Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Patkós Ferenc íróval készítettem interjút, akinek nemrég jelent meg Köszönöm, jól vagyok című novelláskötete a PF Kiadó gondozásában. Ez az első könyve.
A borítót Győrfi Judit tervezte, nekem nagyon tetszik. Ritkán dicsérek meg borítót, mert általában a történetre figyelek jobban.
.png)
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
52 éves vagyok. 24 éve vagyok házas, és van egy 15 éves lányom. Talán a vendéglátós múltam miatt is próbálom nem túl komolyan venni a világot. Családapaként természetesen vannak dolgok, amelyeket komolyan kellene vennem, de egy lányos apának ez a feladat szinte lehetetlen küldetés. Szeretnék megfigyelője és mesélője lenni azoknak az apró pillanatoknak, amik mellett a legtöbben elrohannak. Szeretem az életet, a fanyar humort, és azt a különleges szabadságot, amit az írás ad.
Hogyan kezdtél novellákat írni?
A covid idején, amikor a világ leállt, hirtelen lett időm kiírni magamból a gondolataimat. Nem egy egyszerű, hétköznapi történetet akartam papírra vetni, hanem valami egészen mást. Az első igazi novellámban ételeket személyesítettem meg, mintha emberek lennének, és az ő sorsukon keresztül tükröztem le egy teljes emberi életet. Ekkor éreztem rá arra, hogy ezzel a szimbolikus, kicsit groteszk látásmóddal milyen mély dolgokat lehet megmutatni.
Miért pont novellákat írsz? Gondoltál már arra, hogy regényírásba fogj?
Az élet túl rövid a nyakatekert körmondatokhoz és a felesleges sallangokhoz. A novella fegyelemre tanít: nincs idő mellébeszélni, azonnal a lényegre kell tapintani. A regényírás gondolata természetesen minden író fejében megfordul, de számomra a rövid próza, a groteszk és a fricska az a terep, ahol igazán otthon vagyok.
Egy-egy novellát mennyi ideig tart megírni?
A gépelés maga jó pár órát vesz igénybe, de a folyamat valójában sokkal korábban kezdődik. Én általában úgy dolgozom, hogy először a történet végét, a csattanót találom ki – lényegében azért írom meg az egész novellát, hogy eljussak ahhoz a végponthoz. Van, hogy egy ilyen alapötlet hetekig vagy hónapokig érik a fejemben, és csak utána ülök le megírni. Amikor a vázlat kész, még jön a csiszolás, mert a jó novellánál pontosan ki kell mérni minden egyes mondatot.
Nagyon tetszik a borító. Hogyan működik a borítókészítés?
Győrfi Judit grafikus valóban zseniális munkát végzett, végtelenül hálás vagyok érte. A jó borító nem egyszerűen illusztrálja a könyvet, hanem már a polcon megteremti annak az alaphangulatát. Átbeszéltük a kötet világát, az iróniát és a hétköznapokból kiszakadó emberi pillanatokat, ő pedig tökéletes vizuális formába öntötte a szöveg szellemét. Amikor megláttam az első terveket, azonnal tudtam, hogy megtalálta a könyv igazi arcát.
Ha valaki novellát szeretne írni, hogyan álljon neki? Mit tanácsolsz?
Nyissa ki a szemét és a fülét! Ne nagy elméleteket akarjon megalkotni, hanem figyelje a körülötte lévő embereket: a pénztáros mozdulatát, a buszra várók arckifejezését, a hétköznapok apró abszurditásait. És a legfontosabb: bármilyen történetet is ír az ember, legyen benne egy váratlan fordulat vagy csattanó – mert anélkül nem igazán nevezhetjük novellának.
Van kedvenc novellád?
Mindig az a kedvencem, ami éppen a legélesebben tapint rá valamilyen emberi gyarlóságra vagy szépségre. A saját kötetemből is azok állnak hozzám a legközelebb, amelyekben a nevetés mögött ott bujkál egy kis szomorúság is – mert az élet pontosan ilyen, sírós-nevetős. De ha mindenképpen mondanom kellene egyet, akkor talán a Család ellen nincs orvosság.
Miért pont ez az álneved? Ha esetleg nem az, gondolkodtál ezen?
Patkós Ferenc a saját nevem, nem használok álnevet. Szerintem nem érdemes álnevet választani, mert ha később esetleg sikeres lesz az ember, csak magyarázkodnia kell, hogy »jó, ez az álnevem, de amúgy X. Y.-nak hívnak«. Ezt elkerülendő sokkal egyszerűbb és tisztább egyből a saját nevemen kiállni az olvasók elé.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
A történetek és fura élethelyzetek mindig is gyűltek a fejemben, de a konkrét írás a covid idején kezdődött. Amikor a világ hirtelen lelassult, lett időm leülni és az addig halmozott megfigyeléseket elkezdeni papírra vetni. Akkor kaptam rá az írás ízére, és gyorsan kiderült, hogy ez nemcsak egy átmeneti, karanténos időtöltés, hanem egy komoly szenvedély.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Egyszerre megkönnyebbülés, és egyfajta furcsa üresség. Az ember hónapokig él együtt a történetekkel meg a szereplőkkel, aztán amikor elküldi a nyomdába, el kell engednie a kezüket. Van a szerzőben egy adag büszkeség, meg persze az a drukk is, hogyan fogadják majd az olvasók.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg és a történet alakulásába?
Természetesen a családom az első szűrő, legelőször a feleségem olvas el mindent. Az ő közvetlen visszajelzései elengedhetetlenek: ha ő nevet rajta, vagy megérinti a történet, akkor tudom, hogy jó úton járok. A végső, szakmai csiszolásban és a szöveg formálásában pedig a szerkesztőm szava számít a legtöbbet, ő az, aki friss és kíméletlenül objektív szemmel nézi a kéziratot.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nagyon támogatóak és büszkék voltak az első pillanattól kezdve. A feleségem és a lányom végigkövették az egész folyamatot, így nekik a könyv megjelenése nem meglepetés volt, hanem egy közös utazás betetőzése. Amikor pedig először foghattuk kézbe a nyomtatott kötetet, az mindannyiunknak egy nagyon felemelő és emlékezetes pillanat volt.
Zárásképpen: mit üzennél a jelenlegi és jövőbeli olvasóidnak?
Azt üzenném nekik, hogy lassítsanak le egy kicsit, és merjenek nyitott szemmel járni a világban. Ne rohanjanak el a hétköznapok apró, furcsa vagy épp mosolyogtató pillanatai mellett. Ha a könyvem olvasása közben legalább párszor elmosolyodnak, vagy magukra ismernek egy-egy groteszk élethelyzetben, akkor már megérte, hogy leültem a gép elé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése