Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hatala Csenge - ("Ha egyet kellene kiemelnem, folyamatosan mosolyogtam, amikor a Treat Williamsről szóló részt írtam, mert az a találkozás hihetetlenül felemelő és álomszerű volt.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a  Hatala Csenge írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Hírzárlat, Requiem és Úton c. könyvei jelentek meg. Mivel én először olvastam írónőtől, az Úton című könyve jelent meg a Tarandus Kiadónál.  Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Fotó: Széles Laura

Úton c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az Egyesült Államokba jegyzetfüzetekkel érkeztem. Mivel nem tudtam, mi vár rám, nem vittem a laptopomat, kézzel jegyzeteltem le minden éjjel a nap történéseit. Az anyag alapját 45 nap utazás, majdnem ugyanennyi város és 10 ezer megtett kilométer jelentette – autóval. Ez a sodrás, a minden percben valami más történik, szinte csak kapkodom a fejem érzése megjelenik a regényben is. Miután visszatértem Magyarországra, begépeltem a szöveget, először vázlatként, majd mondatokká formáltam ezeket a vázlatokat és az írási folyamat csak ezután kezdődhetett. Kutatómunkára is szükség volt, még akkor is, ha a történetek nagy részét odakint hallottam.

Hatala Csenge weboldal  (amit itt látsz kép, itt valóban az USA-regény jegyzetei között fekszem) 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Alapvetően a dokumentumregények és dokumentumfilmek világából jövök. Ezeknél kötelező jelleggel az igazságot tárjuk fel. Igaz történeten alapuló játékfilmeknél vagy regényeknél azonban megesik, hogy különféle okok miatt fikciós elemekkel is dolgozunk. Az Úton című könyvem rengeteg ponton hasonlít a korábbi munkáimhoz, hiszen útinaplóról, korrajzról, valamilyen szinten az amerikai élmények dokumentációjáról van szó, de ahogy azt a bevezetőben is jelzem, „Ez egy igaz történet. Kivéve a kitalált részeket.”

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már általános iskolában írogattam, az első könyvem (Hírzárlat) anyagát 14 évesen kezdtem el összerakni. A magyartanáraim folyamatos támogatását élveztem, amiért nem győzök elég hálás lenni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Azt hiszem, az alkotók tipikus problémája engem is elkísér, azaz, hogy nem fejezek be kéziratot, csak abbahagyok. Van az a megmagyarázhatatlan belső fék, amikor úgy érzem, ha most tovább írok, akkor nem építem, hanem elrontom a szöveget. Ilyenkor szoktam abbahagyni. Aztán leteszem hetekre, hónapokra, hogy más perspektívából tudjak utána ránézni az adott írásra, de attól tartok, ha nem lennének ezek a belső fékek, (vagy a határidők) a végtelenségig írnék.  

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Egyszerre tűnt nem eviláginak és nagyon ismerősnek.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettőre volt már példa, de azt hiszem az impulzív alkotás egy kicsit közelebb áll hozzám, olyankor más mélységei tárulnak fel a léleknek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A Hírzárlat és a Requiem írása közben végig valamiféle súly nehezedett rám. Ha először hoz nyilvánosságra valamit az ember, főleg, ha egy tragédiáról van szó, az azért sok szempontból megterhelő tud lenni.

A kedvenc jeleneteim kérdéskör kicsit más, mert az Útonnál saját élményeket vettem alapul, és azokat újraélni mindig boldogsággal töltött el. Ha egyet kellene kiemelnem, folyamatosan mosolyogtam, amikor a Treat Williamsről szóló részt írtam, mert az a találkozás hihetetlenül felemelő és álomszerű volt.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Olyan témákról írok, amik magukkal ragadnak. Mindig azt mondom, hogy vagy szerelemmel dolgozom, vagy sehogy. Ez a regényeimre is igaz. A Hírzárlatnál szinte adott volt a téma. Balassagyarmatiként az ottani túszdráma története elég mélyen hatott rám. A Requiemnél már évtizedek óta jártam Karthago koncertekre. Az Úton pedig személyes ihletésű volt.

Minden alkotófolyamatomnál elmondható, hogy rengeteget inspirálódom más művészeti ágakból, mint a zene vagy a színház. Az Útonnál a fő sodor a Red Hot Chili Peppers zenéje és Orbán Józsi (100 Folk Celsius) volt, de rengeteg más művészt is megemlítek, Bródytól kezdve a P. Mobilon át Molnár Tomiig, de a teljesség igénye nélkül, idézek például ifj. Vidnyánszky Attilától is.  

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Vannak mentoraim, akik a legtöbb írásomat ismerik, akár olyanokat is, amik végül a fiókban maradtak. Ők kíméletlenül őszinték velem, sokszor kemény kritikát is megfogalmaznak, így rengeteget tanulhatok tőlük és fejlődhetek általuk.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelentek?

Szerencsés vagyok, hogy egy támogató családból származom, így nemcsak együtt örültek velem, hanem fuvarral és biztatással is segítettek, mikor melyiket kívánta meg az adott helyzet.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az Útonnal szeretnék minél több olvasót elérni, és minél több rendezvényen találkozni is velük, személyesen. Az érdeklődőket kérem, hogy figyeljék az oldalaimat, mert rengeteg meglepetéssel készülök. 

Hatala Csenge írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hanna J. Nagy - ("Tudod, az egész élet egy fantázia. Először beleszületünk mások fantáziájába, majd ebből kiindulva alakul a miénk. Nekem az a mottóm, ha a szeretet burkolja be a fantáziádat, akkor a rosszal nem lehet dolgod.")

Ismerjük meg a szerzőket! rovatomban felkértem Hanna J. Nagy írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet.

Az írónőnek eddig novellás/antológia kötetei, versekötetei és társírós regényei irásai jelentek meg. Biztos találkoztatok már a Megérzés, Angyalok lángja, Véletlen, Megbocsátás és Véletlen extra antológiákkal, de az “1001 pillanat” verses antológia most jelent meg....

Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sok író szeretne maga köré egy bemutatkozással egyfajta misztériumot teremteni. Nem szándékom. Jó érzésű, kedves embernek tartom magam. Lehet, ez látszik az írásaimban is.  Semmi extra küldetéstudat és semmi megváltásérzés. Csak egy a sok közül, aki leírja a gondolatait.

Novellás könyveid közül sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írásfolyamata?

Az előző kérdésből indulva folytatom a mondanivalóm. Az egész élet egy kutatómunka. Keresi mindenki a helyét. Olyan helyeket, ahol kiteljesedhet s élhet az örömeinek. Nekem az is örömöt okoz, ha segítek másoknak. Így van az, hogy nem elsősorban a saját novelláskötetemre koncentráltam, hanem mások megjelenését segítettem szerkesztő munkával. Eddig hat antológia került ki a kezeim alól. Persze van saját novellás könyvem is, amely nemrég jelent meg.

Hanna J. Nagy
Kicsit magadra hagylak

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Tudod, az egész élet egy fantázia. Először beleszületünk mások fantáziájába, majd ebből kiindulva alakul a miénk. Nekem az a mottóm, ha a szeretet burkolja be a fantáziádat, akkor a rosszal nem lehet dolgod. Más dolog a mottó s más dolog az, amikor ütköznek a világképek s konfliktusok lehetnek emiatt.A történeteim a realitás mentén megvalósuló álmaim.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Azaz igazság, ha ezzel kezdek egy mondatot, hogy „azaz igazság”, mások arra gondolnak, hogy mért is igaz.... Az én igazságom benne van az életemben. Az irodalom szeretetétől az emberszeretetig terjedve. Benne az apró kis történetek, amelyek megfogalmazódtak bennem. Először olvasva, majd magam is írtam gondolatokat, verseket.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Ha lenne olyan zsáner, hogy angyal, akkor az lenne a zsánerem. A valóságot a jóérzések miatt érdemes színezni a fantáziával, amelyek elgondolkodtatóvá teszik a történeteket, verseket. Itt bármely kitalált zsáner elfér, mégha angyal zsánernek nevezem is....

