Prae 20 – évforduló és társadalmi traumafeldolgozás – Petőfi Irodalmi Múzeum, Október 9–10

 Prae 20 – évforduló és társadalmi traumafeldolgozás

Művészeti platformok, irodalompolitika, társadalmi traumafeldolgozás

Petőfi Irodalmi Múzeum, Október 9–10.

ESEMÉNY

Huszadik éve jelenik meg a prae.hu művészeti portál, és azóta ad ki könyveket a Prae Kiadó – ezt ünnepli a „Prae család" az elmúlt 20 év eseményeit áttekintve, és a társadalmi traumafeldolgozás is megjelenik az eseményen. A kétnapos eseménynek – beszélgetéssorozatnak, felolvasásoknak – a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont október 9-én és 10-én délelőtt tíztől este nyolc óráig.

Szentkuthy Miklós azonos című regényére utal a 'Prae' név, melyhez a lapalapítók szóbeli hozzájárulást kaptak Tompa Máriától, az író hagyatékának kezelőjétől. A szócska latinul elöljárószóként és igekötőként használatos, a jelentése 'elő, előtt, előre, elé, elülső'.

Bár a történet a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat 1999-es létrehozásával indult, annak szerkesztői korán felismerték, hogy online jelenlét nélkül a léte is veszélybe kerülhet. Ezért megszervezték a prae.hu művészeti portált, ami 2006 októberében indult. A portál első szerkesztősége a következőképpen alakult: Árvai András (építészet), Baglyas Erika (art és design), Danczi Csaba László (, zene), Forgács Nóra Kinga (szerkesztőségi asszisztens), Győrei Zsolt (színház), Péczely Dóra (irodalom), Schreiber András (film) a főszerkesztő-helyettes Pál Dániel Levente, a főszerkesztő Balogh Endre volt, és az alapítók közt dolgozott Barta András, aki nem vállalt szerepet a szerkesztőségben. (A Litera híre 2006-ban.)

A Prae Kiadó 2006-ban jött létre, első kiadványa az Udvariatlan szerelem című obszcén középkori antológia volt Bánki Éva és Szigeti Csaba szerkesztésével, Gyulai Líviusz grafikáival – rögtön ezért a könyvért Szép Magyar Könyv díjat vehetett át az országszerte ismert grafikusművész.

Hogy ez elmúlt húsz évről árnyaltabb képet kapjunk, és a jövő felé hidat építsünk, Menyhért Anna szervezésében társadalmi traumafeldolgozással kapcsolatos programokra is sor kerül.

Program

Október 9. 

10:00-11:20 Minden és semmi – irodalompolitikai kerekasztal

Balogh Endre (Prae), Cseicsner Otília (Rádiófórum), Dányi Dániel (MEGY, elnökségi tag), Gács Anna (a Szépírók Társasága korábbi elnöke), Németh Zoltán (Bázis, társelnök), Zilahi Anna (Irodalmi Szakszervezet, elnökségi tag)

11:30-13:00 Írói túlélési stratégiák 

Bárány Tibor (filozófus, kritikus), Horváth Györgyi (irodalomtörténész, kultúrakutató, kritikus), Jenei László (író, a Műút főszerkesztője), Peer Krisztián (költő), Vida Kamilla (költő, újságíró). Moderál: Seres Lili Hanna (költő, az Irodalmi Szakszervezet elnökségi tagja)

14:00-15:30 Társadalmi traumafeldolgozás: koncepciók

Menyhért Anna (traumakutató), Ónody-Molnár Dóra (újságíró), Orvos-Tóth Noémi (pszichológus). Moderátor: Agárdi Izabella (történész)

16:00-17:45: Mi történt 20 év alatt a művészetekben? 

A prae.hu művészeti portál rovatvezetői beszélgetnek meghívott vendégeikkel. Az építészet, az irodalom és a zene kapcsán.

Bánszegi Bíborka (építész, az Építészfórum szerkesztője), Borsai Szandra (építész, író, a prae.hu építészet rovatának vezetője) és Martinkó József (építészeti szakíró, az OCTOGON építészeti és design magazin főszerkesztője és kiadója).

18:00-20:00 Felolvasnak a Prae Kiadó szerzői – moderál L. Varga Péter 

Lichter Péter, Kayla Czaga (művei videón és magyar fordításban), Weber Kristóf, Kovács Edward, Kornis Mihály

Október 10.

10:00-10:15 Az Osvát-díj átadása. A díjazott Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője.

10:15-11:20 Mi kell ma? Irodalmi platformok pre-NER és poszt-NER

Károlyi Csaba (Élet és Irodalom), Lágy Kornél (kaleidoszkóp), Nagy Gabriella (Litera), Tóth Ramóna Mirtill (Kalligram folyóirat, nincs online). Moderátor: Horváth Florencia (prae.hu)

11:30-13:00 Ki szavatol a szerző biztonságáért?

