2018. június 24., vasárnap

Amiket el szeretnék olvasni 12.rész

Megint mazsolázgattam molyon és találtam is jó pár könyvet, amit elolvasnék. Egyben ajánló is nektek. Kíváncsi vagyok ezekre a könyvekre. Hamarosan némelyik kezembe is lesznek a könyvek. Olyan jó látni, hogy mennyi magyar szerző könyve jelenik meg illetve jelent meg. És bízom benne, hogy jövőben is még több fog.

Csabai Márk: A magányos farkas
(Egy csibész naplója 3)




Tartalom:

Egy ​igazi férfi életében a legnagyobb kincs a család és a szeretett nő. 
De mi van, ha egyik sincs? 
Cecil, a sokat látott gengszter úgy dönt, leszámol múltjával, és új életet kezd álmai nőjével. Cecil tervez, Isten pedig végez és egyszer s mindenkorra keresztülhúzza a számításait. A múltja nem engedi és a sors súlyos kötelezettségeket és feladatot ró rá. Egy baráti és egy becsületbeli ügy után megkapja utolsó melóját, amit ha sikerrel teljesít, új életet kezdhet. Cecil és cinkosai valósággal sodródnak a pörgős kalandsorozattal. 
Vajon az utolsónak ígérkező meló meghozza a várva várt változást? 
Az élet kegyetlen, ahol tudja, megszorongatja hősünket, aki mindezen megpróbáltatások ellenére is kitart vágyai mellett, hogy normális életet élhessen, álmai nőjével az oldalán.



Király Márk: Hogyan legyél sikeres sorozatgyilkos



Tartalom

„Huszonvalamennyi vagyok, egyetemista, YouTube celeb és sorozatgyilkos. Én vagyok az utolsó gondolata a pszichológusodnak lefekvés előtt, és a legnagyobb szálka a rendőrség szemében. Gondoltam az eddigi sikereim mellé még írok egy könyvet is. Manapság mindenki azt csinálja.”




Leda D’Rasi: A dög



Tartalom:

Érezted ​valaha a megcsalás fájdalmát? A hazugság kínkeservét? A porig alázás szégyenét? Akkor ez a könyv neked íródott, és mindenkinek, aki hasonló emlékek közt őrlődik, azon gondolkodva: Miért tette ezt velem? 
A kérdés azonban szerintem inkább az: Számít a miért? Nem! Kit érdekel? Van, amire nincs magyarázat, nincs bocsánat! Kapard össze magad, lépj túl a dolgon és válj azzá, akivel ezt soha a büdös életben nem teheti meg többé senki! 
Abigail – élete legpocsékabb napján – saját sírjában ébred. 35 éves, elhagyott, kiközösített, naiv… egy szóval: balek. Neki már mindegy. Úgyis épp feladni készül. Nem úgy a segítője, aki sajátos szemlélettel viszonyul az emberszabású vagy emberarcú férgekhez. Ő minden csak nem nebáncsvirág, és akkor is kirángatja Abby-t a lelki posványból, ha az beledöglik is. Ez is egy opció. A másik pedig az, hogy Abby kihantolja magát, lelke mélyéről előhívja Dög-énjét, és olyan bosszút áll, hogy a fal adja a másikat. 
Jól hangzik? Akkor tarts velem! 
Én vagyok a Dög! És van számodra egy történetem…




Frey Éva:Allegórium
( Az ajándék )


Tartalom:

A ​Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak asaját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér – Jevgenyij és Oleg – csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül. Úgy tűnik, hogy Nadja élete döntő fontosságú a csoport – és talán a teljes faj – fennmaradása vagy eltűnése szempontjából. A Szentpéterváron, Rostockban és Helsinkiben játszódó nagyívű történet atmoszféráját az északi helyszínek zord hidege teremti meg.



Veres Attila: Éjféli iskolák



Tartalom

Magyarország, ahogy még sosem láttuk.
Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.
15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.


Pusztai Andrea: A sárkányölő
(Bizánc 1)



Tartalom:

Kr. ​u. 958. A fénykorát élő Bizánci Birodalom kora katonai nagyhatalma, flottája és híres nehézlovassága révén vasmarokkal tartja kézben a Földközi-tenger és a Fekete-tenger medencéjét. A Nagy Konstantin által alapított főváros és a császári udvar azonban a kül- és belpolitikai, párt- és családi viszályok, intrikák melegágya: igazi kígyóverem.
Kagan, a Tarján törzs vezére a magyarok törzsszövetségének követe a császári udvarban. Feladata kettős: egyrészt igyekeznie kell a kalandozó törzsek augsburgi gyászos veresége után új határvédelmi szerződést kötni Bizánccal, másrészt szemmel kell tartania az udvarban nevelkedő Gyevel herceget, Taksony fejedelem fiát.
Kratérosz sztratégosz, az egyik legelismertebb bizánci hadvezér egyetlen, féltett lánya, Anasztázia egy nap elszökik erőszakos udvarlója elől otthonából, azzal a feltett szándékkal, hogy apja akarata ellenére benevez a versenyre, melynek résztvevői közül Rómanosz herceg, VII. Kónsztantinosz császár fia, a trónörökös feleséget választ magának. A keresésére indulók elöli menekülés közben azonban megsebesül, és ájultan esik össze egy előkelő hun házának kapuja előtt…
Niképhorosz Phókasz apjával és fivérével a syrakuzai kalózok ellen vezetett hadjáratból igyekszik haza, hogy régi szövetségesükkel, Kratérosszal karöltve felülkerekedjenek politikai ellenlábasaik, a Dukaszok és Komnénoszok fölött.


Pusztai Andrea: A zöld szemű kígyó
(Bizánc 2)



Tartalom:

Kr. ​u. 958. A fénykorát élő Bizánci Birodalom kora katonai nagyhatalma, flottája és híres nehézlovassága révén vasmarokkal tartja kézben a Földközi-tenger és a Fekete-tenger medencéjét. A Nagy Konstantin által alapított főváros és a császári udvar azonban a kül- és belpolitikai, párt- és családi viszályok, intrikák melegágya: igazi kígyóverem. 
A trilógia első kötetében megismert Anasztázia immár Theophanó császárnőként az udvari intrikák kereszttüzébe kerül. Amikor megpróbálják megmérgezni, tanácsosabbnak tűnik vidéki birtoka biztonságába visszahúzódni, ám Anasztázia kihasználja a lehetőséget, és a tiltás ellenére a hadjáraton járó férje, Rómanosz után szökik. 
Kagan vezér összegyűjti a bizánci császárnak ígért húszezer lovast, és elindul Rómanosz serege után, hogy együtt ütközzenek meg a fenyegetően közeledő odjogur törökökkel. Hírszerzői révén azonban hamarosan tudomást szerez róla, hogy a töröknél sokkal halálosabb veszély is közeledik keletről. 
León Phókasz hazatér Narbosz szigetére, ahol fivére családja és saját gyermekei várják. Azonban hamarosan lecsap az otthonára Samir, a syrakuzai kalóz, és León kénytelen végignézni, ahogy mindene az enyészete lesz. 
És mindeközben a palotában tovább szövi hálóját a rejtélyes Fehér Sárkány…



Pusztai Andrea: A fekete sas
( Bizánc 3 )



Tartalom:

 Kr. ​u. 964. Anasztázia császárné Kagan karchánra bízza a titkos viszonyukból született fiukat, Kardost. A hun vezér belátja, hogy szerelme nem fog tudni elszakadni a bizánci udvartól, és úgy dönt, visszatér hazájába, ahol a hun törzsek fejedelmet készülnek választani.
Anasztázia az udvarban továbbra is szeretőjére, Hánnész főtanácsosra támaszkodva fokozatosan eltávolítja a hatalom közeléből riválisait, céltudatosan egyengetve a trónhoz vezető utat Rómanosz császártól született fia, Bazileiosz előtt, aki testvéreivel Kratérosz és Georgina hérakleiai birtokán nevelkedik.
A hatalmi egyensúly azonban törékeny, és amikor Ottó német király, aki Kr. u. 955-ben Augsburgnál súlyos vereséget mért a Bulcsú, Lél és Súr vezette magyar seregre, Kr. u. 962-ben, Itália nagy részének elfoglalása után német-római császárrá koronáztatja magát, veszélybe kerülnek a Bizánci Császárság itáliai birtokai. Ekkor tér vissza az udvarba Odélia Szklérosz, Georgina régi ellensége, aki Johannész Tzimikész hadvezérrel szövetségre lépve olyan támadást indít az uralkodó császár, Niképhorosz Phókasz és Theophanó császárné ellen, amibe az egész birodalom beleremeg…



2018. június 23., szombat

Újabb nyári Top 10-es lista...

