Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("– Mi az? A hercegnő szolgája nincs hozzászokva a Rablók Városának kavalkádjához? – Még soha nem hagytam el Altrairt – bukott elő önkéntelenül a válasz Olivia ajkán. – Akkor valóban a legjobb emberét küldte a hercegnő! ")

 Ahogy megszokhattátok, hozom ma is Aurora Lewis Turner: A hatalom köve című könyvéből újabb részletet. Hogy tetszett az előző? Vártátok a következőt? Vajon most mi fog történni a mai részben?

 

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 

– De ha nem sikerül, akkor visszaviszlek a palotába, felmarkolom érted a zsákmányt, és elválnak útjaink.

– Rendben! – bólintott egyet Olivia tudván, hogy ez volt az egyetlen esélye. – Akkor éppen itt az ideje, hogy elengedj...

– Vincent. A nevem Vincent – felelte a férfi egy sóhajjal, miközben ujjaival lefejtette Olivia tagjairól a köteleket. Amint ezzel megvolt, Sebastian, a bagoly felé fordult, és ennyit mondott:

– Te maradj itt! Figyeld a városból jövő mozgást. Ha a többiek elindulnának nélkülem, légy a segítségükre! Elintézem ezt az ügyet hamar, és találkozunk a Révnél! – Erre csupán a bagoly izgatott huhogása felelt. Vincent felsóhajtott, majd a lányra nézett, és válaszként ennyit mondott a fán ülő, szemeit kerekítő állatnak:

– Nem lesz vele baj! Tudom, hogy tartsam kordában az efféle fehérnépet!

– Indulunk? – kérdezte Olivia sürgetően, hiszen sejtette, hogy nem lehetett túl közel az a hely, ahol a férfi elhagyta a kardját. – Hány napi járásra van innen a hely?

– A hely – válaszolta Vincent kék szemeit forgatva –, kérlek szépen két percre van tőlünk, úgyhogy készülj fel arra, hogy hamarosan be kell vetned a tárgyaló képességedet azért, hogy visszaszerezd nekem Gladiót!

– Már alig várom! – porolta le a lány a ruháját némi szarkazmussal hangjában. De aztán valami érdekesség vonta el a figyelmét. A férfi egy tarisznyát húzott elő, ami a derekára erősített övre volt kötve. Előhúzott belőle egy fekete kavicsot, és ezt mondta:

– Itt az idő!

– Ez mi? – kérdezte Olivia, de nem kapott a kérdésére szóbeli választ, hiszen Vincent megragadta a kezét, majd a követ egy pillanat alatt a földhöz vágta. Az egy éles pukkanással szétdurrant, mire a lány tátott szájjal nézte végig, ahogy szétvált a köd, majd egyre kerekdedebb formát öltött magára. Végül pedig egy körben, mintha csak egy ablak lenne, egy város képe kezdett felsejleni előttük. Vincent továbbra is a lány kezét fogva tuszkolta át őt a látomáson keresztül egy domboldalra. Ő is követte Oliviát, aki még mindig nem jutott szóhoz. A lány ugyanis a dombról egy várost pillantott meg egy széles folyó partján feküdni. A következő pillanatban hátranézett, de mögötte már csupán egyetlen füstszerű képződmény jelezte, hogy valaha volt ott egy átjáró, aminek segítségével eljutottak odáig. Vincent egy magabiztos mosollyal az arcán feldobta, majd elkapta a markában lévő tarisznyáját, s ennyit mondott:

– Ezek utazókövek. Az egyik barátom, Noah készítette őket. A tudományának hála tudunk utazni azon helyek között, ahol már jártunk, és ahol elkészítette ezeket a köveket.

– Fantasztikus! – mosolygott Olivia egyet előrelépve a város felé. Még mindig el volt ámulva a látottaktól, ami miatt megbabonázva lépdelt le a dombról, hogy egyenesen a város felé vegye az útját.

 

Olivia nem látott még olyan élénk, nyüzsgő helyet, mint amilyen a város volt. Az megannyi színével, hangjával, zajával, nevetésével tárult fel a lány előtt. Macskaköves utcái bevezettek a fából készült házak rengetegébe, ahonnét mindenhonnan az utcára ömlött a fény, a szórakozás, a zene és az alkoholmámor hangja. A lányt egyértelműen elbűvölték a látottak, de útitársa közömbösen haladt végig a jól ismert utcákon. Olivia szájából pedig önkéntelenül hangzott el a következő kérdés:

– Hol vagyunk?

– Észak-Galandrinban.

– Hogy hol? – kérdezett vissza a lány, de hallását nem a házakból kiszűrődő zene tompította.

– Észak-Galandrinban, Lynxben – felelte Vincent. – Ez itt a Rablók Városa. A királyuk szemet huny néha a rablók, martalócok, fosztogatók tevékenysége felett. Úgy van vele, hogy az embereinek valahol ki kell élnie heves vérmérsékletét. Sokan járnak hát ide.

A szavait mintegy nyomatékosítva tört ki az egyik házból egy férfi, aki félmeztelen volt, az egyik kezében kardot, a másikban pedig rumosüveget tartott. Hangosan ordibálva rohant ki onnét, de hogy mi lehetett a baja, azt egyikőjük sem tudta. Olivia egy lépéssel közelebb húzódott Vincenthez, aki ezt egy mosollyal vette tudomásul, majd megkérdezte:

– Mi az? A hercegnő szolgája nincs hozzászokva a Rablók Városának kavalkádjához?

– Még soha nem hagytam el Altrairt – bukott elő önkéntelenül a válasz Olivia ajkán.

– Akkor valóban a legjobb emberét küldte a hercegnő! – felelte Vincent szarkazmussal hangjában, de Oliviának nem akadt arra lehetősége, hogy kimagyarázza magát, ugyanis a férfi az egyik faház felé fordult, és a fénytől átitatott ajtónyíláson azonnal belépett az ivóba.

 

Olivia szorosan követte útitársát, mire meglátta a benti történéseket. Ott mindenhol faasztalok álltak faszékekkel, a helyiség jobb oldalán pedig egy hosszanti bár húzódott végig. Ott lenge ruházatú hölgyek szolgálták ki a vendégeket. A ház végében egy lépcsősor vezetett fel annak belsejébe. Olivia nem tudta a tekintetével követni az odafent történteket, hiszen lent zajlottak valójában az események.

A terem végében egy asztal mögött néhány ember ült, miközben egy hosszú sor várakozott előttük. Ők is beálltak a sorba, Olivia Vincent mögé állt, miközben egyedül a férfi széles hátát látta, így megpróbált oldalról kilesni, és onnan figyelni a történéseket.

A helyiségben az asztaloknál mindenhol literszámra folyt az ital, ott csoportokba verődve ittak a kétes kinézetű emberek. Mind mosdatlannak, szakállasnak, rendezetlennek tűnt. Az arcukra egyfajta pír ült ki, amit Olivia eddig csak édesapja arcán látott egy-egy ünnep alkalmával. Szorosan közelebb húzódott Vincenthez, mivel hosszú, barna, hátára omló haja ellenére érezte a mögötte sorakozó ember alkoholbűzös leheletét a saját tarkóján visszacsapódni. Már-már ott tartott, hogy arcát Vincent hátának nyomja, amikor a férfi kilépett mellé, és így a lány is szembekerült egy érdekes jelenettel. Az asztalnál egy hasas férfi ült, kerek fején kalapot viselt, hosszú bajusza tűként állt ki arcából. Barna szeme értetlenséget tükrözött. A fickó mellett ott ült egy nő is, akinek hosszú, barna haja, barna szeme, szép, nőies alakja volt. Nem viselt magán semmi mást, csupán egy olyan felsőt, mely a hasát szabadon hagyta, valamint egy bőrnadrágot. Látványosan felcsillant a hölgy tekintete, amikor meglátta a jóképű Vincentet.

– Hej, de gusztustalan életet éltek mostanában! Csak nem, hogy toboroztok? – kérdezte a fekete hajú, kék szemű férfi egy magabiztos mosollyal az ajkán, miközben egyértelműen látta az ott lévők múltját és jövőjét.

– Muszáj, barátom. Mostanában a királyunk kevés teret hagy a hozzánk hasonlatos, szegény, jóembereknek, akik saját erejükből boldogulnak.

– Persze, mások javain... – tette hozzá a kék szemű férfi, mire a köpcös férfi ezt a hangnemet nem tűrve felpattant az asztal mögül, és ennyit mondott:

– Mindenki abból él, amiből tud! Mi más vagyonából, te a hókuszpókuszodból, más másból... – ezzel tekintete Oliviára vetődött, mire megkérdezte:

– Ki ez a kishölgy?

– A kísérőm – vont vállat Vincent.

– Hát, mi lett azzal a szőkével? Talán ráuntál a ti nagy szerelmetekre? – ült ki látványos rosszindulat a férfi arcára, majd a szintén felálló hölgy fenekébe csípve ennyit szólt.

– Nem olyan az, mint az én Gabriellám! – mosolygott a nőre a rabló, majd nagy, zsíros kezeit átvetve annak vékonyka derekán közelebb húzta magához az asszonyt.

– Galambom, adj egy csókot a te Gusztávodnak! – erőltette le húsos nyelvét a nő torkán, aki aztán Olivia legnagyobb meglepetésére egy pofonnal jutalmazta a szemtelenséget.

– Részeg vagy te! Te anyaszomorító! – kiabálta a nő, aki egy erős mozdulattal ellökte magától a férfit. – Majd ha kijózanodsz, adok én neked!

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Líra

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.)-("– Lloyd hajlandó lenne benevezni erre az úgynevezett hölgyválaszra. Az összeget, amit a társaságáért ajánlanának, megkaphatja maga. – Érdekes felvetés – mosolyodott el a férfi, mire fürkésző tekintettel mérte végig Lloydot, aki ettől néhány keresetlen szót dörmögött magában úgy, hogy senki ne értse azokat, mire Auróra folytatta: ")

Tegnap A hatalom köve volt, most pedig A hetedik bolygó című könyvéből hozok nektek beleolvasót. Bízom benne, hogy tetszett nektek az előző részletek az A hetedik bolygó, a Bolygókeringő 2.részéből.

Jó olvasást.

  Aurora Lewis Turner:
A hetedik bolygó
(Bolygókeringő 2.)

Tartalom:

 Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

  – Nyughass, öcsi! Nem holmi apróról van most szó, hanem egy kész vagyont kellene összeszednünk! – itta ki az újabb adag whiskyt a poharából Lloyd, majd Aurórára pillantott.
– Nem bánom, csináljuk! – Ezennel az éppen távozóban lévő Jango felé bökött, hogy aztán velük tartsa őt, mire a lány megelőzte Lloydot.
– Jango! – kiáltott a férfi után Auróra, aki már majdnem elhagyta a pultot, de aztán visszafordult, és kérdő tekintettel nézett a vörös hajú lányra, akinek az arcát még mindig Lloyd fürkésző tekintete járta át. – Van egy üzleti ajánlatom a számára!
– Hallgatom – lépett vissza hozzájuk a férfi, és huppant rá ismét a bárszékre. Auróra érezte, hogy remegés szállta meg a hangját, ennek ellenére igyekezett komoly maradni, miközben némi segítség gyanánt Lloydra pillantott.
– Lloyd hajlandó lenne benevezni erre az úgynevezett hölgyválaszra. Az összeget, amit a társaságáért ajánlanának, megkaphatja maga.
– Érdekes felvetés – mosolyodott el a férfi, mire fürkésző tekintettel mérte végig Lloydot, aki ettől néhány keresetlen szót dörmögött magában úgy, hogy senki ne értse azokat, mire Auróra folytatta:
– Mit gondol? Megegyezhetünk?
– Szerintem sikere lesz a hölgyeknél – ismerte el a férfi, miközben újra végigjárt Lloydon a tekintete. – Úgy gondolom, hogy megkapjuk érte az ötezret.
– Akkor áll az alku?
– Ötezernél kevesebbért nem, kicsi szívem – nézett rá tettetett aggodalommal a férfi.
– Akkor egyezzünk ki ötezerben – vonta meg a vállát Auróra. – Ha kevesebbet kapnánk érte, akkor elválnak útjaink, ha többet fizetnének érte, akkor ötezret megkaphat maga, a maradék pedig a miénk lesz. Mit szól hozzá?
– Ez marhaság, hagyjad! – dörmögte Lloyd, de Auróra meg sem hallotta a férfi szavait, ehelyett a kezét nyújtotta, amit aztán Jango egy nagy mosollyal arcán fogadott el.
– Áll az alku. Öt perc múlva kezdünk a nagyteremben. Kíváncsian várom... – Ezzel otthagyta a társaságot, mire Auróra diadalittas tekintettel fordult Lloyd felé, akinek látszólag nem tetszett ez a felállás. Csakhogy innentől kezdve nem maradt más választásuk, a terembe kellett sietniük, ahol a műsor éppen akkor vette kezdetét, amikor ők beléptek oda.
Ott kisebb-nagyobb asztalkáknál különböző társaságok ültek. Azok is főként nőkből álltak. Auróra egyértelműen látta, hogy kik voltak azok, akik leánybúcsún vettek részt, ugyanis addigra már a menyasszonyok különböző emlékeit viselték a koszorúslányaik által előzőleg kitalált játékoknak. Többnyire tüllbe öltöztették őket, vagy különböző férfi szerveket ábrázoló eszközökkel lettek teletűzdelve. A szerényebbek pedig mókás kiegészítőket viseltek. Auróra elmosolyodott, ahányszor csak meglátta őket. Valójában felmerült benne az a gondolat, hogy vajon elérkezhet-e az életében egy olyan alkalom, amikor majd ő készül férjhez menni. Erre a gondolatra, egy pillanatra elszorult a szíve, hiszen titkon tudta rá a választ. Csakhogy nem mélyedhetett bele különösebben a gondolataiba, merthogy eközben Laura és Sam helyet talált magának a terem egyik messzi sarkában, majd oda letelepedvén italt rendeltek maguknak. Egy színpad állt hozzájuk közel, aminek tartalmát két hosszú függöny takarta el előlük.
Amint a közönség elhelyezkedett az asztaloknál, szétnyíltak a függönyök, mire a színpadon Jango jelent meg, aki fülig érő mosollyal üdvözölte közönségét. Hamarosan ismertette a jelenlévőkkel a licit szabályait, majd megkezdődhetett a műsor.
Laura és Auróra eközben italozni kezdett, Sam pedig maradt az alkoholmentes koktélnál. Egyre kellemetlenebbül érezte magát, amiért ő maradt az egyedüli férfi a teremben, persze a színpadon lévő férfiakat leszámítva. Azok félmeztelenül vonultak végig a hölgyek előtt, akik erre kiabáltak, nevettek, füttyögtek nekik. Laura és Auróra azon kapta magát, hogy ők is nagyokat nevettek, miközben hangosan kibeszélték a lánybúcsúzók reakcióit, a félmeztelen férfiak láttán pedig teljesen elpirultak. Az asztalukon is fellelhető volt olyan tábla, aminek segítségével licitálni lehetett, de ők persze nem használták azt. Nem akadt sok bátor jelentkező, akikre licitálni lehetett, ugyanis összesen hat férfi vállalkozott erre a nemes feladatra. Ehhez képest pedig a két barátnő dupla annyi lánybúcsús csoportot számolt meg a teremben.
Lloyd volt az utolsó, miközben az előtte lévő férfiak is szép summáért keltek el. Csakhogy, amikor a társaság immár félmeztelen vezetője is megjelent a színen, kitört az őrjöngés. A nők eszüket vesztve sikongattak, fütyültek neki, miközben Lloyd magában dörmögve ment végig a színpadon egy szál farmernadrágban, bakancsban, ing és atléta nélkül. Amellett, hogy egészen jóképű volt, csupa izom volt a teste, amit, a hölgytársaság egymást érő licitekkel díjazott.
Auróra lesütötte a szemét, amint meglátta a jól kivilágított színpadon lévő, mogorva férfit, mivel tudta, hogy, amint ránézne, egészen a füléig pirulna. Mégsem ülhetett ott egész végig magába roskadva, főleg nem úgy, hogy észrevette, amint Laura is hangosan kiabált, nevetett a közönséggel együtt. A tétek egymás után gyűltek, olyan négyezer-ötszáz körül viszont megtorpanni látszott a hölgyek lelkesedése. Ötezer ugyanis egy kész vagyonnak számított, még a Sohoban is. Ekkor Auróra egy kétségbeesett elhatározásra szánta el magát, ő is versenybe szállt, ezzel egy mozdulattal négyezer-hetet ígért félmeztelen vezetőjükért. Erre persze észrevette magán Lloyd pillantását, amitől lángolni kezdett az arca. A következő pillanatban az egyik bátor lánybúcsúztató társaság ismét harcba szállt érte, így újra vadul licitálni kezdtek. Ezt pedig egy másik társaság tagjai nem hagyhatták szó nélkül, így kettejük között dőlt el Lloyd sorsa, végül hétezer-kétszázért kelt el, és ezzel véget ért az esemény.
Amint a férfi elhagyta a színpadot, az útitársai felé indult volna, de Jango eléje állt, megrázta a fejét, majd a hozzá hamar beérkező licit összegéből átadott neki kétezer-kétszázat, a maradékot pedig zsebre rakta.
– Most pedig eljött az ideje annak, hogy megdolgozz a pénzért. – Ezennel a hölgytársaság felé intett, amely tagjainak egyenként mutatta be Lloydot. A férfi pillantása egytől egyig az útitársaira vándorolt, miközben tudta, hogy nem volt menekvés a sikoltozó, nevető, éhes nők elől, akik először nagyon is visszafogottaknak tűntek vele kapcsolatban. Ugyanis csak fotózkodni akartak vele, majd aztán kézen ragadták, és a kaszinó egyik számukra fenntartott helyisége felé vezették őt.
Auróra szíve egy pillanat alatt elszorult a gondolatra, hogy a következő néhány órát Lloydnak kiéhezett nők között kellett eltöltenie. Nem maradt sok ideje ilyesmin rágódni, mivel, ahogy mindenki más, ők is elhagyták azt a helyiséget, hogy aztán a bárpultnál találjanak maguknak elfoglaltságot.
Auróra érezte, ahogy az alkohol a fejébe szállt, miközben Laurával nagyokat nevettek az egykor színpadon, álló férfiakon, s élvezték, hogy ezzel cukkolhatták Samet. Amikor egy kicsit lecsillapodott a kedélyük, Auróra arrafelé pillantott, amerre nem olyan rég Lloyd tűnt el az izgatott nők társaságában, majd megjegyezte:
– Jöhetne már!
– Ez még eltart néhány óráig. Az egyik ismerősöm mesélte, hogy mik történnek egy lánybúcsún. Akár hajnalig is maguknál tarthatják őt.
– Remélem, jól fog viselkedni – sóhajtotta Auróra egy pillanatra a lányokat féltve, mire Laura egy nagy mosollyal ajkán jegyezte meg:
– Szerintem, neki van oka félni a kiéhezett hölgyektől. Ti is láttátok, hogy milyen kiélezetté vált a verseny a legvégére!
– Most akkor ő lesz a megmentő? – kérdezte Sam sértődötten, mire a lányok észrevették, hogy ezzel megbánthatták a srác érzéseit. Sam felpattant székéről, és magukra hagyta a barátnőket. Auróra felsóhajtott, és Laurához fordulva szólalt meg:
– Lehet, hogy tapintatlanok voltunk.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Moly

