A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Üldözött. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Üldözött. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 24., szombat

Interjú Szántó Dániel íróval - ("Egyik legnagyobb célként azt tűztem ki magam elé, hogy idővel Magyarország egyik legnagyobb Kiadójához kerüljek (...) ")

Köszönöm Szántó Dánielnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Nem olyan régen figyeltem fel az íróra, mert számomra nem csak a romantika létezik zsánerként, hanem a krimi-thriller műfaj is. Számos könyvet olvastam már, de olyat még nem, amilyet ő írt. Dánielnek eddig megjelent két kötete a Revans és az Üldözött címmel. A Revans címűt olvastam, és azt kell, mondjam, nagyon hiánypótló a mai könyves piacon.


Hamarosan megjelenik harmadik regénye is, az Egy pap vallomása. Már a fülszövege megfogott, de aki olvasta Dániel könyveit annak biztosan nem kell bemutatnom.


(forrás: Szántó Dániel írói oldala)

Kérlek, mesélj kicsit magadról! Honnan jött az ötlet, hogy krimi-thriller könyvet írj?

Gyerekkoromban imádtam olvasni. Mikor a Harry Potter első kiadása a kezembe került, fiatal, alsó tagozatos kis srác voltam, aki kezdett rájönni, hogy a sportoláson kívül is van élet, és a könyvek egy olyan világba kalauzolhatnak el, ahol bárki lehetek. Akkoriban a Harry Pottert szinte alig ismerték az országban, jól emlékszem, hogy amikor meséltem róla ismerősöknek, barátoknak, osztálytársaknak, csak egy bugyuta varázslós történetnek hitték. Engem rögtön magával ragadott, a többi pedig már történelem. Talán már itt megfogant bennem a vágy, hogy írjak, aztán ahogy hosszabb utazásokat tettem a fantasy világában, tudtam, hogy számomra ez a jövő.



Milyen érzés volt az első betűket leírni akkor, amikor elkezdted a regényedet? Mennyire volt nehéz egy történetet megírni, illetve mennyire kellett igénybe venni valamilyen kutatást?

Az első oldal meglehetősen könnyen jött. Aztán pár nappal később rájöttem, hogy ez így nem fog működni, mert a történet helyenként olyan bonyolultnak bizonyult, hogy pontos tervezés nélkül elvesztem volna a saját történetemben. A logikai tervezés, karakterépítés, helyszínleírás alapos utánajárást igényel, tehát elkezdtem felépíteni a forgatókönyvet, feljegyzeteltem magamnak több száz cetlin az észrevételeimet, és csak ezután kezdtem az írás gyakorlati részét. Hosszú folyamat, főleg a kutatómunka, hiszen a krimi megköveteli a szabálykövetést, nem lehet felrúgni például a hatályos jogszabályokat, a fizikai törvényeit, ez pedig sok utánajárást igényel. Én nagyon intenzíven éltem meg az írás minden pillanatát. Ez tényleg egy hullámvasút. Vannak nagyon örömteli pillanatai, míg máskor átkozom magam, amiért nem tudok úgy haladni, ahogy szeretnék. Ám azt is el kell mondanom, hogy az írás nekem nem munka, ez tesz boldoggá, ebben tudok igazán kiteljesedni.

A családod, barátaid miként fogadták, hogy egész könyvnyi történetet írtál?

Ez egy jó kérdés. Visszagondolva néha elbizonytalanodok, hogy valóban hittek-e bennem, vagy csupán az elvárt jó szándék vezérelte őket, amikor előálltam az első regényemmel. Tudom, hogy ez nem egy hétköznapi szakma. Sorozatgyilkosokról, börtönszökésről, vallási vezetőkről írni bűnügyi regényeket különlegesnek számít, és nem lehet elvárni senkitől, hogy hirtelen, egyik pillanatról a másikra természetesnek vegye. Ehhez idő kell, ki kell vívni a bizalmat, csakúgy, mint az olvasóknál. Vannak előítéletek, de az én dolgom, hogy bizonyítsak. Részben már sikerült, de ennyivel nem elégszem meg. Határ a csillagos ég. 

(Forrás. Szántó Dániel írói oldala)


Hogyan születik meg egy történet?

Az utcán sétálva, olvasás közben, nyaralás alatt, egy izgalmas film után, otthon, a kertben üldögélve. Az alapötlet meglehetősen váratlanul, valamilyen külső benyomás hatására fogan meg a fejemben, de ez csak a jéghegy csúcsa. Ha már tudom, hogy miről akarok írni, és látom magam előtt a csattanót, az egy jó kiindulási alap. A munka neheze onnan kezdődik. Örök álmodozó vagyok, nekem nem nehéz elrugaszkodni a valóságból.

Általában egy regényed mennyi ideig íródik? Szerinted, mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Változó, de a saját tapasztalásom azt mutatja, hogy másfél év kell nekem egy bő négyszáz oldalas összetett krimihez. A jó regényt az izgalmas karakterek, és a megfelelő történetvezetés adja. Legalábbis én így gondolom. Na meg azt sem hátrány, ha sikerült manipulálni az olvasót... 

(forrás: Szántó Dániel írói oldala)

Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, aki beleszólhat a szöveg alakulásába?

Először az előolvasóimnak adom oda. Baráti körből választottam ki őket, van tapasztalatuk, ők az én előszűrőim. Aztán belép a történetbe a szerkesztőm, akivel alaposan átrágjuk magunkat a teljes kéziraton. Ő tesz, illetve tehet javaslatot változtatásra, kiszűri a logikai bakikat (ha vannak), szakmai szemmel is megvizsgálja, hogy a történetben megfogalmazott állításaim helyesek-e.


Vannak kedvenc karaktereid? Nehéz volt megírni őket?

Budai Viktor és Várnay Benett. Előbbi az Egy pap vallomása, utóbbi a Revans és Az üldözött nyomozója. Érdekes karakterek, mert nagyon valódiak. De valamilyen abszurd oknál fogva szeretem a másik oldal kiemelkedő szereplőit is. Horváth Mihály atya például a legfélelmetesebb karakter, akit valaha teremtettem, mégis lenyűgöz a gondolkodásmódja. Ők életre keltek. Bárki találkozhat velük, aki elolvassa a könyveket.



A történeteidben mennyire keveredik a fantázia és a valóság?

Valós alapokon egy kitalált történet. Fontos, hogy bármikor megtörténhetne bármelyik esemény, melyeket leírtam, és ettől lesz igazán izgalmas. A kettő teljes mértékig keveredik, és egyik sem zárja ki a másikat. Sőt, erősítik egymást.

(forrás: Szántó Dániel írói oldala)

Mit gondolsz, úgy 5-10 év múlva is írni fogsz és lesz már legalább 10 megjelent könyved?

Igen, biztosan. Írni fogok, de az olvasók döntik el, hogy van-e helyem a piacon. A visszajelzések alapján van, és ennek nagyon örülök. Magyarország legjobb történeteit akarom megírni, ez egy élethosszon át tartó cél.

A Szántó Dániel nem írói álnév, esetleg nem gondolkodtál azon, hogy más néven add ki a műveidet?

Nem, meg sem fordult a fejemben. Magyar vagyok, magyar krimiket írok, Magyarországon. Ehhez magyar név kellett. A saját nevem. Ha emiatt hátrányból indulok, sebaj. Szeretem legyőzni az akadályokat.

Írtál régebben más műfajban is, vagy mindig is a krimi – thrillert szeretted?

Ebben érzem igazán jónak magam. A krimi egy olyan műfaj, ami nálam ösztönösen kiválasztásra került, ezzel tudok azonosulni, ebben tudok kiteljesedni. De a jövőben biztos teszek majd egy rövidebb-hosszabb kitérőt a fantasy világába. Alig várom!

A könyved az Alexandra Kiadónál jelent meg, mesélnél arról, hogyan kerültél oda?

Egyik legnagyobb célként azt tűztem ki magam elé, hogy idővel Magyarország egyik legnagyobb Kiadójához kerüljek, ehhez pedig minőségi regényeket kellett írni. Az Egy pap vallomása története volt a belépő, mellyel sikerült a Kiadó érdeklődését felkeltenem, de az is fontos, hogyan képviseled magad, eladható vagy-e, és ehhez kell a személyes kapcsolódás. Minden területen kimagaslót kell nyújtani, ha oda akarsz kerülni az élbolyba.

A Revans és az Üldözött c. könyved Budapesten játszódik, mesélnél róla kicsit? Nemsokára megjelenik a következő műved is Egy pap vallomása címmel. Miről fog szólni?

A Revans és Az üldözött kapcsán egy whiskyimádó, kiöregedő, szarkasztikus nyomozó, Várnay Benett kerül a főszerepbe, aki egy pszichopata sorozatgyilkos után nyomoz. 
Az Egy pap vallomása bűnügyi regény egy hitében megrendült katolikus papról szól, aki egy baleset következtében kómába kerül, és miután felébred, rájön, hogy nem várja a túlvilágon semmi, csak a tömör feketeség. Ezután egy őrült kísérlettel akar visszatalálni Istenhez; elrabolt egy általa jónak és rossznak vélt embert, élve eltemeti őket, majd besétál a rendőrségre, és bevallja a tettét. Budai Viktor nincs könnyű helyzetben, mivel a vallomás nem volt jogszerűen rögzítve, így a plébános szabadon kisétálhat a rendőrségről. A nyomozás pedig kezdetét veszi...



A későbbiek folyamán milyen jellegű történeteket tervezel írni? Maradsz ennél a zsánernél, vagy kipróbálnál valami mást is?

Az Egy pap vallomása bűnügyi regénynek már készül a folytatása, ugyanis a lezárás megkövetelte, hogy a sorok tovább íródjanak. Egyelőre ez van prioritásban, nagyon élvezem, alig várom, hogy az olvasókkal is megoszthassam az élményeimet. Utána még egy darabig a krimi vonalán maradok, két másik történet is előkészülőben van, melyek kapcsolódnak Benetthez és Viktorhoz. Aztán ha mindezzel megvagyok, irány egy új világ, a fantasy már vár rám... 

A könyveket itt tudjátok beszerezni.
 
Előjegyezhető