Könnyed nyári olvasmányra vágysz, kikapcsolódásra vagy, esetleg amit nyaraláshoz elvinnéd magaddal? De nem tudod melyiket, válassz? Segítek neked eldönteni. Néhány könyvet ajánlok neked nyári olvasmányhoz. Jó szórakozást és válogatást neked!
1.
Tomor Anita: Nyolc éjszaka


Tartalom:

 Trishnek ​elege van az unalmas mindennapokból. Úgy érzi, valami új dolgot kell tennie, valami olyat, amit eddig még nem csinált. Elhatározza, hogy életében először elutazik New Yorkba. Egyedül. Felejteni akar és világot látni. Egy valamire viszont nem számít, arra, hogy betoppan az életébe Ryan.
Ryan híres hollywoodi színész, és nem mellesleg rohadt jó pasi. Nincs a világnak olyan pontja, ahol ne csengene ismerősen a neve és ne ismernék fel azonnal az utcán. Mindene megvan, amiről csak álmodni lehet. Ő viszont úgy érzi, valami mégis hiányzik az életéből, és erre csak akkor döbben rá, amikor a londoni reptéren belebotlik Trishbe.
Te mit tennél, ha az álompasi a tévéből egyszer csak előtted állna és le sem venné rólad a szemét, sőt úgy bámulna rád, mintha azonnal ágyba akarna vinni? És akkor, ha ráadásul kiderülne, hogy egymás mellé szól a jegyetek a London-New York járaton?
Trish legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülne, de nem teheti. A gép indul és neki le kell ülnie Ryan Davis mellé még akkor is, ha a férfi „a baj már megtörtént, bármit csinálsz, akkor is az enyém leszel, bébi" tekintettel néz rá. Trish minél elutasítóbb, Ryan annál jobban élvezi a játékot. Nyolc éjszaka. Csupán ennyit kér Trishtől. Vajon ennyi idő elég ahhoz, hogy megváltozzon két ember élete? Esetleg örökre?
 A könyvről  a véleményemet itt olvashatod:


2.
Ludányi Bettina: Mennem kell



Tartalom:
Van ​különbség bűn és bűn között?Isabella da Silva bűnügyi újságíróként dolgozik az Egyesült Államokban. Egy magánéleti válság és egy múltban elszenvedett tragédia miatt egyik nap arra ébred, hogy nincs maradása, ezért Barcelonába költözik. A sors úgy hozza, hogy belebotlik egy égszínkék szemű, veszélyes kinézetű idegenbe. De vajon tényleg véletlen volt ez a találkozás?
Bella azt hiszi, hogy új életet kezdhet a városban, közben pedig fogalma sincs arról, milyen szörnyek lesnek rá Barcelona sötét sikátoraiban. Minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a veszélytől, a bűn mégsem ereszti.A Mennem kell egy lenyűgöző, érzelmes és váratlan történet egy fiatal lányról, aki választani kényszerül az eszméi és a szerelem között. Hiába menekült el otthonról, újra szembe kell néznie a gyengeségeivel, a múlttal és a gonosszal. Vajon képes lesz meglelni önmagában az erőt?

3.
P. C. Harris: Újrajátszás


 Tartalom:

A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül. 
A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak. 
Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:

4.
P. C. Harris: Árnyoldal


 Tartalom

Rachelle Morgan nagyon fiatalon lett árva. Hétköznapi lánynak számít egy angol főiskolán. Megismerkedik a gazdag és jóképű David Wishsel. A sikeres David a tizenhét évvel ezelőtt meggyilkolt apjától örökölt céget vezeti New Yorkban. Egyetlen szemtanúként még akkor bosszút esküdött. A gyilkos nyomait követve utazik az Egyesült Királyságba, ahol találkozik a gyönyörű Rachelle-lel. 
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, együtt fedezik fel testük és a szerelem titkait. 
A férfi azonban nem tud nyugodni, a bosszú hajtja, meg akarja találni apja gyilkosát. Nyomozása során nem várt titokra bukkan: Rachelle-t és a gyilkosságot szövevényes szálak kötik össze. Ez kettejük szerelmébe, vagy akár a lány életébe is kerülhet. 
Fényt derít David apja gyilkosának kilétére? 
Sikerül megmenekülniük az angol alvilág elől?

