2023. március 19., vasárnap

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Mike Smith - ("A történetet még megboldogult ifjú koromban, főiskolásként kezdtem el írni, aztán félbehagytam. Hosszú évekkel később, egy műtét utáni lábadozásom közben akadt a kezem ügyébe a kézirat, és eldöntöttem, hogy befejezem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! című rovatomban felkértem a Mike Smith szerzői álnéven író elsőkönyves szerzőt, Kovács Mihályt, hogy meséljen egy kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Savage- A nő bajjal jár… című könyve jelent meg magánnyomtatásban. A könyvet a szerző oldalán lehet megrendelni.
Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Tavaly töltöttem be az ötvenedik életévemet, és ez a szép jubileum is hozzásegített ahhoz, hogy egy régi álmomat valóra váltva, éppen 2022-ben adjam ki a könyvemet. Alapvetően nem tartom magam írónak, inkább csak írogatok, hisz rendkívül kevés időm van arra, hogy leüljek, és a bennem rejtőző gondolatokat kiírjam magamból. Főállásban egy fegyveres rendvédelmi szerv állományában teljesítek szolgálatot, idestova huszonnyolc éve. Basszus… belegondolva ez baromi hosszú idő, nem is értem, hogy bírtam idáig… De félre a tréfát, nem véletlen, hogy eddig nem váltottam, szeretem a munkámat, ami talán inkább hivatás. Nős vagyok, feleségem pszichológus. Van egy kamasz fiunk, aki hamarosan tizenhét éves lesz. Egy igazi kos. Azt is mondhatnám, hogy faltörő kos. Állatot nem tartunk, hisz egymásra is kevés időnk van. Az írás gyermekkorom óta életem része, általános iskolás koromban én voltam a szépreményű Mókus Őrs krónikása, de iskolai faliújságra is írogattam verseket, és barátaimat is büntettem néhány születésnapi köszöntővel. Korábban Világ a rácsok mögött, azaz gondolatok a börtönről címen egy szakmai blogot vezettem, illetve a még a közelmúltban is a Facebook-on a Vasasblog írásaiban közreműködtem, erre ma már nincs sem szabadidőm, sem lehetőségem.   

Savage- A nő bajjal jár  c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ez egy érdekes dolog… A történetet még megboldogult ifjú koromban, főiskolásként kezdtem el írni, aztán félbehagytam. Hosszú évekkel később, egy műtét utáni lábadozásom közben akadt a kezem ügyébe a kézirat, és eldöntöttem, hogy befejezem. Onnantól kezdve egy afféle bakancslista részét képezte nálam, hogy jelenjen meg a saját könyvem. Az írás folyamata így meglehetősen hossz volt. A nyomtatásban megjelent könyvem elején erre így emlékeztem: „Hosszú évek teltek el azóta, hogy ennek a sztorinak a vázát elkezdtem megírni. Mindezek tudatában többen talán azt fogják mondani a könyv olvasása közben, hogy jó munkához idő kell, a szarhoz meg sok idő. Mindenesetre engem azért elégedettséggel tölt el, hogy sikerült befejeznem a történetet. Sok energia és még több álmatlan éjszaka kellett hozzá, de hiszem, hogy megérte. Ezt azonban majd azok fogják eldönteni, akik megtisztelnek azzal, hogy kézbe veszik és elolvassák a könyvet. A ráfordított időért nagy-nagy köszönet nekik! Köszönet, ami természetesen kijár a feleségemnek és a fiamnak is, mert írás közben azért nem mindig voltam velük…” Kutatómunkára egyébként nem volt szükség, hisz nem tervezett formában írok, hanem amikor időm van, akkor nekiülök, és gépelem, ami az eszembe jut. Menet közben azért néhány dolognak utánanéztem az interneten, de nem gondoltam túl a dolgokat…

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A könyv sztorija nagyrészt a képzelet műve, ezzel együtt vannak benne olyan részek, amelyek valós eseményeken alapulnak, sőt mi több, konkrétan velem történtek meg. Ezzel együtt még véletlenül sem kell arra gondolni, hogy egy önéletrajzi regényt írtam, mert ez nem igaz. Talán csak szeretnék olyan laza lenni, mint a főhősöm, a való életben azért nem engedhetem el úgy magam, min t ahogyan Savage éli a mindennapjait.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Ahogy korábban arra már utaltam is, elég régen kezdtem el írogatni. A fene se tudja, miért… Ha jobban belegondolok, régebben nem voltam túlságosan a szavak embere, nem szerettem, és nem is nagyon mertem nagyobb közönség előtt megnyilvánulni. Ez azóta már nem igaz, nem jövök zavarba akkor sem, ha esetleg többszáz ember előtt kell előadást tartanom. Az írás persze egy örök szerelem marad, sosem fogom abbahagyni.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Azt szoktam mondani a könyvemről, hogy egy stílusfüggetlen alkotás, amiben azért ott van a bűnügyi szál, ami alapján leginkább a krimi kategóriába sorolnám, de van benne romantika is, meg humor. Igyekeztem néhol filmszerűen szőni a sztorit, de majd az olvasók eldöntik, hogy sikerült a könyv.   

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nem is tudom… egy kicsit talán megkönnyebbültem, és természetesen boldog voltam, hogy végre elkészültem vele. Mondjuk, azóta – még a nyomtatás előtt – többször javítottam benne, és talán még most is átírnék egy-két részt, ha lenne rá lehetőségem, de nem teszem. Egy biztos: jóleső érzés volt, hogy megvalósítottam egy álmomat. Az üzenete ennek az, hogy soha, semmit nem szabad feladni, és ha az ember komolyan veszi a dolgokat, akkor nagyjából mindent elérhet.

Sokan írói álnevet használnak. Miért pont ez az írói álneved? Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?

A szerzői álnevem az igazi nevem angol fordítása. Mivel a könyvbéli karakterek nem magyar néven futnak, elég hülyén mutatott volna a borítón a Kovács Mihály név.    