Hanna J. Nagy
Hanna

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Szerintem egyfajta sikerélmény. Olyan sikerélmény, amely visz tovább az utadon s keresed már a következő kereszteződést vagy irányt.

Hogyan jutottál Helma kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?

A Facebookon találkoztam vele. Írótársaim már bent voltak a kiadóban. Megfogott az elv, amely mentén szerveződik s gondoltam, nekem is itt a helyem.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Ha esetleg írói álneved van, miért választottad?

Egy író sokszor a történeteiben él és azonosul szereplőivel. Néha elég, ha a szereplők viselik azt az álnevet, amely épp adódna.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nincs az a kifejezett zsáner. Minden lapot az élet s az álmok osztanak. Ha ez egy kontrollkérdés, akkor csak meg tudom erősíteni az, amit az előbb:

“Ha lenne olyan zsáner, hogy angyal, akkor az lenne a zsánerem.

A valóságot a jóérzések miatt érdemes színezni a fantáziával, amelyek elgondolkodtatóvá teszik a történeteket, verseket. Itt bármely kitalált zsáner elfér, mégha angyal zsánernek nevezem is...”

Hannan J. Nagy

Mennyire nehéz novellát írni? Jobb, mint a regényírás?

Minden idő kérdése. Ha elkezdődik az írás, csak abban élek addig, míg be nem fejezem.

Úgy tudom, Kanadában, Torontóba laksz. Ott ismerik a műveid? Mennyire nehéz onnan, itt Magyarországon érvényesülni novellaíróként?

A neten sok minden elterjedt. Vélhetően igen. Az írói oldalam elérhető mindenkinek. Eddig 7 művem jelent meg s a hat antológia is ott van, mert mint szerkesztője, fel tudtam tenni az oldalamra. Most is folyamatban van egy verses könyvem s egy társszerzős írásom. Nem keresem az érvényesülést úgy direktbe, csak adom magam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Egyrészt büszkeség, másrészt meg az, hogy ez itt nem fog megállni, mert már bennem van a következő írás.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Inkább impulzív. Sokszor mikor már végeztem az írással, utána kell még szerkeszteni, ha túl impulzív.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni? 

Igen van, amikor elakadok, de egy jó alvás, majd séta után folytatom, A természet szerelmeseként feltölt egy tóparti séta. Az Ontario-tó itt van az életterünkben s rengeteg színes madár s mókusok hada visszahozza a kedvem az íráshoz.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Hát igen, volt olyan, amelyet megálmodtam. Egyik mondat megszületik a másikból. Jó, ez nagyon könnyen hangzik, de van, amikor egy-egy mondatot könny kísér, akkor kicsit ez eltérít a melankólia világába.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A férjem segít sokat. Ő is író és szerkesztő. Meghallgatjuk egymás véleményét.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Szerény a család s nem hordozunk olyan attitűdöket, amelyek elbizakodottá tehetnének bármelyikünket.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Magam is olvasóként kezdtem. Most se értem célba.... de még idén lesznek megjelenéseim... Szeretettel köszönöm, hogyha belenéznek a lelkembe az írásaim által.

Illiryan Monastery

Hanna J. Nagy weboldal

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Alyona Crower - ("Mi a fantázia és mi a valóság? Vagy kérdezhetném úgy is, mi számít valóságnak? Dolgozom valós helyszínekkel, kitalált karakterekkel, de soha nem használok valós karaktereket, nem írok a szomszéd néniről, nem jelenik meg a pék bácsi a regényemben, nem igazán inspirál egy körülöttem lévő személy se.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Alyona Crower írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek több kötete jelent meg, többek között Bárcsak igaz volnál, A parasztleány aranya, Álomjárók, és nyomtatottan Árnyak és csillagok címmel. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Már gyerekként is kacérkodtam az írás gondolatával, ha jól emlékszem, egy Harry Potter fanfiction volt az első művem, aztán jöttek a novellák, majd pár év szünet után a regények. Két zsánert preferálok, az a fantasy és a romantikus, vagy ezek elegye. Ezért ebben a kettőben alkotok.

A családom szinte minden tagja imád olvasni, rengeteg könyv sorakozott a nagyszülők szekrényében, édesanyám polcán, amik közül párat a mai napig őrzők és újra olvasok.

Jelenleg Pakson élek a családommal, és itt is dolgozok, viszont gyakran hazajárok Bonyhádra, hiszen ott éltem le 27 évet.

Az eddig megjelent könyveid sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az első regényem, a Szerelem receptjének megírása 2-3 hónap alatt végbement. Itt egyáltalán nem figyeltem a túlírásra, írástechnikára, ami a fejemben volt, lepötyögtem. Ahogy egyre tudatosabban kezdtem írni, ez az idő kitolódott, és beállt 10 hónap, max 1 évre. A kutatómunka jóval tovább tart a megírásnál, főleg, ha olyan témát érintek, ami számomra kevésbé ismert. A Földön ragadt imák című fantasy regény erősen kötődik a Bibliai témákhoz és Énok könyvéhez, a legutóbb megjelent Árnyak és csillagok pedig a szláv folklórhoz és a középkorhoz.

Mi különbség számodra az e-könyv és a nyomtatott könyv? Te melyiket preferálod?

 Mindkettőt. Van, hogy nincs időm elmenni a könyvesboltba, esetleg nem kapható már az adott regény, csak e-könyvben, ezért úgy veszem meg. Van számtalan itthon az utóbbiból, helytakarékos, hamar hozzáférhető, viszont a formátumával nem vagyok kibékülve. Szeretem ha egy könyvnek könyv jellege van. Tördelt sorok, oldalszámozás, különböző betűtípusok. Ezt csak a pdf és a nyomtatott könyv képes visszaadni.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mi a fantázia és mi a valóság? Vagy kérdezhetném úgy is, mi számít valóságnak? Dolgozom valós helyszínekkel, kitalált karakterekkel, de soha nem használok valós karaktereket, nem írok a szomszéd néniről, nem jelenik meg a pék bácsi a regényemben, nem igazán inspirál egy körülöttem lévő személy se. Sokszor felteszik a kérdést, hogy akkor most minket is bele fogsz írni a regénybe, vagy ezt meg azt a valós történetet/életutat írd meg. Nem. Nem írok ilyesmit. Úgy érzem, elég nagy fantáziával rendelkezem „külső” segítség nélkül is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Gyerekként túl sok történet volt a fejemben. Csak feküdtem az ágyban, és álmodoztam. Úgy voltam vele, miért ne írhatnám le? Így születtek meg a novellák, regények és pár vers.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre maradok a jól bevált romantikus-fantasy vonalon. Megfordult a fejemben, hogy megpróbálkozom a krimivel, de előbb érdemes lenne mélyebben beleássam magam a témába.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

A legutóbbi romantikus történetemet, Az érted a világ végére is-t elég könnyen elengedtem. Talán meg is könnyebbültem, de viszont izgatott is vagyok, mert tudom, hogy mikkel szeretném kiegészíteni a regényt. Az Árnyak és csillagok befejezésénél ürességet éreztem. Mint mikor valami véget ér. Egy szerettünk meghal, valakit elvesztünk. Nehéz elbúcsúzni a karakterektől, a felépített világtól, de muszáj visszatérni a valóságba.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Vagy,ha igen miért pont azt a nevet választottad?