A könyvről a véleményemet itt olvashatod.


5.
Ella Steel: Sors-Fordulat


 Tartalom

Ethan Sharp egy öntelt, törtető focista, aki semmi mást nem akar, mint bekerülni egy európai futball csapatba. Bárkin és bármin képes átgázolni, hogy elérje álmait, ám élete nem várt fordulatot vesz. 
Rosie Keller egy átlagos tinilány, akinek különös hobbija van, a futball. Emellett szenvedélye a gyógymasszázs. Bizonyíthatja elhivatottságát, amikor a család kapcsolatai segítségével elkerül egy közeli csapathoz, mint masszőr. 
Kettőjük találkozása számos fordulatot hordoz magában. Vajon képesek lesznek felülkerekedni saját önző vágyaikon a szerelemért? 
Ethan előtt újra megnyílik az út, de a sors ezáltal még súlyosabb akadályt gördít elé. 
Feladja álmait a szerelemért, vagy mindent figyelmen kívül hagyva a vesztébe rohan?

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


6.
Marilyn Miller: Küzdj velem



Tartalom.
Két ​ellentétes világ és egy szenvedélyes szerelem.
Egy bokszoló, Derek Deckart, aki elismert sportember, és persze igazi nőcsábász. Egy férfi, akit körülvesz a csillogás, akinek mindene megvan, amire egy férfi vágyhat. Az élete azonban teljesen megváltozik, amikor megismerkedik Naomival. Két ellentétes ember, két ellentétes világ, ami bizony hamar megmutatkozik. Naomi nem tudja elfogadni Derek brutális világát. Ám a kettejük között lévő vonzalom annyira erős, hogy a határok, melyek elválasztják őket egy napon elmosódnak. Izgalmas és szenvedélyes szerelem alakul ki köztük és mindkettejük élete megváltozik. Mikor azt hinnék a boldogság örök, a sors közbeszól, és egy tragikus napon minden megváltozik. A boldogság szertefoszlik és álmok hullnak darabokra. 
És az igazi küzdelem még csak most kezdődik…

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


7.
Carrie Cooper: A szemtanú


Tartalom:

Ki ne várná repesve, hogy beteljesíthesse gyermekkori vágyát? 
Hogy kiszakadva a hétköznapok egyhangúságából végre nekivághasson egy kalandos világ körüli útnak? 
Lili Green izgatottan készül a régóta szervezett utazásra. Összekészített csomagokkal és új élmények reményével vág bele az indulás előtti utolsó munkanapjába. Ám egy pillanat alatt minden a feje tetejére áll, amikor Lili egy bűncselekmény szemtanújává válik, és ezáltal egy bérgyilkos céltáblájának közepére kerül. A teljesen félresiklott utazás pedig immár nem a szép emlékek gyűjtéséről, hanem az életben maradásról szól.

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


8.
Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban


Tartalom:

Lili ​Green megtapasztalta, hogy a sors egy váratlan fordulattal milyen könnyen a feje tetejére állíthatja az életét. A felkavaró kalandok után örömmel veti bele magát az erőszaktól és gengszterektől mentes, békés hétköznapokba. A nyugalom azonban nem tart sokáig: ezúttal Lili maga ugrik fejest egy FBI-akcióba, hogy segítsen megmenteni egy barátja életét. A megbízás nem mindennapi kihívások elé állítja: az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub rejtett drogüzletéig vezetnek. A kezdetben sem egyszerű ügy egyre veszélyesebbé válik, és Lili – híven önmagához – pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább csomózzák az amúgy is szövevényes szálakat.

Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire támaszkodva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a váratlan kalanddal a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy végleg elszakítja őket egymástól?
A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


9.
Tomor Anita: Álomodtam már rólad


Tartalom

Liv ​hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régész gyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után, Liv reggel egy hajón „ébred" David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie. El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb „belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak" katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról, és hogy tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor-wat kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban. 