Olvasnimenő Kiadó

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. ")

Szombat lévén jövök Aurora Lewis Turner: A hatalom köve c. könyv következő részletével. Hogy tetszett az előző? Folytatom tovább a történetet, de ha egyen szeretnék elolvasni a bejegyzés alatt, megtalálhatod a vásárlási linket. Szívből ajánlom nektek a könyvet.

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Hogyhogy nem látsz? Hiszen most is engem figyelsz! – értetlenkedett tovább a lány, miközben izzani érezte a bőrén a férfi kék tekintetét.

– Úgy, hogy csak téged látlak, az arcodat, a hajadat, a ruhádat... De nem látom se a jövődet, sem pedig a múltadat. Ki vagy te?

– Csak egy szolgáló a palotából, Altairből.

– Mi a neved?

– Lilith – válaszolta a lány, miközben az egyik szolgálójának a neve jutott eszébe.

– És mi dolgod a palotán kívül, Lilith?

– Egy fontos küldetésben járok el – sóhajtotta a lány, miközben összezavarodott, hiszen egyáltalán nem bízott a férfiben, ezért sem érezte magában a késztetést, hogy elmondja neki a teljes igazat.

– Te? – horkant fel a férfi. – Már ne vedd sértésnek, de miért küldenének a falakon kívülre éppen egy olyan lányt, mint amilyen te vagy? – mérte végig őt látványosan mindent látó tekintetével.

– A hercegnő szolgálója vagyok – felelte sértődötten Olivia. – Felesküdtem neki, ahogy a katonák is felesküdtek egykor a királynak és királynőnek. Erre a feladatra nem küldhettek fegyverest, hiszen ezt a csatát nem karddal, hanem tárgyaló hangnemmel lehet megvívni. Abban pedig jó vagyok.

– Na, persze! – horkant fel a férfi újra. – Lilith, a palotából, fontos küldetésen… – nevetett lekicsinylően, miközben kibogozta a lány kötelékeit, megragadta annak kezét, végül egy mozdulattal széles vállára vette őt.

– Mit csinálsz? Tegyél le azonnal! – kapálózott Olivia, amitől majdnem lebukfencezett a kék szemű férfi válláról.

– Visszaviszlek oda, ahová tartozol, elveszett báránykám. A hercegnő hamarosan felébred és hiányolni fogja elkóborolt szolgáját – mosolygott tovább a férfi. Gondolataiban már testet öltött a kép, mely szerint visszaszolgáltatván egy elszökött szolgát a király és királynő megjutalmazza őt legalább annyi pénzzel, amiből ő és kis csapata átmulathat egy éjszakát. Merthogy ő volt Vincent, aki éppen a városba igyekezett, hogy aztán ott találkozzon Serenával, Ibisszel és Noah-val.

          Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. Egy darabig próbált kiszabadulni, majd, amikor belátta, hogy nincs már kiút, kérlelni kezdte őt:

– Kérlek, engedj el! Nem mehetek vissza a várba! Úgy nem, hogy nem találtam meg a Vörös Boszorkányt!

– A Vörös Boszorkányt? – torpant meg a férfi. – Mi dolgod azzal a némberrel?

– Ha leteszel, elmondom – ebből tudta Olivia, hogy helyzetelőnybe került, hiszen a fogva tartója egyértelmű jelét adta annak, hogy érdekelte őt a lány válasza. A férfi egy pillanatig elgondolkodott, majd teljesítette a kérést. A hercegnőnek még egy kissé kóválygott a feje, hiszen a vér odaáramlott, majd hirtelen visszakerült a testébe. De aztán úgy gondolta, hogy kihasználja a lehetőséget, és ismét futásnak eredt. Vincent felsóhajtott, majd néhány lépés után beérte Oliviát, a földre teperte őt, összekötötte kezeit és lábait, végül batyuként helyezte le őt egy fának tövében.

– Felőlem hajnalig is csinálhatjuk ezt! Én ráérek.

– Hát, jó! – sóhajtott beleegyezően a lány. – Elmondom, de ígérd meg, hogy erről nem beszélsz másnak!

– Sebastian és én a hallgatás mintapéldányai vagyunk, kislány! – mosolygott ismét gyöngyház fogait villogtatva a férfi, mire a bagoly huhogott egyet. Vincent feléje fordult, és ennyit tett még hozzá:

– Nem, nem bízom benne, de ezt azért hallani akarom – fordult tekintete Sebastianról Olivia felé. A lány ekkor felsóhajtott, hiszen már meg sem lepte őt, hogy a férfi a bagolyhoz beszélt, majd belekezdett:

– A Vörös Boszorkány egykor elátkozta a hercegnőt. A király égen-földön kerestette őt, de soha nem lelte nyomát.

– Mert az istentelen némbereket csak akkor lehet megtalálni, ha ők is úgy akarják.

– Igen – bólintott egyet a lány. – Én vagyok a hercegnő utolsó esélye. Muszáj megtalálnom ezt a boszorkányt, hogy az átkot semmissé tegye.

– Látom, semmit nem tudsz a boszorkányokról – csóválta a fejét Vincent. – Ugyanis, ha azok elátkoznak valakit, azt okkal teszik. Úgyhogy azt tanácsolom, hogy fogadd el az ajánlatom; én visszakísérlek a palotába a hercegnődhöz és felejtsd el ezt az egész ügyet!

– Nem tehetem! Én vagyok a hercegnő egyetlen esélye, ezért inkább hallgasd meg az én ajánlatom; ha valóban látod a jövőt, azt is tudni fogod, hol bukkan fel legközelebb a Vörös Boszorkány. Inkább segíts nekem megtalálni őt! Ígérem, hazatérvén a király és királynő mesés jutalomba részesít majd téged.

– Minek erőlködjek egy feltételezett jutalomért, ha már most felvehetem a részem azzal, ha téged hazakísérlek, Lilith, a hercegnő szökött szolgája?

– Mert az a jutalom mesésebb lesz minden kincsnél, amit valaha láttál! Tudván tudom, hogy a király és királynő nem lesz hálátlan, ha a Vörös Boszorkánnyal vagy az átok nélkül térünk vissza.

– Ah! – fújta ki a levegőt a férfi a tüdejéből. Olivia egyértelműen látta rajta, hogy elgondolkozott a dolgon. Vincent erre kihúzta amúgy is izmos hátát, megfeszítette széles vállait, és ennyit mondott:

– Akkor sem indulhatok el a csapatom nélkül. Az pedig ott vár engem Altairban, az Aranyserlegben.

– Nem mehetünk vissza! – ellenkezett Olivia.

– Miért is nem? – kérdezte Vincent, akinek egyre gyanúsabb lett, hogy miért nem akarhatja a lány újra betenni a lábát a városba.

– Nincs vesztegetni való időm... mármint a hercegnőnek nincs sok ideje – tévedt a tekintete a ködfátyolt áttörő holdsugárra. – Azonnal indulnunk kell!

– A kardom nélkül nem lehet! – rázta a fejét a férfi. – Annak visszaszerzésére indultam volna a többiekkel.

– Útközben szerzünk fegyvereket...  – erősködött a lány.

– Ilyen fegyverből nincs még egy! – csóválta a fejét Vincent. – Gladióhoz nincs még egy fogható!

– Akkor hogy veszíthettél el egy ilyen kardot? – kérdezte a lány a fejét csóválva, mire Vincent tekintete az arcára tévedt, amivel akár gyilkolni is lehetett volna.

– Kössünk alkut! – kezdte Olivia. – Én segítek visszaszerezni neked a kardodat, te pedig segíts nekem felkutatni a Vörös Boszorkányt!

– Képtelenség! – csóválta a fejét a férfi.

– Miért is lenne az? – kérdezte Olivia a homlokát ráncolva, miközben barna tincsei a vállára hulltak.

– Mert olyan helyen veszítettem el azt, ahová nem szambázhat csak úgy be Lilith, a hercegnő szolgája és kérheti vissza a kardot.

– Mondtam, hogy jó vagyok a tárgyalásban. Tégy próbára! – nyújtotta Vincent felé a kötelékei szorításától remegő kezét. Valójában saját maga sem értette, hogy miért ajánlotta fel a segítségét a férfinek, de valami hasonlót érzett, mint amit az anyja és apja szobája előtt tapasztalt; a remény keltett benne mély érzelmeket. A remény pedig olyan dolgokra késztette őt, amit még ő maga sem érthetett.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve-("– Mégis, hogy képzeli? Mit képzel magáról ez a felfuvalkodott, hatalommániás királynő? – Nyugodj meg! – csitította őt tovább Ibis. – Az udvari népek ilyenek, hiszen te is tudod! – Sokáig éltem palotában, de ott akkor sem voltak ilyen basáskodó, öntelt személyek, akik úgy hiszik magukról, hogy mindenhez joguk van!")

Aurora Lewis Turner: A hatalom köve című könyvéből újabb részletet hozok nektek. Remélem a múltkori tetszett, és hagytok nyomott a bejegyzésem alatt.

 

Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán... 

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Ja, és Bogumil! Tarts velük! Ezzel talán csillapíthatod haragom – fordult a királynő a katona felé, miközben villámok cikáztak tekintetében. – Ha épen és egészségesen visszahozzátok a lányomat, akkor megbocsátok, és életed mellett megtarthatod munkádat.

– Értettem, felség – hajolt meg megkönnyebbülten a férfi. A nő ismét megfordult, hogy férje oldalán elhagyja a termet, de aztán Serena dühtől és ijedtségtől fűszerezett hangja törte meg a csendet:

– Felség! – Erre odafordult felé a királynő. Serena a kezét nyújtotta az amfiszbéna fogai után. – Visszakaphatom?

– Majd, ha én is visszakapom a lányomat.

– Ez... – kapta fel a vizet Serena, de Ibis fehér, kecses ujjai a vállán csendesítették haragját.

– Nyugodj meg! Ahogy mondták, a hercegnő itt lesz a közelben, hamar elhozzuk őt! – Serena csak a még mindig haragvó pillantásával válaszolt, de nem indult el a fehér márványlépcsőn kitépni a királynő kezéből a relikviáját. Az uralkodók már nem is igazán foglalkoztak a kis csoporttal, lassan elhagyták a termet.

 

Ibis kivezette a trónteremből a dühöngő Serenát, őket követte némán, egymás mellett lépdelve Noah és Bogumil. Amint kiértek a fellegvár előtt elterülő, élénkzöld gyeppel borított kis kertbe, a fehér hajú nőből kitörtek ezek a szavak:

– Mégis, hogy képzeli? Mit képzel magáról ez a felfuvalkodott, hatalommániás királynő?

– Nyugodj meg! – csitította őt tovább Ibis. – Az udvari népek ilyenek, hiszen te is tudod!

– Sokáig éltem palotában, de ott akkor sem voltak ilyen basáskodó, öntelt személyek, akik úgy hiszik magukról, hogy mindenhez joguk van!

– Hagyd rá, hiszen most vesztette el egyszem gyermekét! – sóhajtotta Ibis, miközben csitító kezét még mindig barátján tartotta. – Igazuk van, könnyű meló ez! Induljunk el most, és meglásd, hamar meglesz a hercegnő, te pedig hamar visszakapod a medálodat!

– Rendben! – rántotta el vállát Ibis nyugtató kezei alól, majd tekintetével végigvándorolt az ottaniakon, mire jéghideg pillantása megállt Bogumilon.

– Akkor is egy szörnyeteg a királynőd! – végül sóhajtott egy nagyot, és megkérte:

– Mutasd az utat! Merre mentetek? – gondolt a katona hercegnővel tett rövidke találkájára. Végül aztán a rögtönzött társaság megindult a fehér márványból kirakott ösvényen, mely egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett a fellegvárból. A kis kertet tűző nap érte, hiszen csupán annak szélén állt őrt egy-egy hűs árnyékot adó fa. A társaság a márvány utat követve ereszkedett egyre a város szívébe, hogy aztán megkeressék a nagy vaskaput, majd azon átjutva ők is elhagyják Altairt.

 

◊◊◊

 

Olivia szívének üteme felgyorsult, a térdei remegtek, mikor a fának dőlve végül felegyenesedett, hogy farkasszemet nézzen a ködfátyolt késként áthasító, kék pillantással. A következő minutumban egy izgatott kuvikolás hangja törte át az este lehulló leplének anyagát. A lány elkapta a tekintetét, és meglátott egy közeli fán üldögélő baglyot. Jobban mondva nem is az állat volt az, amit látott, hanem egy sárga szempár, mely szintén kíváncsian méregette őt. De a következő pillanatban Olivia ismét a kék szempár fogságába esett, melyhez hasonló pillantást még soha nem látott. Olyan volt, mintha a szempár egyrészt az ő arcát firtatta volna, másrészt mintha álomföldön járt volna. Egy hosszú másodpercre elidőzött még a furcsa tekinteten, majd megijedt, hiszen édesanyjától elégszer hallott meséket haramiákról és útonállókról, ezért ösztönösen sarkon fordult és futásnak eredt.

A hercegnő alig látott valamit a köddel borított, sötétlő erdőben, azt sem tudta igazán, hogy merre indult, csupán érezte a sürgetést és a kék szempárt, mely követte őt. Nem juthatott messzire, hiszen az erdő alja egyenetlen volt, onnan gyökerek álltak ki, melyek nehezítették a továbbjutást. A lány megbotlott egy ilyen gyökérben, majd elhasalt. Éppen csak észlelte az ütődést, amikor azt is megérezte, hogy valami a lábára tekeredett, és húzni kezdte őt maga felé. Ösztönösen a hátára fordult, de aztán ismét azt a kék pillantást látta, ami nem is olyan rég figyelni kezdte őt. Ismét idegesítő vijjogás hangzott fel, mely az egyik közeli fáról szólt, amin Olivia tisztán látta azt a fürkésző, sárga szempárt, mely egy bagolyhoz tartozott. A kék szempár gazdája Oliviát a lábainál fogva húzta ki a köd takarásából egy olyan részre, ahol gyér volt az erdő lombkoronája, így azon átszűrődhetett a fogyó hold fénye.

– Nézzük meg, Sebastian, hogy mit fogtunk ma! – felelte a kék szemű alak, akinek szavait a bagoly izgatott huhogása követte. Olivia észre sem vette, és pillanatok alatt egy fához kötözve találta magát.