A legelső regényemet, a Szerelem receptjét évekkel ezelőtt publikáltam egy közösségi oldalon. Ekkor az egyik családtagom megkérdezte, hogy ugye minden rendben? Ugye nincs semmi baj? Ő konklúziót vont a történetbéli, elvált, gyerekét egyedül nevelő Eva karaktere és az én valós életem között, holott nem a saját életemből merítettem ihletet. Nem vagyok se házas, se gyereket egyedül nevelő nő. Na, ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy nem akarom a saját nevemet használni. Nem hiányzik, hogy az olvasó párhuzamot keressen. Az író nem azonos azzal, amit leír. Ez nem kivetülés, ahogy sokan tévesen hiszik. Ha valaki horrorsztorikat ír, az nem gyilkos, nincs meg a hajlama.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. Az elején keresgéltam, végül rájöttem, a fantasy és a romantikus zsáner áll hozzám a legközelebb.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Volt egy nagyobb lendület, ahol felfokozott lelkiállapotban voltam, már küldtem volna az anyagot a nyomdába, amikor jött a hír, hogy egy pályázaton továbbjutott a regény. (Erről a pályázatról már letettem időközben, mert vagy fél évet csúszott az eredményhirdetés) Aztán jött a közönségszavazós rész. Itt már elszállt a lelkesedésem, mert nem mindig az a legjobb történet, amire a legtöbb haver szavaz.

Az a pár nap, amíg a nyomdára vártam, idegtépő volt. Végül megkönnyebbültem, mikor megláttam az elkészült könyveket.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?

Mostanra tudatossá vált. Apránként építem fel a fejezeteket, a plotpontokat, a szereplők jellemét, egyszóval mindent. Viszont egy az új történet születése mindig impulzív. Kell hozzá egy zene, egy érzés, látványvilág, benyomás. Ha ez nincs meg, nincs új történet se.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindegyik történetemben vannak olyan jelenetek, mondatok amiket kifejezetten szeretek. Eleinte az erotikus részek megírása okozott nehézséget, vagy ha olyan kort, helyszínt akartam megjeleníteni, amiben/ahol nem éltem. Ilyenkor jött a kutatómunka, streetview, útikönyvek fellapozása.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Egy dal, egy helyszín, illat, film. Mindig kell valami, ami inspirál.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Vannak előolvasók/barátok, akikkel kölcsönösen segítjük egymást, illetve a legutóbbi történetemen együtt dolgoztam egy lektorral, ő igazán jó meglátásokkal szolgált. A középkori világban pedig egy kifejezetten jártas személyt ismerhettem meg Andrew Jonathan O’Brien személyében.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Pozitívan fogadták a törekvésemet, és szerencsére az Árnyak és csillagok megjelenéskor is velem együtt örültek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az Árnyak és csillagok augusztus elsején jelent meg, előreláthatóan országos terjesztésben is kapható lesz, jövőre, ha minden úgy alakul, várható a folytatás, és talán még egy romantikus regény is, ami maga mögött hagyja a fiktív világot, és elrepíti az olvasót egészen Angliáig, majd onnan Dél-Koreába, hogy megismerjük Amelia és Jin-sung koránsem egyszerű szerelmi történetét.

Alyona Crower írói oldala

Alyona Crower weboldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kozári Bálint - ("Ha olvastátok a művemet, nagyon hálás vagyok érte, ha pedig még véleményetek is van róla, ne habozzatok megosztani azt velem! ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kozári Bálint írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Ami a sötétben rejtőzködik novellás könyve jelent meg, amit a Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

            Kozári Bálint vagyok, 26 éves. Jelenleg Pesten élek és dolgozom, mint szoftverfejlesztő mérnök. Az írás egészen fiatal korom óta foglalkoztatott, és régen gyakran gondolkodtam azon, hogy ebből szeretnék megélni. Mostanra pont fordítva gondolom, mindenképpen azt szeretném, ha az írás mindig egyfajta hobbi és kikapcsolódás lenne számomra. A munkám mellett rendszeresen tartok foglalkozásokat a Codecool programozóiskola diákjainak is, szerintem ez a leghálásabb feladataim egyike.

Ami a sötétben rejtőzködik című novellakönyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

            Ha visszagondolok, az az érzésem, hogy nagyjából egy évig írtam, viszont ez meglepően távol áll a valóságtól. 2022 márciusában kezdtem el az első novellát, és október-november táján fejeztem be az utolsót, szóval nagyjából fél év volt. Alapvetően az a tapasztalatom, hogy terjedelemtől függetlenül bármit ír az ember, az kutatómunkát igényel. Azt mondanám, hogy a novellák közül mindössze a harmadik – az Összetört szívek – igényelt a hosszához képest relatíve sok kutatómunkát. Sok fizikai jelenségnek mélyebben utána kellett néznem, amiket nagyjából ismertem, de nem voltam elég biztos a tudásomban.

Ez a könyv egy sorozat része, hány részesre tervezed?

            Szerintem a novellák világának többségében lenne még mit elmesélni, én pedig szeretem ezeket bontogatni. A Mélység c. novellában például rengeteg olyan szereplő volt, akik a főhős történetében csupán mellékszereplők voltak, azonban nekik is megvan a maguk múltja, jelene és jövője, amik megérnének egy saját írást. Az Evergreen hőse, Lucas is érdemelne egy folytatást, bár előreláthatólag sosem fogja megkapni. Ami az utolsó novella – Aaron Hunter, az újságíró – egyik szereplőjét, Clarissát illeti, az ő eredettörténetét kibontó íráson jelenleg is nagy erőkkel dolgozom. Persze rengeteg, a novelláktól független ötletem is van, szóval nehéz megmondani, mi fog ténylegesen megvalósulni, és mi nem.

Gondolt-e már arra, hogy nyomtatott formában adod ki?

Annyira nem foglalkoztat a téma, az én véleményem az, hogy a nyomtatott forma olyan, mint a szivárvány, aminek nincs egy arannyal teli üst a tövében. Túl a nyomtatási költségen és a kivágott fákon egyéb olyan dolgokat is felvet, amikkel nem szívesen foglalkoznék. Régebben jelent meg egy könyvem nyomtatott formában, és nem meglepő módon minden ismerősöm dedikált példányt szeretett volna. Nem szeretek dedikálni. Ha lehetek teljesen őszinte, engem boldoggá tesz, hogy egyelőre csak e-book és hangoskönyv formájában érhető el.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

            Szeretem azt hinni, hogy nagyjából fele-fele arányban. Ha valamilyen fantasztikus elem be is kerül valamely írásomba, azért szeretem, ha az attól független részek továbbra is a valóság, a természet, a fizika törvényeinek megfelelően működnek. Fontosnak tartom a koherens világalkotást is. A helyszínek sokszor kitaláltak, leginkább azért, hogy ne kelljen térkép előtt ülve írnom. Ez nekem is ad némi szabadságot, és közben nem kell azon aggódnom, hogy egy létező település lakói egy napon panasszal élnek, amiért valótlanul mutattam be az otthonukat. A legutóbbi novelláskötetem során kifejezetten sokat kísérleteztem a valóságot és képzeletet elválasztó határvonallal, és megkockáztatnám, hogy az arányok tekintetében nem lett két egyforma mű benne. Amit még a valóság szempontjából fontosnak tartok, hogy nagyon sok olyan helyzet vagy interakció van egy-egy történetben, amit szinte változtatás nélkül a saját életemből emelek át. Szerintem ezek a beszélgetések, szituációk valóságossá teszik a tetőpontok közti „intermezzo”-kat.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

            Egészen kiskoromtól kezdve szerettem történeteket elmesélni, akár sajátot, akár már létező hősök történeteit másképpen. Ez utóbbi valamennyire meg is maradt a mai napig, szeretek közismert témákat viszonylag egyedi nézőpontból bemutatni. A Mélység c. novellában például a vallás és az ember kapcsolatát vizsgáltam, az Összetört szívekben a tudomány határain elmélkedtem.