Hogyan ad biztonságot a szerzőnek a kiadó: Dávid Anna (Magvető Kiadó) Simon Márton (Okapi Kiadó) és Balogh Endre (Prae Kiadó) beszélgetnek.

14:00-15:30 Társadalmi traumafeldolgozás: hogyan tovább?

Adler Kata, Menyhért Anna (traumakutató, egyetemi tanár), Pistyur Veronika (CEO Bridge Budapest), Szarvas Zsolt (újságíró, a Neves Névtelenek képviselője). Moderátor: Virginás Andrea (egyetemi docens)

16:00-17:45: Mi történt 20 év alatt a művészetekben? 

A prae.hu művészeti portál rovatvezetői beszélgetnek meghívott vendégeikkel

16:00 – 16:30 Dombai Dóra (esztéta, filmkritikus, a Veszélyes lehet a mozi című könyv szerzője), Forgács Nóra Kinga (a prae.hu filmrovatának egykori rovatvezetője, filmkritikus, jelenleg addiktológiai konzultáns, terápiás munkatárs a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnál) és Kiss Dalma (filmkritikus, a prae.hu filmrovatának rovatvezetője)

17:00 Boczán Bea, a prae.hu gyerekrovatának vezetője, Gesztelyi Hermina egyetemi oktató és irodalomtörténész, Vinczellér Kata magyar-média szakos tanár és a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökségi tagja

18:00-20:00 Felolvasnak a Prae Kiadó szerzői – moderál Péczely Dóra

Csordás Kata, Mohácsi Balázs, Méhes Károly, Nyerges Gábor Ádám, Veszprémi Szilveszter

Facebook-esemény, melyen jelezhető a részvétel

Prae 20. Művészeti platformok, irodalompolitika, társadalmi traumafeldolgozás

Szervezők: Balogh Endre, Horváth Florencia, L. Varga Péter, Menyhért Anna, Péczely Dóra

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum

Időpont: 2026 október 9-10.

A belépés díjmentes.

A szervezők programváltozás jogát fenntartják.

A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Lars Fr. H. Svendsen: Hülyék, idióták és hülye idióták – Megjelenik szeptember végén!

 A hülyeség filozófiája

Lars Fr. H. Svendsen

Hülyék, idióták és hülye idióták  

 

Megjelenik szeptember végén!

Lira

Bookline

Book24

Figura Könyvkiadó, 2026

Fordította: Veress Dávid

Szerkesztette: dr. Dávid Gyula

Borító és kötésterv: Kiss Barnabás

Fülszöveg

Hülye vagyok. Akárcsak te. Sőt, idióta vagyok. Épp mint te. Időnként hülye idióták is tudunk lenni. Az az idióta játssza a legnagyobb szerepet az életedben, aki reggelente szembenéz veled a tükörben. Ez a könyv arra szeretne lehetőséget nyújtani, hogy eltűnődhess a saját hülyeségeden, és ne csak másokban ismerd fel – amire egyébként bőven adódik alkalom.

Örömmel „hülyézünk” vagy „idiótázunk” le másokat, még akkor is, ha alkalomadtán a saját korábbi énünket ítéljük tök hülyének. Ez az önfelismerés általában azonban elmarad. Ez a könyv ellát néhány tanáccsal ahhoz, hogyan ne legyünk túlságosan hülyék vagy idióták.

 

„Az ember lehet hülye, idióta vagy hülye idióta egy területen, és okos egy másikon. De aki egy területen hülye idióta, hajlamos más területeken is annak lenni, mivel a hülye idiótát nagyobb fokú magabiztosság jellemzi, mint azt, aki »csak« hülye vagy idióta.”

 

Beleolvasó 

„Hülye vagyok. Akárcsak te. Sőt, idióta vagyok. Épp mint te. Időnként hülye idióták is tudunk lenni. Az én hülyeségem és idiótaságom csekélyebb jelentőséggel bír a számodra, mint a sajátod. Elvégre az az idióta játsza a legnagyobb szerepet az életedben, aki reggelente szembenéz veled a tükörben. Ez a könyv arra szeretne lehetőséget nyújtani, hogy eltűnődhess a saját hülyeségeden, és ne csak másokban ismerd fel – amire egyébként bőven adódik alkalom.

Örömmel „hülyézünk” vagy „idiótázunk” le másokat, még akkor is, ha alkalomadtán a saját korábbi énünket ítéljük tök hülyének. Ez az önfelismerés hol hirtelen jön, hol hosszabb időt vesz igénybe, általában azonban elmarad. Egyfajta önsegítő könyv ez tehát, néhány – kétségtelenül nagyon általános – tanáccsal ahhoz, hogyan ne legyünk túlságosan hülyék vagy idióták.