– Nézzük csak! – mondta a mély férfihang, amint végzett a lány lekötözésével. – Jól karbantartott fehérnép, a közeli Altairból jöhetett. Te mit gondolsz? – fordult a fán nyugodtan ücsörgő bagoly felé.

– Te most komolyan a bagolyhoz beszélsz? – kérdezte a lány hüledezve, miközben felbomlott a köd, és megláthatta teljes egészében az előtte álló férfit. Egy pillanatra el is akadt a szava, hiszen az egy szép szál legény volt magas testalkattal, széles vállal. A Hold fényében megcsillant annak fehér bőre, fekete haja a vállára omlott, miközben kék tekintete mintha a semmit fürkészné... Olivia ismét látta rajta, hogy az nem e világi földeken járt. A férfi arcát nem fedte semmilyen szőrzet, így egyértelműen látszottak azon markáns, jóképű  vonásai, férfias álla, határozott arcéle, és az az izzó, kék szeme. A lány mégsem ezzel lett elfoglalva, hiszen látta, ahogy a férfi elmosolyodott, és ennyit mondott:

– Ő nem csak egy bagoly, ő Sebastian!

– Így már mindjárt érthetőbb – fújta ki tüdejéből a zaklatott levegőt a lány ironizálva.

– Itt most az a kérdés, hogy te ki vagy, és miért nem látlak igazán – lépett egyet közel a lányhoz, lehajolt hozzá, hogy a szemébe nézzen. Ez a mozdulat talán túl közelire is sikerült. Olivia először nem viszonozta a pillantást, helyette ennyit szólt:

– Talán a köd miatt lehet, hogy nem látsz igazán.

– Nem, ez nem a köd! – csóválta a fejét a férfi, miközben Olivia felszegte a fejét, hogy a férfi tekintetébe nézhessen. Ekkor valóban elakadt a szava, hiszen annak szeme kékjében egyszerre látta a mindent és a semmit. A szikrázó, kék tekintetből vad hullámok csaptak ki, melyek egészen a lány lelkéig hatoltak. Olivia ekkor értett meg valamit, aminek önkéntelenül is hangot adott:

– Te vak vagy?

– Vak? – kérdezte a férfi, miközben elmosolyodott, ezért még a ködön keresztül is látszódtak gyöngyház fogai. Felegyenesedett, miközben bőrből készült nadrágja és fekete inge, mely fölött egy fekete bőrmellényt viselt, szintén láthatóvá vált a lány számára. Ellépett a foglyától, majd macskákat megszégyenítő ügyességgel lépdelt át a kiálló gyökerek között az egyik közeli fához, hogy annak támaszkodjon. Olivia egy pillanatra elszégyellte magát, amiért azt feltételezte, hogy a férfi vak volt, aminek hangot is adott. De az ismét rávetette kék tekintetét, és a hercegnő szívébe újra bizonytalanság férkőzött.

– Nem – csóválta a fejét újra a férfi. – Nem vagyok vak... Általában jól látom az embereket és a körülöttem lévő tárgyakat, sőt, nemcsak azokat látom, hanem azok múltját és jövőjét is.

– Látod a jövőt? – kérdezte Olivia egyre kevésbé értve a körülötte zajló dolgokat. – Az meg hogy lehet?

– Úgy, hogy... – kezdte volna a férfi, de aztán a fán ücsörgő bagoly izgatott károgásba kezdett, a nyakát nyújtogatta, majd a szárnyát is összeverte. A kék szemű férfi erre ismét a bagolyhoz fordult, és ennyit mondott:

– Ugyan már, Sebastian! Ez csak egy gyerek! Úgysem éri fel ésszel, amit mondanék neki! – Olivia ekkor sértődöttségében majdnem ráförmedt, de a férfi rá se hederítve folytatta:

– Azt viszont nem értem, hogy én miért nem látom őt, ha minden mást igen.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) -("– Megváltoztál – immár elismerő tekintettel mérte végig a lányt ezzel cseppet sem rejtve el éhes gondolatait, mire így folytatta: – Felnőttél. – Jó tanítóm volt – érezte Auróra, hogy elpirult az arca. Nem sokáig tarthatott a zavara, hiszen Sam köszörülte meg a torkát, és kísérelte meg csitítani a vitázó feleket. – Ne veszekedjetek ezen! Ha bárki jó erre a feladatra, bevállalom én. ")

 Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) című könyvéből újabb részletet hoztam nektek. Remélem a múltkori tetszett, és hagytok nyomott a bejegyzésem alatt..

Aurora Lewis Turner:
A hetedik bolyó
(Bolygókeringő 2.)

Tartalom:

Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.

 

 

ENGEDÉLLYEL

Részlet

– Igazán nem szükséges – dünnyögte az orra alatt Sam, de a pultos már rég eltűnt, hogy elkészítse az italokat. Hamarosan a whiskyt Lloyd, a whisky-kólát pedig Auróra elé tette. A napernyős italt pedig Laurához helyezte, mire a lány egy feltűnő mozdulattal tolta azt át Samnek, aki láthatóan zavarba jött ettől. Auróra szigorú tekintetet vetett Lloydra, aki ennek ellenére jól mulatott a helyzeten, majd kifizette az italokat. Már-már azon gondolkozott, hogyan szedje ki a pultosból az információt, amiért tulajdonképpen jöttek, amikor a pult mögül nyíló személyzeti ajtó mögül egy jellegzetes férfialak tűnt fel. Sárga öltönyt viselt, fehér inget, az ujjain pedig aranygyűrűk sorakoztak, miközben a nyakában szintén aranyló nyakláncok lógtak. A férfi kopasz fején egy kalap helyezkedett el, kezében sétapálca, apró bajusza kiemelte annak sápadt bőrét és termetes alakját. A férfi azért ment oda, hogy magával vigye az előző este termelt profitot, így a pultossal kezdett beszélgetésbe, miközben Lloyd akaratlanul is elmosolyodott, ugyanis ő maga is tudta, hogy épp jókor érkeztek.
– Szia Jango – köszönt rá mély hangján az öltönyös férfire, aki ezzel leemelte vöröses árnyalatú napszemüvegét a szeméről, így tekintete Lloydra irányult. Egy pillanatig meghűlt a vér az ereiben, majd egy furcsa mosolyt erőltetett az arcára, miközben igyekezett szívélyes lenni.
– Lloyd… barátom! Már ezer éve! Mi szél hozott ide téged?
– A segítséged kellene – kortyolt bele az italába a férfi, miközben Auróra és annak barátai is tágra nyílt szemekkel bámulták a jövevényt, aki előhúzott egy bárszéket a pult másik oldalán, majd letelepedett rá. Egyértelműen látszott, hogy nem tudta önmaga sokáig megtartani hájas testét, ezért szükségesnek tűnt minél hamarabb leülnie valahová.
– Sajnálom, de ez alkalommal nemet kell mondanom. Akármikor is találkozunk, Lloyd, annak sosincs jó vége. Vagy rám lőnek, vagy megfenyegetnek, vagy elvesztem a pénzemet. Úgyhogy tudod, hogy merre van a kijárat. – Ebben a pillanatban a pultos egy köteg pénzt adott át a férfinek, aki elfogadta azt, majd ugyanazzal a lendülettel vette elő vaskos tárcáját, hogy abba helyezze bele a nyereséget.
– Régi cimborák vagyunk már mi ketten – ivott még egy kortyot Lloyd. – Ezért tudnod kell, hogy csupán udvariasságból kértelek meg mintegy esélyt adva neked arra, hogy magadtól állj kötélnek, és ne kelljen szétvernem az egész kaszinót ahhoz, hogy elérjem, amit akarok.
– Te meg az udvariasság! – hahotázott a férfi színpadiasan, mire tekintete Aurórára tévedt, aztán a lányt végigmérve jegyezte meg:
– Hallottam a pletykákat, miszerint mostanság igencsak érdekes társasággal utazgatsz.
– Valójában nekem kellene a segítsége – vette át a szót Auróra azt remélve, hogy a férfi ettől majd kötélnek áll. – Meg kellene találnom valakit, egy olyan személyt, akinek szintén vannak különleges képességei.
– Olvastam a könyvét, érdekes szemszögből mutatja be a magunkfajtát – mosolygott Jango, majd előretartotta vastag kezét, amit a lány nem tudott mire vélni. Mégis lassan kinyújtotta a férfi felé a saját kezét, aki azt egy teátrális mozdulattal megragadva csókolta meg a kézfejét. – Örülök, hogy megismerhetem, Auróra. A rajongója vagyok!
– Akkor segítesz? – kérdezte egyre türelmetlenebbül Lloyd, miközben kimondottan nem tetszett neki, hogy a férfi Auróra kezét csókolgatta.
– Sajnálom, barátom – csóválta a férfi a fejét tettetett bánkódással, majd elengedte a lány kezét. Erre beleszagolt a saját pénztárcájába.
– A fenyegetés nálam nem használ. Egyedüli dolog, amire hallgatok, az a pénz. Időközben ugyanis üzletember lettem.
– Nem vagy te más, mint egy nyomorult kis… – kezdte Lloyd elveszteni a fejét, de Auróra közbevágott, hogy útitársát csillapítva megkérdezze:
– Mennyi az ára?
– Ötezer – felelte szemrebbenés nélkül a férfi, mire egyből észrevette, hogy lehorgadt Auróra mosolya, mivel még álmukban sem rendelkeztek ennyi pénzzel. – Sajnálom – zárta rövidre a vitát Jango. 