            A valódi írást, azt mondanám, kamaszkoromban kezdtem. Hogy miért, azt nehezen tudnám megmondani, számomra valahogy van egy szépsége annak, ha egy kerek, egész történet összeáll a fejemben, és sikerül megörökítenem. Ha tudnék rajzolni, biztos inkább lerajzolnám őket, mert az gyorsabban menne. Ennek hiányában kénytelen voltam azzal főzni, ami a rendelkezésemre állt.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

            Egyelőre nem. Így is elég sok minden keveredik szerintem egy-egy írásomban, ha nem figyelek oda. Horror, thriller, fantasy, sci-fi… Szerintem az egyik legtisztább érzés a világon a félelem. Általában, amikor írok, ennek valamilyen formáját igyekszem átadni az olvasónak. Főleg olyan formáit, amiről tudom, hogy már mindenki szembesült vele élete során. Pattanásig feszült idegek, mielőtt kinyitunk egy ajtót vagy egy szekrényt. Sűrű szívdobogás, miközben végigsétálunk egy sötét folyosón. Vagy az a kellemetlen érzés, mikor látszólag minden rendben van, de mégis tudod, hogy valami rossz fog történni. Szerintem ilyen érzések átadására ezek a zsánerek a legmegfelelőbbek, ezért egyelőre nem tervezek szakítani velük.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

            Itt fontos elkülöníteni, mit értünk befejezés alatt. Számomra ugyanis a folyamat legnehezebb része az utólagos átolvasásokat végigcsinálni. Az elütések, esetleges helyesírási hibák kijavítása gyors és könnyű folyamat, a probléma mindig akkor kezdődik, ha stilisztikailag kezdem el javítgatni. Tudom, hogy akárhányszor olvasom át, mindig lesznek olyan részek, ahol elégedetlen vagyok a megfogalmazással, a kifejezésmóddal. Gyakran átírom, és következő átolvasásra rájövök, hogy sokkal rosszabb lett. Azt szoktam mondani, ez a része a könyvnek sosincs befejezve, csak abba van hagyva. Tehát a kérdésre a válasz: az utolsó karaktert leütni kellemes, felszabadító érzés. Az utolsó átolvasás végére érni inkább olyan „végre szabad vagyok”, de közben mindig ott marad egy kis szorongás is bennem. Tudom, hogyha még egyszer átolvasnám, biztos lenne még valami, amit megint át akarnék írni.

Hogyan jutottál Helma kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni mit, kell tenni?

            Ebben sajnos keveset tudok segíteni, valójában a Helma kiadó, azon belül Pregh Balázs keresett meg 2022 elején. Korábban elértem egy előkelő második helyezést az évente megrendezésre kerülő Preyer Hugo novellapályázaton, ezért a pályázat weboldalán azóta is szerepelek a díjazottak között. Balázs ez alapján talált meg, és kötött össze a kiadó ügyvezető igazgatójával, Dvariecki Bálinttal. Éppen abban az időben kezdtem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni, szóval cseppet sem terveztem komolyabban visszatérni az íráshoz, a napjaimat kitöltötte a munka. Viszont mikor Bálint ismertette a Helma kiadó célkitűzéseit, szóba került az is, hogy igyekeznek látássérültek és vakok számára „fogyasztható” tartalmat gyártani – ezért főként e-book és hangoskönyv formában adnak ki műveket. Mivel a menyasszonyom szintén látássérült, azonnal szimpatikus lett a kiadó, és – ha jól emlékszem – azon melegében rábólintottam a lehetőségre. Vicces tény, hogy akkoriban nem is volt semmiféle kész mű a kezemben, ezután kezdtem csak el írni a kötet első novelláját.

            Ezt természetesen azóta sem bántam meg, rendkívül kedves és korrekt emberek dolgoznak a kiadónál, öröm velük együttműködve haladni. Ami a bejutást illeti, a Helma kiadó honlapján van egy külön rész új szerzőknek, ahol egy egyszerű internetes űrlap segítségével lehet jelentkezni.  

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Ha esetleg írói álneved van, miért választottad?

            Sokat gondolkodom rajta, leginkább azért, mert írás közben olyan gondolatokat osztok meg, amiket a mindennapi életben jellemzően nem. Ezért nem is vagyok oda érte, ha az ismerőseim által ismert Kozári Bálint keveredik az íróval. Viszont ezen egy álnév aligha segítene, inkább igyekszem a nagy egészre figyelni, és megpróbálom a saját nevemet írói névvé tenni. Ha eljönne az a pillanat, hogy többen ismernék a nevemet az írásaim miatt, mint bármi más okból, akkor az megoldaná a problémát. Persze ha ez valaha be is fog következni, akkor nem mostanában.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

            Nem, tizenöt évesen még biztosan nem, akkoriban a fantasyt imádtam a legjobban. Szerintem valamikor tizenhét-tizennyolc éves koromban kezdődött a szerelmem a félelem érzésével, azóta viszont szinte mindig azon dolgoztam, hogy ezt valamilyen formában átadhassam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

            Nagyszerű. Én nagyon szeretek tartalmat gyártani, és mindig úgy vagyok vele, ha mindössze néhány embernek tetszik vagy okoz pár jó pillanatot, akkor már megérte dolgozni vele.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

            Ha impulzívan írok valamit, akkor tudom, hogy azt sosem fogom megjelentetni sehol. Most már tudom, de az eddig vezető út sok csalódással volt kikövezve. Az a probléma, hogyha egy adott érzelmi állapotban megszáll az ihlet, és írok valamit, ami abban a pillanatban egyébként nagyon jónak tűnik, az pár nap múlva már egyedül azért fog vállalhatónak érződni, mert én emlékszem arra az állapotra, amiben írtam. Felelevenít bennem kellemes emlékeket. Más viszont nem élte azt át, szóval ők simán csak nem fogják élvezni.

            Ha pályázatra írok – vagy bármilyen más formában azzal a céllal, hogy megjelenjen valahol –, akkor száz százalékban mindent szeretek megtervezni, akár hagyom is magamban érni heteken át, hogy biztosra menjek: amit ma kitaláltam, az két hónap múlva is tetszeni fog, nem kell letagadnom.

            Nemrég egy fiatal írópalánta kikérte a véleményemet az írásai kapcsán, nekem pedig nagy gyengeségem, hogy imádok tanácsot adni. Ő kifejezetten impulzív író, minden egyes írása egyfajta felfokozott érzelmi állapotban történik, és azt próbálja megörökíteni. Tetszettek a művei, némelyik annyira, hogy arra biztattam, foglalkozzon még vele, mert simán lehetne belőle egy novella vagy regény, ami önmagában is megállja a helyét. A válaszaiból viszont úgy vettem ki, már nem szeretne tovább foglalkozni ezekkel, nem szeretne változtatni rajtuk. Sajnos ez jól összefoglalja, miért nem lehet csak impulzívan írni: azok nem olyan művek, amikkel később szeretnénk foglalkozni. Vagy már nekünk sem tetszik annyira, vagy pedig nem akarunk rajta változtatni, mert számunkra az egy adott érzelmi pillanat hiteles megörökítése. Akárhogyan is, általában a fiókban marad. Ezzel persze semmi gond nincsen, én magam is szoktam hirtelen felindulásból írni, de mindig előbb tisztázom magamban: ez nem lesz kiadva, nem fog megjelenni, nem megy pályázatra. Ez csak az enyém.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

            Szeretem azokat a jeleneteket, ahol egy olyan érzést próbálok leírni egy cselekménysorral, amit egyébként nehéz lenne szavakba önteni. A novelláskötetnél maradva jó példa erre, amikor Lucas a hangok forrását kutatja, vagy amikor Dick az ágyneműs ládát pakolja ki. Ha azt mondanám, hogy „éreztél már olyat, hogy keresel valamit, és aztán egyre közelebb és közelebb érsz, amikor pedig azt hiszed, már nem juthatsz közelebb, akkor még közelebb jutsz?”, az olyan bugyután hangzik, és szerintem a legtöbb ember nem értené, mire gondolok. Viszont a cselekménybe ágyazva lehetséges, hogy olyan kellemes, bizsergető érzést vált ki: „ilyen már velem is volt”.