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


10.
Tomor Anita: Helló újra, kedves exem!



Tartalom:

Nora ​fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll. 
Patrick híres autóversenyző. Szereti a nőket, és a nők is szeretik őt. Az egész világon ismerik a nevét. Jóképű, talán túlzottan is. Megvan mindene, kivéve egy dolgot. Norát. Megszokta, hogy mindig mindent megkap, amit csak akar. És most, hogy újra meglátja a csinos exbarátnőjét, egészen biztos benne, hogy mi kell neki. Nora gyűlöli, és ő ezzel tisztában van. Tudja, hogy újra meg kell hódítania. Vadászösztöne a lány folyamatos visszautasításai miatt csak még erősebben tör elő. Ostromot indít, amit lehetetlenség hárítani. 
Nora nem tudja kiverni a fejéből Patricket, pedig kitartóan próbálkozik. A férfi üzenetei és szenvedélyes megnyilvánulásai néha már az őrületbe kergetik. Patrick nem hagyja, hogy felejtsen. Pedig ő másra szeretne koncentrálni. Gyereket akar. Mégpedig egyedül. Csalódott a férfiakban, ezért nem vágyik új párkapcsolatra. Patrick közelében lenni pedig pláne nem akar. 
Egy nap Emma, a barátnője felveti az ötletet: miért ne lehetne Patrick a gyerek apja? Elvégre Patrick csak egy dolgot akar: szexet. Mi lenne, ha megkapná? Mi lenne, ha mindenki megkapná, amit akar? Ő egy gyereket, Patrick pedig őt egy éjszakára. 

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:

2018. június 22., péntek

P. Owl: A popfesztivál, ahogy azt nem csak képzeltük

Szeretném megköszönni Underground Kiadónak a lehetőséget és P.Owl szerzőnek is, hogy elolvashattam ezt a könyvet. Igazán egyedi és különleges történet.


P. Owl: A popfesztivál, ahogy azt nem csak képzeltük




Tartalom:

Ez a kötet a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról című mű részletes és illusztrált feltárása. Abba a bohém és szertelen világba kalauzolja el az olvasót, amelyet Déry Tibor nem győzött szimbólumokkal betakarni. De nem azért, hogy elfedje, hanem hogy felöltöztesse és megmutassa. A különböző fejezetek a karakterek mélyelemzése és a valóság fikcióval való összevetése mellett azt is taglalják, hogy mely társadalmi rendszerek alkotják azt az óriási káoszérzést, amit a fesztivál keretez. A rajzok kiválóan hangsúlyozzák a metaforákat és a pszichedeliát. A szerző átfogóan ismerteti a remekmű színpadi változatát, régi és mai vonatkozásait, fogadtatását. Így válik ez a könyv az irodalom, a történelem, a zene és a színház csodálatos elegyévé.


Véleményem:
5/5

Pár hete kaptam meg  a könyvet, igazából fogalmam nem volt mi lesz ebből. Hiszen nem nagyon olvastam ehhez hasonló könyvet, esszét. Ez a kötet a Képzelt riportól szól és Déry Tibor korabeli irásairól, történeteiről.
Igazán érdekes volt elolvasni, hogy alakult ki a  popfesztivál, kik játszottak 60-70 -es években. A szerző különböző fejezetekben taglalta az akkori eseményeket a hippi élet, popfesztivált és a társadalmi rendszert. A könyvben szó esik arról, hogy melyik fesztivál volt, ami elindította az egészet. Monterey Popfesztivál (67’)Woodstock (69’) és Altamont (69’ tele).
A könyv különlegeségét az adja, hogy rajzokkal van illusztrálva egy - egy fejezet. Nagyon tetszett és illet a fejezetekhez. Hippi életről nem sokat tudok csak annyit, amit épp a tv-ben illetve más könyvekből olvastam. Vagyis nagyon keveset. Úgy képzelem el azt az évet, amikor útjára indult a Hippi mozgalom, mint szabadság, szeretet és szerelem, mintha akkor fedezték volna fel. Ez a fesztivál nem csak a zene, de az összetartozás jelképévé vált. Részletesen lett taglalva a könyvben, hogy egy fesztiválon mi történt illetve történhetne. Bemutatja, hogy nyugati világ milyen volt akkor, hogyan éreztek az emberek, miként tudták feldolgozni világháború sújtotta fájdalmat, nehézségeket.
A történetben József nevű férfi elindult, hogy megkeresse Esztert, a feleségét. Utjain, során sokat lát és tapasztal mielőtt az út végére ér. Egy – egy fejezetben visszaköszönnek Déry mondatai és gondolatai a világról és akkori történésekről.
Azoknak ajánlom, akik elolvasták Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c.könyvet. Mert igazából, ebből ered A popfesztivál, ahogy azt nem csak képzeltük…. Sajnos nem tudom úgy megírni, hogy ne legyen spoiler benne. Vagy lényeges dolgot nem említsem meg. Viszont azt megírhatom, hogy nagyon tetszett és könnyű volt elolvasni.

„ A regényben Déry feltehetően nemcsak a világgal, hanem önmagával is elszámol. Számomra ez a regény nemcsak társadalomkritika, filozófia regény, hanem az ő személyes utazása, afféle pszihés öngyógyítás, amit gyakorlatilag saját magán hajt végre.”

A fenti két mondattal egyet tudok érteni és ez jellemző a könyvre. S egyben egy utolsó mondat, ami még jobbá tette a történetet.

„Vagyunk tehát, akik vagyunk, s maradunk, akik mindig is voltunk. Emberek”

Egy szóval köszönöm a szerzőnek, hogy lehetőséget kaphattam, hogy elolvassam ezt a történetet. Vétek lenne kihagyni. Olvasónak pedig ajánlom a könyvet.

A könyvet itt tudjátok megvásárolni:





2018. június 16., szombat

Borsa Brown: A férj prostija

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni az Álomgyár Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam és Borsa Brownnak, hogy megírta ezt a könyvet. Még mindig meg tudd lepni a szerző. Nagyon meglepett a szerző, mert olyan könyvet kaptam kézhez, ami híven tükrözi a valóságot. Hogy legtöbb házasság miért is megy tönkre. Nem elég oda állni az oltár elé és kimondani az Igent. A házasságot ápolni kell. Virágoztatni kell és legfőképpen nem elmenekülni a problémák elől. Borsa Brown ezt írta meg a könyvében, hogyan lehet egy házasságot megmenteni. Köszönöm, hogy megírta Borsa. Élethűen ábrázolva a történetet és igen csak elgondolkodtatóak.

Borsa Brown: A férj prostija



Tartalom:

 Pamela házassága a szakadék széléhez ért. Három gyerekkel, és egy jóképű, sikeres férjjel az oldalán, úgy érzi, ő nem sokat ér. A mindennapjai szürkeségében azonban elhatározza, hogy megszívleli édesanyja egykori tanácsát: „Egy nő legyen tökéletes háziasszony, szerető anya, és otthon az ágyban egy céda.”
Női praktikákat bevetve, és minden szégyenérzetét levetkőzve próbálja visszacsábítani a férjét, akit talán nem is veszített el.
Borsa Brown egyedi, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Ezúttal humoros formában, de mégis kegyetlenül őszintén és valósághűen mutatja be a női lélek bonyolultságát.
Egy krízisbe jutó házasság újraélesztése, rengeteg erotikával, érzelemmel, nevettető és elgondolkodtató helyzetekkel. Egy olyan történet, ami bárki életében valóssá válhat. Mert a cél: nőnek maradni mindenáron!


Véleményem:
5/5

Amikor kezembe került a könyv sokáig csak néztem és vártam, hogy megszálljon az ihlet az olvasásra. És bizony nem tartott sokáig. Az első gondolatom az volt, hogy ha férjhez megyek, visszem magammal ezt a könyvet. Tuti 20 év múlva jól jöhet. A másik gondolatom pedig az, hogy szerző ismét bizonyított. Ez a könyv szórakoztató és egyben tanulságos is.
 Azt gondolom érdemes minden olyan feleségnek elolvasnia a könyvet, akinél egy kicsit gondja akadt a párjával vagy a házassággal. Azt vallom, hogy jó házasság a beszélgetés és a szex teszi jobbá. Oda figyelni a másikra, ráhangolódni 20 év után sem ciki. Sőt!  Ez a könyv nagyon jól lett megírva. Kellően van adag humor, vicc, erotika és jó gondolatsorok. Amivel azonosulni tudtam.  Történet szerint Pamela úgy érzi 20 év után a házasságuk lapos és megszokott lett. És, hogy mentse, ami menthetőt egy ötlettel rukkolt elő. Az ötlet nagyon bevált. Szeretőként írt a férjének, akit egy szállodában csalja. Mikor ezt elolvastam azt hittem itt vége is lesz. De nem. Azt hiszem férje Steven vette a lapot.  Érdekes volt olvasni, hogy egy nő mit meg nem tesz, hogy megmenthesse a házasságát és a férjét.
Való igaz, hogy legtöbb kapcsolat elromlik, fásult és lapos lesz. De miért? Azért, mert a rohanó világban megfojtotta a kapcsolatukat, az intimitást. Nem fordítottak kellően magukra. És pont erről szól a történet. Ez a történet pedig ráébresztheti az olvasót, hogy talán így is lehet oldani a problémát. És elolvasása után azt érezheti: Te jó ég, hisz én is ugyanezt érzem.
Tetszettek Pamela ötletei, hogy nem hagyta el magát, hogy képes küzdeni. És akarja ezt a házasságot megmenteni. Steven pedig mintha rájött volna, hogy a felesége nem csak anya, háztartásbeli, hanem Nő is. Nő, akit feleségül vett. Nő akkor is, amikor három gyermeket szült. S ezek a programok színesítik minden napjaikat. A történet végére mindketten újra felfedezték egymást. Újra szerelmesek. Újra éreznek, újra tudnak kellően odafigyelni egymásra. Viszont ehhez ketten kellettek. Jókat kuncogtam egy-egy Pamela ötletein, de tudom, hogy ezek az ötletek, mentette meg a házasságukat. Ha nem lenne...ki tudja, mi lenne. Mindenesetre Borsa Brown igazán tanulságos történetet írt. Elgondolkodtam azokon a gondolatsorokon, ahogy egy kívül álló ember miként látja a háztartásbeli nőt. S legfőképpen a férj. Egy szóval nagyon tetszett a könyv, olvastatta magát, és igen csak élveztem.

Érettebb hölgyeknek ajánlom, akik 15-20 éve házasok és ők jobban megértik a történet lényegét. De másoknak is szívesen ajánlom a könyvet. 


Kedvenc idézetem:

"Egy nő nappal legyen rendes anya, este pedig egy szajha a hálószobában."

"A férfit akarom, én meg a nő akarok lenni!"

"Istenem ,de szégyellem magam!
A saját férjem előtt. Rájövök, hogy minden nő,aki ezt érzi a férje előtt, az rossz úton járt eddig. Sosem szabad magunkat szégyellni az előtt az ember előtt,akinek az ígértük ,hogy jóban-rosszban... Nekem sem szabadna."

"Amit egyszer valakivel felépítettél, azt csak vele élvezheted!"