 

– Nemcsak üzletember vagyok, hanem showman is. Ma hölgyválasz van, a félrészeg hölgyek, koszorúslányok és menyasszonyok pedig várják már, hogy felkonferáljam nekik azt, amiért jöttek. Talán valaki más majd segít rajtatok. – Ezzel lekászálódott a bárszékről, hogy otthagyja a szótlan társaságot. De még azelőtt váltott néhány szót a pultossal, hogy végleg távozott volna. Auróra a barátai felé fordult, hogy megkérdezze tőlük:
– Mi az a hölgyválasz?
– Az egy idióta szokás – itta ki a poharat Lloyd, hogy aztán a vörös hajú lány kíváncsi tekintetébe ütközzön pillantása. Ezért aztán felsóhajtott, és folytatni kényszerült a megkezdett gondolatsort:
– Azok, akiket odakint láttál, akik éppen lánybúcsún vannak, idejönnek, hogy aztán végignézzék, méregessék azokat a férfiakat, akik fél pucéran végigvonulnak előttük a színpadon. Végül licitálnak rájuk. A férfinak azzal a hölgytársasággal kell töltenie az estét, amelyik a legtöbbet ígéri érte, ezzel azt kell tennie, amit azok csak kívánnak tőle.
– Mégis, mennyi pénzről van szó? – kérdezte Laura, mire Lloyd megvonta a vállát, és egy pillanat töprengés után kijelentette:
– Ez változó. Attól függ, hogy mennyire tetszik a hölgyeknek az illető férfi.
– Ez egy testhezálló feladat lenne számodra – húzta fel Auróra kihívóan a szemöldökét, majd belekortyolt az italába. Lloyd határozottan rázta meg a fejét.
– Az biztos, hogy én ilyesmiben soha nem vennék részt.
– Nekünk pénz kell – vonta meg a vállát Laura, miközben tekintete összefutott barátnője pillantásával –, ez pedig egy elég könnyű pénzkereseti módszernek tűnik.
– Szó sem lehet róla! – ellenkezett Lloyd, miközben rendelt magának még egy whiskyt.
– Miért nem? – kérdezte ismét Auróra mosolyogva, csillogó szemmel. – A könyvem alapján annyit azért tudok rólad, hogy mindig is szeretted a hölgytársaságot. Most pedig alkalmad nyílna ezzel a javunkat szolgálni.
– Nem fogok végigmenni egy kifutón, miközben részeg banyák bámulnak engem, és licitálnak rám – ellenkezett Lloyd. – Ilyen mélyre azért soha nem süllyednék.
– Pedig azt hittem, hogy azért van kockás hasad, hogy azt több hölgynek is megmutasd! – erősködött Auróra kihívó tekintetét a férfire vetve. Lloyd viszont nem bizonytalanodott el:
– Valóban. Csakhogy szeretném én magam eldönteni, hogy kik azok a hölgyek, akik láthatnak engem. Ez egy húspiac, aminek eszem ágában sincs a részévé válni.
– Persze fordítva működhet, igaz? – húzta ki magát Auróra makacsul, miközben teljesen elveszett Lloyd zöld tekintetében. – Az persze nem zavar, hogy magad is tárgyiasítod a nőket, és úgy kezeled őket, mintha csupán üresfejű babák lennének, akiknek más sem számít, minthogy téged ugráljanak körül!
– Én senkit nem kényszerítettem semmire! – jelentette ki egy kisfiús mosollyal az arcán Lloyd, mire Auróra továbbra sem hagyva magát, ismét a férfi tekintetébe döfte barna pillantását, és ezzel megnyerte a csatát.
– Na persze! – Ezzel mindkettőjüknek eszükbe jutott az Antarktiszon megesett kirándulás, ami előtt Lloyd éppen azért csókolta meg Aurórát, hogy elkábítsa őt, és ezzel megmentse az életét. A lány ugyanis inkább feláldozta volna magát, minthogy másokban kárt tegyen. Egy hosszú pillanatig Lloyd tekintete fogságba esett Auróra sokatmondó pillantásától. Ezzel végignézett a vörös hajú lányon, a felszegett fején, a határozott arckifejezésén, a büszke tekintetén, mire az ő arcát is egy rossz fiús mosoly töltötte meg, amikor így szólt hozzá:
– Megváltoztál – immár elismerő tekintettel mérte végig a lányt ezzel cseppet sem rejtve el éhes gondolatait, mire így folytatta:
– Felnőttél.
– Jó tanítóm volt – érezte Auróra, hogy elpirult az arca. Nem sokáig tarthatott a zavara, hiszen Sam köszörülte meg a torkát, és kísérelte meg csitítani a vitázó feleket.
– Ne veszekedjetek ezen! Ha bárki jó erre a feladatra, bevállalom én.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Moly

Olvasnimenő Kiadó

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) - ("– Te, töki, van neked valamilyen különleges képességed? – nézett Samre, mire a lányok között lassan elhalt a beszélgetés. Sam megrántotta a vállát, elhúzta a száját, és megjegyezte: – Egészen jól tudok rajzolni, meg a fizikához is konyítok egy kicsit. A tanár urat még az egyetemről ismerem, mivel bejártam az órájára. ")

Tegnap kikerült Aurora Lewis Turner egyik kötete az A hatalom köve címmel, ma pedig A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) könyvéből hozok  részletet. Minden hétvégén fogom hozni írónő mindkét könyvéből részletet. Remélem tetszeni fog nektek, és támogatjátok vásárlással.

  Aurora Lewis Turner:
A hetedik bolygó
(Bolygókeringő 2.)

Tartalom:

 Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.