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem tudom, hogy valójában a könyvem pontosan melyik zsánerbe sorolható. Tényleg, neked mi a véleményed erről? Te hová sorolnád? Mindenesetre szeretném azt hinni, hogy sikerült egy egyedinek mondható könyvet írni, amire többen azt mondják, hogy „na, ennek a Mike Smith nevű faszinak egész jó a stílusa”…

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Boldog voltam, amikor értesítettek a nyomdából, hogy kész a könyvem. Bepattantam az autóba, és már suhantam is átvenni a megrendelt példányokat. Mint tudod, magánkiadásban készült a könyv, magam terveztem a borítót is, a tördelés is az én munkám, szóval, beletettem egy kis munkát, mire kézzel fogható formába került, és ezért még büszkébb is vagyok. Klassz dolog, amikor először a kezedbe veheted a saját könyvedet, belelapozhatsz, megszagolhatod a papír illatát. Egy klasszikus könyv számomra mindig többet jelent, mint egy e-book. És az is egy remek dolog, hogy még ajándékozni is tudom a könyvemet, mert valahol az tök menő, hogy valakinek úgy szerezhetek meglepetést, hogy a saját könyvemet adom neki.  

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív, nem tervezett. Annyit tudtam csak, hogy nagyjából mi a cselekmény lényege, mit szeretnék a végén látni, és ennek megfelelően szőttem a történetet. Az írásban nem szeretek tervezni, sokkal jobban tudok haladni, ha az aktuális hangulatomnak megfelelően tudom magam beleengedni az írásba.

A kötetedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A vége ment nehezen, a záró jelenet megírása nem volt könnyű, de talán megugrottam a lécet, és vállalható lett a finálé. Egyébként kedvenc jelenetem vagy részem nincs, az egész történet közel áll hozzám. Ahogy utaltam rá, egy műtét után kezdtem el írni a könyvet, tehát úgy is fogalmazhatok, hogy számomra ez egy terápiás írás volt. Sokat segített a felépülésben, el tudtam terelni a gondolataimat az akkori nyomorúságomról.  

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Különösebb koncepció nélkül írok, és néha az ihlet is nehezen jön, viszont olyan kevés időm van, hogy minden pillanatot igyekszek kihasználni, amikor írhatok.  

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kész kéziratot először a feleségem olvashatta el, a hivatalos megjelenés előtt rajta kívül csak a lektor olvasta a könyvet, akinek természetesen volt beleszólása stilisztikai és nyelvtani dolgokba. A történet alakítását meghagyom magamnak, hisz mégiscsak én vagyok az író. Ha másnak is adnék beleszólási lehetőséget, akkor már társszerzőről beszélhetnénk, amit most még nem szeretnék magam mellé.  

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt hiszem, hogy örült mindenki, és talán még büszkék is voltak rám. Utólag már lehet, hogy bánják egy kicsit, mert a még nem értékesített példányok hosszú ideig a nappali sarkában voltak feltornyozva. Karácsony előtt ez a probléma megoldódott, mert kellett a hely a fenyőfa számára. Azóta a hálószobában áll a könyvtorony...  

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

A Savage 2.0 -Angyal munkacímen készülő második részt szeretném befejezni, de nem ígérek semmit, mert azt így be tudom tartani. Az olvasóimnak pedig azt üzenem, hogy támogassák a hazai szerzőket, olvassanak egy csomó jó könyvet, ismerjenek meg minél több magyar írót, és amennyiben a könyvespolcukon és a szívükben Savage számára is jut egy kis hely, akkor nagyon boldog leszek.   

A könyvet itt tudjátok megvenni:

Kovács Mihály Szerzői oldala

2023. március 17., péntek

Kultikus horror és díjnyertes fantasy az Agave Könyvek áprilisi újdonságai közt (" (...) lesz itt ókori nyomozás, barátságtörténet a holokauszt poklából, sokszoros díjnyertes történelmi fantasy, és jön minden idők egyik legbrutálisabb amerikai horrorregénye is. ")

Tavasz közepén mindenekelőtt érkezik majd R. F. Kuang itthon is nagy sikert aratott, és egy ideje már beszerezhetetlen Mákháború című trilógianyitó regényének utánnyomása, utána pedig ismét széles a paletta: lesz itt ókori nyomozás, barátságtörténet a holokauszt poklából, sokszoros díjnyertes történelmi fantasy, és jön minden idők egyik legbrutálisabb amerikai horrorregénye is. Közben pedig javában készülünk a májusra, ahol ezúttal is bemutatunk egy új szerzőt, és egy monumentális fantasy-t, de jön az elmúlt év legnagyobb nemzetközi romantikus bestsellere, de folytatódik a Vámpírakadémia története is.



Steven Saylor: Római vér

Felújított kiadásban indul újra Steven Saylor világhírű Roma Sub Rosa-sorozata rögtön az első két kötettel


Időszámításunk előtt 80-ban járunk, a Sulla-féle polgárháborúk korában. A belső hatalmi viszályok Róma mindennapi hangulatára is rányomják bélyegüket: szakadozik a közbiztonság hálója, minden sarok mögül veszély leselkedik. A helyzetet csak tetézi, mikor egy forró napon a gazdag földbirtokos, Sextus Roscius brutálisan meggyilkolt holttestére bukkannak az egyik bordélyház előtti téren.

A gyilkossággal az áldozat fiát gyanúsítják, a borzalmas bűnre pedig csak egyféle büntetés létezik: halál. A vádat leszegett fejjel viselő fiút a törvény színe előtt a kor népszerű államférfija, Marcus Tullius Cicero veszi védelmébe. Missziója gyakorlatilag reménytelen, épp ezért a Rómában feddhetetlen hírnek örvendő Gordianushoz fordul, aki a város szegénynegyedeiben és fényűző palotáiban kutat bizonyítékok után, hogy alátámassza Cicero igazát, és megmentsen egy, a politikus szerint ártatlanul megvádolt férfit.

Steven Saylor, a történelmi regények amerikai bestsellerszerzője 1991-ben indította útjára kedvenc ókori nyomozója azóta másfél tucat kötetet számláló fordulatos történetét, melynek első darabját, az idehaza is nagy népszerűségnek örvendő Római vért most újraszerkesztett kiadásban tartja kezében az olvasó.


Klasszikus történelmi rejtély, minden értelemben.” – Publishers Weekly

 „Saylor mesterien szövi egybe az ókori Róma igaz történelmét kitalált polgárainak életével és szerelmeivel.” – Daily Express

Megjelenés: április 4.



Pam Jenoff: Nő kék csillaggal
Felemelő és megható barátságtörténet a második világháború és a holokauszt poklából

1943-ban ​Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.

Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.

Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti.

Pam Jenoff alapos kutatómunkával megírt regénye egy valószínűtlen és veszedelmes barátságról mesél a második világháború idejéből. Megragadó és aktuális képet ad arról, mennyi áldozatra vagyunk készek a családunkért, akár beleszülettünk, akár magunknak választottuk. És az igazi meglepetés a legvégére marad.” – Jodi Picoult

“A Nő kék csillaggal hátborzongató történet szerelemről, gyászról és túlélésről, miközben egyre alaposabban megismerünk két bátor fiatal nőt. Pam Jenoff ennek a regénynek a megírására született, szenvedélyesen és hitelesen cseng minden mondata.” – Mary Key Andrews

Megjelenés: április 4.


Shelley Parker-Chan: A nappá vált lány

A Mulan és az Archilleusz dala találkozik ebben a díjnyertes történelmi fantasy-ban

Egy poros, sárga síkság éhínségtől sújtott falujában két gyerek két sorsot kap. A fiúé lesz a nagyszerűség. A lányé pedig a semmilét…

1345-ben Kínát kemény kézzel vezetik a mongolok. A Középső Síkság éhező földművesei a nagyszerűséget csupán a mesékből ismerik – amikor azonban a Csu család nyolcadik fiának, Csu Csungpának mégis e sorsot jósolják, senki sem érti, az vajon miként válik majd valóra. A semmilét sorsa azonban, amit a család okos és leleményes másodszülött lánya kap, egyáltalán nem meglepő.

Amikor útonállók támadása miatt árván marad a két gyerek, Csu Csungpa az, aki megadja magát a kilátástalanságnak, és meghal. A lány, aki kétségbeesetten szeretne menekülni megjövendölt halála elől, a bátyja személyazonosságát használva novíciusnak áll egy kolostorban. Ott a túlélés iránti, égető vágyától ösztökélve megtanulja, nem számít, milyen könyörtelen dologról van szó, bármit képes megtenni azért, hogy elrejtőzzön a végzete elől. Sőt, Csu idővel megpróbálja kihasználni a lehetőséget, hogy egy teljesen más jövőt szerezzen meg magának: a bátyja gazdátlanná vált nagyszerűségét.

„Minden tekintetben pompás. Háború, vágy, bosszú, politika – Shelley Parker-Chan tökéletesen kimérte történelmi eposzának minden hozzávalóját. Megcsillan benne a szellemesség és a gyengédség fénylő sugara, de közben nem fél az emberi becsvágy sötét bugyraiba merülni sem.” – Samantha Shannon

„Shelley Parker-Chan hangulatos és szívszaggató első regénye háborúról, szerelemről és identitásról szóló, költői mestermű.” – S. A. Chakraborty

Megjelenés: április 18.

 


Jack Ketchum: Holt idény

Végre magyarul az egyik legbrutálisabb amerikai horrorregény, a szerzőtől, akit Stephen King is tisztelt

Valahol ​a sűrű erdőségekkel borított Maine állambeli kisváros, Dead River tőszomszédságában egy elhagyatottnak tűnő hétvégi ház áll. Baráti társaság gyűlik most itt össze, hogy kipihenje a nyüzsgő nagyvárosok forgatagát. Az óceánparti kilátás, a jóleső elszigeteltség pihentető napokat ígér, ám a nyaralás hamar rémálomba csap át.

A sötét rengetegből ugyanis kíváncsi szempárok figyelik őket. Elvadult, húsra éhes embercsalád vadászterülete ez, akik csupán arra várnak, hogy leszálljon az éj. És mindössze pár óra alatt hat civilizált fiatal, valamint a kisváros megfáradt, öreg seriffje ráébred, milyen primitív is az ember a felszín alatt, és mennyire nincs határa az életösztönnek.

Jack Ketchum, A szomszéd lány Stephen King által is tisztelt szerzője nem csupán sejteti, de a legteljesebb valójában meg is mutatja a zsigeri borzalmak valódi arcát. Az eredetileg 1980-ban napvilágot látott Holt idényt brutális részletei miatt az első megjelenés előtt alaposan megvágta a szerző kiadója, most azonban a magyar olvasók Ketchum eredeti verziójában vehetik kezükbe a kultikussá érett művet.

„Ha Hálaadáskor olvastad a Holt idényt, Karácsonyig garantáltan nem alszol.” – Stephen King

„A legbetegebb könyv, amit életemben olvastam.” – Horrorbound

„Hogy élveztem-e olvasni? Az „élvezni” erős szó. Lenyűgözött, elborzasztott, mégsem bírtam letenni.” – Nightworms

Megjelenés: április 18.


2023. március 16., csütörtök

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Martin S. Key - ("2019 februárjában egy szálloda medencéjében a lányomnak és a fiamnak kezdtem mesélni egy sci-fi történetet, ami pont akkor jutott eszembe. Nagyon tetszett nekik, és arra gondoltam, leírom. Nem regénynek szántam, csak magamnak írogattam.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Martin S. Key íróval, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Egy harmonikus világvége című kötete jelent meg, mely Könyv Guru kiadónál kapható. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A valódi nevem Dr. Miskei Márton. Van két csodálatos gyermekem, akiknek sokat köszönhetek, hogy írással is kezdtem foglalkozni. Nem írónak készültem. Eredetileg molekuláris biológus vagyok, aki imádja a sci-fi történeteket, legfőképp a disztópikus jövőképeket. Egy idő után rájöttem, hogy a kutatás és a sci-fi írás sok dologban hasonlít. Mindkettőhöz kell fantázia, elrugaszkodott ötlet.

Egy harmonikus világvége sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem igényelt sok kutatómunkát, pár dolognak azért utána kellett néznem pl. van-e fizikai, építészeti akadálya a regényben leírt felhők fölé nyúló épületeknek. A megírás viszont három évig tartott. Ennek az volt az oka, hogy csak esténként vagy hétvégén írogattam, volt, mikor több hétig semmit sem adtam hozzá a történethez.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A fantázia a leghangsúlyosabb ebben a sci-fi történetben is, de oda kellett arra figyelni, hogy ne kalandozzak el annyira, ami már nem lehet reális a jövőben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2019 februárjában egy szálloda medencéjében a lányomnak és a fiamnak kezdtem mesélni egy sci-fi történetet, ami pont akkor jutott eszembe. Nagyon tetszett nekik, és arra gondoltam, leírom. Nem regénynek szántam, csak magamnak írogattam. Pihenésképpen jól esett elmenekülni egy olyan világba, amit én alkottam. Nem könyvben gondolkodtam, csak jól esett leírni azt, amit akkor és ott kitaláltam. Olyan ez, mikor más a munka után megnéz egy jó filmet, berak egy jó zenét vagy játszik egy izgalmas számítógépes játékkal. Gyakran ezek helyett az írást választottam alternatívaként. Így váltam lassan íróvá.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Beleszerettem a disztópia műfajába. Utópiát is szívesen írnék (valójában már el is kezdtem), bár a legtöbb utópiáról úgyis kiderül, hogy átmegy egy idő után disztópiába. Az ezzel rokon társadalmi sci-fi műfaj is felfedezhető a történeteimben. De abban biztos vagyok, hogy a sci-fi műfajtól nem távolodnék el nagyon.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Majdnem olyan, mintha egy gyermeke születne az embernek. Persze olyan sincs igazán, hogy befejeztem a kéziratot, és hozzá sem nyúlok többet. Igazán ilyenkor kezdődik a legnehezebb része a regényírásnak, mikor újra és újra el kell olvasni a kéziratot, hogy megtaláld benne a logikai bukfenceket, a béna szófordulatokat és párbeszédeket, a gyenge leírásokat vagy épp a túlbonyolított cselekményt. Mikor pedig leadtam a szerkesztőnek, akkor is sok dolog eszembe tud jutni, hogy mit kellene még változtatni, hogy tökéletesebb legyen a regény. Persze eljutunk arra a pontra, amikor már erre sincs lehetőség, és abban az állapotban már nem változtatható a kézirat, ilyenkor kezdek rettegni, hogy milyen hibák maradhattak még bent.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

A Miskei vezetéknevemből jött a Martin S. Key. A családunk neve eredetileg Miskey volt, de egy (véletlen?) elírás miatt az "y"-ról "i"-re változott az 50-es években. A Márton keresztnevem pedig Martin angolul.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Szerintem igen. Igaz sok krimit is olvastam, de a legnagyobb élményt mégis a sci-fi történetek adták, így nem is volt kérdés számomra, ha írni szeretnék, akkor ez a műfaj, ami nekem való.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Már nagyon vártam. Folyamatosan néztem a könyvesboltok weboldalait, hogy hátha már megjelent a könyv. Emlékszem éppen Párizsban voltam a családommal, amikor értesített a kiadó, hogy már a boltok polcain van a regény. Mikor visszaértem az országba, az első dolgom volt, hogy vegyek egy példányt. Nagyon felemelő érzés volt látni azt, hogy a könyvem a boltok polcain ott áll a Bradbury és Asimov könyvek mellett.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Abszolút impulzív. Az alapötlet is nagyon hirtelen és váratlanul jutott eszembe, és még akkor sem gondoltam arra, hogy majd könyv lesz belőle. Csak akkor írtam, ha épp volt mit, amit érdemes leírni. Persze amikor már látja az ember a regényírás végét, akkor már egyre tudatosabban figyel arra, hogy mikor és mennyire haladt az írással.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Igen, vannak. Kedvenc jeleneteim Teodor történetében vannak. A Teodor története egy kisregény a regényben, ami utólag készült, miután befejeztem a fő vonulatot. Itt van a kedvenc részem is a Menedék város társadalmának leírása. Persze volt olyan rész, amit egy csomószor átírtam, mert logikailag megbukott valahol. A forradalom lépéseit, fordulatait kellett folyamatosan újra és újra átgondolni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nagyon jó kérdés. Nálam a történet alapötlete hirtelen születik meg, nem is kell hozzá semmi, egyszerűen csak kipattan az agyamból. Ami viszont bonyolítja, színesíti a cselekményt az már sokkal lassabban alakul ki. Beleélem magam abba a világba, amiről írok. Együtt gondolkodok a szereplőkkel, mintha csak nekem kellene megoldani az adott problémát (igaz én magam is idézem elő, úgy, hogy még néha nem is sejtem a megoldást). Persze megjelenhetnek olyan elemek, amiket mások már kitaláltak, de csak akkor, ha a realitás ezt megköveteli. Ilyen például, hogy lebegő járművek vannak az utakon, ami teljesen életszerű abban a jövőben, ami felé haladunk.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Először a rokonaim látják. Édesanyám volt az első, aki elolvashatta a regény első változatait, sajnos már nem volt lehetősége befejezni a kiadott könyvet is. Testvérem és a felesége is nagyon hasznos építő kritikát adott, mielőtt beadtam volna a kiadóhoz. Az új könyvemnél viszont oda fogok figyelni arra is, hogy sok olyan emberrel is elolvastassam a történetet, akik nem elfogultak velem. Minden építő kritikára odafigyelek, hiszen kezdő íróként ezek kincset érnek. Igaz nem mindet fogadom meg, de ami tökéletesítheti a regényt, azt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Itt ki kell emelni még az olvasószerkesztőt, akinek a javításai tényleg regénnyé tudnak alakítani egy nyers kéziratot.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Sokan nem is tudták ezt. Sőt, még az első két fejezetnél még én sem tudtam, hogy könyvet akarok írni. Első kérdésük az volt, hogy „Ez egy genetikáról vagy evolúcióról szóló tudományos könyv?”, nem hitték el, hogy egy sci-fi könyvet írtam.Büszkék is voltak rám, és együtt örültek velem minden egyes kis sikernek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az idén még biztosan nem lesz kiadva új könyvem. Jelenleg is írom az új regényem, és ez el fog tartani még jó darabig. Ez egy utópia, ami egy sokkal szebb jövőképet mutat nekünk, amit lehet mégsem fog sikerülni megőriznünk, mert az emberi evolúció ebbe is bele fog szólni. A folytatást is elkezdtem írni, de most beelőzte ez a másik történet.

 Könyv Guru Kiadó

2023. március 15., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Virginia Sol - ("Közel áll hozzám ez a műfaj, mind az irodalom, mind a filmek világát tekintve.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Virginia Sol írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek A belső vad 1.rész című, korábban megjelent könyvéről lesz szó, melynek első része a Fogság alcímet viseli. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Elsődlegesen azt, amit ilyenkor mindig elmondok, hogy nem szeretem ezt a kérdést. Hitvallásom, hogy az embereknek a művész munkái alapján kell dönteniük, hogy kedvelik-e az alkotót, nem pedig fordítva. Ebből kiindulva én nem magamat szeretném megismertetni az olvasókkal, hanem az írásaimat, azokban szívem-lelkem benne van. De, hogy némileg válaszoljak is a kérdésre, egyszerű halandó vagyok, aki az írás mellett fotózással is foglalkozik. Szabadidőmben leginkább az erdőket járom és madarakat fotózom, illetve állatorvosi rendelőben dolgozom asszisztensként. Idén leszek harminc, de már a húsznál is pánikoltam. 

A belső vad 1.rész - Fogság c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Jellemző rám, hogy minden írásomhoz kutatómunkát végzek. A belső vad esetében leginkább a maffián belüli hierarchiának néztem utána, illetve sok filmet néztem róluk, hogy jobban megértsem a hálózatukat. Nem tagadom, hogy számomra izgalmas ez a téma, még ha nem is pozitív. Semmi esetre sem szerettem volna másolni a filmekben látottakat, így saját „családot” alkottam meg, akik egyéni módon tartják a karmaik között a különböző területeket. A másik, ami kutatómunkát igényelt, az a disszociatív identitászavar, mellyel két szereplőm is küzd. Igen megosztó ez az elmeállapot, még a szakemberek között is vannak tagadói. Én nem vagyok szakmabeli, így ehhez a részéhez nem tudok hozzászólni, mindenesetre a mélylélektan és az elme különc viselkedési formái mindig is érdekeltek. Nem titok, hogy magam is depresszióval élek, ami minden téren megnehezíti a munkámat, mégis előszeretettel olvasok erről és az ehhez hasonló elmeállapotokról, mert amennyire képesek megtörni és az élettől ellehetetleníteni az embert, annyira izgalmas is az agynak ezen képessége.

Maga az regény megírása nagyjából 5-6 évig tartott, leginkább azért, mert nem voltam elégedett a végeredménnyel. Ennyi idő alatt kb. ugyanennyiszer is írtam újra a történetet az elejétől a végéig. A második részt már ennél jóval egyszerűbb volt megírni. Abban az egyik szál egy road movie-hoz hasonlít, s bár a szereplők által bejárt utat nagyjából én is bejártam már, nagy segítségemre volt a „guglimap”, hogy se a karaktereim, se én ne tévedjek el. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Még egy teljesen fiktív történet esetében is elkerülhetetlen, hogy az író némileg a már átélt eseményeire, tapasztalataira támaszkodjon, ugyanígy a karakterekkel kapcsolatban is meríteni fog a közeli vagy távolabbi ismerősei jelleméből. A belső vad például teljes mértékben kitaláció, olyannyira, hogy még a városka sem létezik, ahol játszódik, ellenben ezt a városkát már egy létező tájon, az Őrségben helyeztem el annak varázslatos volta miatt. De csak, hogy tetézzem, én még nem jutottam el az Őrségbe, ellenben bakancslistás hely számomra. A karaktereket viszont mind létező személyekről mintáztam, persze alakítottam rajtuk, egyeseket összegyúrtam, másokat teljesen átformáltam. A második regényem esetében, mely leginkább egy népmesére hasonlít, a történetet a nagyapám ihlette, akitől nagyon sokat tanultam, főként az állatokról. A regény mégsem erről szól, hiszen egy mítoszokat, legendákat és népmeséket alapul vevő történet, melynek középpontjában egy egymástól távol élő unoka és nagyapa áll. Én egész gyermekkoromban a nagyszüleimmel voltam, sosem kellett arra várnom, mikor utazunk már hozzájuk.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tizenegy éves korom óta írok, azelőtt nem nagyon próbálkoztam ezzel, bár szóban is nagy mesemondó voltam. Akkoriban kezdtem el könyvmollyá válni, és némelyik történet annyira magával ragadott, hogy egyből tovább szőttem az élményeket. Emiatt eleinte elkerülhetetlenül másoltam az írókat, sőt volt olyan, hogy egy-egy rajzfilmet vagy filmet is átköltöttem és papírra vetettem. Amíg nem tanultam meg gépen írni, addig kézzel szántottam be több kétszáz oldalt.

Más zsánerben is tervezed kipróbálni magad? 

Igazából A belső vad is elég vegyes felvágott, bár tény, hogy elsősorban lélektani kriminek tartom. Közel áll hozzám ez a műfaj, mind az irodalom, mind a filmek világát tekintve. A másik könyvem, Az utolsó mesemondó viszont egy ifjúsági kisregény, mely népmese volta miatt a kicsiknek, míg a felnövés történet lelki része miatt inkább a nagyoknak szól. A jövőt meg majd meglátjuk.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Bár nincs gyermekem, azt hiszem pont ilyen érzés lehet, amikor végül elengeded a felnőtt gyermek kezét.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Virginia Sol annyit tesz, „tiszta lélek”. Ez egy emlékeztető a számomra. Az első regényem írása során, mely meglehetősen sok karaktert mozgat, és ahányan vannak, annyi félék, arra jöttem rá, hogy az életben a legnehezebb feladat embernek, s ezzel együtt „tiszta lelkűnek” maradni, de mindenáron meg kell próbálnunk. A Sol egyébként az angol soul-ból származik, de nem akartam ennyire konkrétan beleszőni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Bevallom, sosem gondolkozom a műfajon. Én csak elkezdem a történetet, aztán majd az eldönti, hogy mi áll jobban neki az adott cselekményszálakkal és szereplőkkel.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Az első vázlatok mindig spontán születnek, emiatt sosem erőltetem az írást. Nincs olyan, hogy leülök órákra a gép elé, és agyalok, hogy vajon, miről is kellene most írnom. A téma és a történet valamilyen úton-módon úgyis mindig megtalál. Onnantól viszont, hogy megvan a vázlat, tervezni kezdek, bővíteni és színesíteni, ameddig úgy nem érzem, hogy elég. Nem szeretem túlhúzni a dolgokat, ezért tart sokáig egy-egy regény megírása. Mindig találok benne olyasmit, amit inkább kihúznék vagy átírnék. Ennek ellenére, az első regényem esetében okkal lehetne mondani, hogy „ámokfutó” a cselekménye. Pedig ez is szándékos volt.

A regényeidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kimondottan kedvenc jelenetem ritkán van. Általában vagy egészben szeretem a regényt vagy sehogy, s ez utóbbi esetben bajban vagyok, mert az azt jelenti, hogy még magamnak sem tudtam megfelelni. Ilyenkor kezdődik az „újratervezés”. Másoknál ez nem jellemző, ha mások műveit olvasom, még be is jelölöm a kedvenc részeimet, amiket szívesen újra olvasok. Az, ha nehezen írok meg egy-egy jelenetet inkább a tálalás miatt van. A nehezen íródó részeket többször és több stílusban is megírom, amíg elég hatásos nem lesz.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nehéz kérdés. Mindegyik történetemet más valami ihlette. Sokszor előfordul, hogy egy-egy álomfoszlány növi ki magát idővel egy egész történetté, máskor az erdőben járva szövődnek a gondolataim novellává vagy esetleg regénnyé. Olyankor magam vagyok, fenyőkkel körülvéve, a madarak dalolnak, és ilyenkor hagyom, hogy a fantáziám szabadon szárnyaljon. Az erdőbe nem viszem magammal a hétköznapi gondokat, csakis magamat, az élményeimet, az emlékeimet, és előbb-utóbb ezekből valami új kerekedik.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nagyjából három olyan ember van jelenleg, akiknek minden további nélkül elhiszem, ha azt mondják egy írásomra, hogy ez most nem sikerült. Mindhármuknak más-más művemet szoktam megmutatni függően attól, hogy épp verset, novellát vagy regényt szeretnék véleményeztetni. Ketten szintén írók, egyikük a városi költő, míg másikuk korábban újságíróként dolgozott, jelenleg pedig szintén költőként működik. A harmadik személy pedig egy olyan barát, aki nem fél a szemembe mondani, ha valamin változtatnom kellene, és én ezért hálás vagyok neki.

Milyen érzés volt az első könyved megjelenésére készülni?

Sokáig fel sem fogtam, hogy ez megtörténik. Tizenöt évesen kezdtem el először a kiadáson gondolkozni, végül tíz évet kellett várnom rá, de azt hiszem, megérte. Tíz év alatt rengeteget komolyodott és ért nem csak a személyiségem, de a stílusom is. Persze még mindig nem az igazi. Ezt a fajta követ egy életen át csiszolni kell. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható tőled az idén?

Nem vetítenék előre semmit, hiszen nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ember művét kiválasszák és megjelentessék. Én bizakodom, mert szeretném, ha idén megjelenne A belső vad II. része, mely a Szabadulás alcímet kapta, s mely a történet zárórésze is egyben, de ez a kiadón is múlik, akiknek elküldtem a kéziratot.

Könyv Guru Kiadó

Libri

PennaPrizma

Viginia Sol weboldala

Felemelő barátságtörténet a második világháború és a holokauszt poklából - Megjelenés: április 4.

 Pam Jenoff:
Nő kék csillaggal

„A híd lábától visszanéztem a vállam felett. Krakkó, ahol születésem óta éltem, a városom sötétbe borulva kuporgott, csak a keleti égbolt alján derengett a kelő, vöröses fény. A háború dúlt, a város ostrom alatt. És én most elhagyom. Mardosott a bűntudat. Nem, nem hagyom el, helyesbítettem magam. Elmegyek, de meg fogom találni a módját, hogy harcoljak érte, és dicsőséget hozzak rá.”

Felemelő és megható barátságtörténet a második világháború és a holokauszt poklából


Megjelenés: április 4.

Fordító: Török Krisztina
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 386 oldal


Leírás

Pam Jenoff a Rutgers Egyetem professzoraként jelenleg az egyik legkeresettebb és legfoglalkoztatottabb történelmi regényíró az Egyesült Államokban, aki a legtöbb művét megtörtént események alapján írja briliánsan vegyítve a tényeket a fikcióval, amire kiváló példa volt a gondozásunkban korábban megjelent Elvesztek Párizsban című kötet.

Az a történet a második világháborús hírszerzés világába kalauzolt, felfedve a nők szerepét a kémtevékenységekben, a Nő kék csillaggal pedig a holokauszt egy kevésbé ismert epizódját eleveníti fel, mikor a második világháború dereka táján zsidók egy csoportja a mai Ukrajna területén lévő város, Lviv csatornarendszerében bujkált hosszú hónapokat, hogy túlélje az eljövendő borzalmakat.

Jenoff hangsúlyozza, hogy bár a történet kerete és helyszíne, sőt szereplői megváltoztak az eredeti eseményekhez képest, éppúgy igyekezett kihangsúlyozni a karakterek hősiességét, önfeláldozását, és ennek a valószínűtlen, mégis csodás barátságnak a történetét, mely még az emberiség talán legszörnyűbb időszakának közepén is képes hitet és kitartást kölcsönözni az embereknek, ahogy az a valóságban is történt.

Sadie és Ella története két világ találkozása, amit a remény és a szeretet táplál, amire manapság is egyre nagyobb szüksége van az olvasónak.

Fülszöveg

1943-ban ​Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.

Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.

Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti. 

A szerzőről

Pam Jenoff számos nagy sikerű történelmi regény szerzője. A George Washington Egyetemen szerzett bachelor diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon, majd a Cambridge-en kapta meg a master diplomáját történelem szakon. Később a Pennsylvania Egyetemen jogászként végzett. Jenoff regényeit a Pentagonnál töltött ideje alatt szerzett élmények és tapasztalatok, valamint a Külügyminisztériumban végzett diplomata munkája ihleti, többek közt az utóbbi intézmény képviseletében ő felelt Lengyelországban a Holokauszt megemlékezésével kapcsolatos ügyekért amerikai oldalról. Jelenleg a férjével és három gyermekükkel Philadelphia mellett laknak, ahol az írás mellett jogot tanít.


Mások a kötetről

Pam Jenoff alapos kutatómunkával megírt regénye egy valószínűtlen és veszedelmes barátságról mesél a második világháború idejéből. Megragadó és aktuális képet ad arról, mennyi áldozatra vagyunk készek a családunkért, akár beleszülettünk, akár magunknak választottuk. És az igazi meglepetés a legvégére marad.” – Jodi Picoult

“A Nő kék csillaggal hátborzongató történet szerelemről, gyászról és túlélésről, miközben egyre alaposabban megismerünk két bátor fiatal nőt. Pam Jenoff ennek a regénynek a megírására született, szenvedélyesen és hitelesen cseng minden mondata.” – Mary Key Andrews

Pam Jenoff ismét megvillantja mesteri tudását, amellyel a második világháború alig ismert, ugyanakkor nagyon is jelentős eseményeit állítja reflektorfénybe. A Nő kék csillaggal az első pillanatban levett a lábamról, megigézett a mindent kibíró emberi kapcsolatokról, a lehetetlen önfeláldozásról és a legsötétebb időket is kibíró lélekjelenlétről szóló történet.” – Kristina McMorris

“A Nő kék csillaggal csodásan megírt és hihetetlen alapossággal előkészített regény. Senki sem ragadja meg úgy az emberi lélek megpróbáltatásait és győzelmeit a második világháború korában, mint Pam Jenoff.” – Kelly Rimmer

“Miközben ezt a szívszorító holokauszt történetet olvastam, a szívem és lelkem visszarepült a történelemnek ebbe a máig érthetetlen korszakába. Pam Jenoff biztos és érzékeny tolla alatt azonban mégis barátságról, szerelemről és reményről kerekedik a történet, ahol a remény még a múltunk legsötétebb napjait is belengi. A Nő kék csillaggal mélyen megindító regény egy írótól, akit írásai őszinteségéért, szépségéért és erejéért csodálunk és szeretünk.” – Jennifer Robson

“Gyönyörűen megírt, őszinte… fordulatos és érzelmes regény, ahol a szeretet és bátorság ezernyi, felejthetetlen tanúságtételével találkozhatunk. A vége egyszerre meglepő és felemelő csúcspont.” – Lisa Scottoline

Idézetek a kötetből

„A híd lábától visszanéztem a vállam felett. Krakkó, ahol születésem óta éltem, a városom sötétbe borulva kuporgott, csak a keleti égbolt alján derengett a kelő, vöröses fény. A háború dúlt, a város ostrom alatt. És én most elhagyom. Mardosott a bűntudat. Nem, nem hagyom el, helyesbítettem magam. Elmegyek, de meg fogom találni a módját, hogy harcoljak érte, és dicsőséget hozzak rá.”

„Azon a napon, amikor eljöttek a gyerekekért, minden megváltozott.”

„A háború két és fél évvel azelőtt, egy meleg őszi napon érte el Krakkót, akkor harsantak fel először a légoltalmi szirénák, és az utcákon játszó gyerekek beiszkoltak a házakba. A nehézségek hamarabb jelentkeztek, mint hogy minden rosszra fordult volna.”

„Mindig is anya kedvét kerestem, de a szövetségesem apa volt, őt avattam be a titkaimba, vele szövögettem az álmaimat, és róttam az utcákat kincsek után kutatva. Közelebb húzódtam hozzá, hogy az ölelésében biztonságra találjak. De még apa ölelése sem óvhatott meg a ténytől, hogy minden megváltozott. A gettó eddig még a borzasztó körülmények ellenére is valamennyire biztonságosnak tetszett. Itt zsidók között éltünk, a németek még egy zsidótanácsot is kijelöltek nekünk, a Judenratot, hogy a saját ügyeinket intézzék. Apa gyakran mondogatta, hogy ha meghúzzuk magunkat, akkor a németek nem fognak piszkálni bennünket a falainkon belül, és itt kiböjtölhetjük a háborút. Ebben reménykedtünk.”

„Arról a napról, amikor majdnem elvittek, nem beszéltünk. De azután minden megváltozott. Például már van munkám, anyával dolgozom a cipőgyárban. Apa minden befolyását bevetette, hogy együtt maradhassunk, és hogy ne osszanak bennünket nehéz munkára. A kezemen azonban így is fájdalmas sebek és bőrkeményedések lettek a durva bőrtől, és a csontjaim úgy sajognak, mint egy öregasszonynak az egész napos görnyedéstől.”

„A tavasz olyan lassan érkezik meg Krakkóba, ahogy az álmos kisgyerek tápászkodik fel reggelente az ágyból, ha iskolába kell menni. Idén olyan érzés volt, mintha soha nem akarna eljönni. Ahogy a városközpontból a Visztula déli partján fekvő munkásnegyedbe, Dębnikibe mentem át a hídon, az építmény lábainál még mindig lehetett koszos havat látni. Jeges hideget kavart a metsző szél. Mintha már Természetanya is tiltakozna az immár negyedik évébe lépő náci megszállás ellen.”

Magnólia Kiadó

2023. március 14., kedd

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Maróti Gabriella - ("Valós helyszíneket és karaktereket nem szeretek belevonni, de a világok, amikben játszódnak, nem kimondottan különböznek a valóságostól.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Maróti Gabriella írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről, az Ébredő sivatagról (A Nap városa sorozat I.), mely a Kalliopé Kiadónál jelent meg, a Szupervirágzás, a kötet második része pedig a NewLine Kiadónál. Mindkét rész, mindkét kiadó oldalán megrendelhető. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Forrás: Maróti Gabriella Szerzői oldala


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Azt hiszem, mindig is kicsit nehezen találtam a helyemet a világban. A tanulmányaim természettudományokhoz és műszaki ágazatokhoz kötődtek, de egyaránt érdekelt a szociológia. Dolgoztam borászatban, vendéglátásban, IT-ban, és mindben találtam élvezetet. A művészek közt túl analitikusnak érzem magam, a mérnökök közt meg túl álmodozónak- Ebben próbálok lavírozni, minél többet megérteni a világból. Legjobban maguk az emberek érdekelnek, és az emberi szellem-elme-lélek. Ezenfelül minden élettel kapcsolatos tudomány lenyűgöz, mint például a biokémia. Az írás számomra hobbi és egyben terápiás eszköz is, nagyon örülök, hogy rátaláltam!

Az Ébredő sivatag (A Nap városa 1.) c. kötet sok kutatómunkát igényelt?

Volt egy-két dolog, aminek utána kellett néznem, mert írás közben ébredtem rá, hogy alig tudok ezekről valamit. Például, hogy egy elektromos autóban hogy nevezik a gázpedált, vagy hogy milyen tiszti fokozatok léteznek, és hogy követik egymást a ranglétrán. A multiverzum elméletnek néztem még jobban utána, illetve kicsit fel kellett frissítenem a biokémiáról tanultakat, de nagyon komoly kutatómunkát nem igényelt.

Forrás: Maróti Gabriella Szerzői oldala

Meddig tartott az írás folyamata?

Az első verzióban a második kötettel együtt készült el a regény, akkor nagyjából kilenc hónapig írtam. Ezután többször átdolgoztam, illetve a kiadás során is sokat dolgoztunk rajta, így a mai Ébredő sivatag verzió nagyjából két évig készült.

A történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Azt hiszem, nagyjából fele-fele mértékben. Valós helyszíneket és karaktereket nem szeretek belevonni, de a világok, amikben játszódnak, nem kimondottan különböznek a valóságostól. Például a Nap Városa akár San Diego is lehetne, némi Szöul beütéssel.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az álmodozás szerintem mindig is az életem része volt, a történet a fejemben tizenegynéhány éves koromtól kezdett el formálódni, de írni csak 2018 elején kezdtem el (25 évesen).Leírtam egy jelenetet. Furcsa érzés volt, mert leírva jobban körvonalazódott, a fejemben is,[U2]  mondhatni megszilárdult az előtte más-más verziókban elképzelt rész. Aztán másnap átnézem, javítgattam, írtam még hozzá,és egy-két héten belül valahogy nagyon berántott az egész. Egyre több részt írtam le, aztán tudatosan elkezdtem feltölteni benne a lyukakat. Voltak napok, mikor egyszerűen le sem bírtam tenni a laptopot, ilyesfajta szenvedélyt korábban egyetlen hobbimmal kapcsolatban sem éreztem. Kicsit olyan volt, mintha felfedeztem volna egy eddig nem használt funkciót magamban.

Más zsánerben tervezedkipróbálni magad?

Igen, szeretném a fantasyt lassan elhagyni, több sci-fit, és pszichológiai témát belevinni a történeteimbe. Arra jöttem rá, hogy jobban szeretek arra koncentrálni, mi zajlik le egy karakter fejében, mire képes az elméje, mint magára a történetre. Szeretnék az egyénekre koncentrálni, az érzéseikre, gondolataikra, belső kis küzdelmeikre.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Én valójában sosem éreztem még, hogy befejeztem volna ténylegesen. Inkább elengedtem. Mikor a történet már lezárult, minden szálat elvarrtam, elölről elkezdem átnézni, rengeteget szerkesztek rajta, és annak valahogy sosincs vége. Mikor mégis befejezem, kicsit az ürességhez tudnám hasonlítani az érzést, ugyanakkor keveredik belé egy kis megnyugvás is.

Forrás: Maróti Gabriella Szerzői oldala

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

De, valójában eleinte felmerült, hogy Ella Marotti néven adjam ki a könyvemet, de végül is elvetettem, mert sosem nevezett így senki, nem kötődtem hozzá, nem jelentett nekem semmit. Végül úgy döntöttem, maradok a sima, egyszerű nevemnél.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Erre nehezen tudok válaszolni, de azt hiszem, nem. Igazából nem a műfaj volt meg a fejemben, inkább a történet, és a harmadik könyvhöz érve azt vettem észre, hogy a fantasy elemek kezdtek kikopni: egyre kevésbé van szerepe a képességeknek. Szerintem ez a része inkább egy eszköz volt, hogy jobban át tudjam adni, ami bennem van.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Földöntúli. Nehezen tudtam hova tenni, és féltem is a visszajelzésektől. Az ember mégiscsak kitálalja a belső világát. Hozzá kellett szoknom, hogy a főhősöm nevét látom leírva pl. a Libri oldalán, vagy hogy ott van a polcon a boltban. Csodás élmény volt, még ha kicsit ijesztő is.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?

Nálam mind a két mód elő szokott fordulni. Van, hogy elkap a hév, akkor szokott a legtöbb élet belekerülni a történetbe, amit nagyon élvezek. Ez sajnos nem mindennapi, nem mindig jön az ihlet, és ha igen, akkor sem mindig kap el úgy a flow. Ugyanakkor,[U5]  rengeteget dolgozom rajta tudatosan, átnézem a cselekményt, a karakterek fejlődését, feltérképezem, mit kell még jobban kidolgozni, megtervezek jeleneteket, fordulatokat és azok felvezetését. Azt hiszem, ebből van több összességében.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nekem sok olyan van, amit nehezen tudok megírni. Az első könyvnek a teljes eleje nehézkésen ment, míg a végének az írása közben csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Vannak részek, melyeket egy-egy zene hallgatása közben gondoltam ki, azokat úgy írtam le, hogy közben hallgattam a zenét, ezeket nagyon élveztem. Van egy-egy örök kedvenc, ezek mind zenékre születtek, például az autós üldözős[U6]  jelenete a sivatag felől Sun Citybe. A párbeszédeket szeretem még, bár azokat sem mindig, de számomra azok írása külön élvezet szokott lenni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A zenék minden mennyiségben inspirálnak. Ezen felül a Pinterestről szoktam ötleteket meríteni pusztán képek nézegetésével. A történetek egyébként többnyire a tömegközlekedési eszközökön születnek útközben. Valahogy ezek az utazások teret adnak a fantáziálásaimnak: hallgatom a zenét, és csak nézek ki az ablakon, alig szoktam érzékelni a környezetemet. Talán emiatt lehetek egyike azoknak, akik szeretik a BKK járatait.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít? Kik szólhatnak bele a szöveg, a történet alakulásába?

Az első kéziratot nagyon nehezen mertem odaadni bárkinek is, valahogy kicsit szégyelltem „kitálalni”. Eleinte barátoknak és a családtagjaimnak adtam oda, újabban inkább más szerzőknek szoktam. A tanácsok megfogadása annyira nem volt egyértelmű nekem, most már nyitottabb vagyok, mint az elején.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Eléggé meglepődtek, mert nálunk nincs más, aki ezen a területen alkotna. Nagyon támogatóak voltak az elejétől kezdve, és úgy érzem büszkék is rám, ami nagyon jólesik. Azt hiszem, mióta kiderült, hogy írok, kevésbé ugratnak azzal, miért szeretek sokszor inkább otthon lenni, mint folyamatosan menni valahova.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is köszönöm, hogy olvassák a könyveimet! A harmadik kötet idén már nem kerül ki, de jövőre szeretném valamilyen formában publikálni. A prológust viszont még karácsony előtt megosztanám, afféle ízelítőnek. Ez a könyv egy időben játszódik a Silver Horizon című kisregényemmel, és némi átfedés is van köztük, de egymás nélkül is érthetőek. Ezeken kívül még egy előzménytörténet motoszkál a fejemben, viszont, azt hiszem, az lesz a sorozat utolsó kötete.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Maróti Gabriella szerzői oldala

NewLine Kiadó