A hülyeség filozófiájának szükségességét többek között sokak közösségi médiában tanúsított magaviseletével lehet alátámasztani. Egyszerűen a rossz gondolkodás és az abból fakadó viselkedésformák özöne érhető tetten. Mivel az idióták hajlamosak kitűnni, a hülyeség és az idiótaság mértékét könnyen túlbecsülhetjük. Mindenesetre, úgy tűnik, hiány nincs belőle.

Mi, emberek, szinte határtalanul ostobák tudunk lenni. Amint arra az angol író, Terry Pratchett (1948–2015) rámutat: „Ha az ember egy nagy kapcsolót helyezne valami barlangba egy táblával, amelyen az áll, hogy »Világvége-kapcsoló. KÉRJÜK, NE NYÚLJON HOZZÁ!«, még megszáradnia sem lenne ideje rajta a festéknek.” Kevesen vagyunk ennyire idióták, néhányan mégis azok. Rengeteg hülyeség kitelne mindannyiunktól, vannak azonban, akikre ez a tulajdonság olyannyira jellemző, hogy elsősorban ez határozza meg őket.

Azért vagyunk mindnyájan hülyék, mert a hülyeség elválaszthatatlanul összefügg a gondolkodási képességünkkel. A „hülyeség”, ahogyan arra ebben az esszében tekintek, a gondolkodási képességünk kihasználatlanságát, az „idiótaság” pedig ugyanezen képesség rossz használatát jelöli. A „hülyeség” és az „idiótaság” fogalmát nem rajtunk kívül álló körülmények okozta hiányosságokhoz kötjük, hanem olyan hibákhoz, amikért jogosan lehet bírálni minket. Én azokról írok, akik „normális” vagy még magasabb szinten működnek.

Persze, nem is olyan ritkán felmerülhet a kérdés, hogy a kommentszekciókban és egyéb fórumokon megnyilvánuló emberek egy részének kognitív működési szintje egyáltalán „normálisnak” nevezhető-e, és korántsem egyszerű eldönteni, hol húzzuk meg a határt a „normális” és a „nem-normális” között – ebbe a vitába azonban nem bocsátkozom bele.

Ellenben szem előtt tartom azokat a magas intelligenciával rendelkező embereket, akik ennek ellenére minősülnek egyszerre hülyének és idiótának. Például attól még, hogy valaki képes matematikai bravúrokra, vagy világelső az új rákgyógyszerek kifejlesztésében, még lehet olyan hülye, mint a sötét éjszaka, vagy valóságos idióta sok más téren. Sőt, talán hajlamosabb rá, mivel az egyik területen szerzett képessége azt a megalapozatlan hitet ébresztheti benne, hogy minden másban is kiváló. Sokakkal találkoztam már, akiknek elmondásuk szerint magas az IQ-juk. Annyi közös bennük, hogy nem tűnnek különösebben okosnak, és gyakran semmi említésre méltó teljesítményt nem tudnak felmutatni. Természetesen vannak olyanok is, akiknek magas az IQ-juk, okosak és el is értek valamit, de az IQ-juk számánál általában sokkal fontosabb dolgok kötik le őket.

Mindannyian teszünk idióta dolgokat. Nem én tűnődtem el először azon, hogy mégis miért nem ellenőriztem, hogy tényleg lekapcsoltam-e a biztosítékot, mielőtt nekiestem acélfogóval a villanyvezetéknek. Ilyen helyzetekben a világ azonnal visszajelzi, hogy nem jártunk el különösebben körültekintően. Nagyjából meg szoktuk úszni ezeket a helyzeteket, és legalább egy darabig nem követjük el ugyanazt a hibát, azonban nem mindig végződik szerencsésen a dolog. Az úgynevezett Darwin-díjon mindig jót lehet derülni, bár tragikus módon csak azoknak ítélik oda, akik valamilyen apró szolgálattal hozzájárultak az evolúcióhoz azáltal, hogy látványosan ostoba vagy idióta módon lelték halálukat, vagy váltak terméketlenné, és ezáltal vonták ki magukat a génállományból. Az egyik kedvencem az a kanadai ügyvéd, aki legjobbnak látta élőben demonstrálni egy bizonyos ablaküvegtípus törhetetlen mivoltát, ezért nekivágta magát a huszönötödiken. Az üveg kiállta a próbát, az ügyvéd azonban nem ellenőrizte az ablakkeret megfelelő teherbíróképességét, ami szerencsétlenségére elengedte az üveget. Nem meglepő módon tízből kilenc díjazott férfi.

