2018. június 24., vasárnap

Amiket el szeretnék olvasni 12.rész

Megint mazsolázgattam molyon és találtam is jó pár könyvet, amit elolvasnék. Egyben ajánló is nektek. Kíváncsi vagyok ezekre a könyvekre. Hamarosan némelyik kezembe is lesznek a könyvek. Olyan jó látni, hogy mennyi magyar szerző könyve jelenik meg illetve jelent meg. És bízom benne, hogy jövőben is még több fog.

Csabai Márk: A magányos farkas
(Egy csibész naplója 3)




Tartalom:

Egy ​igazi férfi életében a legnagyobb kincs a család és a szeretett nő. 
De mi van, ha egyik sincs? 
Cecil, a sokat látott gengszter úgy dönt, leszámol múltjával, és új életet kezd álmai nőjével. Cecil tervez, Isten pedig végez és egyszer s mindenkorra keresztülhúzza a számításait. A múltja nem engedi és a sors súlyos kötelezettségeket és feladatot ró rá. Egy baráti és egy becsületbeli ügy után megkapja utolsó melóját, amit ha sikerrel teljesít, új életet kezdhet. Cecil és cinkosai valósággal sodródnak a pörgős kalandsorozattal. 
Vajon az utolsónak ígérkező meló meghozza a várva várt változást? 
Az élet kegyetlen, ahol tudja, megszorongatja hősünket, aki mindezen megpróbáltatások ellenére is kitart vágyai mellett, hogy normális életet élhessen, álmai nőjével az oldalán.



Király Márk: Hogyan legyél sikeres sorozatgyilkos



Tartalom

„Huszonvalamennyi vagyok, egyetemista, YouTube celeb és sorozatgyilkos. Én vagyok az utolsó gondolata a pszichológusodnak lefekvés előtt, és a legnagyobb szálka a rendőrség szemében. Gondoltam az eddigi sikereim mellé még írok egy könyvet is. Manapság mindenki azt csinálja.”




Leda D’Rasi: A dög



Tartalom:

Érezted ​valaha a megcsalás fájdalmát? A hazugság kínkeservét? A porig alázás szégyenét? Akkor ez a könyv neked íródott, és mindenkinek, aki hasonló emlékek közt őrlődik, azon gondolkodva: Miért tette ezt velem? 
A kérdés azonban szerintem inkább az: Számít a miért? Nem! Kit érdekel? Van, amire nincs magyarázat, nincs bocsánat! Kapard össze magad, lépj túl a dolgon és válj azzá, akivel ezt soha a büdös életben nem teheti meg többé senki! 
Abigail – élete legpocsékabb napján – saját sírjában ébred. 35 éves, elhagyott, kiközösített, naiv… egy szóval: balek. Neki már mindegy. Úgyis épp feladni készül. Nem úgy a segítője, aki sajátos szemlélettel viszonyul az emberszabású vagy emberarcú férgekhez. Ő minden csak nem nebáncsvirág, és akkor is kirángatja Abby-t a lelki posványból, ha az beledöglik is. Ez is egy opció. A másik pedig az, hogy Abby kihantolja magát, lelke mélyéről előhívja Dög-énjét, és olyan bosszút áll, hogy a fal adja a másikat. 
Jól hangzik? Akkor tarts velem! 
Én vagyok a Dög! És van számodra egy történetem…




Frey Éva:Allegórium
( Az ajándék )


Tartalom:

A ​Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak asaját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér – Jevgenyij és Oleg – csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül. Úgy tűnik, hogy Nadja élete döntő fontosságú a csoport – és talán a teljes faj – fennmaradása vagy eltűnése szempontjából. A Szentpéterváron, Rostockban és Helsinkiben játszódó nagyívű történet atmoszféráját az északi helyszínek zord hidege teremti meg.



Veres Attila: Éjféli iskolák



Tartalom

Magyarország, ahogy még sosem láttuk.
Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.
15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.


Pusztai Andrea: A sárkányölő
(Bizánc 1)



Tartalom:

Kr. ​u. 958. A fénykorát élő Bizánci Birodalom kora katonai nagyhatalma, flottája és híres nehézlovassága révén vasmarokkal tartja kézben a Földközi-tenger és a Fekete-tenger medencéjét. A Nagy Konstantin által alapított főváros és a császári udvar azonban a kül- és belpolitikai, párt- és családi viszályok, intrikák melegágya: igazi kígyóverem.
Kagan, a Tarján törzs vezére a magyarok törzsszövetségének követe a császári udvarban. Feladata kettős: egyrészt igyekeznie kell a kalandozó törzsek augsburgi gyászos veresége után új határvédelmi szerződést kötni Bizánccal, másrészt szemmel kell tartania az udvarban nevelkedő Gyevel herceget, Taksony fejedelem fiát.
Kratérosz sztratégosz, az egyik legelismertebb bizánci hadvezér egyetlen, féltett lánya, Anasztázia egy nap elszökik erőszakos udvarlója elől otthonából, azzal a feltett szándékkal, hogy apja akarata ellenére benevez a versenyre, melynek résztvevői közül Rómanosz herceg, VII. Kónsztantinosz császár fia, a trónörökös feleséget választ magának. A keresésére indulók elöli menekülés közben azonban megsebesül, és ájultan esik össze egy előkelő hun házának kapuja előtt…
Niképhorosz Phókasz apjával és fivérével a syrakuzai kalózok ellen vezetett hadjáratból igyekszik haza, hogy régi szövetségesükkel, Kratérosszal karöltve felülkerekedjenek politikai ellenlábasaik, a Dukaszok és Komnénoszok fölött.


Pusztai Andrea: A zöld szemű kígyó
(Bizánc 2)



Tartalom:

Kr. ​u. 958. A fénykorát élő Bizánci Birodalom kora katonai nagyhatalma, flottája és híres nehézlovassága révén vasmarokkal tartja kézben a Földközi-tenger és a Fekete-tenger medencéjét. A Nagy Konstantin által alapított főváros és a császári udvar azonban a kül- és belpolitikai, párt- és családi viszályok, intrikák melegágya: igazi kígyóverem. 
A trilógia első kötetében megismert Anasztázia immár Theophanó császárnőként az udvari intrikák kereszttüzébe kerül. Amikor megpróbálják megmérgezni, tanácsosabbnak tűnik vidéki birtoka biztonságába visszahúzódni, ám Anasztázia kihasználja a lehetőséget, és a tiltás ellenére a hadjáraton járó férje, Rómanosz után szökik. 
Kagan vezér összegyűjti a bizánci császárnak ígért húszezer lovast, és elindul Rómanosz serege után, hogy együtt ütközzenek meg a fenyegetően közeledő odjogur törökökkel. Hírszerzői révén azonban hamarosan tudomást szerez róla, hogy a töröknél sokkal halálosabb veszély is közeledik keletről. 
León Phókasz hazatér Narbosz szigetére, ahol fivére családja és saját gyermekei várják. Azonban hamarosan lecsap az otthonára Samir, a syrakuzai kalóz, és León kénytelen végignézni, ahogy mindene az enyészete lesz. 
És mindeközben a palotában tovább szövi hálóját a rejtélyes Fehér Sárkány…



Pusztai Andrea: A fekete sas
( Bizánc 3 )



Tartalom:

 Kr. ​u. 964. Anasztázia császárné Kagan karchánra bízza a titkos viszonyukból született fiukat, Kardost. A hun vezér belátja, hogy szerelme nem fog tudni elszakadni a bizánci udvartól, és úgy dönt, visszatér hazájába, ahol a hun törzsek fejedelmet készülnek választani.
Anasztázia az udvarban továbbra is szeretőjére, Hánnész főtanácsosra támaszkodva fokozatosan eltávolítja a hatalom közeléből riválisait, céltudatosan egyengetve a trónhoz vezető utat Rómanosz császártól született fia, Bazileiosz előtt, aki testvéreivel Kratérosz és Georgina hérakleiai birtokán nevelkedik.
A hatalmi egyensúly azonban törékeny, és amikor Ottó német király, aki Kr. u. 955-ben Augsburgnál súlyos vereséget mért a Bulcsú, Lél és Súr vezette magyar seregre, Kr. u. 962-ben, Itália nagy részének elfoglalása után német-római császárrá koronáztatja magát, veszélybe kerülnek a Bizánci Császárság itáliai birtokai. Ekkor tér vissza az udvarba Odélia Szklérosz, Georgina régi ellensége, aki Johannész Tzimikész hadvezérrel szövetségre lépve olyan támadást indít az uralkodó császár, Niképhorosz Phókasz és Theophanó császárné ellen, amibe az egész birodalom beleremeg…