ENGEDÉLLYEL

---Részlet---

Auróra a menedék felsőbb szintjein kialakított parkolóban találkozott a barátaival, ahol szebbnél szebb, praktikusabbnál praktikusabb autók sorakoztak. Azon kapta magát, hogy a többieket nézte, ugyanis ők is ott álltak körülötte. A legtöbben hasonló ruhát viseltek, mint amilyet ő hordott, egyedül Lloyd állt ott kényelmes farmerben, ingben, bakancsban, egy cigarettával az ajkai között. Annak tekintete akaratlanul is Aurórára tévedt, aki Laurával és Sammel kezdeményezett beszélgetést. Ahogy végignézett a csapaton, tudta, hogy nem lesz elájulva rögtönzött útitársaitól, hiszen a vörös hajú lánynak jelenleg nem volt használható ereje, annak barátjáról pedig semmit sem tudott. Egy lépéssel közelebb került a társasághoz, hogy aztán megkérdezze az éppen hallgatásba merülő, sápadt fiút.
– Te, töki, van neked valamilyen különleges képességed? – nézett Samre, mire a lányok között lassan elhalt a beszélgetés. Sam megrántotta a vállát, elhúzta a száját, és megjegyezte:
– Egészen jól tudok rajzolni, meg a fizikához is konyítok egy kicsit. A tanár urat még az egyetemről ismerem, mivel bejártam az órájára. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy gondolkozzon még egy kicsit, hátha eszébe jut valami használható, de Lloyd elhúzta a száját, hiszen egyáltalán nem nyűgözte le őt a srác.
– Mégis, ezzel a sok szarsággal, hogyan lennél képes megvédeni Aurórát? – A vörös hajú lányt furcsa érzés töltötte el. A múltját még mindig úgy szemlélte, mintha az egy érdekes könyv lapjaihoz tartozna. Azt viszont ennek ellenére is tudta, hogy ez lehetett az első alkalom, amikor az ő jelenlétében is az igazi nevén szólította őt a férfi. Egy pillanatig nem is találta a szavakat, elvesztette a fonalat, így majdnem lemaradt arról, hogy Sam előrelépett, és magabiztosan kijelentette:
– Úgy, hogy én soha nem hagyom őt magára. Jól tudja, hogy mindig számíthat rám. Másrészről pedig elég jól vezetek – tett egy lépést a mellettük álló autó felé, hogy ezzel megragadja az ajtón lévő kilincset, és egy mozdulattal tágra nyissa azt. – Így önként ajánlom fel a vezetői tudományomat.
– Erről ne is álmodj! – fogta meg vehemensen a srác vállát Lloyd, hogy ezzel visszatartsa őt attól, hogy beüljön a vezetőülésbe. – Én vagyok a főnök, tehát én vezetek. Talán majd egyszer… ha felnősz a feladathoz, töki – préselte ki a szavakat magából a vezetőjük, miközben érezte, hogy egyre jobban kitöltötte a belsejét a szokásos dühe. Sam viszont megrántotta a vállát, és nem törődve a goromba szavakkal visszavágott:
– Nem gond. Akkor hátraülök Aurórához.
– Azt lesheted! – folytatta Lloyd, mire a két lányhoz fordult, és kiosztotta nekik a helyüket:
– Hé, kölyök! – szólt újra így a vörös hajú lányhoz, aki kissé mérgesen fordult feléje. – Te mellém ülhetsz az anyósülésre – majd Laurára vetette pillantását –, te, szöszi, pedig hátraülsz ezzel a macskajancsival – biccentett rá sem nézve Samre, aki már-már nekiállt volna vitatkozni vele a megszólítás miatt, mire Laura kinyitotta a hátsó ülést elzáró ajtót, és így szólt a mellette álló fiúhoz:
– Jobb, ha bele sem kezdesz! – ezzel Sam becsukta a száját, majd beszállt az autóba. Auróra kelletlenül telepedett le az anyósülésre, így történt az, hogy Lloyd mellett foglalt helyet, aki, amint mindenki beült, elfordította az autóban a kulcsot beindítva ezzel a jármű motorját.

Némán hagyták el az otthonukként szolgáló menedéket, hogy ezzel az Amerika bolygó fővárosának forgatagában találják magukat. Az alkony vörös fényei befestették a várost, ahol már lassacskán kigyulladtak az utakat szegélyező lámpák fényei, mire egyre nagyobb reklámok és feliratok kezdték szegélyezni az autópályákat. Ahelyett, hogy elhagyták volna a belvárost, inkább annak közepe felé igyekeztek. Auróra látta már a centrumot, ezért az ott lévő turistalátványosságok kevésbé tudták felkelteni az érdeklődését, csakhogy észrevette, hogy azokat is elhagyva másféle épületek emelkedtek mellettük.
– Hová megyünk? – csúszott ki belőle önkéntelenül a kérdés, miközben a bulinegyed kellős közepén találták magukat.
– Ez a Soho – válaszolta neki szűkszavúan Lloyd. – Jango barátunk tudtommal itt vert tanyát.
A szavait bizonyítva azonnal fényreklámokkal kivilágított kaszinók jelentek meg a társaság szeme előtt. Némelyik úgy nézett ki, mintha egy azték templom lenne, másokat víz vett körül, jobban mondva egy üvegbura, amelyben tengeri állatok úszkáltak. Megint mások pedig tornyokként magasodtak az égbe egészen addig, amíg szinte elvesztek a felhők között. Lloyd fel sem nézett az útról, ugyanis őt cseppet sem vonzotta a látvány. A többiek mind az ablakon csüngve nézték az elsötétülő várost, amely immár magára vette neonfény kabátját, így villódzó világításba burkolódzott.
Hamarosan feltűnt előttük egy épület, amelyen egy óriási, világító felirat volt látható, amin egy koktélos pohárban ülő nő foglalt helyet, alatta pedig egy folyamatosan villogó Vegas Baby felirat helyezkedett el. Az a hely annak ellenére ki sem tűnt a többi közül, hogy egy monumentális épületnek lehetett mondható, aminek parkolójában több drága autó és limuzin is ácsorgott. Azokból pedig egymás után léptek ki utasaik, főként ittas hölgyek, hogy aztán a kaszinó felé induljanak.
– Mi folyik itt? – kérdezte Auróra, mire Laura adott neki felvilágosítást a történtekről, miközben mind elhagyták az autót.
– Közeledik a nyár, ez az esküvők szezonja. Ilyenkor sokan kaszinókba mennek lánybúcsúra.
– Életem utolsó szabad napját nem akarnám azzal tölteni, hogy elverek egy csomó pénzt – közölte meghökkenten a vörös hajú lány, mire Lloyd vette át a szót.
– Annál azért többről van itt szó. Különböző műsorokat szoktak rendezni nekik, miközben azokon a csajok bandákba verődve vesznek részt, majd a sárga földig lerészegednek. – Zöld tekintetét az épületen végigjártatva sóhajtott fel.
– Jango barátunkat is itt találjuk.
– Ez az ő kaszinója? – kérdezte Auróra, mire látta, hogy Lloyd bólintott egyet, aztán a bejárat felé indult. A társaság többi tagja szó nélkül követte a férfit, aki egy tágas terembe vezette őket, amelyben rulettasztalok, nyerőgépek és egyéb, pénzköltésre alkalmas berendezések sorakoztak. Lloyd magabiztosan nézett körül, mire kiszúrt magának egy bárpultot, így annak irányába indult.
– Nem inni jöttünk, Lloyd! – állította meg őt eléje állva Auróra, mire az elmosolyodott, a lány felé fordult, és mintegy az okításukra közölte:
– Jegyezzétek meg, ha kerestek valakit, és tudni akarjátok, hogy pontosan hol találhatjátok őt, akkor a legjobb megoldás a pultost faggatni. – A többiek egy emberként vonták meg a vállukat, mire követni kezdték a magas férfit. Az késként szelte át a tömeget, hogy aztán ráhuppanjon a pultnál lévő egyik bárszékre, majd rendeljen magának egy italt. Amikor a társaság többi tagja is odaért, megkérdezte tőlük:
– Ti isztok valamit?
– Kösz, nem – utasította vissza az italt a szőke lány, mire Sam is megszólalt:
– Én egy alkoholmentes koktélt kérnék.
– Tényleg? – vetette rá szokásos, élcelődő tekintetét Lloyd, majd egy rossz fiús mosollyal arcán folytatta:
– Ez aztán a férfias választás!
– Én whisky-kólát kérek, jég nem kell bele – ült le mellé a bárpulthoz Auróra, miközben a barátai is szorítottak maguknak helyet mellettük. Viszont Lloyd érdeklődő tekintete a vörös hajú lányon ragadt. Amint a pultos odafordult hozzájuk, pillantása elszakadt Auróra barna tekintetétől, és leadta a rendelésüket:
– Egy pohár whisky, egy whisky-kóla jég nélkül és egy alkoholmentes koktél lesz. – A pultos bólintott egyet azt jelezvén, hogy felvette a rendelést. Lloyd továbbra is vicces kedvében találta magát, így még utánaszólt a mixernek:
– A koktélba kérnék egy kis színes napernyőt is, tudja, olyat, amilyet a csajok italába szoktak tenni! 

Folyt.köv..

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Moly

Olvasnimenő Kiadó

Aurora Lewis Turner írói oldala

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő!")

Mai napra egy új beleolvasót hozok nektek, ezúton is köszönöm Aurora Lewis Turner írónőnek, hogy blogomon megoszthatom veletek a pár napja megjelent A hatalom köve című könyvéből részletet. Igyekszem hozni a részleteket a blogomra, de ha megtetszett nektek a részlet, a bejegyzés alatt találhatjátok az írónő és a kiadó elérhetőségét.

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán... 

 

 ENGEDÉLLYEL

--- Részlet---

A fellegvár szikrázott a déli napsütéstől. Fehér tornyai magasztosan meredeztek az ég felé. Belül kellemesen hűvös idő fogadta a három katonát. Elöl ment Bogumil, jobbról az egyik, balról a másik társa fogta őt közre a célból, hogy még véletlenül se tévesszék őt szem elől. A három katona a kötelességének teljes tudatában lépdelt végig a vörös szőnyegen, az egykori uralkodók szobrai előtt, amelyek magasztosan álltak a jövevényeknek tisztelegve.

A három katona viszont nem volt ott egyedül, hiszen tőlük nem sokkal lemaradva lépdelt a három idegen. Elöl ment a fekete hajú Ibis, akivel tulajdonképpen Bogumil az üzletet kötötte. Őt követte egymás mellett ballagva a fehér hajú, bájos arcú Serena, valamint Noah, akinek egy akkora hátizsák feszült a hátára, mely majdnem nagyobb volt nála. A jövevények, bár igyekeztek nem mutatni az érzéseiket, elámultak a trónterem láttán. Érdeklődő pillantásaikat végigvezették a fehér márványfalakon, a régi királyok szobrain, a rózsaablakokon, melyeken áttörő fény szivárványszínt festett a padlózatra. Végül a pillantásuk a három trónra vetült, mely a terem végében helyezkedett el tekintélyt parancsolóan. Akkor a trónusok üresen álltak várva az uralkodókra.

          Hamarosan elcsendesedett a márványkövön visszhangzó katonai csizmák csattogása, majd síri csend telepedett az egész teremre. Egy darabig illedelmesen várták az uralkodók jöttét, aztán a Noah kezén lévő időmérő eszközt kezdte pásztázni a tekintetük. Még mielőtt zúgolódás hangja támadt volna, kinyílt a trónterem ajtaja, és megjelent ott a király és királynő két katona kíséretében. A katonák megálltak a trónusok egyik s másik oldalán, miközben az uralkodópár némán elhelyezkedett a trónusok közül kettőn. A harmadik trón üresen maradt, azt a hagyomány szerint mindig a trónörökös foglalhatta el egészen apró korától kezdve. De most a trónörökös a váron s a városon kívül, messze járt.

          Bogumil előrelépett, letérdelt a két, a márványteremben is jelentős méretekkel bíró trónus előtt, és a tekintetét lesütve ennyit mondott:

– Teljesítettem az ígéretemet. Elhoztam azokat, akiket említettem.

– Ezek lennének a te híres nyomkövetőid? – húzta fel a királynő hangsúlyos, aranyszőke szemöldökét, majd kételkedéssel átitatott hangon így folytatta:

– Egy volansi – nézett rá a fehér hajú nőre, akinek keze ettől látványosan az övére csúszott. Hirtelen hiányozni kezdtek neki a fegyverei, amiket a fellegvár bejárata előtt kellett hagynia. Zavarta őt a nő kijelentése, szinte már érezte, hogy viszketett a tenyere. De aztán ujjait belebújtatta az öve és a nadrágja közé, majd úgy várta, hogy a királynő pillantása átvándoroljon Noah-ra. –, egy fornaxi, és te – nézett végül a fekete hajú nőre, aki hideg, kék szemeit állhatatosan a királynőn tartotta. – Te, akiről nem tudom, hogy ki vagy. Mi a neved, idegen?

– Ibis vagyok – húzta ki magát a fekete hajú nő, de nem hajolt meg a királynő előtt. Az látszólag nem is vette zokon ezt, ehelyett a pillantása visszavándorolt Bogumilra, és így fűzte tovább a szavait:

– Azt várod tőlem, hogy ezt a fontos küldetést idegenekre bízzam? Ők más országok szülöttei, nem Norma vére csörgedezik az ereikben. Nem bízom bennük.

– Engedje meg, hogy megjegyezzem, királynőm – vette át a szót Bogumil továbbra is meghajtott térddel –, igaz, hogy nem e földről valók, de megbízható emberek. Vincent pedig a legjobb!

– Vincent? – kérdezte a királynő ismét átvonultatva fagyos tekintetét a jelenlévőkön.

– És hol van ő?

– Épp a városba tart – vette át a szót Serena, aki viszonozta a királynő fagyos pillantását. – És tényleg nincs nála jobb! De miben is kellene a szakértelme?

– Az államtitok – folytatta az uralkodónő fölényeskedően, de aztán a király közbeszólt:

– Ne játszadozz már velük, Mildred! Inkább essünk túl ezen az egészen! – könyökölt a király trónja karfáján látványosan unva a neje vallatását.

 

– Addig nem, amíg meg nem tudom, hogy valóban érdemesek-e a feladatra. Azt mondják, hogy Vincent a legjobb, de messziről jött ember azt mond, amit akar...

– Hát, jó! – lépett egyet előre Serena, aki fehér felsője alól előhúzott egy medált, amelyen két méretes metszőfog lógott. Az egyik fekete színű volt, akárcsak a legsötétebb éjszaka, míg a másik olyan fehér, mint a tej. A nő előrébb lépett, hogy aztán levegye a nyakából a láncot, melyre a fogak voltak erősítve, és felmutatva azokat ennyit mondott:

– Vincent ölte meg a lynxi amfiszbénát, a sárkányszerű lényt, melynek a farkán is van feje. A fehér fog ehhez a fejhez tartozott, míg a fekete ahhoz a fejhez, ami a törzséből nőtt ki. Vincent a legjobb – szórt szikrákat Serena kék tekintete ellentmondást nem tűrve. Nem szerette, ha bárki is megkérdőjelezte Vincent szakértelmét. Az uralkodónő közelebb parancsolta őt magához, majd a kezét nyújtotta a medálért. A fehér hajú nő láthatóan nem szívesen adta a királynő kezébe az ékszert, amit oly féltve őrzött, de aztán felsóhajtott, és mégis átadta neki azt. A király ebben a pillanatban mutatta először jelét az érdeklődésnek, hiszen ilyet nem sokszor láthatott még ő sem. Miközben mindkét uralkodó tekintete elveszett a talizmánban, Noah hangja hatolt a fellegvár levegőjébe visszhangot verve:

– Ha megengedik... – lépett oda a fogat tartó kezek gazdáihoz, hogy a táskája oldalsó zsebéből kivegyen egy átlátszó, henger alakú tárgyat, majd azt előbb a saját szeme elé emelve ennyit mondjon:

– Látszik, hogy ez eredeti. Igencsak érdekes jelenséget mutatnak az amfiszbéna fogai a mikroszkóp alatt. Figyeljék meg, ahogy a fehér színű fog részecskéi felnagyítva fekete, gyémántszerű molekulákból állnak, míg a fekete fog részecskéi fehérnek tűnnek! – ezzel odanyomta az uralkodók orra alá a kerek, nagyításra használatos eszközt. A király látszólag elámult a látottakon, miközben a királynő ajkai is résnyire nyíltak. Ez az apró mozdulat jelezte azt, hogy őt is megdöbbentette az, amit a nagyító alatt látott. De aztán tekintetét hamarosan visszatérítette Serenához, aki a kezét nyújtotta a nyakláncáért.

– Érdekes – zárta a tenyerébe a fogakat a királynő, de annak látható része kilógott az ujjai közül. Serena egy lépést előrébb tett a nyaklánc irányába, de aztán Ibis nyugtató érintése csöndesítette őt. A királynő visszalépdelt a trónusához, leült, majd tekintetét Higgins királyra vetette. A király tudta, hogy a nő az ő véleményét kérdezi, ezért bólintott egyet. Ettől a királynő megköszörülte a torkát, és ennyit mondott:

– Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő! – A társaság tagjai egymásra néztek, majd bólintottak egyet. – Esküdjetek Vincent életére, hiszen úgy látom, hogy mindegyikőtöknek fontos az a férfi, aki megölte a lynxi amfiszbénát – vájta bele mélykék tekintetét Serena hideg pillantásába. – Hallani akarom!

– Esküszöm – lépett előre Ibis, majd a többiekre nézett, végül az ő hangjukat is érthetően visszhangozta a terem.

– Rendben – bólintott egyet a királynő. – A lányom, Olivia hercegnő eltűnt. Ma hajnalban üresen találtam az ágyát. Ez a jómadár – mutatott Bogumilra – nyitotta ki a kapukat, hogy aztán útjára engedje őt. Onnantól kezdve, hogy távozott a városból, nem tudunk róla semmit. Hozzátok vissza őt ide, hozzánk! Nem valószínű, hogy messzire jutott, hiszen nem aludt az éjszaka. Muszáj neki megpihennie. Olivia csupán egy gyermek, aki még soha nem járt e városon kívül. Nem ismeri a kinti világ veszélyeit, úgyhogy óvatosan bánjatok vele!

– És mit kapunk cserébe? – kérdezte Ibis, akinek haja feketén csillogott a rózsaablakon átszökő, nyári napsütésben.

– Természetesen nem maradunk hálátlanok – állt fel a király és királynő mintegy befejezve a megbeszélést. Miközben elfordultak, hogy elhagyják a termet, ennyit vetett még oda foghegyről a királynő:

 

Folyt köv...

 A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala