A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LMBTQ Könyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LMBTQ Könyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 18., hétfő

Erdőss Alex: Várni fogok rád - ("Megtört ez a történet. Alex szokásához híven megkínzott. Nem az első történet az írótól, de remélem nem az utolsó. ")

Pár hete vásároltam meg FairBooks Kiadótól, a QueerBooks Válogatás keretében ezt az e-könyvet. Erdőss Alex: Várni fogok rád címmel, mely nagy érzelmi hullámvasút volt részemben. Nagyon köszönöm Alexnek, hogy megírta és elolvashattam. Erdős Alextől már olvastam egyszer Kereszttűzben című könyvét, már akkor tudtam, hogy miről fog szólni, hogy megpillantottam az e-könyvet.

Erdőss Alex
Várni fogok rád

Tartalom

A tizennyolc éves Ethan erőszak áldozata lesz. A történtek teljesen feldúlják az életét, beleértve a párjával való kapcsolatát is. Hiába veszi körül szerető és támogató közeg a szülei és a párja részéről is, hiába próbálják mindketten Patrickkel megmenteni, ami a kapcsolatukból maradt, Ethan nem találja a helyét. Végül olyan lépésre szánja el magát, ami mindent tönkretehet. Vajon sikerül felgyógyulnia a támadás következményeiből, mielőtt végleg elveszíti azt, aki számára a legfontosabb?

Véleményem
5/5

Megtört ez a történet. Alex szokásához híven megkínzott. Nem az első történet az írótól, de remélem nem az utolsó. Ethan és Patrick kapcsolata nem könnyű, hisz Ethan óriási traumán megy keresztül. El sem tudom képzelni, mint nő, mint férfi miként élheti át ezt a szörnyűséget. Borzasztó volt olvasni, belesajdult a szívem. Ethan kétségbe vonja saját magát, kapcsolatát, míg Patrick nem tudja, mit kezdjen a helyzettel. Ezzel az egésszel.

Kedvenc karakterem Patrick barátja Marc, szívesen olvasnék külön történetet. Megérné egy misét, imádom a szövegeléseit. Ő egy igazi barát!
Igazából nem is tudok mit mondani, hisz maga a történet rövid, de velős. Nagyon erős érzelmi töltettel bír. Megmutatja, hogy trauma miként hat családra, barátra, kapcsolatokra. Hogyan jut Ethan A-ból B-be.
Tetszett, hogy Patrickról is olvashattunk, megismerni az előéletét, majd Ethan nélküli napjait is.

Viszont a vége, felemás érzésem van. Most nem tudom, hogy, ez végleges vagy függővéges. Szeretném, hinni, hogy nem így ér véget a történetük. Mert jó lenne még olvasni, megszerettem a párost.

Remélem fog még írni Alex, róluk vagy más történetet. Szerettem ezt és a másik könyvét olvasni Kereszttűzben.

Aki cukormázas, habos-babos történetet akar olvasni, az ne ezt válassza. Lelkileg fel kell készülni, nem egy leányálom.

A könyvet itt tudjátok beszerezni

FairBooks Kiadó

2023. november 11., szombat

QueerBooks Válogatás két kötete decemberben jelenik meg.

QueerBooks Válogatás meglepetése, hogy két nyomtatott kötete jelenik meg decemberben, Hajnal Kitti: Álarc és Sophie Anne: Amish Biblia-Az érem másik oldala (Amish Biblia 2.) címmel.

Ráadásul decemberben könyvbemutatót is tart, mely e keretein belül mutatják be a két kötetét. A bemutató 2023.dec.12-én lesz délután 15.00-17.00 között a Bookta Kávézóban, Budapesten.

 

Hajnal Kitti
Álarc

Tartalom

Te viselsz álarcot? Vagy mersz önmagad lenni?
Krisz egyszer már előbújt. A családja nagyon rosszul fogadta, végül betudták fiatalkori botlásnak, és ő nem merte kiábrándítani őket. Most komoly barátnője van, rendezett élete, egy rakat szorongása, na és egy keserédes titka: Marci. Marci ugyanis felforgatja az életét: elbűvöli, egyszerre nyugtatja meg és kavarja fel, vele úgy érzi, végre önmaga lehet. Csakhogy felmerül a kérdés: képes vállalni, ki ő valójában? Ledobni az álarcot, és szabad lenni?

Sophie Anne
Amish biblia-Az érem másik oldala
(Amish Biblia 2.)

Tartalom

Miután Aaron elhajt azon a végzetes estén, Noah megkísérel tisztes amish életet élni, de végül képtelen feleségül venni a menyasszonyát. Egyedül marad a házban, ahol minden arra a csodálatos éjszakára emlékezteti, amit Aaronnel töltött itt. Noah pont olyan hiábavalóan vágyakozik Aaron után, amilyen hiábavalóan próbálja utolérni. Közben felbukkan az életében a gyerekkori barátja, aki némi vigaszt nyújt neki, és mivel Noah nem látja a helyzetéből a kiutat, igyekszik beletörődni. Azonban a nevelőapja halálával nemcsak az ő, hanem a teljes családja élete fenekestül felfordul, Noah még arra is lehetőséget kap, hogy felvegye a kapcsolatot Aaronnel. De Aaron túl sok sebet hordoz, és Noah-nak egyáltalán nincs könnyű dolga, ha új alapokra akarja fektetni a kapcsolatukat.

A könyveket Nov.10-től tudjátok előrendelni.

FairBooks Kiadó

2023. szeptember 21., csütörtök

Megjelent QueerBooks Válogatás két e-könyve A tékozló fiú és Várni fogok rád címmel.

 

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

QeerBooks válogatás

Erdőss Alex
Várni fogok rád

Tartalom

A tizennyolc éves Ethan erőszak áldozat lesz. A történtek teljesen feldúlják az életét, beleértve a párjával való kapcsolatát is. Hiába veszi körül szerető és támogató közeg a szülei és a párja részéről is, hiába próbálják mindketten Patrickkel megmenteni, ami a kapcsolatukból maradt, Ethan nem találja a helyét. Végül olyan lépésre szánja el magát, ami mindent tönkretehet. Vajon sikerül felgyógyulnia a támadás következményeiből, mielőtt végleg elveszíti azt, aki számára a legfontosabb?

Tira Neal
A tékozló fiú

Tartalom

Scott egyetlen dologra koncentrál: a túlélésre. Nincsenek céljai, nincs munkája, a családja épp csak megtűri a szülői házban. A fiú javarészt az utcán él, alkalmi kalandokból fedezi az egyéb szükségleteit, rég elvesztette a motivációját, hogy változtasson a helyzetén. Aztán találkozik egy férfival, akiről hamarosan két dolog derül ki: az egyik, hogy az apja új főnöke, a másik, hogy nem hajlandó lemondani Scottról, bármennyire is tiltakozik a fiú.

2023. július 27., csütörtök

Fólia, avagy mit gondol erről S. A. Locyrn írónő. - ("És én úgy látom, hogy a mostani fiatalok sokkal empatikusabbak, amint például a szüleink, nagyszüleink generációja – természetesen tisztelet a kivételnek –, és ők nem is hagyják befolyásolni magukat.")

Most egy olyan interjút hozok, melyben egy olyan szerzőt kérdezgettem, akinek eddig három kötete jelent meg. Mind a három LMBTQ+ főszereplőkről szól. Mind a három kötet igényesen lett megírva. Semmi különbség nincs köztük és a hetero romantikus/erotikus történetek közt. Személy szerint felháborítónak tartom, hogy melegregényeket, illetve olyan könyveket fóliáznak, amikben említés szintjén is megjelennek LMBTQ+ a karakterek. Erről és sok mindenről kérdezgettem S. A. Locryn írónőt.

unsplash.com

Szeretném megkérdezni, mint olyan írónőt, aki melegregényeket ír, mit gondolsz a fóliázásról?

A fóliázást nem csak azért tartom felháborítónak, mert első sorban melegregényeket írok, hanem amiatt, mert ez nem más, mint cenzúra. Alapjáraton nem lenne probléma azzal, hogy könyveket fóliázunk, hiszen eddig volt rá példa. Nagy értékű könyvek esetén szolgálhatja akár a könyv védelmét is, vagy hosszú könyveket, amiket két kötetre szednek, de egybe tartoznak, szoktak fóliázni. Ezzel nincsen semmi problémám, de sajnos jelenleg nem erről van szó.

Hanem egy hazugságról, hogy a gyerekeket védi. Csakhogy őket akkor védené, ha mondjuk valami olyasmi rendszer lenne itthon is, mint például Japánban, ahol az erotikus/pornográf képregényeket (mangákat) válogatás nélkül és főszereplőktől, témaválasztós függetlenül fóliázzák, hogy kiskorúak ne tudjanak beleolvasni. Sőt, ott a felnőtteknek szánt könyvekben nincsnek olvasást segítő feliratok a főszöveg mellett, ezzel is biztosítják azt, hogy a fiatalok ne tudják elolvasni, hiszen még nem tanultak meg annyi írásjegyet, hogy boldogulni tudjanak a szöveggel. Náluk a hangsúly azon van, hogy mindegyik érintett könyvvel kapcsolatban egyformán járnak el, nem pécéznek ki csak egy fajtát, és arra is ügyelnek, hogy ne feledkeznek meg kifejezetten kényelmesen és szándékosan a többiről.

Ha tényleg védeni akarnánk a gyerekeket, akkor az összes pornográf regény, vagy káros párkapcsolati mintákat megjelenítő, ezeket romantikusak, vagy szerelmes gesztusnak hazudó könyv, és explicit módon agresszív történet fóliát kapna. És még akkor sem lehetne azt mondani, hogy megvédtük a gyerekeket a káros befolyástól, mert ha a szülő engedi az adott könyvet, akkor úgyis olvasni fogja a gyerek. De amíg meg sem próbáljuk igazságosan és általánosan alkalmazni a szabályokat, addig ez csak cenzúra marad.

Eddig három könyved jelent meg. A Gyufaláng, az Edinburgh kék fényei és az Éjfekete. Sor kerülhet ezek fóliázására is? Kaptál már fotót róla? Ha igen, milyen érzés volt viszont látni?

Még nem kaptam olyan fotót, hogy le lettek volna fóliázva a könyveim. Egészen biztosan lesújtó érzésként élném meg. De ha jól értelmeztem a szabályokat, csak azokat a könyveket kell fóliázni, amik kiskorúaknak szólnak (elég furcsán van megfogalmazva a szabályozás, mindenki a maga módján próbálja értelmezni, ami csak nevetségesebbé és elszomorítóbbá teszi az egészet). Illetve ezek a könyvek nem kerülhetnek kihelyezésre ifjúsági/gyerekeknek szóló polcokon, még fóliázva sem, sőt nem kerülhetnek kirakatokba sem. Az én könyveim közül egyedül az Éjfekete szól fiataloknak, hiszen az egy YA regény, a főszereplője is egy tizenhat éves fiú. A Gyufaláng és az Edinburgh kék fényei eleve felnőtt közönségnek íródtak, ezek maradhatnak a polcokon. Viszont, ha a könyvesbolt 200 méteres közelében vallási vagy oktatási intézmény van, akkor a felnőtteknek szóló könyvek sem forgalmazhatók az adott üzletben. De hogy ennek mi értelme van, azt szerintem még ők sem tudják... Mert most akkor felnőtteket is védjük, vagy mi a szösz?

Mire számítasz ezután? Mi lesz a hazai melegregény írókkal? Hogyan tovább?

Beszéltem több íróval is, voltak köztük olyanok, akik azt fontolgatták, hogy kiveszik az LMBTQ+ szereplőket a könyveikből, de a legtöbbjük az eddigi mederben akarja folytatni az írást ennek ellenére is. Én is. Az én elmesélésre vágyó történeteimnek ilyen főszereplői vannak. Nem népszerűsítenek semmit, senkit sem akarnak meggyőzni arról, hogy hagyjanak fel az eddigi életmódjukkal, vagy szeressenek mást, mint eddig. Az én szereplőim csak megmutatnak egy szeletet a világukból, amiben nekik is megvannak a traumáik, jó vagy rossz élményeik, mint bárki másnak. Ők csak élni szeretnének, épp ahogy bárki más. És ezt nem adhatják fel, ezért én sem fogom. Ha rosszabbodik a helyzet, akkor mennek Wattpadra, vagy a blogomra. De nem maradnak sem némák, sem láthatatlanok.

Smaragd Kiadó mit gondol erről, hogyan reagálja le a történteket?

A kiadó továbbra is az írói mellett áll, nem korlátozza azt, hogy miről írjanak. Illetve ők is amellett foglalnak állást, hogy az alkotás szabadsága mindenkié, ahogy a döntés is mindig az emberé, hogy ki mit olvas, milyen filmet néz meg. A Smaragd kiadó emellett a sokszínűség mellett áll ki, hogy a könyveik a valós, színes világot tükrözzék.

Mit gondolsz, a Libri, Líra után mi lesz? A bloggerek biztonságba érezhetik magukat? Hisz ők is viszik a hírét az adott regényeknek. Mennyire kell nekik félniük? Én személy szerint kivárom.

Szerintem a bloggereknek egyelőre nincs félni valója. Különösen, ha valami olyan oldalon van a blogjuk, amit külföldről üzemeltetnek. A magyar törvények nem vonatkoznak rájuk. Jelenteni lehet az adott blogot, ami természetesen kellemetlenséggel jár, de szerintem sok esetben nem foglalkoznak majd ezekkel a dolgokkal. Illetve nem hiszem, hogy lesz kapacitás minden bloggert egyenként amiatt zaklatni, hogy milyen könyvekről írnak. Ennek ellenére szerintem érdemes jelezni az ilyen tartalmak előtt, hogy mire számítson az olvasó, és vissza tudjon fordulni az, aki akar. Nekem az egész blogomon van jelzés, úgyhogy bízom benne, hogy csak az kezdi böngészni, akit tényleg érdekel.

Most nem íróként kérdezlek, hanem olvasóként. Mit gondolsz? Tényleg szükséges, kit vagy mitől véd a fólia? Mennyire fogja ezt befolyásolni az olvasókat, hogy leveszik-e a könyvet vagy sem.

Nekem az a véleményem, hogy ez az egész csak uszítás, aminek sajnos ártatlan emberek esnek áldozatul. Érdemi haszna szerintem semmi sincs, hiszen, amit tiltanak, az csak még kelendőbb lesz. Az emberek pedig megtalálják majd a módját, hogy olvashassanak ilyen könyveket. Ami szerintem igazán aggasztó ebben az egészben az az, hogy most egy folyamat első lépését látjuk. És itt nem fognak megállni a dolgok. Fokozatosan szigorodni fognak a szabályok, de mindig csak annyira, hogy az emberek torkán még lemenjen. Pont mint a béka a fazékban. Ha fokozatosan melegítik a vizet, mire észbe kap, hogy baj van, már megfőtt.

Környezeted mit szól ehhez? Nekik mi a véleményük?

Elég megosztó kérdés ez az ismerőseim között is. Vannak, akik úgy látják a dolgokat, ahogy én, hogy ez uszítás és cenzúra, de vannak olyanok, akik tényleg elhiszik, hogy ez fogja megmenteni a gyerekeiket bármitől is. Őket általában azzal szoktam elkeseríteni, hogy a gyerekeik ezerszer jobban az értenek az internethez náluk, és amihez nem jutnak hozzá a könyvekben, vagy a boltokban, azt megtalálják neten. Például angol nyelvű melegregény e-bookokat nem tudnak lefóliázva árulni. De persze ezeket az embereket nem igazán lehet meggyőzni, ha a zöldségektől kellene félteni a gyerekeket, akkor azt tiltanák nekik.

Fiatal olvasókat mennyire érinti ezt? Már olyat is olvastam, hogy esetleg tinik fellázadhatnak a kedvenc könyvük fóliázása miatt. Tudnak ők tenni valamit?

Ha kiállnak a cenzúra ellen, az már önmagában eredmény. Ha ezek a fiatalok összefognak, hogy megvédjék az érintett társaikat, barátaikat, akkor már tettek valamit. És én úgy látom, hogy a mostani fiatalok sokkal empatikusabbak, amint például a szüleink, nagyszüleink generációja – természetesen tisztelet a kivételnek –, és ők nem is hagyják befolyásolni magukat. Nekik nem lehet megmondani, hogy mi árt nekik, mert nem hiszik el, és utána járnak a dolgoknak. Ha csak ezt az elszántságot, megbizonyosodást megerősíti bennük a könyvfóliázás, és még kevésbé fogadják el a „készen kapott, előírt valóságot”, akkor már van okunk reménykedni.

Szerinted csökkeni fog a vásárlás, és esetleg emiatt növekedni fog majd az illegális letöltések?

Szerintem a vásárlás nem fog csökkenni. Ahogy korábban már mondtam, amit tiltanak, ráadásul ennyire ész nélkül és logikátlan módon, az csak még vonzóbb lesz. Ameddig az írók megválogathatják, hogy kik értékesítsék a könyveiket, addig lesznek olyan helyek, akik fogják árulni ezeket a köteteket, és lesznek olyanok, kik nem. Szerintem az illegális letöltések száma csak akkor ugrik majd meg kiemelkedően, ha ezeket a könyveket egyáltalán nem lehet majd legálisan értékesíteni.

Eddig Rácz-Stefán Tibor és Papp Dóra beszéltek a történtekről Tiktokon, te fogsz erről beszélni az oldaladon?

Igen, tervezek majd erről is írni legalább egy bejegyzést. Egyelőre még a gondolataimat gyűjtöm, mert nem egyszerű nyomdafestéket tűrő hangnemben megfogalmazni a mondandómat. Egyébként a Facebook csoportomban már érintőlegesen írtam erről egy posztot, de ott sem mentem még bele igazán mélységeiben, inkább csak az érzéseimet fogalmaztam meg erről a kérdésről. Egyébként, ha bárki szeretne ilyen témákról beszélgetni, vagy csak egy megértő, biztonságos helyre vágyik, várom szívesen az S.A. Locryn olvasóikerekasztal csoportomban. 

 Nagyon köszön a lehetőséget, hogy válaszolhattam ezekre a fontos kérdésekre.


Én köszönöm, hogy elkészülhetett az interjú!

2023. június 3., szombat

Előolvasás: Andy Saturday: Egy a sorsunk - ("Élnek, nemcsak vannak, éreznek, nemcsak bambulnak. Ez a történet több, mint szórakoztató, élő, eleven. Akarom Bent, bár utálom, akarom Ericet, mert imádtam, akarom Tonit, mert úgy érzem, több van, mint elsőre látszik.")

Szeretném megköszönni Andy Saturday írónőnek, hogy felkereset és lehetőséget adott elolvasni Egy a sorsunk c. könyvét. Egy szívszorító történet az alig 17 éves Danielről. Pár napja fejeztem be az olvasást, azért most írom meg, mert kicsit üresnek érzem magam belül. Nehezen tudtam volna rögtön megírni a véleményemet.

Andy Saturday
Egy a sorsunk

Tartalom

Daniel, ​az amerikai tini srác élete maga a tökéletesség. Iskola, barátok, jól szituált szülők, és minden, ami ezzel jár. Imád zenélni és táncolni – nem titkoltan ezt képzeli el jövőként. Talán az egyetlen felhő az élete fölött, hogy szülei ezzel nem értenek egyet, de erősen titkolják: fiúknak hagyományos, egzisztenciálisan tekintélyes karriert szeretnének. Dan persze lázad. Tizenhetedik születésnapjára barátjától, Marcustól valami olyasmit kap, amiről tudja, hogy szülei ellenezni fogják, mégis elfogadja. Az emiatt kibontakozó konfliktus ereje mindenkit meglep. A családi béke megroppan, majd darabokra törik: a fiú szülei halálos autóbalesetet szenvednek, s neki azonnal el kell hagynia Amerikát és elutaznia Magyarországra, egy sosem látott rokonhoz. Dan pokoljárása megkezdődik, amint magyar földre lép. Szerelmek, csalódások, érzelmek kavalkádja, mely a fiú körül kavarog, felkavarva számtalan ember életét, akik segíteni akarnak neki. Vajon megtalálja-e a boldogságot a hányatott sorsú, sokat szenvedett Daniel, vagy sorsa más irányba vezet?

Véleményem

Ahogy fentebb is írtam, nehezen tudtam volna megírni a véleményemet, ha akkor rögtön neki ülök. Kellett pár nap, hogy rendezni tudjam a gondolataimat és eldöntsem, hogy 4,5 vagy simán adjam meg 5-öst. Mivel akadt néhány olyan rész, amit az írónő kihagyott ziccerek, ahol nem igazán zárta le azt a vonalat. Így csak még több kérdésem lett, mint válaszaim.

Viszont tagadhatatlanul nagyon élveztem az olvasást, igaz előfordult, hogy nem mindig tudtam ki szólal meg következő oldalakon, de ezeken túl tudtam lendülni. Daniel nagyon sok mindenen ment keresztül az élete során. Először azt hittem egy olyan történetet kapok, ami viszálykodásra, szerelmi afféra és egyebeket lesznek, ehelyett Daniel életének, kisebb-nagyobb aspektusait kaptam. Egy-egy állomás az életében, szerelmek, árulások és csalódások jellemzik a lépései. Voltak olyan karakterek, amiket nagyon utáltam ilyen volt Ben, Miklós. Ben annyira gyáva, Miklós pedig ellenszenves figura.

Elején azt vártam, hogy mikor lesz a nagy pokoljárás Daniel számára, nem is olyan sokáig kellett várni. Ahogy olvastam, annyira sajnáltam őt. Szerettem volna megölelni és azt mondani tartson ki. Megérintet a története, ami vele történt. Elvesztette a családját, barátját egyben a szerelmét. Egy olyan idegen országba kellett mennie, ahol nem ismerik őt, és egyik vödörből a másikba esik.

Hiába 288 oldalas ez a könyv, sok minden történik Daniellel és sokszor nem tudtam mire számítsak. Daniel életében nemcsak fájdalom és árulás járja át, hanem megtapasztalja milyen tartozni valahova, és szeretve lenni. Bár nem könnyű az élete, a sorsa, de mégis hisz a szerelemben és abban, hogy egyszer jóra fordul számára.

Egy szóval érdemes figyelemmel kísérni Andy Saturday írónőt, mert ez a könyv számomra benne van top 5-ben. Bár 4,5 csillagot adok meg, de úgy érzem nem ez lesz az utolsó alkotása az írónőnek.  Andynek folytatnia kell, szeretem, ha kicsit szenvednek a karakterei, szeretem, ha történik velük. Vannak nyitott szálak, amire választ várok. Nem mellesleg a vége… Hát, tátva maradtam a szám. Nem erre számítottam, igazi meglepetés volt.

Élnek, nemcsak vannak, éreznek, nemcsak bambulnak. Ez a történet több, mint szórakoztató, élő, eleven. Akarom Bent, bár utálom, akarom Ericet, mert imádtam, akarom Tonit, mert úgy érzem, több van, mint elsőre látszik. Szóval, várom vissza, reménykedve, hogy lesz folytatása. Mert így nem érhet vége a történetnek.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2023. május 7., vasárnap

Rácz-Stefán Tibor: Téged kérlek karácsonyra -. ("Amikor ezt a könyvet választottam, nem gondoltam, hogy mennyire fog ez lelkileg hatni rám. Mennyire megfog ez a történet, Bence és Márton.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném, megköszöni Könyvmolyképző Kiadónak és Rácz-Stefán Tibor írónak a lehetőséget, hogy elolvashattam Téged kérlek karácsonyra. Számomra ez a könyv év legjobbja, az etalon. Tibortól már olvastam pár könyvet és azok közül az Élni akarok! volt a kedvencem, de ez a könyv Téged kérlek karácsonyra most ott van mellette.


Rácz-Stefán Tibor:
Téged kérlek karácsonyra


Tartalom:

Hol van az a pont, amikor a hallgatás már fáj?

Bence, a 17 éves focista évek óta egy súlyos titkot hordoz magában: a fiúk dobogtatják meg a szívét, különösen a helyes és kedves évfolyamtársa, Martin.

Bence úgy érzi, a titka és a ki nem mondott szavak felemésztik a lelkét.

Az ünnep közeledtével karácsonyi fénybe öltözik a város, ő pedig mindennél jobban vágyik arra, hogy randira hívhassa Martint, és előbújhasson. Ám retteg attól, hogy az idős, konzervatív szülei és a nagymamája mit szólnának az igazsághoz, és miként bánnának vele a csapattársai és a legjobb barátja, Zalán…

Honnan meríthetünk bátorságot, ha úgy érezzük, a félelem az úr?

A szerelem elég erőt adhat ahhoz, hogy kiálljunk a világ elé?

Két szó: Meleg vagyok. Ha kimondod, minden megváltozik?

A Téged kérlek karácsonyra az év legromantikusabb coming out története, ami reménnyel tölti meg a szíved, és mosolyt csal az arcodra.

Hagyd, hogy magával ragadjon!


Véleményem
5/5

Élni akarok! után nem gondoltam, hogy valaha lesz olyan könyv Tibortól,mely sírva fogok olvasni. De úgy látszik, sikerült olyat alkotnia, ami könnyekig meghatódva olvastam. Köszönöm Tibor. Írj még többet!

Hálás vagyok Tibornak, hogy olyat témát választott, mely érdemes elolvasni, amit minden gyereknek, felnőttnek oda adnám. Mert igen is kell róla beszélni, nem szabad tabunak gondolni az előbújást.Sosem lehet tudni, mert lehet pont ez a könyv, ez a történet segít olyannak, aki szintén ezzel küszködik. Elmondja vagy ne mondja.

Amikor ezt a könyvet választottam, nem gondoltam, hogy mennyire fog ez lelkileg hatni rám. Mennyire megfog ez a történet, Bence és Márton. Őszintén megmondom sokáig nem is tudtam igazából mit is jelent a coming out, mit is jelent valójában. Így ez számomra sokat jelentett, hogy erről is olvashattam. Nem csak ezt a témát, de számos mást is felkarolt, amire azt gondolom, kell is. Igazán érzékenyítő téma, Tibortól nem újdonság, hiszen ezért is szeretem olvasni a történeteit. Sokoldalú tehetséges írónak tartom, akinek van mondanivalója nekünk és a világnak.

Történetben eleinte nem bírtam Zalánt, később már másképpen álltam hozzá. Olvasás közben úgy éreztem, bárcsak oda mehetnék Bencéhez és azt mondanám neki, hogy nem vagy egyedül. Légy bátor. Tudom könnyű szavak. Igazából sok mindent ki lehetne emelni mi tetszett ebben a történetben,de akkor spoiler lenne az egész. Azt viszont nem szeretném. Inkább ehelyett azt mondom, hogy szerezd be a könyvet és olvasd el. Megéri!

Azt gondolom, minden szülőnek el kellene olvasnia ezt a könyvet, hiszen sosem tudhatják vajon mit érezhet a gyermek, milyen lelki gyötrelmeken megy keresztül. Milyen érzés ezt a titkot magukban tartani.

Viszont az öreglányt nem bírtam, anyám kissé szűklátó körű, a szentem.Többieket nagyon bírtam, amikor a végére értem eszembe jutott, hogy mi lenne, ha mind kapna külön történetet, szívesen olvasnék róluk is.  Ki mit gondol az egész helyzetről, az előbújásról stb. Valahogy mindig tovább gondolom az adott történetet. Hátha, ki tudja, mit hoz a jövő. 

Mindenesetre ez a könyv nálam etalon lett! Szívből ajánlom nektek.

A könyvet itt szerezhetitek be:

2022. július 3., vasárnap

Góg Regina: Te vagy az - ("Számomra ez a legszebb meleg romantikus könyv. Az év legjobb meleg regénye, kedvencem lett.")

 ~~~ Recenzió~~~

Szeretném, megköszöni Góg Regina írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam Te vagy az c. könyvét. Ez a könyv nem mindennapi szerelmi történetet meséli el. Nagyon szívemhez nőtt ez a könyv. Csak reménykedem, hogy az írónő továbbra is írni fog. Ez a könyv megmutatja, hogy igenis szükség van mindenkinek. Ez egy fajta kitárulkozás afelé, hogy hogyan tudjuk elmondani másiknak, hogy Szeretlek.
Köszönöm Regina!

Góg Regina:
Te vagy az


Tartalom:

Lehet egy szerelem egyszerre önző és őszinte, ha váratlan oldalról érkezik?

Adrián egy közkedvelt film- és sorozatszínész, aki népszerűsége ellenére talán túlzottan is introvertált, ha a magánéletéről van szó. Denisz pedig egy tehetséges musicalszínész egy gyönyörű feleséggel és komoly tervekkel a jövőre nézve. Azonban soha nem várt fejezethez ér az életük, mikor egy új tehetségkutató élére kerülnek, mint műsorvezető páros. A közös munka izgalmas, a kémia hamar kialakul, ami kezdetét veszi egy gyönyörű barátságnak. De mi történik, ha a kémia a vártnál sokkal jobban működik a két újdonsült barát között? Érdemes leküzdeni egy halom akadályt egy új kalandért? Jelenthet egy hirtelen érzés többet egy házasságnál? Van az a szerelem, amiért megéri szembemenni a lelkiismerettel? És tanulhatunk-e magunkról teljesen új dolgokat, ha van, aki ráébresszen minket?


Véleményem
5/5

Ez a könyv maga volt a csoda. Gyönyörű szerelmi történet, barátságról, a bizalomról, a megértésről. Egy olyan történet mely eleinte nem igazán számítottam, hogy ők ketten valaha is egy pár alkotnak majd.

Őszintén megmondva, azért tartott ilyen sokáig az olvasásom, mert nem akartam elbúcsúzni tőlük. Imádtam a vicces helyzeteket, a poénjaikat, és a szikra, ami kettejük közt villogott.. S nem tudtak semmit erről… Csak később.

"Benne volt a pakliban, hogy egy beképzelt köcsög leszel és még csak meg sem tudjuk játszani, hogy jóban vagyunk."

Regina olyan lassan építette fel a kapcsolatukat, olyan gyönyörű volt. Rég olvastam már ilyen szép romantikus könyvet. Tetszett az, hogy nem rögtön az ágy jelenetek vannak benne, tetszett, hogy kimondottan a szereplőkre koncentrálódik, az érzésekre, a gondolataikra, olyan volt mintha élő személyek volnának. Az volt az érzésem, hogy minden este eljárnék hozzájuk és jókat dumálnánk. Srácoknak gyilkos poénjaik voltak.  Aki nem vette észre, hogy poénok többségében van igazság tartalma is.  

Kedvenc karakterem Tomi. Szívesen olvasnék külön történetet. Imádnám. Kíváncsi lennék arra, hogy ő mit szól ehhez az egészhez. Az érzései, gondolatai ezzel kapcsolatban.

"A barátság első feltétele a bizalom."

Őszintén hiszek abban, hogy szerelem mindenkit utolér. Szerelem nem válogat, nem nézi hetero vagy, vagy sem, szerelem vak és süket. Szerelmet nem lehet kisajátítani. Az élet sokszor okoz fura dolgokat. Ez már csak így megy, amíg a világ, a világ. Adi és Denisz rá a példa, imádnivaló fickók.

Annyira jó ez a könyv. Nem akar több lenni, mint a mi valójában lenni akar. Minden este elővettem, kicsit olvastam, majd visszatettem. Most, hogy végére értem, hiányoznak ők. Jó volt minden este olvasni egy–egy fejezetet. Mintha egy sorozatot néztem volna. El tudnék olvasgatni végtelenségig. Számomra ez a legszebb meleg romantikus könyv. Az év legjobb meleg regénye, kedvencem lett.

Szívből ajánlom minden olyan olvasómnak, aki szereti a meleg regényeket. Ez a történet nem mindennapi. 


A könyvet itt tudjátok beszerezni

Underground Kiadó

Góg Regina író

2022. június 1., szerda

Alice Oseman: Heartstopper - Fülig beléd zúgtam (Fülig beléd zúgtam 1.) - ("Gondolkodtam, hogy lemondom, de aztán eszembe jutott Tibor szavai "Hátha így is beleszeretsz." Beleszerettem. Igaza volt. ")

Hát igazság szerint a nagy hype miatt rendeltem meg a könyvet a Alice Oseman: Heartstopper - Fülig beléd zúgtam (Fülig beléd zúgtam 1.) c könyvet, kíváncsi voltam milyen lehet. Aztán megláttam TikTokon Tibor oldalán a könyvet, akkor kétségbe estem, ugyanis képregény formájában volt a kötet. Gondolkodtam, hogy lemondom, de aztán eszembe jutott Tibor szavai "Hátha így is beleszeretsz." Beleszerettem. Igaza volt. Meg aztán esélyt adtam valami új dologra. Kedvencet avattam.


 Alice Oseman:
Heartstopper - Fülig beléd zúgtam

(Fülig beléd zúgtam 1.)

Tartalom:

KÉT FIÚ TALÁLKOZIK.
KÉT FIÚ ÖSSZEBARÁTKOZIK.
KÉT FIÚ EGYMÁSBA SZERET.

Charlie és Nick egy suliba járnak, de nem ismerik egymást… mígnem egy napon
egymás mellé ültetik őket. Egykettőre összebarátkoznak, Charlie pedig hamarosan belezúg Nickbe. Kár, hogy semmi esélye nála: Nick tipikus rögbis fiú, és biztos, hogy csak a lányok érdeklik…
Ám a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, és mintha Nick egyre közvetlenebb lenne
Charlie-val…

Lehetséges, hogy Charlie érzései viszonzásra találnak? Derítsd ki te is!

 

 Véleményem
5/5

Nem gondoltam volna, hogy én képregényt fogok venni, el is olvasom és ráadásul tetszeni is fog a történet, nem beszélve, hogy kedvencem lesz. Már most nagyon várom a második részt. Igazság szerint a nagy hype miatt rendeltem meg, kíváncsi voltam, miért vannak úgy oda ezért a két srácért vagy a történetért. Hát megtudtam, nagyon aranyosak, helyesek mindketten.

Nagyon jó kis kamasz történet, könnyű kis olvasmány, gyorsan lehet haladni, hiszen képregényből áll a történet. Fura más által rajzolt történetet olvasni, s nem a saját képzeletünkre hagyatkozva olvassuk el. Bejövős.

Csak sajnos az volt a bajom, hogy röpke két óra alatt kiolvastam, alig hogy megvettem. Így várhatok a következő könyvre. Gondolkoztam azon, hogy megnézem sorozatként is ezt a történetet, olvastam, hogy szintén nagy sikernek örvend a sorozat és be is, rendelték a további évadokat.

Ha esetleg ódzkodsz a vásárlástól, kérlek, ne tedd. Vedd csak meg, olvasd el. Adj esélyt, ahogy én is ezt tettem. Már nem bántam meg, hogy megvettem. Tűkön ülve várom a folytatást-folytatásokat. Remélem a kiadó, nem fogja elkaszálni a sorozatot. Srácokat imádom róluk többet, de többiekről keveset tudunk. Azért a folytatásban többet tudunk majd.

Innen is köszönöm Rácz-Stefán Tibornak a megjegyzésért, tényleg szeretni fogom. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

 Alice Oseman: Heartstopper - Fülig beléd zúgtam 1.