            A lezárások mindig nehezen mennek. Főleg azért, mert ha rajtam múlna, én sosem zárnék le semmit, a végtelen folytatásokban hiszek. Ennek ellenére néha erőt veszek magamon, és úgy fejezek be egy történetet, hogy minden szálat elvarrok.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

            Az örök kérdés, amire mindenki kíváncsi – én is. Azt mondanám, az ideális folyamat a következő lenne: találok egy múzsát, egy inspiráló személyt, aki megihlet. Elgondolkodom rajta, hogy ő milyen helyzetben tudna kiteljesedni. Elhelyezem térben és időben, és ha úgy érzem, ez kevés, akkor köré álmodok egy világot. Ez a világ eleinte tökéletesen szinkronban van az illetővel, és adok pár napot az elképzelésnek: ha bármilyen bonyodalom eszembe jut, ami egy érdekes történetet eredményezve, akkor elkezdem kidolgozni, egyébként újragondolom a világot.

            A valóságban persze ez ritkán történik meg, sok történetemben egyáltalán nincs olyan szereplő, akit egy valódi emberről mintáztam, vagy csak egy-egy mellékszereplő. Ezek a történetek általában egy kisebb fajsúlyú inspirációból erednek, ez szinte bármi lehet: egy kép, egy kifejezés, egy beszélgetés, amit hallottam az utcán sétálva… A kötet utolsó novellája esetében például az egyetlen kiindulási alapom az volt, hogy milyen lenne, ha egy nárcisztikus személy olyan hatalomhoz jutna, amellyel kiélheti a legvadabb vágyait is. Emellett tudtam, hogy a maffiáról is szeretnék írni, és szerettem volna egy Clarissához hasonló karaktert. Mindent ebből raktam össze a tervezés stádiumában.

            Persze ez még mindig nem a vége, mert előfordul az is, hogy menet közben döntök úgy, hogy a cselekmény túlzottan lapos, banális, nincsenek benne valódi fordulatok. Így történt az Összetört szívek esetében is, kénytelen voltam a történet második felét teljesen átírni. Ha pedig nincs kedvem átírni, akkor egyszerűen megy a kukába, és az egész folyamat újrakezdődik.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

            Jelenleg senki, de ezen egyébként változtatni szeretnék. A folyamat úgy nézett ki a legutóbbi kötet esetében, hogy megálmodtam, megírtam a novellát, addig csiszolgattam, hogy én már valamennyire elégedett legyek vele, ekkor küldtem el Bálintnak, és ő, mint a kiadó hangja, adott visszajelzést. Mostanság viszont egyre többet gondolkodom azon, hogy jó lenne néhány olyan ember, akik menet közben is hozzászólnak, akár fejezetről fejezetre – vagy tartalmi egységről tartalmi egységre –, és ezáltal már menet közben is formálódhatna a történet a visszajelzéseik alapján. Persze sok minden máson is szeretnék változtatni a folyamat kapcsán, de nincs rá garancia, hogy valóban fogok is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

            Nemrég töltöttem pár napot a szüleimmel, amikor már a kezemben voltak a kérdések, szóval édesanyámtól megkérdeztem ezt. Azt válaszolta, hogy nagyon örült, és mindenkinek dicsekszik vele azóta is. Szerintem ez a családom többségére igaz. A menyasszonyommal, Rékával már jó néhány éve együtt élünk, szóval talán őt érintette legközelebbről az írás folyamata. Általában este vonultam el írni a dolgozószobámba, de ezt sosem nehezményezte, mindig mindenben támogatott, és szinte napi szinten jelezte, mennyire büszke rám – pedig akkor még csupán az írás stádiumában voltunk, nem is lehettünk benne biztosak, hogy valóban ki lesz adva. Nyáron a nagy melegben kifejezetten nehezen tudok bármire koncentrálni, még este is nagyon nyögvenyelősen megy az írás, napi 2-3 oldal helyett már az is csoda, ha háromnegyed oldalt megírok két-három óra alatt. Emiatt sokat nyavalyogtam, mert kellemetlennek éreztem, hogy már egy hónapnál is több eltelt, de még semmit nem tudtam felmutatni a kiadónak az új novellával kapcsolatban. Réka szerencsére ilyenkor is mindig mellettem volt, és megnyugtatott.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

            Ez a kérdés kifejezetten érzékeny pontra tapintott. Sajnos az idei projektek nem úgy alakultak, mint év elején terveztem. Korábban egy Helmás podcast során nyilatkoztam ezekről a tervekről, az új regényötletemről, amelyet meg szeretnék valósítani. Nem sokkal később bele is vágtam, de az első két-három fejezet után több okból is kénytelen voltam pihenőpályára tenni ezt a könyvet. Ezután belevágtam abba a regénybe, amiről már korábban írtam, amely Clarissa háttértörténetét hivatott kibontani. Ennek már több, mint a fele kész, szóval nincs kizárva, hogy még az idén lesz belőle egy kész kézirat, amit bemutathatok a kiadónak. Ha így is lesz, idén már biztos nem lesz belőle kész e-book, szóval azt mondanám, idén már ne nagyon várjatok tőlem semmit.

            Ezt leszámítva azt tudom üzenni az olvasóimnak, amit általában szoktam ilyen helyzetben: tartsuk a kapcsolatot! Ha olvastátok a művemet, nagyon hálás vagyok érte, ha pedig még véleményetek is van róla, ne habozzatok megosztani azt velem! Az olvasói vélemények alapján tudom felmérni, hogy Titeket mi érdekel, és nem kevesebbet állítok, minthogy ez befolyásolhatja, hogy bizonyos történetek milyen sorrendben készülnek el, vagy elkészülnek-e egyáltalán.

Helma Kiadó

Fólia, avagy mit gondol erről S. A. Locyrn írónő. - ("És én úgy látom, hogy a mostani fiatalok sokkal empatikusabbak, amint például a szüleink, nagyszüleink generációja – természetesen tisztelet a kivételnek –, és ők nem is hagyják befolyásolni magukat.")

Most egy olyan interjút hozok, melyben egy olyan szerzőt kérdezgettem, akinek eddig három kötete jelent meg. Mind a három LMBTQ+ főszereplőkről szól. Mind a három kötet igényesen lett megírva. Semmi különbség nincs köztük és a hetero romantikus/erotikus történetek közt. Személy szerint felháborítónak tartom, hogy melegregényeket, illetve olyan könyveket fóliáznak, amikben említés szintjén is megjelennek LMBTQ+ a karakterek. Erről és sok mindenről kérdezgettem S. A. Locryn írónőt.

unsplash.com

Szeretném megkérdezni, mint olyan írónőt, aki melegregényeket ír, mit gondolsz a fóliázásról?

A fóliázást nem csak azért tartom felháborítónak, mert első sorban melegregényeket írok, hanem amiatt, mert ez nem más, mint cenzúra. Alapjáraton nem lenne probléma azzal, hogy könyveket fóliázunk, hiszen eddig volt rá példa. Nagy értékű könyvek esetén szolgálhatja akár a könyv védelmét is, vagy hosszú könyveket, amiket két kötetre szednek, de egybe tartoznak, szoktak fóliázni. Ezzel nincsen semmi problémám, de sajnos jelenleg nem erről van szó.

Hanem egy hazugságról, hogy a gyerekeket védi. Csakhogy őket akkor védené, ha mondjuk valami olyasmi rendszer lenne itthon is, mint például Japánban, ahol az erotikus/pornográf képregényeket (mangákat) válogatás nélkül és főszereplőktől, témaválasztós függetlenül fóliázzák, hogy kiskorúak ne tudjanak beleolvasni. Sőt, ott a felnőtteknek szánt könyvekben nincsnek olvasást segítő feliratok a főszöveg mellett, ezzel is biztosítják azt, hogy a fiatalok ne tudják elolvasni, hiszen még nem tanultak meg annyi írásjegyet, hogy boldogulni tudjanak a szöveggel. Náluk a hangsúly azon van, hogy mindegyik érintett könyvvel kapcsolatban egyformán járnak el, nem pécéznek ki csak egy fajtát, és arra is ügyelnek, hogy ne feledkeznek meg kifejezetten kényelmesen és szándékosan a többiről.