2018. június 15., péntek

Bíró Szabolcs : Anjouk és Arany Visegrád sorozat

~~~ Recenzió ~~~

Nemrégiben kaptam recenzióként Athenaeum Kiadótól 3 kötetet. Folytatom tovább Anjouk sorozatot. Így meg is köszönném a Athenaeum Kiadónak a lehetőséget és Bíró Szabolcs szerzőnek is, hogy lehetőségem nyílik elolvasni a könyveket. Izgatottan fogok majd belevágni Bátor Attila következő történetében. Ha nem volt még kezedben ez a könyv, most bátran ajánlom neked. 


Íme a könyvek, amiket elolvastam illetve, amikkel folytatni fogom.  




Előzmény kötetével kedtem el Non Nobis Domine címmel.

Bíró Szabolcs: Non Nobis Domine 
(Előzmény kötet)



Tartalom:

Bátorság. ​Hősiesség. Eretnekség.
1292-ben Bátor Vilmos templomos lovag huszonhárom év távollét után hazatér a Szentföldről Magyarországra – otthon azonban csak halál és gyász várja. A megkeseredett, kiábrándult férfi szárnyai alá veszi és tanítani kezdi elárvult unokaöccsét, hiszen Attilában látja a megszégyenült Templomos Lovagrend új reményét, a tökéletes és gáncstalan harcost. Ám hiába igyekszik az általa helyesnek vélt útra terelni a kisgyermekből lassan férfivá érő növendéket, Attila túlságosan is vágyik a szabad életre. Amikor pedig Vilmos kardját, az ősi családi örökséget elcsenve akar megnyerni egy titkos éjszakai párbajt, nagybátyja büntetésből hosszú útra küldi az olasz énekmondó, Umberto oldalán. Ez az út örökre megváltoztatja Attila életét. Rablógyilkosokkal harcol, csaknem halálos sebet kap, majd megismeri azt az érzést is, amelyre egy templomos lovagnak még csak gondolnia sem szabad: a szerelmet.
A Non nobis Domine a lovaggá cseperedő Attila szemén keresztül mutatja be egy vérzivataros korszak, a XIII. és XIV. század fordulójának háborúit, az Árpád-ház kihalását követő kegyetlen éveket, egy új uralkodói dinasztia felemelkedését és a Templomos Lovagrend bukását. 

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


Anjouk sorozat:

Bíró Szabolcs: Liliom és Vér
(Anjouk 1)



Tartalom:

1321. ​Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem hunyhat ki…

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


Bíró Szabolcs: Lángmarta Dél
(Anjouk 2.)



Tartalom:

1322. ​Miután Anjou Károly egy minden addiginál hatalmasabb sereggel meghódította a Felvidéket, és az utolsó erdélyi vár ellenállását is megtörte, még mindig nem kezdheti meg a nyugodt birodalomépítést. Az ország déli részén a Subicsok törnek borsot az orra alá, így a királynak a tengermellék felé kell fordítania tekintetét, és folytatnia az évtizedes belháborút, melynek talán sosem lesz vége. László, a lecsúszott udvari lovag, miután gyilkosként megszökött Temesvárról, és önmaga elől is menekülve vergődött át az országon, a horvát bán oltalma alatt próbál új életet kezdeni – ám a sors akarata folyvást közbeszól. Lackfi István, az alacsony sorból származó vad székely harcos, aki a felvidéki hadjáratban szerezte meg lovagi címét, ezúttal ezer lovast vezet a mühldorfi csatába, ahol egyszer s mindenkorra eldől, ki örökli a német-római császári címet. Mindeközben a sorsával megbékélt, és ismét liliomos lovagként élő Bátor Attila elszántan igyekszik megtalálni fiát és feleségét, akikről azt sem tudhatja, élnek-e még egyáltalán. A remény élteti, de a kegyetlen bosszúvágy hajtja: egy fekete lobogót keres, és az embert, aki elárulta.

A könyvről a véleményemet itt olvashatod:


Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig
(Anjouk 3.)
(A trilógia zárókötete)



Tartalom:

1323. ​Alighogy Anjou Károly serege visszatér a tengermellékről, az ország déli fertályán ismét zavarossá válik a helyzet. Úgy tűnik, Subics Mladent hiába fosztották meg zsarnoki hatalmától, ő csak egyike volt a gondok okozóinak, s a rend helyreállítása érdekében előbb-utóbb ismét hadjáratot kell indítani Szlavónia, Horvátország és Dalmácia területére. 
A királyságban ennek ellenére végre megszilárdulni látszik a béke. Az uralkodó feladja több mint egy évtizede tartó, önkéntes temesvári száműzetését, és birodalma szívében, Visegrádon kezd új, minden korábbinál fényesebb hatalmi központ építésébe. Míg a gazdasági zűrzavar megfékezése céljából, tárnokmestere több éves munkáját megkoronázva, új pénz verését rendeli el és külpolitikai kapcsolatait is sikeresen rendezi, az utódnemzés kérdésében továbbra is setét fellegek tornyosulnak fölé. 
Gutkeled Miklós, az Anjou-sereg hadnagya váratlan kitüntetést kap Károlytól, amit azonban egy diadalmas hadjárattal kell kiérdemelnie. Parancsnoksága alatt vele tart Lackfi István, akit egyre többen emlegetnek Magyarország fehér sárkányaként, és Bátor Attila, aki úgy hiszi, végleg elveszítette családját, s így nem maradt más számára, csak a kegyetlen bosszú. 

(Olvasás alatt)


Arany Visegrád-trilógia

Bíró Szabolcs: Szent György testvérei
(Anjouk 4.)
(Arany Visegrád-trilógia  1.)



Tartalom:

1326. ​Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli. 
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól. 
Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián.

(Olvasás alatt)

Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
(Anjouk 5.)
(Arany Visegrád-trilógia  2.)



Tartalom:

1328. ​Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet. 
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…

(Olvasás alatt)

A könyveket itt tudod megvásárolni: