést kell megválaszolnia, mert a bűnügy felfejtése során hamarosan egy megmagyarázhatatlan haláleset történik a birtokon, amit hárman is látnak, mégsem egyértelmű, hogy öngyilkosság vagy gyilkosság történt. A rendőrségi nyomozást rendszeresen segítő tudóson nem fognak ki a rejtélyes körülmények, noha lépésről lépésre fény derül arra, hogy az események szoros kapcsolatban állnak a sátánizmussal, a boszorkánysággal és a kastélyban megbúvó titokzatos robottal – az Aranyboszorkával.

Az Aranyboszorka (eredeti címén The Crooked Hinge) klasszikus krimi, és nemcsak John Dickson Carr, hanem az egész krimiirodalom egyik remekműve.

A klasszikus krimi amerikai nagymesterétől

John Dickson Carr

A sorozatos öngyilkosságok esete

(The Case of the Constant Suicides)

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2023

Fordító: Bart István

Sorozatszerkesztő: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

„Elképzelhetetlen, hogy öngyilkosságot követett volna el, viszont meggyilkolni képtelenség volt.”

Egy csavarosnál is csavarosabb krimi tele humorral, már amikor éppen nem meghal valaki… A múlt század negyvenes éveiben egy skót család tagjai egy ódon kastélyban gyűlnek össze, hogy fényt derítsenek a rejtélyes halálesetre, amely mindegyikük életére más-más módon, de jelentősen kihat… A történet nyomozója, dr. Gideon Fell – a termetes és éles elméjű tudós – segít felderíteni a Campbell családban bekövetkezett titokzatos, öngyilkosságnak tűnő, ám sok kérdést felvető halálesetet. A rejtélyek száma azonban egyre csak nő, így dr. Fellnek számos gubancot kell kibogoznia, mert a legendás detektívet nem az igazságszolgáltatás, hanem az igazság kiderítése érdekli. Ennek megtalálásához minden szereplő hozzásegíti valamivel, így lépésről lépésre derül fény a rejtélyekre, hogy aztán a végén egy igazán bonyolult helyzet álljon elő.

John Dickson Carr a „bezárt szoba rejtélyének” igazi mestere, a krimi halhatatlan klasszikusa. A sorozatos öngyilkosságok esete című bűnügyi története az egyik legagyafúrtabb krimije.

A szerzőről

John Dickson Carr 1906-ban született a pennsylvaniai Uniontownban, egy ügyvéd fiaként. Az iskolában és az egyetememi tanulmányai alatt már írt szellem-, detektív- és kalandtörténeteket. Jogi tanulmányait követően 1928-ban Párizsba költözött, ahol felhagyott a jogi pályával, és hamarosan sikeres krimiszerzőként debütált. Első regénye, az It Walks by Night 1930-ban jelent meg. Két évvel később Angliába költözött angol feleségével, és minden idejét az írásnak szentelte. Megírta Sir Arthur Conan Doyle életrajzát, emellett rádiójátékok, több tucat novella és folyóiratkritika szerzője. 1977-ben halt meg Dél-Karolinában.

John Dickson Carr két krimije külön-külön is kapható webáruházunkban!

John Dickson Carr A sorozatos öngyilkosságok esete

John Dickson Carr Az aranyboszorka