Ha tényleg védeni akarnánk a gyerekeket, akkor az összes pornográf regény, vagy káros párkapcsolati mintákat megjelenítő, ezeket romantikusak, vagy szerelmes gesztusnak hazudó könyv, és explicit módon agresszív történet fóliát kapna. És még akkor sem lehetne azt mondani, hogy megvédtük a gyerekeket a káros befolyástól, mert ha a szülő engedi az adott könyvet, akkor úgyis olvasni fogja a gyerek. De amíg meg sem próbáljuk igazságosan és általánosan alkalmazni a szabályokat, addig ez csak cenzúra marad.

Eddig három könyved jelent meg. A Gyufaláng, az Edinburgh kék fényei és az Éjfekete. Sor kerülhet ezek fóliázására is? Kaptál már fotót róla? Ha igen, milyen érzés volt viszont látni?

Még nem kaptam olyan fotót, hogy le lettek volna fóliázva a könyveim. Egészen biztosan lesújtó érzésként élném meg. De ha jól értelmeztem a szabályokat, csak azokat a könyveket kell fóliázni, amik kiskorúaknak szólnak (elég furcsán van megfogalmazva a szabályozás, mindenki a maga módján próbálja értelmezni, ami csak nevetségesebbé és elszomorítóbbá teszi az egészet). Illetve ezek a könyvek nem kerülhetnek kihelyezésre ifjúsági/gyerekeknek szóló polcokon, még fóliázva sem, sőt nem kerülhetnek kirakatokba sem. Az én könyveim közül egyedül az Éjfekete szól fiataloknak, hiszen az egy YA regény, a főszereplője is egy tizenhat éves fiú. A Gyufaláng és az Edinburgh kék fényei eleve felnőtt közönségnek íródtak, ezek maradhatnak a polcokon. Viszont, ha a könyvesbolt 200 méteres közelében vallási vagy oktatási intézmény van, akkor a felnőtteknek szóló könyvek sem forgalmazhatók az adott üzletben. De hogy ennek mi értelme van, azt szerintem még ők sem tudják... Mert most akkor felnőtteket is védjük, vagy mi a szösz?

Mire számítasz ezután? Mi lesz a hazai melegregény írókkal? Hogyan tovább?

Beszéltem több íróval is, voltak köztük olyanok, akik azt fontolgatták, hogy kiveszik az LMBTQ+ szereplőket a könyveikből, de a legtöbbjük az eddigi mederben akarja folytatni az írást ennek ellenére is. Én is. Az én elmesélésre vágyó történeteimnek ilyen főszereplői vannak. Nem népszerűsítenek semmit, senkit sem akarnak meggyőzni arról, hogy hagyjanak fel az eddigi életmódjukkal, vagy szeressenek mást, mint eddig. Az én szereplőim csak megmutatnak egy szeletet a világukból, amiben nekik is megvannak a traumáik, jó vagy rossz élményeik, mint bárki másnak. Ők csak élni szeretnének, épp ahogy bárki más. És ezt nem adhatják fel, ezért én sem fogom. Ha rosszabbodik a helyzet, akkor mennek Wattpadra, vagy a blogomra. De nem maradnak sem némák, sem láthatatlanok.

Smaragd Kiadó mit gondol erről, hogyan reagálja le a történteket?

A kiadó továbbra is az írói mellett áll, nem korlátozza azt, hogy miről írjanak. Illetve ők is amellett foglalnak állást, hogy az alkotás szabadsága mindenkié, ahogy a döntés is mindig az emberé, hogy ki mit olvas, milyen filmet néz meg. A Smaragd kiadó emellett a sokszínűség mellett áll ki, hogy a könyveik a valós, színes világot tükrözzék.

Mit gondolsz, a Libri, Líra után mi lesz? A bloggerek biztonságba érezhetik magukat? Hisz ők is viszik a hírét az adott regényeknek. Mennyire kell nekik félniük? Én személy szerint kivárom.

Szerintem a bloggereknek egyelőre nincs félni valója. Különösen, ha valami olyan oldalon van a blogjuk, amit külföldről üzemeltetnek. A magyar törvények nem vonatkoznak rájuk. Jelenteni lehet az adott blogot, ami természetesen kellemetlenséggel jár, de szerintem sok esetben nem foglalkoznak majd ezekkel a dolgokkal. Illetve nem hiszem, hogy lesz kapacitás minden bloggert egyenként amiatt zaklatni, hogy milyen könyvekről írnak. Ennek ellenére szerintem érdemes jelezni az ilyen tartalmak előtt, hogy mire számítson az olvasó, és vissza tudjon fordulni az, aki akar. Nekem az egész blogomon van jelzés, úgyhogy bízom benne, hogy csak az kezdi böngészni, akit tényleg érdekel.

Most nem íróként kérdezlek, hanem olvasóként. Mit gondolsz? Tényleg szükséges, kit vagy mitől véd a fólia? Mennyire fogja ezt befolyásolni az olvasókat, hogy leveszik-e a könyvet vagy sem.

Nekem az a véleményem, hogy ez az egész csak uszítás, aminek sajnos ártatlan emberek esnek áldozatul. Érdemi haszna szerintem semmi sincs, hiszen, amit tiltanak, az csak még kelendőbb lesz. Az emberek pedig megtalálják majd a módját, hogy olvashassanak ilyen könyveket. Ami szerintem igazán aggasztó ebben az egészben az az, hogy most egy folyamat első lépését látjuk. És itt nem fognak megállni a dolgok. Fokozatosan szigorodni fognak a szabályok, de mindig csak annyira, hogy az emberek torkán még lemenjen. Pont mint a béka a fazékban. Ha fokozatosan melegítik a vizet, mire észbe kap, hogy baj van, már megfőtt.

Környezeted mit szól ehhez? Nekik mi a véleményük?

Elég megosztó kérdés ez az ismerőseim között is. Vannak, akik úgy látják a dolgokat, ahogy én, hogy ez uszítás és cenzúra, de vannak olyanok, akik tényleg elhiszik, hogy ez fogja megmenteni a gyerekeiket bármitől is. Őket általában azzal szoktam elkeseríteni, hogy a gyerekeik ezerszer jobban az értenek az internethez náluk, és amihez nem jutnak hozzá a könyvekben, vagy a boltokban, azt megtalálják neten. Például angol nyelvű melegregény e-bookokat nem tudnak lefóliázva árulni. De persze ezeket az embereket nem igazán lehet meggyőzni, ha a zöldségektől kellene félteni a gyerekeket, akkor azt tiltanák nekik.

Fiatal olvasókat mennyire érinti ezt? Már olyat is olvastam, hogy esetleg tinik fellázadhatnak a kedvenc könyvük fóliázása miatt. Tudnak ők tenni valamit?

Ha kiállnak a cenzúra ellen, az már önmagában eredmény. Ha ezek a fiatalok összefognak, hogy megvédjék az érintett társaikat, barátaikat, akkor már tettek valamit. És én úgy látom, hogy a mostani fiatalok sokkal empatikusabbak, amint például a szüleink, nagyszüleink generációja – természetesen tisztelet a kivételnek –, és ők nem is hagyják befolyásolni magukat. Nekik nem lehet megmondani, hogy mi árt nekik, mert nem hiszik el, és utána járnak a dolgoknak. Ha csak ezt az elszántságot, megbizonyosodást megerősíti bennük a könyvfóliázás, és még kevésbé fogadják el a „készen kapott, előírt valóságot”, akkor már van okunk reménykedni.

Szerinted csökkeni fog a vásárlás, és esetleg emiatt növekedni fog majd az illegális letöltések?

Szerintem a vásárlás nem fog csökkenni. Ahogy korábban már mondtam, amit tiltanak, ráadásul ennyire ész nélkül és logikátlan módon, az csak még vonzóbb lesz. Ameddig az írók megválogathatják, hogy kik értékesítsék a könyveiket, addig lesznek olyan helyek, akik fogják árulni ezeket a köteteket, és lesznek olyanok, kik nem. Szerintem az illegális letöltések száma csak akkor ugrik majd meg kiemelkedően, ha ezeket a könyveket egyáltalán nem lehet majd legálisan értékesíteni.

Eddig Rácz-Stefán Tibor és Papp Dóra beszéltek a történtekről Tiktokon, te fogsz erről beszélni az oldaladon?

Igen, tervezek majd erről is írni legalább egy bejegyzést. Egyelőre még a gondolataimat gyűjtöm, mert nem egyszerű nyomdafestéket tűrő hangnemben megfogalmazni a mondandómat. Egyébként a Facebook csoportomban már érintőlegesen írtam erről egy posztot, de ott sem mentem még bele igazán mélységeiben, inkább csak az érzéseimet fogalmaztam meg erről a kérdésről. Egyébként, ha bárki szeretne ilyen témákról beszélgetni, vagy csak egy megértő, biztonságos helyre vágyik, várom szívesen az S.A. Locryn olvasóikerekasztal csoportomban. 

 Nagyon köszön a lehetőséget, hogy válaszolhattam ezekre a fontos kérdésekre.

Én köszönöm, hogy elkészülhetett az interjú!

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Párkányi Zoltán ("Regényt csak tudatosan lehet csinálni, mert különben sosem készül el.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Párkányi Zoltán írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság ( Kakasvári történetek 1.) című ekönyve és hangoskönyve jelent meg, amit a Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Fogalmazzunk úgy, hogy középkorú vagyok. Egy Somogy megyei kistelepülésen élek közel a megyeszékhelyhez. Főállásban dolgozom, és bár szeretném, ha az írás lenne a megélhetésem forrása, valószínűleg ez már nem fog beteljesedni. De, nem baj! Nyugodtabban tudok írni, ha a villanyszámla be van fizetve. Egyébként szakmámat tekintve bűnügyi nyomozó voltam, leszerelésem után sok területen kipróbáltam magam, aztán mégis a vagyonvédelemben kötöttem ki. Ez afféle életre szóló fertőzés, azt hiszem. Az írás mellett van egy zenekarom, az Aire Libre Group, ami latin, jazz, katalán rumba, argentín tangó vonalon mozog, főleg saját zenéket játszunk. Volt már sok klubbulink, és kulturális fesztiválokon is rendre felbukkanunk. Ott gitározom, meg nagy szerelmem a flamenco világa. Benne vagyok abban a nagyjából tíz-tizenöt gitáros alkotta körben, akik Magyarországon tudnak flamenco-t játszani. Ezen kívül rajzolgatok, festegetek, néha mozaikozok, meg kisebb egyedi bútorokat készítek. És, hát persze a családi ház körüli teendők. Soha semmire nincs időm, de aztán valahogy minden készülget.

Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság című könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ebben a műfajban inkább a korhűség követelményeinek való megfelelés miatt kellett kutatnom. A bűnüldözés mikéntje nyilván nem okozott gondot, bár azért arra oda kellett figyelnem, hogy az 1930-as években, amikor a történet játszódik, milyen módszerekkel dolgoztak a detektívek, illetve a technikai fejlettség mit engedett meg. Ezeknek persze utánanéztem. Így is volt, olyan részlet, amit utóbb ki kellett gyomlálnom. Nagyjából fél év alatt lett kész a szöveg, és három hónap utómunkálat volt vele.

Ez a könyv egy sorozat része, hány részesre tervezed?

Ez nem egy lezárt cselekménylánc. Nincs vége. Műfaját tekintve rendőrségi krimi, ami a cosy mystery határán mozog. Egy olvasóm nagyon találóan detektívmesének nevezte, és azt mondta, szerinte műfajteremtő. Ezen lehet vitatkozni, nekem tetszik ez az elnevezés. Szóval, úgy kell elképzelni, ahogy egy detektív dolgozik. Ügyek jönnek, ügyek mennek, ő meg felderít. Ez is csak egy meló, mint a többi foglalkozás. Aztán egyszer csak majd nyugdíjba megy. Vagy meghal. Egyelőre csak szövöm a mesét.

Gondoltál már arra, hogy nyomtatott formában adod ki?

Ó, hát persze! Gondolni bármit lehet, de a valóság arcul csapja az embert. A kiadók némelyike zászlajára tűzte, hogy támogatja a magyar krimit, de legyen skandináv típusú magyar krimi. Egyébként, ha kifizetném, bármit kiadnának. Sajnos erre jelenleg nincs keretem. Minden szerző akkor érzi igazán jól magát, ha ott a könyve a könyvesboltokban, meg a könyvtárakban. Talán egyszer összejön. Valaki ráérez, hogy micsoda aranyhal vagyok én. Haha.

Más kérdés, hogy én nem tudok, meg nem is akarok skandináv krimi szerű magyar krimit írni. Ez olyan fából vaskarika, és szerintem rendkívül életszerűtlen, nem hiteles, sőt káros! Egy kicsit nehéz helyzetben vannak a magyar szerzők, mert az angolszász krimi azokban az évtizedekben lett világhírű, amikor Magyarországon a szocializmust építettük, és csak államrendőrség volt. Ezekben az évtizedekben, ami nagyjából negyvenöt év, nem voltak magándetektívek, mert nem lehettek ilyenek. Ezért egy ilyen figuráról írni az ötvenes, hatvanas évek Magyarországából, egyszerűen hiteltelen. Ezért jellemzően vagy a második világháború előtti időkben játszódó krimiket írnak, vagy rendszerváltás utáni történeteket. Én nem tudom elég távolról szemlélni ezeket az időket, talán mert pont akkor voltam aktív nyomozó, és nehéz lett volna kikerülni, hogy véletlenül se érintsek szakmai titkokat, vagy esetleg veszélyeztessek máig meglévő bűnügyi hírszerző pozíciókat. Ezért helyeztem a harmincas évekbe a cselekményt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mint már említettem, maga a nyomozás teljesen hiteles, a szakma szabályainak megfelelően zajlik. A díszletet azonban önző érdekből ravaszul oldottam meg. Kakasvár, ahol a történeteim játszódnak, fiktív város, de ez nem teljesen igaz, ez csak egy szójáték. Két oka volt, hogy így döntöttem. Egyrészt nem akartam várostörténészekkel vitatkozni, hogy melyik utcát hogyan neveztek anno, hol állt ez, vagy az az épület. Másrészt vannak olyan figurái a valódi városnak, akik teljesen más korokban éltek, viszont meg akartam jeleníteni őket, mert egyrészt megérdemlik, másrészt nagyon érdekesek. Ezt csak akkor tehettem meg szabadon, ha maga a helyszín kitalált. Persze a figurák nem a saját nevükön jelennek meg, bár a történetben vannak helyi celebek. A második részben már országosan is ismert hírességek is megjelennek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Későn. Az írás egy nagy misztikum. Először nagyon sokat kellett olvasnom, hogy tudjam, mi a jó irodalom. Aztán meg kellett öregedni hozzá, hogy elegendő élményem legyen. Néhány zseni a világirodalomban már régen elégette magát annyi idős korára, mire én egyáltalán megkíséreltem papírra vetni bármit is. Aztán egyszer szembejött velem a Magyar Íróképző hirdetése, amit Zsiga Henrik hívott életre, amiért sok-sok, ma már akár többkötetes szerző hálás neki. Nem apróztam el, elvégeztem az alap, a haladó, a krimiíró, valamint a szakmai végzettséget is adó irodalmi szerkesztői tanfolyamot is. Így elértem azt a szintet, hogy bármit írok, biztos vagyok benne, hogy rossz. Az állandó kétkedés sokat javít a prózán. Szintén a Magyar Íróképzőn keresztül alakultak meg a Pannonius Irodalmi Körök, aminek a helyi elnöke vagyok. Ez azért jó, mert aktív szerzőtársaimmal folyamatosan szadizzuk egymást, így sok hibát kiköszörül az ember ingyen.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A Barlabássy sorozat reményeim szerint majd elkezd önálló életet élni, és az epizódok könnyedén követik egymást. Nagyjából háromnegyedrészt kész van egy misztikus, erotikus, szatírikus regényem, egy Faust-i történeti szállal. Ezen kívül a szépirodalmi vénámat novellákban és elbeszélésekben írom ki. Ezek komoly munkák, nem könnyed olvasmányok. Ha majd összejön annyi, megpróbálom kiadatni. Azokban sok verejték van. Nagyjából egy éve körülbelül ezer novellát olvastam el egy igen hosszú antológia sorozatban a világ minden részéből, hogy tanuljak novellát írni. Mondhatom, hasznos volt.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyrész megkönnyebbülést érzek. Másrészt jó benne lenni a sztoriban, egy kicsit úgy érzem, hogy amikor vége, vissza kell térnem a valóságba, ami azért aggasztó tud lenni. Sokkal jobb odaát, a Csillagkapun túl.

Hogyan jutottál Helma kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni mit kell tenni?

Egy Íróképzős kolléga ajánlotta, hogy a HELMA szerzőket keres. Akkor már túl voltam sok elutasításon, és szemtelen árajánlaton. Én egyszerűen írtam egy emailt Dvariecki Bálint kiadóvezetőnek, aki örömmel vette a jelentkezésemet, átadott Pregh Balázsnak, aki aztán végig koordinálta a folyamatot és a hangoskönyvet felolvasta. Végül az első rész e-könyv és hangoskönyv formátumban is kijött. Nagyon hálás vagyok nekik. Kedvesek, segítőkészek, és őszinték velem.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Ha esetleg írói álneved van, miért választottad?

Bevallom őszintén, én igyekszem önazonos lenni, és magyar szerzőként nem szeretnék angolszász, vagy akár latin néven írni. Nem szégyellem, amit írok. Ha valami sztori egzotikus helyen játszódik, attól még írhatja magyar szerző. Szerintem nagyrészt eladhatósági szempontok miatt választanak írói álnevet. Egy esetben el tudom fogadni az álnevet, mégpedig ha valaki egészen más műfajban lett ismert, és kipróbálná magát valami újban. Az olvasót összezavarhatja, ha egy szépíró egyszer csak horrort ad ki saját név alatt. Ilyen esetben talán indokolt más nevet választani.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Kicsit adta magát. Hiszen ez a szakmám. De hamarabb születtek rövidebb, szépirodalmi írásaim, mint a zsáner.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ambivalens. Az ekönyv az olvasók többségének semmit sem jelent. Amikor elkezdtem hirdetni, hogy megjelent a Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság, nagyon sokan azonnal kértek belőle dedikált példányt. Azt persze nem tudtam adni, így csalódottak voltak, ahogy én is. Azóta sokszor megkaptam, hogy majd akkor szóljak, ha kijön papíron is. Szóval, volt egy öröm, hogy végre eljuthat sok emberhez, amit írtam, másrészt volt egy kis keserűség, mert azért lássuk be, megfogni a saját köteted, dedikálni, látni, amint szembejön veled a könyvesboltban, a könyvtárban, vagy épp kint ülni vele a Könyvfesztiválon, az felemelő lehet. Talán egyszer!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Van, amikor azonnal le kell írnom a történetet, mert annyira pörög a szemem előtt, hogy kár volna várni vele, mert elvesztem a velejét. Ez inkább novellákra igaz, gyorsan leírom, aztán akár hónapokig csiszolgatom. Regényt csak tudatosan lehet csinálni, mert különben sosem készül el.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Minden jelenetem kedvenc. Amikor, ahogy mi Íróképzősök mondjuk, átzuhansz a Csillagkapun, akkor ott csak ki kell nyitni a szemedet és a füledet, bele kell szagolni a levegőbe, meg kell tapogatni a dolgokat, aztán leírni, amit tapasztaltál. Néha kifejezetten nehéz visszatérni a Csillagkapu innenső oldalára. Annyira benne van az ember a történetben, hogy az lesz a valóság, és az igazi világ szürreálissá válik. Érdekes érzés.

A második kérdésre pedig az tudom mondani, hogy a romantikus szállal mindig kínlódok. Bár a második részben már majdnem túltoltam.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Semmi, és bármi. Van, amikor csak egy mondat jut eszembe, aztán lesz belőle egy elbeszélés. Azt észrevettem magamon, hogy a krimiken kívül csak inspirált módon tudok írni. Bármi kiválthatja. A novellák és elbeszélések mind így születnek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szerencsém van a Magyar Íróképzővel e tekintetben is, mert előolvasásra, úgynevezett bétázásra azonnal van több jelentkező, így egy kicsit szakmai szemmel is nézik az írást. Nagyon hálás tudok lenni Faludi Zsolt író barátomnak, aki egyébként valami analitikus IT szakember, pontosan nem tudom a szakmai megnevezését. Ő aztán a legapróbb részletekig, véresen kaszabolja az összes következetlenséget, tárgyi tévedést. Van pár találomra kiválasztott „civil” olvasóm, illetve a lányom, aki bölcsész, és a feleségem, aki azonnal megmondja, ha valami szerinte vacak.

Másrészről meg kell még említenem valakit, aki méltatlanul mellőzött profi webgrafikus, és már az összes kötetem borítóját rá fogom bízni. Őt Taschner Ágnesnek hívják, és tervezőgrafikus és illusztrátor néven lehet rátalálni. A már megjelent Barlabássy kötet borítóját is le fogjuk cserélni az ő munkájára és a következő részek is így fognak megjelenni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A tanfolyamok költségeit annyira nem fogadták kitörő örömmel. Haha. Azonban minden megjelenésemnek nagyon örültek, és igyekeztek istápolni a kétségbeesett pillanataimban. Szerencsére, mivel manapság még papír sem kell az íráshoz, csak egy szövegszerkesztő, a családi kasszát nem terhelem úgy, mint mondjuk egy vitorlázó. Az időmmel úgy gazdálkodom, hogy ne vegyék észre, hogy hiányzom.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Már kész van a Kakasvári Történetek második része, ami Barlabássy és a bűvész háza címen fog megjelenni szintén a HELMA-nál, rövidesen. A szöveg tulajdonképpen kész van, csak a fülszövegen és a borítón dolgozunk még. Anélkül, hogy sokat elárulnék, ez egy bezárt szoba rejtély lesz, egy rendkívül sötét bűncselekménysorozattal, képzőművészeti háttérrel. És már elkezdtem a harmadik epizódot, aminek a munkacíme Barlabássy cirkuszba megy lesz.

Szeretném befejezni a már említett misztikus regényt is.

Én azt üzenem az olvasóimnak, hogy aki teheti, olvassa el a krimijeimet, aztán amilyen fórumon csak lehet, jelezze, hogy megérdemelné, hogy egy kiadó felkarolja és végre papíron is megjelenhessenek. Írjanak recenziót a MOLY-on, vagy bárhol, és jelezzék felém.

Aztán azt is üzenem, hogy olvassák a magyar szerzők magyar nyelvű könyveit, mert a sok badarság mellett, az egyetlen, ami a magyarságot igazán átmenti az utókornak, az a művészet. Nagyon sok jó kortárs szerző van. Forduljanak nyitottsággal feléjük, válasszanak kedvenceket, és hájpolják őket, hogy mai kifejezéssel éljek. Mert a Magyar Könyv is Magyar Termék, meg a magyar író is az. Ha a skandinávoknak sikerült, miért ne sikerülhetne nekünk is!

 Az e-könyvet itt tudjátok beszerzeni:

Helma Kiadó