A világ visszajelzése vizsgaeredmény formájában is érkezhet. Dolgozatjavítás közben rendszeresen bele lehet futni olyan hallgatókba, akiknek jóllehet fogalmuk sincs a tananyagról, mégis igyekeznek legjobb tudásuk szerint válaszolni az adott kérdésre. Egyiküknek az elsietett általánosítások (például: minden hátsó sorban ülő hallgatón fehér póló van) és a tudományos törvények közötti különbséget kellett megragadnia, amit a következőképp oldott meg: „a különbség az, hogy a tudományos törvényeket a király hozza.” A javító ilyenkor elmosolyodik, megvakargatja a fejét, és igyekszik rekonstruálni, mi járhatott a hallgató fejében, majd még szélesebb mosoly ül az arcára, amikor rájön, hogy az illető többek között a tudományos és a jogi törvények közötti különbséget sem érti.

Ez az esszé a filozófia erény-episztemológia nevű ágához tesz hozzá egy kevéskét. Az „episztemológia” a görög episztémé (’ismeret, tudás, tudomány’) és logosz (’szó, érv, elmélet’) szavak összetétele, vagyis ismeretelmélet. Az „erény” a görög areté fordítása, ami azt írja le, hogy mit jelent kiválónak lenni. Az erényetika tehát annak a tana, hogy hogyan lehetünk kiváló cselekvő lények, az erény-episztemológia pedig annak, hogy hogyan lehetünk kiváló megismerő lények az erényekkel kapcsolatban. Az esszé kiemel néhány jellemvonást annak kapcsán, hogyan és miért múljuk magunkat alul megismerő lényként. Az arrogancia, a szűklátókörűség, a makacsság, az érvekre való érzéketlenség, a hibák beismerésének hiánya vagy képtelensége, a felületesség és a hanyagság mind gátolja a józan gondolkodást. Ha épeszű szeretnél maradni, ezeket a tulajdonságokat fel kell tudnod ismerned és le kell küzdened magadban.

Immanuel Kant (1724–1804) megkülönbözteti a lélek „fogyatékosságait” és „betegségeit”, és úgy véli, hogy kategorikus határ húzódik a kettő között. Én inkább fokozatos átmenetet látok itt, mivel a lélek „fogyatkozása” könnyen betegségbe csaphat át, ha kellően szélsőségessé válik. Amikor például összeesküvés-elméletekre hajlamos emberekkel állunk le vitatkozni, gyakran nem világos, hogy a határ melyik oldalán állnak, bizonyos esetekben pedig nehéz nem arra jutni, hogy ez nem puszta hülyeség vagy idiótaság, hanem valóságos őrültség, olyannyira meghaladja az emberi racionalitás minden észszerű mércéjét. Az idiótaság számomra kicsit olyan, mint a légypapír. Túl sok órát töltöttem el az életemből szinte bármiről szóló abszurd összeesküvés-elméleteknek vagy az alternatív gyógyászat legőrültebb elképzeléseinek szentelt honlapokon. Valószínűleg nem lettem bölcsebb tőle, de kétségtelenül megvolt a maga szórakoztató értéke.

Itt ellen lehetne vetni, hogy egyszerűen hülyének bélyegzem azokat, akik nem értenek velem egyet – ami valóban hülyeség volna, ha egészében ad hominem érvelést folytatnék, vagyis a személyeket támadnám a nézeteik helyett. Ebben az összefüggésben azonban nem az a döntő, hogy pontosan milyen nézeteket vallasz, hanem hogy miért teszed. Nem azért vagy hülye, mert tévedsz. A tévedésed módja határozza meg, hogy hülye vagy-e. Lehetnek teljesen helytálló nézeteid egy kérdést illetően, azonban ha hülye módon jutottál hozzájuk, hülye vagy. Olyan ez, mint az ittas vezetés: attól még, hogy épségben hazaértél anélkül, hogy bárkiben kárt okoztál volna, ugyanúgy részegen vezető idióta maradsz.

A hülyeség és az idiótaság nem ismeri fel önmagát – vak a hülyeségre és az idiótaságra. Ugyanakkor a belátás lehetősége mindig adott, mivel mindannyian képesek vagyunk egyszerre több gondolat befogadására, ilyenképp pedig felismerhetjük önmagunkban a hülyeséget és az idiótaságot is, ha nyitottak vagyunk arra a tényre, hogy ezek bennünk is jelen vannak. Mások hülyeségét és idiótaságát a sajátunkénál sokkal könnyebb felismerni, amint arra A hegyi beszéd is helyesen rámutat: „Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!”

A filozófia alapvetően az önreflexióról szól, arról a munkáról, aminek során az ember a saját gondolkodási szokásait és szemléletmódját tudatosítja. Ezt az önismereti munkát senki sem végezheti el helyetted. Neked magadnak kell megtenned. Egy ilyen könyv legfeljebb abban segíthet, hogy tudatosítsa benned a hülyeségre, az idiótaságra és a hülye idiótaságra való hajlamodat, illetve rámutasson néhány dologra azzal kapcsolatban, hogyan és miért mész fejjel a falnak. Utána viszont rajtad múlik, hogy kezdesz-e vele valamit – tudva, hogy ez vég nélküli, sziszifuszi munka.”

 

Kapható a kereskedelmi hálózatokban!

Lira

Bookline

Book24

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Jeffrey Knox - ("Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Jeffrey Knox írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveről. Az írónak nemrégiben jelent meg Rá-Ro Extra című horror regénye. Épp pár napja kezdtem elolvasni, igazából csak belelapoztam, de ott is ragadtam. Nagyon tetszik, hogy magyar helyszín, magyar nevekkel íródott ez a történet.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Alapvetően egy eléggé kíváncsi, introvertált ember vagyok, akit egész életében túl sok minden érdekelt egyszerre. Szeretek alkotni, tervezni, barkácsolni, dolgokat szétszedni és megérteni, hogyan működnek. Ugyanígy érdekelnek az élőlények, az emberi psziché, a társadalom vagy akár az is, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy.

A filozófia különösen közel áll hozzám, főleg azok a kérdések, amelyekre nincs egyszerű vagy biztos válasz. Talán ezért szeretek annyira történeteket is kitalálni: egy regényben össze lehet ereszteni mindazt, ami az embert foglalkoztatja. Ráadásul ott még az a rengeteg látszólag haszontalan tudás is egyszer csak használhatóvá válik, amit az ember az évek során kíváncsiságból összeszedett.

Rá-Ro Extra című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ennél a könyvnél sok mindent nem kellett külön kutatnom, mert húsz évig benne éltem abban a közegben, amiről írtam. Ismertem a munkafolyamatokat, a brigádok működését, a beszédmódot, a humort és magát a kórházi helyszínt is. A történet gerincét, az összes fontosabb eseménnyel együtt körülbelül három hét alatt írtam meg. Utána még hónapokig javítottam és bővítettem. Ebben az is benne volt, hogy sokáig nem mertem senkinek megmutatni, úgyhogy mindig találtam még valamit, amit lehetett piszkálni rajta. Így lett két év. 

Miért pont horror?

Nagyon korán megtalált. Nyolcévesen láttam először az Evil Deadet, akkor még Az erdő szelleme címen, hangalámondásos kalóz VHS-en. Rendesen traumatizált, aztán valamiért mégis egyre jobban érdekelt. Tízéves korom körül már rendszeresen horrorokat néztem, később pedig a régi olasz zombifilmek és Peter Jackson Hullajója is nagy kedvencek lettek. Gyerekként vonzottak a filmes trükkök és a maszkok, és talán a horrorban van ezekből a legtöbb.

Felnőttként már mást is látok benne. Azt vettem észre magamon, hogy amitől félek, az sokszor csak addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen. Ezért inkább közel megyek hozzá, megpróbálom megérteni, valahogy magamhoz ölelni — és onnantól rendszerint veszít az erejéből. A horror erre nagyon jó terep. Közben a félelem a saját múlandóságunkkal is szembesít. Ezt nem feltétlenül sötét gondolatnak tartom; szerintem ahhoz, hogy az ember teljesebben éljen, néha arra is emlékeznie kell, hogy az ideje véges.

Tervezed folytatni a történetet vagy más történetet fogsz írni? Továbbra is horror zsánerben fogsz alkotni?

A Rá-Ro Extrát eredetileg teljesen önálló történetnek írtam, ezért sokáig biztosan azt mondtam volna, hogy nem lesz folytatása. Azóta viszont meglepően sokan kérik, úgyhogy már nem zárom ki. A következő könyvekkel mindenesetre más irányokat is szeretnék kipróbálni. Nem akarok egyszerűen „a zombis horroríró” maradni: van romantikus horror és realista sci-fi horror ötletem is. A horror valószínűleg sokáig velem marad, de inkább eszközként, nem ketrecként.

Miről és kiknek szól a történet?

A felszínen egy véres, groteszk zombihorror egy magyar építőipari brigádról, amely egy öreg kórházban beletenyerel valamibe, amibe nagyon nem kellett volna. Nekem viszont személyesebb ennél. Akkor már tudtam, hogy húsz év után otthagyom az építőipart, Józsiék pedig az utolsó brigádom voltak. Nagyon megszerettem őket, ezért a könyv részben búcsúajándék lett nekik és annak az egész korszaknak. A humor is ezért ilyen fontos benne: szerettem volna megőrizni valamit abból, ahogy együtt dolgoztunk és egymást szórakoztattuk.

Volt benne egy tudatosabb szándék is. Szerettem volna, ha olyan melósok is könyvet vesznek a kezükbe, akik egyébként ritkán olvasnak. Rengeteg ember nem találkozik olyan történettel, amelyben a saját világára, nyelvére és humorára ismerhet. Arra gondoltam, talán ha egyszer róluk szól egy regény, könnyebb megszeretniük az olvasást.

A másik oldalról pedig közelebb akartam hozni ezt a közeget azokhoz is, akik kívülről hajlamosak csak annyit látni, hogy „melósok”. Szerintem nagyon alulértékelt rétegről van szó. Ezek az emberek szó szerint a két kezükkel építik fel azt a világot, amelyben mindannyian élünk: a lakást, ahová hazamegyünk, a boltot, ahol ételt veszünk, a kórházat, ahol kezelnek bennünket, az irodát, ahol mások dolgoznak. Nem idealizálni akartam őket, hanem emberként megmutatni: a humorukkal, hibáikkal, érzéseikkel, hülyeségeikkel és méltóságukkal együtt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Szeretem a valós talajba ágyazott lehetetlenségeket. Ha a közeg, az emberek és a reakcióik hitelesek, az olvasó meglepően nagy őrültséget is elfogad. Erre Stephen King Mángorló című novellájánál figyeltem fel igazán. Mire tudatosult bennem, hogy mekkora eszméletlen baromság maga az alapötlet, már rég élveztem a történetet. Akkor gondoltam először, hogy valamit nagyon tud az öreg. Azóta engem is az érdekel, hogyan lehet a legvadabb ötletet annyira valóságos közegbe tenni, hogy egy idő után az olvasó egyszerűen elfogadja a szabályait.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Harmincnégy éves koromig leginkább akkor írtam, amikor udvarolni kellett – én voltam az a srác a csapatban, akihez a többiek is fordultak, ha valami igazán szépet kellett írni. 2020-ban viszont sokakhoz hasonlóan én is nehéz időszakot éltem át, és művészetterápiaként kezdtem el komolyabban írni. Rajzolni és festeni mindig szerettem, de rájöttem, hogy szavakkal sokkal több mindent lehet egyszerre kifejezni. Ráadásul az írás talán a legolcsóbb művészeti forma: kell hozzá egy papír és egy toll, és fel lehet építeni vele egy egész világot. Annyira bevált, hogy elkezdtem tudatosan tanulni az írást. A Rá-Ro Extra már annak a próbája volt, hogy végig tudok-e vinni egy hosszabb, összefüggő történetet.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Igen. Engem nem annyira a műfaji hűség érdekel, inkább az, hogy egy adott történethez melyik eszköztár működik a legjobban. Most kifejezetten izgat, mit lehet kezdeni a horrorral, ha romantikával, sci-fivel vagy akár egészen realista történettel keverem. Még keresem a saját utamat, és ezt jelenleg inkább lehetőségnek érzem, mint problémának.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Furcsa. Hónapokig folyamatosan jár a fejemben a történet: egy jelenet, egy mondat, egy megoldás, amit még jobbá lehetne tenni. Aztán egyszer csak el kell engedni. Amikor már a nyomdában van, különösen szokatlan, hogy többé nem tudok hozzányúlni. Ugyanakkor nagyon jó érzés, amikor a sok különálló ötlet és jelenet végül egyetlen egésszé áll össze. Onnantól már nem valami félkész dolog él a fejemben, hanem létezik nélkülem is.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A valódi nevemet úgy gondoltam, nehéz lehet marketingelni, így mindenképp álnévben gondolkoztam. Nem mintha baj lenne vele, de egy ütősebb név szerintem már eleve figyelemfelkeltő. A Jeffrey rész Jeffrey Combs színész előtt tiszteleg. Imádom a filmjeit, és erősen összekapcsolódik bennem azzal a horrorvilággal, amin felnőttem. A Knox viszont sokkal prózaibb, nincs különösebb legenda mögötte: kellett a Jeff mellé egy jól hangzó vezetéknév, és egyszer újraindult a Samsung telefonom. A kezdőképernyőn ott volt a „Secured by Knox” felirat. Néztem egy darabig, aztán arra gondoltam: Jeffrey Knox… ez nem is rossz. Így maradt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Gyerekkorom óta találtam ki történeteket, csak akkor még inkább filmként képzeltem el őket, és nem is mind horror volt. Maga az írás sokáig egyáltalán nem volt tervben. A horror viszont gyerekkorom óta közel áll hozzám, ezért természetes volt, hogy az első regényem ebben a műfajban született meg. Hosszú távon viszont több zsánert is szeretnék kipróbálni, valószínűleg mindegyiket valamilyen horroros elemmel keverve.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon vártam, és közben rettenetesen izgultam. Egész életemben alkottam valamit, de ez volt az első alkalom, hogy egy munkámat tényleg kiengedtem a kezemből idegen emberek elé. Addig a kézirat az én világom volt, aztán egyszer csak nyomtatott könyv lett belőle, amit bárki megvehet, szerethet vagy utálhat. Sokáig teljesen komolyan azt vártam, hogy betegnek fognak titulálni és paradicsommal dobálnak majd.

A kéziratot végül a FairBooks egyik játékára küldtem be, ahol hibrid kiadást nyertem. A fogadtatás pedig sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Az olvasói visszajelzések különösen megleptek: egészen más érzés úgy alkotni, hogy egyszer csak visszajön valami abból, amit az ember kiadott magából. Nekem ez többet jelentett, mint előtte gondoltam volna.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. A Rá-Ro Extra nagy része úgy készült, hogy napközben munka közben gondolkodtam rajta, estére pedig már tudtam, merre menjen tovább. Más jelenetek viszont szinte készen, ösztönösen jöttek. Most, hogy összetettebb történeteken dolgozom, jobban támaszkodom vázlatra, de nem szeretném annyira megtervezni a könyvet, hogy engem már ne tudjon meglepni. Szükségem van arra, hogy írás közben én is felfedezzek valamit.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A tetős jelenetet nagyon szeretem, mert szinte tervezés nélkül szakadt ki belőlem, mégis lendületes lett. Simon utolsó jelenete egészen másért áll közel hozzám, a végső nagy rock and roll finálét pedig egyszerűen élvezet volt megírni.

A nehézség inkább abból jött, hogy a főbb szereplők mögött valódi kollégáim álltak, akiket szerettem. Figyelnem kellett arra, hogy a humor ne rajtuk, hanem velük együtt nevessen. Elég sajátos érzés este szörnyű dolgokat kitalálni egy karakterrel, aztán másnap ugyanazzal az emberrel együtt dolgozni – de mivel ők maguk is benne voltak a játékban, ez inkább összekovácsolt minket, mintsem feszültséget okozott.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nincs biztos receptem, vagy bevett szokásom. Inkább az történik, hogy gyűlnek bennem különféle információk, kérdések, helyzetek és furcsa részletek, aztán egyszer két egymástól távoli dolog összeér. A Rá-Ro Extránál ilyen volt a régi zombifilmek szeretete és az a sötét kórházi pince, ahol éppen dolgoztunk. Sok történet nálam egy egyszerű „mi lenne, ha?” kérdéssel indul, aztán addig piszkálom, amíg saját szabályai és következményei nem lesznek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány barátom, akik szívesen elolvassák, amit írok, nekik mutatom meg először, és meg is fogadom a tanácsaikat, főleg ha többen ugyanott akadnak el vagy ugyanarra reagálnak. Béta csoportban is szoktam jelentkezni, ha már tesztolvasóra érett szövegem van. Ha jó meglátást ajánl bárki, akkor meg szoktam fogadni. Muszáj, mert tömérdek átolvasás után az ember már átsiklik a szöveg hibái felett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom régóta tudja, hogy elég elvont, introvertált alkotó alkat vagyok, ezért azon nem lepődtek meg, hogy valamit megint csinálok. Szerintem festményre, szoborra vagy valamilyen furcsa saját készítésű tárgyra jobban számítottak, mint egy könyvre. Nem különösebben olvasós a közvetlen környezetem, mégis jól fogadták és támogatnak benne. Nekik is érdekes lehetett látni, hogy abból, amit eleinte csak magam miatt kezdtem, egyszer csak megjelent regény lett.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Azt, hogy imádom őket. Komolyan! Amióta megjelent a regényem, minden új reakció, értékelés vagy üzenet meg tudja dobogtatni a szívemet. Egész életemben alkottam valamit, de ez az első alkalom, hogy amit létrehoztam, igazán eljut más emberekhez, és ők vissza is jeleznek rá. Ezt még mindig nehéz megszoknom.

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki időt adott a könyvemnek, végigment velem ezen az őrült történeten, nevetett rajta, undorodott, izgult vagy csak annyit gondolt közben, hogy „ez teljesen beteg”. Nekem már az is rengeteget jelent, hogy valaki pár órára belépett abba a világba, amit én raktam össze.

Jeffrey Knox írói oldala

FairBooks Kiadó

Instagram

Weboldal

Október 1-jén megjelenik Tóth Kinga Mariamachina című kötete!

 Tóth Kinga

Mariamachina

 

Megjelenik október 1-jén!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2026

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter.

Borítóterv: Tóth Kinga grafikája felhasználásával Szabó Imola Julianna

Könyvbemutató az Őszi Margón

Esemény

Időpont: október 16., péntek 18.30

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, Kávézószínpad

 

A szerzővel Perintfalvi Rita beszélget.

Perintfalvi Rita ajánlója

„Tóth Kinga verseskötete olyan, mint egy diptichon, egy posztmodernkori, lélekből faragott szárnyasoltár. Ha kinyitod, női szenteket, szeretőket, apácákat, medvének született fiút, virágleányt találsz benne. Imákkal, liturgikus ünnepekkel, lelki- és beszédgyakorlatokkal fűszerezve az életről és halálról, a bűnbánatról és megtisztulásról, a vágyról és az elengedésről. Amikor a táblaképen a versek egy része megújulva visszatér, a kötet meditációvá, mantrává válik. A szavak hömpölygő folyama és a képek játéka ellenálhatatlan erővel magával ragadja az olvasót. Maga is a diptichon, az oltár részévé válik. Végbemegy a transzformáció.”

 

A szerzőről

Tóth Kinga író-költő, hangperformer, vizuális alkotó. Munkásságáért Hazai Attila Irodalmi Díjjal, Margó Különdíjjal, Hugo Ball támogatói díjjal, Bernhard Heidsieck- díjjal és az Ingeborg Bachmann-díj KELAG-díjával tüntették ki. Legutóbbi kötete a Prae Kiadónál: AnnaMaria sings/singt/énekel, 2023

Tóth Kinga portréját Verena Mayrhofer készítette.

 

Versek a kötetből

 

VAKU

 

amikor a portrészékre ültettek

és egy próbababa mögé álltam

világoskéken férceltek tojásformára

de lepattant a karomról a tű

és futott bennem a ló

(és elkezdett futni bennem a ló)

és a lábujjaim megtüzesedtek

és a vénáimon narancssárgán

feszült az utcai világítás

a bőrömön a kis szőrök szaladtak

a sapkámat ledobta a haj

a fiam intett egyet egy bárány hátán

benjámin a repülők fölé emelkedett

a billentyűzeten átkapcsolta magát

a nyelv és a villanykörtedrótba

kerültem balról jobbra

suhantam át abban az áramkörben

lehetett volna karácsonyi dísz is

aztán a mozsár a fűszertörő a szemem

közé koppant az a kör doktor manhattan

az a pont ahonnan a futóideg ered

ami belecsúszik a fényképezőlencsébe

a mozsár amikor betakarja a fejem

anna énekel és öt hanggal lejjebb

énekelnek a nővérek ott van az a hang

az összes mögött a ló hátán amikor

a lábujjaddal pattintasz mikor leetted

az utolsó falatot az almaszárról mind

a magokkal együtt amikor a kandeláberen

kiég az összes is mikor a kötött megcsípi

a füled az az a kék pisszentés

a vaku

 

 

VÍZHORDÓ

 

menyasszonyt árulnak az ablakban

azt kérdeztem nekem mikor lesz

ilyen fehér ruhám ha lesz biztos

nadrágos lehet csak vagy biztos

csak nadrágos lesz

felgyújtottam volna azt a kirakatot

rádobni a tüzet arra a ruhára

forró cseresznyemagokat a ruha alá

de fent volt a ház a hegy aljából még

át az erdőn a falak mellett három kolostor

mellett a templom és még egy és még

az iskola útját kikerülni egyenesen a kerülőn

az emelkedő a cipőmben benne

a vízhordó asszony az apácák egy nemes is

én is ugyanúgy megyek hordom a vödröt

egyetlen hang sincs él-e itt bárki nem mozdul

a bokor sem csak akkor ha elrendelik akkor

egy kisállat elfut a bokrok között

akkor messze lehet egy autót hallani

és egy fiatal férfi is megy de másik irányba

kanyarodik elszakad a kabát meg az összes

többi nincsen pihenő egyenletesen egyik

a másik után ezen az útközben kérdez a fiú is

hiszi hogy egyedül van de velem együtt

meghallja a bokor alól a szomszéd faluból

és a kanyar másik oldalán a másik kérdező

férfit mindkét cipőmmel hordom őket

a domb tetején aztán nincs már mit csinálni

ott veszünk először levegőt

tapsolni kezd bennem a nemesasszony

az apáca tapsol a hosszú kabátom eloldódik

a kötője a cipőfűzőm foszlik le a ruhám leesik

a számról a kendő átfúj a csöveimen kihidegíti

legyen éles tűnjön el róla ami az enyém

anyáim nővéreim megjöttem

 

 

ÚSZÁS

 

ha a víz felemeli a lábat

a hasadnál tartalak meg először

akkor kellene megadni elengedni (nekem)

csak dobd fel magad a tenyerem felett

fogsz lebegni mint a béka azt hiszed

kalimpálsz hogy felhabosítasz hogy

a buborékokban a fulladásod pukkad ki

a víz felemeli a lábad (nem a tenyerem tart)

a hasad irányít engem a hasad mondja

a víznek is merre lökjön vagy engedje

azt a két centimétert amit nem akarsz

látni a kezem felett ami miatt akarsz itt engem

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában: 

Prae Kiadó