Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Tori Red - ("Szerintem az egyik legnagyobb kihívás megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy mennyit árulok el az olvasónak, és mennyit tartok vissza előle.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Rovatomban Tori Red írónővl beszélgettem, akinek nemrégiben jelent meg az első könyve NewLine Kiadó gondozásában, egy thriller,krimi zsánerben Álomszerű rabság címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Tori Red írói néven alkotok, és 2026 augusztusában jelent meg az első könyvem, az Álomszerű rabság. Az írás mellett van egy főállásom, és emellett még egy tartalomgyártói vállalkozásom is, így a mindennapjaim meglehetősen mozgalmasak. Szabadidőben szeretek olvasni, sportolni, az állataimat gondozni, és természetesen újabb történeteken gondolkodni. Mindig is érdekelt az emberi viselkedés, különösen az, hogy mi húzódik meg egy-egy döntés vagy látszólag tökéletes élet mögött. Valószínűleg ezért is a legkedveltebb könyvem a Mindhunter John E. Douglas és Mark Olshaker-től, és ezért is választottam a pszichológiai thriller, krimi témakört.

Az Álomszerű rabság című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A pszichológiai háttér megértése jelentős kutatómunkát igényelt. Számos, a nárcisztikus személyiségjegyekkel, az érzelmi manipulációval és a bántalmazó kapcsolatok működésével foglalkozó szakmai anyagot olvastam, emellett pszichológussal is beszélgettem erről a témakörről. Természetesen az élettapasztalatok és az emberi kapcsolatok során szerzett megfigyelések is sokat segítettek a történet megformálásában. Az írás több, mint egy évig tartott.

Van kedvenc könyved? Ha igen melyek azok?

Egyet már említettem, de a pszichológiai thrillerek és a krimik minden mennyiségben. Egyik kedvenc íróm Chris Carter, akinek imádom a könyveit, és bízom benne, hogy még olvashatok tőle. Szeretem azokat a történeteket amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem gondolkodásra is késztetnek.
De persze muszáj megemlítenem a Harry Pottert is amit szinte minden éven újra olvasok, és filmmaratont is tartok. Néha jó kicsit kiszakadni vele a mindennapokból.

Mennyire nehéz thriller, krimi történetet írni? Ha valaki ezzel a zsánerrel írna, mit tanácsolsz?

Szerintem az egyik legnagyobb kihívás megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy mennyit árulok el az olvasónak, és mennyit tartok vissza előle. Mivel szeretek E/1. személyben íródott könyveket olvasni, így kérdés sem volt, hogy én is ezt a narrációt választom. Bár azt gondolom, hogy ez korántsem egyszerű feladat, de szeretem a kihívásokat.

Annak, aki ebben a műfajban szeretne alkotni, azt tanácsolom, hogy ne csak a bűntényre vagy a nagy csattanóra koncentráljon, hanem az emberi motivációkra is, hogy az olvasó igazán közel érezze a szereplőket magához. Azt gondolom, hogy a legfélelmetesebb történetek sokszor nem azért működnek, mert valami elképzelhetetlen történik bennük, hanem éppen azért, mert túlságosan is valóságosnak érezzük őket.

Kiknek íródott a történet, miről szól?

Az Álomszerű rabság egy pszichológiai elemekkel átszőtt regény, amely kezdetben tökéletesnek tűnő, később azonban egyre nyomasztóbbá váló kapcsolatot mutat be. A történetben a szerelem, a manipuláció, a kontroll és a titkok egyaránt fontos szerepet kapnak.

Elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a z érzelmileg intenzív, feszültséggel teli történeteket, és szívesen merülnek el az emberi lélek sötétebb oldalában.

Ugyanakkor szerettem volna, ha a regény túlmutat a szórakoztatáson. Ha csak egyetlen olvasónak segít felismerni egy mérgező kapcsolat figyelmeztető jeleit, vagy erőt ad ahhoz, hogy változtasson a saját helyzetén, akkor számomra már sokkal többet jelent egy könyvnél.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A fantázia és a valóság nálam szorosan összefonódik. Úgy gondolom, minden író merít valamilyen formában a saját tapasztalataiból, a környezetéből vagy az emberi kapcsolatok során szerzett benyomásaiból. Ez nálam sincs másként. A regényem fikciós alkotás, amelyben a valóságból merített inspirációt a képzeletem formálta történetté.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tizenéves koromban írtam magamnak fantasy történeteket, de 20-30 oldalnál nem jutottam tovább, mert mindig támadt egy újabb ötletem, amit rögtön meg akartam írni. Úgy tűnik, azóta sikerült egy kicsit kitartóbbá válnom, és talán a fantasy írás sem lesz az én asztalom.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Az első regényemben még hangsúlyos szerepet kapott a romantikus szál, de már ott is szerettem volna megjeleníteni a feszültséget és a titokzatosságot. Jelenleg egy sokkal sötétebb hangulatú pszichológiai thrilleren dolgozom, de erről nem árulhatok el többet.

Nem szeretném magam szigorúan egyetlen műfajhoz kötni, de úgy érzem, az emberi lélek sötétebb oldala még jó ideig elegendő inspirációt tartogat számomra.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A Tori Red tudatosan választott írói név. Szerettem volna valami rövid, könnyen megjegyezhető és karakteres nevet, amely jól illik azokhoz a történetekhez, amelyeket írni szeretnék. Számomra ez a név egyfajta írói identitást is jelent. Amikor Tori Redként alkotok, egy olyan világba lépek be, ahol a képzeletemben szinte semmi sem szab határt.
Egyébként a valódi nevemből született.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Alapvetően az első regényem még több műfajt határán mozgott, de ahogy egyre mélyebben belemerültem az alkotásba, úgy vált egyértelművé számomra, hogy a lélektani feszültség és a rejtélyek világa áll hozzám a legközelebb.

Milyen érzés volt amikor pontot tettél a történet végére? Lesz folytatása vagy más történetet fogsz írni?

Egyszerre volt felszabadító és furcsa érzés. Amikor hosszú időn át élsz együtt a szereplőiddel, ismered a gondolataikat, a titkaikat és a döntéseiket, nehéz egyszerűen elengedni őket. Ugyanakkor hihetetlen élmény látni, hogy egy kezdeti ötletből végül egy könyv születik.

Már kaptam kérdést azzal kapcsolatban, hogy lesz-e folytatás. Erre csak annyit válaszolnék, hogy nem feltétlenül minden történet ér véget az utolsó oldalon…

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív

Azt mondanám, hogy a kettő keveréke. Az Álomszerű rabság eleinte csak egy impulzív írásnak indult, de aztán tervezett és tudatos lett, amikor rájöttem, hogy ebből könyv is lehet.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Leginkább azokat a jeleneteket szeretem, amelyekben valami megváltozik a szereplők között. Amikor egy addig jelentéktelennek tűnő mondat, gesztus vagy esemény hirtelen egészen más értelmet nyer. A nehezebb részek számomra azok, amelyek érzelmileg megterhelő helyzeteket mutatnak be. A manipulációt, a kiszolgáltatottságot és a félelmet nem szeretném felszínesen vagy túlzóan ábrázolni. Fontos, hogy az olvasó ne csak lássa, mi történik a szereplővel, hanem valamennyire meg is érte, mit él át.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nálam sokszor egyetlen gondolattal kezdődik minden. Egy helyzettel, egy kérdéssel vagy egy olyan titokkal, amely köré később egy egész történet épülhet.

Egy kedves ismerősöm például elmesélte élete legrosszabb randiját, aminél nálam egyből beindult a fogaskerék, hogy ezt egy könyvbe miképp tudnám beépíteni.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az írás számomra alapvetően személyes folyamat, Szeretem először a saját elképzeléseim szerint felépíteni a történetet, és csak akkor megmutatni másoknak, amikor már úgy érzem, hogy összeállt.
A legfőbb kritikusom édesanyám, aki szerencsére szintén rajong ezekért a műfajokért. Ő az, aki segít észrevenni, ha esetleg logikai hibát vétek, ami előfordul amikor annyira belelendülök, hogy hajnali háromkor csukom le a laptopot, mert csak írok írok.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem lepődtek meg. Anyukám első mondata az volt: Tudtam, hogy író leszel.

Mindenkinek emlegeti, hogy amikor még nem tudtam olvasni, de unatkoztam, csak magam elé vettem egy mesekönyvet és a képek alapján folyékonyan mondtam a saját mesémet.

De egyébként büszkék voltak, és támogatnak abban, hogy még írjak.

Külön büszkeség számomra, hogy legjobb barátnőm is kiolvasta közel két nap alatt. Pedig ő nem tartozik a rendszeresen olvasók közé. Számomra egy különösen nagy elismerés volt!

Mit üzensz az olvasóidnak?

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekem, és kézbe vette az első regényemet. Kezdő szerzőként minden egyes visszajelzés rengeteget jelent számomra.
Az Álomszerű rabsággal nem csupán egy történetet szerettem volna elmesélni, hanem gondolatokat és érzéseket is ébreszteni. Bízom benne, hogy az olvasók találnak benne valamit, ami velük marad az utolsó oldal után is.

Tori Red Szerzői oldala

NewLine Kiadó

Weber Kristóf: Nyál - Könyvbemutató az Őszi Margón október 17-én!

 Weber Kristóf

Nyál

Láng Orsolya rajzaival

 

Megjelenik októberben!

Prae Kiadó

Ingyenesen letölthető a kiadó webáruházából

Letölthető

 Prae Kiadó, 2026

 

Szerkesztette: Balogh Endre

Borítóterv és illusztrációk: Láng Orsolya

Könyvbemutató az Őszi Margón október 17-én

Időpont: október 17., szombat 18 óra

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Kamaraterem

A szerzővel Orcsik Roland beszélget.

ESEMÉNY

Fülszöveg

Nagyvárosban élő, vidéki környezethez nem szokott plátói szerelmespár női tagja kibérel egy falusi házat. A pár itt tölt el három napot. A testi közelség és a testiség elutasítása olyan feszültség forrása lesz, ami tragédiához vezet.

Weber Kristóf ritmikus prózával mutatja be a szerelmesek hétköznapi történetét és kapcsolódásuk képtelenségét. Az egyforma hosszúságú mondatokat, frázisokat és fejezeteket tartalmazó, zárt szövegkompozíció a szerző szándéka szerint zenemű, de értelmezhető kisregényként vagy monodrámaként is.

Szerzője intenciója szerint jelen kötet színpadi mű és egy opera szövege, utóbbinak kottája a Prae Kiadó webshopjából díjmentesen letölthető.

 

Weber Kristóf ajánlása

2025 márciusában meghalt Tolnai Ottó. Vele volt egy régi tervem: csináljunk egy melodrámát egyetlen színészre. Aztán nem csináltuk meg, és mikor meghalt, akkor szembesültem azzal, hogy már nem is fogjuk. Emiatt írtam meg ezt a történetet. Ekkortájt olvastam Gunther Kletetschka elméletét arról, hogy nemcsak a tér, hanem az idő is lehet háromdimenziós. Az elmélet felszabadító hatással volt rám. Így írhatok olyan autofikciót, amelyben nemcsak a múlt, hanem az általam elképzelt jövő is tényezővé válik. A kialakításhoz egy középkorban gyakori formát használtam: a ritmikus prózát. A szöveget hangként kezeltem, így a Nyál egy szövegkompozíció, azaz zenemű is, melyhez Láng Orsolya készített illusztrációkat. A történet pedig egy plátói szerelmespár kapcsolatának feszültséggel teli három napját meséli el a pár férfi tagjának szemszögéből. Weber Kristóf. 2026. szeptember 9.

 

Részlet a kötetből

 

Rezgés

 

Hétfő

 

Nyál miatt csúszik a csókunk, míg a szólás szerint másoknál elcsattan ugyanez a gesztus. Hétfő van, és a múlt héten nem voltunk temetésen, sőt semmilyen szomorú eseményen. Esküvőn, örömünnepen és névadón ketten közösen kézen fogva sosem vettünk részt. Persze azért idén is, ahogy tavaly meg tavalyelőtt, szintén meghalt néhány régi barát. Nem tudjuk, mennyi temetésen kéne részt vennünk, hogy vigaszt tudjunk nyújtani mindenkinek. A távolabbi ismerőseinkén, akiket nem szeretünk, mégis nagyon kötődnek hozzánk.

 

A hozzátartozóság olyan állapotot jelent, amely bárkit megválthatóvá tehet. Mindenki lehet kivétel, viszont mi nem tartozunk senkihez, akik már régen meghaltak. Nem voltunk eléggé meglepők, inkább zűrzavarosak, kiszámíthatók lehettünk talán. Hiszen a váratlanság gyakorisága közelebb hozhat egymáshoz néhány várakozót. A szerencsénk hagyott el, esélyes jó, mely csak úgy megvillan, mikor nincs végső elégtétel. Nem költözünk el a gyökerek miatt, így nem tudunk megújulni, ezért van várakozás. 

 

Az udvaron sár volt, átmeneti állapotú, hol lapos, máshol mélyülő csatakokban. Nem tudni, hogyan lett ennyire sok sár, ilyen rekkenő melegű, fényes kánikulában. Ritmusokat adunk egymásnak, megnöveljük a tervszerűtlenség váratlan kockázatát. Bent ragadunk a tornácon, közben arra gondolunk, hogy kint majd háttal állunk az oszlopnak. Milyen szép lett volna, hogy csak nézünk ki a fejünkből, támaszkodva, merthogy akkora sár volt! Kevés időt tartózkodunk mindenhol, mert a tartózkodás nem igazán jellemző miránk.

 

A déli harangszó kis rádióból szólalt meg, a legjobb műsornak sokan ezt tartották. Ilyenkor mindig felhangosítjuk a rádiót arra az egy percre, amíg a harang szól. Valamelyik harang megszólal azért, hogy rejtse más harangoknak a meg nem szólalását. Délben vége a délelőttnek, üresedik az udvar, mert a dél a rettegés ideje. A hőség órája, a bujaság órája, hedonista örömet ígérők órája. A bűnös kéj órája, mikoron Diego Rivera megölelte Frida Kahlo húgát.

 

Szegény lány azt gondolhatta, ő is lesz valaki, ám mégis csak Frida Kahlo húga maradt. Déltől sietni kell, sok még a napi tennivaló, és az ébrenlét fele sajnos eltelt. A dél nem kegyes, amint a vágy emléke az, és visszasírja a pimasz legyek tömegét. Mert fél percnyi időre se hagyták nyugodtan az embert a hűvös falusi vályogházban. A ház mellett lófarm volt, erős lóhúgyszag áradt a kukoricás réten a lejtős völgyben. Így az esti szélcsend illatának nem volt semmi esélye: büdös volt minden évben a nyár.

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Ingyenesen letölthető a kiadó webáruházából

Letölthető

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Ilonka Anna ("Én csak azt szeretném, hogy az olvasók nyissanak az olyan írók felé, akiknek jóval kevesebb támogatás jut, mint akik hagyományos kiadónál jelentetnek meg.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban újra interjú készül Ilonka Anna írónővel, akinek azóta már a 4. kötete jelent meg. Aki esetleg nem tudná, az írónő BL (Boys Love) regényeket ír. A regények sorrendben Gondoltad volna, Ezt akartad? (Gondoltad volna 1-2), Itt a vége? és az Áll az alku? címmel.

Kérlek, mesélj magadról? Azóta a negyedik regényed is megjelent, milyen érzés? Hogy érzed ezzel kapcsolatban?

Ismét hálás vagyok a lehetőségért. Köszönöm, jól vagyok. Gőzerővel dolgozom a következő regényemen. Minden szabad percemet lefoglalja az írás, szerkesztés, tervezés.

A negyedik regényem megjelenését is ugyanúgy éltem meg, mint az elsőt. Továbbra is hihetetlen számomra, hogy a történeteimet várják, olvassák, és többnyire szeretik.

Az érzés, hogy fizikálisan is kézbe tudom venni, leírhatatlan. Büszkeség tölt el, hogy megint megcsináltam.

Gondoltad volna sorozatod, az Itt a vége? és az Áll az alku?  c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Attól függ, hogy miről írsz. Egy romantikus történetet, aminek megvannak a sajátosságai egyszerűbb. A zombis történetemnél emeltem a tétet. Fel kellett építeni egy világot. Utánanézni, hogy az idő múlásával hogyan változik meg a környezet. Mi történhet az épületekkel, és egy posztapokaliptikus világban hogyan változnak meg az emberek.

Az Áll az alku? pedig egy sportrománc, amit nagyon hitelesen kellett megírni. Rengeteg kutatómunkát végeztem, és nem féltem kérdezni. Egy jó történethez az is kell, hogy hitelesen adjuk át az olvasóknak a valóságot.

Általában három hónap alatt megírom a kéziratot, de ehhez nem kevés alázat és munkaidő kell.

Itt a vége? és az Áll az alku? című könyveid nem tartoznak a Gondoltad volna? sorozathoz, miért? Önálló regények vagy folytatódnak majd?

A Gondoltad volna „sorozat” kétrészes, nem is tervezem folytatni.

Az Itt a vége? című regényem teljesen más világ. A világépítés, a cselekmény… Elvileg önálló kötet, de sokan szeretnék, ha kapna egy folytatást. Aminek megvan az alapötlete, csak még nem döntöttem el, hogy ténylegesen meg is írom-e.

Az Áll az alku? szintén egyrészes, nem tervezem a folytatását. Szépen le lett zárva.

Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és valóság?

Ez a könyv műfajától függ.

Az is igaz, hogy az egyik nincs meg a másik nélkül. Amennyire tehetem, ragaszkodom a valósághoz, de ha a műfaj engedi, akkor hajlandó vagyok elrugaszkodni a valósághoz. Nem mindegy, hogy egy zombis történetről vagy sportrománcról van szó.

Könyveket kiknek ajánlod? Hány éves kortól érdemes kézbe adni?

Férfiaknak és nőknek egyaránt, és mindenképpen 18 éven felülieknek. Nem viccelek. A történeteimben erősen jelen van a szexualitás. Ami – szerintem – nélkülözhetetlen egy jó történetben. De ez relatív. Viszont aki nem szereti az explicit jeleneteket, a valóság leírását, annak nem ajánlom.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2022-ben jött a sugallat.

Mindig is szerettem olvasni, de eszembe se jutott írni. Aztán jött a BL szerelem… Olvastam is a témában, de valahogy egyik regény sem az volt, amire én vágytam. Ezért döntöttem. Majd én megírom magamnak azt a történetet, amit olvasni akarok. A folytatást pedig már tudjátok…

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mindenképpen.

Bármiről szívesen írok, ha megragadja a fantáziámat. Kevesen tudják, de írtam már verseket, történelmi ihletésű novellát és sci-fit is. Megjelentek nyomtatásban. Nemrég fejeztem be a következő regényem kéziratát, és elkezdtem egy újat. Például az disztópia. Szóval csak a képzeletem szabhat határt.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor pontot teszek a kézirat végére még semmilyen. Tudom, hogy sok dolgom lesz még vele. Majd a szerkesztés befejeztével, túl a tördelésen jön a magány érzése. Elengedem, és egy űr keletkezik bennem, amit gyorsan be kell töltenem.

Vannak kedvenc BL regényeid?

Természetesen vannak. Bár, amióta elkezdtem írni nem olvasok ebben a műfajban. Egy oka van: nem szeretném, hogy elbizonytalanítson. Akarva-akaratlanul összehasonlítanám a saját történeteimmel, és kételyek ébrednének bennem. Csodálom azokat az írókat, akiknek ez nem okoz gondot. Ritkán azért teszek kivételt.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első mindig különleges. Még most is nehezen hiszem el, hogy elindultam ezen az úton. De megtettem, és folytatni fogom. Csodálatos érzés tudni, hogy amit alkottam, azt mások olvassák és szeretik.

Nemrégiben fedeztem fel BL (Boys Love) regényeket. Miért így nevezik?

A boys love kifejezés Ázsiából származik. Férfiak közötti romantikus érzelmi és szexuális kapcsolatra utal. Több típusa van. A lágyabb, érzelmekkel teli történeteken át egészen az erotikusabb töltöttségig. Nem titok, hogy én az utóbbit preferálom.

Egyre több sorozatban kap szerepet a BL, pl Tikokon szoktam látni Ázsiai és Amerikai szerepekben. Hazánkban nem igen elfogadott dolog. Mit gondolsz erről?

Magyarország kis ország, és az emberek – tisztelet a kivételnek – nem eléggé elfogadók. De hiszem, hogy egyszer megtörténik a változás, és akkor ezeket a történeteket is nyugodt szívvel fogják leemelni a polcokról. Hiszen a könyvet nem az határozza meg, hogy a szereplők azonos neműeket szeretnek-e vagy sem.

A történetnek legyen lelke, meséljen el valamit. Ha az olvasó becsukja a könyvet és felsóhajt, és azt gondolja, hogy ez jó volt, akkor én is elégedett vagyok.

Sajnos rajtad kívül nagyon kevés hazai író van aki BL regényt ír. Miért?

Azért vagyunk páran.

Ennek több oka is lehet. Műfajidegen a számukra. Nem jött még meg az ihlet, vagy elhatárolódnak. Az is benne van, hogy nem szeretnék, ha ez alapján ítélnék meg őket. Minden zsáner beskatulyáz valamilyen szinten és nehéz kitörni belőle.

Az sem biztos, hogy az aktuális olvasótáborod jól fogadná, és egy új közösséget kialakítani borzasztóan nehéz.

Ráadásul az olvasóközösség kis szegmense olvas BL-t. Fogyás/értékesítés szempontjából ez sem utolsó. A kiadók sem szeretnének kockázatot vállalni. Szóval ez több összetevős.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Fejben – papíron – meg kell lennie a vázlatnak, hogy nekiüljek írni. De hagyom a szereplőket életre kelni, hogy kövessék el a saját hibáikat. A végén segítek nekik kiegyenesíteni az útjukat.

Honnan jött az ötlet, érzés, hogy BL regényt írj és rögtön 4 regényed jelent is meg.

Ez a téma érdekel.

Írhatnék trendi könyveket, belemerülhetnék a jelenleg keresett zsánerekbe, de nem teszem. Pedig lehet, hogy jobban járnék. De szeretem azt csinálni, amit én akarok. Az, hogy millió és egy nehézség gördül elém, nem zavar. Majd megoldom. A szabadság érzése, hogy azt írhatok és arról, amiről én akarok, felbecsülhetetlen.

Jelenleg 4 regényed jelent meg, vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Minden könyvemben több kedvenc jelenetem van, de elférnek egymás mellett. Néha a legfájdalmasabb fejezeteket a legjobb megírni. Szóval nem, nincs olyan rész, amit nehezen írnék meg.

Mit gondolsz, ma BL regényíróként nehéz érvényesülni? Kitűnni más könyvek közül?

Kezdjük azzal, hogy eleve magyar szerzőként nehéz érvényesülni. Az olvasókban ott az előítélet, hogy ha hazai író tollából származik egy könyv, az nem biztos, hogy jó lesz. Tisztelet a kivételnek, és örülök, hogy vannak olyan olvasók, akik igenis olvasnak hazai szerzőtől.

Magyarországon az olvasótábor szűk szegmense olvas LMBTQ regényeket. Ráadásul, ha nem hagyományos kiadónál jelensz meg, úgy még nehezebb. Nem ismernek, félnek tőled, nem akarnak kockáztatni. Részben megértem őket. Viszont így tényleg nagyon nehéz.

Kitűnni? Azt hiszem, ez rossz szó rá. Nem állítom, hogy az én regényem jobb, mint a másik íróé. Azt sem, hogy profin van megírva, és olyan dolgokat olvashatsz benne, amit máshol nem.

Én csak azt szeretném, hogy az olvasók nyissanak az olyan írók felé, akiknek jóval kevesebb támogatás jut, mint akik hagyományos kiadónál jelentetnek meg.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Eszembe jut egy jelenet, és köré építek egy egész történetet. Mindegy, hogy az elején, a végén vagy a közepén van. Szerencsére még nincs szükségem inspirációra, teli vagyok regényötletekkel. Lehet, majd eljön az a pont is, amikor válságba kerülök. Akkor törhetem a fejem, hogy miből is inspirálódjak. De biztos vagyok benne, hogy megoldom.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőmnek küldöm el legelőször. De az nem jelenti azt, hogy ő olvassa el elsőnek. Van kettő-három előolvasóm, akik megjegyzésükkel, meglátásukkal, biztatásukkal segítenek a kézirat minőségének emelésén. Javaslatokat tehetnek, de bele nem szólhatnak. Az író döntése, hogy mit fogad meg és mit nem.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A szüleim végtelenül büszkék voltak, amikor belekezdtem. Az én sikerem az övéké is volt, és most is az. Nélkülük nem itt tartanék. A könyvekben megjelenő bizonyos gondolatokat nekik köszönhetem.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Köszönöm, hogy újra és újra bizalmat szavaznak nekem. Ha nem tennék, nem hozhatnám el az újabb történeteimet. Remélem nem fognak csalódni bennem, és a továbbiakban is kiszakíthatom őket a megfáradt hétköznapokból. Mindenkinek köszönöm aki velem tart, és azoknak is, akik majd fognak.

Neked pedig a lehetőséget.

Puszi és ölelés!

Anna

Búcsú a kedvenc írómtól Brett O'Conortól. (Ég veled, Brett!")

Rendhagyó és szomorú blogbejegyzéssel érkeztem, Brett O’Conor életmentő műtét közben elhunyt.

Akkor éjjel, író párja közölte a facebook oldalon a hírt, alig akartam elhinni. Egy tehetséges, szimpatikus, barátságos író ment el. Hirtelen. Alig pár hete beszéltem utoljára aug.23-án. Amikor is meghívtam a insta csoportba, mivel elértem az 1000 követőt, rögtön őt meghívtam.

Egy hatalmas űrt hagyott, és minden olvasó számára. De ki is volt Ő?

Ő írta A Vérengző sorozatot, Azután trilógiát, Az üreget és A tizenharmadik smaragdtáblát és egy fantasy történet Holdhományt is.

Beszélgettünk Azután első részéről és azon belül egy morális kérdésekkel kapcsolatban is, mely blogomon is fent van.

Azután trilógia

Számomra A Vérengző sorozata a kedvencem, imádtam minden sorát. S ez el is mondtam. Szerencsésnek és megtisztelve érzem magam, hogy segíthettem és támogathattam a könyvei promotálásában.

A Vérengzők sorozat

A tizenharmadik smaragdtábla

Az üreg

Holdhomány

Ritkán sikerült emberi időben összefutni virtuálisan, mert mindig éjjel vagy hajnali órákban beszélgettünk.

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy elment, tudva, hogy már nem fogunk beszélgetni sem éjjel, sem hajnalban és nem futunk össze emberi időben sem, még fájdalmasabb.

Brett O’Conor az egyetlen író, akivel barátként kerültem közel. Ritkán van ilyen lehetőségem, hogy egy íróval közel kerüljek, de ő más volt. Egyből megtaláltuk közösen hangot, ahogy tudtam segítettem, ötletekkel, tanácsokkal.

Brett, köszönök mindent, a bizalmat, hogy elolvashattam a könyved, tudom van még mit olvasnom, De ezek az olvasásaim, furcsa lesz, hisz nem mondhatom, illetve nem fogod tudni, hogy tetszett-e.

Brett, köszönöm a könyveidet, a történeteket amit írtál, Jim mindig is kedvencem lesz, A Vérengző mindig a kedvenc lesz.

Ezzel a sorokkal búcsúzom, mint barát, blogger és olvasó!

Az A Vérengzővel bemutatkozott az író, A Mészárossal megmutatta, hogy igen tudd írni, tudja mi kell az olvasónak. Szektával pedig, feltette az i-re a pontot.

Búcsúzom és egyszer talán máshol még összefuthatunk és beszélgethetünk a könyveidről.

Őszinte részvétem a családjának!

Nyugodj békében, Brett O’ Conor

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Jeffrey Knox - ("Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Jeffrey Knox írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveről. Az írónak nemrégiben jelent meg Rá-Ro Extra című horror regénye. Épp pár napja kezdtem elolvasni, igazából csak belelapoztam, de ott is ragadtam. Nagyon tetszik, hogy magyar helyszín, magyar nevekkel íródott ez a történet.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Alapvetően egy eléggé kíváncsi, introvertált ember vagyok, akit egész életében túl sok minden érdekelt egyszerre. Szeretek alkotni, tervezni, barkácsolni, dolgokat szétszedni és megérteni, hogyan működnek. Ugyanígy érdekelnek az élőlények, az emberi psziché, a társadalom vagy akár az is, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy.

A filozófia különösen közel áll hozzám, főleg azok a kérdések, amelyekre nincs egyszerű vagy biztos válasz. Talán ezért szeretek annyira történeteket is kitalálni: egy regényben össze lehet ereszteni mindazt, ami az embert foglalkoztatja. Ráadásul ott még az a rengeteg látszólag haszontalan tudás is egyszer csak használhatóvá válik, amit az ember az évek során kíváncsiságból összeszedett.

Rá-Ro Extra című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is. A történet gerincét, az összes fontosabb eseménnyel együtt körülbelül három hét alatt írtam meg. Utána még hónapokig javítottam és bővítettem. Ebben az is benne volt, hogy sokáig nem mertem senkinek megmutatni, úgyhogy mindig találtam még valamit, amit lehetett piszkálni rajta. Így lett két év. 

Miért pont horror?

Nagyon korán megtalált. Nyolcévesen láttam először az Evil Deadet, akkor még Az erdő szelleme címen, hangalámondásos kalóz VHS-en. Rendesen traumatizált, aztán valamiért mégis egyre jobban érdekelt. Tízéves korom körül már rendszeresen horrorokat néztem, később pedig a régi olasz zombifilmek és Peter Jackson Hullajója is nagy kedvencek lettek. Gyerekként vonzottak a filmes trükkök és a maszkok, és talán a horrorban van ezekből a legtöbb.

Felnőttként már mást is látok benne. Azt vettem észre magamon, hogy amitől félek, az sokszor csak addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen. Ezért inkább közel megyek hozzá, megpróbálom megérteni, valahogy magamhoz ölelni — és onnantól rendszerint veszít az erejéből. A horror erre nagyon jó terep. Közben a félelem a saját múlandóságunkkal is szembesít. Ezt nem feltétlenül sötét gondolatnak tartom; szerintem ahhoz, hogy az ember teljesebben éljen, néha arra is emlékeznie kell, hogy az ideje véges.

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni? Továbbra is horror zsánerben fogsz alkotni?

A Rá-Ro Extrát eredetileg teljesen önálló történetnek írtam, ezért sokáig biztosan azt mondtam volna, hogy nem lesz folytatása. Azóta viszont meglepően sokan kérik, úgyhogy már nem zárom ki. A következő könyvekkel mindenesetre más irányokat is szeretnék kipróbálni. Nem akarok egyszerűen „a zombis horroríró” maradni: van romantikus horror és realista sci-fi horror ötletem is. A horror valószínűleg sokáig velem marad, de inkább eszközként, nem ketrecként.

Miről és kiknek szól a történet?

A felszínen egy véres, groteszk zombihorror egy magyar építőipari brigádról, amely egy öreg kórházban beletenyerel valamibe, amibe nagyon nem kellett volna. Nekem viszont személyesebb ennél. Akkor már tudtam, hogy húsz év után otthagyom az építőipart, Józsiék pedig az utolsó brigádom voltak. Nagyon megszerettem őket, ezért a könyv részben búcsúajándék lett nekik és annak az egész korszaknak. A humor is ezért ilyen fontos benne: szerettem volna megőrizni valamit abból, ahogy együtt dolgoztunk és egymást szórakoztattuk.

Volt benne egy tudatosabb szándék is. Szerettem volna, ha olyan melósok is könyvet vesznek a kezükbe, akik egyébként ritkán olvasnak. Rengeteg ember nem találkozik olyan történettel, amelyben a saját világára, nyelvére és humorára ismerhet. Arra gondoltam, talán ha egyszer róluk szól egy regény, könnyebb megszeretniük az olvasást.

A másik oldalról pedig közelebb akartam hozni ezt a közeget azokhoz is, akik kívülről hajlamosak csak annyit látni, hogy „melósok”. Szerintem nagyon alulértékelt rétegről van szó. Ezek az emberek szó szerint a két kezükkel építik fel azt a világot, amelyben mindannyian élünk: a lakást, ahová hazamegyünk, a boltot, ahol ételt veszünk, a kórházat, ahol kezelnek bennünket, az irodát, ahol mások dolgoznak. Nem idealizálni akartam őket, hanem emberként megmutatni: a humorukkal, hibáikkal, érzéseikkel, hülyeségeikkel és méltóságukkal együtt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretem a valós talajba ágyazott lehetetlenségeket. Ha a közeg, az emberek és a reakcióik hitelesek, az olvasó meglepően nagy őrültséget is elfogad. Erre Stephen King Mángorló című novellájánál figyeltem fel igazán. Mire tudatosult bennem, hogy mekkora eszméletlen baromság maga az alapötlet, már rég élveztem a történetet. Akkor gondoltam először, hogy valamit nagyon tud az öreg. Azóta engem is az érdekel, hogyan lehet a legvadabb ötletet annyira valóságos közegbe tenni, hogy egy idő után az olvasó egyszerűen elfogadja a szabályait.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Harmincnégy éves koromig leginkább akkor írtam, amikor udvarolni kellett – én voltam az a srác a csapatban, akihez a többiek is fordultak, ha valami igazán szépet kellett írni. 2020-ban viszont sokakhoz hasonlóan én is nehéz időszakot éltem át, és művészetterápiaként kezdtem el komolyabban írni. Rajzolni és festeni mindig szerettem, de rájöttem, hogy szavakkal sokkal több mindent lehet egyszerre kifejezni. Ráadásul az írás talán a legolcsóbb művészeti forma: kell hozzá egy papír és egy toll, és fel lehet építeni vele egy egész világot. Annyira bevált, hogy elkezdtem tudatosan tanulni az írást. A Rá-Ro Extra már annak a próbája volt, hogy végig tudok-e vinni egy hosszabb, összefüggő történetet.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen. Engem nem annyira a műfaji hűség érdekel, inkább az, hogy egy adott történethez melyik eszköztár működik a legjobban. Most kifejezetten izgat, mit lehet kezdeni a horrorral, ha romantikával, sci-fivel vagy akár egészen realista történettel keverem. Még keresem a saját utamat, és ezt jelenleg inkább lehetőségnek érzem, mint problémának.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Furcsa. Hónapokig folyamatosan jár a fejemben a történet: egy jelenet, egy mondat, egy megoldás, amit még jobbá lehetne tenni. Aztán egyszer csak el kell engedni. Amikor már a nyomdában van, különösen szokatlan, hogy többé nem tudok hozzányúlni. Ugyanakkor nagyon jó érzés, amikor a sok különálló ötlet és jelenet végül egyetlen egésszé áll össze. Onnantól már nem valami félkész dolog él a fejemben, hanem létezik nélkülem is.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A valódi nevemet úgy gondoltam, nehéz lehet marketingelni, így mindenképp álnévben gondolkoztam. Nem mintha baj lenne vele, de egy ütősebb név szerintem már eleve figyelemfelkeltő. A Jeffrey rész Jeffrey Combs színész előtt tiszteleg. Imádom a filmjeit, és erősen összekapcsolódik bennem azzal a horrorvilággal, amin felnőttem. A Knox viszont sokkal prózaibb, nincs különösebb legenda mögötte: kellett a Jeff mellé egy jól hangzó vezetéknév, és egyszer újraindult a Samsung telefonom. A kezdőképernyőn ott volt a „Secured by Knox” felirat. Néztem egy darabig, aztán arra gondoltam: Jeffrey Knox… ez nem is rossz. Így maradt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Gyerekkorom óta találtam ki történeteket, csak akkor még inkább filmként képzeltem el őket, és nem is mind horror volt. Maga az írás sokáig egyáltalán nem volt tervben. A horror viszont gyerekkorom óta közel áll hozzám, ezért természetes volt, hogy az első regényem ebben a műfajban született meg. Hosszú távon viszont több zsánert is szeretnék kipróbálni, valószínűleg mindegyiket valamilyen horroros elemmel keverve.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon vártam, és közben rettenetesen izgultam. Egész életemben alkottam valamit, de ez volt az első alkalom, hogy egy munkámat tényleg kiengedtem a kezemből idegen emberek elé. Addig a kézirat az én világom volt, aztán egyszer csak nyomtatott könyv lett belőle, amit bárki megvehet, szerethet vagy utálhat. Sokáig teljesen komolyan azt vártam, hogy betegnek fognak titulálni és paradicsommal dobálnak majd.

A kéziratot végül a FairBooks egyik játékára küldtem be, ahol hibrid kiadást nyertem. A fogadtatás pedig sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Az olvasói visszajelzések különösen megleptek: egészen más érzés úgy alkotni, hogy egyszer csak visszajön valami abból, amit az ember kiadott magából. Nekem ez többet jelentett, mint előtte gondoltam volna.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. A Rá-Ro Extra nagy része úgy készült, hogy napközben munka közben gondolkodtam rajta, estére pedig már tudtam, merre menjen tovább. Más jelenetek viszont szinte készen, ösztönösen jöttek. Most, hogy összetettebb történeteken dolgozom, jobban támaszkodom vázlatra, de nem szeretném annyira megtervezni a könyvet, hogy engem már ne tudjon meglepni. Szükségem van arra, hogy írás közben én is felfedezzek valamit.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A tetős jelenetet nagyon szeretem, mert szinte tervezés nélkül szakadt ki belőlem, mégis lendületes lett. Simon utolsó jelenete egészen másért áll közel hozzám, a végső nagy rock and roll finálét pedig egyszerűen élvezet volt megírni.

A nehézség inkább abból jött, hogy a főbb szereplők mögött valódi kollégáim álltak, akiket szerettem. Figyelnem kellett arra, hogy a humor ne rajtuk, hanem velük együtt nevessen. Elég sajátos érzés este szörnyű dolgokat kitalálni egy karakterrel, aztán másnap ugyanazzal az emberrel együtt dolgozni – de mivel ők maguk is benne voltak a játékban, ez inkább összekovácsolt minket, mintsem feszültséget okozott.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nincs biztos receptem, vagy bevett szokásom. Inkább az történik, hogy gyűlnek bennem különféle információk, kérdések, helyzetek és furcsa részletek, aztán egyszer két egymástól távoli dolog összeér. A Rá-Ro Extránál ilyen volt a régi zombifilmek szeretete és az a sötét kórházi pince, ahol éppen dolgoztunk. Sok történet nálam egy egyszerű „mi lenne, ha?” kérdéssel indul, aztán addig piszkálom, amíg saját szabályai és következményei nem lesznek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány barátom, akik szívesen elolvassák, amit írok, nekik mutatom meg először, és meg is fogadom a tanácsaikat, főleg ha többen ugyanott akadnak el vagy ugyanarra reagálnak. Béta csoportban is szoktam jelentkezni, ha már tesztolvasóra érett szövegem van. Ha jó meglátást ajánl bárki, akkor meg szoktam fogadni. Muszáj, mert tömérdek átolvasás után az ember már átsiklik a szöveg hibái felett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom régóta tudja, hogy elég elvont, introvertált alkotó alkat vagyok, ezért azon nem lepődtek meg, hogy valamit megint csinálok. Szerintem festményre, szoborra vagy valamilyen furcsa saját készítésű tárgyra jobban számítottak, mint egy könyvre. Nem különösebben olvasós a közvetlen környezetem, mégis jól fogadták és támogatnak benne. Nekik is érdekes lehetett látni, hogy abból, amit eleinte csak magam miatt kezdtem, egyszer csak megjelent regény lett.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt, hogy imádom őket. Komolyan! Amióta megjelent a regényem, minden új reakció, értékelés vagy üzenet meg tudja dobogtatni a szívemet. Egész életemben alkottam valamit, de ez az első alkalom, hogy amit létrehoztam, igazán eljut más emberekhez, és ők vissza is jeleznek rá. Ezt még mindig nehéz megszoknom.

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki időt adott a könyvemnek, végigment velem ezen az őrült történeten, nevetett rajta, undorodott, izgult vagy csak annyit gondolt közben, hogy „ez teljesen beteg”. Nekem már az is rengeteget jelent, hogy valaki pár órára belépett abba a világba, amit én raktam össze.

Jeffrey Knox írói oldala

FairBooks Kiadó

Instagram

Weboldal